JEGYZŐKÖNYV. Felelős: Jobb Gyula polgármester Határidő: azonnal
|
|
- Lili Papp
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 JEGYZŐKÖNYV Készült Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 25. napján órakor a Polgármesteri Hivatal Dísztermében megtartott soron következő nyílt testületi üléséről. Jelen vannak: Jobb Gyula polgármester Fejes Balázs alpolgármester Dr. Árva Helga jegyző Deák Ibolya, Holl Tamásné, Oberrecht Tamás, Posch János képviselők Igazoltan távol: Dr. Menyhárt Ferenc képviselő Lakosság részéről 1 fő jelent meg. Jobb Gyula polgármester Köszönti a testületi ülés résztvevőit. A polgármester megállapítja, hogy a képviselő-testület létszáma 6 fő, a képviselő-testület határozatképes. Tájékoztatja a képviselő-testületet a napirendi pontokról. Kéri a képviselőket, hogy a két napirendi ponttal kiegészített napirendi pontokat fogadják el. A képviselőtestület 6 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi határozatot hozza: Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2017. (I. 25.) határozata Kulcs Községi Önkormányzat 2017.I.25-i képviselőtestületi ülésének napirendi pontjairól Kulcs Község Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta és elfogadja az előterjesztésben meghatározott napirendi pontokat. Felelős: Jobb Gyula polgármester Határidő: azonnal 1. Polgármester, alpolgármester illetményének, tiszteletdíjának megállapítása 2. Beszámoló a polgármester előző évi, igénybe vett szabadság mértékének megállapításáról 3. A polgármester évi szabadságának ütemezése 4. A Kulcsi Polgármesteri Hivatal Adóhatóságának beszámolója a évi adóztatási tevékenységről 5. Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi munkaterve 6. Kulcs, Rákóczi utca 3903, 3558 hrsz-ú ingatlanon létesített járda és gyalogátkelő kialakításával kapcsolatos építési munkák megrendelésére vonatkozó javaslat 7. Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Adonyi Rendőrőrs kérelme az Adonyi Rendőrőrs részére felajánlott évi támogatás elszámolási határidejének meghosszabbításáról 1
2 8. Dunaújvárosi Vízgazdálkodási Építőipari és Környezetvédelmi Társulattal kötendő évi Üzemeltetési szerződés 9. Együttműködés a Mária Út Közhasznú Egyesülettel 10. Kulcsi Százholdas Pagony Óvoda és Bölcsőde nyári zárva tartása 11. Godó Tivadar ev. (2458. Kulcs, Petőfi S. u. 1/a) telekmegvásárlási kérelme 12. Egyebek 12.1.Tájékoztatás Kulcs Községi Önkormányzat egyes ingatlanainak telekkitűzéséről 12.2.Kulcs Községi Önkormányzat tulajdonában lévő, 0423/26. hrsz. alatti ingatlan művelésből kivonásának lehetősége 13. A szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól szóló 18/2016. (XII. 01.) Önkormányzati rendelet módosítása évi költségvetés fő összegeinek meghatározása 15. Közmeghallgatás időpontjának meghatározása 1. Polgármester, alpolgármester illetményének, tiszteletdíjának megállapítása Jobb Gyula polgármester Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény módosítása miatt a polgármester, alpolgármester illetménye, tiszteletdíja módosításra kerül től az előterjesztésben meghatározottak szerint. Holl Tamásné képviselő A gazdasági bizottság megtárgyalta a napirendi pontot és elfogadásra javasolja, mind a polgármester illetményét, és az alpolgármester tiszteletdíját. a) polgármester illetménye A képviselő testület 6 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi határozatot hozza: Kulcs Községi Önkormányzat képviselő-testületének 5/2017 (I.25.) KT határozata Jobb Gyula főállású polgármester illetményének megállapítása 1. Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Jobb Gyula főállású polgármester illetményét Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény (továbbiakban: Mötv.) 71. (4) bekezdésének d) pontja alapján január 1-től havi bruttó ,- Ftban; 2. Jobb Gyula főállású polgármester költségtérítését Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 71.. (6) bekezdése alapján január 1. napjától ,- Ft-ban állapítja meg. 2
3 A díj fedezete: Kulcs Községi Önkormányzat évi költségvetésének Személyi jellegű kiadások előirányzata. Felelős: Jobb Gyula polgármester Határidő: azonnal b) Alpolgármester tiszteletdíja Jobb Gyula polgármester Az Mötv. az alábbiakról rendelkezik: a társadalmi megbízatású alpolgármester tiszteletdíját a képviselő-testület állapítja meg úgy, hogy az nem haladhatja meg a társadalmi megbízatású polgármester tiszteletdíja 90%-át. A társadalmi megbízatású alpolgármester a tiszteletdíja egészéről vagy meghatározott részéről a képviselő-testülethez intézett írásbeli nyilatkozatával lemondhat. A főpolgármester-helyettes, a főállású alpolgármester, a társadalmi megbízatású alpolgármester, a megyei közgyűlés alelnöke havonta az illetményének, tiszteletdíjának 15%- ában meghatározott összegű költségtérítésre jogosult. A képviselő testület 6 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi határozatot hozza: Kulcs Községi Önkormányzat képviselő-testületélnek 6/2017 (I. 25.) KT. számú határozata Fejes Balázs Ottó alpolgármester tiszteletdíjának megállapítása 1. Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény (továbbiakban: Mötv.) 74. -a alapján Fejes Balázs Ottó társadalmi megbízatású alpolgármester tiszteletdíját január 1. napjától havi bruttó ,- Ft-ban; 2. Fejes Balázs Ottó társadalmi megbízatású alpolgármester költségtérítését január 1. napjától havi ,- Ft-ban állapítja meg. A díj fedezete: Kulcs Községi Önkormányzat évi költségvetésének Személyi jellegű kiadások előirányzata. Felelős: Jobb Gyula polgármester Határidő: azonnal 2. Beszámoló a polgármester előző évi, igénybe vett szabadság mértékének megállapításáról Dr. Árva Helga jegyző A közszolgálati tisztviselőkről szóló évi CXCIX. törvény 225/C (2) bekezdése alapján a főállású polgármester évi huszonöt munkanap alapszabadságra és tizennégy munkanap pótszabadságra jogosult. A polgármester előterjesztésére a képviselő-testület minden év február 3
4 28-ig jóváhagyja a polgármester szabadságának ütemezését. A szabadságot az ütemezésben foglaltaknak megfelelően kell kiadni, valamint igénybe venni. Minden év január 31-ig a jegyző által vezetett nyilvántartás alapján meg kell állapítani a polgármester előző évben igénybe vett szabadságának mértékét, és a ki nem adott szabadságot a tárgyévi szabadsághoz hozzá kell számítani. A polgármesternek a szabadságot az esedékesség évében, de legkésőbb a következő év március 31-ig kell igénybe venni vagy kiadni. Jobb Gyula polgármester úr a évre járó szabadságát a 6/2016 (I.27.) KT. sz. határozat szerint megállapított szabadság-ütemezés szerint vette igénybe, ki nem adott szabadsággal nem rendelkezik. A képviselőtestület 6 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi határozatot hozza: Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2017. (I.2.) KT. számú határozata a polgármester előző évi, igénybe vett szabadság mértékének megállapításáról Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a Beszámoló a polgármester előző évi, igénybe vett szabadság mértékének megállapításáról tárgyú előterjesztést, és az alábbi határozatot hozza: Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete tudomásul veszi a polgármester évi igénybe vett szabadságáról szóló jegyzői beszámolót. A polgármester a évre megállapított szabadságát a 6/2016 (I.27.) KT. sz. határozat szerint megállapított szabadságütemezés szerint vette igénybe, évre előző évi, ki nem adott szabadsággal nem rendelkezik. Felelős: Jobb Gyula polgármester Határidő: azonnal 3. A polgármester évi szabadságának ütemezése Jobb Gyula polgármester A közszolgálati tisztviselőkről szóló évi CXCIX törvény 225/C (2) bekezdése alapján A polgármester előterjesztésére a képviselő-testület minden év február 28-ig jóváhagyja a polgármester szabadságának ütemezését. A szabadság ütemezés javaslata a jegyzőkönyv melléklete. A képviselő testület 6 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi határozatot hozza: Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2017. (I.25.) határozata a polgármester évi szabadságának ütemezéséről Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a polgármester évre vonatkozó szabadságának ütemezését, melyet a mellékelt tervezet szerint jóváhagy. Felelős: Jobb Gyula polgármester 4
5 Határidő: azonnal 4. A Kulcsi Polgármesteri Hivatal Adóhatóságának beszámolója a évi adóztatási tevékenységről Jobb Gyula polgármester A helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló évi XX. törvény (3) bekezdése szerint a települési önkormányzat képviselőtestülete a jegyző beszámoltatása útján ellenőrzi az adóztatást. A jogszabályi kötelezettség alapján elkészült Kulcs Községi Önkormányzat Adóhatóságának beszámolója, mely a jegyzőkönyv melléklete. Véleménye szerint alapos, részletes, mindenre kiterjedő a beszámoló. Látszik, hogy hasznos volt még egy fő adóüggyel foglalkozó munkaerőt alkalmazni. Az 5 évre visszamenőleg kivetett adókat sokan sérelmesnek tartják, de adót mindenkinek kell fizetni, aki rendelkezik adóköteles tárggyal. Holl Tamásné képviselő Véleménye szerint van a lakosságnak egy része, aki nem akar fizetni. Szerinte is jó döntés volt alkalmazni plusz egy főt. Deák Ibolya képviselő Javasolja, ha bevezetésre kerül az ASP rendszer, akkor online adóbevallás benyújtásának a feltételeit is teremtsék meg. Érdeklődik, hogy lehetne az adófizetés alól mentesíteni az olyan nyugdíjas üdülőtulajdonosokat, akik az üdülőbe vannak bejelentve, ott életvitel szerűen élnek. Véleménye szerint nem tudják kifizetni a tetemes ingatlan adót. Esetleg átminősítéssel lehetne kedvezni az ilyen tulajdonviszonnyal rendelkezőknek. Dr. Árva Helga jegyző Az üdülőövezetben csak üdülő besorolású ingatlan lehet, ezeket az ingatlanokat nem lehet családi házzá átminősíttetni, ezt nem engedi meg a jogszabály. Ezt a Helyi Építési Szabályzat tartalmazza, melyet egyhangúlag elfogadott a képviselő testület. Jogszabály nem teszi lehetővé az adófizetés alóli mentességet, kivéve, ha a testület rendeletében méltányossági alapot megnevezve ezt lehetővé teszi. Kéri a képviselőt, hogy keressék fel az ügyfelek az ügyintézőt, mindenki a saját ingatlanára vonatkozóan részletes tájékoztatást fog kapni a lehetőségekről. Fejes Balázs alpolgármester Tájékoztatja a képviselőket, hogy új weboldal kerül bevezetésre. Az online benyújtható nyomtatványok letöltése, benyújtása folyamatban van, december végére bevezetésre kerül. Ha ügyfélkapun keresztül kerül benyújtásra, akkor hiteles is lesz a benyújtott nyomtatvány. 5
6 Jobb Gyula polgármester Tájékoztatja a képviselőket, hogy ügyfélbarátibb működést kíván megvalósítani, ennek egyik pontja lesz az online ügyintézés bevezetése. Az önkormányzatoknál a HÉSZ 2018-ban megszűnik. Helyette településképi arculati kézikönyvet kell alkotni. Már most foglalkozni kell ezzel a változással, fel kell készülni arra, hogy mit szeretnénk ebben a kézikönyvben szerepeltetni. A képviselő testület 6 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi határozatot hozza: Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2017. (I.25.) határozata a Kulcsi Polgármesteri Hivatal Adóhatóságának a évi adóztatási tevékenységről szóló beszámolójáról Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a A Kulcsi Polgármesteri Hivatal Adóhatóságának beszámolója a évi adóztatási tevékenységről szóló előterjesztést, és úgy döntött, hogy a Kulcsi Polgármesteri Hivatal Adóhatóságának a évi adóztatási tevékenységről szóló beszámolót elfogadja. Felelős: Jobb Gyula polgármester Határidő: azonnal 5. Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi munkaterve Jobb Gyula polgármester Kulcs Község Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályairól szóló 14/2014. (X. 30.) önkormányzati rendelete 14. (1) bekezdése szerint a képviselőtestületi működésének alapja a munkaterv. A évre vonatkozó munkatervet a polgármester terjeszti a Képviselő-testület elé. A képviselő testület 6 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi határozatot hozza: Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2017. (I.25.) határozata a Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi munkatervéről Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi munkaterve tárgyú előterjesztést, és úgy döntött, hogy a Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi munkatervét a mellékletben foglaltaknak megfelelő tartalommal elfogadja. 6
7 Felelős: Jobb Gyula polgármester Határidő: azonnal 6. Kulcs, Rákóczi utca 3903, 3558 hrsz-ú ingatlanon létesített járda és gyalogátkelő kialakításával kapcsolatos építési munkák megrendelésére vonatkozó javaslat Jobb Gyula polgármester Kulcs Községi Önkormányzat Kulcs, Rákóczi utca 3903, 3558 hrsz-ú ingatlanon járda és gyalogátkelő építése, létesítése tárgyában a közbeszerzésekről szóló évi CXLIII. törvény - továbbiakban: Kbt (1) bekezdése alapján közbeszerzési eljárást folytatott le, amely eljárás eredményeként május 9. napján nyertes ajánlattevővel a vállalkozási szerződés megkötésre került május 17. napján a megrendelő önkormányzat a munkaterület a vállalkozó rendelkezésére bocsátotta. A vállalkozási szerződés alapján megrendelt munkák elkészültek, azonban szükségessé vált a teljesítés során a tervezett járda nyomvonalának módosítása, illetve a tervezett gyalogátkelő áthelyezése. A nyomvonal módosításának szükségességét a létesítendő járda nyomvonalán az Invitel Távközlési Zrt tulajdonában és fenntartásában lévő távközlési optikai, rézkábel kábel elhelyezkedése okozta, amely szinte teljes hosszban ütközött a járda tervezett és lehetséges nyomvonalával. A Kulcs, belterület 3745 hrsz. alatt felvett ingatlan kerítése miatt az eredetileg tervezett helyen a gyalogátkelő 50 m-ről történő beláthatósága nem volt biztosított, a kerítés elbontásához az ingatlan tulajdonosa a korábbi nyilatkozatai ellenére nem járult hozzá. Emiatt szükségessé vált a gyalogátkelő helyének áthelyezése, az eredetileg tervezett helyszíntől 4,5 m-re az Árpád utca irányába. A beruházásnak nem képezte tárgyát a felszíni vízelvezetés megoldása, illetve a megépült járda és gyalogátkelőhely környezetében az útburkolat helyreállítása, a kapcsolódó közúti jelzőtáblák elhelyezése, illetve ezekhez csatlakozóan az itt található közművek szolgáltatói részéről a munkák elvégzéséhez szakfelügyelet igénybe vétele. Önkormányzatunk ezen munkákra árajánlatokat kért be. A legkedvezőbb árajánlatot a CUKÉP Kft. (2424 Előszállás, Árpád utca 105.) nyújtotta be, aki a járda kiépítését is végezte. Ajánlata nettó ,- Ft + ÁFA. Holl Tamásné képviselő A bizottság megtárgyalta és elfogadásra javasolja a CUKÉP Kft. ajánlatát. Oberrecht Tamás képviselő Véleménye szerint beruházásnál nem lehet meghatározni a pontos összeget. A munkálatok során derülnek ki, hogy módosítás miatt növekednek a költségek. Így volt ez a Faluház építésénél is. Ezt sajnos természetesnek tartja. Deák Ibolya képviselő Ő nem tartja ezt természetesnek. Alaposabb vizsgálatnak kellett volna történnie. Az árajánlatokat figyelembe véve a CUKÉP Kft. nem sokkal tett kedvezőbb ajánlatot, mint egy másik vállalkozó. Év eleje van, jobban oda kell figyelni a kiadásokra. 7
8 Holl Tamásné képviselő Egy építkezés költsége mindig a végelszámolásnál derül ki. Az önkormányzat lehetett volna felkészültebb is. Fejes Balázs alpolgármester Nem ért egyet a képviselőkkel. Sajnos a közművek elhelyezkedéséhez semmi köze az önkormányzatnak. Még a szolgáltatók sincsenek tisztában azzal, hogy saját közműveik ténylegesen hol helyezkednek el. Az általuk megadott térképszelvények nem volt pontosak, a legtöbb probléma ebből adódott, hiszen sem a távközlési kábelek, sem a vízi közművek nem ott helyezkednek el, ahol a szolgáltató térképén azok fel vannak tüntetve. A tényleges fekvés miatt pedig az előre tervezetten kívül újabb munkákra volt szükség annak érdekében, hogy a lefektetett közművek kiváltásra kerüljenek, illetve az építkezés során ne sérüljenek. A közművek pontos feltérképezését el kellene végeztetni, de ez horribilis összeg. A képviselő testület 6 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi határozatot hozza: Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2017. (I.25.) határozata Kulcs, Rákóczi utca 3903, 3558 hrsz-ú ingatlanon létesített járda és gyalogátkelő kialakításával kapcsolatos építési munkák megrendelésére vonatkozó javaslatról Kulcs Községi Önkormányzat képviselő-testülete megtárgyalta a Kulcs, Rákóczi utca 3903, 3558 hrsz-ú ingatlanon létesített járda és gyalogátkelő kialakításával kapcsolatos építési munkák megrendelésére vonatkozó javaslatot és az alábbi határozatot hozta: Kulcs Községi Önkormányzat a Kulcs, Rákóczi utca 3903, 3558 hrsz-ú ingatlanon létesített járda és gyalogátkelő kialakításával kapcsolatos építési munkák megrendelésére vonatkozó javaslatot elfogadja és felhatalmazza polgármesterét az előterjesztés mellékletét képező vállalkozási szerződés aláírására. A nyertes ajánlattevő: CUÉP Építőipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ( Előszállás, Árpád u. 105.) A vállalkozási díj: ,- Ft + ÁFA A beruházás fedezete: Kulcs Községi Önkormányzat évi költségvetésének Egyéb építmény beszerzés létesítés előirányzata Felelős: Jobb Gyula polgármester Határidő: február 15. 8
9 7. Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Adonyi Rendőrőrs kérelme az Adonyi Rendőrőrs részére felajánlott évi támogatás elszámolási határidejének meghosszabbításáról Jobb Gyula polgármester A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Adonyi Rendőrőrs kérelme az Adonyi Rendőrőrs részére felajánlott évi támogatás elszámolási határidejének meghosszabbítása ügyében kérelmet terjesztett elő Kulcs Községi Önkormányzat részére. A kérelemben a Rendőrőrs a részére nyújtott támogatás elszámolási határidejét február 28. napjáig kéri meghosszabbítani. Holl Tamásné képviselő A bizottság megtárgyalta a módosításra érkezett javaslatot. Érdekesnek tartották, hogy ekkora összeget nem tudtak 2016-ban elkölteni, de a kérelemnek helyt adtak. Dr. Árva Helga jegyző Véleménye szerint adminisztrációs problémák lehettek, ezért kérte a rendőrség a határidő módosítását. A képviselő testület 6 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi határozatot hozza: Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2017. (I.25.) határozata az Adonyi Rendőrőrs részére felajánlott évi támogatás elszámolási határidejének meghosszabbításáról Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a Fejér Megyei Rendőrfőkapitányság Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Adonyi Rendőrőrs kérelme az Adonyi Rendőrőrs részére felajánlott évi támogatás elszámolási határidejének meghosszabbításáról tárgyú előterjesztést, és úgy döntött, hogy a kérelemben foglaltakat helybenhagyja, és az Adonyi Rendőrőrs részére évben nyújtott ,- Ft vissza nem térítendő támogatás elszámolásának határidejét február 28. napjáig meghosszabbítja. Felelős: Jobb Gyula polgármester Határidő: azonnal 8. Dunaújvárosi Vízgazdálkodási Építőipari és Környezetvédelmi Társulattal kötendő évi Üzemeltetési szerződés Jobb Gyula polgármester A Dunaújvárosi Vízgazdálkodási Építőipari és Környezetvédelmi Társulat megküldte a évi Üzemeltetési szerződésre vonatkozó javaslatát. A évi CXLIV. törvény 45. szerint a települési önkormányzati társulási művekre a tulajdonos köthet a vízi társulattal versenyeztetés nélkül üzemeltetési szerződést. Az Üzemeltetési szerződés alapján végzi feladatait a Vízi 9
10 Társulat az általa üzemeltetett vízfolyásokon. A mai napon megérkezett a Társulat levele, melyben figyelmeztettek az első tervezetben foglalt hibákra, kéri a módosított tervezetet elfogadni. A képviselő testület 6 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi határozatot hozza: Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017. (I.25.) határozata az Dunaújvárosi Vízgazdálkodási Építőipari és Környezetvédelmi Társulattal kötendő évi Üzemeltetési szerződésről Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a Dunaújvárosi Vízgazdálkodási Építőipari és Környezetvédelmi Társulattal kötendő évi Üzemeltetési szerződésről szóló előterjesztést, és úgy döntött, hogy a Dunaújvárosi Vízgazdálkodási Építőipari és Környezetvédelmi Társulattal megköti évre az Üzemeltetési szerződést. Felhatalmazza a polgármestert, hogy a jegyzőkönyv mellékletében megtalálható Üzemeltetési szerződést annak Dunaújvárosi Vízgazdálkodási Építőipari és Környezetvédelmi Társulat által javasolt módosított tartalmával megkösse. A Társulat működésére és a feladat ellátására az Önkormányzat ,- Ft önkormányzati hozzájárulást biztosít, melynek fedezete Kulcs Községi Önkormányzat évi költségvetésének Egyéb üzemeltetési és fenntartási kiadások előirányzata Felelős: Jobb Gyula polgármester Határidő: azonnal 9. Együttműködés a Mária Út Közhasznú Egyesülettel Jobb Gyula polgármester A Mária Út Közhasznú Egyesület együttműködésünket kéri a mellékéletek szerint- a Mária Út zarándokút fenntartása tekintetében, valamint a szervezett nagy események szervezése terén. Nevezetesen: Mária Maraton, 1Úton, 40 napos Budapest-Csíksomlyó zarándoklat, valamint térségünk kulturális-vallási turizmusa megalapozásában és felfuttatásában. A javaslatban az együttműködési megállapodás részeként a Mária Útnak a település közigazgatási területén a fenntartása, jelzések karbantartása, kiegészítése, pótlása, járhatóság biztosítása szerepel. Oberrecht Tamás képviselő Kulcson az É-D útvonalon keresztül halad keresztül a Mária Út. Az utak karbantartása lesz az önkormányzat feladata. Erre a költségvetésben elkülönítésre került 50 eft. Szállás és vízi 10
11 útvonal is kialakításra került. Véleménye szerint a vízi megállóhely kialakítása lesz Kulcs előnye, hiszen a környező településeken nincs nagy dunai megállóhelye. Ez vallási turizmus lenne, keresztet, kálváriát kell felállítani. A vízi megállóhelynél Kulcsnak adottsága van pld. sátrak felállítására. Szálláslehetőség van Kulcson, nem kell az önkormányzatnak kialakítania. Holl Tamásné képviselő Véleménye szerint a szálláshely kialakítását és az utak karbantartását nem tudja megoldani az önkormányzat. Jobb Gyula polgármester Véleménye szerint az nem önkormányzati feladat, ezt egy civil szervezetnek kellene a kezébe vennie, vállalkozók bevonásával. Addig lehet támogatni, míg kötelezettséget nem állapít meg az önkormányzatnak. A képviselő testület 6 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi határozatot hozza: Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2016. (I.25.) határozata a Mária Út Közhasznú Egyesülettel való együttműködésről Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta az Együttműködés a Mária Út Közhasznú Egyesülettel tárgyú előterjesztést, és úgy döntött, 1. hogy az együttműködés megvalósulását a mellékelt tervezetek szerint támogatja; 2. Kulcs Községi Önkormányzat évi költségvetésben a zarándokturizmus fejlesztésére ,- Ft összeg forrást különít el és biztosít; 3. A Képviselő testület megbízza a polgármestert, hogy a Mária Út Egyesülettel kössön együttműködési megállapodást a zarándokturizmus közös fejlesztésére. Felelős: Jobb Gyula polgármester Határidő: folyamatos 10. Kulcsi Százholdas Pagony Óvoda és Bölcsőde nyári zárva tartása Jobb Gyula polgármester 11
12 Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete elé a Kulcsi Százholdas Pagony Óvoda és Bölcsőde benyújtotta évi zárta tartási kérelmét, az Intézmény nyári zárva tartását augusztus 1 augusztus 31. napja között tervezi. A képviselő testület 6 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi határozatot hozza: Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2017. (I.25.) határozata Kulcsi Százholdas Pagony Óvoda és Bölcsőde nyári zárva tartásáról Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a Kulcsi Százholdas Pagony Óvoda és Bölcsőde kérelmét, és az abban foglaltakat jóváhagyja. A Kulcsi Százholdas Pagony Óvoda és Bölcsőde nyári zárva tartását augusztus 1. napától augusztus 31. napjáig engedélyezi. Felelős: Jobb Gyula polgármester Határidő: azonnal 11. Godó Tivadar ev. (2458. Kulcs, Petőfi S. u. 1/a) telekmegvásárlási kérelme Jobb Gyula polgármester Godó Tivadar a mellékelt telekmegvásárlási kérelmet nyújtotta be Önkormányzatunk felé. Az ingatlan 274 m2, központi helyen fekszik, a Kossuth Lajos utca és az Árpád utca kereszteződésében, jelenleg ott Dohánybolt működik. A Dohánybolt havi ,- Ft bérleti díjat fizet Önkormányzatunk részére, mely évi ,- Ft bevételt jelent. A kérelmező által felajánlott díj: 3.500,- Ft / m2, amely azt jelenti, hogy ,- Ft vételi ajánlatot tett. Holl Tamásné képviselő A bizottság megtárgyalta a beérkezett kérelmet. Nem javasolja az értékesítését a teleknek. Belterületi ingatlanról van szó, frekventált helyen fekszik. A bérleti díj bevételt jelent az önkormányzatnak. A stratégiában volt szó arról, hogy kevés ingatlannal rendelkezik az önkormányzat. Ezért sem javasolja az értékesítését. Posch János képviselő Javasolja, hogy értékesítésre kerüljön az ingatlan. Fejes Balázs alpolgármester Nem javasolja az ingatlan értékesítését. A vállalkozóval vannak problémák, folyamatosan fizetési felszólítást kap, hiszen fél éves bérleti díj befizetésével tartozik az önkormányzatnak. A képviselő testület 4 igen szavazattal, 2 ellenszavazattal az alábbi határozatot hozza: 12
13 Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2017. (I.25.) határozata Godó Tivadar ev. (2458. Kulcs, Petőfi S. u. 1/a) telekmegvásárlási kérelme Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a Godó Tivadar ev. (2458. Kulcs, Petőfi S. u. 1/a) telekmegvásárlási kérelme tárgyú előterjesztést, és úgy döntött, hogy a kérelmet elutasítja. Felelős: Jobb Gyula polgármester Határidő: azonnal 12. Egyebek Tájékoztatás Kulcs Községi Önkormányzat egyes ingatlanainak telekkitűzéséről Jobb Gyula polgármester Az elmúlt időszakban szükségessé vált egyes önkormányzati ingatlanok telekkitűzése, illetve telekmegosztása: a) megcsúszott, Strand feletti területek újra kimérése és telekkitűzése 2665/8, hrsz.) b) megcsúszott, Hajóállomás feletti önkormányzati telkek, ingatlanok újra kimérése és telekkitűzése (2601, 2641/1, 2650, 2651, hrsz.) c) az Alba Takarékszövetkezet mögött megvásárolt új ingatlanok telekkitűzése (4106/1, hrsz.) d) az ún. gázfogadó és térsége (3987/18. hrsz.) telekkitűzése e) Sportpálya melletti, 4181 hrsz alatti ingatlan telekkitűzése és telekmegosztása a benyújtott pályázatok tartalma alapján f) Emlékpark telekkitűzése (3446, 3447 hrsz) g) a Római Katolikus Egyházzal közös temető telekmegosztása és telekkitűzése (3409. hrsz.). h) Emlékparban az Emlékmű helyének térkép szerinti kitűzése (3447. hrsz.). A munkálatokra árajánlatokat kért be, és a legkedvezőbb árajánlatot nyújtó Vincellér Földmérő Kft-t bízta meg a munkálatokkal, melyek jelenleg is folyamatban vannak. A földmérés teljes költsége a megkötött vállalkozói szerződések alapján ,- Ft, mely még nem tartalmazza az Emlékmű helyének kitűzését, mert arra még csak most kértünk árajánlatot Kulcs Községi Önkormányzat tulajdonában lévő, 0423/26. hrsz. alatti ingatlan művelésből kivonásának lehetősége Jobb Gyula polgármester Kulcs Községi Önkormányzat tulajdonában áll a Sportpálya mellett elhelyezkedő, 0423/26. hrsz. alatti szántó, melynek besorolása a tulajdoni lap szerint: Külterület. Az ingatlan sajátossága, hogy egyrészt kivett sporttelep megnevezésű terület 2,1032 ha nagyságban, másrészt szántó besorolásban is van 4372 m2, 5-ös aranykorona értékkel, a mellékelt térképszelvény szerinti megosztásban. Felmerült az a kérdés, hogy nem lenne-e szükséges az ingatlan teljes területét kivett sporttelepként nyilván tartatni, melyhez a szántó művelés alóli kivonása lenne szükséges. A terület így egységes besorolásba tartozna, és a további fejlesztési 13
14 elképzelésekhez is jobban illeszkedne. A szántó művelés alóli kivonása a Vincellér Földmérő Kft. számítása szerint ,- Ft-ba kerülne. A képviselő testület 6 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi határozatot hozza: Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2017. (I.25.) határozata a Kulcs 0423/26 hrsz-ú ingatlan művelési ágból való kivonásáról Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő testülete ügy döntött, hogy a Kulcs, Külterület 0423/26. hrsz. alatti szántó és kivett sporttelep megnevezésű ingatlan szántó területének, 4372 m2-nek művelés alóli kivonásához és kivett sporttelepnek minősítéséhez hozzájárul, annak eljárását kezdeményezi. Felelős: Jobb Gyula polgármester Határidő: március Dr. Jákics József és Dr. Jákics Józsefné Fülöp Irma ingatlanának felajánlása megvételre Jobb Gyula polgármester Dr. Jákics József és neje felajánlotta megvételre a Kulcs, belterület 2646 hrsz. alatti kivett, beépítetlen terület megnevezésű, 121 m2 területű földrészletet, továbbá a Kulcs, belterület hrsz. alatti, kivett hétvégi ház, udvar megnevezésű, 505 m2 térmértékű ingatlant. Az ingatlan vételára 1 millió Ft. Ez az ingatlan a határvonala a vis maior támogatással érintett, Hajóállomás feletti megcsúszott területnek, melyen húzódik jelenleg azt övárok. Az ingatlan megvásárlását javasolom, mert a védekezési munkálatok miatt arra nagy szükség volt és van. A képviselő testület 6 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi határozatot hozza: Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2017. (I.25.) határozata Dr. Jákics József és Dr. Jákics Józsefné Fülöp Irma ingatlanának megvételéről Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a Dr. Jákics József és Dr. Jákics Józsefné Fülöp Irma ingatlanának felajánlása megvételre tárgyú előterjesztést, és úgy döntött, hogy megvásárolja a a Kulcs, belterület 2646 hrsz. alatti kivett, beépítetlen terület megnevezésű, 121 m2 területű földrészletet, továbbá a Kulcs, belterület hrsz. alatti, kivett hétvégi ház, udvar megnevezésű, 505 m2 térmértékű ingatlant ,- Ft áron. Az előterjesztés mellékletét képező adásvételi szerződés tervezetét a Képviselő testület jóváhagyja és felhatalmazza polgármestert annak aláírására. Az ingatlan vásárlás fedezete: Kulcs Községi Önkormányzat évi költségvetésének Egyéb építmény beszerzés, létesítés és Egyéb célú telek beszerzés előirányzata. 14
15 Felelős: Jobb Gyula polgármester Határidő: azonnal 13. A szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól szóló 18/2016. (XII. 01.) Önkormányzati rendelet módosítása Dr. Árva Helga jegyző A decemberben alkotott rendeletet módosítani szükséges, mert a rossz idő miatt a tűzifa Kulcsra történő kiszállítása elmaradt, és ezért a tűzifát a rászorulók részére sem tudtuk rendelkezésre bocsátani. Kérem a rendelet módosításáról dönteni szíveskedjenek. A képviselő testület 6 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi rendeletet alkotja: Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2017. (I. 26.) önkormányzati rendelete szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól szóló, 18/2016. (XII. 01.) Önkormányzati rendelet módosításáról (a rendelet teljes szövege a jegyzőkönyv melléklete) évi költségvetés fő összegének meghatározása Jobb Gyula polgármester Tájékoztatja a képviselőket a évi költségvetés előzetes fő összegeiről. A Képviselőtestület a költségvetés tervezetét már a január 23-án tartott értekezletén egyeztette, mára csak az egyeztetésen elhangzott javaslatok költségvetésbe illesztését tárgyalják meg. Várja az esetlegesen még felmerült javaslatokat. A végleges költségvetési rendelet megalkotására a február 28-i ülésen fog sor kerülni. A képviselő testület 6 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi határozatot hozza: Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2017. (I.25.) határozata Kulcs Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a évi költségvetés előzetes, véleményező tárgyalása során a tervezetben foglaltakat elfogadta. A költségvetési tervezet fő összegei az alábbiak: Kulcs Községi Önkormányzat Bevételi és Kiadási főösszege: e Ft; Kulcsi Polgármesteri Hivatal Bevételi és Kiadási főösszege: e Ft; Százholdas Pagony Óvoda és Bölcsőde Bevételi és Kiadási főösszege: e Ft. Kulcsi Művelődési Ház és Könyvtár Bevételi és Kiadási főösszege: e Ft; Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő Testülete felhatalmazza a polgármestert, hogy a költségvetési rendelet tervezetében szerepeltesse az előkészítés időtartama alatt megismert új információk pénzügyi kihatását. A Képviselő-testület utasítja a jegyzőt, hogy a költségvetési rendelet készítse el a fenti főösszegek figyelembevételével a jogszabályok szerinti kötelező tartalommal február 28. napjáig. 15
16 Felelős: Jobb Gyula polgármester Dr. Árva Helga jegyző Határidő: február 28. Közmeghallgatás időpontjának meghatározása Jobb Gyula polgármester Javasolja, hogy a közmeghallgatás időpontja február 8-a óra legyen. A képviselő testület 6 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi határozatot hozza: Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2017. (I.25.) határozata a közmeghallgatás időpontjáról Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete úgy döntött, hogy február 8. napján órakor közmeghallgatást tart a Kulcsi Polgármesteri Hivatal Dísztermében. A közmeghallgatás témája: Kulcs Községi Önkormányzat évi költségvetése Felelős: Jobb Gyula polgármester Határidő: azonnal Mivel több hozzászólás nem volt, a polgármester a soron következő nyílt testületi ülést berekesztette. Kmf. Jobb Gyula polgármester Dr. Árva Helga jegyző Jegyzőkönyv hitelesítő: Fejes Balázs Ottó alpolgármester 16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
32
33
34
35
36
37
38
39
40
41
42
43
44
45
46
47
48
49
50
51
52
53
54
55
56
57
58
59
60
61
62
63
64
65
66
67
68
69
70
71
72
73
74
75
76
77
78
79
80
81
82
83
84
85
86
87
88
89
90
91
92
93
94
95
96
97
98
99
100
101
Előterjesztés. Tárgy: Polgármester, alpolgármester illetményének, tiszteletdíjának megállapítása
Előterjesztés 1. napirend Tárgy: Polgármester, alpolgármester illetményének, tiszteletdíjának megállapítása Tisztelt Képviselő-testület! Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény(továbbiakban:
JEGYZŐKÖNYV. Felelős: Jobb Gyula polgármester Határidő: azonnal
JEGYZŐKÖNYV Készült Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. január 18. napján 8.00 órakor a Polgármesteri Hivatal Dísztermében megtartott rendkívüli nyílt testületi üléséről. Jelen vannak:
Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. és a polgármester illetményével összefüggő kérdésekről
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A polgármester 2017. évi
a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról
SZAKÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. január 12. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatalban (3780 Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata
1. napirend. Előterjesztés
1. napirend Tárgy: A beszámolója Kulcs Községi Önkormányzat Képviselőtestületének a szociális ellátásokról szóló, 4/2015. (II. 27.) Önkormányzati rendelete 4. (3) bekezdése alapján a részére átruházott
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 21-én megtartott nyílt ülésén hozott Határozat tartalma
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2490 Pusztaszabolcs, Velencei út 2. Tel./fax: 25/273-002; 25/273-036; 25/271-833 honlap: www.pusztaszabolcs.hu e-mail: polghivatal@pusztaszabolcs.hu
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:2/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. június 24. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének
Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 24. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének JEGYZŐKÖNYVE 68/2013. (VI 24.) Öt. határozat Testületi ülés napirendjének elfogadása
a Képviselő-testület december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről
JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2017. december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről Tartalmazza: 116.- 120. (XII.19.) számú határozatokat 12/2017. (XII.19.) számú rendelet 1 JEGYZŐKÖNYV Készült:
Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről
Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 35/2014.(VII.23.) önkormányzati határozat 36/2014.(VII.23.)
Kiss Csaba polgármester
JEGYZŐKÖNYV Készült Kulcs Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. május 28-án 16.00 órakor a Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében megtartott soron következő nyílt testületi üléséről. Jelen
Készült: Nemesgörzsöny Község Önkormányzata Képviselő-testületének január 5-i nyilvános üléséről, mely 09 óra 45 perckor kezdődött.
8522 Nemesgörzsöny, Széchenyi u. 10. ikt.szám:.../2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nemesgörzsöny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 5-i nyilvános üléséről, mely 09 óra 45 perckor
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: KOZP/4657-7/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 29-én 16,30 órai kezdettel megtartott
T Á R G Y S O R O Z A T A. 1./ A közétkeztetés és az önkormányzat által üzemeltetésre átadott konyha helyzetének áttekintése.
NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2013.február 13.-án megtartott Képviselő-testületi ülésének a.) jegyzőkönyve b.) határozata c.) előterjesztése d.) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 29-én 08:00 órakor megtartott nyilvános rendkívüli üléséről.
KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. október 29-én 08:00 órakor megtartott nyilvános rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Kékkút Község Önkormányzat
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Ügyiratszám: 34-4/2013. Császártöltés Község Önkormányzatának Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült : Császártöltés község Képviselő-testületének 2013. június 4-én 8,00 órai kezdettel megtartott
K ü l s ő v a t K ö z s é g Ö n k o r m á n y z a t a. Tel: 89/ ; 20/ Fax.: 89/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V
K ü l s ő v a t K ö z s é g Ö n k o r m á n y z a t a 9532 K ü l s ő v a t, K o s s u t h u. 7 0. Tel: 89/342-090; 20/418-8690 Fax.: 89/342-090 e-mail: pmkvat@gmail.com Szám: 107-3/2014. J E G Y Z Ő K
JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Jobb Gyula polgármester Dr. Árva Helga jegyző Deák Ibolya, Holl Tamásné, Oberrecht Tamás, Posch János képviselők
JEGYZŐKÖNYV Készült Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. augusztus 30-án 16.00 órakor a Polgármesteri Hivatal Dísztermében megtartott soron következő nyílt testületi üléséről. Jelen
JEGYZŐKÖNYV. Sándor Edit bizottsági tagok
1 JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Szociális, Oktatási és Kulturális Bizottságának 2017. április 27.-én 8.00. órai kezdettel a Nyíracsádi Polgármesteri Hivatal tanácstermében
Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. ikt.szám:../2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagyacsád község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 16.-án 17 óra 30
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 26. napján megtartott üléséről. Jelen
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
2/2015. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V VÁRBALOG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. február 24-én megtartott nyilvános testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Várbalog
JEGYZŐKÖNYV. Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 9.- én, 14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 9.- én, 14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Távol maradt: Pergõ Margit Nyírõ István Punk
Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 10. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. augusztus 29-én megtartott nyilvános
Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u Tel/Fax:
Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Mártírok u. 64.)
Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8409 Úrkút, Rákóczi u. 45. 031. E-mail:jegyzourkut@vnet.hu... J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8409 Úrkút, Rákóczi u. 45. Tel.:88/230-003, 003, 88/507-031. 031. E-mail:jegyzourkut@vnet.hu...... Szám:81-15/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Úrkút Község Önkormányzati
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:29/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
JEGYZŐKÖNYV. Kisszállás Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 6-i rendkívüli nyílt üléséről
1 Kisszállás Község Önkormányzata JEGYZŐKÖNYV Kisszállás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 6-i rendkívüli nyílt üléséről 202/2015.(XI.06.) ÖK Döntés a szennyvízberuházás keretében
Kulcs, Rákóczi utca 3903, 3558 hrsz-ú ingatlanok. járda és gyalogátkelő építése, létesítése tárgyú vállalkozási szerződés módosításáról
Tájékoztató a Kulcs, Rákóczi utca 3903, 3558 hrsz-ú ingatlanon járda és gyalogátkelő építése, létesítése tárgyú vállalkozási szerződés módosításáról Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/122 Beszerzés tárgya:
JEGYZŐKÖNYVE. Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének április 11. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének
Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 11. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének JEGYZŐKÖNYVE 43/2013.(IV.11.) Öt. határozat Testületi ülés napirendjének elfogadása
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. március 31.-én 18 órakor megtartott üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. március 31.-én 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Községháza tanácskozó terme, Fő utca 14. Jelen vannak:
Jegyzőkönyv. Jelen vannak: A./ Balatonszőlős Önkormányzatának Képviselő-testület tagjai részéről: Kósáné Szakonyi Zsuzsanna képviselő
Jegyzőkönyv Készült: Pécsely Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 7-én, 17:00 órai kezdettel Balatonszőlős Község Önkormányzatának Képviselő-testületével közösen - megtartott Képviselő-testületi
J E G Y ZŐKÖNYV. 7. sz május 10.
Dunakiliti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete J E G Y ZŐKÖNYV 7. sz. 2017. május 10. Napirend: 1.) Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2016. évi ellátásáról Előadó: Kovács Andor
47/2012. (11.15.) számú Képviselő-testületi határozat
Nagyoroszi Község Önkormányzat Képviselő - testülete 9. s z á m ú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. november 15-én 17 órakor megtartott képviselő-testületi ülésről Jelen vannak: Jelenléti ív szerint,
Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 28- án megtartott ülésről.
32/15/1/2013 Zala Megye Ortaháza Jegyzőkönyv Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 28- án megtartott ülésről. Rendelet: 8/2013.(XII.1.)önkormányzati rendelet szociális tűzifa
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete augusztus 27-én órakor megtartott rendkívüli üléséről
Ügyszám: 1/8-12/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. augusztus 27-én 10.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ülés helye: Jelen vannak: Ajkai Közös
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. július 16.-án 18 órakor megtartott üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. július 16.-án 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Községháza tanácskozó terme, Fő utca 14. Jelen vannak:
Jegyzőkönyv mely Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 08.-án 9.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli ülésén készült.
1 Jegyzőkönyv mely Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. március 08.-án 9.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli ülésén készült. Napirendi pontok: 1. Előterjesztés ingatlancsere lebonyolítás
b./ Tanácskozási joggal résztvevők: Dr. Reichert László aljegyző, Fehér Ildikó jegyzőkönyvvezető
Lovászpatona Község Önkormányzata Lovászpatona, Kossuth tér 2. Szám: 85/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2017. január 19-én 18,00 órai kezdettel
Borszörcsök Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Borszörcsök Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: Svh/63-15/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december
JEGYZŐKÖNYV. 2. Beszámoló Nyíracsád Községi Önkormányzat és intézményei évi gazdálkodásáról zárszámadás.
1 JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsági ülésén a Nyíracsádi Polgármesteri Hivatal tanácstermében (4262 Nyíracsád, Petőfi tér 8.) 2017. április 27.-én
Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 15- i nyílt ülésének jegyzőkönyve
4/2013. Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 15- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 28/2013. (IV.15.) számú határozatot a Vasivíz Zrt-vel kötendő bérleti-üzemeltetési szerződés
KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9184 KUNSZIGET, JÓZSEF A. U. 2. TEL.: (96) , , FAX.
KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9184 KUNSZIGET, JÓZSEF A. U. 2. TEL.: (96) 552-003, 485-388, 485-040 FAX.: (96) 552-056 Sz.: III/1-16/2016. Jegyzőkönyv mely készült 2016. augusztus
Felsőpáhok Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8395 Felsőpáhok, Szent I. u. 67. J e g y z ő k ö n y v
Szám: 38-8/2010. Felsőpáhok Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8395 Felsőpáhok, Szent I. u. 67. J e g y z ő k ö n y v Készült: Felsőpáhok Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2010. május 27-én
K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 9 igen szavazat alapján az alábbi határozatot hozta:
Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. K I V O N A T Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2018. augusztus 01-jén megtartott rendkívüli nyilvános ülésének
JEGYZŐKÖNYV. Készült a Galambok Község Önkormányzata Képviselőtestülete január 30-án 15,30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült a Galambok Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2017. január 30-án 15,30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Bertók Ferenc polgármester, Borbás Sándor
Ászár Község Önkormányzat Képviselő-testülete Ikt. sz.: 2685/2017/A JEGYZŐKÖNYV
Ikt. sz.: 2685/2017/A JEGYZŐKÖNYV Készült: Ászár Község Önkormányzat Képviselő-testületének rendes ülésén 2017. március 16. napján, 16.00 órakor, Ászár Polgármesteri Hivatal (Ászár, Kossuth u. 16.) tanácstermében.
Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:
Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. október 26. napján de. 8.00 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzat hivatali kirendeltségének helyiségében.
JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 05-én 15,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről
JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 05-én 15,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat száma, tárgya: HATÁROZAT
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. június 27. napján megtartott üléséről. Jelen
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. április 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. április 29-én 13.00 órakor megtartott
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. március 24.- én 14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.
1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. március 24.- én 14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Pergõ Margit Nyírõ István Punk József Gerõfi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
5/2015. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V VÁRBALOG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. április 27-én megtartott testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Várbalog Község Önkormányzata
JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE Július 21. NAPJÁN MEGTARTOTT 16. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL
JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. Július 21. NAPJÁN MEGTARTOTT 16. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Határozatok száma TARTALOMJEGYZÉK a Kistelek Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. július 21-én
JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 30-án 15,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről
Ikt.szám:1298-2/2014. JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 30-án 15,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat száma,
J e g y z ő k ö n y v
Szám: 54/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Marcalgergelyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Nemesszalók,
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:20/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:17/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE. Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV
KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Karakószörcsök Község Önkormányzata Képviselő testülete 2011. február 17. napján 16.30 órai kezdettel megtartott
JEGYZŐKÖNYV. 86/2016. (XII.1.) KT-határozat Ászár Község Önkormányzat Képviselő-testülete
Ikt. sz.: 3861/2016/A. JEGYZŐKÖNYV Készült: Ászár Község Önkormányzat Képviselő-testületének ülésén 2016. december 1. napján 16.00 órakor, Ászár Polgármesteri Hivatal (Ászár, Kossuth u. 16.) tanácstermében.
K I V O N A T. Sitke Község Önkormányzata Képviselő-testülete április 26-i ülésének jegyzőkönyvéből
31/2017.(IV.26.) számú képviselő-testületi határozat Sitke Község Önkormányzata képviselő-testülete a Rác Dénes helyettes lelkész, a Nagysimonyi Evangélikus Egyházközség Sitkei Evangélikus Leányegyházközösségének
KIVONAT december 20-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2490 Pusztaszabolcs, Velencei út 2. Tel./fax: 25/273-002; 25/273-036; 25/271-833 honlap: www.pusztaszabolcs.hu e-mail: polghivatal@pusztaszabolcs.hu
Szám: 36-10/2017 Község Önkormányzat Képviselő-testületének november 23-án 17 óra 30 perckor kezdődött Nyilvános üléséről
Szám: 36-10/2017 Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. november 23-án 17 óra 30 perckor kezdődött Nyilvános üléséről Az ülés helye: Gyarmat, Tanácskozóterem Jelen vannak: Szabados Péter polgármester,
JEGYZŐKÖNYV. Makkos Dóra képviselő (5 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT
Győrladamér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 11/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Győrladamér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 4-én 16.00 órai kezdettel a Polgármesteri
JEGYZŐKÖNYV. Készült a Galambok Község Önkormányzata Képviselőtestülete január 12-én órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült a Galambok Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2017. január 12-én 17.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Bertók Ferenc polgármester, Borbás Sándor
K I V O N A T. Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének október 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.
ülésének könyvéből. 243/2015. (X.28.) határozata: Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2015. október 28-i ülés módosított napirendi pontjait elfogadja az alábbiak alapján: 1. Tájékoztató a lejárt
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének július 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. július 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 77-83/2016. (VII. 14.) számú határozatok.
d e c e m b e r é n m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l
Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: titkarsag@nagydorogonk.axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R
16/2015. /II.12./ számú képviselő-testületi határozat
a képviselő-testület 2015. február 12-i ülésének könyvéből 16/2015. /II.12./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.
Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 5- i nyílt ülésének jegyzőkönyve
1/2014. Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. február 5- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 1/2014. (II.10.) önkormányzati rendeletet az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről
K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által december 13-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
2351 Alsónémedi, Fő út 58. K I V O N A T Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2018. december 13-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből 218/2018. (XII. 13.) önkormányzati
Napirendi pontok: 1.) Beszámoló az önkormányzat év I. félévi költségvetésének végrehajtásáról Előadó: Novák Jenőné pénzügyi csoportvezető
Vásárosfalu Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2011. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a vásárosfalui polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. szeptember 13-án (kedden) 19,00 órakor megtartott
Jegyzőkönyv. Távollévő önkormányzat képviselő neve: Kovács Attila képviselő Pallagi László képviselő
Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2018. október 11. 08.00 órától 08.30 óráig a Képviselőtestület rendkívüli
JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL
JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TARTALOMJEGYZÉK Kistelek Képviselő-testület 2013. október 03-án tartott nyílt ülésének határozatairól
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Iktatószám: P-498-3/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Aba Nagyközség Képviselő-testülete 2013. február 06. napján 15:00 órakor megtartott rendkívüli nyílt ülésén Jelen vannak: Kossa Lajos polgármester
BÖGÖT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 9612 Bögöt. Assisi Szent Ferenc u. 2/A. V Ó M E G H Í
BÖGÖT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 9612 Bögöt. Assisi Szent Ferenc u. 2/A. M E G H Í V Ó Bögöt Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 15:0 a Bögöt Község Önkormányzata hivatalos helyiségében ülést tart, amelyre
dr. Endrédy Renáta osztályvezető, a Jegyző megbízottja
Balatonszőlős Község Önkormányzata B A L A T O N S Z Ő L Ő S Szám:101/20-43/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonszőlős Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 3-án, 18:00 órai
Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu
V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 2/2013. J E G Y Z Ő
KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK JANUÁR 15. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2018. JANUÁR 15. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 1/2018. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT
ülésének könyvéből. egyhangúlag az alábbi napirendeket fogadta el: Péteri Község Önkormányzatának 131/2017. (IX. 28.) számú ÖKT határozata a napirendek elfogadásáról 1.) Az önkormányzat 2017. évi költségvetésének
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. október 27. napján megtartott üléséről. Jelen
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
306 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2010. október 21. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Héri Viktor Nádasdi Frida Palsics
68/2013. (VI. 24.) Öt. határozat Tárgy: Testületi ülés napirendjének elfogadása
68/2013. (VI. 24.) Öt. határozat Tárgy: Testületi ülés napirendjének elfogadása Tiszasziget Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 44. -a, valamint
NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 3/2013. sz. jegyzőkönyve. a február 21-én megtartott üléséről
NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 3/2013. sz. jegyzőkönyve a 2013. február 21-én megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. február
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Domony Község Önkormányzat Képviselő-testületének én megtartott testületi ülésén.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Helye: Domony Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. 05.31.-én megtartott testületi ülésén. Polgármesteri Hivatal Domony, Fő út 98. Jelen vannak: jelenléti ív szerint
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának február 5. napján megtartott üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. február 5. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: Héri Viktor a bizottság elnöke, Hercegfalvi Frida bizottsági tag, Farkas Ernő polgármester, Kovácsné Pallai Valéria
Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:
Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 23. napján du. 18.00 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzati kirendeltség helyiségében. Jelen
Jegyzőkönyv. Győrfiné Papp Judit polgármester szavasára teszi az 1. napirendi pont levételét a testületi ülésről.
- 244 - Jegyzőkönyv Készült: Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 2-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Jármi Község Önkormányzata képviselő-testületének hivatali
SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE
SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE 2009. ÉVI XII. JEGYZŐKÖNYVE 2009. november 30 I ÜLÉSÉRŐL j e g y z ő k ö n y v Készült Szécsényfelfalu Önkormányzat Képviselő- testületének 2009.
JEGYZŐKÖNYV. A TESTÜLETI ÜLÉS HELYE: A Polgármesteri Hivatal díszterme.
JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: Tótkomlós Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 22-én 8,00 órai kezdettel tartott soron kívüli, nyilvános ülésén. A TESTÜLETI ÜLÉS HELYE: A Polgármesteri Hivatal
H O M O K B Ö D Ö G E
Szám: 274/2017. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. január 19. napján 18 órakor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge Község
JEGYZŐKÖNYV. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év május hó 30. napján. megtartott nyilvános üléséről. Határozatok: Sorszáma.
JEGYZŐKÖNYV Ki ssziget Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év május hó 30. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 16/2016.(V.30.) 17/2016.(V:30.) 18/2016.(V.30.) 19/2016.(V.30.)
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT
könyvéből. A Képviselő-testület 4 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi napirendeket fogadta el: Péteri Község Önkormányzatának 101/2018. (IX.20.) számú ÖKT határozata
ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. július 27-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND
1 ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. július 27-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e a.) Napirendje b.) Határozatai c.) Jegyzőkönyve d.) Mellékletek NAPIREND Napirendek:
38/2017. (IV. 25.) HATÁROZATA
1 J e l e n t é s Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. szeptember 20-i ülésének Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról Előterjesztő: Kardosné
Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és 0 tartózkodás mellett egyhangúlag elfogadta:
Jegyzőkönyv Készült: a 2013. május 2. napján de. 10.00 órakor megkezdett rendkívüli nyílt üléséről a hivatali kirendeltség helyiségében. Jelen vannak: A képviselő-testület részéről: Szabó László polgármester
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Balatonszőlős Község Önkormányzata B A L A T O N S Z Ő L Ő S Szám:101/21-34/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonszőlős Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 18-án, 18:00 órai
JEGYZŐKÖNYV EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. Rendelet: Határozatok: Amely készült 2014.április 28-i nyilvános képviselő-testületi ülésről
EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐKÖNYV Amely készült 2014.április 28-i nyilvános képviselő-testületi ülésről Rendelet: 6 /2014.(IV.29.) Önkormányzat 2013. évi költségvetési rendeletének módosítása
Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. ikt.szám:../2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagyacsád község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 3.-án 16 óra 30 perckor
Jegyzőkönyv. Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 25- én 17 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén.
Szám: D-57-8 /2013. Jegyzőkönyv Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 25- én 17 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Az ülés helye: Képviselő-testület hivatala Doba, Kossuth