A TUDOMÁNYOS RENDEZVÉNY ELNÖKE Dr. Várkonyi Viktória. A TUDOMÁNYOS RENDEZVÉNY TITKÁRA Dr. Dudás Mária

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A TUDOMÁNYOS RENDEZVÉNY ELNÖKE Dr. Várkonyi Viktória. A TUDOMÁNYOS RENDEZVÉNY TITKÁRA Dr. Dudás Mária"

Átírás

1

2 Kedves Kollégák! Szeretettel invitáljuk a kollégákat novemberében a Magyar STI Társaság XIX. Nagygyûlésére, amely egyben a VIII. Venerológiai továbbképzõ tanfolyam is. Vezetõségünk úgy döntött, hogy ez év õszétõl Nagygyûléseinken külön figyelmet szentelünk egy-egy klasszikus nemi betegségnek, tematikusan bemutatva az adott betegség tünettanát, epidemiológiáját, kezelését. Az elõadások nemcsak az elmúlt évtizedek tapasztalatait összegzik, hanem számba veszik a legújabb kutatási eredményeket is, így egyaránt hasznosak lehetnek a frissen diplomázott rezidenseknek éppúgy, mint szakorvos kollégáinknak. Idén a választásunk a syphilisre esett, így a klasszikus venerológiai elõadások mellett hallhatunk a connatalis syphilisrõl, a syphilis laboratóriumi eredmények kiértékelésérõl, a kiskorúak syphilises fertõzéseirõl és a syphilises koinfekciókról is. Igyekszünk minden évben olyan témaköröket felvonultatni, amelyek a szigorúan vett venerológiai szakma határterületének számítanak, így ebben az évben a magas kockázati csoportok STI fertõzései mellett (prostituáltak, intravénás szerhasználók), a programban helyet kaptak többek között a húgyuti infekciók, a várandósok szûrõvizsgálatai, a HPV és CMV fertõzések és a proktológiai alapfogalmak is. Így reményeink szerint nemcsak a bõrgyógyászok, hanem a nõgyógyászok, urológusok, mikrobiológusok mellett a különbözõ társzakmák képviselõi is bõven találnak érdeklõdésüknek megfelelõ elõadásokat a Nagygyûlés alatt. Az érdekes esetek mindig kiváló lehetõséget biztosítanak a tanulásra, így várjuk azon kollégák jelentkezését, akik szívesen vállalkoznak esetbemutatásra február Dr. Várkonyi Viktória a Magyar STI Társaság elnöke Dr. Dudás Mária a Magyar STI Társaság fõtitkára A tanfolyam orvosok részére PTE-ÁOK/2014. II./00001-es kódszámon - az OFTEX portálon megjelölt szakképesítésekhez szabadon választható tanfolyamként akkreditált. Sikeres tesztírás esetén orvos résztvevõk 50 kreditpontot szerezhetnek. Szakdolgozók akkreditációja folyamatban van.

3 A TUDOMÁNYOS RENDEZVÉNY ELNÖKE Dr. Várkonyi Viktória A TUDOMÁNYOS RENDEZVÉNY TITKÁRA Dr. Dudás Mária TUDOMÁNYOS RENDEZVÉNY SZERVEZÕBIZOTTSÁGA: Dr. Melczer Zsolt Dr. Szlávik János Dr. Tenke Péter TUDOMÁNYOS BÍRÁLÓ BIZOTTSÁG: Elnök: Dr. Török László Tagok: Dr. Bihari Ágnes Dr. Deák Judit Dr. Nagy Károly Dr. Sziller István Dr. Simon Gyula AZ STI NAGYGYÛLÉS TÉMÁI Kedves Kollégák! Nagy örömünkre szolgál, hogy Sós Ágnes dokumentumfilm-rendezõ elfogadta meghívásunkat és az azóta nagy sikert aratott "Szerelempatak" címû filmjét a Nagygyûlés résztvevõinek levetíthetjük. Az STD-vel foglalkozó orvosok naponta szembesülnek a szerelem, a szerelmeskedés, a "hírtelen felindulásból", meggondolatlanul elkövetett szexuális érintkezés árnyoldalaival, következményeivel. Lélekemelõ lesz megnézni a filmet és hallgatni a meglett életkorú emberek visszaemlékezéseit, amelyben jól érzékelhetõ. hogy az egyszerû, dolgos emberek számára milyen fontos még ma is a szerelem és a szexuális örömszerzés. A filmvetítés utáni beszélgetést C. Molnár Emma és Szabó Zsuzsa pszichológusok irányítják. Reméljük, hogy résztvevõinknek a beszélgetés felüdülést fog hozni. KLASSZIKUS NEMI BETEGSÉGEK ÖSSZES ASPEKTUSA (SYPHILIS/GONORRHOEA), LGV JÁRVÁNY Dr. Dudás Mária (Országos Epidemiológiai Központ, Budapest): A szexuális úton terjedõ fertõzések járványügyi helyzete 2013-ban Dr. Várkonyi Viktória (Körúti Orvosi Centrum Budapest): A syphilis klasszikus lefolyását befolyásoló tényezõk Dr. Együd Katalin - Dr Szondy Györgyi - Dr Szoták Judit (Jósa András Oktatókórház Nonprofit Kft Bõr-Nemibeteggondozó Intézet Nyíregyháza): Terhesség és a pozitív syphilis szerológiai eredmény buktatói Dr. Várkonyi Viktória (Körúti Orvosi Centrum Budapest): Veleszületett korai syphilis. Miért jelent diagnosztikus problémát? Dr. Szondy Györgyi, Dr. Szoták Judit, Dr Együd Katalin (Jósa András Oktatókórház Nonprofit Kft. Bõr-Nemibeteggondozó Intézet Nyíregyháza): Connatalis syphilis a nyíregyházi BNG-ben? Dr. Szoták Judit, Dr. Szondy Györgyi, Dr. Együd Katalin (Jósa András Oktatókórház Nonprofit Kft Bõr-Nemibeteggondozó Intézet Nyíregyháza): Szexuális vagy aszexuális fertõzés? Kiskorúak szerzett syphilises megbetegedései Dr. Tisza Tímea (Körúti Orvosi Centrum): Egy futó kaland Miamiban Dr. Bihari Ágnes (Budapest, XIX. ker. Önkormányzat Eü. Intézményei Bõr- Nemibeteggondozó): Klasszikus nemi betegségek: A kontaktuskutatás eredményessége a XXI.században.

4 Dr. Balla Eszter (OEK II. Bakteriológiai Osztály, Budapest): Neisseria gonorrhoea - diagnosztikai aktualitások Dr. Várkonyi Viktória (Körúti Orvosi Centrum Budapest): Tévedések a gonorrhoea diagnosztikájában és kezelésében Dr. Szlávik János (Fõvárosi Egyesített Szent István és Szent László Kórház- Rendelõintézet): Behurcolt trópusi betegségek bõrtünetei Dr. Várkonyi Viktória, Dr.Petrovay Fruzsina, Dr. Balla Eszter, Ackermann-né Schöffler Mária Dr. Csatár Éva (Körúti Orvosi Centrum, OEK II. Bakteriológiai osztály,gastromed Coloproctologiai Magánrendelés, Budapest): Purulens proctitis RIZIKÓCSOPORTOK, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A PROSTITÚCIÓRA (NÕI ÉS FÉRFI), TUDATMÓDOSÍTÓK ALKALMAZÁSA/ INTRAVÉNÁS KÁBÍTÓSZER-HASZNÁLÓK - STI KOINFEKCIÓK ÉS STD. Dr. Dudás Mária (Országos Epidemiológiai Központ, Budapest): Intravénás kábítószer-használók HIV, HBV, HCV prevalenciája között, Magyarországon Dr. Zacher Gábor (Honvéd Kórház, Budapest): Rape drugs, party drugs, enteogén szerek a toxikológiától az STD gondozóig" Dr. Forrai Judit (Semmelweis Egyetem, Népegészségtani Intézet): A prostituált lét néhány speciális egészségügyi problémája Dr. Bihari Ágnes (Budapest, XIX. ker. Önkormányzat Eü. Intézményei Bõr- Nemibeteggondozó): Syphilis-HCV koinfekció és drogabúzus Dr. Horváth Krisztina, Dr. Együd Katalin (Jósa András Oktatókórház Nonprofit Kft Bõr-Nemibeteggondozó Intézet Nyíregyháza): "Egy prostituált élettörténete" HIV/AIDS EPIDEMIOLÓGIÁJA, TERMÉSZETES KLINIKAI LEFOLYÁS; HIV-FERTÕZÉSRE GYANÚS TÜNETEK/PANASZOK; TANÁCSADÁS HIV-FERTÕZÖTTEKNEK, A MEGELÕZÉS LEHETÕSÉGEI Dr. Nagy Károly (Orvosi Mikrobiológiai Intézet, Semmelweis Egyetem, Budapest): HIV/AIDS, Európa 2014 Dr. Kormos Luca, dr. Osvald Ákos, dr. Balla Eszter, dr. Szlávik János, dr. Újhelyi Eszter, dr. Bánhegyi Dénes (Fõvárosi Egyesített Szent István és Szent László Kórház- Rendelõintézet): Neurosyphilis HIV-fertõzött betegekben - differenciáldiagnosztikai kérdések. Esetismertetés. VÁRANDÓS NÕK STI SZÛRÕVIZSGÁLATAI. NEONATALIS STI INFEKCIÓK. Dr. Ács Nándor (SE II. sz. Szülészeti és Nõgyógyászati Klinika): Szûrõvizsgálatok a várandósság alatt Dr. Deák Judit (Klinikai Mikrobiológiai Diagnosztikai Intézet, Általános Orvostudományi Kar Szeged): Congenitális és perinatális fertõzések (STI) laboratóriumi diagnosztikája és az eredmények értékelése HUMÁN PAPILLOMAVÍRUS FERTÕZÉSEK: PATHOMECHANIZMUS, ONKOGENITAS, VÉDÕOLTÁS, TANÁCSADÁS Dr. Járay Balázs (SE II. sz. Pathológiai Intézet): A méhnyakrákszûrés cytológiai leletének korszerû értékelése Dr. Melczer Zsolt (Semmelweis Egyetem II. sz Nõgyógyászati klinika, Budapest): HR-HPV fertõzések várandósságban. Dr. Várkonyi Viktória (Körúti Orvosi Centrum, Budapest): Condyloma acuminatum vagy VIN?

5 STI LABORATÓRIUMI DIAGNOSZTIKA: ÚTMUTATÓ, NAPI GYAKORLAT, DIAGNOSZTIKUS TESZTEK ÉRTÉKELÉSE. Dr. Urbán Edit (Klinikai Mikrobiológiai Diagnosztikai Intézet, Általános Orvostudományi Kar, Szeged): "Intrauterin eszközök mikroflórája" Dr. Barcsay Erzsébet (Országos Epidemiológiai Központ, Budapest): A CMV szerológia rejtelmei Pappné Ábrók Marianna (SZTE ÁOK Klinikai Mikrobiológiai Diagnosztikai Intézet): A klinikus és a laboratórium együttmûködésének gyümölcsei: klinikai mikrobiológiai esetismertetések PROCTOLÓGIA ALAPFOGALMAK ÉS A VIZSGÁLAT MENETE. Dr. Csatár Éva (Gastromed Coloproctologiai Magánrendelés, Budapest): Proktológiai alapfogalmak, a vizsgálat menete, ambuláns, prompt diagnosztika. STI/STD, MINT A TÁRSSZAKMÁKAT IS ÉRINTÕ PROBLÉMA (UROLÓGIA-ANDROLÓGIA, SZÜLÉSZET NÕGYÓGYÁSZAT, CSECSEMÕ,- ÉS GYERMEKGYÓGYÁSZAT, NEUROLÓGIA- PSZICHIÁTRIA, SZEMÉSZET, SZÁJSEBÉSZET, INFEKTOLÓGIA) Dr. Peter Kohl (Berlin): STI in childhood Dr. Pászthy Bea (Semmelweis Egyetem, I. Gyermekgyógyászati Klinika): Szexuális orientáció és szexuális szokások a serdülõkorban Dr. Sziller István (Szent Imre Kórház, Szülészeti és Nõgyógyászati Osztály, Budapest): " Mucopurulens cervicitis" Dr. Petrovay Fruzsina (Országos Epidemiológiai Központ, Budapest ): A Chlamydia trachomatis extragenitális manifesztációja felnõttkori conjunctivitisekben Dr. Szandányi Réka 1, Dr. Kopa Zsolt 2, Dr. Horváth Béla 3 (Körúti Orvosi Centrum 1, Semmelweis Egyetem, ÁOK, Urológiai Klinika 2, H-Derma 3 Budapest ) Budapest): Naevus és condyloma acuminatum. Kihívások a terápiában Dr. Tenke Péter (Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház, Urológiai Osztály): Hibák a krónikus húgyúti infekciók diagnosztikájában, kezelésében, figyelembe véve a hazai körülményeket. Dr. Kopa Zsolt (Semmelweis Egyetem, Urológiai Klinika, Andrológiai Centrum, Budapest): Andrológiai infekciók következményeinek mikrosebészeti kezelése Dr. Nyírádi Péter (Semmelweis Egyetem, Urológiai Klinika): Legújabb irányelvek a hímvesszõrák kezelésében Dr. Ujházy András (Semmelweis Egyetem, I. sz. Nõi Klinika): Esetismertetések a gyermek nõgyógyászati infectiók témájában Szabó Zsuzsa (Fõvárosi Egyesített Szent István és Szent László Kórház- Rendelõintézet): Fóbiák és kényszergondolatok az STI rendelésen - avagy amikor pszichiáter helyett venerológushoz megy a beteg GENITOANALIS DERMATOLÓGIA Dr. Remenyik Éva (Bõrgyógyászati Klinika, DEOEC, Debrecen): Invers psoriasis Dr. Török László (Megyei Kórház Bõrgyógyászati Osztály, Kecskemét): Aphthosus genitális ulcerációk Dr. Gilde Katalin az orvostudomány kandidátusa (Dermo-Artcom Egészségügyi Szolgáltató, Budapest): Nehezen diagnosztizálható klinikai képek a genitoanalis régióban. Dr. Podányi Beáta (Dermacor Kft, Budapest): "A Leser-Trelat jel értékelése" ÉLÕSKÖDÕK (RÜHESSÉG) Dr. Lohinai György (Privát Praxis, Budapest): Élõsködõk, mint nemi betegségek. A rühesség VAGINITISEK/VAGINOSISOK - ATROPHIAS VAGINITIS/ CYTOLITICUS VAGINOSIS Dr. Gaál Magdolna (SZTE Bõrgyógyászati és Allergológiai Klinika Bõr- és Nemibeteg Gondozó): Diagnosztizálhatunk-e hüvelyfolyást ránézésre?

6 TOVÁBBI TÉMÁK - Szexuális erõszak és STD - Genitális esztétika. Intim higiénia és infekció: genitálék szõrtelenítésének módszerei, ezek mellékhatásai és infekciós következményei - A vulva fertõzései és elkülönítõ diagnózisa a prepubertás életkorban - Az urogenitális régió és sebészeti beavatkozások (circumcizió, biopszia szövettanhoz, frenulum breve). A KONGRESSZUS HELYSZÍNE Danubius Health Spa Resort Helia**** 1133 Budapest, Kárpát u TUDOMÁNYOS PROGRAMMAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ A szakemberek elõadás megtartására (esetismertetések, betegbemutatások) és poszter bemutatására egyaránt jelentkezhetnek. Az elõadások, poszterek elfogadásáról és idõbeni beosztásáról a vezetõség által megválasztott Bizottság dönt. Összefoglaló A konferencián elhangzó elõadások és poszterek összefoglalóit kiadjuk. A tudományos összefoglalókat magyar nyelven, a jelzett szerkesztõi elvárásoknak megfelelõ tagoltságban és formában kérjük elektronikusan elküldeni a tbokker@convention.hu címre, vagy on-line a oldalon kérjük továbbítani! Beküldési határidõ: szeptember 15. Csak az elektronikusan elküldött összefoglalókat áll módunkban elfogadni. Windows World 6+ és / vagy rtf formátumban, max. 1 A/4 oldal terjedelemben, betûnagyság 10 pontos, sortávolság 2, betûtípus: Times New Roman Az adatok sorrendje: - szerzõk - szerzõk munkahelye - cím - összefoglaló szövege A nyomdai határidõ miatt a megadott dátum után érkezett összefoglalókat nem áll módunkban figyelembe venni. Az elõadások, absztraktok elfogadásáról szeptember 30-ig írásbeli értesítést küldünk. Kérjük, hogy a tájékoztatás és információáramlás felgyorsítása végett a regisztrációs lapon legyen szíves megadni privát címét, melyet csak és kizárólag a kongresszusi levelezés céljából használunk. A poszterek mérete: 1,0 m x 0,85 m (álló). Szíves figyelmét felhívjuk, hogy amennyiben regisztrációs díja nem érkezik meg a Convention Budapest Kft. bankszámlájára 4 héttel a rendezvény elõtt, úgy elõadását / poszterét automatikusan töröljük a rendezvény programjából. Technikai lehetõségek: A plenáris teremben kizárólag számítógépes vetítési lehetõségét biztosítunk. Diavetítés a kongresszuson nem lehetséges. Privát laptop csatlakoztatható a rendszerhez.

7 TUDOMÁNYOS INFORMÁCIÓ Dr. Várkonyi Viktória elnök Dr. Dudás Mária fõtitkár KONGRESSZUSI INFORMÁCIÓ Regisztráció, absztraktok: Bokker Tamás Kiállítás: Papp Zsombor Convention Budapest Kft. H-1461 Budapest, Pf: 11. Tel.: (061) , Fax: (061) A tudományos programok és az összes kísérõ rendezvény kizárólag a regisztrációban kapott névkitûzõvel és meghívókártyával látogatható, melyhez szíves megértésüket kérjük. ON-LINE REGISZTRÁCIÓ: Kongresszusi iroda nyitva tartása a helyszínen: csütörtökön 12.00h-18.00h között, pénteken 08.00h h között, szombaton 08:00-14:00h között a a Helyszíni elõtti fizetéssel utáni fizetéssel regisztráció Aktív orvos (STI Társaság tagja) Ft / fõ Ft / fõ Ft / fõ Aktív orvos, nem társasági tag Ft / fõ Ft / fõ Ft / fõ Nyugdíjasok, rezidensek Ft / fõ Ft / fõ Ft / fõ Szakdolgozó Ft / fõ Ft / fõ Ft / fõ Orvostanhallgatók* Térítésmentes, regisztrációhoz kötött Nem lehetséges Kísérõ Ft / fõ Ft / fõ Ft / fõ Nyitófogadás csütörtökön Ft / fõ Ft / fõ Nem lehetséges Büféebéd pénteken Ft / fõ Ft / fõ Ft / fõ Bankett pénteken Ft / fõ Ft / fõ Nem lehetséges Büféebéd szombaton Ft / fõ Ft / fõ Ft / fõ *Orvostanhallgatóknál elõzetes regisztráció és érvényes diákigazolvány bemutatása szükséges. A résztvevõk regisztrációs díja tartalmazza: a tudományos programon való részvételt, a kiállítás megtekintését, program és absztraktfüzetet, négy kávé illetve tea szünetet, akkreditációs díjat. (A kávészüneti ellátás Ft/fõ értékben a számlán külön sorban, bontva kerül feltüntetésre).

8 SZÁLLÁSLEHETÕSÉGEK Danubius Health Spa Resort Helia**** - a továbbképzés helyszínén Egyágyas szoba: svédasztalos reggelivel Kétágyas szoba: svédasztalos reggelivel Ft / szoba / éj Ft / szoba / éj A kitöltött regisztrációs lap visszaküldését követõen postázzuk a regisztrációs és szállásdíj befizetéséhez szükséges csekket. Regisztrációját és szállásfoglalását akkor tekintjük véglegesnek, ha a regisztrációs díj és szállásköltsége bankszámlánkra vagy postai úton hozzánk beérkezik. A regisztrációs díj beérkezésének határideje: november 1. (Elõadás / poszter bejelentése esetén a regisztrációs díjat 4 héttel a rendezvény elõtt kérjük befizetni, a befizetés igazolását kérjük, az irodánkba eljuttatni szíveskedjen! Köszönjük.) A kitöltött regisztrációs lap visszaküldését követõen postázzuk a regisztrációs és szállásdíj befizetéséhez szükséges csekket. Céges támogatás esetén a mellékelt ûrlap használata ajánlott. Számlát csak a regisztrációs lapon jelzett címre tudunk kiállítani, befizetésének beérkezése után. A számla kiállítása után másik számlát küldeni, számlát korrigálni nem áll módunkban. Kérjük, hogy a csekken a közlemény rovatban szíveskedjen feltüntetni nevét. Amennyiben befizetési csekkét elveszíti, bármely postahivatalban kérhet postai utalványt. Ezen esetben a befizetési cím: Convention Budapest Kft Budapest Pf: 11. LEMONDÁS, VISSZAFIZETÉS Regisztrációs és / vagy szállásdíjának visszafizetése - annak elküldése után október 10-ig 50 %-os kötbérrel lehetséges. Ezután a kötbér 100 %-os. Szálláslemondást október 10-e után nem fogadhatunk el a kötbéres szerzõdések miatt. Mindennemû jelentkezés és lemondás esetén kérjük a mellékelt regisztrációs lap használatát. Köszönjük. KONGRESSZUSI NAPTÁR - második értesítõ és absztrakt - felhívás postázása: február tudományos összefoglalók beküldése: szeptember az elõadások elfogadásának visszaigazolása: szeptember kedvezményes regisztráció lehetõsége szeptember várhatóan végleges program online kiküldése: október

A TUDOMÁNYOS RENDEZVÉNY ELNÖKE Dr. Várkonyi Viktória. A TUDOMÁNYOS RENDEZVÉNY TITKÁRA Dr. Dudás Mária

A TUDOMÁNYOS RENDEZVÉNY ELNÖKE Dr. Várkonyi Viktória. A TUDOMÁNYOS RENDEZVÉNY TITKÁRA Dr. Dudás Mária Kedves Kollégák! Szeretettel invitáljuk a kollégákat 2014. novemberében a Magyar STI Társaság XIX. Nagygyûlésére, amely egyben a VIII. Venerológiai továbbképzõ tanfolyam is. Vezetõségünk úgy döntött, hogy

Részletesebben

17.05-18.15 KLASSZIKUS NEMI BETEGSÉGEK. Syphilis,Gonorrhoea, Lymphogranuloma venereum járvány ( I.rész)

17.05-18.15 KLASSZIKUS NEMI BETEGSÉGEK. Syphilis,Gonorrhoea, Lymphogranuloma venereum járvány ( I.rész) 2014.NOVEMBER 13. Csütörtök: 13.00 Megnyitó (Dr.Várkonyi Viktória elnök) 13.10-14.50.GENITOANALIS DERMATOLÓGIA, DERMATOONKOLÓGIA Elnökség: Dr.Török László,Dr. Remenyik Éva, Dr.Podányi Beáta 13.10-13.27.

Részletesebben

mdt83ert.qxp 2010.04.01. 13:43 Page 1

mdt83ert.qxp 2010.04.01. 13:43 Page 1 mdt83ert.qxp 2010.04.01. 13:43 Page 1 mdt83ert.qxp 2010.04.01. 13:43 Page 2 Kedves Kollégák! Az MDT Vezetõsége nevében szeretettel köszöntünk minden Társulati Tagot! A 2010-es év eseményekben, rendezvényekben

Részletesebben

Kedves Kollegák! Ez a részvételi díj mentes, magas szakmai színvonalú és pontszámú nagygyûlés az Önöké.

Kedves Kollegák! Ez a részvételi díj mentes, magas szakmai színvonalú és pontszámú nagygyûlés az Önöké. Kedves Kollegák! Most, mikor soraimmal hívom Önöket az MDT 81. Nagygyûlésére, éppen tegnap menesztették az egészségügyi minisztert, átíródik a számtalan sebbõl vérzõ egészségügyi reform és kormányválság

Részletesebben

Magyar Dermatológiai Társulat Nagygyűlése

Magyar Dermatológiai Társulat Nagygyűlése Magyar Dermatológiai Társulat Nagygyűlése Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és Első értesítés és abstract felhívás Budapest, Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömb 2012. december 6-8. www.convention.hu

Részletesebben

Gyermeknõgyógyászat, kiskorúak STI betegségei - diagnosztika, etikai kérdések Szexuális erõszak és STD.

Gyermeknõgyógyászat, kiskorúak STI betegségei - diagnosztika, etikai kérdések Szexuális erõszak és STD. Kedves Kollégák! Szeretettel invitáljuk Önöket a Magyar STI Társaság XX. Nagygyûlésére, mely 2015. november 12-14. között kerül megrendezésre a budapesti Danubius Health Spa Resort Helia Hotelben. Ez a

Részletesebben

TISZTELT KOLLÉGÁK! Szívélyes üdvözlettel:

TISZTELT KOLLÉGÁK! Szívélyes üdvözlettel: TISZTELT KOLLÉGÁK! A szexuális úton terjedő fertőzések (STI) szinte kivétel nélkül emelkedő számban fordulnak elő, ami csak részben magyarázható a célzott vizsgálatok gyarapodásával, ez a járványügyi trend

Részletesebben

Kedves Kollégák! A Magyar STI Társaság 2013. november 14-16-án rendezi meg XVIII. Nagygyûlését, amely egyben a VII. Venerológiai Továbbképzõ

Kedves Kollégák! A Magyar STI Társaság 2013. november 14-16-án rendezi meg XVIII. Nagygyûlését, amely egyben a VII. Venerológiai Továbbképzõ Kedves Kollégák! A Magyar STI Társaság 2013. november 14-16-án rendezi meg XVIII. Nagygyûlését, amely egyben a VII. Venerológiai Továbbképzõ tanfolyam is. A Társaság célkitûzése változatlanul az, hogy

Részletesebben

ÉRTESÍTŐ MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE november Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és XV. Dermato-Pharma Szakkiállítás

ÉRTESÍTŐ MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE november Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és XV. Dermato-Pharma Szakkiállítás MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE 2016. november 24-26. Aquaworld Resort Budapest Prof. Beck Soma (1872-1930) www.convention.hu TISZTELT KOLLÉGÁK! 2016. november végén is hívjuk és várjuk Önöket

Részletesebben

Szeretettel várjuk Önöket a évi STI Nagygyűlésre, november 7-9. között, a budapesti Hotel Hungária City Centerben.

Szeretettel várjuk Önöket a évi STI Nagygyűlésre, november 7-9. között, a budapesti Hotel Hungária City Centerben. KEDVES KOLLÉGÁK! A szexuális úton terjedő fertőzések (STI) világszerte, így hazánkban is észlelhető módon nemcsak egyre gyakoribbá váltak, de egyre fiatalabb korosztályokat is sújtanak, amihez az alapvető

Részletesebben

A Magyar STI Társaság kincstárnoka és a Magyar STI Társaság elnökségi tagja A Magyar STI Társaság XXI. Nagygyűlése szervezői

A Magyar STI Társaság kincstárnoka és a Magyar STI Társaság elnökségi tagja A Magyar STI Társaság XXI. Nagygyűlése szervezői KEDVES KOLLÉGÁK! A húszéves múltra visszatekintő Magyar STI Társaság 206-ban kiemelkedő szakmai eseményre készül. Korábbi pályázatunk eredményeként elnyertük a rendezési jogot a IUSTI Europe Magyarországon

Részletesebben

MDT GYERMEKBÕRGYÓGYÁSZATI SZEKCIÓ TOVÁBBKÉPZÕ NAPOK. Danubius Hotel Aréna**** 2010. május 6-7-8.

MDT GYERMEKBÕRGYÓGYÁSZATI SZEKCIÓ TOVÁBBKÉPZÕ NAPOK. Danubius Hotel Aréna**** 2010. május 6-7-8. MDT GYERMEKBÕRGYÓGYÁSZATI SZEKCIÓ TOVÁBBKÉPZÕ NAPOK Danubius Hotel Aréna**** 2010. május 6-7-8. Kedves Kollégák! Szeretettel köszöntünk minden kedves résztvevõt a Magyar Dermatológiai Társaság Gyermekbõrgyógyászati

Részletesebben

Budapesti Infektológiai Továbbképző Tanfolyam 11. Fókuszban az antibiotikum terápia. Budapest, Danubius Hotel Flamenco, március

Budapesti Infektológiai Továbbképző Tanfolyam 11. Fókuszban az antibiotikum terápia. Budapest, Danubius Hotel Flamenco, március 11. Budapesti Infektológiai Továbbképző Tanfolyam Fókuszban az antibiotikum terápia Budapest, Danubius Hotel Flamenco, 2018. március 23-24. Kedves Kolléganők és Kollégák! A modern infektológia és antibiotikum

Részletesebben

TISZTELT KOLLÉGÁK! Szívélyes üdvözlettel:

TISZTELT KOLLÉGÁK! Szívélyes üdvözlettel: TISZTELT KOLLÉGÁK! Szeretettel invitáljuk Önöket a Magyar STI Társaság XXIII. Nagygyűlésére, mely 2018. október 25-27. között új helyszínen, a budapesti Hotel Hungária City Centerben kerül megrendezésre.

Részletesebben

SZEGEDI BŐRGYÓGYÁSZATI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM (50 PONT)

SZEGEDI BŐRGYÓGYÁSZATI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM (50 PONT) SZEGEDI BŐRGYÓGYÁSZATI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM (50 PONT) Kedves Kolléganők! Kedves Kollégák! Szeretettel meghívjuk Önt és Kedves Munkatársait a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati

Részletesebben

A novemberi antibiotikum konferenciák ma már a hazai továbbképző programok szerves részét képezik.

A novemberi antibiotikum konferenciák ma már a hazai továbbképző programok szerves részét képezik. KEDVES KOLLÉGANŐK ÉS KOLLÉGÁK! A novemberi antibiotikum konferenciák ma már a hazai továbbképző programok szerves részét képezik. Az idei programra is a sokszínűség lesz a jellemző, hisz az antibiotikum

Részletesebben

Tisztelettel: Prof. Dr. Cseh Károly egyetemi tanár Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézet

Tisztelettel: Prof. Dr. Cseh Károly egyetemi tanár Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézet Tisztelt Kollégák! 2017. május 18-20.-a között Balatonfüreden, a Hotel Füred Spa & Conference**** termeiben kerül sor a IV. Országos Foglalkozásegészségügyi Kongresszusra. A korábban már három alkalommal

Részletesebben

Kedves Kollegák! Ezen gondolatok jegyében kíván a Szervezõ Bizottság minden résztvevõnek hasznos és eredményes részvételt.

Kedves Kollegák! Ezen gondolatok jegyében kíván a Szervezõ Bizottság minden résztvevõnek hasznos és eredményes részvételt. Kedves Kollegák! Az MST 59. Kongresszusának megrendezésére 2008. június 18.-20. között kerül sor, melyre tisztelettel meghívunk minden kollegát Debrecenbe az új Kölcsey Központba. Utoljára 1992-ben volt

Részletesebben

ÉRTESÍTŐ MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE. 2015. november 26-28. Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és XIV. Dermato-Pharma Szakkiállítás

ÉRTESÍTŐ MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE. 2015. november 26-28. Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és XIV. Dermato-Pharma Szakkiállítás MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE 2015. november 26-28. Aquaworld Resort Budapest Poór Imre (1823-1897) www.convention.hu KEDVES KOLLÉGÁK! A Magyar Dermatológiai Társulat 2015. őszén alkalommal

Részletesebben

Bevezetô. A Magyar STI Társaság XVIII. Nagygyûlése. VII. Venerológiai Továbbképzô Tanfolyam. Kedves Kollégák!

Bevezetô. A Magyar STI Társaság XVIII. Nagygyûlése. VII. Venerológiai Továbbképzô Tanfolyam. Kedves Kollégák! Bevezetô Kedves Kollégák! A Magyar STI Társaság 2013. november 14-16-án rendezi meg XVIII. Nagygyûlését, amely egyben a Továbbképző tanfolyam is. A Társaság célkitûzése változatlanul az, hogy a szexuális

Részletesebben

Önöket az elõadásokon, valamint a kísérõ társasági programokon egyaránt.

Önöket az elõadásokon, valamint a kísérõ társasági programokon egyaránt. Kedves Kolléganõk és Kollégák! Elsõ rendezvényünk kedvezõ fogadtatása után 2011 márciusában második alkalommal rendezzük meg az Egri Kardiológiai Napokat. A kongresszus háziorvosok, valamint belgyógyász

Részletesebben

PROGRAM 2015. NOVEMBER 12. CSÜTÖRTÖK. Dermatológiai szekció Dermatológia és venerológia egy és oszthatatlan?

PROGRAM 2015. NOVEMBER 12. CSÜTÖRTÖK. Dermatológiai szekció Dermatológia és venerológia egy és oszthatatlan? PROGRAM 205. NOVEMBER 2. CSÜTÖRTÖK 2.45 közgyűlés (első összehívás) 3.00 megnyitó 3.0 4.30 Dr. Várkonyi Viktória, elnök Elnökség: Prof. Peter Kohl, Prof. Török László, Prof. Remenyik Éva 3.0 3.25 Balanitis,

Részletesebben

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 46. KONGRESSZUSA VELENCE szeptember

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 46. KONGRESSZUSA VELENCE szeptember A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 46. KONGRESSZUSA VELENCE 2018. szeptember 27-29. Tisztelt Kollégák, Kedves Vendégek! Tisztelettel és szeretettel köszöntjük a magyar Infektológiai

Részletesebben

10. Budapesti Infektológiai Továbbképző Tanfolyam Fókuszban az antibiotikum terápia. Budapest, Danubius Hotel Flamenco, március

10. Budapesti Infektológiai Továbbképző Tanfolyam Fókuszban az antibiotikum terápia. Budapest, Danubius Hotel Flamenco, március 10. Budapesti Infektológiai Továbbképző Tanfolyam Fókuszban az antibiotikum terápia Budapest, Danubius Hotel Flamenco, 2017. március 17-18. Kedves Kolléganők és Kollégák! A modern infektológia és antibiotikum

Részletesebben

Tisztelt Kollégák! Baráti üdvözlettel: Dr. Varga Sándor Osztályvezető főorvos VÖK Kórház és Rendelőintézet, Orosháza Gyermekosztály

Tisztelt Kollégák! Baráti üdvözlettel: Dr. Varga Sándor Osztályvezető főorvos VÖK Kórház és Rendelőintézet, Orosháza Gyermekosztály MEGHÍVÓ Tisztelt Kollégák! Nagy örömünkre szolgál, és megtisztelő számunkra, hogy a Magyar Gyermekorvosok Társasága Dél-magyarországi Decentrumának következő tudományos rendezvényére Gyopárosfürdőn, az

Részletesebben

IGEN TISZTELT. 1975 Hajdúszoboszló. 1987 Szeged. 1973 Visegrád. 1977 Pécs. 1971 Szeged. 1989 Budapest. 1983 Debrecen 1985 Zalaegerszeg.

IGEN TISZTELT. 1975 Hajdúszoboszló. 1987 Szeged. 1973 Visegrád. 1977 Pécs. 1971 Szeged. 1989 Budapest. 1983 Debrecen 1985 Zalaegerszeg. AMAGYAR SEBÉSZ TÁRSASÁG KÍSÉRLETES SEBÉSZETI KONGRESSZUSAI (1967-2013) 1967 Hajdúszoboszló 1969 Pécs 1971 Szeged 1973 Visegrád 1975 Hajdúszoboszló 1977 Pécs 1979 Szeged 1981 Budapest 1983 Debrecen 1985

Részletesebben

Magyar Nephrologiai Társaság XXIII. Nagygyûlése

Magyar Nephrologiai Társaság XXIII. Nagygyûlése Magyar Nephrologiai Társaság XXIII. Nagygyûlése Eger, Hotel Eger - Park, 2006. október 26-28. M AGYAR N EPHROLOGIAI T ÁRSASÁG Kedves Kollégák! A Magyar Nephrologiai Társaság XXIII. Nagygyûlése ez évben

Részletesebben

Tisztelt Kollégák! Budapest, Június 25. Dr. Jelenik Zsuzsanna osztályvezetõ fõorvos OEK Nemzetközi Oltóközpont

Tisztelt Kollégák! Budapest, Június 25. Dr. Jelenik Zsuzsanna osztályvezetõ fõorvos OEK Nemzetközi Oltóközpont Tisztelt Kollégák! Hosszú évtizedek gyakorlata változott meg a védõoltások bõvülésével. A gyermekkorban esedékes oltások mellett, egyre gyakrabban van igény és indok a felnõttek vakcinálására. Ezt a folyamatot

Részletesebben

A Magyar STI Társaság XIX. Nagygyûlése. VIII. Venerológiai Továbbképzô Tanfolyama

A Magyar STI Társaság XIX. Nagygyûlése. VIII. Venerológiai Továbbképzô Tanfolyama Program és elôadáskivonatok Budapest, Danubius Health Spa Resort Hélia 2014. november 13 15. Bevezetô Kedves Kollégák! Szeretettel invitáljuk a kollégákat 2014. novemberében a Magyar STI Társaság XIX.

Részletesebben

Továbbra is az adott kérdéskör avatott előadói beszélnek az aktuális problémákról, magas szakmai színvonalon, de a gyakorlati szempontokat szem előtt

Továbbra is az adott kérdéskör avatott előadói beszélnek az aktuális problémákról, magas szakmai színvonalon, de a gyakorlati szempontokat szem előtt Kedves Kollégák! Az idei, 21. konferencia folytatni kívánja a megelőző 20 konferencia hagyományait. Továbbra is az adott kérdéskör avatott előadói beszélnek az aktuális problémákról, magas szakmai színvonalon,

Részletesebben

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 47. KONGRESSZUSA. GYŐR ETO PARK HOTEL október 3-5.

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 47. KONGRESSZUSA. GYŐR ETO PARK HOTEL október 3-5. A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 47. KONGRESSZUSA GYŐR ETO PARK HOTEL 2019. október 3-5. Tisztelt Kollégák, Kedves Vendégek! Tisztelettel és szeretettel köszöntjük a Magyar Infektológiai

Részletesebben

MIT2015 MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVII. KONGRESSZUSA SIÓFOK, HOTEL AZÚR 2015. ÁPRILIS 16-17.

MIT2015 MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVII. KONGRESSZUSA SIÓFOK, HOTEL AZÚR 2015. ÁPRILIS 16-17. MIT2015 MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVII. KONGRESSZUSA SIÓFOK, HOTEL AZÚR 2015. ÁPRILIS 16-17. www.conf.hu/mit2015 KEDVES KOLLÉGÁK! A két évvel ezelőtti nagy sikerű balatonalmádi kongresszusunk után

Részletesebben

XX. Nemzetközi Szimpózium

XX. Nemzetközi Szimpózium Magyar Radiológusok Társasága Gyermekradiológiai Szekció XX. Nemzetközi Szimpózium Miskolctapolca 2019. szeptember 12-14. Tisztelt Kollégák! A Magyar Radiológusok Társasága Gyermekradiológiai Szekciója

Részletesebben

Magyar Infekciókontroll Egyesület XIV. Kongresszusa. Balatonvilágos 2010. május 27-29.

Magyar Infekciókontroll Egyesület XIV. Kongresszusa. Balatonvilágos 2010. május 27-29. Magyar Infekciókontroll Egyesület XIV. Kongresszusa Balatonvilágos 2010. május 27-29. Kedves Tagtársak, Barátaink! Az elmúlt 2009. év igazán sikeresnek tekinthető, hiszen több olyan jogi szabályozás is

Részletesebben

MAGYAR UROLÓGUSOK TÁRSASÁGA XIX. KONGRESSZUSA ÉRTESÍTŐ. Siófok, Hotel Azúr 2014. október 16-18.

MAGYAR UROLÓGUSOK TÁRSASÁGA XIX. KONGRESSZUSA ÉRTESÍTŐ. Siófok, Hotel Azúr 2014. október 16-18. XIX UT MAGYAR UROLÓGUSOK TÁRSASÁGA XIX. KONGRESSZUSA ÉRTESÍTŐ www.convention.hu 014 Siófok, Hotel Azúr 2014. október 16-18. TISZTELT KOLLÉGÁK! 2014-ben ismét három urológiai osztály, Győr, Szombathely

Részletesebben

Kedves Kollégák! TUDOMÁNYOS ÉS SZERVEZŐ BIZOTTSÁG TUDOMÁNYOS INFORMÁCIÓ FŐ TÉMAKÖRÖK

Kedves Kollégák! TUDOMÁNYOS ÉS SZERVEZŐ BIZOTTSÁG TUDOMÁNYOS INFORMÁCIÓ FŐ TÉMAKÖRÖK Kedves Kollégák! Nagy sikerű pécsi kongresszusunk után az idei évben Balatonalmádiba invitáljuk Önöket. A helyszín kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy Balatonalmádi az ország minden szegletéből

Részletesebben

Várunk mindenkit, akit az urológia mellett, az uro-onkológia, urológiai infektológia, urogynecológia és más határterületi kérdések érdekelnek.

Várunk mindenkit, akit az urológia mellett, az uro-onkológia, urológiai infektológia, urogynecológia és más határterületi kérdések érdekelnek. A gondoskodás az egészséges embert is megilleti, a beteg rászorul a támaszra és minden gyógyulásnak ára van Hippokratész Tisztelt Kollégák! A Magyar Urológusok Társasága XVI. Kongresszusát 2011-ben Budapesten

Részletesebben

2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád. Értesítő

2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád. Értesítő 2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád Értesítő Kedves Kolléganők és Kollégák! UPDATE 2014 Szervező intézmény A tavalyi rendezvény sikerére alapozva a Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati

Részletesebben

MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVIII. KONGRESSZUSA

MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVIII. KONGRESSZUSA MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVIII. KONGRESSZUSA Tapolca, Hunguest Hotel Pelion 2017. április 20-21. www.conf.hu/mit2017 (elérhető 2017. február 13-tól) Kedves Kollégák! Az idei évben a Magyar Infekciókontroll

Részletesebben

III. Kongresszusa. Magyar Fejlődésneurológiai Társaság. 2013. május 10-11. Eurostars Budapest Center Hotel. www.conf.hu/mft2013

III. Kongresszusa. Magyar Fejlődésneurológiai Társaság. 2013. május 10-11. Eurostars Budapest Center Hotel. www.conf.hu/mft2013 Magyar Fejlődésneurológiai Társaság Eurostars Budapest Center Hotel 2013. május 10-11. www.conf.hu/mft2013 1 A veleszületett kóros mozgás- és értelmi fejlődés prevenciója Gyermekgyógyász, gyermekneurológus,

Részletesebben

A rendezvény szervezésével kapcsolatos információk. A Fõiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók VI. Országos Találkozójának

A rendezvény szervezésével kapcsolatos információk. A Fõiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók VI. Országos Találkozójának A rendezvény szervezésével kapcsolatos információk A Fõiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók VI. Országos Találkozójának Védnöke: Szegedi Tudományegyetem Egészségügyi Fõiskolai Kar Dr. Pogány Magdolna PhD

Részletesebben

Meghívó. A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Gyermektüdőgyógyász Szekciójának Tudományos Ülése

Meghívó. A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Gyermektüdőgyógyász Szekciójának Tudományos Ülése Meghívó A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Gyermektüdőgyógyász Szekciójának Tudományos Ülése Kaposvár 2004. november 4-6. A világhoz nem alkalmazkodni kell, hanem csinálni.

Részletesebben

Javasolt: családorvosok, gyermekgyógyászok, klinikai immunológia-allergológia szakorvosok, bõr és nemibetegségek szakorvosai és pulmonológusok részére

Javasolt: családorvosok, gyermekgyógyászok, klinikai immunológia-allergológia szakorvosok, bõr és nemibetegségek szakorvosai és pulmonológusok részére Tisztelt Kollégák! Az allergiás betegségek egyidõsek az emberiséggel, elõtérbe kerülésüket (egyetemi oktatásban történõ megjelenés, szakorvos képzés) az allergiás betegek számának robbanásszerû emelkedése

Részletesebben

Dr. Losonczy György egyetemi tanár. Semmelweis Egyetem, Pulmonológiai Klinika. Általános szervező: Semmelweis Egyetem, Laboratóriumi Medicina Intézet

Dr. Losonczy György egyetemi tanár. Semmelweis Egyetem, Pulmonológiai Klinika. Általános szervező: Semmelweis Egyetem, Laboratóriumi Medicina Intézet Légúti fertőzések továbbképző tanfolyam LÉGÚTI FERTŐZÉSEK KLINIKUMA, MIKROBIOLÓGIAI GYORS-DIAGNOSZTIKÁJA ÉS CÉLZOTT ANTIBIOTIKUS KEZELÉSE 3. MIKROBIOLÓGIAI GYORSDIAGNOSZTIKA ELŐADÁS SOROZAT IX. SE-TK/2017.II./00219.

Részletesebben

Hasznos és tartalmas kongresszusi idõtöltést kívánok a szervezõk nevében:

Hasznos és tartalmas kongresszusi idõtöltést kívánok a szervezõk nevében: Kedves Kolléganõk és Kollégák! Szeretettel üdvözöljük Önöket hagyományos rendezvényünkön, amely immár három napon keresztül kínál elõadásokat a kardiológia és határterületei témaköreibõl. Az idén kiemelten

Részletesebben

Tisztelt Kollégák, Barátaink!

Tisztelt Kollégák, Barátaink! Tisztelt Kollégák, Barátaink! Hagyományosnak számító éves tudományos üléseink közül a soron következõ is jubileumi sajátosságokkal rendelkezik. 1992. szeptemberében Kaposvárott rendeztük társaságunk elsõ

Részletesebben

FELHÍVÁS RÉSZVÉTELRE A CPS XX. TUDOMÁNYOS ÜLÉSÉN. A Magyar Nőorvos Társaság Cervixpathológiai Szekciójának

FELHÍVÁS RÉSZVÉTELRE A CPS XX. TUDOMÁNYOS ÜLÉSÉN. A Magyar Nőorvos Társaság Cervixpathológiai Szekciójának FELHÍVÁS RÉSZVÉTELRE A CPS XX. TUDOMÁNYOS ÜLÉSÉN A Magyar Nőorvos Társaság Cervixpathológiai Szekciójának XX. Tudományos és Továbbképző Ülése - Hajdúszoboszló, 2013. március 22-23. Tisztelt Kollégák! A

Részletesebben

Dr. Valkusz Zsuzsanna (SZTE ÁOK Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ I. Sz. Belgyógyászati Klinika)

Dr. Valkusz Zsuzsanna (SZTE ÁOK Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ I. Sz. Belgyógyászati Klinika) MEGHÍVÓ A Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság ezúton tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a MAGYAR ENDOKRINOLÓGIAI ÉS ANYAGCSERE TÁRSASÁG XXVI. JUBILEUMI KONGRESSZUSÁRA, amely 2016. május

Részletesebben

FELHÍVÁS RÉSZVÉTELRE A CPS XX. TUDOMÁNYOS ÜLÉSÉN. A Magyar Nőorvos Társaság Cervixpathológiai Szekciójának

FELHÍVÁS RÉSZVÉTELRE A CPS XX. TUDOMÁNYOS ÜLÉSÉN. A Magyar Nőorvos Társaság Cervixpathológiai Szekciójának FELHÍVÁS RÉSZVÉTELRE A CPS XX. TUDOMÁNYOS ÜLÉSÉN A Magyar Nőorvos Társaság Cervixpathológiai Szekciójának XX. Tudományos és Továbbképző Ülése - Hajdúszoboszló, 2013. március 22-23. Tisztelt Kollégák! A

Részletesebben

UPDATE 2013 Szervező Intézmény. Kedves Kolléganők és Kollégák! Tudományos Szervezők. Előzetes program

UPDATE 2013 Szervező Intézmény. Kedves Kolléganők és Kollégák! Tudományos Szervezők. Előzetes program Értesítő Kedves Kolléganők és Kollégák! UPDATE 2013 Szervező Intézmény A Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája az idei évtől új, kétnapos szakmai továbbképző tanfolyamot rendez,

Részletesebben

A csütörtöki nap magyar nyelvû, míg a péntek és szombati nap elõadásai angol nyelven fognak elhangzani.

A csütörtöki nap magyar nyelvû, míg a péntek és szombati nap elõadásai angol nyelven fognak elhangzani. Tisztelt Kollégák, Barátaink! Az idei évben egy rendhagyó rendezvény keretében kerül megszervezésre társaságunk kongresszusa. Idén megtörve a két éves ciklicitást, a Társaság az Esztétikai Szekcióval közösen

Részletesebben

VI. AMETROPIA KONGRESSZUS

VI. AMETROPIA KONGRESSZUS VI. AMETROPIA KONGRESSZUS a Magyar Kontaktológiai Társaság III. Továbbképzõ Tanfolyama és Kongresszusa, a Magyar Szemorvostársaság Cornea Társasága részvételével, a Magyar Gyermekszemészek és Strabológusok

Részletesebben

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 45. KONGRESSZUSA. PÉCS Hotel Palatinus City Center OKTÓBER 5-7.

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 45. KONGRESSZUSA. PÉCS Hotel Palatinus City Center OKTÓBER 5-7. A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 45. KONGRESSZUSA PÉCS Hotel Palatinus City Center 2017. OKTÓBER 5-7. Tisztelt Kollégák, Kedves Vendégeink! A Pécsi Tudományegyetem 2017-ben ünnepli

Részletesebben

SEMMELWEIS ECMO KURZUS BUDAPEST október 7-8. Semmelweis Egyetem, Szív-és Érgyógyászati Klinika.

SEMMELWEIS ECMO KURZUS BUDAPEST október 7-8. Semmelweis Egyetem, Szív-és Érgyógyászati Klinika. ECMO KURZUS 2016. október 7-8. Semmelweis Egyetem, Szív-és Érgyógyászati Klinika www.convention.hu Általános információk A rendezvény teljes neve Az ECMO kezelés szerepe az akut kardiológiai ellátásban,

Részletesebben

Szeretettel várjuk Önöket az immár 8. alkalommal megrendezésre kerülő Egri Kardiológiai Napokon.

Szeretettel várjuk Önöket az immár 8. alkalommal megrendezésre kerülő Egri Kardiológiai Napokon. Kedves Kollégák és Kolléganők! Szeretettel várjuk Önöket az immár 8. alkalommal megrendezésre kerülő Egri Kardiológiai Napokon. Rendezvényünk hagyományosan a Magyar Kardiológusok Társasága, a Magyar Hipertónia

Részletesebben

Üdvözlettel: Dr. med. habil. Végh Mihály, Ph.D. a Kongresszus elnöke

Üdvözlettel: Dr. med. habil. Végh Mihály, Ph.D. a Kongresszus elnöke Kedves Kolléganők, Kollégák! A Magyar Kontaktológiai Társaság ebben az évben is immár hagyományosan kongresszust és egyben továbbképző tanfolyamot szervez. Társaságunknak a kongresszussal kapcsolatos célkitűzései

Részletesebben

23. ORSZÁGOS ANTIBIOTIKUM TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM

23. ORSZÁGOS ANTIBIOTIKUM TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM 23. ORSZÁGOS ANTIBIOTIKUM TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM Akkreditált továbbképző tanfolyam gyakorló orvosoknak és gyógyszerészeknek Balatonfüred, Hotel Füred 2017. november 23 25. PROGRAM 2017. NOVEMBER 23. CSÜTÖRTÖK

Részletesebben

A Magyar Tüdõgyógyász Társaság Allergológiai és Légzéspathológiai szekciójának tudományos ülése

A Magyar Tüdõgyógyász Társaság Allergológiai és Légzéspathológiai szekciójának tudományos ülése A Magyar Tüdõgyógyász Társaság Allergológiai és Légzéspathológiai szekciójának tudományos ülése Balatonfüred, 2005. április 28-30 2. értesítés Az értesítõ megjelenését a Boehringer Ingelheim támogatta.

Részletesebben

A Magyar Nőorvos Társaság Cervixpathológiai Szekciójának

A Magyar Nőorvos Társaság Cervixpathológiai Szekciójának FELHÍVÁS RÉSZVÉTELRE A CPS XXI. TUDOMÁNYOS ÜLÉSÉN A Magyar Nőorvos Társaság Cervixpathológiai Szekciójának XXI. Tudományos és Továbbképző Ülése Hajdúszoboszló, 2015. február 6-7. Tisztelt Kollégák! A Magyar

Részletesebben

MALIGNUS LYMPHOMA KONFERENCIA

MALIGNUS LYMPHOMA KONFERENCIA MALIGNUS LYMPHOMA KONFERENCIA 2004. június 3-5. BUDAPEST MÁSODIK ÉRTESÍTÉS JELENTKEZÉSI LAP ÉS ABSZTRAKT FELHÍVÁS Fõtámogató: Roche (Magyarország) Kft. Köszöntõ Tisztelt Kollégák! A Magyar Haematológiai

Részletesebben

Dr. Jelenik Zsuzsanna Tudományos Szervezõbizottság Tagja. Kedves Kollégák! Hölgyeim és Uraim!

Dr. Jelenik Zsuzsanna Tudományos Szervezõbizottság Tagja. Kedves Kollégák! Hölgyeim és Uraim! Kedves Kollégák! Hölgyeim és Uraim! Ebben az évben 15. alkalommal kerül sor az Országos Védõoltási Továbbképzõ Tanfolyam megrendezésére. Szokásos módon idõben is kapcsolódik a tanfolyam az április 20-26

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság IX. Nemzeti Kongresszusa Debrecen, január

JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság IX. Nemzeti Kongresszusa Debrecen, január JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság IX. Nemzeti Kongresszusa Debrecen, 2018. január 24-27. www.mptpszichiatria.hu/mpt2018 Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni: Tensi Kft.

Részletesebben

GYERMEKBŐR BARÁT KONFERENCIA DANUBIUS HOTEL MARGITSZIGET BUDAPEST, MÁJUS ÉRTESÍTŐ.

GYERMEKBŐR BARÁT KONFERENCIA DANUBIUS HOTEL MARGITSZIGET BUDAPEST, MÁJUS ÉRTESÍTŐ. 2014 GYERMEKBŐR BARÁT KONFERENCIA DANUBIUS HOTEL MARGITSZIGET BUDAPEST, 2014. MÁJUS 9-10. ÉRTESÍTŐ www.convention.hu KEDVES KOLLÉGÁK! Szeretettel és tisztelettel hívjuk meg az érdeklődőket erre a különlegesnek

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXI. Vándorgyűlése Siófok, január

JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXI. Vándorgyűlése Siófok, január JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXI. Vándorgyűlése Siófok, 2017. január 26-28. www.mptpszichiatria.hu/mpt2017 Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni: Tensi Kft. 1023

Részletesebben

XIII. Budapesti Gyermekgyógyászati Továbbképzô Tanfolyam

XIII. Budapesti Gyermekgyógyászati Továbbképzô Tanfolyam Továbbképzô Tanfolyam Budapest, Kempinski Hotel Corvinus***** 2010. március 5 6. Budapest, Kempinski Hotel Corvinus Továbbképzô Tanfolyam 2010. március 5 6. A továbbképzés elnöke: Prof. Dr. Tulassay Tivadar

Részletesebben

A MAGYAR BALNEOLOGIAI EGYESÜLET 2013. ÉVI NAGYGYŰLÉSE 2013. november 15-17.

A MAGYAR BALNEOLOGIAI EGYESÜLET 2013. ÉVI NAGYGYŰLÉSE 2013. november 15-17. Kedves Kolléganők! Kedves Kollégák! A M a g y a r B a l n e o l ó g i a i E g y e s ü l e t e z é v i N a g y g y ű l é s é t Mezőkövesden rendezzük meg 2013. november -1 15 7. k ö z ö t t. S z e r e t

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXII. Vándorgyűlése Győr, január

JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXII. Vándorgyűlése Győr, január JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXII. Vándorgyűlése Győr, 2019. január 23-26. www.mptpszichiatria.hu/mpt2019 Kérjük a jelentkezési lapok minden oldalát kinyomtatni, kitölteni, aláírni

Részletesebben

MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA. Szeged, 2015. október 16-17. meghívó

MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA. Szeged, 2015. október 16-17. meghívó MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA Szeged, 2015. október 16-17. meghívó MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA Tisztelt

Részletesebben

Elnök/President: Dr. Molnár Dénes. Főtitkár/Secretary General: Dr. Gárdos László M E G H Í V Ó

Elnök/President: Dr. Molnár Dénes. Főtitkár/Secretary General: Dr. Gárdos László M E G H Í V Ó Kedves Kollégák! Elnök/President: Dr. Molnár Dénes Főtitkár/Secretary General: Dr. Gárdos László M E G H Í V Ó MAGYAR GYERMEKORVOSOK TÁRSASÁGA 2012. ÉVI NAGYGYŰLÉSÉRE 2012. szeptember 06-08. Tapolca, Hotel

Részletesebben

MAGYAR HUMÁNGENETIKAI TÁRSASÁG XI. KONGRESSZUSA ÉS MÉHES KÁROLY NAPOK. Pécs október

MAGYAR HUMÁNGENETIKAI TÁRSASÁG XI. KONGRESSZUSA ÉS MÉHES KÁROLY NAPOK. Pécs október MAGYAR HUMÁNGENETIKAI TÁRSASÁG XI. KONGRESSZUSA ÉS MÉHES KÁROLY NAPOK Pécs 2016. október 13-15. ELNÖKI KÖSZÖNTŐ Kedves Kolleganők és Kollegák! A Magyar Humángenetikai Társaság 2014-ben Budapesten tartott

Részletesebben

Az Országos Epidemiológiai Központ. BMPT Főosztályának Bakteriológiai, Parazitológiai, Mikológiai és Tipizáló Továbbképzése

Az Országos Epidemiológiai Központ. BMPT Főosztályának Bakteriológiai, Parazitológiai, Mikológiai és Tipizáló Továbbképzése Az Országos Epidemiológiai Központ BMPT Főosztályának Bakteriológiai, Parazitológiai, Mikológiai és Tipizáló Továbbképzése Ideje: 2013. március 19-22. Regisztráció: március 19-én 9:30-10:00 óráig Helye:

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából. Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye

MEGHÍVÓ. Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából. Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye MEGHÍVÓ Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye Nyíregyháza, 2013. szeptember 6-7. Helyszín: Hotel Pagony**** 4400 Nyíregyháza,

Részletesebben

VIII. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége. meghívó. első értesítés. Debrecen, 2013. október 10 október 12.

VIII. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége. meghívó. első értesítés. Debrecen, 2013. október 10 október 12. VIII. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége meghívó első értesítés Debrecen, 2013. október 10 október 12. A Kenézy Kórház Nonprofit Kft. Belgyógyászati Osztálya és a Magyar Diabetes Társaság ezúton tisztelettel

Részletesebben

XXII. ORSZÁGOS SZÜLÉSZNÔI KONFERENCIA

XXII. ORSZÁGOS SZÜLÉSZNÔI KONFERENCIA Bizony, az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom (Zsolt.127.3.) XXII. ORSZÁGOS SZÜLÉSZNÔI KONFERENCIA 2014. április 24-26. Nyíregyháza, Hotel Pagony MÁSODIK értesítô Kedves SZÜLÉSZNÔK! TISZTELT

Részletesebben

A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának Tudományos Ülése

A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának Tudományos Ülése A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának Tudományos Ülése SZÉKESFEHÉRVÁR 2005. Október 7-8. ELŐZETES PROGRAM JELENTKEZÉSI LAP ÉS ABSZTRAKT FORMA Gyermekdiabetes

Részletesebben

Egészségügyi Szakdolgozók Első Alapellátási Konferenciája

Egészségügyi Szakdolgozók Első Alapellátási Konferenciája Egészségügyi Szakdolgozók Első Alapellátási Konferenciája Szeged, 2015. május 22-23. MÁSODIK ÉRTESÍTŐ KONFERENCIA FELHÍVÁS Egészségügyi Szakdolgozók Első Alapellátási Konferenciája címmel a Magyar Egészségügyi

Részletesebben

MAGYAR MÉHNYAKKÓRTANI ÉS KOLPOSZKÓPOS TÁRSASÁG IV. KONGRESSZUSA

MAGYAR MÉHNYAKKÓRTANI ÉS KOLPOSZKÓPOS TÁRSASÁG IV. KONGRESSZUSA MAGYAR MÉHNYAKKÓRTANI ÉS KOLPOSZKÓPOS TÁRSASÁG IV. KONGRESSZUSA I. Interdiszciplináris HPV-kongresszus Szülész-nőgyógyász, urológus, bőrgyógyász, mikrobiológus, patológus, fül-orr-gégész, proktológus sebész,

Részletesebben

Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA. Pécs, 2014. június 5 7. Meghívó

Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA. Pécs, 2014. június 5 7. Meghívó Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA Pécs, 2014. június 5 7. 2 0 1 3. á p r i l i s 2 4 2 7. Meghívó MAGYAR Endokrinológiai és anyagcsere TÁRSASÁG XXV. KONGRESSZUSA Tisztelt

Részletesebben

Magyar Mesterséges Táplálási Társaság

Magyar Mesterséges Táplálási Társaság Magyar Mesterséges Táplálási Társaság 2011. évi kongresszusa 2011. november 18-19. Tisztelt Kollégák! A Magyar Meserséges Táplálási Társaság Vezetősége nevében szeretettel meghívom Önöket a 2011-es kongresszusunkra.

Részletesebben

II. Országos Gyermekpszichoterápiás Konferencia Szorongás és agresszió. 2006. március 10-11. Budapest

II. Országos Gyermekpszichoterápiás Konferencia Szorongás és agresszió. 2006. március 10-11. Budapest II. Országos Szorongás és agresszió 1 Tisztelt Kolléganők/Kollégák! Örömmel értesítünk Benneteket, hogy a sikeres kezdet után megrendezzük a II. Országos Konferenciát Szorongás és agresszió címmel. Várjuk

Részletesebben

Emlőrák az onkológus és a reumatológus szemével. A Magyar Szenológiai Társaság és a Magyar Reumatológusok Egyesülete Közös Tudományos Fóruma

Emlőrák az onkológus és a reumatológus szemével. A Magyar Szenológiai Társaság és a Magyar Reumatológusok Egyesülete Közös Tudományos Fóruma 1 Emlőrák az onkológus és a reumatológus szemével A Magyar Szenológiai Társaság és a Magyar Reumatológusok Egyesülete Közös Tudományos Fóruma Tapolca 2011. május 6-7. MEGHÍVÓ A Malom-tó és a vízimalom

Részletesebben

MAGYAR PERINATOLÓGIAI TÁRSASÁG. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10.

MAGYAR PERINATOLÓGIAI TÁRSASÁG. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10. MEGHÍVÓ A Kongresszus fővédnöke: Dr. Szócska Miklós Egészségügyért Felelős Államtitkár

Részletesebben

MIKROBIOLÓGIAI GYORSDIAGNOSZTIKA ELŐADÁS SOROZAT IV.

MIKROBIOLÓGIAI GYORSDIAGNOSZTIKA ELŐADÁS SOROZAT IV. MIKROBIOLÓGIAI GYORSDIAGNOSZTIKA ELŐADÁS SOROZAT IV. Húgyúti fertőzések klinikuma, mikrobiológiai diagnosztikája és célzott antibiotikus kezelése c. szintentartó és továbbképző tanfolyam - 3 Gyula, 2013.

Részletesebben

Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XXXI. Kongresszusa 2011. május 13-14. Gyula

Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XXXI. Kongresszusa 2011. május 13-14. Gyula Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XXXI. Kongresszusa 2011. május 13-14. Gyula 2011. május 13. Péntek: 08:0010:00-10:30 Regisztráció Megnyitó, köszöntők Dr. Párducz László a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház

Részletesebben

Magyar Infekciókontroll Társaság XV. Kongresszusa. Pécs 2011. május 26-28.

Magyar Infekciókontroll Társaság XV. Kongresszusa. Pécs 2011. május 26-28. Magyar Infekciókontroll Társaság XV. Kongresszusa Pécs 2011. május 26-28. Kedves Tagtársak, Barátaink! Eltelt egy év a balatonvilágosi szakmailag és hangulatilag kiváló kongresszus óta. Sokat dolgoztunk

Részletesebben

VII. KELET-MAGYARORSZÁGI DIABÉTESZ HÉTVÉGE

VII. KELET-MAGYARORSZÁGI DIABÉTESZ HÉTVÉGE VII. KELET-MAGYARORSZÁGI DIABÉTESZ HÉTVÉGE meghívó ELSŐ ÉRTESÍTÉS SZOLNOK, 2011. SZEPTEMBER 29 OKTÓBER 1. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Hetényi Géza Kórház- Rendelőintézet és a Magyar Diabetes Társaság

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP Magyar Pszichiátriai Társaság XIX. Vándorgyűlése Budapest, 2015. január 28-31. www.mptpszichiatria.hu/szeged2015

JELENTKEZÉSI LAP Magyar Pszichiátriai Társaság XIX. Vándorgyűlése Budapest, 2015. január 28-31. www.mptpszichiatria.hu/szeged2015 JELENTKEZÉSI LAP Magyar Pszichiátriai Társaság XIX. Vándorgyűlése Budapest, 2015. január 28-31. www.mptpszichiatria.hu/szeged2015 Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni: Tensi Kft. 1023

Részletesebben

A M A G Y A R T R A N S Z P L A N T Á C I Ó S T Á R S A S Á G I X. K O N G R E S S Z U SA

A M A G Y A R T R A N S Z P L A N T Á C I Ó S T Á R S A S Á G I X. K O N G R E S S Z U SA A M A G Y A R T R A N S Z P L A N T Á C I Ó S T Á R S A S Á G I X. K O N G R E S S Z U SA TARTALOM ELNÖKI KÖSZÖNTŐ 2 A kongresszus elnöke 2 A kongresszus tudományos bizottsága 2 A kongresszus szervező

Részletesebben

MAGYAR TÁPLÁLKOZÁSTUDOMÁNYI TÁRSASÁG HUNGARIAN SOCIETY OF NUTRITION. Postal Address: H 1097 Budapest, Gyáli u. 3/A Telefax: (36-1) 486-2761

MAGYAR TÁPLÁLKOZÁSTUDOMÁNYI TÁRSASÁG HUNGARIAN SOCIETY OF NUTRITION. Postal Address: H 1097 Budapest, Gyáli u. 3/A Telefax: (36-1) 486-2761 MAGYAR TÁPLÁLKOZÁSTUDOMÁNYI TÁRSASÁG HUNGARIAN SOCIETY OF NUTRITION Elnök/President: Prof. dr. Barna Mária Főtitkár/General Secretary: Dr. Rodler Imre Cím/Address: Semmelweis Egyetem Eü. Főiskolai Kar

Részletesebben

KARDIABETOLÓGIA 2015. Tudományos ülés. emlékére MEGHÍVÓ. BAJA 2015. június 19 20.

KARDIABETOLÓGIA 2015. Tudományos ülés. emlékére MEGHÍVÓ. BAJA 2015. június 19 20. KARDIABETOLÓGIA 2015 Tudományos ülés Prof. Dr. de Chatel Rudolf emlékére MEGHÍVÓ BAJA 2015. június 19 20. Kardiabetológia 2015 Kedves Kollégák! Baja városa és gyógyítói régóta elkötelezettek a modern orvostudomány,

Részletesebben

Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni:

Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni: JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XX. Vándorgyűlése - Nemzetközi részvétellel Budapest, 2016. május 25-28. www.mptpszichiatria.hu/mpt2016 Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni:

Részletesebben

Szeretettel várjuk Önöket az Egri Kardiológiai Napokon.

Szeretettel várjuk Önöket az Egri Kardiológiai Napokon. Kedves Kollégák és Kolléganők! Szeretettel várjuk Önöket az Egri Kardiológiai Napokon. Rendezvényünk hagyományosan a Magyar Kardiológusok Társasága, a Magyar Hypertónia Társaság, a Magyar Stroke Társaság

Részletesebben

FIATAL TRAUMATOLÓGUSOK 2008. ÉVI FÓRUMA TRAUMATOLÓGUSOK 2008. ÉVI FÓRUMA. 2008. október 10-11. Hortobágy Klub Hotel - Máta

FIATAL TRAUMATOLÓGUSOK 2008. ÉVI FÓRUMA TRAUMATOLÓGUSOK 2008. ÉVI FÓRUMA. 2008. október 10-11. Hortobágy Klub Hotel - Máta FIATAL TRAUMATOLÓGUSOK 2008. ÉVI FÓRUMA TRAUMATOLÓGUSOK 2008. ÉVI FÓRUMA 2008. október 10-11. Hortobágy Klub Hotel - Máta 2008. október 10-11. Hortobágy Klub Hotel Máta ÉrtesítőÉ R T E S Í T Ô www.asszisztencia.hu

Részletesebben

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G I I. T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G I I. T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A MEGHÍVÓ A Hypertonia Világnapja alkalmából rendezett II. Tavaszi Kongresszusunk idején, a Magyar Hypertonia Társaság 2015. május 17 én 10.00 órára Közgyűlést hív össze. A Közgyűlés helye: Mercure Budapest

Részletesebben

Tisztelt Kollégák! Tisztelettel: Prof. Dr. Cseh Károly egyetemi tanár Semmelweis Egyetem ÁOK Népegészségtani Intézet

Tisztelt Kollégák! Tisztelettel: Prof. Dr. Cseh Károly egyetemi tanár Semmelweis Egyetem ÁOK Népegészségtani Intézet ertesito.qxp 2014.01.21. 11:06 Page 1 ertesito.qxp 2014.01.21. 11:06 Page 2 Tisztelt Kollégák! 2014. május 29-31-e között Siófokon a Hotel Azúr szállodában kerül megrendezésre az I. Országos Foglalkozás-egészségügyi

Részletesebben

A HALADÁS IRÁNYA AZ IDEGSEBÉSZETBEN

A HALADÁS IRÁNYA AZ IDEGSEBÉSZETBEN A HALADÁS IRÁNYA AZ IDEGSEBÉSZETBEN A Magyar Idegsebészeti Társaság és a Magyar Neuroonkológiai Társaság 2016. évi Kongresszusa 2016. november 17-19. Miskolc-Lillafüred, Hunguest Hotel Palota Aki nem alkalmaz

Részletesebben

2. É R T E S Í T É S. A Magyar Tüdőgyógyász Társaság. Onkopulmonológiai Szekciójának Konferenciája. Tüdőrák 2009

2. É R T E S Í T É S. A Magyar Tüdőgyógyász Társaság. Onkopulmonológiai Szekciójának Konferenciája. Tüdőrák 2009 2. É R T E S Í T É S A Magyar Tüdőgyógyász Társaság Onkopulmonológiai Szekciójának Konferenciája Tüdőrák 2009 Hunguest Hotel Pelion, Tapolca 2009. december 3-5. Várható kreditpont: 20 www.tudogyogyasz.hu

Részletesebben

A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE AUDIOLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK 49. VÁNDORGYÛLÉSE

A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE AUDIOLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK 49. VÁNDORGYÛLÉSE Audiológiai Balatonfüred, 2012. 49 Vándorgyûlés SE Budapest A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE AUDIOLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK 49. VÁNDORGYÛLÉSE BALATONFÜRED, 2012. MÁJUS 24 26.

Részletesebben

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK KÖSZÖNTŐ. Kedves Kollégák! A rendezvény időpontja június 7-10.

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK KÖSZÖNTŐ. Kedves Kollégák! A rendezvény időpontja június 7-10. Kedves Kollégák! KÖSZÖNTŐ Különleges alkalomra hívjuk fel a figyelmét. A Magyar Neurológusok Társasága 2018 nyarán Debrecenben tartja XXXVII. Konferenciáját, amelyhez csatlakozott az 50. Nemzetközi Duna

Részletesebben

Magyar Szívsebészeti Társaság XXIII. Kongresszusa 23 rd Annual Congress of the Hungarian Society of Cardiac Surgery

Magyar Szívsebészeti Társaság XXIII. Kongresszusa 23 rd Annual Congress of the Hungarian Society of Cardiac Surgery Magyar Szívsebészeti Társaság XXIII. Kongresszusa 23 rd Annual Congress of the Hungarian Society of Cardiac Surgery Balatonfüred, Hotel Füred, 2016. november 3-5. Fontos határidők Előadás kivonatok beküldési

Részletesebben