Kryon. csatornázás. A DNS és az Emberi Faj Története. Forrás:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kryon. csatornázás. A DNS és az Emberi Faj Története. Forrás: www.azujenergia.hu"

Átírás

1 Kryon csatornázás Forrás : Forrás: A DNS és az Emberi Faj Története Ez a közvetítés Az Oregon állambeli Portlandben került átadásra élőben, augusztus 29-én Az olvasó kedvéért ennek az anyagnak a közvetítését megismételték (Lee és Kryon), és kibővítették, a tisztább megértés érdekében. Gyakran az élő közvetítés olyan mögöttes energiákat is átad, amelyek egy speciális kommunikáció révén jutnak el a hallgatókhoz, ugyanezt az írott anyag pedig nem továbbítja. Tehát élvezzétek ezt a kibővített üzenetet, amely Portlandben került átadásra. Üdvözlet, Kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól. Bármit megadnánk, hogy érvényteleníthessük a szabad választás törvényét, hogy megmutathassuk magunkat úgy, hogy az bizonyíték legyen a jelenlétünkre. De a szabad választások eme Bolygóján, nektek kel kinyitni ezt az ajtót a mi számunkra. És mi ott állunk angyalokként, akik vagyunk, az életetekben, és végigkísérünk benneteket. Abban a pillanatban, amikor is megszületsz erre a bolygóra, az angyalok körülveszik a születésedet és egészen az utolsó leheletedig veled is maradnak. Az első hetekben láthatjátok is, hogy a csecsemő tágra nyílt szemekkel az angyalokra tekint! A csecsemő olykor rájuk mutat, vagy akár épp rájuk nevet, csupán két-három hetesen, mert a csecsemők felismernek bennünket. Mindannyian így tettetek, ezekben az első napokban, amikor annyi a változás, és annyi mindent meg kell szokni, frissen kikerülve az anyaméhből. Ilyenkor az angyalok jelenléte megnyugtatja a babát. Emlékeztek? (Kryon mosolyog). Aztán lassan ez a valóság eltűnik előletek. Lassan. Ám közületek sokan megfigyeltétek ezt, amikor a csecsemő az általatok üres térbe réved, és megelégedettséggel tölti el, az amit lát. Ugyanezek az angyalok vannak veletek. Nem öregszenek, tudtátok? De ti igen. Veletek voltak, az összes életetekben; végigkísértek benneteket; veletek érkeztek; és veletek is fognak távozni. És ha sosem szólítjátok meg őket, akkor sosem mondanak majd semmit. Hiszen így egyeztetek meg. Ám, kedves Emberi Lények, ha kijelöltök nekünk csupán egy apró kis teret, így szólván: Kedves Isten, mutasd meg nekem, hogy szeretve vagyok! már ki is nyitjátok a zsilipet! Hiszen mi annyira lépünk csak be az életetekbe, amennyire engeditek azt nekünk. Ebben a pontban kezdhetjük el megadni nektek azt, amit kértek, elkezdődhetnek a szinkronicitások, a tanítások, a kézfogások, és véget érhet az egyedüllét érzése. Innentől feltölthetünk benneteket annyira, hogy többé nem aggódtok majd a betegségek, a korotok, és a drámák miatt.

2 És csak annak az ígéretét látjátok majd, akik vagytok. Mindig is ez volt ennek az útja, attól a naptól fogva, hogy elindultunk, a mi feladatunk annak a tudatosságnak az átadása, mely szerint ti a mi részünk vagytok. A megszentelt üzenet Továbbra is vannak olyanok, akik elcsodálkoznak a közvetítés (csatornázás) eme folyamatán. Akkor működik ez a legjobban, ha a közvetítő tiszta. Akkor működik a legjobban, ha az egyszerű emberi létezés előítéleteit félre tesszük. Ez a módszer van, és mindig is volt. Az összes írást, mely a bolygón található Emberek írták. Vessetek egy pillantást, kedves emberi Lények arra, hogy hogyan is működik ez, mert ti vagytok a felelősek az összes próféciáért, minden jó dologért, amit ezekben a szavakban találtok, amelyek megvigasztalnak, és amelyeket Istentől valónak tartotok. És így kerülünk elébetek ezzel az információval, mely megszentelt, ősi úton kerül átadásra. Az információ, amely ma este kerül átadásra, azok számára, akik a teremben tartózkodnak, úgy nevezett valós időben hangzik el. Azok, akik ezt hallják és hallgatják, az itt ülők jövőjében teszik ezt, ők tudják, hogy működik ez. Ugyanakkor az időnek ez a lineáris darabkája nem a mi valóságunk. Kvantumok vagyunk, tehát láthatjuk annak a potenciálját, hogy ki néz majd erre az oldalra, noha az még meg sem történt azok számára, akik most itt ülnek velem szemben. Ez annyit jelent, hogy az üzenet, noha a történelemről szól, mégis csak személyes jellegű, és arra invitálunk benneteket, hogy érezzétek az ősi igazságot, melyet magában hordoz, mert mi tudjuk, hogy kiknek a szeme olvassa ezt a lapot. Az összes információ, melyet most átadok, már elhangzott az elmúlt húsz évben valamikor a Kryon közvetítésekben. Ám sohasem adtuk át nektek a szinopszist, de most az egyszerűség kedvéért elkezdtük összefoglalni a témákat, a tisztánlátás kedvéért, hogy kevésbé legyenek homályosak, és hogy jobban megjelenjenek a valóságotokban. Az egyszerű beszéd és az egyszerű szavak az, amelyet egy tiszta közvetítés adhat neked. A mai tanítás információja Számunkra ajándék, hogy itt ülsz és megmoshatjuk a lábadat. Miközben a Társam információkkal lát el benneteket, a hármas nyelv nagyon is működik majd az összes itt jelenlévő szívben. S azok közül, akik ezt a jövőben hallgatják, vagy olvassák majd el, lesznek többen is, akik szintén megérintődnek. Hisz mi tudjuk, kik vagytok, amint a fületek hallja ezeket a szavakat, látunk benneteket közben. Látjuk az arcotokat, és látjuk a fényt is, amellyel szintén rendelkeztek. Nem a véletlen műve, hogy a szabad választáson keresztül, úgy döntöttél, hogy szeretnéd, ha ez a fajta kommunikáció belépne az életetekbe, ma. Engedjétek meg, hogy a ma átadott információk sokakhoz eljussanak. Ez az aktuális információ a DNS vonalát érinti. A DNS kezdetétől egészen a jelenig. Beszélni fogunk arról, hogy miként jött létre ez a bolygón, minként működik, miként változott, és mindarról, amit tudnotok kell, ebben az új energiában róla, hogy eljuthassatok arra a pontra, amikor is elkezdhetitek akként használni, amire teremtetett. Ebben a tanításban, ott kell kezdenünk, ahol a Társam ma is kezdte, a sorozatával. Mert sok abból, amit ma tanított az elmúlt pár órában, elő fog kerülni. Ugyanakkor, azok számára, akik az átiratot olvasva csak most kapcsolódnak be, ez maga lesz a kezdet így éltek ti a lineáris világban. Kezdjük a DNS és az emberiség történetével.

3 Mi ez az egész a DNS körül? Ez a kérdés elhangzott: Kryon, miért beszélsz ennyit a DNS-ről? Ez az emberi test egy biológiai adottsága. Az emberi génállomány vázlata. Előírja a kémiát az összes gén számára, ez utóbbiakból több, mint van. De miért beszélnél erről? Nem beszélsz molekuláris összetevőkről, sem kémiáról, akkor miért beszélnél a DNS-ről? beszélj helyette inkább spirituális dolgokról. A fenti kritikát sok helyről megkaptam. Intenzív spirituális keresést folytatnak, ám látszik a csalódottságuk, és nem értik, miért beszélünk a DNS-ről, amely az emberek egy testi jellegzetességének tűnik csupán. Engedjétek meg, hogy végre elmondjam nektek, kedveseim, ha ti is ebbe a csoportba tartoztok, hogy itt az ideje annak, hogy felfedjük nektek, hogy mi mindent rejt magában a DNS-etek. A DNS a magja annak, akik vagytok, mind testileg, mind spirituálisan. Ha meg kellene határoznunk egy helyet, ahol a Felettes Énetek tartózkodik, akkor azt mondanám, hogy a DNS-etekben tartózkodik. Az Akasha-Krónika, mindannak a vázlata, ami valaha is voltál a DNS-etekben van. Az összes életetek, az összes spirituális növekedésetek, az összes tehetségetek eonokig visszamenően, minden ott van benne. A karma, amivel érkeztetek, és amit közületek sokan elengedtek a DNS-ben van. Ennek a megvilágosodott lépésnek a feljegyzése is a DNS-ben van. Az emberi spirituális történelmetek is ott van benne, a kvantum részekbe írva. Néhányatok ezt egy bizonyos szinten érti, hisz tudjátok, hogy voltatok lemúriaiak. Ha ezt érzitek, ismeritek azt a hihetetlen mélységet, amely bennetek van. Ezért beszélünk ezekről a dolgokról. Nagyon nehéz ezeket emberként elhinni, mert itt nagyrészt arról van szó, amit ti igencsak magatokon kívül létező dolgoknak tartottatok, ám közben ezek mégis bennetek vannak. Ezzel követjük egy mester tanításait és Kryonét, hogy a Teremtő része vagytok, és a mesterré válás folyamata bennetek zajlik. A DNS és a tudomány Csak az elmúlt néhány évben adta meg a tudomány a bizonyítékokat arra, amiről ma beszélni fogunk nektek. Utaltunk már erre a múltban, de most egyenesen ki fogjuk mondani, hogy ne fedje homály azt, hogy a tudomány min töri épp a fejét: A DNS-etek összesen több, mint 3 billió vegyi komponenst tartalmaz. Minden egyes DNS molekula, amely egy hurok, 3 billió vegyi anyagot tartalmaz. Ez a molekula olyan apró, hogy egy elektron mikroszkópra van szükségetek, hogy láthassátok. Az emberi génállomány Projekt, mely egy tudományos törekvés, felfedett egy rejtélyt: A DNS kémiájából csupán 3% tesz bármit is. Mi most a DNS fehérje kódolású részeiről beszélünk. Amely önmagában emberi gént állít elő. Ezek a gének az élet azon térképei, amelyek után kutattatok. Ám, csupán 3%-a DNS-nek végzi az összes génelőállítást. A 3% végzi az egészet, ami után a projekt kutatott. Tehát több, mint 90 %-a a Dns-ben megfigyelt kémiának rejtély, hisz úgy tűnik, semmilyen nyilvánvaló funkciót nem lát el. Nincs megfigyelhető működés, szimmetria, biológiai cél,a vegyi komponensek 90 %-ban. Nincsenek vegyi kódok, mint a fehérje kódolású részekben. Természetét tekintve esetlegesnek tűnik, néhányan úgy is nevezték: DNS szemét.

4 Némely biológus meggyőződése az, hogy a DNS ezen vegyi komponensei az evolúciós folyamatból maradtak hátra, és az Emberi Lény már többé nem használja őket. Nincsenek kódok, és látszólag nem is tesz ez a rész semmit. Tehát hajlamosak figyelmen kívül hagyni. Mert haszontalan résznek minősítik. Az ősök egy csoportja meglepő felfedezésre jut: Egy időutazó a tengerparton egy elképesztő vonalnélküli sztereo rendszert hagyott hátra. A kicsi, ám hatékony hangszórókból a legelképesztőbb ritmusok lüktetnek, és az embereket ez teljesen megbabonázza. Nem mernek hozzáérni, leülnek mellé és élvezik a zenét, nem értvén, hogy mi is kelti azt, nem értvén semmit a csillogó szerkentyűhöz, amely előttük hever. Sok nap telik el, mire kezdenek a látszólagos varázslat mögé jobban bekukucskálni. Kíváncsiak, hiszen a kíváncsiság az Emberi Lény fő jellegzetessége. Elkezdik elemezni, amit látnak. Újra és újra megnézik, nem mervén hozzá nyúlni, majd végül az öregek bejelentik, hogy rájöttek. Látják a CD lejátszót, a fő erősítőket, és a processzorokat, amelyek a hangszórók mellett vannak..rengeteg szerkezet. A hangszórók egyben vannak, a zenejátszóval, tehát úgy tűnik, hogy a hangszórók végzik az összes munkát. A törzs összeül és bejelentik a felfedezéseiket: Előrehaladott űrteremtmények földre szálltak, és itt felejtették egy eszközüket. A törzs bölcs embere nem tud rájönni, hogy az egész mire is képes, de két kisebb eleme a felelős a csodás zenéért, amit hallanak. A szerkezet további részei rejtélyesek,és valószínűleg csak feleslegesen foglalják a teret, mert nincs közük a zenéhez. Ez a példa önmagáért beszél. Amire nem úgy tekintünk, mint az egész része a tudatlanságnak köszönhetően szemétnek minősül. Sokkal többet rejt magában ez a példa, mint gondolnátok. Nem csak a hihetetlen technológiáról van itt szó, mely lejátssza a zenét, amely láthatatlan. Mi a helyzet a teremtéssel és a zenével? Mi van azokkal, akik felvették, és az elképesztő forrásokkal, amelyek lehetővé tették, hogy rögzítsék egy CD-re, és lejátszásra kerülhessen? Mi a helyzet a zene történelmét illetően, és a ritmusok fejlődésével kapcsolatban az évszázadok folyamán? Egy óriás, intellektuális titok rejtőzik a homokban előttük, és ők csupán a hangszórókat látják belőle, hiszen az az egyetlen, ami hangokat ad ki. Az evolúció, és amit ti Természet Anyának (Gaiának) hívtok nagyon hatékonyan dolgoznak együtt, ha az emberi biológiáról vagy az életről általában van szó. Legyen szó arról, hogy a fotoszintézis épp a legjobb pillanatban jelent meg a földön, vagy arról, hogy az emberi génállomány miként fejlődött, a rendszer eldobja azokat a dolgokat, amelyekre nincs szüksége. A DNS 90%-a, amelyet nem értenek nem szemét. Egyáltalán nem az. Sőt, ez egy processzor féle, amely az instrukciókat adja annak a résznek, amelyet értenek. Ez a rész teremti meg a zenét, amelyet a 3 % lejátszik. Elmondom nektek, hogy specifikusan miről is van szó, és szeretném, ha elmerengenétek azon, hogy amit felfedek, mit jelenthet nektek a ti személyes életetekben? A DNS-etek 90% tulajdonképpen a kvantum térképe a ti istenségeteknek. Az Akashátok vázlata. Az összes életetek feljegyzése, mindaz szerepel benne, amit elvégeztetek, minden növekedésetek, minden epifánium, és az összes bukásotok. Azok számára, akik Lemúriaiaknak tartják magukat köztetek, a bolygón való tapasztalatok elég széles skáláját jelenti ez, egészen a kezdetektől, amiről is most beszélni fogunk. A kvantum állapotban lévő dolgok nem követhetők a logika által a 3D-ben. A kvantumfizikában nagyon kevés értelmet talál a lineárisan gondolkodó, és ti lineárisan gondolkodtok. Ezért a hajlamok amelyekkel rendelkeztek ezt eredményezik:

5 A valóságotok az Univerzum számtalan dimenziója közül, csupán néhányon alapul. Mindaddíg, amíg a kép hátralévő része fel nem fedi önmagát, valószínűleg a tudományos kutatásaitok eredményeképpen, csupán azt a korlátolt realitást láthatjátok, amelyben épp csücsültök. A 3 dimenzión kívüli dolgok továbbra is rejtélynek számítanak majd, látszólag esetlegesen és zavarosan, a logikát és a rendszert látszólag nélkülözve. A DNS-etek magában hordozza a spirituális térképeteket, és az összes útmutatást arra nézvést, hogy kik is vagytok. Mindez a 90 %-ban található, amely kvantum. Így hát, a Dns-etekről szóló beszélgetés, a ti alkotásotokról, az Akasha Krónikáról és a spirituális vonalatokról szól. Ezért koncentrálunk erre. Emberi tudatosság 3D? Itt az ideje, hogy összekapcsoljuk ezeket a dolgokat és a nagyobb képet lássuk: A DNS 90%-os kvantum részében található az emberi tudat. Az emberiség tudata nem mérhető kódokkal és génekkel. A kémia hatókörén kívülre esik és a tudomány továbbra is annak a rejtélyes következményének tartja, hogy miképp áll össze a biológia- ismétlem, nem rendelkeztek annak a megértésével, hogy mi teremti meg a teljes embert. Az emberi tudatban ott a képesség, hogy beszéljetek a DNS-hez, hogy irányítsátok, hogy dolgozzatok vele, és hogy a részévé váljatok. Ezt tanítottuk a kezdetektől fogva. Tehát a ti saját realitásotok egyik legnagyobb titka, a képességetek, mellyel el tudjátok látni a testeteket és az alapvető funkcióit. Nos, az új tudomány szerint, úgy tűnik, hogy az Ember gondolatai még a bolygó folyamatainak egy részére is hatással vannak. Kezditek látni a képet? A DNS-etek 90 %-a talán valami olyannak a részét képezi, amely sokkal hatalmasabb, mint a ti személyes biológiátok. Az első dolgok egyike, amit nektek valaha is mondtunk az, hogy a Tudat mozgatja a Földet. A tudat a felelős a bolygó rezgéséért, és mindig is képesek voltatok megváltoztatni azt, amiről azt gondoltátok, hogy rajtatok kívülálló dolog annak a realitását, hogy mi történik a bolygótokon. Amikor elkezditek ezt az igazságot megérteni, teljes mértékben megértitek azt is, hogy Gaia nektek válaszol! Tehát ezek a mozgatórugók, világosan fogalmazva. Az emberi gének fejlődése, és a 90% - mely látszólag nem tesz semmit- felfedése az, ami lehetővé teszi számunkra azt, hogy beszéljünk arról, hogy mit is tesz valójában. Eljön majd az a pont, amikor a tudomány számára ez érthetővé válik. Mi vezeti majd nyomra őket?: Amikor a 90 %-ot elkezdik nem kódolt engramokként tanulmányozni, látni fogják, hogy a DNS nagyobb része jelváltoztatóként működik a 3% részére, amely az a motor, amely az emberi test biológiáját működteti. Az emberi test gyengeségének kirakósa Egy hónappal ezelőtt beszéltünk erről a kérdésről: Itt álltok a DNS evolúciós lépcsőjének tetőfokán, és a rendszeretek gyenge... sokkal gyengébb, mint amit várnátok tőle. Vizsgáljuk csak meg. A sejt struktúrátok nem azt jeleníti meg, amit eredetileg kaptatok. Ahelyett, hogy fejlődött volna, a DNS-etek kvantum része visszafejlődött válaszul az emberi tudatosságra (amely a realitásotokat irányítja). Az a helyzet, hogy az

6 immunrendszeretek nem működik valami jól! Számos fontosabb betegség és vírus, mely a bolygótokon megtalálható egyenesen áthatol rajta. Észrevettétek? Egy egyszerű megfázást sem tudtok megállítani. Talán azt mondod, itt van egy kis probléma, és ez így is van! Mert a DNS-etek 90 %-ából, amelynek kvantum természetűnek kellene lennie, csupán 30 % aktív, és hatékony. Ezt az információt átadtuk már nektek egy ideje, de ebben a leckében most ismét átadom nektek, hogy ez a tanítás logikusan egyértelmű legyen. Röviden ennyit kérdezek: Milyen érzés az a számotokra, hogy a rendszeretekben kialakulhat egy rák és a testetek erről nem tájékoztat benneteket? Egy szakorvoshoz kell elmennetek, és ott egy technikai teszten kell átesnetek, hogy kiderüljön, mit is tesz a testetek! Milyen rendszer az ilyen? Az öndiagnosztizáló részetek, amely az emberi lénybe beépíttetett egyszerűen nem működik túl jól. A rák annak az eredménye, hogy az emberi test nem képes boldogulni a modern ételekkel. Az eredmény jeleket teremt, amelyek nem vágnak egybe azzal, ahogy az emberi testnek működnie kellene... kiegyensúlyozott osztódása a sejteknek, egy kiegyensúlyozott módon annak a kémiájával, amit bevisz étel formájában. Ehelyett a test abnormális növekedést produkál... tumorokat, melyek végső soron az egész szervezetet elpusztítják. A rák nem vírus, és nem is fertőző. Hanem egy kibillentségről van szó... a modern társadalomra adott allergiás reakcióról. A test immunrendszere nem igazán játszik szerepet benne, hiszen a rák a test összes védekező mechanizmusa számára normális sejtekként érzékelhető, amelyek azt teszik csak, amit mindig is tettek. Persze ez nem igaz, hiszen jellegzetesen rákos sejtekről van szó, de megtanulták azt, hogy miképp rejtőzzenek el a sejtszintű struktúrákban. A kvantumtudat megteremt egy olyan rendszert, amely tud, amely figyelmezteti a testet, ha kibillen az egyensúlyból. Ennek eredményeképp, ha bármilyen gond lenne, azon nyomban tudnál róla, de jelenleg ez nem működik, hiszen a rendszer nem úgy üzemel, ahogyan tervezték. Ha a kvantum DNS rendeltetésszerűen működne, akkor egy sokkal-sokkal hosszabb emberi életre is lehetőség lenne. A test nem akar öregedni! Élni akar! Ez a túlélés alapja, tehát egy intuitív folyamat révén képes egy intelligens forgatókönyvet megteremteni a sejtosztódásra. A kvantum hatás nélkül a test biológiai órája számolja a napokat és a hold ciklusát követi. Nem tud ennél jobbat. Nem a szerint működik, amire tervezték. Az ősök közül néhányan akár két vagy háromszor olyan hosszú életeket is éltek, mint a tieitek. Attól függött, hogy hol voltak, és mennyit veszítettek a kvantumtermészetükből. Végül mindegyik sikeres élethosszabbító folyamatban egy közös elem megtalálható lesz- és ez a fokozott jelküldés lesz a DNS felé, annak az üzenetnek a továbbítása, hogy a DNS térjen vissza egy kvantumközpontúbb működéshez. Ezt ti úgy nevezitek: a DNS aktiválása. A kvantumtudatosság egy mindennel és tökéletesen tudatában van annak, ha a sejtek megvadulnak, és nem megfelelően növekednek, ezzel fenyegetvén az egészséget. De az immunrendszeretek nem fog benneteket riasztani. Mert valami elszakadt. Ebben a realitásban nőttetek fel, tehát az, hogy mennyire logikus az, amit mondok, nem követhető a számotokra. Ha kellő időt töltötök fejjel lefelé lógva, a testetek hamarosan ellenáll majd annak, hogy sétáljon, sőt az elgondolást is elveti majd. Végül mindenki fejjel lefelé lóg majd, és szépen éhen hal, mert elfelejtettek járni. Járni csak a mesterek tudnak, legalább is ez az elképzelés alakul ki, éppen ezért nem jár senki. Ez az egyszerű példája annak, hogy az emberi valóság miképp alakul ki az idők folyamán, és ennek a kihívásaival találjuk szembe magunkat nap, mint nap, ebben az új energiában.

7 Amikor a gerincvelőben az idegek kötegekbe rendeződnek, egy vegyi folyamat ezen a területen fut, megakadályozván, hogy ezek összenőjjenek. Tudtátok ezt? A folyamat ismert a tudomány számára, sőt neve is van! Ellentéte annak, amit szeretnétek és látszólag ellentmond annak a logikának, amely szerint a testnek működnie kellene. Valami elpattant. A tengeri csillag képes új kart növeszteni magának, ti pedig képtelenek vagytok rá. Milyen érzés az evolúciós létra legtetején állni? Csupán azért, mert a vázlat amely megteremti a géneket, nem úgy működik, ahogy azt tervezték. Pedig volt, amikor úgy működött.. Engedjétek meg, hogy visszavigyelek benneteket a kezdetekhez. A kvantumtermészetek megteremtése a bennetek élő Teremtő Álljon ez itt, minden kiterítve világosan, hogy mindenki láthassa, hallhassa, hallhassa minden összetevőjét, amelyre szüksége van- tömören és velősen. Százezer évvel ezelőtt, úgy 17 fajta emberi lény volt kialakulóban. Csakúgy, mint egyes állatfajok és emlősök esetében, a természet változatossága egy olyan feltétele volt a fajok túlélésének, amelyet Gaia hozott létre. Ahogy több tucat féle majom van, és rengeteg fajta változata minden állatnak a bolygón, az emberek változatossága is kialakulóban volt éppen. De, ahogy megfigyelhettétek, ma már csupán egy féle ember fajta létezik. Persze különbözőek a színek, és az arcvonások is lehetnek jellegzetesek, de mégis egy féle emberi faj van. Nincs az a tipikus különbség, változatosság, amelyet a természetben megtalálhattok. Nincsenek emberek farokkal és anélkül, nincsenek a nagyon aprók, hatalmas szőrrel az egyik földrészen, míg a mellette a rendkívül magasak,és pöttyösek a másikon. Valami történt. Gyertek vissza velem évet, és meg fogjátok látni, hogy mindezt a tudomány már dokumentálta is, amikor felfedezte ezt az anomáliát nagyjából az elmúlt évtizedben. Ők is ugyanezt látják. Minden biológiai fejlődési iránnyal ellentétesen valami történt, amely csupán egy féle emberi lényt teremtett- és ez úgy éve történt. Most készüljetek fel arra, hogy lesznek olyanok, akik ha ezt meghallják vagy olvassák majd, nem értenek majd egyet, nem fog nekik tetszeni. Ez a Társam mai előadását képezte, de én elismétlem nektek, főleg azoknak, akik olvasni fogják a sorokat, vagy meghallgatják majd a felvételt. Figyeljetek: Egy csodálatos dolog történt... csodálatos! Valami megtörtént a tervek szerint, és ti vártátok is ezt, velem együtt, amikor is megteremtettétek a bolygót, kedveseim. Amikor együtt figyeltük a lehűlését, tudtátok, hogy ez el fog jönni. Egy isteni terv folyamatban volt. A ti saját galaxisotokban, amelyet Tejútnak neveztek, van egy csillag csoport, amelyet a Hét Nővérnek neveztek. Hét csillagból áll, melyből egy körül egy bolygórendszer található. Ti ezt a rendszert, és azokat, akik ebből a naprendszerből jönnek, plejádokbélieknek neveztétek el. Ők azok, akik éve meglátogatták a Földet, és nem tartott nekik túl sokáig az ideutazás. Ez az emberszerű faj, és fél-kvantum természetű, akárcsak ti. Ez annyit jelent, hogy a tudatukban a 3D és a kvantum összeolvad. Nincs idő, nincs tér, nincsenek távolságok. Ide akartak jönni és itt termettek. Ők egy előrehaladott faj, amely spirituális, és természetükből fakadóan spirituálisan érettek. Ezt nem fogjátok érteni, mert kívül esik egy spirituális

8 rendszeren, amelyet ti valóságosnak hisztek. Mondjuk azt, hogy a spiritualitásuk érett, gyönyörű és teljesen megfelelő. Pont időben érkeztek, terv szerint, és céllal. Azért jöttek, hogy elültessék a kvantummagjait, az isteni DNS-t a Földön akkor meglévő 17 fejlődésben lévő emberi fajta egyikébe. Addig maradtak, ameddig ez a folyamat tartott. Tudnotok kell, hogy ez több, mint évet vett igénybe, és ők addig maradtak. Lassan az összes egyéb emberi fajta kikopott, és csupán egy maradt. Az, amelyik a teremtő magot magában hordozta. Ez az a fajta, amely ma létezik. Ez az eredeti isteni teremtéstörténet, melyet a Szellem csodálatos módon ad át nektek, egy meghatározott céllal. Áldott idő volt az, és szeretném nektek elmondani, nektek, Lelkeknek, akik itt vagytok, hogy jóval lemúria előtt, amikor megvizsgáltátok ezt a forgatókönyvet, tudtátok, hogy ez jó lesz. Intuitívan érzitek, és tudjátok, hiszen szorosan kapcsolódtok azokhoz, akik a másik naprendszerből jöttek és átadták nektek ezt a csodás ajándékot. A plejádokbéli testvérek úgy néznek ki, mint ahogy ti. Nincs hüllőkhöz hasonlatos bőrük, nincsenek furcsa karjaik és lábaik, vicces szemük, vagy óriás fejük. Nincsenek szándékaik az emberekkel kapcsolatosan, és nem irányítják az emberi gondolatokat. Egy kicsit magasabbak nálatok, de úgyanúgy néznek ki, mint ti. Egy napon majd eljönnek, amikor tiszta lesz a pillanat és megfelelő, és megmutatják magukat. Ez nem a ti életetekben lesz, mert a bolygó egy specifikus rezgését várják ehhez. De ha jönnek majd köszönteni benneteket, kiszállnak majd a járgányaikból és teljesen olyanok lesznek, mint ti. Akkor tudni fogjátok, hogy az, amit most itt mondok, az pontos, és igaz, hisz ők most figyelnek engem, ahogy átadom nektek ezt az üzenetet és mosolyognak, nyugtázzák, hogy az üzenet eljut azokhoz, akiknek hallaniuk kell. Hallgassatok ide: Ez nem holmi összeesküvés. Senki nem tett semmi olyat az emberiséggel vagy a Földdel, amit ne terveztetek volna el. Itt nincs semmilyen ellenőrzés, és nem rejtünk el előletek semmit! Terv szerint és szándékosan így történt, hogy a Szellem megengedte nekik, egy meghívás formájában, hogy idejöhessenek és átadhassák nektek ezt az ajándékot. Az egyedüli bolygó, ahol a szabad akarat és választás működik, a plejádok naprendszeréből ebbe a naprendszerbe költözött, majd végül ide a Földre. A biológiai lények lassan elnyerték a kvantum DNS-üket és megszülettek spirituális minőségükben. Isten ügyei nem sebesen történnek. Észrevettétek? Isten lassú és a Föld türelmes. De az embereknek nehézségeik vannak a lassúság elképzelésével. Azt akarják, hogy a spirituális dolgok gyorsan történjenek, ezt mutatja a mitológia is. Ez ellentmondásos információ. És akik olvassák, vagy hallgatják nem kell, hogy elhiggyék. Ez az információ nem elengedhetetlen ahhoz, hogy a fényetek ragyoghasson a Földön. Ha nem cseng igazul a lelketek fülének, akkor engedjétek csak el. De értsétek meg, hogy Isten valahogy bennetek van. Lehet, hogy fontos lenne számotokra, ha tudnátok hogyan, érezzétek a teremtőt munka közben a DNS-etekben. A vita majd fellángol, de nem szabad ráerőltetni senkire semmit. Ez nem evangélikus, és csak nektek szól, hogy láthassátok a nagyobb kép részeként. Ám innen ered a biológiai magotok, és most az igazat adtam csupán át nektek. Különös módon, továbbra is lesznek olyanok, akik szeretnék hinni, hogy Isten gyorsan érkezett a Földre és pár nap alatt létrehozta az egész spirituális rendszert itt a bolygón. Nagyon nem akarnak abban hinni, hogy a földre érkező ufós sztoriknak lehet köze Istenhez és az emberi Lény spirituális természetéhez. Ez számukra nevetséges! Ahogy a Társam

9 mondja, Szeretik a beszélő kígyós történetüket. Akkor nekik erre is van szükségük, hisz egy rejtett történetnek nem szabadna távol tartania az embereket a hitüktől, vagy elvenni a hitrendszerüket. Lemúria Lassan az első civilizáció megszületett a bolygón, amelyet Lemúriának neveztek. Tudjátok: ez nem egy előrehaladott társadalom volt, olyan értelemben, ahogy ti gondoltok az előrehaladott szó jelentésére. De rendelkeztek valamivel, amelyről tudnotok kellene. Az ő kvantum DNS-ük 90 %-osan működött, nem úgy mint nektek: 30% -ban. Az összes kvantum kvalitás aktiválva volt bennük, hiszen a plejádokbeliek ezt adták át nekik. Lemúria a legöregebb civilizáció a bolygón, ez tartott a legtovább, és ez a civilizáció sosem látott háborút. Végül is azért lett vége, mert az óceánok és tengerek kiáradtak. Ahogy korábban elmagyaráztam nektek, tengeren utazókká váltak és szétszóródtak a Föld számos részére. Ironíkus, hogy némelyikük szinte túlságosan eltávolodott a földrészektől, és a tudomány úgy is tekint rájuk, mintha onnan erednének, mintsem, hogy valahonnan máshonnan jutottak volna oda. Lemúria volt az eredendő emberi társadalom a bolygón, a lemúriaiak ott tartózkodtak, ahol a plejádokbéliek egykor földre szálltak, a Föld legmagasabb hegyének tetején, az aljától a tetejéig mérve... a jelenlegi Hawaii legnagyobb szigetén vannak eltemetve a lemúriai kenuk. A Hawaii öregek elmondják majd nektek, hogy ez a hawaii vonal. Hogy a plejádok ideérkeztek, ők így tanítják, hogy az emberiség így jött létre. A lemúriaiak rendelkeztek az élet kvantumszintű megértésével, és a DNS-ükben mindent tudtak a naprendszerről. A kvantum DNS mely 90 %-ban aktív megteremti azt a tudatot, amely egy az univerzummal. Az egyik legősibb spirituális hiedelmetek a bolgyón arra kér benneteket, hogy legyetek egyek mindennel. Ez nem véletlen. Erre kitérek mindjárt. Lemúria maradványai eltűntek már nagyon régen, a víz elborította azokat. Nem találtok erre bizonyítékokat, hisz a természet eltemette ezeket teljesen, és ma már csupán érezhetők eme dolgok, azokon a helyeken, amelyek egykor lemúria területei voltak, és nem fedi őket víz. És ha bármelyikőtök is odamenne tiszta szándékkal, az ősök odamennek majd hozzátok és így köszöntenek: Légy üdvözölve itthon! Itt egy kis történelmi tanács: Ne helyezzetek túl sok figyelmet Atlantiszra. Atlantisz sokkal később volt, és valójában három is volt belőle, rengeteg zavar övezte azt, ami ott volt, és ami ott történt. Melyikről akartok beszélni? Atlantisz közel sem töltötte be azt a szerepet, amit a metafizikusok és az ezoterikus tanítások ma neki tulajdonítanak. Persze fontos volt, de az egyik közülük nem is olyan régi! Egyáltalán nem rég történt, a görög szigeteken, és még a történelmetek beszél is róla, abban a részben, amely a Görögökről szól. Az emberek rettenetesen érdeklődnek az olyan civilizációk iránt, amelyeket gyorsan elpusztítottak. Mítoszokat teremtenek köré, például azt is, hogy Atlantisz volt az egyik legelőrehaladottabb civilizáció. Pedig nem. Lemúria volt az. Csupán tudatosságában. Lemúria technikailag nem volt fejlett társadalom, mert egyáltalán nem rendelkezett technikai adottságokkal. Bár azt tudták, hogy a mágnesességgel hogyan gyógyíthatnak. Benne volt a DNS-ükben, látjátok? Ez egy intuitív információ volt.

10 A kvantum DNS intuitív információval szolgál. Egynek lenni az Univerzummal, éppen ezért, mindent tudtak a DNS-ről. Ti is tudtok mindent? (Kryon mosolyog) Még az alakját is ismerték... mindezt mikroszkóp nélkül. Erre képes a kvantum DNS. A régiek tudták! A lemúriaiak sokat tudtak, köszönhetően a kvantum DNS-nek, amit magukban hordoztak, köszönhetően a plejádokbélieknek. Mindent tudtak a naprendszerről, és általában a galaxisról. Ránéztek a csillagokra és megértették, hogy mi van ott. Ez egy látszólag előrehaladott társadalmat teremtett, de nem rendelkeztek azokkal a technikai fejlesztésekkel, amelyekkel ti rendelkeztek. Jóval azután, hogy a lemúriaiak elmentek, több ezer évvel később, nyilvánvaló, hogy az ősök továbbra is rendelkeztek ezzel a tudással. A mai modern változata az emberi Történelemnek nem fogadja el egy előrehaladott emberiség évét, amely a lemúriai korszakot jelentik. Azt is alig hiszitek el, hogy éve léteztek emberek. Ebben lesz majd változás az időnek és az új felfedezéseknek köszönhetően. De azt viszont elfogadjátok, hogy még évvel ezelőtt is, az ősök rendelkeztek ismeretekkel a csillagokat illetően... sokkal többel, mint azt gondoljátok. A Föld legtöbb ősi civilizációja tudott a Galaktikus együttállásról, amely a 2012 korszakában következik be. Mondtuk nektek, hogy ez a galaktikus együttállás már el is kezdődött. Ti 2012-re látjátok, mi pedig 1998-ra. Használjátok a matematikát a modern számítógépekkel és távcsövekkel és meg fogjátok látni, hogy a 2012 csupán egy nagyvonalú saccolás olyan kultúrák részéről, amelyek nem rendelkeztek a ti technológiátokkal. Mindezzel a fejetekben, benne találjátok magatokat nyakig a galaktikus együttállás energiáiban, ahogy most itt ültök. Ez az együttállás egy éves ciklus következménye, amelyről az ősök tudtak! Hogyan lehetséges ez- kérdezhetitek? Hiszen, ha visszatekintetek a történelmetekbe csupán pár száz évvel, látni fogjátok, hogy a modern tudomány teljesen elveszítette ezt a tudást! A Föld lapos volt, a nap forgott a Föld körül, és szinte a teljes intuitív tudása annak, hogy a testetek hogyan működik elszállt. Az ősöknél a DNS kvantumszinten működött, ahogyan azt Lemúriából örökölték, minden távcső és számítógép nélkül is. Tudták mindezt. A naprendszert ismerték, a nap-éj egyenlőségeket, a fogyatkozásokat és a bolygó mozgásokat. Azt is tudták, hogy egy tágabb csoport része vagytok, amit galaxisnak nevezünk. Azt kérdem tehát tőletek, hogy mi történt? Feltárjuk a nyilvánvalót, hogy visszacsúsztatok, elég erőteljesen, és nem is oly régen. Amikor ezt mondjuk, mindig akadnak olyanok, akik szeretnék azt hinni, hogy volt valami külső erő, amely felelős volt azért, hogy a tudásotokat elragadta, és benneteket sebzetten magatokra hagyott. Ez az emberi Lény, aki tagadja, hogy a Föld rezgés szintjét ő irányítja. A szabad választás, amelyet a Szellem tisztel. Azért vagytok itt, hogy megvizsgáljátok, hogy ez a bolygó merre tart, annak függvényében, hogy az Emberek mit tesznek. Lemúria szétesése és az emberi társadalom feldarabolódása sok lehetőséget teremtett arra, hogy elveszítsétek a kollektív tudatot, amellyel rendelkeztetek. Amíg a társadalmak rendelkeztek egy kvantumszintű közösséggel, megvolt az egybeáramlás és a megértés. Amikor feloszlottak, akkor lassan, idővel, a legnagyobb része az intuitív tudásnak, amely évszázadok során elfogadott volt, szépen elsorvadt. Ha kételkedsz ebben, akkor mivel magyarázod azt, hogy az ősök mindazt tudták, amit a modern csillagászat csupán néhány évvel ezelőtt volt képes nektek átadni?

11 Ez az a folyamat, amelyben a DNS, amely kezdetben 90 %-ban volt aktív, szépen lassan 30 %-ra csökkentette aktivitását. Ma ezzel rendelkeztek. Szinte újra kellett kezdenetek. Elvesztettétek az intuitív kvantumtudást, ezt az intuíciót, az abszolút megértését annak, hogy a magjaitok honnan erednek, hogy a testetek hogyan működik, és a plejádokbéli tapasztalat is elszállt... elveszett. Az Emberek elfelejtették a csillagászat alapjait, és még csak arra sem gondoltak, hogy a Föld gömbölyű. A teljes gyönyörűséges intuíció elszállt arra vonatkozóan, hogy az Univerzum és a ti emberi DNS-etek miként is működik. Most változásban vagytok, és szépen húzzátok fel magatokat onnan, ahol ma vagytok. Elmondom nektek, miben különbözik a ma, és ezzel szinte végezni is fogunk. A nagy ugrás A DNS vonala és története egy értékes teremtéssel indult, amely megfelelt az angyali világok integritásának, és egy megszentelt célt követett. A szabad választás által a hanyatlás elindult, ahogy az emberek elfogadtak egy alacsonyabb szintű tudatállapotot. A mitológia tele van drámai történetekkel a emberiség hanyatlásáról, de ebben nem vett részt semmilyen ördög, csupán a szabad választás folyamatának eredményeként történt meg az emberiséggel. Most egy emelkedésben ültök - egy olyan korban, amelyet New Age-nek hívtok, pedig nem új. Hanem emlékezés ez a régi tudásra, és a lemúriai minőségekre. Tehát ebből kifolyólag ez egy visszatérés a lemúriai állapotba, ez az időről szól. Ez az, amit ti új energiának hívtok, és rajtatok múlik a változás, ti engedhetitek meg, hogy az ajándékok szépen lassan elkezdjék emelni ezen a bolygón a tudatosságot. Ahogy mondtuk, ennek a DNS-etekben kell elindulnia. Ó, emberi Lény, hallgass rám! Ez az a csomó, amely miatt itt vagytok. Ezt tanítjuk ma nektek, hogy a DNS, a szentséges kvantum részetek készen áll arra, hogy a tiszta szándékotokkal fokozzátok a működését. Mindaz, amit Kryon elhozott nektek a mágneses szolgálaton keresztül, a bolygótokért volt, hogy a mágnesesség is változhasson és kommunikálhasson a DNS-etekkel. Ez az új kommunikáció az 1987-es Harmonikus Konvergencia eredménye, és része annak a folyamatnak, hogy egy Új Gaia energiába mozdulunk át, amelyet a Galaktikus együttállás teremt meg. Ez megteremti a potenciáljait annak, hogy visszatérjetek egy olyan állapotba, amelyet megérdemeltek... a lemúriai tudatossági állapotba, abba az állapotba, ahol a háború szóba sem jön és az egészség intuitívan működik. A maják beszéltek erről! Ez a legmagasabb rezgés, amelyet Gaia valaha tapasztalt, és most álltok ennek az egésznek a kifutópályáján. Ez volt az ő 2012-re vonatkozó információjuk, és ma sokan ezt nem így értik. Engedjétek, hogy az emberi tudatosság összehangolódjon ezzel a rezgéssel és a DNS-etek elkezdi majd növelni a hatékonyságát. Elkezd ismét kvantummá válni. Látni fogjátok majd sok helyen, sokféleképpen, erről már beszéltünk is. Keressétek a jeleket, amelyek mutatják, hogy az Emberek fejlődnek. Ez a fejlődési folyamat azokkal kezdődik, akiket ti indigó gyermekeknek neveztek. Ezek az új tudatossággal rendelkező gyermekek nagyon különböznek, észrevettétek? Minden azzal függ össze, hogy a DNS kvantumtermészetéből mennyit használnak, hasonlítsátok azzal össze, hogy ti milyen lineárisak vagytok! Az összeütközés a kvantum és a lineáris között csak most kezdődött! Ha azt gondoljátok, hogy ezek az új gyermekek gondokkal járnak, várjátok csak meg, míg nekik is gyermekeik lesznek! Az emberek változnak.

12 Ebben a NEW AGE-ben potenciálisan visszahoztok egy eredeti energiát, lassan, amely a mának lett tervezve. Itt az ideje annak, hogy visszatérjetek a kvantum állapototokba, amely az a spirituális állapot, amelyet a pléjadokbéliek adtak át nektek, és amely most kezdődik. Jelen pillanatban csatáztok a Földön az Új és a Régi energia csap össze és az Új energia nyer. De azt tudnotok kell, hogy a régi energia még veletek lesz egy darabig. Továbbra is teremt majd olyan gondokat, amelyeket ti problémának észleltek, ám valójában a kvantum tisztulást végzik csak. Amint feltisztítjátok a gazdaságotokat, amivel még nem vagytok kész, látni fogjátok egy új létezési forma paradigmáját, új fajta struktúrákat, de ehhez még idő kell. Ne féljetek attól, hogy mit hozhat ez, mert úgy fog feltörni, ahogy ti tudtátok, hogy fel fog törni az egyik legerősebb lesz a Földön, teljes integritással. Potenciálisan képviselni fog egy új paradigmát, amely egy korszak számára érthető lesz. Számítsatok rá, és az indigó felnőttek segítenek majd nektek megtervezni. Új elképzelések ugranak majd meglévő gondolatok helyére, és forradalmasítani fogják az életről alkotott elképzelést a bolygón. Mindez része egy emberi tudati fejlődésnek, amelyet láthattok a DNS-etekben. Kryon, lesz olyan tudós, aki képes lesz ezt a mikroszkópjába pillantva meglátni? Nem. Eltekintve attól, amit mondtunk, nem látnak majd változást a DNS-ben. A jelenlegi mikroszkópok 3 dimenziósak. Ezt a tudósoknak mondom: Ha kifejlesztitek a kvantumlencsét, látni fogjátok, mert látni fogjátok a kémiai folyamatokat a 90%-os vak területen is. Ragyogni fog a kvantumtermészete, és tudni fogjátok, hogy igazam van.majd megváltoztatja a színeit az aktiválások által, amelyeket megteremtetek, és képesek lesztek majd meglátni és feljegyezni is. De jelen pillanatban, nem rendelkeztek kvantum lencsével. Nincs eszközötök, amellyel megmérhetnétek az Univerzum kvantumtermészetét, amely a bolygótokon is létezik, de közeledtek hozzá. Ezt először is a biológiátokban fogjátok majd megpillantani. Itt egy újabb nyom, amelyen haladhattok: folytassátok az összegabalyodott dolgok kibogozását és vizsgálatát, mert ez lehet a kezdete az igazi kvantumállapotnak, amelyet a 3D-s technológiával alakíthattok. Ezeket a dolgokat akartuk ma elhozni nektek, ezek voltak a ma tanításai. Ezen keresztül öleltünk meg benneteket. Miért hoztuk el ezeket a dolgokat nektek? Miért gondoskodunk rólatok? Mert a család részeként, kezdtek felfedezni egy nagy titkot hogy a Lelketek magja össze van kapcsolódva az Univerzummal, és hogy a Felettes Énjeitek Angyali természetűek és örök életűek. Az emberiség kezdi a teljes kört megteremteni. Nagyon lassan, az elkövetkező három élet alatt, létrehozhatjátok az Új Földet. Ezek azok a potenciálok, amelyekről úgy 20 éve beszéltünk nektek. Nem szerettetek volna ebből kimaradni, Kedves emberi Lények. Ezért olvassátok most ezt. Része vagytok a megoldásnak, amely békét hoz a Földre. Ismerlek Benneteket. Bizonyos százalékban azok, akik most olvassák ezt vagy hallgatják, a következő években eljönnek majd hozzám. Lesz egy átmenet, amely nem új a számotokra. Ez egy átmenet az egyik életből a másikba, amely helyénvaló és gyönyörű. Egy öreg lélek számára, ez olyasvalami, amit már rengetegszer megtettetek, oly sokszor, hogy nem is számoljátok már. Visszatértek majd a bolygóra ezután, majd pedig újra, mert nem akartok majd kimaradni ebből. Eonokat töltöttetek ezen a bolygón dolgozva, nem akartok majd kimaradni ebből. Ez az a változás, amit kértetek, amire vártatok, amiért imádkoztatok. Sokan a teremben leélitek majd ezt a normális életeteket és visszajöttök majd egy hatékonyabb DNS működéssel, mint amivel előtte rendelkeztetek. Elismételjük. Ha szeretnétek az emberi fejlődést látni, figyeljétek meg az indigó gyermekeket. Mert ők egy még frusztrálóbb csoporttá fejlődnek majd, mint amilyenek most! És néhányatok indigóként tér majd vissza, ha ismét idejöttök.

13 (Kryon mosolyog) Nem mondanám ezeket a dolgokat, ha nem lennének helyénvalók és igazak. Lássátok meg a mai közvetítés tisztaságát. Érezzétek a belső érzékeitekkel mindennek az igazát. Tudjátok, hogy mélyen szeretünk benneteket. Ezért vagyunk itt. Metaforikusan összegyűjtjük a csészéket, amelyekbe az örömkönnyeinket potyogtatjuk, amint a lábaitokat mossuk. Meghívunk benneteket, a terembe, hogy csatlakozzatok hozzánk és vigyétek a Szellem energiáját. Hadd üljünk veletek egy kicsit, mielőtt felálltok és elmentek. Tudjátok, hogy ezen a mai napon a Szellem valóban itt volt.. hogy találkozzon nővérrel és báttyal, hogy,megmossa a lábaitokat tiszteletben, és ti megengedtétek nekünk ezt... hogy együtt legyünk veletek egy órácskát, és szerethessünk benneteket úgy, ahogy tesszük. Ti ismeritek a titkunkat. Ez az egész találkozó azért jött létre, hogy leülhessünk veletek, és ez így is lett. És ez így van. KRYON Forrás : /kryon.hu/ Magyar fordítás: Szénási Kata Lee Caroll Budapesten - A közvetités anyaga Forrás: Itt elérhető a két nap hanganyaga magyar szinkronnal: Kryon: A spiritualitás eredete Kryon közvetítés Lee Carroll csatornázásában McCaysville, Georgia, Delphi University, Bölcsesség Temploma Üdvözletem, Kedveseim, Kryon vagyok a mágneses szolgálattól. Ez az Emberi Lény hangja, amit most mindannyian hallgattok, ugye? Ugyanúgy ez az Emberi Lény hangja a hallgatóság számára, akik szintén a mostban vannak. A jövőről beszélek, mert én kvantum állapotban vagyok; az olvasótábor és a hallgatóság energiája megegyezik, mert azok, akik itt vannak velem szemben 3D-ben, számomra ugyanolyanok, mint azok, akik ezt olvassák. És újból megkérdezem: Ki is az, aki beszél? Egy emberi lény, aki úgy tesz, mintha különleges lenne? Ezt nyíltan megkérdezzük, mert itt az ideje, Emberi Lény, hogy megvizsgáld a teremben lévő energiát magaddal szemben. Azok számára, akik valós időben itt vannak, van egy energia, mely kiáramlik ebből a székből. Néhányan úgy fogják érezni, hogy feláll a hajuk, mert a bölcsesség egy olyan helyszínén vagytok, mely azzal a szándékkal lett megteremtve, hogy Isten ezen a helyen barátként megmutatkozhasson, és hogy a Szellem igazsága magából a teremben lévő Emberi Lények sejtstruktúrájából sugározódjon. Ez az, ami most történik. Még az itt levő faanyag szövetei is tudatában vannak az emberiség gyógyulásának a megtestesülésében. Ez ezekben a székekben történt, ahol ültök, kedveseim, amikről mi mind tudunk, mert mi is mindig itt voltunk.

14 Tudtuk, hogy kik fognak a székekben ülni, és ismertük a potenciálokat, hogy ki fogják olvasni mindezt még mielőtt ez megtörtént volna. Ez nem jövendőmondás, hanem csak a valószínűségekről szól. Újból elmondjuk, hogy a bolygó összes szent iratát, a legmélyrehatóbb történelmi iratokat, melyek spirituális jellemzőket hordoznak, Emberi Lények írták és mondták, mindegyiket. Isten egyiket sem írta. Emberek írták az összeset. Ők írták, a szándékukkal, saját kezűleg, különböző városokban levő barátaikkal kommunikálva, néhányuk rabságban, börtönben, néhányuk negatív körülményekkel elborítva. Mindegyikük kinyilatkozta a szívében levő örömöt, mert valami speciálisat találtak. Ezek a föld szentírásai, mindegyikük Emberek által írva. Most ezen a helyen még több bölcsességet adunk elő, és egyesülünk az épület és a templomának a nevével (Delphi Egyetem Bölcsesség Temploma). 20 évvel ezelőtt mutatkoztam meg ebben a formában, azon Emberi Lény által csatornázva, aki most a székben ül. Noha itt vagyok, korábban, mint ahogy a föld föld lett, csak a váltás kezdetén kaptam engedélyt megkezdeni azt a kommunikációs folyamatot, ami most veletek együtt történik. Az üzenet állandó, folyamatos, sosem ellentmondásos és sosem zavaros. Összefüggő és sosem önmagával versengő. Az üzenet a kezdettől fogva az, hogy ez a váltás időszaka, és ez itt áll előttetek, ahogy ezeket a szavakat olvassátok. A régiek tudták mindezt... Hadd beszéljek a spiritualizmusról általánosan. Az ősök intuitívan magukban hordozták a Szellem titkait, amiket ma New Age-nek (Új Kor) hívtok. Semmi új nincs ezekben a jellemzőkben, mert ezek az emberiséggel egyidősek. Az ősök hite szerint ezek egyáltalán nem voltak titkok. Nem kellett, hogy azok legyenek. Igazából semmi sem versengett velük és a régiek nyíltan elfogadták, hogy a Gaia nevű bolygónak van egy energiája, mely szorosan együttműködik az Emberi Lényekkel. Táplálta őket; öltöztette őket; bölcsességet adott nekik. Az Emberek a gyermekeik születését a föld energiája körül ünnepelték. A gyermekeiket az őseik után nevezték el különböző okok miatt, beleértve azt a hitet is, hogy a gyermekeik a saját őseik voltak! Az az életkör, amit reinkarnációnak hívnak, valóságként volt elfogadva, és intuitív tudás volt olyan társadalmak számára az egész bolygón, melyek egymást soha nem is látták és nem is tudtak a másik létezéséről. És mégis ma ezt az összes ősi hitrendszert a New Age-etek részeiként fogjátok fel. A történelem során ezek a hitrendszerbeli jellemzők érlelődtek, mígnem a bolygó energiája eléggé kifejlődött ahhoz, hogy a mesterek elkezdhessenek feltűnni. Ők mesterek voltak, akik azért jöttek, hogy megmutassák, hogy az emberiség hogyan veheti használatba ezeket az intuitív jellemzőket és hogyan tud a bolygó számára változást létrehozni. A mesterek a mesterlétet oktatták, de az emberek csak imádni akarták őket. A mesterek jöttek, egyesével, és az Emberek megsemmisítették őket, egyesével. Ez a mártíromság új rendszereket hozott létre, mert most már voltak próféták, akiket imádni lehetett és a föld hitrendszerei elkezdtek váltani és változni és az ősök szokásainak föld alá kellett kerülniük. Tehát amiről ezen a bölcsességhelyen beszélünk, az valójában nem metafizika és nem a New Age. Ez alapvető intuitív spiritualizmus. Ez az, amit az ősök tudtak, és amit előrevittek, és ami információ eddig rejtve kellett legyen és a titkokká vált. A titkok elkezdődtek Az ősi tudás megőrzése

15 El akarlak vinni benneteket egy helyre, metaforikusan. Ez egy valódi hely és a történelemben valóban megtörtént. Hadd vigyelek el titeket egy nem túl régi időbe, kevesebb, mint 300 évre. Elviszlek titeket egy terembe, mely idős emberekkel van tele, mind vezetők, mind szakemberek. Néhányan kormánytisztviselők voltak, néhányan jogi vezetők, még egy templomi elöljáró is volt köztük. Titokban találkoztak, körben ülve, egy fontos találkozón, melyet nem fogunk név vagy helyszín, vagy város alapján azonosítani, de megtörtént. A találkozó egy megállapodás volt, hogy különböző módokon folytatni kell a titkokat, társadalmi szervezeteket használva fedőszervként. Ez volt az az időszak, amikor az intuitív spirituális gondolatokat gonosznak kezdték tartani, ahol az alapvető Emberi természetet úgy tanították, hogy az a sötétségből származik, és ahol a Szellem ajándékait úgy tekintették, mint az ördög munkáját. Valamit tenniük kellett, hogy megőrizzék Isten egyszerű igazságait, melyek korszakok óta az emberiséggel voltak, de amelyeket most fenyegettek. A modern vallás születése történt és elkezdték tanítani, hogy az emberiség szennyezetten született, nem pedig meghatalmazottan, és hogy a próféták kezében volt mindennek a kulcsa, így tehát követni és imádni kell őket még a halálban is. A spiritualitást egy olyan csomagba definiálták újra, mely töredezett és személytelen volt. Az emberek elkezdtek 3D-s szabályokat írni, hogy hogyan kövessünk és imádjunk és az emberek az erőt mindezekből merítették. Az emberiség elkezdett egy spirituális sötétségbe csúszni, amit mitológiával, szenvedéssel, halállal, háborúkkal és gyűlölettel töltöttek meg, mindezt Isten nevében. Az első dolog, amit ezek az idős emberek tettek, hogy kihúzták az, amit úgy éreztek, hogy az energia öltözéke volt a kristályokat. Ezeket a köveket [kristályokat] belehelyezték az általuk alkotott körbe, egy nagyon érdekes mintázat alapján. Ez a mintázat ma dupla tetrahedron néven ismert, és számukra egy szent forma volt. A kristályok a velük szemben levő padlóra kerültek és az emberek elkezdtek énekelni. Szöveg nélküli dallamokat énekeltek, mert elismert volt, hogy az Emberi hang megteremti a szentség egy energiáját. Istent úgy látták, mint bennük levőt, és megtöltötték a termet hangokkal, hogy megtisztítsák, amit tenni kívántak. Sok gyertyát gyújtottak, nem azért, mert a gyertyák bármennyire is még szentebbé tették volna, hanem mert nem volt elektromosságuk. [Kryon humor] Ez különös, mert ezt a jellemzőt még mindig magatokkal hordozzátok, mint ennek az időnek a magemlékezete, amikor is az igazságot el kellett rejteni. Ennek a teremnek a döntései teremtették meg a titkos szervezetek magjait, melyek évtizedekre, évszázadokra elterjedtek a bolygón. Néhány ilyen szervezet virágzott és félreértették őket, mások átalakultak és átváltoztak más szervezetekbe, amikor a tagság mohóvá vált. Néhányan a titkokat a hatalomért akarták használni. Néhányan magukat a Megvilágosodottaknak nevezték. De nem voltak azok. És mások megtartották a titkokat saját maguknak, nagyon keveset mondva, és folytatták a kapott dolgok tisztítását. Egy ilyen szervezet a mai társadalmatokban is megvan az a szervezet, amit Szabadkőműveseknek hívtok. Ha át tudnák adni nektek azokat a titkokat, melyeket ma is őriznek, ezek az emberek elmondanák nektek azt a maginformációt, hogy mindegyikükben ott van egy próféta, amit Istennek hívnak, és hogy a bolygón minden bölcsesség, gyógyítás és energia forrása belülről jön. Micsoda koncepció! Ez az, amit ma tanulmányoztok, és New Age-nek hívtok. Ez az, amit ebben az épületben tanítanak. Ez egy teljes kör lett, ugye? A tudomány változik a logika kiköveteli

16 Hadd beszéljek a spiritualitás eredetéről, mert a váltás, amiben vagytok, elkezdi felfedni a régi igazságokat. Ennek bizonyítéka, hogy a logikus gondolkodás bástyái elkezdenek repedezni, mert maga a kísérletező tudomány kezd érvelni az intelligens energia létezéséről, mint ami a valószínű teremtés és evolúció tartópillére. Végig a modern időitekben nem volt Istennek helye a tudományon belül. Most pedig hirtelen az utolsó generációban, azok, akik a teremtés számait, esélyeit és alapelveit tanulmányozzák, egy olyan logikát látnak, ami minden esély ellen szól. Teljesen a valószínűség esélyei ellen az Univerzum úgy tűnik, oly módon fejlődött, amit csak egy intelligens tervező tudott létrehozni. Ez az intelligens tervezés elmélet vitatott, mert az állítja, hogy van a teremtésnek valamiféle magasabb tudatossága. Lehet, hogy vitatkoznak, de a tudomány mégsem tagadhatja, hogy az esélyek ott vannak és a tények ott vannak a szemeik előtt. Ez egyszerűen nem történhetett meg véletlenül. Gaia elkezdett egy rossz nevet kapni! Nagyon vitatott lett, mert maga az az elmélet, hogy a földnek lehet egy élettudatossága a saját evolúciójában, ott van a tudományos közösség előtt. Miért? Mert ahogy a Föld történelmét felfedezik, a tények szinte kiáltják, hogy van az életnek egy terve, egy nem-véletlen eseményrendszer, egy intelligencia, mely az életet kedveli és folyamatosan finomítja. Ahogy beszélünk, a tudósok a véleményeikkel mindkét táborban felsorakoznak. Létezik-e ténylegesen az életfejlődés egy önfenntartó energiája, amit Gaiá-nak hívunk, ami védi és egyensúlyozza az életet a Földön? Vagy az a módja, hogy a föld teljesen és totálisan véletlenszerűen fejlődött, amit bizonyít az a tény, hogy az élet legalább hétszer megsemmisítette önmagát a korábbi évezredekben? Csakugyan ez történt! Tehát, vannak, akik azt mondják, hogy az élet önmegsemmisítő és akárhányszor megjelenik a bolygón, éppenséggel megsemmisíti önmagát. Mások pont az ellenkezőjét mondják, hogy az életciklusok kezdetei és végei egyszerűen Gaia, eldöntve, hogy hogyan hozzon létre jobbat és jobbat. Van egy adott minden esély ellenére jellemző, ami figyelemreméltó az, amire a tudósok úgy tekintenek, ami azt mutatja, hogy Gaia jelenléte nem véletlen. Ha azoknak a dolgoknak az összefoglalását nézitek, amik lassan történtek meg, nyilvánvaló, hogy a bolygó energiája, amit Gaiá-nak hívnak, tanult minden egyes életciklus kezdetéből és végéből. Az életerő egy fő megsemmisülése a bolygón akkor történt, amikor túl sok oxigén-alapú élet virágzott hirtelen mindenhol és megfosztotta a bolygót az oxigéntől. Ez természetesen megölte az életet, mert nem volt több oxigénje, hogy létezhessen. Ami utána történt, az az érdekes. Az élet következő elterjedésének az evolúciója egy teljesen új folyamatot foglalt magába, amit fotoszintézisnek hívnak. Gaia megteremtett egy rendszert, ahol a bolygó növényei termelték meg azt az oxigént, amire az életnek szüksége van. Az étel, amire a növényeknek szüksége volt, az az, amit az élet elvetett, mint hulladékot. Tehát az első természetes szimbiotikus kapcsolat megszületett, látszólag véletlenszerűen, de ami a következő nyilvánvaló intelligens folyamat volt, aminek elő kellett jönnie, teljesen a statisztikus valószínűségeken kívül. Az idő egy hosszú szakaszában nyilvánvaló volt, hogy az élet véletlenszerűen nem semmisíti meg magát. Helyette inkább tanult az előző hibákból és kifejlesztette a korrekciókat, melyek a túléléshez szükségesek. Gaia élő volt és jól volt, és lassan kifejlesztette az emberiség porondját. A következő fázis az Emberi Tudatosság Hogy miért is beszélek erről, mint a spiritualitás eredetéről? Mert itt ülsz, Emberi Lény. Te vagy mindennek a terméke és Gaia továbbra is ellát téged a számodra szükséges változásokkal. Ami ebben a pillanatban történik a bolygón, az a

17 tudatosság váltása, mint a következő lépés az evolúciós életerő forgatókönyvben. Az élet nem fogja megsemmisíteni önmagát, mint ami valahogy erre kárhoztatott. Helyette, látjátok Gaia lényegét működés közben. Tehát azt mondhatnátok, hogy az Emberi tudatosság és a föld szövetkezett, és igazatok lenne. Ez az első alkalom az emberiség történelmében, ahol a szövetség olyan erős, hogy elmossa azt a képet, hogy hol kezdődik az egyik és hol végződik a másik. Ez megerősíti a maják vibrációs megfigyeléseit a tanulmányaik során és a spirituális naptárjaikban. Szövetségben vagytok a földdel és a tudatosság, amivel rendelkeztek, beszél a kristály struktúrákhoz [az Akasha Krónika emlékezete] és együtt rezeg a gondolataitokkal. Több, mint csak a Teremtés Barlangjában *Lee korábbi előadása ezen a napon+, a gondolataitok közvetlenül a bolygó Kristályhálójába jutnak. A maják erről az időről a Galaktikus Együttállásban úgy beszéltek [a 2012-es energia], mint a Sárga Nap Ciklusa. Megjósolták Gaia ezen ciklusát és elmondták az írásaikon és rovásaikon keresztül, hogy ez az idő lesz a történelemben a bolygó egyik legmagasabb rezgése, mely az Emberi tudatosság számára rendelkezésre áll. Ezt az információt még mindig nem tanítják pont azokon a helyeken, ahol az információ kőbe van vésve *Mexikó+, mert a régi módszerek továbbra is elnyomva tartják. De ott van, mindenki számára, hogy elolvassa, és ez nem a végzet és a pusztulás információja! Isten megváltozott? Az alap spirituális rendszer megváltozott és sokan vannak, akik azt mondták, hogy nem akarják ezt a változást. Így most röviden erről beszélek. A karma az élet és a halál, a születés és a kiterjesztett élet régi rendszere, mely energiák és szinkronicitások keletkezését okozza, melyek lehetővé teszik egy rejtvény megoldását. Valaki él egy életet és visszajőve a DNS-ében egy energiát hordoz arról, amit a legutolsó időszakban nem vitt véghez. Néha azt hordozzák a DNS-ükben, amit véghezvittek... és minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy ezt visszacsinálják. Karma volt a hajtóerő az mögött, amivé az Emberi Lény személyisége vált, amit akartak, a félelmeik, reményeik és szenvedélyeik mögött. Ezt mind a karma hajtotta. Az elmúlt 20 évben ez mind megváltozott. Lehetnek olyanok, akik már régóta benne voltak ebben a metafizikában és tagadják, hogy valaha is van bármiféle változás. Ezt mondanák nektek: Isten ugyanaz volt tegnap, ma és örökké. Igazuk lenne! Mert Isten szeretete nem változik, és Isten személyiségének a lényege örök. Így ez az ő érvelésük, amikor azt mondják, hogy nem lehet változás és váltás, amikor Istenről van szó. Nincs érv ez ellen a tény ellen. Az érv ez: Van változás az Emberi Lény Istennel való kapcsolatában, Gaiával, az Akasha Krónikával és mindennel, ami a rendszert jelképezi. Ez az, ahol a változások történnek és ebben az Istenhez és Gaiá-hoz való kapcsolatban a tudatosság elkezd egy olyan fokig váltani, hogy az Emberek úgy tudnak erre a bolygóra jönni, hogy most már azt mondják: A karma az egy olyan valami, amivel végeztem el vele. Ekkor ezzel a felismeréssel bármely Ember kimászhat azoknak a dolgoknak a régi Akasha árkából, amiket megjavítani érkeztek, amiről olyan erős érzéssel rendelkeztek, dolgokról, amiket a szüleik akartak, és amikről azt gondolták, hogy meg is tették, mindaddig, amíg nem realizálták, hogy ezek nem megfelelő energiák, amiket maguk körül cipelnek csak a karmikus okok miatt. Az energia bármely karmikus tábláját tisztára törölhetik, és egy olyan helyre mozdulhatnak, ahol kinyilváníthatják a saját mesterlétüket, hogy létrehozzák a saját valóságukat és ne valamiféle olyan bennük lévő ősi dolog lökdösse és mozgassa őket, amik réginek tűnnek és olyannak, amit még csak fel sem ismernek. Ebben a teremben vannak több mint 30-an közületek, akik megtették ezt. Túlmozdultatok azon az energián, amivel bejöttetek; és a folyamatban tanulás volt és a folyamatban könnyek voltak. A folyamatban volt egy kényelmetlen

18 részetek, melynek ki kellett másznia a saját bőréből olyanba, amiről tudtátok, hogy megfelelő, de amit kontrollálni tudtatok. Ez a kezdete az Emberek társ-teremtő energiáinak, amit mi most ezen a helyen megünneplünk. Ez a Bölcsesség Temploma, és már korábban tanították itt ezeket a dolgokat. Mit fognak nektek a Jövőkutatók mondani? Mi a legbölcsebb dolog, amit ebben a pillanatban mondani lehet? Megmondom nektek, mi ez, mert ez az, hogy az Emberi Lények irányítják ezt a bolygót! A tudatosságukon belül irányítják a föld porát és az egeket fent. A tudatosságukon belül irányítják annak a vibrációs szintjét, hogy mi következik ezután. A tudatosságukon belül irányítják az időfraktálokat, melyek a múltban ránehezedhetnek a tájra és elláthatják energiával, hogy mi történjen következőnek [az ön-megsemmisítés ismétlődő ciklusa+. Azt fogjátok hallani azoktól, akik szakértők, hogy a következő két év lehet, hogy horrorral lesz tele. Azt fogjátok hallani, hogy a gazdaság továbbra is romlani fog és teljesen összedől. Azt fogjátok hallani, hogy Gaia, a föld böffenni fog és kitörni és gázokkal fog az óceánokból előjönni, ami beteríti ezt a bolygót és megfullasztja az emberiséget [metán]. Azt fogjátok hallani, természetesen, hogy egy új betegség mindig a sötét oldal összeesküvése, hogy járvánnyal árassza el a földet. Ezt mind hallani fogjátok, és ezeket hallani fogjátok, mert mindezek a dolgok benne vannak az életidőtök potenciáljai között. Más szavakkal, ezek a dolgok ténylegesen benne vannak a valóság lehetőségiben. Most pedig, Emberi Lény, legyen világos, amit tőlem fogtok hallani. Ezek a végzet dolgok nem szükségesek, hogy megtörténjenek! A félelem, összeesküvés és végzet-előrejelzések azért vannak, mert egy régi ciklus energiája próbál erőlködni. Elegen vagytok, hogy változást hozzatok létre a tudatosság energiáinak irányításában egy olyan földhöz, mely oly módon kezd el váltani, ahogy ti akarjátok, ahelyett, hogy egy időfraktált követne. Olyan irányba fogjátok kormányozni, amilyenbe akarjátok, az helyett, ami a végzetjövendölők szerinti út. Azért mondjuk ezt el nektek, mert ezek a potenciálok, amik mindig is voltak. Ezek a legerősebbek és azok is maradnak. Nem kell, hogy olyan erősen próbáljátok ezt tenni, mert mindössze azt kell tennetek, hogy hordozzátok a fényt, amivel rendelkeztek. Minden, amit tennetek kell, hogy őrizzétek a fényt, ami már megvan és véghez fogjátok vinni. Csakugyan, el fogtok kezdeni egy teljesen úgy időfraktált, az új energiáitokkal. Adtunk már nektek előrejelzést instabil országokról, melyek stabillá válnak, kiegyensúlyozatlan diktátorokról, akiket el fognak távolítani és meglepetéseket abban, hogy mily módon működnek olyan dolgok gazdaságilag, melyekről sosem gondoltátok, hogy meg tudják javítani önmagukat. Ezek mind nehezen hihetőek, mert ezek mind pozitívak és ezek közül az egyiknek a közepében vagytok egy újrarendeződés azzal a szándékkal, hogy hogyan működjön a pénz a kultúrátokban és hogyan válaszoljon a felelősségre és a tiszta mohóság faktor megsemmisüljön addig a fokig, ahogy eddig volt. Egyáltalán nem tűnik pozitívnak! Ez szörnyű, ugye? Ez félelmetes, ugye? Ez aggasztó, ugye? Ezek helyett közületek hány fordítja ezt meg és ünnepli a gazdaság fájának a megmetszését? Köszönöm, Isten, mondhatjátok, hogy a szabad gazdaság, mely ezt az adott országot egyedivé tette, túl tud élni, mert mi újból megváltoztattuk annak módját, ahogy működik. Köszönöm, Isten, hogy a történelem nem ismétli önmagát és nem lesz élet kihalás csak azért, mert sokan azt gondolják, hogy lesz. Ez az erőtök az, amit éppen most a Szellem tanít sok csatornán keresztül. Ez az, amivé a rendszer vált. Ti vagytok a felelősek! Figyeljétek meg a többi dolgot is, amiket mondtam nektek. Várhattok egy masszív változást közeledni a Közelkeleten. A Galaktikus Együttállás mind része a Váltásnak

19 A kozmosz szintén eljátssza a szerepét. Az együttállások okkal történnek, és az, amiről 20 évvel ezelőtt beszéltünk, itt van. Időben itt van és csak a második alkalommal, hogy az Emberek itt vannak a bolygón *A Galaktikus Együttállás a 2012-es energia+. Itt van, amikorra az időfraktál diktálta, hogy itt kell lennie, és itt van a magas energia egyik legnagyobb koncentrációjánál, amivel a bolygó valaha is rendelkezett. Itt van a magas tudatosság egy idejében. Mit fogtok ezzel tenni? Minden eszköz ott hever a lábaitok előtt. Ha hisztek a szinkronicitásban és egybeesésben, akkor el fogom mondani nektek, hogy a Bölcsesség Templomában ültök, mely a váltás számára épült [azokhoz beszél, akik a hallgatóságban ülnek+ még mielőtt a váltás valaha is megtörtént volna, egy olyan itt ülő irányítás által, akik tudják, hogy miért is létezik. Azért létezik ma, hogy egy érett módon folytathassa a tanítást, ami a váltás előtt elkezdődött. Tehát azt mondhatjátok, hogy tökéletesen volt időzítve. Itt ültök egy helyen, mely egybevág azzal, amiért a székekben ültök. Itt ültök egy helyen, ami egybevág Kryon üzenetével. Látjátok, hogy ez hogyan lett megszervezve és elintézve? Kellett, hogy legyen valamiféle előzetes tudás, valami intuíció, valami intelligencia a rendszeren belül. Kellett, hogy legyen benne valamiféle igazi kihívás is. Valóban, volt is. Ez bizonyíték, ugye, hogy ahol ültök, az része annak, ahol feltehetően ülnötök kell? Még a bolygók és a csillagok ebben az adott időpontban történő együttállása is 36 év energiájának egybefolyása, hogy lehetővé tegye ennek a bolygónak a számára, hogy egy békés fejlődést kezdhessen el. Ez az, amiről ez az energia szól. Ez az, amit mi mindig is láttunk. Ez az, amit a kozmosz tesz értetek; együttműködnek és kiterjesztik az Emberi tapasztalatot. A DNS kapcsolat A biológiátok váltásban van. Vannak tudósok, akik ki akarják venni az agyat miután valaki meghalt, hogy megtudják, hogy ez megmutatja-e, miért is volt az adott Ember annyira briliáns. Mi különbözteti meg az agyat, ha valaki gyógyító volt, ha kanálhajlító, ha látó, vagy bármi más régi jellemzője volt. De nem fognak semmi különbséget sem felfedezni az ő agyuk esetében, mert a három-dimenziós kémia állandó marad. Ez rabszolgája a maradék DNS-nek, ami vezérli egy Ember kvantumosságát. Más szavakkal, a DNS 90 százaléka, mely kvantum, az az, ami válaszol a tudatosságra, és ami válaszol Gaia érintésére. Ez az, ami meg fogja változtatni ezt a bolygót. Ez az, amin dolgoztok; ez az, ahonnan a gyógyítás származik; ez az, ahonnan a csatornázás jön. Ez az, amit a mesterek megtanítani szándékoztak, de nem voltak képesek rá. A kvantum része a DNS-eteknek az a 90 százalék, amit a tudományotok hulladéknak minősít, mert nem tud egy kódot találni, vagy valami rendszert, vagy egy kémiai aláírást. Mindez egyszerűen együttműködik a 3D-s kémiátok motorjával, a fehérje kódolású DNS-részekkel, melyek az összes géneteket vezérli. Ez mind kozmikus energiáról szól mágnesességet hozva létre és utasítás készleteket hordozva egy új emberiség számára közvetlenül a DNS-etek 90 százalékába. Amit ezzel mondok: nincs rá mód, hogy bármely tudós lássa, hogy miért változnak az Emberek. A DNS vegyi folyamatok ugyanolyannak fognak tűnni, mert a véletlenszerű hulladék az, ami változik. Ez nem látható 3D-ben. Viszont hamarosan a tudomány fel fogja ismerni és realizálni, hogy a három százalék a motor a 3D-s testetekben, és a 90% százalék az a kvantumutasítás készlet, ami megmondja a motornak, hogy mit tegyen. Lesz előttük egy rejtély, de el fogják ismerni, hogy ez egy alkotóelem. Hamarosan többet is fogok nektek erről mondani. Az utolsó jellemző

20 Hadd adjam át az utolsó jellemzőt, kedves Emberi Lény. Ez új, de mégsem új. Több mint évvel ezelőtt valami elkezdett megváltozni a bolygón. Végig a történelem során a régiek úgy látták az ezoterikus rendszereket, mint csak rendszerek. Ez minden, ahogy látták ezeket, mint... spirituális rendszerek. Használták és ünnepelték a rendszereket, és sosem vettek semmi többet, mint amit vissza tudtak adni. Látták a természet egyensúlyát és ünnepelték. Valamiféle módon ez volt a vallásuk, de nem feltétlenül imádták, hanem inkább használták a rendszert. Nem volt másféle energia körülötte, csak ami működött számukra. Gyakran féltek tőle és megtanulták tisztelni. Tudtak a bennlevő Istenről, arról, hogy hogyan voltak mindannyian összekötve, de sosem éreztek semmi személyeset. Tudtak az élet köréről, de arra használták, hogy az aktuális problémáknak értelmet adjanak. Aztán a mesterek elkezdtek erre a bolygóra jönni és információkat adni nektek. Ha megnézitek a szavaikat, láthatjátok, mit mondtak. Azt mondták, hogy megvan a képességetek meggyógyítani önmagatokat. Megvan a képességetek kinyitni az ajtót és valami mást találni, amit nem vártatok. Valami olyanról beszéltek, amiről korábban sohasem; szeretetről és együttérzésről, mint a rendszer eszközeiről. Ez egy fejlődés volt, egy nem várt fejlődés. Ez az volt, amire a föld készen állt, hogy hallja, de a mestereket nem tisztelték. Mind keleten, mind nyugaton, a mestereket megsemmisítették, és csak a tapasztalataik és szavaik maradtak meg, hogy doktrínákká és eljárásokká alakuljanak át, amik egyáltalán nem őket jelentették. Vannak olyanok a régi metafizikában, akik azt fogják mondani, hogy az érzelmeknek nincs helye a rendszerben. Azt mondják, hogy ez útban van a rendszerben, és mindent lepárolnak, hogy hogyan is dolgozik együtt a szellem az emberekkel és az emberek hogyan dolgoznak együtt a szellemmel, és soha semmi jelentőséget nem tulajdonítanak Isten szeretetének. Ez az, ami megváltozott. Ebben az utóbbi 20 évben eljöttem erre a helyre, hogy információt adjak át arról a tényről, hogy van egy teremtő, aki a családtagotok... a hiányzó darab. Ez a teremtő, aki után az Emberek kutatnak, nem kívánja azt, hogy imádják. Inkább azt, hogy családtagként szeressék. A hiányzó darabnak, ami után kutattok, arca van. Szíve van, és mindennap látjátok a tükörben. Isten szeretete valódi. Az emberiség iránti részvét minden létformán keresztül: ez az a ragasztó, ami végig hiányzott. Ez egy evolúciós elv és egy lépés, mely túlmegy a rendszeren. Ez kvantumos és nincs tapasztalati mérőszáma. Nincs helye és nincs formája. Nem tudjátok listába rendezni és nem tudjátok intellektualizálni. Tehát, ez kívül esik minden egyébnek a dobozán, melyek a rendszeren belül listába vannak szedve. Attól a naptól kezdve, hogy megérkeztem, azt mondtam: Megmosom a lábaitokat Isten szeretetével, a könnyekkel, amiket ontunk, mert szerelmesek vagyunk a lehetőségbe, hogy az emberiség lábainál ülhetünk. Ma beengedtetek minket egy olyan épületbe, mely ehhez épült! A nap bölcsessége azt mondja, hogy van egy Isten és ez bölcs és szerető és ez bennetek van. Ha adtok neki egy esélyt, felfedezhetitek, hogy családtag, és ha adtok neki egy esélyt, felfedezhetitek, hogy ez az az erő, amiről végig beszéltünk. Ez tehát ezen a bolygón a spiritualitás eredete, hogy újra felfedeztétek a régiek igazságait, hogy a titkok napfényre kerültek, melyek olyan maginformációk, melyeket az egész emberiség tudott a kezdetektől fogva. A váltást tehát egy olyan időnek kell hívni, ahol újra kinyilvánítjátok, ami mindig igaz volt és mindig a tiétek volt. Az Akasha Krónikátok ezzel együttcsendül, megerősítve, hogy ez igaz és pontos, hogy a mesterlét belül van, és hogy ti vagytok a bolygói irányítói. Ezen a helyen van egy geológia, mely emlékezni fog erre az üzenetre [kristály struktúrák]. Még akkor is ezzel együtt igaznak csendülnek, amikor ez a hely már nem is fog létezni. Ezen a helyen lesz olyan jövőbeni tanítás, mely azon tényre

Most jóvoltából, Itt elolvashatod a lényegét annak, amit Kryon a DNS-el kapcsolatban mondott DNS és a tudomány

Most jóvoltából, Itt elolvashatod a lényegét annak, amit Kryon a DNS-el kapcsolatban mondott DNS és a tudomány Most NI jóvoltából, Itt elolvashatod a lényegét annak, amit Kryon a DNS-el kapcsolatban mondott Ajánlom előtte átnézni azt az oldalt a holnapon, ahol Kryon összefoglaló információ találhatóak az emberi

Részletesebben

A DNS és az emberi faj története Portland, Oregon - 2009. augusztus 29. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel09_portland.html )

A DNS és az emberi faj története Portland, Oregon - 2009. augusztus 29. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel09_portland.html ) A DNS és az emberi faj története Portland, Oregon - 2009. augusztus 29. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel09_portland.html ) Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Részletesebben

Közeledtek 2012 megtapasztalása felé, megkezdődik a magok elvetése, hogy növekedjen a fizikai bolygó rezgésszáma. Ez az ami rajtatok múlik.

Közeledtek 2012 megtapasztalása felé, megkezdődik a magok elvetése, hogy növekedjen a fizikai bolygó rezgésszáma. Ez az ami rajtatok múlik. Ide gyűjtöttem össze kivonatolva az információkat, amelyeket Kryon 2012-vel kapcsolatban tett közzé... Mindenkinek ajánlom továbbá Lee Carroll Végzetgyár című témába vágó cikkét 2012-ről, valamint a magyar

Részletesebben

A Veleszületett felfedése Portland, Oregon - 2014. november 22. ( Forrás: http://www.kryon.com/chan2015/k_channel15_portland-15.

A Veleszületett felfedése Portland, Oregon - 2014. november 22. ( Forrás: http://www.kryon.com/chan2015/k_channel15_portland-15. A Veleszületett felfedése Portland, Oregon - 2014. november 22. ( Forrás: http://www.kryon.com/chan2015/k_channel15_portland-15.html ) Hogy segítsék az olvasókat, a tisztább megértés érdekében Lee és Kryon

Részletesebben

Kryon Budapesten - 1. nap Budapest, Magyarország - 2011. szeptember 24.

Kryon Budapesten - 1. nap Budapest, Magyarország - 2011. szeptember 24. Kryon Budapesten - 1. nap Budapest, Magyarország - 2011. szeptember 24. ( Forrás: http:///forditasok/2011.09.24-1.mp3, http:///forditasok/2011.09.24-2.mp3, http:///forditasok/2011.09.24-3.mp3 ) Első közvetítés

Részletesebben

Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól! Egy összegzés Oroszországnak Habarovszk, Oroszország - 2013. május 16-17. ( Forrás: http://www.kryon.com/cartprodimages/2013%20downloads/download_khabarovsk_13.html ) Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon

Részletesebben

Fogalmi DNS Portland, Oregon - 2013 július 20. ( Forrás: http://www.kryon.com/cartprodimages/2013%20downloads/download_portland_13.

Fogalmi DNS Portland, Oregon - 2013 július 20. ( Forrás: http://www.kryon.com/cartprodimages/2013%20downloads/download_portland_13. Fogalmi DNS Portland, Oregon - 2013 július 20. ( Forrás: http://www.kryon.com/cartprodimages/2013%20downloads/download_portland_13.html ) Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Részletesebben

A hihetetlen ember Caracas, Venezuela - 2008. november 2. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel08_venezuela.html )

A hihetetlen ember Caracas, Venezuela - 2008. november 2. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel08_venezuela.html ) A hihetetlen ember Caracas, Venezuela - 2008. november 2. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel08_venezuela.html ) Hogy segítsünk az olvasónak, ezt az üzenetet újraközvetítettük (Lee és Kryon) és kibővítettük,

Részletesebben

A kellene átkalibrálása Patagónia, Dél-Amerika - 2012. január 26. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel11_patagonia2-12.html )

A kellene átkalibrálása Patagónia, Dél-Amerika - 2012. január 26. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel11_patagonia2-12.html ) A kellene átkalibrálása Patagónia, Dél-Amerika - 2012. január 26. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel11_patagonia2-12.html ) Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Részletesebben

Kvantum-gyógyítás Vancouver, Canada - 2008. január 26. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel08_vancouver.html )

Kvantum-gyógyítás Vancouver, Canada - 2008. január 26. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel08_vancouver.html ) Kvantum-gyógyítás Vancouver, Canada - 2008. január 26. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel08_vancouver.html ) Hogy segítsünk az olvasónak, ezt a közvetítést újraközvetítettük (Lee és Kryon) és kibővítettük,

Részletesebben

Új információk 2006-ra Longmont, Colorado - 2006. január 22. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_chanellongmont06.html )

Új információk 2006-ra Longmont, Colorado - 2006. január 22. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_chanellongmont06.html ) Új információk 2006-ra Longmont, Colorado - 2006. január 22. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_chanellongmont06.html ) Az élő közvetítéskor bizonyos információk közvetlenül, energia formájában adódnak át,

Részletesebben

Az út Istenhez Sedona, Arizona - 2008. június 14. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel08_sedona.html )

Az út Istenhez Sedona, Arizona - 2008. június 14. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel08_sedona.html ) Az út Istenhez Sedona, Arizona - 2008. június 14. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel08_sedona.html ) Hogy segítsük az olvasót, ezt a közvetítést Lee és Kryon újra átdolgozta és kibővítette, hogy

Részletesebben

www.crimsoncircle.com

www.crimsoncircle.com www.crimsoncircle.com Az Új Energiás Tanítók Globális Társasága A közvetítés elhangzott az Insights for the Soul rádió műsorában www.insightsforthesoul.com 2009 November 16-án Előadja Adamus Geoffrey Hoppe

Részletesebben

Itt gyűjtöttem össze mindazokat a konkrét dolgokat és lehetőségeket, amelyeket Kryon jósolt meg előre...

Itt gyűjtöttem össze mindazokat a konkrét dolgokat és lehetőségeket, amelyeket Kryon jósolt meg előre... Itt gyűjtöttem össze mindazokat a konkrét dolgokat és lehetőségeket, amelyeket Kryon jósolt meg előre... "Azt szeretném mondani nektek, hogy a világ szerkezete meg fog változni. A világnak magának kell

Részletesebben

Véletlen vagy előre meghatározott

Véletlen vagy előre meghatározott Véletlen vagy előre meghatározott Amikor fejlődésről beszélünk, vagy tágabb értelemben a világban lezajló folyamatokról, akkor mindig felmerül az a filozófiai kérdés, hogy a jelenségek, történések vajon

Részletesebben

A tudatosság fizikája Berkley Springs, Nyugat Virginia - 2014 június 29. ( Forrás: http://www.kryon.com/chan2014/k_channel14_berkelysp-14.

A tudatosság fizikája Berkley Springs, Nyugat Virginia - 2014 június 29. ( Forrás: http://www.kryon.com/chan2014/k_channel14_berkelysp-14. A tudatosság fizikája Berkley Springs, Nyugat Virginia - 2014 június 29. ( Forrás: http://www.kryon.com/chan2014/k_channel14_berkelysp-14.html ) Hogy segítsék az olvasókat, Lee és Kryon újra átvizsgálták

Részletesebben

Előrejelzések a következő nemzedéknek II. St. Augustin, Florida - 2008. december 13. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel08_staugustine.

Előrejelzések a következő nemzedéknek II. St. Augustin, Florida - 2008. december 13. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel08_staugustine. Előrejelzések a következő nemzedéknek II. St. Augustin, Florida - 2008. december 13. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel08_staugustine.html ) Hogy segítsük az olvasót, ezt az anyagot újraközvetítettük

Részletesebben

Az emberi szűrők Totowa, New Jersey - 2015. június 27. ( Forrás: http://www.kryon.com/chan2015/k_channel15_totowa-15.html )

Az emberi szűrők Totowa, New Jersey - 2015. június 27. ( Forrás: http://www.kryon.com/chan2015/k_channel15_totowa-15.html ) Az emberi szűrők Totowa, New Jersey - 2015. június 27. ( Forrás: http://www.kryon.com/chan2015/k_channel15_totowa-15.html ) Hogy segítsék az olvasókat, a tisztább megértés érdekében Lee és Kryon újra átvizsgálták

Részletesebben

Az emberi lény átkalibrálása Red Deer, Alberta, Kanada - 2012. január 7. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel11_red%20deer-12.

Az emberi lény átkalibrálása Red Deer, Alberta, Kanada - 2012. január 7. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel11_red%20deer-12. Az emberi lény átkalibrálása Red Deer, Alberta, Kanada - 2012. január 7. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel11_red%20deer-12.html ) Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Részletesebben

A kihívás, amit linearitásnak hívunk Nashua, New Hampshire - 2004. szeptember ( Forrás: http://www.kryon.com/k_chanellinear04.

A kihívás, amit linearitásnak hívunk Nashua, New Hampshire - 2004. szeptember ( Forrás: http://www.kryon.com/k_chanellinear04. A kihívás, amit linearitásnak hívunk Nashua, New Hampshire - 2004. szeptember ( Forrás: http://www.kryon.com/k_chanellinear04.html ) Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Részletesebben

Tizennégy kérdés Reno, Nevada - 2002. február 23. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_chanelreno.html )

Tizennégy kérdés Reno, Nevada - 2002. február 23. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_chanelreno.html ) Tizennégy kérdés Reno, Nevada - 2002. február 23. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_chanelreno.html ) Az elhangzottakat a világosabb és teljesebb érthetőség kedvéért kiegészítő gondolatok, magyarázatok

Részletesebben

A szabad választás átkalibrálása Dallas, Texas - 2012. március 3. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel12_dallas.html )

A szabad választás átkalibrálása Dallas, Texas - 2012. március 3. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel12_dallas.html ) A szabad választás átkalibrálása Dallas, Texas - 2012. március 3. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel12_dallas.html ) Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól! A találkozásaink

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

A lemúriai kapcsolat Shasta-hegy, California - 2004. június 20. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_chanelshastab04.html )

A lemúriai kapcsolat Shasta-hegy, California - 2004. június 20. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_chanelshastab04.html ) A lemúriai kapcsolat Shasta-hegy, California - 2004. június 20. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_chanelshastab04.html ) Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól! Ezt a termet

Részletesebben

Az új kezdet Tel Aviv, Izrael - 2000. október 27. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_43.html )

Az új kezdet Tel Aviv, Izrael - 2000. október 27. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_43.html ) Az új kezdet Tel Aviv, Izrael - 2000. október 27. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_43.html ) Az elhangzottakat a világosabb és teljesebb érthetőség kedvéért kiegészítő gondolatok, magyarázatok bővítik.

Részletesebben

Mindent 2011-ről és még többet Sedona, Arizona - 2011. június 11. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel11_sedona.html )

Mindent 2011-ről és még többet Sedona, Arizona - 2011. június 11. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel11_sedona.html ) Mindent 2011-ről és még többet Sedona, Arizona - 2011. június 11. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel11_sedona.html ) Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól! Ez itt

Részletesebben

Láthatatlan dolgok California, Mount Shasta - 2005 június 18. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_chanelshasta05.html )

Láthatatlan dolgok California, Mount Shasta - 2005 június 18. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_chanelshasta05.html ) Láthatatlan dolgok California, Mount Shasta - 2005 június 18. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_chanelshasta05.html ) Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól! Maga az ötlet,

Részletesebben

Test, mint Univerzum. 2013. október 7.

Test, mint Univerzum. 2013. október 7. Test, mint Univerzum 2013. október 7. Üdvözöllek benneteket! Mória vagyok. Egy olyan témát hoztam be nektek, ami a figyelmetek középpontjában van, de talán nem így. Bánjatok a testetekkel úgy, mint egy

Részletesebben

Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól! Tudatosság az energia szempontjából Berkeley Springs, Nyugat Virginia - 2010. július 17. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel10_berkeleysprings_.html ) Hogy segítsünk az olvasónak, ezt a közvetítést

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki

Részletesebben

Kísérlet helyszíne: Jegyzőkönyv forrása: magnószalag

Kísérlet helyszíne: Jegyzőkönyv forrása: magnószalag Azonosító szám: PA-980308a Téma: Kommunikációs partner neve: A reticuli faj biológiája Kommunikációs partner Ghopal faji besorolása: Ganümeda expler EBS-A2a Kísérlet dátuma: 1998. márc. 08. Közvetítő alany:

Részletesebben

Jézus az ég és a föld Teremtője

Jézus az ég és a föld Teremtője 1. tanulmány december 29 január 4. Jézus az ég és a föld Teremtője SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 1:1; Zsoltár 19:2-4; János 1:1-3, 14; 2:7-11; Kolossé 1:15-16; Zsidók 11:3 Kezdetben teremté

Részletesebben

Csillagporból születtünk mind HOGYAN ÉLJÜK MEG LELKI FELEMELKEDÉSÜNKET A MAGASABB TUDATOSSÁG FELÉ

Csillagporból születtünk mind HOGYAN ÉLJÜK MEG LELKI FELEMELKEDÉSÜNKET A MAGASABB TUDATOSSÁG FELÉ Csillagporból születtünk mind HOGYAN ÉLJÜK MEG LELKI FELEMELKEDÉSÜNKET A MAGASABB TUDATOSSÁG FELÉ Visszaemlékezés csillag eredetünkre Csillagokbeli energiák üzenete. Csillagporból származunk mindannyian.

Részletesebben

A SZOLGÁLAT BETÖLTÉSE

A SZOLGÁLAT BETÖLTÉSE A SZOLGÁLAT BETÖLTÉSE Jegyzet Jim Sanders tanításából 2009. július 19. Köszönjük Úr Jézus az áldásokat, amivel megáldottál minket, a gyógyulásokat, amit adtál nekünk, valamint az üdvösséget. Köszönjük

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

Kutasi Heléna. Szerelmeskalandos. avagy a boldogságra várni kell. Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon

Kutasi Heléna. Szerelmeskalandos. avagy a boldogságra várni kell. Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon Kutasi Heléna Szerelmeskalandos avagy a boldogságra várni kell Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon Amikor először megláttam őt, azonnal tudtam, nem lesz mindennapi történet. Biztos többen

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

(Ez az üzenet ismételten elhangzott Sedona-ban, de először Floridában történt.) Tehát, ide címezzük mondandónkat ebben a pillanatban!

(Ez az üzenet ismételten elhangzott Sedona-ban, de először Floridában történt.) Tehát, ide címezzük mondandónkat ebben a pillanatban! A meghatározhatatlan Spirituális Út Ft. Pierce, Florida - 2005. szeptember Sedona, Arizona - 2005. október ( Forrás: http://www.kryon.com/k_chanelsedona05.html ) Az olvasó dolgát megkönnyítendő, ez a közvetítés

Részletesebben

OLVASÁS-ÉLMÉNYEK A K Ö N Y V C Í M L A P J A K I V O N A T B U D A P E S T, 2 0 1 3. J Ú N I U S 1 6.

OLVASÁS-ÉLMÉNYEK A K Ö N Y V C Í M L A P J A K I V O N A T B U D A P E S T, 2 0 1 3. J Ú N I U S 1 6. OLVASÁS-ÉLMÉNYEK A K Ö N Y V C Í M L A P J A K I V O N A T B U D A P E S T, 2 0 1 3. J Ú N I U S 1 6. A K Ö N Y V H Á T S Ó F Ü L S Z Ö V E G E Zsebpénzét és nyári diákmunka keresetét félretette repülőgép

Részletesebben

Az aratás és az aratók

Az aratás és az aratók 12. tanulmány Az aratás és az aratók március 15 21. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Máté 9:36-38; Lukács 15; 24:4-53; János 1:40-46; 4:28-30; Apostolok cselekedeti 1:6-8 Abban dicsőíttetik meg az

Részletesebben

Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól! A tudás átkalibrálása valamint, beszélgetés egy Lemuriaival Colorado, Boulder - 2012. január 14. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel11_boulder-12.html ) Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok

Részletesebben

A lemúriai kórus közvetítések Maui, Hawaii - 2012. december 21. ( Forrás: http://www.kryon.com/cartprodimages/download_l-choir-channels_12.

A lemúriai kórus közvetítések Maui, Hawaii - 2012. december 21. ( Forrás: http://www.kryon.com/cartprodimages/download_l-choir-channels_12. A lemúriai kórus közvetítések Maui, Hawaii - 2012. december 21. ( Forrás: http://www.kryon.com/cartprodimages/download_l-choir-channels_12.html ) Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses

Részletesebben

CSILLAGKÖZI BARANGOLÓ. Hogyan legyünk boldogok a Földön?

CSILLAGKÖZI BARANGOLÓ. Hogyan legyünk boldogok a Földön? CSILLAGKÖZI BARANGOLÓ Hogyan legyünk boldogok a Földön? Használati utasítás a földi létezéshez 2015. február 9. Üdvözöllek Benneteket! Népem nagyrabecsülését és tiszteletét hozom nektek. No, hogy vagytok

Részletesebben

Az átlagember tanítvánnyá tétele

Az átlagember tanítvánnyá tétele február 1 7. Az átlagember tanítvánnyá tétele SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 15:32-39; 16:13-17; Lukács 2:21-28; 12:6-7; 13:1-5; Jakab 2:1-9 Mikor pedig Galilea tengere mellett járt, látá Simont

Részletesebben

Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos

Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos Bevezetés Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos élményem eredményeként született. Nem egy olyan személy túlfûtött képzeletének vagy ábrándozásának terméke, aki valami jobb után vágyódik,

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

FÉNYGYÓGYSZER. Védelem és gyógymód sugárszennyezés, idegméreg, bakteriális- és vírusfertőzés esetére

FÉNYGYÓGYSZER. Védelem és gyógymód sugárszennyezés, idegméreg, bakteriális- és vírusfertőzés esetére FÉNYGYÓGYSZER Védelem és gyógymód sugárszennyezés, idegméreg, bakteriális- és vírusfertőzés esetére Hathor üzenet a Föld számára Tom Kenyon közvetítésében 2011. március 16. Az új-zélandi és az azt követő

Részletesebben

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk: Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.

Részletesebben

Pelle Tímea / Bessimeon ÜZENETEK AZ UNIVERZUMBÓL SOROZAT KRYON KÖNYVE I. Nem hittük volna, hogy ilyen könnyű teremteni!

Pelle Tímea / Bessimeon ÜZENETEK AZ UNIVERZUMBÓL SOROZAT KRYON KÖNYVE I. Nem hittük volna, hogy ilyen könnyű teremteni! Pelle Tímea / Bessimeon ÜZENETEK AZ UNIVERZUMBÓL SOROZAT KRYON KÖNYVE I. Nem hittük volna, hogy ilyen könnyű teremteni! Kryon, mennyei lény üdvözlete az emberiségnek. 2010 es közvetítések Azért vezettelek

Részletesebben

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11. 2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem

Részletesebben

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50 Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk

Részletesebben

Az Emberiség történelme Földközi-tenger nyugati térsége - 2007. augusztus-szeptember ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel07_08transition.

Az Emberiség történelme Földközi-tenger nyugati térsége - 2007. augusztus-szeptember ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel07_08transition. Az Emberiség történelme Földközi-tenger nyugati térsége - 2007. augusztus-szeptember ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel07_08transition.html ) Az eredeti üzenet átiratát olvashatjátok most, amit a

Részletesebben

A Ferences Világi Rend előtt álló kihívások a mai Európában

A Ferences Világi Rend előtt álló kihívások a mai Európában A Ferences Világi Rend előtt álló kihívások a mai Európában Európa egy földrész, ahol 50 ország vagy független állam található, amelynek a területe 10,2 millió km2, népessége 740 millió fő, több, mint

Részletesebben

DAN BROWN: ANGYALOK ÉS DÉMONOK 455.pp

DAN BROWN: ANGYALOK ÉS DÉMONOK 455.pp DAN BROWN: ANGYALOK ÉS DÉMONOK 455.pp * A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Dan Brown: Angels & Demons A Pocket Star Book published by POCKET BOOKS, a division of Simon @ Schuster Inc. Fordította

Részletesebben

TÁRSULATI ÜLÉS jegyzőkönyv

TÁRSULATI ÜLÉS jegyzőkönyv TÁRSULATI ÜLÉS jegyzőkönyv Időpont: 2007. március 23. Helyszín: Csokonai Színház, Nagy Színházterem CSÁNYI JÁNOS BESZÉDE Tisztelettel köszöntöm a társulatot rendkívüli társulati ülésünkön. Külön köszöntöm

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus, a nagy Mester

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus, a nagy Mester A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus, a nagy Mester Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible

Részletesebben

ŐSZENTSÉGE XVI. BENEDEK PÁPA ÜZENETE A BÉKE VILÁGNAPJÁRA 2012. JANUÁR 1.

ŐSZENTSÉGE XVI. BENEDEK PÁPA ÜZENETE A BÉKE VILÁGNAPJÁRA 2012. JANUÁR 1. ŐSZENTSÉGE XVI. BENEDEK PÁPA ÜZENETE A BÉKE VILÁGNAPJÁRA 2012. JANUÁR 1. A FIATALOK NEVELÉSE AZ IGAZSÁGOSSÁGRA ÉS A BÉKÉRE 1. Az új év kezdete, amely Isten ajándéka az emberiség számára, arra indít, hogy

Részletesebben

Fizika és tudomány Shasta-hegy, California - 2007. június 17. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_chanelshasta_2_07.html )

Fizika és tudomány Shasta-hegy, California - 2007. június 17. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_chanelshasta_2_07.html ) Fizika és tudomány Shasta-hegy, California - 2007. június 17. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_chanelshasta_2_07.html ) Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól! Valóban vannak

Részletesebben

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet Írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Copyright Károlyi Veronika, 2015 Minden jog fenntartva! Ingyenes e-könyv 5 bődületes hiba,

Részletesebben

Az Istentől származó élet

Az Istentől származó élet Az Istentől származó élet Előszőr is mi az élet? Sokan próbálták deffiniálni, különféle kulturális, tudományos vagy vallási nézőpontokból is. A tudomány mivel a fő forrása a megfigyelés és az információ

Részletesebben

Vérfolyásos hívő gondolkozás (mód)otok megújulásával alakuljatok át harc az elménkben dől el

Vérfolyásos hívő gondolkozás (mód)otok megújulásával alakuljatok át harc az elménkben dől el Vérfolyásos hívő Róm 12:1 Kérlek titeket testvérek, Isten irgalmára, adjátok oda a testeteket Isten számára élő, szent, és neki tetsző áldozatul, ez legyen a ti ésszerű, igeszerű istentiszteletetek, 12:2

Részletesebben

A spirituális csatorna

A spirituális csatorna A spirituális csatorna MIT JELENT AZ ENERGIAKÖZVETÍTÉS? üdv néktek, kedves barátaim. Ez a mű voltaképpen az energiaközvetítéssel kapcsolatos gyakorlatok és magyarázatok gyűjteményét foglalja magában. Talán

Részletesebben

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István A TAN Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István 1943. szeptember 10. péntek. 12. BESZÉLGETÉS LILIVEL L. Köszönöm, hogy eljöttél.

Részletesebben

Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE

Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE 2015. december Gyurkó József: KARÁCSONYVÁRÓ ÜZENETEK Kedves Testvérek, a 2015 év vége felé haladva

Részletesebben

Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: www.alaje.

Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: www.alaje. Kérdés: Mit jelent az, hogy a mostban élni? Válasz: Nem a múltban élést jelenti. Nem a múltban élést, ahol negatív blokkok, negatív gondolatok, negatív érzelmek, félelmek, negatív programok, babonák, negatív

Részletesebben

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19.

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19. 1 Egy pokoli házasság (Rm 7:1-6) Suhai György Balatonszárszó, 2014.03.19. Mindannyian egy tökéletes társra vágyunk! Na de úgy valaha is igazán belegondoltunk már abba, hogy milyen lehet egy tökéletes társsal

Részletesebben

TETT MINKET KIRÁLYOKKÁ ÉS PAPOKKÁ II.

TETT MINKET KIRÁLYOKKÁ ÉS PAPOKKÁ II. TETT MINKET KIRÁLYOKKÁ ÉS PAPOKKÁ II. Jegyzet Jim Sanders tanításából 2011. március 13. Az elmúlt héten a papi szolgálatról szóltunk, amely minden hívőt érint. Jelenések könyvében az 1/5-6 verseit olvastuk.

Részletesebben

2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni!

2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni! 2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni! Annak ellenére, hogy bár Jézus tanítását törekszünk megérteni, befogadni, mégis azt éljük meg, hogy bizonyos esetekben nem tudtunk, vagy nem tudunk jól dönteni.

Részletesebben

Pihenünk a seprőnkben? Michael Clark Are We Settled on Our Lees? By Michael Clark http://awildernessvoice.com/lees.html 1. rész

Pihenünk a seprőnkben? Michael Clark Are We Settled on Our Lees? By Michael Clark http://awildernessvoice.com/lees.html 1. rész 1 Pihenünk a seprőnkben? Michael Clark Are We Settled on Our Lees? By Michael Clark http://awildernessvoice.com/lees.html 1. rész Gyakran szívesebben hallunk egy hagyományról, mint az utolsó szellemi kiáradásról.

Részletesebben

Foglaljuk össze, mit tudunk eddig.

Foglaljuk össze, mit tudunk eddig. vezérelve döntöttek így Évezredes, ősi beidegződéseik, mélytudatuk tartalma súgta nekik, hogy a hegyes tű fegyver és nem létezik, hogy segítő szándékot, baráti érzést képvisel. Azt hiszem, az álláspontjuk

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM!

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Dr. Egresits Ferenc ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Kérdések és megfontolások Jézus passiója kapcsán az irgalmasság évében. - Az esetleges párhuzamok és áthallások nem a véletlen művei! -

Részletesebben

Örömre ítélve. Már jön is egy hölgy, aki mint egy

Örömre ítélve. Már jön is egy hölgy, aki mint egy Örömre ítélve Fotók: Gál Efraim Ha a drog egy fallal körbezárt város, akkor ki engedélyezi vagy tiltja a kijárást? Vajon ha az embernek több száz kulcsa lenne az örömhöz, bárhova bezárhatnák? Nem tudom.

Részletesebben

A DNS-ben van! Canada, Kelowna - 2008. június 28. ( Forrás: http://kryon.com/k_channel08_kelowna.html )

A DNS-ben van! Canada, Kelowna - 2008. június 28. ( Forrás: http://kryon.com/k_channel08_kelowna.html ) A DNS-ben van! Canada, Kelowna - 2008. június 28. ( Forrás: http://kryon.com/k_channel08_kelowna.html ) Hogy segítsünk az olvasónak, ezt a közvetítést újraközvetítettük (Lee és Kryon) és kibővítettük,

Részletesebben

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába Kenneth E. Hagin Nem az a fontos, hogy melyik gyülekezetbe tartozol, hanem az, hogy melyik családba. Jézus azt tanította, hogy az embernek újjá kell születnie. A következő állítások Jézus szájából származnak:

Részletesebben

Van egy. Géber László

Van egy. Géber László Géber László Van egy Van egy különleges jógagyakorlat, a beszédszünet. Néhány órától egykét napig tarthat, és jelentős idegenergia felhalmozódásával jár. Az utóbbi időben gyakran próbálom alkalmazni, illetve

Részletesebben

El camino A zarándokút. 1. állomás

El camino A zarándokút. 1. állomás 1. állomás Ennek a zarándokútnak az alapjai nagyon sok régi katedrális falára fel van vésve, de nem úgy, mint egy labirintus, hanem mint egy egyszerű út. Nincsenek benne kijárat nélküli zsákutcák. Az emberek

Részletesebben

Érveléstechnika-logika 7. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u. 2-4. fsz. 2.

Érveléstechnika-logika 7. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u. 2-4. fsz. 2. Érveléstechnika-logika 7. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u. 2-4. fsz. 2. Induktív érvek Az induktív érvnél a premisszákból sosem következik szükségszerűen a konklúzió.

Részletesebben

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Írnod kell kislányom, erre születtél! Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Tudom Édes, írnom kellene, de bajban vagyok. Talán azt a témát kéne papírra vetnem, amit

Részletesebben

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS Alapige: Malakiás 2,13-16 És ezt is cselekszitek: betöltitek az Úr oltárát könnyhullatással, sírással

Részletesebben

Indiai titkaim 5 - nagy kupac csomag

Indiai titkaim 5 - nagy kupac csomag 2010 szeptember 05. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Eljött a nagy nap. 1993. december 13-a, Luca napja. Indulás Indiába

Részletesebben

Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13

Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Számomra mindig jelzés értékű az, ha valamilyen formában megrezdül a lelkem, megérinti valami. Ilyenkor az jut az eszembe, hogy ott még feladatom, tanulni valóm van. Üzenni

Részletesebben

Isten nem személyválogató

Isten nem személyválogató más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,

Részletesebben

Egység és többesség: Atya, Fiú és Szent Szellem

Egység és többesség: Atya, Fiú és Szent Szellem Bevezetés az 1. részhez Egység és többesség: Atya, Fiú és Szent Szellem Isten egyik különleges vonása ezt teljesen egyedi módon a Biblia jelent ki, egyetlen más könyvben vagy vallásban sem található meg

Részletesebben

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése DEREK PRINCE Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése Bevezető - A Derek Prince Ministries ismertetője Az 1930-as években, a történet szerint, megcsörrent a telefon az igazgatói irodában, abban a washingtoni

Részletesebben

ALAPTANÍTÁSOK. A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata

ALAPTANÍTÁSOK. A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata ALAPTANÍTÁSOK A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata 1Korinthus 14:27-29 Ha valaki nyelveken szól, kettı vagy legfeljebb három legyen, mégpedig egymás után; és egy magyarázza

Részletesebben

Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges.

Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges. Kedves Olvasó! Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges. Eredetileg egy barátomnak akartam segíteni, aki egyik napról a másikra

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

Szomjúság az élő víz mellett

Szomjúság az élő víz mellett Szomjúság az élő víz mellett Egy prédikációban elég nehéz tud lenni, mikor megpróbálod kielégíteni mindenki igényét. A felnőtt korú Krisztusban élőét, aki kemény eledelre vágyik, a tejen élő kiskorút,

Részletesebben

A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/

A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/ A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/ A kis csillag a milliárdnyi többi között állt fenn az égen. Végtelenül messzi kis fehér pont volt csupán. Senki sem vette észre - éppen ez volt bánata. Hajnalban

Részletesebben

MÁRAI SÁNDOR UTOLSÓ NAPLÓJA

MÁRAI SÁNDOR UTOLSÓ NAPLÓJA MÁRAI SÁNDOR UTOLSÓ NAPLÓJA UTASI CSABA A nyolcvanas évek derekán, amikor már csaknem negyven éve a naplófeljegyzések pótolják számára a publicisztikát, a kapcsolatot a mindennapi valósággal, a századunkkal

Részletesebben

A kultúra menedzselése

A kultúra menedzselése A kultúra menedzselése Beszélgetés Pius Knüsellel Svájcban tavasztól őszig nagy rendezvénysorozaton mutatkozik be a négy visegrádi ország kultúrája. A programot, amely a Centrelyuropdriims összefoglaló

Részletesebben

Mi a virtuális valóság?

Mi a virtuális valóság? VIRTUÁLIS VALÓSÁG - KERESZTYÉNYSÉG Kol 2,20-23 Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők:

Részletesebben

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez.

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez. Életgyónáshoz Életrendezés Nemes Ödön jezsuita atya gondolatai Alapelvek A kapcsolataimban, élethelyzeteimben, testi-lelki betegségeimben, kudarcaimban tapasztalt nehézségeimet, ne tekintsem problémának,

Részletesebben

Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól! Tél a spiritualitásban Edmonton, Alberta állam, Kanada - 2004. augusztus 4. Földközi-tenger (Kryon- körutazás) - 2004. szeptember 10. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_chanelwinter04.html ) Üdvözöllek benneteket

Részletesebben

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,

Részletesebben