FEGYELMI SZABÁLYZAT. A Fegyelmi Szabályzat hatálya alá a Szegvári Horgász,Víz- és Egyesület tagjai tartoznak.
|
|
- Elvira Bakosné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 FEGYELMI SZABÁLYZAT A Fegyelmi Szabályzat hatálya alá a Szegvári Horgász,Víz- és Egyesület tagjai tartoznak. Környezetvédelmi A horgászok jogait, kötelességeit és magatartását meghatározzák: - a halászatra és a horgászatra vonatkozó jogszabályok - az egyesület alapszabálya - az Országos Horgászrend és a MOHOSZ etikai szabályai - az egyesület közgyűlése és vezetősége által hozott határozatok A fegyelmi eljárás célja: - a fegyelmi vétséget elkövető horgász bizonyított cselekményével arányos súlyú fegyelmi büntetés kiszabása, az elkövető visszatartása a további jogsértéstől - más horgászok visszatartása hasonló vétségek elkövetésétől - a halak a környezet, az egyesület érdekei és a többi horgász védelme Az eljáró bizottságnak, testületnek minden esetben vizsgálnia kell az adott ügyben rendelkezik-e hatáskörrel és illetékességgel. Vizsgálja meg továbbá, hogy az adott ügyben esetleg eljáró más szervezeti (hatóság, Megyei Szövetség, stb.) által kiszabott büntetés elégséges-e a büntetés céljának eléréséhez. Hatásköre az egyesület tagjaira, illetékessége a felsorolt szabályzatok, jogszabályok megsértésére vonatkozik. Fegyelmi vétségek és azok büntetései: /1/ Fegyelmi vétséget követ el az a horgász, aki a horgászatra vonatkozó jogszabályok, vagy az alapszabály rendelkezéseit, a testületi döntések előírásait megszegi. /2/ A MOHOSZ Országos Horgászrendje, etikai szabályzata, vagy az egyesület által kiadott horgászrend szabályait megszegi. /3/ Választással elnyert tisztségével, megbízatásával visszaél, jogait rosszhiszeműen gyakorolja. /4/ Az egyesület alapszabályában, testületi határozatában megfogalmazott célokkal ellentétesen cselekszik, vagy az egyesületnek kárt okoz. /5/ A törvényességi felügyeletet ellátó szervet, annak képviselőjét jogszerű tevékenysége során szándékosan megtéveszti, vagy munkájában akadályozza, adatokat, bizonyítékokat elhallgat, meghamisít, vagy megsemmisít.
2 2 A fegyelmi vétséget elkövető horgászt fegyelmi eljárás keretében kell felelősségre vonni. Fegyelmi büntetések: a. meghatározott idejű, adott vízterületre vonatkozó, vagy általános eltiltás b. határozatlan idejű eltiltás c. kizárás A határozatot meghozó testület a kiszabott büntetést indokolt esetben meghatározott időre felfüggeszti. (a., b.) pontban meghatározott büntetés idejének kezdetét és végét, a felfüggesztés kezdetét és végét az eljáró testület a határozat rendelkező részében köteles megjelölni. Az adott vízterületről eltiltás ideje alatt az eltiltott a vízterületen semmilyen formában nem horgászhat, de más vízterületre válthat időszakos, vagy éves területi engedélyt. A határozott idejű letiltás időtartama alatt a horgász a tagságából adódó jogait nem gyakorolhatja, állami horgászjegyet és területi engedélyt nem válthat, tisztségre nem választható. A határozatlan időre szóló eltiltást felülvizsgálhatja az azt kimondó testület saját kezdeményezésre, vagy az érintett tag kezdeményezésére. Az egyesületből jogerősen kizárt tag csak a kizáró határozat jogerőre emelkedéséét követő tíz év elteltével kérheti ismét felvételét. Fegyelmi szervek a. az egyesület fegyelmi bizottsága b. az egyesület vezetősége c. az egyesület közgyűlése /a/ Az egyesület közgyűlése öttagú fegyelmi bizottságot választ a bizottság tagjai közül, megválasztja a bizottság elnökét. A bizottság határozatképességéhez legalább három tag jelenléte szükséges. A bizottság tagjai nem állhatnak egymással közeli hozzátartozói kapcsolatban. Hatáskörbe tartozik a tagok elleni fegyelmi eljárás lefolytatása. Az eljárás eredménytől függően a bizottság első fokon saját hatáskörében hoz fegyelmi határozatot, és szabja ki az (a. c.) pontban meghatározott fegyelmi büntetéseket. /b/ Az egyesület vezetősége jár el a vezetőség tagja, vagy más választott tisztségviselő fegyelmi ügyében. A fegyelmi bizottság elsőfokú határozata ellen a vezetőséghez, a vezetőség határozata ellen a közgyűléshez lehet fellebbezni a határozat tudomásra jutástól számított 30 napon belül. A fegyelmi eljárás:
3 3 1. Fegyelmi eljárást bárki kezdeményezhet, elrendelni azonban csak alapos gyanú esetén szabad. 2. A fegyelmi eljárást az egyesület elnöke, ellene az egyesület közgyűlése rendeli el. Az eljárást elrendelő iratban meg kell jelölni azokat a tényeket és körülményeket, amelyek a fegyelmi vétség elkövetésének alapos gyanúját alátámasztják. 3. Az eljárás megindítását megelőzően vizsgálni kell, hogy az adott cselekmény nem évült-e el. Elévült a cselekmény, ha: - a fegyelmi vétség elkövetése óta egy év már eltelt - a vétség elkövetéséről a fegyelmi jogkör gyakorlójának már több mint három hónapja tudomása van és az ügyben intézkedés nem történt. Ha az eljárás alapját képező ügyben büntető vagy szabálysértési eljárás indult, az elévülési határidő a fenti eljárás jogerős befejezésekor kezdődik. A fegyelmi eljárás felfüggeszthető, ha más, olyan eljárás is van folyamatban, amelynek az ügyre hatása lehet. 4. Az ügyben eljáró fegyelmi bizottság az eljárás elrendelését követő 30 napon belül írásban, az átvételt igazolható módon az indokok megjelölésével értesíteni köteles az eljárás megindításáról az eljárás alá vont személyt. Egyben köteles a fegyelmi tárgyalás időpontjának és helyének megjelölésével a tárgyalást kitűzni úgy, hogy az eljárás alá vont horgász a tárgyalást megelőzően legalább 8 nappal korábban kézhez vegye. 5. A tárgyalásra meg kell hívni az eljárás alá vont személyt, esetleges jogi képviselőjét, továbbá szükség szerint mindazokat, akiknek a vétség elkövetéséről közvetlen tudomása van. Be kell szerezni a cselekménnyel kapcsolatos egyéb bizonyítékokat is. 6. A tárgyalás az eljárás alá vont személy távollétében is megtartható, ha értesítése szabályszerű volt, távolmaradását korábban alapos okkal nem mentette ki vagy írásban kérte az eljárás távollétében történő megtartását. 7. A tárgyaláson az eljárás alá vont személy elé kell tárni az eljárás alapjául szolgáló tényeket, körülményeket és bizonyítékokat, módot kell neki adni arra, hogy észrevételeit, védekezését szóban vagy írásban előterjessze. 8. A fegyelmi bizottság tegye lehetővé, hogy az eljárás alá vont személy a határozathozatalt megelőző zárt tanácskozáson kívül a tárgyalás időtartama alatt jelen legyen, a bizottság elnökének engedélyével a tanúkhoz kérdést intézzen, és az egyéb bizonyítékokra észrevételt tehessen. 9. Amennyiben az eljárás alá vont személy új tanúkat jelent be, e személyeket a bizottság a tárgyalás elnapolásával köteles meghívni, ha ez a tényállás felderítése érdekében szükséges. Indokolt esetben a bizottság elnöke vagy valamelyik tagja is javasolhat újabb bizonyítási eljárást, ebben az esetben az eljárás alá vont személy értesítésére 4. pontban foglaltakat kell alkalmazni. 10. Az eljárás során végzett bizonyítási cselekményekről és tanúvallomásokról, magáról a tárgyalásról jegyzőkönyvet kell írni, amelyben az elhangzottakat fel kell venni. A jegyzőkönyvben fel kell tüntetni az eljáró szerv nevét, a tárgyalás
4 4 helyét, idejét a jelenlevő személyek nevét és az eljárás tárgyát. A tanúk vallomását, az egyéb nyilatkozatokat a nyilatkozókkal alá kell írni, több oldal esetén valamennyi oldalon. Ha az említett személyek az aláírást megtagadják, ennek tényét és okát is fel kell tüntetni a jegyzőkönyvben. A jegyzőkönyvet az eljárás alá vont személy és a bizottság tagjai is kötelesek aláírni. 11. Az elsőfokú fegyelmi eljárást az elrendeléstől számított 30 napon belül be kell fejezni. Rendkívül indokolt esetben további 30 nappal ez meghosszabbítható. 12. A fegyelmi bizottság a kivizsgálás után döntést hoz. Döntését a bizottság egyszerű többséggel, nyílt szavazással hozza. 13. Ha az eljárás eredményeként fegyelemsértés nem bizonyosodott be, az eljárást bizonyíték hiányában, ha az eljárás alá vont személy fegyelemsértést nem követett el, fegyelmi vétség hiányában, illetve, ha az eljárás közben kiderül, hogy a fegyelmi vétség elévült, elévülés címén meg kell szüntetni. Erről az eljárás alá vont személyt a 4. pont szerint írásban értesíteni kell. 14. A határozatot 15 napon belül írásba kell foglalni és minden érdekeltnek meg kell küldeni. A határozatot a bizottság elnöke írja alá, gondoskodik postázásról is. 15. Ha az eljárás során az eljárás alá vont személyről a fegyelmi vétség elkövetése egyértelműen kiderül, a bizottság határozatot hoz, amelyben a felsorolt fegyelmi büntetések valamelyikével sújtja az elkövetőt. 16. A határozat bevezető, rendelkező részből és indoklásból áll. A bevezető rész tartalmazza: - az eljáró fegyelmi bizottság megnevezését - a határozathozatal idejét - az eljárás alá vont személy adatait A rendelkező rész tartalmazza: - a magállapított fegyelmi vétség megjelölését - a kiszabott fegyelmi büntetést - a jogorvoslat (fellebbezés) lehetőségét, határidejét és azt, hogy hol kell benyújtani. Az indoklás tartalmazza: - az egyértelműen bizonyított tényeket és körülményeket, az elkövetett cselekmény rövid leírását - az eljárás alá vont személy által felajánlott, de a bizottság által nem foganatosított bizonyítási cselekményeket az elutasítás indokának megjelölésével - - a súlyosbító és enyhítő körülményeket 17. Az eljárás során hozott valamennyi határozatot a 4. pontban előírt eljárással kell az érintett személynek, a horgászegyesületnek és az esetleges sértettnek megküldeni. 18. Ha az eljárás során bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja merül fel, a bizottság elnöke köteles értesíteni az egyesület elnökét, aki köteles a bizonyítékok ismertetésével együtt feljelentést tenni a területileg illetékes rendőrhatóságnál.
5 5 19. A fellebbezési eljárás szabályai: A bizottság bármely büntetést kimondó érdemi határozata ellen a kézhezvételtől számított 15 napon belül az egyesület vezetőségéhez bejelentett írásbeli fellebbezéssel lehet élni. Fellebbezést az egyesület vezetőségénél kell írásban benyújtani. A fellebbezést az első fokon eljáró szerv fegyelmi bizottság 30 napon belül köteles a másodfokú eljárást lefolytató szerv (vezetőség, közgyűlés) részére továbbítani. Ha a bizottság vagy vezetőség észleli, hogy a fellebbezés elkésett, az köteles jegyzőkönyvben megállapítani és a fellebbezést elutasítani. Az elutasító döntés ellen önálló fellebbezésnek van helye. Ha a fellebbező elkésett fellebbezésének benyújtásával egy időben mulasztását igazolja, a bizottság vagy vezetőség köteles a fellebbezést, az igazolást és az eljárás teljes iratanyagát a másodfokon eljáró szervnek átadni. Ebben az esetben először az igazolás tárgyában, majd a fellebbezés tárgyában kell a testületnek döntést hoznia. 20. A másodfokon eljáró testület soron következő ülésén, vezetőség esetében 60 napon belül, közgyűlés esetében az alapszabály szerint összehívott közgyűlésen kell dönteni. Fegyelmi ügyben rendkívüli közgyűlést összehívni csak az alapszabály által meghatározott módon lehet. A másodfokú eljárásban a fegyelmi bizottság elnöke az ügy kivizsgálásáról jelentést tesz, majd részletesen indokolja a bizottság döntését. A fellebbezésnek a fegyelmi büntetés végrehajtásár halasztó hatálya van. 21. A másodfokú eljárásban az elsőfokú eljárásra előírt garanciális szabályok érvényesek (a másodfokú eljárásban az értesítésre, tanuk és bizonyítékok bevonására, meghallgatására az elsőfokú eljárásban előírtak érvényesek). A másodfokon eljáró testület az első fokon kiszabott fegyelmi büntetést enyhítheti, jóváhagyhatja vagy súlyosbíthatja. 22. Ha az elsőfokú eljárás során jelentős eljárási szabálysértés történik, továbbá, ha további nagy terjedelmű bizonyítás vagy az eljárás megismétlése mutatkozik szükségesnek, a másodfokokon eljáró testület az elsőfokú határozatot hatályon kívül helyezheti és a fegyelmi bizottságot új eljárásra utasíthatja. A hatályon kívül helyező határozatnak tartalmaznia kell az első fokú döntést, hatályon kívül helyezés okait és az új eljárásra vonatkozó utasításokat. A testület által tartott másodfokú tárgyalásra és a fegyelmi határozat tartalmára az elsőfokú eljárásnál leírtak vonatkoznak. A másodfokon eljáró testület határozatát írásba kell foglalni és 15 napon belül az átvételt igazolható módon az érintetteket értesíteni kell. A határozatot az egyesület elnöke írja alá. A másodfokon hozott határozat jogerős, ellene további fellebbezésnek nincs helye. Az érintett a kizáró határozattal szemben a kézhezvételtől számított 30 napon belül jogorvoslati kereseti kérelmet nyújthat be az illetékes bírósághoz (törvénysértés esetén). 23. Kizárás esetén az egyesületi tagsági viszony a határozat jogerőre emelkedésének napján szűnik meg.
6 6 24. A horgász mentesül a fegyelmi büntetés hátrányos következményei alól a határozat jogerőre emelkedésével, eltiltás esetén a meghatározott idő elteltével vagy két év elteltével. A tíz éves határidő a kizárásbüntetés kiszabásakor érvényes. 25. A jogerős fegyelmi határozatot az egyesület bármelyik tagja az illetékes bíróság előtt megtámadhatja, ha az jogsértő. Ezt tudomására jutástól számított 30 napon belül teheti meg. A határozat megtámadása annak végrehajtását nem gátolja, azonban a bíróság indokolt esetben a végrehajtást felfüggeszti. Jelen Fegyelmi Szabályzatot az Egyesület a évi közgyűlésén fogadta el, és a évi közgyűlésen módosította. Szegvár,
Taktaközi Nimród Vadásztársaság
Taktaközi Nimród Vadásztársaság F E G Y E L M I S Z A B Á L Y Z A T 2011. július.. 1 I. fejezet A FEGYELMI SZABÁLYZAT HATÁLYA 1) Fegyelmi Szabályzat hatálya alá a Taktaközi Nimród Vadásztársaság tagjai
FEGYELMI SZABÁLYZAT. 3. Alkalmazottak fegyelmi ügyeire a Munka Törvénykönyvének rendelkezései irányadók. A fegyelmi eljárás célja 2.
1 FEGYELMI SZABÁLYZAT I. Fejezet A fegyelmi szabályzat hatálya 1. Vadásztársaságunk tagjaira ezen Fegyelmi Szabályzat hatályos. 2. A vadászok feladatait, jogait és kötelességeit meghatározzák: A vadgazdálkodásra,
FEGYELMI SZABÁLYZATA
A Kőorra Vadásztársaság FEGYELMI SZABÁLYZATA 2013. 1 I. fejezet A fegyelmi szabályzat hatálya 1. / 1 / A fegyelmi szabályzat hatálya alá a Kőorra Vadásztársaság valamennyi tagja és tagjelöltjei tartoznak.
Ópusztaszeri Vízügyi Vadásztársaság 6767 Ópusztaszer, Vadászház. Ópusztaszeri Vízügyi Vadásztársaság Fegyelmi Szabályzata Tervezet 1995.
Ópusztaszeri Vízügyi Vadásztársaság 6767 Ópusztaszer, Vadászház Ópusztaszeri Vízügyi Vadásztársaság Fegyelmi Szabályzata Tervezet 1995. Az Ópusztaszeri Vízügyi Vadásztársaság FEGYELMI SZABÁLYZATA A szabályzat
A GYÖNGYÖSPATAI VADÁSZTÁRSASÁG. Fegyelmi Szabályzata. Gyöngyöspata, 2009. október 3.
A GYÖNGYÖSPATAI VADÁSZTÁRSASÁG Fegyelmi Szabályzata Gyöngyöspata, 2009. október 3. I. FEJEZET A Fegyelmi Szabályzat hatálya 1. A Fegyelmi Szabályzat hatálya alá a Gyöngyöspatai Vadásztársaságban ( a továbbiakban
TAPSONY ÉS VIDÉKE PETŐFI VADÁSZTÁRSASÁG FEGYELMI SZABÁLYZATA 1 / 9
TAPSONY ÉS VIDÉKE PETŐFI VADÁSZTÁRSASÁG FEGYELMI SZABÁLYZATA 2017 1 / 9 I. FEJEZET A FEGYELMI SZABÁLYZAT HATÁLYA 1. (1) A Fegyelmi Szabályat hatálya alá a Tapsony és Vidéke Petőfi Vadásztársaság (a továbbiakban:
A RÁCKEVEI HORGÁSZ EGYESÜLET FEGYELMI SZABÁLYZATA 5/2017 Vezetőségi Határozat év április 8.
A RÁCKEVEI HORGÁSZ EGYESÜLET FEGYELMI SZABÁLYZATA 5/2017 Vezetőségi Határozat 2017. év április 8. A szabályzat célja a jogszabályok, az Egyesület alapszabálya és az RDHSZ Etikai Kódexe rendelkezései keretén
Albatrosz Repülő Egyesület. Fegyelmi Szabályzat
Albatrosz Repülő Egyesület Fegyelmi Szabályzat 2 Tartalomjegyzék I. fejezet A Fegyelmi Szabályzat célja és hatálya... 3 A fegyelmi eljárás célja... 3 A Fegyelmi Szabályzat hatálya... 3 II. fejezet Fegyelmi
Magyar Precíziós Légfegyveres Országos Sportági Szövetség FEGYELMI SZABÁLYZAT
Magyar Precíziós Légfegyveres Országos Sportági Szövetség FEGYELMI SZABÁLYZAT Fonyód 2014 1 A szabályzat illetékessége és hatásköre Illetékesség: A MAPOSZ illetékes a MAPOSZ tagjai, A MAPOSZ által üzemeltetett
A VILLÁM POSTAGALAMB SPORTKLUB FEGYELMI ÉS SPORTETIKAI SZABÁLYZATA
A VILLÁM POSTAGALAMB SPORTKLUB FEGYELMI ÉS SPORTETIKAI SZABÁLYZATA Tartalomjegyzék I. fejezet Bevezető rész 1. A Szabályzat hatálya 2. A Szabályzat és a belső szabályzatok összefüggése II. fejezet III.
MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE
MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE FEGYELMI SZABÁLYZATA Érvényes: 2011. január 2. Készítette: Monoki László FB. elnök Jóváhagyta: Bukta László elnök 1 1. Szabályzat célja és hatálya (1) A szabályzat
A HNJE FEGYELMI SZABÁLYZATA
Hunnia-Rex Német Juhászkutya Egyesület (HNJE) H-1116 Budapest, Tétényi út 128/b-130. A HNJE FEGYELMI SZABÁLYZATA I. Fejezet Általános rendelkezések 1.. A fegyelmi eljárás, illetőleg a fegyelmi felelősségre
PREAMBULUM. I. fejezet
PREAMBULUM A vadvédelemről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról, az egyesületekről, a lőfegyver tartásáról és használatáról rendelkező jogszabályok, az Alapszabály és a Házi Szabályzat meghatározzák
SÍKVÖLGYI SPORTHORGÁSZ EGYESÜLET FEGYELMI SZABÁLYZATA
SÍKVÖLGYI SPORTHORGÁSZ EGYESÜLET FEGYELMI SZABÁLYZATA amely az Alapszabály 24. 2. pontja alapján annak kötelező melléklete 1. A FEGYELMI ELJÁRÁS CÉLJA A fegyelmi eljárás célja, hogy a horgászegyesületen
A Magyar Dinamikus Lövészsport Szövetség Sportfegyelmi Szabályzat Tervezete
A Magyar Dinamikus Lövészsport Szövetség Sportfegyelmi Szabályzat Tervezete 1. A fegyelmi szabályzat személyi hatálya Magyar Dinamikus Lövész Szövetség tagszervezeteire és ezen szervezeteknek a tagjaira
NAGYIVÁNI VADÁSZTÁRSASÁG FEGYELMI SZABÁLYZATA
FEGYELMI SZABÁLYZATA A Nagyiváni Vadásztársaság közgyűlése 2001. február 24-én elfogadott és többször módosított Alapszabályzata alapján, a Vadásztársaság Fegyelmi Szabályzatát a következőkben állapítja
A Magyar Rádióamatőr Szövetség Sportfegyelmi, Fegyelmi és Etikai Szabályzata
A Magyar Rádióamatőr Szövetség Sportfegyelmi, Fegyelmi és Etikai Szabályzata 1.. A szabályzat hatálya (1) A szabályzat rendelkezéseit kell alkalmazni a szövetség azon tagjaival szemben, akik a szövetséggel
A DUNAÚJVÁROSI SPORTHORGÁSZ EGYESÜLET FEGYELMI SZABÁLYZATA A FEGYELMI ELJÁRÁS CÉLJA
A DUNAÚJVÁROSI SPORTHORGÁSZ EGYESÜLET FEGYELMI SZABÁLYZATA A FEGYELMI ELJÁRÁS CÉLJA 1. A fegyelmi eljárás célja az alapszabály, a horgászrend, a tanyarend, kikötőrend az egyesület szervei által hozott
A honvédelmi miniszter.../2007. ( ) HM. r e n d e l e t e
A honvédelmi miniszter.../2007. ( ) HM r e n d e l e t e a katonai szolgálati viszony méltatlanság címén történő megszüntetésének eljárási szabályairól A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú
A RÁCKEVEI HORGÁSZEGYESÜLET FEGYELMI és ETIKAI SZABÁLYZATA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
A RÁCKEVEI HORGÁSZEGYESÜLET FEGYELMI és ETIKAI SZABÁLYZATA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva A Szabályzat célja a jogszabályokon és más kötelező rendelkezésen túl az Országos Horgászrendelet
SPORTFEGYELMI SZABÁLYZATA
SPORTFEGYELMI SZABÁLYZATA Hatályos: 2015. 01. 04. 1. SPORTFEGYELMI SZABÁLYZAT A Sportfegyelmi Szabályzat (továbbiakban: Szabályzat) vonatkozik, illetve alkalmazni kell: a Magyar MMA Prémium Liga (továbbiakban:
FEGYELMI SZABÁLYZAT. A Baráti Kör tagsága tekintetében első fokon a Választmány, másodfokon a Közgyűlés rendelkezik fegyelmi jogkörrel.
HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete -Kiemelkedően közhasznú társadalmi szervezet- 8000. Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22 311-255, www.htbkszfvar.hu, email: htbk.szfvar@regiment.hu
BIHARI LÖVÉSZKLUB BERETTYÓÚJFALU
BIHARI LÖVÉSZKLUB BERETTYÓÚJFALU Fegyelmi Szabályzat 1. kiadás 2010. augusztus 20. Oldal: 1. / 7 Bihari Lövészklub Berettyóújfalu Fegyelmi Szabályzat (1) A szabályzat hatálya kiterjed: a) a versenyzőre;
A Demokratikus Koalíció Etikai és Fegyelmi szabályzata
Etikai és Fegyelmi szabályzata 1. Az Etikai Bizottság: 1. biztosítja, hogy a párt az Alapszabálynak megfelelően tevékenykedjen, elősegíti az Alapszabály egységes értelmezését, ennek érdekében saját döntése
A Bácsbokodi Sporthorgász Egyesület Fegyelmi Szabályzata
A horgászattal kapcsolatos jogszabályok, valamint az 1989. évi II. sz. tv (Egyesületi törvény) és egyéb rendelkezések érvényre juttatása a fegyelmi vétséget elkövetők felelősségre vonásának a Bácsbokodi
A TAMÁSI KOSSUTH HORGÁSZ EGYESÜLET FEGYELMI SZABÁLYZATA
A TAMÁSI KOSSUTH HORGÁSZ EGYESÜLET FEGYELMI SZABÁLYZATA 1 A horgászattal kapcsolatos jogszabályok és egyéb rendelkezések érvényre juttatása, a fegyelmi vétséget elkövetők felelősségre vonásának egységes
A NAPSÁRKÁNYOK KAJAK-KENU ÉS SÁRKÁNYHAJÓ KLUB FEGYELMI SZABÁLYZATA. A fegyelmi szabályzat hatálya
A NAPSÁRKÁNYOK KAJAK-KENU ÉS SÁRKÁNYHAJÓ KLUB FEGYELMI SZABÁLYZATA A fegyelmi szabályzat hatálya 1. (1) E szabályzat rendelkezéseit kell alkalmazni a Napsárkányok Kajak-kenu és Sárkányhajó Klub (a továbbiakban:
ÓBUDAI EGYETEM KOLLÉGIUM
1. verzió ÓBUDAI EGYETEM KOLLÉGIUM FEGYELMI ÉS KÁRTÉRÍTÉSI ÜGYEK ELBÍRÁLÁSÁNAK RENDJE Budapest, 2009. december Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat 1. számú mellékletének, a Szervezeti és
TARTALOMJEGYZÉK Általános rendelkezések A Tagkollégium Fegyelmi Bizottsága A fegyelmi eljárás formai és tartalmi követelményei, az elj
1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 10. függelék 5. melléklet Az ÓBUDAI EGYETEM KOLLÉGIUM FEGYELMI és KÁRTÉRÍTÉSI ÜGYEK ELBÍRÁLÁSÁNAK
HALLGATÓI FEGYELMI ÉS KÁRTÉRÍTÉSI SZABÁLYZAT
HALLGATÓI FEGYELMI ÉS KÁRTÉRÍTÉSI SZABÁLYZAT A Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) a Felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. tv. 24.. (4) bekezdésében, valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szervezeti
Büntető eljárásjog SZIGORLATI TÉTELEK 2012/2013. tanév tavaszi félévétől jogász szak levelező tagozatán. I. félév
Büntető eljárásjog SZIGORLATI TÉTELEK 2012/2013. tanév tavaszi félévétől jogász szak levelező tagozatán I. félév 1. Büntetőjog, büntetőeljárási jog; a büntetőeljárás tartalma és feladatai 2. A büntetőeljárási
Ongai Horgász Egyesület 3562 Onga, Rózsa u.16. E-mail: ongaihorgasz@ongaihorgasz.hu. Fegyelmi szabályzat
Fegyelmi szabályzat A horgászattal kapcsolatos jogszabályok és rendelkezések érvényre juttatása, a fegyelmi vétséget elkövetők felelősségre vonásának egységes rendje érdekében a közgyűlés az alábbi szabályzatot
Magyar Vagon- és Gépgyár Horgász Egyesület. Fegyelmi szabályzata
Magyar Vagon- és Gépgyár Horgász Egyesület Fegyelmi szabályzata A horgászattal kapcsolatos jogszabályok és egyéb rendelkezések érvényre juttatása, a fegyelmi vétséget elkövetők felelősségre vonásának egységes
A HULLÁM HORGÁSZEGYESÜLET. Fegyelmi Szabályzata A FEGYELMI ELJÁRÁS CÉLJA FEGYELMI VÉTSÉGEK 2.
A HULLÁM HORGÁSZEGYESÜLET Fegyelmi Szabályzata A horgászattal kapcsolatos jogszabályok és egyéb rendelkezések érvényre juttatása, a fegyelmi vétséget elkövetők felelősségre vonásának egységes rendje érdekében
A KOLLÉGIUM FEGYELMI ÉS KÁRTÉRÍTÉSI ÜGYEK ELBÍRÁLÁSÁNAK RENDJE
1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 9/B. függelék 5. melléklet A KOLLÉGIUM FEGYELMI ÉS KÁRTÉRÍTÉSI ÜGYEK ELBÍRÁLÁSÁNAK RENDJE BUDAPEST,
ELZETT CERTA HORGÁSZEGYESÜLET FEGYELMI SZABÁLYZATA. 1.. A fegyelmi szabályzat célja
ELZETT CERTA HORGÁSZEGYESÜLET FEGYELMI SZABÁLYZATA 1.. A fegyelmi szabályzat célja A szabályzat szankciórendszerén keresztül biztosítani az egyesület tagsága számára az egyesületi élet zavartalan működését,
Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A főiskola hallgatóinak fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata
Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola A főiskola hallgatóinak fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata A Szervezeti és működési szabályzat melléklete 2012. szeptember T A R T A L O M J E G
Magyar Dinamikus Lövészsport Szövetség Sportfegyelmi Szabályzat
Magyar Dinamikus Lövészsport Szövetség Sportfegyelmi Szabályzat Tervezet 1. Értelmezések (1) A szabályzat személyi hatály kiterjed a Magyar Dinamikus Lövészsport Szövetség (továbbiakban: MDLSz) versenyzőire,
A HOÓRVÖLGYE HORGÁSZEGYESÜLET FEGYELMI SZABÁLYZATA
A HOÓRVÖLGYE HORGÁSZEGYESÜLET FEGYELMI SZABÁLYZATA A horgászattal kapcsolatos jogszabályok és egyéb rendelkezések érvényre juttatása, a fegyelmi vétséget elkövetők felelősségre vonásának egységes rendje
A hallgatók fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata A Szervezeti és Működési Szabályzat 7. sz. melléklete
Ikt. sz.: RH/206-7/2014 A hallgatók fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata A Szervezeti és Működési Szabályzat 7. sz. melléklete 2014. augusztus 28. Tartalomjegyzék 1. A szabályzat célja...
Az IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA HALLGATÓI FEGYELMI SZABÁLYZATA november 18-i változtatásokkal egységes szerkezetben. Általános rendelkezések
Az IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA HALLGATÓI FEGYELMI SZABÁLYZATA 2014. november 18-i változtatásokkal egységes szerkezetben Általános rendelkezések 1. A szabályzat hatálya kiterjed a Főiskola valamennyi
I. Fejezet. Általános rész. I. Rész. A Szabályzat személyi és tárgyi hatálya
A sportról szóló 2004. évi I. törvény (a továbbiakban: Stv.) és a végrehajtására kiadott 39/2004 (II.12.) Korm. rendelet alapján a Magyar Szenior Úszók Országos Szövetség (a továbbiakban: MSZÚOSZ) elnöksége
Szajki Tavak Aranykárász. Horgász és. Környezetvédelmi Közhasznú Egyesület FEGYELMI SZABÁLYZATA
Szajki Tavak Aranykárász Horgász és Környezetvédelmi Közhasznú Egyesület FEGYELMI SZABÁLYZATA 1 A Szajki Tavak Aranykárász Horgász és Környezetvédelmi Közhasznú Egyesület fegyelmi szabályzata A horgászattal
MAGYAR POSTAGALAMB SPORTSZÖVETSÉG FEGYELMI ÉS SPORTETIKAI SZABÁLYZAT
MAGYAR POSTAGALAMB SPORTSZÖVETSÉG FEGYELMI ÉS SPORTETIKAI SZABÁLYZAT Tartalomjegyzék: I. fejezet Bevezetı rész 1. A Szabályzat hatálya 2. A Szabályzat és a belsı szabályzatok összefüggése II. fejezet Általános
A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 8. számú melléklete
A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 8. számú melléklete A Pécsi Tudományegyetem Hallgatói Fegyelmi és Kártérítési Szabályzata Pécs 2007 A Pécsi Tudományegyetem (a továbbiakban:
A MAGYAR TRIATLON SZÖVETSÉG FEGYELMI SZABÁLYZATA. A fegyelmi szabályzat hatálya, a fegyelmi eljárás alapelvei
A MAGYAR TRIATLON SZÖVETSÉG FEGYELMI SZABÁLYZATA A fegyelmi szabályzat hatálya, a fegyelmi eljárás alapelvei (1) E szabályzat rendelkezéseit kell alkalmazni a Magyar Triatlon Szövetség (a továbbiakban:
Fegyelmi eljárás Szabályzata 2015.
Fegyelmi eljárás Szabályzata 2015. Szakmai Program 6.sz. szabályzata Hatályba lépett: 2015. A fegyelmi eljárás rendje, részletes szabályai Vonatkozó jogszabályok: 2013. évi CCXL. törvény 374-376. 1/2015.(
HALLGATÓI FEGYELMI ÉS KÁRTÉRÍTÉSI SZABÁLYZAT
HALLGATÓI FEGYELMI ÉS KÁRTÉRÍTÉSI SZABÁLYZAT A Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) a Felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. tv. 24.. (4) bekezdésében, valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szervezeti
A Magyar Búvár Szakszövetség Fegyelmi Szabályzata
A Magyar Búvár Szakszövetség Fegyelmi Szabályzata 1.. Ezen szabályzatot kell alapul venni, illetőleg alkalmazni: a) a sportegyesületek tagjaira, továbbá mindazokra, akik tagságtól függetlenül sportszervezet
74. A FELLEBBEZÉS ELINTÉZÉSÉNEK ALAKI SZABÁLYAI
szernek az alkalmazására került sor; úgy az eljárási szabályok közül a súlyosítási tilalomra vonatkozóan is a Be. 354. (4) bekezdésének a 2010. május 1. napját megelőző korábbi rendelkezései érvényesülnek.
A MAGYAR KICK-BOX SZÖVETSÉG FEGYELMI SZABÁLYZATA. A fegyelmi szabályzat hatálya
A MAGYAR KICK-BOX SZÖVETSÉG FEGYELMI SZABÁLYZATA A fegyelmi szabályzat hatálya (1) E szabályzat rendelkezéseit kell alkalmazni a Magyar Kick-box Szövetség (a továbbiakban: Szövetség) tagjaira, a Szövetség
Intézményi tájékoztató
Intézményi tájékoztató 2018-2019 A DRHE EGYETEMI KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1-4. számú módosítással egységes szerkezetbe foglalt szövege A DRHE EGYETEMI KOLLÉGIUM FEGYELMI SZABÁLYZATA
AZ ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERVEK INTEGRITÁSÁNAK FEJLESZTÉSE
AZ ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERVEK INTEGRITÁSÁNAK FEJLESZTÉSE A MAGYAR KORMÁNYTISZTVISELŐI KAR KÓDEXE, SZABÁLYRENDSZERÉNEK BEMUTATÁSA KÖFOP-2.2.3-VEKOP-16 MISKOLC 2017. MÁRCIUS 6-7. MOLNÁRNÉ DR. MOHAI KATALIN,
Magyar joganyagok - 10/2017. (XI. 20.) MÜK szabályzat - a Magyar Ügyvédi Kamara 3 2. oldal (6) Az a fegyelmi vétség, amely bűncselekmény törvényi tény
Magyar joganyagok - 10/2017. (XI. 20.) MÜK szabályzat - a Magyar Ügyvédi Kamara 3 1. oldal 10/2017. (XI. 20.) MÜK szabályzat a Magyar Ügyvédi Kamara 3/1998 (VI. 27.) Fegyelmi Eljárási Szabályzata módosításáról
FEGYELMI SZABÁLYZATA
AKASZTÓI SPORTHORGÁSZ EGYESÜLET FEGYELMI SZABÁLYZATA Módosítás tervezet F E G Y E L M I S Z A B Á L Y Z A T az AKASZTÓI SPORTHORGÁSZ EGYESÜLET RÉSZÉRE A horgászattal kapcsolatos jogszabályok és egyéb rendelkezések
4. Hallgatói Fegyelmi és Kártérítési Szabályzat [2017]
A Tan Kapuja Buddhista Főiskola SZABÁLYZATAI II. kötet: Hallgatói Követelményrendszer (HKR) 3. sz. melléklet: 4. Hallgatói Fegyelmi és Kártérítési Szabályzat [2017] A Tan Kapuja Buddhista Főiskola (továbbiakban:
Paksi Atomerőmű Horgászegyesület Fegyelmi Szabályzata A FEGYELMI ELJÁRÁS CÉLJA FEGYELMI VÉTSÉGEK
Paksi Atomerőmű Horgászegyesület Fegyelmi Szabályzata A horgászattal kapcsolatos jogszabályok és egyéb rendelkezések érvényre juttatása, a fegyelmi vétséget elkövetők felelősségre vonásának egységes rendje
Magyar Sárkányhajó Szövetség. Fegyelmi Szabályzata
A Magyar Sárkányhajó Szövetség Fegyelmi Szabályzata e-mail: info@sarkanyhajozas.hu Elfogadva: 2012. 04. 24. A Fegyelmi Szabályzat hatálya 1. E Szabályzat rendelkezéseit kell alkalmazni a Magyar Sárkányhajó
ALAPSZABÁLY (minta-tervezet, javasolt szövegezéssel) I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
ALAPSZABÁLY (minta-tervezet, javasolt szövegezéssel) I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 Az egyesület neve: 1.2. Az egyesület székhelye: 1.3. Az egyesület jogi személy, amely a nyilvántartásba vétellel jön
Magyar Frizbi Országos Sportági Szakszövetség. Fegyelmi szabályzat. Jóváhagyta az MFSZ Elnöksége E9/2014 számú határozatával
Magyar Frizbi Országos Sportági Szakszövetség Fegyelmi szabályzat Jóváhagyta az MFSZ Elnöksége E9/2014 számú határozatával TARTALOMJEGYZÉK 1. A SZABÁLYZAT CÉLJA... 1 2. A SZABÁLYZAT HATÁLYA... 1 3. ALAPFOGALMAK...
SPORTFEGYELMI SZABÁLYZAT
Magyar Field Target Szövetség Szabálykönyvei SPORTFEGYELMI SZABÁLYZAT Összeállította: Babits László 2006. 1. kiadás, érvényes: 2006. május 13-tól (1) A szabályzat hatálya kiterjed: a) a versenyzőre; b)
ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE
Nyt. szám: /2012 1. számú példány NYUGÁLLOMÁNYÚ LÉGVÉDELMI TÜZÉREK BAJTÁRSI EGYESÜLETE ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE NAGYOROSZI 2012. 1. BEVEZETŐ (1) A Nyugállományú Légvédelmi Tüzérek Bajtársi Egyesülete
A fegyelmi eljárás szabályzata
A fegyelmi eljárás szabályzata 8. számú melléklet Készült a 2011. évi CXC. tv. 58. és a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 53. - 60. alapján. (A szabályzat rendelkezései közt fenti a jogszabályok vonatkozó
Kollokviumi kérdések büntetőeljárási jogból 2011/12-es tanévtől visszavonásig
Kollokviumi kérdések büntetőeljárási jogból 2011/12-es tanévtől visszavonásig A 1. A büntetőeljárás és a büntetőeljárási jog (alapfogalmak, feladatok) 2. A büntetőeljárási jog forrásai és hatálya 3. A
MAGYAR VÍZILADBA SZÖVETSÉG FEGYELMI SZABÁLYZATA 2005.
A MAGYAR VÍZILADBA SZÖVETSÉG FEGYELMI SZABÁLYZATA 2005. 2 TARTALOMJEGYZÉK I. A SZABÁLYZAT HATÁLYA... 3 A FEGYELMI SZABÁLYZAT HATÁLYA... 3 II. A FEGYELMI VÉTSÉGEK ÉS AZ ALKALMAZHATÓ BÜNTETÉSEK... 3 A FEGYELMI
A HALLGATÓI JOGORVOSLAT RENDJE
V. RÉSZ A HALLGATÓI JOGORVOSLAT RENDJE Hatály 243. (1) A Ftv. 73. (2) bekezdése szerint a hallgató a Főiskola döntése vagy intézkedése, illetve intézkedésének elmulasztása (a továbbiakban együtt: döntés)
A M A G Y A R T O R N A S Z Ö V E T S É G S P O R T F E G Y E L M I S Z A B Á L Y Z A T A
A M A G Y A R T O R N A S Z Ö V E T S É G S P O R T F E G Y E L M I S Z A B Á L Y Z A T A A sportról szóló 2004. évi I. törvény (a továbbiakban: Stv.) és a végrehajtására kiadott 39/2004 (II.12.) Korm.
Kereszténydemokrata Néppárt
(KDNP) Fegyelmi és Etikai Szabályzat Budapest. A Kereszténydemokrata Néppárt 2007. november 24. napján elfogadott, 2012. december 8. és napján módosított Fegyelmi és Etikai Szabályzata egységes szerkezetbe
Szabálysértési eljárás
Szabálysértési eljárás Az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok: Feljelentés, magánindítvány. Az eljárást megindító irat benyújtásának módja: Az eljárást megindító feljelentés/magánindítvány benyújtható
PANNON EGYETEM Kollégiumi Tanács
Kollégiumi Fegyelmi Szabályzat a Pannon Egyetem kollégiumaiban és kollégiumként üzemelő bérleményeiben történő fegyelmi vétségek kezelésére A Pannon Egyetem a a vonatkozó jogszabályok figyelembe vételével
MNASZ SPORTFEGYELMI SZABÁLYZAT 2007 (piros könyv)
2006. 03. 21 MNASZ SPORTFEGYELMI SZABÁLYZAT 2007 (piros könyv) A FEGYELMI SZABÁLYZAT HATÁLYA 1. (1) E Szabályzat rendelkezéseit kell alkalmazni a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (a továbbiakban: Szövetség)
A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 8. számú melléklete
A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 8. számú melléklete A Pécsi Tudományegyetem Hallgatói Fegyelmi és Kártérítési Szabályzata Pécs 2012. A Pécsi Tudományegyetem (a továbbiakban:
TARTALOMJEGYZÉK Általános rendelkezések Záró rendelkezések
1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 3. melléklet Hallgatói Követelményrendszer 9. függelék AZ ÓBUDAI EGYETEM HALLGATÓI JOGORVOSLATI ELJÁRÁS SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2010. január
A FEKETE ZOLTÁN KOLLÉGIUM ÉS MACHATSEK GYULA DIÁKHOTEL FEGYELMI SZABÁLYZATA
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A FEKETE ZOLTÁN KOLLÉGIUM ÉS MACHATSEK GYULA DIÁKHOTEL FEGYELMI SZABÁLYZATA SOPRON 2008 A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa a Fekete Zoltán Kollégium és Machatsek Gyula
A bíróság határozatai. Dr. Nyilas Anna
A bíróság határozatai Dr. Nyilas Anna 1. Az elsőfokú bíróság határozatai Ítélet Végzések Ítélet részei A jogerő szabályai Egyszerű kötőerő Alaki jogerő Anyagi jogerő Rendes perorvoslat Fellebbezés hivatalból
A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 14. SZÁMÚ MELLÉKLET A TANULÓI FEGYELMI ELJÁRÁS SZABÁLYZAT
A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 14. SZÁMÚ MELLÉKLET A TANULÓI FEGYELMI ELJÁRÁS SZABÁLYZAT 2013 2 Tartalom 1. Bevezetés... 3 2. Értesítés... 3 3. Egyeztető
MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG FEGYELMI SZABÁLYZATA
A MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG FEGYELMI SZABÁLYZATA Készült: Elfogadva: 2005. május 31-én 2005. június 30-i elnökségi ülésen A Magyar Curling Szövetség (a továbbiakban: Szakszövetség) Elnöksége (a továbbiakban:
A belügyminiszter 5/2019. (III. 11.) BM rendelete a rendvédelmi igazgatási alkalmazottal szemben lefolytatható fegyelmi eljárásról
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2019. évi 38. szám 995 IV. A belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szervnél 1. egészségügyi asszisztens, 2. orvos, ha a munkakör betöltése az orvos, egészségügyi
A MAGYAR GOLF SZÖVETSÉG SPORTFEGYELMI SZABÁLYZATA
A MAGYAR GOLF SZÖVETSÉG SPORTFEGYELMI SZABÁLYZATA A sportról szóló 2004. évi I. törvény (a továbbiakban: Stv.) és a végrehajtására kiadott 39/2004 (II.12.) Korm. rendelet alapján a Magyar Golf Szövetség
AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Ü G Y R E N D J E. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGÁNAK Ü G Y R E N D J E módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Hatályos: 2010. október 26. napjától AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ
Soltvadkert-Kiskőrös Petőfi Horgászegyesület 6230 Soltvadkert Arany J. u. 48. Fegyelmi Szabályzata
SOLTVADKERT-KISKŐRÖS PETŐFI HORGÁSZ EGYESÜLET SOLTVADKERT Fegyelmi Szabályzata A horgászattal kapcsolatos jogszabályok és egyéb rendelkezések érvényre juttatása, a fegyelmi vétséget elkövetők felelősségre
A MAGYAR ATLÉTIKAI SZÖVETSÉG FEGYELMI SZABÁLYZATA
A MAGYAR ATLÉTIKAI SZÖVETSÉG FEGYELMI SZABÁLYZATA Jóváhagyta a Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 50/2016. (IX.20.) számú határozatával. A szabályzat 2016. szeptember 21-től hatályos. 1 Tartalomjegyzék
AZ ÓBUDAI EGYETEM HALLGATÓI JOGORVOSLATI ELJÁRÁS SZABÁLYZATA
2. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 3. melléklet Hallgatói Követelményrendszer 9. függelék AZ ÓBUDAI EGYETEM HALLGATÓI JOGORVOSLATI ELJÁRÁS SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2014.október
Fegyelmi bizottság. Összeférhetetlenségi szabályok:
Fegyelmi bizottság A tanulók fegyelmi ügyeiben való döntés céljából a nevelőtestület fegyelmi bizottságot hoz létre. A nevelőtestület határozatlan időre a fegyelmi jogkör gyakorlását átruházza a fegyelmi
ORSZÁGOS MAGYAR VADÁSZKAMARA
ORSZÁGOS MAGYAR VADÁSZKAMARA ETIKAI SZABÁLYZAT (A 2013. május 8-i módosítással egységes szerkezetben) Budapest, 2006. 2 A vadászatra, a vadgazdálkodásra, a vad védelmére, valamint a természetvédelemre,
HONVÉD ZRÍNYI SPORTEGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
1 HONVÉD ZRÍNYI SPORTEGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2 A HONVÉD ZRÍNYI SPORTEGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A szabályzat célja a Honvéd Zrínyi Sportegyesület (a továbbiakban: Egyesület)
FEGYELMI SZABÁLYZATA
1 A Győr Gyárvárosi és Elektromos Sporthorgász Egyesület FEGYELMI SZABÁLYZATA A horgászattal kapcsolatos jogszabályok és egyéb rendelkezések érvényre juttatása, a fegyelmi vétséget elkövetők felelősségre
HALLGATÓI FEGYELMI ÉS KÁRTÉRÍTÉSI REND. 1. fejezet
VIII. RÉSZ HALLGATÓI FEGYELMI ÉS KÁRTÉRÍTÉSI REND 1. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A hallgatói fegyelmi és kártérítési rendelkezések hatálya 404. A hallgatói fegyelmi és kártérítési rendelkezések hatálya
MAGYAR ORSZÁGOS KORCSOLYÁZÓ SZÖVETSÉG FEGYELMI SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2016.
A MAGYAR ORSZÁGOS KORCSOLYÁZÓ SZÖVETSÉG FEGYELMI SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2016. 1. E Fegyelmi Szabályzatot kell alkalmazni: a) A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (a továbbiakban: MOKSZ) valamennyi tagjára,
BUDAPESTI KÖZLEKEDÉSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG KOLLEKTÍV SZERZŐDÉS 3. számú melléklet
I. A munkaviszonyból származó kötelezettségeknek a munkavállaló által történt vétkes megszegése esetére alkalmazandó eljárás (a továbbiakban: eljárás) A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény
A MISKOLCI EGYETEMEN FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ HALLGATÓK ELŐNYBEN RÉSZESÍTÉSÉVEL FOGLALKOZÓ BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE
A MISKOLCI EGYETEMEN FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ HALLGATÓK ELŐNYBEN RÉSZESÍTÉSÉVEL FOGLALKOZÓ BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE Miskolc, 2012. 8.2. számú Egyetemi Szabályzat Hallgatók Előnyben Részesítésével Foglalkozó Bizottság
Az IPA Magyar Szekció Számvizsgáló Bizottságának Ügyrendje
Az IPA Magyar Szekció Számvizsgáló Bizottságának Ügyrendje I. A Számvizsgáló Bizottság és tagjai 1. Az IPA Magyar Szekció (a továbbiakban: Magyar Szekció) Számvizsgáló Bizottsága (a továbbiakban: Bizottság)
Green Business Szövetség - Tagdíjrendszer
Green Business Szövetség - Tagdíjrendszer A Szövetség tagja lehet bárki, aki a Green Business Szövetség filozófiáját elfogadja és e gondolat a tevékenységében tükröződik. Tagjaink között szívesen látjuk
Gaming és esport Sportági Szövetség Fegyelmi Szabályzata
Gaming és esport Sportági Szövetség Fegyelmi Szabályzata Jelen Fegyelmi Szabályzatot a Gaming és esport Sportági Szövetség Elnöksége 3/2018. (XII.06.) határozatával fogadta el és 2018. december 6. napjával
Magyar Jógaoktatók. Szövetsége Egyesület
Magyar Jógaoktatók Szövetsége Egyesület Fegyelmi és Etikai Kódex 2006. december 3. 1. Előszó 1.1. A MJSZE Fegyelmi és Etikai Kódexe (továbbiakban: Etikai Kódex) az MJSZE által elismert jógaoktatói tevékenység
Dunavarsányi Petőfi Horgász Egyesület Fegyelmi és Etikai Szabályzata
Dunavarsányi Petőfi Horgász Egyesület Fegyelmi és Etikai Szabályzata Dunavarsány, 2012.12.15. Dunavarsányi Petőfi Horgász Egyesület (a továbbiakban: HE) Fegyelmi és Etikai Szabályzata 1.. A fegyelmi és
BEUGRÓ KÉRDÉSEK BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOGBÓL LEVELEZŐS HALLGATÓK RÉSZÉRE. I. félév
BEUGRÓ KÉRDÉSEK BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOGBÓL LEVELEZŐS HALLGATÓK RÉSZÉRE I. félév 1. Határozza meg az alábbi fogalmakat egy-egy mondatban: szervezeti alapelvek; működési alapelvek! 2. Sorolja fel a szervezeti
Szent István Egyetem Gödöllő
Szent István Egyetem Gödöllő A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 5/E melléklete FEGYELMI ÉS KÁRTÉRÍTÉSI ÜGYEK ELBÍRÁLÁSÁNAK RENDJE Gödöllő, 2009. június BEVEZETÉS 1. A Szent István
ORSZÁGOS ETIKAI BIZOTTSÁG UGYRENDJE
MAGYAR EGÉSZSÉGÜGYI SZAKDOLGOZÓI KAMARA 1450 Budapest, Pf.:214. Telefon: 1-323-2070 Fax: 1-323-2079 e-mail: meszk@meszk.hu ORSZÁGOS ETIKAI BIZOTTSÁG UGYRENDJE Az Országos Elnökség 3/2015. (01.22.) sz.
Az eljáró sportfegyelmi bizottság megnevezése: A Magyar Amerikai Futball Szövetség (továbbiakban MAFSZ) Fegyelmi Bizottsága (továbbiakban FEB)
Iktatószám: 005-FEB/2017 Tárgy: Fegyelmi határozat Tóth Nándor (Fehérvár Enthroners Sportegyesület; #82) versenyző ügyében. Az eljáró sportfegyelmi bizottság megnevezése: A Magyar Amerikai Futball Szövetség