V E R S E N Y T A N Á C S
|
|
- Margit Szabó
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 V E R S E N Y T A N Á C S Vj-142/2007/30. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Hoya Lens Hungary Kereskedelmi Zrt. eljárás alá vont vállalkozással szemben vállalkozások közötti összefonódás, versenykorlátozó megállapodás és összehangolt magatartás miatt indult versenyfelügyeleti eljárásban tárgyaláson kívül meghozta az alábbi h a t á r o z a t o t A Versenytanács megállapítja, hogy, a Hoya Lens Hungary Kereskedelmi Zrt. és optikus kereskedı vállalkozások között október 28-én létrejött, az OPTICNET hálózat létrehozásában testet öltı egyesülés nem minısül sem összefonódásnak, sem versenykorlátozó megállapodásnak, illetve összehangolt magatartásnak. A határozat felülvizsgálatát az eljárás alá vont vállalkozás a kézbesítéstıl számított harminc napon belül kérheti a Fıvárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó keresettel. I n d o k o l á s I. Az eljárás tárgya 1. A Gazdasági Versenyhivatal (a továbbiakban: GVH) rendelkezésére álló információk szerint az optikai lencséket gyártó Hoya Lens csoport magyar leányvállalata, a Hoya Lens Hungary Kereskedelmi Zrt. 14 optikus kiskereskedıvel egyesülést alapított, amely az OPTICNET hálózat létrehozásával részben a Hoya Lens termékeinek forgalmazását, részben a tagok beszerzési és értékesítési együttmőködését kívánja segíteni. Társult tagként csatlakozott a megállapodáshoz még több tucat egyéni vállalkozó optikus is. A GVH azt vizsgálta, hogy az együttmőködés versenykorlátozó megállapodásnak (illetve összehangolt magatartásnak), vagy engedélyköteles összefonódásnak minıül-e. II. Tényállás II.1. Az eljárás alá vont vállalkozás 2. A Hoya Lens Hungary Kereskedelmi Zrt. (a továbbiakban: Hoya Lens) cégbírósági bejegyzésére novemberében került sor. Fıtevékenysége az anyavállalat által gyártott optikai, fényképészeti eszközök magyarországi forgalmazása. Anyavállalata a Hoya Vision Care Europe, amely felelıs a regionális managementért, logisztikai 1054 BUDAPEST, ALKOTMÁNY U. 5. TELEFON: FAX:
2 központért, értékesítési és marketing tevékenységekért, támogatást nyújt az európai leányvállalatoknak, valamint export tevékenységet folytat Európában, a Közép- Keleten és Afrikában. A hazai szemüveglencse piacnak jelentıs, mintegy 30 %-os részesedéssel bíró szereplıje. 3. A vizsgált megállapodás további aláíróit, akik optikus kiskereskedık, a GVH vizsgálói nem tartották szükségesnek bevonni az eljárásba, mivel nem játszottak meghatározó szerepet a vizsgált megállapodás tartalmának formálásában. II.2. A megállapodás tartalma 4. Az OPTICNET Hungary Érdekképviseleti Egyesülést létrehozó társasági szerzıdést melynek létrehozását a Hoya Lens szorgalmazta október 28-n írták alá. A Hoya Lens szövegezte meg úgy a társasági szerzıdést, mint az OPTICNET mőködése szempontjából lényeges egyéb dokumentumokat, megállapodásokat is. Az eljárás alá vont vállalkozás adta a tagok vagyoni hozzájárulásának jelentıs részét is. 5. Az egyesülés céljaként az optikai termékek és a hallókészülékek kereskedelmével foglalkozó tagok gazdálkodásának eredményessége javítása, a tagok résztevékenységeinek egyesítése, a tagok szakmai érdekei képviselete került meghatározásra. 6. Az egyesülés a társasági szerzıdés szerint elsıdlegesen külsı és belsı kooperációs feladatokat lát el, ennek keretében értékesítési forrásokat kutat fel és tárgyal az optikai termékek és hallókészülékek szállítóival (beleértve az árakra és a garanciákra vonatkozó tárgyalásokat is) a tagok képviseletében, reklámkampányokat szervez a tagok érdekében, ezzel kapcsolatban a promóció által érintett termékek biztosítását felügyeli, vásárlási napokat szervez, informálja a tagokat a szakmai újdonságokról. Az OPTICNET a társasági szerzıdésben meghatározottak szerint a szállítókkal együttmőködési megállapodást írhat alá. A szállítók kiválasztása az eljárás alá vont nyilatkozata szerint a tagok és partner optikusok igényeinek megfelelıen történik. 7. A tagok érdekében évente reklámkampányokat és promóciós akciókat szervez, mely során az abban résztvevı optikusok maximált ajánlott árakat, árkedvezményt, vagy ajándéktárgyat biztosítanak. A promócióban való részvétel nem kötelezı, arról a tag maga dönt. 8. A tagok jogosultak az OPTICNET (társasági szerzıdés aláírása idején bejegyzés alatt álló) védjegy használatára. A védjegyet és a logót azonban csak abban a boltban használhatják, amelyre a megállapodás vonatkozik. Teljesen egységes arculatról nem beszélhetünk, az egyesüléshez való tartozást alapvetıen a kezdıcsomagként biztosított OPTICNET világító tábla, a zárva-nyitva tábla, az asztali display, a kis mérető, 15x30 cm-es matricák, a nagy mérető, 70x50 cm-es matricák, illetve a promóciók bolti anyagai biztosítják. Ezenkívül egységes újsághirdetések is megjelennek az adott tag optikus üzletének nevével. 9. Az egyesülési tagság feltétele a megfelelı üzleti hírnév, csıd- illetve felszámolási eljárás hiánya, az egyesülés üzleti érdekei sérelmének hiánya a belépés kapcsán, e körben különösen: a tagjelölt az általa értékesített, az egyesülés tagja által forgalmazott optikai termékfajták legfeljebb 20 %-át szerzi be az egyesülés tagjaitól eltérı harmadik személyektıl, kizárólag optikai kiskereskedelemi boltokat mőködtet, 2. oldal GVH VERSENYT ANÁCS
3 nem tagja az egyesüléshez hasonló tevékenységet végzı egyéb szervezetnek, boltja más OPTICNET tag, vagy együttmőködı partner boltjától legalább 100 méterre van. 10. Az egyesülés a benne tagi viszonyt a jogszabályi korlátok miatt létrehozni nem tudó, jellemzıen egyéni vállalkozó optikai kiskereskedıkkel (optikusok) együttmőködési megállapodást köthet, amennyiben egyébként megfelelnek a tagokkal szembeni elvárásoknak. Az együttmőködés felbontásának feltételei is hasonlóak a tagsági viszony megszüntetésének feltételeihez. Ezekkel a megállapodásokkal a partner optikusok a társasági jogon alapuló jogok és kötelezettségek kivételével az egyesülés tagjaival azonos jogokat és kötelezettségeket nyernek. 11. A tagok akkor jogosultak az egyesülés szolgáltatásainak igénybevételére, ha a meghatározott mértékő marketing díjat megfizették. 12. Az egyesülésbıl a tag legfeljebb egy éven belül kiléphet, illetve a partner optikus az együttmőködést az egyesüléshez intézett egyoldalú nyilatkozattal 3 hónapos felmondási idı gyakorlásával minden naptári év utolsó napjára jogosult felmondani. II. 3. A megállapodással érintett piacok 13. Tekintettel a vizsgált megállapodás tárgyára és az abban résztvevı vállalkozások piaci helyzetére, a széles értelemben vett optikai áruk piacának több szegmensét szükséges megvizsgálni. 14. Magyarországon mintegy ezeregyszáz optikai szaküzlet van. A fıvárosban és a nagyobb városokban nagyobb számban fordulnak elı, mint a kisebb településeken. Sok olyan (kisebb) település van Magyarországon, ahol optikai szaküzlet nem mőködik. 15. Az optikai kiskereskedelmi piac polarizáltnak mondható, egyik oldalán a kisszámú optikai lánc található egységes megjelenéssel és kínálattal, érzékelhetı reklámtevékenységgel, a másik oldalon pedig a jellemzıen egyboltos optikai kiskereskedık, különbözı megjelenéssel és kínálattal, elhanyagolható reklámtevékenységgel. A vizsgálat szerint a független kiskereskedık összességében nagyobb piaci részarányt képviselnek, mint az optikai láncok. 16. Az értékesítési láncok közül a legjelentısebb a 2005 végétıl kezdıdıen a Pearl Europe B.V. tulajdonába tartozó Ofotért Kft. érdekkörébe tartozó Ofotért és Vision Express hálózat, amelyek együttesen mintegy 90 optikai szaküzletbıl állnak. A Pearl Europe B.V. Nyugat-Európa egyik legnagyobb beszerzési társasága. A hazai Ofotért és Vision Express boltok 90 %-a saját tulajdonú, a fennmaradó 10 % pedig franchise üzletként mőködik. A két hálózat különbözı forrású becslések szerint mintegy %-os piaci részesedéssel bír a hazai optikai kiskereskedelmi piacon. Említést érdemel még az Optiris 32 üzlettel és az Optirex 13 üzlettel. 17. A feltárt információk szerint 82 üzlet tartozik az OPTICNET-hez, amely az összes optikai üzlet 7.5 %-át teszi ki. Forgalom alapú adat nem áll a Versenytanács rendelkezésére. A boltok lefedik az ország egész területét. Az egyesülés tagjai az ország területén elszórtan helyezkednek el, jellemzıen egy településrıl csak egy bolt tag, kivétel Budapest, ahonnan két vállalkozás lett tag. 3. oldal GVH VERSENYT ANÁCS
4 18. Ami az optikus üzletekben forgalmazott árukat illeti, ezek közül a megállapodás a lencséket, kereteket, napszemüvegeket, kontakt lencséket érinti. Az optikai keretek magyarországi termékpiacán közel 80 szállító, illetve terméke van jelen, melyek közül az OPTICNET 8 beszállítóval folytatott tárgyalást. Az optikai lencsék vonatkozásában 3 nagyobb, 3-4 kisebb, és 5-6 kizárólag ún. raktári lencsékkel foglalkozó beszállító mőködik a piacon. A Hoya lencséket számos optikus értékesít, a jelen eljárásban érintett OPTICNET-en keresztül a forgalom harmada bonyolódik. A napszemüvegek piacán 50 beszállító, a kontaktlencsék termékpiacán 3 nagyobb mérető beszállító, és 2-3 kisebb, a kontaktlencse folyadékok piacán pedig 5-6 nagyobb és 3-4 kisebb beszállító van jelen. III.1. Vállalkozások összefonódása III. Jogi háttér 19. A Tpvt. 23. (1) bekezdés c) pontja szerint vállalkozások közötti összefonódás valósul meg, ha több, egymástól független vállalkozás közösen hoz létre általuk irányított olyan vállalkozást, amely egy önálló vállalkozás valamennyi funkcióját tartósan képes ellátni. A 24. szerinti küszöbszámok teljesülése esetén az érintett vállalkozások kötelesek a GVH elızetes engedélyét kikérni. III.2. A versenykorlátozó megállapodások tilalma 20. A Tpvt ának (1) bekezdése szerint tilos a vállalkozások közötti megállapodás és összehangolt magatartás, valamint a vállalkozások társadalmi szervezetének, a köztestületnek, az egyesülésnek és más hasonló szervezetnek a döntése, amely a gazdasági verseny megakadályozását, korlátozását vagy torzítását célozza, vagy ilyen hatást fejthet, illetve fejt ki. A (2) bekezdés szerint e tilalom vonatkozik különösen: a) a vételi vagy az eladási árak, valamint az egyéb üzleti feltételek közvetlen vagy közvetett meghatározására, b) az elıállítás, a forgalmazás, a mőszaki fejlesztés vagy a befektetés korlátozására vagy ellenırzés alatt tartására, c) a beszerzési források felosztására, illetve a közülük való választás lehetıségének korlátozására, valamint a fogyasztók meghatározott körének valamely áru beszerzésébıl történı kizárására. 21. A Tpvt. 13. (1) bekezdése alapján nem esik a tilalom alá a megállapodás, ha csekély jelentıségő. A (2) bekezdés szerint csekély jelentıségő a megállapodás, ha a megállapodást kötı feleknek és az azoktól nem független vállalkozásoknak az együttes részesedése az érintett piacon a tíz százalékot nem haladja meg kivéve, ha az a) a vételi vagy az eladási árak versenytársak közötti közvetlen vagy közvetett meghatározására, vagy b) a piac versenytársak által történı felosztására vonatkozik. IV. A Versenytanács döntése 22. A Versenytanács elıre bocsátja, hogy jelen eljárásban nem értékelhette az egyesülés és azon optikai szaküzletek közötti a társasági szerzıdéssel lényegében egyezı tartalmú - megállapodásokat, mivel egyik aláíró fél sem szerepelt ügyfélként az 4. oldal GVH VERSENYT ANÁCS
5 eljárásban. Az eljárás kiterjesztését ugyanakkor nem tartotta szükségesnek, mert e megállapodások értékelése sem vezetett volna összességében eltérı eredményre. 23. A Versenytanács a vizsgálati indítvánnyal egyetértve egyértelmően megállapíthatónak tartja, hogy az eljárás tárgyát képezı megállapodással nem jött létre a Tpvt. szerinti értelemben vett összefonódás. Az eljárás során beszerzett adatok alapján az OPTICNET az egyesülés keretében együttmőködı vállalkozásoknak nyújt azok beszerzéseit és értékesítését koordináló szolgáltatást, az együttmőködıi körön kívülieknek azonban nem. Ahhoz, hogy a Tpvt a (1) bekezdésének c) pontjában foglaltaknak megfelelve az OPTICNET alapítása összefonódásnak legyen minısíthetı, képesnek kell lennie arra, hogy egy önálló vállalkozás valamennyi funkcióját tartósan ellássa. A Versenytanács sz. elvi állásfoglalása szerint azt, hogy egy közös vállalkozás a Tpvt. 23. (1) bekezdés c) pontjának megfelelıen egy önálló vállalkozás valamennyi funkcióját ellátni képes (ún. teljes funkciójú) közös vállalkozásnak minısüljön, általában kizárja, ha tartósan kizárólag alapítóival áll üzleti kapcsolatban (Vj 191/2006.). 24. Az eljáró versenytanács álláspontja szerint az érintett árupiacként az egyes optikai termékek (ezek közül a vizsgálat által kiemelt, az optikai kiskereskedelemi tevékenység szempontjából esszenciálisnak ítélt optikai szemüveglencsék, optikai keretek, napszemüvegek, kontaktlencsék és ápolószerek) kiskereskedelme definiálható. E piacnak mind a beszerzési (gyártó/nagykereskedı kiskereskedı), mind az értékesítési oldala (kiskereskedı-fogyasztó) vizsgálandó. 25. Az optikusok együttmőködésének beszerzési oldala kapcsán annak van jelentısége, hogy honnan szerzik be az általuk értékesített árukat. Az optikai termékek zömében külföldi gyártásúak. Kiskereskedelmi értékesítés céljából ezeket hazai forgalmazóktól (gyártói képviseletek, importırök, nagykereskedık), vagy külföldrıl lehet beszerezni. Az önálló optikák esetében az a gyakorlat, hogy inkább hazai vállalkozástól szerzik be az értékesítésre szánt termékeket, mint hogy akár olcsóbb külföldi beszerzési forrást keressenek. Földrajzi szempontból így az optikai termékeknek legszőkebb értelemben a magyarországi piacát tekinti érintettnek a versenytanács. 26. Ami az optikai termékek értékesítését illeti, a fogyasztók az optikai kiskereskedelemi szolgáltatás igénybe vétele céljából többet hajlandók, és többet is kénytelenek utazni, mint pl. a napi közszükségleti cikkek beszerzésekor. Ebbıl adódóan az optikai kiskereskedelmi szolgáltatás földrajzi piaca adott településnél szélesebb, regionális is lehet. A jelentısebb településeken több, egymástól független optikus közül is választhatnak. Mélyebb piacmeghatározást azért sem tartott szükségesnek a versenytanács, mert a megállapodásban található, értékesítési együttmőködésre vonatkozó klauzulák között nem talált érdemi versenyproblémát felvetı rendelkezést. 27. A megállapodás vertikális eleme folytán érintett piac legszőkebb értelemben is - a szemüveglencsék magyarországi forgalmazása. A vizsgált megállapodás korlátozó eleme ugyanis a Hoya Lens csoport versenytársai számára nehezíti meg a magyarországi forgalmazást. A piacralépés szempontjából jelentısége nem annak van, hogy adott településen összesen hány optikus közül választhat a végsı fogyasztó, hanem az a releváns, hogy a Hoya Lens versenytársai meg tudják-e vetni lábukat az országos szintő piacon (függetlenül attól, hogy hány városban és milyen megoszlásban jelennek meg). 28. A megállapodás magatartáskorlátozó, illetve együttmőködést megkívánó elemei a következık: 5. oldal GVH VERSENYT ANÁCS
6 Az egyesülés tagja az által értékesített, az egyesülés tagja által forgalmazott optikai termékfajták legfeljebb 20%-át szerzi be nem-tag személytıl (ez, mint ahogy az eljárás alá vont is elismerte, gyakorlatilag a Hoya Lens által forgalmazott árukat jelenti) nem lehet tagja más hasonló beszerzési társulásnak az optikus boltjának egy másik tag boltjától legalább 100 méteres távolságra kell lennie (felmentés adható) közös beszerzések platformja a rendes és társult tagok részére közös, de nem kötelezı marketingakciók idıszakos szervezése közös hirdetési tevékenység szervezése az egyes optikai üzletek azonos logóval, és egyes azonos felszerelési tárgyakkal való ellátása. 29. Ami a megállapodás horizontális versenyhatásait illeti, az egyesülés tevékenysége a beszerzési társulásokhoz hasonlítható, vagyis a tagok nevében és érdekében tárgyal az érintett termékek (az optikákban jellemzıen árusított összes termékkör) szállítóival, majd az egyesülés által kialkudott, mintegy szállítási keretszerzıdést alkotó feltételekkel a tagok és a társult tagok bonyolíthatják (kizárólagosságra vonatkozó kötelezettség nélkül) tényleges vásárlásaikat a szállítókkal. 30. Az azonos tevékenységi körő vállalkozások beszerzési társulásai korlátozhatják az egymás közötti, jelen esetben az egyes optikai és azokat kiegészítı cikkek beszerzési piacán folyó versenyt. A közös beszerzés általában egységesülı vételi árakat illetve egyéb üzleti feltételeket eredményezhet (a Tpvt a (2) bekezdés a) pontja), másrészt korlátozza a résztvevıket a beszerzési források közötti választásban (a Tpvt. 11. (2) bekezdés c) pontja). 31. A releváns beszerzési piacon a Versenytanács eddigi gyakorlata alapján elviekben tehát nem zárható ki a megállapodás versenykorlátozó hatása, a Tpvt. 13. (2) bekezdésének a) pontjában tiltott vételi árak közvetlen vagy közvetett meghatározása azonban nem valószínősíthetı. A Versenytanács szerint ugyanis a hivatkozott törvényhely csak az olyan megállapodásokra alkalmazandó, amelyek kizárólag az árak meghatározására vonatkoznak, és így céljukban és hatásukban bármiféle elıny nélkül kizárólag a versenykorlátozás érvényesül. A közös beszerzésre vonatkozó megállapodással kapcsolatban a Versenytanács megállapította, hogy az nyilvánvalóan nem ilyen jellegő (lásd a Vj-176/2003 sz. határozat 26. pontját). 32. Az önálló kis optikák sem a beszerzést, sem pedig a forgalmazást tekintve nem rendelkeznek olyan alkupozícióval (figyelembe véve az általuk viszonteladás céljából vásárolt árumennyiség nagyságrendjét is), finanszírozási háttérrel, melyek segítségével eredményesen versenyezhetnének a már meglévı, az egy-szaküzletes optikáknál sokkal jobb pénzügyi háttérrel és lehetıségekkel, nagy forgalommal rendelkezı hálózatokkal. A helyi piacokon versenynek kitett optikus kiskereskedık részérıl megvalósuló közös beszerzésnek így kifejezetten versenyt serkentı hatása lehet. Jelen esetben, mégha valódi közös beszerzés valósulna is meg (azaz minden beszerzésüket az Egyesülésen keresztül eszközölnék), és így versenykorlátozásról lenne is szó, mivel a tagok/partnerek országosan 10% alatti szereplıknek minısülnek, a versenykorlátozás a törvény által nem tilalmazott csekély mértékőnek minısülne. 33. Ami a piaci részesedés számítását illeti, nem állt a versenytanács rendelkezésére pontos adat az egyes optikai üzletek forgalmáról. A boltok száma alapján is megfelelın értékelhetınek tartotta a piaci viszonyokat: a tagok, illetve társult tagokról 6. oldal GVH VERSENYT ANÁCS
7 nem lehetett feltételezni, hogy az országosan egy üzletre vetítette átlagos forgalmat meghaladó forgalmat bonyolítanának (sıt, ennek inkább az ellenkezıje lehet igaz). 34. A helyi értékesítési piacok kapcsán a marketing korlátozások és a közös marketing akciók potenciális versenyellenes hatása lehet értékelhetı. Az egyesülés keretében mőködı tagok, illetve társult tagok megjelenése az optikai kiskereskedelmi piacon valamilyen szinten egységes lesz, azonos logót használnak, és évente többször közös akciókban vesznek részt, amely alkalmakkor az akció által érintett termékek árai az egyes optikákban azonosak, pontosabban maximáltak lesznek. Látni kell azonban, hogy a rendelkezésre álló információk szerint az érdekelt vállalkozások a fogyasztók felé alapvetıen nem egy földrajzi piacon tevékenykednek, az optikai piacra való belépésnek nincsenek jelentıs akadályai, továbbá az önálló reklámtevékenység sem került korlátozásra, így az e téren mutatkozó együttmőködés összesség nem jár a Tpvt. 11. (1) bekezdésének sérelmével. Az opcionális közös akciókban való részvétel lehetıségében sem talált a versenytanács a fogyasztói jólétre veszélyes versenykorlátozást. 35. Ami a megállapodásból fakadó vertikális korlátozást illeti, elsıképpen azt kell eldönteni, hogy a szerzıdéses rendelkezés korlátozza-e a tagok szabad beszerzését, s ha igen, az milyen mértékben képes korlátozni a feljebb levı piacon a versenyt. A társasági szerzıdésben tagsági feltételként szereplı rendelkezés lényegében egy versenytilalmi rendelkezésnek minısül, amely a márkák közötti versenyt korlátozhatja. A csatlakozó optikusoknak azt kell vállalniuk, hogy majdnem kizárólag Hoya lencséket vásárolnak (az összes beszerzésük 20%-a marad szabad forrású, ekkora forgalmat bonyolíthatnak a megállapodás megsértése nélkül a Hoya csoport versenytársaival). 36. A versenytanács szerint e kikötés értékelésekor is a tagok/partnerek együttes, országos szinten számolt piaci részesedését kell alapul venni. Jelenleg az OPTICNET-hez tartozó üzletek a piac csekély részét teszik ki, így a Hoya csoport versenytársai elıtt bıven marad értékesítési csatorna, nem kell érezhetı piaclezáró hatástól tartani. A versenykorlátozás csekély súlyát tovább gyengíti, hogy az OPTICNET tagok is jogosultak korlátozottan versenytárs márkákat forgalmazni, továbbá az együttmőködésbıl rövid határidıvel kiléphetnek (támadható marad a piac a lencsegyártók szemszögébıl). 37. Az elızı pontokban kifejtettek alapján a versenytanács nem tekinti versenykorlátozásnak a tagok boltjainak egymástól való távolságára vonatkozó, illetve más hasonló beszerzési társulásban való tagságot kizáró, valamint közös hirdetések közzétételét lehetıvé tevı rendelkezéseit. 38. Megjegyzendı az is, hogy nem problémamentes az a helyzet, amikor egy gyártói érdekeltségi körbe tartozó egyesülés folytat ártárgyalásokat konkurens gyártókkal, beszállítókkal. Ez elvileg hozzájárulhat a piac versenyellenes módon transzparensé válásához, illetve melegágya lehet egy gyártói, beszállítói szintő kartellnek. 39. Mindezek alapján a Versenytanács a Tpvt. 77. (1) bekezdés i) pontja alapján megállapította, hogy az OPTICNET Hungary Érdekképviseleti Egyesülést létrehozó társasági szerzıdés nem minısül vállalkozások közötti összefonódásnak és nem tartalmaz a Tpvt. 11. (1) bekezdésben foglalt tilalomba ütközı rendelkezést. 7. oldal GVH VERSENYT ANÁCS
8 V. Eljárási kérdések 40. Az eljárás alá vont vállalkozás úgy nyilatkozott, hogy nem kéri tárgyalás tartását, és azt a Versenytanács sem tartotta szükségesnek, ezért határozatát a Tpvt. 74. (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül hozta meg. 41. A Gazdasági Versenyhivatal hatásköre a Tpvt án, illetékessége a Tpvt án alapul. E rendelkezések értelmében a Gazdasági Versenyhivatal kizárólagos hatáskörrel rendelkezik minden olyan versenyfelügyeleti ügyben, amely nem tartozik bíróság (86. ) hatáskörébe, illetékessége pedig az ország egész területére kiterjed. 42. Az eljárás alá vont vállalkozást megilletı jogorvoslati jog a Tpvt. 83. (1) (2) bekezdésén alapul. Budapest, szeptember oldal GVH VERSENYT ANÁCS
h a t á r o z a t o t
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-104/2007/063. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Microsoft Magyarország Kft. eljárás alá vont vállalkozás ellen gazdasági erıfölénnyel való visszaélés miatt indult
VERSENYTANÁCS. 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860
VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj-25/2008/7. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Autó Triplex Kft. (Budapest) kérelmezı összefonódás engedélyezése iránti kérelmére
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-78/2008/8. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Apáthy Endre kérelmezı összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult eljárásban, melyben további ügyfélként részt
205/2011. (X. 7.) Korm. rendelet
205/2011. (X. 7.) Korm. rendelet a vertikális megállapodások egyes csoportjainak a versenykorlátozás tilalma alóli mentesítésérıl A Kormány a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/014-011/2012. Nyilvános változat A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Ormai és Társai CMS Cameron McKenna LLP Ügyvédi Iroda által képviselt AHICO Elsı Amerikai-Magyar
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-210/2007/22. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Best Reisen Utazási Iroda Kft. eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztók tisztességtelen befolyásolása miatt indított
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-33/2009/6. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Samsung Electronics Co., Ltd. és Samsung Elektro-Mechanical Co., Ltd. kérelmezık összefonódás engedélyezése iránti kérelmére
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-179/2007/7. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Bólyi Mezıgazdasági Termelı és Kereskedelmi Zrt. kérelmezı összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult eljárásban,
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-77/2008/5. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Strabag AG kérelmezı összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult eljárásban, melyben további ügyfélként részt
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-129/2008/55. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Hyundai Holding Hungary Kft. eljárás alá vont vállalkozás ellen gazdasági versenyt korlátozó megállapodás és gazdasági
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-80/2008/6. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a IKO Production Media Szolgáltató Kft. kérelmezı összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult eljárásban, amelyben
VERSENYTANÁCS Budapest, Alkotmány u Fax:
VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj 164/2004/24. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Bábolna Mezőgazdasági Termelő, Fejlesztő és Kereskedelmi Rt. v.a. I. rendű;
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-36/2009/6. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Kabai Táp és Takarmányfeldolgozó Zrt. kérelmezı összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult eljárásban, amelyben
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/077-008/2010. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. H.-B. Z. és dr. V. P. ügyvédek (Kajtár Takács Hegymegi-Barakonyi Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda) által képviselt
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S VJ-119/2005/34. AM/293/2006/32. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Magyar Telekom Távközlési Nyrt. (Budapest), a PanTel Távközlési Kft., valamint a PanTel Holding Rt.
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/031-007/2010 A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa E. B. és dr. K. G. ügyvezetık által képviselt Recovery Ingatlanhasznosító Kft. (Budapest) kérelmezı összefonódás engedélyezése
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/055-42/2012. Nyilvános változat A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. H. K. ügyvéd által képviselt Europapier International AG (Hinterbrühl, Ausztria) kérelmezı összefonódás
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/095-11/2012. NYILVÁNOS VÁLTOZAT! A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa a dr. F. G. ügyvéd (Oppenheim Ügyvédi Iroda) által képviselt UNIÓ COOP Szövetkezeti Kereskedelmi
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/029-046/2009. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az FHB Kereskedelmi Bank Zrt. (Budapest) eljárás alá vont vállalkozás - mint az Allianz Bank Zrt. jogutódja - ellen
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-12/2006/84. A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Nyrt. (Budapest) (a továbbiakban: OTP Bank) ellen fogyasztói döntések
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-97/2008/4. A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa az AEGON Magyarország Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár (Budapest) kérelmezı összefonódás engedélyezése iránti kérelmére
203/2011. (X. 7.) Korm. rendelet
203/2011. (X. 7.) Korm. rendelet a biztosítási megállapodások egyes csoportjainak a versenykorlátozás tilalma alóli mentesítésérıl A Kormány a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról
Iktatási szám: Vj-9/2008/94. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a
V E R S E N Y T A N Á C S Iktatási szám: Vj-9/2008/94. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a - NOVUM Pénzügyi, Gazdasági Tanácsadó és Mőszaki szolgáltató Kft. (Budapest), mint felszámoló által képviselt
h á l ó z a t o s á g a z a t o k i r o d á j a
h á l ó z a t o s á g a z a t o k i r o d á j a Ügyiratszám: Vj-146/2007 A Gazdasági Versenyhivatal a Magyar Államvasutak Zrt eljárás alá vont vállalkozás ellen gazdasági erıfölénnyel való visszaélés tilalmának
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/063-004/2012. 1 A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Illés és Társai Ügyvédi Iroda által képviselt Waberer s International Zrt. (Budapest) kérelmezı összefonódás engedélyezése
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-17/2009/34. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Shell Hungary Kereskedelmi Zrt. kérelmezı összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult eljárásban, amelyben további
VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t o t
VERSENYTANÁCS Vj 185/2006/24. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Axiál Javító, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult eljárásban, melyben további
VERSENYTANÁCS Budapest, Alkotmány u Fax:
VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj 12/2005/7. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a PLUS Élelmiszer Diszkont Kft. I. rendű; valamint OMV Hungária Ásványolaj Kft.
VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t o t
VERSENYTANÁCS * 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. ( 472-8864 7Fax: 472-8860 Vj 187/2006/4. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Magyarországi Volksbank Rt. és Volksbank Ingatlankezelő Kft. kérelmezők
VERSENYTANÁCS. 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860
VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj-56/2005/5. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Villas Austria GmbH (Ausztria) kérelmező összefonódás engedélyezése iránti
VERSENYTANÁCS Budapest, Alkotmány u Fax:
VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj 26/2004/14. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Mávépcell Mély-Magas és Vasútépítő Kft. I. rendű; a Swietelsky Bauges.m.b.H.,
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/003/2008/242. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Oppenheim Ügyvédi Iroda (ügyintézı: dr. Fejes Gábor ügyvéd) által képviselt Gyır-Sopron-Ebenfurti Vasút Zártkörően
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-85/2008/16. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Airport Hotel Szállodai Szolgáltató és Ingatlanfejlesztı Kft. eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztók tisztességtelen
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/048-005/2011. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. Pap Gergely ügyvéd (Pap és Társai Ügyvédi Iroda) által képviselt Konzulinveszt Tanácsadó Zrt. (Budapest) kérelmezı
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/085-021/2010. Nyilvános változat! A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Ujfalussy Ügyvédi Iroda (eljáró ügyvéd: dr. Ujfalussy Kristóf Sebestyén) által képviselt Hungaropharma
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/106-20/2012. NYILVÁNOS VÁLTOZAT! A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa a dr. F. G. ügyvéd (Oppenheim Ügyvédi Iroda) által képviselt MECSEK Élelmiszer és Vegyiáru
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/047-004/2012. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Réti, Antall és Társai Ügyvédi Iroda (Budapest) által képviselt Budapest Fıváros Önkormányzata (Budapest) kérelmezı
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/071-206/2010. Nyilvános változat! A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Dezsı és Társai Ügyvédi Iroda eljáró ügyvéd: dr. D. A.) által képviselt NORDIC Beteiligungs GmbH
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-86-011/2011. Nyilvános változat! A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Sátori és Lutter Ügyvédi Iroda (Budapest) által képviselt G4S Biztonsági Szolgáltatások Zrt. (Budapest)
Levélcím: Telefon: Fax: Ügyszám: Vj/068/2012. Iktatószám: INFORM MÉDIA Lapkiadó, Információs és Kulturális Kft. POP Print Online és Piac Kft.
1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1245, Budapest 5. Pf. 1036 Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/068/2012. Iktatószám: Vj/068-46/2012. A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-1/2008/77. sz. A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa a Magyar Ingatlanszövetség (Budapest) eljárás alá vont vállalkozás ellen versenykorlátozó megállapodás tilalma
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-28/2007/42. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Borsodi Sörgyár Zrt. eljárás alá vont vállalkozás ellen gazdasági versenyt korlátozó megállapodás miatt indult eljárásban
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/055-049/2010. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Dr. T. J. ügyvéd (Faludi Wolf Theiss Ügyvédi Iroda) által képviselt DB Hungária Holding Kft. (Budapest) összefonódás
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S VJ/137-6/2009. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. Szécsényi László ügyvéd (Budapest) által képviselt A-Way Infrastrukturprojektentwicklungs- und Betriebs GmbH. (Spittal
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-071-018/2009. A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa a KiK Textil és Non-Food Korlátolt Felelısségő Társaság (Budapest) eljárás alá vont ellen fogyasztókkal szembeni tisztességtelen
Versenyjogi megfelelés
Versenyjogi megfelelés Versenykorlátozó megállapodások Martinovic Boris Vizsgáló Főtanácsos, GVH Székesfehérvár, 2013.05.23. Disclaimer Az elhangzottak az előadó személyes véleményét tükrözik, és nem tekintendők
h a t á r o z a t o t
1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1391 Budapest 62. Pf. 211. Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/55/2015. Iktatószám: Vj/55-18/2015. Betekinthető! A Gazdasági Versenyhivatal
s z o l g á l t a t á s i i r o d a
s z o l g á l t a t á s i i r o d a Ügyszám: Vj-162/2006/006. A Gazdasági Versenyhivatal a Dr. Kézdi Ügyvédi Iroda (ügyintézı: dr. K. A.) által képviselt Fıvárosi Közterületi Parkolási Társulás eljárás
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj 128-014/2010. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. H.-B. Z. és dr. V. P. ügyvédek (Kajtár Takács Hegymegi-Barakonyi Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda) által képviselt
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-166/2006/256. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a(z) - LCP Systems Kft. (Budapest), - HAMEX Zrt. "v.a." (Budapest), - Trendex Infokommunikációs Zrt. (Budapest), - Trendex.Com
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-86/2009/7. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Ringier AG kérelmezı összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult eljárásban, melyben további ügyfélként részt
h a t á r o z a t o t I n d o k o l á s I. A kérelmezett összefonódás
1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1391, Budapest 62. Pf. 211. Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/82/2014. Iktatószám: Vj/82-15/2014. NYILVÁNOS VÁLTOZAT! A Gazdasági Versenyhivatal
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/069-013/2010. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Széles Gábor igazgatósági tag által képviselt VIDEOTON HOLDING Zrt. (Székesfehérvár) kérelmezı összefonódás engedélyezése
VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t o t
VERSENYTANÁCS Vj 45/2007/45. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a KBC Private Equity NV összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult eljárásban, melyben további ügyfélként részt vett Farkas
VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860
VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj 67/2005/9. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Colas-Hungária Építőipari Kft. kérelmező összefonódás engedélyezése iránti
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-063/2008/027. A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa dr. H. P. jogtanácsos által képviselt Raiffeisen Bank Zrt. (Budapest) ellen gazdasági erıfölénnyel való visszaélés miatt
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/092-17/2012. Nyilvános változat A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa a dr. F. G. ügyvéd (Oppenheim Ügyvédi Iroda) által képviselt UNIVER-COOP Kereskedelmi és Szolgáltató
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-134/2006/060. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Faludi Wolf Theiss Ügyvédi Iroda (ügyintézı ügyvéd: dr. K. L.) által képviselt E.ON Észak-Dunántúli Áramhálózati Zrt.
VERSENYTANÁCS. v é g z é s t
VERSENYTANÁCS Vj 146/2006/16. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Tárkány Autóház Kft. eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztók tisztességtelen befolyásolása miatt indult eljárásban indított
A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsának elvi állásfoglalásai (2006) Tpvt. 1.
A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsának elvi állásfoglalásai (2006) Tpvt. 1. 165. A más jogszabály megsértése miatt a más hatóság által lefolytatott eljárás a versenyfelügyeleti döntés megalapozottságát
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/092-008/2011. Nyilvános változat A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Bán, S. Szabó & Partners Ügyvédi Iroda által képviselt Japan Display Inc. kérelmezı összefonódás
Az Európai Unió jogrendszere, Versenyjog
Európai Uniós ismeretek Az Európai Unió jogrendszere, Versenyjog AQUIS COMMUNITAIRE = KÖZÖSSÉGI VÍVMÁNYOK az EU egységes joganyaga Közösségi jogforrások Nem kötelezı jogforrások: elıírások, amelyek betartására
VERSENYTANÁCS Budapest, Alkotmány u Fax:
VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj 87/2005/12. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Hochtief Construction AG eljárás alá vont vállalkozás ellen összefonódás engedélyezése
VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t o t
VERSENYTANÁCS Vj 159/2006/2. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Waberer s Holding Vagyonkezelő Zrt. összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult eljárásban, melyben további ügyfélként részt
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj 102/2007/16. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Kereskedelmi és Hitelbank Nyrt. eljárás alá vont vállalkozás ellen gazdasági erıfölénnyel való visszaélés miatt indult
VERSENYTANÁCS Budapest, Alkotmány u Fax:
VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj-203/2004/22. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Rt. kérelmezőnek összefonódás engedélyezése
VERSENYTANÁCS Budapest, Alkotmány u Fax:
VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj-200/2005/7. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Immorent International Holding GmbH kérelmező összefonódás engedélyezése
VERSENYTANÁCS Budapest, Alkotmány u Fax:
VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj 93/2004/14. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Magyar Gyógyszerész Kamara (Budapest) kérelmező gazdasági versenyt korlátozó
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/012-36/2012. Nyilvános változat! A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. U. Gy. vezetı jogtanácsos által képviselt TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt. (Budaörs) eljárás alá
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/059-14/2012. A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa az Oppenheim Ügyvédi Iroda és GÁL Ügyvédi Iroda által képviselt COPÉ Vagyonhasznosító és Szolgáltató Zrt. (Pécs)
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S NYILVÁNOS VÁLTOZAT! Vj/103-012/2011. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Oppenheim Ügyvédi Iroda által képviselt ABB Mérnöki, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Budapest)
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/097-015/2010. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. Orbán László Tibor ügyvéd (Dr. Orbán László Tibor Ügyvédi Iroda) által képviselt DEVRON Impex Kft. (Budapest)
határozatot. Indokolás I. A kérelmezett összefonódás
1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1391 Budapest 62. Pf. 211. Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/116/2015. Iktatószám: Vj/116-22/2015. Betekinthető! A Gazdasági Versenyhivatal
h a t á r o z a t o t A Versenytanács megállapítja, hogy az engedélykérési kötelezettség nem áll fenn.
GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL VERSENYTANÁCS Vj-140/2000/10. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa Takarék Bróker Értékpapír Forgalmazó és Tanácsadó Rt kérelmezőnek vállalkozások összefonódásának engedélyezése
E L İ T E R J E S Z T É S. AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 125. MELLÉKLET: 1 db
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 125. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének /2011. ( ) önkormányzati rendelete a közterületi parkolók üzemeltetésérıl és a parkolási díjakról
f o g y a s z t ó v é d e l m i i r o d a
f o g y a s z t ó v é d e l m i i r o d a Ügyszám: Vj-132/2007. A Gazdasági Versenyhivatal a Vodafone Magyarország Távközlési Zrt. és az OTP Bank Nyrt. eljárás alá vont vállalkozások ellen fogyasztói döntések
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-125/2008/16. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Tendre Takarmányipari Kft. eljárás alá vont vállalkozás ellen összefonódás engedélyezése iránti kérelem elmulasztása
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/066-011/2010. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. D. D. ügyvéd (Dózsa Ügyvédi Iroda) által képviselt FHB Jelzálogbank Nyrt. (Budapest) kérelmezı összefonódás engedélyezése
F o g y a s z t ó v é d e l m i i r o d a
F o g y a s z t ó v é d e l m i i r o d a Ügyszám: Vj-008/2008. A Gazdasági Versenyhivatal a QUAESTOR Utazásszervezı Kft. eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása
F o g y a s z t ó v é d e l m i i r o d a
F o g y a s z t ó v é d e l m i i r o d a Ügyszám: Vj-172/2006. A Gazdasági Versenyhivatal az EMKTV Egyesült Magyar Kábeltelevízió Híradástechnikai Kereskedelmi Szolgáltató Kft. (továbbiakban: EMKTV) eljárás
Gyakran ismétlıdı kérdések, válaszok
Gyakran ismétlıdı kérdések, válaszok 1. Tájékoztatást kérı levelükben annak megállapítását kérték, hogy a gazdasági társaság, amely egy külföldi cég 100 százalékos tulajdonában van és kizárólag az anyacége
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Iktatási szám: VJ/125-005/2009. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a COPÉ Vagyonhasznosító és Szolgáltató Zártkörően Mőködı Részvénytársaság (Pécs) kérelmezı összefonódás
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-140/2007/79. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a TEKA-Hungary Kft. (Budapest), valamint a Lugas Konyhastudió (Budapest), a Buratino Bt. (Budapest), a Hód-in Kft. (Hódmezıvásárhely),
VERSENYTANÁCS. 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860
1 VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj 58/2005/13. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a CBA Kereskedelmi Kft. eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztók tisztességtelen
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/031-57/2011. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Darabos János ügyvezetı által képviselt Aqua Plastech Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Hajdúsámson), a Darabos
F O G Y A S Z T Ó V É D E L M I I R O D A
F O G Y A S Z T Ó V É D E L M I I R O D A Ügyszám: VJ/11/2012. A Gazdasági Versenyhivatal a dr. H. B. ügyvéd által képviselt Négy Mancs - Alapítvány az Állatvédelemért eljárás alá vont ellen fogyasztókkal
VERSENYTANÁCS Budapest, Alkotmány u Fax:
VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj 118/2005/10. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a RPG Industries Ltd. kérelmező összefonódás engedélyezése iránti kérelmére
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Fıvárosi Ítélıtábla 2.Kf.27.042/2011/5. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fıvárosi Ítélıtábla a Kajtár Takács Hegymegi-Barakonyi Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda (ügyintézı: dr. H.-B. Z. ügyvéd) által
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/011-027/2011. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. K. A. jogi igazgató által képviselt Auchan Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Budapest) eljárás alá
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-190 /2007/21. A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa a Jakab András (Budapest) eljárás alá vont egyéni vállalkozó ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj 125/2007/51. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az OMP Autóház Kft. (Debrecen) eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztók tisztességtelen befolyásolása miatt indult
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-038/2009/15. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az OBI Hungary Retail Kft. Budapest ellen tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt indított eljárásban meghozta az
VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t o t
VERSENYTANÁCS Vj-191/2006/10. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Vöröskő Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.; Elektro-Quality Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.; valamint Bravotech Kereskedelmi és
P É N Z Ü G Y I S Z O L G Á L T A T Á S O K I R O D Á J A
P É N Z Ü G Y I S Z O L G Á L T A T Á S O K I R O D Á J A Ügyszám: Vj-19/2011. A Gazdasági Versenyhivatal a Groupama Garancia Biztosító Zrt. és a Magyar Ingatlanszövetség eljárás alá vont vállalkozások
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-140/2008/003. A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa az Itochu Corporation Tokió kérelmezı összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult eljárásban, melyben további
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-111/2008/5. A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa a PALÓC Nagykereskedelmi Korlátolt Felelısségő Társaság (Salgótarján) kérelmezı összefonódás engedélyezése iránti kérelmére
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Ügyszám: Vj-47/2004/36. A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztık Egyesülése (Budapest) eljárás alá vonttal szemben versenykorlátozó megállapodás
VERSENYTANÁCS. határozatot
VERSENYTANÁCS Vj-122/2006/23. Ikt.sz: Vj-122/2006/15. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a GfK Hungária Piackutató Kft. (Budapest) eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztók tisztességtelen befolyásolása
VERSENYTANÁCS Budapest, Alkotmány u Fax:
VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj 123/2005/10. Ikt.sz.:. A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa a Dunafin Gyártó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (Dunaújváros)
F o g y a s z t ó v é d e l m i i r o d a
F o g y a s z t ó v é d e l m i i r o d a Ügyszám: Vj/94/2010. A Gazdasági Versenyhivatal a Dr. P. Z. ügyvéd (P. Ügyvédi Iroda) által képviselt BASF Hungária Kft. eljárás alá vont vállalkozás ellen megtévesztı