Nyílt nap: november
|
|
- Erzsébet Budainé
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 DEBRECENI EGYETEM BALÁSHÁZY JÁNOS GYAKORLÓ SZAKKÖZÉPISKOLÁJA, GIMNÁZIUMA ÉS KOLLÉGIUMA OM Felvételi tájékozató füzet 8. osztályosok számára 2015/2016. tanévre Nyílt nap: november Debrecen-Pallag október
2 Elérhetőségeink: 4014 Debrecen-Pallag Mezőgazdász u.1. Telefon: 52/ , Fax/telefon: 52/ Hol helyezkedik el? Iskolánk Debrecen-Pallag területén, a Nagyerdő szélén egy 3,5 hektáros parkban egyedülálló festői, természetvédelmi környezetben helyezkedik el. Iskolánk impozáns épülete száz éve gazdasági akadémiának épült. Megközelíthető: a 13-as jelzésű autóbusszal a Segner tér-bethlen utca- Egyetem sugárút- Debreceni Egyetem- Klinikák TEVA- DE Balásházy SZKI útvonalon. Iskolánk múltja és jelene Iskolánk nagy múltra tekint vissza, hiszen intézményünk jogelődjeként nyílt meg 1867-ben az ország második Földműves Iskolája, majd Gazdasági Akadémiaként működött, 1940-től pedig Középfokú Gazdasági Tanintézmény. Iskolánk 1963-ban vette fel Balásházy János nevét. Balásházy János ( ) a reformkor mezőgazdász tudósa, a MTA tagja, s egyben a korszak gyakorló gazdája volt. Balásházy a nemzet felemelkedéséért önzetlenül aggódó igaz hazafi volt, aki gyakorlatias gondolkodásmódjával, s tetteivel elősegítette, hogy Magyarország a több évszázados gazdasági elmaradottságából kitörjön és új utakra találjon. Az évek során, ahogyan változtak az igények a gazdaságban úgy újult meg, korszerűsödött intézményünk képzése Balásházy reform szellemének megfelelően. Az 1997-es évben sikeresen elnyert világbanki pályázatunk révén jelentős anyagi támogatásban részesült az iskola, és a mezőgazdasági képzés mellett az 1998/99-es tanévtől beindítottuk a közgazdasági képzést nagy hangsúlyt fektetve az általános műveltség megalapozására és ezt követően a szakma megszerzésére. A 2006/2007. tanévtől képzésünkben újdonság, hogy nyelvi előkészítő osztályt indítunk, amely az egyik közgazdasági osztályunk előkészítő osztályaként működik. Iskolánk 1989 óta a Debreceni Egyetem partneriskolájaként részt vett az egyetemen folyó tanárképzés elméletében és gyakorlatában, így szeptember 1-től a Debreceni Egyetem Gyakorló Iskolája. A képzési kínálat folyamatosan bővül, a 2010/2011-es tanévtől az intézményben működik a Debreceni Labdarúgó Akadémia sportiskolai kerettanterv szerint működő gimnáziumi osztálya, egy helyen biztosítva az 2
3 iskolai és a sportbeli kötelezettségek összehangolását, majd a 2012/2013-as tanévben bevezettük az élelmiszeripari ágazatos képzést is. Szakközépiskolai osztályainkban szeptember1-től valósul meg az új OKJ szerinti képzési szerkezet. Ezekben az osztályokban a kerettantervi képzés korszerű tananyaga szerint tanítunk, amely a gimnáziumi tantervhez hasonló, de emellett a mezőgazdasági, a közgazdasági és az élelmiszeripari szakma tárgyainak oktatása is elkezdődik, így érettségi után 1 év alatt technikus vizsgát tehetnek tanulóink. Gyakorlóiskolaként tanárjelölt hallgatók számára sokféle pedagógiai és szakmai gyakorlótér kínálatát biztosítjuk. Az eredményes oktató- és nevelőmunka érdekében az intézmény rendszeres munkakapcsolatot tart fenn az alábbi intézményekkel, szervezetekkel, gazdálkodókkal: a Pallag Alapítvány Kuratóriumával; a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóságával, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával, a Debreceni Egyetem Karaival; gazdálkodó szervezetekkel a szakmai gyakorlati képzés magas színvonalú biztosítása érdekében, és a DVSC vel és a Debrecni Labdarúgó Akadémiával. Az elmúlt tanévek sikeres pályázatai Iskolánk a 2006/2007. tanévtől HEFOP pályázati projekt segítségével kompetencia alapú képzést folytat valamennyi évfolyamon. Intézményünk ben a TÁMOP pályázat megvalósításával előminősített referenciaintézményi oklevelet szerzett ben elnyerte az ÖKOISKOLA címet, 2013 szeptemberétől TÁMOP A-12 pályázat keretében tehetségfejlesztést végez. Az Útravaló pályázat folyamatos fenntartásával segítjük tehetséges tanulóink kibontakozását, érvényesülését. Külföldi kapcsolatainkat a Leonardo és a COMENIUS pályázatokon keresztül valósítjuk meg. Környezetvédelmi pályázat Leonardo pályázat 3
4 Iskolánk értékei Egyetemi gyakorlóiskola Egyedülálló természetvédelmi környezet, 3,5 ha park különleges faállománnyal Nagy hangsúlyt kap a környezetvédelmi gondolkodás és nevelés Készségfejlesztő kompetencia alapú oktatás digitális eszközök és tananyagok alkalmazásával Minden vidéki tanulónak diákotthoni elhelyezést biztosítunk saját kollégiumunkban A Debreceni Egyetem tangazdaságaiban, laborjaiban szakmai gyakorlati lehetőségek Saját gyakorló- bemutatókert Szoros kapcsolat a gazdasági élet szereplőivel Diákközpontú nevelés és oktatás, tanáraink gyermekközpontú, pozitív szemléletet közvetítő pedagógusok Közvetlen, őszinte tanár diák - szülő kapcsolat Jól képzett tanári kar (szakvizsgázott, többdiplomás, az egyetemi oktatásba bekapcsolódva vezetőtanári feladatokat is ellátó tanárok) DÖK nap Traktorhúzó verseny Ballagás Laborgyakorlat az egyetemen 4
5 A nyelvtanulást angol és német nyelven magas óraszámban biztosítjuk Felzárkózató programjaink révén csökken a lemaradó tanulók száma Tanórai keretben (plusz órában) érettségi felkészítőket tartunk Tehetséggondozó szakköröket indítunk Versenyeken való (szakmai és közismereti, sport) szereplés biztosítása Fociakadémiai képzés, iskolánk a DLA-val együttműködésben biztosítja a Fociakadémia közoktatás részét, Az iskola más, a tantárgyi rendszerével összefüggő OKJ szakmák megszerzésére is lehetőséget biztosít (ECDL bizonyítvány), a gimnáziumban érettségizettek két év alatt szerezhetnek szakmai bizonyítványt (sportedző). Magas a sikeresen továbbtanulók aránya Változatosak, színesek a szabadidős programjaink szervezett színházlátogatások sítábor külföldön színes diákélet (diákprogramok) tanulmányi, szakmai kirándulások Csereprogramok, nemzetközi szakmai kapcsolataink Tanáraink és diákjaink aktívan vesznek részt a kapcsolatok építésben és fenntartásában. A csereprogram a legjobb terepe a nyelvtanulásnak, a személyiség formálódásának és a szakmai ismeretek bővülésének. Kapcsolataink: Hollandia, Németország, Románia, Spanyolország, Szlovákia, Bulgária, Törökország, Portugália, Észtország Az intézményben a szülők jogainak érvényesítése, illetve kötelességeik teljesítése érdekében szülői szervezet működik. Törekszünk a szülők véleményét, kérését maximálisan figyelembe venni. A törvényi keretek között iskolánk a fenntartó, a szülők, a diákok, a nevelőtestület igényei alapján maximálisan nyitott és rugalmas, azaz a képzési struktúra kialakításánál figyel a munkaerőpiacra, az oktatási piacra, az élethosszig tartó tanulási lehetőség biztosítására, elősegíti a társadalmi esélyegyenlőség megvalósulását, törekszik az esélykülönbségek csökkentésére. 5
6 Képzéseink Iskolánk szakközépiskolai és gimnáziumi képzést folytat. Szakközépiskolai osztályainkban a közismereti tárgyak mellett szakmai tárgyak oktatása is megkezdődik a 9. évfolyamtól, így speciális ismeretekhez és képességekhez jutnak diákjaink a kiválasztott szakma területén. Érettségi vizsgát közismereti és szakmai tárgyakból tesznek tanulóink, majd 1 év alatt technikus bizonyítványt szerezhetnek az új OKJ szerinti képzési szerkezetnek megfelelően. A szakközépiskolai képzés elsősorban szakirányban, de bármilyen pálya irányában nyitott utat jelenthet a továbbtanuláshoz. A gimnáziumban érettségizett tanulók két év alatt szerezhetnek szakmai bizonyítványt (sportedző). A következő tanévben induló osztályaink: mezőgazdaság ágazat 01 kód közgazdaság ágazat 02 és 03 kód élelmiszeripar ágazat 06 kód gimnáziumi sportiskolai osztály 04 kód 6
7 Induló osztályaink 9/C1 és 9/D osztály 54 fő Mezőgazdaság ágazat 01 kód Mezőgazdasági osztályainkban angol vagy német nyelvet választhatnak, és négy év tanulmány után érettségivel zárják a középiskolai tanulmányaikat diákjaink, akik a közismereti tantárgyak mellett mezőgazdasági szakmai tantárgyakat tanulnak. Ezek az órák biztosítják azt, hogy a mezőgazdaság minden ágába betekintést nyerjenek tanulóink, továbbá lehetőséget kapnak arra is, hogy megismerkedjenek a környék mezőgazdasági vállalkozásainak tevékenységeivel. Gyakorlóiskolaként tanulóink az egyetem tangazdaságában is teljesítenek szakmai gyakorlatot. Érettségi után egy év alatt szakmát szerezhetnek a következő szakok valamelyikén: Mezőgazdasági technikus, Állattenyésztő és állat-egészségügyi technikus. Mezőgazdasági technikus A mezőgazdasági technikus a növénytermesztési, állattenyésztési, kertészeti és az azokhoz kapcsolódó műszaki, gazdálkodási, szakterületen önálló feladatokat végez és végeztet, munkacsoportokat irányít. A végzett szakemberek képesek a növénytermesztés és állattenyésztés terén a korszerű agronómiai és technikai eljárások alkalmazásával a piac igényeinek megfelelő minőségi termékek gazdaságos előállítására, valamint a termelés menedzselésére, továbbá enciklopédikus kertészeti ismeretekkel is rendelkeznek. Állattenyésztő és állat-egészségügyi technikus Az állattenyésztő és állat-egészségügyi technikus képes a termelési, üzemeltetési folyamatok előkészítésében és lebonyolításában önálló feladatok elvégzésére, középszintű vezetői, valamint magasabb igényű fizikai munkakörök ellátására. A piac igényeinek megfelelő minőségű, higiénikus, a környezet- és állatvédelmi előírások betartásával készült állati eredetű termékeket állít elő, menedzseli a termelést. A mezőgazdasági telepeken és családi gazdaságokban gazdasági állatok elhelyezésével, felnevelésével, hízlalásával, szaporításával foglalkozik. Gondoskodik az állatok elhelyezéséről, szervezi, elvégzi, ill. elvégezteti az állattenyésztési munkákat. Kertészeti gyakorlókert Körmözés 7
8 9/A és 9/B osztály fő Közgazdaság ágazat 02 és 03 kód A közgazdasági osztályainkban angol vagy német nyelvet választhatnak a diákok, és négy év tanulmány után érettségivel zárják a középiskolai tanulmányaikat. Az induló két osztály közül az egyikben (02 kód) magasabb óraszámban tanulják a diákok az informatikát, a másikban (03 kód) pedig az angol nyelvet. Ezekben az osztályokban tanulmányokat folytató diákjaink a közismereti tantárgyak mellett közgazdasági szakmai tantárgyakat tanulnak. Ezek az órák azt biztosítják, hogy megszerezzék a gazdasági munkához szükséges alapvető készségeket, és betekintést kapjanak a közgazdaság alapfogalmaiba, majd az érettségi megszerzése után egy év alatt szakmát szerezhetnek a következő szakok valamelyikén: Pénzügyi-számviteli ügyintéző, Vállalkozási és bérügyintéző. Szakmai versenyek 8
9 Pénzügyi-számviteli ügyintéző A pénzügyi-számviteli ügyintéző alkalmas a vállalkozások működésével összefüggő számviteli és pénzügyi feladatok elvégzésében való közreműködésre. A vállalkozás valamennyi pénzmozgással, illetve a pénzállomány-változással összefüggő nyilvántartásait vezeti, közreműködik az egyes pénzügyi műveletek előkészítésében, lebonyolításában. Működő gazdálkodó szervezeten belül előkészíti és rögzíti az adott munkahely gazdasági eseményeit. Vállalkozási és bérügyintéző A vállalkozási és bérügyintéző közreműködik a vállalkozások alapításával, működtetésével kapcsolatos adminisztratív feladatok ellátásában. Alkalmas a vállalkozások működésével összefüggő számviteli és pénzügyi feladatok elvégzésében való közreműködésre. A vállalkozás valamennyi pénzmozgással, illetve a pénzállomány-változással összefüggő nyilvántartásait vezeti, közreműködik az egyes pénzügyi műveletek előkészítésében, lebonyolításában, elszámolásában. Ellátja a bérszámfejtéssel- és társadalombiztosítással kapcsolatos feladatokat. A munkavállalókkal kapcsolatos bér- és társadalombiztosítási ügyeket intézi, a nyilvántartásokat vezeti. Vezeti a biztosítottak társadalombiztosítási lapjait, nyilvántartja a kifizetett ellátásokat, adatokat, igazolásokat küld az illetékes társadalombiztosítási szerveknek. Közgazdasági vetélkedő Angol óra 9
10 9/C2 osztály 12 fő Élelmiszeripar ágazat 06 kód Élelmiszeripari szakközépiskolai osztályunkban angol vagy német nyelvet választhatnak, és négy év tanulmány után érettségivel zárják a középiskolai tanulmányaikat. Az érettségi után egy év alatt szakmát szerezhetnek élelmiszeripari technikus szakon. Ebben az osztályban tanulmányokat folytató diákjaink a közismereti tantárgyak mellett élelmiszeripari szakmai tantárgyakat tanulnak. Ezek az órák biztosítják, hogy megszerezzék azokat az alapvető készségeket, amelyek az élelmiszeriparban szükségesek, valamint betekintést nyerjenek a hagyományos és a modern élelmiszeripar tevékenységébe a termékfejlesztéstől a gyártáson keresztül a csomagolásig. Diákjaink lehetőséget kapnak arra, hogy az egyetem laboratóriumában teljesítsenek szakmai gyakorlatot. Élelmiszeripari technikus Önállóan vagy mérnöki irányítással élelmiszeripari üzemekben vagy laboratóriumokban az élelmiszer alapanyagainak minőségi és mennyiségi átvételében, vizsgálatában, feldolgozásában, tárolási és csomagolási munkáiban vesz részt. Laborgyakorlat Sajtkészítés 10
11 9/E osztály 34 fő Gimnáziumi sportiskolai osztály 04 kód Velünk labdába rúghatsz! A Debreceni Egyetem, Debrecen Megyei Jogú Város és a DVSC Futballszervező Zrt. közreműködésével megalakult a Debreceni Labdarúgó Akadémia, melynek keretében Debrecen- Pallagon a 2010/2011. tanévtől egy intézményen belül olyan iskolát, kollégiumot kínálunk, ahol lehetőség van arra, hogy a tehetséges sportolók (lányok - fiúk) szakmailag a legideálisabb körülmények között fejlődhessenek. Nagy figyelmet fordítunk a tanulók szellemi- és személyiségfejlődésére. Mindent megteszünk azért, hogy akadémista diákjaink meg tudjanak felelni a sport és a közoktatás elvárásainak is. Ezért biztosítjuk számukra az iskolai és a sportbeli kötelezettségek összehangolását. Diákjaink a futballkarrier építése mellett érettségi bizonyítványt kapnak, idegen nyelveket sajátítanak el. Tanulható idegen nyelvek: 1. idegen nyelv angol, 2. idegen nyelv német. Céljaink: minőségi utánpótlás nevelés, egyéni tanrend és oktatás, egyéni bánásmód (terhelés - pihenés egyensúlyban), kiválóan képzett, magasabb szinten is jól teljesítő futballisták képzése, a gyakorlati sportszakmai képzést alátámasztó elméleti képzés biztosításával elősegíteni az OKJ-s sportszakmák megszerzését, a diákok - céljaikkal összhangban - magas számban folytassák tanulmányaikat felsőfokú intézményekben Fontos követelmény az írásbeli sportedzői javaslat, melyet a jelentkezési lap mellé kérünk csatolni, továbbá a jelentkezők fizikai képesség felmérési vizsgálaton való részvétele. A sportszakmai válogatást a DVSC szakemberei végzik el. 11
12 Kollégium Az intézmény területén diákbarát szellemiségű 4-6 ágyas kollégium várja vidéki tanítványainkat Igyekszünk a mindennapok során családias légkört kialakítani, és emellett nagy hangsúlyt fektetünk a korrepetálásra és a felzárkóztatásra is figyelembe véve a gyerekek érdekeit és céljait. Rendezvényeink mindig jó hangulatban telnek (elsősavatás, Mikulásest, karácsony, farsang, stb.). Az itt töltött évekre diákjaink mindig szívesen emlékeznek, felejthetetlenek az itt kialakult barátságok, szerelmek. Kollégiumunk képekben 12
13 Felvételi módja A beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanuló részére a tanulmányok során biztosítjuk a hosszabb felkészülési időt, az iskolai tanulmányai során általa használt, megszokott eszközöket a szakértői véleményben foglaltaknak megfelelően. A szakközépiskolába jelentkezőktől bekérjük az általános iskola felső tagozatának minden osztályzatát és ebből az általános iskola 7. év végi és 8. félévi eredményét vesszük figyelembe a következő tantárgyakból: magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem, idegen nyelv, biológia, kémia. Felmentés miatt hiányzó érdemjegyet a hozott jegyek átlagából számolunk. Pontegyenlőség esetén a felsorolt tantárgyak felső tagozatos osztályzataiból képzett pontszám dönt. Az így képzett pontszám alapján rangsoroljuk a tanulókat. Gimnáziumi sportiskolai osztályunk esetében a jelentkező tanulók felső tagozatos valamennyi osztályzatát bekérjük és ezekből a hetedik év végi és nyolcadik félévi osztályzatait vesszük figyelembe magyar nyelv és irodalom, magyar nyelv, matematika, történelem, idegen nyelv, testnevelés tantárgyakból. Felmentés miatt hiányzó érdemjegyet a hozott jegyek átlagából számolunk. Pontegyenlőség esetén a felsorolt tantárgyak felső tagozatos osztályzataiból képzett pontszám dönt. A jelentkezés mellé edzői javaslatot/véleményt kell csatolni. A sportiskolai osztályba jelentkező tanulók fizikai képesség felmérési vizsgálaton vesznek részt, melyet a Debreceni Labdarúgó Akadémia (DLA) szakemberei végeznek el az iskolánk honlapján közzétett időpontokban A felméréshez érvényes sportorvosi igazolás szükséges. Sportiskolába az a tanuló vehető fel, aki megfelel a sportegészségügyi és fizikai képesség felmérési vizsgálat követelményeinek. A felvételivel kapcsolatos esetleges változásokat az iskola honlapján közöljük. Kérjük, kísérjék folyamatosan figyelemmel! Matematika óra aktívtábla használatával Csoportmunka magyar órán 13
14 Érettségi után Diákjainknak érettségi után lehetősége van arra, hogy szakközépiskolai tanulmányaik befejezése után OKJ bizonyítványt szerezzenek: Mezőgazdaság ágazat évfolyamon Mezőgazdasági technikusként ill. Állattenyésztő és állat-egészségügyi technikusként beiskolázott tanuló érettségi után: 13. évfolyam Mezőgazdasági technikus végzettség 13. évfolyam Állattenyésztő és állategészségügyi technikus végzettség 14. évfolyamon: Agrár áruforgalmazó szak-technikus vagy Kertészeti szak-technikus vagy Vidék-fejlesztési szak-technikus vagy Növényvédelmi szak-technikus DÖK-napi főzőverseny Virágkötészeti bemutató 14
15 Érettségi után Közgazdaság ágazat évfolyamon Pénzügyi-számviteli ügyintéző ill. Vállalkozási és bérügyintéző szakon beiskolázott tanuló érettségi után: 13. évfolyam Pénzügyi-számviteli ügyintéző végzettség 13. évfolyam Vállalkozási és bérügyintéző végzettség Élelmiszeripar ágazat évfolyamon Élelmiszeripari technikusként beiskolázott tanuló érettségi után: 13. évfolyam Élelmiszeripari technikus végzettség 15
16 Gimnáziumi sportiskolai osztály évfolyamon Gimnáziumi sportiskolai osztályba beiskolázott tanuló érettségi után: 13. évfolyam Sportedző (futball) végzettség 16
17 Egyenes út az Egyetemre Megfelelő tanulmányi eredmény esetén iskolánk tanulói a Debreceni Egyetemen folytathatják tanulmányaikat. Az iskolánkban végzett tanulók nagy eséllyel nyernek felvételt a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság- Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási, valamint Gazdaságtudományi Karaira. Debreceni Egyetem Mezőgazdaság- Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar 1) Alapképzések (BSc): állattenyésztő mérnök élelmiszermérnöki kertészmérnöki környezetgazdálkodási agrármérnöki mezőgazdasági mérnöki növénytermesztő mérnöki természetvédelmi mérnöki vadgazda mérnöki Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar 1) Alapképzések (BSc): gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki informatikus és szakigazgatási agrármérnöki kereskedelem és marketing pénzügy és számvitel turizmus-vendéglátás sportszervező közszolgálati gazdálkodási és menedzsment nemzetközi gazdálkodási 2) Felsőfokú szakképzés: növénytermesztő és növényvédő technológus ökológiai gazdálkodó ménesgazda hulladékgazdálkodási technológus logisztikai műszaki menedzserasszisztens nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző gyógynövény- és fűszernövény termesztő és feldolgozó energetikai mérnökasszisztens 2) Felsőoktatási szakképzések: gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök kereskedelem és marketing pénzügy és számvitel nemzetközi gazdálkodási turizmus-vendéglátás gazdálkodási és menedzsment 17
18 Az utóbbi időben jellemző, hogy tanítványaink ha felvételt nyernek valamely felsőoktatási intézménybe- halasztják felsőfokú tanulmányaikat, és előbb szakmai végzettséget szereznek intézményünkben. Akkreditált felnőttképzés Intézményünk 2003-tól akkreditált felnőttképzést, vizsgáztatást folytat. Európai Uniós Projektek Iskolánk a 2006/07. tanévtől HEFOP pályázati projekt segítségével kompetencia alapú képzést folytat valamennyi évfolyamon. Szükség van erre, hogy megfelelj a munkaerő piaci igényeknek hogy képessé válj az élethosszig tartó tanulásra Ennek a képzésnek a sajátosságai: - kooperatív, csoportos tanulás - csapatépítés, munkamegosztás - felelősség magunkért és másokért - kommunikációs készség fejlesztés - digitális tananyagok használata - kreativitás fejlesztés - önellenőrzés - pozitív közösségtudat Ezzel elérheted,..hogy a sikered elengedhetetlen alkotórésze a részvétel lesz..hogy nem lesz unalmas a tanóra..hogy tanulhatóbbá válik a tananyag..hogy könnyebben elsajátíthatod az ismereteket Intézményünk 2011-ben a TÁMOP Pályázat megvalósításával előminősített referenciaintézményi oklevelet szerzett. Intézményünk 2012-ben megszerezte az ÖKOISKOLA címet. Intézményünk 2013 szeptemberétől TÁMOP A-12 pályázat keretében tehetségfejlesztést végez.
19 19
20 Elérhetőségeink Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Szakközépiskolája, Gimnáziuma és Kollégiuma OM azonosító: (Minden jelentkezési lapon fel kell tüntetni!) Levelezési cím: 4014 Debrecen-Pallag Mezőgazdász u. 1. Telefon: 52/ Fax: 52/ Web: Az iskola vezetése: Igazgató: Kovács Árpádné Molnár Judit Közismereti igazgatóhelyettes, pályaválasztási felelős: Kunkli Erzsébet Szakmai igazgatóhelyettes: Nagyné Biró Edit Kollégium vezetője: Kaszab Istvánné Pallag Alapítvány: A kuratórium elnöke: Sinayné Tar Judit Számlaszám: Adószám: HÍVUNK, VÁRUNK, ÉREZD MAGAD JÓL NÁLUNK!!! A jelentkezési lapok továbbításának határideje: február
Nyílt nap: 2013. november 13-14.
Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Szakközépiskolája, Gimnáziuma és Kollégiuma OM 201354 Felvételi tájékozató füzet 8. osztályosok számára 2014/2015. tanévre Nyílt nap: 2013. november 13-14. Debrecen-Pallag
Nyílt nap: 2015. november 18-19.
DEBRECENI EGYETEM BALÁSHÁZY JÁNOS GYAKORLÓ SZAKKÖZÉPISKOLÁJA, GIMNÁZIUMA ÉS KOLLÉGIUMA OM 201354 Felvételi tájékozató füzet 8. osztályosok számára 2016/2017. tanévre Nyílt nap: 2015. november 18-19. Debrecen-Pallag
Felvételi tájékozató füzet 8. osztályosok számára
DEBRECENI EGYETEM BALÁSHÁZY JÁNOS GYAKORLÓ KÖZÉPISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA OM 201354 Felvételi tájékozató füzet 8. osztályosok számára Debrecen-Pallag 2016 Hol helyezkedik el? Elérhetőségeink: 4014 Debrecen-Pallag
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ NYOLCADIKOS TANULÓK RÉSZÉRE a VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma kilencedik évfolyamára a 2019/2020.
Veszprémi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma 8200 Veszprém, Csap u. 9. Tel: 88/560-590 Fax: 88/560-570 Igazgató: ifj. Szathmáry Árpád Pályaválasztási felelős: Juhász Tamás
Felvételi tájékozató füzet
Debreceni Egyetem ÖKOISKOLA Balásházy János Gyakorló Középiskolája és Kollégiuma OM 201354 1867-től az oktatás szolgálatában Felvételi tájékozató füzet 8. osztályosok számára a 2018/2019. tanévre Elődünk:
Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola
Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola PÁLYAVÁLASZTÁSI ÚTMUTATÓ 2018/2019-ES TANÉV Az iskola szakmaszerkezeti felépítése: Ssz. A Szakképesítés (képzési program)
Szegedi Szakképzési Centrum Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskolája Felvételi tájékoztató
Alapítva 1885-ben Szegedi Szakképzési Centrum Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskolája Felvételi tájékoztató 2016-2017. tanév Iskolánkban közgazdasági ágazatban folytatunk oktatást a 9-13. évfolyamon.
Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola
Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola Az iskola szakmaszerkezeti felépítése: A Szakképesítés (képzési program) Jelentkezés időtartama Ssz. kimenetelének határmegnevezése hónap
Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója
Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója 1. Az intézmény neve: EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIM- NÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2. Címe, telefonszáma: 3300 EGER, IFJÚSÁG
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
Jávorka Sándor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium 2890. Tata, Új út 19. Tel/Fax.: 34/ 587-580 E-mail: javorka@javorka-tata.sulinet.hu Internet cím: www.javorka-tata.sulinet.hu
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018 / 2019. tanév OM azonosító 031 966 Iskolánk a nemzeti köznevelési törvényben előírt létszámok alapján alakítja ki az osztálylétszámokat, tanulócsoportokat. Az iskola felvételi
Beiskolázási tájékoztató a 2019/2020. tanévre
Beiskolázási tájékoztató a 2019/2020. tanévre Szegedi Szakképzési Centrum 6722 Szeged, Gutenberg u. 11. Az intézmény OM azonosítója: 203052 Tel.: 62/425-322 E-mail: info@vasvari.hu Honlap: www.vasvari.hu
Tisztelt Érdeklődő! Tájékoztató. a kereskedelmi- és a közgazdasági szakgimnáziumi (régebbi nevén szakközépiskola) tagozatra való felvételről
Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, az alkotás izgalmát, megtanulja szeretni, amit csinál, és megtalálja azt a munkát,
Keszthelyi Közgazdasági Szakgimnáziuma
Általános tájékoztató nyolcadikosoknak 2017/2018. tanév Zalaegerszegi SzC Keszthelyi Közgazdasági Szakgimnáziuma Kedves nyolcadik osztályos Tanuló! Egy olyan ismertetőt olvashatsz, amelyből tájékoztatást
Felvételi tájékoztató
Felvételi tájékoztató 2019-2020 A Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium tájékoztatója Tisztelt Szülők! Kedves Diákok! Nevelő-oktató munkánk feladata: Korszerű oktatás (kiemelkedően felszerelt
Beiskolázási tájékoztató
Beiskolázási tájékoztató A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium (OM azonosító 035987) a 2019/2020. tanévre a következő képzési formákat hirdeti meg: Négyosztályos gimnáziumi
A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre
A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes
A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre
A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes
A 2016/2017. tanévben induló osztályok:
Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum BÉKÉSY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLÁJA 1174 Budapest, Széchenyi u. 9-11. Telefon: +36-1-256-16-73 +36-1-257-00-32 OM azonosító: 203061 Telephely kód: 002 Nyitott kapuk
Általános tudnivalók. Szakközépiskolai képzések
Bereczki Máté Kertészeti, Élelmiszeripari és Mezőgazdasági - Gépészeti Szakképző Iskola 6500 Baja, Szent Antal u. 96. OM azonosító: 027975 Honlap: www.bereczki-baja.hu Telefon: (79) 423-744 Igazgató: Horváth
Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév
Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 445-332 Fax: (42) 447-545 E-mail: sipkay@chello.hu http://www.sipkay.hu
Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B 2016-2017. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK
Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B OM azonosító: 201286 Telephely kód: 001 Igazgató: Vámos Ágnes Pályaválasztási felelős: Varga Margit Telefon: 72/482-367 E-mail: gimnazium@nagylaszlo-komlo.sulinet.hu
Igazgató: Bertháné Hári Gabriella Fogadóóra: kedd Telefonszám: +3696/ A tanévben induló osztályok:
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC BAROSS GÁBOR KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZGAZDASÁGI ÉS ÜGYVITELI SZAKGIMNÁZIUMA Cím: 9024 Győr, Bem tér 20-22. Tel.: 96/519-373 E-mail: barossgyor@gmail.com OM azonosító: 203038 Feladatellátási
Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium OM azonosító:
Intézmény neve: Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium OM azonosító: 031619 Igazgató: Rozmán Éva Pályaválasztási felelős: Pércsi Edit, igazgatóhelyettes Elérhetőségek:
8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015/2016 2014. OKTÓBER 28. Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskola 1011 Budapest, Ponty utca 3. TANULMÁNYI TERÜLETEK (TAGOZATOK)
Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium
Felvételi tájékoztató a 2016/17 os tanévre Az iskola mottója : Legfontosabb adatok Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium e mail.: honlap: OM azonosító: 036723 "A míveletlen föld csak gazt terem, A lélek
Az iskola a 2014/2015. tanévre a következő osztályokba hirdet felvételt: Az általános iskola 8. osztályát befejezettek számára
Intézmény neve: Egri Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Címe: 3300 Eger, Bem tábornok utca 3. Telefon/fax: (36) 515-020, 313-765 E-mail: egrikossuthtitkarsag@gmail.com Honlap: www.kossuthzsuzsa.hu
Továbbtanulási tájékoztató
Debreceni Szakképzési Centrum Irinyi János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Továbbtanulási tájékoztató a 2017/2018. tanévre Debrecen Kedves 8. évfolyamos tanuló! 1952-ben az akkori Mezőgazdasági és
8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017
8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017 2015. OKTÓBER 15. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskolája 1011 Budapest,
Osztályszám Tagozatkód (tanult idegen nyelv) Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (német angol)
KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu, honlap: www.krudy.gyor.hu
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2012.10.30. TANULMÁNYI TERÜLETEK
Szegedi Baptista Középiskola
Szegedi Baptista Középiskola OM azonosító száma: 200917 Cím: 6724 Szeged, Rigó u. 24/D Telefonszám: 20/478-4819, 62/246-062 E-mail: szeged@baptistaoktatas.hu Honlap: www.mffg.hu; szeged.baptistaoktatas.hu
Felvételi tájékozató a 2017/2018-as tanévre.
tájékozató a 2017/2018-as tanévre. Intézmény OM azonosítója és neve: 036410 FM DASzK, Sellyei Mezőgazdasági Szakképző Iskolája és Kollégiuma Intézmény címe, telefon és fax száma: : 7960 Sellye, Zrínyi
A képzési formák 8. osztályt végzettek számára
Kód A képzési formák 8. osztályt végzettek számára Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola, Veszprém, Március 15. utca 5. OM azonosító: 037223 KIK 178012 2015-2016. tanév A szakképesítés és OKJ szakképzettség
Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019
Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019. OM azonosító: 203058 Feladatellátási hely: Cím: 1134 Budapest, Váci út 21. Tel.:1-3208-233 Web: www.bolyai-szakgimnazium.hu
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM. Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Ügyviteli Szakgimnáziuma Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági
Felvételi tájékoztató OM azonosító: 203052 Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája Tanulmányi területek Szakgimnázium 530 (kód)
Felvételi tájékoztató OM azonosító: 203052 Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája Tanulmányi területek Szakgimnázium 530 (kód) turisztikai szakközépiskolai osztály 531 (kód) vendéglátó
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013-es tanévre
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2011.10.01. TANULMÁNYI
3300 Eger, Mátyás király út 165.
ISKOLÁNKBAN! 3300 Eger, Mátyás király út 165. Tel.: 36/516-068; Fax: 36/516-069 E-mail: igazgato@iqpont.hu Honlap: www.iqpont.hu Igazgató neve: Molnár György OM azonosító: 101496 Nyílt napok idpontjai:
Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002
Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052/002 Cím: 6724 Szeged, Kodály tér 1. Telefonszám: 62/550-486 Fax: 62/550-486 E-mail: suli@kossuthzs-szeged.sulinet.hu
A Veszprémi Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium
A Veszprémi Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 8200 Veszprém, Eötvös K. u. 1. Tel: 88/420-066, 420-004 Fax: 88/420-004 E-mail: iskola@tmvp.hu Honlap: www.tmvp.hu Intézményvezető:
Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakképző Iskola és Általános Iskola
Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakképző Iskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail: info@pok.suli.hu
Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002
Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052/002 Cím: 6724 Szeged, Kodály tér 1. Telefonszám: 62/550-486 Fax: 62/550-486 E-mail: isktitkar@kossuthzs-szeged.sulinet.hu
Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /004
Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/004 Cím: 6724 Szeged, Kálvária tér 7. Telefonszám: 62/424-874, 62/426-955 Fax: 62/547-039 E-mail: igazgato@derimiksa.hu
Felvételi tájékoztató nyolcadikosoknak 2018/2019. tanévre
Miskolci Szakképzési Centrum Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 3532 Miskolc, Herman Ottó utca 2. Tel: 46 / 508-252 www.ker-misk.sulinet.hu Felvételi tájékoztató
Osztályszám Tagozatkód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (angol olasz)
GYŐRI KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító:
8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018
8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018 2016. OKTÓBER 15. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakgimnáziuma 1011 Budapest, Ponty
: Pályaválasztási ügyekben felvilágosítást nyújt:
Felvételi tájékoztató 2018-2019-es tanévre Intézmény OM azonosítója és neve: 036410 FM DASzK, Sellyei Mezőgazdasági Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Intézmény címe, telefon és fax száma:
Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód
KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító: 030716
Felvételi a GUNDEL-ben
Felvételi a GUNDEL-ben BVHSZC = Budapesti Vendéglátó és Humán Szakképzési Centrum (összesen 9 iskola) Közös (!) oktatási azonosító: 203078 Négy vendéglátó szakképző iskola Dobos C. József Szakképző Iskola,
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2016/2017. tanév
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017. tanév Igazgató: Molnárné Somogyi Margit Műszaki Igazgató: Molnár József Igazgatóhelyettes: Zsemberi Zoltán Kedves pályaválasztó diákok! 14 évesen egy olyan választás előtt
2014-2015. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK
Kökönyösi Szakközépiskola Nagy László Gimnáziuma 7300 Komló, Alkotmány u. 2. OM azonosító: 201286 Telephely kódja: 013 Igazgató: Vámos Ágnes Pályaválasztási felelős: Varga Margit Telefon: 72/482367 E-mail:
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2012-2013-as tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra
Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola
Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola FELVÉTELI a 2015-2016-os tanévre TANDÍJ NINCS! Szakközépiskola Összesen 6 osztály 204 tanuló, ebből 2 osztály turizmus szakirány érettségi
elvételi tájékozató a 2019/2020-a
elvételi tájékozató a 2019/2020-a 201 as tanévre Intézmény OM azonosítója és neve: 036410 AM A DASzK, Sellyei Mezőgazdasági aságiszakgimnáziuma, Szakközépiskolája skolája és Kollégiuma Intézmény címe,
Pécs, Berek utca 15. Tel. 72/ ;
Tisztelt Szülők, Kedves Nyolcadikosok! A Pécsi Tudományegyetem (PTE SZESZI) jogelődjét 1945-ben alapították. A fenntartói jogokat 2008 óta a Pécsi Tudományegyetem gyakorolja. Iskolánkban 1995-től érettségire
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2010.10.01. TANULMÁNYI
Beiskolázási tájékoztató 2018/2019-es tanévre
Beiskolázási tájékoztató 2018/2019-es tanévre Az intézmény: - Neve: EVENTUS Üzleti, Művészeti Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium - Címe: 3300. Eger, Cifrakapu tér 24. - Telefon: 36/517-510
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2017/2018. tanév
Igazgató: Molnárné Somogyi Margit Kedves pályaválasztó diákok! FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018. tanév 14 évesen egy olyan választás előtt álltok, amely talán az egész további életeteket meghatározhatja.
Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő Humán gimnázium (angol olasz)
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC KRÚDY GYULA GIMNÁZIUMA, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLÁJA, TURISZTIKAI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu
Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola
Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola FELVÉTELI a 2013-2014-es tanévre Szakközépiskola 01 KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ IDEGENFORGALMI SZAKKÖZÉP (német) (1 osztály 34 fő) 02 NYELVI ELŐKÉSZÍTŐS
: 7960 Sellye, Zrínyi u. 2. : Pályaválasztási ügyekben felvilágosítást nyújt:
Felvételi tájékoztató 2018-2019-es tanévre Intézmény OM azonosítója és neve: 036410 FM DASzK, Sellyei Mezőgazdasági Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Intézmény címe, telefon és fax száma:
2019-ben is vár benneteket a fennállásának 69. évébe lépő Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Szakgimnáziuma
2019-ben is vár benneteket a fennállásának 69. évébe lépő Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Szakgimnáziuma Cím: 8000, Székesfehérvár, Deák Ferenc u. 11. Tel/fax: 22/315-012 E-mail: titkarsag@jaky.hu
Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma
Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2016/2017 OM azonosító: 203058 Iskolakód: 051402 Telephelykód: 03 Cím: 134 Budapest, Váci
Iskolai pályaválasztási tájékoztatók időpontjai: 2014. november 24. (hétfő) 15 óra 2015. január 05. (hétfő) 15 óra
Igazgató: Pribelszki János E-mail: ig@vejsz.sulinet.hu Honlap: www.vejsz.sulinet.hu (Aktuális információk) www.facebook.com/jendrassik-venesz Középiskola és Szakiskola Telefon: 88/567-430, 88/426-866 Telefax:
Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM
Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018 2019. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail eotvos@ejg-szeged.sulinet.hu
BEISKOLÁZÁS 2014/2015
BEISKOLÁZÁS 2014/2015 Az iskola jellege, célkitűzése: Gimnáziumunkban az általános műveltséget megalapozó, kétszintű érettségi vizsgára, felsőfokú iskolai tanulmányok megkezdésére, valamint a munkába állásra
Szakgimnázium A évfolyamon közismereti (érettségire felkészítő) és szakmai alapozó képzés folyik a vendéglátásturisztika
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC HALLER JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA, SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA Cím 9200 Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15. Telefon: 96/ 213-222 E-mail: haller.mosonvar@gmail.com Honlap:/ http//www.halleriskola.hu
2017-ben is vár benneteket a fennállásának 67. évébe lépő Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Szakgimnáziuma
2017-ben is vár benneteket a fennállásának 67. évébe lépő Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Szakgimnáziuma Cím: 8000, Székesfehérvár, Deák Ferenc u. 11. Tel/fax: 22/315-012 E-mail: titkarsag@jaky.hu
Tisztelt Szülők! Kedves nyolcadikos tanulók!
Dunaújvárosi Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola 2401 Dunaújváros, Bercsényi u. 2. Telefon/fax: 06 25/412-247 OM azonosító: 030188 E-mail: szki@banki-duj.sulinet.hu Honlap: www.banki-duj.sulinet.hu
Felvételi tájékoztató a 2017/2018-as tanévre
Felvételi tájékoztató a 2017/2018-as tanévre Serényi Béla Mezőgazdasági Szakképző Iskola OM: 202737 3630 Putnok, Bajcsy-Zsilinszky Endre út 31. Tel.: 06 48 430035 Fax: 06 48 430035/27 E-mail: sbgmszk.putnok@gmail.com
Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma:
Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma: 029741 Cím: 6900 Makó, Kálvin u. 2-6. Telefonszám: 62/213-227 Fax: 62/213-227 E-mail: jgyg@juhaszgy-mako.sulinet.hu Honlap:
Tagozatkódok és leírásuk
BUDAPESTI GAZDASÁGI SZC (Budapesti Gazdasági SZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma) Iskola OM azonosítója 203061 Telephely kódja 006 Iskola címe 1011 Budapest,
A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2014/15-ös tanévre
A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2014/15-ös tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes
A DEBRECENI EGYETEM KOSSUTH LAJOS GYAKORLÓ GIMNÁZIUMA ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK KÉPZÉSI SZERKEZETE
A DEBRECENI EGYETEM KOSSUTH LAJOS GYAKORLÓ GIMNÁZIUMA ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK KÉPZÉSI SZERKEZETE 1 KÉPZÉSEK KÓDSZÁMAI Az iskola azonosítási (OM) kódja: 031200, telephely kód: 001 6 évf. reál orientációs
TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
SZENT BENEDEK ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Budapesti Tagintézménye OM száma: 201410 TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A Magyar
és vállalkozz nagy tettekre... attempt great things...
EURO Szakiskola és Szakközépiskola, Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium EURO Vocational School and Secondary Technical School, Bilingual Baptist Secondary Grammar School és vállalkozz nagy tettekre...
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2011-2012-es tanévre
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2011-2012-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra
Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás)
Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás) 1. A felvételi vizsgák jelentkezési határideje: 2014. december 9. (kedd)-ig jelentkezés a hat és a négy, illetve öt évfolyamos képzésre jelentkezők
A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. Négy évfolyamos és öt évfolyamos képzés
A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója Az iskola OM azonosítója: 030694 Cím: 9400 Sopron, Templom utca 26. Tel: 99/505-390 E-mail cím: iroda@szig.sopron.hu Honlapunk címe: soproniszig.hu
Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola és Kollégium 9700 Szombathely, Zrínyi Ilona utca 12. OM azonosító: 036742
Horváth Boldizsár i és Informatikai Szakközépiskola és Kollégium 9700 Szombathely, Zrínyi Ilona utca 12. OM azonosító: 036742 Elérhetőségek: Web: http://www.hbsz.sulinet.hu E-mail: akta@hbsz.sulinet.hu
Bókay János Humán Szakközépiskola
Beiskolázási tájékoztató a 2015-16. tanévre A tájékoztató a 35/2014. EMMI rendelet és a 20/2012. EMMI rendelet alapján készült. I. Általános adatok Az iskola neve: Bókay János címe: 1086 Budapest, Csobánc
Intézmény neve: Hódmezővásárhelyi Eötvös József Szakképző Iskola
Intézmény neve: Hódmezővásárhelyi Eötvös József Szakképző Iskola OM azonosító száma: 029768 Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Szent Antal u. 5-9. Telefonszám: 06-62/241-988 Fax: 06-62/241-505 E-mail: eotvos@hiszk.hu
Győri Szolgáltatási SZC Haller János Általános Iskolája, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 9200 Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15.
Intézményvezető: Némethné Fucsik Edit Pályaválasztási felelős: Bakos Bulcsú, Harangozóné Kovács Edina OM azonosító: 203038 TAGOZAKÓDOK: 7045 Turisztikai szervező, értékesítő 7040 Vendéglátó szervező vendéglős
AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13)
AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV Cím: 3524 Miskolc, Klapka Gy. u. 2. OM kód: 029264 Telefon: 46/562-289; 46/366-620 E-mail: titkarsag@avasi.hu Honlap: www.avasi.hu I. A 2014/2015.
VM ASzK, Szakképző Iskola - Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola 6600 Szentes, Kossuth L. u. 45. Felvételi szabályzat
VM ASzK, Szakképző Iskola - Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola 6600 Szentes, Kossuth L. u. 45. OM azonosító: 027986 Telephely kódja: 011 http://www.szentesinfo.hu/bartha Felvételi szabályzat 2012/2013-es
Alapítás éve: 1997 Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakgimnázium és Szakközépiskola Tel/Fax.: 36/
Alapítás éve: 1997 Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakgimnázium és Szakközépiskola 3300 Eger, Mátyás király út 165. Tel/Fax.: 36/516-8 E-mail: igazgato@iqpont.hu Honlap: www.iqpont.hu
Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés
Képzési formák Hatosztályos gimnázium Négyosztályos gimnázium Szakközépiskolai képzés (kertész- és növényvédelmi technikus, bor és pezsgőgyártó technikus 4+1 év) A gimnáziumi képzés eredményei Célja, hogy
Tagozatkódok és leírásuk
BUDAPESTI GAZDASÁGI SZC (Budapesti Gazdasági SZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma) Iskola OM azonosítója 203061 Telephely kódja 006 Iskola címe 1011 Budapest,
Tervezett képzési formák, tagozatok, osztályok, szakmacsoportok és ezek belső kódszámai: Képzési szakképzési célcsoportok:
Információ a 2018-2019. évi Megyei Pályaválasztási Tájékoztatóhoz Intézmény neve: Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakgimnázium és Szakközépiskola Intézmény címe: 3300 Eger, Mátyás király
Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola. felvételi tájékoztató
Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola felvételi tájékoztató 2016/2017 BEMUTATKOZÁS Iskolánkban 60 év óta folyik kereskedelmi és vendéglátóipari szakemberek képzése.
A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója
A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója Az iskola neve: Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Az iskola OM-azonosítója: 028300
Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola
Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail:
Bevezetés. Szakgimnáziumi ágazati érettségi mellék-szakképesítések
Bevezetés A szakképzési törvény 2018. január 1-én hatályba lépett módosításai változást hoztak a szakgimnáziumi képzés tananyagtartalmának felépítésében. A változás támogatja a rugalmas, az adott ágazathoz
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2019/2020. TANÉVRE
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2019/2020. TANÉVRE BUDAPESTI GAZDASÁGI SZC Harsányi János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Iskola OM azonosítója 203061 Telephely kódja 005 Iskola címe 1091 Budapest Ifjúmunkás
Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma:
Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma: 029741 Cím: 6900 Makó, Kálvin u. 2-6. Telefonszám: 62/213-227 Fax: 62/213-227 E-mail: jgyg@juhaszgy-mako.sulinet.hu Honlap:
Szegedi SZC Gábor Dénes Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /014
Szegedi SZC Gábor Dénes Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/014 Cím: 6724 Szeged, Mars tér 14. Telefonszám: 62/558-751 Fax: 62/558-755 E-mail: igazgato.szszc.gd@gmail.com Honlap:
Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma:
Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: 029743 Cím: 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 6-8. Telefonszám: 62/548-936 Fax: 62/548-936 E-mail: rmgszeged@gmail.com Honlap: www.radnoti-szeged.sulinet.hu
Képzési formák a középiskolában
Képzési formák a középiskolában Hatosztályos gimnázium Négyosztályos gimnázium Szakgimnáziumi képzés: 1. XXXIV. Kertészet és parképítés (A szakmai érettségit követő 13. évfolyamon szerezhető szakképesítés:
Igazgató neve: Molnár György Pályaválasztási felelős neve: Gajdácsi Andrea igazgatóhelyettes Intézmény egyedi kódszáma:101496
Információ a 2017-2018. évi Megyei Pályaválasztási Tájékoztatóhoz Intézmény neve: Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakgimnázium és Szakközépiskola Intézmény címe: 3300 Eger, Mátyás király