Hagyomány és közművelődés
|
|
- Adél Juhászné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Hagyomány és közművelődés 49 Hagyomány és közművelődés Egy tervezett tanácskozássorozat koncepciója Előzmény A Magyar Művelődési Intézet azóta Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Programok Koordinációs Titkársága és a Művészeti Programok Főosztálya május én Dunának, Oltnak egy a hangja címmel konferenciát rendezett Bartók Béla emlékének tiszteletére. A tanácskozáshoz műhelymegbeszélések, szűkebb körű konzultációk is kapcsolódtak, ezek a néphagyomány mellett az amatőr művészeti területek más ágait is felölelték. A konferencián elhangzott előadások szerkesztett szövegét Dunának, Oltnak egy a hangja A bartóki modell és a közművelődés címmel kiadványban jelentettük meg. A tanácskozás résztvevői egyetértettek abban, hogy Európa intézményeihez való integrációink során felértékelődnek azok a közművelődési formák, amelyek erősítik a nemzeti identitást, ezért megnő bennük a hagyományos elemek jelentősége. Meg kell ragadnunk tehát minden olyan lehetőséget, amelyek révén régiónk kulturális öröksége minél szervesebben illeszkedhet a napjaink társadalmi folyamatainak fontos részét jelentő öntevékeny közművelődésbe. Hiszen keveset tudunk azokról a próbálkozásokról, kísérletekről, eredményekről, amelyeket a hagyományos műveltség építőelemeinek a közművelődés különböző területein való fölhasználásában értünk el a Kárpát-medencében. A hagyomány és a közművelődés természetes és szerves kapcsolatának jelenségeiről, az egymásba fonódás eredményeinek elemző értékelésének szükségességéről van tehát szó.
2 50 A hagyomány Sokszor hivatkozunk a hagyományra, de nem biztos, hogy mindenki ugyanazt érti alatta. Olvashatunk, hallhatunk hagyományos kultúráról, hagyományos társadalomról, hagyományos technológiákról, hagyományos szemléletről, de itt a hagyományos többnyire régiest, túlhaladottat, netán elavultat jelent, amit szembe lehet állítani az újszerűvel, a korszerűvel. A diktatúra idején a politika is rányomta bélyegét a hagyománnyal kapcsolatos megítélésekre. A múltat végképp eltörölni akaró időkben a hagyományos jelző nem hangzott jól, ezért elé kellett tenni a haladó szócskát. Újabban mintha kevésbé lenne gyanús a hagyomány fogalma, vagy a hagyományos szóösszetétel. A szó elfogadottabbá válása talán azt jelzi, hogy egyre többen vannak, akik a hagyományban értéket látnak. Hiszen ha hagyomány szavunk történeti gyökereit keressük, alighanem a XIX. század első felének nyelvújítása felé kell tekintenünk. Az elsők között 1826-ban, Kölcseynél találkozhatunk ezzel a szóval és talán jelképnek is tekinthetjük, hogy éppen ebben a szóösszetételben: nemzeti hagyomány. A hagyomány fogalmát és jelenségét természetesen nem szűkíthetjük le a folklórra. A közigazgatásnak, vagy a településtervezésnek, az építészetnek, a kézműves mesterségeknek, a társadalom szerveződéseinek, a helytörténetnek, az oktatásnak, vagyis életünk úgyszólván minden területének szintúgy megvan a maga hagyománya. E néhány példa alapján is megfogalmazhatjuk, hogy a hagyomány elsősorban nem formai elemeket, nem a pitykét és a sujtást, nem a szoba sarkában búslakodó rokkát, vagy a ház előtt talicskába ültetett muskátlit jelenti, hanem az életformát, a gondolkodásmódot, az értékrendet. A hagyomány a célszerűséget jelenti, a földrajzi, társadalmi, természeti körülményekhez való alkalmazkodás nemzedékeken keresztül fölismert és tökéletesített stratégiáját. Magyarán az egyén, a közösség és a környezet optimális viszonyát jelenti a tárgyi és a szellemi világban egyaránt. Németh László szerint: A népek emlékezete a hagyomány. Egy nemzet válasza életkörülményeire.
3 Hagyomány és közművelődés 51 Hagyomány és közművelődés Ezért is alkalmas a hagyomány arra, hogy muníciót szolgáltasson a közművelődésnek amivel az eredményesebben betöltheti nemzetstratégia szempontból is fontos hivatását. Különösen időszerű ez a határontúli magyarság közművelődésében. Ugyanis az a tapasztalat, hogy a nemzeti vagy etnikai kisebbségi sorsban élő közösségek körében a közművelődés különböző formái erőteljesebben kötődnek az aktív tevékenységekhez. Ezen közösségek a kultúrának sokkal inkább művelői, átélői, mintsem fogyasztói annak. Nem közvetítői, sokkal inkább cselekvő megvalósítói a művelődésnek. Óriási lehetősége van tehát annak, hogy egymás munkáját megismerve kölcsönösen tanuljuk azt a módszert, amivel a közművelődési tevékenység a hagyomány talajába ereszti gyökérzetét az erőteljesebb lombozat érdekében. Mindennek érdekében fokozni kell a közművelődés szerepét a Kárpát-medencében élő népek identitástudatának erősítésében. A határon túli magyarság és a hazai nemzetiségek önazonoságának megőrzésében jelentős szerepük van a különböző amatőr művészeteknek: a verbális és a vokális műfajokban, ami az anyanyelv ápolásának is alkotóeleme (éneklés, színjátszás, vers- és prózamondás); valamint a többi műfaj (zene, tánc, képzőművészet, fotó- és filmművészet, a tárgyalkotó művészet, a népi játék, a vizuális kultúra) különböző területein. Ezek a művelődési formák ugyanis nagymértékben közösségiek, s a művészeti tevékenységen túl a közösségek összetartását is szolgálják. Hiszen minden közművelődési formának és tevékenységnek megvan a maga hagyománya, s erre alapozva bontakozhat ki eredményesen közösségépítő szerepe. A kulturális antropológia meghatározása szerint A kultúra az emberi szükségletek kielégítésére történetileg kialakított eszközök és módszerek összessége. A szükségletek kielégítésével teremtődik, illetve marad fenn a kultúra, s biztosítja annak folyamatosságát. Közös kulturális kincs Lehetővé szeretnénk tenni továbbá, hogy a magyar nyelvterületen folyó közművelődési munka tartalmi és módszertani kérdései mellett a szomszédos országok többségi népeinek és a hazai nemzetiségek öntevékeny
4 52 művelődési életéből származó tapasztalatok is bekerüljenek a Dunával és Olttal jelképezett közös szellemi áramlatba. Így valósulhat meg ezen a téren is a bartóki modell, amikor a Dunatáj tejtestvérségre ítélt népei és nemzetiségei egymás kulturális értékeiből is töltekezve, egymás stratégiáiból is tanulva eredményesebben állhatnak meg a nemzetközi globalizmus szélfúvásában. Cselekvési program Fontosnak ítéljük, hogy ezekről a jelenségekről folyamatosan szót válthassanak egymással a téma hazai és külhoni szakemberei, mégpedig a konkrét munka, az öntevékeny közművelődési tevékenység közvetlen megismerésével. A 2006 májusában szervezett tanácskozáson is többször megfogalmazódott az igény, hogy az összejöveteleket és a konzultációkat folytatni kell. A megvalósításnak két formája képzelhető el: központosított, ahol a régiókból összegyűlnek az amatőr művészetek különböző ágaival foglalkozó szakemberek; vagy térségi, amikor a Kárpát-medencei magyarság közművelődési szakembere és amatőr művelői a különböző régiókban ülnek le a közös témák megbeszélésére. Mindkét megoldásnak megvan a maga előnye és hátránya. Jelen helyzetünkben a legfontosabb szempont a költségtakarékosság. Ezért olyan lehetőségre gondoltunk, amely szerényebb ráfordítással ígér jó eredményt, s egyesíti a kétféle szervezési mód előnyeit. (A tanácskozássorozat megvalósításának finanszírozására a MMIKL novemberében pályázatot nyújtott be a Nemzeti Kulturális Alaphoz.) A szétszórtan érvényesülő jelenségek összefogása érdekében a MMIKL Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Programok Koordinációs Titkársága összefogva a Művészeti Programok Főosztályával tanácskozás-sorozatot szervez a hagyomány és közművelődés témakörében. Ezek tematikáját a néphagyomány mellett kibővítjük az amatőr művészeti tevékenység valamennyi területével. Hiszen a közművelődésnek nem minden területe működik minden térségben egyformán eredményesen, különösen az amatőr szférában figyelhető meg egy-egy ágazat erősen személyfüggő
5 Hagyomány és közművelődés 53 jellege. Ezért mindenhol és mindenkitől tanulnunk lehet és tanulnunk is kell egymástól. Elképzelésünk szerint Dunának, Oltnak egy a hangja A bartóki modell a közművelődésben című kötet szerzőinek szellemi térségeiben folyamatosan bemutatjuk a kiadványt. Ezek az alkalmak lehetőséget nyújtanak egyrészt a hagyomány és közművelődés témakörében kibontakozó és megvalósuló kezdeményezések, mozgalmak alapos megismerésére, másrész a bemutatókhoz kötődő szakmai konzultációk reményeink szerint termékenyítőleg hatnak az öntevékeny közművelődés színvonalának és hatékonyságának növelésére. A tanácskozásokon elhangzott legjobb előadások és a szellemi műhelyek bemutatkozóinak anyagát újabb kötetben jelentetjük meg, s ez, harmadrészt értékes anyaggal gazdagítja a nemzet kulturális eszköztárát. A kitűzött cél érdekében a következő térségekben kívánunk tanácskozást szervezni: Horvátországban: Drávaszög; Romániában: Székelyföld, Kolozsvár és szórványterülete, Partium; Szerbiában: Bácska és Bánát; Szlovákiában: a Csallóköz és Kassa környéke; Szlovéniában: Muraköz; Ukrajnában: Ungvár környéke; Magyarországon a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, a Hagyományok Háza és a Honismereti Szövetség összefogásával, a hazai nemzetiségek közművelődési tevékenységével kiegészítve. Egy-egy helyszínen helyi és magyarországi előadók vázolják a témakör néhány fontos szeletét, amihez a helyi szakemberek és amatőrök konzultációja kapcsolódik. Fontos esemény lesz néhány olyan közművelődési műhely együttes meglátogatása, ahol az amatőr közművelődésnek valamilyen szempontból tanulságos formájával ismerkedhetnek a résztvevők. Ezek az egymáshoz kötődő, egymásra épülő és egymást kiegészítő rendezvények üzennek is egymásnak: tapasztalatokat küldenek, kérdéseket tesznek fel, kéréseket fogalmaznak meg egymás számára. Ezek nyomán konkrét, gyakorlati alapokra helyezhetjük a különböző régiókban azonos célokkal és szemlélettel működő, de a közös nevezők ellenére
6 54 ma még igen kevés vegyértékkel kapcsolódó személyek, közösségek, közművelődési műhelyek együttműködését. Meggyőződésünk, hogy ez az eszmevándorlás ha mégoly szerény keretek között is számos tanulsággal, tapasztalattal szolgálhat, s mindenképpen megerősíti majd a résztvevőket abban, hogy nem üres frázisról van szó: a Dunának és az Oltnak meg a többi éltető forrásnak és folyónak valóban egy a hangja!
KULTÚRÁK EGYMÁSRA HATÁSA, INTERETNIKUS VISZONYOK A KÁRPÁT- MEDENCÉBEN
Köznevelési reformok operatív megvalósítása TÁMOP-3.1.15-14-2012-0001 KULTÚRÁK EGYMÁSRA HATÁSA, INTERETNIKUS VISZONYOK A KÁRPÁT- MEDENCÉBEN GONDA ZSUZSA A kutatás-fejlesztés közvetlen céljai Szakmai-módszertani
1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros
Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról
Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális
A kultúra és a művészet Beregszászi járásban való fejlesztésének 2014 2015. évekre szóló Programjáról
Берегівська районна рада Закарпатської області Beregszászi Járási Tanács Kárpátalja Р І Ш Е Н Н Я 17-ої сесії VI скликання від 31.01. 2014р. 321 м.берегово _ VI _összehívású_17_ülésszaka 2014.01.31.én
Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről
Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete a közművelődésről Kacsóta községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi közművelődési feladatok ellátása érdekében a kulturális javak
LdU Aktuell. 2010. június. Magyarországi Németek Országos Önkormányzata
Magyarországi Németek Országos Önkormányzata 1. HIVATALI HÍREK - Kisebbségi önkormányzati választások 2010 - Kérje felvételét a német névjegyzékbe! 2. OKTATÁS - Továbbképzés óvodapedagógusok számára Deggendorfban
Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről
Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében
Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület. LEADER kritériumok. Célterület kód: 580a01
Célterület kód: 580a01 Nemzetiségi hagyományok ápolása, civil szervezetek eszközbeszerzésének támogatása adottságokon alapul, vagy újszerűsége, témája miatt fontos a települések fejlődése szempontjából
Hagyományok. Háza MÓDSZERTANI NAPOK. Jó gyakorlatok és módszerek az élhető hagyományért ( október Fülek
Hagyományok Háza MÓDSZERTANI NAPOK Jó gyakorlatok és módszerek az élhető hagyományért 2017. október 12-13. Fülek dr. Sándor Ildikó Berta Alexandra dr. Agócs Gergely Babinecz Sándor Érdemes úgy tekinteni
A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.)
Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Novemberi küldöttgyűlés A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.) Program:
1. fejezet. 2. fejezet
Tartalomjegyzék 1. fejezet Nemzet, állam, kisebbség 13 1.1. A nemzetpolitika alapjai 13 1.2. Magyarok kisebbségben 17 1.2.1. A trianoni békeszerződés 17 1.2.2. A két világháború közötti időszak 18 1.2.3.
A rendelet célja. A rendelet hatálya
Belváros-Lipótváros Önkormányzatának 16/2003. (V.15.) rendelete a 20/2004. (IV.19.) rendelettel és a 15/2008. (III.19.) rendelettel és a 21/2009. (VI. 02.) rendelettel módosított egységes szerkezetbe foglalt
Visegrád Város Önkormányzatának Képviselő Testülete az évi CXL. tv a felhatalmazása alapján az alábbi rendeletet alkotja:
Visegrádi Önkormányzat 11/2001. (IX. 27.) ör. rendelete a város közművelődési feladatairól és ellátásának feltételeiről [Egységes szerkezetben a 4/2014. (III.21.) Ökt. rendelettel] Visegrád Város Önkormányzatának
Kisértékű célterületek esetén. Célterület megnevezése. Helyi termékeket előállító kistermelők, kézművesek támogatása
Az EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatóságának 58/2012. (V. 24.) számú közleménye a 76/2011. (VII. 29.) VM rendelet alapján a Helyi Stratégiák fejezetének végrehajtásához 2011-től nyújtandó
Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete. 12/2002. (IX.30.) számú. R e n d e l e t e. a helyi közművelődésről. Általános rendelkezések
Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 12/2002. (IX.30.) számú R e n d e l e t e a helyi közművelődésről Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma:
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV Tartalma: Számviteli beszámoló (mérleg, eredmény kimutatás) A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás Célszerinti kifizetések kimutatása Támogatások kimutatása A közhasznúsági
Berente Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2011.(III.24.) önkormányzati rendelete a közművelődésről
Berente Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2011.(III.24.) önkormányzati rendelete a közművelődésről Berente Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről és a muzeális
EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 29/2007. (XI.29.) rendelete
EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 29/2007. (XI.29.) rendelete A helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban önkormányzat)
Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 13/2004. (IV. 30.) rendelete. a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról
Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2004. (IV. 30.) rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2004.
c./ Az egyetemes, a nemzeti, a nemzetiségi és más kisebbségi kultúra értékeinek megismerését, a befogadás elősegítését, ezen belül :
AGGTELEK KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 3/2002.(IV.11.)SZ. RENDELETE A HELYI KÖZMŰVELŐDÉS SZABÁLYOZÁSÁRA Aggtelek Község Önkormányzatának képviselő-testülete A kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről,
Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL
Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről
Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről
Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése a muzeális intézményekről,
Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja:
Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 12/1999.(VI.01.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: A helyi közművelődésről Módosított rendelet azonosítója: 25/2003.(XI.27.)
A Dunamellék Leader Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként
A Dunamellék Leader Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként Az egyes célterületekhez tartozó kritériumok meghatározásához alapul vett LEADER alapelvek: 1. Terület alapú
HELYI PÉNZ ÉS PÉNZALTERNATÍVA. egy alternatív fejlesztési modell vidéki közösségeink rezilienciájáért. Szemerédi Eszter PhD hallgató
Felhívás kódszáma: EFOP-3.6.1-16-2016-00017 HELYI PÉNZ ÉS PÉNZALTERNATÍVA egy alternatív fejlesztési modell vidéki közösségeink rezilienciájáért Szemerédi Eszter PhD hallgató Nemzetköziesítés, oktatói,
Bojt Község Önkormányzata Képviselő- testületének 1/2019. (I. 31.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatainak ellátásáról
Bojt Község Önkormányzata Képviselő- testületének 1/2019. (I. 31.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatainak ellátásáról Bojt Község Önkormányzat Képviselő-testülete a muzeális
Iskolai közösségi szolgálat - Műhelykonferencia Eger, 2014. május 13..
Iskolai közösségi szolgálat - Műhelykonferencia Eger, 2014. május 13.. A Nemzeti Művelődési Intézet Az Emberi Erőforrások Minisztere alapította A 2012-13-ban zajlott átszervezési folyamat következtében
TÜSKEVÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 8/2004./IV.26./ RENDELETE A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL
TÜSKEVÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 8/2004./IV.26./ RENDELETE A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL - 2 - Tüskevár község önkormányzatának Képviselőtestülete" A kulturális javak védelméről
Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2011.(IV.5.) önkormányzati rendelete
Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2011.(IV.5.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Balatonfüred
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)
Szám: 02/86-12/2010. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém
BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 30/1999. (XI. 26) r e n d e l e t e BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATAIRÓL 1
BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 30/1999. (XI. 26) r e n d e l e t e BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATAIRÓL 1 A közművelődéshez való jog gyakorlása közérdek, a közművelődési
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
Program: 1. nap 9.00 9.45 Regisztráció
Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Ha problémája van a megjelenítéssel, kattintson ide. Novemberi küldöttgyűlés A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21-22-én tartja a Hotel
KultúrÁsz Közhasznú Egyesület 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: 4010 Debrecen, Pf. 25. E-mail: kulturasz@freemail.hu
KultúrÁsz Közhasznú Egyesület 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: 4010 Debrecen, Pf. 25. E-mail: kulturasz@freemail.hu Közhasznúsági jelentés 2009. Tartalom a) A számviteli beszámoló 2 b) A költségvetési
KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2011 (VII. 1.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e
KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2011 (VII. 1.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e AZ ÖNKORMÁNYZAT KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATAIRÓL Komló Város Önkormányzat Képviselő testülete a kulturális
Csátalja Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 3/2003.(III.27.) önkormányzati rendelete. a helyi közművelődésről A rendelet hatálya
Csátalja Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2003.(III.27.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről Csátalja Község Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv.
Romák az Unióban és tagállamaiban
Romák az Unióban és tagállamaiban Az Unió legnagyobb etnikai kisebbsége 10-12 millió között feltételezik létszámukat Minden országban hasonló problémákkal küzdenek Diszkrimináció a lakhatás, oktatás, egészségügy,
Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének
Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2015.(V.29.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat közművelődési és közgyűjteményi feladatairól Kunszentmárton Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
BALATONHENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2015. (XI. 25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. a helyi közművelődési feladatok ellátásáról
BALATONHENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2015. (XI. 25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a helyi közművelődési feladatok ellátásáról Balatonhenye Község Önkormányzata Képviselő-testülete a muzeális
A K ÁRPÁTIKUM KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY MUNK ÁI A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN
A K ÁRPÁTIKUM KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY MUNK ÁI A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN A KÁRPÁTIKUM ALAPÍTVÁNY FONTOSABB CÉLJAI: 1. A kárpát-medencei magyar kulturális és természeti örökségek népszerűsítése. 2. Globalizálódó
Nemzetiségi közösségi művelődési stratégia
Nemzetiségi közösségi művelődési stratégia 161 Nemzetiségi közösségi művelődési stratégia A közösségi művelődés még ma is a magyarországi nemzetiségek kultúrájának kulcsterülete, mely közvetlenül és a
Beszámoló (Kispesti Deák Ferenc Gimnázium) Gimnáziumunk, Deák és kora címmel tematikus napokat szervezett március én a Diákönkormányzat
Beszámoló (Kispesti Deák Ferenc Gimnázium) Gimnáziumunk, Deák és kora címmel tematikus napokat szervezett március 13-14-én a Diákönkormányzat bevonásával. Fontos volt, hogy diákjainak megismerhessék azokat
Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja
Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete a közmuvelodésrol A kulturális javak védelmérol és a muzeális intézményekrol, a nyilvános könyvtári ellátásról és
SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA MESTERSZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA
1 SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA MESTERSZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA I. KISEBBSÉGSZOCIOLÓGIA SZAKIRÁNYON: DR. SZABÓ-TÓTH KINGA 1. A kisebbségi identitás vizsgálata 2. Kisebbségi csoportok társadalmi
Előterjesztés. Közművelődési rendelet megalkotásáról
Előterjesztés Közművelődési rendelet megalkotásáról 1. előterjesztés száma: 36/2019 2. előterjesztést készítő személy neve: Fábián Róbert 3. előterjesztést készítésében közreműködő személy neve: Bajtek
Nemzeti értékek és hungarikumok törvényi szabályozása. Gyaraky Zoltán titkár Hungarikum Bizottság
Nemzeti értékek és hungarikumok törvényi szabályozása Gyaraky Zoltán titkár Hungarikum Bizottság Közvetlen előzmények 77/2008. (VI. 13.) OGY határozat a hungarikumok védelméről Magyar Országgyűlés: 1.
1/2002. (I. 25.) Darnózseli Önkormányzati rendelet. a közművelődésről *
1/2002. (I. 25.) Darnózseli Önkormányzati rendelet a közművelődésről * Darnózseli község Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról
SZAKMAI BESZÁMOLÓ. a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról
SZAKMAI BESZÁMOLÓ a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról Támogatás témája: Múzeumi gyűjtemények tárgyi és szellemi kulturális örökségünk című magyar-román
ŐSZI NEMZETISÉGI PEDAGÓGIAI SZAKMAI NAPOK október
ŐSZI NEMZETISÉGI PEDAGÓGIAI SZAKMAI NAPOK 2017. október 16-27. A Nemzetiségi Pedagógiai Oktatási Központ 2017. október 16-27. között szervezi meg az Őszi Nemzetiségi Pedagógiai Szakmai Napokat. Az Oktatási
Pécsi Helyi Akciócsoport
TOP-6.9.2-16-PC1-2017-00001 Útmutató helyi cselekvési tervben szereplő programjavaslatok elkészítéséhez Jelen útmutató célja a TOP-6.9.2-16-PC1-2017-00001 azonosítószámú A helyi identitás és kohézió erősítése
Helyi értéktárak létrehozása a Nemzeti Művelődési Intézet közreműködésével. Závogyán Magdolna főigazgató
Helyi értéktárak létrehozása a Nemzeti Művelődési Intézet közreműködésével Závogyán Magdolna főigazgató A Nemzeti Művelődési Intézet Az Emberi Erőforrások Minisztere alapította Részt vesz a közművelődési
FELHÍVÁS ELŐADÁS TARTÁSÁRA
FELHÍVÁS ELŐADÁS TARTÁSÁRA A FELSŐOKTATÁS NEMZETKÖZIESÍTÉSÉNEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI MILYEN LESZ AZ EURÓPAI FELSŐOKTATÁS 2020 UTÁN? KITEKINTÉSSEL A KÖZÉP-EURÓPAI TÉRSÉGRE Budapest, 2019. június 5. A Tempus
Taktaharkány civil szervezetek, alapítványok
Taktaharkány civil szervezetek, alapítványok "A TAKTAHARKÁNYI REFORMÁTUS TEMPLOMÉRT" Közhasznú (oktatási,kulturális,egyéb) 3922 Taktaharkány, Béke utca 40. képviselő: Fodor József Károly Elsődlegesen a
Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselőtestülete 22/2000. (XII.08.) sz. rendelete a közművelődésről I. RÉSZ. Általános rendelkezések.
Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselőtestülete 22/2000. (XII.08.) sz. rendelete a közművelődésről Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselőtestülete (a továbbiakban: Önkormányzat) a kulturális javak
Javaslat a Fellegi Imre Németh Béla-féle helytörténeti gyűjtemény és a Helytörténeti ÉLET-KÉP-TÁR települési értéktárba történő felvételéhez
1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez Javaslat a Fellegi Imre Németh Béla-féle helytörténeti gyűjtemény és a Helytörténeti ÉLET-KÉP-TÁR települési értéktárba történő felvételéhez Készítette:
4/2002.(II.3.) számú rendelet
1 5. számú melléklet 4/2002.(II.3.) számú rendelet Bekecs községi Önkormányzat Közművelődési feladatairól A közművelődéshez való jog gyakorlása közérdek, a közművelődési tevékenységek gyakorlása közcél.
Tematika. FDB 2209 Művelődéstörténet II. ID 2562 Magyar művelődéstörténet (Fejezetek a magyar művelődéstörténetből)
Tematika FDB 2209 Művelődéstörténet II. ID 2562 Magyar művelődéstörténet (Fejezetek a magyar művelődéstörténetből) 1. hét: A magyar művelődés korai szakaszai 2. hét: A magyarok és a IX-X. századi Európa
Áldott karácsonyi ünnepeket és boldog új évet!
Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Ha problémája van a megjelenítéssel, kattintson ide. Áldott karácsonyi ünnepeket és boldog új évet! Elnökségi értekezlet A decemberi elnökségi értekezlet
PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2019. (I. 31.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról
PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2019. (I. 31.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete a muzeális
MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERE 8701 Marcali, Rákóczi utca 11., Telefon: 85/ Ügyintéző: Németh Ildikó
MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERE 8701 Marcali, Rákóczi utca 11., Telefon: 85/501-001 E-mail:polghiv@marcali.hu Ügyiratszám: 2324/1/2018. 6. számú előterjesztés Ügyintéző: Németh Ildikó ELŐTERJESZTÉS
A Kormány nevében mellékelten benyújtom a Wacław Fełczak Alapítványról szóló törvényjavaslatot.
Iromány száma: T/17784. Benyújtás dátuma: 2017-10-10 17:15 Miniszterelnökség Parlex azonosító: K4KBTV2X0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó: Dr.
ELŐTERJESZTÉSEK. Gyomaendrőd Város Önkormányzata. Roma Nemzetiségi Önkormányzat január 23. napján tartandó rendkívüli üléséhez
ELŐTERJESZTÉSEK Gyomaendrőd Város Önkormányzata Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2015. január 23. napján tartandó rendkívüli üléséhez 1. NAPIRENDI PONT A Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2015. január 23-i ülésére
Dr. Bereczki Ibolya A Tájházszövetség tájházaink közössége a Kárpát-medencében március 21. Vidéki örökségeink a Kárpát-medencében Budapest
Dr. Bereczki Ibolya A Tájházszövetség tájházaink közössége a Kárpát-medencében 2014. március 21. Vidéki örökségeink a Kárpát-medencében Budapest Tájházak Magyarországon Több mint 300 tájház Előzmények
Magyar joganyagok /2016. (XII. 13.) Korm. határozat - a Nemzeti Tehetség Prog 2. oldal 3. felkéri az érdekelt szervezeteket, hogy működjenek köz
Magyar joganyagok - 1728/2016. (XII. 13.) Korm. határozat - a Nemzeti Tehetség Prog 1. oldal 1728/2016. (XII. 13.) Korm. határozat a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2017-2018. évi cselekvési programjáról
Budapest Főváros Terézváros Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2004. (V.25.) rendelete az Önkormányzat közművelődési feladatairól
Budapest Főváros Terézváros Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2004. (V.25.) rendelete az Önkormányzat közművelődési feladatairól Módosítás: a) 21/2009. (VI. 29.) ör. /2009. VII. 1- Budapest Főváros
Dr. Mezős Tamás, Elnök Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 1.
Dr. Mezős Tamás, Elnök Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 1. Tárgy: Roma Parlament (VIII. Tavaszmező u.6.) és Műteremház és Művészkert (VIII. József u. 37.) műemlékvédelmi
Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 26/2015. (XI.20.) önkormányzati rendelete
Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2015. (XI.20.) önkormányzati rendelete és az ezt módosító 29/2018.(XII.14.) önkormányzati rendelettel egységes szerkezetbe foglal szövege Gödöllő Város
Transznacionális Együttműködés 2014-2020. Közép-Európa 2020 és Duna. Hegyesi Béla
Transznacionális Együttműködés 2014-2020 Közép-Európa 2020 és Duna Hegyesi Béla Tartalom Az Európai Területi Együttműködés A Közép Európa program bemutatása A Közép Európa program prioritásterületei A
KIDIN Projekt: Kisebbségek identitása és integrációja művészeti eszközökkel - Konferencia- és fesztiválsorozat a jó gyakorlatok bemutatására
Szentpétery Elemér Együttható Közösségépítő Egyesület KIDIN Projekt: Kisebbségek identitása és integrációja művészeti eszközökkel - Konferencia- és fesztiválsorozat a jó gyakorlatok bemutatására Nagyecsed
DR. FAZEKAS SÁNDOR VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTER BESZÉDE A BUDAPESTI VÍZ VILÁGTALÁLKOZÓ NYITÓ PLENÁRIS ÜLÉSÉN
DR. FAZEKAS SÁNDOR VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTER BESZÉDE A BUDAPESTI VÍZ VILÁGTALÁLKOZÓ NYITÓ PLENÁRIS ÜLÉSÉN Tisztelt Királyi Felségek, Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Főtitkár Úr, Excellenciás Hölgyek és Urak!
MINDSZENTKÁLLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2015. (XI. 27.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. a helyi közművelődési feladatok ellátásáról
MINDSZENTKÁLLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2015. (XI. 27.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a helyi közművelődési feladatok ellátásáról Mindszentkálla Község Önkormányzata Képviselő-testülete
SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA BA ÉS HAGYOMÁNYOS (ÖTÉVES) KÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ HALLGATÓK SZÁMÁRA
1 SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA BA ÉS HAGYOMÁNYOS (ÖTÉVES) KÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ HALLGATÓK SZÁMÁRA DR. SZABÓ-TÓTH KINGA 1. Családon belüli konfliktusok, válás 2. Családpolitika, családtámogatási
GOMBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KULTURÁLIS KONCEPCIÓJA
GOMBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KULTURÁLIS KONCEPCIÓJA Jóváhagyva Gomba Község Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2008. (II.28.) sz. határozatával. Gomba, 2009. február 28. Lehota Vilmos sk. polgármester
Kedves Hímző Alkotó! A találkozó célja:
Kedves Hímző Alkotó! A Hagyományok Háza támogatásával 2017. május 12-13-án szervezzük meg az Országos Hímző Találkozót és Továbbképzést. Ennek keretében nyílik meg Dr. Illés Károlyné, Népi Iparművész,
TÉKA ALAPÍTVÁNY. Szamosújvár
TÉKA ALAPÍTVÁNY Szamosújvár KÜLDETÉS Alapítványunk küldetése az, hogy civil intézményes kereteket biztosítson és korszerűen megszervezze városunk és régiónk közművelődési és oktatási életét, hozzájáruljon
NTP-HHTDK Tudományos Diákkörben folyó multidiszciplináris egészségtudományi kutatások támogatása és fejlesztés Szakmai beszámoló
NTP-HHTDK-17-0049 Tudományos Diákkörben folyó multidiszciplináris egészségtudományi kutatások támogatása és fejlesztés Szakmai beszámoló Ebben a periódusban folytatódott a tehetséggondozás tudományos diákköri
TÖRTÉNELEM MESTERKÉPZÉSI SZAK MINTATANTERVE NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2016/2017. tanévtől
Felvétele Kreditpont Követelmény típusa Heti óraszám Ajánlott félév Felvétel típusa Meghirdető tanszék/intézet TÖRTÉNELEM MESTERKÉPZÉSI SZAK MINTATANTERVE NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2016/2017. tanévtől
Bököny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2014. (IV. 02.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról
Bököny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2014. (IV. 02.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról Bököny Község Önkormányzatának Képviselő Testülete a helyi közművelődési
Generációk. Probléma v. erőforrás Mi az az ifjúsági munka? Por és hamu. Tervezési környezet. 0-16 éves. 17-32 éves. 33-47 éves. 48-66 éves.
Mobilitás az ifjúsági munka módszertani szolgáltatója Generációk 33-47 17-32 0-16 48-66 67-87 Probléma v. erőforrás Mi az az ifjúsági munka? Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk: isa, por ës homou vogymuk
MATEHETSZ. Tehetséghálózati műhelybeszélgetés. Békéscsaba december 14
MATEHETSZ Tehetséghálózati műhelybeszélgetés Békéscsaba 2018. december 14 Készítette: Szűcs Judit tehetségfejlesztő óvodapedagógus 1998- szemlélődés, tevékenységközpontú program választása, adaptálása
Új szakmai továbbképzések a Nemzeti Művelődési Intézet képzési kínálatában
Új szakmai továbbképzések a Nemzeti Művelődési Intézet képzési kínálatában Szakmai fejlesztőhálózat a kistelepülésektől az agorákig országos projektzáró konferencia Hatvan, 2015. szeptember 3. Partnereink
Jánoshalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2011. (VII.01.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról
Jánoshalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2011. (VII.01.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról Jánoshalma Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság
A tánc, mint a szellemi kulturális örökség része. A Kárpát-medencei népzenekutatók délvidéki konferenciája 2006. szeptember 29 - október 1.
A tánc, mint a szellemi kulturális örökség része A Kárpát-medencei népzenekutatók délvidéki konferenciája 2006. szeptember 29 - október 1. Tartalom 1. UNESCO Egyezmény a szellemi kulturális örökség védelméről
TOP PC A HELYI IDENTITÁS ÉS KOHÉZIÓ ERŐSÍTÉSE PÉCS VÁROSÁBAN
TOP-6.9.2-16-PC1-2017-00001 A HELYI IDENTITÁS ÉS KOHÉZIÓ ERŐSÍTÉSE PÉCS VÁROSÁBAN PROJEKTADATOK A projekt megvalósítói: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Pécsi Helyi Akciócsoport Egyesület A projekt
H e g y e s d község Önkormányzata. Képviselőtestületének. a helyi közművelődésről.
H e g y e s d község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2000./III.1./ r e n d e l e t e a helyi közművelődésről. Hegyesd község Önkormányzata Képviselőtestülete a többször módosított 1990. évi LXV.
A helyi közművelődésről
Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestületének 13./2009. (VI.30) számú rendelete A helyi közművelődésről Kihirdetve : 2009. június 30. Hatályos: 2009. július 15. Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete
Magyar Fesztivál Regisztrációs és Minősítési Program
Magyar Fesztivál Regisztrációs és Minősítési Program 155 Magyar Fesztivál Regisztrációs és Minősítési Program A kutatási osztály ez évi kiemelkedő munkája mely immár nemzetközi érdeklődést is keltett a
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2014. december 31.) Tapolca Város Önkormányzatának
Magyar könyvtárosok Kárpátmedencei. hálózata
Magyar könyvtárosok Kárpátmedencei továbbképző hálózata A hőskor 2000-es évek eleje kísérleti időszak 2004. Könyvtárosok VI. világtalálkozója, kerekasztal-beszélgetés az MKE rendezésében együttműködés
Helyi értéktárak létrehozása a Nemzeti Művelődési Intézet közreműködésével
Helyi értéktárak létrehozása a Nemzeti Művelődési Intézet közreműködésével ---------------------------------------------- Závogyán Magdolna Nemzeti Művelődési Intézet főigazgató A Nemzeti Művelődési Intézet
A magyar regionális fejlesztéspolitika múltja, jelene és jövője
A magyar regionális fejlesztéspolitika múltja, jelene és jövője Együttműködési lehetőségek a magyar-horvát területfejlesztésben konferencia Eszék, 2018. február 5. A magyar regionális fejlesztés politika
TISZAKÉCSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2019. (II.28.) önkormányzati rendelete a közművelődésről
TISZAKÉCSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2019. (II.28.) önkormányzati rendelete a közművelődésről Tiszakécske Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a muzeális intézményekről, a nyilvános
A Duna Transznacionális együttműködési program bemutatása. Hegyesi Béla kapcsolattartó 2015. június
A Duna Transznacionális együttműködési program bemutatása Hegyesi Béla kapcsolattartó 2015. június A Duna Transznacionális Program (2014-2020) Ausztria, Bulgária, Csehország, Horvátország, Magyarország,
Répáshuta Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 7/2009.(III.11.) számú rendelete
Répáshuta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2009.(III.11.) számú rendelete A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Répáshuta Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (a továbbiakban Önkormányzat)
Pályázati figyelő 2010. szeptember
Jelmagyarázat Műemlék-felújításhoz pályázatok A) Magyar pályázatok kapcsolódó 1 ot (célok) i keret összege Nemzeti Kulturális Alap - NKA NKA Levéltári Szakmai Kollégiuma pályázata Magyarországi közlevéltárak
A Nemzeti Tehetség Program célkitűzései, tapasztalatai, eredményei
A Nemzeti Tehetség Program célkitűzései, tapasztalatai, eredményei Hajdúszoboszló, 2013. október 9. Jogszabályi háttér 78/2008. (VI. 13.) OGY határozat a Nemzeti Tehetség Programról 126/2008. (XII. 4.)
A Vasi Őrtorony Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként
A Vasi Őrtorony Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként Köztisztasági fürdök és mosodák létrehozása, működtetése Célterület azonosító: 1 019 100 1. A projekt
KÖZÉP-EURÓPAI KÖNYVEK A STÁTUSTÖRVÉNY ELÕZMÉNYEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK TELEKI LÁSZLÓ ALAPÍTVÁNY
KÖZÉP-EURÓPAI KÖNYVEK A STÁTUSTÖRVÉNY * ELÕZMÉNYEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK TELEKI LÁSZLÓ ALAPÍTVÁNY A STÁTUSTÖRVÉNY ELÕZMÉNYEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Teleki László Alapítvány 2002 A kötet a Teleki László Intézetben
VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8701 Marcali, Rákóczi utca 11., Telefon: 85/
VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8701 Marcali, Rákóczi utca 11., Telefon: 85/501-000 E-mail:polghiv@marcali.hu Ügyiratszám: 2177/4/2015. Ügyintéző: Németh Ildikó 6. számú előterjesztés ELŐTERJESZTÉS Marcali
Helyi fejlesztés - a TEHO-tól a társadalmi innovációig
Helyi fejlesztés - a TEHO-tól a társadalmi innovációig Gazdaságtudományi Kar Eger, 2015. november 19. Tartalom Elemzési keretek: a helyi fejlesztés fogalma, feltételrendszere A magyarországi helyi fejlesztés