Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Polgármestere 2461 Tárnok, Dózsa Gy. út
|
|
- Klaudia Faragóné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Polgármestere 2461 Tárnok, Dózsa Gy. út Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete Előterjesztés a Képviselő-testület december 11-ei ülésére Tárgy: étkezési térítési díjakról szóló rendeletek módosítása (a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló 4/2011. (II.11.) számú önkormányzati rendelet, valamint a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról szóló 5/2011. (II.11.) számú önkormányzati rendelet módosításáról) Tisztelt Képviselő-testület! A közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV.30.) EMMI rendelet az 1-6 éves korosztály számára már január 1-től, a többiek számára folyamatosan szigorítja a közétkeztetési előírásokat, annak való megfelelés többletköltséget jelent a közétkeztetésben. Az étkezéssel kapcsolatos nyersanyagárak és energiaköltségek emelkedése is indokolttá teszik az étkezési díjak felülvizsgálatát, tekintettel arra is, hogy a díjak közel 3 éve nem emelkedtek és akkor is mindössze 5 %-kal. A mellékeltet rendelet-tervezet a szociális étkezés térítési díjait átlagosan 40 Ft-os emelkedésére tartalmaz javaslatot, amely jelenlegi számításaink szerint fedezni tudja a többletköltségeket, azonban a tapasztalatok után nem kizárt, hogy további emelésre lesz szükség a közeljövőben. Előzetes hatásvizsgálat a rendelethez: A jogalkotásról szóló évi CXXX. törvény 17. (1) alapján az alábbiakról tájékoztatom a tisztelt Képviselő testületet. A tervezett jogszabály jelentősnek ítélt hatásai: társadalmi, gazdasági, költségvetési hatása: biztosabban tervezhető a közétkeztetésre fordított összeg, jelentős többletterhet nem jelent a családoknak a jogszabály megalkotásának szükségessége, elmaradásának várható következménye: többletköltséget okoz az önkormányzatnak a jogszabály alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételek: személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi többletforrást várhatóan nem igényel
2 A jogalkotásról szóló évi CXXX. törvény 18. alapján az előterjesztésben kifejtettek egyben a jogszabály indokolása is. Kérem Tisztelt Képviselő-testületet a mellékelt rendelet-tervezetek elfogadására. A rendelet-tervezetek elfogadásához minősített többség szükséges az Mötv. alapján. Tárnok, december 4. Szolnoki Gábor polgármester Törvényességi felügyelet: dr. Simon Mária jegyző
3 Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének /2014. (..) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló 4/2011. (II.11.) számú önkormányzati rendelet módosításáról
4 Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló többször módosított évi III. törvény (továbbiakban: Sztv.) 62. (2) bek., a 92. (1) (2) bek., valamint a 115. (3) bekezdésében kapott felhatalmazások alapján a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló 4/2011. (II.11.) számú önkormányzati rendeletét (a továbbiakban: R ) az alábbiak szerint módosítja: 1. A R 1. számú mellékletének helyébe jelen rendelet 1. számú melléklete lép. 2. Jelen rendelet február 1. napján lép hatályba. Szolnoki Gábor polgármester Dr. Simon Mária jegyző Záradék: A rendeletet a képviselő-testület a ülésén fogadta el. A rendelet kihirdetve: Hatálybalépés: február 1. A kihirdetés megtörtént igazolja: 1. számú melléklet A Szociális étkezés intézményi térítési díja (ÁFA nélkül): A 11. a) pontja esetén: A 11. b) pontja esetén: 442,- Ft 492,- Ft Gondozási óradíj intézményi térítési díja (ÁFA nélkül): 210,- Ft
5 Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének /2014. (..) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról szóló 5/2011. (II.11.) számú önkormányzati rendelet módosításáról
6 Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. tv. 29. (1)-(2) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról szóló 5/2011. (II.11.) számú önkormányzati rendeletét (a továbbiakban: R ) az alábbiak szerint módosítja: 1. A R 1. számú mellékletének helyébe jelen rendelet 1. számú melléklete lép. 2. A R 2. számú mellékletének helyébe jelen rendelet 2. számú melléklete lép. 3. Jelen rendelet február 1. napján lép hatályba. Szolnoki Gábor polgármester Dr. Simon Mária jegyző Záradék: A rendeletet a képviselő-testület a. ülésén fogadta el. A rendelet kihirdetve: Hatálybalépés: február 1. A kihirdetés megtörtént igazolja: 1. számú melléklet A gyermekétkeztetés intézményi térítési díja (ÁFA nélkül) a) 3-szori étkezés Óvoda: reggeli 61,-Ft ebéd 185,-Ft uzsonna 54,-Ft összesen: 300,-Ft b) 3-szori étkezés Iskola: reggeli 65,-Ft ebéd 241,-Ft uzsonna 56,-Ft összesen: 362,-Ft c) 1-szeri étkezés (ebéd) Iskola: 251,-Ft 2. számú melléklet A Családi Napközi térítési díjai (ÁFA nélkül) Családi napközi keretében biztosított személyes szolgáltatás intézményi térítési díja Ft/nap. Családi napköziben biztosított napi négyszeri étkezés térítési díja: 502,- Ft
7 Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Polgármestere 2461 Tárnok, Dózsa Gy. út Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete Előterjesztés a képviselő-testület december 11-i ülésére Tárgy: Tájékoztató a Belügyminiszter által kiírásra kerülő évi Startmunka Mintaprogramról Tisztelt Képviselő-testület! A Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége tájékoztatása szerint várhatóan év márciusában ismét kiírásra fog kerülni a Startmunka Mintaprogram. A startmunka mintaprogramok, eddig többnyire a hátrányos helyzetű kistérségek részére kerültek kiírásra, azonban a kormány előreláthatólag - lehetőséget biztosít minta értékű, értéktemető programok helyi szintű megvalósítására a nem hátrányos helyzetű települések körében is ben a mellékelt tájékoztató anyag szerinti mintaprogramok kerültek kiírásra. (1. sz. melléklet) A település adta lehetőségeket és a hosszú távú terveket figyelembe véve javasoljuk annak képviselő-testületi meghatározását, hogy a pályázat kiírása esetén milyen mintaprogram megvalósítására készüljünk fel. Radics Ernő alpolgármester úr javaslata a mezőgazdasági mintaprogram való részvétel. A mintaprogramban való részvétel esetén a szabályozás várható alakulása fő vonalakban, figyelembe véve az előző évek pályázati kiírásait: A bérköltségek támogatása: % A foglalkoztatáshoz kapcsolódó közvetlen költségek támogatása: % (pl. munkruha, egészségügyi alkalmassági vizsgálat, munkaeszköz stb. a pontos támogatott közvetlen költségek a pályázati kiírásban fognak szerepelni.) Az egyéb felmerülő költségek: önkormányzat teljesen saját forrásból 11 hónapot finanszíroz a pályázat a mintaprogram fenntartását legalább 2-3 évre kell vállalni az önkormányzatnak, A mezőgazdasági mintaprogram esetében o a közfoglalkoztatás elsősorban a saját tulajdonban álló
8 földterületen, telken kell megvalósítani. Amennyiben a közfoglalkoztató nem rendelkezik megfelelő ingatlannal engedélyezhető a közfoglalkoztatási program bérleti, haszonbérleti vagy ingyenes haszonkölcsön szerződés alapján jogszerűen a közfoglalkoztató birtokába kerülő magán ingatlanon történő megvalósítása. o március 1- napjától következő év február 28-ig szól a támogatás o hektáronként 2-6 munkás foglalkoztatható o 30 fő után 1 fő adminisztrátor igényelhető o ráépülő program esetén következő évben is lehet pályázni, de a hasznot vissza kell forgatni a pályázati feladatra. o stb. Pontos számadatok a pályázati kiírás ismeretében és a tervtárgyalások során fognak kialakulni, és ezt követően hatósági szerződésben kerül rögzítésre a támogatás összege, valamint a felek jogai és kötelezettségei. (Az előterjesztéshez tájékoztatásul csatolásra került a Belügyminisztérium által kiadott Módszertani útmutató a évi kistérségi startmunka programok indításához című útmutató és egy tájékozató levél is.) Az alpolgármester úr javaslata, hogy a pályázat és a hozzá tartozó mintaprogram megírásához az önkormányzat két főt alkalmazzon közfoglalkoztatás keretében. Az Érdi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltség vezetőjével egyeztetve a 2 főt a jelenleg is működő hosszabb idejű közfoglalkozatási program keretében lehet foglalkoztatni. Az alkalmazás feltétele a munkakör, feladatkör meghatározása. A közfoglalkozatási szerződés december 15-től február 28-ig terjedő időszakra jönne létre. A bér: ,-Ft/fő /hó+ járulék összesen: ,-Ft. A fenti időszakra vetítve a bér és járulékok a 2 fő esetében összesen: ,-Ft. A program a fenti összeg 85%-át támogatja a fennmaradó 15%-ot az önkormányzatnak önerő címén biztosítania kell, mely ,-Ft. A képviselő-testületnek döntenie szükséges abban a kérdésben is, hogy milyen munkakörbe, milyen feladatra vegyen fel 2 szakember, a tervezett mintaprogram függvényében. a javasolt 2 fő, majd a mintaprogram megvalósulása során a közmunkások keresésére és felvételére régió szintjén (azaz a régió területén lévő bármely település) történjen. Jelenleg csak Tárnok településen lakó és a közmunkaprogramba bevonható személyek kerülnek felvételre az önkormányzathoz. Amennyiben arról dönt a képviselő-testület, hogy a mintaprogram előkészítésére felvesz 2 főt, akkor arról is dönteni szükséges, hogy azok elhelyezésére hol biztosít helyet, milyen eszközök beszerzéséhez kíván fedezetet biztosítani. (számítógép, íróasztal, szék stb)
9 Kérem a Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést tárgyalja meg és a határozati javaslatot támogassa. Határozati javaslat elfogadásához az SZMZS 38. (2) bek. b.) pontja alapján minősített szótöbbség szükséges. I. Határozati javaslat Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a.) támogatja, hogy Tárnok Nagyközség Önkormányzata induljon a tavasszal kiírásra kerülő Belügyminisztérium által koordinált közfoglalkoztatási programokon. b.) úgy dönt, hogy ha kiírásra kerül a programban szeretne részt venni. c.) Felkéri a polgármestert, hogy dolgozza ki azokat az irányvonalakat, feltétel rendszereket, amelyek a program megvalósításához és a pályázat benyújtásához szükségesek. (feladat, terület, létszám, eszközök szükséglet, munkaidő, munkavédelmi eszközök, ellátó helyiség stb.) Felelős: polgármester Határidő: január 30. Határozatról értesítés kap: Polgármester Jegyzői Iroda Gazdasági és Pénzügyi Iroda irattár II. Határozati javaslat Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy a munkaügyi központ felé jelezze, hogy Tárnok a régió szintjén kíván közmunkásokat foglalkoztatni. Felelős: polgármester Határidő: azonnal Végrehajtást végzi: Jegyzői Iroda Határozatról értesítés kap: Polgármester Jegyzői Iroda Gazdasági és Pénzügyi Iroda irattár III. Határozati javaslat Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert, hogy a.) az önkormányzathoz feladatkörbe (.tevékenység ellátására) fő közmunkást vegyen fel december 15. napjától február 28-ig napjáig. A szükséges bér és járulékok fedezetét ,-Ft-ot az önkormányzat évi költségvetésének általános tartalékkerete terhére biztosítja. b.) javasolja, hogy a közmunkások helyileg sz. alatti önkormányzati épületben kerüljenek elhelyezésre.
10 c.) A feladat ellátásához szükséges tárgyi eszközök beszerzésére (íróasztal, szék, számítógép) ,-Ft-ot biztosít az önkormányzat évi költségvetésének általános tartalékkerete terhére Felelős: polgármester Határidő: december 15. Végrehajtást végzi: Jegyzői Iroda Határozatról értesítés kap: Polgármester Jegyzői Iroda Gazdasági és Pénzügyi Iroda irattár Tárnok, december 4. Szolnoki Gábor polgármester Törvényességi felügyelet: dr. Simon Mária jegyző
11 Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Polgármestere 2461 Tárnok, Dózsa György út Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete Előterjesztés a képviselő-testület december 11-i ülésére Tárgy: Javaslat szociális tárgyú döntésekről Tisztelt Képviselő-testület! I. Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás biztosítása Tárnok Nagyközség Önkormányzata 173/2010. (VI.29.) számú határozatával döntött arról, hogy a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás ellátására feladat-ellátási szerződést köt Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatával. A szerződés augusztus 24. napján került aláírásra, hatálya december 31. napjáig szólt, amelyet a Képviselő-testület 168/2013. (XII. 12) számú határozatával december 31. napjára módosított. A feladat folyamatos ellátása érdekében szükséges a szerződés időbeli hatályának ismételt meghosszabbítása, ezért megkerestük Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatát, hogy az eddig szerződési feltételek mellett továbbra is vállalják el a feladatot. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a feladatot az eddigi információink szerint továbbra is elvállalja, az erről szóló döntést várhatóan december 18-i ülésükön hozzák meg, ezért szükséges a Képviselőtestület részéről is a hozzájárulás megadása. Az feladat biztosítására az Önkormányzat részéről a évben 660 eft biztosítása szükséges. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést tárgyalja meg, és a határozati javaslatot fogadja el. II. Hajléktalan személyek átmeneti ellátásának biztosítása Ismételten megkerestük Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatát azzal a kéréssel, hogy az idei évhez hasonlóan 3 női és 3 férfi férőhelyet biztosítsanak a téli időszakban a tárnoki lakosok számára a hajléktalan átmeneti szállón. Az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában működő Szociális Gondozó Központ biztosítja a hajléktalan személyek átmeneti ellátását. Tájékoztatásuk alapján az általunk igényelt 3 női és 3 férfi férőhelyet biztosítani tudják.
12 Érd Megyei Jogú Város Közgyűlésének a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, a közétkeztetésről, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjak megállapításáról szóló 83/2011. (XII.22.) önkormányzati rendelete szabályozza az ellátások igénybevételi módját, valamint a fizetendő térítési díjat. A Rendelet 3. (3) bekezdés a) pontja alapján Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata az érdi lakcímmel nem rendelkező személyek számára a fenntartásában működő ellátásokat abban az esetben biztosítja, ha az állandó lakóhely szerinti önkormányzat az igénybevevő után megállapodásban vállalja az e rendeletben meghatározott intézményi térítési díj megfizetését az Önkormányzat részére. A Rendelet 20. (4) bekezdés a) pontja alapján a személyes gondoskodásért fizetendő személyi térítési díj összege a szociális és gyermekjóléti gondoskodás kivéve családok átmeneti otthona esetén a Szoctv /B. -aiban, valamint a Gyvt aiban foglaltak figyelembevételével megállapított összeg. Ugyanezen (7) bekezdése alapján a személyi térítési díj csökkentésére, valamint elengedésére nincs lehetőség. A évben az átmeneti szálló intézményi térítési díja: ,- Ft/hó/fő, amelyhez kacsolódik még ,- Ft/hó készenléti díj, amely összegeket az Önkormányzatnak kell kifizetnie. A szerződést szándékaink szerint a január 1. és március 31. között kötnénk, amely ,- Ft összegű kiadást jelent a évi költségvetés terhére. A fentiek alapján javaslom, hogy Tárnok Nagyközség Önkormányzata kössön szerződést Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatával a hajléktalan személyek átmeneti ellátásának biztosítására jelen előterjesztésben rögzített feltételek alapján, valamint biztosítsa ennek fedezetét a évi költségvetésében. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést tárgyalja meg, és a határozati javaslatot fogadja el. Az I. és II. Határozati javaslat elfogadásához minősített többség szükséges az SzMSz 38. (2) b) pontja alapján. I. H a t á r o z a t i j a v a s l a t Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 1.) A jelzőrendszeres házi segítségnyújtást biztosítja az érintett tárnoki lakosok számára, ezért Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatával augusztus 24. napján kötött feladat-ellátási szerződés időbeli hatályát december 31. napjára módosítja, egyidejűleg az önkormányzat évi költségvetésében erre a célra ,- Ft-ot biztosít. 2.) A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a.) a feladat-ellátási szerződést a évre kösse meg, b.) a ,-Ft tervezéséről a évi költségvetés összeállításakor intézkedjen. Felelős: Polgármester
13 Határidő: 2a.) pont december 31. 2b) pont évi költségvetés beterjesztése A határozatról értesítést kap: Polgármester Érd Megyei Jogú Város polgármestere Igazgatási Iroda vezetője Gazdasági és Pénzügyi Iroda vezetője Tárnoki Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat vezetője irattár II. H a t á r o z a t i j a v a s l a t Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 1.) a hajléktalan személyek átmeneti ellátását biztosítja az érintett tárnoki lakosok számára, ezért a évre január 1. napjától március 31. napjáig feladat-ellátási szerződést köt Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatával. 2.) a képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a.) a feladat-ellátási szerződést a évre kösse meg b.) a ,-Ft tervezéséről a évi költségvetés összeállításakor intézkedjen. A határozatról értesítést kap: Polgármester Érd Megyei Jogú Város polgármestere Igazgatási Iroda vezetője Gazdasági és Pénzügyi Iroda vezetője Tárnoki Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat vezetője irattár Felelős: Polgármester Határidő: 2. a.) pont december b) pont évi költségvetés beterjesztése Tárnok, december 4. Szolnoki Gábor polgármester Törvényességi ellenőrzés: dr. Simon Mária jegyző
14 Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Polgármestere 2461 Tárnok, Dózsa György út Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete Előterjesztés A Képviselő-testület december 11-i ülésére Tárgy: Javaslat az ÉTH Kft.-vel kapcsolatos tulajdonosi döntések meghozatalára Tisztelt Képviselő-testület! Szamek Zsolt, az Érd és Térsége Hulladékkezelési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 2030 Érd, Alsó utca 1., cégjegyzékszám: ,) ügyvezetője azzal a kéréssel fordult Tárnok Nagyközség Önkormányzatának képviselőtestületéhez, hogy mint tulajdonos, a társaság könyvvizsgálójának változását tárgyalja meg, és fogadja el. Az ügyvezető által javasolt módosítás: december 31-ével lejár a CC Audit, a jelenlegi könyvvizsgáló megbízása január 1-jétől a Leitner és Leitner Kft-t javasolja megbízni a könyvvizsgálói feladatok ellátásával, akik a korábbi könyvvizsgálóval azonos áron, de nagyobb terjedelemben vállalták a feladatot. A határozat elfogadásához az Mötv pont, és 50. -a alapján minősített többség szükséges Határozati javaslat: Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 1.) az Érd és Térsége Hulladékkezelési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság könyvvizsgálójának a Leitner + Leitner Audit Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft.-t (H 1027 Budapest, Kapás u Víziváros Office Center B/V) Személy szerint: Siklós Mártát (Édesanyja neve: Barna Piroska; Lakcíme: 2045 Törökbálint, Balassi Bálint u. 42/B Kamarai engedély száma: ) javasolja megbízni. A könyvvizsgálót 5 évre javasolja megbízni január 1-jétől. 2.) Felhatalmazza a polgármestert, hogy a képviselő-testület döntését a taggyűlésben képviselje, és a testület döntésének megfelelően szavazzon. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Végrehajtást végzi: polgármester A határozatról értesítést kap: Polgármester ÉTH ügyvezetője irattár
15 Tárnok, december 4. Törvényességi felügyelet: dr. Simon Mária jegyző Szolnoki Gábor polgármester
16 Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Polgármestere 2461 Tárnok, Dózsa György út Képviselő-testülete Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Előterjesztés a Képviselő-testület december 11-i ülésére Tárgy: Javaslat a Képviselő-testület évi I. féléves munkatervére Tisztelt Képviselő-testület! A Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzata alapján a Képviselő-testület féléves munkatervet készít. Az SZMSZ értelmében a kötelezően tárgyalandó, ülésszakokra bontott munkatervet a képviselőtestület az ülésszakot megelőző hónap utolsó ülésén fogadja el. A munkaterv összeállításához a Szervezeti és Működési Szabályzatban meghatározott személyektől és szervezetektől javaslatot kértünk. A munkaterv tartalmazza a képviselő-testületi döntést igénylő javaslatokat, a Képviselő-testület előterjesztésekkel kapcsolatos döntéseit, valamint a jogszabályok által előírt kötelezően tárgyalandó napirendi pontokat. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy a évi I. féléves munkatervet tárgyalja meg és fogadja el. A határozati javaslat elfogadásához az Mötv. alapján egyszerű szótöbbség szükséges. Határozati javaslat: Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete - a határozat mellékletét képező évi I. féléves munkatervét elfogadja. A határozatról értesítést kapnak az SZMSZ-ben meghatározottak, valamint az érintettek. Tárnok, december 2. Törvényességi ellenőrzés: dr. Simon Mária jegyző Szolnoki Gábor polgármester
17 Tárnok Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének I. félévi munkaterve (2015. január 1-jétől június 30-ig)
18 Tartalomjegyzék Ülések időpontjai Előterjesztések leadási határidői Január óra január 15. Február óra február 4. Március óra március 3. Április óra április 7. Május óra május 5. Június óra június 10.
19 2015. január 30. (csütörtök) 8.00 óra 1.) Rendelet-tervezet az Önkormányzat évi költségvetéséről Előkészítést végzi: Gazdasági és Pénzügyi Iroda Véleményezi: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2.) Rendelet-tervezet a helyi szociális és gyermekvédelmi ellátásárokról szóló önkormányzati rendelet módosításáról Előkészítést végzi: Igazgatási Iroda 3.) Rendelet-tervezet a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló önkormányzati rendelet módosításáról Előkészítést végzi: Igazgatási Iroda 4.) Rendelet-tervezet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásról szóló önkormányzati rendelet módosításáról Előkészítést végzi: Igazgatási Iroda 5.) Egybek
20 2015. február 19. (csütörtök) 9.00 óra 1.) Javaslat a temetőkről és a temetkezésről szóló 17/2011. (IX.16.) számú rendelet felülvizsgálatára 2.) Rendelet-tervezet a civil szerveztek támogatásáról 3.) Rendelet-tervezet a helyi önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról és természetbeni juttatásáról 4.) Javaslat a Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat szervezeti és működési szabályzatának, valamint szakmai programjának elfogadására. 5.) Tárnoki Köz-Ért Kft-vel kötött feladatellátási szerződés felülvizsgálata 6.) Tárnokért díj adományozása (zárt) 7.) Egyebek
21 2015. március 19. (csütörtök) 9.00 óra 1.) Rendelet-tervezet az Önkormányzat évi költségvetési rendeletének módosításáról Előkészítést végzi: Gazdasági és Pénzügyi Iroda Véleményezi: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság, 2.) Javaslat a képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítására 3.) Javaslat az önkormányzat gazdasági programjára 4.) Együttműködési megállapodás megkötése a Tárnoki KSK-val és a Bolha Foci Tanodával 5.) Együttműködési megállapodás megkötése az Érdi Rendőrkapitánysággal 6.) Egyebek
22 2015. április 23. (csütörtök) 9.00 óra 1) Beszámoló az Önkormányzat évi költségvetésének teljesítéséről (zárszámadás) évi egyszerűsített tartalmú mérlegbeszámolója Előkészítést végzi: Gazdasági és Pénzügyi Iroda Véleményezi: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság, könyvvizsgáló 2.) Rendelet-tervezet az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló rendelet módosításáról Előkészítést végzi: Gazdasági és Pénzügyi Iroda Véleményezi: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 3.) Beszámoló a Képviselő-testület bizottságainak munkájáról Előterjesztő: bizottságok elnökei Előkészítést végzi: bizottsági elnökök 4.) Beszámoló a rendőrkapitányság évi munkájáról, a település bűnügyi és közbiztonsági helyzetéről Előterjesztő: Érdi Rendőrkapitányság vezetője Előkészítést végzi: Érdi Rendőrkapitányság vezetője 5.) Javaslat a Rákóczi díj adományozására (zárt) 6.) Egyebek
23 2015. május 21. (csütörtök) 9.00 óra 1.) Tájékoztató az Önkormányzat évi költségvetésének I. negyedéves alakulásáról Előterjesztő: Polgármester Előkészítést végzi: Gazdasági és Pénzügyi Iroda Véleményezi: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2.) Az építészeti emlékek helyi védelméről szóló 28/2003. (XII.23.) számú rendelet felülvizsgálata 3.) A helyi jelentőségű természeti emlékek védelméről szóló 15/2004. (IV.28.) számú rendelet felülvizsgálata 4.) Tárnoki KÖZ-ÉRT Kft évi mérlegbeszámolója, közhasznúsági jelentése és üzleti terve Előterjesztő: ügyvezető Előkészítést végzi: ügyvezető Véleményezi: könyvvizsgáló, FEB 5.) Egyebek
24 2015. június 25. (csütörtök) 9.00 óra 1.) Rendelet-tervezet az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló rendelet módosításáról Előkészítést végzi: Gazdasági és Pénzügyi Iroda Véleményezi: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2.) Javaslat a Képviselő-testület évi II. féléves munkatervére 3.) Javaslat Tárnok díszpolgára kitüntetés adományozására (zárt anyag) 4.) Egyebek Tárnok, december Szolnoki Gábor polgármester dr. Simon Mária jegyző Záradék A évi I. féléves munkatervet a Képviselő-testület fogadta el. önk. sz. határozatával
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
17/2014 nyílt Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testület ülése 2014. december 11. J E G Y Z Ő K Ö N Y V JEGYZŐKÖNYV Készült: Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére
Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1042 Budapest, István út 14. 231-3155, Fax.: 231-3156 NagyI@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére Tárgy: Javaslat a személyes
Tárgy: Szociális rendelet módosítása
Tárgy: Szociális rendelet módosítása ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2019. április 25-i ülésére Tisztelt Képviselő-testület! A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint
ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének december 10-i ülésére
ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 10-i ülésére Tárgy: A nevelési intézményekben alkalmazandó intézményi térítési díjakról, valamint a gyermekétkeztetés intézményi
1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Előterjesztő: Hegedűs Ferenc
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S 1 117/2018. (XI.29.) sz. előterjesztés Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. november 29-i ülésére Tárgy: Javaslat az intézményi térítési díj rendelet módosítására,
Tisztelt Képviselő-testület!
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Bizottsága Elnökétől a Képviselő-testület 2015. október 1-jén tartandó ülésére Tárgy: - A gyermekvédelem helyi szabályairól
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda
Ikt.szám: 5293/2014. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda J a v a s l a t a Salgótarján és Térsége Önkormányzatainak Társulása által biztosított személyes gondoskodást nyújtó
E L Ő T E R J E S Z T É S. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 8-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S 1. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. február 8-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2018. ( ) önkormányzati rendelete
Előterjesztés a Képviselő-testület január 30. napján tartott ülésén. 3. napirendi pont. Tisztelt Képviselő-testület!
Előterjesztés a Képviselő-testület 2014. január 30. napján tartott ülésén 3. napirendi pont Tisztelt Képviselő-testület! A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a gyermekvédelem helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet
1. Napirend gyermekvédelmi rendelet - előterjesztés 1. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a gyermekvédelem helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet Tisztelt képviselő-testület!
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt. sz.: 1/134-1/2012/I. Üi.: Csomor Ágnes/Szászné Rendelettervezet Tárgy: a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról és a térítési
ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület január 27-i ülésére
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)-507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2016. január 27-i ülésére
A Képviselő-testület december 15.-i ülésére
BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám:1/217- /2016 Előkészítő: Répásy Ildikó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2016. december 15.-i ülésére Tárgy: A
11. napirend. Tisztelt Képviselő-testület!
11. napirend Tisztelt Képviselő-testület! A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége Somogy Megyei Szervezete megkereste az Önkormányzatot és támogatás megállapítását kérte hallássérült tagjainak programok,
8./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a május 31-ei képviselő-testületi ülésre
Jánossomorja Város Önkormányzata Polgármesterétől 8./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2017. május 31-ei képviselő-testületi ülésre Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó, gyermekjóléti alapellátásokról és
Előterjesztés Piliscsév Község Önkormányzat Képviselő-testületének november 20-i ülésére
6/2018. (XI.20.) előterjesztés 6. napirendi pont Előterjesztés Piliscsév Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. november 20-i ülésére Tárgy: A gyermekek napközbeni ellátásáról és az oktatási
Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2011. (II.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET
Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2011. (II.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról 1 1 Módosította: 5/2012.(II.14.) számú
1. ÁTLAGOS ÁPOLÁST GONDOZÁST IGÉNYLŐ ELLÁTÁS
ELŐTERJESZTÉS EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. FEBRUÁR 12-EI RENDES NYÍLT ÜLÉSÉRE SORSZÁM:. MELLÉKLETEK: 0 db TÁRGY: A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKÉRT FIZETENDŐ INTÉZMÉNYI TÉRÍTÉSI DÍJAKRÓL
Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9/2016.(VI.22.)Ör a gyermekétkeztetés térítési díjának megállapításáról
Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9/2016.(VI.22.)Ör a gyermekétkeztetés térítési díjának megállapításáról Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület március 31-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2016. március 31-i ülésére Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjainak rendeletbe foglalása Tisztelt Képviselő-testület!
Tisztelt Képviselő-testület! I. Irányadó jogszabályok
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Bizottság Elnökétől Képviselő-testület 2018. március hónap 29. napján tartandó ülésére Tárgy: Hajdúhadház Város Önkormányzata
1./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a március 28-ai képviselő-testületi ülésre
Jánossomorja Város Önkormányzata Polgármesterétől 1./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2018. március 28-ai képviselő-testületi ülésre Tárgy: Előterjesztő: Intézményi térítési díjak felülvizsgálata Lőrincz György
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. február 14-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 44/2013. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. február 14-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: a személyes gondoskodást nyújtó
Sárospatak Város Polgármesterétől
Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu JAVASLAT - a Képviselő-testületnek - a Képviselő-testület 2015. I. félévi
Január 23. péntek 16,00 óra
III. Képviselő-testületi ülések időpontja és a javasolt napirendek Január 23. péntek 16,00 óra (SZB. ülés időpontja: január 19 hétfő 16.00 óra (PVB. ülés időpontja: január 20 kedd 16.00 óra Előterjesztések
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS. Békéscsaba, Szent István tér 7.
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS JEGYZŐJÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Ila. sz.: VIII. 263-912015. Előadó: Tarné Stuber Éva/Bencsik Márta Mell.: Rendelettervezet Postacím: 5601Pf112. Telefon: (66) 523-802
Lengyeltóti Város Polgármestere 8693 Lengyeltóti, Zrínyi u. 2. Ügyiratszám: 2983/2014. E l ő t e r j e s z t é s
Lengyeltóti Város Polgármestere 8693 Lengyeltóti, Zrínyi u. 2. Ügyiratszám: 2983/2014. E l ő t e r j e s z t é s Lengyeltóti Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én tartandó ülésére
RENDELETTERVEZET. Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2019. (III..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelemi ellátásokról
RENDELETTERVEZET Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2019. (III..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelemi ellátásokról Enying Város Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekek védelméről
TÁRGY: A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKÉRT FIZETENDŐ INTÉZMÉNYI TÉRÍTÉSI DÍJAKRÓL
ELŐTERJESZTÉS EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. FEBRUÁR 12-EI RENDES NYÍLT ÜLÉSÉRE SORSZÁM:. MELLÉKLETEK: 0 db TÁRGY: A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKÉRT FIZETENDŐ INTÉZMÉNYI TÉRÍTÉSI DÍJAKRÓL
BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendelet 8/2012. (IV. 13.) a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti
ORDACSEHI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2015. (...) önkormányzati rendelete. az intézményi térítési díjakról (RENDELET-TERVEZET)
ORDACSEHI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2015. (...) önkormányzati rendelete az intézményi térítési díjakról (RENDELET-TERVEZET) Ordacsehi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek
Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének.../2015. (...) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról
Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének.../2015. (...) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról Ócsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk
Tárgy: Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 37/2013.(X.28.) önkormányzati rendeletének módosítása
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Bizottsága Elnökétől a Képviselő-testület 2015. április 30-án tartandó ülésére Tárgy: Hajdúhadház Város Önkormányzata
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére
Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3155, Fax.: 231-3156 NagyI@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid until:
ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 24-ei rendes, nyílt ülésére
Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/24-511-830, Fax: 06/24-511-831, E-mail: polgarmester@majoshaza.hu ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének
1.) sz. napirendi ponthoz előterjesztés. Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testületének. A Képviselő-testület rendeleteinek felülvizsgálata
1.) sz. napirendi ponthoz előterjesztés Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. június 28-án, 17 00 órakor megtartandó ülésére A Képviselő-testület rendeleteinek felülvizsgálata Előterjesztő:
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S 1 34/2018. (IV.26.) sz. előterjesztés Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. április 26-i ülésére Tárgy: Javaslat a térítési díjakról szóló rendelet módosítására
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt. sz.: 1/994-1/2013/I. Üi.: Csomor Ágnes/Szászné Rendelettervezet Tárgy: a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról és a térítési
Vittmanné Gerencsér Judit osztályvezető Szervezési és Ügyviteli Osztály
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának J E G Y Z Ő J E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata
3. NAPIREND Ügyiratszám: 4/651/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. március 27-i nyilvános ülésére
3. NAPIREND Ügyiratszám: 4/651/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. március 27-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívott: A gyermekétkeztetés
2. Az R. 2. melléklete helyébe jelen rendelet 2. melléklete lép. 3. Ez a rendelet 2015. szeptember 1-jén lép hatályba. Kihirdetési záradék:
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének 20/2015. (VII. 8.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátások térítési díjáról szóló 36/2001. (XII. 21.) önkormányzati rendelet
Javaslat a gyermekétkeztetés térítési díjának és a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjának megállapítására
Javaslat a gyermekétkeztetés térítési díjának és a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjának megállapítására Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2009.
ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 22-ei rendes, nyílt ülésére
Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány Kossuth L. u. 18. titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040., Fax: 24/521-056. www.dunavarsany. hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzat
Bevezető rész. A rendelet hatálya. Általános szabályok
Szekszárdi Önkormányzat 36/2001.(XII.21.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátások térítési díjáról * a módosításokkal egységes szerkezetben Bevezető rész Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlése
MEGHÍVÓ. Tisztelettel meghívjuk Önt a Képviselő-testület 2014. november 13. napján 13:00 órakor tartandó ülésére, az alábbi helyszínen:
Csárdaszállás Község Önkormányzata 5621 Csárdaszállás, Petőfi utca 17. MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívjuk Önt a Képviselő-testület 2014. november 13. napján 13:00 órakor tartandó ülésére, az alábbi helyszínen:
(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben)
Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 39/2004. (IX. 29.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12,13,14,15,
III. NAPIREND. Előterjesztő: Dr. Herczeg Tibor jegyző címzetes főjegyző. rendelet. Előterjesztést készítette: Melléklet: Szavazás módja:
ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. MÁRCIUS 24-EI MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 780-4/2015/Sz. MELLÉKLETEK SZÁMA: 2 DB III. NAPIREND Tárgy: Javaslat
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó Előterjesztés A Képviselő-testület 2016. január 27-i ülésére
VI. NAPIREND. Előterjesztő: Dr. Herczeg Tibor jegyző címzetes főjegyző. rendelet. Előterjesztést készítette: Melléklet: Szavazás módja:
ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. MÁRCIUS 23-I MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 774-7/2017/Sz. MELLÉKLETEK SZÁMA: 2 DB VI. NAPIREND Tárgy: Javaslat az
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 14-én tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 14-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: A szociális és gyermekvédelmi ellátási formákról, támogatásokról
x jegyző minősített X zárt ülésen tárgyalható önkormányzati képviselő
210/2015. SZ. ELŐTERJESZTÉS BORÍTÓLAPJA Javaslat 18/2015. (V. 31.) számú önkormányzati rendelet módosítása 1. Előterjesztő megnevezése, szavazati arány, nyilvánosság (aláírás 1. pont): Előterjesztő Szavazati
Szám: 1-53/2015. A rendelet-tervezet elfogadásához minősített szavazattöbbség szükséges! JAVASLAT
Pásztói polgármesteri Hivatal 3060 Pásztó, Kölcsey utca 35. (06-32) *460-155 Fax: (06-32) 460-918 Szám: 1-53/2015. A rendelet-tervezet elfogadásához minősített szavazattöbbség szükséges! JAVASLAT A személyes
(1d) A Szücs és Társa Kft. a 3. melléklet 2. pontja szerinti rezsiköltséget számláz az étkezést igénybe vevő költségvetési szerv számára.
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének 9/2016. (III. 11.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátások térítési díjáról szóló 36/2001. (XII. 21.) önkormányzati rendelet
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 57. MELLÉKLET: 1 db
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 57. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Szálka Község Önkormányzata képviselő-testületének.../2016. (...) önkormányzati rendelete a gyermekétkeztetés intézményi térítési díjáról szóló 8/2014.
TÁRGY: A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKÉRT FIZETENDŐ INTÉZMÉNYI TÉRÍTÉSI DÍJAKRÓL SZÓLÓ 4/2012.(II.16.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRÓL
ELŐTERJESZTÉS EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. ÁPRILIS 4-EI RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRE SORSZÁM:. MELLÉKLETEK: 0 db TÁRGY: A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKÉRT FIZETENDŐ INTÉZMÉNYI TÉRÍTÉSI DÍJAKRÓL
Beszámoló a Mátrai Önkormányzati Társulás Tevékenységéről
Mátrai Önkormányzati Társulás Elnöke, 3145 Mátraterenye Kossuth út 178. Társult települési önkormányzat polgármestere Szám: /2015/I. Beszámoló a Mátrai Önkormányzati Társulás Tevékenységéről Készült: a
Előterjesztés Az intézményi étkeztetés térítési díjainak megállapításáról
Előterjesztés Az intézményi étkeztetés térítési díjainak megállapításáról 1. előterjesztés száma: 67/2017 2. előterjesztést készítő személy neve: Molnár Enikő 3. előterjesztést készítésében közreműködő
E L Ő T E R J E S Z T É S
TÁRGY: Szálka Község Önkormányzata képviselő-testületének /2014. ( ) önkormányzati rendelete a gyermekétkeztetés intézményi térítési díjáról (t e r v e z e t) E L Ő T E R J E S Z T É S SZÁLKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
E L Ő T E R J E S Z T É S. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 19-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S 3. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 19-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. ( ) önkormányzati rendelete
ALPOLGÁRMESTERE. Tárgy: Javaslat étkezési térítési díjakról szóló rendelet megalkotására
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ALPOLGÁRMESTERE ÖNKORMÁNYZAT Készült a Képviselő-testület 2012. december 5-i ülésére. Készítette: Bucella Gézáné Tárgy: Javaslat étkezési térítési díjakról szóló rendelet
J A V A S L A T. Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testületének I. félévi üléstervére
PÁSZTÓ VÁROS POLGÁRMESTERE 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) 460-753 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Száma: 1-223/2016. A döntés meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel. J A V A
ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. január 27-i ülésére. A napirendet tárgyaló ülés dátuma: 2016. január 27. A napirendet tárgyaló ülés típusa-2
ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. január 27-i ülésére A napirendet tárgyaló ülés dátuma: 2016. január 27. A napirendet tárgyaló ülés: Képviselő-testület Előterjesztő: Kmetty Károly polgármester
Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Polgármestere 2461 Tárnok, Dózsa Gy. út 150-152. 23-387-041
Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Polgármestere 2461 Tárnok, Dózsa Gy. út 150-152. 23-387-041 Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete Előterjesztés a Képviselő-testület 2014. október 30-i
ELŐTERJESZTÉS Ábrahámhegy Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 15-i rendkívüli nyílt ülésére
ÁRHÁMHEGY KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL 8256 Ábrahámhegy, adacsonyi út 13. Telefon: +36 87 471 506 rendelet-tervezetet törvényességi szempontból megvizsgáltam: Wolf Viktória jegyző ELŐTERJESZTÉS 2015. április
ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK november 17-ei képviselő-testületi ülésére
ALSÓZSOLCA VÁROS JEGYZŐJÉTŐL 3571 Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel.: 46/520-020; Fax: 46/520-021 polg.hiv@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2016. november
Szentes Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatal JEGYZŐJÉTŐL 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt.sz.: A-36303/2012. Témafelelős: Szabics Aranka
Szentes Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatal JEGYZŐJÉTŐL 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt.sz.: A-36303/2012. Témafelelős: Szabics Aranka Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete S z e n t e
J A V A S L A T. Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkatervére
J A V A S L A T Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. évi munkatervére Ó z d, 2012. december 20. Előkészítő: Humánerőforrás és Képviselőtestületi Osztály Tisztelt Képviselő-testület! Ózd
Új napirendi pont 34. számú előterjesztés Minősített többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i rendes ülésére
Új napirendi pont 34. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 26-i rendes ülésére Tárgy: A szociális szolgáltatásokról szóló
15/2011. (IV.28.) önkormányzati rendelet
1. oldal 15/2011. (IV.28.) önkormányzati rendelet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátásokról, azok igénybevételéről és az ellátások intézményi térítési díjainak megállapításáról (Egységes
Bevezető rész. A rendelet hatálya. Általános szabályok
Szekszárdi Önkormányzat 36/2001.(XII.21.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátások térítési díjáról * a módosításokkal egységes szerkezetben Bevezető rész Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlése
1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya
Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2017. (VI. 15.) önkormányzati rendelete a gyermekjóléti alapellátásokról, az igénybevétel feltételeiről és a fizetendő térítési díjakról Jánossomorja
MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2015. (I..) önkormányzati rendelete
Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 Ügyiratszám: 1019/1/2015 9. sz. előterjesztés MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2015. (I..)
Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület december 15-ei rendes ülésére
Budakalász Város Polgármestere 311/2011.( XII.15.) számú előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2011. december 15-ei rendes ülésére Tárgy: Javaslat a közétkeztetési díjak módosítására
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat i Hivatalának dísztermében 2012. február 13-án megtartott rendkívüli Képviselő-testületi üléséről. Jelen lévő képviselők: Bata József,
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S 131/2016. (XII. 15.) sz. előterjesztés Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 15-i ülésére Tárgy: Javaslat személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról
Előterjesztés. Az intézményi étkeztetés térítési díjainak megállapításáról szóló rendelet módosításáról
Előterjesztés Az intézményi étkeztetés térítési díjainak megállapításáról szóló rendelet módosításáról 1. előterjesztés száma: 293/2017 2. előterjesztést készítő személy neve: Molnár Enikő 3. előterjesztést
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.:22-103/2015. Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok
ALPOLGÁRMESTERE. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést tárgyalja meg és hozza meg döntését!
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KER. ALPOLGÁRMESTERE ÖNKORMÁNYZATÁNAK Tisztelt Képviselő-testület! Tárgy: Javaslat a Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének a szociális szolgáltatásokról,
A rendelet normaszövegét törvényességi szempontból megvizsgáltam:
BADACSONYTOMAJ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 8258 Badacsonytomaj, Fő utca 14. Telefon: 87/571-270 Fax: 87/471-289 E-mail: onkormanyzat@badacsonytomaj.hu Szám: 1/13-./2015.. ELŐTERJESZTÉS Badacsonytomaj Város
Velem községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. december 16-i ülésének 5. napirendi pontjához
ELŐTERJESZTÉS Velem községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. december 16-i ülésének 5. rendi pontjához Tisztelt Képviselő-testület! Kőszeg Város és Térsége Társulása az általa fenntartott nevelési-oktatási
Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04.
Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04.) a 17/2009.(XI.27.) a 4/2010.(II. 12.) a 5/2011. (IV. 1.) a
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2013. február havi ülésére
SIÓFOK VÁROS JEGYZŐJE 8600 Siófok, Fő tér 1. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2013. február havi ülésére Tárgy: Siófok Város Önkormányzata által biztosított szociális és gyermekvédelmi ellátásokról,
ELŐTERJESZTÉS. Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 26-i ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!
III-2 Készítette: Sulczné Lipcsei Zsuzsanna pü. csoportvezető ELŐTERJESZTÉS Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. június 26-i ülésére Tárgy: A 2018. évi költségvetési rendelet
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése év II. félévi munkaterve. 1 pld. határozati javaslat
Előterjesztő: Dr. Botka László polgármester Ikt. sz.: 32079-11/2015. Tárgy: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2015. év II. félévi munkaterve Melléklet: 1 pld. határozati javaslat Összeállította: Jegyzői
ELŐTERJESZTÉS. 11. napirend
Fülöp Községi Önkormányzat Polgármesterétől 4266 Fülöp, Arany János út 19. Tel. 06 52 208 491 E-mail: fulop.polgarmester@gmail.com ELŐTERJESZTÉS 11. napirend Az előterjesztés törvényes. Fülöp Község Önkormányzat
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/ Fax: 89/
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 90. 8500 PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2013. június 27-i ülésére Tárgy: Pápa Város Önkormányzata
Képviselő-testületi ülések időpontja és a javasolt napirendek
Képviselő-testületi ülések időpontja és a javasolt napirendek Január 27. péntek 16,00 óra (SZB. ülés időpontja: január 24. kedd 15.00 óra (PVB. ülés időpontja: január 24. kedd 16.00 óra Előterjesztések
ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 6/2012. (IV. 13.) A személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátások
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt. sz.: 1/105-1/2015/I. Üi.: Szászné Mészáros Éva Rendelet-tervezet Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról és a térítési
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 22-én tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. február 22-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: A települési támogatásokról, valamint a szociális és gyermekvédelmi
I. fejezet. Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya. 2. Ellátási terület. Ellátási formák
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 12/2014. (V.12.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési
Előterjesztés. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2013. március 29-i rendkívüli ülésére
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu Előterjesztés Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének
Javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkatervére
1 Javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. évi munkatervére Ózd, 2015. december 21. Előkészítő: Humánerőforrás és Képviselőtestületi Osztály 2 Tisztelt Képviselő-testület! Ózd Város
Az előterjesztés száma: 192/2017.
A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges, az előterjesztés nyilvános ülésen tárgyalható! Az előterjesztés száma: 192/2017. Decs nagyközség képviselő-testületének 2017. december 13.
A képviselő-testület december 13-i ülésre
1 PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) 460-753 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Szám: 1-264/2018. Megtárgyalás módja: Döntéshozatal: nyílt ülésen egyszerű szavazattöbbség
Nyírábrányi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 4264 Nyírábrány, Ábrányi Kornél tér 6. : 52/ /11 : 52/
Nyírábrányi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 4264 Nyírábrány, Ábrányi Kornél tér 6. : 52/208-001/11 : 52/208-009 e-mail: jegyzo@nyirabrany.hu 4. Napirend Az előterjesztés törvényes. E L Ő T E R
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Üsz.: 22-60/2018. Tárgy: A Képviselő-testület 2018. évi munkatervének módosítása
GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE
GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület 2018. szeptember 20-án tartandó ülésére Tárgy: Javaslata képviselő-testület 2018. II. félévi munkatervére. Tisztelt Képviselő-testület! Gödöllő
(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben)
Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 39/2004. (IX. 29.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12,13,14,15,