J e g y z ő k ö n y v

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J e g y z ő k ö n y v"

Átírás

1 J e g y z ő k ö n y v Készült: május 27-én Zalaegerszegen, a Zalaegerszegi Kistérségért Fejlesztési és Foglalkoztatási Nonprofit Kft. Irodájában (8900 Zalaegerszeg Kossuth L. u ) a Malom Foglalkoztatási Paktum Irányító Csoportjának alakuló ülésén. Jelen vannak: jelenléti ív szerint Napirendek: 1. Az Irányító Csoport ügyrendjének és munkatervének megtárgyalása, elfogadása 2. Az Irányító Csoport elnökének és elnökhelyettesének megválasztása 1. Napirendi pont Hollósi Szabolcs paktum szakértő bemutatkozik, ismerteti a napirendi pontokat. Vázolja az ICS ügyrendjét, ezen belül a 2. pontot az 1. oldalon, miszerint elnököt és elnökhelyettest kell választani, majd az elnökválasztást követően az elnök vezeti tovább az ülést. Elmondja, hogy egyeztetni kellene a struktúrát, hogy megfelelő lesz-e. A 2. oldalon szerepel, hogy 15 tagú az Irányító Csoport. Az ICS szervezeti egység, aki gondoskodik a stratégia megvalósításáról. Évente 4 alkalommal ülést kell összehívni, javaslatokat fogalmaznak meg. Az elnököt 5 évre választják, őt helyettesíti az elnökhelyettes. Kónya Zsuzsa, mint paktum menedzser az arca a paktumnak, ő és az elnök szoros együttműködése szükséges. Szakmai és személyes kapcsolatok szükségesek a hosszú távú együttműködéshez. Az ICS tagoknak aktívan részt kell venni a munkában. Kámán János Pylon Kft ügyvezetője elmondja, hogy 15 ember nehezen tud képviselni egy testületet, a kérdés, hogy ki legyen az elnök. Fontos, hogy elég elkötelezettsége, ideje és energiája legyen. Hollósi Szabolcs kérdezi, hogy van e javaslat, jelentkező? Magai Ágota Becsvölgye Polgármestere mondja, hogy van egy észrevétele, miszerint, amiben Zalaegerszeg Város benne van, általában ő szokott lenni a vezető. Meg kellene várni Tombi Urat. Halász Gábor Kiskutas Polgármestere mondja, hogy el kellene dönteni, hogy a munkaadói vagy munkavállalói oldal domináljon, hiszen az elnök azt fogja inkább képviselni, amiben ő érintett. Virághné Ujj Ilona paktum menedzser asszisztens megjegyzi, hogy a várost nehéz megszólítani, lehet, hogy a mai napon sem tudnak részt venni. Dr. Vargáné Dr. Papp Éva külső szakértő mondja, hogy ő javasolná Dr. Háry András urat vagy esetleg Doszpoth Attilát, ők azok akik leginkább rálátnak a munkaerőpiaci helyzetre. 1

2 Hollósi Szabolcs paktum szakértő elmondja, hogy a felső vezetésnek benne kell lennie az irányító csoportban, javasolja, hogy a menedzsment szervezetet is vegyék figyelembe, mert nekik kell tartani a kapcsolatot a várossal is. Elnökhelyettesnek javasolja Kámán János urat, elnöknek pedig egy polgármestert, hiszen együtt hatékonyan tudják irányítani az ICS munkáját. Kérdezi, hogy van e más javaslat? Pozvai Szilvia elmondja, hogy egyetért a struktrúrával: vállalkozói és önkormányzati oldal a vezetésben. Dr. Vargáné Dr. Papp Éva külső szakértő mondja, hogy ő javasolna a két pozícióra 4 főt: Tombi Lajos urat, Kámán János urat, Magai Ágotát és Pozvai Szilviát. Pozvai Szilvia elmondja, hogy magánéleti és céges életben tervei vannak, megköszöni a javaslatot, de elmondja, hogy nem szeretne egyik pozícióban sem részt venni, csak az aktív munkában, mint ICS tag. Halász Gábor Kiskutas Polgármestere mondja, hogy ő is támogatja Magai Ágotát, mint elnököt. Magai Ágota Becsvölgye Polgármestere mondja, hogy szívügye a foglalkoztatás, de ugyanakkor a Malom Paktumot még nem látja át teljesen, így nehéz elvállalni. Kámán János Pylon Kft ügyvezetője elmondja, hogy azt tartaná szerencsének, ha egy polgármester és valaki, aki közel áll a problémákhoz lennének az elnök és elnökhelyettes, mint pl. Munkaügyi Központ. Esetleg adhatnák ők az elnököt és elnökhelyettest is. Megköszöni a jelölést, de úgy látja, hogy a vállalkozói szféra nem annyira meghatározó. Pozvai Szilvia elmondja, hogy a Munkaügyi Központ elkötelezett ugyan, de ő úgy érzi, hogy ezt a projektet ők néha inkább konkurenciának vélhetik. Halász Gábor Kiskutas Polgármestere mondja, hogy egy felszabadult szellemi érték Gombás József, aki szakértő a témában. Gombás Ágnes elmondja, hogy ő már nyugdíjas, mint külső szakértő szívesen részt vesz a munkában. Halász Gábor Kiskutas Polgármestere mondja, hogy amennyiben lehetséges afelé kell gondolkodni, hogy mi hozhat hasznot, olyan emberek kellenek, akik tudással rendelkeznek. Hollósi Szabolcs paktum szakértő elmondja, hogy lehetne állandó meghívottakat is nevesíteni. Dr. Vargáné Dr. Papp Éva külső szakértő mondja, hogy a külső szakértők fogják szakmai téren irányítani a dolgokat. Halász Gábor Kiskutas Polgármestere mondja, hogy Ágota személye azért is jó, mert a foglalkoztatás témájában otthon van. 2

3 Gombás Ágnes elmondja, hogy véleménye szerint azért nem kellene a Munkaügyi Központot ide rendelni, mert ez nekik hivatásuk, kötelességük. Önkormányzati delegált legyen inkább a vezető, alelnök pedig a képzői vagy munkaadói oldal. Dr. Vargáné Dr. Papp Éva külső szakértő mondja, hogy intézmények, döntéshozók elbeszélnek egymás mellett, ezért nem jó elnöknek és alelnöknek. Integrációt igénylő szervezet kell. Hollósi Szabolcs paktum szakértő elmondja, hogy 6. oldalon szerepel a döntéshozatal. ICS 2/ van benne, jelenlevők 2/3-ra módosuljon, ICS fele + 1 fő legyen a határozatképességben. Ha Tombi úr megjön akkor ez meg is valósul. Amíg nincs ügyrend, addig ez a szakmai anyagot lehet alakítani. Fontos a működőképesség és elvárják a személyes képviseletet egymástól. Fejes Ágnes elmondja, hogy aki itt van, az fontosnak tartja az ügyet, aki nincs itt, nem lehet rátestálni feladatot, hiszen a menedzsment szervezetnek lenne így nehéz dolga. Kámán János elmondja, hogy pontosítani kellene, megismételt ülésnél, ha nincs meg a 2/3, akkor nem hozhat döntéseket. Azonnal hívhat össze új ülést 30 perc múlva. Szavazategyenlőségnél 7. pontnál elnök szavazata döntsön. Hollósi Szabolcs paktum szakértő elmondja, hogy az ügyrendbe ne írják be még a pontos neveket, van egy melléklet, ahova kell. Gombás Ágnes kérdezi, hogy neveknél vállalat, kkv pl. legyen e konkrét szervezet. Hollósi Szabolcs paktum szakértő elmondja, hogy helyettesítés lehetséges, de törekedjenek a folyamatosságra. Aki évente két alkalommal hiányzik és nem gondoskodik a helyettesítésről, lehet kezdeményezni a leváltását. 3. ponthoz kerül az állandó meghívottak és szakértők. Halász Gábor Kiskutas Polgármestere mondja, hogy nevezzék meg őket és legyen módosítható, javasolja Gombás József urat. Hollósi Szabolcs paktum szakértő elmondja, hogy Gombás úr, Papp Éva doktornő és a társulás munkaszervezet vezetője. Dr. Vargáné Dr. Papp Éva külső szakértő mondja, hogy Langné Varjasi Verát javasolja. Halász Gábor Kiskutas Polgármestere kérdezi, hogy a megyéről senkit nem javasolnak? Hollósi Szabolcs paktum szakértő elmondja, hogy ez kistérségi projekt, van külön regionális is, megyéről eseti meghívottak lehetnek. A 6. oldalon szerepel, hogy az elnök vezeti az üléseket, határozatképtelenség esetén azonnal összehívhatja az ülést, de max. 8 napon belül. Gombás Ágnes mondja, hogy a 4. pontba bele kell vezetni az állandó meghívottakat. Halász Gábor Kiskutas Polgármestere mondja, hogy a meghívottaknak javaslati joguk legyen. Dr. Vargáné Dr. Papp Éva külső szakértő mondja, hogy Háry Andrást is be lehetne venni. 3

4 Kámán János elmondja, hogy esetleg a Doszpoth urat. Halász Gábor Kiskutas Polgármestere mondja, hogy a munkanélküliségi ráta jelentős hányadát kiteszi a roma lakosság, őket is meg kellene szólítani. Magai Ágota mondja, hogy nem feltétlenül, ezért van a 4 önkormányzati képviselő, a csoportba nem kell felvenni őket, a tevékenységbe igen. Virághné Ujj Ilona mondja, hogy a Dán termelő iskolát is fel lehetne venni állandó meghívottnak. Kámán János elmondja, hogy az 5. oldal 2. bekezdését pontosítani kellene, mert így nem magyaros. Szavazás eredményéről a tájékoztatás 3 munkanap legyen. Kell e, hogy ne legyen nyilvános, mert nincs oka a zárt ülésnek. Hollósi Szabolcs paktum szakértő javasolja, hogy nézzék végig az ügyrendet újra a módosítások miatt. Dokumentálásért a munkaszervezet felelős, határozatok könyvét kell vezetni az elnök ellenjegyzésével. Halász Gábor Kiskutas Polgármestere mondja, hogy a jegyzőkönyvet lehetőleg elektronikus úton 15 napon belül az összes résztvevőnek küldjék ki. Virághné Ujj Ilona mondja, hogy a honlapra felteszik, így nyilvános lesz. Halász Gábor Kiskutas Polgármestere mondja, hogy a végén a Paktumoknak stratégiailag kapcsolódni kellene. Pozvai Szilvia kérdezi, hogy ICS tagok lehetnek csak bizottsági tagok vagy esetleg külső szakértők? Tombi Lajos alpolgármester Úr megérkezett. Hollósi Szabolcs paktum szakértő elmondja, hogy a paktum legfőbb döntéshozó szerve a Foglalkoztatási Fórum, 111 tagnál nem egyszerű a koordináció, lehet egyszerűbb lenne, ha az elnökség az ICS lenne a közgyűlés pedig a tagok. Halász Gábor kérdezi, hogy a költségvetés tervezés kire tartozik? Magai Ágota mondja, hogy az is szerepel benne: költségvetés kidolgozás és elfogadás. Hollósi Szabolcs mondja, hogy kell egy aktív menedzsment és aktív tagság is, hogy ne mindent a menedzsmentnek kelljen csinálni. Kámán János mondja, hogy az ICS feladataiból javasolja, hogy a meghívottak ösztönzését töröljék. Javasolja, hogy Tombi úr számára röviden foglalják össze az eddigieket. Hollósi Szabolcs elmondja, hogy mi történt eddig. 4

5 Tombi Lajos Alpolgármester Úr elmondja, hogy kistelepüléseket látná igazából elnökként, a vállalkozásoknak is ott kell szerepelni. Javasolja Halász Gábort és Kámán Jánost. Nem kell Zalaegerszeg városnak mindenben a vezetésben szerepelni, hiszen ahogy a Munkaügyi Központ, úgy a város is inkább hivatalból csinálja. Hollósi Szabolcs elmondja, hogy a támogatás szükséges a város részéről, a jelenlevők többsége Magai Ágotát és Kámán Jánost javasolta. Tombi Lajos Alpolgármester Úr elmondja, hogy a városvezetést tájékoztatni fogja mindenről. Kámán János kérdezi, hogy ha pl. 29 MFt tal a városnak hozzá kellene járulni és azt az ICS megszavazza, akkor a városnak is el kell fogadni. Tombi Lajos Alpo,lgármester Úr elmondja, hogy ő képviselni fogja a paktumot, de határozatot az ICS csak a paktumra vonatkozóan hozhat, mert a város költségvetése külön van, ott 28-an döntenek. Hollósi Szabolcs mondja, hogy az 1. oldalra be kell írni az egyeztetési kötelezettséget pénzügyi kötelezettségvállalásról. A költségvetést a fórum fogadhatja el. Tombi Lajos Alpolgármester Úr elmondja, hogy a költségvetés tervezésnél egyeztetni kell. Hollósi Szabolcs felolvassa a módosításokkal az ügyrendet és javasolja, hogy fogadják el. Kérdezi, hogy van e valakinek kérdése, hozzászólása. Egyéb kérdés, hozzászólás nem volt, így elfogadásra javasolja a napirendi pontot. 1/2010.(V.27.) sz. határozati javaslat Paktum Irányító Csoportja 9 igen szavazattal egyhangúlag elfogadja az Irányító Csoport ügyrendjét az eszközölt módosításokkal. Felelős: Irányító Csoport elnöke 2. Napirend Magai Ágota elmondja, hogy a cél miatt kezdett el dolgozni, nem a vezető pozíció miatt. Társulás elnökségében és a közoktatási bizottság munkájában is részt vesz, a LEADER sikerei magukért beszélnek. Szigorú célt kell kitűzni a foglalkoztatás előmozdítása érdekében. Amennyiben ő lesz az elnök, akkor maximálisan teljesíteni fogja a feladatot, de alaposan meg kell ismernie a helyzetet. Halász Gábor elmondja, hogy nagy fejlesztési gyakorlattal rendelkezik az Ágota, a rutin nagyon fontos. A saját erőssége, hogy stratégiai irányban mozdul, szakdolgozatát is a témából írta, friss tudással rendelkezik. Paktumokkal foglalkozott, Zala Megyei munkaerőpiaci helyzettel, válság operatív 5

6 kezelésével. Kiskutas aprófalvas település, elhivatott emberek tudják kézben tartani a dolgokat. Teljes odaadással végezné a feladatot. Megköszöni a jelölést. Kámán János kéri, hogy mondjanak magukról is pár szót. Magai Ágota elmondja, hogy Becsvölgyén polgármester már 4. ciklusban. Tanítónő, óvónő és térség és vállalkozásfejlesztési menedzser végzettsége van. Zalai Falvakért Egyesület alelnöke, Társulás elnökségének tagja. Koordinációs irodában képviseli a településeket. Halász Gábor elmondja, hogy óta kiskutasi lakos, óta polgármester, színművész diplomája van, államháztartási szakirányú közgazdász diploma és bölcsész diploma. Valamint 1.5 éve költségvetési és szakbizottsági elnök. Tombi Lajos Alpolgármester Úr elmondja, hogy mindenképpen kell a két oldalt képviselni, 2 polgármester nem lenne szerencsés választás, vagy lehetne két elnökhelyettes, hiszen lenne feladat 3 embernek is. Hollósi Szabolcs mondja, hogy akkor lehetne elnök és két elnökhelyettes. Hollósi Szabolcs kérdezi, hogy van e valakinek kérdése, hozzászólása. Egyéb kérdés, hozzászólás nem volt, így elfogadásra javasolja a napirendi pontot. 2/2010.(V.27.) sz. határozati javaslat Paktum Irányító Csoportja 5 igen szavazattal és 1 tartózkodással elfogadja a Magai Ágotát, mint az Irányító Csoport elnökét. 3/2010.(V.27.) sz. határozati javaslat Felelős: Magai Ágota elnök Paktum Irányító Csoportja 8 igen szavazattal és egy tartózkodással elfogadja Halász Gábort, mint az Irányító Csoport elnökhelyettesét. Felelős: Magai Ágota elnök 6

7 4/2010.(V.27.) sz. határozati javaslat Paktum Irányító Csoportja 8 igen szavazattal és egy tartózkodással elfogadja Kámán Jánost, mint az Irányító Csoport elnökhelyettesét. Felelős: Magai Ágota elnök Magai Ágota elnök asszony megköszöni a bizalmat, örül, hogy két elnökhelyettes lesz és feltétlenül számít a menedzsmentre is. Hollósi Szabolcs mondja, hogy hálózatépítési tréning október elejére van tervezve. Magai Ágota elnök asszony mondja, hogy inkább október 10. körül legyen a választások miatt. Kámán János javasolja, hogy mindig ugyanazon a naptári napon legyenek az ülések. Halász Gábor mondja, hogy lehetne ICS ülés és utána két napos tréning. Tombi Lajos mondja, hogy költségvetést decemberben lehetne tárgyalni. Hollósi Szabolcs mondja, hogy munkaterv és költségvetés tervezete decemberben, januárban pedig elfogadni a költségvetést. Lehetne akkor fix szerdai nap az üléseknek. Dr. Papp Éva mondja, hogy a munkatervben szerepel érzékenyítő tréning, amely az ICS tagoknak szólna. Június közepén megtarthatná e? A Kft. irodájában vagy elkérné a Sportszövetség irodáját. Hollósi Szabolcs mondja, hogy lehetne június 16-án szerdai napon. Szakértők, aktív tagok, ICS tagok. Magai Ágota elnök asszony mondja, hogy akkor június 16-án 9.00 órától tervezett napirendi pontok és tréning. Magai Ágota elnök asszony kérdezi, hogy van e valakinek kérdése, hozzászólása. Egyéb kérdés, hozzászólás nem volt, így elfogadásra javasolja a Munkatervet. 5/2010.(V.27.) sz. határozati javaslat Paktum Irányító Csoportja 9 igen szavazattal egyhangúlag elfogadja az Irányító Csoport Munkatervét. Felelős: Magai Ágota elnök 7

8 Magai Ágota elnök asszony egyéb hozzászólás hiányában megköszöni a tagok aktív részvételét és 17 óra 15 perckor bezárja az ülést. k. m. f. Magai Ágota elnök Kiss-Németh Zsuzsanna jegyzőkönyv vezető Vásár Marianna jegyzőkönyv-hitelesítő 8

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA október 27 -i alakuló üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA október 27 -i alakuló üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. október 27 -i alakuló üléséről Önkormányzati rendelet: 10/2014.(X.27.) önkormányzati rendelet: 1 Határozat: 101-104

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. HVB. elnök Alapszolgáltatási Központ vezetője. Jászszentlászló polgármestere

J E G Y ZŐKÖNYV. HVB. elnök Alapszolgáltatási Központ vezetője. Jászszentlászló polgármestere J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, 2014. október 21-én 14 30 órai kezdettel megtartott a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. Ülés helye: Móricgát Faluház

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2010. november 11-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Jelen vannak: Kovács Mihály polgármester,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Alsónemesapáti Óvodai Intézményfenntartó Társulás. 2013. augusztus 12-én. megtartott nyilvános, alakuló üléséről HATÁROZATOK

JEGYZŐKÖNYV. Alsónemesapáti Óvodai Intézményfenntartó Társulás. 2013. augusztus 12-én. megtartott nyilvános, alakuló üléséről HATÁROZATOK JEGYZŐKÖNYV Alsónemesapáti Óvodai Intézményfenntartó Társulás 2013. augusztus 12-én megtartott nyilvános, alakuló üléséről Szám: 1395/2013/ANA. 1/2013. (VIII.12.) határozat Társulási Tanács elnökének megválasztásáról

Részletesebben

A ZALAEGERSZEG KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUMA MALOM PAKTUM IRÁNYÍTÓ CSOPORT ÜGYREND. Bevezetés

A ZALAEGERSZEG KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUMA MALOM PAKTUM IRÁNYÍTÓ CSOPORT ÜGYREND. Bevezetés A ZALAEGERSZEG KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUMA MALOM PAKTUM IRÁNYÍTÓ CSOPORT ÜGYREND Bevezetés A MALOM paktumhoz csatlakozó térségi szervezetek, mint szerződő felek 2010. május 27-én az Európai Unióban

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 97/2014. (XI.3.) önkormányzati határozata az ülés napirendjéről:

JEGYZŐKÖNYV. Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 97/2014. (XI.3.) önkormányzati határozata az ülés napirendjéről: ! 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 3.-án a Községházán 13 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Tamás Csaba polgármester, Antalné

Részletesebben

M9 TÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS ÜGYRENDJE június 7.

M9 TÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS ÜGYRENDJE június 7. M9 TÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS ÜGYRENDJE 2012. június 7. 2 M9 TÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS ÜGYRENDJE Az M9 Térségi Fejlesztési Tanács (a továbbiakban: Tanács) Szervezeti és Működési Szabályzata (a továbbiakban:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének VÁROSSTRATÉGIAI ÉS VÁROSMARKETING BIZOTTSÁGÁNAK, PÉNZÜGYI ÉS KÖLTSÉGVETÉSI BIZOTTSÁGÁNAK VALAMINT TULAJDONOSI BIZOTTSÁGÁNAK

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Kisgörbő Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 30-án megtartott üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Kisgörbő Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 30-án megtartott üléséről Iktatószám: 235-5/2009. J e g y z ő k ö n y v Kisgörbő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. március 30-án megtartott üléséről Határozatok: 2 db Kisgörbő Községi Önkormányzat Polgármesterétől

Részletesebben

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés Jegyzőkönyv

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés Jegyzőkönyv Helye: Ökológiai Intézet, BFTE iroda. 3525 Miskolc, Kossuth u. 13. I. emelet Ideje: 2016.08.23., kedd 17.00 óra BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2016. Jegyzőkönyv Makár Richárd: Köszöntöm a megismételt

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Iktatószám: -2/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Páty Község Önkormányzat Jóléti, Ügyrendi és Sport Bizottságának 2017. május 23-án (kedden) 13:00 órai kezdettel megtartott nyilvános

Részletesebben

Közgyűlési jegyzőkönyv. A közgyűlés helyszíne: Bem József Általános Iskola, Budapest, X. Hungária krt. 5-7.

Közgyűlési jegyzőkönyv. A közgyűlés helyszíne: Bem József Általános Iskola, Budapest, X. Hungária krt. 5-7. Közgyűlési jegyzőkönyv Készült 2010. december 05-én 8,30 órakor a TKTE határozatképtelenség miatt megismételt - közgyűléséről A közgyűlés helyszíne: Bem József Általános Iskola, Budapest, X. Hungária krt.

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 44. számú melléklete

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 44. számú melléklete A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 44. számú melléklete Az Intézményi Érdekegyeztető Tanács Szervezeti és Működési Szabályzata Pécs 2006 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Beleg Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata testületének 2015. április 23.-án (csütörtökön) 17 órakor Beleg Község Önkormányzata hivatali helyiségében megtartott nyilvános

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV amely készült a Cg. 16-10-001759 számon bejegyzett EXTERNET Telekommunikációs és Internet Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (5000 Szolnok, Szapáry út 18.) 2010. április

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Miskolc Megyei Jogú Város Cigány Nemzetiségi Önkormányzata JK. 80.055-12/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Cigány Nemzetiségi Önkormányzatának 2014. június 06. napján 08.30

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. Maglóca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2-7/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 16 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: A Görög Nemzetiségi Önkormányzat megválasztott képviselői: Mokka Pinelopi Hegedűsné Szambanisz Zója Dr. Pecaszné Leskó Éva

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: A Görög Nemzetiségi Önkormányzat megválasztott képviselői: Mokka Pinelopi Hegedűsné Szambanisz Zója Dr. Pecaszné Leskó Éva Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata JK: 271.020-18/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. október 2. napján

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Képviselő-testületeinek 2017. november 24.-én 14 órai kezdettel Segesd községben, az önkormányzat házasságkötő termében megtartott, munkaterv

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: február 14-én a Kunpeszér Község Önkormányzat Képviselőtestületének

Jegyzőkönyv. Készült: február 14-én a Kunpeszér Község Önkormányzat Képviselőtestületének Jegyzőkönyv Ikt.: 139-9/2018. Készült: 2018. február 14-én a Kunpeszér Község Önkormányzat Képviselőtestületének nyilvános ülésén. Jelen vannak: Meghívottak: Kálozi Sándor polgármester Varga Attila alpolgármester

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-7/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv jelenléti ívén szereplő 10 szavazásra jogosult egyesületi tag és 1 vendég

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv jelenléti ívén szereplő 10 szavazásra jogosult egyesületi tag és 1 vendég JEGYZŐKÖNYV amely készült 2011. június 25. 10 óra 30 perces kezdettel a Wikimédia Magyarország Egyesület megismételt közgyűlésén, a 1035 Budapest, Raktár utca 1. szám alatt. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv

Részletesebben

T á r g y s o r o z a t a

T á r g y s o r o z a t a Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 09.-én megtartott ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 32-34 d, rendelete: T á r g y s o r o z a t a 1.) Előterjesztés

Részletesebben

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2014. Jegyzőkönyv. Nyílt szavazás. Tartózkodás és nem szavazat nélkül egyhangúlag elfogadva.

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2014. Jegyzőkönyv. Nyílt szavazás. Tartózkodás és nem szavazat nélkül egyhangúlag elfogadva. Helye: Ökológiai Intézet, BFTE iroda. 3525 Miskolc, Kossuth u. 13. I. emelet Ideje: 2014.10.30., szerda 17.00 óra BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2014. Jegyzőkönyv Boronkai József: Köszöntöm az

Részletesebben

Közgyűlés lebonyolításának rendje és választási szabályzata

Közgyűlés lebonyolításának rendje és választási szabályzata SzMSz 3. sz. melléklete Közgyűlés lebonyolításának rendje és választási szabályzata Érvényes: 2012. május 24-től visszavonásig 1 Hűtő- és Klímatechnikai Vállalkozások Szövetsége tisztújító/választó közgyűlés

Részletesebben

/ sz. példány

/ sz. példány Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92. Készült: 2 példányban 9395-28/2018. 2 sz. példány JEGYZŐKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2018. szeptember

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete április 3-án megtartott soron kívüli nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete április 3-án megtartott soron kívüli nyilvános üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2007. április 3-án megtartott soron kívüli nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 9-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 9-én tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2013/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. május 9-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

a Magyar Mérnöki Kamara Hírközlési és Informatikai Tagozatának Informatikai Szakosztálya Ü G Y R E N D

a Magyar Mérnöki Kamara Hírközlési és Informatikai Tagozatának Informatikai Szakosztálya Ü G Y R E N D a Magyar Mérnöki Kamara Hírközlési és Informatikai Tagozatának Informatikai Szakosztálya Ü G Y R E N D 2018.09.01. 1/8 Ezen szakosztályi ügyrend az alábbi jogszabályok és szabályzatok alapján és figyelembevételével

Részletesebben

Orosházi Sakk Egyesület - jegyzőkönyv közgyűlésről JEGYZŐKÖNYV. közgyűlésről

Orosházi Sakk Egyesület - jegyzőkönyv közgyűlésről JEGYZŐKÖNYV. közgyűlésről JEGYZŐKÖNYV közgyűlésről,amely készült 2016 év február hó 19. napján 18.30 órai kezdettel, 5900 Orosháza, Pacsirta utca 8. szám alatt az Orosházi Sakk Egyesület (továbbiakban az Egyesület ) közgyűléséről.

Részletesebben

Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-i Mátramindszent Szuha Dorogháza Önkormányzatok Képviselő testületeinek

Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-i Mátramindszent Szuha Dorogháza Önkormányzatok Képviselő testületeinek Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 13-i Mátramindszent Szuha Dorogháza Önkormányzatok Képviselő testületeinek együttes üléséről készült 16/2012. számú Jegyzőkönyve

Részletesebben

11. Jegyzőkönyv. 2./ Javaslat Egyházasdengeleg Község Önkormányzata vagyonáról szóló rendelet megalkotására

11. Jegyzőkönyv. 2./ Javaslat Egyházasdengeleg Község Önkormányzata vagyonáról szóló rendelet megalkotására 11. Jegyzőkönyv Készült: Egyházasdengeleg Község Önkormányzata Képviselő- testületének 2013. július 2-án 13.00 órától megtartott üléséről. Jelen vannak:, Berkes Balázs polgármester, Jakus Árpádné, Kovácsné

Részletesebben

Ikt.szám:42-46/2014. NÓGRÁD MEGYEI SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV

Ikt.szám:42-46/2014. NÓGRÁD MEGYEI SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Ikt.szám:42-46/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: : a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. október 27-én, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében tartott alakuló ülésén. Jelen vannak: Gyöngyösi Sándorné,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem 1/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.január 12-én 14.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó

Részletesebben

J e g y zőkönyv FMB-7/2011. (FMB-36/ )

J e g y zőkönyv FMB-7/2011. (FMB-36/ ) FMB-7/2011. (FMB-36/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának 2011. május 9-én, hétfőn, 9.30 órakor a Képviselői Irodaház 128. számú tanácstermében megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről május 25.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről május 25. Ügyszám: 133-61/2017. JEGYZŐKÖNYV Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek együttes, nyilvános üléséről 2017. május 25. Nyirád 2017 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád és

Részletesebben

Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium Ügyrendje

Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium Ügyrendje Szám: 04-37-21/2009. Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium Ügyrendje 2 Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium ÜGYRENDJE I. Általános rendelkezések 1.. A Kollégium megnevezése,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a Görög Nemzetiségi Önkormányzat megválasztott képviselői: Hegedűsné Szambanisz Zója Kiriosz Judit

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a Görög Nemzetiségi Önkormányzat megválasztott képviselői: Hegedűsné Szambanisz Zója Kiriosz Judit Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata JK: 80. /2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 4. napján 09.00

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről április 29.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről április 29. Ügyszám: 87-57/2015. JEGYZŐKÖNYV Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek együttes, nyilvános üléséről 2015. április 29. Nyirád 2015 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád és

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Ügyrendi Bizottság részéről:

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Ügyrendi Bizottság részéről: Jegyzőkönyv Készült: 2015. május 13-án, szerdán, 9.15 órakor, Szolnokon, a Megyeháza Márványtermében megtartott Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága, valamint a Pénzügyi és Területfejlesztési

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS 2. sz. melléklet amely létrejött Terület- és Településfejlesztési Operatív Program 6.8.2-15 Helyi foglalkoztatási együttműködések a megyei jogú város területén és várostérségében

Részletesebben

GYÖNGYHÁZ Önkéntes Nyugdíjpénztár KÜLDÖTTKÖZGYŰLÉSÉNEK ÜGYRENDJE. Dunaújváros, 2014.

GYÖNGYHÁZ Önkéntes Nyugdíjpénztár KÜLDÖTTKÖZGYŰLÉSÉNEK ÜGYRENDJE. Dunaújváros, 2014. GYÖNGYHÁZ Önkéntes Nyugdíjpénztár KÜLDÖTTKÖZGYŰLÉSÉNEK ÜGYRENDJE Dunaújváros, 2014. 2 A Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár Küldöttgyűlésének ügyrendje I. Általános rendelkezések 1. A Gyöngyház Önkéntes

Részletesebben

a Képviselő-testület december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről

a Képviselő-testület december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2017. december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről Tartalmazza: 116.- 120. (XII.19.) számú határozatokat 12/2017. (XII.19.) számú rendelet 1 JEGYZŐKÖNYV Készült:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének március 5-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének március 5-én megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. március 5-én megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 13/2018. (III.5.) Zagyvakörnyéki Települési Szilárdhulladék-gazdálkodás

Részletesebben

HONVÉD ZRÍNYI SPORTEGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

HONVÉD ZRÍNYI SPORTEGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 1 HONVÉD ZRÍNYI SPORTEGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2 A HONVÉD ZRÍNYI SPORTEGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A szabályzat célja a Honvéd Zrínyi Sportegyesület (a továbbiakban: Egyesület)

Részletesebben

RÁCKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2465 Ráckeresztúr, Hősök tere 20. Tel: 06\25-517-902; Fax: 06\25-517-901 E-mail: racker.ph@rackeresztur.

RÁCKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2465 Ráckeresztúr, Hősök tere 20. Tel: 06\25-517-902; Fax: 06\25-517-901 E-mail: racker.ph@rackeresztur. Szám: 600/14/2015. RÁCKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2465 Ráckeresztúr, Hősök tere 20. Tel: 06\25-517-902; Fax: 06\25-517-901 E-mail: racker.ph@rackeresztur.hu JEGYZŐKÖNYV 2015. július 22. napján 18:00

Részletesebben

mely készült Vének Községek Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 14-én (szerdán) 16,30 órai kezdettel tartott ülésén

mely készült Vének Községek Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 14-én (szerdán) 16,30 órai kezdettel tartott ülésén VÉNEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV mely készült Vének Községek Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 14-én (szerdán) 16,30 órai kezdettel tartott ülésén HATÁROZATOK:

Részletesebben

HATÁROZATOK ALSÓNEMESAPÁTI 66/2013.(VIII.09.) határozat a Védőnői Szolgálatot Fenntartó Egészségügyi Társulás megszüntetése

HATÁROZATOK ALSÓNEMESAPÁTI 66/2013.(VIII.09.) határozat a Védőnői Szolgálatot Fenntartó Egészségügyi Társulás megszüntetése A L S Ó N E M E S A P Á T I és N E ME S A P Á T I Községek ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETEINEK 2013. augusztus 9-ei együttes ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 151-2/2013/ANA. Tartalom:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Magyar Kerékpárosklub december 13 án megtartott Választmány üléséről. Szavazás Igen Nem Tartózkodott. Napirend elfogadása 5 0 0

Jegyzőkönyv. A Magyar Kerékpárosklub december 13 án megtartott Választmány üléséről. Szavazás Igen Nem Tartózkodott. Napirend elfogadása 5 0 0 Jegyzőkönyv A Magyar Kerékpárosklub 2013. december 13 án megtartott Választmány üléséről Résztvevők: Varga Andrea (továbbiakban: VA) Választmány tag Közgyűlés delegáltja Liptay Orsolya (továbbiakban: LO)

Részletesebben

INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Jegyzőkönyv Képviselő-testületi ülésről 2016. 06. 08. Jegyzőkönyvet készítette: Marosi Magdolna jegyzőkönyv-vezető Iktatószám: 338-21/2016. Jegyzőkönyv Inárcs Nagyközségi

Részletesebben

10. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről.

10. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről. Szám:600/10/2015. 10. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 17:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testület ülése 2012. április 2. J E G Y Z Ő K Ö N Y V JEGYZŐKÖNYV Készült: Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 2-án 9.00 órai

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 13-án 09:00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 13-án 09:00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. július 13-án 09:00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés helye: Kékkút Község Önkormányzat

Részletesebben

VILLAMOSENERGIA-IPARI MUNKAVÁLLALÓK ÉRDEKVÉDELMI SZAKSZERVEZETE

VILLAMOSENERGIA-IPARI MUNKAVÁLLALÓK ÉRDEKVÉDELMI SZAKSZERVEZETE VILLAMOSENERGIA-IPARI MUNKAVÁLLALÓK ÉRDEKVÉDELMI SZAKSZERVEZETE (VIMÉSZ) SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Tatabánya, 2012. október 29. VILLAMOSENERGIA-IPARI MUNKAVÁLLALÓK ÉRDEKVÉDELMI SZAKSZERVEZETE (VIMÉSZ)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült 2011. augusztus 16. napján 18 00 órakor, Sződ Község Faluházában megtartott Sződ Község Képviselő-testületének, Keszeg Község Képviselő-testületének és Csörög Község

Részletesebben

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Másolat Bekecs község Önkormányzati Képviselőtestületének 2006. október 6-án megtartott ünnepélyes alakuló üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete február 27-én megtartott közgyűléséről

Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete február 27-én megtartott közgyűléséről Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete 2012. február 27-én megtartott közgyűléséről Közgyűlés helye: Szeged, Osztrovszky u. 6. Időpontja: 2012. február 27.16.30. óra Taglétszám: 80 fő Megjelentek száma:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 268-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2014. október 22-én 16,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Tapolcafői Városrész Önkormányzata Testületének február 11-én órakor tartott ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Tapolcafői Városrész Önkormányzata Testületének február 11-én órakor tartott ülésén. TAPOLCAFŐI VÁROSRÉSZ ÖNKORMÁNYZATA Szám: 1/22-2/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tapolcafői Városrész Önkormányzata Testületének 2015. február 11-én 17.00 órakor tartott ülésén. Jelen vannak:, Patyi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Török Tiborné polgármester. Laczóné Hardi Márta képviselő. Kurjancsek Zoltán képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Török Tiborné polgármester. Laczóné Hardi Márta képviselő. Kurjancsek Zoltán képviselő JEGYZŐKÖNYV Készült: Hetes, Csombárd és Várda Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek 2017. június 28-án 17 órai kezdettel a Hetesi Közös Önkormányzati Hivatalban (7432 Hetes, Rákóczi u. 34.) megtartott

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 105-11/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Marcalgergelyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 13- án 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Marcalgergelyi

Részletesebben

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága szeptember 29-i üléséről

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága szeptember 29-i üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága 2017. szeptember 29-i üléséről 29/2017. (IX.29.) ÜB. számú bizottsági határozat az Ügyrendi Bizottság 2017. szeptember

Részletesebben

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés Jegyzőkönyv

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés Jegyzőkönyv Helye: Ökológiai Intézet, BFTE iroda. 3525 Miskolc, Kossuth u. 13. I. emelet Ideje: 2015.07.28., kedd 17.00 óra BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2015. Jegyzőkönyv Boronkai József: Köszöntöm a megismételt

Részletesebben

Jegyzőkönyv. amely készült az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2011. január 4-én megtartott Küldöttközgyűlésén

Jegyzőkönyv. amely készült az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2011. január 4-én megtartott Küldöttközgyűlésén Jegyzőkönyv amely készült az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2011. január 4-én megtartott Küldöttközgyűlésén A küldöttközgyűlés helye: OTP Bank Nyrt. Budapesti Régió (Budapest V., Semmelweis u.

Részletesebben

Deutsche Minderheitenselbstverwaltung der Stadt Miskolc mit Komitatsrecht JEGYZŐKÖNYV

Deutsche Minderheitenselbstverwaltung der Stadt Miskolc mit Komitatsrecht JEGYZŐKÖNYV Deutsche Minderheitenselbstverwaltung der Stadt Miskolc mit Komitatsrecht Német Nemzetiségi Önkormányzat Levelezési cím: 3535 Miskolc, Bartók Béla út 54 Miskolc Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata

Részletesebben

Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének január 03. napján megtartott rendkívüli nyilvános ülésének

Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének január 03. napján megtartott rendkívüli nyilvános ülésének Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 03. napján megtartott rendkívüli nyilvános ülésének JEGYZŐKÖNYVE 1/2013.(I.03.) Öt. határozat Testületi ülés napirendjének elfogadása

Részletesebben

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy a 7 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy a 7 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja. J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 8.-án, az önkormányzat házasságkötő termében 8 órai kezdettel megtartott, telefon útján összehívott, soron

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2016. május 12-én a Városháza kistermében 15 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.

Részletesebben

Kővágóörs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8254 Kővágóörs, Petőfi u. 2. JEGYZŐKÖNYV

Kővágóörs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8254 Kővágóörs, Petőfi u. 2. JEGYZŐKÖNYV Kővágóörs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8254 Kővágóörs, Petőfi u. 2. Szám: Krs/784-8/2018. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kővágóörs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2018. június 12. napján 08:30

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. október 26-án tartott rendkívüli, nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. október 26-án tartott rendkívüli, nyilvános üléséről 1 JEGYZŐKÖNYV Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. október 26-án tartott rendkívüli, nyilvános üléséről 2 JEGYZŐKÖNYV Készült: Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete 15/I/2007. J e g y z ő k ö n y v Készült Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. október 24-én 16 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

Dunaszentpál Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9175 Dunaszentpál, Iskola tér 1. J e g y z ő k ö n y v

Dunaszentpál Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9175 Dunaszentpál, Iskola tér 1. J e g y z ő k ö n y v Iktatószám: II/1-17/2015. Dunaszentpál Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9175 Dunaszentpál, Iskola tér 1. J e g y z ő k ö n y v mely készült 2015. december 9-én 17:00 órakor az önkormányzat hivatalos

Részletesebben

A Vasutasok Szakszervezete Felügyelő Bizottságának ÜGYRENDJE

A Vasutasok Szakszervezete Felügyelő Bizottságának ÜGYRENDJE A Vasutasok Szakszervezete Felügyelő Bizottságának ÜGYRENDJE 1. Általános rendelkezések A Vasutasok Szakszervezete ( a továbbiakban: VSZ) XVIII. Kongresszusán 2015. 05.16-án megválasztott Felügyelő Bizottság

Részletesebben

TÁRGYMUTATÓ. Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. október 21-ei alakuló ülésének jegyzőkönyvéhez

TÁRGYMUTATÓ. Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. október 21-ei alakuló ülésének jegyzőkönyvéhez TÁRGYMUTATÓ Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. október 21-ei alakuló ülésének jegyzőkönyvéhez 161/2014.(X.21.) sz. önk.hat. 18/2014.(X.29.) önk.rend. 162/2014.(X.21.) sz. önk.hat. Napirendek

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2009/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T ABOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. október 17. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatal Abodi Kirendeltségén (3753 Abod, Magyar út 42.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./

Részletesebben

Szám: 310-3/2017. N é m e t b á n y a

Szám: 310-3/2017. N é m e t b á n y a Szám: 310-3/2017. N é m e t b á n y a Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. február 9. napján 8 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottságának 2009. december 11-én tartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Bartáné Tóth Mária Dr.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Zalacséb, Zalaháshágy és Salomvár Községek Önkormányzati Képviselő-testületeinek

JEGYZŐKÖNYV Zalacséb, Zalaháshágy és Salomvár Községek Önkormányzati Képviselő-testületeinek Szám: 178/2013. JEGYZŐKÖNYV Zalacséb, Zalaháshágy és Salomvár Községek Önkormányzati Képviselő-testületeinek 2013. február 7-én megtartott együttes üléséről Zalacséb határozatok: Sorszáma Kódja 2/2013.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének december 03-án órakor megtartott nyilvános testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének december 03-án órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt.szám: 58-10//2013/ÁBR. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 03-án 14.30 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak:

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: JEGYZŐKÖNYV Uraiújfalu, Vasegerszeg,Nagygeresd, Nemesládony, Simaság és Vámoscsalád községek képviselő-testületeinek 2014. december 18-án 17 óra 30 perckor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó

Részletesebben

ÜGYRENDI-JOGI-SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGA

ÜGYRENDI-JOGI-SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGA III. Iktatószám: 280-2/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete ÜGYRENDI-JOGI-SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGA 2016. január 28-i n y í l t s o r o n k í v ü l i k i b ő v

Részletesebben

Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L

Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. május 26. napján 18 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv

Részletesebben

/2014. ikt.sz. 1/2014.

/2014. ikt.sz. 1/2014. Füzesgyarmati Roma Nemzetiségi Önkormányzat K é p v i s e l ő - t e s t ü l e t e 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. Tel: 66/491-058, fax: 66/491-361. -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Idősügyi Tanácsának Ügyrendje. egységes szerkezetben. Általános rendelkezések

Pécs Megyei Jogú Város Idősügyi Tanácsának Ügyrendje. egységes szerkezetben. Általános rendelkezések Szám:07-7/588-6/2016. Pécs Megyei Jogú Város Idősügyi Tanácsának Ügyrendje egységes szerkezetben I. Általános rendelkezések Szervezet neve: Pécs Megyei Jogú Város Idősügyi Tanács (a továbbiakban: Idősügyi

Részletesebben

ÜGYREND (módosításokkal egységes szerkezetben) Az Akkreditálási Tanács Ügyrendje

ÜGYREND (módosításokkal egységes szerkezetben) Az Akkreditálási Tanács Ügyrendje ÜGYREND (módosításokkal egységes szerkezetben) Az Akkreditálási Tanács Ügyrendje 1. Általános rendelkezések 1.1. Az ügyrend az elfogadásával lép hatályba és az Akkreditálási Tanács (továbbiakban: Tanács)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Nagyecseden, a Polgármesteri Hivatal tanácstermében, 2015. április 16-án az önkormányzati képviselő-testület r e n d k í v ü l i nyilvános üléséről Jelen voltak: Kovács Lajos,

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról SZAKÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. január 12. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatalban (3780 Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. A választás eredményéről szóló tájékoztató elfogadása

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. A választás eredményéről szóló tájékoztató elfogadása 1 Községi Önkormányzat Nemeskér 7-1/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V H A T Á R O Z A T N A P I R E N D 27/2014.(X.23.) 28/2014.(X.23.) 29/2014.(X. 23.) 30/2014.(X.23.) 31/2014.(X.23.) 32/2014.(X. 23.) 33/2014.(X.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének és Nagyberény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 2-án megtartott nyilvános, együttes üléséről Helyszín: Nagyberény,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Kunhegyes, Városháza nagy tanácskozó terme

Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Kunhegyes, Városháza nagy tanácskozó terme Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes város, Tiszagyenda és Tiszaroff Községek Önkormányzata Képviselőtestületeinek 2006. december 14-én megtartott együttes üléséről. Az ülés helye: Kunhegyes, Városháza nagy

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a napirendi pontok tárgyalására tett javaslatot egyhangúlag elfogadta.

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a napirendi pontok tárgyalására tett javaslatot egyhangúlag elfogadta. Jegyzőkönyv Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 20-án megtartott alakuló ülésén. Jelen vannak: Dr. Lakos Roland polgármester, Bögös István, Gáspár János, Dr. Kárpáti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselő-testületének 2002. október 31-én megtartott alakuló üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Kistérségi Gyerekesély Bizottság Ügyrendje

Kistérségi Gyerekesély Bizottság Ügyrendje Kistérségi Gyerekesély Bizottság Ügyrendje 1. A Bizottság feladatai 1.1. A Bizottság a projekt keretében érintett szakterületeken, a Kistérségben tevékenykedő döntéshozók, szakemberek és civil képviseletek

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. Spóner Tibor megválasztása jegyzőkönyvhitelesítőnek

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. Spóner Tibor megválasztása jegyzőkönyvhitelesítőnek Községi Önkormányzat Lövő 2-1 /2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V H A T Á R O Z A T N A P I R E N D 4/2015.(II.03.) Az ülés napirendi pontjainak elfogadása 5/2015.(II.03.) Spóner Tibor megválasztása jegyzőkönyvhitelesítőnek

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. október 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. október 29-én 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

Tengelic Község Önkormányzata Képviselő-testülete március 11-i ülése

Tengelic Község Önkormányzata Képviselő-testülete március 11-i ülése Tengelic Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. március 11-i ülése Tárgy: A Paksi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodásának módosítása Előterjesztő: Gáncs István polgármester Tisztelt

Részletesebben

Görög László polgármester

Görög László polgármester NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2011. május 06-án megtartott rendkívüli testületi ülésének a.) jegyzőkönyve b.) határozata c.) előterjesztése d.) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A T

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szabó István Balázs képviselő (7 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT

JEGYZŐKÖNYV. Szabó István Balázs képviselő (7 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT Győrladamér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 16/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Győrladamér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 21-én 16.00 órai kezdettel a Polgármesteri

Részletesebben

1. Javaslat a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat évi költségvetésének V. számú módosítására Előterjesztő: Jónás Gábor (1969), elnök

1. Javaslat a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat évi költségvetésének V. számú módosítására Előterjesztő: Jónás Gábor (1969), elnök Ikt.sz.: 33-11/2014. NÓGRÁD MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2014. február 10-én, Salgótarjánban, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében

Részletesebben