Közgyűlés jegyzőkönyv
|
|
- Magda Kisné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ALFÖLDI ERDŐKÉRT EGYESÜLET 6000 Kecskemét, Külső-Szegedi út 135. Tel/fax:+ (36) Tel.: 30/ honlap: Nyilvántartó: Bács-Kiskun Megyei Bíróság: Pk /1998/3. Társadalmi szervezetek nyilvántartó könyvében: 1686 Közgyűlés jegyzőkönyv,mely készült az Alföldi Erdőkért Egyesület Közgyűlésén, Helyszín: Lakitelek Népfőiskola, 6065 Lakitelek, Felsőalpár 3. Mindszenthy Terem, Időpont: május 15. (kedd) óra Jelen vannak: jelenléti ív szerint /1. sz. melléklet/ A Tagok hivatalos képviselőik által, illetőleg szabályszerű, teljes körű nyilatkozattételre feljogosító meghatalmazás alapján (a meghatalmazások a jegyzőkönyvhöz csatolva): - KISS FERENC ALAPÍTVÁNY AZ ERDÉSZETI OKTATÁSÉRT képviseletében Halápi Nándor ügyvezető igazgató; - BEDŐ ALBERT KÖZÉPISKOLA, ERDÉSZETI SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM képviseletében Andrésiné Dr. Ambrus Ildikó igazgató; - KAEG Zrt. képviseletében Orbán Tibor vezérigazgató; - KEFAG Zrt. képviseletében Sulyok Ferenc vezérigazgató; - NEFAG Zrt. képviseletében Dégi Zoltán vezérigazgató; - a DALERD Zrt. képviseletében Fazekas József vezérigazgató-helyettes; - az ERTI képviseletében Csiha Imre állomásigazgató; - a NYÍRERDŐ Zrt. képviseletében Sári Zsolt erdőgazdálkodási osztályvezető főmérnök; - a NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM képviseletében prof. Dr. Horváth Béla egyetemi tanár, intézetigazgató; - a VADEX Zrt., mint tagjelölt képviseletében Balsay Zsolt Erdőművelési ágazati igazgató vettek részt az ülésen. Az ülés napirendi pontjai: 1. Egyesületi beszámoló a évi tevékenységről, és annak elfogadása; 2. Számvizsgáló Bizottsági Jelentés, és annak elfogadása; 3. A évi mérlegbeszámoló tárgyalása, és annak elfogadása; 4. A évi Közhasznúsági Jelentés tárgyalása, és annak elfogadása; 5. VADEX Zrt. tagfelvételi kérelmének elfogadása / döntés a POPLAR Kft. tagsági viszonyáról; évi szakmai programok és a évi Költségvetés megtárgyalása, és annak elfogadása; 7. Egyéb. SÓDAR PÁL: a évi hagyományos Közgyűlésen üdvözölte a megjelenteket, és egyúttal néhány szóban bemutatta a jelenlévőknek az Egyesület tagjelöltjét, a VADEX Zrt-t és képviselőjét Balsay Zsolt Urat. A különleges helyszínről, a Népfőiskoláról rövid tájékoztatást adott. Levezető elnöknek javasolta személyét, jegyzőkönyv vezetőnek pedig az egyesület titkárát. A jelenlévők egyhangúan támogatták a javaslatot. Elnök Úr a jelenléti ív alapján megállapította, hogy a Közgyűlés határozatképes, mivel az egyesület 11 tagjából 9 tag képviselője, meghatalmazottja (6 tag képviselője és 3 tag meghatalmazott útján képviselteti magát) jelen van. AEE Alapszabály II. 2. Közgyűlés: 5. bekezdés: A Közgyűlés határozatképes, ha a tagok több mint a fele jelen van. 1
2 Elnök úr jegyzőkönyv hitelesítőknek SULYOK FERENC és DÉGI ZOLTÁN Urakat javasolta. 1/2012.(05.15.) Közgyűlési határozat: a szavazásra jogosultak, nyílt szavazással, egyhangú 9 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül megválasztották levezető elnöknek SÓDAR PÁLT, jegyzőkönyvvezetőnek LIPÁK LÁSZLÓT, jegyzőkönyv hitelesítőknek SULYOK FERENCET és DÉGI ZOLTÁN Urakat. A napirendi pontok tekintetében javaslat, módosítás nem merült fel, ezért a Közgyűlés napirendi pontjai az előzetesen kiküldött meghívó szerint kerültek kihirdetésre. 2/2012.(05.15.) Közgyűlési határozat: a szavazásra jogosultak, nyílt szavazással, egyhangú 9 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadták a meghívóban meghirdetett napirendet. 1. Egyesületi beszámoló a évről SÓDAR PÁL (ELNÖK): az idei első Elnökségi Ülésünket igen korán, február 24.-én Ásotthalmon tartottuk, ahol a Közgyűlés résztvevőinek is kiküldött anyagokat, illetőleg az érintett napirendi pontokat az Elnökség átbeszélte, és azokat a Közgyűlés felé beterjesztésre javasolta ben tartott Közgyűlésünkön Elnök Úr arról tájékozatta a Tagságot, hogy 2010 a váltások, változások éve volt mind a Szakbizottság vezetők, mind a tagvállalatok vezetőit tekintve. A Tagság támogatása 2011-ben nem csak szavakban valósult meg, hanem tettekben is realizálódott, így a korábbiakhoz képest is számosabb rendezvénnyel járultak hozzá az Egyesület céljaihoz, sikeréhez. A két évvel ezelőtt a Természet Házában Természetességi kategóriák néven megkezdett NP Igazgatóságokkal közös műhelymunka a tavalyi évben folytatódott, és egy sikeres Fórumnak teremtettük meg a feltételeit Jánoshalmán. A Fórum címe: Természettel az emberért Az alföldfásítás jelentősége, kérdőjelei, melyen mintegy 70 fő vett részt. Az apropót az új Erdőtörvény által generált kikötések hozták magukkal, miszerint a védett természeti területek vonatkozásában hozott engedmény alapján ott, ahol az erdőfelújítás az őshonos fafajokkal nem végezhető el, azokon a területeken az erdőgazdálkodó egy hatósági eljárás keretében mentesülhet a felújítási kötelezettség alól. Úgy éreztük, hogy ezzel az elődeink alföld-fásítási munkájáról formálunk véleményt. Célunk az volt, hogy többféle megvilágítást kapjon ez a munka - az erdőtelepítés-, milyen vélhető szakmai hibák fedezhetők fel az érdekelt felek részéről, de lényeges volt az is, hogy milyen jelentőséggel bír az a hatalmas munka, amit elődeink elvégeztek. Levezető elnöknek Dr. Bondor Antal professor emeritust kértük fel. A fórum megszervezése óriási energiát igényelt, akár csak a helyszín biztosítása, amit az utolsó pillanatban mondtak le, illetőleg az előadók jelenlétének biztosítása. A Fórum állásfoglalást is hozott, melyet a honlapunkon mindenki számára hozzáférhetővé tettünk. Nagyon színes előadássorozat zajlott le a botanika, Önkormányzat, minisztériumi szakágazati vezetés, természetvédelem, üzemorvosi hálózat, tudományos kutatás szereplőinek részvételével. Idén a társadalmi, szakmai igényeknek megfelelve az akác fafaj hátrányos megkülönböztetése témában szervezünk fórumot Pusztavacson a NEFAG Zrt. társrendezésében. A tervünkben Iskolák Végveszélyben programpontban is sikerült előrelépést tenni. Dauner Márton Úr, a VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatok Főosztályának vezetője személyes látogatást tett a két Iskolánál, ahol mind Halápi Nándor igazgató Úr, mind Andrésiné Dr. Ambrus Ildikó igazgató Asszony 2
3 tájékoztatást adott a pillanatnyi helyzetről. Sajnos Dauner Úr munkaviszonya év elején megszűnt, így az egyezetéseket újra kell indítanunk. A Kutatói Nap szervezésére a Nyugat-Magyarországi Egyetem vállalkozott. Időben kimentek a felkérések, Dr. Horváth Béla Professzor óriási energiát ölt bele a megvalósításba, de a tagság részéről érthetetlen passzivitás mutatkozott az előadások-előadók tekintetében, így az ERTI és az Egyetem adta a gerincét a rendezvénynek, valamint egy előadást tartott a KEFAG Zrt. A kiadványok nyomdába adásáról az elnökséggel közös döntés alapján vállalkoztunk, így 2011-ben sem maradt el a kiadása. A szakbizottsági munkák a tervezett ütemtervnek megfelelően zajlottak. Külön köszönet illeti a gazdaságok vezetőit, hogy nem kis energiát, pénzt, időt fordítanak a rendezvényekre. Az OEE szakosztályaival közös rendezvények is lebonyolításra kerültek, itt is élen jár Dr. Horváth Béla Professzor Úr, aki itt is méltóképpen képviseli Egyesületünket. A szakbizottsági rendezvények látogatottsága 263 fő. Az Informatikai Szakbizottság működése a centralizációt követően beszűkült. Az Erdők Nemzetközi Éve rendezvénysorozat programjait terjedelme miatt nem részletezte, de mindenképpen kiemelkedő volt a szakma bemutatása, pozitív társadalmi megítélése szempontjából. Az Alföldi Erdőkért Egyesület május 6-án rendezte meg a Csontos István Emlékversenyt Mikebudán a NEFAG Zrt. szervezésében. Az előzetes jelentkezések és a helyszíni regisztráció alapján 58 fő versenyző és 9 csapat nevezett a versenyre. Az izgalmas sportesemény végeredményeként az összetett versenyben felnőtt versenyt 84 ponttal Dobos József (NEFAG), a csapatversenyt 283 ponttal a GEMENC Zrt. I. csapata nyerte. Elnök úr ismertette az Egyesület gazdálkodását, kitért a pályázati forrásból, támogatásból származó bevételeinkre, ismertette kinnlevőségeinket. Az Egyesület gazdálkodását stabilnak értékelte, pénzeszközeink év végén eft-ot mutattak, 229 eft eredménnyel zártuk a évet. A korábban vállalt stabilitás megvalósult ről a kiadott beszámolóhoz további hozzáfűznivaló elnök Úr részéről nem volt, kérte a Tagokat, hogy az előző évet értékeljék. SÁRI ZSOLT (NYÍRERDŐ ZRT.): Észrevétele a beszámolóval kapcsolatban nem volt, sikeresnek értékelte a programokat valamint az Egyesület gazdálkodását. A beszámolót elfogadásra javasolta. SULYOK FERENC (KEFAG ZRT.): A jánoshalmi fórumot kimondottan hasznosnak tartotta. Tisztán látszanak azok az irányok, ahol nagyobb erőkifejtést kell felmutassunk, és ehhez a fórum nagyban hozzájárult. A megújuló energiaforrások besorolása valamint a fa energetikai felhasználása tekintetében merőben új, eddig másképpen értelmezett információkat kaptunk, amit kezelnünk kell. A beszámolót elfogadásra javasolta. DR. HORVÁTH BÉLA (NYME): Köszönte a méltatást, egyúttal a évi beszámolót elfogadásra javasolta. ANDRÉSINÉ DR. AMBRUS ILDIKÓ (BEDŐ ALBERT SZAKISKOLA): Köszönte az Egyesületnek, és külön Elnök Úrnak a konstruktív hozzáállását az Iskolákhoz, azok ügyéhez. Reális esély mutatkozik a VM-hez kerülésre, de jelenleg a változások időszakát élik. Itt köszönte meg Dr. Ódor Józsefnek az iskola tagdíjbefizetéséhez nyújtott 50 %-os hozzájárulását. A beszámolót elfogadásra javasolta. CSIHA IMRE (ERTI): Az informatikai fejlesztések egységesítéséről annyit jegyzett meg, hogy a szakmai kritériumok, önálló fejlesztések teret kell kapjanak, így a szakbizottsági munka is eredményesebb lehetne. A PR kapcsán tudatosítani kell, hogy az erdészek nem ellenségei az erdőnek. Az erdei iskola mozgalom ebben sokat tehet, mellettük természetesen hasznosak voltak az Erdők Nemzetközi Éve programjai is. A beszámolót elfogadásra javasolta. 3
4 ORBÁN TIBOR (KAEG ZRT.): Nagyon jó és színvonalas programok valósultak meg, és kíván a jövőt tekintve is hasonlókat. A beszámolót elfogadásra javasolta. DÉGI ZOLTÁN (NEFAG): Mint idei fórum szervező látja, hogy a háttérmunkára fordított energia a rendezvény látogatottságát, sikerét nagyban befolyásolja. Kérte mindenki konstruktív javaslatait. A beszámolót elfogadásra javasolta. HALÁPI NÁNDOR (KISS FERENC ALAPÍTVÁNY): Röviden tájékoztatást adott az Iskoláról, a jövőbeni helyzetéről. Szintén köszönte az Egyesületnek, és személy szerint Elnök Úrnak az Iskola fennmaradásának kialakításához nyújtott segítségét. A korábbi bevételeik forrása a jogszabályi változások miatt elapadt, így meg kell találni a működéshez szükséges bevételek alapját. A szakképzési jegyzék változásával az erdészeti-vadászati képzés összevonásra kerül, így több helyen is számolni kell erdészeti képzéssel ott is, ahol addig nem volt. Ez nagyban befolyásolja majd a jelenlegi képzési helyek fenntarthatóságát. A beszámolót elfogadásra javasolta. FAZEKAS JÓZSEF (DALERD ZRT.): A szakbizottsági (főként a Műszaki Szakbizottság) rendezvényeire érdemes lenne meghívni a tulajdonos MFB képviselőit is, hogy értesüljenek azokról a fejlesztési igényekről, elképzelésekről, megvalósításokról, amik az alföldi erdőgazdálkodásra speciálisan jellemzőek. Fogékonyságot tapasztalt ezen a téren, amit érdemes lenne használni. Az Egyesületnek erős lobbi tevékenységet kell folytatnia a most kialakuló erdészeti továbbképzések terén. Jó lenne elérni, hogy a rendezvényeinken való részvétel kreditpontokat érhessen. A évi programoknál erre a témára még vissza fogunk térni. SÓDAR PÁL (Elnök): A beszámoló megvitatásának zárása képpen külön köszönetet mondott a KEFAG Zrt.-nek, az Egyesület számára biztosított ingyenes irodahasználatért és a könyvelési költségek átvállalásáért. Kiemelten mondott köszönetet a Vidékfejlesztési Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok Főosztályának a megítélt PTKF/1728-2/2011. számú támogatási szerződés megkötéséért és folyósításáért. 3/2012.(05.15.) Közgyűlési határozat: a szavazásra jogosultak, nyílt szavazással, egyhangú 9 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadták a évi beszámolót. 2. A számvizsgáló Bizottság Jelentése, és annak megtárgyalása DR. ÓDOR JÓZSEF (SZÁMVIZSGÁLÓ BIZOTTSÁG ELNÖKE) ELŐTERJESZTÉSÉT ANDRÉSINÉ DR. AMBRUS ILDIKÓ ISMERTETTE: A Számvizsgáló Bizottság február 24. én tartotta meg ülését, illetve a évet lezáró Mérlegbeszámolót, a Közhasznúsági Jelentést és a kapcsolódó dokumentumokat érintő vizsgálatát. Helyszín: : DALERD Zrt. Ásotthalmi Vadászház, 6783 Ásotthalom Csemetekert Jelen volt: Andrésiné Dr. Ambrus Ildikó, SzB. tag, Csiha Imre SzB. tag és Dr. Ódor József SzB elnök. A vizsgálat az alábbiakra terjedt ki: - Bankszámlakivonatok meglétének ellenőrzése, sorszám folytonosságának ellenőrzése - Banki tételek lekönyvelése (szúrópróba szerűen) - Bejövő számlák vizsgálata - Nagy összegű kifizetések tételes ellenőrzése - Kis összegű kifizetések könyvelésének ellenőrzése (szúrópróbaszerűen) - Kimenő számlák ellenőrzése - Naplófőkönyv vizsgálata - A évet lezáró Mérlegbeszámoló vizsgálata - A Közhasznúsági Jelentés vizsgálata. 4
5 Megállapítások: A Számvizsgáló Bizottság az Egyesület könyvelését a számviteli törvény előírásainak megfelelőnek találta. A mérlegbeszámolót az analitikus nyilvántartások alátámasztják. A Közhasznúsági Jelentésben foglaltak és a könyvelési adatok közötti eltérést nem állapítottunk meg. A Számvizsgáló Bizottság az ALFÖLDI ERDŐKÉRT EGYESÜLET Közhasznúsági Jelentését, valamint a üzleti évét lezáró Mérlegbeszámolóját eft mérleg főösszeggel és 229 eft tárgyévi alaptevékenységből származó eredménnyel az Egyesület Közgyűlése felé elfogadásra javasolja. A mérlegbeszámolóval kapcsolatban további hozzászólás, észrevétel nem érkezett. 4/2012.(05.15.) Közgyűlési határozat: a szavazásra jogosultak, nyílt szavazással, egyhangú 9 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadták a Számvizsgáló Bizottság évről szóló beszámolóját. 3. A évi Mérlegbeszámoló tárgyalása A Mérlegbeszámolóval kapcsolatban észrevétel nem volt, így elnök úr azt az elnökség javaslata alapján elfogadásra javasolta. 5/2012.(05.15.) Közgyűlési határozat: a szavazásra jogosultak, nyílt szavazással, egyhangú 9 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadták az Alföldi Erdőkért Egyesület Mérlegbeszámolóját eft mérleg főösszeggel és 229 eft tárgyévi eredménnyel. 4. A évi közhasznúsági jelentés tárgyalása SÓDAR PÁL (Elnök): Ismertette az előzetesen megküldött 2011.évi közhasznúsági jelentés fő elemeit, majd hivatkozva a Számvizsgáló Bizottsági jelentésben foglaltakra, azt elfogadásra javasolta. A közhasznúsági jelentéssel kapcsolatban hozzászólás nem érkezett, így azt a Közgyűlés szavazásra bocsátotta. 6/2012.(05.15.) Közgyűlési határozat: a szavazásra jogosultak, nyílt szavazással, egyhangú 9 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadták az Alföldi Erdőkért Egyesület évi Közhasznúsági Jelentését. 5. VADEX Zrt. tagfelvételi kérelmének elfogadása / döntés a POPLAR Kft. tagsági viszonyáról LIPÁK LÁSZLÓ (TITKÁR): Ismertette a VADEX Zrt. tagfelvételi kérelmét: Társaságunkat a gazdasági recesszió, és a tulajdonosi elvárások szigorítása érzékenyen érintette, költségtakarékosabb gazdálkodásra, szervezeti átalakulásra és kiadásaink fokozottabb csökkentésére kényszerítve a menedzsmentet. Szervezetünkben munkatársainkra komoly terhek nehezednek, ezért az egyesületben való aktív részvétel lehetőségét, egy év pártoló" tagsággal kívánjuk előkészíteni. Természetesen az anyagi lehetőségeink szerint az idei évben sem zárkózunk el a különböző szakbizottságokban való képviseletünktől és amennyiben az egyesület kívánja, helyet biztosítunk szakbizottsági üléseknek től pártoló tagként tudunk részt venni az egyesületben, amennyiben a közgyűlés ezt lehetővé teszi számunkra. Kérem a fent leírtak szerint a közgyűlés tájékoztatatását és a meghozott határozatról várom válaszát. Erdész üdvözlettel: Székesfehérvár, március 1. Kisteleki Péter vezérigazgató 5
6 7/2012.(05.15.) Közgyűlési határozat: a szavazásra jogosultak, nyílt szavazással, egyhangú 9 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadták a VADEX Zrt. tagfelvételi kérelmét, és Pártoló Tagként az Egyesületbe történő belépést megszavazták. LIPÁK LÁSZLÓ (TITKÁR): Ismertette a POPLAR Kft. levelét a tagság fenntartásának korlátairól. Ráczné Gufárt Enikő irodavezető a Kft. képviseletében arról tájékozatott e- mailben bennünket, hogy a POPLAR Magán Erdészeti Kft. végelszámolás alatt áll, tagdíjukat nem tudják rendezni. Egyesületünk több soron értesítette a Kft. képviselőjét, Molnár László Urat, hogy társasága a tagdíjhátralékát rendezze, de a leveleinkre válasz nem érkezett, majd a közgyűlés előtt a fenti értesítést kaptuk. Az alapszabály II. bekezdés, 5. pontja alapján: A tag tagsági viszonya az elnökség által hozott határozat törléssel megszűntethető akkor, ha a tag az éves tagdíj fizetésére megállapított határidőt elmulasztja, és a tagdíjat a részére küldött írásbeli felszólítás kézhezvételét követő 60 napon belül sem fizeti meg. SÓDAR PÁL (Elnök): A fentiek alapján a POPLAR Magán Erdészeti Kft. tagság törlésének törvényes akadálya nincs, ezért a közgyűlést kérem, hogy szavazzon a kizárásról. 8/2012.(05.15.) Közgyűlési határozat: a szavazásra jogosultak, nyílt szavazással, egyhangú 9 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadták a POPLAR Magán Erdészeti Kft. tagságának törlését évi szakmai programok és a 2012 évi Költségvetés megtárgyalása, és annak elfogadása SÓDAR PÁL (ELNÖK): Az Alföldi Erdőkért Egyesület programja tervezetként összeállt, természetesen még javaslatokat, észrevételeket a konkrét programokra szívesen várunk. A Szakbizottságok programterve is az egyesületi programban található, az tartalmas, a korábbi hagyományoknak megfelelő színvonalú. Csontos István emlékversenyt július 6-án, Kiskunmajsán a KEFAG Zrt.-vel közösen szervezzük. Ami mindenképpen kérdés, az a Fórum felépítése. Dr. Borovics Attila a levezető elnöki feladatot vállalta. A fórummal kapcsolatban az egyeztetések megindultak, a helyszín kiválasztásra került, Pusztavacson az Általános Iskola tornacsarnokában rendezzük meg. A Kutatói Napot idén az Erdészeti Tudományos Intézet koordinálja, az időpontja november 9- e, péntek, helyszíne Püspökladány. CSIHA IMRE (ERTI), SÁRI ZSOLT (NYÍRERDŐ ZRT.): Mindketten felhívták a figyelmet az invazív fajok elleni védekezés, mint kiemelt EU programra, és ennek vetületére, ami az akác fafajt érinti. A magyar tárgyaló delegációt kell megcélozni, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy a tárgyalások végén megfelelő, elfogadható döntés szülessen. SÓDAR PÁL (ELNÖK): Ismertette a Fórum tervezett előadói listáját. CSIHA IMRE (ERTI): A sajtóra nagy hangsúlyt kell fektetni. Széles társadalmi hátteret kell biztosítani a programjainkhoz. SÓDAR PÁL (ELNÖK): A Mi Erdőnk, Erdészeti lapok, Forestpress, és egyéb lehetőségeket is keressük. CSIHA IMRE (ERTI): Ismertette a Kutatói Nap koncepcióját. Kiemelt téma nem került meghatározásra, a tagok bármilyen témában jelentkezhetnek. A Debreceni Egyetem mindenképpen érdemes a bemutatkozásra. SÓDAR PÁL (ELNÖK): Ismertette a Nemzeti Park Igazgatóságokkal tervezett kerekasztal megbeszéléseket. 6
7 SULYOK FERENC (KEFAG ZRT.): Javasolta, a tuskózás nélküli erdőfelújítási technológiák eredményeinek közös értékelése szövegezést erdőfelújítási technológiákra módosítani. FAZEKAS JÓZSEF (DALERD ZRT.): Javasolta az erdőtüzek elleni védekezés, tapasztalatok az erdőtüzek kapcsán témáját is bevenni a kerekasztal megbeszélésekbe. SÓDAR PÁL (ELNÖK): A javasolt időpont augusztus között, helyszíne Nyírerdő Zrt., Debrecen környéke. Felkérte Sári Zsoltot az egyeztetések lebonyolítására. Máté Bence természetfotós kiállításra a jelentkezéseket várja, tájékoztatásra felkérte Halápi Nándor Urat. HALÁPI NÁNDOR (KISS FERENC ALAPÍTVÁNY): Röviden tájékoztatást adott a Máté Bencével kapcsolatban. A Kutatói Napon egy előadást vállat (remélhetőleg össze is jön). Ezen felül a vándorkiállításon ~40 képet térítésmentesen átad. 100X60 cm-es képek kerülnének előhívásra kiállítási minőségben. A kiállítások megszervezése lenne a tagság feladata. Tagonként 2-3 kép szintén előhívható, ennek a jogdíjáról is lemondott. SÓDAR PÁL (ELNÖK): A programot a szóbeli kiegészítésekkel véglegesítjük. Ezt követően a költségvetésre tért át. Alföldi Erdőkért Egyesület évi költségvetési terve Bevételek Tagdíjak Gazdálkodó szervezetek Költségvetési intézmények tény 2012-es költségvetés terv összesen DALERD Zrt. 300, ,000 Ft KEFAG Zrt 300, ,000 Ft NEFAG Zrt. 300, ,000 Ft NYÍRERDŐ ZRT. 300, ,000 Ft KAEG Zrt. 300, ,000 Ft VADEX Zrt ,000 Ft NYME 100, ,000 Ft Kiss F. Alapítvány 100,000 10,000 Ft Bedő A. SzI 100,000 10,000 Ft ERTI 100, ,000 Ft Kisvállalkozások TILIA Kft. 50,000 50,000 Ft Tagdíjak összesen 1,950,000 Ft 1,870,000 Ft Pénzügyi műveletek bevételei banki kamat 40,933 35,000 Ft Kutatói Nap 2011 közvetített szolg. 335, ,000 Ft Egyéb bevételek összesen 375,993 Ft 335,000 Ft Pályázat NEA (2012-ben NCA utódszervezete) VM (kiírása még nem történt meg) működési ktg 0 Kutatói nap, +működés ,- Ft megítélt összeg 0 500,000 Ft Pályázati bevételek 0 Ft 500,000 Ft Bevételek összesen 2,325,993 Ft 2,705,000 Ft 7
8 Kiadások Költségtérítés -660,000 Ft -660,000 Ft Titkári megbízási díj és járulékai -915,260 Ft -1,050,000 Ft Postaköltség -12,230 Ft -15,000 Ft Irodaszerek, nyomtatványok -23,025 Ft -25,000 Ft Server szolgáltatás, webfejlesztés ( -142,750 Ft -10,000 Ft Ügyvéd, jogi képviselet, illeték 0 Ft -50,000 Ft Egyéb Ktg. -11,250 Ft -15,000 Ft Bankköltség -11,337 Ft -20,000 Ft Máté Bence Természetfotós kiállítása 0 Ft -400,000 Ft emlékérem (6 db készleten) emlékérem 0 Ft -130,000 Ft AEE Kutatói Nap -158,400 Ft -160,000 Ft terembérlet 0 Ft -50,000 Ft kávé, pogácsa üdítő 0 Ft -50,000 Ft FÓRUM Tanulmány, kiadvány, szerkesztés, 0 Ft 0 Ft nyomdaköltség AEE Kutatói Nap 2010-es kiadvány szerkesztés, nyomdaköltség -148,575 Ft -200,000 Ft Oktatási kiadvány szerkesztés, nyomdaköltség 0 Ft 0 Ft Csontos István koronglövő emlékverseny Lőtér bérlet 0 Ft 0 Ft Csontos István koronglövő emlékverseny érem, serleg, oklevél 0 Ft -50,000 Ft Reprezentációs ktg. -13,990 Ft -20,000 Ft Kiadások összesen -2,096,817 Ft -2,905,000 Ft Eredmény 229,176 Ft -200,000 Ft Amennyiben a NEA pályázatán nem nyerünk támogatást, úgy a pénzkészletünk csökken ,- Ft-al. Várható pénzkészlet én: ,- Ft. ( ,- Ft-ról) SÓDAR PÁL (ELNÖK): Szavazásra bocsátotta a költségvetést. 9/2012.(05.15.) Közgyűlési határozat: a szavazásra jogosultak, nyílt szavazással, egyhangú 9 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadták az Alföldi Erdőkért Egyesület évi programját, és z alábbiakban részletezett Költségvetését. 7. Egyebek SÓDAR PÁL (ELNÖK): Ismertette a vízkormányzás országos szervezetét, aktualitásait. Felhívta a figyelmét mindenkinek, hogy a társulatok fenntartása mindenki számára létkérdés. Egyéb hozzászólás nem volt, elnök Úr a Közgyűlést bezárta, majd invitálta a résztvevőket a Népfőiskola vezetett tárlatára. 8
Közgyűlés jegyzőkönyv
ALFÖLDI ERDŐKÉRT EGYESÜLET 6000 Kecskemét, Külső Szegedi út 47. Tel/fax:+ (36) 76 321 048 Tel.: 30/626 20 39 honlap: www.aee.hu; e-mail: aeetitkar@freemail.hu Nyilvántartó: Bács-Kiskun Megyei Bíróság:
Jegyzőkönyv. az Alföldi Erdőkért Egyesület Elnökségi-, Szakbizottság-vezetői, Számvizsgáló Bizottsági összevont üléséről
ALFÖLDI ERDŐKÉRT EGYESÜLET 6000 Kecskemét, Külső-Szegedi út 135. Tel/fax:+ (36) 76 321 048 Tel.: 30/626 20 39 honlap: www.aee.hu; e-mail: aeetitkar@freemail.hu Nyilvántartó: Bács-Kiskum Megyei Bíróság:
Közgyűlés jegyzőkönyv
ALFÖLDI ERDŐKÉRT EGYESÜLET 6000 Kecskemét, Külső-Szegedi út 135. Tel/fax:+ (36) 76 321 048 Tel.: 30/626 20 39 honlap: www.aee.hu; e-mail: aeetitkar@freemail.hu Nyilvántartó: Bács-Kiskun Megyei Bíróság:
Közgyűlés jegyzőkönyv
ALFÖLDI ERDŐKÉRT EGYESÜLET 6000 Kecskemét, Külső-Szegedi út 135. Tel/fax:+ (36) 76 321 048 Tel.: 30/626 20 39 honlap: www.aee.hu; e-mail: aeetitkar@freemail.hu Nyilvántartó: Bács-Kiskum Megyei Bíróság:
Jegyzőkönyv. Bedő Albert Középiskola, Erdészeti Szakiskola és Kollégium, 6783 Ásotthalom, Kiss Ferenc krt. 76.
Jegyzőkönyv az Alföldi Erdőkért Egyesület Elnökségi-, Szakbizottság-vezetői, Számvizsgáló Bizottsági üléséről Helyszín: Bedő Albert Középiskola, Erdészeti Szakiskola és Kollégium, 6783 Ásotthalom, Kiss
Jegyzőkönyv. az Alföldi Erdőkért Egyesület Elnökségi üléséről
Jegyzőkönyv az Alföldi Erdőkért Egyesület Elnökségi üléséről Időpont: 2009. január 23. (péntek) 09.30 óra Helyszín: Bedő Albert Középiskola, Erdészeti Szakiskola és Kollégium Ásotthalom, Kiss Ferenc krt.
Közgyűlés jegyzőkönyv
ALFÖLDI ERDŐKÉRT EGYESÜLET 6000 Kecskemét, Külső-Szegedi út 135. Tel/fax:+ (36) 76 321 048 Tel.: 30/626 20 39 honlap: www.aee.hu; e-mail: aeetitkar@freemail.hu Nyilvántartó: Bács-Kiskun Megyei Bíróság:
Alföldi Erdőkért Egyesület Közgyűlése. Karcag, Apavára
Alföldi Erdőkért Egyesület Közgyűlése Karcag, Apavára 2007.12.10.,amely készült az Alföldi Erdőkért Egyesület közgyűlésén, 2007. december 10.-én, a NEFAG Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt. Karcag, Apavára-i
Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL
Cégjegyzékszáma: Fővárosi Bíróság: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2006. 04. 07-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Helyszín: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a továbbiakban
Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ. RÉSZVÉNYTÁRSASÁG HU-1118 Budapest, Ménesi u. 22. szám
Cégjegyzékszáma: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2013. 04. 19-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a
Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2011. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL
Cégjegyzékszáma: Fővárosi Bíróság: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2011. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a továbbiakban röviden:
2011. évi Egyesületi Program
ALFÖLDI ERDŐKÉRT EGYESÜLET 6000 Kecskemét, Külső-Szegedi út 135. Tel/fax: 00 (36) 76 321 048 Tel.: 00 (36) 30/626 20 39 E-mail: aeetitkar@freemail.hu Nyilvántartó: Bács-Kiskun Megyei Bíróság: Pk.. 60.148/1998/3.
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
Alföldi Erdőkért Egyesület -2009. évi közhasznúsági jelentés ALFÖLDI ERDŐKÉRT EGYESÜLET Tel/fax: (36) 76 321 048 Tel.: (36) 76/501 608; 30/431-57-73 Nyilvántartó: Bács-Kiskun Megyei Bíróság: Pk. 60.148/1998.
Magyar Naturisták Egyesülete Székhely, levelezési cím: 2337 Délegyháza, Naturista part 1318
Jegyzőkönyv kivonat a Magyar Naturisták Egyesületének rendes közgyűlésén hozott határozatairól Időpont: 2016. április 16. 10 óra Helyszín: Délegyháza Művelődési Ház, Délegyháza, Szabadság tér 1. Jelen
Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ. RÉSZVÉNYTÁRSASÁG HU-1118 Budapest, Ménesi u. 22. szám
Cégjegyzékszáma: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2016. 03.21-i RENDKÍVÜLI KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a továbbiakban
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS MÓDOSÍTOTT 2005. az 1997. évi CLVI. tv. 19. szerint, és a Bács Kiskun Megyei Főügyészség T.C.1468/2007/1-I. sz. vizsgálatának megállapításait figyelembe véve. Jóváhagyva a 9/2007.
Alföldi Erdőkért Egyesület Közgyűlése. Baja
Alföldi Erdőkért Egyesület Közgyűlése Baja 2008.05.08.,amely készült az Alföldi Erdőkért Egyesület közgyűlésén, 2008. május 8.-án, a Bajai Polgármesteri Hivatal Petőfi-szigeti Vízi Telepének tárgyalójában.
Jegyzőkönyv. az Alföldi Erdőkért Egyesület Elnökségi-, Szakbizottság-vezetői, Számvizsgáló Bizottsági üléséről
ALFÖLDI ERDŐKÉRT EGYESÜLET 6000 Kecskemét, Külső-Szegedi út 135. Tel/fax:+ (36) 76 321 048 Tel.: 30/626 20 39 honlap: www.aee.hu; e-mail: aeetitkar@freemail.hu Nyilvántartó: Bács-Kiskun Megyei Bíróság:
1/4. 1/2011. Közgyűlés jegyzőkönyv
Nagycsaládosok Országos Egyesületének a tagja 2030 Érd, Viola u. 35. Levélcím: 2031 Érd, Pf.204 1/4 1/2011. Közgyűlés jegyzőkönyv Készült az Ága-Boga Nagycsaládosok Érdi Egyesülete Közgyűlésén 2011. április
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010.
Alföldi Erdőkért Egyesület -2010. évi közhasznúsági jelentés ALFÖLDI ERDŐKÉRT EGYESÜLET Tel/fax: (36) 76 321 048 Nyilvántartó: Bács-Kiskun Megyei Bíróság: Pk. 60.148/1998. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010.
Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV
Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV Készült a Magyar BMX Cross-Triál Szövetég 2001. Április 24-én megtartott közgyűléséről és az ott hozott határozatokról. Közgyűlés időpontja: 2001. Április 24.
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
Alföldi Erdőkért Egyesület -2008. évi közhasznúsági jelentés ALFÖLDI ERDŐKÉRT EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. Jóváhagyva az 5/2009.01.27.-ai közgyűlési határozattal a) Számviteli beszámoló A számviteli
MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE
MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 09-én, Mezőkövesden, az
ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ EGYESÜLET (székhelye: 2040 Budaörs, Liliom u. 15.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖZGYŰLÉS
ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ EGYESÜLET (székhelye: 2040 Budaörs, Liliom u. 15.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖZGYŰLÉS 2011. május 13. napja ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ
ZÉOSZ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV
ZÉOSZ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV Közgyűlés helye: Budapest, XI. Műegyetem rakpart 3. K.240 BME Épültszerkezettani Tanszék konzultációs terme ideje: 2016. május 11. 16.00 A közgyűlés kezdő időpontjában a szavazati
JEGYZŐKÖNYV. amely készült a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) közgyűlésén
JEGYZŐKÖNYV amely készült a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) közgyűlésén Az ülés helye: VIP 1 terem, Lurdy Ház, Budapest Az ülés kezdő időpontja: 2012. május 31.
Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete február 27-én megtartott közgyűléséről
Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete 2012. február 27-én megtartott közgyűléséről Közgyűlés helye: Szeged, Osztrovszky u. 6. Időpontja: 2012. február 27.16.30. óra Taglétszám: 80 fő Megjelentek száma:
JEGYZŐKÖNYV A jelen jegyzőkönyv a VASÁRNAPI ISKOLAI SZÖVETSÉG (a továbbiakban: VISZ) közgyűléséről készült. A közgyűlés helyszíne a VISZ székhelye (2119 Pécel, Nyírfa utca 1.). A közgyűlés időpontja: 2016.
Az Elnök az Alapszabály értelmében felkérte a jegyzőkönyv vezetésére a titkárt, Kozma Lászlót.
TAGGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV felvéve a Magyar Dragon Szövetség Taggyűlésén, 2014. március 11-én, a Virányos Klinikán (Budapest, XII. ker., Virányos út 23/d.) Taggyűlés kezdete 19.10 óra. Jelen vannak: Tagok:
CSONTOS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014
CSONTOS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 Az Alföldi Erdőkért Egyesület 2014 június 6-án, a Bugaci Lőtéren tartotta meg a hagyományos Csontos István Lövész Emlékversenyt a KEFAG Zrt. és az Egyesület közös szervezésében.
L.T.SZ Közgyűlés. Jegyzőkönyv. Készült a Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége évi rendes közgyűlésén
L.T.SZ Közgyűlés Jegyzőkönyv Készült a Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége évi rendes közgyűlésén Helyszín: 2015. április 09. 2481 Velence, Kiss köz 6. Hotel Juventus konferenciahelyiségében.
Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén.
Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:
Jegyzőkönyv. a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség március 27-én a Hunguest Hotel Griff Smaragd termében megtartott Közgyűléséről.
Jegyzőkönyv a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség 2015. március 27-én a Hunguest Hotel Griff Smaragd termében megtartott Közgyűléséről. Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint BENCS ATTILA
Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 28.-i közgyűléséről. Helyszín: Agrárgazdasági Kutatóintézet földszinti tanácsterme. Budapest, Zsil u 3-5.
Jegyzőkönyv A MAGISZ 2014. március 28.-i közgyűléséről Helyszín: Agrárgazdasági Kutatóintézet földszinti tanácsterme. Budapest, Zsil u 3-5. Jelen vannak: 2 jelenléti ív. (mellékelve) 18 szavazásra jogosult
A szervezet neve: Óbarokért Sport és Szabadidő Szervező Egyesület. Jegyzőkönyv. a. közgyűlés b. elnökség c. kuratórium d. egyéb:
A szervezet neve: Óbarokért Sport és Szabadidő Szervező Egyesület 1.A szerv neve: (a válasz aláhúzandó) Jegyzőkönyv a. közgyűlés b. elnökség c. kuratórium d. egyéb: 2.Az ülés időpontja (év/hónap/nap/óra):
1. Napirendi pont Alapszabály, Szolgáltatási szabályzat módosítása, az Alapszabály jogutód pénztár Alapszabályaként történő elfogadása
KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK kivonat az Allianz Hungária Nyugdíjpénztár küldöttközgyűlésének jegyzőkönyvéből Hely: 1087 Budapest Könyves Kálmán krt. 48-52. Időpont: 2014. december 18 11 10 óra Az Igazgatótanács
Magyar Fizikushallgatók Egyesülete Megismételt Közgyűlés Budapest, 2016
Magyar Fizikushallgatók Egyesülete Megismételt Közgyűlés Budapest, 2016 Időpont: 2016. április 20. 20:15 Helyszín: Budapest Mellékletek: Jelenléti ív Alapszabály Az elnök a határozatképesség vizsgálata
Orosházi Sakk Egyesület - jegyzőkönyv közgyűlésről JEGYZŐKÖNYV. közgyűlésről
JEGYZŐKÖNYV közgyűlésről,amely készült 2016 év február hó 19. napján 18.30 órai kezdettel, 5900 Orosháza, Pacsirta utca 8. szám alatt az Orosházi Sakk Egyesület (továbbiakban az Egyesület ) közgyűléséről.
ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ EGYESÜLET (székhelye: 2040 Budaörs, Liliom u. 15.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖZGYŰLÉS
ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ EGYESÜLET (székhelye: 2040 Budaörs, Liliom u. 15.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖZGYŰLÉS 2012. május 11. napja ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ
Kelt: Kapostüskevár, 2010. Február 27. szombat
Jegyzőkönyv A Verebélÿ László Vasúttörténeti Egyesület közgyűléséről Időpont: 2010. február 27. szombat Helyszín: Egyesületi iroda helyiség, Kapostüskevár MÁV állomás Jelen vannak: Az egyesület tagjai
Jelen vannak: - a részvényesek személyesen, illetőleg képviselői: Köbli Gyula az FHB Jelzálogbank Nyilvánosan Működő Részvénytársaság képviseletében,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Diófa Alapkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság 2014. március 27-én megkezdett és 2014. április 16-án folytatólagosan megtartott évi rendes közgyűléséről Készült: A közgyűlés
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Magyar Mozgás- és Táncterápiás Közhasznú Egyesület (továbbiakban: Egyesület, székhely: 1112 Budapest, Zólyomi út 34/b-36.) 2017. február 14. napján 18.15 órakor tartott megismételt
Jegyzőkönyv. A Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás március 30-i üléséről
Jegyzőkönyv A Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás 2010. március 30-i üléséről Tartalomjegyzék 1/2010. (III. 30.) TT. A 2010. március 30-i Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás 4. o. napirendi pontjainak
JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv jelenléti ívén szereplő 9 szavazásra jogosult egyesületi tag és négy vendég.
JEGYZŐKÖNYV amely készült 2012. május 26. 10 óra 00 perces kezdetel a Wikimédia Magyarország Egyesület megismételt közgyűlésén, az 1039 Budapest, Piroska utca 2. szám alat. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv
JEGYZŐKÖNYV A MAGYARORSZÁGI AMERIKAI STAFFORDSHIRE TERRIER EGYESÜLET KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV, 2015. MÁJUS 29. 1. OLDAL
1. OLDAL JEGYZŐKÖNYV Készült a Magyarországi Amerikai Staffordshire Terrier Egyesület (továbbiakban, de nem kizárólagosan: Egyesület) rendkívüli Közgyűlésén, Dunavarsányban, a Gyóni Géza utca 5 szám alatt.
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Dozmat Község képviselő-testületének február 04-én megtartott testületi ülésén
DOZMAT KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSE JEGYZŐKÖNYV Készült: 2015. február 04-én megtartott testületi ülésén Helye: Dozmati Faluház Jelen vannak: Horváth Ádám Csongor polgármester, Dankovics Norbert képviselő,
MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE
MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. március 27-én Mezőkövesden, az Ipartestületek
ELNÖKSÉGI ÜLÉS 5/ május 9.
ELNÖKSÉGI ÜLÉS 5/2014 2014. május 9. MAGYAR MOTORSPORT SZÖVETSÉG ELNÖKSÉGI ÜLÉS Elnökségi ülés típusa: Tervezett (megismételt) Rendkívüli Időpont: 2014. május 9. 11h Helyszín: Magyar Sport Háza, 1146 Budapest,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült a GrEnergie Corporation Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (Korábbi nevén Kreditjog Nyrt) (székhely: 1137 Budapest, Carl Lutz rakpart 29. Kláris Irodahajó., a továbbiakban:
Jelen vannak: a jegyzőkönyv mellékletét képező jelenléti íven feltüntetett tagok.
J e g y z ő k ö n y v amely készült: 2017. május 30. napján az Egri Spartacus Tájékozódási Futó Sportegyesület éves rendes közgyűléséről. Helyszín: Egri Városi Sportiskola Klubhelyisége, 3300 Eger, Stadion
JEGYZŐKÖNYV a Fényszaruiak Baráti Egyesületének Közgyűléséről II. 2014. május 23. 17 óra 30 perc
JEGYZŐKÖNYV a Fényszaruiak Baráti Egyesületének Közgyűléséről II. 2014. május 23. 17 óra 30 perc J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. május 23-án (péntek) a jászfényszarui Városháza Dísztermében 17 óra
BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2014. Jegyzőkönyv. Nyílt szavazás. Tartózkodás és nem szavazat nélkül egyhangúlag elfogadva.
Helye: Ökológiai Intézet, BFTE iroda. 3525 Miskolc, Kossuth u. 13. I. emelet Ideje: 2014.10.30., szerda 17.00 óra BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2014. Jegyzőkönyv Boronkai József: Köszöntöm az
Jegyzőkönyv. az Alföldi Erdőkért Egyesület Elnökségi-, Szakbizottság-vezetői, Számvizsgáló Bizottsági összevont üléséről
ALFÖLDI ERDŐKÉRT EGYESÜLET 6000 Kecskemét, Külső-Szegedi út 135. Tel/fax:+ (36) 76 321 048 Tel.: 30/626 20 39 honlap: www.aee.hu; e-mail: aeetitkar@freemail.hu Nyilvántartó: Bács-Kiskum Megyei Bíróság:
JEGYZŐKÖNYV. a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2.
JEGYZŐKÖNYV Amely készült: Jelen vannak: a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén 2012. január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2.) a mellékelt jelenléti ív szerint
JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv jelenléti ívén szereplő 18 szavazásra jogosult egyesületi tag és két vendég.
JEGYZŐKÖNYV amely készült 2012. december 1. 10 óra 20 perces kezdettel a Wikimédia Magyarország Egyesület megismételt tisztújító közgyűlésén, az 1056 Budapest, Molnár utca 5. szám alatt. Jelen vannak:
JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 10-én 14,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről
Ikt.szám: 692-1/2014 JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 10-én 14,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. október 29-én (szerda) 13:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal
JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv jelenléti ívén szereplő 12 szavazásra jogosult egyesületi tag és 1 vendég
JEGYZŐKÖNYV amely készült 2011. szeptember 25. 11 óra 36 perces kezdetel a Wikimédia Magyarország Egyesület megismételt közgyűlésén, a 2083 Solymár, Orgona utca 9. szám alat. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv
Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Ügyrendi Bizottság részéről:
Jegyzőkönyv Készült: 2015. május 13-án, szerdán, 9.15 órakor, Szolnokon, a Megyeháza Márványtermében megtartott Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága, valamint a Pénzügyi és Területfejlesztési
JEGYZŐKÖNYV. Budapest, Ullöi út 452 sz. alatti lila Kávéház és Etterem helyiségében megtartott, alakulo
_ FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZ K 20 JEGYZŐKÖNYV Készült a Magyar Villanyautó Klub Egyesület 2014. szeptember hó 30. napján, a 118% Budapest, Ullöi út 452 sz. alatti lila Kávéház és Etterem helyiségében megtartott,
JEGYZŐKÖNYV. Készfiit; a Tompái Víziközmű Társulat május 8-án tartott rendkívüli közgyűléséről május 8.
JEGYZŐKÖNYV Készfiit; a Tompái Víziközmű Társulat 2013. május 8-án tartott rendkívüli közgyűléséről 2013. május 8. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bács-Kiskun megyében, Tompa Város Polgármesteri Hivatalában, Tompa,
JEGYZŐKÖNYV. A Magyar Floorball Szakszövetség megismételt éves rendes közgyűlése
JEGYZŐKÖNYV A Magyar Floorball Szakszövetség megismételt éves rendes közgyűlése Dátum: 2014. május 31. 10 óra 30 perc Helyszín: Komáromi Városi Sportcsarnok (2900 Komárom, Czuczor Gergely utca 62.) Résztvevők:
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2007. Jóváhagyva a 5/2008.05.08.-ai közgyűlési határozattal a) Számviteli beszámoló A számviteli beszámolót a számvizsgáló bizottság 2008.02.14.-ei ülésén átvizsgálta, a közgyűlés,
JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület október 30-án megtartott rendkívüli üléséről
SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 17/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. október 30-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 72-73. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 72/2014.(X.30.)
JEGYZŐKÖNYV a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetségének május 27-én órától megtartott Közgyűléséről
JEGYZŐKÖNYV a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetségének 2014. május 27-én 10.55 órától megtartott Közgyűléséről PROGRAM: Elnöki megnyitó VALENTA LÁSZLÓ, a GTTSZ elnöke Tisztelt Közgyűlés! Kedves
Jegyzőkönyv. Készült: május 27-én, a Szent Adalbert Központ Földszinti Fogadótermében (2500 Esztergom, Szent István tér 10.)
Jegyzőkönyv Készült: 2015. május 27-én, a Szent Adalbert Központ Földszinti Fogadótermében (2500 Esztergom, Szent István tér 10.) Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint Tárgy: a Magyar Vízkútfúrók
JEGYZŐKÖNY. A levezető elnök tájékoztatta az alakuló taggyűlést a jegyzőkönyv hitelesítés szükségességéről és a hitelesítőinek feladatáról.
JEGYZŐKÖNY Készült 2009. május 28-án a FESTO-AM Gyártó Kft. 1037 Budapest, Csillaghegyi út 32-34. szám alatti rendezvénytermében a FESTO-AM Sport Egyesület éves rendes taggyűlésén. Az első időpontra meghirdetett
Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL
Cégjegyzékszáma: Fővárosi Bíróság: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2008. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a továbbiakban röviden:
Jegyző könyv. Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete május 29- én órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén.
Jegyző könyv Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2008. május 29- én 16 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén. A Képviselőtestületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal
Határozatok a Magyar Evezős Szövetség ára összehívott Közgyűléséről
Magyar Evezős Szövetség Közgyűlési határozatok 2013. Határozatok a Magyar Evezős Szövetség 2013. 04. 06-ára összehívott Közgyűléséről MESZ 2013.04.06/1. sz. közgyűlési Határozat A közgyűlés egyhangúan
EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV
H-1111 Budapest, Egry József utca 1. E 7/703. Honlap: https://wikimedia.hu/ E-mail: info@wikimedia.hu EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV a Wikimédia Magyarország Egyesület 2017. november 20-án tartott közgyűléséről
Közgyűlési jegyzőkönyv
1 Közgyűlési jegyzőkönyv Amely készült a Balatonvin Borlovagrend Balatonfüred-Csopak Egyesület (8230 Balatonfüred, Bocsár dűlő 0118/12 hrsz.) a Koczor Pincészetben, 2016.05.08-án d.u. 15:00 órakor kezdődő
A kuratóriumi tagok jegyzőkönyvvezetőnek egyhangúlag megválasztották Puskás Norbertet, jegyzőkönyv hitelesítőnek Szabó Márta kuratóriumi tagot.
2/2016 JEGYZŐKÖNYV Készült: a Derkovits Iskoláért Alapítvány kuratóriumának üléséről. Időpont: 2016. október 13. 17.00 óra Helyszín: Derkovits Gyula Általános Iskola Szombathely Bem J. u. 7. Jelen vannak:
MAMS ELNÖKSÉGI ÜLÉS február h Magyar Sport Háza, 1146 Bp, Istvánmezei út 1-3. Kökényesi György Elnökségi tag, supermoto
MAMS ELNÖKSÉGI ÜLÉS 2009. február 11. 17.00h Magyar Sport Háza, 1146 Bp, Istvánmezei út 1-3. Jelenlévők a mellékelt jelenléti ív szerint: Pusztai Csaba Gazdasági alelnök, levezető elnök Daragó István Dr.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 2-án 18,30 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről
Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-915, Fax: 74/595-910 1. sz. példány Szám: 179-9/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Egészségügyi Bizottsága 2008. szeptember 15-án 14 30 órakor megtartott nyílt ülésén. A bizottsági ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme. Jelen van: Pőcze Levente,
J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel)
J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének, Hantos Községi Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Községi Önkormányzat Képviselőtestületének
A Horgász Egyesületek B.A.Z. Megyei Szövetsége Küldött közgyűléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V A Horgász Egyesületek B.A.Z. Megyei Szövetsége Küldött közgyűléséről Helye: Az MSZP Miskolci székhelye 3530 Miskolc Corvin út 9 Ideje: 2016. április 23. / szombat / 9,00 óra dr. Kovács
JEGYZŐKÖNYV. Ezt követően a Veszprém Megyei Német Önkormányzat 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta az alábbi
JEGYZŐKÖNYV Készült: A Veszprém Megyei Német Önkormányzat testületének 2011. november 8-án 15 30 órai kezdettel Veszprémben, a Német Házban (Thököly u. 11.) megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak:
KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNVY
KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNVY amely felvételre került a DUNA HOUSE HOLDING Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1016 Budapest, Gellérthegy utca 17., Cg. 01-10-048384; továbbiakban: Társaság ) 2016.
JEGYZŐKÖNYV - FELJEGYZÉS JELENLÉTI ÍV
SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK LAKÁSÉPÍTÉSI ÉS FENNTARTÁSI BIZOTTSÁGA 9700 Szombathely, Kossuth L. u. 1-3. JEGYZŐKÖNYV - FELJEGYZÉS Tárgy: Lakásépítési és Fenntartási Bizottság ülése Helyszín:
Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének október 18-án (kedd) órakor megtartott nyilvános üléséről.
VESZPRÉMI NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Thököly u. 11. Szám: KOZP/927/6/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2016. október 18-án (kedd) 15.00 órakor megtartott nyilvános
A 2006. ÉVI PROGRAM VÉGREHAJTÁSÁNAK
ALFÖLDI ERDŐKÉRT EGYESÜLET 6000 Kecskemét, Külső-Szegedi út 135. Tel/fax: 00 (36) 76 321 048 Tel.: 00 (36) 76/501 600; 76/501 601; 30/431-57-73 E-mail: szulcsang@freemail.hu Nyilvántartó: Bács-Kiskum Megyei
ELNÖKSÉGI ÜLÉS 3/ április 27.
ELNÖKSÉGI ÜLÉS 3/2015 2015. április 27. MAGYAR MOTORSPORT SZÖVETSÉG ELNÖKSÉGI ÜLÉS Elnökségi ülés típusa: Tervezett Rendkívüli Időpont: 2015. április 27. 16h Helyszín: Magyar Sport Háza, 1146 Budapest,
MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE
MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 A szervezet neve: Mozgássérültek Mezőkövesdi Egyesülete Jegyzőkönyv Helye:
JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv jelenléti ívén szereplő 10 szavazásra jogosult egyesületi tag és 1 vendég
JEGYZŐKÖNYV amely készült 2011. június 25. 10 óra 30 perces kezdettel a Wikimédia Magyarország Egyesület megismételt közgyűlésén, a 1035 Budapest, Raktár utca 1. szám alatt. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv
Jegyzőkönyv. Stolár Mihály Ferenc Indítványozta, hogy a tanács az ülés napirendjét a kiküldött meghívóban foglaltak szerint fogadja el.
Szám: 08/8-6/2014 Jegyzőkönyv Készült: 2014. május 14-én 10.00 órai kezdettel a 8-as főút Térségi Fejlesztési Tanácsnak a Veszprém Megyei Önkormányzat elnöki irodájában megtartott üléséről. Jelen van a
FreeSoft Nyrt. Jegyzőkönyv 2013.04.25.
Jegyzőkönyv a FreeSoft Szoftverfejlesztő és Számítástechnikai Szolgáltató Nyrt. 2013. éves rendes közgyűléséről 2013. április 25. Helyszín: Időpont: Jelen vannak: Közgyűlés módja: Közgyűlés: 1037 Budapest,
Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint.
1 J EGYZŐKÖNYV készült a Szilikátipari Tudományos Egyesület (Székhely: 1034 Budapest, Bécsi út 122-124.) 2018. május 15-én a MESSER Hungarogáz Kft. tárgyalótermében (1044 Budapest, Váci út 117.) megtartott
KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV
KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV amely készült a Cg. 16-10-001759 számon bejegyzett EXTERNET Telekommunikációs és Internet Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (5000 Szolnok, Szapáry út 18.) 2010. április
JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2009. április 15. napján 15.30 órakor megtartott ülésén.
JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2009. április 15. napján 15.30 órakor megtartott ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal félemeleti tárgyalóterme Jelen vannak:
JEGYZŐKÖNYV. A Közgyűlés a javaslatot egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.
JEGYZŐKÖNYV Készült: 2009. január 29-én 17.00 órakor a Magyar Gószövetség közgyűlésén. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint. Dienes Péter köszönti a megjelenteket, megállapítja, hogy a Közgyűlés
Monostorapáti és Hegyesd községek Óvodai Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u Szám: 45-1/2017. J e g y z ő k ö n y v
Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Szám: 45-1/2017. J e g y z ő k ö n y v Készült: Intézményfenntartó Társulásának 2017. február 1-én /szerdán/ 19.00 órai kezdettel megtartott
Jegyzőkönyv. Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata szeptember án órakor megtartott üléséről
Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 2015. szeptember 02. - án 10.00 órakor megtartott üléséről Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint, melyet az 1. Számú
VESZPRÉMI UKRÁN NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Rózsa u. 48.
VESZPRÉMI UKRÁN NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Rózsa u. 48. Szám: KOZP/868/7/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Veszprémi Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat 2016. május 19-én
8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV
Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend Száma: 332-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete és Vigántpetend
K Ö Z G Y Ű L É S I J E GY Z Ő K Ö N Y V
K Ö Z G Y Ű L É S I J E GY Z Ő K Ö N Y V Az ŐRMESTER Vagyonvédelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság székhelye: H- 1142 Budapest, Ógyalla tér 8-9. székhelyén 2017. november 28-án (huszonnyolcadikán)
Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén.
Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:
Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2011. május 26-i üléséről
Helyszín: Polgármesteri Hivatal Tanácsterem Kezdete: 19.10 h. Jelen vannak: a jelenléti ív szerint valamint Pénzes Andrásné osztályvezető dr. Sződi Károly osztályvezető Jegyzőkönyv A Képviselő-testület