Opera. Az Opera a világ egyik legnépszerűbb, legnagyobb tudású és leggyorsabban fejlődő böngészője.
|
|
- Gergely Nagy
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Opera Az Opera a világ egyik legnépszerűbb, legnagyobb tudású és leggyorsabban fejlődő böngészője. Kist történelem: 1992 körül Jon Stephenson von Tetzchner és Geir Ivarsřy a Televerket (jelenleg Telenor) nevű norvég telefonos cégnél dolgoztak egy az óta elhalt, ODA nevű program fejlesztésén. Ez a csoport indította el az első norvég Internet szervert és honlapot 1993-ban, de az akkor elérhető Mosaic böngészőt túl egyszerűnek és laposnak találták ahhoz, hogy hatékonyan használni lehessen. Ennek fényében a csoport megkezdte egy minden tekintetben teljesen új böngésző tervezését az alapoktól, melynek fejlesztésébe a Televerket is beleegyezett, így az első prototípus már 1993 végére elkészült ben a Televerket állami tulajdonba került, de az Opera fejlesztése tovább folytatódott végén megalakult az Opera Software cég, bár továbbra is az azóta Telenor névre váltott anyacég irodáiban dolgoztak. Az eredetileg Multitorg Operaként ismert böngésző az MDI, vagyis a több ablakos felület és az oldalsávok miatt hamar elterjedt januárjában jelent meg az Opera 7-es verziója, mely már egy teljesen újraírt, Presto nevű renderelő motort tartalmazott, emiatt a CSS és DOM szabványok támogatása jelentősen javult. Az addigi egyszerű böngésző egy sokfunkciós Internetes csomaggá alakult, melynek a felülete így túlságosan zavaros lett az újabb felhasználók számára.
2 2004 augusztusában jelent meg először az Opera 8 első beta változata, akkor még 7.6-os verzióként. Ez továbbfejlesztett XML támogatást, valamint hangverzérlést is tartalmazott. Közben az Opera több más platformon is megjelent, sőt a kisképernyős készülékek piacán vezető pozíciót szerzett, mivel az általa kifejlesztett illeszkedés a weblapokat sokkal olvashatóbbá tette áprilisában jelent meg az Opera 8 végleges változata, mely már tartalmazta az SVG Tiny szabványt és a felhasználói JavaScript-et, valamint egy átrendezett és egyszerűsített felületet kapott, mely arra utal, hogy a böngésző célcsoportja az eddigi számítógépes szakértők helyett inkább az átlagfelhasználók irányába változott szeptemberében az Opera újra üzleti modellt váltott, és a 8.5-ös verzió megjelenésével, hasonlóan a többi nagy böngészőhöz, megszűntette a böngésző reklámokkal támogatott verzióját, így a teljes értékű változatot már regisztráció nélkül, ingyen lehet használni. Böngésző: A fejlesztés során mindvégig szem előtt tartották a kis méret és a gyorsaság megőrzését, valamint a könnyű használhatóságot. Az Opera böngésző vezette be elsőként az egérmozdulatokat, de a böngésző minden funkciója elérhető a billentyűzetről is. Ezek a funkciók ráadásul testre szabhatók a felhasználó ízlése szerint. Valamint beépített hangvezérléssel is rendelkezik, így a korlátozott képességű felhasználók (vakok, gyengénlátók vagy mozgáskorlátozottak) akár a hangjukkal is irányíthatják a böngészőt, vagy felolvastathatják vele a weblapokat. Az Opera 8 újdonsága az illeszkedés, amely úgy formázza át a weblapokat, hogy azok semmiképpen ne lógjanak ki a képernyőről. Az Opera egyedülálló nagyításával kombinálva ez a funkció igen hasznos segédeszköz (nagyítás során a weblap minden elemét, beleértve a képeket, egyenlő mértékben nagyítja). Mindemellett a böngésző valamennyi jelenleg használt
3 internetes szabványt támogat, mint például a CSS2, HTML 4, XHTML 1, HTTP 1.1, DOM2, JavaScript, PNG, SVG, Unicode, és Unicode Bidi. Az Opera számomra leginkább vonzó tulajdonsága a fülek használata Az Opera 9 újdonsági a Bit Torrent, a Widget, Tartalom zárolása, Fülek előnézete és az Oldalspecifikus beállitás. Az Opera jóval a jelenlegi füles böngészők megjelenése előtt támogatta ezt a funkciót, amelyet az MDI több ablakos technológiával keresztezett, így az a szokásosnál is több lehetőséget biztosít. A füles böngészés lehetővé teszi, hogy egyetlen ablakon belül több lap jelenjen meg. A kliens képes a fülek ablakait is átméretezni, átrendezni, vagy több ablak között átmozgatni. A böngészés alatt megnyitott oldalakat (és füleket) egy ún. ablakhelyzetben tárolja, ezért a számítógép lefagyása /reset/esetén képes a böngészést ott folytatni, ahol az abbamaradt. A felhasználó kézzel is lementheti az aktuális böngészését ilyen ablakhelyzetbe, és ezt később bármikor betöltheti. Az felhasználóknak a böngészés sebességére sem lehet panaszuk, hisz nem csupán az egyik leggyorsabb böngésző, hanem több olyan szolgáltatást is nyújt, amelyek tovább gyorsíthatják a böngészést. A kliens folyamatosan tárolja a megnyitott weblapokat, így visszalépéskor az új lap azonnal megjelenik, ráadásul az űrlapokba írt információk sem vesznek el. A véletlenül bezárt lapokat az operában egy kattintással újra meg lehet nyitni a képernyő jobb felső sarkában található Kukával. Az Opera volt az első böngésző, amely képes volt a zavaró felugró ablakokat letiltani. Jelenleg az alapbeállítás szerint az Opera minden olyan felugró ablakot blokkol, amelyet nem a felhasználó nyitott meg.
4 Testreszabhatóság: Az Opera megjelenése a bőrök /skin/ használatával, egyetlen kattintással, azonnal (újraindítás nélkül) lecserélhető. Az F12 billentyűvel azonnal elérhetőek a legfontosabb beállítások a böngészés során, míg a beállítások alatt az Opera minden funkciója részletesen testre szabható. Az eszköztárak gombjait és elemeit egyszerűen lehet mozgatni a különböző eszköztárak között. A tapasztaltabb felhasználók átírhatják a billentyűparancsokat, a menüket, és szinte az Opera összes funkcióját! Ha nincs elég hely a képernyőn az oldal megjelenítésére az F11 billentyűvel megnyomva válthatunk teljes képernyős nézetre. Egyedi funkció a javitott Illeszkedés, ami az oldal megfelelő átrendezésével lehetővé teszi, hogy az adott honlap szélessége ne legyen nagyobb a rendelkezésre álló helynél, azaz szükségtelenné teszi a vízszintes görgetősávot Phishing szűrő az ártalmas weblapok ellen (9.1-es verzió óta) Az Internet Explorer és a Firefox már tartalmaz ilyen, ún. anti-phising módszert, az Opera megoldása azonban mindkét böngészőtől eltér, és hatékonyabb védelmet biztosít. Az Opera ugyanis a weblap megnyitásakor felveszi a kapcsolatot egy központi szerverrel, és valós időben kérdezi le a weblap jelenlegi státuszát. A Firefox ezzel szemben egy feketelistát használ, amit egy központi szerverről tölt le bizonyos időközönként, és a lokális másolat alapján ellenőrzi a megnyitott weblapokat (lehetőség van azonnali ellenőrzésre is, ha külön bekapcsoljuk). Az Internet Explorer 7-es verziója fehér listát használ az oldalak ellenőrzésére. A weblapokkal való visszaélések manapság már sokkal rövidebb idő alatt zajlanak le, mint régebben, így a lokális, frissített lista nem nyújt megfelelő védelmet. A támadások nagy része néhány óra alatt zajlik le, ezért mindenképpen valós idejű ellenőrzésre van szükség.
5 Az Opera a GeroTrust: szolgáltatását használja a weblapok ellenőrzésére, amely jelenleg a megtévesztő weblapok 99%-át képes beazonosítani. A weblapok megnyitásakor az oldal betöltésével párhuzamosan Opera egy kis csomagot küld egy központi szervernek az oldal címével, amely egy biztonságos, aláírt XML választ küld vissza a webcím megbízhatóságáról. Az Opera által küldött csomag semmilyen személyes adatot nem tartalmaz (ezt le is lehet majd ellenőrizni, mivel egyszerű szöveges formában küldik el), nem tárolják le az IP címeket és a kéréseket, így utólag már nem tudják beazonosítani, hogy melyik kérés kihez tartozott. Mivel az ellenőrzés az oldalak betöltése közben történik, ezért nem lassítja a böngészést. Ma az egyik legelterjedtebb böngésző az Opera, az alábbi linkekről letölthető a legújabb végleges: valamint az aktuális újításokkal felvértezett béta: A böngésző tudásának maximális kihasználásához minden információ megtalálható a Magyar Opera: oldalán. Forrás: Opera Opera DesktopTeam Magyar Opera Molnár Lajos MOLNACT.SZE Prog.terv.inf
VALUTAISMERTETŐ FUNKCIÓNÁLIS SPECIFIKÁCIÓ
VALUTAISMERTETŐ FUNKCIÓNÁLIS SPECIFIKÁCIÓ Tartalomjegyzék. Áttekintés Rendszerkövetelmények A szoftver funkciói Interfészek Képernyőképek Főképernyő Általános ismertető Valuta nézet Bankjegy nézet Csekkek
MEDIAKLIKK.HU. Főoldal:
Főoldal: MEDIAKLIKK.HU Felső menüsor: - MEDIAKLIKK.HU o A logo vagy a szöveg kattintásra minden esetben a https://www.mediaklikk.hu Főoldalra irányít vissza - TV lenyíló menü, a TV csatornák kiválasztásához.
Információ és kommunikáció
Információ és kommunikáció Tanmenet Információ és kommunikáció TANMENET- Információ és kommunikáció Témakörök Javasolt óraszám 1. Az internet jellemzői 25 perc 2. Szolgáltatások az interneten 20 perc
Ingyenes DDNS beállítása MAZi DVR/NVR/IP eszközökön
Ingyenes DDNS beállítása MAZi DVR/NVR/IP eszközökön Fontos Amennyiben egy eszköz interneten keresztüli elérését lehetővé teszi, az illetéktelen hozzáférés megakadályozása érdekében: előtte az alapértelmezett
DKÜ ZRT. A Portál rendszer felületének általános bemutatása. Felhasználói útmutató. Támogatott böngészők. Felületek felépítése. Információs kártyák
A Portál rendszer felületének általános bemutatása Felhasználói útmutató Támogatott böngészők Internet Explorer 9+ Firefox (legújabb verzió) Chrome (legújabb verzió) Felületek felépítése Információs kártyák
Internet programozása. 1. előadás
Internet programozása 1. előadás Áttekintés 1. Mi a PHP? 2. A PHP fejlődése 3. A PHP 4 újdonságai 4. Miért pont PHP? 5. A programfejlesztés eszközei 1. Mi a PHP? Egy makrókészlet volt, amely személyes
EDInet Connector telepítési segédlet
EDInet Connector telepítési segédlet A cégünk által küldött e-mail-ben található linkre kattintva, a következő weboldal jelenik meg a böngészőben: Az EdinetConnectorInstall szövegre klikkelve(a képen pirossal
PTE-PROXY VPN használata, könyvtári adatbázisok elérhetősége távolról
PTE-PROXY VPN használata, könyvtári adatbázisok elérhetősége távolról Az Informatikai Igazgatóság minden aktív egyetemi hallgató és munkaviszonnyal rendelkező egyetemi dolgozó részére úgynevezett proxy
Az alábbiakban szeretnénk segítséget nyújtani Önnek a CIB Internet Bankból történő nyomtatáshoz szükséges böngésző beállítások végrehajtásában.
Tisztelt Ügyfelünk! Az alábbiakban szeretnénk segítséget nyújtani Önnek a CIB Internet Bankból történő nyomtatáshoz szükséges böngésző beállítások végrehajtásában. A CIB Internet Bankból történő nyomtatás
A CAPICOM ActiveX komponens telepítésének és használatának leírása Windows 7 operációs rendszer és Internet Explorer 9 verziójú böngésző esetén
A CAPICOM ActiveX komponens telepítésének és használatának leírása Windows 7 operációs rendszer és Internet Explorer 9 verziójú böngésző esetén Tartalomjegyzék 1. Az Internet Explorer 9 megfelelősségének
Információ és kommunikáció
Információ és kommunikáció Tanmenet Információ és kommunikáció TANMENET- Információ és kommunikáció Témakörök Javasolt óraszám 1. Hálózati alapismeretek 20 perc 2. Az internet jellemzői 25 perc 3. Szolgáltatások
A CAPICOM ActiveX komponens telepítésének és használatának leírása Windows7 operációs rendszer és Internet Explorer 8-es verziójú böngésző esetén
A CAPICOM ActiveX komponens telepítésének és használatának leírása Windows7 operációs rendszer és Internet Explorer 8-es verziójú böngésző esetén Tartalomjegyzék 1. A CAPICOM ACTIVEX KOMPONENS TELEPÍTÉSE...3
AZ N-WARE KFT. ÁLTAL ELEKTRONIKUSAN ALÁÍRT PDF DOKUMENTUMOK HITELESSÉGÉNEK ELLENŐRZÉSE VERZIÓ SZÁM: 1.1 KELT:
AZ N-WARE KFT. ÁLTAL ELEKTRONIKUSAN ALÁÍRT PDF DOKUMENTUMOK HITELESSÉGÉNEK ELLENŐRZÉSE VERZIÓ SZÁM: 1.1 KELT: 2010.08.18. Tartalom 1. A dokumentum célja... 3 2. Akiknek segítséget kívánunk nyújtani...
e-szignó Online e-kézbesítés Végrehajtási Rendszerekhez
MICROSEC Számítástechnikai Fejlesztő zrt. e-szignó Online e-kézbesítés Végrehajtási Rendszerekhez Felhasználói útmutató https://online.e-szigno.hu/ 1 Tartalom 1. Bevezetés... 3 2. A rendszer használatának
Digitális aláírás általános telepítése és ellenőrzése
Digitális aláírás általános telepítése és ellenőrzése A digitális aláírásból (tanúsítványból) két fajta létezik! Egyik az úgynevezett hardveres tanúsítvány, amelynél az ügyfél rendelkezik fizikailag egy
COOKIE (SÜTI) SZABÁLYZAT
COOKIE (SÜTI) SZABÁLYZAT A GrandVision Hungary Kft. (székhely: 1113 Budapest, Bocskai út 134-146. cégjegyzékszám: 01-09-468765.) (továbbiakban: Adatkezelő) által üzemeltetetett www.ofotert.hu oldalon (továbbiakban:
Kezdő lépések Outlook Web Access
Kezdő lépések Outlook Web Access A Central Europe On-Demand Zrt. által, a Telenor Magyarország Zrt. ügyfelei részére nyújtott szolgáltatások rövid kezelési útmutatója Tartalom Bevezetés... 3 Rendszerkövetelmények...
SSL VPN KAPCSOLAT TELEPÍTÉSI ÚTMUTATÓ
SSL VPN KAPCSOLAT TELEPÍTÉSI ÚTMUTATÓ GIRODIRECT SZOLGÁLTATÁST IGÉNYBEVEVŐ ÜGYFELEKENEK Verzió: v1.04 Dátum: 2018. január 5. Készítette: A jelen dokumentum tartalma szerzői jogi védelem alatt áll, a mű
AZ N-WARE KFT. ÁLTAL ELEKTRONIKUSAN ALÁÍRT PDF DOKUMENTUMOK HITELESSÉGÉNEK ELLENŐRZÉSE VERZIÓ SZÁM: 1.3 KELT: 2012.02.01.
AZ N-WARE KFT. ÁLTAL ELEKTRONIKUSAN ALÁÍRT PDF DOKUMENTUMOK HITELESSÉGÉNEK ELLENŐRZÉSE VERZIÓ SZÁM: 1.3 KELT: 2012.02.01. Tartalom 1. A dokumentum célja... 3 2. Akiknek segítséget kívánunk nyújtani...
Flex: csak rugalmasan!
Flex: csak rugalmasan! Kiss-Tóth Marcell http://kiss-toth.hu marcell@kiss-toth.hu Magyarországi Web Konferencia 2006 2006. március 18. tartalom bevezető Adobe Flex alternatív technológiák bevezető az Internetnek
Felhasználói kézikönyv
Felhasználói kézikönyv Központi Jogosultsági Rendszer Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet 2010. július 23. Verziószám: 1.0 Végleges Tartalomjegyzék 1 Bevezető... 1 2 A Központi Jogosultsági Rendszer
1. DVNAV letöltése és telepítése
1. DVNAV letöltése és telepítése A Drén és Valner Szoftver Kft által készített DVNAV programmal lehetőség van a számlázó program által elkészített XML-ek NAV-hoz történő eljuttatására, majd a számlákról
GYIK Gyakran Ismételt Kérdések DMS-POSZEIDON E-LEARNING TANANYAGNÁL
GYIK Gyakran Ismételt Kérdések A DMS-POSZEIDON E-LEARNING TANANYAGNÁL NEM TUDOK REGISZTRÁLNI! 2 NEM TUDOK BELÉPNI, NEM FOGADJA EL AZ AZONOSÍTÓT ÉS A JELSZÓT! 3 NEM TUDOK BELÉPNI, ELFELEJTETTEM A JELSZÓT!
TÁJÉKOZTATÓ a MicroSigner alapú alkalmazás használatáról
TÁJÉKOZTATÓ a MicroSigner alapú alkalmazás használatáról 1. MicroSigner alkalmazás igénylése A tagi hozzájárulás nyilatkozatok TIR-ben történő elektronikus aláírása a két módon lehetséges: 1. MicroSigner
Tagi nyilatkozat elektronikus aláírás folyamata MicroSigner alkalmazás használatával
Tagi nyilatkozat elektronikus aláírás folyamata MicroSigner alkalmazás használatával A Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség 2016. december 1-jével bevezette a MicroSigner alkalmazás használatával történő
A Távmenedzsment szolgáltatás használata
A Távmenedzsment szolgáltatás használata ÚTMUTATÓ Önkormányzatok részére 2018. február 09. A Távmenedzsment szolgáltatás használata ÚTMUTATÓ Önkormányzatok részére Tartalomjegyzék I. Általános tájékoztató...
TÁJÉKOZTATÓ a MicroSigner alapú elektronikus aláírás használatáról
TÁJÉKOZTATÓ a MicroSigner alapú elektronikus aláírás használatáról 1. MicroSigner alkalmazásra történő átállás ismertetése A Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség (Szövetség) 2016. december 1-jével
Telenor Webiroda. Kezdő lépések
Telenor Webiroda Kezdő lépések Virtuális Tárgyaló Tartalom 1. Bevezetés...2 2. A szolgáltatás elérése és a kliensprogram letöltése...3 3. A kliensprogram telepítése...6 4. A Virtuális Tárgyaló használatba
Információ és kommunikáció
Információ és kommunikáció Tanmenet Információ és kommunikáció TANMENET- Információ és kommunikáció Témakörök Javasolt óraszám 1. Hálózati alapismeretek 20 perc 2. Az internet jellemzői 25 perc 3. Szolgáltatások
Iroda++ 2010 DEMO telepítési útmutató
Az Iroda++ 2010 DEMO csomag telepítésének lépései Az alábbi pontok szerint telepítheti számítógépére a revolution Iroda++ 2010 program DEMO változatát. Fontos, hogy az Iroda++ rendszere SQL szerveres adatmotort
3 A hálózati kamera beállítása LAN hálózaton keresztül
Hikvision IP kamera Gyorsindítási útmutató 3 A hálózati kamera beállítása LAN hálózaton keresztül Megjegyzés: A kezelő tudomásul veszi, hogy a kamera internetes vezérlése hálózati biztonsági kockázatokkal
Baár-Madas Elektronikus Tanúsítvány
Baár-Madas Elektronikus Tanúsítvány Az alábbi dokumentum a Baár-Madas Református Gimnázium és Kollégium által használt Elektronikus tanúsítvány telepítéséhez ad útmutatót, Microsoft Windows 7 és Microsoft
KISZÁLLÍTÁSI SEGÉDLET 1
KISZÁLLÍTÁSI SEGÉDLET 1 1. Belépés az Online Megrendelői Felületre 1. 1. Lépjen fel a www.erzsebetutalvany.hu weboldalra. 2. A kezdőoldalon válassza az Online megrendelő menüpontot. 3. Adja meg a felhasználónevét
DSD. A webes akadálymentesítés helyzete Magyarországon Pataki Máté DSD. Pataki Máté 1/ 41
A webes akadálymentesítés helyzete Magyarországon Pataki Máté Pataki Máté 1/ 41 Témakörök W3C -Web Accessibility Initiative (WAI) Célcsoportok Fogyatékossággal élők Technológiailag megkülönböztetettek
1 Rendszerkövetelmények
1 Rendszerkövetelmények 1.1 Operációs rendszer Az i-deal2 ajánlatadó alkalmazás a Microsoft.Net és Click Once technológiáin alapul. Ezek használatához legalább Microsoft Windows XP SP2 (Szervízcsomag 2),
Végfelhasználói Applet kézikönyv
MARGARÉTA verzió 3.0 Kiadás 1 Kiadás dátuma 2017. február 7. A MARGARÉTA Kártyamenedzsment rendszer a Noreg Információvédelmi Kft terméke. Noreg Információvédelmi Kft web: www.noreg.hu e-mail: info@noreg.hu
MKOSZ Online Support - Felhasználói
MKOSZ Online Support Felhasználói kézikönyv Dokumentum adatlapja Dokumentum neve Rendszer neve Felhasználói kézikönyv MKOSZ Online Support - Felhasználói kézikönyv 2018 1. Sportszervezeti felüle et.........
2008-2009 VECTRUM Kft. VECTRUM e-számla Felhasználói útmutató 1.2 verzió
2008-2009 VECTRUM Kft. VECTRUM e-számla Felhasználói útmutató 1.2 verzió Tartalomjegyzék Első használat... 3 Felhasználói regisztráció... 8 Szolgáltatói ügyfél regisztráció... 10 Számlalista... 12 2008
CIB Internet Bank asztali alkalmazás Hasznos tippek a telepítéshez és a használathoz Windows operációs rendszer esetén
CIB Internet Bank asztali alkalmazás Hasznos tippek a telepítéshez és a használathoz Windows operációs rendszer esetén A CIB Internet Bankba való webes felületen keresztül történő belépés az Oracle által
Az Internet. avagy a hálózatok hálózata
Az Internet avagy a hálózatok hálózata Az Internet története 1. A hidegháború egy fontos problémája Amerikában a hatvanas évek elején: Az amerikai kormányszervek hogyan tudják megtartani a kommunikációt
KELER KID Internetwork System (KIS)
KELER KID Internetwork System (KIS) Éles és teszt program installációs segédlet Verzió: 2.0 2015. 04. 10. Cardinal Kft. 2015. Tartalomjegyzék 1. Néhány alapvető információ...3 1.1 KID program hardware
Új jelszó beállítása. Új jelszó beállítása az IFA rendszerhez. BIZALMAS INFORMÁCIÓ JET-SOL JET-SOL 2.0 verzió
Új jelszó beállítása Új jelszó beállítása az IFA rendszerhez Nyilvántartási szám: ISO 9001: 503/1256(2)-1177(2) BIZALMAS INFORMÁCIÓ JET-SOL JET-SOL 2.0 verzió 2018. 03. 01. TARTALOMJEGYZÉK 1 Áttekintés...
WIN-TAX programrendszer frissítése
WIN-TAX programrendszer frissítése A WIN-TAX programrendszert a verzió érvényességének lejártakor illetve jelentősebb változás esetén (pl.: elkészült fejlesztések, munkahelyi hálózati szinkronitás miatt)
A SEJK ADMINISZTRÁCIÓS FELÜLETÉNEK FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYVE
A SEJK ADMINISZTRÁCIÓS FELÜLETÉNEK FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYVE Országos Egészségbiztosítási Pénztár Ártámogatási Főosztály v. 1.0.0 Összeállították: Kisari Anita Jedlovszki Katalin Mohácsi Ildikó Dr. Zajzon
Cookie-k használatának irányelve
Cookie-k használatának irányelve Mi a cookie? A cookie (süti) a számítógépünk böngészőjében bizonyos weboldalak felkeresése során keletkező kicsi adatfájl. A cookie nem tartalmaz vagy gyűjt önálló információkat,
Felhasználói útmutató CVR mobil kliens, ios rendszerhez.
Felhasználói útmutató CVR mobil kliens, ios rendszerhez. Működési feltételek A felhasználói útmutató ios V7.0.4 verziószámú operációs rendszer felhasználásával készült. Az applikáció telepítése 1. Az App
Kezdő lépések. Céges email. Tartalom
Kezdő lépések Céges email Tartalom 1. Bevezetés...2 2. A szolgáltatás elérése és alapbeállításai...3 3. Ismerkedés a levelezővel...6 4. A levelező beállításai...8 5. Naptár... 10 6. Névjegyek... 11 7.
Az internet az egész világot behálózó számítógép-hálózat.
Az internet az egész világot behálózó számítógép-hálózat. A mai internet elődjét a 60-as években az Egyesült Államok hadseregének megbízásából fejlesztették ki, és ARPANet-nek keresztelték. Kifejlesztésének
KÉPERNYŐKÉP KÉSZÍTÉSE
KÉPERNYŐKÉP KÉSZÍTÉSE Ez a segédlet azért készült, hogy segítséget nyújtson az ÉTDR hibabejelentés mellé csatolandó képernyőkép készítéséhez. Készült: 2015. 02. 25. Tartalom Bevezető... 3 Windows operációs
Közoktatási Statisztika Tájékoztató 2012/2013. Használati útmutató
Közoktatási Statisztika Tájékoztató 2012/2013 Tartalomjegyzék 1. Technikai információk... 2 2. Publikus felület... 2 2.1 Bejelentkezés... 2 2.2 Összesítés... 3 2.2.1 Statisztikai tábla megtekintése...
Országos Területrendezési Terv térképi mel ékleteinek WMS szolgáltatással történő elérése, Quantum GIS program alkalmazásával Útmutató 2010.
Országos Területrendezési Terv térképi mellékleteinek WMS szolgáltatással történő elérése, Quantum GIS program alkalmazásával Útmutató 2010. május 1. BEVEZETÉS Az útmutató célja az Országos Területrendezési
MEGÚJÍTOTT GIROLOCK_CA TANÚSÍTVÁNYCSERE
MEGÚJÍTOTT GIROLOCK_CA TANÚSÍTVÁNYCSERE Technikai segédlet webes alkalmazás használata esetén 1054 Budapest, Vadász utca 31. Telefon: (1) 428-5600, (1) 269-2270 Fax: (1) 269-5458 www.giro.hu Készítette
Hiba bejelentés azonnal a helyszínről elvégezhető. Egységes bejelentési forma jön létre Követhető, dokumentált folyamat. Regisztráció.
Ingyenes Mobil helpdesk megoldás A Mobil helpdesk egy olyan androidos felületen futó hibabejelentő, amelynek néhány alapbeállítását megadva saját mobil hibabejelentő rendszere lehet, vagy partnereinek
Kormányzati Elektronikus Aláíró és Aláírás-ellenőrző Szoftver
Kormányzati Elektronikus Aláíró és Aláírás-ellenőrző Szoftver Felhasználói leírás verzió: 1.0 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS... 3 2. ALAPKÉPERNYŐ... 3 3. MENÜSZERKEZET... 3 4. DOKUMENTUM ALÁÍRÁSA... 4
Szaftex I. Felhasználói kézikönyv 1.0 Szakdolgozók részére
Szaftex I. Felhasználói kézikönyv 1.0 Szakdolgozók részére az egészségügyi szakdolgozók kötelező továbbképzési pontjait nyilvántartó rendszer 2 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés... 5 A rendszer elérése... 6 Regisztráció...
Sütik (cookie) kezelése
Sütik (cookie) kezelése A Magyar Telekom Nyrt. weboldala sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése
Új jelszó igénylése. Új jelszó igénylése az IFA rendszerhez. BIZALMAS INFORMÁCIÓ 1.0 verzió
Új jelszó igénylése Új jelszó igénylése az IFA rendszerhez BIZALMAS INFORMÁCIÓ 1.0 verzió TARTALOMJEGYZÉK 1 Áttekintés... 3 2 Új jelszó igénylése... 4 Új jelszó igénylése BIZALMAS INFORMÁCIÓ 2. 1 ÁTTEKINTÉS
Stunnel leírás. Az stunnel programot a következő módon telepíthetjük Windows környezetben:
Stunnel leírás A Stunnel használatához Caesar azonosító szükséges. Az azonosító elkészíthető a https://ugykezelo.elte.hu oldalon. (Így a Stunnelt az ELTE dolgozói és hallgatói is egyaránt tudják használni.)
ivms-4200 kliensszoftver
ivms-4200 kliensszoftver Felhasználói segédlet v1.02 2012.11.21. HU 1. TARTALOM 1. Tartalom... 2 2. Bevezető... 2 2.1. Felhasználás... 2 2.2. Hardverigény... 2 3. Használat... 3 3.1. Vezérlőpult... 3 3.2.
SEGÉDLET ELEKTRONIKUS FELÜLET HASZNÁLATÁHOZ
SEGÉDLET ELEKTRONIKUS FELÜLET HASZNÁLATÁHOZ Kifizetési kérelem 2015. február 24. Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Tartalomjegyzék 1. Firefox portable... 3 1. Belépés a felületre... 4 1.1 Meghatalmazás
ÜGYFÉL OLDALI BEÁLLÍTÁSOK KÉZIKÖNYVE
ÜGYFÉL OLDALI BEÁLLÍTÁSOK KÉZIKÖNYVE Felhasználói leírás E-HATÁROZAT 2012 - verzió 1.2 Érvényes: 2012. május 24-től. Azonosító: ehatarozat_ugyfél_ beallitasok_kezikonyv_felh_v1.2_20120524_tol 1/15 1 Tartalom
Előadás témája: DVR-ek és hálózati beállításuk Szentandrási-Szabó Attila Műszaki és kereskedelmi igazgató
Előadás témája: DVR-ek és hálózati beállításuk Előadó: Szentandrási-Szabó Attila Műszaki és kereskedelmi igazgató 720p AHD valós idejű DVR-ek Duál technológia (analóg/ahd) Automatikus videojel felismerés
Köszönjük, hogy e-számlakivonat szolgáltatásunkat választotta, ezzel is hozzájárulva környezetünk védelméhez! Elakadt? Segítünk!
Köszönjük, hogy e-számlakivonat szolgáltatásunkat választotta, ezzel is hozzájárulva környezetünk védelméhez! Elakadt? Segítünk! Megoldási lehetőségek az e számlakivonat megtekintésével kapcsolatosan esetlegesen
Electra 7 Mobil Banking Felhasználói Kézikönyv
Electra 7 Mobil Banking Felhasználói Kézikönyv I. Általános információk Az Electra 7 Mobil Banking szolgáltatás az Electra 7 Internet Banking egy mobiltelefonokról elérhető változata. A Mobil Banking megjelenése
Zimbra levelező rendszer
Zimbra levelező rendszer Budapest, 2011. január 11. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 Dokumentum információ... 3 Változások... 3 Bevezetés... 4 Funkciók... 5 Email... 5 Társalgás, nézetek, és keresés...
COOKIE KEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ. A HTTP-cookie (köznyelvben csak cookie, vagy süti) egy olyan fájl, (egy adatsor)
COOKIE KEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ Általános információ A HTTP-cookie (köznyelvben csak cookie, vagy süti) egy olyan fájl, (egy adatsor) amit - a weboldal látogatójának számítógépén, mobiltelefonján vagy egyéb,
Magyar Telekom WFMS Light KEZELÉSI ÚTMUTATÓ. MAGYAR TELEKOM 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 36.
2019 Magyar Telekom WFMS Light KEZELÉSI ÚTMUTATÓ MAGYAR TELEKOM 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 36. Tartalom Bevezetés... 2 A felület kezelése... 2 Bejelentkezés... 2 Felhasználó kezelés... 3 Jogosultság
Heti Hálózati Hírek kapcsolt dokumentumok megnyitása
Heti Hálózati Hírek kapcsolt dokumentumok megnyitása Szakterület: Értékesítés Támogatás Terület Értékesítési csatorna: Exkluzív Szerző: Horváth Lajosné infomanager +36 70 370-7850 / +36 72 513-871 gyongyi.horvath@uniqa.hu
Milyen sütiket és mire használ az OTP Bank?
Sütik (cookie) kezelése Az OTP Bank weboldala sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében.
Elektronikusan hitelesített PDF dokumentumok ellenőrzése
Elektronikusan hitelesített PDF dokumentumok ellenőrzése Adobe Reader beállítása és használata a hitelesített PDF dokumentumok ellenőrzéséhez A dokumentáció szabadon tovább terjeszthető, a legfrissebb
Nemzeti LEADER Kézikönyv LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV. 2015. szeptember
Nemzeti LEADER Kézikönyv LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2014 2020 2015. szeptember Készült a Miniszterelnökség Agrár Vidékfejlesztési Programokért Felelős Helyettes Államtitkárság, mint a Magyarország
ÁNYK53. Az Általános nyomtatványkitöltő (ÁNYK), a személyi jövedelemadó (SZJA) bevallás és kitöltési útmutató együttes telepítése
ÁNYK53 Az Általános nyomtatványkitöltő (ÁNYK), a személyi jövedelemadó (SZJA) bevallás és kitöltési útmutató együttes telepítése Az ÁNYK53 egy keretprogram, ami a személyi jövedelemadó bevallás (SZJA,
Felhasználói kézikönyv - Android kliens
Felhasználói kézikönyv - Android kliens Tartalom Telepítés Indítás Fő képernyők Térkép Rétegválasztó ablak Kilépés Keresés Lista Részletek Telepítés Az Élő Berek Android alkalmazás letölthető a www.e-berek.hu
FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV
FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV SZEGED VÁROS KÖZLEKEDÉSE 1.00 verzió Dátum: 2012.02.29. Tartalom 1. Rendszerigény... 3 2. Bevezető... 3 3. Az alkalmazás indítása... 3 4. Az oldal felépítése... 4 4.1. Főképernyő...
FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓ A MOBIL BROKER KERESKEDÉSI FELÜLET HASZNÁLATÁHOZ
FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓ A MOBIL BROKER KERESKEDÉSI FELÜLET HASZNÁLATÁHOZ TARTALOMJEGYZÉK 1. BELÉPÉS A MOBIL BROKER KERESKEDÉSI RENDSZERBE... 3 2. A MOBIL BROKER HASZNÁLATA... 3 3. MOBIL BROKER IPHONE ALKALMAZÁS...
FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV SCHEDULEDETAIL KEZELÉSI ÚTMUTATÓ (TATABÁNYA VÁROS KÖZLEKEDÉSE) 1.00 verzió Dátum:
FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV (TATABÁNYA VÁROS KÖZLEKEDÉSE) 1.00 verzió Dátum: 2012.02.16 Tartalom 1. Rendszerigény... 3 2. Bevezető... 3 3. Az alkalmazás indítása... 3 4. Az oldal felépítése... 4 4.1. Főképernyő...
Adatvédelmi nyilatkozat
Adatvédelmi nyilatkozat A személyes adatok védelme az interneten különösen fontos jelentőséggel bír a jövőbeni internetes szerződéskötések, egy valódi internet-gazdaság kialakítása szempontjából. A www.zpr.hu
Minerva felhasználói útmutató
ELMS INFORMATIKA ZRT. Minerva felhasználói útmutató Budapest, 2011. Kiadás: 2011.09.26. Verzió: 1.0 Oldalszám: 1 / 10 Tartalom 1. A Minerva keretrendszer használata... 3 1.2 Belépés... 3 1.3 Jelszóváltoztatás...
Exchange tájékoztató
Exchange tájékoztató Rövid tájékoztató a Microsoft Exchange alapú levelezõrendszer használatáról A Pécsi Tudományegyetem Informatikai Igazgatósága Microsoft Exchange Server 2010 alapú levelezési szolgáltatást
1. Mi az internet? Az egész világot körülölelő számítógép-hálózat. 2. Az alábbiak közül melyik tartománynév (domain)? -.sk szervezeti típusú:.org 3.
1. Mi az internet? Az egész világot körülölelő számítógép-hálózat. 2. Az alábbiak közül melyik tartománynév (domain)? -.sk szervezeti típusú:.org 3. Mely tényezők határozzák meg egy weboldal hitelességét?
Központi proxy szolgáltatás
Központi proxy szolgáltatás Az Informatikai Igazgatóság minden aktív és volt egyetemi hallgató és munkaviszonnyal rendelkezõ egyetemi dolgozó részére úgynevezett proxy szolgáltatást biztosít. A szolgáltatás
Beszámoló átadása az OBR * -nek a Hessyn Éves beszámoló nyomtatványkitöltő programból
Beszámoló átadása az OBR * -nek a Hessyn Éves beszámoló nyomtatványkitöltő programból *OBR = Online Beszámoló és Űrlapkitöltő Rendszer h t t p s ://e - b e s z a m o l o. i m. g o v. h u / e b e k u l
Technikai tudnivalók a Saxo Trader Letöltéséhez tűzfalon vagy proxy szerveren keresztül
Letöltési Procedúra Fontos: Ha Ön tűzfalon vagy proxy szerveren keresztül dolgozik akkor a letöltés előtt nézze meg a Technikai tudnivalók a Saxo Trader Letöltéséhez tűzfalon vagy proxy szerveren keresztül
1.A. feladat: Programablakok
1.A. feladat: Programablakok Nyisd meg sorban a Sajátgép mappát, Hálózatok mappát, indítsd el az Internet Explorer programot. Ehhez kattints kettőt mindegyik asztalon lévő ikonjára. Ha egy ablak teljes
Beszámoló átadása az OBR * -nek a Hessyn Éves beszámoló nyomtatványkitöltő programból
Beszámoló átadása az OBR * -nek a Hessyn Éves beszámoló nyomtatványkitöltő programból *OBR = Online Beszámoló és Űrlapkitöltő Rendszer h t t p s : / / e - b e s z a m o l o. i m. g o v. h u / e b e k u
Közigazgatási Továbbképzési és Vizsgaportál
Közigazgatási Továbbképzési és Vizsgaportál 1. Regisztráció és belépés felhasználói kézikönyv 1. A Közigazgatási Továbbképzési és Vizsgaportál internetes elérhetősége: http://tvp.nki.gov.hu/ Támogatott
Számítógépes alapismeretek 2.
Számítógépes alapismeretek 2. 1/7 Kitöltő adatai: Név: Osztály: E-mail cím: 2/7 Kérdések: Mire szolgál az asztal? Az ideiglenesen törölt fájlok tárolására. A telepített alkalmazások tárolására. A telepített
Felhasználói dokumentáció a teljesítményadó állományok letöltéséhez v1.0
Felhasználói dokumentáció a teljesítményadó állományok letöltéséhez v1.0 www.kekkh.gov.hu Státusz: Verzió Cím Dátum SzerzőFolyamatban Változások Verzió Dátum Vállalat Verzió: 1.0 Szerző: Lénárd Norbert
epos - MOBIL egyenleg feltöltés Felhasználói leírás
epos - MOBIL egyenleg feltöltés Felhasználói leírás Verzió: 2.0.1 Oldal: 1 / 12 Tartalomjegyzék I. Bevezetés 3 II. Az epos MOBIL egyenleg feltöltés lépései 4 III. ÁFÁ-s számla igénylés 9 IV. Ügyfélszolgálat
XTB TŐZSDEVERSENY 2012
2. KERESKEDÉSI FELÜLETEK (PLATFORMOK) Két kereskedési felületet ajánlunk a verseny során: MetaTrader nemzetközileg ismert online tőzsde kereskedési platform, illetve xstation a web-böngésző alapú felület.
Ablak és ablakműveletek
Ablak és ablakműveletek 1. Jelölje meg az igaz állításokat! A. A képen egy ablakot lehet látni. B. A Windows operációs rendszerben a mappák és programok ablakokban nyílnak meg. C. Egyszerre csak egy ablakot
Elektronikus napló használati útmutatója diákoknak
Elektronikus napló használati útmutatója diákoknak 1. A weboldal megnyitása Miután megnyitottad a böngészőben vagy a honlapunkon a MaYoR napló programot, a weblap megnyitásakor, a használt böngészőtől
Vihar 2.0 rendszer Felhasználói kézikönyv
Vihar 2.0 rendszer Felhasználói kézikönyv Versenyzői funkciók O l d a l 0 21 Tartalomjegyzék Tartalom Tartalomjegyzék... 0 Bevezető... 1 Felhasználói funkciók... 2 Regisztráció... 2 Támogatott böngészők...
DSD. A W3C Magyar Iroda Akadálymentesítési Törekvései Pataki Máté, Kovács László
A W3C Magyar Iroda Akadálymentesítési Törekvései Pataki Máté, Kovács László A World Wide web Consortium (W3C) Hogy kihasználhassuk a Web nyújtotta összes lehetőséget... A webszabványok fejlesztésének semleges
Segédlet az E-jelentés elkészítéséhez
Segédlet az E-jelentés elkészítéséhez Fontos: a segédlet képei Microsoft Internet Explorer 8.0 böngésző használatával készültek, a megjelenés más böngészők (Modzilla, Firefox, Opera, stb) használata esetén
TERC V.I.P. hardverkulcs regisztráció
TERC V.I.P. hardverkulcs regisztráció 2014. második félévétől kezdődően a TERC V.I.P. költségvetés-készítő program hardverkulcsát regisztrálniuk kell a felhasználóknak azon a számítógépen, melyeken futtatni
NLToken webes aláíró modul telepítése és használata a. Magyar Államkincstár weboldalán. Verzió 1.4
NLToken webes aláíró modul telepítése és használata a Magyar Államkincstár weboldalán Verzió 1.4 Tartalomjegyzék 1 Bevezető... 3 2 Rendszerkövetelmények... 3 2.1 Támogatott operációs rendszerek... 3 2.2
SDX Professional 1.0 Telepítési leírás
SDX Professional 1.0 Telepítési leírás Készült: 2003. július 21. Utolsó módosítás időpontja: 2004. szeptember 22. E-Group Magyarország Rt. Tartalomjegyzék 1. Bevezetés...3 2. Hardver és szoftver követelmények...3
Digitális aláíró program telepítése az ERA rendszeren
Digitális aláíró program telepítése az ERA rendszeren Az ERA felületen a digitális aláírásokat a Ponte webes digitális aláíró program (Ponte WDAP) segítségével lehet létrehozni, amely egy ActiveX alapú,
Microsoft Office PowerPoint 2007 fájlműveletei
Microsoft Office PowerPoint 2007 fájlműveletei Program megnyitása Indítsuk el valamelyik tanult módszerrel a 2007-es verziót. Figyeljük meg, hogy most más felületet kapunk, mint az eddigi megszokott Office