Haza és haladás országos történelem és műveltségi vetélkedő. A döntő résztvevői

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Haza és haladás országos történelem és műveltségi vetélkedő. A döntő résztvevői"

Átírás

1 Haza és haladás országos történelem és műveltségi vetélkedő A döntő résztvevői A résztvevő csapatok: 1. Balatoni reformerek Vörösberényi Általános Iskola, Balatonalmádi 2. Bocskai angyalai Bocskai István Ált. Iskola, Hajdúböszörmény 3. Bocskai apródjai Bocskai István Ált. Iskola AMI és EPSZ Hajdúnánás 4. Deákok Dózsa György Ált. Iskola, Debrecen 5. Deákos diákok Deák Ferenc Gimnázium, Fehérgyarmat 6. FMG- egylet Fazekas Mihály Gimnázium, Debrecen 7. Kálvin Kálvin Téri Református Ált. Iskola, Makó 8. Legjobbászok Vörösberényi Általános Iskola, Balatonalmádi 9. Nádudvar követei Kövy Sándor Ált. Iskola AMI és PSZ, Nádudvar 10. Pozsonyi diéta SKÁI Móra Ferenc Tagintézménye, Sajószentpéter 11. Nádudvari reformerek Kövy Sándor Ált. Iskola AMI és PSZ, Nádudvar Felkészítő tanárok: Csetényi Tamásné Nagyné Tardi Tünde Demeterné Vajda Piroska Uzonyiné Novoth Andrea Miklósné Király Éva Tóth Sándor Kovácsné Bodzsár Zsuzsa Zsapka Andrea Timcsukné Gere Ibolya Román Péterné Tóthné O. Nagy Judit 12. Reformerek Bocskai István Ált. Iskola, Hajdúböszörmény 13. Szótüzérek Karácsony Sándor Ált Iskola, Debrecen 14. Zajtalan gyufák Vörösmarty Mihály Ált. Isk. AMI, Debrecen 15. Nemzeti Casino Benedek Elek Ált. Iskola, Debrecen Zolnainé Sóvágó Judit Dr. Czifra Ildikó Molnár József Kapus Szabolcs

2 2012. május 27. A döntő menete Megnyitó az aulában Rajzpályázatok eredményhirdetése A vetélkedő kezdete 1. Köszöntések, bemutatkozások 20 perc 2. a) Totó b) Keresztrejtvény 10 perc 3/1 Dramatizált történetek bemutatása 1. ( 4 csapat) 20 perc 4. a) Betűrengeteg b) Torpedo - évszámok 10 perc 3/2 Dramatizált történetek bemutatása 2. ( 4 csapat) 20 perc 5. a) Képkirakó (puzzle) 10 perc b) Tudomány, technika trimino 3/3 Dramatizált történetek bemutatása 3. ( 2 csapat) 10 perc Ebédszünet 6. a) Térképismeret 10 perc b) Ez történt március 15-én 3/4 Dramatizált történetek bemutatása 4. ( 3 csapat) 15 perc 7. Irodalom - Debreceni történetek 15 perc 8. Képfelismerés 10 perc 3/5 Dramatizált történetek bemutatása 5. ( 2 csapat) 10 perc 9. a) A reformkor zenéje b) Kik ők? - csoportkép 10 perc 10. Ki/mi vagyok én? - csapatjáték 25 perc Pontszámok összesítése, oklevelek megírása 10 perc kb A zsűri értékelése Jutalmak kiosztása perc Fotózás A csapatok elutazása

3 Előzetes feladatok 1. feladat A) Bemutatkozás A csapatok előzetes feladatként kapták a bemutatkozó versek un. csatakiáltások írását, amit közösen kell bemutatniuk. Ez a csapatra utaló soros versike, hangozzék el, hogy honnan jöttek, mit szeretnek, stb. ötletes szöveggel, előadásmóddal. Pontszám: 10 pont B) Tabló készítése a településről, esetleg az iskoláról A csapatok az érkezéskor leadják a tablókat és a hozzá hozott tárgyakat. Ezek a földszinti folyosón kerülnek kiállításra. A versek elhangzása után a zsűri ezeket megtekinti és a bemutatkozó feladatot együtt pontozza. A zsűri pontozza, de a verseny közben újra megtekintheti és meghozza a döntést. (Pár szavas értékelést fűzhet hozzá.) Pontszám: 20 pont 2. Monda dramatizálása A reformkorról szóló mondáskönyvből pl. Lengyel Dénes:Kossuth Lajos öröksége ( egyéb könyvből is lehet) választhattak egy történetet a csapatok, amelyik a versenyünk korához kötődik. Ezt a történetet 3,5-4 percben, dramatizálva adják elő a csapatok a zsűri és társaik előtt. A történetek bemutatására elosztva 3-4-es csoportokban, az írásbeli feladatok között kerül sor. A választás teljesen a csapaton múlik, nyilván a létszámnak megfelelően választhat történetet. A mesélő lehet 2 gyerek is. Értékelési szempontok: - Kiderüljön, hogy kiről, vagy miről szól a történet, mi történt a szereplőkkel - Érthető, jól előadott legyen - Ne lépje túl jelentősen a megadott időt (pontlevonás 4,5 perctől) Nem szükséges díszlet és jelmez, jelképes díszlet elég, pl. egy kartonon az épület rajza, háttér, vagy mesélő általi bemondás alapján stb. Pontszám: 30 pont Csapatnév:.

4 Totó a reformkorról 1. Ki volt Magyarország nádora a reformkorban? 1. István főherceg 2. József főherceg X. Ferdinánd főherceg 2. Melyik épületet nem az előbbi nádor idején kezdték el építeni Pesten? 1. Ludovica 2. Gellért hegyi csillagvizsgáló X. Parlament 2. Mi volt Wesselényi Miklós művének a címe? 1. Balítéleletekről 2. Mondolat X. Lovakrul 4. Kinek a híressé vált mondata: Jelszavaink valának: haza és haladás! 1. Széchenyi István 2. Kossuth Lajos X. Kölcsey Ferenc 5. Hol ülésezett a reformkori magyar országgyűlés? 1. Buda 2. Pozsony X. Fehérvár 6. Melyik volt az első párt Magyarországon? 1. Konzervatív Párt 2. Függetlenségi Párt X. Szociáldemokrata Párt 7. Melyik nem Vörösmarty Mihály műve? 1. Zalán futása 2. A falu jegyzője X. Szózat 8. Kik voltak a kortesek? 1.szerencselovagok 2. földnélküli birtokosok X. a választás irányítói a megyei követválasztásokon 9. Melyik volt Kossuth Lajos legfontosabb politikai programja? 1.ősiség eltörlése 2. érdekegyesítés X. vasútfejlesztés 10. Ki tartunk a magyarországi nőnevelés egyik úttörőjének, aki Angyalkert néven a Habsburg Birodalom első óvodáját is megalapította a reformkorban? 1. Teleki Blanka 2. Szendrey Júlia X. Brunszvik Teréz 11. Ki lett az Országos Védegylet elnöke? 1. Batthyány Kázmér 2. Deák Ferenc X. Kossuth Lajos 12. Melyik törvény mondta ki a jobbágyság megváltás nélküli felszabadítását? II. tc IX. tc. X IX. tc. 13. Hogyan szólt eredetileg a Nemzeti dal első sora? 1. Rajta magyar,! 2.Talpra katonák,! X. Harcra magyar,! +1. Mire vonatkozik az évi XXI. törvénycikk? színek 1. A magyar nyelvhasználat 2. törvény előtti egyenlőség X. a magyar címer és a nemzeti 14 p Csapatnév:.

5 Keresztrejtvény A rejtvényben a reformkor jelentős személyeivel, fontos fogalmaival találkozhattok. A rejtvény megfejtése után válaszoljatok a kérdésekre! Az országgyűlési ifjak vezére 2. Széchenyi István jelentős műve /1830/ 3. A márciusi ifjak egyik vezére, történelemtanár 4. Kölcsey Ferenc megyéje 5. A Toldi írója 6. A márciusi ifjak egyike, híres regényíró 7. A reformkor Habsburg uralkodója 8. Nyelvújítónk 9. Iparpártoló egyesület 10. A nemes is adózzon! 11. Reformkori színésznő 12. Reformkori irodalmi folyóirat 13. Jobbágyfelszabadítás 14. Hitelfelvételt akadályozó középkori törvény 15. Országgyűlési. / Kossuth 16. Az országgyűlés neve /16 p 1. Az idézet:.. /4 p 2. Kinek melyik művéből származik az idézet?../2-2 p 24 p Csapatnév:...

6 Széchenyi István emlékezete Széchenyi István nemcsak elméleti munkáival volt a reformmozgalom elindítója, nagyon sokat tett az ipar, a közlekedés és a mezőgazdaság fejlődéséért. Az alábbi betűrengetegben az általa írt legismertebb műveket és a nevéhez kötődő létesítményeket, vívmányokat találjátok. Keressétek ki a rejtvényben elrejtett 15 alkotást, majd csoportosítva írjátok ki a vonalakra. Haladhattok több irányba is, pl: B M K A E L O V A K R U L H G D S B Z T U L M S A L R H G J K K L K A V C A Ü F G U A O M U I D A T S L L Á Ú R Ö Z T G A Í K L E T V Y A Ú B N M C K K Ú R D E I O Ű A L T M K N E M Z E T I K A S Z I N Ó O H J G Y T R L M T R E Ő Á L M V N B V C L L H E N G E R M I H O E I G Ő Z E Á P T Ő Ú A S A F I G R H Á J H S N K N J Á N X L É T Á S Í L Y A C C V É B N M H O R E T E Z I U J I H O P P Ó A U M D L F N G V H Ó D Í J E K L É D Á Í C V Y B N M Z E D U N A S Z A B Á L Y O R T Z Á U I O P Ő B A S D F G H Z J K l S A I M É D A K A É Z Í C Á V Ó B U D A I H A J Ó G Y Á R A S Elméleti munkák: Gyakorlati alkotások: 15 pont

7 Torpedó - évszámok Csapatnév:.. Az alábbi évszámok a XIX. század első felének legfontosabb eseményeit jelzik. A torpedó játék szabályai szerint válaszoljatok a kérdésekre értelem szerint! Pl. A Toldi megírásának éve: A5 vagy- Milyen eseményt jelöl az A5? - A Toldi megírásának éve A B C D Melyik országgyűlésen történt Széchenyi István felajánlása a nyelvművelő intézmény létrehozására?...../2 p 2. Az Országos Védegylet megalakítása../1 p Milyen fontos törvényt jelöl még e mező?./1 p 3. A Himnusz megírása.../1 p 4. Milyen tragikus eseményt jelöl a C2 mező? Hol történt?.../2 p 5. Mit jelöl a C4 mező a magyar sajtó történetében? Nevezzétek meg a hozzá kötődő személyt is! Jelöljétek a mezőt, meddig tartott e tevékenysége!....../3 p 6. Melyik mező jelöli az adminisztrátori rendszer bevezetését Magyarországon?.../1 p 7. Az első magyarországi vasútvonal átadásának mezője? - Mely városokat kötötte össze? (pontos dátum + 1 p)..../3+1p 8. Mit jelöl az A4 mező a kulturális életben?../2 p 9. Pontosítsátok az A2 mező dátumát! Polgári forradalom Magyarországon./1 p Nevezzetek meg az évszámhoz - azzal összefüggésben lévő - még egy eseményt!... /2 p 10. Fontos mérföldkő Buda-Pest közlekedésében melyik mező, milyen esemény?.../2 p 11. Széchenyi István a) Hitel b) Stádium c. munkáinak megjelenését jelölő mezők: a) b) /1 p 12. Az utolsó reformországgyűlés mezői:.../2 p 13. Kakukktojás: Melyik mezőhöz nem szerepelt kérdés?... /1 p 26 p

8 Csapatnév:. Képkirakó A borítékban lévő mozaikokból rakjátok össze a jól ismert képet, majd válaszoljatok a kérdésekre! / 8 p 1. Mi a kép címe?../ 3 p 2. Ki a kép alkotója?.. / 2 p 3. Nevezzétek meg a képen látható 5 leghíresebb személyt! / Nevenként 1-1 p 18 pont

9 Ez történt március 15-én 1. Csapatnév: március 15-e a forradalom napja. Sok írónk, költőnk megörökítette e nevezetes nap eseményeit. Petőfi naplója, Jókai visszaemlékezései és még több kortársuk írásai is bemutatják a forradalmi eseményeket. Képzeljétek most ti is magatokat a márciusi fiatalok közé, és idézzétek fel ezt a napot! 1. Mi és hogyan történt? Állítsátok időrendi sorrendbe március 15-e eseményeit! A Landerer nyomdában kinyomtatták a 12 pontot és a Nemzeti dalt. Kiszabadították Táncsics Mihályt a börtönből. A Márciusi Ifjak a Pilvax kávéházban gyülekeztek. A forradalmi tömeg a Városháza elé vonult. Este a Nemzeti Színházban a Bánk bán díszelőadását tartották. A szabad sajtó első példányait kezdték osztogatni az utcákon. Petőfi elolvasta a tömegnek a Nemzeti dalt. A Helytartótanács engedett a forradalmi tömeg nyomásának. A Nemzeti Múzeum előtti nagygyűlésen elhangzott a Nemzeti dal, Jókai felolvasta a 12 pontot. A fiatal forradalmárok először az egyetemhez mentek, ahol az egyetemisták is csatlakoztak hozzájuk. / 9 p 2. A mellékelt borítékban képeket találtok a március 15-i nap eseményeihez. Válasszátok ki az egyes eseményekhez illőt, és ragasszátok a térképre, a megfelelő számhoz! / 9 p 1-2. összesen: 18 p

10 Ez történt március 15-én 2. - Buda-Pest A kivágott képek:

11 Csapatnév:... Irodalom - Debrecen története Címereden őt szeretem: a főnix madarat, Ki napba néz s belőle issza az arany sugarat. (Kiss Tamás: Debrecen-köszöntő) I. Debrecen szabad királyi város címerében már ott szerepelt a főnix madár, jelképezve, hogy a város történelme során igen sokszor bizonyította, hogy élni akar és rombolja bár tatár, török vagy német, mégis meg tud maradni. 1. Mit jelent a város neve, Debrezun? a, Harcoljon! b, Éljen, mozogjon! c, Épüljön, viruljon! 2. A Debreceni Dózsák több mint egy századon át tartó uralma idején Debrecen fejlődésnek indult. Jobbágyfaluból mezővárossá vált. Kitől kapta ezt a rangot? a, I. Lipóttól b, Szent Lászlótól c, I. Lajostól 3. A három részre szakadt országban, ezek határán Debrecen különlegesen nehéz helyzetbe került, háromfelé adózott. A török uralom után az elnémetesítési törekvések nehezedtek rá. Amikor szabad királyi városi rangot kapott, a Habsburg-magyar királyok birtokába került. Melyik évben történt ez? a, 1693-ban b, 1698-ban c, 1711-ben 4. A hadjárások, sarcolások miatt a XVIII. századra a város elszegényedett, eladósodott. Debrecen polgárait terhelte még a kötelező katonaszállásozás is. Mit jelentett ez? a, laktanyákat kellett biztosítani a császár katonáinak b, a polgároknak szállást, élelmet kellett adniuk a zsoldosoknak saját házuknál c, el kellett szállítani a katonákat, ha arra volt szükség 5. Debrecen ma már kulturális központ, iskolaváros is. Híres Református Kollégiumát századokon át az ország iskolájának nevezték, magas szintű európai műveltséget képviselt. Ki alapított itt nyomdát 1561-ben? a, Huszár Gál b, Könyves Tóth Mihály c, Hatvani István /5 p II. Debrecent Kossuth Lajos a magyar szabadság őrvárosának nevezte december végén, amikor a császári csapatok egyre jobban fenyegették a fővárost, az országgyűlés Debrecenbe költözött. Azok a napok örökre megmaradnak emlékezetünkben. A Nagytemplom a város jelképe. Minden korban fontos szerepet töltött be Debrecen életében. a, Mi volt a neve a régi templomnak, amelynek a helyén épült?... b, Ki tervezte a Nagytemplomot?.. c, Milyen vallásúak használják a templomot?... A templom kiemelkedő történelmi esemény színhelye volt a szabadságharc idején. Egészítsétek ki a hiányzó részeket a megfelelő szavakkal!.-én a Nagytemplomba vonult a tömeg, ahol. felolvasta a Magyarország függetlenségéről és -ról szóló határozatot. Az országgyűlés Kossuth Lajost választotta. E nap emlékére őrzik a templomban., mely ma is látható a szószék előtt. /8 p

12 III. Csapatnév:. Ki a kép alkotója, mi a festmény címe?.... Magyarázzátok meg a címet! Hogyan kapcsolódik a képen látható esemény Debrecen történetéhez?... Kinek a nevéhez fűződik az egészségügyi ellátás megszervezése a szabadságharc idején?... /7 p IV. A mindennapi köznyelvből régen kikopott szavakat láttok. Magyarázzátok meg a jelentésüket! szatócs:... kápsáltak:. cétusszoba:.. diskurzus:... dolmány:... V. A szabadságharc egyik döntő csatáját Debrecen közelében vívták. A város határához közeledő orosz csapatokat a Balmazújvárosi útnál próbálták meg feltartóztatni a honvédek. Ki volt a magyar haderő parancsnoka?... Mikor zajlott le az ütközet? (év, hónap, nap) Az elesett katonáknak és a csatát irányító tábornoknak is emléket állítottak a debreceniek. Hol találhatók ezek az emlékek? a, a katonáké:. Egészítsétek ki a síremlék szövegét! Honvédek,.. nyugosznak itt. b, a tábornoké: /5 p /5 p

13 Csapatnév:... VI. Döntsétek el, hogy a Kossuth Lajoshoz kötődő állítások, igazak-e vagy hamisak! / I - H a) Kossuthnak nagy gyönyörűséget szerzett az ős fákkal teli Nagyerdő látványa, de oda csak kétszer jutott el itt tartózkodása alatt. b) Egy debreceni anekdota szerint Kossuthhoz egyszer bevezettek egy parasztembert, aki arra panaszkodott, hogy a Kossuth-bankót nem fogadják el tőle, mire ő azt beváltotta, s kettőt adott helyette. c) Kossuth a Kollégiumban lakott, s itt őrizték a Szent Koronát is. d) Vachott Sándor, korának egyik népszerű költője, Kossuth személyi lelkésze is volt. e) Kossuth a Miklós utcai városkapun át érkezett Debrecenbe január 7-én, s az őrség vezetője ezt írta a nagy könyvbe róla: a magyarok Mózese. /5 p Összesen: 35 p

14 Csapatnév: Képfelismerés 1. A következő képek segítségével egy reformkori kirándulásra indulunk, ahol az adott korszak híres személyeit, eseményeit, vagy épületeit nézhetjük meg. Kit vagy mit ábrázolnak a képek? Válaszoljatok a hozzájuk kapcsolódó kérdésekre! 1. Ki az illető személy? Melyik országgyűlésen lépett a magyar politikai porondra? Nevezzetek meg 1 elméleti és 1 gyakorlati alkotását!. /4 p 2. Ki ő? Melyik országgyűlésen képviselte követként megyéjét? Mi az összefüggés személye és a Magyar kultúra napja között? Melyik ez a nap? /5 p 3. Ki az illető személy? Melyik lapnak volt a szerkesztője? Mi volt a legnagyobb tisztsége politikai pályafutása során?... /4 p 4. Az irodalmi reformkorszak kezdete fűződik e személy nevéhez. Ki ő? Hol, mikor mutatták be Árpád ébredése c. színművét?(évszám)../4 p 5. Ki a képen lévő személy? Ki volt a felesége? Melyik híres versét írta nejéhez, az örökké tartó szerelméről?.,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,../4 p 6. Mi a festmény címe? Ki az alkotó? Melyik nap eseményeit örökíti meg a festő?...../4 p 6. Ki a képen látható személy? Hogyan kapcsolódik az előző kép eseményeihez? 7../3 p 8. A reformkor építészetének jellegzetes alkotásait láthatjátok. Milyen stílusúak az épületek?.../1 p Mely épületek ezek? Kiknek a munkái?../ 2-2 p

15 9. A reformkorszak egyik jelképét láthatjátok. Mi a mellette lévő festmény címe, ki az alkotó? Hol történt a képen megfestett esemény?.../3 p 10. Reformkori kirándulásunk végállomása, szintén egy korabeli építészettörténeti emlék. Mi az épület? Ki volt a tervezője? Kinek a szobra áll az épülettől balra?.../3p A kép jobb sarkában milyen történelmi emlék látható(kihez kötődik)?../1 p Végezetül a reformkori eseményeket követő forradalom és szabadságharc szomorú emlékét őrző helyi emlékmű hőseinek tisztelgünk e képekkel, amelyhez kapcsolódó kérdésekre már az előző feladatban válaszoltatok. Csak törpe nép felejthet õs nagyságot, Csak elfajult kor hõs elõdöket; A lelkes eljár õsei sírlakához S gyújt régi fénynél új szövetneket /Garay János/ 40 p

16 Csapatnév:. A reformkor és a romantika zenéje I. Zenefelismerés A reformkor, a nemzeti öntudat ébredése a XIX. század zenei életében is jelentkezett. Két zenemű részletét hallhatjátok, amelyek e korszak termékei. a) Kik a szerzők? b) Mi a művek ill. a részlet címe? Zeneszerző A mű címe A részlet címe /2-2 p II. Romantikus zeneirodalom a) Párosítsátok a zeneszerzőket és a megadott műveket! A zeneszerzők számait írjátok a művek elé! 1. Liszt Ferenc Nabucco - Rabszolgák kórusa 2. Brahms Forradalmi etűd 3. Erkel Ferenc Magyar táncok Chopin Koronázási mise 5. Verdi Bánk bán b) Egészítsétek ki az alábbi mondatokat! A magyar nemzeti opera megteremtője:. A rapszódia kiváló művelője:. A Hunyadi László c. opera III. felvonásának helyszíne: A Himnusz megzenésítője:. A Szózat zeneszerzője: A reformkor táncos karakterű katonai toborzótánca:.. A XIX. század magyar nemesi társastánca:... /1-1 p /1-1 p 22 p

17 Csapatnév:. Kik ők? Az alábbi képen a korszak híres személyeinek egy csoportját látjátok. 1. Kik ők, nevezzétek meg a csoportot! Mikortól dolgoztak így együtt? 2. Soroljátok fel a képen látható személyek nevét és minél többnek a csoportban betöltött tisztségét is! 1... /4 p /1-1 p /1-1 p Max: 22 p

18 Ki vagyok én/ Mi vagyok én? A reformkor híres személyeiről, jellegzetes tárgyairól, fogalmairól hangzanak el információk. Az adott dolgot minél kevesebb információból kell kitalálnia a csapatnak. Az adott csoport húz egy számot. ( kilő a léggömbből ) A játékvezető ismerteti a számhoz tartozó mondatokat, egyenként, sorrendben. Minden személy vagy tárgy 12 p ha az első kérdés után kitalálják. Minden ezt követő kérdés után 2-vel kevesebb pont-min. 2p A többi csapat is szerezhet plusz pontokat: írásban 2-2p-ért beadhatják a helyes választ. Rossz válasz esetén: -2 p

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

A három részre szakadt ország

A három részre szakadt ország Az jó hírért névért, S a S a szép tisztességért k Ök mindent hátrahagynakő E Emberségröl példát, Vi Vitézségröl formát Mindeneknek k adnak... /Balassi Bálint / A három részre szakadt ország Magyarország

Részletesebben

Liliom és holló. Magyarország a XIV-XV. században. Országos történelem és műveltségi vetélkedő 2011/2012 Döntő

Liliom és holló. Magyarország a XIV-XV. században. Országos történelem és műveltségi vetélkedő 2011/2012 Döntő Oh nagy volt hajdan a magyar, Nagy volt hatalma, birtoka; Magyar tenger vizében húnyt el Éjszak, kelet s dél hullócsillaga. /Petőfi: A hazáról/ Liliom és holló Magyarország a XIV-XV. században Országos

Részletesebben

V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY TÖRTÉNELEM 7-8. OSZTÁLY. Tanuló neve:... Osztálya:... Iskola neve: Címe: Felkészítő tanár neve:...

V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY TÖRTÉNELEM 7-8. OSZTÁLY. Tanuló neve:... Osztálya:... Iskola neve: Címe: Felkészítő tanár neve:... Fekete István Általános Iskola 2213 Monorierdő, Szabadság u. 43. Tel./Fax: 06-29-419-113 www.fekete-merdo.sulinet.hu V. TOLLFORGATÓ 2. forduló V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY TÖRTÉNELEM 7-8. OSZTÁLY

Részletesebben

EFOP Múltunk a jelenben a jövőért! Iskolaközpontú helyi együttműködések támogatása a Tarjáni Német Nemzetiségi Általános Iskolában

EFOP Múltunk a jelenben a jövőért! Iskolaközpontú helyi együttműködések támogatása a Tarjáni Német Nemzetiségi Általános Iskolában EFOP-1.3.9-17-2017-00012 Múltunk a jelenben a jövőért! Iskolaközpontú helyi együttműködések támogatása a Tarjáni Német Nemzetiségi Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ Legyen ünnep az ünnep és méltó a

Részletesebben

Árpád örökében. Magyarország a XI-XIII. században. Országos történelem és műveltségi vetélkedő 2013/2014. Debreceni Benedek Elek Általános Iskola

Árpád örökében. Magyarország a XI-XIII. században. Országos történelem és műveltségi vetélkedő 2013/2014. Debreceni Benedek Elek Általános Iskola Árpád apánktól Endréig füzõdik Az õsi árnyak hosszu lánczszeme; Mindegyikének arczán tûkrözõdik: Mi volt éltében sorsa, érdeme. /Garay János: Az Árpádok-ból/ Árpád örökében Magyarország a XI-XIII. században

Részletesebben

HAZA ÉS HALADÁs a reformkor

HAZA ÉS HALADÁs a reformkor HAZA ÉS HALADÁs a reformkor MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ I. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail cím:... 1.Európa politikai helyzete Napóleon bukása

Részletesebben

1. TOTÓ. 1. Széchenyi Ferenc 2. Széchenyi István X. Kossuth Lajos X pozsonyi 2. kéttáblás X. évenkénti

1. TOTÓ. 1. Széchenyi Ferenc 2. Széchenyi István X. Kossuth Lajos X pozsonyi 2. kéttáblás X. évenkénti 1. TOTÓ 1. Kire ismersz: ősiség eltörlése, Lánchíd, gőzhajó, kaszinó? 1. Széchenyi Ferenc 2. Széchenyi István X. Kossuth Lajos 2. Ebben az évben nyílik meg Magyarországon az első vasútvonal: 1. 1844 2.

Részletesebben

TÖRTÉNELEMVERSENY, FELNŐTTOKTATÁS REFORMKOR 2006. március 10. Szóbeli feladatok

TÖRTÉNELEMVERSENY, FELNŐTTOKTATÁS REFORMKOR 2006. március 10. Szóbeli feladatok 1 TÖRTÉNELEMVERSENY, FELNŐTTOKTATÁS REFORMKOR 2006. március 10. Szóbeli feladatok 1. Villámkérdések IGAZ/NEM IGAZ (5 perc) 5 pont 1. Deák szerint a börtönviszonyok javítása sürgősebb, mint a büntetőjogi

Részletesebben

A rejtvényfüzet feladatai: 1. feladat Széchenyi István és kortársai. 2. feladat Keresztrejtvény 18 pont. 3. feladat Magyarázd el!

A rejtvényfüzet feladatai: 1. feladat Széchenyi István és kortársai. 2. feladat Keresztrejtvény 18 pont. 3. feladat Magyarázd el! A rejtvényfüzet feladatai: 1. feladat Széchenyi István és kortársai 10 pont 2. feladat Keresztrejtvény 18 pont 3. feladat Magyarázd el! 10 pont 4. feladat Kutatómunka 10 pont 5. feladat Hírességek 6 pont

Részletesebben

HAZA ÉS HALADÁS MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ

HAZA ÉS HALADÁS MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ HAZA ÉS HALADÁS MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ I. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail cím:... 1. Milyen okok vezettek a reformmozgalom kibontakozásához?

Részletesebben

KVPL III. forduló. Képzeljétek el, hogy vándorszínészek látogatnak Kecskemétre! Készítsetek fellépésüket hirdető színházi plakátot!

KVPL III. forduló. Képzeljétek el, hogy vándorszínészek látogatnak Kecskemétre! Készítsetek fellépésüket hirdető színházi plakátot! KVPL III. forduló 1. a, Reformkori színházi plakát Képzeljétek el, hogy vándorszínészek látogatnak Kecskemétre! Készítsetek fellépésüket hirdető színházi plakátot! A plakát tartalmazza a következőket:

Részletesebben

Katolikus iskolák XV. országos Takáts Sándor történelemversenye

Katolikus iskolák XV. országos Takáts Sándor történelemversenye Katolikus iskolák XV. országos Takáts Sándor történelemversenye Nevezési lap Az intézmény neve és címe: (lehet az intézmény hivatalos bélyegzője is) A csapat neve:... A csapat tagjainak neve, évfolyama:

Részletesebben

A Szülőföldem Szalonta I. fordulójának feladatai

A Szülőföldem Szalonta I. fordulójának feladatai A Szülőföldem Szalonta I. fordulójának feladatai 1. feladat TOTÓ 14/ 1. Hogyan ismerkedtek meg Arany János szülei? 1) megyebálon 2) szomszédok voltak x) színházban 2. Hány cm volt Arany János testmagassága?

Részletesebben

TÖRTÉNELEM FELADATLAP

TÖRTÉNELEM FELADATLAP VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM 2030 Érd, Széchenyi tér 1. TÖRTÉNELEM FELADATLAP 2016 Név:... Iskola:... A megoldásra 45 perc áll rendelkezésedre! Eredményes munkát kívánunk! A KÖVETKEZŐ KÉRDÉSEK AZ ÓKORI

Részletesebben

Hallássérültek XXXII. Borbély Sándor Országos Tanulmányi Versenye május Országos forduló a komplex történelmi, társadalmi ismeretek

Hallássérültek XXXII. Borbély Sándor Országos Tanulmányi Versenye május Országos forduló a komplex történelmi, társadalmi ismeretek Hallássérültek XXXII. Borbély Sándor Országos Tanulmányi Versenye 2014. május 15-16. Országos forduló a komplex történelmi, társadalmi ismeretek tantárgyból Reformkor, forradalom és szabadságharc Megoldókulcs

Részletesebben

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2013 /2014 MEGYEI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2013 /2014 MEGYEI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2013 /2014 MEGYEI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhető elemeit, azaz az itemeket a magyar ABC kisbetűivel jelöltük.

Részletesebben

Kecskemét Város Polgára Leszek III. forduló

Kecskemét Város Polgára Leszek III. forduló Kecskemét Város Polgára Leszek III. forduló 1. a, Reformkori színházi plakát Képzeljétek el, hogy vándorszínészek látogatnak Kecskemétre! Készítsetek fellépésüket hirdető színházi plakátot! A plakát tartalmazza

Részletesebben

Siklósi Táncsics Mihály Gimnázium Siklós, Gyűdi út 2. Siklós és a környező települések története a középkorban. Helyi Históriák 2017

Siklósi Táncsics Mihály Gimnázium Siklós, Gyűdi út 2. Siklós és a környező települések története a középkorban. Helyi Históriák 2017 Siklósi Táncsics Mihály Gimnázium 7800 Siklós, Gyűdi út 2. Siklós és a környező települések története a középkorban Helyi Históriák 2017 történelmi vetélkedő 7.-8. osztályosoknak Az Kérjük a résztvevőket,

Részletesebben

Kedves Gyerekek! Paks gyerekeknek című könyve. a Kincskereső Gyermekkönyvtárban,

Kedves Gyerekek! Paks gyerekeknek című könyve. a Kincskereső Gyermekkönyvtárban, Kedves Gyerekek! Közös városismereti barangolásra hívunk benneteket Fürgével és Görgivel. háromfős, 3., 4., és 5. osztályos csapatokat várunk játékunkra. Háromhetente új feladatlapot juttatunk el hozzátok,

Részletesebben

1.) Miért nevezzük október 23 át kettős Nemzeti ünnepnek?

1.) Miért nevezzük október 23 át kettős Nemzeti ünnepnek? 1.) Miért nevezzük október 23 át kettős Nemzeti ünnepnek? a). b) 2.) Az 1956 os forradalom és szabadságharc miniszterelnöke látható a képen. Ki ő? Életrajzi adatainak nézzetek utána! Neve Születési helye,

Részletesebben

Boldog békeidők. Magyarország a XIX. század végén. Országos történelem és műveltségi vetélkedő 2015/2016. 1. forduló

Boldog békeidők. Magyarország a XIX. század végén. Országos történelem és műveltségi vetélkedő 2015/2016. 1. forduló A haza örök, s nemcsak az iránt tartozunk kötelességgel, amely van, hanem az iránt is, amely lehet, s lesz. (Kossuth Lajos) Boldog békeidők Magyarország a XIX. század végén Országos történelem és műveltségi

Részletesebben

Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag

Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag könyvtárhasználati vetélkedő az 1848-1849. forradalom és szabadságharc 170. évfordulója alkalmából Internetes kereső feladat, 2. forduló Ebben a fordulóban folytatódik

Részletesebben

A megőrizve változtatás jegyében A történelem kerettantervek (2012)

A megőrizve változtatás jegyében A történelem kerettantervek (2012) A megőrizve változtatás jegyében A történelem kerettantervek (2012) Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet 2012. november 20. Készítette: Dr. Katona András ny. főiskolai docens, a történelem

Részletesebben

Kedvenc városom Szolnok 2015. Várostörténeti vetélkedő középiskolásoknak 2. forduló Javítókulcs Ajánlott irodalom: 1.) 940 éve

Kedvenc városom Szolnok 2015. Várostörténeti vetélkedő középiskolásoknak 2. forduló Javítókulcs Ajánlott irodalom: 1.) 940 éve Kedvenc városom Szolnok 2015. Várostörténeti vetélkedő középiskolásoknak 2. forduló Javítókulcs Ajánlott irodalom: Hősök voltak mindannyian (URL: hosokvoltak.blog.hu) Jász-Nagykun-Szolnok Megye helyismereti

Részletesebben

TESTVÉRMÚZSÁK. vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére ii. 1. korcsoport ( évf.) 3. FORDULÓ

TESTVÉRMÚZSÁK. vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére ii. 1. korcsoport ( évf.) 3. FORDULÓ TESTVÉRMÚZSÁK vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére 1. korcsoport (3 4 5. évf.) 3. FORDULÓ 1. korcsoport (3 4 5. évf.) 3. forduló 1. Az alábbi - Nagykanizsával kapcsolatos - állításokról állapítsd meg, hogy

Részletesebben

Reformkor, forradalom és szabadságharc

Reformkor, forradalom és szabadságharc Hallássérültek XXXII Borbély Sándor Országos Tanulmányi Versenye 2014 május 15-16 Országos forduló a komplex történelmi, társadalmi ismeretek tantárgyból Reformkor, forradalom és szabadságharc 1 Írd a

Részletesebben

HAZA ÉS HALADÁS MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE A REFORMKOR NAGYJAI 2. FORDULÓ

HAZA ÉS HALADÁS MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE A REFORMKOR NAGYJAI 2. FORDULÓ HAZA ÉS HALADÁS MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE A REFORMKOR NAGYJAI 2. FORDULÓ 1 2. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail cím:... 1. Kitől származik az idézet? A vádlott

Részletesebben

1. TOTÓ Karikázd be a helyes választ!

1. TOTÓ Karikázd be a helyes választ! 1. TOTÓ Karikázd be a helyes választ! 1. Ki mondhatta magáról: A Nagy Enciklopédia főszerkesztője voltam? 1. Montesquieu 2. Diderot X. John Locke 2. Miről rendelkezett a Ratio Educationis? 1. egészségügy

Részletesebben

Ismét vetélkedtek a középiskolás diákok

Ismét vetélkedtek a középiskolás diákok Ismét vetélkedtek a középiskolás diákok A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület programjainak keretén belül idén ötödik alkalommal eredhettek a magyarországi és határon túli középiskolás

Részletesebben

TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám:

TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám: Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 1 TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám: 50p Név: Iskola neve, címe:.. I. Az alábbi feladat az 1848-49-es magyar forradalomra

Részletesebben

ÖRÖKSÉGÜNK 48. Történelem csapatverseny. Örökségünk 48. Országos vetélkedő. internetes elődöntője rejtvényfüzetének javítókulcsa 2012.

ÖRÖKSÉGÜNK 48. Történelem csapatverseny. Örökségünk 48. Országos vetélkedő. internetes elődöntője rejtvényfüzetének javítókulcsa 2012. ÖRÖKSÉGÜNK 48 Történelem csapatverseny Örökségünk 48 Országos vetélkedő internetes elődöntője rejtvényfüzetének javítókulcsa 2012. A rejtvényfüzet kitöltésének határideje: 2012. április Egy adott időpontban,

Részletesebben

Vetélkedő. Keresztury Dezső születésének 110. évfordulója alkalmából. 12 18 évesek számára

Vetélkedő. Keresztury Dezső születésének 110. évfordulója alkalmából. 12 18 évesek számára Vetélkedő Keresztury Dezső születésének 110. évfordulója alkalmából 12 18 évesek számára A pályázó csapat neve: (egyéni pályázó esetén a pályázó neve) A csapattagok nevei: Elérhetőség (postacím, e mail):

Részletesebben

Kedves Versenyzők! Nézzétek meg a Magyarország története filmsorozat részeit és a segítségükkel válaszoljatok az alábbi kérdésekre!

Kedves Versenyzők! Nézzétek meg a Magyarország története filmsorozat részeit és a segítségükkel válaszoljatok az alábbi kérdésekre! Kedves Versenyzők! Nézzétek meg a Magyarország története filmsorozat 38-43. részeit és a segítségükkel válaszoljatok az alábbi kérdésekre! Ha a filmsorozat CD-változata nem áll rendelkezésetekre, az interneten

Részletesebben

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2007/2008 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2007/2008 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2007/2008 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhetı elemeit, azaz az itemeket a magyar ABC kisbetőivel jelöltük.

Részletesebben

I. FORDULÓ. Ki volt a magyar uralkodó a szabadságharc kirobbanásának idején?

I. FORDULÓ. Ki volt a magyar uralkodó a szabadságharc kirobbanásának idején? I. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail cím:... Felkészítő: 1. A Rákóczi-szabadságharc Ki volt a magyar uralkodó a szabadságharc kirobbanásának idején? Milyen okai voltak a szabadságharc kirobbanásának?

Részletesebben

Elért pontszámod:... / 100 pont

Elért pontszámod:... / 100 pont a) b) c) d) e) f) g) h) Országos Történelem Tantárgyi Verseny 7-8. osztályos tanulók számára Kódszámod: Elért pontszámod:... / 100 pont 1. Milyen többletjelentésben használta Széchenyi István a Hitel kifejezést?

Részletesebben

Történelem 7-8. osztály

Történelem 7-8. osztály OM 037757 NÉV: VII. Tollforgató 2015.03.28. Monorierdei Fekete István Általános Iskola : 2213 Monorierdő, Szabadság út 43. : 06 29 / 419-113 : feketeiskola.monorierdo@fekete-merdo.sulinet.hu : http://www.fekete-merdo.sulinet.hu

Részletesebben

HAZA ÉS HALADÁS MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 3. FORDULÓ. Forradalom és szabadságharc

HAZA ÉS HALADÁS MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 3. FORDULÓ. Forradalom és szabadságharc HAZA ÉS HALADÁS MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 3. FORDULÓ Forradalom és szabadságharc III. FORDULÓ Név:... Cím:... Iskola, évfolyam:... E-mail cím:... 1. Tedd időrendi sorrendbe

Részletesebben

Vállalkozás, kultúra, polgárosodás

Vállalkozás, kultúra, polgárosodás 2011/11/04 Page 1 of 5 [1]Az Országos Széchényi Könyvtár és az MTA OSZK Res libraria Hungariae Kutatócsoport 19. századi műhelye címmel közös kiállítást rendez Heckenast Gusztáv (1811 1878) születésének

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL Köznevelési intézmény: Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Felvételi körzet: Ady Endre utca páros oldal, páratlan

Részletesebben

Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület 1092 Budapest, Ráday u. 18. Ferencvárosi séták június 22., szombat, a Múzeumok Éjszakája napján

Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület 1092 Budapest, Ráday u. 18. Ferencvárosi séták június 22., szombat, a Múzeumok Éjszakája napján Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület 1092 Budapest, Ráday u. 18. Ferencvárosi séták H e l y t ö r t é n e t i n a p 2 0 1 9 a I X. k e r ü l e t b e n 2019. június 22., szombat, a Múzeumok Éjszakája napján

Részletesebben

BankVelem PénzOkos Kupa 1. forduló 1. Sokszor hallani, hogy a honfoglaló magyarok a nyereg alatt puhították a húst. Tényleg igaz, hogy a húst a

BankVelem PénzOkos Kupa 1. forduló 1. Sokszor hallani, hogy a honfoglaló magyarok a nyereg alatt puhították a húst. Tényleg igaz, hogy a húst a BankVelem PénzOkos Kupa 1. forduló 1. Sokszor hallani, hogy a honfoglaló magyarok a nyereg alatt puhították a húst. Tényleg igaz, hogy a húst a nyereg alatt tartották? a. igaz b. hamis Nem igaz, nem tartottak

Részletesebben

225 éve született Széchenyi István. Határidők: I. forduló: január 6. II. forduló: február 26.

225 éve született Széchenyi István. Határidők: I. forduló: január 6. II. forduló: február 26. Történelem háziverseny 2015/2016. 225 éve született Széchenyi István Határidők: I. forduló: 2016. január 6. II. forduló: 2016. február 26. A feladatsort az iskola honlapjáról lehet letölteni (Ember és

Részletesebben

1956-os forradalom és szabadságharc Történelemverseny 2016

1956-os forradalom és szabadságharc Történelemverseny 2016 1956-os forradalom és szabadságharc Történelemverseny 2016 1. Egészítsd ki a 60 évvel ezelőtt elhangzott rádióbeszédet! Itt... beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a...

Részletesebben

Várostörténet. 3. forduló. Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat.

Várostörténet. 3. forduló. Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat. Várostörténet 3. forduló Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat. 1. Egészítsd ki a szöveget! Az iskola híres kegyesrendi, más néven iskola. megalapítása gróf.

Részletesebben

A kétfejű sas árnyékában

A kétfejű sas árnyékában A kétfejű sas árnyékában MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 2. FORDULÓ MÁRIA TERÉZIA ÉS II. JÓZSEF, A FELVILÁGOSULT ABSZOLUTIZMUS II. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail

Részletesebben

KVPL III. forduló. 650 éves város Kecskemét. 1. Készítsetek logót az emlékév tiszteletére! 10/

KVPL III. forduló. 650 éves város Kecskemét. 1. Készítsetek logót az emlékév tiszteletére! 10/ KVPL III. forduló 650 éves város Kecskemét 1. Készítsetek logót az emlékév tiszteletére! 10/ 2. Készítsetek időszalagot Kecskemét város történetének 1368 és 2018 közötti időszakáról! Írjatok az időszalagra

Részletesebben

4. osztályos feladatsor III. forduló 2014/2015. tanév

4. osztályos feladatsor III. forduló 2014/2015. tanév Iskola: 1 Csapatnév: 4. osztályos feladatsor III. forduló 2014/2015. tanév 13 1. Fejtsétek meg a keresztrejtvényt!a megfejtés után megtudjátok, hogy a harmadik fordulónak mi a témája! 1. Itt adták át Közép-Európa

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca Arany János utca Balassa János utca Balogh Ádám utca Barackos

Részletesebben

2007/2008-as tanév Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum

2007/2008-as tanév Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum 2007/2008-as tanév Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum Országos versenyszervező: OFI OPKM 1089 Budapest, Könyves Kálmán körút 40. 06-1-323-55-00 Honlap: www.opkm.hu

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca páros oldal, páratlan oldal 1-87-ig Balassa János utca Balogh

Részletesebben

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE. Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE. Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről 1 MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről (egységes szerkezetben a módosításáról rendelkező 39/2005.(XI.5.),

Részletesebben

Himnusz, Előadó: Bessenyei Ferenc, Gábor Miklós, SLC 1700 Sinkovits Imre CD 610 Bessenyei Ferenc CD 1321

Himnusz, Előadó: Bessenyei Ferenc, Gábor Miklós, SLC 1700 Sinkovits Imre CD 610 Bessenyei Ferenc CD 1321 AZ 1848-AS FORRADALOM ÉS A SZABADSÁGHARC MEGÜNNEPLÉSÉHEZ AJÁNLJUK A VÁROSI KÖNYVTÁR HANGTÁRÁBÓL DOKUMENTUMOK A 12 PONT CD 611 ELŐADÓ: BITSKEY TIBOR ÁLDASSÉK A NEVED, FORRADALOM ELŐADÓ: SINKOVITS IMRE CD

Részletesebben

Mátyás király öröksége

Mátyás király öröksége Mátyás király öröksége Történelmi-mőveltségi levelezıs játék 1.forduló A csapat neve: Tagjai: Az iskola neve, címe, tel.sz.: Felkészítı tanár neve: 1. Egérrágta Az alábbi szövegrészt egészítsétek ki a

Részletesebben

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE. Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE. Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről (egységes szerkezetben a módosításáról rendelkező 39/2005.(XI.5.),

Részletesebben

TÖRTÉNELEM. 8. évfolyamos tanulók számára 1. forduló. Név:.. Lakcím:... Iskola neve, címe: /49-es forradalom és szabadságharc

TÖRTÉNELEM. 8. évfolyamos tanulók számára 1. forduló. Név:.. Lakcím:... Iskola neve, címe: /49-es forradalom és szabadságharc TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 1. forduló Össz.pontszám: 50 p Beküldési határidő: 2018. október 12. Név:.. Lakcím:... Iskola neve, címe:.... 1848/49-es forradalom és szabadságharc I. 1848. március

Részletesebben

liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ Az Anjou-kor

liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ Az Anjou-kor liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 6-7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ Az Anjou-kor I. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail cím:... 1. Az ország főpapjai, bárói, nemesei és

Részletesebben

XLI. Országos Komplex Tanulmányi Verseny

XLI. Országos Komplex Tanulmányi Verseny XLI. Országos Komplex Tanulmányi Verseny Az álom: A természetnek legszebb adománya. Megnyílik ekkor vágyaink tartománya. (Petőfi Sándor) Dunaújváros, 2016. június 3-4. Készítette: Garbacz Hajnalka gyógypedagógus

Részletesebben

BOD PÉTER KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY

BOD PÉTER KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY Illendő dolog az, sőt szükség, hogy az, ki az idegen országokat akarja meglátni, elsőben tudja az maga Hazáját. Bod Péter BOD PÉTER KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY MEGYEI DÖNTŐ I. kategória 2006/2007 A versenyző

Részletesebben

Kedves Versenyzők! Herber Attila-Martos Ida - Moss László-Tisza László: Történelem 4. és 5. kötet megfelelő részei, Reáltanoda Alapítvány, Bp.

Kedves Versenyzők! Herber Attila-Martos Ida - Moss László-Tisza László: Történelem 4. és 5. kötet megfelelő részei, Reáltanoda Alapítvány, Bp. Kedves Versenyzők! Szeretettel köszöntünk titeket a Hatodik és hetedik osztályos tanulók kulturális vetélkedőjén! Az első forduló sikeres megoldásához segítségül szolgál az általunk megadott szakirodalom.

Részletesebben

KÓDEX Reformkor és kiegyezés

KÓDEX Reformkor és kiegyezés M A G Y A R KÓDEX Reformkor és kiegyezés MAGYARORSZÁG MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETE 1790-1867 7 KOSSUTH KIADÓ Tartalom 1. FEJEZET / TÖRTÉNELEM 7 A NEMZETTÉ VÁLÁS KORA (1790-1848) / Dobszay Tamás-Hermann Róbert 7

Részletesebben

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PKCBD Gyál Dátum: :46:13 Barka Ferenc Lapszám: 1

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PKCBD Gyál Dátum: :46:13 Barka Ferenc Lapszám: 1 Barka Ferenc Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 14-048-001-2, Cím: Ady E. Ált. Isk. Ady E. u. 20., OEVK: 07 Arany János utca teljes közterület 27 Csontos József utca 000001 000061 páratlan házszámok

Részletesebben

Beküldési határidő: január 4.

Beküldési határidő: január 4. Széchenyi István Katolikus és Német Nemzetiségi Általános Iskola Mátészalka 4700 Mátészalka Széchenyi u. 7. 7. évfolyam, 1. forduló Beküldési határidő: 2016. január 4. A megoldásokat kérjük az amiszechenyink@gmail.com

Részletesebben

Értesítés karbantartás miatti szolgáltatás-kiesésről

Értesítés karbantartás miatti szolgáltatás-kiesésről Értesítés karbantartás miatti szolgáltatás-kiesésről Tisztelt Előfizetőnk! Tájékoztatjuk, hogy az Invitel Távközlési Zrt. az alábbi karbantartásokat tervezi a 39. héten: Fonyód (Invitel Távközlési Zrt.

Részletesebben

Feladatok a múzeumi kiállításban

Feladatok a múzeumi kiállításban 1., Kiss Bálint református lelkész fia, ifj. Kiss Bálint, festımővész lett. Egyik, 1836-ban alkotott képét megtalálod a kiállítás elsı, történeti részében, azt a személyt ábrázolja, akit késıbb a város

Részletesebben

SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) önkormányzati 1 rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról

SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) önkormányzati 1 rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról 1. oldal SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2002. (VII. 18.) önkormányzati 1 rendelete a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról Sárbogárd Város Önkormányzata az egészségügyről szóló

Részletesebben

liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 3. FORDULÓ Hunyadi Mátyás, a Jagellók kora, mohács

liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 3. FORDULÓ Hunyadi Mátyás, a Jagellók kora, mohács liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 6-7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 3. FORDULÓ Hunyadi Mátyás, a Jagellók kora, mohács III. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail cím:... 1. Ha jól forgatod

Részletesebben

1848. március 15. 1. Interaktív, szerkesztett műsor kicsiknek. A tevékenység menete

1848. március 15. 1. Interaktív, szerkesztett műsor kicsiknek. A tevékenység menete Demény Piroska 1848. március 15. 1 Interaktív, szerkesztett műsor kicsiknek A tevékenység menete Szerepbe lépés Érkezéskor minden gyermek névkártyát húz (az 1948. márciusi eseményekhez kapcsolódó nevek:

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSEK

ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSEK ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSEK A reformkor hajnalán Mi volt a reformkori országgyűlések elnevezése? Diéta. Hol hívták össze? Pozsonyban. Ki hívta össze és nyitotta meg? A király (I. Ferenc, majd V. Ferdinánd).

Részletesebben

XLI. Megyei Komplex Tanulmányi Verseny TÖRTÉNELEM Ha meg akarsz érteni valamit, figyeld a kezdetét és kövesd a fejlődését.

XLI. Megyei Komplex Tanulmányi Verseny TÖRTÉNELEM Ha meg akarsz érteni valamit, figyeld a kezdetét és kövesd a fejlődését. TÖRTÉNELEM Ha meg akarsz érteni valamit, figyeld a kezdetét és kövesd a fejlődését. Arisztotelész Dunaújváros, 2016. április 5. Törökné Nagy Zsuzsanna gyógypedagógus 1. sz. feladatlap A Római Birodalom

Részletesebben

Háziorvosi körzetek. Dr. Balla Ferenc általános orvostan, sebész, Traumatológia szakorvos, háziorvostan

Háziorvosi körzetek. Dr. Balla Ferenc általános orvostan, sebész, Traumatológia szakorvos, háziorvostan Háziorvosi körzetek Körzet megnevezése/ Rendelés helye/ Háziorvos neve/ képesítési adatai I. számú felnőtt Kálvin tér 7. Dr. Király Tímea II. számú felnőtt Petőfi u. 14. Dr. Ungvári Zsigmond általános

Részletesebben

Arany János emlékhelyek régiónkban

Arany János emlékhelyek régiónkban Arany János emlékhelyek régiónkban Arany János már életében a nemzet költője lett. Életműve máig élő és ható, meghatározó része a magyar irodalomnak, ezzel együtt a magyar köztudatnak is. Így hát természetes,

Részletesebben

Városunk Pécs Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (http://hunyor.pte.hu)

Városunk Pécs Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (http://hunyor.pte.hu) PÉCS [1] A pannon és kelta törzsek által lakott vidéken a rómaiak alapítottak várost a 2. század elején Sopiane néven. A kereszténység egyik központjává váló város tartományi székhellyé nőtte ki magát.

Részletesebben

Mit kíván a magyar nemzet. Legyen béke, szabadság és egyetértés.

Mit kíván a magyar nemzet. Legyen béke, szabadság és egyetértés. 1848-12 pont A Pilvax kör 1848. Március 15.-e reggelén Irinyi József által megfogalmazott 12 pontot, a Nemzeti dallal együtt elvitték Landerer és Heckenast nyomdájába, ahol a nyomdagépet lefoglalva kinyomtatták.

Részletesebben

Beküldési határidő: 2016. február 24.

Beküldési határidő: 2016. február 24. Széchenyi István Katolikus és Német Nemzetiségi Általános Iskola Mátészalka 4700 Mátészalka Széchenyi u. 7. 7. évfolyam, 2. forduló Beküldési határidő: 206. február 24. A megoldásokat kérjük az amiszechenyink@gmail.com

Részletesebben

3. feladat Kép: (I.) (II.)

3. feladat Kép: (I.) (II.) 1. feladat a) B A T T H Y Á N Y K Á Z M É R b) N A G Y C E N K c) J Ó Z S E F d) K Ú R I A e) E L L E N Z É K I N Y I L A T K O Z A T f) S Z A L A Y L Á S Z L Ó g) H Ő T L E N S É G h) M A R K Ó K Á R

Részletesebben

Európa és Magyarország a 19.században

Európa és Magyarország a 19.században Európa és Magyarország a 19.században Föltámadott a tenger, A népek tengere: MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 2. FORDULÓ 1 2. FORDULÓ Név:... Cím:... Iskola, évfolyam:... E-mail

Részletesebben

1. Mátyás híres könyvtára a Bibliotheca Corviniana. Mi volt a korabeli neve?

1. Mátyás híres könyvtára a Bibliotheca Corviniana. Mi volt a korabeli neve? "ÉRC, MÁRVÁNY ÉS KÖNYV NEM HAGY ENYÉSZNI SOHA." (BONFINI) MÁTYÁS KIRÁLY PÁLYÁZAT I. FORDULÓ (HATÁRIDŐ: 2018. MÁRCIUS 25.) FELSŐ TAGOZATOS CSAPATVERSENY CSAPATNÉV/TAGOK: ISKOLA, OSZTÁLY: ELÉRHETŐSÉG: 1.

Részletesebben

Hogyan kell használni a SZÓKINCSEM füzeteket? SZÓKINCSEM füzetek

Hogyan kell használni a SZÓKINCSEM füzeteket? SZÓKINCSEM füzetek SZÓKINCSEM füzetek A SZÓKINCSEM füzetek szókincs fejlesztő füzetek A szókincs azt jelenti, hogy hány szót ismerünk és tudunk jól használni Minél több szót ismersz és tudod a jelentésüket, annál nagyobb

Részletesebben

ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Debrecen Balmazújváros május 8 10.

ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Debrecen Balmazújváros május 8 10. ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY Debrecen Balmazújváros 2014. május 8 10. 1 KÉZIABDA DIÁKOLIMPIA Hely Megye Iskola neve Település Tanár neve 1. Győr-M-S I. Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Szakközépiskola

Részletesebben

VÁLLALKOZÁS, KULTÚRA, POLGÁROSODÁS Heckenast Gusztáv ( ) emlékkiállítás. Múzeumpedagógiai feladatlap éveseknek

VÁLLALKOZÁS, KULTÚRA, POLGÁROSODÁS Heckenast Gusztáv ( ) emlékkiállítás. Múzeumpedagógiai feladatlap éveseknek VÁLLALKOZÁS, KULTÚRA, POLGÁROSODÁS Heckenast Gusztáv (1811 1878) emlékkiállítás Múzeumpedagógiai feladatlap 10 14 éveseknek A következő feladatokat megoldhatjátok kiscsoportokban, párokban, vagy egyedül

Részletesebben

FELFEDEZZÜK A VIGADÓT! PESTI VIGADÓ

FELFEDEZZÜK A VIGADÓT! PESTI VIGADÓ FELFEDEZZÜK A VIGADÓT! PESTI VIGADÓ 1 HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ A füzetben található feladattípusokat a következő piktogramokkal jelöltük: Beszéljétek meg! Kedves....! (írd ide a neved!) Írj, rajzolj, karikázz,

Részletesebben

Készítette: Morovics Ibolya Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola 2012

Készítette: Morovics Ibolya Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola 2012 Tanulmányi kirándulás tervezete, szervezése, lebonyolítása Tartalom: Készítette: Morovics Ibolya Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola 2012 1. A tanulmányi kirándulás útvonala 2. A tanulmányi kirándulás

Részletesebben

Feladatok a múzeumi kiállításban

Feladatok a múzeumi kiállításban 1., Kiss Bálint református lelkész fia, ifj. Kiss Bálint, festımővész lett. Egyik, 1836-ban alkotott képét megtalálod a kiállítás elsı, történeti részében, azt a személyt ábrázolja, akit késıbb a város

Részletesebben

SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról

SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról Sárbogárd Város Önkormányzata az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról,

Részletesebben

SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról

SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról 1. oldal SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról Sárbogárd Város Önkormányzata az egészségügyről szóló 1997.

Részletesebben

SZÓBELI TEMATIKA TÖRTÉNELEM közpészint 2013

SZÓBELI TEMATIKA TÖRTÉNELEM közpészint 2013 Tatabányai Integrált Szakiskola Középiskola és Kollégium Cím: 2800 Tatabánya, Cseri u. 35. Telefon: +36 34 309 545 E-mail: ititkar@is-kola.hu Web: www.is-kola.hu Fax: +36 34 309 549 SZÓBELI TEMATIKA TÖRTÉNELEM

Részletesebben

www.szekesfehervar.hu MÁRCIUSI IFJAK MI Léteznek ritka pillanatok. Csillagórák, amelyekben, úgy tűnik, minden lehetséges. 1848. március 15-e ilyen pillanat volt: sodró, tiszta, természetes. Fiatalok vállalták,

Részletesebben

Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Debreceni Vörösmarty Mihály és Alapfokú Művészeti Iskola Megyei Német Nyelvi Verseny Eredménye 2016. november 28. 5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés

Részletesebben

Beszámoló (Kispesti Deák Ferenc Gimnázium) Gimnáziumunk, Deák és kora címmel tematikus napokat szervezett március én a Diákönkormányzat

Beszámoló (Kispesti Deák Ferenc Gimnázium) Gimnáziumunk, Deák és kora címmel tematikus napokat szervezett március én a Diákönkormányzat Beszámoló (Kispesti Deák Ferenc Gimnázium) Gimnáziumunk, Deák és kora címmel tematikus napokat szervezett március 13-14-én a Diákönkormányzat bevonásával. Fontos volt, hogy diákjainak megismerhessék azokat

Részletesebben

Jászfényszaru Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete

Jászfényszaru Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete Jászfényszaru Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete Az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Jászfényszaru Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

BIOLÓGIA. 1986 és 2013 között 1825 középiskolás vett részt a biológia OKTV döntőin, ezek évenkénti megoszlása a következő volt:

BIOLÓGIA. 1986 és 2013 között 1825 középiskolás vett részt a biológia OKTV döntőin, ezek évenkénti megoszlása a következő volt: BIOLÓGIA BIOLÓGIA 1 1986 és 2013 között 1825 középiskolás vett részt a biológia OKTV döntőin, ezek évenkénti megoszlása a következő volt: 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998

Részletesebben

ETE_Történelem_2015_urbán

ETE_Történelem_2015_urbán T Ö R T É N E L E M ETE_Történelem_2015_urbán Szóbeli középszintű érettségi tételek / 2015-2016. év tavaszára / Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra 1, T é t e l A korai feudalizmus / középkor gazdálkodása

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY település

PÜSPÖKLADÁNY település 01. számú egyéni választókerület szavazókörei és utcajegyzéke 001. Rendelőintézet, re bejelentkezettek, Kossuth u. 1. átjelentkezéssel szavazók Damjanich utca 000001 000011/0005 folyamatos házszámok Hajdú

Részletesebben

ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Debrecen Balmazújváros május 8 10.

ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Debrecen Balmazújváros május 8 10. ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY Debrecen Balmazújváros 2014. május 8 10. 1 Hely Megye Iskola neve Település Tanár neve 1. Veszprém I. Medgyaszay István Szakképző Iskola, Gimnázium Palotai Nándor Veszprém és

Részletesebben

Feladatlap az 5-6. osztályosok részére

Feladatlap az 5-6. osztályosok részére K I S T É RSÉGI SZAKTÁRGYI TÖRTÉNELEMVERSENY Feladatlap az 5-6. osztályosok részére Az Emlékpont a magyar történelem 1945 és 1990 közötti időszakát mutatja be Hódmezővásárhely lakóinak élettörténetein

Részletesebben

I-III. összesen. III. kategória. Fizetendı (Ft) II. kategória. Csapat. Ssz. Iskola neve Irsz. Település Cím I. kategória

I-III. összesen. III. kategória. Fizetendı (Ft) II. kategória. Csapat. Ssz. Iskola neve Irsz. Település Cím I. kategória Ssz. Iskola neve Irsz. Település Cím I. 01. Általános Iskola 9672 Gérce Kossuth Lajos u. 221. 1 0 0 0 1 1500 02. Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium 5600 Békéscsaba Andrássy út 56. 0 5 2 1 7 10500 03.

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 13/2012.(IX.11.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetek meghatározásáról

Részletesebben

KÉZILABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ

KÉZILABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ KÉZILABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ Ssz. Megye: Iskola: Település: 1 Bács-Kiskun II Kalocsa és Térsége Általános Iskolája Kalocsa 2 Békés I Békési Kistérségi Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola, Sportiskola,

Részletesebben