Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény. Szervezeti és Működési Szabályzata
|
|
- Ádám Orosz
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény Szervezeti és Működési Szabályzata
2 A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló évi CXL. törvény, az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény, valamint a szabályozási terület rendezésére kiadott, és egyéb jogszabályok alapján a Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény szervezetének felépítését, valamint működésének szabályait az alábbiak szerint állapítom meg: 1. ~ (1) A Szervezeti és Működési Szabályzat (a továbbiakban: SZMSZ) célja, hogy meghatározza az intézmény szervezeti felépítését, az intézmény működésének belső rendjét, a külső kapcsolatait, annak érdekében, hogy a jogszabályokban és az intézmény alapító okiratában rögzített cél- és feladatrendszer megvalósítható legyen. (2) A szabályzat hatálya kiterjed az intézmény minden közalkalmazottjára. (3) Az intézmény alapító okiratának kelte, száma: január /2009. (IX.24.) közgyűlési határozatot módosító 6/2014. (1.30.) közgyűlési határozat. 2. ~ A költségvetési szerv neve: Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény (2) A költségvetési szerv székhelye: 5000 Szolnok, Kossuth tér 2. (3) Jogelődjének neve és székhelye: HiId Viktor Városi Könyvtár és Közművelődési Intézmény 5000 Szolnok, Karczag L. u. 2. (4) Telephelyeinek neve és székhelye: Tagintézmények: HiId Viktor Könyvtár, 5000 Szolnok, Karczag László utca 2. Napsugár Gyermekház, 5000 Szolnok, Baross utca 56. Szandaszőlősi Művelődési Ház, 5008 Szolnok. Gorkij utca 32. Egyéb telephelyek: 5000 Szolnok, Abonyi Út Szolnok, Napsugár utca Szolnok, Balogh Béla utca Szolnok, Dr. Durst János utca Szolnok, Aranyi Sándor utca ~ Az intézmény jogszabályban meghatározott közfeladata: A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló évi CLII. törvénnyel módosított évi CXL. törvény (a továbbiakban: Kult. tv.) 55. ~ (1) bekezdése, valamint ~-a alapján a nyilvános könyvtári ellátás, továbbá a megyei könyvtári feladatok ellátása, a Kult. tv ~-a alapján helyi közművelődési feladatok. A költségvetési szerv az Országos Dokumentumellátási Rendszerről szóló 73/2003. (V.28.) Korm. rendelet (a továbbiakban: az ODR-ről szóló Korm. rendelet) alapján, az ODR keretében működő szolgáltató megyei könyvtár. 4. ~ Az intézmény alaptevékenysége: (1) A Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény alaptevékenysége a megyei könyvtári tevékenység és a nyilvános könyvtári feladatok ellátása, ezen belül: A Kult. tv. 66. ~ alapján a megyei könyvtár a megye egész területére vonatkozóan az 55. ~ (1) bekezdésében és a 65. ~ (2) bekezdésében foglalta kon túl állami feladatként a) ellátja a megyei kötelespéldányokkal, a digitalizálással, a gyűjteményét feltáró elektronikus katalógus építésével kapcsolatos feladatokat, 2
3 b) szervezi a területén működő könyvtárak együttműködését, c) végzi és szervezi a megye nemzetiséghez tartozó lakosainak könyvtári ellátását, d) a települési könyvtárak tevékenységét segítő szolgáltatásokat nyújt, e) szervezi a megyében működő könyvtárak statisztikai adatszolgáltatását, f) végzi az iskolán kívüli könyvtári továbbképzést és szakképzést, g) működteti a Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszert, h) megállapodás alapján igénybe vehető szolgáltatásokat nyújt a 64. ~ (3) bekezdésében megjelölt könyvtári szolgáltató helyen nyújtott könyvtári szolgáltatások megszervezéséhez a települési önkormányzatok számára, i) koordinálja a települési könyvtárak fejlesztését, j) koordinálja a települési könyvtárak minősítésének előkészítését, k) ellátja az Országos Dokumentumellátási Rendszerről szóló kormányrendeletben a szolgáltató könyvtár számára meghatározott feladatokat. (2) Megyei könyvtárként további feladatai: gyűjteményét folyamatosan fejleszti, feltárja, megőrzi, gondozza és rendelkezésre bocsájtj a, felnőtt és gyermek olvasószolgálati tevékenységet végez, dokumentumokat kölcsönöz, azok helyben használatát biztosítja, másolatszolgáltatást nyújt, tájékoztat a könyvtár és a nyilvános könyvtári rendszer dokumentumairól és szolgá Itatásairól, biztosítja más könyvtárak állományának és szolgáltatásainak elérését, részt vesz a könyvtárak közötti dokumentum- és információcserében, biztosítja az elektronikus könyvtári dokumentumok elérhetőségét, a könyvtárhasználókat segíti a digitális írástudás, az információs műveltség elsajátításában, az egész életen át tartó tanulás folyamatában, segíti az oktatásban, képzésben részt vevők információellátását, a tudományos kutatás és az adatbázisokból történő információkérés lehetőségét, kulturális, közösségi, közművelődési rendezvényeket és egyéb programokat szervez, tudás-, információ- és kultúraközvetítő tevékenységével hozzájárul az életminőség javításához, az ország versenyképességének növeléséhez, gyűjteményét és szolgáltatásait a helyi igényeknek megfelelően alakítja, közhasznú információs szolgáltatást nyújt, helyismereti információkat és dokumentumokat gyűjt, tudományos jellegű szakmai és helyismereti kutatómunkát végez, szabadpolcos állományrésszel rendelkezik, részt vesz az Országos ~S más különböző szintű területi szolgáltatások kialakításában és nyújtásában, önállóan és partnerként is részt vesz Európai Uniós és más fejlesztési pályázatokban, szakmai pályázatok koordinálásában, lebonyolításában, nemzetközi szakmai kapcsolatokat ápol. a Verseghy-kultuszt ápolja, az életművet gondozza, Europe Direct Tájékoztató Központot működtet, ennek keretében kiemelt figyelmet fordít az Európai Uniós információk terjesztésére. biztosítja a város felnőtt és gyermek lakosságának a művelődéshez, tanuláshoz, át- és továbbképzéshez, a szakmai, közéleti tájékozódáshoz, az igényes szórakozáshoz szükséges könyvtári szolgáltatásokat, egyéb szórakoztató és kulturális tevékenységeket, 3
4 a 0-16 éves korosztály körében kulturális szolgáltató tevékenységet folytat, szakjellegű, differenciált foglalkoztató, az igényre épülő mindennapos kulturális programkínálatot teremt. (3) A könyvtári szakfelügyeletről szóló 14/2001. (VII. 5.) NKÖM rendelet 7. ~ (2) bekezdése szerint a minisztériummal kötött megállapodás szerint részt vesz a szakfelügyeleti vizsgálatokban. A helyi önkormányzatok könyvtári és közművelődési érdekeltségnövelő támogatásáról szóló 4/2004. (II. 20.) NKÖM rendelet 7. ~ (3) bekezdése szerint az általa összegyűjtött adatokat azok ellenőrzése, Számítógépes feldolgozása, összesítése után minden év március 31-éig továbbítja a Könyvtári Intézetnek. (4) Feladatot vállal az iskolarendszeren kívüli szakmai, tartalmi oktatás és egyéni érdeklődésen alapuló, nem szakmai tanfolyamok szervezésében, feladata továbbá a Kertvárosban, a Széchenyi városrészben és Szandaszőlősön a lakossági, közösségi és egyéni művelődési igények szolgálata, rendszeres kulturális, közművelődési programkínálat biztosítása, feladata továbbá a népművészeti és kulturális értékmegőrző, hagyományőrző és fejlesztő tevékenység, művészeti csoportok és szellemi műhelyek létrejöttének és működésének segítése, a könyvkiadás, könyvárusítás, iskolai, szünidei foglalkoztatás, napközis táboroztatás. (5) Az alaptevékenységet szabályozó jogszabály: a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtárakról és a közművelődésről szóló évi CXL. törvény, és az ezen törvény felhatalmazása alapján megalkotott, alaptevékenységet érintő egyéb jogi normák. 5. ~ A költségvetési szerv szakági besorolása és alapfeladatai: Államháztartási szakágazati rend szerinti besorolása: Könyvtári, levéltári tevékenység A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása: Rövid időtartamú közfogla Ikoztatás Start-munka program -Téli közfoglalkoztatás Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás Országos közfogla Ikoztatási program Szabadidősport- (rekreációs Sport-) tevékenység és támogatása Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása Könyvtári állomány feltárása, megőrzése, védelme Könyvári szolgáltatások Közművelődés - közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése Közművelődés - hagyományos közösségi kulturális értékek gondozása Közművelődés - egész életre kiterjedő tanulás, amatőr művészetek Közművelődés - kulturális alapú gazdaságfejlesztés A költségvetési szerv vállalkozási tevékenységet nem folytat. Szabad kapacitását alaptevékenysége körében hasznosítja a Szervezeti és Működési Szabályzatában felsorolt tevékenységek körében. 6. ~ A költségvetési szerv illetékessége, működési köre: a.) Jász-Nagykun-Szolnok megye közigazgatási vonatkozásában, területe a megyei könyvtári feladatok
5 b.) Szolnok Megyei Jogú Város közigazgatási területe a települési könyvtári ellátás, valamint a közművelődési feladatok vonatkozásában, c.) Az ODR-ről szóló Korm. rend. 3. ~-a alapján az ODR szolgáltatások tekintetében Magyarország területe. 7. ~ Az alapítói jogokat gyakorló szerv neve és székhelye: Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata 5000 Szolnok, Kossuth tér ~ A költségvetési szerv irányító szerve és székhelye: Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlése 5000 Szolnok, Kossuth tér ~ A költségvetési szerv fenntartó szerve és székhelye: Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata 5000 Szolnok, Kossuth tér ~ A költségvetési szerv gazdálkodási besorolása: Önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv. Jogállása: önálló jogi személy. 11. ~ A költségvetési szerv szakmai besorolása: Megyei könyvtár és városi közművelődési intézmény. (1) Az intézmény adószáma: (2) Statisztikai számjel: (3) Számlavezető pénzintézet: Raiffeisen Bank Zrt 1054 Budapest, Akadémia u. 6. (4) Jóváhagyott közalkalmazotti létszám 71 fő (5) A Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény a megyei művelődési intézeti pályázatok kivételével általános és egyetemleges jogutódja az egyesült költségvetési szervek uniós és hazai pályázat keretében vállalt kötelezettségének, továbbá az uniós és hazai forrásból származó támogatások felhasználásával és elszámolásával kapcsolatos kötelezettségeknek. (6) Az intézmény weblapjai: (7) Az intézmény címe: titkarsag@vfmk.hu (8) Az intézmény küldetésnyilatkozatát a weblapján teszi közzé. 12. ~ Az intézmény küldetésnyilatkozata: A Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény települési és megyei feladatokat ellátó könyvtár, mely közreműködik a városi közművelődési feladatok ellátásában. Szolnok Megyei Jogú Város nyilvános könyvtáraként felelős, hogy az állampolgárok, de mindenekelőtt a városlakók számára elérhetővé tegye a magyar és az egyetemes kultúra könyvtári dokumentumokban rögzített értékeit, biztosítsa az információhoz és a tudáshoz való szabad hozzáférést. Megyei könyvtárként, mint Jász-Nagykun-Szolnok megye legnagyobb közgyűjteménye felelős a könyvtári dokumentumvagyonhoz való egyenlő hozzáférést biztosító szolgáltatások nyújtásáért a megye valamennyi lakosa számára.
6 A nemzeti könyvtár mellett egyedüli felelősséget vállal a megyében keletkezett és a megyére vonatkozó dokumentumok gyűjtéséért, feltárásáért, szolgáltatásáért és megőrzéséért az utókor számára. Feladatait a Verseghy Ferenc Könyvtár, ennek tagintézményei és fiókkönyvtárai együttműködésével végzi, ami lehetőséget biztosít számára, hogy részt vállaljon a város közművelődési feladatellátásában, biztosítsa a művelődéshez, tanuláshoz, továbbtanuláshoz, át és továbbképzéshez, az egész életen át tartó tanuláshoz, a szakmai, közéleti és társadalmi tájékozódáshoz, az igényes szórakozáshoz, a szabadidő hasznos és kellemes eltöltéséhez szükséges könyvtári és közművelődési szolgáltatásokat. Munkája során elsőbbséget biztosít az intézményt használók érdekeinek. Azok javaslatait figyelembe veszi, használói szokásait vizsgálja, szolgáltatásait ennek megfelelően módosítja, bővíti. Gondoskodik a hátránnyal élők esélyegyenlőségének biztosításáról. Felelőssége kiterjed a felnövekvő generációk olvasóvá és a kulturális értékek iránt nyitott személyiséggé nevelésére, arra, hogy a gyermekek tájékozott, felelős állampolgárok legyenek. Céljai elérése érdekében gondoskodik munkatársai tudásának folyamatos fejlesztéséről, a szolgáltatások minőségének folyamatos emeléséről és törekszik a legkorszerűbb technikai, infotechnikai eszközök használatára és használatba adására. Az életminőség javítása érdekében együttműködik az egyesületekkel, civil szervezetekkel. Munkáját politikailag semlegesen, a különböző világnézeteket tisztelve végzi. Munkája során arra törekszik, hogy a fenntartó Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata megelégedésére, kulturális céljai megvalósítására használja a rábízott közpénzt és közvagyont. 13. ~ Az intézmény könyvtári minőségpolitikai nyilatkozata: A Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény Jász-Nagykun-Szolnok megye, Szolnok és közvetetten a megye könyvtári- és információ ellátását biztosítja. Minőségpolitikája szorosan illeszkedik a Küldetésnyilatkozatában foglaltakhoz. Az intézmény célja egy olyan korszerű, információs és tudásközpont kialakítása, amely a kor színvonalának megfelelő gyűjteménnyel, technikai felszereltséggel aktív tagja az ország információs hálózatának és hozzáférést biztosít mind a hazai, mind a nemzetközi információforrásokhoz, valamint a kultúra szellemi és tárgyi értékeihez. A cél megvalósulása és a minőség biztosítása érdekében: Minden munkatárs elkötelezett a minőségbiztosítási rendszer kiépítésében és megtartásában. A könyvtár minőségfilozófiájának alapja az elégedett használó. Alapfeladatának tekinti a használók igényeinek megismerését, és azok magas színvonalú, egyenletes minőségű kielégítését. Használóit partnerként szolgálja, akiknek véleményére, elvárásaira, javaslataira, kritikai észrevételeire igényt tart. A használói igények figyelembe vételével folyamatosan bővíti és fejleszti szolgáltatásait, biztosítja azok egyenletes és magas színvonalát.
7 A könyvtár állományát folyamatosan, a használói igényeknek megfelelően fejleszti, korszerű integrált könyvtári rendszerben sokoldalúan feltárja, és a zavartalan hozzáférést biztosítja. A minőség fejlesztésének érdekében kiemelt figyelmet fordít a korszerű informatikai eszközök használatára, azok könyvtári alkalmazásának továbbfejlesztésére, különös tekintettel a tartalomszolgáltatásra. Magas színvonalon biztosítja ODR tagkönyvtári szolgáltatásait és közvetíti a központi szolgáltatásokat. A megyében működő könyvtárak összefogásával, szakmai támogatásával biztosítja, hogy azok bekapcsolódhassanak a korszerű Országos könyvtári és információs hálózatba. A Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer működtetésével közvetlenül biztosítja az abban részt vevő könyvtárak szolgáltatásainak folyamatos minőségi javulását. Ennek érdekében folyamatos visszacsatolási lehetőséget biztosít tevékenységéről. Magas színvonalon végzi a könyvtárosok szakmai képzését és továbbképzését. Az intézmény elvárja munkatársaitól, hogy továbbképzéseken, szakmai programokon bővítsék ismereteiket, biztosítva a korszerű könyvtári ellátás személyi feltételeit. A legkorszerűbb eszközök használatával, a dokumentumok széles körévei, valamint felkészült és empatikus munkatársakkal segíti a fogyatékkal élők könyvtári ellátását. Az intézmény biztosítja, hogy a bármilyen okból hátrányos helyzetűek, a nemzeti- és etnikai kisebbséghez tartozók is egyenlő eséllyel vehessék igénybe a könyvtár és a könyvtári rendszer által nyújtott korszerű szolgáltatásokat. Tudományos és ismeretterjesztő tevékenységét magas színvonalon végzi, amelynek érdekében partneri kapcsolatot ápol az alap- közép- és felsőfokú oktatás, a tudományos élet szereplőivel, gazdasági szakemberekkel, civil szervezetekkel és a média képviselőivel. Rendezvényeivel, kiadványaival gazdagítja a megye, és a város kulturális életét, hozzájárul az olvasási kultúra népszerűsítéséhez. Korszerű dokumentumokat, megfelelő technikai feltételeket és segítő munkatársakat biztosít az egész életen át tartó tanuláshoz, a versenyképesség megtartásához. 14. ~ Az intézmény együttműködik: a) a fenntartóval, annak szervezeti egységeivel, b) a szakminisztériummal, az OSZK Könyvtári Intézettel és a Nemzeti Közművelődési és Közgyűjteményi Intézménnyel, c) Szolnok Megyei Jogú Város és Jász-Nagykun-Szolnok Megye meghatározó kulturális és oktatási intézményeivel, d) a megyében működő más nyilvános könyvtárakkal, és egyéb könyvtárakkal, valamint azok fen nta rtóiva 1, e) az országos és helyi szakmai és érdekképviseleti szervekkel, f) az Országos szakkönyvtárakkal, g) minden olyan intézménnyel, hatósággal, amelyek a könyvtár működésével kapcsolatban valamilyen hatáskörrel bírnak, h) minden olyan egyéb, itt fel nem sorolt szervezettel, amelyekkel az együttműködés az intézmény hatékony működését elősegíti. 15. ~ (1) Az intézmény szervezeti egységei: 1. Igazgatóság, titkárság 7
8 Feladata az intézmény szervezeti, szakmai munkájának irányítása, az ezzel összefüggő adminisztrációs feladatok ellátása, a városi és megyei könyvtári feladatok ellátásának szakmai koordinálása a kiegészítő városi közművelőclési feladatokkal együtt. Az igazgatóság irányítja a Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer működését. A szervezeti egység létszáma (az informatikusokkal együtt): 6 fő. 2. Gazdasági szervezet Feladata az intézményi gazdálkodás törvényszerűségének biztosítása, a bérgazdálkodás és a vagyongazdálkodás, a működés tárgyi feltételeinek biztosítása, az ingó és Ingatlan vagyon karbantartása a jogszabályokban és az intézményi szabályzatokban előírt módon. A szervezeti egység végzi az ODR és a KSZR működtetéséből adódó gazdasági feladatokat. A szervezeti egység létszáma (technikai személyzettel együtt): 17,5 fő. 3. Verseghy Ferenc Könyvtár a. Állománygyarapítási és feldolgozó osztály Feladata a könyvtári dokumentumok beszerzése, formai és tartalmi feltárása és használatba adása. Az ODR és a KSZR működtetése során ellátja a fenti feladatokat. A szervezeti egység létszáma: 5 fő. b. Felnőttolvasó-szolgálati osztály Feladata fel nőttolvasó-szolgá lati tevékenység végzése, a korcsoport számá ra könyvtári rendezvények szervezése. Az ODR és a KSZR keretében a könyvtárközi kölcsönzéshez, felnőttolvasó-szolgálati tevékenységhez, gyűjteményrészhez kapcsolódó feladatok ellátása. A szervezeti egység létszáma: 11 fő. c. Gyermekolvasó és kölcsönző szolgálati osztály Feladata gyermekolvasó-szolgálati tevékenység és a kölcsönzési adminisztráció végzése, a korcsoport számára könyvtári rendezvények szervezése. A KSZR keretében gyermekolvasó-szolgálati tevékenységhez, gyűjteményrészhez kapcsolódó feladatok ellátása. A szervezeti egység létszáma: 7fő. d. Területi szolgálati osztály Feladata Jász-Nagykun-Szolnok megye területén a hálózati-módszertani munka ellátása. A KSZR keretében az együttműködés szervezése, a könyvtárak dokumentációjával kapcsolatos feladatok ellátása. A szervezeti egység létszáma:2 fő. 4. HiId Viktor Könyvtár Tagintézmény a. Felnőttolvasó-szolgálat és kölcsönzési adminisztráció Feladata a tagintézmény felnőttolvasó-szolgálati feladatainak ellátása, a kölcsönzési adminisztráció vezetése, a korcsoport számára könyvtári rendezvények szervezése. A szervezeti egység létszáma: 4 fő. b. Gyermekkönyvtár és AV részleg Feladata a tagintézmény gyermekolvasó-szolgálati feladatainak ellátása, az audiovizuális dokumentumok kezelése, a korcsoport számára könyvtári rendezvények szervezése. A szervezeti egység létszáma: 3 fő. c. Felnőtt közművelődés Feladata a Széchenyi városrészben a közművelődési feladatok ellátása. A szervezeti egység létszáma: 2 fő. d. Abonyi Úti Fiókkönyvtár e. Kertvárosi Fiókkönyvtár f. Tallinn Körzeti Fiókkönyvtár g. Szandaszőlősi Fiókkönyvtár 8
9 A fiókkönyvtárak feladata az körzetükben élő könyvtárhasználók igényeinek kielégítése, az intézmény szolgáltatásainak közvetítése. A fiókkönyvtárakban dolgozók létszáma: 2,5 fő 5. Napsugár Gyermekház Tagintézmény Feladata a 3-16 éves korosztály számára hagyományőrző és kézműves foglalkozások szervezése, rendezése. A szervezeti egység létszáma: 8 fő. 6. Szandaszőlősi Művelődési Ház Tagintézmény Feladata a városrészben közművelődési feladatok ellátása. A szervezeti egység létszáma: 3 fő. (2) A szervezeti egységek munkáját az igazgató irányítja és hangolja össze. A nagyrendezvényeket és a közművelődési tevékenységet az igazgató közvetlenül irányítja. Az általános igazgatóhelyettes feladatkörébe tartozik különösen Szolnok Megyei Jogú Város könyvtári ellátásának irányítása, a szakmai igazgatóhelyettes feladatkörébe tartozik különösen az egységes könyvtári informatikai rendszer működtetése és a megyei szakmai feladatellátás irányítása. Az intézmény alapfeladatainak ellátását biztosító meghatározó szakmai munkakörök: könyvtáros, segédkönyvtáros könyvtári asszisztens, informatikus m űvelődésszervező, közművelődési szakember. (3) A szervezeti egységek létszámát, működésének leírását, a munkakörök jegyzékét, valamint a munkaköri leírásokat a munkarend tartalmazza. (4) Az intézmény szervezeti ábrája:
10 Verseghy Ferenc Könyvtár r IGAZGATÓ Igazgatóság L titkárság ~ Gazdasági szervezet r megyei feladatokat is ellátó [~ általános_igazgatóhelyettes ] [ gazdaságvezető ] L szakmai igazgatóhelyettes J ~ Informatika [ informatikusok j Verseghy Ferenc Könyvtár HiIdTagintézmény Viktor Könyvtár Napsugár Tagintézmény Gyermekház Művelődési Szandaszőlősi Ház Állománygyarapítási és feldolgozó osztály [ tagintézmény-vezető Tagintézmény I gazdasági takarítók, gondnok, [ osztáiyveze~~] [_tagintézmény-vezető_] [tagintézmény~vezető ] ruhatárosok,.1j.. Felnőttolvasó-szolgálat és SJ...JJ,.. kölcsönzési adminisztráció (~ közművelődé~~ ~ közművelődési [ könyvtárosok [ könyvtárosok_] b_szakemberek J ~ szakemberek ] Felnőttolvasó-szolgálati osztály [ osztályvezető ] Gyermekkönyvtár és AV.13- [ könyvtárosok ] [ könyvtárosok ] Felnőtt közművelődés L ~ Gyermekolvasó és kölcsönző ( közművelődési szakemberek szolgálati osztály Abonyi Úti Fiókkönyvtár [ osztályvezető [~ könyvtáros ].13- Kertvárosi Fiókkön könyvtárosok [ könyvtáro~] kölcsönző csopo~ Tallinn Körzeti Fiókkó [ könyvtáros n~vtár Jelma~arázat: Területi szolgálati osztály magasabb vezetők Szandaszőlősi Fiókkön vtár osztályvezető [ könyvtáro~] szervezeti egységek 43- [~könyvtárosok ] L~nkakörök 1
11 16. ~ (1) Az intézmény vezetőjének beosztása: igazgató. Kiemelt feladatai: a) az intézmény Vezetése; b) a könyvtári és közművelődési tevékenység, valamint az ehhez kapcsolódó kiegészítő tevékenységek irányítása és ellenőrzése; c) a rendelkezésre álló költségvetés alapján az intézmény működéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételek biztosítása; d) a Közalkalmazotti Tanáccsal, a munkavállalói érdekképviseleti szervekkel való együttműködés; e) a munkavédelmi, tűzvédelmi tevékenység irányítása; f) a hatályos jogszabályokban, az SZMSZ-ben, a munkaköri leírásában, és a felettesei által meghatározott egyéb feladatok. (2) Az intézményvezető főbb hatáskörei: a) gyakorolja a munkáltatói jogokat, b) dönt az intézmény működésével kapcsolatban minden olyan ügyben, amelyet jogszabály vagy kollektív szerződés nem utal más hatáskörébe, c) egyeztetési kötelezettség terheli az alkalmazottak foglalkoztatására, élet- és munkakörülményeire vonatkozó kérdések tekintetében, d) ellátja az intézmény képviseletét a fenntartóval, ill. harmadik személyekkel kapcsolatban, e) a változó feladatokhoz, és szakmai kihívásokhoz igazodva meghatározza az egyes osztályok munkaköri és képzettségi összetételét, létszámát a szervezet összlétszámán belül. (3) Az igazgató felelős különösen: a) a szakmai munkáért, b) a munkavégzés egészséges és biztonságos feltételeinek megteremtéséért, c) a munkaköri leírásában foglaltak szerinti munkavégzésért, d) az intézmény gazdálkodásáért, vagyonvédelméért, a jogszerű működésért. 17. ~ (1) Az igazgató a feladatait az intézmény egyéb vezetőinek közreműködésével látja el. (2) Az intézményben a következő vezető beosztások vannak: a) igazgató b) általános igazgatóhelyettes c) megyei feladatokat is ellátó szakmai igazgatóhelyettes d) tagintézmény-vezetők e) gazdasági vezető f) osztályvezetők (3) Az igazgatót akadályoztatása esetén az általános igazgatóhelyettes helyettesíti. Az általános igazgatóhelyettes az ügyrendben meghatározott egyéb feladatokat is ellát. (4) Az igazgató és az általános igazgatóhelyettes együttes akadályoztatása esetén a szakmai igazgatóhelyettes, mindhármuk együttes akadályoztatása esetén eseti rendelkezés alapján, ennek hiányában a HiId Viktor Könyvtár tagintézményvezetője látja el a vezetői feladatokat.
12 (5) Kötelezettségvállalás csak a gazdasági vezető ellenjegyzésével vállalható. E jogkörében az általa írásban kijelölt gazdasági munkatárs helyettesíti. (6) Az intézmény képviseletére az igazgató jogosult. (7) Az utasítási jog gyakorlása az intézményben: a) az igazgató az intézmény minden dolgozójára kiterjedő, általános (szakmai és pénzügyi) utasítási joggal rendelkezik, b) az általános és a szakmai igazgatóhelyettes az intézmény minden dolgozójára kiterjedő szakmai utasítási joggal rendelkezik, az igazgató akadályoztatása esetén, helyettesítő feladatkörében az igazgatóéval megegyező utasítási joggal rendelkezik, c) a gazdasági vezető az intézmény minden dolgozójára kiterjedő pénzügyi-szakmai, a gazdasági szervezet dolgozóira kiterjedő általános utasítási joggal rendelkezik, d) az osztá lyvezetők, tagintézmény-vezetők az osztályuk, tagintézményü k dolgozóira kiterjedő szakmai utasítási joggal rendelkeznek, f) vezetők helyettesítése esetén, a helyettesítő személy a helyettesített vezető utasítási jogkörével rendelkezik. 18. ~ (1) Az igazgató, vezetői tevékenysége során együttműködik az intézményben működő közalkalmazotti tanáccsal és a helyi szakszervezeti vezetéssel. (2) Az intézmény továbbképzési és beiskolázási tervét az igazgató készíti el, ill. módosítja. Ennek során meghallgatja az (1) bekezdésben felsoroltak, valamint a továbbképzésben érintett szervezeti egységek vezetőinek, és a továbbképzésben érintett személyek véleményét. A felmerülő vitákat az igazgató az említett személyi kör meghallgatása után, az intézmény érdekeire figyelemmel dönti el. 19. ~ (1) Az intézményben abban az esetben köthető alapfeladat ellátásába tartozó tevékenységre külső személlyel, szervezettel szellemi tevékenység elvégzésére irányuló szolgáltatási szerződés, ha arra jogszabályban, ill. jelen szervezeti és működési szabályzatában meghatározott szakmai alapfeladatai ellátásához feltétlenül szükség van, és a) az adott feladat elvégzéséhez megfelelő szakértelemmel, szakképzettséggel és gyakorlattal vagy megfelelő művészi adottságokkal, képességekkel rendelkező munkavállalót az intézmény nem foglalkoztat, illetve az intézménynek nincs elegendő kapacitása az adott feladatra, vagy b) az alaptevékenység részeként felmerülő, a szerződés tárgyát képező szolgáltatás egyedi, időszakos vagy meghatározott alkalmanként, időben rendszertelenül ellátandó feladat. (2) Jogszabályban vagy a költségvetési szerv szervezeti és működési szabályzatában meghatározott vezetői feladat ellátására szerződés nem köthető. (3) A szerződésnek tartalmaznia kell: a) az ellátandó feladatot, b) a tevékenység ellátásának részletes feltételeit, a felek jogait és kötelezettségeit, c) a szerződés időtartamát, továbbá d) a teljesítés igazolására felhatalmazott személy nevét, beosztását,
13 e) annak megjelölését, hogy az (1) bek. a) vagy b) pontjára tekintettel került sor a szerződés megkötésére. (Tipikusan az első esetbe tartozhatnak a közművelődesi rendezvények külső előadói, a második esetbe pedig a szerzői jogi védelem alá eső szakmai produktumok.) 20. ~ Az intézmény belső ellenőrzésének szabályait jelen szervezeti és működési szabályzat függeléke tartalmazza. Szolnok, ~ L.~i~rL p04 Ő SzalayF enc Szolnok Megyei Jogú Város Szabó lstv~n Polgármestere alpolgármester
BRÓDY SÁNDOR MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR ALAPÍTÓ OKIRATÁNAK MÓDOSÍTÓ OKIRATA
K I V O N A T Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. december 13-i ülésének jegyzőkönyvéből 735/2012. (XII.13.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a nyilvános könyvtári
Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
A Közgyűlés VII-107/14.49/016. számú határozatának. melléklete Okirat száma: Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Tartalomjegyzék: - Irányadó jogszabályok. - Intézményi adatok. - A legfontosabb működési feltételek
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Tartalomjegyzék: - Irányadó jogszabályok - Intézményi adatok - A legfontosabb működési feltételek - A könyvtár bélyegzői - Az intézmény típusa és helye a könyvtári rendszerben
Módosító okirat. 1. Az Alapító okirat 4. pontja helyébe mely a módosított okiratban pont alatt szerepel - a következő rendelkezés lép:
Okirat száma: A Közgyűlés VII-107/314.492/2016. számú határozatának 1. melléklete Módosító okirat A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése által
ELŐTERJESZTÉS. Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének április 24-i ülésére
III-4. Készítette: dr. Kormányos László jegyző ELŐTERJESZTÉS Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. április 24-i ülésére Tárgy: A Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Művelődési
II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár Alapító Okiratát Módosító Okirata. Az alapító okirat felvezető szövegrésze helyébe az alábbi szövegrész lép:
II-2/4262/203. határozat 2. sz. melléklet II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár Alapító Okiratát Módosító Okirata Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése az államháztartásról szóló 20. évi CXCV. törvény 8. -a,
Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 1. pontja mely a módosított okirat pontjában szerepel helyébe a következő rendelkezés lép:
Okirat száma: 3394-2/2015. Módosító okirat A Városi Könyvtár és Közművelődési Intézmény a Téglás Városi Önkormányzat Képviselőtestülete által 2013. október 8. napján kiadott, 99/2013. (X.08.) számú határozattal
223/2009. (IX.24.) sz. közgyűlési határozat. a költségvetési szervek alapító okiratairól 1
223/2009. (IX.24.) sz. közgyűlési határozat a költségvetési szervek alapító okiratairól 1 (Egységes szerkezetbe foglalva a 259/2009. (X.29.) sz. és a 262/2009. (X.29.) sz. és a 281/2009. (X.29.) sz. és
ELŐTERJESZTÉS Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 24-i -i testületi ülésére
Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 24-i -i testületi ülésére Tárgy: Tarnai Nándor Városi Könyvtár és Közművelődési Intézmény alapító
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 10-én tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 10-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Város Önkormányzat József Attila Városi Könyvtár és Muzeális
Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT. a Képviselı-testület 2015. május 06-i rendkívüli ülésének jegyzıkönyvébıl. Kihagyva a kihagyandókat!
Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT a Képviselı-testület 05. május 06-i rendkívüli ülésének jegyzıkönyvébıl Kihagyva a kihagyandókat! 48/05. (V. 06.) ÖH. A Lajosmizse Város Mővelıdési Háza és Könyvtára
MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 333/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat
333/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár Alapító Okiratának módosítását 2011. augusztus 1-jei
MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 29/2012. (II.23.) közgyűlési határozat
K I V O N A T Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. február 23i ülésének jegyzőkönyvéből 29/2012. (II.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése jóváhagyja a Bródy Sándor
Kerekegyháza Város Önkormányzatának. Katona József Művelődési Ház és Könyvtár ALAPÍTÓ OKIRATA. (Alapító Okirat száma: 85/1995. (V. 17.) sz. Kth.
Kerekegyháza Város Önkormányzatának Katona József Művelődési Ház és Könyvtár ALAPÍTÓ OKIRATA (Alapító Okirat száma: 85/1995. (V. 17.) sz. Kth. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva 38/2010. (II.24.)
ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP. Tárgy: Az Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár évi munkatervének elfogadása
ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP E-szám: 107/2016. Tárgy: Az Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár 2017. évi munkatervének elfogadása Előterjesztő neve: Kiszelné Mohos Katalin polgármester Előadó neve: Grégerné
3. Közvetlen jogelődjének neve, székhelye pontjában a következőket határozza meg: Veszprém Megyei Közművelődési Intézet, 8200 Veszprém, Vár u. 6.
192/2009. (XII. 17.) MÖK határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. (1) bekezdése g) pontja és a költségvetési szervek jogállásáról és
Zajti Ferenc Helytörténeti Gyűjtemény, Művelődési Központ és Könyvtár Alapító Okiratának módosításáról
ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének
AZ EGYETEMI KÖNYVTÁRI SZOLGÁLAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM Szervezeti és Működési Szabályzat I. kötet Szervezeti és Működési Rend 8. sz. melléklete AZ EGYETEMI KÖNYVTÁRI SZOLGÁLAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2016.
[ 9004001 Kulturális műsorok, rendezvények,kiállítások szervezése
Sorszám: Ji Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Véleményező Bizottság: Orlai Petrics Soma Kulturális Központ Alapító Okiratának módosítása Szvitán Zoltán pénzügyi osztályvezető Bereezki Ivett pénzügyi ügyintéző
Habis László Polgármester Dr. Kovács Luca Jegyző megbízásából Dr. Palotai Zsuzsanna irodavezető Humán Szolgáltatási Iroda.
303/2016. (VI. 30.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése elrendeli az Egri Kulturális és Művészeti Központ alapító okiratának módosítását, egyben felhatalmazza Eger Megyei
Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének
Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2015.(V.29.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat közművelődési és közgyűjteményi feladatairól Kunszentmárton Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Kiskunhalas Város Képviselő-testülete február 22-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Kiskunhalas Város Képviselő-testülete 2018. február 22-i ülésére Tárgy: A Martonosi Pál Városi Könyvtár 2017. évi beszámolója és 2018. évi munkatervének jóváhagyása Az előterjesztést
ALAPÍTÓ OKIRAT. 3. A költségvetési szerv telephelyeinek neve és székhelye: az Újvárosi Művelődési Ház telep hellyel nem rendelkezik.
5/A. számú melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az államháztartásról szóló 2011. évi CXCv. törvény 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az államháztartásról
VÁROSI KÖNYVTÁR és JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI HÁZ
Dunaharaszti Város Önkormányzata VÁROSI KÖNYVTÁR és JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI HÁZ ALAPÍTÓ OKIRATA 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 8. (4) és (5) bekezdésében nyert
Módosító okirat. 2. Az alapító okirat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye
Okirat száma: 2177/2/2015 Módosító okirat A Marcali Városi Kulturális Központ Marcali Város Önkormányzatának Képviselő testülete által 2014. április 24. napján kiadott alapító okiratát az államháztartásról
ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A költségvetési szerv neve: Művelődési Ház és Községi-Iskolai Könyvtár
ALAPÍTÓ OKIRAT 1. A költségvetési szerv neve: Művelődési Ház és Községi-Iskolai Könyvtár 1.1. Rövidített névalakja: Művelődési Ház és Könyvtár 2. A költségvetési szerv székhelye: 9721 Gencsapáti, Szentegyház
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: 600-6/206. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 20. évi CXCV. törvény 8/A. -a és a nemzeti köznevelésről szóló 20. évi CXC. törvény 2. (2)
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: 6448-1/2015/XIII. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési
E LŐ T E R J E S Z T É S
E LŐ T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő- testületének 2005. május 30- i ülésére Tárgy: A Zirc Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Tourinform Iroda alapító okiratának módosítása Előadó:
Tisztelt Képviselő-testület!
4. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /71-1/ 2011 ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2011. február 11 i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Wass Albert Könyvtár és Múzeum alapító
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 27/2014. (II. 26.) számú. h a t á r o z a t a. A Zajti Ferenc Kulturális Központ alapító okiratának módosításáról
ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének
AZ EGYETEMI KÖNYVTÁRI SZOLGÁLAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM Szervezeti és Működési Szabályzat I. kötet Szervezeti és Működési Rend 8. sz. melléklete AZ EGYETEMI KÖNYVTÁRI SZOLGÁLAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2012.
A melléklet tartalmazza a Szentes Városi Könyvtár, mint új költségvetési szerv alapító okiratát.
Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ügyiratszám: U-3352/2016 Témafelelős: Vidovicsné Molnár Zsuzsanna Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Tárgy:
Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2013. (IX. 14.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat közművelődési feladatairól *
Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2013. (IX. 14.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól * Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete a muzeális intézményekről,
1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros
Tárgyalja a képviselő-testület március 26-i rendkívüli képviselő-testületi ülésén
1./Napirend: Pilisszentkereszti Közösségi Ház és Könyvtár alapító okirat módosítása Előterjesztő: polgármester Tárgyalja a képviselő-testület 2014. március 26-i rendkívüli képviselő-testületi ülésén Előterjesztés
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. szeptember 15-i ülésére Tárgy: A Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB alapító okiratának módosítása
~SVÁRDAVÁROSÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (11.26.) ÖKT. határozata
I ~SVÁRDAVÁROSÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (11.26.) ÖKT. határozata a Várday István Városi Könyvtár alapító okiratának módosításáról, és egységes szerkezetbe foglalásáról A Képviselő-testület
Az emberi erőforrások minisztere /2013. ( ) EMMI rendelete. a Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer működéséről
1 1. melléklet a /2013. számú előterjesztéshez Az emberi erőforrások minisztere /2013. ( ) EMMI rendelete a Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer működéséről A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári
1/2002. (I. 25.) Darnózseli Önkormányzati rendelet. a közművelődésről *
1/2002. (I. 25.) Darnózseli Önkormányzati rendelet a közművelődésről * Darnózseli község Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról
ELŐTERJESZTÉS H A T Á R O Z A T I J A V A S L A T
VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8701 Marcali, Rákóczi utca 11., Telefon: 85/501-000 E-mail:polghiv@marcali.hu Ügyiratszám: 3241/5/2017. 5. számú előterjesztés Ügyintéző: Németh Ildikó ELŐTERJESZTÉS a
A KÖNYVTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLY ZATA
A KÖNYVTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLY ZATA A Szervezeti és Működési Szabályzat alapdokumentumai - 1997. évi CXL. törvény a kulturális javak védelméről és a muzeális intézkedésekről, a nyilvános könyvtári
BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. JANUÁR 21-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. JANUÁR 21-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok 1/2014. (I. 21.) BVKt határozat 2/2014. (I. 21.) BVKt határozat A Városi Művelődési
VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8701 Marcali, Rákóczi utca 11., Telefon: 85/
VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8701 Marcali, Rákóczi utca 11., Telefon: 85/501-000 E-mail:polghiv@marcali.hu Ügyiratszám: 2177/4/2015. Ügyintéző: Németh Ildikó 6. számú előterjesztés ELŐTERJESZTÉS Marcali
Szendrő Város Önkormányzatának 10/2014.(V.29.) önkormányzati rendelete a közművelődési tevékenység helyi feladatairól
Szendrő Város Önkormányzatának 10/2014.(V.29.) önkormányzati rendelete a közművelődési tevékenység helyi feladatairól Szendrő Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a muzeális intézményekről, a nyilvános
K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 1-én 16 órakor megtartott soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből.
K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 1-én 16 órakor megtartott soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Javaslat a Bartók Béla Művelődési Ház és Könyvtár Alapító
KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. NOVEMBER 20-ÁN MEGTARTOTT RENDES KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL
KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. NOVEMBER 20-ÁN MEGTARTOTT RENDES KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
K I V O N A T. 298/2010.(XI.03.) önkormányzati határozat a Kulturális-, Idegenforgalmi Központ és Könyvtár alapító okiratának módosításáról.
Berekfürdő Községi Önkormányzat J e g y z ő j e 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. K I V O N A T a Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november hó 3. napján tartott testületi ülésének
Az Arany János Városi Könyvtár Szervezeti és Működési Szabályzata
Az Arany János Városi Könyvtár Szervezeti és Működési Szabályzata I. A könyvtár általános adatai: 1. A könyvtár neve: Gáthy Zoltán Városi Könyvtár és Helytörténeti Múzeum Székhelye: Komárom-Esztergom megye
AZ EGRI FŐEGYHÁZMEGYEI KÖNYVTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2015.
AZ EGRI FŐEGYHÁZMEGYEI KÖNYVTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2015. Az egri Főegyházmegyei Könyvtár Szervezeti és Működési Szabályzata A szabályzat az 1997. évi CXL. törvény a kulturális javak védelméről
Általános rendelkezések
Nagykőrös Város Önkormányzat Képviselő-testületének 31/2010. (XII. 17.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Nagykőrös Város
Jegyzőkönyvi kivonat
Jegyzőkönyvi kivonat Készült: Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 27. napján a Demecseri Polgármesteri Hivatal A épülete (4516. Demecser, Kétezer-egy tér 1.) Polgármester
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. (Segédanyag) PEST MEGYEI KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZET 1052 BUDAPEST, VÁROSHÁZ U. 7. TEL./FAX: 06 1 318-6806, 317-6436
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT (Segédanyag) 1052 BUDAPEST, VÁROSHÁZ U. 7. TEL./FAX: 06 1 318-6806, 317-6436 A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. tv. hatályba lépésével
VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8701 Marcali, Rákóczi utca 11., Telefon: 85/ Ügyintéző: Németh Ildikó
VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8701 Marcali, Rákóczi utca 11., Telefon: 85/501-000 E-mail:polghiv@marcali.hu Ügyiratszám: 3241/2/2017. 3. számú előterjesztés Ügyintéző: Németh Ildikó ELŐTERJESZTÉS Marcali
Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének../2015. (V.26.) Kt. határozata
határozati javaslatok: Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének../2015. (V.26.) Kt. határozata a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és a Gárdonyi Géza Városi Könyvtár intézmények összeolvadásával
ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN
ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL A 49/2006. (XI. 6.) 1, AZ 55/2008. (X. 31.) 2, A 42/2009. (IX. 30.) 3 ÉS AZ 56/2012. (XI. 30.) 4 RENDELETTEL
ALAPÍTÓ OKIRAT. A költségvetési szerv: 1. Neve: Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár. 2. Idegen neve: - 3. Rövid neve: Bródy Sándor Könyvtár
ALAPÍTÓ OKIRAT A költségvetési szerv: 1. Neve: Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár 2. Idegen neve: - 3. Rövid neve: Bródy Sándor Könyvtár 4. Székhelye: 3300 Eger, Kossuth Lajos út 16. 5. Az intézmény
MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERE 8701 Marcali, Rákóczi utca 11., Telefon: 85/ Ügyintéző: Németh Ildikó
MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERE 8701 Marcali, Rákóczi utca 11., Telefon: 85/501-001 E-mail:polghiv@marcali.hu Ügyiratszám: 2324/1/2018. 6. számú előterjesztés Ügyintéző: Németh Ildikó ELŐTERJESZTÉS
Dunavarsány Város Önkormányzatának. Polgármester
Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány
AZ ORSZÁGOS IDEGENNYELVŰ KÖNYVTÁR ALAPÍTÓ OKIRATA. Országos Idegennyelvű Könyvtár
AZ ORSZÁGOS IDEGENNYELVŰ KÖNYVTÁR ALAPÍTÓ OKIRATA A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény (a továbbiakban: Kt.) 2. -ának (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás
A Nyilvános Könyvtárak Adatbázisa és a Könyvtári Minerva Gyűjtőköri Adatbázis összevonása, a könyvtárak adatainak önálló adminisztrációja
A Nyilvános Könyvtárak Adatbázisa és a Könyvtári Minerva Gyűjtőköri Adatbázis összevonása, a könyvtárak adatainak önálló adminisztrációja Garamvölgyi László könyvtári szakinformatikus Országos Széchényi
A Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer 5 éve Mikolasek Zsófia
A Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer 5 éve 2013-2018 Mikolasek Zsófia József Attila Megyei és Városi Könyvtár KSZR Szakma Nap, Tatabánya, 2018.06.18. Törvényi háttér 2013. május 31. 39/2013 EMMI rendelet
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2013. szeptember 26-ai ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2013. szeptember 26-ai ülésének jegyzőkönyvéből: 117/2013.(IX.26.) sz. önkormányzati határozat: A Művelődési Ház és Könyvtár Alapító Okiratának
ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN
ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL A 49/2006. (XI. 6.) 1, AZ 55/2008. (X. 31.) 2, A 42/2009. (IX. 30.) 3, AZ 56/2012. (XI. 30.) 4, A 21/2015.
H e g y e s d község Önkormányzata. Képviselőtestületének. a helyi közművelődésről.
H e g y e s d község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2000./III.1./ r e n d e l e t e a helyi közművelődésről. Hegyesd község Önkormányzata Képviselőtestülete a többször módosított 1990. évi LXV.
Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2011.(IV.5.) önkormányzati rendelete
Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2011.(IV.5.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Balatonfüred
Teskánd község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2003. /II.03./ számú r e n d e l e t e
Teskánd község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2003. /II.03./ számú r e n d e l e t e az Önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról. Teskánd Község Önkormányzat
Előterjesztés. Gondozási Központ és Községi Könyvtár alapító okiratának módosítása,
Az... napirendi ponthoz Előterjesztés Napirend: Gondozási Központ és Községi Könyvtár alapító okiratának módosítása, Előterjesztő: a Polgármester Előzmények: 71/2015. (VI. 26.) 26/2013. (III. 13) 67/2012.
Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselőtestülete 22/2000. (XII.08.) sz. rendelete a közművelődésről I. RÉSZ. Általános rendelkezések.
Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselőtestülete 22/2000. (XII.08.) sz. rendelete a közművelődésről Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselőtestülete (a továbbiakban: Önkormányzat) a kulturális javak
DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.
DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU E l ő t e r j e s z t é s Dorog Város Képviselő-testületének 2015.
KÖNYVTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
KÖNYVTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Edutus Egyetem Szenátusa által 82/2018. (aug. 31.) számú határozatával egységes szerkezetben elfogadva. Kiadás száma Módosítás száma Határozat száma Hatályos
E L Ő T E R J E S Z T É S
IKTATÓSZÁM: 08-8/1698-8/2012 TÁRGY: MÚZEUMOK ÉS KÖNYVTÁR ÁTADÁS-ÁTVÉTELE MELLÉKLET: 5 DB E L Ő T E R J E S Z T É S PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2012. DECEMBER 13-I ÜLÉSÉRE ELŐTERJESZTŐ:
7/2007. /V.7./ A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSRÓL
ZOMBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETE 7/2007. /V.7./ RENDELETE A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSRÓL 2 Zomba község Önkormányzat Képviselő-testülete a muzeális intézményekről, a nyilvános
Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 26/2015. (XI.20.) önkormányzati rendelete
Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2015. (XI.20.) önkormányzati rendelete és az ezt módosító 29/2018.(XII.14.) önkormányzati rendelettel egységes szerkezetbe foglal szövege Gödöllő Város
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének 33/2017. (X. 9.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról *
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének 33/2017. (X. 9.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról * Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a
KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2011 (VII. 1.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e
KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2011 (VII. 1.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e AZ ÖNKORMÁNYZAT KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATAIRÓL Komló Város Önkormányzat Képviselő testülete a kulturális
ALAPÍTÓ OKIRAT. Művelődési Ház 9919 Csákánydoroszló Vasút u.4.
ALAPÍTÓ OKIRAT Csákánydoroszló Község Önkormányzata Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a nemzeti köznevelésről szóló
Szervezeti és Működési Szabályzat
Szervezeti és Működési Szabályzat 1. Az intézmény elnevezése és jogállása 1. Név: József Attila Városi Könyvtár (továbbiakban: Könyvtár) 2. Cím: 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi u. 21. Levélcím: 8901 Zalaegerszeg,
J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 08-án megtartott rendkívüli üléséről.
J e g y z ő k ö n y v Készült: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 08-án megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza, kisterme Jelen vannak: Nagy Szilárd polgármester,
A Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola Könyvtárának Szervezeti és működési szabályzata
Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola A Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola Könyvtárának Szervezeti és működési szabályzata Érvényes: 1998. november 18-tól Aktualizálva: 2013. január 15. Aktualizálva:
Bojt Község Önkormányzata Képviselő- testületének 1/2019. (I. 31.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatainak ellátásáról
Bojt Község Önkormányzata Képviselő- testületének 1/2019. (I. 31.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatainak ellátásáról Bojt Község Önkormányzat Képviselő-testülete a muzeális
ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 137/1999. (VI. 30.) SZ. HATÁROZATA A VAS GEREBEN MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL
ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 137/1999. (VI. 30.) SZ. HATÁROZATA A VAS GEREBEN MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL Enying Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról
Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL
Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről
PETŐFI MŰVELŐDÉSI HÁZ SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
PETŐFI MŰVELŐDÉSI HÁZ SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Az intézmény neve: Petőfi Művelődési Ház Székhelye, címe: 8182 Berhida Orgona u 2. Az intézmény fenntartó szerve: Berhida Város Önkormányzata Székhelye,
PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2019. (I. 31.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról
PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2019. (I. 31.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete a muzeális
2./ A Képviselő-testület megbízza dr. Kelemen Henrietta jegyzőt a további feladatok ellátásával. Alapító okiratot módosító okirat
216/2015. (IV. 30.) Tárgy: VDÁMK alapító okiratának módosítása Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban Képviselő-testület) megtárgyalta Lesi Árpád előterjesztését és a következő
14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN
ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL A 49/2006. (XI. 6.), AZ 55/2008. (X. 31.) ÉS A 42/2009. (IX. 30.) RENDELETTEL EGYSÉGES SZERKEZETBEN ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER
MÓDOSÍTÓ OKIRAT. Az Egri Kulturális és Művészeti Központ Alapító Okiratának 8.1 pontja az alábbiak szerint módosul:
332/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja az Egri Kulturális és Művészeti Központ Alapító Okiratának módosítását 2011. augusztus 1-jei hatállyal
KÖNYVTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. 2014. december
KÖNYVTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2014. december 1. Általános rendelkezések (1) A könyvtár neve: Edutus Főiskola Könyvtára (2) Székhelye és címe: 2800 Tatabánya, Béla király krt. 58. (3) Létesítésének
Csanádpalota Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-ai ülésére
Döntéshozatal: minősített többség V-3/2014. Nyü. Ügyiratszám: /2014. E L Ő T E R J E S Z T É S Csanádpalota Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-ai ülésére Tárgy: A Városi Könyvtár
Magyar joganyagok - 39/2013. (V. 31.) EMMI rendelet - a Könyvtárellátási Szolgáltat 2. oldal g) a források felhasználásának átláthatósága. 3. A kistel
Magyar joganyagok - 39/2013. (V. 31.) EMMI rendelet - a Könyvtárellátási Szolgáltat 1. oldal 39/2013. (V. 31.) EMMI rendelet a Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer működéséről A muzeális intézményekről,
Az önkormányzatok közművelődési feladatellátásának jogszabályi kötelezettsége és gyakorlata
Az önkormányzatok közművelődési feladatellátásának jogszabályi kötelezettsége és gyakorlata Tamási 2010. május 4. Kell-e törvényi szabályozás? 1949. évi XX. törvény a Magyar Köztársaság Alkotmánya 60.
MÁTRASZENTIMREI ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
MÁTRASZENTIMREI ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA I. Az Önkormányzati Hivatal alapító okiratának kelte, száma, alapítás időpontja 1./ 10./2002. ( II.13.) sz. Kt. határozatával fogadta
Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről
Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében
Törökbálint Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 4/2000. (III. 10.) számú rendelete a közművelődésről I. RÉSZ. Általános rendelkezések
Törökbálint Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 4/2000. (III. 10.) számú rendelete a közművelődésről Törökbálint Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete (a továbbiakban: Önkormányzat) a kulturális
Nagykálló Város Önkormányzat. 59/2006. (XII.29.) Önk. r e n d e l e t e
Nagykálló Város Önkormányzat 59/2006. (XII.29.) Önk. r e n d e l e t e az önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról (a 2/2008. (I.22.) Önk., a 32/2009. (IX.30.)
A PÉTFÜRDŐI KÖZÖSSÉGI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
A PÉTFÜRDŐI KÖZÖSSÉGI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2 Jogszabályi háttér Jelen Szervezeti és Működési Szabályzat (továbbiakban: SZMSZ) a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló
Alapító okirat. Sásdi Általános Művelődési Központ Sásdi ÁMK 3. Német nemzetiségi neve: Bildungszentrum in Sásd
138-7/2014. Sásd Város Önkormányzata az államháztartásról szóló 20 ll. évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az államháztartásról szóló törvény végrehajtására kiadott 368120
PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA
PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA Perbál Község Önkormányzat Képviselő-testülete a rendelkezésre álló dokumentumok és a Magyar Köztársaság 2008. évi CV. törvény 2..(2) bekezdése és a 4.
Város Polgármestere. Előterjesztés. Biatorbágyi Faluház alapító okiratának módosításáról
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés Biatorbágyi Faluház