Általános rendelkezés 1. 1
|
|
|
- Dóra Illésné
- 10 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Szekszárdi Önkormányzat 7/2002.(IV.29.) rendelete az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékosságot célzó felújításának támogatásáról * a módosításokkal egységes szerkezetben Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlése (a továbbiakban: Közgyőlés) a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 16. -ának (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az alábbi rendeletet alkotja: Általános rendelkezés 1. 1 (1) E rendelet célja az július 1. elıtt kiadott építési engedély alapján iparosított technológia (panel, közép- és nagyblokk, alagútzsalu, öntött, vasbeton vázas és egyéb, elıregyártott technológia) felhasználásával épített lakóépületek energia-megtakarítást eredményezı felújításának, illetve ezen lakóépületek gépészeti rendszerei, berendezései felújításának és korszerősítésének, valamint megújuló energiafelhasználás növelése céljából történı berendezések telepítésének támogatása (a továbbiakban: önkormányzati támogatás). (2) A rendelet hatálya Szekszárd Megyei Jogú Város közigazgatási területén lévı, (1) bekezdés szerinti technológiával megvalósult lakóépületekre és azok lakóközösségeire (társasház, lakásszövetkezet, önkormányzati bérház) terjed ki. Pályázati feltételek 2. (1) 2 Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata által e rendeletben foglaltak alapján kiírt pályázati felhívást Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala (a továbbiakban: Polgármesteri Hivatal) teszi közzé, amelynek alapján pályázatot nyújthatnak be a lakásszövetkezetek és a társasházi közösségek. (2) A pályázónak a szükséges saját erı biztosítását hitelt érdemlıen igazolnia kell (fedezetigazolás, hitelkérelem befogadásáról banki igazolás). (3) A pályázat benyújtása elıtt már megkezdett beruházáshoz támogatás nem igényelhetı. (4) A lakóépületben elhelyezkedı, nem lakáscélú helyiségek felújítására, korszerősítésére önkormányzati támogatás nem igényelhetı. * A rendeletet a közgyőlés a április 25-i ülésén fogadta el. 1 Módosította a 22/2008.(IV.30.) szekszárdi ör. 1.. Hatályos április 30-tól. 2 Módosította a 13/2006.(V.25.) szekszárdi ör. 2.. Hatályos május 25-tıl.
2 2 Támogatás csak teljes épületre, vagy annak dilatációval határolt részére nyújtható. 3. Támogatási feltételek 4. (1) 3 Az önkormányzati támogatás feltétele, hogy a lakóépület felújítását, korszerősítését az önkormányzati és területfejlesztési miniszter is támogassa. (2) 4 Az önkormányzati támogatás egyszer megítélt összeg, ha a pályázatban szereplıtıl eltérı, pótlólagos költségek merülnek fel, akkor annak megfizetésére a pályázó köteles, az nem növelheti az önkormányzati támogatás összegét. (3) 5 A pályázó saját erejeként figyelembe vehetı a) saját pénzeszköz, b) a projekt finanszírozására felvenni tervezett, vagy felvett bankhitel, c) ESCO típusú vállalkozói szerzıdés által biztosított fedezet. (4) 6 A pályázónak határozatot kell hoznia arról, hogy nyertes pályázat esetén az általa készpénzben vállalt saját erıt elkülönített számlán helyezi el, és a pályázat szerinti munkálatok elvégzéséhez a munkaterületet biztosítja. (5) 7 Nem nyújtható önkormányzati támogatás olyan pályázónak, amelynek 60 napon túl meg nem fizetett köztartozása van, illetve adósságrendezési eljárás alatt áll. (6) 8 A támogatás formája, mértéke 5. (1) 9 Az önkormányzati támogatás formája vissza nem térítendı, melynek mértéke a támogatás szempontjából elismerhetı bekerülési költség maximum 1/3-a. (2) Önkormányzati támogatás az éves költségvetésben jóváhagyott keretösszeg erejéig nyújtható. Támogatható felújítások, korszerősítések Az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos korszerősítése, felújítása során támogatás a következı célokra nyújtható: a) Nyílászárók energia-megtakarítást eredményezı felújítása vagy cseréje, b) Homlokzatok és födémek hıszigetelése, c) Épületgépészeti rendszerek korszerősítése, felújítása, d) A megújuló energiafelhasználás növelése. 3 Módosította a 22/2008.(IV.30.) szekszárdi ör. 2.. Hatályos április 30-tól. 4 Módosította a 22/2008.(IV.30.) szekszárdi ör. 2.. Hatályos április 30-tól. 5 Módosította a 22/2008.(IV.30.) szekszárdi ör. 2.. Hatályos április 30-tól. 6 Módosította a 22/2008.(IV.30.) szekszárdi ör. 2.. Hatályos április 30-tól. 7 Módosította a 13/2006.(V.25.) szekszárdi ör. 3. (2) bekezdése. Hatályos május 25-tıl. 8 Hatályát vesztette. Hatályon kívül helyezte a 13/2006.(V.25.) szekszárdi ör. 11. (2) bekezdése. Hatálytalan május 25-tıl. 9 Módosította a 22/2008.(IV.30.) szekszárdi ör. 3.. Hatályos április 30-tól. 10 Módosította a 22/2008.(IV.30.) szekszárdi ör. 4.. Hatályos április 30-tól.
3 3 (1) 11 A programban való részvétel feltételei: A felújítási program eljárási rendje A pályázatok benyújtása 7. a) a pályázattal érintett munka tartalma megfelel a pályázati feltételeknek; b) a lakóközösség rendelkezik a tervezett felújítási munka szükséges önrészével, illetıleg a lakóközösség igazolja, hogy valamely pénzintézethez hitelfelvételi kérelmet nyújtott be, és a hitelfelvételi kérelmet bírálatra befogadták. (2) 12 A pályázathoz csatolandó mellékletekre e rendelet 1. számú mellékletét képezı pályázati felhívás az irányadó. (3) A lakóközösség minden esetben egy épület felújításának támogatására nyújthat be pályázatot. Amennyiben a lakóközösség több épületet kíván felújítani, úgy több pályázatot kell benyújtania. A lakóközösség a benyújtott pályázatát utólag nem módosíthatja. (4) 13 A lakóközösség által benyújtott pályázat elbírálásáról legkésıbb a pályázati határidı lejártát követı 60 napon belül írásban tájékoztatást kap a lakóközösség azzal a kitétellel, hogy csak a központi pályázat kedvezı elbírálása esetén részesülhet támogatásban. (5) 14 (6) 15 (7) 16 (8) 17 A pályázatok elbírálásának szempontjai (1) A pályázaton csak a formailag és tartalmilag megfelelı pályázatok kaphatnak támogatást. A pályázatok a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001.(I.31.) Korm. rendelet 28. -a alapján meghirdetett központi pályázat, valamint Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlésének e rendelet 1. számú mellékletét képezı pályázati felhívása szerint kerülnek értékelésre. (2) A pályázatok értékelését a Polgármesteri Hivatal Mőszaki Irodája készíti elı és a Közgyőlés Gazdasági és Mezıgazdasági Bizottsága végzi el. A támogatás folyósítása 9. (1) 19 Az önkormányzat az 5. -ban meghatározott önkormányzati támogatás folyósításának feltételeirıl, módjáról támogatási szerzıdést köt a társasházzal, lakásszövetkezettel. 11 Módosította a 13/2006.(V.25.) szekszárdi ör. 6. (1) bekezdése. Hatályos május 25-tıl. 12 Módosította a 13/2006.(V.25.) szekszárdi ör. 6. (2) bekezdése. Hatályos május 25-tıl. 13 Módosította a 13/2006.(V.25.) szekszárdi ör. 6. (3) bekezdése. Hatályos május 25-tıl. 14 Hatályát vesztette. Hatályon kívül helyezte a 22/2008.(IV.30.) szekszárdi ör. 10. (2) bekezdése. Hatálytalan április 30-tól. 15 Hatályát vesztette. Hatályon kívül helyezte a 22/2008.(IV.30.) szekszárdi ör. 10. (2) bekezdése. Hatálytalan április 30-tól. 16 Hatályát vesztette. Hatályon kívül helyezte a 13/2006.(V.25.) szekszárdi ör. 11. (2) bekezdése. Hatálytalan május 25-tıl. 17 Hatályát vesztette. Hatályon kívül helyezte a 13/2006.(V.25.) szekszárdi ör. 11. (2) bekezdése. Hatálytalan május 25-tıl. 18 Módosította a 22/2008.(IV.30.) szekszárdi ör. 5.. Hatályos április 30-tól. 19 Módosította a 22/2008.(IV.30.) szekszárdi ör. 6.. Hatályos április 30-tól.
4 4 (2) 20 (3) A támogatás folyósítása a támogatási szerzıdésben meghatározott forrás-összetétel szerinti pénzügyi és idıbeli ütemezésben, a készültségi fokkal arányosan és utólagosan a lakóközösség által benyújtott számlák és teljesítését igazoló dokumentumok, illetıleg ezek ellenırzése alapján történik. A lakóközösség a beruházás megkezdésének a finanszírozására köteles a saját önrészt felhasználni. (4) Az elnyert támogatás csak a megállapodás aláírását követıen elvégzett munkák finanszírozására használható fel. A felújítási program alapján történı elszámolás és ellenırzés rendje 10. (1) A lakóközösség képviselıje a támogatott munkák kivitelezésekor köteles az önkormányzat megbízottjaival (a Polgármesteri Hivatal illetékes szervezeti egységei) együttmőködni, részére szükséges felvilágosítást megadni, a helyszín megtekintését folyamatosan biztosítani. (2) 21 Az elvégzett munkákat az önkormányzat megbízottjai ellenırzik, és felülvizsgálják az elkészített felméréseket, valamint számlákat. A kivitelezést végzı vállalkozó számláját a lakóközösség képviselıjével és mőszaki ellenırével is igazoltatni kell. (3) A támogatást elnyert lakóközösség köteles biztosítani az önkormányzat részére: a.) a kivitelezés folyamata mindenkori ellenırizhetıségének lehetıségét, b.) a támogatás felhasználásával kapcsolatos valamennyi nyilvántartás, számla, pénztárbizonylat, kimutatás ellenırzését, c.) minden olyan okiratba történı betekintést, mely a támogatási szerzıdés teljesítését érintheti. (4) 22 (5) Az önkormányzat költségvetésében meghatározott támogatási elıirányzat felhasználásáról a polgármester az éves költségvetési beszámoló keretében tájékoztatja a közgyőlést. (6) A támogatás a felek által aláírt támogatási szerzıdés keltezésétıl számított egy évig érvényes, az ezen idı alatt fel nem használt támogatási keret maradványát a pályázó elveszíti. A tárgyévben szerzıdéssel lekötött támogatás folyósítása a következı évre azonban átvihetı. (7) Az önkormányzati támogatás nem rendeltetésszerő felhasználása, vagy a támogatási szerzıdésben foglalt egyéb kötelezettségek nem, vagy részbeni teljesítése esetén a támogatás visszavonható. A támogatás visszavonása esetén a már igénybevett támogatás egészét az igénybevétel napjától a jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelı kamattal növelt összegben kell visszafizetni. (8) A központi támogatás felhasználását - a vállalt kötelezettségek betartását - az elıirányzatot kezelı szerv megbízottja bármely idıpontban jogosult ellenırizni. 20 Hatályát vesztette. Hatályon kívül helyezte a 13/2006.(V.25.) szekszárdi ör. 11. (2) bekezdése. Hatálytalan május 25-tıl. 21 Módosította a 22/2008.(IV.30.) szekszárdi ör. 7.. Hatályos április 30-tól. 22 Hatályát vesztette. Hatályon kívül helyezte a 13/2006.(V.25.) szekszárdi ör. 11. (2) bekezdése. Hatálytalan május 25-tıl.
5 5 Egyéb rendelkezések 11. (1) 23 Egyéb, e rendeletben nem szabályozott kérdésekben az államháztartás mőködési rendjérıl szóló 217/1998. (XII.30.) Korm. rendelet, valamint a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I.31.) Korm. rendelet elıírásait kell alkalmazni. (2) 24 E rendelet alapján történı önkormányzati támogatás nyújtása során az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 31/2004.(XII.1.) szekszárdi ör ának (3) bekezdését nem kell alkalmazni. E rendelet a kihirdetés napján lép hatályba. Záró rendelkezések 12. Kocsis Imre Antal polgármester Dr. Kilián Orsolya jegyzı Záradék: A kihirdetés napja: április 29. Dr. Kilián Orsolya jegyzı Módosította a 13/2006.(V.25.) szekszárdi ör. 22/2008.(IV.30.) szekszárdi ör. 23 Beszámozta a 22/2008.(IV.30.) szekszárdi ör. 9.. Hatályos április 30-tól. 24 Beillesztette a 22/2008.(IV.30.) szekszárdi ör. 9.. Hatályos április 30-tól.
6 6 A 7/2002.(IV.29) szekszárdi ör. 1. számú melléklete 25 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata 7/2002.(IV.29.) számú rendelete alapján, a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet 35. (2) bekezdése alapján közzétett Az iparosított technológiával épült lakóépületek energia-megtakarítást eredményezı korszerősítésének, felújításának támogatása címő pályázathoz kapcsolódóan nyilvános pályázatot hirdet az iparosított technológiával épült lakóépületek energia-megtakarítást eredményezı korszerősítésének, felújításának támogatására. I. A támogatás célja A támogatás célja az július 01. elıtt kiadott építési engedély alapján iparosított technológiával épített lakóépületek energia-megtakarítást eredményezı felújítása, illetve ezen lakóépületek gépészeti rendszereinek, berendezéseinek felújítása és korszerősítése, valamint megújuló energiafelhasználás növelése céljából történı berendezések telepítése. A pályázat szempontjából iparosított technológiával épült lakóépületnek tekintendı a panel, a közép- és nagyblokk, az alagútzsalu, az öntött, a vasbeton vázas és az egyéb, elıregyártott technológia felhasználásával épített lakóépület. II. A támogatottak köre A pályázat során Szekszárd Megyei Jogú Város közigazgatási határán belül elhelyezkedı iparosított technológiával épült társasházak, lakásszövetkezeti épületek, illetve önkormányzati bérházak nyerhetnek támogatást. Csak teljes épületek vagy dilatációval határolt épületrészek kaphatnak támogatást, kisebb épületrészek önállóan nem. III. Támogatható tevékenységek köre A pályázatban támogatás az iparosított technológiával épített lakóépületek felújítására az alábbi, a felújítási koncepcióban indokolt, kimutatható energia-megtakarítást eredményezı munkálatokra igényelhetı: 1. Nyílászárók energia-megtakarítást eredményezı felújítása vagy cseréje, 2. Homlokzatok és födémek hıszigetelése, 3. Épületgépészeti rendszerek korszerősítése, felújítása, 4. A megújuló energiafelhasználás növelése. Nem igényelhetı támogatás azon társasházak, lakásszövetkezetek részére, amelyek a jelenlegi pályázattal hasonló energiatakarékosságot célzó központi - pályázathoz már kaptak önkormányzati támogatást. 25 Módosította a 22/2008.(IV.30.) szekszárdi ör. 8.. Hatályos április 30-tól.
7 7 IV. A pályázattal elnyerhetı támogatás A pályázaton az iparosított technológiával épült lakóépületek korszerősítésének, felújításának bekerülési költségéhez vissza nem térítendı önkormányzati támogatás igényelhetı. A megítélt támogatás nyújtásának feltétele az állami támogatás elnyerése. Az igényelt állami támogatás mértéke a támogatás szempontjából elismerhetı bekerülési költség maximum 1/3-a, de lakásonként legfeljebb Ft lehet. A költségmegosztás az épület egészének felújítási költségei vonatkozásában a következı: - települési önkormányzat a költség maximum 1/3-a - tulajdonos/ok a költség minimum 1/3-a - központi költségvetés maximum a költség 1/3-a, de nem haladhatja meg a Ft/ lakás összeget. Ha a beruházás megvalósítása során a beruházás költségei a támogatásban részesített pályázatban megjelölt költségeknél alacsonyabbak, a támogatás összege ezzel arányosan csökken. Az önkormányzati és állami támogatás összege abban az esetben sem nı, ha a pályázónak a beruházás megvalósítása során a pályázatban meghatározott költségekhez képest többletköltségei merülnek fel. Ezt a pályázónak saját forrásából kell finanszíroznia. A pályázó saját erejeként figyelembe vehetı a) saját pénzeszköz, b) a projekt finanszírozására felvenni tervezett, vagy felvett bankhitel, c) ESCO típusú vállalkozói szerzıdés által biztosított fedezet. A pályázónak határozatot kell hoznia arról, hogy nyertes pályázat esetén az általa készpénzben vállalt saját erıt elkülönített számlán helyezi el, és a pályázat szerinti munkálatok elvégzéséhez a munkaterületet biztosítja. V. Az elbírálás szempontrendszere: A pályázaton csak a formailag és tartalmilag megfelelı pályázatok kaphatnak támogatást. A pályázatok a következı szempontok alapján kerülnek értékelésre és rangsorolásra: a) az épület életkora, (a régebben épült lakóépületek élveznek elınyt), b) a pályázattal érintett lakások száma, c) a tervezett fajlagos energia-megtakarítás mértéke, d) a beruházás gazdaságossága (megtérülési idı). Az elbírálás során elınyt élvez az a pályázó, amelyik a) az épületet teljes egészében felújítja, függetlenül attól, hogy hány dilatációs egységgel rendelkezik, b) vállalja nyilatkozatban, hogy a kivitelezés során Kiváló Építési Termék védjeggyel ellátott termékeket alkalmaz. (
8 8 VI. A pályázat benyújtásának módja, helye és határideje: 1. A pályázat magyar nyelven, kizárólag a pályázati formanyomtatványokon nyújtható be. 2. A pályázatot a pályázati felhívásban közölteknek megfelelıen, hiánytalanul, egy eredeti és egy másolati példányban, zárt borítékban ajánlott küldeményként a következı címre kell megküldeni, illetve eljuttatni: Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Mőszaki Iroda Szekszárd, Béla király tér A borítékon fel kell tüntetni a pályázat kódszámát, a pályázó nevét és címét. 4. A pályázatok befogadása folyamatos, benyújtási határidı: június 30. VII. A pályázat felépítése Az önkormányzat részére az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium által LFP-2008-LA-2 kódszámon kiírt pályázat 5. sz. melléklete szerinti tartalomjegyzékébıl a következı dokumentációkat kell benyújtani: - 1 db I. Összefoglaló adatlap, - 1 db A lakóközösség határozata, - 1 db A felújítás, korszerősítés tételes költségvetése és mőszaki leírása, mely a munkák vonatkozásában igazodik a pályázathoz, - 1 db Energia-megtakarítást célzó felújítási koncepcióterv, ezen belül a tervezett energiamegtakarításra vonatkozó részletes energetikai számítások, valamint a hıfogyasztás szolgáltatójának igazolása a mért értékrıl. A pályázati útmutató megtekinthetı a Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében Szekszárd, Béla király tér 8. (II. em. 57-es szoba) A nyomtatványok letölthetık a minisztérium Internetes honlapjáról ( és az ÉMI Kht. Internetes honlapjáról (
Bevezetı rendelkezések 1.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlésének 32008. (VII. 14.) önkormányzati rendelete az iparosított technológiával épült lakóépületek energia-megtakarítást eredményezı korszerősítésének, felújításának
Általános rendelkezések
Nyergesújfalu Város Önkormányzatának 52/2005. (XII.27.) számú rendelete az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos felújításának támogatásáról Nyergesújfalu Város Önkormányzata a
24/2006. (VII. 25.) Önkormányzati Rendelet
24/2006. (VII. 25.) Önkormányzati Rendelet a lakóépületek energiatakarékos korszerősítésének, felújításának támogatásáról Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról szóló,
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 19/2008. (IV.1. ) KGY. r e n d e l e t e
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 19/2008. (IV.1. ) KGY r e n d e l e t e az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos felújításának támogatásáról Nyíregyháza Megyei Jogú
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: I.2-161/2008. Üi. Dr. Stenszky Atilla Előterjesztés Tárgy: Panel és termofor kémény felújítási pályázat kiírása Melléklet: 2 db pályázati kiírás
ALMÁSFÜZITŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 12/2007 (X. 11.) Ök. rendelete lakóépületek energiatakarékos felújításának támogatásáról
ALMÁSFÜZITŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 12/2007 (X. 11.) Ök. rendelete lakóépületek energiatakarékos felújításának támogatásáról Almásfüzitő Község Önkormányzata a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.
PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2005. (VIII. 26.) rendelete
PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2005. (VIII. 26.) rendelete az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos korszerűsítésének, felújításának és a lakóépületek
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Pályázati felhívása. Zöld Beruházási Rendszer Klímabarát Otthon Panel Alprogram
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Pályázati felhívása Zöld Beruházási Rendszer Klímabarát Otthon Panel Alprogram Iparosított technológiával épült lakóépületek széndioxid-kibocsátás csökkentést
PÁLYÁZATI KIÍRÁSA. Lakóközösségek részére. Kódszám: LFP-2009-LA-7
SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI KIÍRÁSA Az Önkormányzati és Területfejlesztési Miniszter által, az egycsatornás gyűjtőkémények (termofor kémények) felújításának támogatására kiírt pályázatához
Tata Város Önkormányzati Képviselő-testületének 14/2008. (III.28.) sz. rendelete
Tata Város Önkormányzati Képviselő-testületének 4/008. (III.8.) sz. rendelete a Nemzeti Energiatakarékossági Program energiatakarékossági pályázatainak önkormányzati támogatásáról Tata Város Önkormányzati
1.. (1) E rendelet hatálya kiterjed Eger Megyei Jogú Város közigazgatási területén lévő távhővel ellátott lakóépületekre.
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 11/2008. (III. 28.) számú rendelete a távhővel ellátott lakóépületek lakásonkénti hőfogyasztásának szabályozására és mérésére alkalmas eszközök beszerelésének támogatására
Budakeszi Város Önkormányzata Képviselı-testületének 30/2006. (VIII. 11.) rendelete
Budakeszi Város Önkormányzata Képviselı-testületének 30/2006. (VIII. 11.) rendelete az iparosított technológiával épült lakóépületek energiafelhasználást csökkentı korszerősítésének és környezetük felújításának
A rendelet hatálya és célja 1.
Kazincbarcika Város Önkormányzatának /2010. (I. 29.) számú rendelete a hagyományos technológiával épült lakóépületek széndioxid-kibocsátás csökkentést és energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének,
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az iparosított technológiával épülő lakóépületek energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatására
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az iparosított technológiával épülő lakóépületek energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatására Tapolca Város Önkormányzata az iparosított technológiával
Energiahatékonyság. Egy sikeres program a panelfelújítás támogatására
Energiahatékonyság Egy sikeres program a panelfelújítás támogatására Csider László fıosztályvezetı Önkormányzati Minisztérium Lakásügyi Fıosztály Tapolca, 2009. június 3. A magyarországi lakásállomány
A rendelet hatálya 1.
Gárdony Város Önkormányzat Képviselı-testületének 20/2005. (X. 27.) számú rendelete az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos korszerősítésének, felújításának és e lakóépületek
Szentlőrinc Városi Önkormányzat 15/2006.(VI.30.) KT. R e n d e l e t e
Szentlőrinc Városi Önkormányzat 15/2006.(VI.30.) KT. R e n d e l e t e az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos felújításának és a környezet korszerűsítésének támogatásáról. Szentlőrinc
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA../2008. (.) rendelete
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA../2008. (.) rendelete az iparosított technológiával épült lakóépületek energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának 2008. évi önkormányzati
Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer Mi otthonunk felújítási és új otthon építési alprogram Pályázat kódszáma: ÚSZT-ZBR-MO-2011
Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer Mi otthonunk felújítási és új otthon építési alprogram Pályázat kódszáma: ÚSZT-ZBR-MO-2011 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Nemzeti Fejlesztési Miniszter az ENSZ Éghajlatváltozási
34/2002. (XII. 19.) Budapest Kőbányai Önkormányzati rendelet
34/2002. (XII. 19.) Budapest Kőbányai Önkormányzati rendelet a kerületi ingatlanállomány javítása érdekében a társasházak, valamint a lakásszövetkezeti lakóépületek felújításának pénzügyi támogatására
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2004.(IV.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2004.(IV.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a társasházi lakóépületek felújításának, korszerűsítésének támogatásáról Bátonyterenye Város Önkormányzata
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Energetikai korszerűsítés pályázat támogatás társasházaknak 2015
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Energetikai korszerűsítés pályázat támogatás társasházaknak 2015 1) TÁMOGATÁS CÉLJA, HÁTTERE Budapest III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata pályázatot ír ki a társasházak energia-megtakarítást
Az MFB Zrt. részvétele az épületenergetikai programok megvalósításában
Az MFB Zrt. részvétele az épületenergetikai programok megvalósításában Kovács István igazgató 2011. június 27. Az MFB szerepe a magyar gazdaságban Motor a a fejlesztéspolitika és a bankrendszer, a fejlesztéspolitika
3. Az önkormányzat a támogatás keretösszegét a város éves költségvetési rendeletében határozza meg.
Balatonfőzfı Város Önkormányzata Képviselı-testületének 7/2014. (IV.22.) önkormányzati rendelete Balatonfőzfı város közigazgatási területén útépítéshez, útfelújításhoz, parkoló kialakításához és járda
Tájékoztató az Otthon Melege Program önkormányzati támogatásáról
Tájékoztató az Otthon Melege Program önkormányzati támogatásáról ZFR-TH/15 Társasházak energiamegtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatása Oroszlány, 2015.01. 29. Németh Gábor,
Dunyha program Társasházak energetikai épület-felújítását ösztönző támogatás
Dunyha program Társasházak energetikai épület-felújítását ösztönző támogatás Szentendre Város Önkormányzata a társasházak energetikai korszerűsítését elősegítendő ösztönző támogatást kíván nyújtani az
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program. Energetikai hatékonyság fokozása c. pályázati konstrukcióhoz. Kódszám: KEOP-2007-5.1.0.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program Energetikai hatékonyság fokozása c. pályázati konstrukcióhoz Kódszám: KEOP-2007-5.1.0. A projektek az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap
TERVEZET. Kisújszállás Város Önkormányzatának pályázati felhívása nyári táborok évi támogatására
TERVEZET Kisújszállás Város Önkormányzatának pályázati felhívása nyári táborok évi támogatására Kisújszállás Város Önkormányzata önkormányzati rendelete alapján pályázatot ír ki a nyári táborok.. évi támogatására.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 1/6
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Paks Város Önkormányzata (a továbbiakban: kiíró) a 7/2015. (II. 20.) önkormányzati rendeletben (a továbbiakban: rendelet) foglaltak alapján nyilvános pályázatot hirdet a panel, a közép-
60/2015. (III.26.) határozat 1. melléklete. I. A támogatás célja
60/2015. (III.26.) határozat 1. melléklete Tiszaújváros Város Önkormányzata pályázatot hirdet lakásszövetkezetek és társasházak részére a lakóépületek energiatakarékosságot célzó beruházásainak 2015. évi
Pályázati felhívás. Támogatás az egyes lakóközösségek esetében az alábbiakra adható:
Pályázati felhívás A lakossági szilárd kommunális hulladék szállítási közszolgáltatáshoz használt győjtıedények zárható térben történı elhelyezéséhez vissza nem térítendı támogatást igényelhet: zárható
25/2004. (VIII.31.) KGY. r e n d e l e t e
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 25/2004. (VIII.31.) KGY r e n d e l e t e az egycsatornás gyűjtőkémények (termofor kémények) felújításának támogatásáról szóló 44/2003. (VIII. 28.) számú rendelet
I.Fejezet Az Önkormányzat által képzett lakóközösségi alap felhasználásáról.
Budapest Fıváros XIX. ker. Kispest Önkormányzat képviselı-testületének a lakóközösségi tulajdonban lévı lakóépületek felújítási támogatásról szóló 10/2009. (IV.24.), 12/2008. (IV.18.), 6/2007. (II.23.)
Általános rendelkezések 1.
KALOCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 9/2006. (V.4.) sz. rendelete az iparosított technológiával épült lakóépületek energiafelhasználást csökkentő korszerűsítésének és környezetük felújításának támogatásáról
1. A rendelet hatálya 1.
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 40/2012.(X. 4.) önkormányzati rendelete a Polgármesteri Hivatal köztisztviselıi számára biztosított juttatásokról, támogatásokról * a módosításokkal
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 45/2003. (VIII. 28.) számú. r e n d e l e t e
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 45/2003. (VIII. 28.) számú r e n d e l e t e az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos korszerűsítésének és teljes felújításának támogatásáról
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2013 (III.01.) Önkormányzati rendelete
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2013 (III.01.) Önkormányzati rendelete A hagyományos technológiával épült lakóépületek energia-megtakarítást eredményező korszerűsítése, felújítása helyi
I.Fejezet Az Önkormányzat által képzett lakóközösségi alap felhasználásáról.
Budapest Fıváros XIX. ker. Kispest Önkormányzat képviselı-testületének a lakóközösségi tulajdonban lévı lakóépületek felújítási támogatásról szóló 12/2008. (IV.18.), 6/2007. (II.23.) sz. rendeletekkel
Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer - Mi otthonunk felújítási és új otthon építési alprogram
Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer - Mi otthonunk felújítási és új otthon építési alprogram A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium meglévő lakóépületek felújítására és új energiatakarékos lakóházak
POLGÁRMESTER. Az előterjesztés egyeztetve: Szlávik Zoltán beruházási főtanácsadó
BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER RENDELETTERVEZET A többlakásos lakóépületek magánerős felújításához nyerhető pénzügyi támogatásokról szóló 13/2004. (III.2.) Kt. számú rendelet módosítására
2/2012. (II.29.) 17/1994. (IV.26.)
Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlésének 2/2012. (II.29.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában lévı lakások és helyiségek elidegenítésérıl szóló 17/1994. (IV.26.) Kgy. rendelet módosításáról
E L İ T E R J E S Z T É S
Elıterjesztés sorszáma: 72. MELLÉKLET: - TÁRGY: Javaslat A fogyatékos emberek egyenlı esélyő hozzáférésének biztosítása a szociális ágazatban program keretében pályázat benyújtására E L İ T E R J E S Z
Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének /2018. (..) Önkormányzati Rendelete. az elsı lakáshoz jutók támogatásáról
Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének /2018. (..) Önkormányzati Rendelete az elsı lakáshoz jutók támogatásáról Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testülete az Alaptörvény 32. cikk
Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testületének
Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testületének a helyi egyesületek, non-profit szervezetek önkormányzati pénzügyi támogatásának feltételeiről és szabályairól szóló 9/2012.(VI.18.), 5/2013.(IV.05.)
Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete a kerületi társasházak, szövetkezeti lakóházak, valamint osztatlan közös
Egységes szerkezetbe foglalva: 2010. október 15. Egységes szerkezetbe foglalta: Némethné Sári Irén Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának 53/1999. (IX. 17.) számú rendelete a kerületi társasházak,
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 21/2003. (V. 5.) számú. rendelete
1 NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 21/2003. (V. 5.) számú rendelete az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos felújításának támogatásáról (egységes szerkezetben 26/2004.(VIII.31.),
Panel Plusz Hitelprogram. Termékleírás
Panel Plusz Hitelprogram Zöld Beruházási Rendszer Klímabarát Otthon Energiahatékonysági Alprogram 2009. évi pályázataihoz Termékleírás A. Általános előírások Hitelprogram keretösszege 30 milliárd Ft. 1
Szekszárd Megyei Jogú Város Közgy
Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlése 12/1994.(IV.1.) KT. számú rendelete az ivóvíz- és csatornaszolgáltatási díjak megállapításáról (a módosításokkal egységes szerkezetben) Szekszárd Megyei Jogú Város
Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 4/2014. (II. 28.) önkormányzati rendelete
Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2014. (II. 28.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átadásáról és átvételéről Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testülete
Kistelek Város Képviselő-testületének rendelete
KISTELEK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 38/2006. (XII.20.) RENDELETE AZ EGYESÜLETEKNEK, TÁRSADALMI SZERVEZETEKNEK, ALAPÍTVÁNYOKNAK ÁTADOTT PÉNZESZKÖZÖKRŐL Kistelek Város Képviselő-testülete
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 17/2008. (III.27.) rendelete
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 17/2008. (III.27.) rendelete Az iparosított technológiával épült lakóépületek energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának pályázati
Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2015. (I. 28.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átadásáról és átvételéről
Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2015. (I. 28.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átadásáról és átvételéről Téglás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország
2010. Klímabarát Otthon 2010.02.17.
2010. Klímabarát Otthon 2010.02.17. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném Önöket értesíteni az alábbi pályázati lehetőségről. Amennyiben a megküldött pályázati anyag illeszkedik az Önök elképzeléseihez, kérem,
Martfű Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 11/2013. (III.29.) Önkormányzati rendelete. a lakóépületek felújításához nyújtandó támogatásról
Martfű Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (III.29.) Önkormányzati rendelete a lakóépületek felújításához nyújtandó támogatásról Martfű Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország
Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata Képviselő-testületének. 19/2012. (V. 04.) önkormányzati rendelete
Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2012. (V. 04.) önkormányzati rendelete a Budapest XVIII. kerület közigazgatási területén lévő társasházak,
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 44/2009. (IX. 03.) önkormányzati rendelete az iparosított technológiával épült lakóépületek széndioxid-kibocsátás csökkentést és energia-megtakarítást eredményező
Szár Községi Önkormányzat Képviselı-testületének pályázati kiírása rendezvények egyedi támogatására helyi civil szervezetek részére
Képviselı-testületének pályázati kiírása rendezvények egyedi támogatására helyi civil szervezetek részére 1. Általános információk: A pályázati kiírás elválaszthatatlan részét képezi a pályázati adatlap,
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 26/2009.(XII.22.) rendelete a helyi iparőzési adóról * a módosításokkal egységes szerkezetben
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 26/2009.(XII.22.) rendelete a helyi iparőzési adóról * a módosításokkal egységes szerkezetben A helyi adókról szóló többször módosított 1990. évi
Alap Község Önkormányzata Képviselı-testületének. 13/2010. (XII. 16.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjérıl
Alap Község Önkormányzata Képviselı-testületének 13/2010. (XII. 16.) önkormányzati rendelete a civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjérıl Alap Község Önkormányzata Képviselı-testülete a Magyar
10/2013. (VII.22.) önkormányzati rendelete. az Önkormányzat által államháztartáson kívülre nyújtott támogatásokról
Kaposmérı Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 10/2013. (VII.22.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat által államháztartáson kívülre nyújtott támogatásokról Kaposmérı Községi Önkormányzat Képviselı-testülete
Panel Plusz Hitelprogram. Termékleírás
Hatályos: 2011. augusztus 8-tól Panel Plusz Hitelprogram Zöld Beruházási Rendszer Klímabarát Otthon Panel Alprogram 2009. évi pályázataihoz Termékleírás A. Általános előírások Hitelprogram keretösszege
(egységes szerkezetben a 14/2006.(V.25.) sz. rendelettel)
31/2005. (VIII. 25.) rendelet Az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos korszerűsítésének, felújításának, és a lakóépületek lakókörnyezete felújításának támogatásáról (egységes
2. A rendelet hatálya
Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2005.(III.02.) számú rendelete a helyi építészeti védelem alatt álló épületek felújításának támogatásáról Kiskunhalas Város Képviselő-testülete
42/2018. (III.29.) határozat 1. melléklete. I. A támogatás célja
42/2018. (III.29.) határozat 1. melléklete Tiszaújváros Város Önkormányzata pályázatot hirdet lakásszövetkezetek és társasházak részére a lakóépületek energiatakarékosságot célzó és gépészeti, illetve
I. fejezet Általános rendelkezések 1.
Tata Város Önkormányzati Képviselı-testületének 14/2004. (IV.01.) számú rendelete A lakáscélú helyi támogatási rendszer szabályairól (egységes szerkezetben) Tata Város Önkormányzati Képviselı-testülete
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2016. március 30. napján tartandó ülésére! Készítette: dr. Pécsi Mária pályázati referens te 004 G Tárgy: Javaslat
