A természettudós, a mérnök és az orvos az erdő, a fa szépirodalmában*

Átírás

1 Dr. Tóth Sándor László A természettudós, a mérnök és az orvos az erdő, a fa szépirodalmában* Nem vállalkozhatom annak felsorolására, hogy hány természettudós, mérnök, orvos írt, vagy jelent meg a szépirodalomban. Az orvosok közül meg lehet említeni Németh Lászlót ( ) a Gyász, az Iszony, az Égető Eszter regények íróját, vagy az orosz Csehovot ( ) a legismertebb Három nővér, Cseresznyéskert színműveivel.. Szűkebb szakmámban faipari mérnökökről még csak két emberöltő óta beszélhetünk- a faipari mérnökképzés 1957-ben vette kezdetét Sopronban - így szépirodalmi múltjuk is még kevés. Először két, hazai mérnökről és egy közgazdászról lesz szó rövid ismertetőmben: nevezetesen a színészkirályról az eredetileg építészmérnök Latinovics Zoltánról ( ) és a faipari mérnök Winkler Andrásról (1942 -), mivel ők azok, akik a fával, a famegmunkálással foglalkoztak és írtak is. Az erdőről nagyon sokan írtak; ebben a témakörben Igmándi Szűcs István (1944 -) közgazdásznak kevésbé ismert versét idézzük fel. Induljunk ki tehát az erdőből, vegyünk egy élő fát, majd folytassuk a faanyagok feldolgozásával természetesen a szépirodalom eszközeivel. Mivel nem vagyok egy versmondó típus, így néhány, a témához kapcsolódó képpel is színesítem előadásomat. *A évi Tudomány- Technikatörténeti Országos Ankétra készített előadás szövege és képei A közgazdász Igmándi Szűcs István (1944-) egyetemi tanár verse Az erdő (Solymos Rezső akadémikusnak címezve), amelyben a szerző az erdő, majd az erdész természetmegőrző szerepét emeli ki: Az erdő, melyben fészket bélelt egykor a csend, a megtévedt világ viharában fuldokolva már a létéért eseng. Féli az emberi szót a fűrészek sikító zaját, a maró esőt, ami az évgyűrűkbe vág, megfáradt kézzel bontogatja intő jelként a gyászruhát. 1

2 Lombjai árnyat borítva óvják a kiérlelt rendet, mit élni akarása teremtett a dudva burjánzó fojtásában nem nő sudárra termet. Ahány fajta fa, amiből eggyé zárva összeáll, őriz mindent, amit csak benne rejt a táj, s az éj végtelen neszében árasztja létének különös illatát. Benne kap erőre az ébredő élet, ha elűzi a telet a tavasz, s a koronák holtnak hitt ágain milliónyi büszke rügy fakad. Itt hadd mutassak meg egy tavaszi bükkerdő részletet, ahol: jól érzékelhetők legfrissebb, világos zöld hajtások. 1. Ábra. Tavaszi bükk erdő 2. Ábra. Őszi bükk erdő; itt már az elszíneződött, lehullt levelek látszanak az erdő talaján is. 2

3 Folytatva a verset a téli erdőről: l Általa lesz fenséges a téli táj amikor magára ölti a zúzmarából szőtt ruhát, s keblére öleli, mint törzs a koronát: az ébredő Nap csikorgó fagyát. 3. Ábra. Téli (cseres) erdő ; ritkásan megmaradt, elszíneződött levelekkel a nagy talajmenti fehérségben Végül az utolsó versszak Mint gyermeki hitre, ha álom száll, hő emberi szívről merengnek fák, s az álmodó hajnali harmat lelkükre fonja lágy haját. S az erdei utak halk neszében - áll az erdész, s ránk vigyáz. A jogász Az eredetileg jogot tanult Erdélyi Józsefnek ( ) a Fa című verse tartalmilag nagyon hasonlít Az erdő fohásza c. erdészkörökben jól ismert vershez, amelyet minden erdészházban kifüggesztettek. A költő itt is azt írja le, hogy a fa elkíséri az embert a bölcsőtől a koporsóig, tehát ne bántsuk a fákat, az erdőt. Hűs árnyékot vet nyári délben; tűzzel engesztel fagyos télben; virágot ád a szerelmesnek, gyűmölcsöt - makkot az éhesnek, 3

4 ágyat az ifjú párnak, bölcsőt a kisbabának, koporsót fejfát a halottnak; szolgál minden elevent; sátorfát és szelement, hajót, árbocot és vitorlát, kútágast, gémet és sudárfát, kútostorra vedret, házba teknőt csebret, jármot - rudat szekeret, ásónyelet gerebent, vesszőt a rossz gyereknek, fegyvert a hadseregnek, asztalt széket, hegedűt, kerítést és fabetűt, annyi mindent ád a fa; úgy áll felettünk áldó kézzel, mint egy ősapa, ágán gyümölccsel és odvában mézzel, mint ősanyánk maga A versből is kiviláglik, hogy a fák többségének szinte minden része hasznosítható, hasznosul. Nézzük ezt meg a diófa példáján! 3. Ábra. A diófa és részeinek hasznosulása. Gyökér Törzs Ág Kéreg Levél Termés Gyümölcshéj bútor bútor tüzelő tüzelő molyűző gyűmölcs tüzelő 4

5 4. Ábra. A diófa az egyik legszebb faanyag, nem véletlenül készítenek belőle minőségi bútorokat Egy másik diófa, az ausztráliai dió ( Endiandra palmerstonii) fájának színe és mintázata 5

6 A kidöntött fát meg is kell munkálni. Ennek egyik ősi szakmája az ácsmesterség. Erről marad fenn egy középkori vers az erdélyi Szentmártoni Bodó János tollából: Szentmártoni Bodó János: Az ácsmesterek dícséreti De az ácsmester mély tudományával, Gyakor méréssel, eszes vágásával, Fejszével, bárddal, öreg furulyával, Bírni tud a nagy vizek habjával. Ácsműnek hasznát még az vak is látja, Annak jó voltát a néma kiáltja, Még az siket is dicséretét hallja, Kellemetesnek pennám is azt írja. Az ezerhatszáz év a negyvennégyben, Szent Jakab hava második hetében, Egy malommester Kolozsvár megyében Erre kért engem, s úgy adtam kezében. Azt hallottuk, hogyan írta le az ácsmestert a 17. században a költő, a képen viszont azt láthatjuk, hogyan jelenítette meg a szobrász az ácsot a Parlamentben: 6..ábra. Az ács a Parlamentben egykori historizáló, romantikus felfogásban : 6

7 A parlamenti ács öltözete: fején a 18. században divatos paraszti posztókalapot, sujtásos csizmanadrág, magyar szabású rámás csizma, posztóing egészíti ki kantáros mellényféleséggel. Jobb kezében valamikor szekercét tartott, bal kezével egy épületelemre támaszkodik. A faipari mérnök Winkler András faipari mérnök, egyetemi tanár, a Soproni Egyetem volt rektora 15 verseskötetet publikált. A Selmecből Sopronba hozott Bányász- és Erdészhimnusz után Winkler megalkotta Sopronban a Faiparos himnuszt. Egy, a fafeldolgozáshoz kapcsolódó verse a Famegmunkálók, amelyben a faeszközök mellett megjelenik a fának már említett hasznosulása az ember életében a bölcsőtől a koporsóig. Winkler András: Famegmunkálók (2011) Se szeri, se száma amióta ember mindig van szerszáma, önmaga alkotta és maga használja és sokszor ráfogja szerszámmal kivágott óriás fára, hogy legyen háza, bölcsője szerszáma, síró hegedűje, büszke zongorája és ha el kell menni másvilági szóra: díszes koporsója. Folytatva a famegmunkálást, az ácsmesterség után érdemes szót ejteni az asztalosságról is. 7

8 7. ábra. Az asztalos szobra Parlament folyosóján; az ácsmesterhez hasonlóan egykori romantikus felfogást tükröz. Lássuk a képet is! Az asztalos: bal kezével iparoskötényét összefogja, jobb kezében a gyalut az asztalosság alapszerszámát tartja. Sujtásos nemezpantallót visel, inge paraszting, köténye kék vászon. 8. ábra. Végül az asztalosműhely. Hagyományos kéziszerszámok a falon: gyaluk, vésők, fűrészek szorítók. Alattuk a gyalupad mellett meg a gyaluló asztalos. 8

9 Az építészmérnök Latinovics Zoltán ( ), akit színészkirálynak is neveztek, mielőtt a Budapesti Műszaki Egyetemre járt és építészdiplomát szerzett, asztalos inasként dolgozott az egyik ferencvárosi műhelyben. Ott szerzett tapasztalatait, élményeit igazán szívhez szólóan A műhely, ahol a tudás szab rangot címmel írta le, ami több helyen is megjelent, többek között önéletrajzi írásában. Amellett, hogy írásában szakszavak is előfordulnak, úgy gondolom, hogy ezek magyarázata nemcsak, hogy széttördelné az írást, hanem megfosztaná annak hitelességétől. Emiatt ezek magyarázatától most eltekintek. Latinovits Zoltán Asztalos tanonc lettem, heti 40 forinttal és tanonciskolával. Húztam városszerte a kiskocsit, Ráday utcából Budára, gróf Teleki térre, fakereskedőkhöz és kuncsaftokhoz. Megint egy más világ. Boldoggá tett a borravaló et írtunk már, és még a fodrásznál is ki volt írva a szigorú vallomás: Öntudatos dolgozó nem ad és nem fogad el borravalót. Annyira még nem voltam öntudatos, és úgy gondoltam, hogy a heti 40 forint kiegészítésre szorul. Politúrozás, citlingelés, bevásárlás, takarítás, reggel 7-től este 7-ig. Fizikailag megerősödtem, és kezdtem eligazodni a nyílt vízen. Boldog voltam barna, enyves kötényemben, amikor a segéd úr kedélyesen hátba vágott. Hamar megszerettem a festőnél és a festékesnél (a bedolgozósegéd Szigeti úr volt, a hajdani magyar ökölvívó világbajnok, aki megverte Moreyont), az antikváriusnál, ahová kis pénzemet hordtam, és a tánciskolában is kedveltek, ahol minden órán Darwin elméletét tanultuk a Práter utcában. 9

10 Szerettem a Franzstadt kis utcáit, a Boráros tér, a Ráday utca macskaköveit, hűvös kapualjakat, még a magasabb emeleteket is, ahová gurtnival hordtuk fel a szekrényeket. Sokat tanultam emberektől és emberekről. Régi Páva utca, Liliom utca, Ferenc tér a lányok eltűntek a Fecske utcából és a Contiból is. Ráspoly, fűrész, véső, rapántgyalu, alittgyalu, kantolás, szálára vagy bütüre sallag, pakni, rejbolás, citling dió, körte, mahagóni, cseresznye, mély-máj színű palisander is személyes ismerőseim voltak. Már eligazodtam a hogy az vigye! között a Telekin meg az üzletekben. Alku, cígolás, trógerolás között telt el egy évem. Csodálatos tudomány, ahogy az anyagból egyszerre fiók lesz, komód tabernákulum, téka, vagy dikó, vagy csak polc, hokkedli, konyhaasztal, ahogy a durva felületből olajosan csillogó, fénylő, visszaverő tükörlap lesz, intarziás műalkotás. A semmiből valami. Csodálatos műhely, ahol véső igazgat elvadult anyagot, prések, fűrészek és gyaluk formálnak akaratot és dühöt, ahol hibából forgácstűz lesz a kályhában, a tűz melege felderít és ragaszt; ahol a remény biztos siker, a mozdulat nyugodt és egyenletes, a szenvedély állandóságot nemz, az indulat bizonyosságot szeret ki az anyagból; ahol az egytömbű homogenitás heterogén bölcsességgé szaporodik; ahol a kísérlet biztos tudás pilléreken alakul győzelemmé. Ahol mértani idomok biztosan ölelkező egységgé sajtolódnak. Ahol az eredmény több ember összmunkájából, ősi törvényeken épül, ahol egy eszme társadalmat és közösséget kovácsol. A faműhelyben, ahol elválaszthatatlan a mesterség a művészettől. Ahonnan az esetlegességet vasprések szorítják ki. Ahol minden és mindenik ugyanazt a célt szolgálja. Ahol a munka szervez célt, a cél szervez embert és munkát. Hányszor vágytam vissza a handabandázó szervetlenségből, a művészi körökből a krisztusi műhelybe, az ősi céhbe, ahol a tudás szab rangsort, ahol tiszta és emberséges minden, akár a cseresznyefa simogatása, a dió bőgőmély barnasága, a körte bölcs biztossága. Fölsöpröm a műhelyt, helyre kerülnek a szerszámok, mágnesre ragadnak az elgurult szögek. Este van. Feszülnek az izmok, az agy nyugodt. Minden nap tettünk valamit. Nyugodtan alszik az ember, akár a bölcsőben, akár a koporsóban. Fontosak vagyunk és pontosak, akár az órák. Eddig Latinovics írása. Mi is fontosak vagyunk. Felhasznált források: Búza Péter- Gadányi György: A mesterség dicsérete. Parlamenti szoborrajz. Száz magyar falu könyvesház Kht. é.n.: Igmándi Szűcs István: Rőzselángok melegében. Kráter. Pomáz, 2010.:

11 Latinovits Zoltán: A műhely, ahol a tudás szab rangot. Öt évtized, Ötven iparos dinasztia (Szerk.: Sarkadi Nagy Emilia) Emlékkönyv, 2006.: (de megjelent a szerző Ködszurkáló c. önéletrajzi írásában is). Márton László: Vizimalmok Erdélyben. Pallas-Akadémiai Könyvkiadó. Csíkszereda, 2003.:65. Winkler András: Az égi sörmezőkön jártam. Sopron, 1999: 74 Winkler András: Becsületes megtaláló. Hetedhéthatár. Pécs, 2011.:31. A fához, annak eredetéhez, feldolgozásához kapcsolódó, válogatott szépirodalmi alkotásokat képekkel is illusztrálja a szerző. A két kortárs egyetemi tanár: a közgazdász Igmándi Szűcs István verse az erdőről szól, a faipari mérnök Winkler András a famegmunkálókkal foglalkozik versében. Az ácsmesterség dícséretét a középkorban Szentmártoni Bodó János szedte rímbe. Az építészmérnökből lett 20. századi színészkirály, Latinovics Zoltán a Budapest-ferencvárosi asztalos műhelyben töltött inasévekről, a kézműves famunka becsüléséről és magáról al műhelyről olvashatunk írásában ahol a tudás szab rangot. 11