A DNS aktiválásának kezdete Riga, Litvánia március 15. ( Forrás: )
|
|
- Alexandra Feketené
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A DNS aktiválásának kezdete Riga, Litvánia március 15. ( Forrás: ) Hogy segítsünk az olvasónak, ezt az üzenetet újraközvetítettük (Lee és Kryon) és kibővítettük, hogy még világosabb megértést biztosítson. Gyakran az élő közvetítés alkalmával olyan energiák vannak jelen, amelyek hordoznak egyfajta kommunikációt, amit a nyomtatott anyag nem. Ráadásul ez a közvetítés olyan helyen történt, ahol egyszerre négy nyelvre fordították szinkronban az elhangzottakat A rövid mondatokat az olvashatóság érdekében megváltoztattuk. Élvezzétek hát ezt a feljavított üzenetet, amely Rigában, Litvániában hangzott el, 2009 márciusában. Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól! Újból elmondjuk, hogy az itt jelenlévő energia tiszta. Újból elmondjuk, hogy semmit sem szeretnénk elérni veletek, nem szeretnénk manipulálni Benneteket. Csak azt szeretnénk, ha kinyitnátok a szíveteket. Az Emberi Lény a Teremtőt keresi és ezt teszi szinte attól a pillanattól fogva, hogy megszületik, mert valami hiányzik neki. Én a zenének hívom ezt a valamit. Ez az az ének, amit eonokon keresztül hallgattatok a fátyol túloldalán az én oldalamon. A bolyóra születni óriási megrázkódtatás. Óriási megrázkódtatás ismét egy adott sejtstruktúrával emberi testben élni. Nagy megrázkódtatás ez annak a rendszernek, amelyet léleknek nevezünk. Az egyik oldalról a másikra jutás során, az az érzése a legnyilvánvalóbb, hogy hirtelen egyedül van. Ekkor kezdi el az ember azzal tölteni az élete hátralévő részét, hogy keresi a hiányzó részt. Néhányatok már megtapasztalta, talán a templomaitokban térdelve, hogy milyen érzés térdelni és Isten erejéhez fohászkodni és megérezni, ahogy válaszképpen eláraszt és átjár. Ilyenkor nem akarsz mást, csak ott ülni és fürödni benne, ugye? Ez gyönyörű. Néhányatok a meditációiban kapja meg ugyanezt. Ez gyönyörű! Mert ülhetsz és érintkezésbe léphetsz vele, úgy gondolod egy rövid időre. Ezzel a fizikai tevékenységgel próbálhatod meg létrehozni a hiányzó kapcsolatot. Azokban a rövid pillanatokban minden rendben van. Azokban a pillanatokban úgy érzed, egy olyan időt teremtettél, amelyben megérinted Isten arcát, legalább egy picit. És ilyenkor hallod a zenét és minden jól van úgy ahogy van. Sok időt töltesz azzal, hogy megpróbálod újra létrehozni azt a valamit, ami hiányzik hiányzik a születésedtől fogva. Az emberiség mindig is ezt tette. Én tudom, hogy miért, mert a zene számomra sosem szűnik meg. Azt mondom nektek, hogy én mint Kryon, nem tudom elképzelni, hogy enélkül a zene nélkül létezzek. Ahhoz az égi kórushoz amely itt énekel a fényben a fátyol felém eső oldalán, mindannyian hozzá vagyunk szokva, mert örökkévalóak vagyunk és ide tartozunk. Már ti is mindkét oldalon eltöltöttetek egy örökkévalóságot, ezt a zenét hallgatva. Mégis amikor megérkeztek a Földre, megszűnik a zenével való kapcsolatotok. Nagy frusztráció kell hogy legyen ez az Emberi Lény számára, hogy abbamaradt a zene hogy nincs. Tehát elkezdjük a mai tanítást és ezzel a mondattal kezdjük: Egy új energia van ezen a bolygón és ennek az energiának az a céla, hogy aktiválja a lélek energia azon részeit, amelyet DNS-nek hívunk. A testeteknek arról a részéről van most szó, amely egyaránt jelen van a 3D-ben és a több dimenzióban is, ahol a Felsőbb-Én lakozik. Ahogy aktiváljátok az energiát az új eszközeitekkel, egyúttal a mágneses rács újrahangolásának és a Kristályrács létrehozásának folyamatát is aktiváljátok, sőt Gaia rezgésciklusát is, amit a maják előrejeleztek ezek a dolgok mind-mind részei a játéknak. Amikor a harmonikus Konvergencia energiáját módosítjátok, azzal megkapjátok az engedélyt arra, hogy elkezdődjön egy folyamat, ami olyan mint egy szent tanulás, melynek végén megkapjátok azt a diplomát, amivel elkezdhettek mesterként élni. Ezek a mester eszközei - az engedély magad számára, hogy megértsd a benned fennálló kvantum állapotot. Ennek a felfedezésnek a folyamatában néhányatok elkezdi újra hallani a zenét. Megígérem. Ehhez pedig nem kell majd újra és újra leülni meditálni és aktiválni a DNS-eseteket, mert a DNS ha egyszer aktiválódott, aktivált állapotban is marad. Nem kell be- és kikapcsolgatni. Egy nagyon bonyolult kirakós játék ez és kértem a társamat, hogy ma este nagyon lassan és gondosan haladjunk, jól irányítsa a folyamatot, velősen fogalmazzon és szeretettel kommunikálja amit mondok. Ami most következik, annak az átirata könyvben is meg fog jelenni. Ezeket az instrukciókat a társam (Lee) is most hallja először. A DNS-könyv tehát készül és amit most mondok, az egy fejezet lesz benne. Egy gyakorlati része mindannak, ami ezidáig csak elméleti tananyag volt tárgyaltuk a DNS 12 rétegét, azt, hogy hogyan azonosítjuk őket, mik a neveik, mi a szerepük. De ez a téma még ennél is sokkal több mindenből áll és ezek közül mára azt választottam, hogy átadom a következő információt ezen a nagyszerű helyen (Riga Stadion), ezen a soknyelvű területen (a Baltikum), a legújabb kori szabadság eme helyszínén. 1/9 oldal
2 Oka van annak, hogy miért pont itt kerül sor erre az üzenetre. Az egyik ilyen indok az, hogy ez nem egy nyugati üzenet! Ez a teljes családnak szóló univerzális üzenet és ők itt ülnek előttem, több nyelven hallgatva (angol, lett, orosz, litván észt), de csak egy nyelvet érezve - ami a harmadik nyelv, a szereteté. A tanítás elkezdődik Azok akik rendszeresen jártak az ilyen csatornázásokra mint ez is, azt kérdezgetik a társamtól: Mi ez a sok minden a DNS-ről? Miért beszél Kryon állandóan a DNS-ről? Miért nem angyali dolgokról beszél, ezoterikus dolgokról? Miért nem azt meséli el nekünk, hogy miért jöttünk a Földre? Ehelyett mindig csak a kémiáról akar beszélni. Ha te is ezt kérdezed kedvesem, akkor még mindig nem érted, hogy milyen nagy dolgot tártunk fel nektek: ugyanis a sejtstruktúrátokon belül vannak a mesterlét eszközei és ezek egyáltalán nem láthatatlanok. Részei a sejtstruktúrának, amit ma már egy teljesen új módon kutat a tudomány. A spirituális titkok a DNS-ben vannak! A mesterlét utasításkészletei a DNS-ben vannak! Tehát, a DNS-ed ezoterikus tanulmányozása válik a mesterlét és a benned levő Isten tanulmányozásának eszközévé és ezen keresztül léphetsz be mindenbe, ami van. A testedben a dupla helix spirál százmilliárdnyi másolatát tartalmazza és már átadtam számotokra a benne található energiák neveit. Most ezek közül néhány specifikusról fogunk beszélni, ezek egy meghatározott csoportjáról. De még mielőtt a részletekről beszélnénk, előtte még egyszer át kell adnunk néhány dolgot, amit meg kell értenetek. Az Emberi Lények listákat akarnak! Mindent osztályokba akartok sorolni, hogy lineárizálva lássátok hogyan működnek a dolgok. A listázás segít nektek a tanulásban, merthogy mindnyájan a lineáris gondolkodáshoz vagytok szokva. Továbbá egyetlen célból lefutó mechanikai és kémiai folyamatokhoz vagytok szokva. Még a legösszetettebb kémiai folyamatok is ugyanúgy működnek minden egyes alkalommal. Felfedezitek, hogy mi mit csinál és ezek után a jellemzőket tartalmazó listák szerint használod az anyagokat, melyek mindig a megadott reakciókat produkálják. Végülis vegyésszé válsz, aki ismeri ezeket a lineáris folyamatokat. A kvantum-dns nem lineáris módon működik. Tehát nem tudjátok osztályokba sorolni a funkcióit. Ezen ezt értem: a bolygón található legbonyolultabb gépekben is, melyek alkatrészek tízezreit tartalmazhatják, az egyes részek mindig ugyanazt a valamit csinálják. Lehet hogy van valami, ami ezerszer bonyolultabb mint egy drága óra, de a rugók és a fogaskerekek mindig is rugók és fogaskerekek lesznek. A maguk bonyolult módján bár, de mindig ugyanazt a dolgot csinálják. A legkifinomultabb elektronikáitok is pontosan ugyanígy működnek. Milliónyi egyforma folyamatot hajtanak végre újra és újra és az elektronpályák mindig ugyanazt a kapcsolást hajtják végre egy lineárisan összetett folyamatrendszer egyetlen gyorsan lefutó folyamatát ismétlik újra és újra. Ám a DNS nem ilyen. A DNS nem olyan, mint egy gép. El kell kezdenetek rálátni arra a tényre, hogy a DNS teljes mértékben és tökéletesen együttműködik saját magával. Amikor az egyik része megváltozik, a mellette lévő rész is változik vele együtt. Így aztán nem tudjátok beazonosítani az egyes DNS-részek állandóan ismétlődő és ugyanarra a dologra irányuló egyedi céljait. Gondoljatok az előbb említett összetett órára. Mi lenne, ha ez az óra hirtelen interdimenzionálissá válna és a rugó hirtelen fogaskerékké változna és a fogaskerék meg tudná változtatni az alakját és a méretét, aszerint, hogy éppen mire lenne szükség? Gondoljátok el - egy feleslegessé váló rész egyszerűen eltűnik és ha valamire szükség van ami addig nem volt ott, akkor az egyszerűen megjelenik! Ez csakugyan bonyolultnak tűnik, nem? Ráadásul ez a kvantumóra magától úgy dönt, hogy megváltoztatja azt az időkeretet, amivel az eredeti rendeltetése szerint működnie kellett volna. Fura? Ez a kvantum DNS. Korábban már egy előadás keretében beszéltünk a 12 rétegű DNS-ről. Viszont eddig óvatosak voltunk és nem mondtuk el, hogy melyik réteg mit is csinál. Mindössze a feladataikat és energiáikat, ill. a raktározási jellemzőiket adtuk át. Ezt egy pillanat múlva meglátjátok. De ahogy ezek a rétegek együttműködnek egymással, mindegyik réteg átalakul. Ami azt jelenti, hogy az egyik réteg aszerint változik, hogy a másik éppen mit csinál. Tehát azt mondhatjuk, hogy egy olyan motorral állunk szemben, melynek minden egyes alkatrésze folyamatosan változik és vált, attól függően, hogy a motornak mire van szüksége. Mondhatni összetett és kvantum működésmód ez. Kvantumállapotban nincs idő. Kvantumállapotban nincs adott hely ahol bármi is lenne. Mert a kvantummechanika azt diktálja, hogy bármely anyag, ha így akarjátok hívni, vagy bármely energia, ha így akarjátok hívni, mindenhol ott van, együtt, egy egységben. Képzeljetek el az összetettségnek ezt a fokát! És most képzeljétek el, hogy ez a nagyon összetett valaminek százmilló másolata van ott a testetekben. Van még valami. Még mielőtt elkezdenénk ezeket a részeket felsorolni melyek az új eszközkészletet alkotják, van még valami más is. (Szünet) Annak oka, hogy a társam tétovázik, az, hogy épp most mutatom neki, amit mondani akarok és nincsenek rá szavaitok. Még nincs olyan tudományág, amely ezzel foglalkozna. Ez új a számára. Ahhoz, hogy a DNS megfelelően működjön, hogy 2/9 oldal
3 végre tudja hajtani az összes dolgot amiről ezoterikusan és kvantumosan beszélünk, 300 billió DNS darabnak kell ugyanazt tudnia ugyanabban az időpontban! A lábujjad körmének mikroszkópikus méretű DNS-ének és a fejeden lévő leghosszabb hajszál DNS-ének egyszerre kell megkapnia ugyanazt az üzenetet. Mindkettőnek azonnal kell tudnia róla. Mert annak a billió darabnak egyet kell értenie abban, hogy a tudatosságnak ugyanazt az energiáját szívják magukba. Mindennek egy 3D-s szerkezetben kell megtörténnie - azaz a ti valóságotokban. Erre a folyamatra nincs tudományos szó, hacsak nem azt próbáljuk meg alkalmazni, amit a fotonok leírására használnak: amit magyarul egymásba vonódásnak, összekapcsolódásnak fordíthatnánk. Valójában az energiák egybefolyásáról van szó. Az egybefolyás igazából azt jelenti, hogy az energiák egybeolvadnak, így valami mássá válnak, jobban mondva eggyé válnak. A mai tudomány számára még nem világos, hogy a DNS-sel kapcsolatban is ez van, de a tudósok valamilyen szinten már tudják, hogy így kell lennie. Egyébként, hogy tudna az Emberi test úgy működni, ahogyan működik? A sejtstruktúra specifikus és egyedi. A sejt ugyanúgy specializált, mint egy lineáris gép és hallottatok már a őssejtekről, amelyeknek minden sejt a maga specifikus voltát köszönheti. De a DNS testszerte mindenütt azonos. Nem specifikus. Nincs külön lábujjköröm DNS vagy haj DNS vagy szív DNS. Csak a saját egyedi DNS-ed van. Ugyanannak az emberi kvantum tervezetnek a billiónyi másolata kell, hogy folyamatosan beszéljen egymáshoz minden pillanatban, különben megszűnnél létezni. Hogyan történik ez? Pillanatnyilag még nincs meg a tudományos neve a DNS hurkok közötti kommunikációnak, de meglesz. Ez egy kvantum tulajdonság a mágnesesség jelenségein belül. Most nézzük meg, hogyan is működik ez a kommunikáció és akkor lassan összeállnak a kirakósjáték darabjai. Merthogy a mágnesesség mestere áll előttetek. Sokan éveken át azt gondoltátok, hogy Kryon mágneses tevékenysége a ráccsal kapcsolatos. Ez igaz, de csak részben, mert valójában a DNS mágnesességével foglalkozom. Mert ahogy a társam már jelezte a mai korábbi előadás sorozatban, van valami amit tudnotok kellene a DNS-ről és ez pedig az, hogy vannak mágneses összetevői. A DNS minden egyes hurokja egy mágneses mezővel rendelkezik, mely átfedi a mellette levő hurkot, ami átfedi a mellette levőt. Százbilliónyi átfedés egyenlő egy tudatossággal. Ez a mező tehát egy mágneses lenyomat, amit az Ember mintegy hordoz magával. A mágnesesség egy interdimenzionális energia, kvantum energia és ez a lenyomat hozza létre az emberi aurát. Az aura az nem egy mágneses mező, ezért nem fogjátok tudni mágneses eszközökkel meglátni az aurát. Az aura az Emberi testen belüli DNS kommunikáció egybefolyásának az eredménye, egy kvantum lenyomat, energiák egybeolvadása, ami egy kvantum mezőt hoz létre, amit egyelőre még semmivel sem tudtok mérni a bolygón. Azért mondom el mindezt, mert meg kell értenetek, hogy ami a DNS-ben történik, az egyszerre történik minden egyes energia rétegében. Gondoljatok a koordinációra, a kirakósjátékra. Ha egy olyan ezoterikus aktiválásba kezdtek, ami valami újat idéz elő a DNS-etekben, gondoljátok el minek kell akkor végbemennie! Százmilliónyi rész kapja meg az üzenetet egyszerre. Milyen érzés ezt tudni? Tűnődjünk el egy pillanatra Már pár perce folyik a csatornázás. Viszont egy ekkora tömegben sokféle spirituális úton járnak az emberek. Néhányatok elkezdi megérteni, hogy ez itt most egy valódi kommunikáció és néhányan sohasem fogják ezt felfogni. Lesznek akik megértik, hogy minek kell következnie és lesznek akik nem. Ezért írtuk át az egész közvetítés anyagát szóról szóra, hogy újra át tudjátok nézni ezt az információt, amikor szükségetek van rá. De soha semmi nem fogja nektek azt újból megadni, mint ami most történik. Ti is és én is kvantum-állapotban vagyunk, kedves családtagok, pontosan ebben a pillanatban. Használjátok ki a lehetőséget. Mert ezen a helyen kvantum energiák sétálnak a széksorok között. Közülük néhányan most meg is érintenek benneteket és van, aki érzi is az érintésüket. A részletek Most pedig beszéljünk a DNS-ről. Ez most társam, kritikus. Pontosan fogd fel a számokat, pontosan fogd fel a célokat és úgy tanítsd meg amit felfogtál, hogy a többiek meg tudják érteni. (Ezek utasítások voltak Lee számára.) Az új energiában a DNS-nek van öt olyan rétege, amely addig a pontig aktiválódik, ahol nagy ajándékokban lesz részetek. De tévednék ha azt mondanám, hogy mindez lineáris módon történik, mert az öt energiarétegből egy mindig aktivált állapotban van. Így valójában négy plusz egy réteg létezik! Már most nehézségekbe ütközünk, ugyanis kvantum energiákat linearizálunk, megpróbálva megszámozni őket. De nem tudunk mást tenni, mert nem tudok másképp kvantum dolgokról kommunikálni veletek, csak úgy, hogy a tanítás céljából a háromdimenziós szerkezetűre redukálom őket. Tehát ezt fogom tenni. Öt kvantum energia jelenti az új kor ajándékait a számotokra. Specifikusan öt. De azt mondhatjátok, hogy nem hagyhatjuk figyelmen kívül a DNS fő szálát, mert ez a 3D-s réteg. Ha ezt mondanátok, igazatok lenne. Ez összesen hat energiát jelent, de én mégis ragaszkodni fogok az ötös koncepcióhoz, mert az első DNS rétegre minden hatással van, ami csak a többiben történik. Az első réteg az a 3D-s dupla spirál a lineáris kémia, amit a mikroszkópotok alatt láthattok. 3/9 oldal
4 Noha az első réteg részei nem változnak, ám azt, hogy hogyan hatnak egymásra, a többi 11 réteg vezérli. Tehát az első réteg folyamatos változásban van. Az első réteg képviseli a kémiát, következésképp mindazt, amit láttok és éreztek. A numerológiában az ötös a változás száma és ez a mostani lecke is az ötös szám energiáját viseli magán. Ez az 5 energia a következő öt DNS réteget jelenti: a kettes számút, a hatos számút, a hetes és a nyolcas kombinációját és a kilencest. Ezek így öt energiát képviselnek és hat réteget foglalnak magukba. Meg fogom magyarázni, ahogy haladunk és ismétlésképpen fel fogom sorolni őket még egyszer. Egy ezoterikus tanról és egy bizony meglehetősen bonyolult anyagról van most szó. De csodálatos és új és segítségével elkezditek megtalálni a magyarázatokat olyan dolgokra és fogalmakra, amelyeket ismernetek kell. Magyarázatot találtok a váltás első ajándékaira és olyan képességekre tehettek szert, amelyeknek korábban nem voltatok a birtokában. Elkezdik megmagyarázni a megmagyarázhatatlant. Már átadtam ennek a leckének az általános numerológiáját. Tehát már a numerológia energiájában vagyunk. Ha kételkedtek, hogy az ötös energiájával foglalkozunk, akkor íme: vegyétek a kettes, hatos, hetes, nyolcas és kilences rétegeket és adjátok őket össze és megkapjátok a numerológiai ötös energiáját ( =32). A 32, ha egy számjegyre redukáljuk, az 5. Tehát ismétlem, az ötös az univerzális változást jelenti. Készüljetek fel a változásra! Most pedig átadom azt, amit a társam záradéknak nevez. (Kryon mosolyog). Ezek közül a dolgok közül sem fog veled megtörténni, ha nem akarod. Amiről beszélek, az a Fénymunkásoknak szóló ajándékok. Ha a Fénymunkások ki akarják nyitni az ajtót, ha tudatosan úgy döntenek, hogy hozzáférnek saját maguk kvantumrészeihez, akkor bekövetkezik a változás fog. Ha nem akarják, akkor semmi sem fog történni. Ezen a bolygón az ember tudatos választásai alakítják a valóságot. Azok számára, akik nem értik meg ezt a koncepciót, újra elismétlem a nagyon híres Hardy-paradoxont. Ez azt állítja (a ti tudományotok szerint), hogy kvantum állapotban a fotonok, ha megfigyelik őket, megváltoztatják a jellemzőiket. Ez igazán nem különbözik attól amit én mondok, mert a ti szándékotok az, hogy a megfigyelés útján hozzatok létre változást a kvantum DNS-etekben. Szándék nélkül semmi sem történik. A jó orvosunk, akinek félig litván neve van, (Dr. Todd Ovokaitys) jól megmagyarázta ezt a dolgot. Azt mondja, hogy a DNS nagyon hasonlít arra a legfejlettebb sugárhajtásos repülőgépre, amelyet valaha is készítettek. Viszont a Föld bolygó energiája, ami szó szerint beszél a DNS-etekhez a mágneses mezőn keresztül, mindig is alacsony volt. A mesterlét energiájához viszonyítva, meg a prófétákéhoz viszonyítva, a ti DNS-etek mindig alacsony energiaszinten volt. Tehát az a csodálatos sugárhajtásos gép a repülés helyett egyszerűen csak fel és alá taxizott a kifutópályán. Ez eddig az egész emberiségre igaz volt a kezdetektől mostanáig. Most viszont változik a dolog és ti készen álltok a repülésre. Ezt üzenem nektek és mindig is ezt üzentem. Nézzük meg tételesen, mi is változik. A DNS tanításai kvantum leckék számotokra és a múltatok A második DNS réteg úgy írható le, mint az Emberi Lény életfeladata. Ha osztályokba soroljátok a DNS különböző energiáit, azzal érthetőbbé teszitek a 3D-ben való tanulás számára. Fontos, hogy megértsétek, hogy mi az életfeladatotok és hogy miért tartalmazza az életfeladatotokat a DNS-etek. Ezzel jöttök erre a bolygóra és az életfeladatotok az Akasha krónikáitoknak megfelelően fogalmazódnak meg. Ez azt jelenti, hogy az életfeladatod az előző életeidhez kötődik. Tehát, mivel az életfeladatod összefügg az elmúlt életeiddel, a DNS-edben található személyes Akasha feljegyzésekkel, a hetedik és a nyolcadik réteghez kapcsolódik (ezek a DNS-esed lemúriai rétegei). Máris látjuk a rétegek közötti interakciókat, ugye? Egyik réteg sem működik önállóan, de térjünk vissza a második réteghez. Azok számára akik azt mondanák, hogy Életfeladat? Úgy hangzik mint a karma, ez nem az. Semmi köze sincs a karmához. Inkább egy olyan energiáról van szó, amely rád került, - néhányan szándéknak nevezik. Mi az, ami hajt téged? Néhányatok bejön a terembe és a sejtjeik máris azt az üzenetet éneklik, hogy Sohasem akarok egyedül lenni. Mit gondoltok, mi a ti életfeladatotok? Egyedül lenni! Ez nem tűnik túl sportszerűnek, ugye? De mégis ez az életfeladatotok energiája. Az összes olyan dolog, amit az előző életeidben nem valósítottál meg, egy kirakósjáték darabjaiként áll össze és adja az életfeladatodat. Sokan vannak ebben a szobában, akiknek nagyon hasonló az életfeladatuk és amikor megmondom, hogy mi az, akkor tudni fogjátok, hogy igazam van. A Baltikumban élőknek generációkon keresztül egy olyan élet valósága jutott, amely meg volt határozva a számotokra. Te ez vagy, te az vagy. Ezen a módon fogsz gondolkodni, azon a módon fogsz gondolkodni és sokan közületek tudják, hogy miről beszélek. Tehát nagyon sokaknak ugyanaz az életfeladata ebben a teremben: Soha többé ne hagyd, hogy mások határozzanak meg téged, mint társadalmi lényt. Az ország bármely részén is élj, legyél szabad és független és ez tükröződjön a gondolkodásodban is. Ez nem karma, - mert az valami személyes és azt tükrözi, hogy mit tettél a többiekkel. Amiről most van szó, az inkább az életfeladatod. Tudod, hogy hogy hat ez az életfeladat rátok, mint csoportra? Lehetővé teszi a számotokra, hogy szárnyaljanak az energiáitok. Ne lepődjetek meg, ha az itt lakók felébrednek spirituálisan. Így működik ez. Ez a második réteg és az 4/9 oldal
5 emberek éppen most változtatják a DNS-ük második rétegét. Módosul. Megváltozik. Kérdezhetitek: Mi változik meg? Az életfeladat az életfeladat. Hogyan változhat meg, ha azon alapul, ami a múltban történt nálunk? Erre azt mondom: Az változik meg, ahogy az életfeladatotok képes lesz arra, hogy megvalósuljon. Tehát a feladat azonos lehet, de a feladat eredménye nagyban feljavult. Kövessek továbbra is. Az a réteg, mely mindig mindenben érintett, az a hatodik réteg. Ismeritek a hatos numerológiáját? Nézzetek utána! Szó volt róla, hogy a hatos szám a Felsőbb-Én energiáját képviseli. (Szünet) Ha még nem hallottátok volna ezt korábban, most meg kell, hogy halljátok: Hol is van a Felsőbb-Én? Nos, a név ahogy épp most neveztük, arra utal, hogy valahol fentebb kell lennie, ugye? De ez nem így van. Csak úgy érzitek, hogy valahol felettetek vibrál. Hogy egy olyan helyre képzelitek, amitől kialakul bennetek a hódolat és az imádat szükséglete. Felfogtátok, hogy sokan közületek azért mennek a templomokba, hogy összekapcsolódjanak saját magukkal? Tehát térdeltek és hallgatjátok a zenét és imádkoztok - saját magatokhoz! Nem vagyok istenkáromló. Alapvető információkat adok át arról, hogy hogyan működik az Ember és hogyan érzékeli Istent. A Felsőbb-Én, az a hatalmas angyal, az aranyszínű, az a részetek, amely a fátyol túloldalához kapcsolódik, a lelketek magja mindig is Istennek tűnik számotokra. Pedig a saját részetek és benne van a DNS-etekben! Ugye szeretnétek folyamatosan hozzá kapcsolódni? Nos, amíg ez az új energia ki nem fejlődött, addig arra volt szükség, hogy dolgozzatok meg ezért a kapcsolatért, ugyanis kívül esett az emberi tudatosság normális körülmények között elérhető tartományán. Most már nem ez a helyzet! Mit szólnátok hozzá, ha folyamatosan és 100%-osan kapcsolatban lehetnétek a Felsőbb Énetekkel? Nos Kryon, ha ez meglenne, olyan lennék, mint egy mester! Pontosan! És mi tart vissza attól, hogy elhidd, hogy mindez lehetséges és képes vagy rá, kedves Emberi Lény? Talán túl nagy dolog lenne ez a számodra? Pedig nem lenne túl nagy dolog. Ez az az érzés, hogy az életnek célja van és egy szent célból vagy itt Ó igen, a kihívások jönnek és mennek, de az élet már csak ilyen. Isten szeretete pedig mindig ott van a szívedben, folyamatosan kapcsolatban állsz vele. A váltás energiája elkezdte megváltoztatni ezt a képességedet is, hogy folyamatosan kapcsolatban legyél Isten szeretetével, így most sokkal könnyebb elérni a mester szintet. A hatodik réteg mindegyik olyan eszközben szerepet játszik, amelyet valaha is átadok a számotokra. Tehát azok az intellektuális gondolkodók, akik 3D-be akarják helyezni a dolgokat, numerológiai szempontból is vizsgálni fogják a rétegeket, felteszik a kérdést: Nos, ha ez a réteg mindig mindenben szerepet játszik, akkor külön rétegnek vegyük, vagy ne? Azt mondom, hogy igazából mindegy. A hatodik réteg ugyanis minden egyes réteggel együtt változik, amelyikkel csak közös a működése. Miért akarjátok megfogni ezt a nehezen meghatározható kvantumos energiát? Tényleg igazán meg kell értenetek minden részét ahhoz, hogy használjátok? Tehát a második réteg az életfeladat és a hatodik réteg a Felsőbb-Én. Mindkettő szerepet játszik ebben az eszközkészletben. Most pedig eljutunk ahhoz a kettőhöz, amelyek megléte kritikus. Mind a kettőről volt már korábban is szó. A két legfontosabb A DNS azon két energiája (rétegei), melyeket most fogok átadni, a legfontosabb Emberi DNS energiák a bolygón. Mindig is a legfontosabbak maradnak, mert ők hajtják a karmikus cél motorját. Ők a felelősek az életfeladatokért és kapcsolódnak a hatodik réteghez, a Felsőbb-Énhez. Figyeljetek: csak két olyan DNS energia csoport van, melyek párban vannak egymással. Ezek a negyedik és az ötödik réteg, amelyekről nem lesz ma szó és a hetedik és a nyolcadik, amelyeket viszont tárgyalni fogunk. Ahogy a negyedik és az ötödik réteg, úgy a hetedik és a nyolcadik is házastársak. Mondhatnád: Nos, ez miért is van? Miért is nem hívod őket egy rétegnek? Egyrészt azért, hogy kihangsúlyozzuk ezt a házasságot, másrészt a numerológusok kedvéért. (Kryon mosolyog) Ahhoz, hogy meg tudd ezt az egészet érteni, hallanod kell, hogy milyen hatalmas energiáról van szó, ugyanis a hetedik és a nyolcadik réteg az, amit a Lemúriai rétegeknek hívunk. Ezek a teremtés rétegei, ezek teszik az Akasha krónikátokat. Azaz tartalmazzák az összes eddigi életed feljegyzéseit, mindent amit valaha tettél, minden eredményt amit elértél minden képességet, amire szert tettél és benne van a tudás spirituális korsója is, amit az út során megtöltöttél. Közvetítések egész sorozatában magyaráztam ezt az energiát a számotokra. Újból elmondom: A DNS-edben ott van az eonok során elsajátított spirituális tudás. Mit gondolsz, hány életet éltél már le, öreg lélek? Itt ülsz és semmilyen bizonyítékod nincs arról, hogy korábban is éltél volna, de intuitívan azért tudod, ugye? Ó igen, tudod! Tudom, hogy kik vannak itt, úgyhogy nem tudod letagadni, hogy tudod. Amit most tudsz, azt az utad során tanultad meg. Az utad során szedegetted össze a spirituális célodhoz vezető tudás egyes darabjait. Továbbá elkövetted az összes hibát, amelyeket el kellett a tanulásod érdekében követned és ezzel töltötted fel a DNS-edben tárolt spirituális tudás korsóját. Aztán ebben az életedben eljössz ebbe a terembe és itt ülsz ebben a székben. Akkor most megkérdezem: kinyitottad-e már ezt a korsót vagy pedig újra el fogod követni az összes hibát? Mert tudnod kell: Ebben a spirituális korsóban, az Akasha Krónikának hívott DNS-rétegekben sok életidőnyi tudás 5/9 oldal
6 van. Ha a szándékoddal azt választod, hogy kinyitod ezt a kvantum korsót, sámáni energiák fognak belőle előjönni! Annyival bölcsebb lennél, ha végre kinyitnád kedvesem. Ezzel most csak az első ajándék egyik jellemzőjét írtam le. Azt, hogy képes vagy azonnal szert tenni arra a spirituális bölcsességre, ami ahhoz kell, hogy tudd mi a célod és az életfeladatod, hogy érezd Isten szeretetét az életedben és megkezdhesd a kapcsolatfelvétel folyamatát. Csak annyi kell hozzá, hogy felnyitod a korsót. Nagy dolog, ugye? Az a tudás pedig elvezet téged ahhoz, amit tudnod kell és létre fogja hozni a szinkronicitásokat, melyeknek köszönhetően meg tudod valósítani azt a célt, amiért itt vagy. Azoknak akik kinyitják a spirituális korsójukat, meglesz a tudásuk arról is, hogy melyek azok az új energiás utak, amelyeken haladniuk kell, mert ezek közül sok az új. És segít majd megérteni azokat a kvantumos dolgokat, amelyeket most fogok mondani nektek. Meglátjátok, hogy illeszkednek össze ezek a darabok. Most pedig nézzük tovább, hogyan működik együtt a hetedik és a nyolcadik réteg a hatodikkal, a Felsőbb-Énnel. Mit gondoltok, mi a fontos a múlt életekkel kapcsolatban? Két olyan jellemzőt fogok átadni, amelyek nem újak, de kapcsolódnak ehhez a beszélgetéshez. Kvantumszinten nincs olyan dolog, hogy múltbeli élet. Ezt írjátok fel a jegyzeteitekbe, mert a DNS és az Akasha Krónika kvantum állapotban van. Tehát nem tudsz egy időszakra olyan szóval hivatkozni, hogy múlt. Akkor mi is a múltbeli élet, Kryon? Nem éltem a múltban? Ó, 3D-ben talán igen, de a múltbeli élet tapasztalatai jelenidejű életenergiaként élnek a DNS-edben. Mit jelent ez, Kryon? Úgy mondom el nektek, hogy könnyen megértsétek. Mi lenne ha kiderülne, hogy 300 évvel ezelőtt egy híres festő voltál? Tudtad, hogy ez a képességed még mindig ott van? Még mindig ott van! Jaj Kryon, én még rajzolni sem tudok. Értem, Szóval elhatároztad, hogy nem tudsz festeni és ezt mondod nekem: Nem. Megpróbáltam és még rajzolni sem tudok! Erre azt mondom, hogy csak a 3D-ben próbálkoztál! Mi lenne, ha lemennél meditációba és beszélnél a sejtstruktúrádhoz és azt mondanád: Szeretnék abból az életidőből meríteni, amelyikben tudtam festeni. Egy olyasmit mondok most, amit lassan meg fogsz tanulni: Kezdd el a folyamatot! Építsd fel a szándékodat és akard azt a képességedet. El fogsz kezdeni rajzolni, először csak gyengén, aztán történik valami: úgy kezdenek el számodra megjelenni a színek, ahogy korábban nem. Tudni fogod, mi mihez illik. A társam tudja, hogy ez így van, mert ahhoz, hogy meg tudja csinálni amit kértem tőle, merített néhány dolgot az Akashá-jából. Évekbe tellett, de rátalált arra ami korábban már az övé volt és amit ti is láthattok most a munkája során. Tehát az Akasha Krónika jelenidejű és nem múltbeli. Jegyezzétek ezt meg. Nézzük, hogyan kapcsolódik mindez a Felsőbb-Énhez? Megmondom: amikor egy előző életet nézel, ahogy ezt ti hívjátok, tegyük fel, hogy egy évszázadokkal ezelőttit és ott vagy egy rendelőben, ahol az előző életekbe vezetik vissza az embert és mondják, hogy ki voltál valamikor a múltban. Esetleg információt kapsz arról, hogy ki lehetett az az ember. Ezt meg tudják tenni, mert hiszen bele van írva az Akashádba, ami ugye sokak számára olvasható. Hogy érzed magad tőle? Úgy érzed, hogy kapcsolatba kerültél azzal a múltbeli magaddal, vagy el vagy választva tőle? Nos, azt akarom neked mondani: a Felsőbb-Éned, a hatodik számú, ugyanaz a Felsőbb-Én volt akkor, mint most. Mindennel van kapcsolatod, amit valaha is tettél. A te Felsőbb-Éned ott volt mindegyik eseménynél.! Ez ugyanaz a Felsőbb-Én, ami most is van ez az az értékes részed, minden egyes életedben ugyanaz volt, életeid százaiban ugyanaz a Felsőbb-Éned volt jelen. Tudod, hogy mit jelent ez? Azt, hogy van egy barátod, aki végig ott volt! És ez már átvezet a következő leckébe is, amit át akarok nektek adni. Tudom, hogy kezd bonyolódni a dolog és azt is tudom, hogy meglehetősen hosszúra nyújtom a magyarázatot. De fontos, hogy halljátok. Az Akasha Krónikádban vannak olyan tulajdonságok, melyekre szükséged van kedves Emberi Lény. Ebben az időszakban, pont most, ebben az új korban szükséged van ezekre az eszközökre. Szükséged van erre a mesterlétre. Szükséged van erre a kvantum türelemre. Miért nem lépsz be az Akashádba és kéred meg a Felsőbb-Énedett, hogy aktiválja azt a tulajdonságot, amire szükséged van? A Felsőbb-Éned meg fogja keresni és egy türelmes emberré fog tenni. Elhiszed? Kryon, meg tudom változtatni a személyiségem jellemzőit? Igen, erről van szó és ez az új eszköz hozzá. Sőt még ennél többről is szó van. Mennyire szeretnéd, hogy nehezen lehessen felingerelni? Mennyire szeretnéd, hogy egy olyan ember legyél, aki nem bonyolódik mindenféle drámába és nem fogja el a félelem? Hány életed volt, amelyek közül választhatsz? Akár oda is mehetnél azért, amire szükséged van. Ott van. Benne él a DNS-edben. Ezért van éppen ott tárolva, lemúriai. Most pedig indulj és menj érte! Ezt hívjuk az Akasha kiaknázásának. Ez az új eszköz. Menj és szerezd meg azokat a dolgokat, amelyek a saját részeid, amelyeket már mind megéltél és megérdemelsz. Mit tanultál ebben az életben? Ha adnék neked időt, ha az egész estét neked adnám, elkezdenéd felsorolni mindazt, amit ebben az életidőben tanultál? Mint nő, férfi, vagy Ember? Azt mondanád: Ahhoz, hogy mindezt leírjam, sokkal többre van szükségem, mint egyetlen este Igen, többre! Most szorozd meg ezt néhány száz élettel és máris egy könyvtárnyi tapasztalatot és tudást kapsz. Egy óriási raktárad van. Rengeteg tapasztalatod van és mindez nem a múltban van, hanem most. Minden tapasztalatod te vagy. 6/9 oldal
7 Robert Coxon Itt egy Emberi Lény tőlem balra (Robert Coxon, aki zenél a csatornázás alatt). Ő a nap zenészmestere. Hadd mondjak el valamit róla: ahogy megszületett, azonnal tudott zongorázni. Tudtátok ezt? Ha kérdeznétek, lehet, hogy azt mondaná, hogy tanulta, de nem tanulta. Elmondok róla valamit. Amint ideérkezett, máris tudott zongorázni és zenét szerezni. A dallamok már ott voltak a fejében, még az előző életéből! Ebben az életében nem tanult zongorázni. Most csak annyit tanult, hogy hogyan alakítsa a kezeit olyanra, hogy át tudja fogni a billentyűket és folytathassa azt, amit már tudott. Elő kellett hoznia mindezt az Akashából és visszaemlékezni rá, hogy hogyan kell játszani. Ő pedig automatikusan kiaknázta, ami az Akashájában volt. Hallottatok azokról a csodagyerekekről, akik úgy tudnak festeni mint egy mester? Itt vannak körülöttünk, tudjátok? Nem csodálkoztok el azon, hogy ez hogy lehet? Nos, pont most mondtam el. Mert a múlt életeik és az aktuális életük között annyira nagy az átjárhatóság, hogy a mostani születésükkor ezek a tapasztalatok szinte összefolynak és így ők egyszerűen csak ott folytatják a dolgot, ahol abbahagyták. Viszont néhányatok esetében ennek pont az ellenkezője történik, mert amin egy előző életben keresztülmentetek, az félelmetes volt. Talán ugyanazzal a félelemmel kezdted meg ezt az életedet, amit az utolsóban éltél át? Néhányatok még azt is mondja, hogy meg van átkozva egy energiával vagy valami hasonlóval és soha nem fog tudni ezen felülemelkedni. Erre azt mondom, hogy ez az energia ott van az Akashádban és te hoztad be ebbe az életedbe. Egy félelmet amely olyan erős, hogy hatással van az az életfeladatodra, a Felsőbb-Énedre és a teljes Akashádra. Nincs itt az ideje megszabadulni ettől? Megteheted! Belenyúlhatsz az összes életed energetizált rétegeinek a közepébe és kiválaszthatod azt az életedet, amelyikben te voltál a hős, amelyikben önbizalommal teli, bátor, szeretettel teljes, békés és egészséges ember voltál. Észrevettétek, hogy még nem beszéltem az utolsó rétegről? Akkor most az következik. A kilencedik réteg A DNS kilencedik rétegét úgy definiáltuk, hogy az a gyógyító réteg. Nos, 3D-ben nagyon izgatottakká váltok és azt mondjátok: Hú, én ezt akarom mintha arról lenne szó, hogy kinyúlhatnál érte és felvehetnéd, de mégsem vagy rá képes. A rétegek interaktívak, emlékszel rá? Korábban mondtam már. Amikor ott ülsz egy tányér leves előtt, már nem tudsz belenyúlni és kivenni belőle az ízesítőt vagy a paradicsom molekulát. Ugyanígy a DNS-sel sem teheted ezt meg, mert a DNS interaktív. Ez a DNS zamata, amit megízlelsz, amit szagolgatsz. Mit szólnál, ha megváltoztatnád annak a zamatát, hogy ki is vagy? Mennyire szeretnéd magadra venni azt a mesterlétet, amit egy korábbi életben már elértél? Itt vannak ennek az eszközei! A 9-es es réteget gyógyító rétegnek hívják, nem azért, mert meggyógyítja a testet - ezt sosem mondtuk - hanem mert meggyógyítja az Akashát! Most felfedünk néhány titkot: Az összes réteg együttesen működik és néhányuk alvó állapotban volt az emberiségnek a bolygón töltött teljes idején keresztül, készen arra, hogy aktiválódjon, amikor a Föld energiája elér egy bizonyos pontot. Ez van most. Egy olyan embercsoporthoz beszélek ma este, akik tudják milyen bebörtönözve lenni a régi energiába és hirtelen kiszabadulni belőle és független szellemként élni. Ezért választottam azt, hogy nektek adom át ezt az üzenetet itt, elsőként, mert ti tudjátok mi az amikor kitágul az ember tudatossága, hogy milyen a felszabadulás öröme és értitek mi az, hogy minden lehetséges. Tehát a 9. réteg meggyógyítja az Akashát. Mit jelent ez, Kryon? Ez azt jelenti, hogy megvan a képességed rá, hogy belépj a saját Akasha Krónikádba és rendet rakjál benne. A magad módján meggyógyítod magadat, mégpedig azzal, hogy az Akasha krónikádon keresztül megváltoztatod a DNS-edet. Olyan emberi testtel jöttél erre a helyre, amellyel valami nincs rendben? Kryon, van egy hajlamom egy betegségre. A szüleim is betegek voltak és a nővérem is és én is megkaphatom. Most nem fogjátok elhinni amit mondok, úgyhogy szeretném ha éreznétek ennek az üzenetnek a tisztaságát. Azt akarom, hogy érezzétek a szeretetet, amellyel átadjuk, mert olyan dolgokat adok át, melyek kissé földönkívülinek és lehetetlennek hangzanak és amelyeket eddig csak a földön élt mesterek tudtak kivitelezni. Mert most azt mondom, kedves Emberi Lény, hogy kiválogathatod a legtisztább DNS-t a saját Akasha Krónikádból, amellyel valaha is rendelkeztél, foghatod és ráhelyezheted a pillanatnyi egészségi állapotod jellemzőire. Ez az, amiről a kilences réteg szól az Akasha meggyógyításáról. Úgy érted, meg tudom magam gyógyítani? Ó, igen! Ez az, amiért itt vagy és várakozol és készen állsz, hogy elmondjam neked, hogy hogyan. A dolog könnyű és nehéz is, attól függően, hogy mennyire hiszel benne. Egy valódi kommunikáció ez a másik oldallal, vagy nem? Ha itt ülsz és azt mondod, hogy ez itt csak egy közönséges ember egy széken, akkor szép életet kívánok neked, mert a DNS-ed olyan marad, mint amilyen most. Ha része akarsz lenni a váltásnak, akkor el kell kezdened kiterjeszteni a tudatosságodat, hogy a láthatatlan dolgokat is befogadd. 7/9 oldal
8 Érzed Isten szeretetét ezen a helyen? Ha igen, akkor ez egy jó kezdet. Ezt mondom nektek: ha képes vagy érezni ezt az üzenetet, akkor meg is tudod valósítani azt amire tanít. Ez a gyógyulás nem hirtelen történik, de én átadom a módszert. Mindegyikőtök egyedi a bolygón. Mindegyikőtöknek van egy egyénre szabott életfeladata. Mindegyikőtöknek megvan a múltbeli életeitek egyedi mintázata. Ez azt jelenti, hogy az Akasha Krónikátok sem hasonlít senki máséra és a Felsőbb- Énetek is egyedi. Ezért én sem tudok számotokra egy mindenkire érvényes 3D-s listát készíteni arról, hogy hogyan gyógyítsátok meg magatokat, mert mindannyiótoknak egy csak magatokra jellemző te -vel van dolga. Ezért inkább ülj le egy csendes pillanatban, tisztaságban és mondd a Szellemnek: Szeretném ezeket a dolgokat. Megadom az engedélyt azoknak az energiáknak az aktiválására, melyekre az életem céljainak megvalósításához szükségem van. Örömet akarok az életemben és meg akarom találni az örömet a teljes Akashámban, mert megérdemlem és mert megdolgoztam érte. Voltak pozitív, örömteli életeim, tehát ezt az energiát akarom áthozni a mostaniba is. Mondjuk, hogy önbecsülést akarsz. Ezt mondd: Szellem test, önbecsülést akarok, mert nem sok van belőle. Ami ezután történik, az az, hogy a Felsőbb-Éned belemegy az Akashába és visszahozza a harcost a csatamezőról te magadat egy másik életedből. Ez a másik te kiemelkedik az Emberi Lények közül és bátor a csatában. Nem egót kérsz, hanem inkább a személyiség önbizalmát. Emlékezzetek, csak annyit kérsz, hogy meríthess abból, amit már megteremtettél. Annak, aki könyvet akar írni vagy meg akarja találni a szónokot vagy írót a DNS-ében, ezt kell tennie! Ott van minden, ami kell. Honnan tudom hogy vannak itt ilyenek? Mert pontosan azok az emberek fogják ezt kérni, akik ezt az anyagot olvassák és hallgatják. Ők a bolygó öreg lelkei és ők rendelkeznek a legjobban teleírt Akasha-krónikákkal nekik van a legtöbb tapasztalatuk az emberek között. Aki spirituális tudást akar, az menjen, keresse meg a spirituális korsóját! Benne van a Sámán aki voltál, vagy a spirituális dolgok oktatója a faludban. Az mind ott van. Ezt tudom, mert ismerlek benneteket! Összefoglaló Tehát a DNS öt rétegének energiája aktiválódik: ezek az életfeladat (2. réteg), a Felsőbb-Én (6. réteg), a két lemúriai réteg (a 7. és a 8. réteg) és a gyógyító réteg (9. réteg). Ezek ennek a kornak az ajándékai. A DNS interdimenzionális rétegeiről van szó és nem tudom ezt az üzenetet ezen a ponton lezárni anélkül, hogy megkérjelek benneteket arra, hogy dobjátok el a számokat. Számotokra nem adatott meg, hogy különállónak lássátok a rétegeket, mint ahogyan most tanítottam nektek. Ezért inkább azt mondom, hogy pulzáló fénymagnak, egy ajtónyílásnak képzeljétek őket. El akarok mondani nektek valamit az aktiválás nyitotta ajtónyílásáról: azt, hogy az a fénymag a fátyol másik oldalán levő zenével együtt pulzál. A meditációidban, ha tiszta szándékkal kinyúlnátok a fény felé, a teremtő felétek nyújtott kezét fognátok meg! Mi ennek az oka? Mert a teremtő azt akarja, hogy megtaláld! Tudtad ezt? Azt mondták neked, hogy az Istenhez vezető út nehéz lesz? Azt mondták, hogy szenvedned kell, vagy hogy Isten igazából nem törődik veled? Semmi sem áll távolabb a valóságtól! Mert a teremtő azt akarja, hogy megtaláld, mert a teremtő a családtagod. Amikor nyitod az ajtót, segítséget fogsz kapni. Ez nem olyan feladat, amit egyedül kell elvégezned. Az együttműködés energiája ez, egy társulás. Újból ezt a kifejezést fogom használni: a DNS egy kvantum társulás. Éppen egy nagy váltás van folyamatban és ha csak a három dimenzióból figyelitek, akkor azt látjátok, hogy az életetek tele van változással, félelemmel, idegességgel és bizonytalansággal. Okozhatja mindezt az időjárás vagy a gazdasági helyzet vagy a sok családi probléma, vagy a barátokkal, vagy akár a munkáddal kapcsolatos bajok. Ez a váltás. Viszont van egy másik folyamatban levő váltás is. Ha kvantum módon tudjátok szemlélni mindezt, akkor láthatjátok, hogy ez az a váltás amiről 20 éve beszélünk. Most pedig megkapjátok az összes eszközt mindennek a kezeléséhez. Mindegyiket. Mindezek a dolgok bele vannak csomagolva abba, amit Peggy, a tanárotok a kozmikus szövedéknek hív. (Peggy Dubro a Kozmikus szövedékről tanít). A szövedék egy Emberi Lény személyes Akasha jellemzőit képviseli, egy kvantum energia, ami őt körülveszi. Ezt lehet használni és támaszkodni is lehet rá. Magába foglalja a gyógyulást, az egyensúlyt az életben és még a mesterlétet is. A DNS egy kvantum állapot fizikai járműve mindössze. A kvantum állapot mindenhol van. Ezt nehezen érted meg Emberi Lény, de valójában tényleg nincsenek DNS-részeid. Ezek a részek mindenhol ott vannak a teljes Univerzumban! Isten bizony tudja, hogy ki vagy, te Kvantum Lény. Ha elkezded aktiválni ezeket a részeket, megváltozik a körülötted lévő kozmikus szövedék színe, tudtad ezt? Ó, de hagyjuk ezt meg Peggynek, ő fog beszélni erről nektek. (Kryon kacsint). Új energiák vannak és ma átadtunk nektek az ehhez kapcsolódó új eszközök leírásaiból néhányat. Mindez évekkel ezelőtt kezdődött, mintegy 20 évvel ezelőtt. Arra akartunk felkészíteni benneteket, hogy egy olyan helyen üljetek, ahol segítséget fogtok kapni, mint most. Minden, amin a társam keresztülment és minden emelvény, amin ott ült, felkészítette őt erre a pillanatra. Mert el tudja kezdeni a tanítást és meg tudja írni az Emberi Lény DNS-éről szóló könyvet. Ez lenyűgöző. 8/9 oldal
9 Ez a mai üzenet. Ó, kedveseim, készülünk távozni és ahogy már korábban is mondtuk: innen elmennünk a legnehezebb. Az a részem, amelyik a társamon keresztül nyilvánul meg, nem akar elmenni, tudjátok mert hozzákapcsolódott és ő érzi ezt. De az a részem, amelyik a fátyol másik oldalán van és kvantumos, sosem megy el. Veled együtt fog kisétálni az ajtón ha azt választod, fogva a Felsőbb-Éned kezét, ha azt választod. Micsoda ajándék! Micsoda energia! Egyébként vannak, akik azt mondták, hogy ami most van, az sohasem történhet meg, hogy az emberiség statikus marad és sosem fog előremozdulni. Hogy az ember nem fog tovább fejlődni. Sohasem fog leérettségizni és megreked a tudatosság egy alacsony szintjén. Mindez megváltozott 1987-ben. Sokan közületek jelen voltak a változásban, felelősek érte és még csak nem is emlékeztek rá. Sok minden történik a fátyol túloldalán, aminek a részesei vagytok. Néhányatok emiatt ül itt a székekben és ők tudják, miről beszélek. Kryon vagyok. Az emberiség szerelmese. A nagyrabecsülés energiája jár át, ahogy megmosom a lábaitokat és hálás vagyok, hogy egy ilyen dolog megtörténhetett. És nagyra becsüllek benneteket azért is, hogy egy ilyen üzenetet hozhattam a számotokra. Gratulálok, kedves emberiség, mert rátaláltatok az utatokra. Szabad választásotoknak köszönhetően adasson meg nektek, hogy megvilágosodottabb állapotban hagyjátok el ezt a bolygót, mint ahogy ideérkeztetek. Szabad választással úgy mehessetek el erről a helyről, hogy készen álltok megtenni azokat a dolgokat, amikről talán nem is tudtátok, hogy képesek vagytok rá. Szabad választással árasszátok ennek az üzenetnek a fényét és a magatokét is, akik vagytok Isten egy-egy része. Meghívlak benneteket, hogy halljátok a zenét. És ez így van. Kryon 9/9 oldal
Kryon Budapesten - 1. nap Budapest, Magyarország - 2011. szeptember 24.
Kryon Budapesten - 1. nap Budapest, Magyarország - 2011. szeptember 24. ( Forrás: http:///forditasok/2011.09.24-1.mp3, http:///forditasok/2011.09.24-2.mp3, http:///forditasok/2011.09.24-3.mp3 ) Első közvetítés
A Veleszületett felfedése Portland, Oregon - 2014. november 22. ( Forrás: http://www.kryon.com/chan2015/k_channel15_portland-15.
A Veleszületett felfedése Portland, Oregon - 2014. november 22. ( Forrás: http://www.kryon.com/chan2015/k_channel15_portland-15.html ) Hogy segítsék az olvasókat, a tisztább megértés érdekében Lee és Kryon
Most jóvoltából, Itt elolvashatod a lényegét annak, amit Kryon a DNS-el kapcsolatban mondott DNS és a tudomány
Most NI jóvoltából, Itt elolvashatod a lényegét annak, amit Kryon a DNS-el kapcsolatban mondott Ajánlom előtte átnézni azt az oldalt a holnapon, ahol Kryon összefoglaló információ találhatóak az emberi
A kellene átkalibrálása Patagónia, Dél-Amerika - 2012. január 26. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel11_patagonia2-12.html )
A kellene átkalibrálása Patagónia, Dél-Amerika - 2012. január 26. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel11_patagonia2-12.html ) Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!
Közeledtek 2012 megtapasztalása felé, megkezdődik a magok elvetése, hogy növekedjen a fizikai bolygó rezgésszáma. Ez az ami rajtatok múlik.
Ide gyűjtöttem össze kivonatolva az információkat, amelyeket Kryon 2012-vel kapcsolatban tett közzé... Mindenkinek ajánlom továbbá Lee Carroll Végzetgyár című témába vágó cikkét 2012-ről, valamint a magyar
Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!
Egy összegzés Oroszországnak Habarovszk, Oroszország - 2013. május 16-17. ( Forrás: http://www.kryon.com/cartprodimages/2013%20downloads/download_khabarovsk_13.html ) Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon
Előrejelzések a következő nemzedéknek II. St. Augustin, Florida - 2008. december 13. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel08_staugustine.
Előrejelzések a következő nemzedéknek II. St. Augustin, Florida - 2008. december 13. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel08_staugustine.html ) Hogy segítsük az olvasót, ezt az anyagot újraközvetítettük
Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem
Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse
A hihetetlen ember Caracas, Venezuela - 2008. november 2. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel08_venezuela.html )
A hihetetlen ember Caracas, Venezuela - 2008. november 2. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel08_venezuela.html ) Hogy segítsünk az olvasónak, ezt az üzenetet újraközvetítettük (Lee és Kryon) és kibővítettük,
Mindent 2011-ről és még többet Sedona, Arizona - 2011. június 11. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel11_sedona.html )
Mindent 2011-ről és még többet Sedona, Arizona - 2011. június 11. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel11_sedona.html ) Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól! Ez itt
Kvantum-gyógyítás Vancouver, Canada - 2008. január 26. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel08_vancouver.html )
Kvantum-gyógyítás Vancouver, Canada - 2008. január 26. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel08_vancouver.html ) Hogy segítsünk az olvasónak, ezt a közvetítést újraközvetítettük (Lee és Kryon) és kibővítettük,
EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA
EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA Mágikus SZERtartás EGÉSZséges +boldog ÉLETedért! INGYENES EGÉSZséget és boldogságot teremtő IMA Mágikus SZERtartás, amit otthonodban végezhetsz EGÉSZséges +BOLDOG életedért!
Tudatos Teremtés Alapok. Erőteljes teremtő erő lakozik benned!
Tudatos Teremtés Alapok 1-es Modul Erőteljes teremtő erő lakozik benned! 1 Üdvözöllek! Kalló Melinda vagyok, és megtisztelő számomra hogy részese lehetek a tudatos teremtésednek. Tudatos teremtés alapok:
Fogalmi DNS Portland, Oregon - 2013 július 20. ( Forrás: http://www.kryon.com/cartprodimages/2013%20downloads/download_portland_13.
Fogalmi DNS Portland, Oregon - 2013 július 20. ( Forrás: http://www.kryon.com/cartprodimages/2013%20downloads/download_portland_13.html ) Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!
Az út Istenhez Sedona, Arizona - 2008. június 14. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel08_sedona.html )
Az út Istenhez Sedona, Arizona - 2008. június 14. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel08_sedona.html ) Hogy segítsük az olvasót, ezt a közvetítést Lee és Kryon újra átdolgozta és kibővítette, hogy
HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség
HÁLA KOPOGTATÁS 1. Egészség Annak ellenére, hogy nem vagyok annyira egészséges, mint szeretném, teljesen és mélységesen szeretem és elfogadom a testemet így is. Annak ellenére, hogy fizikailag nem vagyok
Mindannyiunknak vannak olyan gondolatai, amelyek HO OPONOPONO ÉS AZ EMLÉKEK
2 HO OPONOPONO ÉS AZ EMLÉKEK AZ EMLÉKEID HATÁROZNAK MEG Mindannyiunknak vannak olyan gondolatai, amelyek korlátozóak, mint például «nem érdemlem meg», «nem vagyok elég művelt» vagy «szegénynek születtem,
Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!
Tudatosság az energia szempontjából Berkeley Springs, Nyugat Virginia - 2010. július 17. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel10_berkeleysprings_.html ) Hogy segítsünk az olvasónak, ezt a közvetítést
Tizennégy kérdés Reno, Nevada - 2002. február 23. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_chanelreno.html )
Tizennégy kérdés Reno, Nevada - 2002. február 23. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_chanelreno.html ) Az elhangzottakat a világosabb és teljesebb érthetőség kedvéért kiegészítő gondolatok, magyarázatok
Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: www.alaje.
Kérdés: Mit jelent az, hogy a mostban élni? Válasz: Nem a múltban élést jelenti. Nem a múltban élést, ahol negatív blokkok, negatív gondolatok, negatív érzelmek, félelmek, negatív programok, babonák, negatív
Az új kezdet Tel Aviv, Izrael - 2000. október 27. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_43.html )
Az új kezdet Tel Aviv, Izrael - 2000. október 27. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_43.html ) Az elhangzottakat a világosabb és teljesebb érthetőség kedvéért kiegészítő gondolatok, magyarázatok bővítik.
Miért tanulod a nyelvtant?
Szilágyi N. Sándor Mi kell a beszédhez? Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 2. rész Térjünk
1. Lecke: Bevezetés és a folyamat. elindítása
1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása 1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása Gratulálok a döntésedhez! Kalló Melinda vagyok és üdvözöllek az első leckén! Ez egy kicsit rendhagyó tanítás lesz,
Láthatatlan dolgok California, Mount Shasta - 2005 június 18. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_chanelshasta05.html )
Láthatatlan dolgok California, Mount Shasta - 2005 június 18. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_chanelshasta05.html ) Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól! Maga az ötlet,
Új információk 2006-ra Longmont, Colorado - 2006. január 22. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_chanellongmont06.html )
Új információk 2006-ra Longmont, Colorado - 2006. január 22. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_chanellongmont06.html ) Az élő közvetítéskor bizonyos információk közvetlenül, energia formájában adódnak át,
Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!
A tudás átkalibrálása valamint, beszélgetés egy Lemuriaival Colorado, Boulder - 2012. január 14. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel11_boulder-12.html ) Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok
(Ez az üzenet ismételten elhangzott Sedona-ban, de először Floridában történt.) Tehát, ide címezzük mondandónkat ebben a pillanatban!
A meghatározhatatlan Spirituális Út Ft. Pierce, Florida - 2005. szeptember Sedona, Arizona - 2005. október ( Forrás: http://www.kryon.com/k_chanelsedona05.html ) Az olvasó dolgát megkönnyítendő, ez a közvetítés
MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)
MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:
A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István
A TAN Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István 1943. szeptember 10. péntek. 12. BESZÉLGETÉS LILIVEL L. Köszönöm, hogy eljöttél.
A tudatosság és a fal
A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?
Valódi céljaim megtalálása
Munkalap: Valódi céljaim megtalálása Dátum:... - 2. oldal - A most következő feladat elvégzésével megtalálhatod valódi CÉLJAIDAT. Kérlek, mielőtt hozzáfognál, feltétlenül olvasd el a tanfolyam 5. levelét.
REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország
REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak
E D V I N Írta Korcsmáros András
E D V I N Írta Korcsmáros András A színen a Fiú, aki egy padon ül, majd előveszi a telefonját. Szia! Én vagy az, Dávid! Most hallasz? Nem? Na és most? Nagyszerű! Minden rendben. Nem, nincs baj. Éppen ebédszünetem
A szabad választás átkalibrálása Dallas, Texas - 2012. március 3. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel12_dallas.html )
A szabad választás átkalibrálása Dallas, Texas - 2012. március 3. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel12_dallas.html ) Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól! A találkozásaink
Az emberi lény átkalibrálása Red Deer, Alberta, Kanada - 2012. január 7. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel11_red%20deer-12.
Az emberi lény átkalibrálása Red Deer, Alberta, Kanada - 2012. január 7. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel11_red%20deer-12.html ) Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!
Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!
A rendszer - 1. rész - Megérteni, hogy ki vagy? A fénymunkás kézikönyve sorozat - 4. lecke Granada, Spanyolország - 2007. augusztus 18. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_chanelhandbook04.html ) Ez a közvetítés
Itt gyűjtöttem össze mindazokat a konkrét dolgokat és lehetőségeket, amelyeket Kryon jósolt meg előre...
Itt gyűjtöttem össze mindazokat a konkrét dolgokat és lehetőségeket, amelyeket Kryon jósolt meg előre... "Azt szeretném mondani nektek, hogy a világ szerkezete meg fog változni. A világnak magának kell
Az emberi szűrők Totowa, New Jersey - 2015. június 27. ( Forrás: http://www.kryon.com/chan2015/k_channel15_totowa-15.html )
Az emberi szűrők Totowa, New Jersey - 2015. június 27. ( Forrás: http://www.kryon.com/chan2015/k_channel15_totowa-15.html ) Hogy segítsék az olvasókat, a tisztább megértés érdekében Lee és Kryon újra átvizsgálták
www.crimsoncircle.com
www.crimsoncircle.com Az Új Energiás Tanítók Globális Társasága A közvetítés elhangzott az Insights for the Soul rádió műsorában www.insightsforthesoul.com 2009 November 16-án Előadja Adamus Geoffrey Hoppe
Első szín (Osztályterem, a diákok ülnek, dr Wieser a hitoktató vezetésével folyik az óra) Rövid, de velős! Durva bűn a lopás?
DRÁMAJÁTÉK TINIKNEK Vári Lili: A KULCS A történet egy vallási középiskolában játszódik. Szereplők: Tanár dr Wieser Tanár Brown Diákok: Jim, Larry, Jeff, Tom és Matthew Első szín (Osztályterem, a diákok
Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV
Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV A kötet gondozásában közremûködött a Feldmár Intézet. A Feldmár Intézet szellemi mûhely, amely a filozófia, az etika és az interperszonális fenomenológia eszközeivel
Kryon. csatornázás. A DNS és az Emberi Faj Története. Forrás: www.azujenergia.hu
Kryon csatornázás Forrás : http://www.kryon.com http://groups.yahoo.com/group/kenyer-bolygoja/ http://espavo.hu/ http://shaumbra-hu.info Forrás: www.azujenergia.hu A DNS és az Emberi Faj Története Ez a
Test, mint Univerzum. 2013. október 7.
Test, mint Univerzum 2013. október 7. Üdvözöllek benneteket! Mória vagyok. Egy olyan témát hoztam be nektek, ami a figyelmetek középpontjában van, de talán nem így. Bánjatok a testetekkel úgy, mint egy
www.tantaki.hu Oldal 1
www.tantaki.hu Oldal 1 Egy TITOK az idegen nyelv tanulásával kapcsolatban Amire senki nem gondol Nagy Erika, 2014 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi
Fizika és tudomány Shasta-hegy, California - 2007. június 17. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_chanelshasta_2_07.html )
Fizika és tudomány Shasta-hegy, California - 2007. június 17. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_chanelshasta_2_07.html ) Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól! Valóban vannak
Használd tudatosan a Vonzás Törvényét
Használd tudatosan a Vonzás Törvényét Szerző: Koródi Sándor 2010. Hogyan teremtheted meg életedben valóban azokat a tapasztalatokat, amikre igazán a szíved mélyén vágysz? Ebből a könyvből és a hozzá tartozó
AZ ELME RÉTEGEI DIAGRAM
AZ ELME RÉTEGEI DIAGRAM "Vágyad éppúgy helyreállítja az igazságot, ahogy az igazság elvesztése is egy vágyadnak volt köszönhető. A csodák tanítása, Törzsszöveg, 20. VIII. 1.2. A. Amikor arra gondolok:
Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!
Tél a spiritualitásban Edmonton, Alberta állam, Kanada - 2004. augusztus 4. Földközi-tenger (Kryon- körutazás) - 2004. szeptember 10. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_chanelwinter04.html ) Üdvözöllek benneteket
Anyssa. Távolsági hívás Avagy Üzen a lélek
Anyssa Távolsági hívás Avagy Üzen a lélek Szeretettel köszöntöm! Távolsági hívás, avagy üzen a lélek: könyvemnek miért ezt a címet adtam? Földi és misztikus értelemben is, jól értelmezhető. Pont ezért,
Szerintem vannak csodák
Brjeska Dóra Szerintem vannak csodák De neked is tenned kell értük 2015 Bevezetés Ajánlom ezt a könyvet valakinek, aki már egy másik, sokkal békésebb helyről vigyáz ránk és segít nekünk. Így kezdődik egy
A kihívás, amit linearitásnak hívunk Nashua, New Hampshire - 2004. szeptember ( Forrás: http://www.kryon.com/k_chanellinear04.
A kihívás, amit linearitásnak hívunk Nashua, New Hampshire - 2004. szeptember ( Forrás: http://www.kryon.com/k_chanellinear04.html ) Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!
A tudatosság fizikája Berkley Springs, Nyugat Virginia - 2014 június 29. ( Forrás: http://www.kryon.com/chan2014/k_channel14_berkelysp-14.
A tudatosság fizikája Berkley Springs, Nyugat Virginia - 2014 június 29. ( Forrás: http://www.kryon.com/chan2014/k_channel14_berkelysp-14.html ) Hogy segítsék az olvasókat, Lee és Kryon újra átvizsgálták
Barabás Erzsébet. Titkos igazság
Barabás Erzsébet Titkos igazság Tudattalanság Élet és halál! Megszületni majd meghalni. Kérdés, hogy hogyan, miként és mikor vagy esetleg miért! Még meg sem születünk, már előtte kiválasztjuk az állítólagos
A DNS-ben van! Canada, Kelowna - 2008. június 28. ( Forrás: http://kryon.com/k_channel08_kelowna.html )
A DNS-ben van! Canada, Kelowna - 2008. június 28. ( Forrás: http://kryon.com/k_channel08_kelowna.html ) Hogy segítsünk az olvasónak, ezt a közvetítést újraközvetítettük (Lee és Kryon) és kibővítettük,
KÖNNYEN KI TUDOD MONDANI? NEM!
KÖNNYEN KI TUDOD MONDANI? NEM! A következő kérdőív azt méri fel, hogy mennyire tudsz másoknak nemet mondani, mennyire vagy képes kiállni a neked fontosnak tartott dolgok mellett akkor is, ha ez éppen mások
A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó
A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na
FÉNYGYÓGYSZER. Védelem és gyógymód sugárszennyezés, idegméreg, bakteriális- és vírusfertőzés esetére
FÉNYGYÓGYSZER Védelem és gyógymód sugárszennyezés, idegméreg, bakteriális- és vírusfertőzés esetére Hathor üzenet a Föld számára Tom Kenyon közvetítésében 2011. március 16. Az új-zélandi és az azt követő
Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD
Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET gyerekeknek Ferrádi Hádi, a kis versenyautó Ismersz olyan meséket, amiben versenyautók vagy sportkocsik szerepelnek? Ismered például Villám McQueent?
A nagy váltás időzítése Madrid, Spanyolország - 2009. március 21. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel09_madrid1.html )
A nagy váltás időzítése Madrid, Spanyolország - 2009. március 21. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel09_madrid1.html ) Hogy segítsünk az olvasónak, ezt az üzenetet a világosabb érthetőség kedvéért
Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez
Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez Mindenki számára világos, hogy új világrend van kialakulóban. Az óra ketyeg, az átállás közeledik attól függetlenül, hogy mennyi skandallumot, komplikációt
Tartalom 1. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS AZ ÉGŐ VÁGY 2. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS A LAIKUSOK
Tartalom 1. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS AZ ÉGŐ VÁGY 1. fejezet: A gyülekezetnövekedés és az égő vágy........... 7 2. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS A LAIKUSOK 2. fejezet: Hogyan lehet nagy dolgokat elvégezni
nyelv: 2) Kérdezz meg 3 embert a környezetedben arról, milyen nyelven tud beszélni, írni, olvasni. Írd le a válaszaikat!
nyelv: A nyelv arra való, hogy el tudjuk mondani másoknak, amit gondolunk, és mások gondolatait meg tudjuk érteni. Nagyon régen alakult ki, és folyamatosan változik. A nyelv részei: a hangok, a szavak,
Ballagási ünnepség
Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta és szerkesztette: Molnár Máté Fotókat készítette: Lajos Abigél és Róka Zsófia Ballagási ünnepség 2016.04.29. Igen, elballagtak a SZISZKI végzős diákjai is. Könny,
El camino A zarándokút. 1. állomás
1. állomás Ennek a zarándokútnak az alapjai nagyon sok régi katedrális falára fel van vésve, de nem úgy, mint egy labirintus, hanem mint egy egyszerű út. Nincsenek benne kijárat nélküli zsákutcák. Az emberek
1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút
1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért
Az első lépés a csúcshódításhoz
Az első lépés a csúcshódításhoz Akinek nincs célja, arra van kárhoztatva, hogy annak dolgozzon, akinek van. kattints az alábbi lehetőségekre a navigáláshoz: [Szupernő Program honlap] [Tartalomjegyzék]
ÉRTÉKEIM - 1. 2. munkalap: Mindennapi NLP Online Célkitűző Tanfolyam 2. munkalap: Értékeim - 1. Dátum: ...
2. munkalap: ÉRTÉKEIM - 1. Dátum:... - 2. oldal - Mindennapi NLP A most következő feladattal megismerheted az alapvető értékeidet. Kérlek, mielőtt hozzáfognál, feltétlenül olvasd el a tanfolyam 3. levelét.
http://webovoda.blogspot.com/
http://webovoda.blogspot.com/ B e t l e h e m e s j á t é k Szereplők: Király, szolga, Mária, József, egy paraszt család (akiknél a betlehemes játszódik), a betlehemet vivők, angyalok, pásztorok. Az egész
És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz.
Van egy hamis adat. Íme: Az igazság fáj. Hídvégi Róbert Ez nem igaz. Persze van egy dolog, ami miatt igaznak tűnik. De nem az. Hogyan is használható? 1. Amitől jól érzed magad, abban igazság van 2. Ha
Szeretetközösség. 11. összejövetel
Szeretetközösség 11. összejövetel 73 Előkészítés Helyezz el körben annyi széket, ahányan lesztek! A kör közepére készíts elő egy Szentírást és egy gyertyát, melyet az összejövetel kezdetén meggyújthattok.
Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska!
Hosszúhetény Online H.H.Franciska 2012. júl. 24. 12:00 Válasz #70 Köszi a gyors választ! Csak arra tudok gondolni, hogy nem jutott el a felajánlás az illetékesekhez, mert máskülönben biztosan éltek volna
Csillag-csoport 10 parancsolata
Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan
Tanuljunk imádkozni ADUNARE
Tanuljunk imádkozni ADUNARE Tanuljunk imádkozni. Imádkozni tanulni olyasvalami ami örömet hoz az életünkbe és Istennek is tetsző. Az egyik legfontosabb lecke amelyet megtanulhatunk az az hogy hogyan imádkozzunk,
Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz
Szilágyi N. Sándor Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 10. rész Hányféle lehetőségünk van
JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET
JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam, 1. szám Május, Június Akarod hallani a jó hírt? Eljött hozzám még bűnben éltem Eljött hozzám még bűnben éltem, s romokban elhevert az életem, most már megtértem
CSILLAGKÖZI BARANGOLÓ. Hogyan legyünk boldogok a Földön?
CSILLAGKÖZI BARANGOLÓ Hogyan legyünk boldogok a Földön? Használati utasítás a földi létezéshez 2015. február 9. Üdvözöllek Benneteket! Népem nagyrabecsülését és tiszteletét hozom nektek. No, hogy vagytok
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus, a nagy Mester
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus, a nagy Mester Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible
Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09.
Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. EZT CSELEKEDJÉTEK AZ ÉN EMLÉKEZETEMRE, Lk. 22;19, Azt tapasztalom testvérek, hogy első hallásra nehezen tud az ember megbarátkozni azokkal a szokatlanul új gondolatokkal,
Döntések Seattle, Washington - 2009. január 17. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel09_seattle.html )
Döntések Seattle, Washington - 2009. január 17. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel09_seattle.html ) Hogy segítsük az olvasót, ezt az anyagot újraközvetítettük (Lee és Kryon) és kibővítettük, hogy
www.tantaki.hu Oldal 1
www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi
Isten nem személyválogató
más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,
Hadd mutassam be mindenkinek az új barátomat, PÁLCIKAKUTYÁT!
ténet r ö t Ó J n a b ó l a v Egy kal k o jz a r A S C R U F n valóba Hadd mutassam be mindenkinek az új barátomat, PÁLCIKAKUTYÁT! részlet 1. fejezet fj NEM TUDOK RAJZOLNI, OKÉ? Ez itt Pálcikakutya. Nem
Mit keresitek az élőt a holtak között
Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni
Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?
Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?
- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból?
Balczó Péter operaénekessel, a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház oszlopos tagjával, a nagykörúti Szamos Cukrászdában találkoztam. Észnél kell lenni, hiszen interjúalanyaimnak általában fogalmuk
Iránytű a konyhához A változás fejben kezdődik Otthonszervezési célok Vágjunk bele közösen! Válogatás Mindent elvégeztem!
APRÓ LÉPÉSEK EGY TISZTA ÉS RENDSZEREZETT KONYHÁHOZ Tartalomjegyzék Bemutatkozás Az én történetem Az otthonszervezésről és az előnyökről - miért fogj bele? Iránytű a konyhához Előkészületek: mielőtt elkezdenéd
Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja
Írnod kell kislányom, erre születtél! Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Tudom Édes, írnom kellene, de bajban vagyok. Talán azt a témát kéne papírra vetnem, amit
2014. október - november hónap
2014. október - november hónap Téma: A Lélek gyümölcse 5. hét Szeretet 2014. szeptember 30., kedd Tapasztald meg Isten szeretetét Ige: Drágának tartalak, és becsesnek (Ézsaiás 43,4) Max Lucado: Értékes
A boldogság benned van
Halász Emese A boldogság benned van 50 lépés a boldogság felé Előszó Kedves Olvasó! Levelem hozzád, azzal kezdeném, hogy el kell mondanom pár dolgot Neked! Nagyszerű híreim vannak ugyanis. Képzeld, a boldogság
A célom az volt, hogy megszólítsam az egész politikai elitet
A célom az volt, hogy megszólítsam az egész politikai elitet (Népszava 2009. február 27.) Dobjuk félre a meglévő fogalmakat és határokat, mert nem működnek - mondja Kállai Ernő. A nemzeti és etnikai kisebbségi
Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.
Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés
Kulcsok a megértéshez
Kulcsok a megértéshez Egyre nagyobb az érdeklődés a spirituális ismeretek, a misztikus kapcsolatok, és a nem tudományos gyógyítás iránt. Ez a tény jelzi, hogy valami történik, s ezt sok ember érzi. Valami
A lemúriai kapcsolat Shasta-hegy, California - 2004. június 20. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_chanelshastab04.html )
A lemúriai kapcsolat Shasta-hegy, California - 2004. június 20. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_chanelshastab04.html ) Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól! Ezt a termet
Zágonyi Mónika. Jég és gyöngy
Zágonyi Mónika Jég és gyöngy JÉG ÉS GYÖNGY Első fejezet Uramisten úristen csak ennyit bírtam kinyögni, miközben az űrhajóban lévő számítógép monitorjára meredtem. Mi van? kérdezte Alain, az egyetlen társam,
Mi a virtuális valóság?
VIRTUÁLIS VALÓSÁG - KERESZTYÉNYSÉG Kol 2,20-23 Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők:
4. Az au pair és a párkapcsolatok ( a fejezet, mely határozottan tanulságos):
4. Az au pair és a párkapcsolatok ( a fejezet, mely határozottan tanulságos): A kiutazásban ludas pasijainkról itt írunk, nem a szexben! Két külön dolog, ugyanis nekik nem sok közük volt a mi kinti életünkhöz,
7. Hiba Irreális igényeid vannak ahelyett, hogy tökéletes férfit nevelnél!
7. Hiba Irreális igényeid vannak ahelyett, hogy tökéletes férfit nevelnél! Nicholas Victor www.ferficsabitas.com A hetedik végzetes hiba, amit a nők elkövetnek párválasztáskor: Irreális igényeid vannak,
A Biblia gyermekeknek bemutatja. Jézus, a nagy Mester
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus, a nagy Mester Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible
Az Emberiség történelme Földközi-tenger nyugati térsége - 2007. augusztus-szeptember ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel07_08transition.
Az Emberiség történelme Földközi-tenger nyugati térsége - 2007. augusztus-szeptember ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel07_08transition.html ) Az eredeti üzenet átiratát olvashatjátok most, amit a