SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM FRANCIA NYELVI ÉS IRODALMI TANSZÉK
|
|
- Sára Veresné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM FRANCIA NYELVI ÉS IRODALMI TANSZÉK A SZOLGA ÉS AZ ÚR VISZONYA BEAUMARCHAIS TRILÓGIÁJÁBAN Készítette: FERENCZ ÉVA Francia MA/I. évf. Készült az NTP-TDK-11-B pályázatra Pályatétel: 1. Francia irodalom (középkortól napjainkig) és irodalomtudomány
2 2011-ben végeztem a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Romanisztika-francia szakos alapképzésén. A képzés elvégzésének kritériuma egy 30 oldal terjedelmű szakdolgozat megírása volt. A dolgozat témájának egy XVIII. századi drámaíró trilógiáját választottam, ezen belül is a szolga és az úr viszonyának elemzését, valamint a zene és az ének szerepét a három műben. Ezt a témát szeretném kibővíteni tudományos diákköri dolgozatban illetve továbbgondolni a mesterképzés lezárásaként készülő szakdolgozatom keretén belül, hiszen jelenleg a Francia Nyelvi és Irodalmi Tanszék mesterszakos hallgatója vagyok. Beaumarchais trilógiáját a XVIII. század második felében írta, a francia forradalmat megelőző időszakban. Ennek következménye műveinek szabados hangvétele, és ezért különösen érdekes a szolga és az úr viszonyának elemzése bennük. A forradalom előtti francia társadalomban sok változás figyelhető meg, amelyek kihatnak az irodalomra: új színházi műfajok születnek, hétköznapi témák és szereplők jelennek meg a darabokban, megváltoznak a színházi előadások, a rendezés, az előadásmód, a kosztümök, a díszletek, a világítás, maga a színpad, sőt a nézők elhelyezkedése is. Dolgozatomat a színház szerepének elemzésével kezdtem a XVIII. század második felében. A színház fontos szerepet játszott a társadalmi életben, annak egyik elsődleges színhelye volt. A színdarabok követték az ízlés változását. A tragédia továbbra is megőrizte vezető szerepét a színházi életben, de egyre nagyobb szerepet kaptak a könnyedebb műfajok, köztük a komédia, hiszen ez a műfaj reagált a leggyorsabban a változásokra. E két műfaj mellett megjelent egy harmadik is, amely lényegében ennek a kettőnek a keveredéséből alakult ki, a dráma. 1 A műfaj elméletének kidolgozásában fontos szerepet játszott Denis Diderot, aki gondolatait az Entretiens sur Le Fils naturel [Beszélgetések A törvénytelen fiúról] és a Discours de la poésie dramatique [A drámai költészetről] című műveiben fejtette ki részletesen. Beaumarchais drámaelméleti értekezését Essai sur le genre dramatique sérieux [Esszé a drámáról] címmel adja ki 1767-ben, melyben kifejti, hogy a színház legfontosabb alapelve az, hogy a közönséget közelebb hozza a színdarabhoz. Szerinte a tragédia nem megfelelő erre a szerepre, hiszen témája általában egy múltban történő esemény, amely távol áll a jelenben élő emberektől. Ahhoz, hogy a közönség könnyebben tudjon alkalmazkodni a darabhoz, hétköznapi és az adott korhoz illő témára van szükség, hiszen így a néző szinte bele tudja élni magát a szereplő életébe. 1 DIDIER, Béatrice, Histoire de la littérature française de XVIII e siècle, Paris, Éditions Nathan, , 77-82, ,
3 Beaumarchais kiemeli azt is, hogy a színdarabokat célszerűbb prózában írni, mivel így könnyebb kifejezni a szereplők gondolatait. Úgy ítéli meg, hogy a legmegfelelőbb műfaj a dráma, hiszen mindezeknek a követelményeknek megfelel és egyszerre képes komoly és könnyedebb témákat magába foglalni. 2 Szakdolgozatomban elemeztem Beaumarchais dramaturgiáját is, amellyel megújította a színházi életet. Nagy hangsúlyt fektetett a darabok megtervezésére, hiszen már a szereplők leírásánál is minden apró részletre figyelt, - a Figaro házassága című darabban még a színészeket is kiválasztotta a különböző szerepekre az előszóban, ezen kívül konkrétan meghatározta, hogy melyik szereplőnek milyen jelmezre van szüksége, hol helyezkedik el a színpadon. A szerzői utasításokat darabjaiban mindenütt megfigyelhetjük, amelyekben arra vonatkozóan is megfogalmazza javaslatait, melyik szereplő hogyan szóljon a többiekhez, milyen hangsúllyal, gesztusokkal. 3 Beaumarchais dramaturgiáját nagyban befolyásolták spanyolországi utazásai, melyek alkalmával betekintést nyert a spanyol színházi életbe. Nagy hatással volt rá a zenés közjáték és maga a zeneiség szerepe a darabokban. Ennek a befolyásnak köszönhető A sevillai borbély megírásának ötlete is, melynek végleges változata előtt több különböző szöveg is létezett, amelyekben lényegében ugyanazt a témát fejtette ki, viszont Figaro személye és karaktere teljesen hiányzott ezekből a darabokból. Megjelenésével Beaumarchais lecsökkentette Almaviva gróf szerepét a színdarabban és kialakított egy szolga-úr viszonyt, mely többször is a komikum alapját adja. A szolga és az úr viszonyának elemzésében nagy segítségemre volt több cikk is, amelyek ezzel a témával foglalkoznak, és általánosságban vagy konkrétan elemzik Figaro karakterét vagy kapcsolatát Almaviva gróffal. Többek közt felhasználtam Béatrice Didier és Gwenhaël Ponneau Le Maître et le valet, Figures et ruses du pouvoir c. tanulmánykötetét 4, melyben felhasználtam Ponnau bevezetőjét 5, Didier Figaro barbier et dramaturge c. cikkét 6 és François Lecercle, Le sociologique, le politique et l idéologique: trois facettes de la relation au maître c. tanulmányát 7. Egy másik hasonló tanulmánykötet, Élisabeth Rallo, Le valet passé maître, Arlequin et Figaro is nagy segítséget nyújtott a 2 LIOURE, Michel, Le Drame, série «Lettres Françaises», Colin, Paris, Collection U 3 SCHERER, Jacques, La dramaturgie de Beaumarchais, p Le Maître et le valet, Figures et ruses du pouvoir, édition par DIDIER, Béatrice et PONNAU, Gwenhaël, SEDES, Paris, «Introduction» par Gwenhaël PONNAU, Le Maître et le Valet, Figures et ruses du pouvoir, p DIDIER, Béatrice, «Figaro barbier et dramaturge», dans Le Maître et le Valet, Figures et ruses du pouvoir, p LECERCLE, François, «Le sociologique, le politique et l idéologique: trois facettes de la relation au maître», dans Le Maître et le Valet, Figures et ruses du pouvoir, p
4 kutatásban 8 melyből Rallo Le Barbier de Séville ou le gai savoir 9 és a Passation de pouvoir 10 valamint Antoinette Lovichi, Le valet passé maître című tanulmányát 11 használtam fel. A cikkek tudományos eredményeit felhasználva árnyaltabban tudtam elemezni szolga és az úr viszonyának társadalmi és pszichológiai sajátosságait. Az szolga-úr viszonyt A sevillai borbély című darabban elemeztem először, majd megvizsgáltam, hogyan változik meg ez a hagyományostól kevéssé eltérő kapcsolat a trilógia másik két darabjában, a Figaro házasságában és A bűnös anyában. A sevillai borbélyban kettejük viszonyát még látszólag a gróf dominanciája jellemzi. A darab elején találkozik Figaróval, korábbi szolgájával, aki segít Almaviva grófnak, hogy elnyerje szerelmét. Érdekes módon, amikor a gróf Figaro segítségét kéri, bizonyos szempontból már ebben a darabban alárendeli magát neki, hallgat tanácsaira és teljesíti utasításait, így végül Figaro lesz a darab domináns szereplője. A Figaro házasságában kettejük viszonyát több szinten kell elemezni, hiszen a cselekmény sokkal összetettebb, mint az első színdarabban. A darab elején látszólag újra a gróf játszik uralkodó szerepet, noha Figaro még úgy érzi, hogy ő irányítja az eseményeket. Figaro irányító szerepét azonban nem Almaviva gróf veszi át, hanem a darab két női szereplője: Rozine és Suzanne, akik szerepet cserélnek, hogy Almaviva terveit meghiúsítsák. Figaro nem érti a háttérben játszódó eseményeket és kiesik szerepéből, bizonytalanná válik: így születik meg híres monológja is, melyben kifejti véleményét a korabeli társadalomról, a nemességről, saját életéről és annak viszontagságairól. Figaro elbizonytalanodása ellenére ő dominálja a szolga-úr viszonyt, hiszen a darab végén sikerül megszégyenítenie Almavivát alattvalói előtt és még vagyont is tud szerezni közben tőle. A trilógia harmadik részében, A bűnös anyában újra megváltozik a szolga-úr kapcsolat, Figaro visszaváltozik átlagos szolgává, aki mindent megtesz gazdájáért és engedelmeskedik neki. Ebben a darabban már csak néhol érezhető a szolga szellemi fölénye. Almaviva gróf és Figaro viszonyát az első két darabban az általánosságban is megfigyelhető társadalmi és morális feszültség jellemzi. Beaumarchais viszont azzal, hogy olykor-olykor felcseréli a vezető szerepeket, még inkább kiélesíti ezt a konfliktus-helyzetet. Figaro nem fél ellentmondani a grófnak, olykor nevetségessé tenni, akár mások előtt is, amit a gróf igazából észre sem vesz, és amellyel Beaumarchais egyértelművé teszi Figaro szellemi fölényét. Megállapíthatjuk, hogy Almaviva csak és 8 RALLO, Élisabeth, Le valet passé maître, Arlequin et Figaro, Paris, Ellipses, RALLO, Élisabeth, «Le Barbier de Séville ou le gai savoir» dans Le valet passé maître, Arlequin et Figaro, p RALLO, Élisabeth, «Passation de pouvoir» dans Le valet passé maître, Arlequin et Figaro, p LOVICHI, Antoinette, «Le valet passé maître» dans Le valet passé maître, Arlequin et Figaro, p
5 kizárólag társadalmi rangjában áll Figaro felett, míg morálisan, intellektuálisan, emberi kapcsolatait illetően Figaro fölénye nyilvánvaló. Szakdolgozatomban még egy problémát felvetettem, amely személy szerint közel áll hozzám: a zene és ének szerepét a trilógiában. Ez a kérdés azért is érdekes, mert a korabeli színdarabokban nincs nagy szerepe vagy egyáltalán nincs szerepe a zeneiségnek. Beaumarchais újításai közé tartozik ennek megjelenítése a színházban, mely a már említett spanyol utazásoknak köszönhető, ahol a szerzőre nagy hatást gyakoroltak a zenés közjátékok. 12 Beaumarchais szerint az énekkel és magával a zenével is ki lehet fejezni a gondolatokat, sőt ezzel még inkább alá lehet támasztani őket és egyféle érzelmi töltést kölcsönözni a mondandónak anélkül, hogy az illendőség határait átlépné. Beaumarchais elsősorban Figaro jellemzésére használja a zenét, hiszen első megjelenésekor is épp énekel, mely azt sugallja a nézőknek, hogy szabad és merész karakter, aki könnyedén forgatja a szavakat, még egy magasabb rangú szereplővel szemben is. A zene és az ének Figaro jellemének energikusságát, Rozine érzékenységét is jól illusztrálja. A zenével kapcsolatba állított könnyedség végigkíséri Figarót a trilógia első két darabján keresztül, viszont a harmadikban már elhalványul, ami a zeneiség eltűnésével is magyarázható. Magával az énekkel fejezi ki a szerelmi szenvedélyt is Beaumarchais mind Figaro és Suzanne, mind Almaviva és Rozine közt. A zenének még egy fontos szerepe van a trilógiában, mégpedig a másik szereplő megtévesztése, félrevezetése. Ilyen például Rozine gyámjának megtévesztése, amikor az álruhás Almaviva és a lány énekelve szerelmet vallanak egymásnak, viszont mivel a gyám Bartholo nem ért a zenéhez, nem érti a zene által közvetített érzelmeket, sőt olykor el is alszik, így a szerelmesek nyugodtan társaloghatnak. A zene ugyanakkor lehetőséget ad a gúnyolódásra, anélkül, hogy sértő lenne a bírált személyre vonatkozóan. Összességében megállapítható, hogy Beaumarchais trilógiája nagyban megújította a francia színházat, hozzájárult az újszerű rendezéshez, de új témákat is bevezetett, új műfajokat teremtett, jelentőséget adott a gesztusnyelvnek és a zeneiségnek. Számomra nagyon érdekes volt elemezni egy olyan társadalmi kapcsolatot, amely alapjában véve meghatározott és nem lehet kilépni belőle, viszont bizonyos helyzetekben a szolga képes arra, hogy megmutassa fölényét urával szemben. Ez a szemlélet a XVIII. század második felében végbemenő társadalmi változásokkal állítható párhuzamba. A XVIII. századi 12 CASTRICES, duc de, Figaro ou la vie de Beaumarchais, Paris, Hachette littérature,
6 színház sajátosságainak és magának az úr-szolga viszonynak az elemzését szeretném kibővíteni a továbbiakban tudományos diákköri dolgozat keretein belül, az itt bemutatott kérdéseket elemezve Marivaux darabjaiban, amelyeket Beaumarchais színháza egyik előzményének tekinthetünk. IRODALOMJEGYZÉK: BEAUMARCHAIS, Le barbier de Séville ou la précaution inutile, préface par Sylvie Servoise, Pocket, Paris, BEAUMARCHAIS, Le mariage de Figaro, Édition présentée, annotée et commentée par Michelle Béguin et Jean Goldzink, Larousse, Paris, BEAUMARCHAIS, La mère coupable, Théâtre, éd. par René Pomeau, Garnier- Flammarion, Paris, BEAUMARCHAIS, Théâtre, Chronologie et préface par René Pomeau, Garnier- Flammarion, Paris, CASTRICES, duc de, Figaro ou la vie de Beaumarchais, Hachette littérature, Paris,1973. DIDIER, Béatrice, Histoire de la littérature française de XVIIIe siècle, Paris, Éditions Nathan, Le Maître et le valet, Figures et ruses du pouvoir, édition par DIDIER, Béatrice et PONNAU, Gwenhaël, SEDES, Paris, LIOURE, Michel, Le Drame, série «Lettres Françaises», Colin, Paris, 'Collection U' POMEAU, René, Beaumarchais ou la bizarre destinée, PUF, Paris, 'Écrivains' RALLO, Élisabeth, Le valet passé maître, Arlequin et Figaro, Paris, Ellipses, SCHERER, Jacques, La dramaturgie de Beaumarchais,
Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és ú Művészetoktatási Intézmény 4032 Debrecen, Bolyai u. 29.sz. Tel.: (52) 420-377 Tel./fax: (52) 429-773 Email: bolyai29@axelero.hu Színháztörténet Színháztörténet:
magyar nyelv és irodalom - francia nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár, 1982, Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debrecen
Személyes adatok: Tegyey Gabriella Dr. habil. Tegyey Gabriella DSc egyetemi tanár, tanszékvezető Oktatási terület: francia irodalom, művészetek, fordítás Kutatási terület: irodalomtudomány Elérhetőség:
DRÁMA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Dráma emelt szint 0512 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 22. DRÁMA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Feladatok 1. Elemezze egy szabadon
A 17. századi francia klasszicizmus
A 17. századi francia klasszicizmus A 17. század közepén Franciaországban új stílus: a klasszicizmus (classis = osztály; classicus = első osztályba tartozó) Jellemzi: az antikvitás tisztelete és követése,
Szakdolgozat tartalmi és formai követelményei
Szakdolgozat tartalmi és formai követelményei készítette: Ferenczi Edéné 2009.október 14. Mi a szakdolgozat? Közgazdasági tartalmú értekezés Bizonyítja a hallgató szakterületi jártasságát Hazai és nemzetközi
A BAJNOK GIACOMO PUCCINI MŰVEINEK FELHASZNÁLÁSÁVAL ÍRTA PINTÉR BÉLA
GIACOMO PUCCINI MŰVEINEK FELHASZNÁLÁSÁVAL ÍRTA PINTÉR BÉLA 2015 tavaszán Máté Gábor felkért, hogy rendezzek a Katona József Színházban. Gondolkodási időt kértem. Már afelé hajlottam, hogy fájdalommal bár,
BSc hallgatók szakdolgozatával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport
BSc hallgatók szakdolgozatával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport Az alapszakon a záróvizsgára bocsátás feltétele szakdolgozat készítése. A szakdolgozat kreditértéke:
megnevezése: Anglisztika alapszak Az oklevélben szereplő szakképzettség Anglisztika alapszakos bölcsész Levelező Tagozat: Alapozó ismeretek
Szak megzése: Az oklevélben szereplő szakképzettség megzése: Tagozat: Anglisztika alapszak Anglisztika alapszakos bölcsész Levelező Alapozó ismeretek LBB_AN171K2 Bevezetés a kommunikációelméletbe K 9 2
Komédia: drámai műfaj; kisszerű emberek illetve kicsinyes emberi tulajdonságok ütköznek össze egymással illetve a körülményekkel. Megoldása többnyire
Komédia: drámai műfaj; kisszerű emberek illetve kicsinyes emberi tulajdonságok ütköznek össze egymással illetve a körülményekkel. Megoldása többnyire szerencsés, de legalábbis nem tragikus. Értékszerkezete:
Hans H. Ørberg Gasnier Hachette Education Jubault-Brogier. Le Maréchal Hatier
MAGÁNAK KELL GONDOSKODNIA A BESZERZÉSÜKRŐL. A 2017-2018-as tanévre előírt papíralapú tankönyvek listája (azon diákoknak, akik ezt szeretnék, lehetőségük van továbbá a tankönyv digitális változatának beszerzésére,
Francia nyelv, irodalom és kultúra (MA) FRATALM1 képzési terv
Francia nyelv, irodalom és kultúra (MA) FRATALM1 képzési terv Bölcsészettudományi Kar Kód: FRATALM1 Szükséges kredit: 120 Félévek száma: 4 Tantermi órák száma:. Gyakorlati képzés: %. Az írásos tanterv
Felvilágosodás és klasszicizmus
Felvilágosodás és klasszicizmus A felvilágosodás 17-18. századi eszmeáramlat józan ész világossága sötét középkor cél: tudatlanság leküzdése, tudományok fejlesztése, felvilágosítás, nevelés filozófiai
Á Á Á Á É É É Á Ü Á É Á ő ü ú ú ú ő ő ő ő ő ő ú ő ő ú ű ő ü ő ő ő ő ú ű ő ő ő ü Á ő ő ú ű ő ü ú ü ü ő ú ő ú ő ő ú ő ő ú ő őü ü ő ő ő ő ú ű ő ő ü Á ú ü ő ő ü ú ú ü ú ű ő ő ü ú ő ő ü ü Ó ü ü ü Ú ü ü ü ü
Ókori nyelvek és kultúrák (BA) ONKTANB2 képzési terv
Ókori nyelvek és kultúrák (BA) ONKTANB2 képzési terv Kód: ONKTANB2 Szükséges kredit: 180 Félévek száma: 6 Tantermi órák száma:. Gyakorlati képzés: %. Az írásos tanterv utolsó frissítésének ideje: Az ezen
Alapozó ismeretek A tanegység Köv. Tanóra Előfeltétel Kredit
Szak megzése: Anglisztika alapszak Az oklevélben szereplő szakképzettség megzése: Anglisztika alapszakos bölcsész Tagozat: Levelező Alapozó ismeretek LBB_AN171K2 Bevezetés a kommunikációelméletbe K 9 2
Editions Maison Des Langues. F. Chotard. Laurence Bono- Souvignet Philippe de Souza collection Barbazo. lelivrescolaire
MAGÁNAK KELL GONDOSKODNIA A BESZERZÉSÜKRŐL. A gimnazistáknak az alábbi típusú grafikus számológéppel kell rendelkezniük: "NumWorks" 2 de osztály Francia nyelv L'écume des Lettres 2 nde /livre élève Julien
ME BTK MAGYARTANÁRI MESTERKÉPZÉS (TANÁRI MA)
ME BTK MAGYARTANÁRI MESTERKÉPZÉS (TANÁRI MA) A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara (ME BTK) magyar szakos képzéseinek megtervezésekor alapvetően két tényezőt vettünk figyelembe: a hagyományos magyar
Í í É Á ö ü Ó Ü ö ü Ü í őú Ü í Í ő í Ó ú í ú í ö í ő ö ö Í í í ú ú ö ő ö ő ö ö ö í í ö ö ö ő ö í ö ő ö í ő ö í ÍÍ ö ő ü í ő ö Ü Ü ö í ő ü ü Ü í Ü Ü ö Ü Ü Ü í ö ő ű ő Ú ő ő ö ő í ö ü ő ö í ű Í Ú ö Ú ü ö
Í Ö í Í ú í Í ö ü í í í í ü í í ü ü í Ö í ü ü ü í í ü í í ő ü í í í ü ö í í í í ő í í í í í ű Ö í í Í í ö ő Í ő ü ü ő ő í í ü í Ö í Í ő Ü ö ö í ö í ö ü ü Ó ö ü ü ü ü ü í ü ü ü ö ü ö ü í Ü ü í í ú Ú ü ű
í í ö ő í í í Ö ö í ő í í í í í í Í Ó í ö ő ú ö ú í í ő ő í ö ő í ő í í í ö í í ő ü í ü ő ö í ü ö ö í ö ü ö ő ö ö í í í í ö ő ő ú ö í ő ö ö í ő ö í ő í ü ő í ü ö í í ö í í í ö í ő ö í ő ő ü ö í ő í ö ő
ő ú ő ü Í Í ü ú ö ú ö ű ö ö Á ő ő Á ú ő ú Á ö ú ö ú ő Ö ö ú ü ő ü ü ő öú ö ö ö ö ü ő ő ő ö ű ő ő ö ő ö ő ű ő ö ö ü ő ő ő Ú ü Á ö ú ő ő ő ő ő ü ő ú ő ő ö ö ő ú ö ő ü ö ö ú ü ö ő ő ü ű ö ű ű ö ö ü ö ö ő
í ő í ő ö ő í ö ö í ö ú í ú öű ő ű í ő ö í ü ő ő ő í ő ü ő ü ő ű ü ő ü ü ú ü ő ü ü ő ő ö ö ö ú ü ö í ö ö í ü ü ö ö ö í ü ü ő ő ö ő ő ő ö í ü ö ü ő ő ő ö í ö ő ö ő í É ö ü ö ö í í ő ö ú ü ö í í ő í í í
É ü ü É ü É É Ú Ó ü ü ű Ü Ú ű ü Ü Ó ü Ü Ú Ü ü ü Ó Ú ü Ü ű Ü ü Ó Ú Ú ü ü ü Ú ü Ü Ü Ú ü Ó ü ü Ü Ö Ü Ó Ü ü Ü Ü Ú Ó ü Ü ü ü ü ű Ü ű Ó Ü Ü Ü ü Ü ű Ö Ö Ő Ó É Ö ü É Ó ü ű Ú ű Ó É Ú Ú É ü Ő Ó Ő ű É Ö ű ü ü
ő ö ú ű ö ö Ö ö ő ö ö Ö ö ő ő ő ú Ó ö ő ő ú ő ő ö ő ő ö ö ö ő ő ő ö ö ő ö ü ű ő ű ő ö Á ö ő ö ő ő ű ö ő ú ö ö ű ö ő ő ő ő ő ö ö ú ű ő ü ő Ú ő ü Ű ü ö ö Ó ű ő ű ő ő ö ő ö ű ű ő ű ö ű ő ő ű ü ö ö ü ő Á ö
ó Á ü Á Á ü ó ó Í ö ú ó ö ö ö ú ö ö ö ü ö ö ó ö ö ü ú óú óú ú Í ú ó ú ú ú ú ú óú ú Á Í ó ö ú óú ó óú ú ú ó ö ü ö ö ü ú ú ü ö ó ü ö ö ü ü ö ü ó ó ó ü ó ó ó ö Á É ü ö Í ü Í ó ó ó ó ú ö ó ü ú ó ű ú ó ö ú
ó ó ú ú ő ó ő ú ú ó ű ű ú ő ű ó ó ő ő ó ó ó ú ó ó ó ő ú ó ő ő ő ó ő Ó Ó ő Ü ó ú ó Ö Ü ó ú ő ú ő ő ó ó ő ú ő ó ő ú ő ő ú ő ű Ö ú ú ó ó ő ő ó ó ó ő ú ő ó ő ő ő ó ó ú ó ő ő ó ó ő ő ő Ó ő ő ő ú ú ó ú ő ó ű
ü ö ö ú ö ü ű ö ü ö ü ö É Á Á ö Á Á Ú Á Á Á ö ú Á ö ö ü É ö Á ü ö Á ö ö ö Á ú öú ü ö ü ú Á ü ű ú ú ü Á ú ú ű ű ú ü ü Á ü ö ö ú ö ö ö ö ú ú ü ö ö ü ü ű ö ú Á ű ü ö ú ö ö ö ö ö ö ö ö ü ö ö ö Á ö ű ö ö ö
ő ű ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ű ő ű ű ű ő ő É ő ű ő ű ő ő Ú ű Ú ő Ú ű Ú ű ő ű ő ő ő Á Á Ú Á ő ő Ú ű ő ő Ó ő ű Ó ű ő Ü ő ő É ű ő ű ő Ú É ő ű Ú É ő Á É Á Ú ő ő É ő É Ü É É ű Ü ő Ú Ú Á É ő ő É ő ő Ó Ó ő ő É É Á
Í Ü Ő Ó Á Ó Á Ó Ú Á Á ó Í ű Á Ö Á Á Í Í Ü Á Á Í Ő Ú Á ú ú Í ó ö ö ö ű ö ö Á Á Á Á ó ö ó ó Á ö ö ú Á Í ű Ü ó Í ö ú ö ö Á ó ó ó Í ó ó ó ü ó ó ö ó Á ű ó ö Í Á ó ó ü ö ö ö Í ó ó ö Í ö ö ö ö ü ú ö ü Í ú ó ö
Ö É É ü ú ú ú ö ü ű ű ö ű Ó Ö É É Ó É ú ü É Ö ü ű ű ö ö ü ö ű ö ö ű ű ú ü ű ö ű ű ú ű ö ű ú ú ü ű ö ú ü ö ú ö ű ű ö ö ű ü ö ö ö ú ú ö ö ű ö ű ö ű ű ö ű ű ö ú ö ű ö ű ű ö ö ű ö ö ö ö ö Ü öü ö ü Ö É ö ü
Ú ő Ő É ó ó ő ó ú ö ó ó ó ó ö É ó ó ó ó ú ő ö ú ő ö Á ó ő ő ó ú ő ő ü ő ő ő ö ő ó ö ő ő ó ö ő ü ő ó ú ü ö ó ó ő ő ó ő ő ő ó ű ö ő ő ö ü ő ő ő ó ö ó ő ü ú ö ő ö ó ó ő ő ő ü ő ü ő ó ő ó ü ő ó ó ő ő ó ő ó
Ü É É É ű ű ű Ú Ü Ö Ü Ü ű Ó ű ű ű É ű ű Ő ű ű ű Ü ű É ű ű ű ű ű Ú É É Í É É É É É É É ű É É Ó Ö Ö Ö É Ö É É Ó Ö É Ó Ó ű É ű ű É É ű Ú É É ű ű Í ű É Ú ű ű ű É Ó Ö Ö É Í Ő Ö É ű É ű Ú É É ű É É ÓÚ É Ő
ö ő ü Ó Ö ü ö ő ü ó ő ü ü í ü ő ó ő ó ő ó ő ö ő ó ö ö ő ü ö ö ü í ő ü ü ü ő ö ó ő ó ő ü ő ö ő ü ú ő ö ő ó ő ö ö Ö ő ó ó ő ó ő ó ü ü ó ó ó ó í ő ó ő ü ö Ö ő ü ó ü ö ő ö Ö ő ü ú ü í ö Ö ő ó ó ő ü ö í É ö
ő ű ő ő ö ü ö ő ü ő ű ú Á ö ű ü ő ő ú ú ő ű ö ö ú ú ő ú ú ü ú ú ő ő ő ő ő ö ö ö ü ö ö ö ü ő ő ü ő ú Á ő öü Á ö ö ő ö ö ü ö ü ö ö ő ű ö ú ö ő ö ü ö ö ö ő ú ü ö ő ű ö ö ö ő ő ő ő ü ü ő ö ü ő ő ö ü ü ő ö
E ö t v ö s Lo r án d T u d o mányeg y e t e m B ö l cs é s z et t u d o mányi Kar. Fodor Antónia. aux XIV e -XV e siècles
E ö t v ö s Lo r án d T u d o mányeg y e t e m B ö l cs é s z et t u d o mányi Kar Fodor Antónia Les phrases conditionnelles françaises et portugaises construites avec si aux XIV e -XV e siècles című doktori
MÁRCIUS 30. MÁRCIUS 20. ÁPRILIS 20. 2013. MÁJUS 9-10.
2013. MÁJUS 9-10. A JELENTKEZÉS MÁRCIUS 20. A DOLGOZAT KIVONATÁNAK MÁRCIUS 30. HATÁRIDEJE: LEADÁSI HATÁRIDEJE: A DOLGOZAT LEADÁSÁNAK HATÁRIDEJE: ÁPRILIS 20. PÁLYÁZHATÓ SZAKOSZTÁLYOK: Angol nyelv és irodalom
Személyes és szakmai hatékonyság tantárgy bemutatása
Személyes és szakmai hatékonyság tantárgy bemutatása TÁMOP-2.2.4-08/1.-2009-0008 A foglalkozási rehabilitációs koordinátor képzés adaptációja Szlovéniába A projekt az EU társfinanszírozásával az Új Magyarország
SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A program címe : A prózai műfajok változásai a felvilágosodás korában
OTKA Nyilvántartási szám : T 043374 Zárójelentés SZAKMAI BESZÁMOLÓ A program címe : A prózai műfajok változásai a felvilágosodás korában A felvilágosodás kutatásának különösen fontos részét képezik a prózai
Előadás címe: Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar bemutatása
Előadás címe: Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar bemutatása Károli Gáspár Református Egyetem Alapítása: Magyarországi Református Zsinat, 1993. február 24. Elvész az én népem, mivelhogy
abgang abszurd abszurd dráma adaptáció burleszk
FOGALOMTÁR abgang (német) Elmenetel, kimenetel. Így nevezik a színész vagy énekes hatásos távozását a színpadról. Abgangmondat: hatásos, csattanós, tapsot provokáló mondat, mielőtt a színész távozna a
TÁJÉKOZTATÓ AZ OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS DIPLOMAMUNKÁJÁNAK KÖVETELMÉNYEIRŐL
TÁJÉKOZTATÓ AZ OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS DIPLOMAMUNKÁJÁNAK KÖVETELMÉNYEIRŐL ~ ~ TÁJÉKOZTATÓ AZ OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS DIPLOMAMUNKÁJÁNAK KÖVETELMÉNYEIRŐL Az Osztatlan tanárképzés zárásaként Diplomamunkát kell
Az Ének-zenei Tanszék SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖREI ősz
Az Ének-zenei Tanszék DOLGOZATI TÉMAKÖREI A DOLGOZAT TÉMÁJA Asztalos Bence 1. Koncert-pedagógia, közönségnevelés óvodás kortól 2. Kreativitás és vállalkozókészség fejlesztése az ének-zene oktatásban. 3.
Dr. habil. Simonffy Zsuzsanna Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (
Általános információk Dr. habil. Simonffy Zsuzsa egyetemi docens PTE BTK Romanisztika Intézet Francia Tanszék 7624 Pécs, Ifjúság útja 6. Iroda: D épület, 344. szoba Tel.: +36 72 503600 /24952 simonffy.zsuzsanna@pte.hu
Készítette: Dr. Knorrné Csányi Zsuzsanna könyvtárvezető. Budapest, 2010. december 15.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Könyvtárának Gyűjtőköri Szabályzata Készítette: Dr. Knorrné Csányi Zsuzsanna könyvtárvezető Budapest, 2010. december 15. A Színház- és Filmművészeti Egyetem Könyvtárának
Goldoni bemutató a Katonában
1. oldal, összesen: 6 oldal Írja be az e-mail címét! Feliratkozás név: jelszó: Bejelentkezés Goldoni bemutató a Katonában A karnevál utolsó éjszakája című Goldoni-művet mutatja be Zsámbéki Gábor rendezésében
A felvilágosodás korának magyar irodalma
A felvilágosodás korának magyar irodalma Katona József életrajz és értelmezés [http://www.kiad.hu Elemzések menü] Labádi Gergely SZTE BTK Klasszikus Magyar Irodalom Tsz. labadig@primus.arts.u-szeged.hu
Diana Soto. Az ártatlan bűnös
Diana Soto Az ártatlan bűnös Előszó Diana Soto egy fiatal, tehetséges, szárnyait bontogató kreatív lélek. Első verseskötete után (Nézz fel a Holdra) egy komoly, tartalmas történelmi drámával jelentkezett
További olvasnivaló a kiadó kínálatából:
A század További olvasnivaló a kiadó kínálatából: Giorgio Agamben: A profán dicsérete Bojtár Endre: Hazát és jövőt álmodánk... Joseph Brodsky: Velence vízjele Jacques Roubaud: Költészet és emlékezet Steven
Hachette Education Nemzedékek tudàsa Hachette Education
AU COLLEGE (6ème > 3ème), LES MANUELS SCOLAIRES SONT FOURNIS PAR L'ETABLISSEMENT CONTRE UNE CAUTION ainsi que les cahiers d'exercices qui seront vendus aux élèves Pour les Collégiens une Calculatrice est
Értékelési és ellenőrzési módszerek, eljárások és szabályok az indítani tervezett pedagógia alapképzési szakon
Értékelési és ellenőrzési módszerek, eljárások és szabályok az indítani tervezett pedagógia alapképzési szakon ME BTK Neveléstudományi Tanszék 2007 Az ismeretek ellenőrzése Az ismeretek ellenőrzése a kurzusok
A Harlekin mesés bábjai beköltöztek a Bóbitába. Írta: Major Zoltán január 17. csütörtök, 20:04
Új kiállításban gyönyörködhetnek a Bóbita Bábmúzeum látogatói: az egri Harlekin Bábszínház néhány előadásának míves és nagyméretű bábjai és díszletei köszöntik az ide betérőt. A Harlekin Bábszínház - ahol
2019-ben felvett hallgatóknak
TANEGYSÉGLISTA (MA) 2019-ben felvett hallgatóknak Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv
A 7 Oscar-díjat elnyert film színpadi változatát 2014 nyarán mutatta be a Disney Theatrical Production Londonban.
romantikus komédia Fordította: Szabó T. Anna Bemutató: 2017. június 9-10. Madách Színház A Madách Színház 2017. június 9-10-én mutatja be a című romantikus komédiát. A művet Tom Stoppard és Marc Norman
Romanisztika alapszak (BA) olasz szakirány
Romanisztika alapszak (BA) olasz szakirány 2015-től felvett hallgatóknak Jelek, rövidítések: D = szakdolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium V = vizsga Z = záróvizsga k = kötelező tanegység kv = kötelezően
Hans H. Ørberg Gasnier Hachette Education Jubault-Brogier. Le Maréchal Hatier
MAGÁNAK KELL GONDOSKODNIA A BESZERZÉSÜKRŐL. A 2018-2019-as tanévre előírt papíralapú tankönyvek listája (azon diákoknak, akik ezt szeretnék, lehetőségük van továbbá a tankönyv digitális változatának beszerzésére,
BMF SZMSZ 22. melléklete TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI SZABÁLYZAT. Budapest, 2001 június
BMF SZMSZ 22. melléklete TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI SZABÁLYZAT Budapest, 2001 június T A R T A L O M J E G Y Z É K Oldal 1. Tudományos Diákkör.2. 2. A Tudományos Diákköri munka.. 2. 3. A Főiskolai Tudományos
Végső szakmai beszámoló: Pascal Gondolatok című művének filozófiai rekonstrukciója és fordítása
Végső szakmai beszámoló: Pascal Gondolatok című művének filozófiai rekonstrukciója és fordítása A kutatás legfőbb célja Pascal Gondolatok című művének filozófiai rekonstrukciója és a mű egy új magyar fordításának
Á Ő ö Ö ő ú ő ö ő ú ö ő ö Á Ö ö Í ö ő ő ü ü ű ő Í ő ü ö ö ő ö ö ő Í ü ű Í Í Á Í Á Áú ú Í Ü ö ö É ú ü ö ú ö ü Í ő Á ő ü ő Á ú Ö Í Á Í ú Á ű Á ú ú Á ű ő ö ö ö ü ő Á Á Á Á Ő Á Á Ő É Á Á ö Í ő ü ü ü ö Á Í
Hans H. Ørberg Gasnier Hachette Education Nathan. Jubault-Brogier. Le Maréchal Hatier
DIÁKNAK MAGÁNAK KELL GONDOSKODNIA A BESZERZÉSÜKRŐL. 2de-os osztály Langues Portfolio européenne des Langues 15 ans et + Didier code: 4729158 Français Calliopée 2de / format compact Nathan 978-2091728544
HOGYAN ÍRJUNK ÉS ADJUNK ELŐ NYERTES TDK T?
HOGYAN ÍRJUNK ÉS ADJUNK ELŐ NYERTES TDK T? KÁROLY DÓRA, KATONA BÁLINT ORVOSTECHNIKA SZAKOSZTÁLY 2016. MÁJUS 05. TÉMA Témaválasztás > ami érdekel Téma jelentősége (ha jelentős téma, nagyobb esély van a
Oktatói Munka Hallgatói Véleményezésének kérdőíve 2011/12 őszi félév. egyoktatós kurzusok
Oktatói Munka Hallgatói Véleményezésének kérdőíve 2011/12 őszi félév Tisztelt Hallgatónk! egyoktatós kurzusok Az ELTE igen fontosnak tartja, hogy megismerje, hogyan vélekednek a hallgatók az oktatók munkájáról.
1. A tehetségprogram vezetősége 2. A tehetségprogram felépítése
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara biztosítani kívánja azt, hogy a tantervben szereplő képzési lehetőségeknél többre vágyó tehetséges hallgatók lehetőséget kapjanak
Horvátország mesterképzés pontrendszer 2018/2019
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által a 2018/2019-es tanévben szülőföldi felsőoktatási mester képzésben részt vevő horvát állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek
Geográfus MSc és Földtudomány MSc szakos hallgatók diplomamunkájával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport
Geográfus MSc és Földtudomány MSc szakos hallgatók diplomamunkájával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport A mesterszakon a záróvizsgára bocsátás feltétele diplomamunka
ME BTK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM RÖVID CIKLUSÚ TANÁRKÉPZÉS. Mintatanterv
ME BTK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM RÖVID CIKLUSÚ TANÁRKÉPZÉS Mintatanterv 017 szeptemberétől országos szinten új rendszerű tanárképzés jelenik meg a felsőoktatásban, mivel a korábbi, bolognai rendszerű tanárképzések
MILYEN VÁROST, MILYEN TERET?
KITEKINTÉS Manuel Castells és a francia városszociológia néhány aspektusa Franciaországban talán a 70-es években bontakoztak ki a legjobban az urbanizációs olyamatokat és jelenségeket érint ő viták. Jelen
A földrajztanárképzés rövid története az ELTE-n
A földrajztanárképzés rövid története az ELTE-n A budapesti földrajztanárképzés az Eötvös Loránd Tudományegyetemen jelenleg a Földrajzés Földtudományi Intézet Földrajztudományi Központjához kapcsolódik.
TÉZISEK. HARRY POTTER HÉT ARCA: J. K. Rowling regénysorozatának hét irodalomelméleti megközelítése
TÉZISEK HARRY POTTER HÉT ARCA: J. K. Rowling regénysorozatának hét irodalomelméleti megközelítése J. K. Rowling tíz évig írta regénysorozatát, így egy utolsó szegletéig jól átgondolt művel van dolgunk.
DEBRECENI EGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR UNIVERSITY OF DEBRECEN FACULTY OF ARTS
Debreceni Egyetem BTK Útmutató szakdolgozatok készítéséhez (A Debreceni Egyetem Tanulmányi és vizsgaszabályzatának alapján) Az egységes, osztatlan képzésben, az alapképzésben, (BSc, BA), mesterképzésben
Szakdolgozat / diplomamunka benyújtásának folyamata (alapképzés, mesterképzés 2018/19/1)
Szakdolgozat / diplomamunka benyújtásának folyamata (alapképzés, mesterképzés 2018/19/1) Jelen dokumentumban foglaljuk össze, hogy mely lépésekből áll a szakdolgozat benyújtása és a tényleges benyújtást
DRÁMA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Dráma középszint 0912 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 20. DRÁMA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM I. EGYSZERŰ, RÖVID VÁLASZT IGÉNYLŐ FELADATOK
Magyar nyelv és irodalom (MA) MAGTALM1 képzési terv
Magyar nyelv és irodalom (MA) MAGTALM1 képzési terv Bölcsészettudományi Kar Kód: MAGTALM1 Szükséges kredit: 120 Félévek száma: 4 Tantermi órák száma:. Gyakorlati képzés: %. Az írásos tanterv utolsó frissítésének
I. Az értekezés célkitűzése, a téma körülhatárolása
I. Az értekezés célkitűzése, a téma körülhatárolása A dolgozatban az antik szerelmi regény egyik képviselőjének, Kharitónnak Khaireas és Kallirhoé című regényét vesszük vizsgálat alá. A mű Kr. e I. század
MAGYARTANÁR Általános iskolai tanárképzés. MAGYARTANÁR Általános iskolai tanárképzés
MAGYARTANÁR Általános iskolai tanárképzés A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara a magyar szakos képzésk megtervezésekor alapvetően két tényezőt vett figyelembe: a hagyományos magyar szakos képzés
megnevezése: Anglisztika alapszak Az oklevélben szereplő szakképzettség Anglisztika alapszakos bölcsész Nappali Tagozat: Alapozó ismeretek A tanegység
Szak megzése: Az oklevélben szereplő szakképzettség megzése: Tagozat: Anglisztika alapszak Anglisztika alapszakos bölcsész Nappali Alapozó ismeretek tanóra Előfeltétel* Kredit NBB_AN171K2 Bevezetés a kommunikációelméletbe
A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:
Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység
INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZAKISKOLA TANMENET. Osztályközösség-építő Program tantárgy. 9. évfolyam
INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZAKISKOLA TANMENET Osztályközösség-építő Program tantárgy 9. évfolyam Tanítási hetek száma: 36 Heti óraszám: 1 Éves óraszám: 36 Jóváhagyta: Boros
Félévi óraszám Ajánlott félév. Követelmény. Heti óraszám. Felvétel típusa. Kreditpont. Felvétele. típusa
Felvétele Kreditpont Követelmény típusa Heti óraszám Félévi óraszám Ajánlott félév Felvétel típusa Szabadon választható Minor Más szakon Meghirdető tanszék/intézet MAGYAR ALAPSZAK (BA) TANTÁRGYLISTÁJA
Berlitz 1. szint KER szint A 1
Társalgási Berlitz 1. szint KER szint A 1 A tanuló képes általános kifejezéseket és egész egyszerű mondatokat használni és megérteni. Képes személyes adatokra vonatkozó kérdések megfogalmazására illetve
Szakdolgozat tájékoztató
Szakdolgozat tájékoztató Úr Balázs Meg kell írni Szakdolgozatot ír, aki végzős Általános rendszergazda Idegenforgalmi szakmenedzser Pénzügyi szakügyintéző Reklámszervező-szakmenedzser Vendéglátó-szakmenedzser
Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány SZAKDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ
Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány SZAKDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ 2012 Témaválasztás A téma választható a megadott témajegyzék vagy egyéni ötlet alapján. A témaválasztást legkésőbb március 31-ig jelezni
EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 19. DRÁMA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 19. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM
Dr. Csapó Benő 11 ; Iskolai szelekció Magyarországon az ezredfordulón
Esélyegyenlőtlenségek a mai magyar társadalomban Dr. Csapó Benő 11 ; Iskolai szelekció Magyarországon az ezredfordulón A tudásszintet és a képességek fejlődését felmérő vizsgálataink során kiemelten foglalkozunk
Az Istentől származó élet
Az Istentől származó élet Előszőr is mi az élet? Sokan próbálták deffiniálni, különféle kulturális, tudományos vagy vallási nézőpontokból is. A tudomány mivel a fő forrása a megfigyelés és az információ
RUSZISZTIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) 2017-TŐL FELVETT HALLGATÓK SZÁMÁRA
Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység
Esszéírás 1X1. Mire kell ügyelni esszéírásnál? Dr. Török Erika oktatási dékánhelyettes január 6.
Esszéírás 1X1 Mire kell ügyelni esszéírásnál? Dr. Török Erika oktatási dékánhelyettes 2016. január 6. Mi az esszé? Az esszé a francia essay (=próba, próbálkozás) szóból ered. Eredetileg rövid terjedelmű
Útmutató A szakdolgozat elkészítéséhez
Debreceni Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kar Oxyologia Tanszék Útmutató A szakdolgozat elkészítéséhez Nyíregyháza, 2002. Tartalomjegyzék Bevezető I. Témaválasztás, általános tájékozódás 1.) Témaválasztás
Á É Á Ó É É Á Á ű ő ű ő É Á Ü É ű Ú É ő ő Á ő ő Á É ő Á ű ű ő ő ő ő ő ő ő ű ű ű É Á É ű ű ű ő ű É Ú Á ű ő Á Á É É ő ő ő É Á ő É ő ő Á Ü É Á Á É Ü ÓÚ É Á Ú Ü Ó Ú ű ő ő ő ű ű ő É Á ű ű ű Á ő Á ő ő Á É Ü
Szakdolgozati szeminárium
Szakdolgozati szeminárium Borbély Tibor Bors munkaügyi kutató 2007. 06. 09. szakdolgozati szeminárium 1 Szakdolgozat készítése- a cél 30-tól (felsőfokú szakképzés) kb. 300 oldalig (M, PhD) terjed géppel
Á Ó Ö Á É Ó Ü Ó Ö ü ő ö Ö ö ó ö ő ó ó ö ű ö ó ú ó ő ó ö ú ó ő ő ő ö ó ó ú ü ö ú ó ő ó ó ő ő ő ó ő ó ú ü ü ö ó ü ü ő ő ö ü ö ö Ö ó ó ö ő ö ó ó ö ó ö ó ö ő ö ö ö ő ó ó ő ő ő ű ó ó ő ü ö ó ü ő ő ú ú ö Ö ó
Diplomás Pályakövető Rendszer. Motiváció és elégedettség
Diplomás Pályakövető Rendszer Motiváció és elégedettség A Diplomás Pályakövető Rendszerhez kapcsolódó kérdőívvel minden tanév második félévében megkeressük az Egyetem aktuális hallgatói állományát. Az
Angol nyelv és kultúra tanára
Mintatanterv kód: AN52+TR20_2015OAN Mintatanterv angol nyelv és kultúra tanára - történelemtanár és állampolgári ismeretek tanára szakos hallgatók számára (nappali tagozat) Önálló képzési szakasz 11 féléves
Kódszám egyenlőségjellel: a megadott kurzus párhuzamos felvétele.. * : Az alapozó képzés tárgyainak elvégzése után vehető fel a tárgy.
TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően
Tisztelt Intézményvezető! Tisztelettel megkérjük, tegye lehetővé, hogy tanító szakos, levelező tagozatos I. éves hallgatónk
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR DÉKÁNHELYETTES 1126 Budapest, Kiss János altb. u. 40. Telefon: 487-81-32 Fax: 487-81-96 http://www.tok.elte.hu Tisztelt Intézményvezető! Tisztelettel
TÁNC ÉS DRÁMA 612 TÁNC ÉS DRÁMA 5. ÉVFOLYAM
TÁNC ÉS DRÁMA 612 TÁNC ÉS DRÁMA 5. ÉVFOLYAM TÁNC ÉS DRÁMA 613 CÉLOK ÉS FELADATOK A Tánc és dráma tantárgy tanterve nem elméleti ismeretek tanítását helyezi a középpontba, hanem a drámajáték eszköztárának
Az európai irodalom története" mint önéletrajz
Az európai irodalom története" mint önéletrajz FERENCZI LÁSZLÓ A Szigorú Úrnő uralja a századforduló irodalmát. Neve és neme változik, de mivel már a Múzsák is asszonyok voltak, legillőbb azon a néven
TARTALOMJEGYZÉK A Tudományos Diákkör A Tudományos Diákköri munka Az Egyetemi Tudományos Diákköri Tanács A kari Tudományos Diák
1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 3. melléklet Hallgatói követelményrendszer 12. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2010. január TARTALOMJEGYZÉK