HÍRLEVÉL A ZÖLD JÖVŐ KÖRNYEZETVÉDELMI EGYESÜLET ÉS A BUDATÉTÉNYI POLGÁRI KÖR IDŐSZAKOS KIADVÁNYA
|
|
- Lajos Fodor
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 BUDATÉTÉNYI TAVASZ HÍRLEVÉL A ZÖLD JÖVŐ KÖRNYEZETVÉDELMI EGYESÜLET ÉS A BUDATÉTÉNYI POLGÁRI KÖR IDŐSZAKOS KIADVÁNYA A ROZÁRIUM MEGÚJUL Bejárás a Rozáriumban az érdeklődőkkel A Budatétény Polgári Kör több mint tíz éve tevékenykedik a budatétényi Rozárium érdekében. Rendszeres kapcsolatot tartottunk fenn a kertet gondozó Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutató-Fejlesztő Intézettel. Kerekasztal beszélgetéseket szerveztünk a kerületi vezetéssel és a megfelelő minisztériumok között a rózsák érdekében. Évről évre rendeztünk kertbemutatóval öszszekötött koncertet, vagy rajzversenynyel próbáltuk a kerületi ifjúság, szüleik és tanáraik figyelmét a rózsákra és a kert fennmaradására irányítani. A Fővárosi Önkormányzat Környezetvédelmi Alapjának évi pályázati kiírásának értelmében a Budatétényi Polgári Kör pályázatot adott be a Budatétényi ROZÁRIUM érdekében. Felvettük a kapcsolatot a Állami Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutató-fejlesztő Közhasznú Nonprofit Kft-vel, ahol akkor még Szenci Győző úr volt az igazgató. Kérésünkre Boronkay Gábor kertészmérnök a rózsákkal foglalkozó munkatárs szakmai segítségével Lévai Pál és Zatykó Lajosné alelnökök közreműködésével kidolgoztuk és beadtuk a pályázatot. A Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatala január 16-án A Budatétényi Rózsakert ROZÁRIUM növényállományának részleges rekonstrukciója céljára beadott pályázatot támogatásra érdemesnek minősítette. Ezt követően sor került a pályázati szerződés aláírására és ismét felvettük a kapcsolatot az Állami Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutató-fejlesztő Közhasznú Nonprofit Kft-vel ahol az új igazgató Kasztovszky Zoltán János igazgató úr fogadta a Budatétényi Polgári Kör Vezetőségét és biztosított minket a pályázatban vállalt feladatok sikeres lebonyolításáról. A Fővárosi Környezetvédelmi alapból a pályázati szerződés aláírása után Ft (egymillió-háromszáztizenkilencezer-ötszázhatvan forint) a Budatétényi Polgári Kör bankszámlájára megérkezett. A pályázati szerződés tartalmazza a külső forrást is Ft (azaz négyszáznegyvenezer forint) amit a Kutató Intézet biztosít. Összesen Ft (azaz egymillió-hétszázötvenkilencezerötszáz hatvan forint) költségvetésű környezetvédelmi pályázat lebonyolítása folyamatban van. A rózsakertben a munkálatok elkezdődtek, és várhatóan április végéig befejeződnek. Az elvégzett munkálatokról június 7-én csütörtökön délután 5 órakor lakossági fórum keretén belül fogunk tájékoztatást adni. Szeretettel várjuk az érdeklődőket! Kolláthné Hollóssy Rita elnök
2 DR. BORONKAY GÁBOR A BUDATÉTÉNYI RÓZSAKERT NÖVÉNYÁLLOMÁNYÁNAK RÉSZLEGES REKONSTRUKCIÓJA Folyik az ágyások megújítása a Rozáriumban A XXII. kerületben, Budatétényben található rózsakert létrehozása óta Budapest legnagyobb alapterületű és legtöbb fajtát bemutató rózsagyűjteménye. A rozárium fenntartója az Állami Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutató-Fejlesztő Közhasznú Nonprofit Kft., a kert 2,5 hektáron közel 1300 rózsa fajtát mutat be. A rózsakert 1964 óta a Főváros büszkesége volt, mert nem csak tudományos funkciót töltött be, mint fajtagyűjtemény, hanem tudomány-népszerűsítő szerepe is jelentős volt, az évi rendszerességgel megrendezett rózsakiállítások hatalmas tömegeket vonzottak. Ezek az események minden alkalommal kulturális társrendezvényeknek is helyet adtak, kezdetben kifejezetten a rózsával kapcsolatos tárgyakban, az utóbbi időben pedig, újjáélesztve a régi hagyományt, komoly- és könnyűzenei koncertek illetve borfesztiválok helye volt. A rózsakert azonban az évek során veszített fényéből, mivel az igényes növényállomány fenntartására és pótlására nem jutott elegendő forrás. A kert növényállományának teljes felújítása utoljára ös években történt, azóta a kényesebb fajták pótlására volt csak lehetőség. A több mint 15 éves tövek lassan elöregedtek, fokozatos cseréjük elkerülhetetlenné vált. A Budatétényi Polgári Kör pályázata segítségével tudtuk elkezdeni ezt a jelentős munkát, mely nem csak egyszerűen a rózsafajták leszaporítását, és a kipusztult tövek pótlását jelenti, hanem egy komplex növényanyag-felújítást is. Ennek keretében végezzük az egyes ágyások teljes felújítását. A munkát, mely komoly gyakorlatot igényel, olyan kertészekkel kívánjuk elvégeztetni, akik rendszeresen foglalkoznak a rózsa ápolásával. Erre a célra az Állami Gyümölcs- és Dísznövény termesztési Kutató-Fejlesztő Közhasznú Nonprofit Kft. biztosítja munkatársait. A tápanyag utánpótlását a korábban elvégzett talajvizsgálatok eredményei alapján hajtjuk végre, elsősorban a talaj szervesanyag-tartalmának és szerkezetének javításával. Főleg a nitrogén pótlása szükséges, mely alkalmas az évek során a talajban felhalmozódott kalciumtartalom lekötésére is. A felújítás során 55 fajta 516 tövét ültetjük ki, ezek közül 28 fajta a Márk Gergely által nemesítettek közül való. Mivel a termesztett rózsa csak rózsaalanyon fejlődik rendesen, kizárólag olyan alanyt kívánunk felhasználni, mely bizonyítottan megfelel a Budatétény környéki, mészben gazdag talajokra. A fajták egységes, talajcserével is összekötött felújítása révén számtalan olyan fajta válik bemutathatóvá, mely nem csak Magyarországon, hanem Európában is ritkaság. Tudomásunk van olyan rózsafajtáról is, melynek egyetlen előfordulása ez a kert. Ezért a fajtagyűjtemény megfelelő állapotában jelentős idegenforgalmi célponttá is válhat, mely turisztikai munkahelyteremtő beruházásokat mozdíthat elő. A rózsakert egyszerre mutatja be a Magyarországon egykor beszerezhető fajtákat, és azt a nemesítői munkát, mely ezen az anyagon alapult. Márk Gergely Örökség Díjas nemesítő, Buda pest díszpolgára, több mint 250 fajtáját a felújítás után méltó körülmények között lehet majd bemutatni. A kert lehetőséget biztosít arra, hogy a kiváló, Hungarikum értékű magyar rózsákat olyan felületen mutassa be, hogy ne csak a virág szépsége, hanem az egész állomány dekorativitása is jól látszódjon. Erre egyik budapesti rózsakiültetés sem alkalmas a budatétényit kivéve. A felújítás után, a kert esztétikai értéke révén olyan közparki funkciót is elláthat, mely nem csak rekreációra alkalmas, hanem méltó helyszíne lehet rendezvények, kisebb fesztiváloknak. Elsősorban a környezettudatosság, természetszeretet, élhető város témakör körül forgó rendezvények helyszínének válik alkalmassá, de megfelelő lehet akár kisebb komolyzenei koncertek megtartására, és kulturális rendezvényekre is. A növényállomány felújítása több célcsoport számára is értékes lesz. A kert már eddig is fogadott alkalmanként diákokat, és iskolai csoportokat, a felújítás után azonban rendszeres helyszíne lehetne a környezettudatosságra nevelésnek az általános iskoláktól egészen a kertészeti szakiskolákig és egyetemekig. Mintát adhat a városszépítéshez, főleg a kisebb felületek, például udvarok, teraszok díszítéséhez, és természetesen a parktervezéshez is. Azok számára is értékes lehet, akik arra kíváncsiak, hogy mivel járult hozzá Magyarország a világ kultúrájához és tudományos világához. Márk Gergely és más, korábbi magyar nemesítők munkájának méltó bemutatása a témában járatlanoknak is informatív lesz, pihenésre és gyönyörködésre ad lehetőséget a nagyközönségnek is.. Mindezt azonban csak akkor valósul meg, ha a fenntartó Kutató Intézet a növényanyag rekonstrukcióját kellő minőségben meg tudja valósítani, és a Rozárium esztétikai értékével méltóan tudja reprezentálni a díszkertészet ezen ágát. 2
3 A Budatétényi Polgári Kör és az Állami Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutató-fejlesztő Közhasznú Nonprofit Kft. szeretettel meghívja az érdeklődőket június 7-én, csütörtökön, du. 5 órára lakossági fórumra a Rozáriumba. Budapest XXII., Park u. 2. Az érdeklődő vendégeinket az Intézet főépülete előtt várjuk! PROGRAM: Séta a rózsák között a Budatétényi Polgári Kör által elnyert pályázat eredményének bemutatása A séta után a Kutató előadótermében folytatódik a program. ram. Kasztovszky Zoltán János igazgató úr rövid tájékoztatót tart az Intézet helyzetéről, jövőjéről, dr. Boronkay Gábor kertészmérnök tudományos munkatárs és Szabó Mária dísznövény nemesítő kertészmérnök vetített képes előadása. AKTUALITÁSOK A TÉTÉNYI FENNSÍKON Egyesületünk is eredményesen pályázott a Fővárosi Környezetvédelmi Alap pályázatán, és az április végéig terjedő időszakban mintegy 1,5 millió Ft értékben végzünk munkálatokat a Tétényi fennsík fővárosi védett övezetei kezelése, élőhely rekonstrukciója, bemutatása területén. A téli akciónapon önkénteseinkkel Ennek kapcsán már februárban nagyszabású akciónapot tartottunk, a Magyar Madártani Egyesülettel közösen en voltunk folyamatosan a nap folyamán, a Kamaraerdő menti cserjés, ligetes részen dolgoztunk, közel tíz géppel, láncfűrészekkel, és gépi kaszákkal ritkítottuk a cserjét, kihordva a 3 levágottat a Kamaraerdő menti út mellé, amit majd később ledarálunk. Délután a közeli tisztáson madárhálózás is volt, és a hat befogott cinegét és őszapót gyűrűztük meg, a gyerekek engedhették el őket, a tenyerükben még másodpercekig feküdtek hanyatt. Nagy területet tisztítottunk meg, ami nem tarvágás, mert csak a galagonya egy része került ki, fák, egyéb bokrok is maradnak. Itt volt a Főpolgármesteri Hivatal illetékes természetvédelmi előadója is, továbbá a Promontor Tv stábja, sőt a helyi rendőrség járőrei is felbukkantak. Márciusban önkénteseinkkel és a rózsakerti iskola csapatával folytattuk a munkát, nagy területet tisztítottunk meg ismét a cserjétől, teret adva a gyep fejlődésének és a benne lévő értékes, védett növények terjedésének. Március végén nagy érdeklődéssel övezett fennsík bejárást tartottunk, a törzslátogatók mellett itt volt a Kozmutza Iskola csoportja, és számos új jövevény a város más részeiből.
4 BŐVÜLT A VÉDELEM A Vidékfejlesztési Minisztérium rendelete értelmében a Tétényi fennsík egyes agglomerációs területei, a törökbálinti Nagypuszta és annak a fővárosba lenyúló részei, elsősorban az un. ORFK lőtér térségében, összesen mintegy 148 hektáron, december 29-től országos természetvédelmi státust kaptak. Egyesületünk, a 2000 körül ismét felerősödő agglomerációs beépítési, átsorolási nyomás kapcsán adta be védettségi javaslatait az akkori környezetvédelmi tárcához, melyek ezen területek és más budaörsi, törökbálinti területek védelmét is kezdeményezték. Az un. Nagypuszta és a kapcsolódó kisebb, a lőtér környékén lévő fővárosi területek ügyében, hosszú évekig tartott az alkudozás, ami most már révbe jutott, az ellenérdekű felek, a nagy befektetők, lakópark építők visszavonultak. Ezt mutatta az elmúlt év elején tartott fennsík kerekasztal is, ahol az agglomerációs települések is képviseltették magukat, és Turai polgármester úr egyértelműen támogatta a Nagypuszta védelmét. A jelen döntés lényegében ennek, és a kapcsolódó fővárosi, lőtér menti területek védettségét mondta ki. A fővárosi oldalon, a Balatoni út mentén történő védelem bővítésekre 2008-ban készítettünk részletes tanulmányt, melyet a fővárosnak benyújtottunk. Ez alapján most van tervben egy helyi védettségi rendelet számos más fővárosi területtel együtt, benne pl. a nagytétényi Duna parttal is. Nyilván sok munkával jár majd ezen területek kezelése, tényleges védelme, és bemutatása is, amiben már évtizedes tapasztalatunk van a fennsík fővárosi védett területein. Ebben a helyi erők, a civilek, a civil szervezetek bevonása sokat segíthet, reméljük Törökbálinton is lesz erre kapacitás, mi szívesen segítünk nekik, ill. a nyilván nem könnyű helyzetben lévő Duna Ipoly Nemzeti Parknak is. Találkozás gyűrűzéskor A szeles, napos időben körbejártuk a tanösvényt, Gergely Attila botanikusunk bemutatta a fennsík jellegzetes élőhely típusait és már látható növényeit, geológiai érdekességeit. Párhuzamosan karbantartottuk a tanösvény táblákat, a fóliázott ragasztott képekből számosat kicserélve. A fővárosi projektnek köszönhetően ugyancsak megújult a tanösvény induló nagytáblája, a szobor park után. Áprilisban a Fitoland közreműködésével kitermelésre és elszállításra került a fennsíkon egykor volt honvédségi hizlalda nagymennyiségű, már régen kiszáradt trágya lerakása, mely elősegítette a terület gyomosodását, így remény van az évek óta kezelt, kaszált degradált terület regenerációjának felgyorsulására. A tavasz folyamán, a nyár elején, folytatjuk a kezelési munkákat, cserje ritkítás, fenyőmagoncok eltávolítása, bejárások formájában, amelyeken szívesen látjuk az érdeklődőket, segítőket. 4 Mészáros Péter DUNA PARTI BEJÁRÁS Idén is megrendezésre kerül több civil szervezet, így egyesületünk részvételével, a Duna parti Urbitális Majális esemény sorozata, a Duna parti Lovasklubbal, mint központtal. Előzetesen kiemeljük a Duna parti bejárást, amit egyesületünk szervez, Gergely Attila botanikussal bejárjuk a kerületi Duna part déli részét, a Lovasklubból indulva a Dunatelep és az M0 hídfő közötti zónában áttekintjük az ártéri erdőket, a kis Háros sziget térségét, a Dunapart II. majd a kastély alatti Duna rét állapotát, végül a nagytétényi logisztikai központ alatti, általunk is védelemre javasolt nagytétényi ártéri erdőket. Találkozás és indulás, május 12.-én szombaton de. 10-kor a Lovasklubban. ÖNELLÁTÓ GAZDAPROGRAMRÓL A kerületi önellátó gazdaprogram témakörében közreműködésünkkel két menetes konzultációt tartott annak kezdeményezője Henn Edit, előbb Nagytétényben az iskolák, civil szervezetek részére, majd az érdeklődő lakosoknak a Rózsavölgyi közösségi házban. A gazdaprogram célja: A kerületben élő emberek, családok számára egy önfenntartó, önellátó életmód megtanítása, az abba való bevezetésük, szakmai támogatásuk, tevékenységük összehangolása. Az atomizált társadalom újraszervezése a szerves közösségi működés
5 Ezúton is köszönjük azon kerületi polgárok támo gatását, akik az elmúlt évben személyi jövedelemadójuk 1%-ával egyesületünket támogatták. Ebben az időszakban a Tétényi fennsíkon végzett élőhelyrekonstrukciós munkákkal, a tan ösvény karbantartásával, bemutatásával, fórumok, kerekasztalok, bejárások, vala mint természetvédelmi túrák szervezésével, járultunk hozzá a kerület és a régió környezetvédelméhez. Kérjük, ebben az évben is támogassa egyesületünket, és ezen keresztül a kerületi környezet ügyét személyi jövedelemadójának 1%-ával. Adószámunk: Támogatását előre is köszönjük Bejárás a tanösvényen mentén. Hagyományaink, eleink tudásának felelevenítése, továbbadása a fiatalok részére is. Az önfenntartásra való nevelés, a teremtő munka becsületének a visszaállítása, a környezettudatos életmódra való visszatérés. A családok megélhetési gondjainak a csökkentése, plusz jövedelemhez való juttatása. Az egészséges életmódra való visszatérés támogatása. A Kerületi Önellátó Gazdaprogram főbb elemei: Kishaszonállat-tartás magyar génbankból származó induló állománnyal. Gyümölcstermesztés, magyar génbankokból származó induló állománnyal. Zöldségtermesztés, szintén magyar génbankokból származó induló állománnyal. Gyógynövénytermesztés. Kiegészítő elemek: Kézműves termékek előállítása. Egy központi termék átvevő és újraelosztó létrehozása. Őstermelői piac kialakítása. Az egymás közötti elszámolásban a helyi pénz lehetőségének kidolgozása, bevezetése. Az iskolák bevezetése a fent nevezett programba, Lépj ki a virtuális világodból és tarts velünk ez Élet iskolájában címmel. A Kerületi Önellátó Gazdaprogram lehetséges működési formája: Szövetkezeti forma, Kerületi Önellátó Gazdaszövetkezet. A Budatétényi Polgári Kör éves tagsági díja: 2000 Ft/fő, diákoknak, nyugdíjasoknak 1000 Ft/fő Tagdíj, pártolói tagdíj befizetési lehetőség: programjainkon személyesen, vagy OTP átutalással OTP Bank: számlaszámon! Támogatás más módja: személyi jövedelemadó 1% Adószám: Cigája juhok és kisbárányok a Róza tanyán, a Diótörő úton Zöld Jövő Környezetvédelmi Egyesület közhasznú társadalmi szervezet - Összejöveteleinket a Klauzál Gábor Művelődési Központban tartjuk minden hónap első szerdáján este 6 órától. Postacímünk: 1780 Bp. Pf zoldjovo@zoldjovo.hu 5
6 Budatétényi Római Katolikus Egyházközség, a Budapesti Városvédő Egyesület Promontor-Tétény Munkacsoportja és a Budatétényi Polgári Kör meghívja Önt és családját a május 27-én, 8:30 órakor kezdődő HŐSÖK VASÁRNAPI koszorúzásra a Szent István Király Plébániatemplomba. Budapest XXII. Budatétény, Bajcsy-Zsilinszky u. 20. (A koszorúzókat 8 órára várjuk a helyszínen) Program: HIMNUSZ Ünnepi megemlékezés Az ünnepi beszédet mond: Bartos Mihály helytörténész KOSZORÚZÁSOK Koszorúzást vezeti: Lévai Pál Budatétényi Polgári Kör alelnöke SZÓZAT Közreműködik:Budatétényi Római Katolikus Egyházközség Kórusa Vezető: Dóczi-Székely Gáborné 9 órakor: SZENTMISE A misét tartja: Udvarnoky László plébános úr Felelős kiadó: Mészáros Péter és Kolláthné Hollósy Rita zoldjovo@zoldjovo.hu kollathne.rita@gmail.com 1223 Budapest, Dézsmaház u. 19/A Készült a Fővárosi Környezetvédelmi Alap támogatásával
Közhasznú tevékenységről szóló tartalmi beszámoló:
Közhasznú tevékenységről szóló tartalmi beszámoló: A Zöld Jövő Környezetvédelmi Egyesület 1989 óta foglalkozik a dél-budai térség környezeti és természetvédelmi problémáival, tudatformálással, 1990-ben
Települési értékvédelem esettanulmányok
Települési értékvédelem esettanulmányok I. Budafok-Tétény természeti értékei Mészáros Péter Zöld Jövő Környezetvédelmi Egyesület www.zoldjovo.hu zoldjovo@zoldjovo.hu Corvinus Egyetem, MSc képzés 2015.
HÍRLEVÉL A ZÖLD JÖVŐ KÖRNYEZETVÉDELMI EGYESÜLET ÉS A BUDATÉTÉNYI POLGÁRI KÖR IDŐSZAKOS KIADVÁNYA
BUDATÉTÉNYI 2015. MÁJUS HÍRLEVÉL A ZÖLD JÖVŐ KÖRNYEZETVÉDELMI EGYESÜLET ÉS A BUDATÉTÉNYI POLGÁRI KÖR IDŐSZAKOS KIADVÁNYA 25 ÉVES A ZÖLD JÖVŐ A rendszerváltozás termelte ki, hozta felszínre azokat a helyi
2011. évi közhasznúsági jelentése. Bevezetés
Börzsöny Természet- és Környezetvédelmi Közhasznú Alapítvány 2011. évi közhasznúsági jelentése Bevezetés A Börzsöny Természet- és Környezetvédelmi Közhasznú Alapítvány célja Pest és Nógrád megyében, szűkebben
Beszámoló. A Tétényi fennsík helyi természetvédelmi területen Természetvédelmi Hatósági engedély keretében végzett munkálatokról
Beszámoló A Tétényi fennsík helyi természetvédelmi területen Természetvédelmi Hatósági engedély keretében végzett munkálatokról Engedély szám: FPH061/445-6/2013. A végrehajtási időszak 2014. január 1.
Gárdony-Kápolnásnyék-Nadap-Pákozd-Pázmánd-Sukoró-Velence-Vereb-Zichyújfalu
HELYI VIDÉKFEJLESZTÉSI STRATÉGIAI FELÜLVIZSGÁLAT (HVS) 2013! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy az EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatósága 16/2013. (III.6.) közlemény értelmében elrendelte
BUDAFOK-TÉTÉNY BUDAPEST XXII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
BUDAFOK-TÉTÉNY BUDAPEST XXII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. tavaszi ülésszakára vonatkozó MUNKATERVE (2013. január 1-től június 30-ig) 3 Tartalomjegyzék Ülések időpontjai: Előterjesztések
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2003.
Adószám: 18689156-1-13 Bejegyző szerv: PEST MEGYEI BÍRÓSÁG Regisztrációs szám: 1100 SZENTJÁNOSBOGÁR KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 2099. Dobogókő, Fény utca 1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2003. Fordulónap: 2003. december
PÁLYÁZAT / KONKURS a kerületi nemzeti kisebbség rendezvényeire
1 PÁLYÁZAT / KONKURS a kerületi nemzeti kisebbség rendezvényeire 1. A pályázó adatai: 1.1. Neve: Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat 1.2. Székhelye: 1173. Budapest, XVII. kerület,
Teljes név: Maitreya Buddhista Harcművész Szövetség Közhasznú Egyesület. Rövid név: MABUHASZ KHE. 2013. évi Közhasznúsági melléklet
Teljes név: Maitreya Buddhista Harcművész Szövetség Közhasznú Egyesület Rövid név: MABUHASZ KHE 2013. évi Közhasznúsági melléklet 1. A KÖZHASZNÚ EGYESÜLET ADATAI Név: Mabuhasz Közhasznú Egyesület Székhely:
Ökoiskola munkaterv 2010/2011.
Ökoiskola munkaterv 2010/2011. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2010. szeptember 30. Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének
Közhasznúsági jelentés
Közhasznúsági jelentés A Lét Teljessége Egyesület 2011. január 01-jétől 2011. december 31-éig folytatott tevékenységéről 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ Alkalmazott könyvelés: egyszeres könyvvitel. Az Egyesület
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
Statisztikai számjel 18762756-9133-529-14 HONISMERETI ÉS TERMÉSZETVÉDŐ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 8716 MESZTEGNYŐ LADI JÁNOS U. 55. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. ÉV MESZTEGNYŐ, 2012-02-18 TÁRSADALMI SZERVEZET
Közhasznúsági jelentés
Közhasznúsági jelentés A Lét Teljessége Egyesület 2010. január 01-jétől 2010. december 31-éig folytatott tevékenységéről 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ Alkalmazott könyvelés: egyszeres könyvvitel. Az Egyesület
A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2005. ÉVRŐL
A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2005. ÉVRŐL 1. TAGTOBORZÁS, SZERVEZETÉPÍTÉS A 2003. évben 32 taggal és közel 60 támogató taggal működtünk.
Hévíz Az élet forrása. A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai
Hévíz Az élet forrása A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai Hévízi turizmusa számokban Magánszállás 812 ház 2240 szoba 4692 ágy Kereskedelmi szállás 20 Hotel (3-5 * ) 2078 szoba 5814 ágy Összesen
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,
Együttműködő partnerszervezetek
Együttműködő partnerszervezetek 1. Mozgáskorlátozottak Egymást Segítő Egyesülete 2. Dejtár Község Önkormányzata 3. Drégelypalánk Község Önkormányzata 4. Érsekvadkert Község Önkormányzata 5. Gondoskodás
A főváros természeti értékeinek kezelése, valamint hazai és nemzetközi jelentősége. Előadó: Bajor Zoltán Főkert Nonprofit Zrt.
A főváros természeti értékeinek kezelése, valamint hazai és nemzetközi jelentősége Előadó: Bajor Zoltán Főkert Nonprofit Zrt. A fővárosban található természeti értékek csoportosítása: Országos jelentőségű
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata feladatainak hatékonyabb ellátása érdekében pályázati felhívást tesz közzé az alábbi területeken:
2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.
2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb
Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás
Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a 2010-2011-es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás A Dunakeszi, Horányi-révnél lévő, feltárt kikötőerőd az egyetlen magántulajdonban lévő bemutatott
ELŐTERJESZTÉS A Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság június 28.-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-308/2017. ELŐTERJESZTÉS A Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2017. június 28.-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette:
A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2004. ÉVRŐL
A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2004. ÉVRŐL 1. TAGTOBORZÁS, SZERVEZETÉPÍTÉS A 2003. évben 41 taggal és közel 60 támogató taggal működtünk.
Sikeres kajszibarack tanácskozás és fajtabemutató Cegléden a Gyümölcstermesztési Kutató-Fejlesztő Intézet Nonprofit Közhasznú Kftben
Sikeres kajszibarack tanácskozás és fajtabemutató Cegléden a Gyümölcstermesztési Kutató-Fejlesztő Intézet Nonprofit Közhasznú Kftben 2013 július 16-án több mint százan vettek részt a Gyümölcstermesztési
Közhasznúsági melléklet 2012
Adószám: 18689156-1-42 Törvényszék: 01 Fővárosi Törvényszék Bejegyző határozat száma: PK / / Nyilvántartási szám: 01/01/2898 SZENTJÁNOSBOGÁR KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 1085 Budapest, Horánszky utca 20. 2012 -1-1.
A TEA ÚTJA KÖZHASZNÚ EGYESÜLET közhasznúsági jelentése 2012. Debrecen, 2013. február 28.
A TEA ÚTJA KÖZHASZNÚ EGYESÜLET közhasznúsági jelentése 2012. Debrecen, 2013. február 28. 1. A Közhasznú Egyesület rövid bemutatása A társaság neve: Székhelye: Besorolása: A Tea Útja Közhasznú Egyesület
Kulturális és közösségi terek infrastrukturális fejlesztése és helyi közösségszervezés Sárospatakon TOP
A helyi felhívás címe: Közösségi akciók megvalósítása kulturális jelentőségű köztéri alkotásokhoz kapcsolódóan (P4) A helyi felhívás kódszáma: TOP-7.1.1-16-H-083-4 - Egyesület egyéb formái (GFO 52) - Egyházi
Szigethalmi Polgárőr Egyesület Székhely: 2315 Szigethalom, Kossuth Lajos u. 10 Levelezési cím: 2315 Szigethalom, Fiumei u. 76.
Beszámoló a 2008. évi tevékenységről 2008. február 17. Telefon: 06-20 /369-3913 1 Telefon: 06-20 / 369-3914 I. Szervezeti életünk Szervezeti életünkben 2007. év folyamán jelentős történt. Létszámunk kisebb
6. MELLÉKLET: A XXII. KERÜLET ÁLTAL NYILVÁNTARTOTT LEVEGŐTISZTASÁG- ÉS ZAJVÉDELMI SZEMPONTBÓL ÉRZÉKENY OBJEKTUMOK, TERÜLETEK, ÖVEZETEK
6. MELLÉKLET: A XXII. KERÜLET ÁLTAL NYILVÁNTARTOTT LEVEGŐTISZTASÁG- ÉS ZAJVÉDELMI SZEMPONTBÓL ÉRZÉKENY OBJEKTUMOK, TERÜLETEK, ÖVEZETEK GYERMEK INTÉZMÉNYEK Egyesített Bölcsőde 1221 Budapest Leányka u. 40/a.
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET. Szt. Márton Ifjúsági és Vizisport Közhasznú Egyesület. 2014. évi Egyszerűsített Éves Beszámolójához
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a Szt. Márton Ifjúsági és Vizisport Közhasznú Egyesület 2014. évi Egyszerűsített Éves Beszámolójához 1. Számviteli beszámoló 1.1 A számviteli beszámoló bemutatása A számviteli beszámoló
.BUDAPEST. Az ülés helye: Főpolgármesteri Hivatal, 1052 Budapest, Városház u II. em sz. tárgyaló
Nyílt ülésen tárgyalandó Közgyűlési előterjesztések: Városfejlesztési Közlekedési és Környezetvédelmi Bizottság.BUDAPEST Budapest Főváros 1 Közgyűlése ikt. szám :~\+ \1) /Á (o - ;{ /~ J'"f.-, MEGHÍVÓ Tisztelt
Az érdeklődő emberek az egész országból
Oldal: 2 1. Tárgyévben végzett alapcél szerinti tevékenységek bemutatása A GreenDependent Egyesület aktív tagja több civil kezdeményezésnek és fórumoknak, folyamatos tevékenységei révén terjeszti és népszerűsíti
Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky
KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL
KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2015. ÉVRŐL A Csengőszó Császártöltési Iskolai Alapítvány alapvető célja a Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása.
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK www.nyekladhaza.hu JUTALOM A JÓ GAZDÁLKODÁSÉRT Azok az önkormányzatok, amelyek nem halmoztak fel adósságállományt, most lehetőséget kaptak a Belügyminisztériumtól támogatási összeg
Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky
ZÖLD ÓVODA KÖRNYEZETTUDATOSSÁGRA NEVELÉS
ZÖLD ÓVODA KÖRNYEZETTUDATOSSÁGRA NEVELÉS Neumayer Éva http://www.ofi.hu/sh45 A Zöld Óvoda céljai Fenntarthatóságra nevelés Környezettudatos szemlélet kialakítása Egészséges életmód Természettel való kapcsolat
2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január óra
2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január 9. Január 17. 16 óra Január 26. 15 óra Január 27. 11.00 óra Január 30. 10-17 óra Február 1. Február
KultúrÁsz Közhasznú Egyesület 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: 4010 Debrecen, Pf. 25. E-mail: kulturasz@freemail.hu
KultúrÁsz Közhasznú Egyesület 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: 4010 Debrecen, Pf. 25. E-mail: kulturasz@freemail.hu Közhasznúsági jelentés 2009. Tartalom a) A számviteli beszámoló 2 b) A költségvetési
Ökoiskola munkaterv 2011/2012.
Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2011. szeptember 30. A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása 1/a Pedagógusok és diákok környezettudatosságának
TÉR-KÖZ PÁLYÁZAT 2013. VÁGVÖLGYI ERIKA okl táj- és kertépítészmérnök kertészmérnök
TÉR-KÖZ PÁLYÁZAT 2013 VÁGVÖLGYI ERIKA okl táj- és kertépítészmérnök kertészmérnök TÉR-KÖZ PÁLYÁZAT 2013 Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala pályázatot hirdet a főváros közösségi tereinek fejlesztésére:
LEADER pályázatok. A BAKONYÉRT Egyesület november
LEADER pályázatok A BAKONYÉRT Egyesület 2017. november Kiírások összefoglalása Intézkedés címe Bakonyi rendezvények, képzések, hálózati tevékenységek támogatása Bakonyi települések megújítása, közösségi
Civilek a Fiatalokért Egyesület bemutatása
Tisztelt Partnereink! Egyesületünk EFOP-1.2.1-15-2016-00681 pályázattal kapcsolatban a megvalósításhoz partnereket keres, kérem engedje meg, hogy részletesebben bemutassam az egyesületünk és az említett
Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére
10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása
Közhasznúsági jelentés
Taita Alapítvány 1011 Budapest, Hunyadi János u. 22. Közhasznúsági jelentés 2010.12.31 Budapest, 2011.05.10 Az éves beszámoló adati könyvvizsgálattal nincsenek alátámasztva TARTALOMJEGYZÉK A Taita Alapítvány
Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.
A Csabacsűdi játszótér felújítása az Önkéntesek Hete keretében című projekt megvalósulása Csabacsűdön Pályázó: Tiszta Környezetünkért Alapítvány Csabacsűd Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett
A K ÁRPÁTIKUM KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY MUNK ÁI A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN
A K ÁRPÁTIKUM KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY MUNK ÁI A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN A KÁRPÁTIKUM ALAPÍTVÁNY FONTOSABB CÉLJAI: 1. A kárpát-medencei magyar kulturális és természeti örökségek népszerűsítése. 2. Globalizálódó
Z M N E KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. ÉVRÕL
Z M N E KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. ÉVRÕL A közhasznú társaságokra vonatkozó törvényi szabályozások rendelkezéseinek megfelelõen, a Honvéd Zrínyi Sportegyesület elnöksége - a társadalmi szervezet alapszabályával
SZAKMAI GYAKORLAT. 2010. június 14. július 3. Tulln, Ausztria
SZAKMAI GYAKORLAT 2010. június 14. július 3. Tulln, Ausztria Összeállította: Horváth Ferenc tankertészet-vezető helyettes A Tempus Közalapítvány által hirdetett Szakiskolai Fejlesztési Program keretein
Szakmai beszámoló. Az Egyesület tevékenységének bemutatása
Szakmai beszámoló Községi Sportegyesület Iváncsa 2454 Iváncsa, Arany J. u. 1. Az Egyesület elnöke: Baki Imre Az Egyesület vezetősége: Nagy András (szakosztály vezető), Lestár István (technikai vezető),
KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJA
1 8 0 1 9 6 4 9-1 - 4 3 adószáma cégjegyzék száma KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJA 2 0 1 4 ÉV A közzétett adatok könyvvizsgálattal nincsenek alátámasztva
7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542
Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Dombóvári Önkéntes Polgári Természetőr Egyesület 2011. év Tartalom jegyzék: 1. Alapadatok 2. Számviteli beszámoló 3. Vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás 4. Cél szerinti
5 év 111 000 elültetett facsemete Aki fákat ültet, az bízik a jövőben. (népi bölcsesség)
5 év 111 000 elültetett facsemete Aki fákat ültet, az bízik a jövőben. (népi bölcsesség) Immár 5. éve tart a Citibank Ültessünk fákat a jövőért programja, amelynek keretében 2008 óta 111 000 csemete került
Zöld Nap Egyesület. Zöld Nap Egyesület beszámoló
Zöld Nap Egyesület beszámoló A Zöld Nap Egyesület pártpolitikától mentes, független nonprofit; jogi személyiséggel rendelkező; környezetvédelmi, szakmai-tudományos szervezet, amely a 26/2000.01.30-i kormányrendelet
Rákóczifalva LEADER PROJEKTEK A SZOLNOKI KISTÉRSÉGBEN SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ -2012.10.29 2011-2013.
Rákóczifalva LEADER PROJEKTEK A SZOLNOKI KISTÉRSÉGBEN SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ -2012.10.29 Szajol Tószeg Újszász 2011-2013. 1 021 860 Vállalkozói és társadalmi ismeretek fejlesztése célés gyakorlatorientált képzések
Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület
Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix
Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium. Ökoiskola munkaterv 2014/2015.
Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Készítette: Sümeginé Vitális Éva D e b r e c e n, 2014. szeptember 12. Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások:
A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében
EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan
Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására.
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2015. április 1-i ülésére Készítette: dr. Kozma Enikő alpolgármesteri jogi referens Tisztelt Képviselő-testület!
Ökoiskola munkaterv 2012/2013.
Ökoiskola munkaterv 2012/2013. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2012. szeptember 1. Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET. Szt. Márton Ifjúsági és Vízisport Egyesület évi Egyszerűsített Éves Beszámolójához
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a Szt. Márton Ifjúsági és Vízisport Egyesület 2015. évi Egyszerűsített Éves Beszámolójához 1. Számviteli beszámoló 1.1 A számviteli beszámoló bemutatása A számviteli beszámoló mérlegből,
Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky
Írottk. rparkért. Előadó: Bakos György elnök
Írottk rottkő Natúrpark rparkért rt Egyesület Előadó: Bakos György elnök Fogalom A natúrpark egy különösen értékes, jellegzetes tájegységet takar, általában védett természeti területet, amely üdülési célokra
Pályázati Adatlap I. A PÁLYÁZÓ ADATAI PÁLYÁZAT MEGVALÓSÍTÁSÁNAK HELYSZÍNE A PÁLYÁZAT MEGVALÓSÍTÁSA
Pályázati Adatlap LÉPJ Légy Pécs Jövője - Zöld Óvodáknak 2015. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzat pályázata pécsi székhelyű, Zöld óvoda címmel rendelkező óvodák számára Kérjük számítógéppel kitölteni,
Általános rendelkezések
A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról szóló 66/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 17. (1) bekezdése szerint létrehozott fővárosi államigazgatási kollégium
Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről
Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése a muzeális intézményekről,
MAGYAR COACH EGYESÜLET 2013. ÉVI Közhasznúsági jelentése
MAGYAR COACH EGYESÜLET 2013. ÉVI Közhasznúsági jelentése Budapest, 2013.11.28. 1 I.. A SZERVEZET ALAPADATAI A szervezet neve: Magyar Coach Egyesület Adószáma: 18218295-1-42 Székhelye: 1147 Budapest, Benkő
VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE
Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár 4090 Polgár, Barankovics tér 6. JAVASLAT A VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2015. Készítette: Radics Zoltánné intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek
XV. évfolyam - 3. szám Kezdetben sok érdeklődő volt, de sajnos csak érdeklődtek. Többen mondják ma is, hogy szeretnének jönni néptánc oktatásra. Erre én mindig felteszem a kérdést az órákon: Itt vannak,
ELŐTERJESZTÉS. Sándorfalva Város Képviselő-testületének. Gajdosné Pataki Zsuzsanna polgármester
4. ELŐTERJESZTÉS Sándorfalva Város Képviselő-testületének Előterjesztő: Gajdosné Pataki Zsuzsanna polgármester Tárgy: Sándorfalva Városi Önkormányzat 2017. évi rendezvényeinek meghatározása Iktatószám:
ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258.
Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1848/49 ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A
egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET
egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:
Közhasznúsági jelentés és egyszerűsített éves beszámoló 2012
Tárgyalási Szimulációs Társaság Közhasznú Egyesület 1074 Budapest, Dohány utca 1/b, VI/1. Közhasznúsági jelentés és egyszerűsített éves beszámoló 2012 Budapest, 2013. május 26. 1. Számviteli beszámoló
BESZÁMOLÓ PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG 4516 DEMECSER, HUNYADI UTCA 2. PANKOTAI JÓZSEF PLÉBÁNOS
RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG 4516 DEMECSER, HUNYADI UTCA 2. PANKOTAI JÓZSEF PLÉBÁNOS ÜGYFÉL-AZONOSÍTÓ: 1005408160 TÁMOGATÓ HATÁROZAT AZONOSÍTÓJA: 1705461664 PÁLYÁZAT CÍME: EGYÜTT A JÖVŐÉRT RÓMAI KATOLIKUS
Ibolyáskert közösségi kert
Ibolyáskert közösségi kert A Telekom fenntarthatósági kezdeményezése, a hello holnap!, a Kortárs Építészeti Központtal (KÉK) összefogva 2013. márciusában pályázatot hirdetett budapesti általános iskolák
Beszámoló a Soroksár Sportjáért Közalapítvány évi működéséről, javaslat közhasznúsági melléklet elfogadására
Soroksár Sportjáért Közalapítvány Kuratóriuma 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Beszámoló a Soroksár Sportjáért Közalapítvány 2016. évi működéséről, javaslat közhasznúsági
Múzeumok - ma Tudományos munka (szakma) Minerva project. Nemzeti Képviselők Csoportja (NRG) keretein belül. Közművelődés (közönség)
A múzeumok internetes megjelenési lehetőségei Múzeumok - tegnap Műgyűjtés, műélvezet Tudományos kutatás, gyűjtés Tudományos feldolgozás Raktározás Bemutatás Múzeumok - ma Tudományos munka (szakma) Gyűjtés
KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL
KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2016. ÉVRŐL Alapítványunk alapvető célja a Császártöltési Bánáti Miklós Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása. Különösen fontosnak
Humánszolgáltatási Bizottságának évi munkaterve
390/2018. (XII. 11.) HB határozat a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete Humánszolgáltatási Bizottságának 2019. évi munkatervéről (8 igen, egyhangú szavazattal) 1. A Humánszolgáltatási
Polgármester JAVASLAT. a közoktatási intézmények felújításáról szóló KMOP-2007-4.6.1.-es pályázaton való részvételre
BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA Polgármester JAVASLAT a közoktatási intézmények felújításáról szóló KMOP-2007-4.6.1.-es pályázaton való részvételre Készítette: Vukovich Zoltán irodavezető Kovács
ÖKO iskolai munkaterv A 2017/2018-as tanév iskolai munkatervének melléklete 2017/2018.
Kölcsei Kölcsey Ferenc Általános Iskola OM: 033454 4965 Kölcse, Arany J. u. 1. Tel.: 44/435-621, 44/435-622 ÖKO iskolai munkaterv A 2017/2018-as tanév iskolai munkatervének melléklete Kölcse, 2017. szeptember
Pannon Kultúra Alapítvány. Elfogadta a Kuratórium 2013. március 10-i ülésén.
Pannon Kultúra Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2012 Elfogadta a Kuratórium 2013. március 10-i ülésén. A Pannon Kultúra Alapítvány 2012. évi tevékenysége: Általános célok, tevékenységi formák: A Pannon
KÖZHASZNÚ JELENTÉS 2012 év
A szervezet megnevezése: Pusztazámor Községéért Közalapítvány Címe: 2039 Pusztazámor, Munkácsy Mihály utca 1. Adószám: 18700547-1-13 KSH szám: 18700547-9499-561-13 KÖZHASZNÚ JELENTÉS 2012 év Tartalomjegyzék
Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület
Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület A szervezet célja A Dél-Zalai civil szektor tevékenységének, érdekvédelmének, forrásteremtésének és környezetvédelmi,- karitatív akcióinak koordinálása. Térségfejlesztési
Helyi Fejlesztési Stratégia (MUNKAANYAG) 1. INTÉZKEDÉS
Helyi Fejlesztési Stratégia 2014-2020 (MUNKAANYAG) INTÉZKEDÉSEK 1. INTÉZKEDÉS 1. Intézkedés megnevezése A településeken működő, az ott élők helyben maradását elősegítő szolgáltatások körének bővítése,
ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T. a kerületi civil szerveztek támogatására.
BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T a kerületi civil szerveztek támogatására. Készítette: S. Szabó Ferenc Közéleti és nemzetközi főmunkatárs Előterjesztő: Horváth
A Cecei Általános Iskola ÖKO munkacsoportjának munkaterve
A Cecei Általános Iskola ÖKO munkacsoportjának munkaterve 2011/12. A Cecei Általános Iskola ÖKO munkaterve a 2011/12. tanévre Hónap Megfogalmazott célok Kapcsolódási pontok Szeptember 1. Öko csoport megalakítása
CORVINUS DÍSZKERT 2013 PROGRAMOK
CORVINUS DÍSZKERT 2013 PROGRAMOK Péntek (április 26.): 10.00: Ünnepélyes megnyitó A épület, A1-es előadó 10.30-16.00: Tájépítészeti konferencia: A jövő tervezése, a tervezés jövője A épület, A1-es előadóterem.
2014 év. Környezettisztasági hét
2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,
SZAKMAI ANYAG. Barátságház felújítása. FALULÁNC Kulturális és Közérdekű Szövetség 2423. Daruszentmiklós, Fő utca 61/B.
SZAKMAI ANYAG Új Magyarország Vidékfejlesztési Terv keretében a 35/2013. (V.22.) VM rendelet alapján a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások
CIVIL PÁLYÁZAT PÁLYÁZAT A BIATORBÁGYON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA BIAI SZENT ANNA KARITATÍV ALAPÍTVÁNY
CIVIL PÁLYÁZAT 2014. PÁLYÁZAT A BIATORBÁGYON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA PÁLYÁZÓ: BIAI SZENT ANNA KARITATÍV ALAPÍTVÁNY Biatorbágy Szentháromság tér 3. 2051 PÁLYÁZTATÓ: BIATORBÁGY VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2007.
Adószám: 18689156-1-13 Bejegyző szerv: PEST MEGYEI BÍRÓSÁG Regisztrációs szám: 60086/2000/3 SZENTJÁNOSBOGÁR KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 1085 Budapest, Horánszky utca 20. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2007. Fordulónap:
Magyar Lábtoll-labda Szövetség 5052 Újszász, Kossuth L. u. 13. 2008. évi Közhasznúsági jelentése
Magyar Lábtoll-labda Szövetség 5052 Újszász, Kossuth L. u. 13. 2008. évi Közhasznúsági jelentése Újszász, 2009. március 10. Főtitkár 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A Magyar Lábtoll-labda Szövetség 2008. évben
A/ Általános elvárások:
Öko iskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek Határidő Felelős A/ Általános elvárások: Az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása. Igényes környezet kialakítása és kialakíttatása a diákok
Inváziós fajokkal kapcsolatos feladatok megvalósítása Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2017-ben
Inváziós fajokkal kapcsolatos feladatok megvalósítása Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2017-ben Radovics-Bang Zsuzsanna Emese Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Szolnoki Járási Hivatal Környezetvédelmi
ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottság szeptember 6-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-351/2017. ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottság 2017. szeptember 6-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Egészséges
A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma:
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV Tartalma: Számviteli beszámoló (mérleg, eredmény kimutatás) A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás Célszerinti kifizetések kimutatása Támogatások kimutatása A közhasznúsági