Ördög Ferenc Tulajdonneveink győjtése, kiadása és kutatása
|
|
- Egon Tamás
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Doktori értekezés tézisei Ördög Ferenc Tulajdonneveink győjtése, kiadása és kutatása Nagykanizsa,
2 FÖLDRAJZI NEVEK Mai földrajzi nevek Legújabb kori névtani kutatásaink beindulását az 1969-ben megrendezett II. Névtudományi Konferenciától szokás számítani. Magam azonban úgy vélem, a harci kürtöt már 1958-ban megfújták nyelvészeink, amikor kinyilvánították elsısorban Deme László, hogy a közhangulat körülöttünk enyhült, és ismét bátran lehet névtudománnyal foglalkozni. A tennivaló nagyon sok, az élınyelvi névgyőjtemény nagyon kevés. Sebestyén Árpád csaknem reménytelennek látta, hogy a ma is szilárd adattengert fel tudnánk mérni. A két névtudományi konferencia között, 1964-ben szinte váratlanul megjelent a Zala megye földrajzi nevei címő, 737 lap terjedelmő mő, és Benkı Loránd az évi II. Névtani Konferencián mindjárt ki is jelölte helyét a magyar onomasztikában, amikor azt mondta, hogy tudománytörténeti jelentıségét talán csak Szabó T. Attila Kalotaszeg helynevei címő (1942) munkájának szerepéhez lehet mérni. A) Máig adós vagyok azzal, hogy elıadjam, milyen együttállás teremtette meg a fenti mő megjelenését. Zala megye akkori tanácselnökhelyettese, a Pais-tanítvány dr. Hadnagy László magyar-latin szakos tanár volt, aki magyar nyelvészetbıl doktorált. Régóta dédelgetett terve Zala megye földrajzi neveinek közigazgatási támogatással való összegyőjtése. A megyei mővelıdésügyi osztályvezetı-helyettes, Németh József szintén Pais-tanítványnak vallhatta magát. Magam pedig 1960-ban doktoráltam a szegedi egyetemen szülıfalum, Gyulaj személyneveibıl Nyíri Antal és Rácz Endre tanítványaként. Hadnagy László tervének megvalósítását utódjára, Kiss Gyulára, illetıleg Németh Józsefre hagyományozta, ık meg énrám, de úgy, hogy Németh József még a nevek helyszíni ellenırzésében 2
3 is közremőködött ben összeállítottam azt a kérdıívet, amelyet a megye néprajzosainak javaslatával a régészeti leletekre vonatkozó kérdéssel kiegészítve mind a mai napig használunk. A szerencsés együttállásnak harmadik, de nem utolsó tényezıje Végh Józsefnek, az MTA Nyelvtudományi Intézet tudományos fımunkatársának a bevonása volt, és ezzel 1962-ben mintegy akadémiai szintre emelkedett ez a program. B) A terv kivitelezésének elvi és gyakorlati alapjai. 1. A győjtést településenként, helyben dolgozó tanáraink, tanítóink és mások bevonásával terveztük és végeztük, munkájukhoz pedig útmutatót szerkesztettünk, és kezükbe adtuk a település es térképvázlatát, amely tartalmazza a hivatalos (szögletes zárójelben közlendı) dőlıneveket. A járások vezetıi megyei utasításra közigazgatási feladatuknak tekintették mind az adatközlık kiválasztásában való segítséget, mind a település határának a bejárásához szükséges utaztatást. Ez alapvetı kívánalom volt, mivel a győjtés elsıdleges célja az élınyelvi földrajzi nevek megmentése. 2. A szóbeli (népi) neveknek valamennyi (lexikai, morfológiai, hangtani stb.) változatát le kell jegyezni, ha az egyazon helynév többféle módon is használatos. A járási székhelyeken tartott szakmai tanácskozásainkon a nevek hangtani lejegyzését fonematikus módon kértük, azaz úgy írják le ıket, ahogy a helybeli születéső parasztemberek ejtik. Mivel a győjtést nyelvészek vizsgálják majd át, esetleges szakmai gondjaikat a győjtılapokon jelezzék. Ez megnyugtatta ıket. Itt jegyzem meg, Végh Józseffel együtt jól emlékezetünkbe véstük Bárczi Géza intelmét: megvalósíthatatlan programmal zátonyra lehet futtatni mindenféle tudományos tervet a mienkét meg különösen. 3. Kétnyelvő településeinken természetesen felgyőjtöttük a horvát, német neveket is olyan munkatársak közremőködésével, akik beszélik, vagy legalábbis értik a fenti nyelvek helyi nyelvjárását. Kérdéses esetekben 3
4 kikértük Hadrovics László és Hutterer Miklós véleményét is. A szlovák nyelvi nevek győjtéséhez késıbb Sipos István segédletet is összeállított számunkra. 4. Kérdıívünknek arra a kérdésére, főzıdik-e a névhez valamilyen esemény, történet, dőlınévmagyarázat, sok értékes és naiv adat győlt össze. Néprajzosaink (Andrásfalvy Bertalan, Balassa Iván, Balázs Géza és mások), amit tudtak, hasznosítottak és hasznosítanak belılük, de nyelvészeink figyelmét sem kerülték el. Legutóbb például Szabó József szép tanulmányt írt a török hódoltság emlékeinek helynevekben tükrözıdı maradványaiból. Számos nevet a gazdaság- és ipartörténet becses emlékeként tekinthetünk (Szurkos parlag, Kalamászos erdı). 5. A régészeti leletekre vonatkozó kérdésünkre sok olyan adat érkezett be, amelyeket a Magyarország régészeti topográfiájának írói kamatoztatni tudtak. Torma István például azt írja a Magyar Nyelvben megjelent cikkében, hogy mintegy 100 olyan falu helye határozható meg a Zala megye földrajzi nevei segítségével, amelyeknek fekvését Csánki Dezsı egyáltalán nem vagy csak nagyon hozzávetılegesen ismerte. 6. Aki 1964-tıl 2009-ig, a Gyıri járás kötetéig figyelemmel kísérte a munkálatokat, tudja, hogy a somogyi kötettel visszanyúltunk a jobbágyfelszabadítást követı birtokrendezési térképekig, valamint a Pesty Frigyes XIX. század közepén készült győjteményéig. Ezeknek az ún. történeti neveknek a felvételével a kötetek értéke jelentısen megnıtt, a Pesty-féle névanyag is felértékelıdött, mert amelyeket tudtuk, azokat a mai nevek segítségével lokalizáltuk. A Tolna megyei győjtéshez már megjelent Gaál Attila és Kıhegyi Mihály Pesty-győjteménye, amit késıbb a többi megye is követett. Ezeket Hajdú Mihály vette számba azzal a céllal, hogy a még kéziratban levı megyék anyagával együtt közzéteszi ezt a páratlan győjteményt. 4
5 7. A zalai kötet megjelenése után Végh József tovább folytatta, és országos méretővé tette a győjtést és kiadást nyugalomba vonulásáig, ig ben engem bízott meg az Intézet e kutatási téma vezetésével, amit 2000 végéig, tehát 23 évig másodállásban láttam el. Az intézeti munka átvétele zökkenımentes volt, egyrészt mert Végh Józseffel 1962-tıl valamilyen minıségben részt vettem a munkálatokban, másrészt tudományos szempontból nem volt ok a változtatásra és 2009 között a zalai kötettel együtt tudományos irányító minıségben részt vettem Tolna, Baranya, Veszprém, Komárom megye, Zala megye Keszthelyi járása, Jász- Nagykun-Szolnok megye két járása, Bács-Kiskun és Pest megye egy-egy járása, valamint Gyır-Sopron-Moson megye két járása munkálataiban, öt megyében egyedül, a többiben Végh Józseffel, illetıleg Balogh Lajossal. A fenti megyék és járások köteteinek a lapszáma 8146, a települések száma 1097, a térképezett helyeké pedig Mindezeken kívül több megye, illetıleg járás anyaga részben kéziratban, részben még győjtılapokon van. 8. Kiss Lajos a Hány földrajzi név használatos nyelvünkben? címő cikkében a megjelent kötetek alapján azt állapította meg, hogy a külön névvel (vagy több külön névvel) jelölt földrajzi alakulatok (objektumok) összege körül jár. Legalább ennyivel számolhatunk a folyamatban, eleddig még meg nem jelent kötetekben levıkkel, tehát mintegy 1 millió 200 ezerrel. Régi földrajzi nevek 1964-tıl évtizedeken át szinte valamennyi névkutató bekapcsolódott az országos méretővé vált földrajzinév-győjtésbe és -kiadásba, amely 1989-re nemcsak hazai, de nemzetközi megbecsülést is hozott. De egy-egy megye 5
6 vagy járás mikrotoponímáinak komplex feldolgozására mindmáig senki sem vállalkozott ban látott napvilágot Kiss Lajosnak a Földrajzi nevek etimológiai szótára, amely a makrotoponímákra terelte a figyelmemet. A Személynévvizsgálatok Göcsej és Hetés területén címő (1973) munkám során szerzett kutatási tapasztalataimmal fogtam hozzá a FNESz. alapján Zala megye helységneveinek a motivációk és a nyelvi eszközök szerinti vizsgálatához. Ennek legfıbb eredménye, hogy bebizonyítottam, helységneveink igen jelentıs többsége, 90%-a nem szláv, hanem magyar eredető még akkor is, ha a helységnév alapjául szolgáló személynév szláv. Ennek folyományaként elkészült Veszprém, Somogy, Fejér, Komárom, Pest és Gyır-Sopron-Moson megye hasonló szempontú vizsgálata Juhász Dezsı, Várkonyi Imre, Barabás Irén, Körmendi Géza, Koncz Sándorné és Varga Józsefné munkájaként. Egyik pécsi elıadásomban felvetettem, ha az egész országra, illetıleg a Kárpát-medencére kiterjesztenénk az ezekhez hasonló vizsgálatokat, meg tudnánk mondani a magyarok adta nevek számát és arányát. 2. A makrotoponímák kutatásához, illetıleg több ezer adat gyors feltalálásához száz évig nélkülöznünk kellett Csánki Dezsı Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában címő hatalmas mővének a helynévmutatóját. Ennek összeállításába Kiss Lajos ösztönzésére fogtam bele, a végeérhetetlennek tőnı munka eredménye 2002-ben jelent meg. Itt nem részletezem sem tartalmát, sem szócikkeinek szerkezeti felépítését, csak azt jegyzem meg, hogy minél elıbb kívánatos lenne névtudományi feldolgozása. 6
7 SZEMÉLYNEVEK A történeti (XVII XVIII. századi) személynevek 1. A mai zalai személynevek győjtése és kutatása az 1973-ban megjelent kötetemmel lezárult. Ugyanebben az évben kezembe került Dávid Zoltánnak A családok nagysága és összetétele a veszprémi püspökség területén címő demográfiai tanulmánya. E nyomon elindulva a Veszprémi Püspöki Levéltárban riasztó mennyiségő nevet találtam, különösen az és az évbıl. A megye kívánalma viszont az volt, hogy valamennyi kéziratos zalai összeírást tegyem közzé, természetesen az ı támogatásukkal. 2. A forrásokról. A liber status animarum -ok idınkénti felvételét Pázmány Péter rendelte el az 1625-ben kiadott Rituáléjában, amelyek a generális vizitációk alapjául is szolgálnak. A plébánosok településenként és házanként név szerint, az életkor, a társadalmi helyzet, a felekezet feltüntetése stb. mellett családonként, illetıleg személyenként összeírták a lakosságot, következésképpen párját ritkító forrás állt össze a XVIII. századból. Tekintettel azonban arra, hogy a nevek és a hozzájuk csatlakoztatott adatok cédulákra jegyzése egy ember számára kivihetetlen arról nem is szólva, hogy a források Veszprémben vannak, azt kértem a megyétıl, hogy az általam összeállított győjtılapokra helybeli munkatársak bevonásával végezhessem az anyaggyőjtést. A nevek ellenırzéséhez dr. Peidl Béla c. kanonok úr kíséretében, püspöki engedéllyel a forrásokat kötetenként lakóhelyemre szállíthattam, majd ugyanilyen módon vissza. A történelmi Zala megye esperességeirıl 1745 és 1771 között nyolc összeírás készült, 5514 fólió lapon. 7
8 3. A források feldolgozása után öt mutatót (családnevek, keresztnevek, helynevek, szentek és ünnepeik mutatója, szó- és tárgymutató) állítottam össze. A nyomdai munkálatokkal együtt 22 évig ( ) tartott e vállalkozás, aminek eredményeként 309 településrıl 789 összeírásból körülbelül ezer név győlt össze. 4. F o l y a m a t b a n l e v ı tehát nem mindig azonos évre vonatkozó névtani vizsgálódásom kiindulópontja az volt, amit Lırincze Lajos már 1947-ben a földrajzi nevekre vonatkozóan megfogalmazott: az egyes tájak névkincse miben különbözik egymástól, mekkora az elterjedési köre stb. egyelıre nem tudjuk megmondani. Magam ugyan a mai göcseji és hetési személynevek vizsgálatakor csak mérsékelten vettem figyelembe a névföldrajzi szempontot, de a 309 településre kiterjedı anyag győjtésekor világossá vált számomra, nem lenne szerencsés egyes család- és keresztneveknek, valamint típusaiknak térképen való meg nem jelenítése. Mivel a névkutatót nemcsak a nevek elterjedése érdekli, hanem az egyes nevek elıfordulási száma, gyakori vagy ritka volta is, már a fent említett monográfiámban is hangsúlyoztam a névstatisztikák fontosságát. Legfıbb vizsgálati eszközömnek tehát a névstatisztikát és a névföldrajzot jelöltem meg. E kettı együttes alkalmazásával megrajzolható egy-egy név/névtípus adott idıben és adott területen megjelenı szórtsága vagy tömbösödése, illetıleg jelenségnyalábja. Ezeknek a névföldrajzi térképeknek az egymásra helyezése révén várhatóan leolvashatók a tájegység, nagyobb terület különbözı jelenségei, melyek összességét onomato-dialektológiának nevezem (pl. a puszta helynevekbıl alakult családnevek, az apa keresztnevébıl -fi utótaggal vagy anélkül keletkezettek, az ószövetségi eredető családnevek stb. egyazon területen való jelentkezése). 8
9 Családnevek 1. Kutatóterületem legjellemzıbb családnevei a népnévbıl (Bosnyák, Cigány, Horvát, Tót stb.) származók. Ha közülük a két legelterjedtebbet, a 273 településen feltőnı Horvát-ot és a csaknem ugyanennyi helyen megjelenı Tót-ot egyazon térképre vetítjük, elterjedésüknek nemcsak a helye, hanem még a mértéke is csaknem azonos. A Német név 253 településen fordul elı, de nem találkozunk vele a göcseji és a Göcsejhez közel esı falvakban. Nemcsak kutatóterületemnek, de talán az egész Nyugat-Dunántúlnak egyik jellegzetes névtípusa az apanév + -fi patronimikon-képzıs név (Ádámfy, Katánfi stb.). A -fi német és szláv nevekhez is hozzájárulhat (Jelenfi, Martinoffy). Elterjedésük széles körő, a 309 település csaknem egyharmadában viseli valaki ıket. A puszta keresztnévbıl alakult családnevek között Zalában 182 településen tőnik fel a Farkas. 2. A családnevek helyesírási kérdéseit vizsgálva a sok-sok változat alapján megállapíthattam, helyesírási vonatkozásban is mozgékonyabbak, mint a köznevek, de ugyanakkor némelyek tovább ırzik a korábbi századok néhány helyesírási gyakorlatát. 3. Hogy családneveink is felhasználhatók egyes nyelvjárástörténeti, elsısorban hangtani kérdések vizsgálatakor, több adattal igazoltam: Bedenik (< Benedek), Fórján (< Flórián), Zerin (< Zrin) stb. 4. A több ezer göcseji és hetési ragadványnevet vizsgálva elkülönítettem a motivációkat a nyelvi eszközöktıl, és ezt az eljárásomat a családnevek tipologizálásakor is tudom érvényesíteni, sıt amint bemutattam, a helynevek körében is. 5. Két közleményemben is foglalkoztam a puszta helynevekbıl alakult családnevekkel, és megállapítottam, a XVIII. században leggyakrabban 9
10 Nyugat-Dunántúlon fordulnak elı (Adász, Buzsák, Gulács stb.), alakulásuk folyományaként pedig átkerültek a helyi érintkezésen alapuló metonimikus nevek közé. Ezek tüzetes vizsgálatához jelentıs mértékben fel tudtam használni a Csánki-indexet. 6. Régóta függıben levı kérdés, hogy társadalmi tagolódás szerint mutatnak-e eltéréseket családneveink. a) A helynévbıl -i képzı nélküliek jelentıs része (Baracska, Citó (~ hn., Baranya m.) az alsó néprétegekben, fıleg a szolgák között tőnik fel. b) A leíró nevekrıl (Béres, Birkás, Juhász, Kanász, Szolga stb.) ugyanez mondható. c) Az alsóbb rétegekben a hn. + -i képzıs nevek (Szoboszlai, Zágrábi) száma és aránya is magas, akárcsak a felsıbb rétegekben; a motiváció viszont merıben más, az elızıknél a vándorlás, költözködés, az utóbbiaknál pedig a birtokra való utalás. Ezt a kiadásra kész Csánki-családnévindex is bizonyítja. 7. A Zala megyébe telepített vagy bevándorolt nemzetiségeink az egyházlátogatási jegyzıkönyvek szerint a XVIII. század közepére egy-két falu kivételével elmagyarosodtak, és csak nevük ırzi egykori nemzeti mivoltukat. A cigányok nevét az 1745 és az 1771 közötti összeírásokban vizsgáltam meg, és 48-féle névvel találkoztam. Családnevüknek több mint a fele -i képzıs helynévbıl keletkezett (Árvai, Bakonyi, Csetényi). 13 családfı a Horvát nevet, és csak három a jellegzetesen cigány nevet (Kolompár üstfoltozó ) viselı családfık száma. 8. A családneveket és a felekezeti hovatartozást ha együttesen vizsgáljuk, azt látjuk, hogy az evangélikusok családneve zömében magyar (Csik, Kis, Taródi), csak Zalaszentgróton találunk egy-két német, illetıleg szláv nevőt (Lajrer, Kálovecz). A reformátusok 67 településen ugyancsak szórványként élnek, fıleg Göcsej közepén és a Balaton-felvidéken, valamint 10
11 a középkorban Somogy megyéhez tartozó Kiskomáromban. Családnevük túlnyomó többsége magyar. Puritánt csak Galsán jeleznek, mindegyikük magyar nevet (Csapó, Horvát, Kovács, Megyesi) visel. Ortodox csak elvétve fordul elı, többségük Nagykanizsán; a 11 névbıl 7 magyar (Kozma, Szántó stb.), a többi szláv (Jankovics, Panapista stb.). Az izraelita felekezetőek sem maradtak ki az összeírásból, 1771-ben még találkozunk az egyrészes, ısi zsidó nevekkel (Salamon, Nátán stb.), de már egy-két esetben megjelenik a kétrészes név is (Catharina Abraham stb.). Keresztnevek A keresztnevek évi vizsgálatába is mint kiegészítı adatokat bevontam a XVII. századi keresztelési anyakönyvekben (Csesztreg , Alsólendva , Nagykanizsa , Keszthely , Kiskomárom ref ) található összes nevet, továbbá az évi generális vizitáció alkalmából készült névsorokat, valamint az évi összeírások neveit. 1. Az összeírt személyek száma az évi összeírásban A leggyakoribb, helyen álló férfinév: 1. János, 2. István, 3. Ferenc, 4. György, 5. Mihály, 6. József, 7. András, 8. Márton, 9. Pál, 10. Péter. Összesen (83%). Leggyakoribb nıi nevek: 1. Katalin, 2. Erzsébet, 3. Éva, 4. Judit, 5. Anna, 6. Ilona, 7. Mária, 8. Julianna, 9. Zsuzsanna, 10. Borbála. Összesen (92%). A fenti névsorokban a keresztnevek megterhelését tehát vertikálisan mutatom be, de területi, azaz horizontális elterjedésüket is összeállítottam, azonban a két gyakorisági sorrend között nincs számottevı különbség. Keresztneveink XVII XVIII. századi elszíntelenedését már többen megállapították, de hogy ilyen mérvő, az meglepı, különösen a nıi nevek esetében. Ennek egyik oka az lehet, hogy 11
12 az ekkor még igen kis lélekszámú falvainkban mindenütt a divat diktálta a névadást, és a legtöbb személy beletartozott a legdivatosabb nevet viselık közé. Ezek a nevek közvetett kapcsolatba hozhatók egyházi tiszteletükkel. a) Nemzetiségi falvainkban sincs lényeges eltérés sem a gyakori, sem a közepesen gyakori nevek között. b) Az itt nem adatolt közepes elterjedéső ószövetségi nevek (Dániel, Dávid, Illés stb.) nem köthetık egyértelmően a protestánsokhoz, pl. a 17 Sára közül is csak három a protestáns. c) Ritkán fordul elı, jobbára csak Sümegen és Tapolcán, hogy az újszülött azt a nevet kapja, amelyik szent névünnepén született. Ezek is általában nem a ritka nevek közé tartoznak, egyedül a Simon és a Judás kivétel, akik Simon-Judás Thaddeus napján születtek, és ikrek lévén, a keresztelı pap választotta ketté e nevet. d) A néhány birtokos nemes neve még nem különül el az alsóbb néprétegek neveitıl. Ugyanez mondható az egyháziak nevérıl is. A névvel szereplı 49 katolikus pap és a 25 nemkatolikus prédikátor többsége is a János nevet viseli. Összefoglalva: a XVII. század végétıl ig a középkorban is gyakori neveket viselik legtöbben nemzetiségtıl, felekezettıl, társadalmi helyzettıl függetlenül. 2. A fentebb említett öt legrégebbi, XVII. századi anyakönyv neveit vizsgálva némileg módosul a kép. A kiskomáromi református anyakönyvbe nincs egyetlenegy Mária sem bejegyezve, de a többiben sincs az elsı tíz között, kivéve a nagykanizsai matrikulát. Mivel a Rituálé szerint tilos volt anyakönyvezni a becézıneveket, csak a kiskomáromi anyakönyvben találkozunk velük (Bandika, Jako, Eörsi stb.). Kettıs, hármas keresztnév csak a fınemesek és a fıbb tisztviselık körében divatozott. 12
13 EGYÉB NEVEK Tisztelettörténeti vizsgálódásaimhoz négy forrást (templom-, mellékoltárés kápolnatitulusok, céhpatrónusok, harangnevek, patikanevek) is feldolgoztam, hogy belılük a XVIII. századi keresztnévdivat változásaihoz adalékokhoz jussak. 1. T e m p l o m-, m e l l é k o l t á r- é s k á p o l n a t i t u l u s o k. Forrásaim a Trianon elıtti 4 római katolikus érsekség és 18 püspökség, valamint a 6 görög katolikus püspökség egyházmegyei évkönyvei (schematismusai). Ezekbıl a forrásokból a 72 királyi vármegyét felölelı 28 egyházmegyében 5466 római katolikus és 2413 görög katolikus templom volt. A kápolnák és a schematismusokba hiányosan felvett mellékoltárok száma pedig 3571, ebbıl csak 58 a görög katolikus. Mindezeket csak 369- féle címmel nevezték el, tehát feltőnıen kevéssel. A római katolikus templomok többsége (201 : 22,4%) Szőz Mária nevét, illetıleg valamelyik jelzıjét (Fájdalmas Anya, Magyarok Nagyasszonya stb.) vagy életének jelentıs eseményét (Angyali Üdvözlet stb.) viseli. A 2. helyen állnak (527 : 6%) a Szent Kereszt-rıl elnevezettek, a 3.-on pedig azok, amelyek Jézus Krisztus-ról, illetıleg valamely jelzıjérıl vagy földi életének jelentıs eseményérıl (születése, kereszthalála, mennybemenetele stb.) kapták nevüket. Az elsı 15 helyen álló titulusok a teljes névanyagnak csaknem háromnegyedét (73 %) teszik ki. Közöttük van Szent Mihály arkangyal 332 elıfordulással, valamint Nepomuki Szent János (ugyanennyivel), Szent Anna (323), Szent István király (301), Szent Márton püspök (231), Szent Katalin (131) és mások, akiknek nevét mind a XVIII., mind a késıbbi századokban szívesen választották keresztnévként. Ez a tisztelet középkori helységneveinkben is megnyilvánul. Lipszky például 48 13
14 Szent György, 44 Szent Márton, 42 Szent Miklós, 34 Szent Mihály stb. nevő települést adatol. A kéziratban levı összeállításból megtudható valamennyi paróchia és templom alapítási éve, az anyakönyvezés kezdete, valamint több mint 30 ezer lelkipásztorkodási hely neve. Ez utóbbiak hiányát régóta nélkülözik kutatóink. 2. C é h p a t r ó n u s o k. A forrásul szolgáló, 1975-ben megjelent Céhkataszterben szereplı céhek többsége a XVIII. században alakult, következésképpen patrónust is e korszak különösen tisztelt szentjei közül választottak (Szent Mihály arkangyal, Szent Miklós, János evangélista és Keresztelı Szent János, Mária Magdolna stb.). 3. Kutatóterületemen 209 h a r a n g o t jeleztek az ben készült kánoni jegyzıkönyvekben, de csak 60-nak tudták a nevét. Ebbıl húsznak a neve megegyezik a templom titulusával, tizet szenteltek Szőz Mária, kettıt Szent Kristóf nevére (mindkettıt Festetics Kristóf öntette), ugyancsak kettıt Szent Donát tiszteletére. Ekkor kezdtek megjelenni az ún. pestispatrónusok (Szent Rozália, Xavéri Szent Ferenc) nevei. A harangnevek a szóbeliségben sem akkor nem éltek, sem ma nem élnek, föltehetıen a XVIII. században is csak méretérıl, funkciójáról nevezték ıket (nagyharang, kisharang, lélekharang stb.). 4. Eltőnt p a t i k a n e v e i n k vizsgálatának eredményeit csak mérsékelten lehet kamatoztatni a XVIII. századi névdivat-vizsgálatok során. Egyik-másik név (Szőz Mária, Szent Rozália, Szent Teréz stb.) is csak adalékul szolgál, a világi nevek pedig (Arany Szarvas, Sas stb.) még adalékul sem. Összefoglalva: mai és történeti személynév-vizsgálataimból, továbbá az egyéb nevek kutatásából látható a komplexitásra törekvés, azaz a motivációnak és a névadás leíró és stíluseszközeinek a következetes 14
15 elkülönítése, valamint ahol ez lehetséges és szükséges volt a funkció, a névszerkezet, a névöröklıdés, a névhangulat feltárása, illetıleg egymással való összefüggéseinek a megvilágítása. A névszociológiai szempontot nemcsak a keresztnevek, hanem a családnevek körében is igyekeztem érvényesíteni. 15
16 Az értekezés témaköréhez kapcsolódó legfontosabb könyveim, könyvrészleteim és tanulmányaim jegyzéke megjelenésük sorrendjében Zala megye földrajzi nevei. Tudományos irányító Végh József. A győjtési munkálatokat Ördög Ferenc vezette. Közzétette Markó Imre Lehel, Ördög Ferenc ( , , sz. települések), Kerecsényi Edit. Szerk. Papp László és Végh József. Kiadja Zala Megye Tanácsának Végrehajtó Bizottsága. Zalaegerszeg, lap + térkép. - ISBN Ö * A földrajzi nevek ellenırzésének alapelvei és menetrendje. In: A földrajzi nevek ellenırzésének és közzétételének kézikönyve Kiadja az MTA Nyelvtudományi Intézete, Budapest, lap. Tolna megye földrajzi nevei. Tudományos irányító Ördög Ferenc és Végh József. A győjtési munkálatokat Vadas Ferenc vezette. Közzétette Hajdú Mihály, Király Lajos, Ördög Ferenc ( sz. települések), Rónai Béla, Szabó József, Vadas Ferenc. Szerk. Végh József, Ördög Ferenc, Papp László. Akadémiai Kiadó, Budapest, lap. ISBN Helységneveink keletkezésmódjáról. Kiadja a Tudományos Ismeretterjesztı Társulat, Budapest, lap. - ISBN ; ISSN A patikanevek keletkezésmódjai. In: Név és társadalom. A III. Magyar Névtudományi Konferencia elıadásai (Veszprém, szeptember ) Szerk. Hajdú Mihály és Rácz Endre. A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai 160. sz. Budapest, lap. - ISSN X ISBN
17 Zala megye helységneveinek rendszere. Magyar Névtani Dolgozatok 12. sz. Budapest, lap. (A Helységneveink keletkezésmódjáról [Budapest, 1980] címő füzet 2., átdolgozott kiadása.) - ISBN , ISSN A puszta helynevekbıl keletkezett családnevek kérdéséhez. =Magyar Nyelvır 106 (1982): A magyar céhek patrónusválasztásának hagiográfiai, ikonográfiai és mővelıdéstörténeti indítékai. In: Név és névkutatás (Az Inczefi Géza halálának 10. évfordulóján rendezett emlékülés elıadásai. Szeged, április ) Szerk. Békési Imre. A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai 170. sz. Budapest, lap. - ISBN A készülı XVIII. századi zalai személynévtár családneveinek nyelvjárástörténeti hasznosításáról. In: A magyar nyelv rétegzıdése. A magyar nyelvészek IV. nemzetközi kongresszusának elıadásai II Szerk. Kiss Jenı és Szőts László. Akadémiai Kiadó, Budapest, I II lap. - ISBN Az elsı magyarországi népességösszeírás ( ) mint névtudományi és mővelıdéstörténeti forrás. In: A magyar nyelv és kultúra a Duna völgyében I II. A II. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus elıadásai (Bécs, szeptember 1 5.) I, Szerk. Moritz Csáky, Horst Haselsteiner, Tibor Klaniczay, Károly Rédei. Budapest Wien, I II lap. - ISBN Helynévgyőjteményeink mint az onomato-dialektológia forrásai. Helynévi adataink a tudományos kutatás szolgálatában (Tudományos ülés május 20-án Pécsett, a Mővészetek Házában). =Baranyai Mővelıdés 3 (1989):
18 Személyneveink onomato-dialektológiai vizsgálatáról. In: Emlékkönyv Benkı Loránd hetvenedik születésnapjára Szerk. Hajdú Mihály és Kiss Jenı. Budapest, 1991, 709 lap. - ISBN Zala megye népességösszeírásai és egyházlátogatási jegyzıkönyvei I III. Kiadja a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete és Zala Megye Önkormányzati Közgyőlése, Budapest Zalaegerszeg, I. 836, II. 880, III. 786 lap. IV. Mutatók lap. - ISBN Ö; A Magyar Korona országainak (Magyarország, Horvát-Szlavónország, Fiume és kerülete) templom- és kápolnatitulusai =Névtani Értesítı 14 (1992): A római és a görög katolikus egyház anyakönyvezésének kezdetei a Magyar Szent Korona országaiban (Magyarország, Fiume és kerülete, Horvát-Szlavónország) =Magyar Nyelv 90 (1994): Az elsı magyarországi református anyakönyv családnevei, ragadványnevei és névhelyettesítıi. In: Szavak nevek szótárak. Írások Kiss Lajos 75. születésnapjára Szerk. Kiss Gábor és Zaicz Gábor. Kiadja a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete, Budapest, lap. - ISBN Eltőnt patikanevek nyomában. =Pannon Tükör 2 (1996): Helynevekbıl keletkezett családnevek -i képzıvel és anélkül. In: Az V. Magyar Névtudományi Konferencia elıadásai (Miskolc, augusztus ) II, Szerk. B. Gergely Piroska és Hajdú Mihály. A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai 209. sz. Budapest Miskolc, 1997, I II. 622 lap. - ISBN ; ISSN X A harangnevekrıl. In: A magyar mővelıdés és a kereszténység. A IV. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus elıadásai (Róma Nápoly, szeptember 9 14.) Szerk. Jankovics József, Monok István, 18
19 Nyerges Judit. Kiadja a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság és a Scriptum Rt. Budapest Szeged, I III lap. - ISBN XVIII. századi családneveink írásmódjának helyesírástörténeti rétegei. In: Nyelvi és kommunikációs kultúra az iskolában (XIII. Anyanyelvoktatási napok. Eger, július 7 10.) I Szerk. V. Raisz Rózsa és H. Varga Gyula. A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai 212. sz. Eger, I II. 738 lap. - ISSN X Szempontok és adalékok XVII. századi keresztneveink vizsgálatához. In: A Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Tanítóképzı Fıiskolai Kar tanulmánykötete Közzéteszi Kovátsné Németh Mária. Gyır, lap. - ISSN Helynévmutató Csánki Dezsı történelmi földrajzához. Akadémiai Kiadó, Budapest, lap. - ISBN A 18. századi népességösszeírások és egyházlátogatási jegyzıkönyvek mint a névszociológia forrásai. =Névtani Értesítı 27 (2005): A keresztnévdivat településtörténeti, tisztelettörténeti és szociológiai motivációi a XVII XVIII. században. In: Nyelv, nemzet, identitás I III. A VI. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus nyelvészeti elıadásai (Debrecen, augusztus ). Szerk. Hoffmann István és Juhász Dezsı. Kiadja a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság, Debrecen Budapest, III ISBN ö ISBN A 18. századi családnevek névszociológiai vizsgálata. (Szolgák, szolgálók és más szolgarendőek neve.) In: Név és valóság. A VI. Magyar Névtudományi Konferencia elıadásai (Balatonszárszó, június ) Szerk. Bölcskei Andrea és N. Császi Ildikó. A Károli Gáspár Református Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszékének kiadványai I. Budapest, lap. - HU ISSN ISBN
20 Családnévmutató Csánki Dezsı történelmi földrajzához. Összeállította Ördög Ferenc, Ollé Viktória, Széchenyi Magdolna. Kiadásra kész, terjedelme kb oldal. 20
Opponensi vélemény Ördög Ferenc: Tulajdonneveink győjtése, kiadása és kutatása címő doktori értekezésérıl
1 Opponensi vélemény Ördög Ferenc: Tulajdonneveink győjtése, kiadása és kutatása címő doktori értekezésérıl Az értekezésnek kitőnı címet választott a szerzı. Példásan összefoglalja a dolgozat célját, tartalmát.
Tulajdonneveink győjtése, kiadása és kutatása
Doktori értekezés Rövid értekezés (tézises) Ördög Ferenc Tulajdonneveink győjtése, kiadása és kutatása Nagykanizsa 2010 TARTALOM Földrajzi nevek 3 Mai földrajzi nevek győjtése és kiadása 3 Régi földrajzi
KÖTELES-SZŐKE MELINDA PUBLIKÁCIÓI (HIVATKOZÁSOKKAL, RECENZIÓKKAL) *
KÖTELES-SZŐKE MELINDA PUBLIKÁCIÓI (HIVATKOZÁSOKKAL, RECENZIÓKKAL) * Munkáimra 90 független hivatkozást ismerek, amelyek 21 különböző szerzőtől származnak. Önállóan megjelent lektorált munkák: 1. A garamszentbenedeki
Beszámoló a XVII. Gyıri és III. Kisalföldi Levéltári Napról
Beszámoló a XVII. Gyıri és III. Kisalföldi Levéltári Napról A Magyar Nemzeti Levéltár Gyır-Moson-Sopron Megye Gyıri Levéltára, a Magyar Nemzeti Levéltár Gyır-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára, a MOKK
BIBLIOGRÁFIA ÖRDÖG FERENC TUDOMÁNYOS TEVÉKENYSÉGE. Könyvek, tanulmányok, cikkek (recenziók, bibliográfia)
277 BIBLIOGRÁFIA ÖRDÖG FERENC TUDOMÁNYOS TEVÉKENYSÉGE '. Könyvek, tanulmányok, cikkek (recenziók, bibliográfia) 1962 A gyulaji keresztnevek becéző alakjai. Néprajz és Nyelvtudomány 5-6: 79-83. Gyulaj nyelvjárásából.
SZŐKE MELINDA PUBLIKÁCIÓI (HIVATKOZÁSOKKAL, RECENZIÓKKAL) *
SZŐKE MELINDA PUBLIKÁCIÓI (HIVATKOZÁSOKKAL, RECENZIÓKKAL) * Munkáimra 152 független hivatkozást ismerek, amelyek 22 különböző szerzőtől származnak. Önállóan megjelent lektorált munkák: 1. A garamszentbenedeki
PÉCSI HATÁRİR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK. Pécs 2009
TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK X. Pécs 2009 TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK X. TANULMÁNYOK A RENDÉSZET KULTÚRÁJA KULTURÁLT RENDÉSZET CÍMŐ TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁRÓL Szerkesztette: Gaál Gyula Hautzinger Zoltán Pécs 2009
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZI SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG ÉS A KATONAI FŐÜGYÉSZSÉG
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZI SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG ÉS A KATONAI FŐÜGYÉSZSÉG LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG 1055 Budapest, Markó u. 16. 1372 Budapest, Pf.: 438. T.: 354-5500 E-mail: Info@mku.hu LEGFŐBB ÜGYÉSZ:
MAGYARORSZÁG LEVÉLTÁRAI. Szerkesztette: BLAZOVICH LÁSZLÓ MÜLLER VERONIKA
MAGYARORSZÁG LEVÉLTÁRAI Szerkesztette: BLAZOVICH LÁSZLÓ MÜLLER VERONIKA Budapest - Szeged 1996 TARTALOM TARTALOM 5 Bevezető (Blazovich László Müller Veronika) 9 KÖZLEVÉLTÁRAK 27 ÁLTALÁNOS LEVÉLTÁRAK 27
Országos fordulón elért pontszám DÍJ / HELYEZÉS. Felkészítő tanár(ok) TANULÓ NEVE MEGYE HELYSÉG ISKOLA
DÍJ / HELYEZÉS TANULÓ NEVE MEGYE HELYSÉG ISKOLA I. díj Homonnay Bálint Bp VIII. Budapest I. díj Németh Ilona Bp VIII. Budapest II. díj Tatár Dániel Bp VIII. Budapest II. díj Ágoston Péter Bp VIII. Budapest
Dr. Vadál Ildikó publikációs jegyzéke
Dr. Vadál Ildikó publikációs jegyzéke Könyv, könyvfejezet, országos szaklapban megjelent tanulmány: - A közigazgatási jog kodifikációja. Stabil kormányzás, változó közigazgatás. Dialóg Campus Kiadó, Bp-Pécs,
Adamikné Jászó Anna Hangay Zoltán Nyelvi elemzések kézikönyve. Mozaik Oktatási Stúdió. Szeged.
Hivatkozások Adamikné Jászó Anna Hangay Zoltán 1995. Nyelvi elemzések kézikönyve. Mozaik Oktatási Stúdió. Szeged. A. Jászó Anna (szerk.) 2004. A magyar nyelv könyve. Trezor Kiadó. Ágosoton Mihály 1971.
2006/2007. TANÉVI TORNA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Pápa, március
Országos Elődöntő I-II. korcsoport B kategória leány Csapatbajnokság Csapat neve: Ugrás Gerenda Talaj Össz pont Helyezés Batthyány Kázmér Ált. Iskola Siklós 47,8 46,9 47,15 141,85 I. Köztársaság Téri Ált.
A felsőoktatási intézmények. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János Tanárképző Központ
A felsőoktatási intézmények KAZINCZY FERENC SZÉP MAGYAR BESZÉD VERSENYÉNEK 44. országos döntője scientia et f idelitate Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK X. 218. Zala vármegyei Közjóléti Szövetkezet iratai 1940-1949
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK X. 218. Zala vármegyei Közjóléti Szövetkezet iratai 1940-1949 Terjedelme: 3 doboz +1 kötet = 0,36 ifm Helyrajzi jelzete: Elhelyezés:
Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok
Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye ok Név Iskola Pontszám 1 Horváth Bálint 49 2 Matos Lilla 48 3 Demjén Balázs Ádám 47 4 Matos Bence 47 5 Ubrea Roland 6 Krizsna Szabolcs
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Bölcsészettudományi Kar 1.3 Intézet/Tanszék Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszék 1.4
1 SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR NYELVTUDOMÁNY TÖRTÉNETÉBÕL
1 SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR NYELVTUDOMÁNY TÖRTÉNETÉBÕL 2 3 SEGÉDKÖNYVEK A NYELVÉSZET TANULMÁNYOZÁSÁHOZ 56. SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR NYELVTUDOMÁNY TÖRTÉNETÉBÕL TINTA KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2006 4 KÖNYVEM
GULYÁS MIHÁLY A BAROMFI-FELDOLGOZÁS ÉS BAROMFIKONZERV-GYÁRTÁS TÖRTÉNETE OROSHÁZÁN
GULYÁS MIHÁLY A BAROMFI-FELDOLGOZÁS ÉS BAROMFIKONZERV-GYÁRTÁS TÖRTÉNETE OROSHÁZÁN GULYÁS MIHÁLY A baromfi-feldolgozás és a baromfikonzerv-gyártás története Orosházán A Békés Megyei Múzeumok Közleményei
Összefoglaló az ügyészségi fogalmazói pályázatról év
Összefoglaló az ügyészségi fogalmazói pályázatról 2016. év I. A pályázati felhívás és az előszűrés Legfőbb Ügyész úr hozzájárulásával 2016. évben 33 ügyészségi fogalmazói álláshelyet hirdettünk meg. A
BÖLCSKEI ANDREA N. CSÁSZI ILDIKÓ.
Hivatkozásjegyzék 1. A fanevet tartalmazó helynevek morfológiai szempontú vizsgálata. In: Név és valóság. A VI. Magyar Névtudományi Konferencia előadásai. Szerk. BÖLCSKEI ANDREA N. CSÁSZI ILDIKÓ. Bp.,
A Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárának Szakkönyvtára. A hely, ahol a helytörténet- és a családkutatás kezdődik
A Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárának Szakkönyvtára A hely, ahol a helytörténet- és a családkutatás kezdődik A könyvtár rövid története 19. századi források A könyvtár rövid
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Bölcsészettudományi Kar 1.3 Intézet/Tanszék Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszék 1.4
M E G H Í V Ó. A TANÍTÓKÉPZÉS MÚLTJA, JELENE november 5-6. Szombathely
M E G H Í V Ó A TANÍTÓKÉPZÉS MÚLTJA, JELENE 2. 2009. november 5-6. Szombathely A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SAVARIA EGYETEMI KÖZPONT MŐVÉSZETI, NEVELÉS- ÉS SPORTTUDOMÁNYI KAR TANÍTÓKÉPZİ INTÉZETE AZ
XIII.54. A nagyrákosi Fölnagy család iratai 1362-1939. 1 doboz (0,12) = 0,12 ifm Raktári hely:
MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR VAS MEGYEI LEVÉLTÁRA VAS MEGYE SZOMBATHELY XIII.54. A nagyrákosi Fölnagy család iratai 1362-1939 1 doboz (0,12) = 0,12 ifm Raktári hely: Az iratok 1992-ben vétel útján kerültek
Beosztás a január között tartandó záróvizsgára. Bizottság száma: 1. sz. Terem szám: B 052.
Beosztás a 2018. január 17-19. között tartandó záróvizsgára Bizottság száma: 1. sz. Terem szám: B 052. Záróvizsga időpontja: 2018. január 17. 8 00 óra Orosz Boglárka Bogárné Péter Borbála Csilla Takács
3. Mercedes-Benz Csillagtúra - Végeredmény
Helyezés Rsz. Navigátor Autó Évjárat ETAP hiba 1/100 Össz. Összesen 1 34 Ilkovits Ádám Marosi György MB 280 SL W113 1969 0 199 199 Szakaszeredmények: 1. 13(10) 2. 51(3) 3. 12(1) 4. 22(9) 5. 2(1) 6. 7(8)
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE
XX. évfolyam külön szám 2010. április 7. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA TARTALOM K Ö Z L E M É N Y A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI
Tanuló neve Évfolyam Felkészítı pedagógus neve Iskola neve Helyezés
Kaán Károly Természetismereti Verseny Eredménye Tanuló neve Évfolyam Felkészítı pedagógus neve Iskola neve Helyezés Somogyi Zsófia 5. Bozókiné Havas Katalin Fodros 1 Sülyi Mátyás 5. Bozókiné Havas Katalin
Pont Hely
Ssz. Budapesti Felnőtt II. o.. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9... 2. Hely. Barcza GSC II 7, 3,5 6,5 7, 9, 8, 5,5 6, 4,5 5,5 4, 66,5 6. 2. A. Láng MKKE 5, 4,5 5, 6,5 9, 7, 5,5 6,5 4,5 6, 3,5 63, 8. 3. MTK Budapest
Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június
Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT Eger, 2015. június 14-16. 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2014/2015. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK III.
REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK XVIII. ORSZÁGOS KÉMIAVERSENYE 7. évfolyam április
. évfolyam Ksz Név Iskola Piszman Zsófia Ilona KRK Szilády Zseni Zsófia Feladatok Összpont Helyezés I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. XIII. 0 I. 0 Kiss Kamilla Szentenderi Ref. Szakács
LİRINTE A HOFFMANN CSALÁD
A HOFFMANN CSALÁD HÁTSÓ SORBAN ÁLLNAK: JÁNOS (szül: 1935), ROZÁLIA (1931), MÁRIA (1926), ILONA (1923), LAJOS (1929) KÖZÉPEN: HOFFMANN LAJOSNÉ- MÁRTON MÁRIA (1898), ELİTTE A GYEREKEK: IRÉN (1938), ERZSÉBET
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Államés Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Miskolc Dr. Barta Judit, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam-
Észak-Budapesti Döntő eredménylista
Észak-Budapesti Döntő eredménylista 1. korcsoport ( A kategória) 1. Boros Vince Karinthy Frigyes Két Tannyelvű Ált. Isk. 2. Gaál Miklós Dr. Béres József Ált. Isk. 3. Kerekes Balázs Bárczi Géza Ált. Isk.
Kecskemét, 6000,Dózsa György út 22. titkarsag@kodaly-iskola.hu 76/507-233 9200, Mosonmagyaróvár, Gorkij utca 1.
Bács-Kiskun Győr- Moson- Sopron Kalocsai Kossuth Zsuzsanna Humán és Kereskedelmi Szakközépiskola, Szakiskola Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú
Hely. Cím Csapatnév Össz.
Hely. Cím Csapatnév 1 Nagykőrös Toldi Miklós Élelm. Szki. 46,050 2 46,050 2 47,950 1 47,350 1 46,200 1 45,400 2 279,000 2 Nyíregyháza Eötvös József Gyak. Ált. Isk. és Gimn. 46,950 1 47,250 1 47,050 2 47,300
I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21.
Felhasznált irodalom: I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21. II. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat2szabadbattyan.jpg
A térképkészítő huszártiszt kiállítás
2016/04/11-2016/07/09 250 évvel ezelőtt, 1766. április 10-én született Lipszky János huszártiszt, aki mégsem katonai hőstetteivel, hanem Magyarország-térképével írta be magát a magyar tudomány- és kultúrtörténet
53. OPTTTT-Budapest Eredmények
A2 (turista) kategória Helyezés Csapat Csapattagok ep.hiba idő hiba elmélet hiba Összesen 1. MTDSC6 Mánik Ágnes; Varga Tibor 50 20 38 108 2. MTDSC 2 Lukács László; Lukácsné Nagy Zsuzsanna; Lukács Henrietta
A Kisteleki Kistérség munkaerı-piaci helyzete. (pályakezdı és tartós munkanélküliek helyzetelemzése)
A Kisteleki Kistérség munkaerı-piaci helyzete (pályakezdı és tartós munkanélküliek helyzetelemzése) 1 Tartalomjegyzék I. Kisteleki Kistérség elhelyezkedése és népessége... 3 A népesség száma és alakulása...
Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár utca 18., tel: 88/ , fax: 88/
Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár utca 18., tel: 88/426-088, fax: 88/426-287 e-mail: leveltar@veszpremiersekseg.hu Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár
Pont Hely
Ssz. Budapesti Felnőtt II. o.. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9... 2. Hely. Barcza GSC II 7, 3,5 6,5 4, 2, 8-9. 2. A. Láng MKKE 5, 4,5 6, 3,5 9,. 3. MTK Budapest III 8,5 7,5 9,5 7, 32,5 2. 4. HÜSI SC II 5,5 8, 5,
A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG VIII. VÁNDORGYŐLÉSE. A tudás szerepe a regionális fejlıdésben. Debrecen, 2010. november 18 19.
PROGRAMTERVEZET 2010. november 18. A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG VIII. VÁNDORGYŐLÉSE A tudás szerepe a regionális fejlıdésben Debrecen, 2010. november 18 19. 3. körlevél 11.00 Közgyőlés A Magyar
2 A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG
1 SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG 2 A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG 3 SEGÉDKÖNYVEK A NYELVÉSZET TANULMÁNYOZÁSÁHOZ XXXIX. SZATHMÁRI ISTVÁN
BALOGH ISTVÁN MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA 1990-1996. 1990.
Major Zoltán László BALOGH ISTVÁN MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA 1990-1996. 1990. Balogh István: Pusztai pásztorélet és szállások a XVIII. század végén. (Egy debreceni emlékirat 1794-ből) = Történeti-néprajzi
Matematika 6.és 8. évfolyamon verseny eredménye. Tanuló neve Évfolyam Kategória Felkészítı pedagógus neve Iskola neve Helyezés
Várkonyi Zsombor 6 1 Veres Sándor Matematika 6.és 8. évfolyamon verseny eredménye Krúdy Gyula Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvő Virág Levente 6 1 Szeıkéné Tanai Éva Óbudai Harrer Pál 2 1 Lengyel Balázs
A Gárdonyi Kórus 2012. évi megvalósított szakmai tevékenységének bemutatása
A Gárdonyi Kórus 2012. évi megvalósított szakmai tevékenységének bemutatása A Szekszárdi Gárdonyi Zoltán Református Együttes 1994-ben alakult. Az énekkart Nagytisztelető Lemle Zoltán Csokonai Vitéz Mihály
MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye
MVMSZ tagok nyilvántartása Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye 1. megyei hatókörű városi Katona József Múzeum 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. 2. területi,
4. Puszta földrajzi köznevek helynévalkotó szerepe az ómagyar korban A jelentéshasadás. In: Helynévtörténeti tanulmányok 6. Szerk.
BÁBA BARBARA PUBLIKÁCIÓI Önállóan megjelent lektorált munkák: 1. BÁBA BARBARA (NEMES MAGDOLNA) 2014. Magyar földrajzi köznevek tára. A Magyar Névarchívum Kiadványai 32. Debrecen. 338 lap. 2. Földrajzi
Diákhitel Központ Zrt.
Diákhitel Központ Zrt. Éves kiadvány Statisztikai melléklet 2005/2006. tanév Statisztikai adatok az egyes intézményekben tanult, törlesztésre kötelezett ügyfelekről Budapest, 2006. augusztus 31. TARTALOM:
BÍRÓSÁGI KÖZLÖNY 2011/10. KÜLÖNSZÁM TARTALOM SZEMÉLYI RÉSZ/2 PÁLYÁZATOK /2
TARTALOM SZEMÉLYI RÉSZ/2 PÁLYÁZATOK /2 Bírói állásra kiírt pályázatok Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökének a 2011. évi CXXXI. törvény alapján kiírt pályázati felhívásai Részleteiben az alábbi
A NEVELİSZÜLİI RENDSZER KUTATÁSA PILOT KUTATÁS
A NEVELİSZÜLİI RENDSZER KUTATÁSA PILOT KUTATÁS MTA Gyerekprogram Iroda Delphoi Consulting A nevelıszülıi rendszer kutatása pilot kutatás Tartalom Rövid összefoglaló... 3 Háttér... 4 A nevelıszülıi rendszer
A magyarságtudományok önértelmezései A doktoriskolák II. nemzetközi konferenciája. Rendező: Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság
A magyarságtudományok önértelmezései A doktoriskolák II. nemzetközi konferenciája Rendező: Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság Szervezőbizottság: Dobos István (elnök) Bene Sándor Tuomo Lahdelma Monok
A Magyar Nemzeti Bank szerepe a magyar gazdaságban változó történelmi korszakokban
A Magyar Nemzeti Bank szerepe a magyar gazdaságban változó történelmi korszakokban A KÖTET SZERZŐI: Botos János történész, a Holokauszt Emlékközpont igazgatóhelyettese Domány Gyula közgazdász, az MNB igazgatóhelyettese
Mucsi Balázs Sándor főigazgató Pelyhéné Bartha Irén főigazgató 2015.06.15 Dr. Varga Zoltán Balázs 2015.06.15
BAJAI SZAKKÉPZÉSI 6500 Baja, Petőfi Sándor utca 1 12.) 2015.06.15 Korm. rendelet Virág Tibor főigazgató BÉKÉSCSABAI SZAKKÉPZÉSI 5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1 BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI BUDAPESTI GAZDASÁGI
Fáy András Református Általános Iskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény Gomba. Az iskola dolgozói. NÉV OKLEVÉL kiállítója VÉGZETTSÉG
Az iskola dolgozói 1. Apró Rita 2. Bendıné Mag Anikó 3. Erdélyiné Buzás Éva NÉV OKLEVÉL kiállítója VÉGZETTSÉG Szabadkai Pedagógiai Akadémia - Eötvös József Fıiskola, Baja Eszterházy Károly Tanárképzı Fıiskola,
IV. Korcsoport Fiú Csapateredmények a 4 legjobb csapattaggal
Ráckeve, Ady Endre Gimnázium Egyéni absz. helyezési összeg: 89 Csapat pozició: 1 1 3 1011 NOVÁK Levente 2003 00:13:06.420 2 8 1010 MIKOLA Bálint 2003 00:14:32.410 3 37 1009 KUKOVECZ Ákos 2003 00:15:51.647
Név Évf Iskola.Név Város m1 m2 m3 f1 f2 f3. 1 Géczi Péter 10 Radnóti Miklós Gimnázium Szeged
Egyéni összetett Hely 1 Géczi Péter 10 Radnóti Miklós Gimnázium Szeged 10 10 9 4 7 9 2 Di Giovanni Márk 9 Révai Miklós Gimnázium Győr 10 10 8 4 8 8 3 Schwarcz Tamás 9 Berzsenyi Dániel Gimnázium Budapest
1. futam. 4. futam. 3. futam. 2. futam. össz. Borsod MTB Bajnoka 2016 Helyezés Név / Felnıtt/ Szül. év Egyesület
Helyezés Név / Felnıtt/ 1977-1997 Szül. év Egyesület Nıi Kallus Edit 1980 Team 3K, Miskolc 125 125 125 125 375 Kovács Piroska 1989 Kazincbarcika 100 100 100 80 300 Németh Réka 1981 Bükkszentkereszt 70
Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek
Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek 1. Magyar Kereskedelmi és Iparkamara: 1.1. Bács-Kiskun megyei Kereskedelmi és Iparkamara 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. bkmkik@mail.datanet.hu Tel.: 76/501-500 www.iparkamara.hu
Pont Hely
Ssz. Budapesti Felnőtt II. o.. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9... 2. Hely. Barcza GSC II 7, 3,5 4, 4,5 -. 2. A. Láng MKKE 5, 6, 3,5 4,5 -. 3. MTK Budapest III 8,5 9,5 7, 25, 2. 4. HÜSI SC II 8, 5, 6, 9, 4-5. 5.
DOKTORI DISSZERTÁCIÓ
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar DOKTORI DISSZERTÁCIÓ LINTNER ANITA Fejezetek a kétnyelvűségről a két háború közti Csehszlovákiában (különös tekintettel Somorja nyelvi helyzetére)
1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina
1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács
Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Debreceni Vörösmarty Mihály és Alapfokú Művészeti Iskola Megyei Német Nyelvi Verseny Eredménye 2016. november 28. 5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés
A XVI. kerületi Helyi Választási Bizottság közleménye
A XVI. kerületi Helyi Választási Bizottság közleménye a polgármesterek, és helyi képviselők 2010. október 3-án megtartott választásának Budapest főváros XVI. kerületének végleges eredményeiről A POLGÁRMESTER-VÁLASZTÁS
MVMSZ tagok nyilvántartása 2013
MVMSZ tagok nyilvántartása 2013 Jogelőd neve Szervezet neve, székhelye Képviselő Csatlakozás időpontja 1. Bács-Kiskun megye Bács-Kiskun Megyei ok Katona József 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. Türr István
KÖZPONTI GYÚJTÁSÚ PISZTOLY 20 LÖVÉS FELNŐTT FÉRFI
KÖZPONTI GYÚJTÁSÚ PISZTOLY 20 LÖVÉS FELNŐTT FÉRFI Név Szül. év Klub Keszthely Nagykanizs a Pécs Zeg. Összesen: Szabó Béla 1962 PLE Zeg 192 189 192 0 573 Lindenlaub Roland 1977 PVLK Pécs 187 190 180 0 557
Fejfájáscentrumok Magyarországon
Fejfájáscentrumok Magyarországon B.A.Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Ideggyógyászati szakrendelés (ügyeleti ambulancia is) Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76. Telefonszám: 46/515-200
VIII. 54. Sümegi Állami Kisfaludy Sándor Általános Gimnázium iratai 1878-1955
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK VIII. 54. Sümegi Állami Kisfaludy Sándor Általános Gimnázium iratai 1878-1955 Az intézmény névváltozásai: - Sümegi M. Kir. Állami Kisfaludy
Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, 2015. június 14-16.
Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT Eger, 2015. június 14-16. 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2014/2015. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK III.
Budapesti Erımő Rt. és Sportegyesület
Rendezı: Budapesti Erımő Rt. és Sportegyesület Nıi egyéni Hely. Név Csapat Teli/1. Tar./1. Teli/2. Tar./2. Teli Tarolás Összesen 1 Balogh Mária TITÁSZ I. 179 48 151 44 330 92 422 2 Kelemen Gáborné BERT
2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA
017/018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA Helyszín: Budapest, Ikarus BSE Atlétikai Centrum Időpont: 017. október 15. A Versenybíróság elnöke: Szöllösné Patinszki Andrea
megyei tanács megyei tanács megyei tanács megyei tanács megyei tanács megyei tanács megyei tanács elnöke megyei tanács megyei tanács megyei tanács
Név Titulus Címek Idı kezd Idı vég Hely Beosztás Képviselı? Párt funkció Megjegyzés Juhász Imréné Gonda Zsuzsanna dr. 1950 1956 Szolnok megye Ragó Antal 1956 1957 Szolnok megye Tóth Imre 1956 1957 Szolnok
Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékek 7. Országos Találkozója
Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékek 7. Országos Találkozója ELTE BTK Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék 2016. április 21 22. Helyszín: ELTE BTK Trefort-kert, 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/D, tanácsterem A találkozó
Szent Mihály- Székesegyház. Veszprém
Szent Mihály- Székesegyház Veszprém Alapítása I. Régészeti leletek utalnak arra, hogy már a 10. században is templom állt a helyén. A pannonhalmi apátság alapítólevele (1001) elsőként tesz említést a székesegyházról;
The Börötz (Berecz) Families of Ság c September 2011
1-[Family Line Info] BERECZ.. 2-István BERECZ about 1695.. +Zsuzsanna KOVÁCS.... 3-János BERECZ about 1722 after 1766.... +Erzsébet NAGY about 1728 after 1766...... 4-Anna BERECZ 25 December 1747......
KISTELEPÜLÉSEK TÉRBEN ÉS IDİBEN 1
KISTELEPÜLÉSEK TÉRBEN ÉS IDİBEN 1 Fleischer Tamás 1. BEVEZETÉS A hetvenes évek derekán az addigi "tanyakérdést" követıen átterelıdött a figyelem a kistelepülésekre: mondhatnánk - már ami a közleményeket
15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49
15 km Férfi 18 év alatt 1 Holló-Szabó Martin 108 0:59:44 0:59:44 2 Csáni Bendegúz 110 1:19:50 1:19:55 3 Varga István 81 1:31:01 1:31:01 15 km Férfi 18-29 1 Oláh Norbert 49 0:57:23 0:57:23 2 Szabó Milán
A felsőoktatási intézmények Kazinczy Ferenc Szép magyar beszéd versenyének 40. országos döntője. Program
A felsőoktatási intézmények Kazinczy Ferenc Szép magyar beszéd versenyének 40. országos döntője Helyszín: Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudomány Kar Magyar Nyelvtudományi Tanszék 1088 Budapest,
PÉCSI HATÁRİR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XV.
PÉCSI HATÁRİR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XV. Pécs 2014 PÉCSI HATÁRİR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XV. TANULMÁNYOK A BIZTONSÁGI KOCKÁZATOK RENDÉSZETI VÁLASZOK CÍMŐ TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁRÓL Szerkesztette: Gaál Gyula
Judo Eredménye. Kategória (súlycsoport) Tanuló neve. Budapest III. Kerületi Krúdy Gyula Angol Magyar Két Tanítási Nyelvő Általános Iskola
Judo Eredménye Tanuló neve Barczikay Eszter lány kg Burda Linett lány kg Szabó Krisztina lány 8 kg Dobrik Viktória lány 6 kg Fekete Henrietta lány kg Bálint Anna lány 6 kg Vanolik Szonja lány 6 kg Radnai
Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. Alsós tantestület
Intézményvezető Dessewffyné Szabó Erzsébet magyar, orosz szakos tanár Intézményvezető-helyettesek Fodorné Balla Mária alsós tanító Horváthné Farkas Ildikó matematika, kémia, informatika szakos tanár Alsós
ORSZÁGOS BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI INTÉZETEK
ORSZÁGOS BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI INTÉZETEK Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet 6337 Állampuszta Telefon: 06 /78/ 407-684, 407-847 Csóti András bv. dandártábornok 06 /78/ 407-950 Balassagyarmati
Rövidítésjegyzék. Jegyzetek 179
JEGYZETEK Rövidítésjegyzék évf. = évfolyam fn = főnév in = -ban, -ben KFL = Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár köt. = kötet mn = melléknév MOL = Magyar Országos Levéltár, Budapest Nr. = néprajz sz. = szám,
Benyák Anikó (Pszichológia)
(Pszichológia) 014 1., Árendás Anikó Nevelőszülők és nevelt gyermekek több szempontú vizsgálata Előadás a 014. október -én tartott XVIII. Apáczai-napok Tudományos Konferencián. NYmE-AK, Győr (014) 013.,
Név Iskola Felkészítő tanár össz. 2. Bolla Róbert Pápai Református Kollégium Gimnáziuma Fekete Pál Péter
9. osztályosok Név Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. össz. 1. Szolnoki Lénárd Dóczy Gedeon Református Gimnázium, Debrecen Tófalusi Péter 6 20 20 20 66 2. Bolla Róbert Pápai Református Kollégium Gimnáziuma
VIII. 54. Sümegi Állami Kisfaludy Sándor Általános Gimnázium iratai 1868-1955
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK VIII. 54. Sümegi Állami Kisfaludy Sándor Általános Gimnázium iratai 1868 1955 Az intézmény névváltozásai: Sümegi M. Kir. Állami Kisfaludy
Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév
A MEGYEI FORDULÓ EREDMÉNYE 8. évfolyam Felterjesztési ponthatár az országos döntıbe: 80 pont/100 pont NÉV ISKOLA TANÁR PONTSZÁM Kovács Attila Rezner Józsefné 79 Gáspár Gergı Rezner Józsefné 73 Koltai Kadosa
MOLSZE VEZETŐSÉG elérhetősége (2013-2017)
MOLSZE VEZETŐSÉG elérhetősége (2013-2017) EGYETEMEK 1 Vargáné Budai Erika Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Budapest Városmajor utca 68. 1122 1/458-6754 1/458-6755 20/666-3038
Csongrád megye. Megyeszékhely: Szeged. Honlap: Adatbázis:
Csongrád megye Megyeszékhely: Szeged Honlap: http://nemzetiegyseg.com/csongradmegye.html Adatbázis: http://nemzetiegyseg.com/csongrad0.xls Honlap: http://www.hiszi-map.hu/catalog/displayimage.php?pid=7898&fullsize=
AMPLIFON - Országos Atlétikai Bajnokság Hallássérült diákok részvételével
100 m III. kcs. Fiú 1 Hatházi Hunor NH. Bp. 12,32 1 16 2 Korotki Dániel Eger 12,44 2 15 3 Kéri Dávid Debrecen 12,55 3 14 4 Csontó Ádám Eger 12,61 4 13 5 Pap Attila Bp. Siketek 12,77 5 12 6 Orsós Gábor
2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS
ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ Budapest - Ikarus BSE Atlétikai Centrum, 2017. október 15. Magasugrás fiú 11:00 Szolnoki Széchenyi István Gimnázium 1.7750
Budapesti Erımő Rt. és Sportegyesület
Rendezı: Budapesti Erımő Rt. és Sportegyesület Nıi egyéni Helyezés Név Csapat Teli/1. Tar./1. Teli/2. Tar./2. Teli Tarol. Összesen 1 Balogh Mária TITÁSZ Rt. 165 59 164 63 329 122 451 2 Hirt Szilvia Bakonyi
Magyar Erőemelő Szövetség Férfi erőemelő ranglista 2009.
Magyar Erőemelő Szövetség Férfi erőemelő ranglista 2009. 56 kg 1. Krakter Erik 1991 Barcsi VSE 54,45 160,0 100,0 180,0 440,0 411,86 2009.11.28 29. ob '09 x 2. Kálé Csaba 1978 Família 54,95 135,0 82,5 152,5
1. futam. 2. futam. 4. futam. 3. futam. Össz. Borsod MTB Bajnoka Szül. Egyesület. Helyezés Név / Felnıtt/ Nıi
Helyezés N / Felnıtt/ 1977-1997 Nıi Kallus Edit 1980 Team 3K, Miskolc 125 125 125 375 Kovács Piroska 1989 Kazincbarcika 100 100 100 300 Németh Réka 1981 Bükkszentkereszt 70 80 80 230 Szaniszló Boglárka
43 Kiss György Ö. Nemzeti Győr 44 Krakovszky János I. osztályú Budapest 45 Kovács Iván EABA Budapest 46 Kovács Gábor I. osztályú Baja 47 Kovács
2012. évi bírólista Név Minősítés Város 1 Ajtai Péter AIBA Budapest 2 Babai Sándor II. osztályú Tatabánya 3 Becsey Károly AIBA Szeged 4 Bende Szabolcs II. osztályú Hódmezővásárhely 5 Benda Tivadar Ö. Nemzeti
Castrum A CAstrum Bene egyesület Hírlevele 8. szám
Castrum A Castrum Bene Egyesület Hírlevele 8. szám Castrum A Castrum Bene Egyesület Hírlevele 8. szám Budapest, 2008 E számunk munkatársai Bu z á s Ge r g e ly régész-művészettörténész, MNM Mátyás király
ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS )
1. Kari Felvételi Bizottság ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS 2018.09.26.) szavazati joggal rendelkező tanácskozási jogú tag kari HÖK Kántor Kinga kari HÖK képviselő Prof. Dr. Sáry
Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyei Semmelweis Kórház-Rendelőintézet Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72. Tel.: (46) 515-200
Sürgősségi fogamzásgátlási ambulanciák Bács-Kiskun megye: Bajai Városi Kórház Cím: 6500 Baja, Rókus u. 10. Tel.: (79) 422-233, (79) 422-328, (79) 423-373, (79) 425-575, (79) 428-452 Bács-Kiskun Megyei