Tomi Reich. Tordai emlékek
|
|
- Réka Kerekes
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Tomi Reich Tordai emlékek
2 Filozófia Lehettem körülbelül hét éves amikor először hallotam azt a szót hogy "filozófia". Fogalmam sem volt hogy mit jelentett. Anyámhoz fordultam és megkérdeztem: "Mami, mi az hogy filozófia?" Mami gondolkodott néhány másodpercet, majd így válaszolt: "Tudod fiam, ez egy nagyon bonyolult dolog. Ezt nem lehet csak úgy kapásból megmagyarázni. Aztán te úgysem értenéd meg, mert még túl fiatal vagy. Majd megnősz és mikor nagy leszel, meg fogod érteni." Mondanom sem kell hogy ez a válasz egyáltalán nem elégitett ki. Apámhoz fordultam a kérdéssel. Érdekes, ugyanazt a választ kaptam tőle is! "Ezek biztosan összebeszéltek mert nem akarják hogy tudjam hogy mi az a filozófia!" így morfondíroztam magamban. De vajon mi lehet? Talán valami varázs szó ami megnyit egy titkos kapút? (mint az "Ali Baba és a negyven rabló" ban). Vagy valami ami az emberi test intim részeivel kapcsolatos? "Nem baj", mondtam magamban, "nemsokára itt a nyári vakáció, akkor majd utazunk Marosvásárhelyre, ott majd megkérdezem a nagybácsikat, nagynéniket, ők majd megmondják nekem az igazat!" Marosvásárhelyre csakugyan elutaztunk, a kérdést feltettem, de sajnos a válasz nem hozott semmi újat számomra. "Ez nem lehet véletlen hogy mind ugyanazt mondják!", mondtam magamban. "Ez egy összeesküvés! Ellenem! Csak tudnám hogy miért? Hiszen én nem tettem semmi rosszat!" Nagyon lehangolt voltam egy ideig, de aztán elhatároztam hogy végire járok a dolognak! És csakugyan, egy szép nap zseniális ötletem támadt: Szóval, mi az a filozófia? Hát ez nagyon egyszerű: Volt egyszer egy ember akinek Filozó volt a neve. Ennek az embernek volt egy fia. És mivelhogy a Filozónak volt a fia, mindenki ugy nevezte hogy Filozófia. Hát kérem, ez a filozófia! Egyszerű, nem?
3 Dege bácsi A múlt század negyvenes vagy ötvenes éveiben, ha valaki végig sétált kis városunk főutcáján, már messziröl megláthatott egy cégtáblát amelyre nagy, aranyszinü betűkkel fel volt írva: DEGE ANTAL TINICHIGIU BÁDOGOS Bent, a műhelyben, szörnyű zűrzavar közepette, ott dolgozott, szorgoskodott, a tulajdonos akit mindenki csak Dege bácsinak szólitott. Lehettem talán tizenkét éves amikor megismertem. Már nem volt fiatal. Jó ötvenesnek néztem. Magas volt, szélesvállú, ízmos. Nagy bajusza volt és kék szemei, amelyek mindig könnyesek voltak. Nem, Dege bácsi nem volt sírós természetű, csak részeg! Mindig! De a munkáját végezte pontosan, lelkiismeretesen és amit a kliens megrendelt, az mindig idejében kész volt. Dege bácsinak egyetlen fia volt, a Miklós. Ő is ott dolgozott a bádogos műhelyben. Harminc éves lehetett: magas, szélesvállú, ízmos, kék szemű, mint az apja. Sajnos az iszákosságot is örökölte. A Dege bácsi műhelye elég nagy volt és egy része mindig ki volt adva bérbe. Azokban az években Gyula bácsi volt a bérlő. Gyula bácsi a Tibinek volt a nagybátja, Tibi meg az én legjobb barátom volt. "Hivatalosan", Gyula bácsi lakatos és esztergályos volt, de főleg bicikli javitásokat vállalt. Az akkori biciklik bizony elég silányak voltak, úgy hogy Gyula bácsinak akadt munkája bőven. Tibinek is volt biciklije, meg nekem is, tehát mi is a Gyula bácsi kliensei voltunk. Egy szép nap, mikor éppen nála voltunk, Dege bácsi oda jött és megkérdezte hogy tudjuk-e a Miatyánkot és a Hiszekegyet? Erre Gyula bácsi közbe lépett és megmagyarázta neki hogy mi nem vagyunk keresztények, tehát nekünk ezt nem kell tudni. Dehát Dege bácsi nem tágitott és ott helyben ledarálta a Miatyánkot és a Hiszekegyet elejitől végig. Aztán a lelkünkre kötötte hogy tanuljuk meg, kívülről, mind a kettőt, mert ha mégegyszer jövünk, ő ki fog hallgatni. Ezek után visszatért a munkájához. Miközben dolgozott, gyakran énekelt mindenféle népdalokat, de volt egy, amit különösen kedvelt. Már nem emlékszem a dalra, csak erre az egy sorra, a refrénből: "Itt nyugszik egy jó borivó magyar gyermek..." Így teltek Dege bácsi napjai, munkálkodva, dalolva, és mikor nem látta senki, jó nagyokat húzott a pálinkás üvegből.
4 A szép, meleg, nyári napokban, gyakran jártunk az Aranyosra, fürődni, úszni. A társaság mindig ugyanaz volt: Gyula bácsi meg a lánya Jutka, Miklós, Tibi, meg én. A fürdőruhát már otthon felvettük, úgy hogy mikor elérkeztünk az Aranyosra, csak le kellett vetni az inget meg a nadrágot és úsgyé, be a vizbe! Egy jó órát úszkáltunk, utána ki a partra, a forró homokba. Aztán tűzet raktunk, szalonnát sütőttünk, amit jó étvággyal megettünk, kenyérrel, paradicsommal, vörös hagymával. Aztán napoztunk, kártyáztunk, vicceket meséltünk. Az élet szép volt. Ez igy ment, éveken keresztül, minden nyáron. Egy szép, őszi nap, szomorú hirt kaptunk: Miklós barátunk meghalt. A sok alkohol tönkre tette a máját. Rengetegen jöttek a temetésre, hiszen kis városunkban majdnem mindenki mindenkit ismert. Persze, mi is jelen voltunk: Gyula bácsi, Jutka, Tibi, meg én. Aztán vége volt a temetésnek, az emberek szétszéledtek, mi is hazafelé ballagtunk, szomorúan, szótlanul. Már majdnem otthon voltunk mikor összenéztem Tibivel és elmosolyogtunk. Szinte egyszerre kérdeztük egymástol: "Mond, te mire gondoltál?" Kiderült hogy mindketten ugyanarra gondoltunk: vajon Dege bácsi be fogja vésetni a Miklós sírkővére hogy: "Itt nyugszik egy jó borivó magyar gyermek"? A választ sohasem tudtuk meg, pedig könnyen megkaphattuk volna. Csak ki kellett volna sétálni a temetőbe és megkeresni Miklós sirját. De ezt nem tettük meg soha. Nem mintha fizikailag nehezünkre esett volna. Egyszerűen azért mert sohasem tudtunk megbékülni a gondolattal hogy Miklós barátunk már nincs az élők között. Motorbicikli, piknik és pisztráng Öt éves voltam mikor nagyapám először elvitt Benách bácsi műtermébe. Később sokszor mesélte hogy állandoan sírtam és nem akartam olyan pózokat vágni mint ahogy Benách bácsi kérte. Pedig Benách bácsi nem volt sem orvos, sem fogorvos, "csak" fényképész. Látván a helyzetet, nagytata előkotorászott a zsebéből egy cukorkát és a számba nyomta. Ettől kissé lecsillapodtam, úgy hogy Benách bácsinak mégis sikerült csinálnia rólam néhány jó fényképet. Miután a fényképek elkészültek, nagytata gondosan beragasztotta őket a nagy családi albumba. Néha együtt nézegettük és mikor a fent emlitett képeket szemléltük, mindig megkérdezte hogy voltaképpen miért sirtam? Én rendszerint azt válaszoltam hogy nem tudom, vagy nem emlékszem, pedig tudtam, de szégyeltem bevallani. Az igazság az volt hogy féltem. Benách bácsitol féltem. Pedig ő nem volt rossz ember, csak annak látszott.
5 Közép termetű volt, zömök, szélesvállú. A tekintete mindig szigoru és gyanakvó volt. Ritkán beszélt, akkor is csak a legszükségesebbet.mosolyogni, nevetni, sohasem láttam. Azt hiszem, mások sem. Benách bácsi Oroszországban született, több mint valoszinű hogy a 19-ik század utolsó évtizedében. Mikor kitört az első világháború, besorozták és rövid kiképzés után kiküldték a frontra. A hadtestet amelyben szolgált Lengyelországba vezényelték ki. Ott az Osztrák- Magyar hadsereg ellen folyt a harc. Benách bácsi fogságba esett, így került Erdélybe. A háború vége felé már tudta hogy milyen szörnyű az állapot szülőhazájában, igy hát elhatározta hogy nem tér vissza. Megszerezte a román állampolgárságot, megnősült, családot alapitott. Két gyermeke született: egy lány, Éva és egy fiu, Nuszi. Miután befejezték az iskolát, a két gyermek bekapcsolódott a családi "bizniszbe", apukátol kitanúlták a mesterséget, ők is fényképészek lettek. A negyvenes évek végefelé Nuszi megnősült és feleségül vette a Zsókát, egy szép, kedves, ügyes lányt. A házaspárnak két fia született. Nuszi a motoros sport megszállotja volt. Mindig volt motorbiciklije. Majdnem minden szabad idejét a motorbiciklinek szentelte. Tisztogatta, olajozta, kente, fente. A rossz nyelvek szerint, jobban szerette a motorbiciklijét mint a családját. Az én apámnak is volt motorbiciklije és "nagy motorosnak" számitott. Nem csoda hogy szoros baráti szálak fűzték Nuszihoz. Gyakran órákon át tudtak vitatkozni olyan témákról mint például hogy melyik motor előnyösebb: a kétütemű vagy a négyütemű? Vasárnaponként, ha szép volt az idő, a tordai motorosok gyakran piknikeztek a Nyugati Kárpátokban. Persze Nuszi is, meg apám is velük tartottak, rendszerint feleségestől. Egyszer apám magával vitt egy ilyen piknikre (anyám otthon maradt mert nem érezte jól magát). Az út többé-kevésbé párhuzamosan haladt az Aranyos folyóval. Megtettünk talán 50 kilómétert, majd megálltunk a folyó mellett. Néhány férfi tűzet rakott, a többiek nekiláttak halászni. Pisztrángot halásztak, méghozzá hálóval, pedig ez tiltva volt! Csak horgászbottal volt szabad halászni. Rövid idő alatt legalább egy tucat gyönyörű példányt fogtak. Közben az asszonyok is munkához láttak, felvágták a halakat, a belső részeket eltávolitották, a pikkelyeket is, majd az így nyert "produktumot" kisütötték olajban. Ilyen finom halat azóta sem ettem! * * * Nuszi és családja 1962-ben aliáztak és Petach-Tikván telepedtek le. Ebben a városban akkortájt már sok tordai zsidó élt szeptemberében mi is aliáztunk és szintén Petach-Tikván kerestünk és találtunk otthonra. Hogy miért pont Petach-Tikván? Hát ennek több oka volt: Az első talán az hogy ennek a városnak több iparnegyede van, így hát aránylag könnyen lehetett munkához jútni.
6 A második az hogy ez a város közel van Tel-Avivhoz, a nagy metropolishoz, de itt mégis minden ólcsobb: az élelem, a ruha, a lakás. A harmadik az hogy rokonaink és barátaink éltek itt, akik szükség esetén segiteni tudtak, sokszor egy jó tanács is sokat ért. Eleinte rokonoknál laktunk, de másfél hónap után a Szochnut kiutalt nekünk egy kis lakást. Novemberben már beköltöztünk. Közben a tordaiak megtudták hogy aliáztunk és elkezdődött a "vizit szezon". Majdnem minden este valaki meglátogatott. Az emberek jól tudták mi kell egy új bevándorlónak, igy hát praktikus ajándékokat hoztak: néhány kiló cukrot, lisztet, vagy rizset, pár kiló zöldséget vagy gyümölcsöt, egy liter olajat, néhány tucat tojást és igy tovább. De volt olyan is aki két használt széket hozott. Minden jól jött, mindennek hasznát vettük. Aztán egy este megjelent Nuszi is, Zsókával együtt. A fő beszéd téma természetesen a "klitá" (beilleszkedés) volt. Zsóka boldogan mesélte hogy mindketten dolgoztak és jól kerestek. Lakásuk is volt, igaz hogy hosszú éveken keresztül kell fizetni a részleteket, dehát más is így csinálja! A fiúk iskolába jártak, már jól elsajátitották a nyelvet, sok barátjuk van. Tehát minden rendben! Nuszi látszólag únottan halgatta mindezt,aztán, majdnem suttogva, azt mondta apámnak hogy négyszemközt akar vele beszélni. Apám rögtön bevitte a hálószobába és becsukta az ajtót. Nuszi nyomban elmondta hogy mi a baj. Az ő baja az volt hogy képtelen volt lelkileg is beilleszkedni az izraeli életbe. Fizikailag igen, de lelkileg nem. Neki hiányzott a tordai társaság, a motorbicikli túrák, a Kárpátok, az Aranyos, a piknikek és a pisztráng. És ebből a dilémábol, szerinte, csak egy kivezető út volt: visszatérni Tordára és ott folytatni "a régi jó életet". Apám megdöbbenve halgatta. Ez az ember teljesen bedilizett! Vissza menni Romániába, abba az átkozott kommunista diktáturába? Ez tiszta őrület! Végül is apám egy kérdéssel válaszolt: "Mond Nuszi, mindezt te már elmondtad a családodnak?" Nuszi azt válaszolta hogy még nem."hát akkor mondd meg és miután megkapod a választ, tudni fogod hogy mit kell tenned!" mondta neki az apám. Később megtudta hogy Nuszi valóban előadta a tervét családjának, de a felesége és a gyermekei azt válaszolták hogy csak menjen vissza ha akar, de egyedül, mert ők maradnak. Nuszi fontolóra vette az ügyet, a családját mégsem akarta otthagyni, úgy hogy "a tervből" csak "Füstbe ment terv" lett. * * * Rövid idővel aliázásunk után, apám munkát talált egy tel avivi kis üzemben. Jó fizetést kapott, de keményen meg kellett dolgoznia érte. A munkanap reggel hétkor kezdődőtt és délután fél négyig tartott. Öt óra volt mire haza érkezett, fáradtan, kifacsarva, rosszkedvűen.
7 De egy szép nap, csoda történt! Apám jókedvűen tért haza, nem is látszott fáradtnak. Aztán elmondta hogy találkozott Zsókával és ő titokban elmesélte hogy már egy éve minden hónapban befizet egy összeget egy takarékpénztárba. Egy motorbiciklire gyűjti a pénzt! Persze erröl Nuszi nem tud semmit! "Hát igen, ez egy nagyszerű ötlet!" jelentette ki apám, majd hozzátette hogy ő is be akar fizetni egy kis összeget abba a takarékpénztárba. Ezt meg is tette, nem is egyszer! Két év multán, már egy jelentősebb összeg állt Zsóka rendelkezésére. Egy új motorbiciklire nem volt elég, de egy jó karban lévő használtra talán igen. Mint régi barátot és szakértőt, Zsóka apámat bizta meg hogy keressen egy megfelelő motorbiciklit. Apámnak ez egy nagy megtiszteltetés volt. Rögtön munkához látott. Sokfelé érdeklődött, esténként az apróhirdetéseket böngészte. Végülis egy kollegája a munkahelyén összehozta egy rokonával, akinek volt egy eladó motorbiciklije. Apám elment, megnézte, a motorbicikli kifogástalan állapotban volt, az ára is megfelelt. Másnap a tulajdonos eljött Zsókához (Nuszi nem volt otthon), a motorbiciklit leparkolta a ház mellett és megkötötték az üzletet. Estefelé Nuszi hazajött, de Zsóka még nem szólt semmit. Csak másnap reggel mondta el a nagy titkot. Nuszi csak nézte a motorbiciklit, nem akart hinni a szemének. Egy negyed óra is eltelt ameddig megértette hogy nem álmodik és a motorbicikli valóban az övé. Aztán felpattant reá és úgy eltünt mint a szélvihar. Próba útat tett: aszfaltozott úton, kövezett úton, ösvényen, hegyen fel, völgyön le. Nagyszerűen működött a masina! Azt hiszem nem túlzok ha azt állitom, hogy aznap Nuszi volt a világ legboldogabb embere! Sajnos ez a boldogság nem tartott sokáig. Még abban az évben, egy esős novemberi nap, Nuszi éppen útban volt valahova, persze az imádott motorbiciklijén. Az út kanyargós volt. Nuszi túl nagy sebességgel próbált bevenni egy kanyart, a kerekek megcsúsztak a nedves aszfalton, a motorbicikli megbillent, elvesztette egyensúlyát, Nuszi pedig átrepült az úttest másik oldalára, pont akkor amikor egy teherautó közeledett. A vezetőnek már nem maradt ideje lefékezni a nagy gépjárművet, Nuszi a kerekek alá került és egy pillanat alatt vége volt. Szegény megboldogult apám! Évekig lelkiismeretfúrdalásai voltak a történtek miatt. Hiába mondtuk neki hogy ő nem vétkes, hiszen nem ő vezette azt az átkozott motorbiciklit! De apám másképpen látta a dolgokat. Ő azt hangoztatta hogy a nagy hiba az volt hogy egyáltalán motorbiciklit vettek Nuszinak. Hiszen mindenki aki ismerte, tudta hogy Nuszi néha abszolut felelőtlenül vezetett. Lehet hogy apámnak volt igaza.
8 Bolond Béla 1944 október közepe felé, Románia már teljes egészében fel volt szabaditva a náci uralom alól. Apám szerencsésen hazatért a munkaszolgálatból és nap mind nap halgatta az angol rádió magyar adását, onnan meritette az információkat. Azt mondta hogy rövid időn belül Amerika, Anglia és Oroszország legyőzik Németországot. Béke lesz, demokrácia, szabadság és az emberek világszerte jobban fognak élni. Valamivel később Ernő nagybátyám is hazatért, ő is munkaszolgálatos volt. Ernő bácsi, apám idősebb testvére, agglegény volt és mivelhogy nem volt családja, nálunk telepedett meg. Úgy látszik nagyon megviselte a munkaszolgálat, de inkább lelkileg mint testileg. Minden reggel korán felkelt és kiült egy kis padra, az udvarban. Majdnem egész nap ott ült, egyik cigarettát a másik után szivta és közben csak bámészkodott a semmibe. Nagyapám, aki a háboru előtt egy jómodú kereskedö volt Mezőzáhon, már nagyon unta a tétlenséget és mielőbb vissza akart térni a falujába és újra megnyitni az üzletet. De apám ezt nagyon ellenezte, ugyanis Hermin nagymama már nem élt és apám nem akarta hogy nagytata egyedül éljen a faluban. Új életet kezdtünk. Új lakásba költöztünk, egy központi utcán. Szép, négy szobás lakás volt, egy nagy épület második emeletén. Egy forró nyári nap, anyám leküldött a közeli fűszerüzletbe valamit venni, de útközben furcsa (vagy talán azt kellene irnom hogy szörnyű) dolog történt. Mentem az utcán és egyszerre csak látom hogy velem szembe közeledik egy... boszorkány! Határozottan állitom hogy boszorkány volt! Pontosan úgy nézett ki mint a boszorkányok a meséskönyvben: magas volt, görnyedthátú, az arca csupa ránc, nagy sas orra, égő fekete szemei szinte perzselték azt akire ránézett, a fején valami furcsa fekete kalap, a bal vállán egy nagy táska amelyböl mindenféle cafatok és rongyok lógtak ki, a jobb kezében hosszú bot. Sarkon fordultam és fejvesztve rohantam haza, egyenesen anyámhoz. "Mami, Mami, kiáltottam lihegve, egy boszorkányt láttam az utcán!" "Mit beszélsz te butaságokat! Már mondtam neked hogy boszorkányok nem léteznek!" válaszolta anyám. "De igen! Ott megy az utcán! Gyere nézz ki az ablakon, akkor te is látni fogod!" Anyám kinézett az ablakon és miután meglátta a "boszorkányt" csak ennyit mondott: "Na látod hogy butaságokat beszélsz?! Ez nem egy boszorkány! Ez Bella néni! Igaz hogy kissé bolond, de nem tesz senkinek semmi rosszat!" Később megtudtam hogy mindenki ismerte a városban és csak "Bolond Bélá" nak szólitották. Egy szerencsétlen teremtés volt. Nem volt neki sem családja, sem rokonai, sem barátai. Koldulásbol tengette nyomoruságos életét. Néha
9 bekopogott egy lakásba és kért egy kis ennivalót, vagy egy kis pénzt, vagy egy ócska ruhát vagy cipőt. Az emberek sajnálták és legtöbbször valamit adtak neki. De Bolond Béla, úgylátszik, mégsem volt teljesen bolond! Volt benne valami öntudat, valami büszkeség. Ő mindig azt tartotta hogy ő nem koldus és mindenért amit kap, valamit ad cserébe. Hogy mit? Hát két dolog volt amivel szolgálhatott: kártyavetéssel és dalolással. Egy este éppen nálunk volt amikor apám hazaérkezett. Bolond Béla mélyen a szemébe nézett, aztán azt mondta hogy meg akarja jósolni a jövőjét. Leültünk mind az asztal köré, Bolond Béla elöszedte a kártyákat, rakosgatta őket, keverte, nézegette, ismeretlen szavakat motyogott és végül a következőket mondta: "Tisztelt uram! Maga most egy nagy vállalkozásba akar kezdeni. Ebben a vállalkozásban maga sok pézt hajlandó befektetni. De én azt mondom ne tegye ezt! Mert ez a vállalkozás nem fog sikerülni! Maga el fogja veszteni a pénzét!" Ami igaz, igaz! Abban az idöben apám, Ernő bácsival együtt, nagy fába vágták a fejszét! Egy kis üzemet terveztek létrehozni, amelybe nagyon jó minőségű kálcium port akartak gyártani, egy egészen új eljárással. A találmány Dr. Kertész István nevéhez fűződött, aki a tordai vegyi üzemek főmérnöke volt. Kálcium port azelőtt is gyártottak, de Dr. Kertész eljárása sokkal egyszerűbb volt és ennek megfelelően sokkal olcsóbb is! Először épitettek egy "mini" üzemet és kipróbálták az eljárást kicsiben. A kisérlet nagyon jól sikerült. A kálcium por majdnem száz százalékosan tiszta volt. Aztán vettek a város peremén egy régi házat amit átalakitottak üzemmé elején az üzem már működőtt. Apám volt az üzemvezető, Ernő bácsi csinálta az adminisztrációt és a "marketinget". A vállalat nagyon jól indult. A jó minőségű kálcium por igen keresett cikk volt a gyógyszer és a kozmetika iparban. Pár hónap leteltével olyan sok volt a megrendelés hogy már két schichtben dolgoztak, az év végefelé pedig már három schichtben! 1948 elején, apám és Ernő bácsi már azt tervezték hogy kibővitik az üzemet. De még az év júniusában beütött a krach! Románia kommunista kormánya elhatározta hogy államositja a vállalatokat. Eleinte az a hír járta hogy csak a nagy vállalatokat államositják. De úgy látszik hogy az "elvtársaknak" evés közben megnőtt az étvágyuk, mert később már a kissebb vállalatokat is államositották. Ez lett a sorsa a mi kis üzemünknek is, 1949 tavaszán. * * * Amint már emlitettem, Bolond Béla második "tudománya" a dalolás volt. Rekedt, beteges hangján mindig ugyanazt a régi nótát dalolta. Az emberek mégis türelemmel meghalgatták sőt gyakran meg is dicsérték!
10 Ezt a kissé együgyű nótát oly sokszor hallottam hogy még most is eszembe tartom: A bécsi hegyeken Fújnak a szelek Írtam a babámnak Két szép levelet. Meg írtam neki El fogom venni Piros Pünkösd napján Fogunk esküdni. Várhatsz babám, elvárhatsz, Mig a lábadon elszáradsz! Később gyakran feltettem magamnak a kérdést: vajon Bolond Béla csak ezt az egy nótát tudta? És ha nem, miért mégis mindig csak ezt dalolta? Egy idős ember, aki már hosszú évek óta ismerte, azt mesélte nekem hogy fiatal korában Bella egy szép lány volt. Mestersége is volt, sőt kérője is! Már készültek az esküvőre, de egy szép nap a vőlegény eltűnt! Mintha a föld nyelte volna el! Egyesek azt mondták hogy titokban kivándorolt Amerikába, mások azt hogy megszökött egy másik lánnyal. Tény az, hogy ezek után Bella már nem volt normális. Úgy látszik, ez a kis együgyű dal magába foglalta élete tragédiáját. Idegenvezető Párizsban Apám, Reich László, még az első világháboru elött, 1909-ben, Erdélyben született. Ezekröl az időkről, az idősebb generáció mindig csak úgy beszélt mint "a régi szép békebeli idők, amikor még Ferenc József volt a K. u. K. (Kaiser und König), aki minden alattvalóját egyformán szeretett". A hetedik születésnapjára, apám egy lombfűrészt kapott ajándékba egy rokontól, aki meg is tanitotta hogyan kell bánni a szerszámmal. Úgy látszik apám nagyon fogékony volt mert hamarosan barkácsolni kezdett: dobozokat, képkereteket és játékokat készitett fából. Szülei gyakran nézték munka közben, aztán egy szép nap kijelentették: "Lacika asztalos lesz, hiszen látszik hogy ezt szereti!" Miután elvégezte a négy elemit és a négy polgárit, a szülei beadták egy ipariskolába hogy tanúlja ki az asztalos mesterséget. Hogy ez egy bölcs lépés volt vagy sem, ezt csak sejteni lehet. Én azt hiszem hogy apám sokkal többre
11 lett volna képes! Dehát a múltat nem lehet megváltoztatni! 1926-ban, apám befejezte az ipariskolát és asztalos lett. Néhány héttel az iskolaév befejezése előtt, megjelent az osztályban a Renault francia autógyár egyik képviselője aki csábitó ajánlattal jött. Azt ajánlotta hogy az összes végzős fiatalok akik az asztalos mesterséget tanúlták jöjjenek Párizsba, a Renault gyárban dolgozni, méghozzá jó fizetéssel! "Ez már döfi!" mondták a fiúk és nagyrészük ott helyben aláirták a négy évre szóló szerződést. Apám is ezt akarta tenni, de mivelhogy jó kisfiú volt, gondolta hogy előbb megbeszéli az ügyet a szüleivel. De a szülők hallani sem akartak a dologrol! "Még felszedsz nekem ott egy "sikszet"* és feleségül veszed! Csak ez hiányzik nekünk!" mondta az anyja rettegve. Teltek múltak a hetek, apám barátai mind elutaztak Párizsba, ő pedig otthon maradt és biztosan irigyelte őket, na meg a szüleire is neheztelt, mert olyan "vaskalaposak" voltak. Látván hogy apám olyan szomorú és csüggedt, a szülei egy javaslattal jöttek elő: "Hát ha a fiú minden áron világot akar látni, csak utazzon, de nem Párizsba hanem Budapestre", (mert ott sok rokonuk élt). Ezt is csak három feltétellel: Az első az volt hogy rokonoknál fog lakni (ezek majd a "körmeire néznek" és ha netalán valami rosszat csinál, rögtön jelentik majd a szülőknek). A második az volt hogy dolgozni fog és házbért fog fizetni. A harmadik pedig az, hogy minden este legkésőbb kilenckor otthon lesz. Apám nyomban elfogadta az összes feltételeket és máris készült az utra. Igaz, Pest az nem Párizs, de mégis egy szép nagy város és még mindig jobb mint otthon kuksolni. Budapesten egy nagybácsinál lakott és rövid időn belül munkát is talált, egy bútorgyárban. Közben a barátaival is levelezett (akik Párizsba utaztak). Egy év után, kéthetes szabadságot kapott és haza utazott Erdélybe, meglátogatni a szüleit. De mikor vége volt a szabadságnak, apám titokban egy Párizsra szóló vonatjegyet vett. A szülei elkisérték Kolozsvárig, ott elbúcsúztak, apám felszállt a nemzetközi gyorsvonatra, de csak a végállomáson, Párizsban, szállt le. Ott már várták a barátai, akik szállásról is gondoskodtak, sőt még munkárol is, a Renault ban. Néhány nap mulva, apám levelet irt a szüleinek, amely körülbelül így kezdődött: Drága Szüleim, Végtelenül sajnálom, de a nemzetközi gyors nem állt meg Budapesten, sőt máshol sem, csak itt, Párizsban, a végállomáson. Tehát itt vagyok Párizsban, de ti ne aggodjatok emiatt! Van szállásom, van munkám és keresetem! Minden rendben!... Párizsban a hétköznapok nehéz munkával teltek, de vasárnapokon apámnak és barátainak volt idejük megismerni a várost. Bizony, Párizsban van mit látni: az
12 Eiffel tornyot, a Notre Dame templomot, a Diadal ívet, az Obeliszket, a Sacré Coeur templomot, a Sorbonne egyetemet, aztán rengeteg muzeumot, képtárt és kiállitást. Később a környékre is kirándultak, főleg Versailles ba és Fontainebleau ba. Nyáron, mikor mindenki vakációzott Franciaországban, apám meg a barátai is útra keltek, legtöbbször biciklin, és bejárták majdnem az egész országot. Apám mindenfelé fényképezett is, mert ő egy nagyszerü amatőr fényképész is volt ben visszajött Erdélybe, a szülőföldjére, de élete útolsó pillanatáig Franciaország szerelmese maradt. Gyermekkoromban, a Tordai lakásunkban, volt apámnak egy féltve őrzőtt kincse: egy nagy doboz és benne több száz fénykép amit Franciaországból hozott. Gyakran előszedte őket és hosszasan nézegette. Néha leültetett engem is maga mellé, kezembe adott egy-egy képet és arra kért hogy nézzem jól meg. Aztán megmagyarázta hogy mit ábrázol. Így ismertem meg a Párizsi Notre Dame templomot, a Versailles i palótát, a Rouen i katedrálist, a Louvre muzeumot, a Loire völgyi kastélyokat és még sok más szép és érdekes dolgot Franciaországból Augusztusában utaztam először Párizsba, feleségemmel együtt. A program szerint, az indulás pontosan éjfélre volt tervezve, de az utolsó pillanatban valami hibát fedeztek fel a repülőgépben és emiatt csak reggel 9-kor indultunk útnak. Holtfáradtan érkeztünk Párizsba. Valahogy elvánszorogtunk a szállodáig ahol szobát rendeltünk és boldogok voltunk mikor azt megkaptuk. Végre egy kis pihenés! Másnap reggelig ki sem bújtunk az ágyból. Reggel, frissen, kipihenten ébredtünk és az ízletes francia reggeli után "nyakunkba vettük a várost". Először végigsétáltunk a Mathurins utcán (itt volt a mi szállodánk) és elérkeztünk az Opera Térre (Place de l'opera). Körülnéztem és egy furcsa érzés futott rajtam keresztül: minden olyan ismerősnek tünt! Mintha már jártam volna erre! Hát persze hogy jártam! Ha nem is fizikailag, de szellemileg igen! Még gyermekkoromban, amikor apám fényképeit nézegettem! Ugyanaz a furcsa "déjà vu" érzés fogott el amikor megtekintettük Párizsnak a többi nevezetességeit is. De apám hagyatéka még vidékre is kiterjedt. Legyen az a Versailles-i palota, vagy a Chambord kastély, vagy a Reims-i katedrális, apám emléke, szelleme és hagyatéka számomra mindig és mindenhol jelen volt. Siksze nem zsido nö
13 Notita autobiografica M-am nascut in 1940 la Cluj. Copilaria si adolescenta mi-am petrecut-o la Turda. Acolo am facut si liceul. Pe urma am ajuns la Universitatea din Timisoara, la facultatea de matematica si fizica, pe care am absolvit-o in In acelasi an am emigrat in Israel, cu familia (parintii si sora) si ne-am stabilit la Petach-Tikva, 15 km est de Tel-Aviv. Am fost profesor de matematica, statistica si cercetare operationala la Colegiul Tehnologic al Universitatii din Tel-Aviv; in paralel, am fost profesor de matematica si la Institutul Pedagogic (cu profil tehnologic) din Tel-Aviv. In anul 2006 am iesit la pensie. Sunt casatorit si am doi baieti: Michael si Amir si doua nepoate: Inbal si Shira. Am inceput sa-mi scriu amintirile in urma cu doi ani. De fapt, cartea nu e organizata pe capitole, ci pe "cicluri". Primele doua cicluri, intitulate respectiv: "Amintiri din Turda" si "Amintiri din Timisoara" sunt scrise in limba romana. Ciclul al treilea, intitulat "Tordai emlekek" e scris in limba maghiara. Ultimul ciclu,intitulat "Zichronot" e scris in limba ebraica (ivrit). Decembrie
Tomi Reich. Tordai emlékek
Tomi Reich Tordai emlékek Filozófia Lehettem körülbelül hét éves amikor először hallotam azt a szót hogy "filozófia". Fogalmam sem volt hogy mit jelentett. Anyámhoz fordultam és megkérdeztem: "Mami, mi
Tordai emlékek. (Folytatás) Bolond Béla
Tomi Reich Tordai emlékek (Folytatás) Bolond Béla 1944 október közepe felé, Románia már teljes egészében fel volt szabaditva a náci uralom alól. Apám szerencsésen hazatért a munkaszolgálatból és nap mind
mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,
II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam
Zágoni Balázs. Barni Berlinben. meseregény. M. Tóth Géza rajzaival
Zágoni Balázs Barni Berlinben meseregény M. Tóth Géza rajzaival Koinónia Kolozsvár 2016 Első fejezet, amelyből megtudjuk, hogy Barni mennyi mindent tud Barni rengeteget tudott a nagyvárosokról, különösen
Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget
Kovács Gabriella Hát ennyi volt... Hát ennyi volt érezte, hogy itt az út vége. Tehetetlenül, fáradtan feküdt a hideg kövön a fagyos szélben és nem akart többé engedelmeskedni a teste. Már nem érzett fájdalmat
Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról?
(Interjú 2.) Pleskonics Istvánné 2014. január 4-én, egy esős, borongós szombat délutánon három órát beszélgettünk Irénke nénivel előzetes egyeztetés után Alkotmány utcai lakásában. Délután kettőtől délután
Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része
Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol
A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó
A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na
FARKAS KATALIN. Félvér Tigris. Derna krónikák 1.
FARKAS KATALIN Félvér Tigris Derna krónikák 1. 1. Meglepetés A mai napom is ugyanúgy kezdődött, mint minden hétköznapom. Kicsit morcosan keltem fel, unottan ettem meg a reggelit, lassan öltöztem fel és
Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a
V Barna legény. Te szegény, te szép. Dús hajad egy leány álma. Elvesztettem az eszem s szemem könnyet hullat, mint estalkonyatkor az ég. Ó, miféle babona űzi tekintetem utánad? Végigkísérlek a fasoron,
Csillag-csoport 10 parancsolata
Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan
Duna utca. családvers
Terék Anna Duna utca családvers és lehet, én mégiscsak a Duna utcában voltam egész életemben a legboldogabb. öten laktunk két szobában, s apám sosem tudta nyugodtan megcsókolni anyámat, mi néztük őket
Dr. Kutnyányszky Valéria
Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria 2009 őszén egy hónapot töltött a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kiwanjában. A bükkösdi homeopátiás orvos az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)
Helyi emberek kellenek a vezetésbe
Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt
Erasmus+ Lengyelország
Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,
Fényképalbum. A fénykép készítésének éve:
Fényképalbum Az interjúalany neve: A fénykép készítésének helye: A fénykép készítésének éve: Szüleim Budapest 1980-as évek Ők a szüleim. Ez a kép már itt készült, Budapesten. Volt egy kicsi lakásuk, és
ESETTANULMÁNY. 10-es csoport. Módszertani nap 2006 február 14. Készítette: Kovács Zsolt
ESETTANULMÁNY 10-es csoport Módszertani nap 2006 február 14 Készítette: Kovács Zsolt Személyi adatok: Név: B Tamás Szül: Sz., 1987. október 31 Iskolai végzettség 8 osztály Ítélete: B Tamás növendék 10-es
REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország
REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak
Hector közelebb jut a boldogsághoz
Hector közelebb jut a boldogsághoz Édouard a vacsora végeztével nagyon elégedettnek tûnt, de nem érte be ennyivel, ragaszkodott hozzá, hogy átmenjenek még egy másik helyre. Azt akarom, hogy megismerd Kínát!
oral history Változatok az identitásra SÁRAI SZABÓ KATALIN
oral history 186 [ ] SÁRAI SZABÓ KATALIN Változatok az identitásra Az utóbbi években Magyarországon is egyre több kutató fordul a nôtörténet (gender) felé, és szaporodik az egyes nôi csoportok vizsgálatával
A fölkelő nap legendája
Prof. Dr. Tapolyai Mihály A fölkelő nap legendája Máréfalvi barátaimnak mestereim egyikéről Dr. Szalay Károly pszichiáter emlékére Dr. Szalay Károly pszichiáter élete (1894-1973) Régen mesternek hívtuk
Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó
1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása
Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva
Olcsó krumpli Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva ment ajtót nyitni. Nagy örömére, az édesanyja állt az ajtó előtt. Anyukám, de jó, hogy jössz. Alig állok a lábamon, olyan álmos vagyok. Kislányom! Csak
Hangos mesék, versek és ismeretterjesztő cikkek a szövegértés fejlesztésére. Pirosmalac. Hangos mese
Varázsbetű Mesetár Hangos mesék, versek és ismeretterjesztő cikkek a szövegértés fejlesztésére http://varazsbetu.hu/mesetar Pirosmalac Hangos mese (A hanganyag itt található: http://varazsbetu.hu/mesetar/pirosmalac)
A szenvede ly hatalma
Előhang Leonard Kastner mostanában egyre többször gondolt ar ra, hogy vissza kéne vonulnia. Miért is ne? Az időzítés tökéletes lenne. Annyi pénzt keresett már, amiről régebben álmodni sem mert volna, ráadásul
A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta.
Bódi Zsolt Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! A BARÁT Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Szüleimnek, testvéreimnek,
Szeretet volt minden kincsünk
Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van
Családfa. Lazarovits Józsefné (szül. Rosenfeld Róza) 1860-as évek 1943. Fülöp Jakabné (szül.? Eszter) Fülöp Jakab. Lazarovits József 1860-as évek 1944
Családfa Apai nagyapa Lazarovits József 1860-as évek 1944 Apai nagyanya Lazarovits Józsefné (szül. Rosenfeld Róza) 1860-as évek 1943 Anyai nagyapa Fülöp Jakab 1860-as évek 1939 Anyai nagyanya Fülöp Jakabné
Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló
Séta a szülőfalumban Egy szép napon elmentünk a barátnőmmel sétálni a szülőfalumban. Az Erzsébet parkban megmutattam az emlékművet, a református templomot meg a nyári színpadot. _ Te, nagyon szereted a
Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS
Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Hallottad-e már az öreg utcai lámpás történetét? Igaz, nem éppen vidám história, de azért egyszer végighallgathatod. Volt egyszer egy jóravaló, öreg utcai lámpás, aki
Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)
Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel
Családfa. Klein Kálmánné (szül. Fischer Hanna)? 1920-as évek. Moskovits Lajosné (szül. Majtényi Fáni) Klein Kálmán?
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Moskovits Lajos 1860-as évek 1938 Moskovits Lajosné (szül. Majtényi Fáni) 1873 1944 Klein Kálmán? 1910-es évek Klein Kálmánné (szül. Fischer
Svájci tanulmányút. Basel
Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor
Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.
Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés
A melléknevek képzése
A melléknevek képzése 1 ) Helyezkedjen el kényelmesen, először mesélni fogunk... Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer a magyar nyelv, benne sok szóval, kifejezéssel és szabállyal, amelyeket persze
Június 19. csütörtök
Június 19. csütörtök A tegnapi túra a városban úgy kinyuvasztotta a lábam, mint egy nehéz nap a Caminon. Igaz, több mint két órát mentem, megállás nélkül, és a szandálban, amiről már kiderült, hogy nem
Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve
Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint
válni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába
2. fejezet Huszonnégy órányi utazás után finoman szólva jólesett feküdnie. A háta hónapok, de talán régebb óta fájt maga sem igazán tudta, mióta. A Kongói Demokratikus Köztársaság Bukavu nevű településén
Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely
Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Forrás: Gyurcsó István Alapítvány Füzetek 14., Dunaszerdahely, 1999
IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT
Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá
A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/36. Történet.
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus születése Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : E. Frischbutter; Sarah S. 60/36. Történet www.m1914.org Bible
MAGYAR MINT IDEGEN NYELV
Magyar mint idegen nyelv emelt szint 0911 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 19. MAGYAR MINT IDEGEN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM
Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével
Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A
Családfa. Lunczer Gyuláné (szül.?)?? Krausz Adolfné (szül.?)?? Krausz Adolf 1836 1928. Lunczer Gyula? 1925/26. Apa. Anya. Lunczer Lipót 1871 1930
Családfa Apai nagyapa Lunczer Gyula? 1925/26 Apai nagyanya Lunczer Gyuláné (szül.?)?? Anyai nagyapa Krausz Adolf 1836 1928 Anyai nagyanya Krausz Adolfné (szül.?)?? Apa Lunczer Lipót 1871 1930 Anya Lunczer
Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt
Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva
Feri rágja a térdét. Rónási Márton
Feri rágja a térdét Rónási Márton Tavasz volt, amikor beköltöztünk abba a házba, ahol kamaszkoromat éltem meg, abba a házba, ahol a legjobb barátom lett Láncos, a hatalmas fekete kutya, akit tíz éve temettem
Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk karácsonyi, 2010/11. számában! 2010. december 204
Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk karácsonyi, 2010/11. számában! 2010. december 204 (SERBÁN ANDRÁS igaz székely ember emlékének) Karácsonyi történet Mi, gyerekek, nagyon vártuk az első
Caramel: Tûrnöm kell 2015. June 24.
Caramel: Tûrnöm kell 2015. June 24. Nem lenne tanár, és azt is elmondja, miért nem. - Kipróbálná magát külföldön, de imád magyarul énekelni. - Interjú Molnár Ferenc Caramellel cigányságról, kirekesztésrõl,
magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.
Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.
Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien
Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien 1. nap (aug. 11.) Vasárnap hajnalban, 4:15-kor gyülekeztünk az iskola előtt. Amikor az iskolához értünk már majdnem
Indiai titkaim 5 - nagy kupac csomag
2010 szeptember 05. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Eljött a nagy nap. 1993. december 13-a, Luca napja. Indulás Indiába
Gyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Channának.
Gyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Channának. 1 2 Nagyon régen, mielőtt megszülettél, 'Abdu'lBahá ellátogatott Amerikába. Az utazás alatt Amerikában
Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... *****
Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ezüst gyertyatartók fénye mellet egy fiatal férfi hajol íróasztala fölé. Az arca márványfehér,
a viszonyuk. És a lány nem is hozta rendbe a dolgokat, mielőtt az apja oly hirtelen elment. Visszatekintve már látta, hogy nagyon sok a hasonlóság
ELSŐ FEJEZET Nem így kellett volna történnie. Addie Folsom úgy képzelte, a középiskola után hat évvel tehetősen és egy jó kocsi volánjánál ülve tér majd haza. Ehelyett behúzott nyakkal és egy közel háromszázezer
1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb
1. fejezet Dorset, 2010 Egy évvel késõbb A napok egyre rövidebbek. A fûre hullott almákat megcsipkedték a varjak. Viszem be a fát, és rálépek az egyik puha gyümölcsre; szétnyomódik a lábam alatt. November
Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt.
Kata Az egyik budapesti aluljáró, metróbejárat előtt találkozunk, azt mondta, itt szokta napjainak nagy részét tölteni. Mocsok van, bűz és minden tele hajléktalanokkal. Alszanak dobozokon, koszos rongyokon,
Már újra vágytam erre a csodár a
Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes
Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009
96 97 98 99 100 SKAohsiung: A BAJNOK ÚTJA,,Hatéves voltam, amikor édesapám ismerôse révén elmehettem egy karateedzésre. Ahogy beléptem, iszonyú hangzavar, kiabálás, egymással harcoló fehér ruhás emberek
Az Igazi Ajándék. Máté és a sárkány. Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright
Az Igazi Ajándék Máté és a sárkány Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright 2011-2013 www.tablacska.hu 1 Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, még az üveghegyen is túl,
2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor
2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor 1.Mióta foglalkozik közügyekkel? Mit jelent az Ön számára a választókerülete? - Tősgyökeres püspökladányi
Családfa. Moskovits Zsigmond? 1921. Katz?-né?? Moskovits Zsigmondné (szül.? Braha)? 1930-as évek. Katz??? Apa. Anya. Katz Mózes 1890 körül 1944
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Katz??? Katz?-né?? Moskovits Zsigmond? 1921 Moskovits Zsigmondné (szül.? Braha)? 1930-as évek Apa Katz Mózes 1890 körül 1944 Anya Katz Bella
Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek,
Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek, semmiképpen nem mentek be a mennyeknek országába. Máté 18:3 (Károli Gáspár fordítása) Prológus Angyalok az Arby s-ban
Családfa. Nincs adat. Nincs adat. Friedman? 1850-es évek 1920-as évek. Izsák József 1858 1933. Apa. Anya. Izsák Jakab 1880-as évek 1940-es évek eleje
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Izsák József 1858 1933 Friedman? 1850-es évek 1920-as évek Apa Izsák Jakab 1880-as évek 1940-es évek eleje Anya Izsák Jakabné (szül. Friedman
Családfa. Nincs adat. Salamonné (szül. Siegel Johanna)? 1941. Schwartz. Nincs adat. Salamon? 1927. Apa. Anya. Kornveis Ignác 1882 1929
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Schwartz Salamon? 1927 Anyai nagyanya Schwartz Salamonné (szül. Siegel Johanna)? 1941 Apa Kornveis Ignác 1882 1929 Anya Kornveis Kornélia (szül. Schwarz
Pokol Anett. Téli mesék. Lindának, ötödik születésnapjára
Pokol Anett Téli mesék Lindának, ötödik születésnapjára December 1. Az aranyszínű léggömb UTOLSÓ NAP, UTOLSÓ ÓRA, NEM FOG AZ AGY, NEM FOG A KRÉTA! üvöltötte kórusban az egész 2. B osztály. Téli szünet
Húsvét a Bruderhofban
Húsvét a Bruderhofban 1998 augusztusában Gyurka bácsi bíztatására az akkor 6 fős családunk elrepült az angliai Beech Grove nevű protestáns eredetű, megújult hutteri gyökerű családközösségbe. Erről a 6
TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL
TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLlÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? 2 Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon
TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL
TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon
Szilánkok TÚL A VALÓSÁGON. Téboly
Szilánkok TÚL A VALÓSÁGON Téboly Annának nem volt sok dolga, hiszen rajtam kívül egy teremtett lélek sem volt a presszóban, amin nem is lehet csodálkozni, hiszen kinek jutna eszébe éppen vasárnap éjjel
Családfa. Kohn Mihályné (szül.? Hermina) 1882 1944. Keller Jakabné (szül.? Berta) 1860-as évek 1944. Kohn Mihály 1876 1944
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Keller Jakab 1860-as évek 1944 Keller Jakabné (szül.? Berta) 1860-as évek 1944 Kohn Mihály 1876 1944 Kohn Mihályné (szül.? Hermina) 1882
Míg a halál el nem választ
FÖLDESI ENIKŐ HAUSER PÉTER GARAMI MIKLÓS 1 Míg a halál el nem választ Esetbemutatás Összefoglalás Amennyiben a rosszindulatú daganatos betegségben szenvedő gyermekek gyógyító kezelése eredménytelen, a
Z G I A T K Ö E R É E T T N
Z G I A K Ö E R É E N B. D. Dezső (szül. 1930-) (B.D.-el nem sikerült kapcsolatba lépnünk, ezért az ő történetét, amelyet a Holokauszt Dokumentációs Központ irattárában őriznek, álnéven tudjuk csak közzétenni.)
1. Nap. 2. Nap. 3. Nap
1. Nap Életem első repülése volt, nagyon élveztem. Este érkeztünk meg a szállásra, ami nagyon szép helyen van. Aztán elmentünk vacsorázni egy étterembe. 2. Nap Reggeliztünk a szállón. Reggelire zsömle
A tudatosság és a fal
A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?
Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika
Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori színész- és énekesnő. A Krétakör Színháznak, majd 2008-tól Alföldi menesztéséig a Nemzeti Színház társulatának
10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve
10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve J e g y z ő k ö n y v Készült Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének
Sokféleképpen belefoghatnék ebbe a történetbe. Ábrándosabb lelkületű olvasóim, akik nem közömbösek régmúlt csaták és elporladt hősök iránt, bizonyára nem vennék zokon, ha úgy kezdeném: régesrég, azokban
Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!
Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Mivel sem az én szüleim, sem férjem szülei nem álltak olyan jól anyagilag, hogy támogatni tudtak volna új otthonunk megteremtésében, esküvőnk után vidékre kötöztünk
George Varga: Az öregember és a farkas (részlet)
Angyalka élményei B. Kis János, Orosz T. Csaba, Gwendoline Welsh, Poczai Péter, George Varga, J. Simon Aranka 2013 Publio kiadó Minden jog fenntartva Szerkesztette: Publio Kiadó Kft. George Varga: Az öregember
Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt.
Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Andrassew Iván A folyó, a tó és a tenger A platón ültünk Avrammal, a teherautót egy szerzetes vezette. A hegyoldalból a menekülttábor nem tűnt nagynak.
Családfa. Deutsch Ignác Interjúalany. Pollák Béláné (korábban: Brandl Józsefné) (szül. Schwarz Klára ) Gyermekek
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Schwarz? Schwarz?-né (szül.?) Deutsch Ignác 1828 1915 Deutsch Ignácné (szül. Weisz Teréz) 1860 1944 Apa Schwarz Mór 1877 1941 Anya Schwarz
Spanyolországi beszámoló
Spanyolországi beszámoló Rettentően vártam már hogy végre eljöjjön a nap, hogy Spanyolországba utazzunk, mivel ez lett volna az első utam, amit repülővel tettem volna meg, ami már magában elég ok a nagy
Projektfeladat Földrajzi ismeretszerzés rajzolás segítségével
Projektfeladat Földrajzi ismeretszerzés rajzolás segítségével Készítette: Kedves Júlia - Toró Norbert - Tóth Enikő 2010. február 18. Megbeszéltük az előadás előtt, hogy mi leszünk majd egy csoportban.
Családfa. Salamon Gáspárné (szül.?)?? Blum? (szül.? Scheindl)? 1930-as évek. Salamon Gáspár?? Blum??? Apa. Anya. Blum Móric
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Blum??? Blum? (szül.? Scheindl)? 1930-as évek Salamon Gáspár?? Salamon Gáspárné (szül.?)?? Apa Blum Móric 1888 1944 Anya Blum Móricné (szül.
[Erdélyi Magyar Adatbank]
KÉSEI DOLGOK [Vákát oldal] Amikor hosszú évekkel később e munka írója találkozott néhány férfiúval, kik ott bent, ám kint is meséltek neki e régi időkről, amidőn ő még nem járt a szigeten első dolga volt
KÖZÖS INTERJÚ BODÓ VIKTORRAL, CZUKOR BALÁZZSAL, DÖMÖTÖR ANDRÁSSAL ÉS KÁRPÁTI ISTVÁNNAL A TÖRMELÉKEK CÍMŰ ELŐADÁS PRÓBAFOLYAMATA KAPCSÁN
KÖZÖS INTERJÚ BODÓ VIKTORRAL, CZUKOR BALÁZZSAL, DÖMÖTÖR ANDRÁSSAL ÉS KÁRPÁTI ISTVÁNNAL A TÖRMELÉKEK CÍMŰ ELŐADÁS PRÓBAFOLYAMATA KAPCSÁN Honnan jött az előadás ötlete? VIKTOR: Az alapötletem igazából az
A három narancs spanyol népmese
BOLDOG KARÁCSONYT! Veronika meséi A három narancs spanyol népmese Sok-sok évvel ezel tt élt egy faluban egy öregasszony, akinek három feln tt fia volt. Éppen házasulandó korban, de sajnos nem találtak
CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám
CSENGŐSZÓ A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám Készítették: A Diák-újságíró szakkör tagjai: Juhász Valentina, Jónás Levente, Flórián Zsolt, Prohászka
Megnyugtat. tervezett világítás, dekoratív textilek és funkcionálisan jól mûködõ egységek jellemeznek. A megrendelõnek nem volt konkrét elképzelése
Megnyugtat A nappali nappali fénynél. A kék garnitúrához és a játékasztalhoz a megrendelõ ragaszkodott. A kanapénak ez a szárnya forgatható, s az asztal is kerekeken gurul, így a lakásnak ez a szeglete
MEGJÁRT UTAK EMLÉKEI
MEGJÁRT UTAK EMLÉKEI Minden láng fölfelé lobog. Az emberi lélek is láng. Tánczos István igazgató tanító visszaemlékezései a kerekharaszti iskoláról A visszaemlékező 42 évi hivatásszeretettől vezérelt pedagógus
Bányai Tamás. A Jóság völgye
Bányai Tamás A Jóság völgye - Nem sikerült - suttogta Ria alig hallhatóan. - Azt hiszem senkinek sem fog sikerülni. Gézu értetlenül és csodálkozva nézett rá. A kötés alatt mintha kikerekedett volna egy
SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA
SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA Szakmai gyakorlatomat Máltán, a Vera Sant Fournier Interior Design Studionál végeztem. Ez a csupán három főből álló cég elsősorban magánlakások
bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni.
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Olvasd el: Lukács
Családfa. Kohn Móricné (szül.? Vilma)? Grünbaum?-né (szül.?)? Kohn Móric? Grünbaum??? Apa. Anya. Grünbaum András
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Grünbaum??? Grünbaum?-né (szül.?)? 1945 Kohn Móric? 1918 Kohn Móricné (szül.? Vilma)? 1945 Apa Grünbaum András 1890 1951 Anya Grünbaum Margit
avagy a repedt nád és a pislogó gyertya
avagy a repedt nád és a pislogó gyertya E Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertyabelet nem oltja ki (Ésa 42:3) redetileg ezt a fejezetet nem akartam megírni, illetve hozzácsatolni a könyvhöz. Ercsi
Ki és miért Ítélte Jézust halálra?
Ki és miért Ítélte Jézust halálra? A kérdés nem oly egyszerű, mint az ember fölületes elgondolás után hiszi, mert az evangéliumirók nem voltak jelen a történteknél, csak másoktól hallották a történet folyamatát
ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval
Lehet-e? ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN Hiteles tanúk cáfolata Interjú Horthy Istvánnéval A közelmúltban a Jobbik néven ismert, de általam kezdettől ártalmas és értelmetlen képződménynek nevezett
Villás Lajos: Blokád a Váci úton 2008. September 28.
Villás Lajos: Blokád a Váci úton 2008. September 28. Valahol az országban, rendõrök, és romák "szövetséget kötöttek". Szövetséget kötöttek arra, hogy közösen, kéz a kézben fognak fellépni mindenkivel szemben,
Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián
Beszámoló Szakmai gyakorlatról Lengyelország 2018. május Készítette: Nedreu Flórián Első hét Reggel 5-kor indultam Kétegyházáról, nagyon szép tájakon vezetett az utunk. Az első megálló egy benzinkútnál
A SZÁZEGYEDIK ASSZONY
A SZÁZEGYEDIK ASSZONY (Egy kis tréfa) 1883 Sok tarkabarka dolgot írt meg hajdan a pajkos tollú Boccaccio. Veronai, florenci asszonyok segítették benne. Amennyi rossz fát azok a tuzre tettek, annak a hamujában