KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK
|
|
|
- Erika Bognárné
- 10 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK 2006 októberében az eddigiektől eltérően fogunk kisebbségi önkormányzatokat vá- lasztani: egyidő ben a helyhatósági választásokkal, de más szavazófülkében. Nem lesznek független jelöltek, a civil szervezetek állítanak jelöltet, s számtalan más újdonsággal kell megismerkednünk a választásokig. Honlapunkon és a Barátságban is részletesen foglalkozunk azokkal a kérdésekkel, amelyek már eddig is felmerültek, de számítunk olvasóink érdeklő désére is. Szakemberek fognak minden feltett kérdésre válaszolni. Ezúttal dr. Buzál Attilát kértük válaszadásra Kit lehet megválasztani, ki lehet jelölt? A települési kisebbségi önkormányzati választásokon jelölt az a magyar állampolgár lehet, aki a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvényben meghatározott kisebbséghez tartozik, a kisebbséghez tartozását vállalja és kinyilvánítja, kisebbségi választói jegyzékben szerepel és a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán válasz- tójoggal rendelkezik. A jelöltnek nyilatkoznia kell arról, hogy 1.) a kisebbség képviseletét vállalja-e, 2.) a kisebbségi közösség nyelvét ismeri-e, 3.) a kisebbségi közösség kultúráját és hagyományait ismeri-e, 4.) volt-e korábban más kisebbség kisebbségi önkormányzatának tagja vagy tisztségviselője. Ki állíthat jelölteket és hogyan? Fontos új szabály, hogy megszűnik a független jelölti intézmény. Kizárólag jelölő szervezet által állított jelölt indulhat a választáson. Jelöl ő szervezet lehet az egyesülési jog- ról szóló törvény szerint bejegyzett olyan társadalmi szervezet, amelynek alapszabályában rögzített célként szerepel az adott nemzeti vagy etnikai kisebbség képviselete. A évi választásokon a november 25. napjáig bejegyzett szervezetek állíthatnak jelöltet. Mely szervezetek minősülnek nemzetiségi szervezeteknek?
2 Jelöl ő szervezetként az az egyesület vehet részt a választásokon, amelynek az alapsza- bálya tartalmazza az adott nemzeti vagy etnikai kisebbség képviseletét. Ilyen szervezet lehet a megyei bíróságon nyilvántartásba vett (hétköznapi szóhasználattal bejegyzett ) tánccsoport, énekkar, hagyományőrz ő egyesület, érdekvédelmi szervezet stb. Alapítványok, közhasznú alapítványok állíthatnak-e jelöltet, illetve jelölteket? Kizárólag az egyesülési jogról szóló törvény alapján bejegyzett egyesületek állíthatnak jelölteket. Ebbe a körbe a közhasznú egyesületek beletartoznak, tehát állíthatnak jelöltet. Alapítvány, közhasznú alapítvány, közhasznú társaság azonban nem lehet jelöl ő szervezet. A megyei önkormányzatok szövetségei megszűnnek-e az önkormányzatok megszűnésével? A megyei önkormányzatok szövetségei az egyesülési jogról szóló törvény alapján nyilvántartásba vett szervezetek, így azok nem szű nnek meg, kizárólag akkor, ha ezt a feltételt az alapszabályuk tartalmazza, vagy a szövetség legfőbb szerve kimondja a szövetség meg- szűnését. Hogyan állíthatunk jelöltet, jelölteket? 1. Jelöltet a már említett jelöl ő szervezet állíthat. A jelöl ő szervezetnek a választások kitűzését követően be kell jelentenie azt a szándé- kát, hogy jelöl ő szervezetként kíván részt venni a választásokon, tehát jelöltet, vagy listát kíván állítani. A bejelentésen túl szükséges csatolni a társadalmi szervezetek bírósági nyilvántartásából a választás kitűzését követő en kiállított kivonatot. Gyakorlatilag ugyanolyan igazolást kell beszereznünk a nyilvántartást végz ő bíróságtól, mint amilyent a pályázatok- hoz csatolunk. Ezen túl a jelöl ő szervezet bejelentéséhez csatolni kell annak alapszabályát, amely bizonyítja, hogy a törvényben meghatározott feltételnek megfelelően, alapszabályá- ban rögzített célja az adott nemzeti vagy etnikai kisebbség képviselete. A bejelentéshez szükséges nyomtatványt a helyi választási irodánál lehet beszerezni. Amennyiben a jelöl ő szervezet több megye, illetőleg a főváros és valamely megye te- rületén is jelöltet vagy listát kíván állítani, az Országos Választási Bizottságnál, ha a jelöl ő szervezet csak egy megye, illetőleg a főváros területén belül, illető leg több településen kíván jelöltet állítani, a területi választási bizottságnál, ha a jelöl ő szervezet csak egy településen kíván jelöltet állítani, a helyi választási bi- zottságnál kell megtennie a bejelentést. A jelöl ő szervezet nyilvántartásba vételérő l az illetékes választási bizottság igazolást állít ki.
3 2. A jelöl ő szervezet jelöltet legkésőbb a szavazás napját megelőz ő 23. napig jelenthet be a helyi választási bizottságnál, az erre szolgáló nyomtatványon, amelyet szintén a választási irodától lehet beszerezni. A jelöltek eddig az ábécé szerint kerültek fel a listára, ezután ez másként lesz? A jelöltek ezután nem ábécérendben, hanem sorsolás útján fognak felkerülni a kislistára. Ez a szabály a települési kisebbségi önkormányzati képviselő k megválasztására szolgáló kislistára vonatkozik. A megyei és országos kisebbségi önkormányzati jelöltek sorrendjét a listát állító szervezet határozza meg. Hány tagú lesz egy kisebbségi önkormányzat? Meddig lesz működőképes, illetve hány tagtól szűnik meg? Valamennyi települési kisebbségi önkormányzat a település lakosságszámától függetlenül egységesen 5 fős lesz. A választásokat akkor lehet megtartani, ha legalább öt je- lölt van a településen. A települési kisebbségi önkormányzat működő képességének határa 3 f ő. Amennyiben a települési kisebbségi önkormányzat létszáma három f ő alá csökken, a te- lepülési kisebbségi önkormányzat megszűnik, hiszen a képviselő k száma a megválasztható képviselők számának fele alá csökkent. Időközi választás megtartására nincs lehetőség. Javaslom ezért, hogy a jelöl ő szerve- zetek több mint öt jelöltet állítsanak, annak érdekében, hogy a választási ciklust a kisebbségi önkormányzat eredményesen végig tudja dolgozni. (A képviselőtestület létszáma a kislistá- ról mindaddig feltölthet ő, amíg a listán van jelölt.) Ki, kik szavazhatnak? A települési kisebbségi önkormányzati választásokon csak azok szavazhatnak, akik a választói jegyzékben szerepelnek. Hogyan készül a választói jegyzék? A helyi választási iroda május 31-éig levél útján tájékoztatja a választójoggal rendelkez ő magyar állampolgárokat a kisebbségi választói jegyzékbe való felvétellel kapcsolatos tudnivalókról, és megküldi részükre a kisebbségi választói jegyzékbe vétel iránti kérelmet. A kisebbségi választói jegyzékbe való felvételt július 15. napjáig lehet kérni a lakcím
4 szerint illetékes helyi választási iroda vezetőjétől, a kérelemnek az önkormányzat épületé- ben elhelyezett gyűjtőládába helyezésével. A kisebbségi választói jegyzékbe való felvétel levélben is kérhet ő úgy, hogy az legké- sőbb a választás évének július 15. napjáig megérkezzen a helyi választási irodába. A kisebbségi választói jegyzékbe való felvétel iránti kérelmet kisebbségi választói jegyzékbe vétel iránti kérelem nyomtatványon lehet benyújtani. Kérelem tartalmazza a választópolgár családi és utónevét, születési családi és utónevét, lakóhelyét, személyi azonosítóját, nyilatkozatát arról, hogy az adott nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozik, továbbá az aláírását. Amennyiben a polgár több kisebbség választói jegyzékébe is kéri felvételét, valamenynyi kérelme érvénytelen. A jegyzék nem nyilvános. A helyi választási iroda vezetője legkésőbb július 15-én határozattal dönt a kérelmező kisebbségi választói jegyzékbe vételéről. Amennyiben a jegyzékbe való felvételt a választási iroda vezetője megtagadja, a hatá- rozat ellen jogorvoslattal lehet élni a választási bizottságnál. Hogyan fogunk szavazni? Egy községben, városban, kerületben egy-egy szavazókör lesz, ahol szavazni lehet a kisebbségi önkormányzatra? Minden településen egy kisebbségi szavazókör lesz, amely nem azonos helyen lesz a települési önkormányzati szavazókörrel. Ha nagy a város vagy a kerület, lehet-e több szavazófülkét, szavazókört kérni? Kitől, hogyan? A jogszabály egy szavazókör megnyitását teszi kötelező vé, de nem kizárt, hogy több szavazókör legyen, ezt a választási iroda vezetőjénél kell kezdeményezni. Kaphatnak-e a kisebbségek is hordozható urnát az idősek vagy betegek felkeresésére? Ha igen, kitől kell kérni, mikor és hogyan? Mozgó urnát a választópolgár kérhet, aki szavazni akar. A bejelentést a választás napján a szavazatszámláló bizottsághoz kell közölni. Ezt akár írásban vagy telefonon is meg lehet tenni.
5 Dr. Búzál Attila jogász válaszai Szavazhat-e a települési kisebbségi önkormányzati választásokon kettős állampolgár? A kisebbségi önkormányzati képviselők választásáról, valamint a nemzeti és etnikai kisebbségekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló évi CXIV. törvény 2. (1) bekezdése szerint a települési kisebbségi önkormányzati választásokon választó és választható (a továbbiakban: kisebbségi választópolgár), aki a) a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvényben meghatározott kisebbséghez tartozik, és a kisebbséghez tartozását vállalja és kinyilvánítja, b) magyar állampolgár, c) a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán választójoggal rendelkezik, és d) a kisebbségi választói jegyzékben szerepel. E rendelkezés nem zárja ki a kettős állampolgárokat a szavazásból, feltéve, hogy a választópolgár magyar állampolgár is. Tehát ha valamely választópolgár magyar állampolgársággal és valamely más állampolgársággal rendelkezik és megfelel a törvényben meghatározott egyéb feltételeknek, a választáson választhat és választható. Kell-e értesíteni a választópolgárt a kisebbségi választójogi jegyzékbe való felvételről? A Választási eljárásról szóló évi C. törvény (a továbbiakban: Ve.) 115/F. 5 (1) bekezdése kimondja a helyi választási iroda vezetője legkésőbb július 15-én határozattal dönt a kérelmező kisebbségi választói jegyzékbe vételéről. Véleményem szerint a döntést közölni kell az érintettel, mely határozati formában történik. (A törvény csak a kérelmező kisebbségi választói jegyzékbe vételének megtagadása esetén írja elő a döntés határozati formában történő haladéktalan közlését, de úgy gondolom, hogy a választópolgárnak joga van arra, hogy a jegyzékbe való felvételről is értesüljön. Ezt a kérdést a közlejövőben megalkotandó végrehajtási rendelet fogja feltehetően egyértelműsíteni.) Lesznek -e időközi kisebbségi választások? Nem. A települési kisebbségi önkormányzatok év október havi megválasztását
6 követően nem kerülhet sor a ciklusban időközi választásra, erre a törvény nem ad lehetőséget. Ennek alapvetően az az oka, hogy a települési kisebbségi önkormányzati választásokat követően haladéktalanul meg kell semmisíteni a kisebbségi választói jegyzéket. Ezzel gyakorlatilag a választói jegyzék megsemmisül, nem reprodukálható. Hány fő jelölhető a települési kisebbségi önkormányzati választásokon? A választást akkor lehet megtartani, ha legalább 5 jelölt van. Ennél több jelöltet természetesen lehet jelölni, sőt célszerű is. Miután nem lehet időközi választásokat tartani, célszerű több jelöltet állítani, annak érdekében, hogy a teljes választási ciklus alatt - az esetleges lemondások, vagy egyéb okok, pl.: elhalálozás - megüresedett képviselői helyeket be lehessen tölteni. Többször elhangzott a május 31-ei időpont, mi ez, milyen eljárási cselekmény határnapja ez? A helyi választási iroda a választás évében, tehát május 31-ig levél útján tájékoztatja a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán választójoggal rendelkező, október 1. napjáig nagykorúvá váló magyar állampolgárokat a kisebbségi választói jegyzékbe való felvétellel kapcsolatos tudnivalókról, és megküldi részükre a törvény 11. melléklete szerinti nyomtatványt. E nyomtatvány segítségével lehet kérni július 15. napjáig a kisebbségi választói jegyzékbe való felvételt a lakcím szerint illetékes helyi választási iroda vezetőjétől, a kérelemnek az önkormányzat épületében elhelyezett gyűjtőládába helyezésével. A kisebbségi választói jegyzékbe való felvétel levélben is kérhető úgy, hogy az legkésőbb a választás évének július 15. napjáig megérkezzen a helyi választási irodába. A kisebbségi választói jegyzékbe való felvétel iránti kérelem tartalmazza a polgár a) családi és utónevét, b) születési családi és utónevét, c) lakóhelyét, d) személyi azonosítóját (személyi számát, mely a hölgyek esetében 2-sel, míg az urak esetében 1-sel kezdődik) e) nyilatkozatát arról, hogy az adott nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozik, továbbá f) aláírását.
7 Jelentkezhet-e valaki több kisebbség választói névjegyzékébe? Ha valaki több kisebbség választói jegyzékébe is kéri felvételét, valamennyi kérelme érvénytelen. Mi történik akkor, ha két vagy több jelölt azonos számú szavazatot kap? A kisebbségi választópolgár legfeljebb 5 jelöltre szavazhat. Eredménytelen a választás, ha 5-nél kevesebb jelölt kap érvényes szavazatot. Képviselő az az 5 jelölt lesz, aki a legtöbb szavazatot kapta. Szavazategyenlőség esetén sorsolással kell megállapítani, hogy az egyenlő számú szavazatot elért jelöltek közül melyik szerez mandátumot. Az a jelölt, aki egyetlen szavazatot sem kapott, nem lehet képviselő. Melyek a kisebbségi törvény (1993. évi LXVII. törvény) november 25.napján hatályba lépett módosításainak azon rendelkezései, amelyet már a hatálybalépéstől, tehát már most is alkalmazni kell? A törvénymódosítás számos rendelkezése hatályba lépett, és november 25. napjától már az új szabályokat kell alkalmazni. A legfontosabbak ezek közül ( nem a teljesség igényével): 1. A helyi sajtó, a helyi hagyományápolás és kultúra, valamint a kollektív nyelvhasználat kérdéskörében a kisebbségi lakosságot e minőségében érintő helyi önkormányzati rendeletet a képviselő-testület csak az e lakosságot képviselő települési kisebbségi önkormányzat egyetértésével alkothatja meg. A kisebbségi intézmények vezetőinek kinevezésére (felmentésére, vezetői megbízás visszavonására) - ha nem a települési kisebbségi önkormányzat gyakorolja a kinevezési jogot, illetőleg a kisebbséghez tartozók képzésére is kiterjedő helyi önkormányzati döntés meghozatalára csak az érintett települési kisebbségi önkormányzat egyetértésével kerülhet sor. Települési kisebbségi önkormányzat hiányában az adott kisebbség helyi egyesületeinek véleményét ki kell kérni. Ha a helyi önkormányzat a fent említett egyetértés vagy vélemény hiányában dönt, az érintett települési kisebbségi önkormányzat kezdeményezésére a közigazgatási hivatal a döntést soron kívül megvizsgálja, és indokolt esetben jogorvoslatért a bírósághoz, illetve az Alkotmánybírósághoz fordulhat. A települési kisebbségi önkormányzat kezdeményezése a megtámadott döntés végrehajtására halasztó hatályú. Ha a közigazgatási hivatal nem ért egyet a települési kisebbségi önkormányzat kezdeményezésével és ezért nem fordul a bírósághoz vagy az Alkotmánybírósághoz, azt közvetlenül a kisebbségi önkormányzat is megteheti. A kisebbségi önkormányzat ilyen irányú kezdeményezése a végrehajtás szempontjából nem halasztó hatályú, azonban a kisebbségi önkormányzat a végrehajtás felfüggesztését kérheti a bíróságtól.
8 2. A települési kisebbségi önkormányzat képviselő-testülete szükség szerint, a szervezeti és működési szabályzatban meghatározott számú, de évente legalább négy ülést tart. Az ülést össze kell hívni a települési kisebbségi önkormányzati képviselők több, mint egyharmadának vagy a települési kisebbségi önkormányzat bizottságának indítványára. Az ülést az elnök hívja össze és vezeti. 3. A testület üléséről jegyzőkönyvet kell készíteni. A jegyzőkönyvet a kisebbség nyelvén és magyar nyelven vagy kizárólag magyar nyelven kell készíteni. A jegyzőkönyv elkészítéséről az elnök gondoskodik. A jegyzőkönyvet az elnök és a testület által - a képviselők közül - kijelölt jegyzőkönyv-hitelesítő írja alá. Az elnök a jegyzőkönyvet az ülést követő 15 napon belül megküldi a helyi önkormányzat jegyzőjének, aki azt 5 napon belül megküldi a közigazgatási hivatalnak. 4. A települési kisebbségi önkormányzat testületének döntéshozatalából kizárható az, akit vagy akinek hozzátartozóját az ügy személyesen érinti. A képviselő köteles bejelenteni a személyes érintettséget. A kizárásról az érintett képviselő kezdeményezésére vagy bármely más települési kisebbségi önkormányzati képviselő javaslatára a testület dönt. A kizárt képviselő a határozatképesség szempontjából jelenlévőnek minősül. 5. A települési kisebbségi önkormányzat testülete évente legalább egyszer közmeghallgatást tart. 6. A települési kisebbségi önkormányzat testülete a megbízatásának lejárta előtt név szerinti szavazással, minősített többségű döntéssel kimondhatja a feloszlását. 7. A települési kisebbségi önkormányzat elnöke a helyi önkormányzat képviselő-testületi ülésén tanácskozási joggal vesz részt. Fontos felhívnom a figyelmet arra, hogy a fent ismertetett, a települési kisebbségi önkormányzatok működésére vonatkozó szabályok csak a legfontosabb változások a jogszabályban, ezért elemi érdeke mindenkinek, hogy a jogszabályt alaposan tanulmányozza át! Mely nemzetiségi civil szervezetek jelölhetnek kisebbségi képviselőt? Hogyan? Hol? A jelölő szervezetek felelőssége? A települési kisebbségi önkormányzati választások előkészülete meghatározó időszakába lépett, miután a választói jegyzékbe való felvételi eljárás szakasza lezárult július 15-ével, és azokon a településeken, ahol legalább harminc választópolgárt felvettek a választói jegyzékbe, kiírták a települési kisebbségi önkormányzati választásokat. A választásokon csak olyan jelölt indulhat akit valamely jelölő szervezet jelölt. A törvény alkalmazásában jelölő szervezet: az egyesülési jogról szóló törvény szerint bejegyzett olyan társadalmi szervezet (ide nem értve a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvény szerint bejegyzett szervezetet), amelynek alapszabályában a települési kisebbségi önkormányzati
9 választás évét megelőző legalább 3 éve - rögzített célja az adott nemzeti vagy etnikai kisebbség képviselete; Az elmúlt időszakban több kérdés merült fel azzal kapcsolatban, hogy mit kell érteni a törvény azon megfogalmazásán, hogy a szervezet rögzített célja az adott nemzeti vagy etnikai kisebbség képviselete. Ezzel kapcsolatban az Országos Választási Bizottság (a továbbiakban: OVB) is állást foglalt. Az OVB 20/2006.(VII.4.) számú állásfoglalása szerint: A évi választási eljárás során az a szervezet vehető nyilvántartásba jelölő szervezetként, mely megfelel az alábbi együttes feltételeknek: - a törvény hatályba lépését, azaz november 25-ét megelőzően nyilvántartásba vették, - az egyesülési jogról szóló törvény hatálya alá tartozó szervezet, kivéve a pártokat, - egy meghatározott kisebbség érdekeit jeleníti meg, - az alapszabálya utal a kisebbség képviseletére. A nemzeti és etnikai kisebbség képviseletét jelenti minden olyan tevékenység, ami a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló évi LXXVII. törvény 6/A. (1) bekezdése 1. pontjának a) alpontja szerinti kisebbségi közügy megvalósítását mozdítja elő. A feltételek vizsgálatához a szervezetnek a bejelentéséhez csatolnia kell: - azt a bírósági igazolást, mely tanúsítja, hogy a szervezetet már a törvény hatályba lépése előtt bejegyezték az egyesületek nyilvántartásába, és működése azóta a bejelentésig folyamatos; - az alapszabályát, melyből kitűnik a szervezet célja. A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló évi LXXVII. törvény 6/A. (1) bekezdése 1. pontjának a) alpontja: 1. kisebbségi közügy: a) az e törvényben biztosított egyéni és közösségi jogok érvényesülése, a kisebbséghez tartozók érdekeinek kifejezésre juttatása - különösen az anyanyelv ápolása, őrzése és gyarapítása, továbbá a kisebbségek kulturális autonómiájának a kisebbségi önkormányzatok által történő megvalósítása és megőrzése - érdekében a kisebbségekhez tartozók meghatározott közszolgáltatásokkal való ellátásával, ezen ügyek önálló vitelével és az ehhez szükséges szervezeti, személyi és anyagi feltételek megteremtésével összefüggő ügy, Fentiek értelmében tehát minden olyan szervezet jelölő szervezet lehet, amely megfelel a fenti, együttesen fennálló feltételeknek. Fontos, hogy a törvényi feltételeknek megfelelő szervezetek csak olyan jelölteket jelöljenek, akik valóban az adott közösséghez tartoznak.
10 Ki lehet jelölt? Milyen kritériumoknak kell megfelelnie? Hogyan jelöli őt a civil szervezet? Jelölt az a választópolgár lehet, aki a) a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvényben meghatározott kisebbséghez tartozik, és a kisebbséghez tartozását vállalja és kinyilvánítja, b) magyar állampolgár, c) a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán választójoggal rendelkezik, és d) a kisebbségi választói jegyzékben szerepel (az állandó lakóhelyén felvették a kisebbségi választói jegyzékbe.) A jelölő szervezet alapszabályában vagy ha ilyen rendelkezés nincs a döntéshozó szerve által meghatározott feltételek alapján jelöli a jelöltet, oly módon, hogy a helyi választási bizottságnál bejelenti. (Egyéni jelölt bejelentésére szolgáló űrlap, KisE jelöléssel). Bejelentéshez szükséges nyomtatvány beszerezhető a helyi választási irodákban, vagy letölthető a honlapról. Választások. Ki választhat? Hogyan kell helyesen szavazni? Mi van, ha például 50-en jelentkeztek a névjegyzékre, de csak 5-en mennek el (ad abszurdum) szavazni? Mikor érvényes vagy érvénytelen a szavazás? Az előző kisebbségi önkormányzat mandátuma október 1-ével jár le, hogyan alakul meg az új önkormányzat, mikor kezdheti el a munkáját? Szavazni csak azok a polgárok mehetnek el, akik a választói jegyzéken szerepelnek. Valamennyi választópolgár, aki kérte a jegyzékre való felvételét és fel is vették arra, értesítést kapott a helyi választási irodától, hogy a települési kisebbségi önkormányzati választások melyik szavazókörben kerülnek lebonyolításra. A választópolgár csak ebben a szavazókörben adhatja le szavazatát. A választópolgár szavazata akkor érvényes, ha legfeljebb 5 (öt) jelöltre adja le szavazatát. (Tehát ötnél kevesebb jelöltre szavazhat, de ötnél többre nem.) A választások eredményességéhez és érvényességéhez nem kell valamennyi választói jegyzékbe felvett választópolgárnak szavaznia. Érvényességi küszöb nincs. Ad absurdum előfordulhat, hogy egy választópolgár is eldöntheti a választásokat, ha érvényesen szavaz. Érvényes a szavazás akkor, ha 5 jelöltet megválasztanak. Eredménytelen a választás, ha 5-nél kevesebb jelölt kap érvényes szavazatot. Képviselő az az 5 jelölt lesz, aki a legtöbb szavazatot kapta. Szavazategyenlőség esetén sorsolással kell megállapítani, hogy az egyenlő számú szavazatot elért jelöltek közül melyik szerez mandátumot. Az a jelölt, aki egyetlen szavazatot sem kapott, nem lehet képvise-
11 lő. A megválasztott települési kisebbségi önkormányzat testületének alakuló ülését a helyi választási bizottság elnöke a választást követő 15 napon belülre hívja össze. Az alakuló ülést a legidősebb települési kisebbségi önkormányzati képviselő, mint korelnök vezeti. Az új képviselőtestület az alakuló ülést követően kezdheti meg munkáját. VÁRJUK A TOVÁBBI KÉRDÉSEKET!
Óbarok Község Önkormányzat Helyi Választási Iroda 2063 Óbarok, Iskola u. 3. Tel.: 22/ Fax.: 22/
Óbarok Község Önkormányzat Helyi Választási Iroda 2063 Óbarok, Iskola u. 3. Tel.: 22/704-147 Fax.: 22/704-777 Tisztelt Választópolgárok! A Köztársasági Elnök 2010. október 3. napjára (vasárnapra) tűzte
II. fejezet A választók nyilvántartása
1990. évi LXIV. törvény a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról I. fejezet A választójog 1. (1) A választópolgár a választójogát szabad elhatározása alapján gyakorolja. (2) A választópolgár
VÁLASZTÁSI FÜZETEK 176. TÁJÉKOZTATÓ
VÁLASZTÁSI FÜZETEK 176. TÁJÉKOZTATÓ a kisebbségi szervezetek részére a területi és az országos kisebbségi önkormányzati választásokról KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI IRODA
ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ TISZTELT VÁLASZTÓPOLGÁR!
ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ TISZTELT VÁLASZTÓPOLGÁR! A Magyar Köztársaság Elnökének döntése alapján 2006. október 1- jén ismét települési önkormányzati képviselők, polgármesterek és megyei közgyűlési
Külföldön élő (magyarországi lakcím nélküli) magyar állampolgár szavazhat-e az önkormányzati választáson? Nem, mivel nincs magyarországi lakcíme.
1 Forrás: www.valasztas.hu Gyakran ismételt kérdések Hány évre választjuk a helyi önkormányzati képviselőket és polgármestereket? A helyi önkormányzati képviselőket és polgármestereket az idei évtől kezdve
Önkormányzati választás gyakran ismételt kérdések
Önkormányzati választás gyakran ismételt kérdések Hány évre választjuk a helyi önkormányzati képviselőket és polgármestereket? A helyi önkormányzati képviselőket és polgármestereket az idei évtől kezdve
A választási bizottságra vonatkozó általános szabályok a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény alapján
A választási bizottságra vonatkozó általános szabályok a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény alapján II. FEJEZET A VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁGOK 10. A választási bizottság 14. (1) A választási
2010. évi L. törvény. a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról 1 I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1.
Hatály: 2014.XI.26. - 2010. évi L. törvény a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról 1 I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A választójog 1. (1) A választópolgár a választójogát
TUDNIVALÓK A HELYI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK ÉS POLGÁRMESTEREK, VALAMINT A NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK VÁLASZTÁSÁRÓL
TUDNIVALÓK A HELYI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK ÉS POLGÁRMESTEREK, VALAMINT A NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK VÁLASZTÁSÁRÓL Hány évre választjuk a helyi önkormányzati képviselőket és polgármestereket?
Magyar joganyagok évi L. törvény - a helyi önkormányzati képviselők és polgá 2. oldal d) lakosig 8 fő. 5. (1) A nél több lakosú
Magyar joganyagok - 2010. évi L. törvény - a helyi önkormányzati képviselők és polgá 1. oldal 2010. évi L. törvény a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról 1 I. FEJEZET ÁLTALÁNOS
Tájékoztató a október 12-i önkormányzati választással kapcsolatos általános tudnivalókról
Tájékoztató a 2014. október 12-i önkormányzati választással kapcsolatos általános tudnivalókról Tisztelt Választópolgárok! Magyarország köztársasági elnöke kitűzte a 2014. évi helyi önkormányzati képviselő
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-713 Telefax: (46) 352-525 E-mail: [email protected] III-1395-5/2014. a Borsod-Abaúj-Zemplén
Országgyűlési választások - 2014
Országgyűlési választások - 2014 ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐK VÁLASZTÁSA 2014 Tisztelt Választópolgárok! A Magyar Köztársaság Elnöke a 16/2014. (I. 18.) KE határozatával az országgyűlési képviselők 2014. évi
HELYI VÁLASZTÁSI IRODA KÖZLEMÉNYE
HELYI VÁLASZTÁSI IRODA KÖZLEMÉNYE A Köztársasági Elnök a 308/2019. (VII.26.) számú határozatában a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásának időpontját 2019. október 13. napjára tűzte
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-713 Telefax: (46) 352-525 E-mail: [email protected] III-1370-4/2014. a Borsod-Abaúj-Zemplén
ADATLAP a szavazatszámláló bizottság választott tagjainak, póttagjainak adatairól
ADATLAP a szavazatszámláló bizottság választott tagjainak, póttagjainak adatairól Név:.... Lakcím : Debrecen,.. utca szám em. ajtó Levelezési cím: Debrecen,. utca szám em. ajtó (Amennyiben a levelezési
JEGYZİKÖNYV. Tevel Község Helyi Választási Bizottsága ülésérıl
JEGYZİKÖNYV ülésérıl Az ülés helye: Az ülés ideje: Az ülés tárgya: Tevel, Fı u. 288. Tanácsterem 2010. augusztus 25. nap 16.00 óra Kisebbségi önkormányzati képviselıjelöltek nyilvántartásba vétele Jelen
H a t á r o z a t o t. Felsőcsatár településen működő Helyi Választási Bizottság
HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG FELSŐCSATÁR 9794 Felsőcsatár, Petőfi u. 74. Tel.: 94/351-000 Száma: 1/2015. (V.06.) HVB Tárgy: Felsőcsatár településen időközi választás kitűzése Felsőcsatár településen működő
HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3296 Zaránk, Fő u. 21. sz. Telefon/fax: 36 / 471-983, 471 978 e-mail: [email protected], jegyzo@tarnamera.
HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3296 Zaránk, Fő u. 21. sz. Telefon/fax: 36 / 471-983, 471 978 e-mail: [email protected], [email protected] Helyi Választási Bizottság 21/2014.(X. 12.) sz. határozata
Tisztelt Választópolgárok! A köztársasági elnök a 270/2014. (VII. 23.) KE határozatával
Tisztelt Választópolgárok! A köztársasági elnök a 270/2014. (VII. 23.) KE határozatával a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2014. évi általános választásának időpontját 2014. október 12.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LOS ANGELES-I FŐKONZULÁTUSA KÖZLEMÉNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE KITŰZTE AZ ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐK 2010. ÉVI VÁLASZTÁSÁT.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LOS ANGELES-I FŐKONZULÁTUSA KÖZLEMÉNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE KITŰZTE AZ ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐK 2010. ÉVI VÁLASZTÁSÁT. MAGYARORSZÁGON AZ ELSŐ FORDULÓ NAPJA: 2010. ÁPRILIS 11.
VANYOLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 6/2001. (VI.25.) rendelete. a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről* Általános rendelkezések
VANYOLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 6/2001. (VI.25.) rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről* Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló
HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3630 Putnok, Kossuth út 5. Tel.: 48/530-010 Fax: 48/530-054
HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3630 Putnok, Kossuth út 5. Tel.: 48/530-010 Fax: 48/530-054 A Putnoki Helyi Választási Bizottság 55/2014. (X.13.) határozata A Putnoki Helyi Választási Bizottság roma nemzetiségi
ÁLTALÁNOS RERNDELKEZÉSEK 1..
TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATII KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2002..((II.. 311..)) KT.. SSZ.. RENDELETE A HELYII NÉPSSZAVAZÁSSRÓL ÉSS NÉPII KEZDEMÉNYEZÉSSRÖL A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Törvény
T Á J É K O Z T A T Ó a bírósági ülnökök évi választásáról. A legutóbbi ülnökválasztás március 7. napja és április 30. napja között volt.
1. számú melléklet T Á J É K O Z T A T Ó a bírósági ülnökök 2019. évi választásáról A legutóbbi ülnökválasztás 2015. március 7. napja és április 30. napja között volt. A bírák jogállásáról és javadalmazásáról
A választójogosultak bejelentett lakóhelyükön, lakóhely hiányában bejelentett érvényes tartózkodási helyükön szerepelnek a névjegyzékben.
Tisztelt Választópolgárok! A 2010. október 3-ra kitűzött helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán választójoggal rendelkezik a Magyar Köztársaság területén lakóhellyel vagy bejelentett
Kisköre Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 712001.(VIII. 27.) rendelete
Kisköre Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 712001.(VIII. 27.) rendelete A helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (továbbiakban: Ötv.)
Határozat. a települési nemzetiségi önkormányzati képviselő választás eredményének megállapításához. A Csömöri Helyi Választási Bizottság
Határozat a települési nemzetiségi önkormányzati képviselő választás eredményének megállapításához A Csömöri Helyi Választási Bizottság 47/2014. (X.13.) határozata A Csömöri Helyi Választási Bizottság
Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2007. (XI.12.) számú rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről
Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2007. (XI.12.) számú rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (továbbiakban:
Határozat. az egyéni listás települési önkormányzati képviselő választás eredményének megállapításához. A Tarany községi Helyi Választási Bizottság
Határozat az egyéni listás települési önkormányzati képviselő választás eredményének megállapításához A Tarany községi Helyi Választási Bizottság 37/2014. (X. 12.) határozata A Tarany községi Helyi Választási
Verpelét Város Helyi Választási bizottsága 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u /2014. (X.12.) számú HVB határozat. határozatot:
Verpelét Város Helyi Választási bizottsága 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. 59/2014. (X.12.) számú HVB határozat Verpelét Város Helyi Választási Bizottsága (a továbbiakban: Bizottság) a helyi önkormányzati
10/2005. (X. 27.) rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésrôl
LEVÉL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 1 KÉPVISELÔ-TESTÜLETÉNEK 10/2005. (X. 27.) rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésrôl A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (továbbiakban: Ötv.)
Ipolytölgyes Községi Önkormányzat Képviselő-Testülete. 4/2002.(III.27.) Rendelete. A helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről
Ipolytölgyes Községi Önkormányzat Képviselő-Testülete 4/2002.(III.27.) Rendelete A helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Tv. ( továbbiakban Ötv.)
Ludányhalászi Községi Önkormányzat Képviselőtestületénél 7/2001. (IV.20.) rendelete a helyi népszavazásról és népi kedvezményezésről
Ludányhalászi Községi Önkormányzat Képviselőtestületénél 7/2001. (IV.20.) rendelete a helyi népszavazásról és népi kedvezményezésről A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Törvény (továbbiakban:
HELYI VÁLASZTÁSI IRODA 8181 Berhida, Veszprémi út 1-3. Tel: 88/ , fax: 88/
HELYI VÁLASZTÁSI IRODA 8181 Berhida, Veszprémi út 1-3. Tel: 88/585-600, fax: 88/596-581 e-mail: [email protected] VÁLASZTÁSI KÖZLEMÉNY Berhida Város Helyi Választási Iroda (HVI) vezetőjeként a 2019. október
Nemzetiségi önkormányzati választási segédlet
Nemzetiségi önkormányzati választási segédlet 1. A választás kitűzése: 1.1. A választás napját 2014. október 5-re feltételezve, a német nemzetiségi önkormányzati választást 2014. július 23. napjáig a Nemzeti
Múcsonyi Helyi Választási Bizottság
Múcsonyi Helyi Választási Bizottság 3744 Mucsony, Fő út 2. : 48/403-078 Fax: 48/403-078/126 sz. mellék hivatali e-mail: [email protected] A Múcsonyi Helyi Választási Bizottság 51/2014. (X.12.) határozata
Gyöngyössolymos Község Önkormányzat Képviselő-testülete napján tartandó testületi ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Gyöngyössolymos Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2014.. napján tartandó testületi ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Gyöngyössolymos Község Önkormányzat Képviselő
Tájékoztató a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek évi választásáról
Tájékoztató a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2014. évi választásáról Tisztelt Választópolgárok! A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2014. évi általános választására 2014.
SAND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8/2001. (VII.12.) RENDELETE. a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről
SAND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8/2001. (VII.12.) RENDELETE a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (továbbiakban: Ötv.) 50.
Maglód Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének. a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről 1
Maglód Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2004.(III.29.)Kt. rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről 1 A rendelet hiteléül: Maglód, 2009. január 20. Margruber János jegyző
A Tolna Megyei Önkormányzat 21/2007. (IX. 28.) önkormányzati rendelete a megyei népszavazásról és népi kezdeményezésről
1. oldal A Tolna Megyei Önkormányzat 21/2007. (IX. 28.) önkormányzati rendelete a megyei népszavazásról és népi kezdeményezésről A megyei népszavazás és a megyei népi kezdeményezés Tolna megye polgárainak
HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3654 Bánréve Kossuth út 24. Tel.: 48/ Fax: 48/
HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3654 Bánréve Kossuth út 24. Tel.: 48/554-900 Fax: 48/554-900 A Bánréve Helyi Választási Bizottság 44/2014. (X.13.) határozata A Bánrévei Helyi Választási Bizottság roma nemzetiségi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Alsózsolca Város Helyi Választási Bizottsága 3571Alsózsolca Kossuth Lajos u. 138 8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült : Helye: 2014. október hó 13. napján.- 3:25 órakor kezdődő Alsózsolca Város Helyi
Tájékoztató az Európai Parlament tagjainak választásához kapcsolódó tudnivalókról Ezúton tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy Magyarország
Tájékoztató az Európai Parlament tagjainak választásához kapcsolódó tudnivalókról 2019. Ezúton tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy Magyarország Köztársasági Elnöke az Európai Parlament tagjainak 2019.
Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. 6/1992. (V.20.) KT. sz. rendelete. a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről
Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6/1992. (V.20.) KT. sz. rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Demokratikus Koalíció Döntési és választási szabályzat
Demokratikus Koalíció Döntési és választási szabályzat (egységes szerkezetben a 2017. március 17-én elfogadott módosításokkal) A Demokratikus Koalíció (a továbbiakban: DK) Elnöksége (a továbbiakban: Elnökség)a
32/2006.(VI.21.) rendelete egységes szerkezetbe foglalt szövege
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete A TELEPÜLÉSRÉSZI ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁS ELJÁRÁSI SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ a 28/2010. (VII.19.) önkormányzati rendelet által módosított 32/2006.(VI.21.) rendelete
25/2006. (V. 5.) BM rendelet
25/2006. (V. 5.) BM rendelet a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvénynek a kisebbségi választói jegyzék összeállítása során történő végrehajtásáról A választási eljárásról szóló 1997. évi C.
Nagyberény Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 8/2005. (VIII.3.) számú rendelete A HELYI NÉPSZAVAZÁSRÓL ÉS NÉPI KEZDEMÉNYEZÉSRŐL
Nagyberény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2005. (VIII.3.) számú rendelete A HELYI NÉPSZAVAZÁSRÓL ÉS NÉPI KEZDEMÉNYEZÉSRŐL A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Törvény / továbbiakban:
T Á J É K O Z T A T Ó a bírósági ülnökök évi soron kívüli választásáról
1. sz. melléklet T Á J É K O Z T A T Ó a bírósági ülnökök 2018. évi soron kívüli választásáról A legutóbbi ülnökválasztás 2015. március 7. napja és április 30. napja között volt. A bírák jogállásáról és
Váraszó Község Helyi Választási Bizottság 1/2017. (VIII.7.) számú HATÁROZATA
Váraszó Község Helyi Választási Bizottság 1/2017. (VIII.7.) számú HATÁROZATA Váraszó Község Helyi Választási Bizottsága 2017. augusztus 7. napján tartott ülésén az időközi polgármester választás tárgyában
Népszavazás Gyakran ismétlődő kérdések és válaszok ELŐKÉSZÜLETEK: Meddig érkezik meg az értesítő a névjegyzékbevételről?
Népszavazás 2016. Gyakran ismétlődő kérdések és válaszok ELŐKÉSZÜLETEK: Meddig érkezik meg az értesítő a névjegyzékbevételről? Azt a választópolgárt, aki legkésőbb a szavazás napját megelőző ötvennyolcadik
Országgyűlési Választás 2014
HELYI VÁLASZTÁSI IRODA VEZETŐJE 5400 Mezőtúr, Kossuth tér 1. (56) 551 900, (56) 350-971 E-mail: [email protected] Országgyűlési Választás 2014 TISZTELT MEZŐTÚRI VÁLASZTÓPOLGÁROK! A köztársasági elnök 16/2014.
Nyékládháza Város Önkormányzatának. 8/2001. (VI. 26.) sz. rendelete. a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről
Nyékládháza Város Önkormányzatának 8/2001. (VI. 26.) sz. rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről Nyékládháza Város Képviselő-testülete a helyi közakarat demokratikus kinyilvánítása érdekében
Határozat. az egyéni listás települési önkormányzati képviselő választás eredményének megállapításához. A Csömöri Helyi Választási Bizottság
Határozat az egyéni listás települési önkormányzati képviselő választás eredményének megállapításához A Csömöri Helyi Választási Bizottság 45/2014. (X. 13.) határozata A Csömöri Helyi Választási Bizottsága
Országgyűlési képviselők választása évi CCIII. törvény
Egyéb Megüresedett sorsa Eredmény megállapítása Szavazás Jelölt- és listaállítás Mandátumok száma Országgyűlési k választása 2011. évi CCIII. törvény összesen 199 106 egyéni választókerületben (EVK) Indulni
HELYI V ÁLA SZTÁSI BIZOTTSÁG 3654 Bánréve Kossuth út 24. Tel.: 48/ Fax: 48/
HELYI V ÁLA SZTÁSI BIZOTTSÁG 3654 Bánréve Kossuth út 24. Tel.: 48/554-900 Fax: 48/554-900 ' A Bánrévei Helyi Választási Bizottság 43/2014. (X.13.) határozata A Bánrévei Helyi Választási Bizottság a helyi
Közgyűlés lebonyolításának rendje és választási szabályzata
SzMSz 3. sz. melléklete Közgyűlés lebonyolításának rendje és választási szabályzata Érvényes: 2012. május 24-től visszavonásig 1 Hűtő- és Klímatechnikai Vállalkozások Szövetsége tisztújító/választó közgyűlés
Újpalota Sportegyesület. Alapszabály
Újpalota Sportegyesület Alapszabály Az Újpalota Sportegyesület alakuló közgyűlése az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, illetőleg a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi
Munkavédelmi képviselő. választási szabályzat. a Kodolányi János Főiskolán
Munkavédelmi képviselő választási szabályzat a Kodolányi János Főiskolán Székesfehérvár, 2016 Bevezető A munkavédelmi választással kapcsolatos tudnivalók, a munkavédelemről szóló 1993. évi XCII. törvényben
Az önkormányzati választással kapcsolatban felmerülő gyakori kérdések
Az önkormányzati választással kapcsolatban felmerülő gyakori kérdések Hány évre választjuk a helyi önkormányzati képviselőket és polgármestereket? A helyi önkormányzati képviselőket és polgármestereket
A Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezete Választási Szabályzata
A Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezete Választási Szabályzata A szabályozási dokumentum alkalmazási területe: kiterjed a TUDOSZ minden szervezeti egységére, tisztségviselőjére, tagjára és munkatársára.
Jegyzőkönyv. Kérte a testület határozathozatalát a napirendet illetően.
Jegyzőkönyv Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 27-én Szegvári Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében tartott ALAKULÓ ÜLÉSÉRŐL. Jelen vannak:
1. A választás kitűzése
1. A választás kitűzése 1.1. A német nemzetiségi önkormányzati választást 2019. július 31. napjáig a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) azokon a településeken tűzi ki, amelyeken a 2011. évi népszámláláson
T Á J É K O Z T A T Ó a bírósági ülnökök választásáról
T Á J É K O Z T A T Ó a bírósági ülnökök választásáról Magyarország köztársasági elnöke az Országos Bírósági Hivatal elnökének előterjesztésére az ez évi ülnökválasztást várhatóan 2015. március 7. napja
JEGYZŐKÖNYV készült a IX. Helyi Választási Bizottság án 8.30 órakor tartott üléséről. Bp. IX. Bakáts tér 14. II.
IX. Helyi Választási Bizottság JEGYZŐKÖNYV készült a IX. Helyi Választási Bizottság 2017. 03. 02-án 8.30 órakor tartott üléséről Ülés helye: Polgármesteri Hivatal Bp. IX. Bakáts tér 14. II. emeleti ülésterem
KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNY. A bírósági ülnökök jelöléséről
KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNY A bírósági ülnökök jelöléséről Magyarország köztársasági elnöke az Országos Bírósági Hivatal elnökének előterjesztése alapján kitűzte a 2015. évi ülnökválasztást, mely 2015. március
HELYI VÁLASZTÁSI IRODA VEZETŐJE
TÁJÉKOZTATÓ és KÖZLEMÉNY a 2014. október 12. napján tartandó önkormányzati és nemzetiségi választásokról, jelölésről, ajánlásról, ajánlási küszöbről, határidőkről Tisztelt Választópolgárok, Jelöltek! A
Az új magyar választási rendszer
Az új magyar választási rendszer Dr. Smuk Péter, egyetemi docens Széchenyi István Egyetem, Győr a demokratikus rendszer "a politikai döntéshozatal céljával létrehozott olyan intézményes berendezkedés,
SZÜLŐI SZERVEZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Iskola 8000 Székesfehérvár, Koppány u. 2/a. SZÜLŐI SZERVEZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2010. NOVEMBER 1 Általános rendelkezések Az Iskola Szülői Szervezete
2016. JÚNIUS 10-RE ÖSSZEHÍVOM A ZENTAI KÖZSÉGI KÉPVISELŐ-TESTÜLET 1. ALAKULÓ ÜLÉSÉT
Szerb Köztársaság Vajdaság Autonóm Tartomány Zenta község Zenta Község Képviselő-testülete Szám: 1/2016-I Kelt: 2016. május 9. Z e n t a Zenta község statútumának (Zenta Község Hivatalos Lapja, 5/2011.
