Közszolgálati Kódex a média világában
|
|
- Endre Pataki
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Szirmák Erik Közszolgálati Kódex a média világában A második Orbán-kormány intézkedései érintették a média világát is, tehát a médiumok szabályozásának kereteit (Médiatörvény), továbbá a közszolgálati média működtetését és felépítését is. A mélyreható átalakítások és az új intézmények létrehozása is megtörtént. Ezen átalakítások mellett kevesebb szó esett a magyar nemzeti közszolgálat médiaszolgáltatás alapdokumentumáról vagyis az úgynevezett Közszolgálati Kódexről. Kódex variációk Magyarországon hasonló dokumentum amelyik nem jogforrás, ezáltal nem von maga után kötelezettségeket sem nem került rögzítésre eddig a közmédiumok szabályozására, azonban a médiapiacon szereplők már lefektették az önszabályozás alapjait. A magyarországi kódexek az általános etikai elvek (pl.: törvényesség, a közérdek szolgálata, a közerkölcs tisztelete) és jogszabályok (pl.: szerzői jog, rádiózásról és televíziózásról szóló törvény) betartatására összpontosítanak, és összhangban vannak a kommunikációs etika más szegmenseinek (pl.: Magyar Public Relations Szövetség, Magyar Reklám Szövetség) rendelkezéseivel is. Az etikus újságírói magatartás kritériumait a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) Etikai Kódexe rögzíti, hasonló előírások szerepelnek a Független Médiaközpont (Center for Independent Journalism) önszabályozó rendelkezéseiben is. A Helyi Rádiók Országos Egyesületének (HEROE) Etikai Kódexe pedig a helyi műsorszolgáltatások állami szabályozását egészíti ki. Tágabb értelemben az egész médiapiacon szereplők (sajtó, média, reklám) számára - 1 -
2 szolgálnak zsinórmértékként az elfogadott kódexek, amelyek nem csupán a hazai kommunikációs etika ajánlásait, hanem a nemzetközi szabályozásokat (pl.: Nemzetközi Újságíró Szövetség Etikai Kódexe, Athéni Kódex, Lisszaboni Kódex) is figyelembe veszik. A nemzetközi rendelkezések között szerepel az Európai Unió médiapolitikája és prioritásai is, amelyekkel ajánlásokat tesz a médiapiacot érintő kérdésekben. A Bizottság 1996-ban megalkotta az úgynevezett A kiskorúak és emberi méltóság védelme az audiovizuális és információs szolgáltatások terén című Zöld Könyvet, amelyben a közösségi értékek érdekében (pl.: egészség, erkölcs, bűnmegelőzés) akár korlátozná a véleménynyilvánítás szabadságát, amennyiben ez a kontroll társadalmi támogatottságot élvez. A Tanács erre reagálva egy ajánlást fogalmazott meg, miszerint tagállamokként szereplő médiaszolgáltatók építsék ki saját önszabályozó rendszereiket, továbbá a Bizottságot arra kéri, hogy pénzügyi eszközökkel támogassa a nemzeti önszabályozók közötti koherenciát és kapcsolattartást. A Tanács ajánlásában szerepelnek azok a kritériumok is, amelyek az önszabályozás mechanizmusát alkotják, többek között a magatartási kódexek kialakítását is. A kódexeknek magukban kell foglalniuk a plurális média feltételeinek biztosítását; a szolgáltatások szabadságát; az információs társadalom fejlődését; továbbá az emberi méltóságnak és a kiskorúaknak a védelmét is ben az Elvek és iránymutatás. A közösség audiovizuális politikája a digitális korban című közleményben a Bizottság kifejti az Unió audiovizuális politika legfontosabb elemeit. Többek között: a különböző korúak tájékoztatásának fontosságát; a kiskorúak védelmét; a közszolgálati médiumok szerepének; illetve az önszabályozások rendszerének és betartatásának jelentőségét is
3 BBC-s irányelvek Az önszabályozás legautentikusabb példája Európa egyik patinás közszolgálati műsorszolgáltatója a British Broadcasting Corporation (BBC), amelyik hivatkozási alappá vált a televíziózás terén. A több mint nyolcvan éves műsorszolgáltatói konglomerátum nem csupán a televíziózás, hanem a média számos területén (filmezés, rádiózás) gyakorolta hatását, kvázi saját márkaként és mérceként máig is jelen van. Irányelveit szigorúan be is tartatja, úgymint: a műsorok készítését nem befolyásolhatja semmilyen külsős körülmény, vagyis pártsemleges modellként és gazdaságilag függetlenként kell működnie. Szakmai szempontok alapján: a BBC pontos, tárgyilagos, felkészült sajtómunkát vár el az alkalmazottaitól (a BBC-nél, Nagy-Britanniában több mint huszonötezren dolgoznak), akiknek a munkája nem a bulvárra, hanem a közvéleményt érintő témákra összpontosul. Annak alapján, hogy senkinek a személységi jogát ne sértse a hír, tiszteletben be kell tartani a magánélet sérthetetlenségét, továbbá az objektivitás, az igazságosság prioritásokat és az ártatlanság vélelmét is szem előtt kell tartaniuk a hírek készítésének folyamatában. A BBC márka globálisan is érzékelteti hatását, és első számú vélemény- és közízlésformáló médiumként fontos, hogy irányelvei között szerepel a közízlés tiszteletben tartása és a megbotránkoztatás elkerülése is. A globális kiterjedtséget jelzi az is, hogy számos tematikus csatornájával különböző korosztályokkal (Pl.: gyermekek számára a CBeebies), földrészekkel (pl.: Észak-Amerika számára a BBC America és a BBC Canada), és témakörökkel (pl.: politikai tematikában a BBC Parliament) foglalkozik a médiakonglomerátum
4 Célok és eszközök A kódexek, etikai irányelvek, szabályzatok céljai, hogy a befogadók, a fogyasztók megbízzanak a médiapiac szereplőiben, és ezek betartatása által kialakuljanak a követendő példák vagy márkák. így a szakmai minőség fejlődhet és gerjesztheti azt a szelekciós folyamatot, amelyik a normákat be nem tartókat perifériára szoríthatja. Az irányelvek rögzítése a kommunikációs etika területén pedig sok esetben megkönnyítheti, vagy legalábbis biztonságosabbá teheti a politika szereplői számára is a médiában való szereplést. Ezért is fontos a média szabályozása a mindenkori politikai elit számára, és azért is, hogy eszköze legyen a nyilvánosság felhasználásában, hogy az állampolgárokat megszólítsák, üzeneteiket eljuttassák feléjük. Magyarországon ennek keretei a rendszerváltozás utáni időszakában folyamatosan bővültek, formálódtak: a kormányok nyomásgyakorlása érvényesült a közmédiumok vezetőinek személyét illetően, létrejött az ORTT, a három közalapítvány és a hozzá kapcsolódó három zártkörű részvénytársaság, és megnyílt a lehetősége a kereskedelmi médiumok megjelenésének is. Továbbá 2008-ban is felmerült egy újabb médiatörvénynek a tervezete is, de végül a 2/3-os Fidesz KDNP alakította át a médiaszabályozás keretét. Az új struktúrának a célja, hogy a közmédiumok versenyképesek legyenek a kereskedelmi médiumokkal szemben, a Médiaszolgáltatástámogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) létrehozása pedig a racionalizálást segítheti elő, mint médiaszolgáltatói konglomerátum, amelyik egységbe foglalja a közmédia szereplőit. Az MTVA elsődleges feladatának tartja, hogy az adóforintokból fenntartott médiumok fogyasztását növeljék ennek egyik kezdetleges ötleti stádiuma volt a tematikus TV csatornák kialakítása és ahogy a Közszolgálati Kódexben megfogalmazódik, hogy egyszerre - 4 -
5 fogyasztóként és állampolgárként is megszólítsák az embereket. Összességében tehát a cél, hogy megszülessen az MTVA márka és ennek egyik eszköze a létrejött Közszolgálati Kódex. Közszolgálatiság a Kódex szerint A 2011 nyarára megalkotott Közszolgálati Kódexnek a célja, hogy egy olyan alapdokumentumként funkcionáljon, amelyik magába foglalja az alapvető célkitűzéseket és prioritásokat a közmédiumok számára. Felsorolja alapelveit, célkitűzéseit és magának a Kódex módosításáról, elfogadásáról szóló tételeket, a közszolgálati médiaszolgáltatás sajátosságait, a közszolgálati médiavagyon rendelkezéseit, illetve magának a kódexnek az ellenőrzéséről szóló Közszolgálati Testület működését és felépítését is. Szalai Annamária a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke szerint a kódex kidolgozása során a Médiatanács a civil és társadalmi szervezetekkel együttműködve egy formálható dokumentumot alkothat meg. Ennek révén további javaslatokkal, kiegészítésekkel illetően a közszolgálati vezérigazgatók, a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriuma és a Közszolgálati Testülete élhet. A Kódex tételes felsorolásaival komplex képet kaphatunk a közmédiumoknak szánt feladatokról: elsőként arról, hogy a közmédiának nyilvánosságot kell biztosítania a társadalmat érintő viták lefolytatására; megjelenítse a plurális véleményeket; a sokszínű értékrendeket. A nemzeti kultúra elsőszámú közvetítőjeként beleértve a minőségi és a szórakoztató műfajokat is erősítse az univerzális médiapiacon a magyar és a hazai kisebbségi kultúrát
6 A közszolgálati médiának feladata továbbá, hogy segítse az információs társdalom fejlődését és kohéziós erejét, formálja a nemzeti, a közösségi, az európai identitását és az együvé tartozás érzését is. Alapvető sajátosságként kiemeli, hogy a közszolgálati média, csakis a közszolgálatában, a közakaratából és a közáltal biztosított forrásokból gazdálkodhat, vagyis gazdasági függetlenségét az adóforintok képezik. Továbbá semmilyen külsős tényezők (pártok, szervezetek) nem gyakorolhatnak nyomást a műsorkészítőire és a műsorok struktúrájára sem. Kiemelt céljának tartja, hogy a közszolgálati médiaszolgáltatás a magyar társadalom és az egyes társadalmi csoportok közös érdekeinek előmozdításáért működjön. A különböző csoportok alatt nem csupán a nemzeti -, etnikai kisebbségek, vallási közösségek bemutatását érti, hanem a Kárpát-medence kulturális sokszínűségének reprezentálását is. A közszolgálati média feladatai közé sorolja a gyermekkorúak védelmét és a megfelelő fejlődésükért felelős műsorok készítését, illetve a műsorok készítése nem irányulhat a gyermekek öncélú vagy kiszolgáltatott szerepeltetésére. Az ifjúság érdekében a közszolgálati médiának feladata, hogy a tanulmányi ismereteket kiegészítse, színesítse, illetve a szocializációs feladatokban (környezet védelem, egészséges életélés) is részt vegyen. Továbbá lefekteti a személységi, illetve az emberi jogok tiszteletben tartásának fontosságát, az integráció szempontjából a fogyatékkal élők számára elkészítendő műsorok jelentőségét. A Kódex kitér: az etikai normák betartatására; a jogszabályok tiszteletbetartására; illetve az úgynevezett közszolgálati médiavagyon és a közszolgálati médiaszolgáltatók archívumával kapcsolatos rendelkezésekre; és a Közszolgálati Testület működésére is
7 A Közszolgálati Testületet a kódex betartatásáért hozták létre, kvázi egy kontrolként, amelynek tizennégy tagját a civil szférából állította össze a Médiatanács. Nyolc állandó tagja van: a négy történelmi egyház; a Magyar Tudományos Akadémia; a Magyar Olimpiai Bizottság; a Rektori Konferencia; illetve az iparkamara, a hat további helyre pedig jelölni lehetett országos szervezetenként. Így a fennmaradt helyekre a nyilvános jelölést és a jelöltek sorsolását követően egy igazán vegyes összetételű tagsággal alakult meg. Többek között: az Országos Szerb Önkormányzat, vagy a Fáy Károly Hallássérült és Fogyatékos Személyek Egyesület delegáltjai is jelen vannak a testületben. Tehát teljesült a cél, hogy a testületben minél nagyobb mértékben reprezentálva legyenek a civilek. Konklúzió A Közszolgálati Testület a felállása óta nem reagált az MTVA körül kialakult polémiákra. Igaz, nem is a nyilvánosság alkalmazása az eszköz, amivel élhetne a Testület, hanem azzal a feladatkörükkel, hogy a közmédiumok vezérigazgatóinak éves jelentését elbírálják. A Testület, ha a közszolgálati célok és elvek érvényesülését bármilyen módon megsértve ítélné meg, csupán kezdeményezhetné a vezérigazgatók esetleges felmentését. Ezért is volna szerencsés, ha a nyilvánosság alkalmazása is eszköz volna a civil Testület kezében, mivel így elsőként reagálhatna az MTVA-t érintő vádakra. Az új struktúra kialakulása óta több botrány miatt esett csorba a közszolgálatiság hitelességén. Példaként említhetők: a közmédiumokban történt elbocsátások mögött feltételezett politikai motivációk; Cohn- Bendit interjújának megvágása; Lomnici Zoltán arcának kitakarása; vagy a kritizált Schmitt Pállal készült interjú is. Nemzetközi és hazai példák alapján megállapítható, hogy a média szerepelői számára a rögzített szabályzatok hosszú távon egy kiszámítható mércét képeznek, amelyek a közszolgálati médiumok esetében kiemelt jelentőséggel bírnak
8 A hitelesség megerősítése fontos az MTVA számára annak tükrében is, hogy már egy éve megszületett a Közszolgálati Kódex, és a megjelent kritikákat az MTVA működésével, felépítésével kapcsán feloldhatná a Testület, ha saját kritikáit, észrevételeit és a Kódex krédóját ( értékelvűség, minőség, széleskörű tájékoztatás, sokszínűség, hitelesség ) is kommunikálná. A BBC jelszavai az informálni, oktatni és szórakoztatni, amelyek mögött már több évtizedes szakmai munka mutatható fel, és magas szintű produkcióival tanúbizonyságot tett a jelszavak megalapozottságára. A magyar közszolgálati média már saját maga által állított mércének is meg kell felelnie, hogy a Kódex szellemisége ne csupán írott formában, hanem a gyakorlatban is megvalósulhasson. Ennek érdekében a hasonló polemikus helyzeteket, amelyek akár logikusak (csoportos leépítések) is, de akár irracionálisak (Lomnici arcának kitakarása) is lehetnek, oldják fel, vagy legyen rögtön etikai, jogi következményei
Sajtószabadság, médiafelügyelet
Sajtószabadság, médiafelügyelet A tananyag alapjául szolgáló kutatás a TÁMOP-4.2.4.A/2-11/1-2012-0001 Nemzeti Kiválóság Program című kiemelt projekt keretében zajlott; a projekt az Európai Unió támogatásával,
EURÓPA A POLGÁROKÉRT
A program áttekintése Legfontosabb változások, újdonságok A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 Információs nap Budapest, 2015.01.13. A program célja a polgárok ismereteinek javítása az
Tervezés-Kutatás. 5/a. MÉDIASZABÁLYOZÁS
Tervezés-Kutatás 5/a. MÉDIASZABÁLYOZÁS MÉDIASZABÁLYOZÁS Hatáskör: Jogi szabályozás Gazdasági szabályozás Etikai normatívák Önszabályozás, Belső szabályozás Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Nemzeti Adó-
SZÉLES TAMÁS I SZABÓ JÓZSEF I ROZGONYI LÁSZLÓ I BALLAI ÉVA DIGITÁLIS SZÉP ÚJ VILÁG
SZÉLES TAMÁS I SZABÓ JÓZSEF I ROZGONYI LÁSZLÓ I BALLAI ÉVA DIGITÁLIS SZÉP ÚJ VILÁG Debreceni Mozgóképkultúra Alapítvány 2011 Tartalomjegyzék Széles Tamás - A média és annak tartalmi sajátosságai 1. Bevezető
MÉRTÉK MÉDIAELEMZŐ MŰHELY NAVRATIL SZONJA SAJTÓSZABADSÁG 2012
MÉRTÉK MÉDIAELEMZŐ MŰHELY NAVRATIL SZONJA SAJTÓSZABADSÁG 2012 CÉLJAINK Felmérni a 2010- ben kialakított médiaszabályozás hatásait Feltárni a szabályozás megváltoztatásának sajtószabadságra gyakorolt hatását
Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2013. évi 38. heti ülésszakának napirendjére. 2013. szeptember 18.
Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 203. évi 38. heti ülésszakának napirendjére 203. szeptember 8. (szerda) Kezdési időpont: 9.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:
Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 27. heti ülésszakának napirendjére július 6. (szerda)
Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2011. évi 27. heti ülésszakának napirendjére 2011. július 6. (szerda) Kezdési időpont: 9.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:
Ügyiratszám: TA/2925-12/2011 NEMZETI MÉDIA - ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK
Ügyiratszám: TA/2925-12/2011 NEMZETI MÉDIA - ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 499/2011. (IV.14.) számú HATÁROZATA A Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (továbbiakban: Médiatanács) a Szabó
Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 22. heti ülésszakának napirendjére május 30.
Kezdési időpont: 3.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 202. évi 22. heti ülésszakának napirendjére 202. május 30. (szerda) Tájékoztató: A
Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2013. évi 21. heti ülésszakának napirendjére. 2013. május 22.
Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2013. évi 21. heti ülésszakának napirendjére 2013. május 22. (szerda) Kezdési időpont: 9.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:
esetében is indokolttá teszi a tevékenység állami részről történő feladat, illetve értékarányos támogatását.
Válasz az állami támogatás szabályainak a közszolgálati műsorszolgáltatásra történő alkalmazásáról szóló bizottsági közlemény felülvizsgálata tárgyában feltett kérdésekre 1.1. Az európai direktívák az
A Digitális Egységes Piac és az AVMS irányelvek átültetésének médiajogi problémái, különös tekintettel az irányelv tárgyi hatályára -
A Digitális Egységes Piac és az AVMS irányelvek átültetésének médiajogi problémái, különös tekintettel az irányelv tárgyi hatályára - Dr. Nyakas Levente, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatudományi
Változunk és változtatunk: A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szerepe a gyermekvédelemben
Változunk és változtatunk: A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szerepe a gyermekvédelemben Szalai Annamária elnök 2010. 09. 21. A 15-24 éves korosztály 84 százaléka rendszeresen internetezik Internetezési
Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 37. heti ülésszakának napirendjére szeptember 12.
Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2012. évi 37. heti ülésszakának napirendjére 2012. szeptember 12. (szerda) Kezdési időpont: 9.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:
Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 47. heti ülésszakának napirendjére november 21.
Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 202. évi 47. heti ülésszakának napirendjére 202. november 2. (szerda) Kezdési időpont: 9.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:
Szabályozási kihívások
Szabályozási kihívások Mátrai Gábor hírközlési elnökhelyettes Ahogy az NMHH látja 2012. október 11. Globális trendek, európai és nemzeti válaszok 2 Az információs társadalom változásának trendjei A vezeték
Szabályozás és ösztönzés a magyar információs társadalom építésében
Szabályozás és ösztönzés a magyar információs társadalom építésében Mátrai Gábor hírközlési elnökhelyettes Információs társadalom és tartalomfogyasztás 2012. június 14. Globális trendek európai és nemzeti
ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR BA képzés (általános tételek, minden szakiránynak kötelező)
ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR BA képzés (általános tételek, minden szakiránynak kötelező) 1. A kommunikációs elméletek hét tradíciója. Az empirikus és az értelmező elméletek különbségei. (Griffin: Bevezetés a kommunikációelméletbe.
Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK
Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Politológia 2. I. Politikai rendszer funkciói II. A politikai rendszer elemei 2013. I. Politikai rendszer funkciói 1) A társadalom felé 2) A politikai rendszeren
ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 669/2009.(III. 25.) sz. HATÁROZATA
ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 669/2009.(III. 25.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:
Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 38. heti ülésszakának napirendjére szeptember 19.
Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 202. évi 38. heti ülésszakának napirendjére 202. szeptember 9. (szerda) Kezdési időpont: 9.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:
Az Mttv a számos médiaszolgáltatás számára ír elő ún. műsorkvóta kötelezettséget.
Tájékoztató a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény (Mttv.) 20-22. -a szerinti műsorkvóta kötelezettségekről, valamint az Mttv. 22. (2) bekezdése szerinti mentesítési
12671/17 ol/zv/eo 1 DGD 2C
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. szeptember 29. (OR. en) 12671/17 FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: az elnökség Előző dok. sz.: 12112/17 az Állandó Képviselők Bizottsága/a Tanács FREMP 99 JAI 847 COHOM
Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 34. heti ülésszakának napirendjére augusztus 24.
Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2011. évi 34. heti ülésszakának napirendjére 2011. augusztus 24. (szerda) Kezdési időpont: 9.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:
KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2011 (VII. 1.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e
KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2011 (VII. 1.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e AZ ÖNKORMÁNYZAT KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATAIRÓL Komló Város Önkormányzat Képviselő testülete a kulturális
T/4787. számú törvényjavaslat. a műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló 2007. évi LXXIV. törvény módosításáról
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/4787. számú törvényjavaslat a műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló 2007. évi LXXIV. törvény módosításáról Előadó: Dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter
EURÓPAI KÖZPONTI BANK
HU A Kormányzótanács tagjai számára szóló magatartási kódex e nem hivatalos, egységes szerkezetbe foglalt változata kizárólag tájékoztatási célokat szolgál. B EURÓPAI KÖZPONTI BANK A KORMÁNYZÓTANÁCS TAGJAI
Nemzetpolitikai továbbképzés 2014. október 16.
Nemzetpolitikai továbbképzés 2014. október 16. A definíció hiánya Dilemma: - a szuverén állam ismeri/dönti el - az identitásválasztás szabadsága Az ET Parlamenti Közgyűlésének 1201 (1993) sz. ajánlása:
1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros
Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 5. heti ülésszakának napirendjére február 1. (szerda)
Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 202. évi 5. heti ülésszakának napirendjére 202. február. (szerda) Kezdési időpont: 9.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató: A 202.
2012. évi CLVI. törvény
2012. évi CLVI. törvény a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2011. évi költségvetésének végrehajtásáról Az Országgyűlés a Nemzeti Média-
Tisztelt Sebián-Petrovszki László!
Tisztelt Sebián-Petrovszki László! Az MTI Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. részére 2016. március 22. napján megküldött közérdekű adatigénylésének, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról
AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 388/2006. (II. 22.) sz. HATÁROZATA
AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 388/2006. (II. 22.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény
VIII. Szervezeti kommunikáció
BBTE, Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi kar, Szatmárnémeti egyetemi kirendeltség VIII. Szervezeti kommunikáció Szervezési- és vezetési elméletek 2013 Május 27 Gál Márk doktorandusz Közigazgatási
Komplex szervezetfejlesztés megvalósítása Tab Város Önkormányzatánál
Komplex szervezetfejlesztés megvalósítása Tab Város Önkormányzatánál Rendeletalkotási és/vagy egyéb szabályozási folyamatok egyszerűsítése, átalakítása 2010 Tartalomjegyzék Bevezetés 3 Társadalmi egyeztetések
Tervezés-Kutatás. 5/a. MÉDIASZABÁLYOZÁS
Tervezés-Kutatás 5/a. MÉDIASZABÁLYOZÁS Mi a baj ezzel? Vodafon: Leg-ek hálózata GVH 125 MÉDIASZABÁLYOZÁS Jogi szabályozás Gazdasági szabályozás Etikai normatívák Önszabályozás, Belső szabályozás Nemzeti
MODERN ÜZLETI SZAKÚJSÁGÍRÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS
MODERN ÜZLETI SZAKÚJSÁGÍRÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Edutus Főiskola 2015 Képzés célja olyan gyakorlott, magabiztos gazdasági és médiakommunikációs ismeretekkel rendelkező szakemberek képzése, akik képesek
Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 48. heti ülésszakának napirendjére november 25.
Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 204. évi 48. heti ülésszakának napirendjére 204. november 25. (kedd) Kezdési időpont: 5.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:
Tartalom. I. Bevezetés 7
Tartalom I. Bevezetés 7 II. Alapvetés demokrácia és közvélemény 13 1. Demokrácia 14 2. Közvélemény 20 3. Véleményszabadság és demokratikus közvélemény az európai alkotmányos kultúrában 29 3.1. Az Emberi
MÜTF ALUMNI SZAKMAI KÖZÖSSÉG ETIKAI KÓDEXE
MÜTF ALUMNI SZAKMAI KÖZÖSSÉG ETIKAI KÓDEXE 2011 1. Az Etikai Kódex célja és alapelvei 1.1 A MÜTF ALUMNI SZAKMAI KÖZÖSSÉG (továbbiakban: MASZK) Etikai Kódexe a Közösség etikai önszabályozásának dokumentuma.
A BIZOTTSÁG HATÁROZATA (2014.11.25.)
EURÓPAI BIZOTTSÁG Strasbourg, 2014.11.25. C(2014) 9048 final A BIZOTTSÁG HATÁROZATA (2014.11.25.) a Bizottság főigazgatói, valamint a szervezetek vagy önfoglalkoztató személyek közötti megbeszélésekről
Wienerberger CBME. Szállítói etikai kódex
Wienerberger CBME Szállítói etikai kódex A Wienerberger CBME elkötelezett a tisztesség és fenntarthatóság magas szintű normái iránt, és a nulla tolerancia elvét alkalmazza az olyan etikátlan magatartással
MELLÉKLET. a következőhöz:
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.3.23. COM(2017) 134 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz: A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK
Európa a polgárokért pályázatíró szeminárium. Budapest, 2015.01.30. és 2015.02.04.
Európa a polgárokért pályázatíró szeminárium Budapest, 2015.01.30. és 2015.02.04. A program áttekintése Legfontosabb változások, újdonságok A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 A program
A MEGÚJULT KÖZMÉDIA JOBB, MINT A HÍRE
A MEGÚJULT KÖZMÉDIA JOBB, MINT A HÍRE A NÉZŐPONT INTÉZET ELEMZÉSE 2016.03.11. A MEGÚJULT KÖZMÉDIA JOBB, MINT A HÍRE 2016.03.11. 2 A MEGÚJULT KÖZMÉDIA JOBB, MINT A HÍRE Március 15-én lesz egy éves a megújult
Készítette: dr. Lukács Andrea közbeszerzési tanácsadó, szakértő, Közbeszerzési Tanácsadók Országos Szövetsége, alelnök
Készítette: dr. Lukács Andrea közbeszerzési tanácsadó, szakértő, Közbeszerzési Tanácsadók Országos Szövetsége, alelnök 2013.12.20. dr. Lukács Andrea, 1 A közbeszerzési irányelvek lehetőséget adnak a szociális
AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 393/2006. (II. 22.) sz. HATÁROZATA
AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 393/2006. (II. 22.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény
Az Audiovizuális Médiaszolgáltatásokról szóló irányelv tervezett módosításai. dr. Pap Szilvia
Az Audiovizuális Médiaszolgáltatásokról szóló irányelv tervezett módosításai dr. Pap Szilvia Fontosabb állomások 2010/13/EU Irányelv az Audiovizuális Médiaszolgáltatásokról (2010. március 10.) Európai
A korrupció megelőzése érdekében tett intézkedések
A korrupció megelőzése érdekében tett intézkedések A kormányzati szervek A korrupció megelőzése érdekében tett főbb intézkedések: 1. Részvétel a KIM által koordinált korrupciómegelőzési program végrehajtásának
A közigazgatási szakvizsga Az Európai Unió szervezete, működése és jogrendszere c. V. modulhoz tartozó írásbeli esszé kérdések (2017. augusztus 01.
A közigazgatási szakvizsga Az Európai Unió szervezete, működése és jogrendszere c. V. modulhoz tartozó írásbeli esszé kérdések (2017. augusztus 01.) Az írásbeli vizsgák részét képezik tesztfeladatok (mondat-kiegészítés,
MÓDOSÍTÁS: HU Egyesülve a sokféleségben HU 2012/2132(INI) Véleménytervezet Vicente Miguel Garcés Ramón. PE500.
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság 28.11.2012 2012/2132(INI) MÓDOSÍTÁS: 1-21 Vicente Miguel Garcés Ramón (PE500.516v01-00) az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai
9062/08 pu/pu/pg 1 DQPG
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2008. május 19. (19.05) (OR. en) 9062/08 OJ CONS 26 EDUC 138 JEUN 52 CULT 66 TERVEZETT NAPIREND Ülés: AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSÁNAK (OKTATÁS, IFJÚSÁG ÉS KULTÚRA) 2868. ÜLÉSE
Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 6. heti ülésszakának napirendjére február 7. (kedd)
Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2012. évi 6. heti ülésszakának napirendjére Kezdési időpont: 12.30 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem 2012. február 7. (kedd) Tájékoztató:
A BELSŐ ELLENŐRÖKRE VONATKOZÓ ETIKAI KÓDEX
A BELSŐ ELLENŐRÖKRE VONATKOZÓ ETIKAI KÓDEX 2012. április BEVEZETŐ A költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 17. -ának (3) bekezdése
Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2011. évi 26. heti ülésszakának napirendjére 2011. június 29.
Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2011. évi 26. heti ülésszakának napirendjére 2011. június 29. (szerda) Kezdési időpont: 9.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:
Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 39. heti ülésszakának napirendjére szeptember 26.
Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2012. évi 39. heti ülésszakának napirendjére 2012. szeptember 26. (szerda) Kezdési időpont: 9.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:
A civil közösségfejlesztés A CIVIL szektor definíciója: Tágabb értelemben ide tartozik minden olyan szervezet, jogi személy, amely nem tartozik a tágabb értelembe vett államszervezetbe, és nem céljuk a
A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT
A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 A program célja a polgárok ismereteinek javítása az EU történelméről & sokszínűségéről az európai polgárság megerősítése az uniós
Pszichológus etika. Személy voltunk nem pusztán elvehetetlen adottság, hanem egyszersmind embert próbáló feladat is.
Pszichológus etika I. Személy voltunk nem pusztán elvehetetlen adottság, hanem egyszersmind embert próbáló feladat is. I. Az etika tárgya A jó fogalma II. Ki határozza meg, mi a jó? III. A hétköznapok
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/10051. számú törvényjavaslat a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény és a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló
2010. évi CIII. törvény. a médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról
2010. évi CIII. törvény a médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról Az Országgyűlés a hírközlési- és a médiafelügyelet integrált hatósági rendszerének kialakítása érdekében, biztosítva
Alapjogvédelem az EU-ban
Tervezett tematika szeptember 4. Integrációtörténeti áttekintés szeptember 11. Az EU jogalanyisága,, integrációs célkitűzések, alapértékei szeptember 18. Az EU hatáskörei és a tagság szeptember 25. Az
ÚJPEST MÉDIA-KUTATÁS. Közvélemény-kutatás, 2007 október Újpesti Média Kht részére
ÚJPEST MÉDIA-KUTATÁS Közvélemény-kutatás, 27 október Újpesti Média Kht részére TARTALOM A kutatás paraméterei Eredmények: Tájékozódási szokások Újpest TV lakossági megítélése Újpesti Napló lakossági megítélése
Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2015. évi 25. heti ülésszakának napirendjére. 2015. június 16. (kedd)
Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2015. évi 25. heti ülésszakának napirendjére 2015. június 16. (kedd) Kezdési időpont: 14 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató: A
Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. Balatonboglár Városi Önkormányzat Képviselő-testülete
Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. Ügyiratszám: 1-3/2011. Sorszám: 20. E LŐTERJESZTÉS Balatonboglár Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. március 31.
ORSZÁGOSRÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓTESTÜLET. 2740/2007. (XII.12.) sz. VÉGZÉSE
ORSZÁGOSRÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓTESTÜLET 2740/2007. (XII.12.) sz. VÉGZÉSE Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) az 1996. évi a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény
A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT
A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 A program működtetése Európai Bizottság kialakítás és működtetés EACEA Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynökség
Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 36. heti ülésszakának napirendjére szeptember 5.
Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 202. évi 36. heti ülésszakának napirendjére 202. szeptember 5. (szerda) Kezdési időpont: 9.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:
A TANÁCSHOZ INTÉZETT AJÁNLÁSRA IRÁNYULÓ JAVASLAT
Európai Parlament 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum B8-1365/2016 9.12.2016 A TANÁCSHOZ INTÉZETT AJÁNLÁSRA IRÁNYULÓ JAVASLAT az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján az Európai Unió prioritásairól
Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2014. évi 51. heti ülésszakának napirendjére. 2014. december 16.
Kezdési időpont: 13.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2014. évi 51. heti ülésszakának napirendjére 2014. december 16. (kedd) Tájékoztató:
A rendelet célja. A rendelet hatálya
Belváros-Lipótváros Önkormányzatának 16/2003. (V.15.) rendelete a 20/2004. (IV.19.) rendelettel és a 15/2008. (III.19.) rendelettel és a 21/2009. (VI. 02.) rendelettel módosított egységes szerkezetbe foglalt
*** AJÁNLÁSTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2012/0268(NLE) 21.5.2013
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság 21.5.2013 2012/0268(NLE) *** AJÁNLÁSTERVEZET az Európai Unió és a Zöld-foki Köztársaság közötti, a jogellenesen tartózkodó személyek
Előterjesztés A Bicske Város Sportjáért Közalapítvány évi beszámolójának elfogadásáról
Előterjesztés A Bicske Város Sportjáért Közalapítvány 2018. évi beszámolójának elfogadásáról 1. előterjesztés száma: 128/2019. 2. előterjesztést készítő személy neve: Setéth-Fazekas Hajnalka 3. előterjesztést
HATÁROZATA. határozatot.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala Tartalomfelügyeleti főosztály Ügyiratszám: TA/4801-1/2011. Tárgy: törvénysértés megállapítása Ügyintéző: személyes adat HATÁROZATA A Nemzeti Média- és Hírközlési
ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY RÉSZÉRE. a Legyen jobb a gyermekeknek! Nemzeti Stratégia Értékelő Bizottságának létrehozásáról
MeH-et vezető miniszter Iktatószám:MEH/ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY RÉSZÉRE a Legyen jobb a gyermekeknek! Nemzeti Stratégia Értékelő Bizottságának létrehozásáról Budapest, 2008. május Melléklet A Kormány./2008.
Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 20. heti ülésszakának napirendjére május 18. (szerda)
Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2011. évi 20. heti ülésszakának napirendjére 2011. május 18. (szerda) Kezdési időpont: 9.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:
A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA KOLLÉGIUMI HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZERE
1. verzió A Budapesti Műszaki Főiskola Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 10. függelék 3. melléklet A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA KOLLÉGIUMI HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZERE
A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai és hazai szemmel
A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai és hazai szemmel A szociális védelemről és társadalmi befogadásról szóló 2008. évi Közös Jelentés A szegénység 78 millió embert, köztük
HU Egyesülve a sokféleségben HU A8-0156/153. Módosítás. Isabella Adinolfi, Rosa D'Amato, Rolandas Paksas az EFDD képviselőcsoport nevében
21.3.2019 A8-0156/153 153 5 preambulumbekezdés (5) Az európai kulturális sokféleség előmozdításához elengedhetetlenek a jól fejlődő és stabil kulturális és kreatív ágazatok, amelyek széles és sokrétű közönségeknek
Az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap 2013-2016
Az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap 2013-2016 A támogató és a lebonyolítók Forrás EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmus Lebonyolítók Ökotárs Alapítvány Autonómia Alapítvány Demokratikus Jogok Fejlesztéséért
Oktatói önéletrajz Dr. Polyák Gábor György
Dr. Polyák Gábor György adjunktus Gazdálkodástudományi Kar Infokommunikációs Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1996-2001 Pécsi Tudományegyetem, jogász 1998-2002 Pécsi Tudományegyetem, kommunikációs
EURÓPAI PARLAMENT Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság részéről
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság 2015/0009(COD) 6.3.2015 VÉLEMÉNYTERVEZET a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság részéről a Költségvetési Bizottság és a Gazdasági
Budakalász Város Önkormányzat Polgármestere. 132/2010.(V.25.) számú előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S
Budakalász Város Önkormányzat Polgármestere 132/2010.(V.25.) számú előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2010. május 25-i rendkívüli ülésére Tárgy: Javaslat szerződéskötésre a Kós
AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 779/2006.(IV.12.) sz. HATÁROZATA
AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 779/2006.(IV.12.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a
Oktatói önéletrajz Dr. Polyák Gábor György
Dr. Polyák Gábor György adjunktus Gazdálkodástudományi Kar Infokommunikációs Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 2001-2004 Pécsi Tudományegyetem, jogi informatika doktori program 2005-2006 Universität
III. MELLÉKLET A RENDES JOGALKOTÁSI ELJÁRÁS JOGALAPJAI
III. MELLÉKLET A RENDES JOGALKOTÁSI ELJÁRÁS JOGALAPJAI 1 Jogalap Leírás Eljárási szabályok 1 14. cikk Általános gazdasági érdekű szolgáltatások 15. cikk (3) Hozzáférés az uniós intézmények dokumentumaihoz
Michal Vašečka Masaryk University Masaryk Egyetem. A romák oktatása, mint a társadalmi integrációs politika legnagyobb kihívása
Michal Vašečka Masaryk University Masaryk Egyetem A romák oktatása, mint a társadalmi integrációs politika legnagyobb kihívása A társadalmi kirekesztés - Kelet-Közép-Európa meghatározó problémája A kisebbségek
A CO&CO COMMUNICATION KFT ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVE
A CO&CO COMMUNICATION KFT ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVE CO&CO COMMUNICATION - ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV - 1.oldal A Co&Co Communication Kft esélyegyenlőségi terve az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról
Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 12. heti ülésszakának napirendjére március 21.
Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 202. évi 2. heti ülésszakának napirendjére Kezdési időpont: 9.00 Helyszín: Médiatanács ülésterem 202. március 2. (szerda) Tájékoztató: A 202.
A Nyitott Koordinációs Módszer, mint az EU oktatáspolitikai eszköze
A Nyitott Koordinációs Módszer, mint az EU oktatáspolitikai eszköze Előzmények a Római Szerződésben az oktatásügy kizárólagos nemzeti hatáskörbe tartozó ágazat ennek ellenére a 90-es években elsősorban
SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA MESTERSZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA
1 SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA MESTERSZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA I. KISEBBSÉGSZOCIOLÓGIA SZAKIRÁNYON: DR. SZABÓ-TÓTH KINGA 1. A kisebbségi identitás vizsgálata 2. Kisebbségi csoportok társadalmi
A fogyasztóvédelem a fogyasztók szemszögéből Dr. Baranovszky György
A fogyasztóvédelem a fogyasztók szemszögéből Dr. Baranovszky György Budapest, 2014. december 4. Mi alapján ítél a fogyasztó? - Szempontok A hétköznapokban nyert saját tapasztalatok. A média, mint hírforrás
Médiapiac Magyarországon
SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar Média és társadalom Médiapiac Magyarországon 2008/09. tanév, 1. félév Globalizáció és magyar társadalom I. Páthy Ádám Média és médiafogyasztás
KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete
BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól szóló 37/1998.(XII.15.)Kt.
Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 45. heti ülésszakának napirendjére november 9.
Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2011. évi 45. heti ülésszakának napirendjére 2011. november 9. (szerda) Kezdési időpont: 9.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:
A média-értéklánc szerzői jogi vonatkozásai
A média-értéklánc szerzői jogi vonatkozásai Előadó: dr. Sarkady Ildikó HTE MediaNet 2013 Konferencia Velence 2013. október 3-4. A prezentáció tartalma Határos jogterületek összetartása és elkülönülése
187. sz. Keretegyezmény a munkavédelemről
187. sz. Keretegyezmény a munkavédelemről A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája, Amelyet a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal Igazgató Tanácsa hívott össze Genfbe, és amely 2006. május 31-én
Alkotmányügyi Bizottság JELENTÉSTERVEZET
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Alkotmányügyi Bizottság 2010/2291(ACI) 2.3.2011 JELENTÉSTERVEZET a közös átláthatósági nyilvántartásról szóló, az Európai Parlament és a Bizottság közötti intézményközi megállapodás
02. Tétel - Mi az etika szó jelentése, honnan származik és hol a helye a tudományok rendszerében?
VIZSGATÉTELEK 01. Tétel - Melyek az üzleti etika alapvető komponensei? 1. 02. Tétel - Mi az etika szó jelentése, honnan származik és hol a helye a tudományok rendszerében? 04-05. Mennyiben van döntési