HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. 9. szám. A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE február 10., szerda. Tartalomjegyzék. III. Utasítások, jogi iránymutatások
|
|
- Laura Kerekes
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 HIVATALOS ÉRTESÍTÕ A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE február 10., szerda 9. szám Tartalomjegyzék III. Utasítások, jogi iránymutatások 3/2010. (II. 10.) KHEM utasítás az eseti személyszállítási feladatok igénybevételének szabályozásáról /2010. (II. 10.) ÖM utasítás a fejezeti kezelésû elõirányzatok felhasználásának rendjérõl 1279 VI. Alapító okiratok 1/2010. (II. 10.) HM határozat egyes költségvetési szervek alapító okiratának módosításáról /2008. (HK 16.) HM határozat a Honvédelmi Minisztérium Katona-egészségügyi Kiválósági Központ költségvetési szerv alapításáról (hatályos szöveg) /2005. (HK 9.) HM határozat a Honvédelmi Minisztérium Központi Ellenõrzési és Hatósági Hivatal költségvetési szerv alapításáról (hatályos szöveg) /2009. (VI. 5.) HM határozat a Honvédelmi Minisztérium Védelmi Hivatal alapító okirata hatályos szövegének kiadásáról (hatályos szöveg) /2006. (HK 23.) HM határozat a Honvédelmi Minisztérium Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökség költségvetési szerv alapításáról (hatályos szöveg) /2006. (HK 23.) HM határozat a Honvédelmi Minisztérium Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség költségvetési szerv alapításáról (hatályos szöveg) /2006. (HK 24.) HM határozat a Magyar Honvédség Mûveleti Központ alapításáról (hatályos szöveg) /2007. (HK 4.) HM határozat a Magyar Honvédség Dr. Radó György Honvéd Egészségügyi Központ költségvetési szerv alapításáról (hatályos szöveg) /2006. (HK 23.) HM határozat a Magyar Honvédség Támogató Dandár alapításáról (hatályos szöveg) /2006. (HK 23.) HM határozat a Magyar Honvédség Geoinformációs Szolgálat alapításáról (hatályos szöveg) /2008. (HK 13.) HM határozat a Magyar Honvédség Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképzõ Iskola költségvetési szerv alapításáról (hatályos szöveg) /2007. (HK 12.) HM határozat a Magyar Honvédség Központi Kiképzõ Bázis költségvetési szerv alapításáról (hatályos szöveg) /2007. (HK 16.) HM határozat a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Adatfeldolgozó Központ költségvetési szerv alapításáról (hatályos szöveg) /2006. (HK 23.) HM határozat a Magyar Honvédség Összhaderõnemi Parancsnokság költségvetési szerv alapításáról (hatályos szöveg) 1356 Az MH Összhaderõnemi Parancsnokság jogi személyiségû szervezeti egységei (hatályos szöveg) 1358
2 1272 HIVATALOS ÉRTESÍTÕ évi 9. szám 34/2007. (HK 4.) HM határozat a Magyar Honvédség 25. Klapka György Lövészdandár költségvetési szerv alapításáról (hatályos szöveg) /2007. (HK 4.) HM határozat a Magyar Honvédség 25/88. Könnyû Vegyes Zászlóalj költségvetési szerv alapításáról (hatályos szöveg) /2007. (HK 4.) HM határozat a Magyar Honvédség 34. Bercsényi László Különleges Mûveleti Zászlóalj költségvetési szerv alapításáról (hatályos szöveg) /2007. (HK 4.) HM határozat a Magyar Honvédség 37. II. Rákóczi Ferenc Mûszaki Zászlóalj költségvetési szerv alapításáról (hatályos szöveg) /2006. (HK 23.) HM határozat a Magyar Honvédség 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred alapításáról (hatályos szöveg) /2007. (HK 4.) HM határozat a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár költségvetési szerv alapításáról (hatályos szöveg) /2007. (HK 4.) HM határozat a Magyar Honvédség 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred költségvetési szerv alapításáról (hatályos szöveg) /2007. (HK 4.) HM határozat a Magyar Honvédség 93. Petõfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj költségvetési szerv alapításáról (hatályos szöveg) /2007. (HK 4.) HM határozat a Magyar Honvédség Bakony Harckiképzõ Központ költségvetési szerv alapításáról (hatályos szöveg) /2007. (HK 4.) HM határozat a Magyar Honvédség Béketámogató Kiképzõ Központ költségvetési szerv alapításáról (hatályos szöveg) /2007. (HK 4.) HM határozat a Magyar Honvédség Görgey Artúr Vegyivédelmi Információs Központ költségvetési szerv alapításáról (hatályos szöveg) /2007. (HK 4.) HM határozat a Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezsõ Repülõbázis költségvetési szerv alapításáról (hatályos szöveg) /2007. (HK 4.) HM határozat a Magyar Honvédség 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred költségvetési szerv alapításáról (hatályos szöveg) /2007. (HK 4.) HM határozat a Magyar Honvédség 86. Szolnok Helikopter Bázis költségvetési szerv alapításáról (hatályos szöveg) /2007. (HK 4.) HM határozat a Magyar Honvédség Pápa Bázisrepülõtér költségvetési szerv alapításáról (hatályos szöveg) /2007. (HK 4.) HM határozat a Magyar Honvédség 54. Veszprém Légtérellenõrzõ Ezred költségvetési szerv alapításáról (hatályos szöveg) /2007. (HK 4.) HM határozat a Magyar Honvédség Logisztikai Ellátó Központ költségvetési szerv alapításáról (hatályos szöveg) /2007. (HK 4.) HM határozat a Magyar Honvédség Veszélyesanyag Ellátó Központ költségvetési szerv alapításáról (hatályos szöveg) /2007. (HK 4.) HM határozat a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tûzszerész és Hadihajós Zászlóalj költségvetési szerv alapításáról (hatályos szöveg) /2007. (HK 11.) HM határozat a Magyar Honvédség Katonai Közlekedési Központ költségvetési szerv alapításáról (hatályos szöveg) /2003. (HK 16.) HM határozat a Magyar Honvédség Civil katonai Együttmûködési és Lélektani Mûveleti Központ alapításáról (hatályos szöveg) /2007. (HK 10.) HM határozat a Magyar Honvédség Légijármû Javító Üzem költségvetési szerv alapításáról (hatályos szöveg) /2006. (HK 23.) HM határozat a Magyar Honvédség Kelet-magyarországi Hadkiegészítõ Parancsnokság alapításáról (hatályos szöveg) /2006. (HK 23.) HM határozat a Magyar Honvédség Nyugat-magyarországi Hadkiegészítõ Parancsnokság alapításáról (hatályos szöveg) 1416
3 HIVATALOS ÉRTESÍTÕ évi 9. szám 1273 III. Utasítások, jogi iránymutatások A közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter 3/2010. (II. 10.) KHEM utasítása az eseti személyszállítási feladatok igénybevételének szabályozásáról 1. A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium eseti személyszállítási feladatok igénybevételérõl szóló szabályzatát, a Központi Szolgáltatási Fõigazgatóság fõigazgatójával egyetértésben jelen utasítás mellékleteként kiadom. 2. Jelen utasítás február 15-én lép hatályba. 3. Jelen utasítás hatálybalépésének napjától a GKM Gazdasági Igazgatóság gépjármûveinek hivatalos vagy magán célra történõ igénylésérõl, engedélyezésérõl, valamint a saját tulajdonú személygépkocsik hivatalos célra történõ igénybevételérõl, elszámolási rendjérõl szóló 19/2006. szabályzat nem alkalmazandó. Budapest, február 2. Hónig Péter s. k., közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter Melléklet a 3/2010. (II. 10.) KHEM utasításhoz Szabályzat az eseti személyszállítási feladatok igénybevételére A szabályzat hatálya 1. A szabályzat hatálya kiterjed a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (a továbbiakban: Minisztérium) szervezeti egységeire és alkalmazottaira. Értelmezõ rendelkezések 2. Jelen szabályzat alkalmazásában: taxicsekk: a személyszállítás díjaként fizetendõ készpénzt helyettesítõ fizetési eszköz. A taxicsekk nem értékpapír, fizetési funkcióját tekintve a csekkel annyiban azonos, hogy a személyszállítás díjaként fizetendõ összeg tekintetében teljeskörûen biztosítja a készpénz kímélését. A taxicsekk szigorú számadású nyomtatvány; szervezeti egység: az államtitkárság, szakállamtitkári titkárságok, a miniszteri kabinet, miniszteri titkárság és a fõosztályok; alkalmazott: a Minisztérium köztisztviselõi és munkavállalói. Alkalmazottnak minõsül továbbá az a megbízás keretében az ügyet személyesen ellátó megbízott, aki a megbízó engedélye alapján, az ellátandó feladat végrehajtása kapcsán, a szabályzatban foglaltak szerinti utazáshoz taxicsekk igénybevételére feljogosított; igénybe vevõ: a taxicsekk felvételére és utazásra való felhasználására feljogosított alkalmazott; adminisztrátor: az egyes szervezeti egységeknél a taxicsekktömb felvételére, a csekkállomány kezelésére, õrzésére, az igénybe vevõ részére történõ átadására és a nyilvántartás vezetésére a szervezeti egység vezetõje által kijelölt alkalmazott; KSZF elszámoló: a Központi Szolgáltatási Fõigazgatóság (a továbbiakban: KSZF) alkalmazottja, aki végzi a taxicsekkek kiadását, nyilvántartásának ellenõrzését, teljesítési igazolások kiküldését, aláírt teljesítési igazolások ellenõrzését, felsõvezetõ: miniszter, államtitkár, szakállamtitkár, kabinetfõnök.
4 1274 HIVATALOS ÉRTESÍTÕ évi 9. szám Általános rendelkezések 3. (1) A taxicsekk olyan hivatali célú utazásra vehetõ igénybe és használható fel, amikor az ügyintézés sürgõssége, a szállítandó anyag, eszköz jellemzõi, vagy egyéb rendkívüli körülmény nem teszi lehetõvé tömegközlekedési eszköz igénybevételét, vagy az ilyen igénybevétel a hivatali munka zökkenõmentességét, illetve az utazással érintett alkalmazott teherbírását veszélyeztetné. (2) A taxicsekk az (1) bekezdésben foglalt feltételek mellett is csak Budapesten és a város közigazgatási határától számított 20 km-es körzeten belül vehetõ igénybe. A munkáltatói jogkörrel rendelkezõ vezetõ, illetve megbízott esetén a megbízó engedélye alapján, a taxicsekk távolabbi utazásra is igénybe vehetõ, feltéve, hogy az nem minõsül kiküldetésnek és az ilyen utazáshoz kulcsos személygépkocsi nem áll rendelkezésre. (3) Taxicsekk nem vehetõ igénybe a napi munkába járáshoz, kiküldetéshez, továbbá nem hivatali ügyek intézéséhez. Az állami vezetõk kivételével a személyi használatra biztosított személygépkocsik jogosultjai taxicsekket csak abban az esetben igényelhetnek, amennyiben a személyi használatra biztosított gépkocsi valamilyen oknál fogva nem üzemel, vagy a gépjármûvezetésben valamilyen oknál fogva (pl. személyi sérülés stb.) korlátozottak. (4) A taxicsekk kizárólag személyszállításra, közbeszerzési eljárás keretében kiválasztott, a bizonylaton feltüntetett szolgáltató személygépkocsi parkjához tartozó személygépkocsival történõ utazáshoz használható fel. A közbeszerzési eljárás nyertesével a KSZF köt a személyszállításra szerzõdést. Más társaságtól származó számlát a KSZF nem fogad be. Készpénzes számlát (csekktömb nélküli igénybevétel esete) a KSZF csak akkor fogad be, ha az igénybe vevõ írásos indoklását a munkáltatói jogkörrel rendelkezõ vezetõ, illetve megbízott esetén a megbízó elfogadja és engedélyezi annak elszámolását. Részletes rendelkezések 4. (1) Az utazásra feljogosító taxicsekk az alábbi adatokat tartalmazza: a) a kibocsátó neve, telefonszáma; b) a csekk sorszáma; (2) Az utazásra szolgáló minden egyes taxicsekk 3 példányú. A csekkek sorszámmal ellátottak és szigorú számadásúak. Az utazási csekkek tömbök formájában történõ beszerzésérõl a KSZF Gépjármû Fenntartási és Üzemeltetési Fõosztálya (a továbbiakban GFÜF) gondoskodik. (3) Induló csekk ellátmányként szervezeti egységenként egy-egy csekktömb kerül kiadásra. Az utazási csekktömböt a szervezeti egységnél kijelölt adminisztrátor megõrzési felelõsség mellett veszi át személyesen a KSZF-tõl. (4) A szervezeti egység vezetõje az általa kijelölt adminisztrátor és helyettesének nevét, aláírás mintáját a KSZF elszámolójának köteles leadni. Az adminisztrátor vagy helyettesének személyében történõ változást a szervezeti egység vezetõje köteles haladéktalanul bejelenteni a KSZF elszámolójának, mellékelve a csekktömbök átadás-átvételi jegyzõkönyvét. (5) Az átvett csekktömböt, az utazási nyugtákat az adminisztrátor kezeli és más által hozzá nem férhetõ, zárható helyen õrzi. Az adminisztrátor feladata továbbá az utazásokról készített, a Szabályzat 1. számú függeléke szerinti nyilvántartás naprakész vezetése. Az adminisztrátor nyilvántartását a KSZF elszámolója bármikor ellenõrizheti. 5. (1) A taxicsekkel történõ utazás engedélyezése a szervezeti egység vezetõjének, illetve az általa erre felhatalmazott másik vezetõnek a feladata. Az adminisztrátor csak az ilyen utazásra adott vezetõi engedély birtokában adhat utazási csekket az igénybe vevõnek. Az engedélyt a vezetõ a Szabályzat 1. számú függelékének az engedélyezõ aláírása rovatának kitöltésével adja meg. (2) A taxicsekk átadásával egyidejûleg az adminisztrátor tájékoztatja az igénybe vevõt a kötelezettségeirõl. (3) A csekk utazásra való kiadásakor az igénybe vevõ a csekket annak mindhárom példányán és az 1. számú függelék igénybe vevõ aláírása rovatában aláírja. Az igénybe vevõ az adminisztrátortól a csekk két példányát (elsõ két példány) kapja meg megõrzési felelõsség mellett, az utazási célú felhasználásra. A tõpéldány a csekktömbben marad. Az igénybe vevõ részére kiadott, és utazás során felhasznált a 4. (1) bekezdése szerinti adatokat tartalmazó csekk két példánya közül az eredeti példány a taxi gépjármûvezetõjénél marad, míg az ellenõrzõ példány az utazást igénybe vevõt illeti meg. (4) az igénybe vevõ felelõssége az utazásra feljogosító taxicsekk alábbi adatainak kitöltése: a) az utazással érintett szervezeti egység kódszáma;
5 HIVATALOS ÉRTESÍTÕ évi 9. szám 1275 b) a személyszállítás díja forintösszegben; c) a taxi rendszáma; d) a taxi URH-száma; e) az utazás dátuma; f) a taxit igénybe vevõ aláírása; g) a megrendelõ neve és címe (minden esetben: KSZF 1055 Budapest, Kossuth L. tér 2 4.). (5) Az utazási csekket az igénybe vevõ más alkalmazottra nem ruházhatja át, és kizárólag a jelen szabályzatban foglaltak szerinti hivatali célra használhatja fel. (6) Az utazást követõen az igénybe vevõ a csekk ellenõrzõ példányát köteles haladéktalanul leadni a szervezeti egység adminisztrátorának. Az adminisztrátor az igénybe vevõtõl átvett ellenõrzõ példányt az azonos sorszámú tõpéldányhoz tûzi. (7) Amennyiben a szervezeti egység kezelésében lévõ csekktömb a felhasználás alapján elõreláthatólag betelik, úgy az adminisztrátor 2. számú függelék szerinti igénylõlap KSZF részére történõ megküldésével új csekktömböt igényelhet. Engedélyezett igénylés esetén az igénylõ szervezeti egység részére a KSZF az igénylés beérkezését követõ egy munkanapon belül új csekktömböt biztosít. 6. (1) Az utazásra kiadott, még fel nem használt taxicsekk elvesztése, vagy olyan megrongálódása, amely alapján azt nem lehet felhasználni, vagy a felhasznált taxicsekk ellenõrzõ példányának elvesztése esetén, az érintett alkalmazott soron kívül köteles a szervezeti egység vezetõje részére feljegyzést készíteni az elvesztés, illetve a megrongálódás körülményeirõl. A feljegyzést az azonos sorszámú tõpéldányhoz kell csatolni. (2) Csekktömb elvesztése vagy felhasználhatatlanságig történõ megrongálódása esetén a feljegyzés másolati példányát a szervezeti egység vezetõje köteles a KSZF elszámolójának soron kívül megküldeni, amely alapján a KSZF intézkedik a csekktömb azonnali letiltásáról. 7. (1) Az utazási csekkek felhasználásának pénzügyi fedezetét, az ilyen utazás negyedéves költségkeretét a KSZF költségvetésében a KHEM részére ezen jogcímen rendelkezésre álló tárgyévi elõirányzat erejéig, a szervezeti egység létszámát és feladatait is figyelembe véve, az egyes egységeknél várható ilyen módon történõ utazási szükségletek és azok gyakorisága, valamint az utazások elõrelátható költségének nagyságrendje alapján, a Minisztérium gazdasági és ágazatfinanszírozási szakállamtitkára határozza meg legkésõbb tárgyév január 5-éig. A szervezeti egység köteles a munkáját, az utazásokat úgy megszervezni, hogy a részére biztosított utazási költségkeret a tárgynegyedévben elegendõ legyen. (2) A Szabályzatban foglaltak szerinti utazásra a szervezeti egység részére jóváhagyott költségkeret jogszerû és takarékos felhasználását a szervezeti egység vezetõje, illetve az általa megbízott személy köteles folyamatosan figyelemmel kísérni. A negyedéves költségkeret a (3) bekezdés szerinti engedélyezés hiányában nem léphetõ túl. A költségkeret engedély nélküli túllépéséért a szervezeti egység vezetõje anyagi felelõsséggel tartozik. (3) Amennyiben az adott negyedévben az utazásra fordítható, a szervezeti egység részére megállapított költségkeret túllépése várható, úgy a szervezeti egység vezetõjének kérelmére, a felügyeletet ellátó felsõvezetõ egyetértésével, a Minisztérium gazdasági és ágazatfinanszírozási szakállamtitkára engedélyezhet a következõ negyedévet terhelõ pénzügyi pótelõirányzatot. A kérelemben a szervezeti egység vezetõje köteles bemutatni az egység adott negyedévben taxicsekkel történt utazásait és annak indokát, hogy mi teszi szükségessé a költségkeret miatti pénzügyi pótelõirányzat engedélyezését és igénybevételét. (4) Ha a pót-elõirányzati igény nem alkalomszerû, azaz a szervezeti egységnél rendszeresen és visszatérõen jelentkezik, úgy az utazási költségkeret korábbiakban jóváhagyott összegét felül kell vizsgálni. A felülvizsgálat szempontjaira az (1) bekezdésben foglaltak az irányadók. Amennyiben a felülvizsgálat eredményeként a költségkeret felemelése indokolt, úgy azt a felügyeletet ellátó felsõvezetõ egyetértésével, a Minisztérium gazdasági és ágazatfinanszírozási szakállamtitkára hagyja jóvá. Ez az emelés összességében nem jelentheti a KHEM keretének, a KSZF költségvetésében történõ emelését. (5) A szervezeti egység részére biztosított költségkeret figyelembevételével, a költségvetési éven belül, egy adott negyedévben keletkezett pénzügyi megtakarítás a tárgyév hátralévõ idõszakában a Szabályzatban foglaltak szerinti utazási célra felhasználható. A költségvetési év végén jelentkezõ megtakarítás azonban a következõ költségvetési évre nem vihetõ át.
6 1276 HIVATALOS ÉRTESÍTÕ évi 9. szám 8. (1) A taxiszolgáltatótól havonta kapott kimutatás és költségelszámolás alapján a KSZF elszámolója az egyes szervezeti egységek részére, az adott egységnél a negyedévben történõ utazások részletezését és összköltségét tartalmazó kimutatást küld, amelyet a szervezeti egység soron kívül köteles összevetni az adminisztrátor által vezetett kimutatással. A kimutatás szervezeti egységhez érkezésétõl számított 3 munkanapon belül a KSZF elszámolója felé kell a szervezeti egység vezetõje által aláírtan visszaigazolni az összevetés eredményét. Amennyiben a két kimutatás között eltérés van, azt szükség esetén a szolgáltató bevonásával is tisztázni kell. (2) Az (1) bekezdés szerinti határidõ betartásáért a szervezeti egység vezetõje felel. Visszaigazolás hiányában vagy annak késedelmes teljesítése esetén a szervezeti egység a visszaigazolás pótlásáig, illetve a késedelem megszûntéig a részére megállapított utazási keret felhasználására nem jogosult, így a visszaigazolás teljesítéséig utazási csekk igénybe vétele nem engedélyezhetõ. (3) A KSZF elszámolójának felhívására, a szervezeti egységnél lévõ, a csekktömb azonos sorszámú tõpéldányához tûzött, felhasznált taxicsekkekkel a KSZF felé történõ alkalomszerû elszámolás, a szervezeti egységnél a nyugták kezelésével, õrzésével megbízott adminisztrátor feladata és felelõssége. 9. (1) Amennyiben a csekkek kezelésével, megõrzésével megbízott adminisztrátor a rábízott taxicsekkekkel nem tud elszámolni, úgy errõl jegyzõkönyvet kell felvenni, amelyet az elszámolásra kötelezett személy munkáltatói jogkör gyakorlójának meg kell küldeni. A csekkek engedély nélküli felhasználása esetén a szervezeti egység vezetõje az adminisztrátorral szemben kár keletkezésének hiányában is fegyelmi eljárást indíthat. (2) A Szabályzatban foglaltak megsértésével okozott kárért a kárt okozó alkalmazott az egyéb alkalmazható jogkövetkezmény mellett kártérítési felelõsséggel tartozik. Záró rendelkezés 10. (1) A taxicsekk használatára vonatkozó technikai tudnivalókról (pl. szervezeti egységek kódja stb.) a KSZF GFÜF ad írásban tájékoztatást. (2) Az utazási csekkek felhasználásának évre vonatkozó negyedéves költségkeretét a Minisztérium gazdasági és ágazatfinanszírozási szakállamtitkára jelen szabályzat hatálybalépését követõ 10 munkanapon belül határozza meg. (3) A szervezeti egységek taxicsekkel történõ ellátására elsõ alkalommal jelen szabályzat hatálybalépését követõ 10 munkanapon belül kerül sor, egyidejûleg visszavonásra kerülnek a szervezeti egységek részére korábban átadott taxicsekktömbök. 1. számú függelék az eseti személyszállítási feladatok igénybevételérõl szóló szabályzathoz A taxicsekk-felhasználás nyilvántartása Szervezeti egység megnevezése: Szervezeti egység kódja: Felelõs nyilvántartó neve: Taxicsekktömb kezdõ és végzõ sorszáma: Taxicsekk száma Igénybe vevõ neve Úti cél Dátum Igénybe vevõ aláírása Engedélyezõ aláírása
7 HIVATALOS ÉRTESÍTÕ évi 9. szám 1277 Taxicsekk száma Igénybe vevõ neve Úti cél Dátum Igénybe vevõ aláírása Engedélyezõ aláírása
8 1278 HIVATALOS ÉRTESÍTÕ évi 9. szám 2. számú függelék az eseti személyszállítási feladatok igénybevételérõl szóló szabályzathoz Formalevél a taxicsekktömb igényléséhez: asszonynak/úrnak gazdasági igazgató Központi Szolgáltatási Fõigazgatóság Gazdasági Igazgatóság 1015 Budapest Hattyú u. 14. Tárgy: [szervezeti egység] részére taxicsekktömb kiadásának engedélyezése Tisztelt Igazgató Asszony/Úr! Kérem Igazgató Asszonyt/Urat, hogy a [szervezeti egység] részére történõ X db taxicsekktömb kiadását engedélyezni szíveskedjék. Fenti nyomtatvány kezelõjeként [kijelölt adminisztrátor neve, munkaköre, telefonszáma, címe]-t nevezem meg. Távolléte esetén helyettesítését [kijelölt adminisztrátor helyettesének neve, munkaköre, telefonszáma, címe] látja el. Budapest, 20.. Tisztelettel: [szervezeti egység vezetõje aláírása, neve, tisztsége] [kijelölt adminisztrátor neve, aláírása] [kijelölt adminisztrátor helyettesének neve, aláírása]
9 HIVATALOS ÉRTESÍTÕ évi 9. szám 1279 Az önkormányzati miniszter 2/2010. (II. 10.) ÖM utasítása a fejezeti kezelésû elõirányzatok felhasználásának rendjérõl Az államháztartásról szóló évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 49. (5) bekezdés p) pontjában kapott felhatalmazás alapján figyelemmel az Áht. 24. (9) bekezdésében foglaltakra a pénzügyminiszterrel egyetértésben az alábbi utasítást adom ki: I. Általános rendelkezések 1. a) Az utasítás hatálya kiterjed a Magyar Köztársaság évi költségvetésérõl szóló évi CXXX. törvény XI. fejezetére, valamint az elõirányzat-maradványok tekintetében a korábbi költségvetési törvények érintett elõirányzataira, jelen utasításban államháztartási azonosító számmal, elnevezéssel nevesített valamennyi fejezeti kezelésû elõirányzatra, továbbá az államháztartás mûködési rendjérõl szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ámr.) 54. -a alapján év közben megállapított elõirányzatokra is. b) Jelen utasítás tartalmazza az elõirányzat-felhasználás célját, a támogatásokkal összefüggõ egyes pénzügyjogi követelményeket, a felhasználás ellenõrzésére vonatkozó szabályokat, az elõirányzat feletti rendelkezési jogosítványokat. A fejezeti kezelésû elõirányzatok terhére kezelési költség csak abban az esetben számítható fel, ha a fejezeti kezelésû elõirányzatból megvalósított pályázati, támogatási feladatellátást, elõirányzat-kezelést az Önkormányzati Minisztérium (továbbiakban: ÖM) végrehajtó szervezet bevonásával látja el. A kezelési költség éves összege nem haladhatja meg a pályázatkezelési feladatellátásnál az összes kezelésre átvett módosított éves elõirányzat összegének 5%-át, amelynek pontos összegérõl az ÖM-nek a végrehajtó szervezettel kötendõ szerzõdésében kell megállapodni. Pályázatkezelési, elõirányzat-kezelési feladatokon túlmenõ feladatellátás tekintetében a felek szerzõdéskötés keretében állapodhatnak meg. c) Fejezeti kezelésû elõirányzat a Magyar Köztársaság mindenkori költségvetési törvényében az ÖM fejezet 12. címében jóváhagyott fejezeti kezelésû elõirányzataiban jóváhagyott feladatok finanszírozására szolgál, amely szerzõdés keretében, valamint elõirányzat-módosítás végrehajtása mellett használható fel. Amennyiben a konkrét feladat lebonyolítására központi költségvetési szerv keretei között kerül sor (elõirányzat módosítását követõen), úgy a kötelezettségvállalás, ellenjegyzés, utalványozás rendjére az intézmény hatályos belsõ szabályzatai az irányadók. d) A fejezeti kezelésû elõirányzatok cél szerinti felhasználása során felmerülõ rendelkezésre tartási és kincstári tranzakciós díj az érintett elõirányzatsoron érvényesíthetõ. e) A jelen utasításban nem szabályozott kérdésekben az Áht. és az Ámr., valamint a jelen utasításban szabályozott fejezeti kezelésû elõirányzatok támogatási rendjérõl szóló jogszabályokat kell alkalmazni. f) A jelen utasításban szereplõ támogatásokat kizárólag az Európai Unió mûködésérõl szóló szerzõdés cikkével összhangban lehet alkalmazni. Értelmezõ rendelkezések 2. Jelen utasítás alkalmazásában a) kötelezettségvállalás: az Ámr. 72. (1) (2), illetve a (10) (12) bekezdésében szabályozott tevékenység; b) kötelezettségvállaló: az Ámr. 72. (3) bekezdésében meghatározott személy. A feladatot csak az ÖM-mel állami vezetõi szolgálati jogviszonyban álló állami vezetõ és az ÖM-mel közszolgálati jogviszonyban álló köztisztviselõ láthatja el jelen utasításban a konkrét fejezeti kezelésû elõirányzat-megjelölésnél megfogalmazott kivételek figyelembevételével. Nem szükséges kötelezettségvállalás a csõd-, felszámolási és végelszámolási eljáráshoz kapcsolódó bírósági regisztrációs díjak kifizetése, a pénzügyi szolgáltatások igénybevételéhez kapcsolódó kiadások esetében, valamint az Ámr. 72. (12) bekezdésében foglalt esetekben, a technikai kötelezettségvállalást azonban a kötelezettségvállalás analitikában rögzíteni kell, a felhasználható keretet ezekkel az összegekkel csökkenteni szükséges.
10 1280 HIVATALOS ÉRTESÍTÕ évi 9. szám c) kötelezettségvállalás dokumentuma: az Ámr. 72. (1) bekezdésében meghatározott jognyilatkozat; d) pénzügyi ellenjegyzés: az Ámr. 74. (3) bekezdés a) b) pontjaiban szabályozott tevékenység, amely tevékenységet a pénzügyi ellenjegyzésre alkalmas formában elõkészített szerzõdés és valamennyi ellenjegyzéshez szükséges irat beérkezésétõl számított 10 munkanapon belül kell elvégezni; e) pénzügyi ellenjegyzõ: az Ámr. 74. (3) bekezdés a) b) pontjában szabályozott tevékenységet végzõ személy. A feladatot csak az ÖM Pénzügyi Erõforrás-gazdálkodási Fõosztály (a továbbiakban: PEF) vezetõje, illetve az általa írásban megjelölt személy láthatja el oly módon, hogy az ellenjegyzést megelõzõen meggyõzõdik arról, hogy a kiadási elõirányzat rendelkezésre áll-e. Ha az elõirányzat rendelkezésre áll, a szerzõdésre/okmányra ráírja: A pénzügyi fedezet rendelkezésre áll ; f) jogi ellenjegyzés: a jelen utasítás hatálya alá tartozó fejezeti kezelésû elõirányzatok felhasználásával megkötésre kerülõ szerzõdéseknek a polgári jogi és államháztartási jogszabályoknak való megfelelõségi vizsgálata, ideértve az Ámr. 74. (3) bekezdés c) pontjában szabályozott tevékenységet, amelyet a jogi ellenjegyzésre alkalmas formában elõkészített szerzõdés és valamennyi ellenjegyzéshez szükséges irat beérkezésétõl számított 10 munkanapon belül kell elvégezni; Jóváhagyott támogatási mintaszerzõdéstõl eltérõ szerzõdés megkötése (módosítása) során kötelezõ jogi ellenjegyzés alkalmazása. A mintaszerzõdés alapján megkötött szerzõdés módosítása ha az a mintaszerzõdés tartalmát érintõ változást eredményezne jogi ellenjegyzéshez kötött. A mintaszerzõdés tartalmát nem érintõ módosítás esetén jogi ellenjegyzés nem szükséges; g) jogi ellenjegyzõ a támogatási mintaszerzõdéstõl eltérõ szerzõdés esetén: ga) a nettó 10 M Ft összeghatárt el nem érõ szerzõdéseknél, kivéve a megbízási szerzõdéseket és a gc) alpont hatálya alá tartozó szerzõdéseket: a PEF fõosztályvezetõje által kijelölt, a PEF jogi végzettségû köztisztviselõje; gb) a nettó 10 M Ft összeghatárt elérõ, illetve azt meghaladó összegû szerzõdéseknél, illetve összeghatártól függetlenül a megbízási szerzõdéseknél: ÖM Jogi Fõosztály (a továbbiakban: JOF) vezetõje, a JOF vezetõje által kijelölt a JOF állományába tartozó vezetõ, illetve munkatárs, az ÖM Szerzõdés-elõkészítõ és Peres Képviseleti Osztály (továbbiakban: SZPKO) vezetõje és ezen osztály jogtanácsosai, az SZPKO feladat- és hatáskörében megbízási jogviszony alapján közremûködõ ügyvédek; gc) a sport-szakállamtitkár felügyelete alá tartozó elõirányzatok esetében bruttó 50 M Ft összeghatár alatt a szerzõdéseknél, kivéve a megbízási szerzõdéseket: a közjogi és koordinációs, valamint a sport-szakállamtitkár által közösen kijelölt jogi végzettségû munkatárs vagy a gb) pontban meghatározott ügyvédek. Az így megkötött szerzõdésekrõl a sport-szakállamtitkár tárgyév július 31-ig, illetve a tárgyévet követõ év február 28-ig összesítõ adatszolgáltatást nyújt a JOF-nak; h) szakmai teljesítés igazolása: az Ámr. 76. (1) bekezdésében elõírt és 77. (1) bekezdésében szabályozott tevékenység; i) szakmai teljesítést igazoló személy: az Ámr. 76. (1) bekezdésében elõírt és 77. (1) bekezdésében szabályozott tevékenység (szakmai feladatellátás, pénzügyi elszámolás megalapozottságának) ellátására felhatalmazott munkatárs, akinek feladatkörét jelen utasítás határozza meg. A feladatot csak az ÖM-mel közszolgálati jogviszonyban álló köztisztviselõ láthatja el az alábbi fejezeti kezelésû elõirányzatok kivételével: Lakbértámogatás, Turisztikai célelõirányzat, Klímabarát otthon panel alprogram Állami támogatású bérlakásprogram, Lakóépületek és környezetük felújításának támogatása, Sportlétesítmények PPP-konstrukcióban történõ fejlesztése, Szabadidõsport támogatása elõirányzatai. Jelen utasításban meghatározott esetekben a Lakbértámogatások, az Állami támogatású bérlakásprogram és a Lakóépületek és környezetük felújításának támogatása Klímabarát otthon panel alprogram felett szakmai teljesítésigazolásra jogosult az ÉMI Építésügyi Minõség-ellenõrzõ Innovációs Nonprofit Korlátolt Felelõsségû Társaság (a továbbiakban: ÉMI Nonprofit Kft.) vezetõje vagy az általa írásban felhatalmazott munkatárs. Az ÉMI Nonprofit Kft. bevonásával felhasznált támogatások ÖM-en belüli szakmai teljesítésigazolásáért az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár vagy az általa megbízott vezetõ állású közszolgálati jogviszonyban álló köztisztviselõ a felelõs. (Munkakör-összevonás esetén vagy a munkakört betöltõ személy távozása után, de még az érintett munkakör betöltése elõtt, a kötelezettségvállalónak kell kijelölnie az új munkakört, vagy a szakmai teljesítésigazolást elvégzõ természetes személyt, amelyrõl az érvényesítõt, utalványozót, utalvány-ellenjegyzõt még a kifizetés megtörténte elõtt írásban értesítenie kell. Fentiek hiányában a kötelezettségvállaló látja el a szakmai teljesítésigazolás feladatát is.);
11 HIVATALOS ÉRTESÍTÕ évi 9. szám 1281 j) érvényesítés: az Ámr. 77. (1) bekezdésében szabályozott tevékenység; k) érvényesítõ: a kifizetések lebonyolítását végzõ szervezeti egységek azon írásban kijelölt munkatársai, akik az Ámr. 77. (4) bekezdésében elõírt feltételeknek megfelelnek és az Ámr. 77. (1) bekezdésében szabályozott tevékenységet végzik; l) utalványozás ellenjegyzése: az Ámr ában szabályozott tevékenység; m) utalvány ellenjegyzõje: az Ámr. 79. (1) bekezdésében meghatározott személy; n) utalványozás: az Ámr ában szabályozott tevékenység; o) utalványozó: az Ámr. 78. (1) bekezdésében meghatározott személy; p) összeférhetetlenségi szabály: A kötelezettségvállaló és a pénzügyi ellenjegyzõ, illetõleg az utalványozó és az utalvány-ellenjegyzõ, valamint pénzügyi ellenjegyzõ és a jogi ellenjegyzõ ugyanazon gazdasági eseményre vonatkozóan azonos személy nem lehet. Kötelezettségvállalási, pénzügyi ellenjegyzési, érvényesítési, utalványozási, utalvány-ellenjegyzési feladatot nem végezhet az a munkatárs, aki ezt a tevékenységet a Polgári Törvénykönyvrõl szóló évi IV. törvény 685. b) pontja szerint közeli hozzátartozója vagy maga javára látja el. Összeférhetetlenséget kell bejelentenie a kötelezettségvállalónak, szakmai teljesítésigazolást végzõnek, ha az általa kötendõ vagy általa igazolandó szerzõdésben szereplõ szervezettel munkaviszonyban, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, ott költségtérítéssel járó tisztséget tölt be, vagy azon szervezetnél vezetõ állású tisztségviselõ, vagy döntést hozó feladatkört lát el; q) Támogatási mintaszerzõdés: az elõirányzatok rendeltetésével összhangban meghatározott céloknak és jogcímeknek megfelelõ tartalommal a területért felelõs szakmai szervezeti egységek, a szervezeti egység által felkért közremûködõ szervezet által elõkészített, a JOF által jogilag ellenjegyzett és a PEF vezetõi által oldalanként szignált, a közjogi és koordinációs szakállamtitkár által jóváhagyott minta szerint aláírásra kerülõ szerzõdés. Pályázati eljárásoknál mintaszerzõdés alkalmazása kötelezõ, kivéve, ha a miniszter egyedi szerzõdés megkötését engedélyezi. A szerzõdésekrõl a kötelezettségvállalásért felelõs szakterület nyilvántartást vezet és a bizonylat megõrzési szabályoknak megfelelõen azok megõrzésérõl gondoskodik. A szerzõdések nyilvántartásba vételét követõen a szakterületnek egy-egy eredeti példányt meg kell küldenie a PEF-re és JOF-ra. A jelen pontban foglaltak nem vonatkoznak az 1. sz. mellékletben szabályozott, a lakástámogatásokhoz kapcsolódó elõirányzatok mintaszerzõdéseire. r) Végrehajtó/kezelõ szervezet, (a továbbiakban végrehajtó szervezet): Az ÖM az egyes fejezeti kezelésû elõirányzatainak pályázat-, támogatás-elõkészítési, szerzõdéskötési, pályázat-, támogatáskezelési és a feladatteljesítéssel összefüggõ szakmai teljesítésigazolás, valamint szakmai, mûszaki, pénzügyi ellenõrzési, továbbá pénzügyi és számviteli feladatait amennyiben fejezeten belül nem, vagy aránytalanul magasabb ráfordítással oldható meg, szerzõdés/megállapodás alapján végrehajtó szervezetre írásban ruházhatja át a végsõ felelõsség megtartása mellett. Az átruházott feladatokat ellátó végrehajtó szervezet az átruházás szabályai szerint részt vehet az ÖM minisztere (a továbbiakban: miniszter) által meghatározott egyes elõirányzatok terhére meghirdetett pályázatok keretében megítélt támogatások pénzügyi lebonyolításában, továbbá e tevékenysége keretében elláthatja különös tekintettel az alábbi pénzügyi és számviteli feladatokat: ra) a benyújtott elszámolások, számlák vagy egyéb gazdasági eseményt hitelesen dokumentáló bizonylatok vizsgálata annak alátámasztására, hogy azok megfelelnek a szerzõdéses feltételeknek, a költségek elszámolhatóak, megfelelnek a hazai és közösségi elõírásoknak; rb) a kedvezményezettek támogatásra jogosult költségeinek összesítése, valamint a támogatás teljes összegének kifizetéséhez szükséges dokumentumok elõkészítése; rc) rendelkezés adott intézkedésre nyitott forintlebonyolítási (fizetési) számla felett; rd) a támogatás a kedvezményezettet illetõ igazolt összegének átutalására vonatkozó megbízásnak a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) részére történõ továbbítása; re) az ÖM-mel vagy az ÖM által kijelölt szervezettel a helyszíni ellenõrzések végzése a projekt pályáztatásának és pénzügyi lebonyolításának megvalósítására vonatkozóan; rf) az ÖM felelõsségi körébe tartozó fejezeti kezelésû elõirányzat számviteli nyilvántartásainak vezetése, negyedéves mérlegjelentés, féléves, éves beszámoló készítése, éves beszámoló könyvvizsgálóval való auditáltatása; rg) a saját szervezetére vonatkozó, az ÖM által jóváhagyott finanszírozási és ellenõrzési szabályzatok elkészítése; rh) az ÖM által meghatározott, továbbá a pályázatok lebonyolítása során felmerült rendszeres és eseti jellegû adatszolgáltatási igény teljesítése;
12 1282 HIVATALOS ÉRTESÍTÕ évi 9. szám ri) az adatkezeléssel kapcsolatosan a jogszabályokkal és a tényleges mûködéssel összhangban lévõ, a pályázati adat- és dokumentumkezelés, -feldolgozás, továbbítás és nyilvántartás folyamatát szabályozó eljárás rendjének írásban történõ kidolgozása, különös tekintettel a pályázatokkal kapcsolatos adatok, információk és dokumentumok kezelésére vonatkozó, aktualizált informatikai biztonsági szabályzatra; rj) a kedvezményezett által elkövetett szerzõdésszegésbõl és visszafizetési kötelezettséggel nyújtott támogatásokból eredõ követelések kezelése; s) Az elõirányzat-kezelés/-támogatás teljes kezelési költsége: fedezetet nyújt a pályázat, támogatás elõkészítésével, és jogi ellenjegyzésével, nyilvántartásával, pályázat-, támogatáskezeléssel, az elõirányzat mûködtetésével, felhasználásával, szerzõdések elõkészítésével, nyilvántartásával, könyvvezetésével, a pályázatok szakmai, mûszaki és pénzügyi (elszámolásainak, beszámolóinak) ellenõrzésével kapcsolatban felmerülõ személyi és tárgyi kiadásaira, költségeire; t) behajthatatlan követelés: fejezeti kezelésû elõirányzatot érintõ követelés akkor írható le, ha a követelés behajthatatlanná válik. Behajthatatlan követelésnek az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet pontja szerinti követelés minõsül. A behajthatatlan követelés csak miniszteri engedély alapján írható le. Behajthatatlan követelést a könyvviteli mérlegben nem lehet kimutatni, azt hitelezési veszteségként a saját tõkével szemben le kell írni; u) követelések értékelése: a követelések értékelését az ÖM számviteli politikájában meghatározott módon kell elvégezni. II. Az elõirányzatok rendeltetésszerû felhasználásával, támogatási szerzõdések tartalmával összefüggõ lényeges elõírások 3. a) A kötelezettségvállaló gondoskodik az elõirányzat felhasználási céljainak, jogcímeinek megfelelõ felhasználásáról. Az ÖM fejezeti kezelésû elõirányzatai kizárólag a költségvetési vagy más szakterülettel összefüggõ törvényben, illetve alacsonyabb szintû jogszabályban meghatározott célokra használhatók fel. A kötelezettségvállaló felelõsséggel tartozik az elõirányzat terhére történõ felhasználás cél- és szabályszerûségének betartásáért és betartatásáért, a támogatási források hatékony felhasználásáért. A kötelezettségvállaló a kötelezettségvállalásokhoz kapcsolódó naprakész nyilvántartást köteles vezetni. A fejezeti kezelésû elõirányzat kezelésével megbízott szervezeti egységnek olyan analitikus nyilvántartást kell vezetni a kötelezettségvállalásokról elõirányzatonkénti bontásban, amely biztosítja a PEF vagy az ÖM által megbízott végrehajtó szervezet által vezetett kötelezettségvállalási nyilvántartás egyeztetési lehetõségét, és lehetõvé teszi a szakmai teljesítésigazolás megtörténtének mindenkori tételes ellenõrzését. A pénzügyi feladatokat ellátó szervezeti egység/szervezet (a PEF vagy a végrehajtó szervezet) és a szakmai szervezeti egységek által vezetett kötelezettségvállalásokat negyedévente, legkésõbb a tárgynegyedévet követõ hónap utolsó napjáig az érintett szervezeti egységeknek, szervezeteknek egyeztetni kell, az egyeztetés tényét, eredményét mindkét fél részérõl aláírt kimutatáson dokumentálni szükséges. A kötelezettségvállalás eredeti dokumentumaiból (azok kötelezõ mellékleteivel együtt) egy-egy példányt, a dokumentumokban bekövetkezõ változásokat és a kötelezettségvállalás esetleges meghiúsulását, az érvénybelépést követõ 8 napon belül kell a PEF-nek az érintett szakterület vezetõjétõl megkapnia, kivéve azon esetet, ha a fejezeti kezelésû elõirányzatot teljes jogkörrel végrehajtó/kezelõ szervezet kezeli. Ez a kivétel nem vonatkozik a miniszter által nyújtott egyedi támogatási döntésekkel hozott, kötelezettségvállalásokhoz kapcsolódó eredeti dokumentumokra, illetve azokban bekövetkezett változásokra. b) Az elõirányzat feletti szakmai felügyeletet gyakorló szervezeti egységnek/szakállamtitkárságnak az éves beszámoló elkészítéséhez a tárgyévet követõ év január 31-ig szöveges értékelést kell adnia a fejezeti kezelésû elõirányzatok felhasználásáról. Ugyancsak tájékoztatni kell a PEF fõosztályvezetõjét az általa meghatározott idõpontig a zárszámadási eljárás keretében a Pénzügyminisztérium által meghatározott követelmények figyelembevételével a megvalósított szakmai célokról. Az éves beszámoló és a zárszámadás tartalmára vonatkozó követelményekrõl a PEF fõosztályvezetõje az érintett szakterületeket elõzetesen tájékoztatja. Az elõirányzat felett szakmai felügyeletet gyakorló szervezeti egységnek a kötelezettségvállalással nem terhelt, illetve szerzõdéssel lekötött maradványokat a tárgyévet követõ év január 31-éig írásban kell egyeztetni a PEF fõosztályvezetõje által kijelölt ügyintézõkkel.
13 HIVATALOS ÉRTESÍTÕ évi 9. szám 1283 A PEF a jelen pontba foglalt beszámolókat értékeli, megfelelõségük esetén azokat elfogadja. Amennyiben a szöveges értékelés nem felel meg az éves beszámoló, illetve zárszámadás tartalmára vonatkozó szabályoknak, a beszámolásra kötelezett a PEF felhívását követõ 5 napon belül pontosítja, illetve azt újra megküldi a PEF-nek. 4. A fejezeti kezelésû elõirányzatok maradványainak felhasználása az Áht. 24/B. (4) bekezdésében és az Ámr. 72. (13) bekezdésében foglalt idõpont figyelembevételével történik. A fejezeti kezelésû elõirányzatoknak az éves beszámolóban szereplõ maradványa a következõ évben a PEF fõosztályvezetõjének hatáskörében elvégzett elõirányzat-módosítás után változatlan rendeltetéssel, az elõzõ évben keletkezett, de pénzforgalmilag csak a következõ év(ek)ben teljesülõ kötelezettségvállalások teljesítésére a pénzügyminiszter által jóváhagyott összeg erejéig használható fel. Az elõirányzat-maradvány felhasználására ugyanazok az eljárási szabályok vonatkoznak, mint az eredetileg megállapított elõirányzatra. 5. A fejezeti kezelésû elõirányzatokat érintõ, esetlegesen szükségessé váló elõirányzat-átcsoportosításokra az Ámr ában meghatározottak szerint kerülhet sor. 6. a) Ha jogszabály eltérõen nem rendelkezik, a tárgyévi fejezeti kezelésû elõirányzatok esetében a szakmai, mûszaki teljesítés határidejét úgy kell megállapítani, hogy a pénzügyi teljesítés a tárgyévet követõ év június 30-áig megtörténhessen. [Ámr. 72. (13) bekezdés] b) Az Áht. 12/B. -ában meghatározott hosszú távú kötelezettségvállalásra a hosszú távú kötelezettségek vállalásának egyes szabályairól szóló 24/2007. (II. 28.) Korm. rendeletben foglaltak szerint kerülhet sor. c) A PEF fõosztályvezetõje köteles gondoskodni a fejezeti kezelésû elõirányzatokat érintõ hosszú távú kötelezettségvállalások összesítésérõl, nyilvántartásáról és annak negyedévenkénti, legkésõbb a tárgynegyedévet követõ 30 napon belül a Kincstár felé való jelzésérõl, továbbá köteles a Kincstár felé bejelenteni a hosszú távú kötelezettségvállalás alapját jelentõ szerzõdést, legkésõbb a megkötés napját követõ 15 napon belül. d) A sport-szakállamtitkár a 12. cím 26. alcím Sporttevékenység támogatása alcímhez tartozó elõirányzatoknál, a támogatási szerzõdések esetében a évi költségvetés terhére összesen 400 millió forintig saját hatáskörben vállalhat tárgyéven túli kötelezettséget. 7. A fejezeti kezelésû elõirányzatok támogatási rendjérõl szóló jogszabályokban meghatározott tevékenységek ellátását FEUVE keretében kell ellenõrizni. Az ellenõrzési rendszernek különös tekintettel ki kell terjednie az Áht. 13/A. és 15. -ában, valamint az Ámr ában foglalt tevékenységekre és ellenõrzési feladatok betartására. 8. Az ÖM fejezetéhez tartozó fejezeti kezelésû elõirányzatok közül a pályázati rendszer keretében történõ felhasználás alá esõ fejezeti kezelésû elõirányzatok vonatkozásában az Ámr rendelkezéseiben foglaltaknak kell eleget tenni. 9. Amennyiben a fejezethez kincstárnok kerül kirendelésre, úgy az Ámr. erre vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni. III. A támogatási szerzõdések megkötésének további feltételei, támogatások folyósítása, az ellenõrzési rendszer mûködtetése 10. a) A kedvezményezett a támogatási szerzõdésben vagy annak mellékletében köteles az Ámr (2) (3) bekezdésében foglaltakról nyilatkozni. A támogatási szerzõdés mellékletét képezik az Ámr (2) (3) bekezdésében megjelölt dokumentumokon túl az alábbi dokumentumok: a kedvezményezett képviselõjének közjegyzõi okiratba foglalt aláírási címpéldánya, illetve gazdasági társaság esetén ügyvéd által ellenjegyzett aláírásmintája, vagy annak másolata; a kedvezményezett jogi státusáról, mûködésének igazolásáról szóló okirat (a kedvezményezett nyilvántartott adatairól kiállított igazolás); köztartozásról szóló nemleges adóhatósági igazolás, vagy a végrehajtó szervezet által a köztartozásmentes adózói adatbázisból lekért adatokat tartalmazó igazolás; az állami sportcélú támogatások felhasználásáról és elosztásáról szóló ÖM rendeletben elõírt okiratok. A fenti nyilatkozatok és okiratok a szerzõdés kötelezõ elemét, illetve mellékletét képezik. A támogatások folyósítását a Támogató vagy az általa megbízott végrehajtó szervezet végzi a támogatási szerzõdésben meghatározottak szerint.
14 1284 HIVATALOS ÉRTESÍTÕ évi 9. szám A támogatás folyósításának feltétele az utófinanszírozott támogatás alá nem esõ támogatások esetében az Ámr (2) (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelõen a beszedési megbízásra vonatkozó felhatalmazó levél, vagy a támogatási rendeletben elõírt más elfogadható biztosíték megléte. Nem folyósítható támogatás az Áht.-ban, Ámr.-ben, jelen utasításban vagy ezen utasításban nevesített fejezeti kezelésû elõirányzatok felhasználásáról szóló más jogszabályokban (ún. támogatási rendeletekben) megfogalmazott tiltó feltételek fennállása esetén. b) Támogatási szerzõdésben szereplõ összeg folyósítására a szerzõdésben rögzített feltételrendszer és az Ámr ai maradéktalan betartásának ellenõrzését követõen kerülhet sor. Amennyiben a kedvezményezett áfalevonási joggal rendelkezik, és jogosultságának érvényesítésérõl írásban nyilatkozik a támogató felé, úgy a támogatás az Ámr ában meghatározott összeggel csökkentve igényelhetõ. A támogatás csak abban az esetben fizethetõ az általános forgalmi adót is tartalmazó összköltségének a saját résszel csökkentett összege után, ha a kedvezményezettnek külön jogszabály szerint a támogatásból finanszírozott beszerzése kapcsán áfalevonási joga nincs. A támogatás csak a támogatási szerzõdésben rögzített pénzügyi és idõbeli ütemezésben folyósítható. c) Feladatfinanszírozás esetén a kincstári számlavezetés és finanszírozás, a feladatfinanszírozási körbe tartozó elõirányzatok felhasználása, valamint egyes államháztartási adatszolgáltatások rendjérõl szóló 46/2009. (XII. 30.) PM rendelet vonatkozó rendelkezései ( ) szerint kell eljárni. 11. a) A támogatási szerzõdés keretében végzett tevékenységet különös tekintettel a támogatás rendeltetésszerû és a támogatási szerzõdésnek megfelelõ felhasználásra a támogatást nyújtó (ha a támogató nem azonos az ÖM-mel, akkor az ÖM is) vagy az általa erre feljogosított végrehajtó szervezet, továbbá jogszabályban feljogosított egyéb szervek ellenõrizhetik. b) A kedvezményezett köteles a támogatás forrásainak felhasználását ellenõrzés céljából elkülönítetten és naprakészen számvitelileg nyilvántartani, és az ellenõrzésre feljogosított szervek megkeresésére az ellenõrzés lefolytatásához szükséges tájékoztatást megadni. c) Amennyiben a kedvezményezett az ellenõrzéssel érintett az a) b) pontokban meghatározott kötelezettségeit nem teljesíti, az ellenõrzéseket akadályozza, illetõleg az ellenõrzéshez szükséges tájékoztatást nem adja meg, az odaítélt támogatás visszavonandó. 12. a) A szakmai teljesítésigazolást végzõknek a felelõssége, hogy dokumentált módon ellenõrizzék vagy ellenõriztessék a szakmai és pénzügyi beszámolók megfelelõségét, amelynek ki kell terjednie a szakmai beszámoló alaki és tartalmi elemeire, különös tekintettel a kedvezményezett által vállalt feladatok teljes körû feladatellátására, a feladatellátás színvonalára, a vállalt feladatok határidõre történõ elvégzésére. Ha a szakmai teljesítést igazoló a pályázati kiírásban, illetve a támogatási szerzõdésben elõírtak megsértését vagy jogszabálysértésre utaló körülményt tapasztal, akkor haladéktalanul értesíteni köteles a kötelezettségvállalót, a PEF, JOF vezetõit, hogy a szükséges lépéseket egyeztetett módon megtegyék. A szakmai teljesítést igazoló a teljesítés igazolásával egyidejûleg aláírásával nyilatkozik a szakmai beszámoló megfelelõségérõl. Egy program vagy projekt akkor tekinthetõ befejezettnek, ha a támogatási szerzõdésben meghatározott feladat, cél szerzõdésszerûen teljesült (projekt fizikai megvalósítása), és a kedvezményezett utolsó beszámolóját és kifizetési igénylését a szakmai teljesítésigazolást végzõ jóváhagyta. Egy program vagy projekt akkor tekinthetõ lezártnak, ha a támogatási szerzõdésben vállalt valamennyi kötelezettség hatósági engedélyhez kötött tevékenység esetén a hatósági engedélyekben foglaltaknak megfelelõen teljesült, és a támogatási döntés kedvezményezettjének a kötelezettségek megvalósulásának eredményeirõl szóló elõzetesen benyújtott záró beszámolóját a támogató jóváhagyta és/vagy a záró jegyzõkönyv elkészült. A pénzügyi beszámoló tartalmát, az elszámolási szabályokat az érintett fejezeti elõirányzatról szóló támogatási rendelet tartalmazza. b) Az ÖM Ellenõrzési Fõosztály úgy köteles az éves ellenõrzési tervét elõkészíteni, hogy az a négyéves kormányzati cikluson belül terjedjen ki valamennyi fejezeti kezelésû elõirányzat legalább négyévenkénti egyszeri ellenõrzésére. Az éves ellenõrzési beszámolónak az idõarányosan elvégzett ellenõrzésekre ki kell terjednie. c) A szakállamtitkárok titkárságainak az utasítás 13. b) pontjában foglaltak szerint kell eljuttatniuk a PEF fõosztályvezetõje részére fejezeti kezelésû elõirányzatonkénti bontásban a kötelezettségvállalásra és szakmai teljesítésigazolásra jogosultak nevét, beosztását, aláírás mintáját. A PEF részére küldendõ rendelkezési jogosultság gyakorlásáról szóló nyomtatvány kötelezõ formátumát jelen utasítás 3. sz. melléklete tartalmazza.
15 HIVATALOS ÉRTESÍTÕ évi 9. szám 1285 A JOF vezetõjének az utasítás 13. c) pontjában foglaltak szerint kell eljuttatnia a PEF fõosztályvezetõje részére a jogi ellenjegyzésre jogosultak nevét, beosztását, aláírásmintáját. A rendelkezési jogosultságban év közben bekövetkezett változásokról a szakállamtitkárok titkárságainak azonnali hatállyal értesíteni kell a PEF fõosztályvezetõjét a fent leírt tartalommal, jelen utasítás 3. sz. melléklete szerinti nyomtatvány újbóli kitöltésével. A jelzett dokumentumokat a PEF fõosztályvezetõje az utalványozásra, utalvány ellenjegyzésre, érvényesítésre jogosultak számára továbbítja. E dokumentumokról készített másolati példányok alapján vagy a dokumentumok digitálisan rögzített, közös informatikai területen tárolt változata alapján kell az érvényesítést végzõknek meggyõzõdniük a kötelezettségvállaló, szakmai teljesítést igazoló, jogi ellenjegyzést végzõ személy aláírásának hitelességérõl, a joggyakorlás szabályszerûségérõl. Az utalványozók, utalvány-ellenjegyzõk, -érvényesítõk rendelkezési jogosítványait a 13. c) pontban foglaltak szerint meg kell erõsítenie a PEF fõosztályvezetõjének, e rendelkezési jogosultságokkal rendelkezõ személyek aláírásmintáit az évközi esetleges változások figyelembevételével a PEF fõosztályvezetõjének titkárságán kell tárolni. IV. A fejezeti kezelésû elõirányzatok célja és az elõirányzat feletti rendelkezési jogkörök megnevezése Amennyiben a jelen utasítás IV. és V. fejezete nem nevesít fejezeti kezelésû elõirányzat tekintetében külön kötelezettségvállalót, szakmai teljesítést igazolót, pénzügyi, jogi ellenjegyzõt, érvényesítõt, utalványozót, utalvány ellenjegyzõt, akkor azon a következõ feladatkört ellátó személyeket kell érteni. E fejezet vonatkozik az ÖM fejezeti maradványelszámolási számlára, az ÖM fejezeti befizetési számlára, az ÖM fejezeti elosztási számlára és az ÖM fejezeti letéti számlára is. Kötelezettségvállaló: pályázati vagy pályázaton kívüli egyéb kötelezettségvállalásnál a miniszter vagy jelen utasításban fejezeti elõirányzatonkénti bontásban megjelölt munkakört betöltõ személy. Szakmai teljesítést igazoló: jelen utasításban megjelölt szakállamtitkár, fõosztályvezetõ, intézményvezetõ vagy az általuk kijelölt vezetõ állású személy vagy munkatárs. Pénzügyi ellenjegyzõ: PEF fõosztályvezetõje, vagy az általa írásban megbízott személyek. Jogi ellenjegyzõ a mintaszerzõdéstõl eltérõ szerzõdés esetén: jelen utasítás 2. g) pontjában nevesített munkaköröket betöltõ személyek. Érvényesítõ: PEF fõosztályvezetõ által írásban kijelölt ügyintézõk. Utalványozó: PEF fõosztályvezetõje, vagy az általa írásban kijelölt személyek. Utalvány-ellenjegyzõ: PEF fõosztályvezetõje, vagy az általa írásban kijelölt személyek. ÁHT Lakóépületek és környezetük felújításának támogatása Az elõirányzat felhasználható a panel, a blokk, az alagútzsalu, az öntött, a vasbetonvázas és az egyéb elõre gyártott technológia felhasználásával épült lakóépület energiatakarékos korszerûsítésére, felújítására, így: utólagos hõszigetelési feladatokra és épületgépészeti rendszerek korszerûsítésére, felújítására, megújuló energiafelhasználás növelésére, továbbá egycsatornás gyûjtõkémények korszerûsítésére, felújítására. Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzõkönyve végrehajtási keretrendszerérõl szóló évi LX. törvény végrehajtásának egyes szabályairól szóló 323/2007. (XII. 11.) Korm. rendelet módosításáról szóló 121/2009. (VI. 11.) Korm. rendelet 21. -ában foglalt felhatalmazás alapján a környezetvédelmi és vízügyi miniszter az iparosított technológiával épült lakóépületek energiamegtakarítást eredményezõ korszerûsítésének, felújításának támogatására (LFP-2008-LA-2) kiírt pályázati felhívásra benyújtott, de a rendelet hatálybalépéséig kötelezettségvállalással nem érintett pályázatokról a Zöld Beruházási Rendszer keretében döntést hozhat. Amennyiben a pályázatban szereplõ támogatási igény teljes összegét a környezetvédelmi és vízügyi miniszter nem támogatja, a támogatási igénybõl fennmaradó rész finanszírozására az önkormányzati miniszter errõl szóló döntése alapján, a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet] 28. (1) bekezdésében foglalt célok megvalósításának támogatására az elõirányzat felhasználható. Az elõirányzat felhasználható továbbá a távhõvel ellátott lakóépületek hõfogyasztása szabályozási lehetõségének megteremtésére indított program (ÖKO-program) finanszírozására is. Az elõirányzat terhén elszámolható a kincstári tranzakciós díj is.
16 1286 HIVATALOS ÉRTESÍTÕ évi 9. szám Pályázati döntéseknél: Kötelezettségvállaló: a pályázatok eredményérõl a miniszter dönt. A miniszteri döntésnek megfelelõen a mintaszerzõdések alapján az egyedi szerzõdések kötelezettségvállalója az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár felhatalmazásával az ÉMI Nonprofit Kft. vezérigazgatója, illetve az ÉMI Nonprofit Kft. vezérigazgatója által javasolt vezetõ állású személy. A mintaszerzõdésektõl eltérõ támogatási szerzõdések aláírása esetén: a) a 100 M Ft-ot elérõ és azt meghaladó támogatási összegû támogatási szerzõdéseket a miniszter írja alá, az ÖM Lakásügyi Fõosztály (továbbiakban: Kezelõ) javaslatára, az SZPKO jogi és a PEF pénzügyi ellenjegyzését követõen, b) az 50 M Ft és 100 M Ft közötti támogatási összegû támogatási szerzõdéseket az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár írja alá a Kezelõ javaslatára, az SZPKO jogi és a PEF pénzügyi ellenjegyzését követõen, c) az 50 M Ft-ot elérõ és azt meg nem haladó támogatási összegû támogatási szerzõdéseket a Lakásügyi Fõosztály vezetõje írja alá az SZPKO jogi és a PEF pénzügyi ellenjegyzését követõen. Pénzügyi ellenjegyzõ: a pályázatok eredményérõl szóló döntés pénzügyi ellenjegyzõje a PEF fõosztályvezetõje, a miniszteri döntésnek megfelelõen létrejövõ szerzõdések pénzügyi ellenjegyzõje az ÉMI Nonprofit Kft. vezérigazgatója által javasolt, a PEF fõosztályvezetõje által jóváhagyott személy. Szakmai teljesítést igazoló: az ÉMI Nonprofit Kft. vezérigazgatója, az ÉMI Nonprofit Kft. lakásinnovációs divízió mûszaki vezetõje egy pályázati referenssel, vagy az ÉMI Nonprofit Kft. vezetõje által megbízott két pályázati referens együtt. Utalványozó: az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár egyetértésével az ÉMI Nonprofit Kft. vezérigazgatója által javasolt, a PEF fõosztályvezetõje által jóváhagyott személy. Utalvány-ellenjegyzõ: az ÉMI Nonprofit Kft. vezérigazgatója által javasolt, a PEF fõosztályvezetõje által jóváhagyott személy. Érvényesítõ: az ÉMI Nonprofit Kft. vezérigazgatója által javasolt, a PEF fõosztályvezetõje által jóváhagyott személy. Pályázati rendszer mûködtetésénél: Kötelezettségvállaló: az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár, vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezetõ állású munkakört betöltõ személy. Szakmai teljesítést igazoló: az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár, a Lakásügyi Fõosztály vezetõje vagy azon vezetõ állású munkakört ellátó személy, akit az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár kijelöl. Utalványozó: az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár egyetértésével az ÉMI Nonprofit Kft. vezérigazgatója által javasolt, a PEF fõosztályvezetõje által jóváhagyott személy. Utalvány-ellenjegyzõ: az ÉMI Nonprofit Kft. vezérigazgatója által javasolt, a PEF fõosztályvezetõje által jóváhagyott személy. Érvényesítõ: az ÉMI Nonprofit Kft. vezérigazgatója által javasolt, a PEF fõosztályvezetõje által jóváhagyott személy. Az elõirányzat szakmai kezelésének részletes szabályait jelen utasítás 1. sz. melléklete tartalmazza. ÁHT Lakbértámogatás Az elõirányzat fedezetet biztosít a lakbér megfizetéséhez vissza nem térítendõ központi lakbértámogatás nyújtására, az önkormányzat által felvett hitel felhasználásával a tulajdonába került bérlakásban, továbbá a nem önkormányzati vagy nem állami tulajdonban lévõ bérlakásban lakó, jövedelmi helyzetük alapján rászoruló, gyermeket nevelõ személyek részére a bérlakás fekvése szempontjából illetékes települési önkormányzat útján a 12/2001. (I. 31.) Korm. rendeletben meghatározott feltételek szerint. A gazdálkodást érintõ jogosítványok elkülönülnek azon szempontból, hogy pályázati rendszer mûködtetése vagy pályázati döntés meghozatalát követõen gyakorolják õket. A pályázatokról szóló döntést a miniszter hozza, annak technikai végrehajtásáról az ÉMI Nonprofit Kft. vezérigazgatója intézkedik. Pályázati döntéseknél: Kötelezettségvállaló: a pályázatok eredményérõl a miniszter dönt. A miniszteri döntésnek megfelelõen a mintaszerzõdések alapján az egyedi szerzõdések kötelezettségvállalója az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár felhatalmazásával az ÉMI Nonprofit Kft. vezérigazgatója, illetve az ÉMI Nonprofit Kft. vezérigazgatója által javasolt vezetõ állású személy.
17 HIVATALOS ÉRTESÍTÕ évi 9. szám 1287 A mintaszerzõdésektõl eltérõ támogatási szerzõdések aláírása esetén: a) a 100 M Ft-ot elérõ és azt meghaladó támogatási összegû támogatási szerzõdéseket a miniszter írja alá, az ÖM Lakásügyi Fõosztály (továbbiakban: Kezelõ) javaslatára, az SZPKO jogi és a PEF pénzügyi ellenjegyzését követõen, b) az 50 M Ft és 100 M Ft közötti támogatási összegû támogatási szerzõdéseket az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár írja alá a Kezelõ javaslatára, az SZPKO jogi és a PEF pénzügyi ellenjegyzését követõen, c) az 50 M Ft-ot elérõ és azt meg nem haladó támogatási összegû támogatási szerzõdéseket a Lakásügyi Fõosztály vezetõje írja alá az SZPKO jogi és a PEF pénzügyi ellenjegyzését követõen. Pénzügyi ellenjegyzõ: a pályázatok eredményérõl szóló döntés pénzügyi ellenjegyzõje a PEF fõosztályvezetõje, a miniszteri döntésnek megfelelõen létrejövõ szerzõdések pénzügyi ellenjegyzõje az ÉMI Nonprofit Kft. vezérigazgatója által javasolt, a PEF fõosztályvezetõje által jóváhagyott személy. Szakmai teljesítést igazoló: az ÉMI Nonprofit Kft. vezérigazgatója, az ÉMI Nonprofit Kft. lakásinnovációs divízió mûszaki vezetõje egy pályázati referenssel, vagy az ÉMI Nonprofit Kft. vezetõje által megbízott két pályázati referens együtt. Utalványozó: az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár egyetértésével az ÉMI Nonprofit Kft. vezérigazgatója által javasolt, a PEF fõosztályvezetõje által jóváhagyott személy. Utalvány-ellenjegyzõ: az ÉMI Nonprofit Kft. vezérigazgatója által javasolt, a PEF fõosztályvezetõje által jóváhagyott személy. Érvényesítõ: az ÉMI Nonprofit Kft. vezérigazgatója által javasolt, a PEF fõosztályvezetõje által jóváhagyott személy. Pályázati rendszer mûködtetésénél: Kötelezettségvállaló: az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár, vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezetõ állású munkakört betöltõ személy. Szakmai teljesítést igazoló: az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár, a Lakásügyi Fõosztály vezetõje vagy azon vezetõ állású munkakört ellátó személy, akit az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár kijelöl. Utalványozó: az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár egyetértésével az ÉMI Nonprofit Kft. vezérigazgatója által javasolt, a PEF fõosztályvezetõje által jóváhagyott személy. Utalvány-ellenjegyzõ: az ÉMI Nonprofit Kft. vezérigazgatója által javasolt, a PEF fõosztályvezetõje által jóváhagyott személy. Érvényesítõ: az ÉMI Nonprofit Kft. vezérigazgatója által javasolt, a PEF fõosztályvezetõje által jóváhagyott személy. Az elõirányzat szakmai kezelésének részletes szabályait jelen utasítás 1. sz. melléklete tartalmazza. ÁHT Turisztikai célelõirányzat Az elõirányzat felhasználását és kezelését a Turisztikai célelõirányzat felhasználásának és kezelésének részletes szabályairól szóló 14/2002. (XI. 16.) MeHVM rendelet szabályozza. Az elõirányzat felhasználási és támogatási jogcímei: a fejlesztést megalapozó megvalósíthatósági tanulmányok és rendezési tervek, koncepciók, projektek kidolgozása; turisztikai terület- és termékfejlesztés támogatása; idegenforgalmi, illetõleg az idegenforgalom szempontjából jelentõs beruházások, infrastrukturális fejlesztések és szolgáltatások támogatása; a turisztikai szakemberképzés támogatása, bármely államilag elismert vagy akkreditált idegenforgalmi képzést szervezõ és folytató szervezetnek a képzés érdekében szükséges oktatási anyagok, segédanyagok finanszírozása, a gyakorlati képzés támogatása; szállodák és vendéglátóhelyek, valamint más turisztikai szolgáltatók környezetvédelmi és minõségbiztosítási programjainak támogatása; az Európai Unió forrásaiból meghirdetett programokban és nemzetközi szervezetekben való részvétel támogatása; a turisztikai termékfejlesztési beruházásokhoz igénybe vett hitel kamatterhének támogatása; a turizmussal összefüggõ marketing- és promóciós tevékenység, az ehhez kapcsolódó személyi és tárgyi kiadások finanszírozása bel- és külföldön; az országos és nemzetközi szempontból jelentõs rendezvények, illetve az azokon történõ részvétel támogatása; regionális feladatokhoz kapcsolódó információs rendszer mûködtetése és fejlesztése;
18 1288 HIVATALOS ÉRTESÍTÕ évi 9. szám a Magyar Turizmus Zrt. (a továbbiakban: MT Zrt.), a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt., a Nemzeti Turisztikai Bizottság mûködési költségeinek, valamint a pályázatkezelõ és ellenõrzõ szervezetek szerzõdésben meghatározott költségeinek fedezése; képzési célú támogatás; beruházások támogatása; kulturális értékek megóvásának támogatása; más jogszabályban vagy a Kormány által meghatározott egyéb turizmusfejlesztési célok végrehajtása. A Turisztikai Célelõirányzatból a nemzeti turisztikai marketing- és promóciós tevékenység ellátása érdekében az MT Zrt.-nek nyújtott támogatás felhasználásának részletes feltételeit és szabályait az ÖM és az MT Zrt. között kötendõ támogatási szerzõdésnek kell tartalmaznia. Kötelezettségvállaló: a pályázaton kívüli támogatási döntéseknél a miniszter, minden egyéb esetben a turisztikai szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezetõ állású munkakört betöltõ személy. Szakmai teljesítést igazoló: turisztikai szakállamtitkár, Turisztikai Fõosztály vezetõje, fõosztályvezetõ-helyettese, a turisztikai szakállamtitkár által kijelölt, írásban megbízott munkatárs, továbbá a végrehajtó szervezet vezetõje által javasolt, a turisztikai szakállamtitkár által jóváhagyott személy. Utalványozó: a végrehajtó szervezet gazdasági vezetõje által javasolt, a turisztikai szakállamtitkár egyetértésével, a PEF fõosztályvezetõje által jóváhagyott személy. Utalvány-ellenjegyzõ: a szakállamtitkár egyetértésével a végrehajtó szervezet gazdasági vezetõje által javasolt, a PEF fõosztályvezetõje által jóváhagyott személy. Érvényesítõ: a szakállamtitkár egyetértésével a végrehajtó szervezet gazdasági vezetõje által javasolt, a PEF fõosztályvezetõje által jóváhagyott személy. ÁHT Lakástámogatás Az elõirányzat célja, hogy forrást biztosítson a hivatásos állomány lakásvásárlásához, felújításához, korszerûsítéséhez, bõvítéséhez nyújtandó munkáltatói kölcsönhöz. A támogatási összegek programfinanszírozás keretében kerülnek átcsoportosításra az intézményekhez. Kötelezettségvállaló: a közjogi és koordinációs szakállamtitkár, a PEF fõosztályvezetõje, vagy a közjogi és koordinációs szakállamtitkár felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezetõ állású munkakört betöltõ személy. Szakmai teljesítést igazoló: a közjogi és koordinációs szakállamtitkár, a PEF fõosztályvezetõje, fõosztályvezetõ-helyettese, vagy a közjogi és koordinációs szakállamtitkár által írásban megbízott vezetõ állású munkakört betöltõ személy. ÁHT Nemzetközi kötelezettségek teljesítése Az elõirányzatból finanszírozandó a nemzetközi szervezeti tagságból adódó tagdíjak, illetve ugyanezen szervezeteknek fizetendõ tagállami hozzájárulásból adódó megállapodáson, vagy a nemzetközi szervezet belsõ elõírásán alapuló egyéb költségek. Kötelezettségvállaló: a nemzetközi szervezeteknél a tagsági jogosítványt gyakorló szakterületért felelõs szakállamtitkárok javaslatát figyelembe véve a Nemzetközi Fõosztály vezetõje. Szakmai teljesítést igazoló: a szakterületért felelõs szakállamtitkárok, az ÖM Nemzetközi Fõosztályának a vezetõje, illetve az általuk írásban megbízott vezetõ állású munkakört betöltõ személyek. ÁHT Hozzájárulás a hivatásos állomány kedvezményes nyugellátásához A fejezeti kezelésû elõirányzat célja, hogy hozzájárulást biztosítson az ÖM felügyelete alá tartozó hivatásos állomány korkedvezményes nyugellátásához. A támogatási elõirányzat technikai jellegû, amelyet az Országos Nyugdíjbiztosítási Fõigazgatóság rendelkezése alapján a Nyugdíjbiztosítási Alap számlájára kell havi rendszerességgel átutalni, a költségvetési törvény felhatalmazása alapján. Kötelezettségvállaló: PEF fõosztályvezetõje, illetve a fõosztályvezetõ által megbízott PEF-munkatársak.
19 HIVATALOS ÉRTESÍTÕ évi 9. szám 1289 ÁHT Kincstári tranzakciós díj elszámolása Az elõirányzatból finanszírozható a Magyar Államkincstár által felszámított tranzakciós díj, valamint a rendelkezésre tartási díjnak az érintett fejezeti kezelésû elõirányzatra nem terhelt összege. Amennyiben ezen díjak összege meghaladja a rendelkezésre álló forrást, úgy ezen díjak az adott fejezeti kezelésû elõirányzat soron érvényesíthetõek. Kötelezettségvállaló: PEF fõosztályvezetõje, illetve a fõosztályvezetõ által megbízott PEF-munkatársak. ÁHT Tûzvédelmi bírság és a biztosítók tûzvédelmi hozzájárulása Az elõirányzat felhasználását a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló évi XXXI. törvény írja elõ, a felhasználás szabályait a tûzvédelmi bírságnak, valamint a biztosítók tûzvédelmi hozzájárulásának a központi költségvetésbe történõ befizetése és elszámolása rendjérõl, valamint felhasználásának és ellenõrzésének módjáról szóló 180/1998. (XI. 6.) Korm. rendelet tartalmazza. A bevételi elõirányzat felhasználható a hivatásos és az önkéntes tûzoltóságok részére a laktanya-építési beruházáshoz, felújításhoz, a tûzoltáshoz és mûszaki mentéshez, valamint katasztrófák elleni védekezésért felelõs miniszter által felügyelt tûzjelzési és monitoring lakossági riasztó-tájékoztató eszközök létesítésére, üzemeltetésére és az általa alapított, a szakágazat képzési feladatait ellátó oktatási intézmény részére tûzoltó célú szakképzéshez szükséges technikai eszközök, felszerelések fejlesztésének, felújításának céljára. Az elõirányzat terhén elszámolható a kincstári tranzakciós díj is. A felhasználás alapját a miniszter által jóváhagyott hároméves szakmai program képezi, amely alapján az Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság (a továbbiakban: OKF) éves ütemtervet készít. Az éves ütemtervet a közjogi és koordinációs szakállamtitkár hagyja jóvá, ez képezi a program terhén történõ pénzügyi lehívások, és az év végi elszámolás alapját. Az átutalást az OKF gazdasági fõigazgató-helyettese kezdeményezi a PEF felé. Az OKF felel a belsõ pénzügyi-számviteli eljárási rendjében foglaltak szerint az elõirányzatnak a cél szerinti, szabályszerû felhasználásáért, illetve az elõirányzat felhasználásról szóló beszámoló elkészítéséért, és a PEF részére tárgyévet követõ év február 20-ig történõ megküldéséért. Kötelezettségvállaló: a közjogi és koordinációs szakállamtitkár vagy az általa megbízott személy az elõirányzat-átutalás tekintetében. ÁHT Magyar Polgári Védelmi Szövetség támogatása Az elõirányzatot a Magyar Polgári Védelmi Szövetség (a továbbiakban: MPVSZ) a lakosság-, az ifjúság, a polgári védelmi szervezetek, valamint a polgármester segítõk folyamatos felkészítésére, a polgári védelmi mozgalom dinamizálása projekt idõarányos végrehajtására, továbbá az MPVSZ az éves munkatervében meghatározott, az állampolgárok élet- és vagyonbiztonságának védelméhez való hozzájárulás érdekében használhatja fel. Kötelezettségvállaló: a közjogi és koordinációs szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezetõ állású munkakört betöltõ személy. Szakmai teljesítést igazoló: a Kormányzati Koordinációs Bizottság Titkárságának véleménye alapján a közjogi és koordinációs szakállamtitkár, PEF fõosztályvezetõje, fõosztályvezetõ-helyettese, vagy azon vezetõ állású munkakört ellátó személy, akit a közjogi és koordinációs szakállamtitkár kijelöl. ÁHT Önkéntes tûzoltó egyesületek támogatása Az elõirányzat az önkéntes tûzoltó egyesületek részére pályázati rendszerben biztosítandó támogatás forrásául szolgál, amely összeg az egyesületek mûködésének, az önkéntes tûzoltók oktatásának, képzésének, a technikai ellátás javításának támogatásául szolgál. Az elõirányzat átcsoportosításra kerül az OKF részére, amely felel az elõirányzatnak a cél szerinti, szabályszerû felhasználásáért, illetve az elõirányzat-felhasználásról szóló beszámoló elkészítéséért. Az elõirányzat átcsoportosítását követõen az OKF belsõ szabályainak megfelelõen történik a döntési hatáskörök gyakorlása.
20 1290 HIVATALOS ÉRTESÍTÕ évi 9. szám Kötelezettségvállaló: a közjogi és koordinációs szakállamtitkár vagy az általa írásban megbízott vezetõ állású munkakört betöltõ személy az elõirányzat-átcsoportosítás tekintetében. ÁHT Szakszervezetek támogatása Az elõirányzat azon érdekképviseletek részére nyújt támogatást, amelyek az ÖM Ágazati Érdekegyeztetõ Tanácsa munkavállalói oldalának tagjai, és az ÖM, valamint az irányítása alá tartozó szervek vonatkozásában reprezentatívnak minõsülnek. Ahol a foglalkoztatási törvény nem kíván meg reprezentativitást, támogatásra az az érdekképviselet jogosult, amelynek az ÖM-nél közszolgálati jogviszonyban álló tagja van, és a minisztériumnál mûködik. A támogatások odaítélésérõl a miniszter dönt, amelyre a Humánerõforrás és Civilkapcsolati Fõosztály vezetõje tesz javaslatot. Kötelezettségvállaló: ÖM Humánerõforrás és Civilkapcsolati Fõosztály vezetõje, vagy az általa írásban megbízott vezetõ beosztású személy. Szakmai teljesítést igazoló: az ÖM Humánerõforrás és Civilkapcsolati Fõosztály vezetõje vagy az általa írásban megbízott személy. ÁHT Magyar Tûzoltó Szövetség támogatása Az elõirányzat a Magyar Tûzoltó Szövetség és megyei szervezetei mûködéséhez, az éves munkatervében meghatározott feladataihoz az általuk szervezett rendezvények támogatásához és az egyéb feladataik végrehajtásához járul hozzá. Kötelezettségvállaló: a közjogi és koordinációs szakállamtitkár vagy az általa írásban megbízott vezetõ állású munkakört betöltõ személy. Szakmai teljesítést igazoló: az OKF fõigazgatójának szakmai elõkészítése alapján a közjogi és koordinációs szakállamtitkár, PEF fõosztályvezetõje, fõosztályvezetõ-helyettese, vagy azon vezetõ állású munkakört ellátó személy, akit a közjogi és koordinációs szakállamtitkár kijelöl. ÁHT Létesítményi és Önkéntes Tûzoltóságok Országos Szövetségének támogatása Az elõirányzat a Létesítményi és Önkéntes Tûzoltóságok Országos Szövetségének mûködéséhez, az éves munkatervében meghatározott feladataihoz, az általuk szervezett rendezvények támogatásához és az egyéb feladataik végrehajtásához járul hozzá. Kötelezettségvállaló: a közjogi és koordinációs szakállamtitkár vagy az általa írásban megbízott vezetõ állású munkakört betöltõ személy. Szakmai teljesítést igazoló: az OKF fõigazgatójának szakmai elõkészítése alapján a közjogi és koordinációs szakállamtitkár, PEF fõosztályvezetõje, fõosztályvezetõ-helyettese, vagy azon vezetõ állású munkakört ellátó személy, akit a közjogi és koordinációs szakállamtitkár kijelöl. ÁHT A hét önkormányzati érdekszövetség mûködésének támogatása Az elõirányzat célja az önkormányzati érdekszövetségek mûködésének támogatása. Kötelezettségvállaló: az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezetõ állású munkakört betöltõ személy. Szakmai teljesítést igazoló: az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár vagy azon vezetõ állású munkakört ellátó személy, akit az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár kijelöl.
ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKE
ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKE Az Országos Bírósági Hivatal elnöke 6/2013. (VI. 25.) OBH utasítása a 2013. évi fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználási rendjéről szóló szabályzatról Az államháztartásról
TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXVII. ÉVFOLYAM 15. SZÁM október 19. Jogszabályok
CXXXVII. ÉVFOLYAM 15. SZÁM 2010. október 19. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Jogszabályok 15/2010. (X. 5.) HM rendelet A hivatásos és szerzõdéses katonák, a honvédségi
II. Fejezet A fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának általános szabályai
2976 H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő 2013. évi 20. szám I. Utasítások A belügyminiszter 11/2013. (V. 2.) BM utasítása a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának rendjéről szóló 15/2013. (V. 2.)
Magyar joganyagok - 15/2015. (VIII. 31.) FM utasítás - a taxi kártyák használatának s 2. oldal 3. (1) A taxi kártya olyan hivatali célú utazásra vehet
Magyar joganyagok - 15/2015. (VIII. 31.) FM utasítás - a taxi kártyák használatának s 1. oldal 15/2015. (VIII. 31.) FM utasítás a taxi kártyák használatának szabályairól 1 A Kormány tagjaink feladat- és
Magyar joganyagok - 98/2012. (V. 15.) Korm. rendelet - a határon túli költségvetési t 2. oldal (5)1 Támogatási szerződés köthető arra is, hogy az (1)
Magyar joganyagok - 98/2012. (V. 15.) Korm. rendelet - a határon túli költségvetési t 1. oldal 98/2012. (V. 15.) Korm. rendelet a határon túli költségvetési támogatások sajátos szabályairól A Kormány az
Költségvetési szervek kötelezettségvállalásának. utalványozás, pénzügyi ellenjegyzés, érvényesítés, teljesítés igazolás
Költségvetési szervek kötelezettségvállalásának módszertana, utalványozás, pénzügyi ellenjegyzés, érvényesítés, teljesítés igazolás 2017. február 8. Győrffi Dezső Miskolci Egyetem 1 Kötelezettségvállalás
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS
1. melléklet a /2014. (XII.19.) határozathoz EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről Ózd Város Önkormányzata (képviseli: Janiczak Dávid polgármester, székhely: 3600 Ózd, Városház tér 1.,
5/2012. (III. 22.) OBH
Az Országos Bírósági Hivatal elnöke 5/2012. (III. 22.) OBH utasítása a 2012. évi fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználási rendjéről szóló szabályzatról Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény
Segesdi Közös Önkormányzati Hivatal
Segesdi Közös Önkormányzati Hivatal 7562 Segesd, Szabadság tér 1. 7511 Ötvöskónyi, Fő u. 51. 7543 Beleg, Kossuth u. 97. Telefon:82/733-402 Telefax:82/598-001 E-mail: segesd@latsat.hu 3/2017. (XI. 24.)
Belföldi kiküldetési szabályzat
Testnevelési Egyetem Belföldi kiküldetési szabályzat A Szenátus elfogadta a 43/2015. számú határozatával. 2016. december 15-ig elfogadott módosításokkal egységes szerkezetben. Módosító határozatok: 90/2016.
7/2014. (I. 31.) BM rendelet. a megyei önkormányzati tartalékból nyújtott támogatásokról és a rendkívüli önkormányzati támogatásokról
7/2014. (I. 31.) BM rendelet a megyei önkormányzati tartalékból nyújtott támogatásokról és a rendkívüli önkormányzati támogatásokról A Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX.
A honvédelmi miniszter. rendelete. a fejezeti kezelésű előirányzatok 2007. évi felhasználásának rendjéről
A honvédelmi miniszter /2007. ( ) HM rendelete a fejezeti kezelésű előirányzatok 2007. évi felhasználásának rendjéről Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 49. -ának
TÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK..../2013. (...) számú rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről. 1. A rendelet hatálya
TÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK.../2013. (...) számú rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Az önkormányzat képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 23 (1) bekezdésében
Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás
5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. Tel/ Fax: 06-66/441-351 Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás Kötelezettségvállalás, utalványozás, pénzügyi ellenjegyzés, érvényesítés rendjének
Budapest, 2006. szeptember
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTER Szám: 2458-2/2006. TERVEZET M i n i s z t e r i r e n d e l e t a helyi önkormányzatok részére gyermek- és ifjúsági feladatok ellátása céljából nyújtandó támogatás igénylésének,
Együttműködési megállapodás
Együttműködési megállapodás A 24/2017. (I.26.) határozat melléklete mely létrejött egyrészről másrészről Sajószentpéter Városi Önkormányzat székhely: 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 4. adószám: 15726085-2-05
MÁTRASZENTIMREI ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
MÁTRASZENTIMREI ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA I. Az Önkormányzati Hivatal alapító okiratának kelte, száma, alapítás időpontja 1./ 10./2002. ( II.13.) sz. Kt. határozatával fogadta
Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei. Reprezentációs kiadások szabályzata
Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei Reprezentációs kiadások szabályzata Jóváhagyta: Pelle József igazgató Hatályos: az aláírás napjától Érvényes visszavonásig A Budapesti Módszertani
Előterjesztés A települési helyi közösségi közlekedés támogatására vonatkozó pályázat benyújtásáról
Előterjesztés A települési helyi közösségi közlekedés támogatására vonatkozó pályázat benyújtásáról 1. előterjesztés száma: 158/2017 2. előterjesztést készítő személy neve: Molnár Enikő 3. előterjesztést
A BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓ. 76/2012. számú INTÉZKEDÉSE. a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásáról. Budapest, július 6.
BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG A BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓ 76/2012. számú INTÉZKEDÉSE a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásáról Budapest, 2012. július 6. A fejezeti
Hatályos: től
Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum 2015 MAGYAR MŰSZAKI ÉS KÖZLEKEDÉSI MÚZEUM KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁSI SZABÁLYZATA 2015 Hatályos: 2015.01.01-től Készítette: Szivák Ildikó gazdasági igazgató Budapest A Magyar
az önkormányzat évi költségvetéséről
CSANÁDPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2017. (II.23.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2017. évi költségvetéséről Záradék: A rendelet megalkotásának napja: 2017. február 15. A
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Léh Községi Önkormányzat, valamint Léh Cigány Nemzetiségi Önkormányzat között a nemzetiségek jogairól szóló 2011.évi CLXXIX. törvény 80. -a értelmében 1. Általános szempontok
ELLENŐRZÉSI NYOMVONALAK. A tervezésre vonatkozó ellenőrzési pontok és feladatok ellenőrzési nyomvonala
4. sz. melléklet ELLENŐRZÉSI NYOMVONALAK A tervezésre ellenőrzési pontok és feladatok ellenőrzési Az előirányzat felhasználásra ellenőrzési pontok és feladatok ellenőrzési A beszámolásra ellenőrzési pontok
a.../2005. (II. 17.) Kgy. határozat 1. számú melléklete MEGÁLLAPODÁS
a.../2005. (II. 17.) Kgy. határozat 1. számú melléklete MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről a Baranya Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma
TÁMOGATÓI OKIRAT MINTA
Iktatószám: Kedvezményezett neve: Projekt címe: Projekt azonosítószám: TÁMOGATÓI OKIRAT MINTA Preambulum A Vidékfejlesztési Program 19. intézkedése a vidékfejlesztési tevékenységben jelentős szerepet vállaló,
17/2013. (I.16.) Tárgy: Együttműködési megállapodás a Roma Nemzetiségi Önkormányzattal
17/2013. (I.16.) Tárgy: Együttműködési megállapodás a Roma Nemzetiségi Önkormányzattal Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselő-testület) megtárgyalta Bődi Szabolcs
1/2015. (I.27.) számú rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről
TÁT VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 1/2015. (I.27.) számú rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Az önkormányzat képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 23. (1) bekezdésében
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről Ötvöskónyi Község Önkormányzata (képviseli Pusztai László polgármester, székhely: 7511 Ötvöskónyi, Fő u. 51. bankszámlaszám: 11743033-15570396- 00000000,
J A V A S L A T Ózd Város Önkormányzata és az Ózdi Német Nemzetiségi Önkormányzat közötti együttműködési megállapodás módosítására
J A V A S L A T Ózd Város Önkormányzata és az Ózdi Német Nemzetiségi Önkormányzat közötti együttműködési megállapodás módosítására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Pénzügyi Osztály Ózd, 2015. május
Szabályzat. a saját gépjármű hivatalos célú használatáról
Szabályzat a saját gépjármű hivatalos célú használatáról 23./2015. (VII. 30.) sz. elnökségi határozattal elfogadva 2 3 BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK A szabályzat célja a törvényi változásoknak / 1995. évi CXVII.
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS /Tervezet/
Ikt.sz:. /2017. 1. sz. Melléklet Polgár Város Önkormányzata és a Polgári Roma Nemzetiségi Önkormányzat közötti EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS /Tervezet/ 2 EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS mely létrejött egyrészről
K i v o n a t. Készült: Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28. napján megtartott ülése jegyzőkönyvéből
K i v o n a t Készült: Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28. napján megtartott ülése jegyzőkönyvéből Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015. (IV.
Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének
Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének Hatályos:2014-03-04 -tól Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének - az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 3/2013. (II.20.) önkormányzati
Halmaj Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről
Halmaj Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Az önkormányzat képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében
ADATLAP A MINISZTERI KERETBŐ L TÁMOGATOTTAK RÉSZÉRE
2015. február 12-étől érvényes adatlap (V1) Azonosító: AN NEMZETI KULTURÁLIS ALAP IGAZGATÓSÁGA 1388 Budapest, Pf.: 82. Telefon: 327-4300 e-mail: info@nka.hu, honlap: www.nka.hu ADATLAP A MINISZTERI KERETBŐ
MÉLYKÚT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete. Mélykút Város Önkormányzatának évi költségvetéséről
MÉLYKÚT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete Mélykút Város Önkormányzatának 2017. évi költségvetéséről Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény
SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM TEVÉKENYÉGÉVEL ÖSSZEFÜGGŐ BELFÖLDI KIKÜLDETÉSEKRŐL
SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM TEVÉKENYÉGÉVEL ÖSSZEFÜGGŐ BELFÖLDI KIKÜLDETÉSEKRŐL Miskolc 2012. 6.17. sz. Egyetemi Szabályzat SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM TEVÉKENYÉGÉVEL ÖSSZEFÜGGŐ BELFÖLDI KIKÜLDETÉSEKRŐL
Táp Községi ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
Táp Községi ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2015. (II.18.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ ÖNKORMÁNYZAT 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL Táp Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Önkormányzatának Képviselő-testülete
A nemzeti fejlesztési miniszter 21/2014. (IV. 18.) NFM rendelete a helyi közösségi közlekedés támogatásáról
1. számú melléklet A nemzeti fejlesztési miniszter 21/2014. (IV. 18.) NFM rendelete a helyi közösségi közlekedés támogatásáról A Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX.
G) EGYÉB PÉNZÜGYI NYOMTATVÁNYOK
G) EGYÉB PÉNZÜGYI NYOMTATVÁNYOK Sorszám Bizonylat megnevezése Bizonylat száma Azonosító 1. Szállítólevél B. 10-70/A/V. r.sz. G01. 2. Bevételi előírások és bevételek analitikus nyilvántartó lapja C. 318-29.
I. Fejezet. Általános rendelkezések 1. A rendelet célja
Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2013. (IX. 27.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat által államháztartáson kívülre nyújtott támogatásokról, illetve az államháztartáson kívülről átvett
FERTŐSZENTMIKLÓS VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 3/2016. (III.1.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
FERTŐSZENTMIKLÓS VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 3/2016. (III.1.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2016. évi költségvetéséről Fertőszentmiklós Városi Önkormányzat Képviselő-testülete
Magyar joganyagok - 5/2016. (III. 23.) BM utasítás - az európai uniós és nemzetközi f 2. oldal b) ellátja a 4. és 5. szerinti monitoring feladatokat a
Magyar joganyagok - 5/2016. (III. 23.) BM utasítás - az európai uniós és nemzetközi f 1. oldal 5/2016. (III. 23.) BM utasítás az európai uniós és nemzetközi forrásból megvalósított projektek monitoringjáról
A MARCALI VÁROSI KULTURÁLIS KÖZPONT BELFÖLDI KIKÜLDETÉS SZABÁLYZATA
A MARCALI VÁROSI KULTURÁLIS KÖZPONT BELFÖLDI KIKÜLDETÉS SZABÁLYZATA A Marcali Városi Kulturális Központ kiküldetési rendjét a 1992.évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról, a személyi jövedelemadóról
Csévharaszt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2014. ( II. 21.) számú rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről
Csévharaszt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2014. ( II. 21.) számú rendelete az Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről Csévharaszt Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény
Kötelezettségvállalási szabályzat
Nemesvámos-Veszprémfajsz Községek Körjegyzősége Kötelezettségvállalási szabályzat (B-08) Jóváhagyta Nemesvámos Község Önkormányzata Veszprémfajsz Község Önkormányzata Veszprémfajsz Község Német Nemzetiségi
1.1. Megnevezése (neve): 1.2.2. Pályázó szervezeti-működési formája: 1.2.2.1. Szervezeti formán belüli bontás:
2015. február 12-étől érvényes adatlap (V1) Azonosító: A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP IGAZGATÓSÁGA 1388 Budapest, Pf.: 82. Telefon: 327-4300 e-mail: info@nka.hu, honlap: www.nka.hu P Á L Y Á Z A T I A D A T
Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 4/2014. (II. 28.) önkormányzati rendelete
Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2014. (II. 28.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átadásáról és átvételéről Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testülete
Magyar joganyagok - 8/2005. (II. 8.) PM rendelet - a prémium programmal, valam 2. oldal 3. 1 (1)2 Az irányító szerv a munkáltatók által benyújtott köl
Magyar joganyagok - 8/2005. (II. 8.) PM rendelet - a prémium programmal, valam 1. oldal 8/2005. (II. 8.) PM rendelet a prémium programmal, valamint a különleges ztatási nyal kapcsolatos egyes munkáltatói
TECHNIKAI INFORMÁCIÓK... 2 A SEGÉDLETBEN ELŐFORDULÓ JOGSZABÁLYI RÖVIDÍTÉSEK... 3 A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK KIEGÉSZÍTŐ TÁMOGATÁSA...
SEGÉDLET a helyi önkormányzatok, a helyi nemzetiségi önkormányzatok és a többcélú kistérségi társulások 2011. évi központi költségvetési kapcsolatokból származó forrásai elszámolása szabályszerűségének
NYÚL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT. /2016. (II. 24.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről
NYÚL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT /2016. (II. 24.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2016. évi költségvetéséről Nyúl Községi Önkormányzat képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott
ELTE PEDAGOGIKUM KÖZPONT. A Pedagogikum Központ saját tulajdonú személygépkocsi, valamint taxi igénybevételének szabályzata
ELTE PEDAGOGIKUM KÖZPONT A Pedagogikum Központ saját tulajdonú személygépkocsi, valamint taxi igénybevételének szabályzata Budapest, 2008 2 TARTALOMJEGYZÉK I. A Pedagogikum Központ gépjárművei igénybevételének
Dad Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2014. (I.28.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról
Dad Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2014. (I.28.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról Dad község Önkormányzata Képviselő-testülete Magyarország
Ártánd Község Önkormányzat Képviselő-testületének
Ártánd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről (a 9/2015. (VIII. 13.) önkormányzati rendelettel egységes szerkezetben)
A jó fejezeti struktúra kialakítása, a feladatfelosztás hatékonyságának növelése
A jó fejezeti struktúra kialakítása, a feladatfelosztás hatékonyságának növelése Bartók Péter főosztályvezető helyettes BM Pénzügyi Erőforrás gazdálkodási Főosztály A BM fejezeti kezelésű előirányzatainak
1. A rendelet hatálya
Mád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2014.(V.08.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átvételére és átadására vonatkozó rendelkezésről Mád Község Önkormányzat képviselő-testülete
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2015.(II.27.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. az önkormányzat évi költségvetéséről
1 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2015.(II.27.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Siófok Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.
SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM TEVÉKENYSÉGÉVEL ÖSSZEFÜGGŐ BELFÖLDI KIKÜLDETÉSEKRŐL
SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM TEVÉKENYSÉGÉVEL ÖSSZEFÜGGŐ BELFÖLDI KIKÜLDETÉSEKRŐL Miskolc 2016. 6.17. sz. Egyetemi Szabályzat SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM TEVÉKENYSÉGÉVEL ÖSSZEFÜGGŐ BELFÖLDI KIKÜLDETÉSEKRŐL
Könyvviteli szolgáltatást végzők továbbképzésének tematikája
Nemzetgazdasági Minisztérium Könyvviteli szolgáltatást végzők továbbképzésének tematikája Államháztartási szakterület 2018. A tematika összeállítói Fütő Veronika (1. Fejezet) dr. Kokas Barbara (2. Fejezet)
Jánoshalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. (III.01.) önkormányzati rendelete a évi költségvetési előirányzatokról
Jánoshalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. (III.01.) önkormányzati rendelete a 2013. évi költségvetési előirányzatokról I. fejezet Általános rendelkezések Jánoshalma Város Önkormányzat
Csolnok Község Önkormányzata
Csolnok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2013. (IX.16) számú önkormányzati rendelete államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról Csolnok Község Önkormányzat Képviselő-testülete
4/2015. szám ÖNKORMÁNYZATI HÍREK TARTALOMJEGYZÉK A MEGYEI KÖZGYŰLÉS RENDELETE
ISSN 1215 4261 TARTALOMJEGYZÉK A MEGYEI KÖZGYŰLÉS RENDELETE SZÁM TÁRGY OLDALSZÁM Az államháztartáson kívüli forrás átadásárólátvételéről 2. oldal 6/2015. (VII. 1.) önkormányzati rendelet 2015. július 1.
PTE SZMSZ 29. számú melléklete Vállalkozási Szabályzat. A Felsőoktatásról szóló törvény alapján a Szenátus a következő szabályzatot alkotja:
PTE SZMSZ 29. számú melléklete Vállalkozási Szabályzat A Felsőoktatásról szóló törvény alapján a Szenátus a következő szabályzatot alkotja: 1. A szabályzat hatálya, általános rendelkezések (1) A szabályzat
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Belügyminisztérium Gazdasági és Informatikai Helyettes Államtitkársága pályázatot hirdet
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Belügyminisztérium Gazdasági és Informatikai Helyettes Államtitkársága pályázatot hirdet 1. A pályázat célja üzemeltetési költségcsökkentést eredményező energetikai fejlesztések pénzügyi
Told Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2/2014. (II. 20.) önkormányzati rendelete Told Község Önkormányzata 2014. évi költségvetéséről
Told Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014. (II. 20.) önkormányzati rendelete Told Község Önkormányzata 2014. évi költségvetéséről Told Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország
H I V A T A L O S É R T E S Í T Õ évi 23. szám 3539
H I V A T A L O S É R T E S Í T Õ 2012. évi 23. szám 3539 A vidékfejlesztési miniszter 10/2012. (V. 31.) VM utasítása a vidékfejlesztési miniszter irányítása alá tartozó központi költségvetési szervek,
Kérjük, kitöltés előtt figyelmesen olvassa el az alábbi információkat!
Pénzügyi és szakmai beszámoló és útmutató Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008. évi Egészségügyi célú feladatok támogatása előirányzatból nyújtott támogatás felhasználásáról Támogatott szervezet
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 14/2015.(V.27.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról Módosított
Kapolcs Roma Nemzetiségi Önkormányzat. 1/2012.(I.27.) határozatával elfogadott. Szervezeti és Működési Szabályzatának. módosítása
Kapolcs Roma Nemzetiségi Önkormányzat 1/2012.(I.27.) határozatával elfogadott Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása Kapolcs Roma Nemzetiségi Önkormányzat 1/2012.(I.27.) határozatával elfogadott
Ortaháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015 (II.17.) önkormányzati rendelete. Az önkormányzat 2015. évi költségvetésről
Ortaháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015 (II.17.) önkormányzati rendelete Az önkormányzat 2015. évi költségvetésről Ortaháza Község Önkormányzatának képviselő-testülete az Alaptörvény
I. Általános tudnivalók a fedezetkezelői számláról
TÁJÉKOZTATÓ a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) hatálya alá nem tartozó, de a Kbt. szerinti közösségi értékhatárt elérő vagy azt meghaladó értékű építési beruházást
VESZPRÉM MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT HATÁROZAT
VESZPRÉM MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT HATÁROZAT Szám : 8/2016. (II.15.) MRNÖ határozat Tárgy: Döntés a Veszprém Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2016. évi költségvetésének megállapításáról
be/sfphossz /2017/mvlsz
Tisztelt Jóváhagyást Végző Szervezet! Alulírott Takács Gyula képviselő, mint a(z) MVLC Miskolci Vízilabda Club Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság sportszervezet (Székhelye: 3515, Miskolc Egyetem
Táp Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2016.(II.19.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről
Táp Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2016.(II.19.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2016. évi költségvetéséről Táp Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.
I. A SZABÁLYZAT HATÁLYA
3/2012. (VI. 01.) Főjegyzői utasítás a Hivatali célú gépkocsi, a vezetékes-, illetve mobiltelefonok és mobilinternet, valamint információtechnológiai eszközök használatáról A jogalkotásról szóló 2010.
I. A SZABÁLYZAT HATÁLYA
3/2012. (VI. 01.) Főjegyzői utasítás a Hivatali célú gépkocsi, a vezetékes-, illetve mobiltelefonok és mobilinternet, valamint információtechnológiai eszközök használatáról A jogalkotásról szóló 2010.
BELSŐ ELLENŐRZÉSI J E L E N T É S CSANYTELEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT PÉNZKEZELÉSÉNEK ELLENŐRZÉSÉRŐL
JUHÁSZ LEJLA OKLEVELES PÉNZÜGYI REVIZOR H-6763 SZATYMAZ, KOSSUTH U.79/B. BELSŐ ELLENŐRZÉSI J E L E N T É S CSANYTELEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT PÉNZKEZELÉSÉNEK ELLENŐRZÉSÉRŐL Ellenőrzött szerv : Csanytelek Községi
2/F. SZÁMÚ MELLÉKLET: TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOKKAL KÖTENDŐ MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE
2/F. SZÁMÚ MELLÉKLET: TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOKKAL KÖTENDŐ MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE amely létrejött egyrészről a Név: [Intézmény neve] Képv. jogosult: Székhely: Adószám:
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM KANCELLÁR
15/2015. (IV.15.) számú kancellári utasítás a kari működést támogató szervezeti egységek és a kari szolgáltató egységek közalkalmazottai feletti munkáltatói jogkör gyakorlásának rendjéről (Egységes szerkezetben
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS
KIVONAT Mezősas községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 22-ei testületi üléséről: 4/2016. (02.22.) határozata a Román Nemzetiségi Önkormányzattal kötött megállapodás elfogadásáról A Mezősas
A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete. 1. Értelmező rendelkezések
A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete az erdőgazdálkodás szakszerűségének biztosítása érdekében végzett erdészeti szakirányítási tevékenységhez nyújtott csekély összegű
I.*. Bögöt község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (11.19.) önkormányzati rendelete az Onkormányzat évi költségvetéséről
Bögöt község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (11.19.) önkormányzati rendelete az Onkormányzat 2015. évi költségvetéséről Bőgőt község Önkormányzatának Képviselő-testülete az A]aptöiwény 32.
Alkalmazott Tudományért Kutatási és Fejlesztési Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata
1 Alkalmazott Tudományért Kutatási és Fejlesztési Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata Kelt: Budapest, 2006.november 16. 2 Az Alapítvány adatai: Az Alapítvány cégneve: Alkalmazott Tudományért
Dabas és Környéke Vízügyi Kft.
Dabas és Környéke Vízügyi Kft. H-2370 Dabas, Széchenyi u. 3. Tel: 29/360-321; 29/360-323 Tel./fax: 29/360-323 E-mail: info@dakov.hu KÉPZÉSI SZABÁLYZAT kiadás /változat 1.0 jóváhagyta, hatályba léptette:
Tolna Város Önkormányzatának 11/2014. (VI.27.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli források átvételéről és átadásáról
Tolna Város Önkormányzatának 11/2014. (VI.27.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli források átvételéről és átadásáról Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország helyi
A SZERZŐDÉSKÖTÉS ELJÁRÁSI RENDJE
A SZERZŐDÉSKÖTÉS ELJÁRÁSI RENDJE Edutus Egyetem Szenátusa által 54/2018. (aug. 31.) számú határozatával egységes szerkezetben elfogadva. Kiadás száma Módosítás száma Határozat száma Hatályos 1. kiadás
A Felsőoktatási Regisztrációs Központ 2006. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓJÁNAK SZÖVEGES INDOKLÁSA
A Felsőoktatási Regisztrációs Központ 2006. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓJÁNAK SZÖVEGES INDOKLÁSA 1. Feladatkör, tevékenység 1.1. Az intézmény adatai Név: Felsőoktatási Regisztrációs Központ Törzskönyvi
Eger, február 20.
Heves Megyei Közgyűlés Elnökének és Heves Megye Főjegyzőjének 11/2015. (II. 20.) utasítása a Heves Megyei Önkormányzatnál és a Heves Megyei Önkormányzati Hivatalnál a szervezetek részére nyújtott támogatások
Magyar Államkincstár pénzügyi monitoring tevékenysége a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program keretében
Magyar Államkincstár pénzügyi monitoring tevékenysége a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program keretében A Kincstár feladatai Projekt előrehaladási jelentések átvétele FH-tól Pénzügyi adatok rögzítése
Belföldi kiküldetési szabályzat
Testnevelési Egyetem Belföldi kiküldetési szabályzat Jóváhagyta a Testnevelési Egyetem Szenátusa 43/2015. sz. határozatával 1 ÁLTALÁNOS RÉSZ 1. A szabályzat célja, tartalma A Testnevelési Egyetem (továbbiakban:
./2015. (..) rendelete
TAKSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./2015. (..) rendelete TAKSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete az Államháztartásról
2. oldal kötelezet a) vezeti, és naprakészen tartja a mentesített gépjárművek jegyzékét, b) a kárrendező szervezet és a kár megtérítésére kötelezett s
1. oldal kötelezet 17/2011. (XII. 23.) HM rendelet a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kötelezettség alól mentes gépjárművek körének és nyilvántartásának szabályairól, az e gépjárművek által okozott
PÉNZÜGYI ELSZÁMOLÁSI FELTÉTELEK, TUDNIVALÓK
PÉNZÜGYI ELSZÁMOLÁSI FELTÉTELEK, TUDNIVALÓK a Szakiskolai fejlesztési program II keretében megvalósítandó tanári, oktatói és tanulói mobilitás elnevezésű programokhoz a támogatás felhasználásáról szóló
É V E S E L L E N Ő R Z É S I J E L E N T É S A HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ ELLENŐRZÉSÉNEK ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL
É V E S E L L E N Ő R Z É S I J E L E N T É S A HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ ELLENŐRZÉSÉNEK 2008. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL I. A belső ellenőrzés által végzett tevékenység bemutatása
MUNKAKÖRI LEÍRÁS. 1.) A munkakört betöltő neve: B o r b é l y Lénárd. 1/A. számú függelék. 2.) A munkakör megnevezése: alpolgármester
1/A. számú függelék MUNKAKÖRI LEÍRÁS 1.) A munkakört betöltő neve: B o r b é l y Lénárd 2.) A munkakör megnevezése: alpolgármester 3.) A munkavégzés helye: 3.1.) Szervezet neve: Budapest XXI. Kerület Csepel
AZ ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR ALAPÍTÓ OKIRATA egységes szerkezetben
AZ ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR ALAPÍTÓ OKIRATA egységes szerkezetben Jelen alapító okirat a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak és a társadalombiztosítás szerveinek állami felügyeletéről
PÁLYÁZATI PROGRAM MEGVALÓSULÁSA TECHNIKAI INFORMÁCIÓK A PROJEKT ZÁRÁSÁHOZ
PÁLYÁZATI PROGRAM MEGVALÓSULÁSA TECHNIKAI INFORMÁCIÓK A PROJEKT ZÁRÁSÁHOZ Tartalom Határidők a projekt megvalósításában Záró elszámolási csomag benyújtása Záró elszámolási csomag ellenőrzése Kötelező tevékenységek
E LŐ T E R J E S Z T É S. Dunavecsei Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 27-i ülésére
E LŐ T E R J E S Z T É S Dunavecsei Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 27-i ülésére Tárgy: Együttműködési megállapodás Dunavecse Város Önkormányzatával Előterjesztő: Az
Balatonfenyves Község Önkormányzatának. 7/2009. (II.13.) számú rendelete Balatonfenyves Község Önkormányzat évi költségvetéséről
Balatonfenyves Község Önkormányzatának 7/2009. (II.13.) számú rendelete Balatonfenyves Község Önkormányzat 2009. évi költségvetéséről Balatonfenyves Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról