Mikebuda Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/2010. (VIII.27.) rendelete. a helyi környezet védelméről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Mikebuda Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/2010. (VIII.27.) rendelete. a helyi környezet védelméről"

Átírás

1 Mikebuda Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2010. (VIII.27.) rendelete a helyi környezet védelméről egységes szerkezetben a 7/2015. (IV.29.) rendelettel Mikebuda Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében és a környezet védelmének általános szabályairól szóló évi LIII. törvény 46. (1) bekezdés c.) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a természet védelméről szóló évi LIII. törvény, hulladékgazdálkodásról szóló évi XLIII. törvény, a 16/2002. (IV.10.) EüM rendelet, valamint a köztisztasággal és a települési szilárd hulladékkal összefüggő tevékenységekről szóló 1/1986. (II. 21.) ÉVM-EÜM rendelet rendelkezéseit is figyelembe véve, az alábbi rendeletet alkotja: I. FEJEZET Bevezető rendelkezések 1. Jelen rendelet célja, hogy - a helyi körülményeket alapul véve - a község tiszta, esztétikus képének kialakítása, fenntartása és védelme érdekében, az ember és környezete harmonikus kapcsolatának megteremtése, a környezet elemeinek és folyamatainak védelme, a fenntartható fejlődés környezeti feltételeinek biztosítása céljából meghatározza a környezet védelmének Mikebuda községére vonatkozó általános szabályait. A rendelet hatálya (1) A rendelet hatálya kiterjed: 2. a) az élő szervezetek (életközösségeik) és a környezet élettelen elemei, valamint azok természetes és az emberi tevékenység által alakított környezetére; b) Mikebuda község közigazgatási területén lévő összes ingatlanra, azok tulajdonosaira, kezelőire, használóira, valamint a bel- és külterületen található erdőkre, gyepekre, a közcélú zöldterületekre, közterületekre, a felszíni és felszín alatti vizekre és egyéb vizes élőhelyekre, illetőleg környezetükre; c) minden természetes és jogi személyre, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetre, aki (amely) állandó vagy ideiglenes jelleggel a település közigazgatási területén tartózkodik (működik). 1

2 (1) A környezet védelme, illetve a fenntartható fejlődés megteremtése érdekében: 3. a) az Önkormányzatnak, a természetes és jogi személyeknek, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezeteknek az elővigyázatosság, a megelőzés és a helyreállítás alapelve szerint körültekintő gondossággal kell eljárniuk és együttműködniük, b) a környezethasználatot úgy kell megszervezni és végezni, hogy a legkisebb mértékű környezetterhelést és igénybevételt idézze elő, megőrizze a természeti erőforrásokat, megelőzze a környezetszennyezést, kizárja a környezetkárosítást, megszüntesse, de legalább enyhítse a meglévő ártalmakat és szennyezéseket, c) az Önkormányzat, illetve a Környezetvédelmi feladatokkal megbízott személy együttműködik a szomszédos önkormányzatokkal, a környezet- és természetvédelmi feladatokat ellátó hatóságokkal, állami szervekkel (felügyelőséggel, nemzeti parkkal stb.) és a társadalmi szervezetekkel. E rendelet alkalmazásában: Értelmező rendelkezések A község közigazgatási területe: Mikebuda Község Önkormányzatának működési területe, amely belterületből (beépített és beépítésre szánt terület) és külterületből (beépítésre nem szánt terület) áll; 2. közterület: az ingatlan-nyilvántartásban közterületként nyilvántartott belterületi földrészlet (közút, járda, tér, közpark) továbbá az építmények közhasználatra átadott része (épületárkád alatti járda), amely állami, vagy önkormányzati tulajdonban van és azt rendeltetésének megfelelően bárki használhatja; 3. zöldfelület: a község közigazgatási területén zöldfelületnek minősül a közpark, a játszótér, a virágágyások, a virágtartók, a szobrok környéke, az önkormányzat és intézményei, valamint a magánházak kertjei és bármely más zöldfelület; 4. avar- és kertihulladék: falomb, kaszálék, nyesedék, egyéb növényi maradványok /továbbiakban kerti hulladék/, 5. háztartási, fűtési tevékenység: minden olyan, 500 kw alatti egyedi fűtőberendezés üzemeltetése, amely egy, vagy több család mindennapi fűtési igényét szolgálja hulladék: bármely, a évi CLXXXV. törvény 2. (1) bek. szerinti kategóriák valamelyikébe tartozó tárgy vagy anyag, amelytől birtokosa megválik, megválni szándékozik, vagy megválni köteles; 7. 2 veszélyes hulladék: a évi CLXXXV. törvény 1. számú mellékletében meghatározott veszélyességi jellemzők legalább egyikével rendelkező hulladék; 1 Módosította a 7/2015. (IV.29.) rendelet, hatályos április Módosította a 7/2015. (IV.29.) rendelet, hatályos április 30. 2

3 8. települési hulladék: a háztartásokból származó szilárd vagy folyékony hulladék, illetőleg a háztartási hulladékhoz hasonló jellegű és összetételű, azzal együtt kezelhető más hulladék; 9. folyékony hulladék: az a hulladékká vált folyadék, amelyet nem vezetnek el, és nem bocsátanak ki szennyvízelvezető hálózaton, illetve szennyvíztisztító telepen keresztül; 10. környezetszennyezés: a környezet valamely elemének a kibocsátási határértéket meghaladó terhelése; 11. környezetkárosítás: az a tevékenység vagy mulasztás, amelynek hatására környezetkárosodás következik be; 12. környezetkárosodás: a környezetben, illetve valamely környezeti elemben közvetlenül vagy közvetve bekövetkező, mérhető, jelentős kedvezőtlen változás, illetve valamely környezeti elem által nyújtott szolgáltatás közvetlen vagy közvetett, mérhető, jelentős romlása; 13. eredeti állapot: a környezetkárosodás bekövetkezésének időpontjában a környezetnek vagy valamely elemének és az általa nyújtott szolgáltatásoknak a rendelkezésre álló legjobb információ alapján meghatározható állapota, mely akkor állt volna fenn, ha a károsodás nem következik be; 14. Önkormányzat: Mikebuda Község Önkormányzata (2736 Mikebuda, Fő u. 19.); Hivatal: Albertirsai Közös Önkormányzati Hivatal (2730 Albertirsa, Irsay K. u.2.). II. FEJEZET A FÖLD VÉDELME 5. (1) A föld védelme kiterjed a föld felszínére és felszín alatti rétegeire, a talajra, a kőzetekre, az, ásványokra, ezek természetes és átmeneti formáira és folyamataira. (2) A föld felszínén vagy a földben olyan tevékenységek folytathatók, ott csak olyan anyagok helyezhetők el, amelyek a föld mennyiségét, minőségét, folyamatait, a környezeti elemeket nem szennyezik, nem károsítják. (3) Tilos a talajt hulladékkal és más módon szennyezni. Szilárd és folyékony kommunális, valamint technológiai hulladékot, az emberre és környezetére káros anyagot csak jogszabályban vagy hatósági rendelkezésekben meghatározott módon és helyen szabad gyűjteni, szállítani, tárolni és ártalmatlanítani, (4) A talaj és felszíni, felszín alatti vizek védelme érdekében veszélyes hulladékot, növényvédő szert, műtrágyát, útsózási anyagot csak fedett, szivárgásmentes, vízzáró szigetelésű, zárt tárolóban szabad tárolni. 3 Módosította a 7/2015. (IV.29.) rendelet, hatályos április 30. 3

4 6. (1) A földdel csak olyan tevékenységek folytathatók, amelyek annak állapotában tartós károsodást nem idéznek elő. (2) Aki olyan tevékenységet folytat, amelynek eredményeként roncsolt földterület keletkezik, annak egyéb jogszabályokban és egyedi kötelezésben meghatározott kötelezettségein túl, a roncsolt földterület rendezéséről is gondoskodnia kell. (3) A mezőgazdasági művelésre alkalmas területeken, ha ideiglenesen is biztosítani kell a föld mezőgazdasági hasznosítását, művelését. (4) A település területén lévő ingatlanok tulajdonosai, használói kötelesek földrészleteiket megművelni, illetve rendben tartani, gyomtól, szeméttől, vadon növő bokroktól megtisztítani. (5) A földhasználónak a fenntartható és környezetbarát talajerő-gazdálkodás érdekében a következő talajvédelmi előírásokat kell lehetőség szerint betartania: a) a természeti adottságoknak megfelelő talajvédő művelést folytatni, b) a betakarítás után a talajpusztulás (erózió, defláció stb.) ellen megfelelő talajfedettséget biztosító növényi kultúrákat telepíteni, c) a talajviszonyoknak (talajszerkezet, talajtípus) megfelelő tápanyagbevitelről gondoskodni. A mezőgazdasági tevékenység során amennyiben lehetőség nyílik rá előnyben kell részesíteni a természetes módszerek alkalmazását (biológiai védekezés, szerves trágyázás stb.) a kemikáliák és műtrágyák használata helyett. III. fejezet A FELSZÍNI ÉS A FELSZÍN ALATTI VIZEK VÉDELME 7. (1) A víz védelme kiterjed a felszíni, a felszín alatti vizekre és a forrásokra, azok készleteire, a víztartó képződményekre, ezek minőségére és mennyiségére, a felszíni vizek medrére és partjára. (2) Tilos a meglévő élővízfolyásokat, öntözőcsatornákat, továbbá a vízelvezető árkokat eltorlaszolni, a víz természetes hozamát, lefolyását, a víz áramlásának viszonyait megváltoztatni, a vízfolyások medrét, partját szűkíteni, illetve feltölteni. A károkozó köteles az eredeti állapot visszaállítására, a károk megtérítésére. (3) Tilos a felszíni vízbe bármilyen halmazállapotú hulladékot vagy vízszennyezést okozó terméket bevezetni, illetve juttatni. Tilos továbbá a vizek fertőzése és káros szennyezése, a vízelvezető rendszerekbe, ásott vagy fúrt kutakba veszélyes hulladékot, vegyszert, azok csomagolóanyagait, mérgező anyagokat, motorolaj származékokat bevezetni. Tilos belterületi csapadékvíz levezető rendszerekbe (árkokba) a fentieken kívül szennyvizet vagy egyéb más hulladékot juttatni. (4) Minden olyan behatástól védeni kell a vízelvezető rendszereket, ahol a vizek öntisztulási képességei hátrányosan megváltoznak 4

5 (5) Tilos a meglévő ivóvízellátást biztosító hálózatot veszélyeztetni, szabálytalan, engedély nélküli rákötéssel az ivóvizet szennyezni, valamint a közüzemi vízellátásról üzemelő házi vízvezeték rendszert összekötni nem közüzemi vízellátó rendszerrel. (6) Tilos a szennyvizet kilocsolni. (7) A tulajdonos a szennyvíztárolóból a szennyvizet szennyvíztelepre köteles szállíttatni. Szennyvizet csak a telepen lehet - térítés ellenében - leengedni. (8) Házi szennyvizet nyílt csapadékvíz elvezető árokba kiönteni, bevezetni tilos! (10) Az ivóvizet szolgáltató utcai közkifolyók (továbbiakban: közkutak) környezetét különös gonddal kell tisztán tartani és védeni a szennyeződéstől. (11) Az ivóvizet szolgáltató közkutak környezetében mosakodni, állatokat itatni, eszközöket elmosni tilos. (12) A házi talajvizet hasznosító kutak létesítése, használatba vétele, illetve megszüntetése csak hatósági engedély alapján, a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően, talajvízszennyezést kizáró módon történhet. IV. Fejezet A LEVEGŐ VÉDELME 8. (1) A levegő védelme kiterjed a település légkörének egészére, annak folyamataira és összetételére, valamint a település klímájára. (2) A levegőt védeni kell minden olyan mesterséges hatástól, amely azt vagy közvetítésével más környezeti elemet sugárzó, folyékony, légnemű vagy szilárd anyaggal minőségét veszélyeztető, illetve egészséget károsító módon terheli. (3) Káros légszennyezést okoz az a természetes és jogi személy (továbbiakban: légszennyező), aki /amely/ az általa folytatott tevékenység vagy az általa üzemeltetett gép, gépi berendezés, gépjármű működése során a légszennyező anyagokra vonatkozó - számára megállapított - kibocsátási értékeket (emisszió) túllépi. Égetésre vonatkozó általános szabályok 9. (1) Kommunális és termelési hulladékok nyílt téri, illetőleg háztartási vagy közületi tüzelőberendezésben történő égetése tilos. (2) Engedély nélküli nyílt téri égetésnek minősül, ha a hulladék elemi kár kivételével bármilyen más okból eredendően kigyullad. (3) Országosan elrendelt égetési, tűzgyújtási tilalom időszakában mindennemű növényi eredetű hulladék nyílttéri égetése tilos. 5

6 Tarlóégetésre vonatkozó szabályok 10. Lábon álló növényzet (pl. nádas), tarló-, parlag-, és gyepterületek égetése tilos, kivéve, ha jogszabály másként nem rendelkezik. Avar és kerti hulladék ártalmatlanítására vonatkozó szabályok 11. (1) A mezőgazdasági tevékenység során keletkező növényi eredetű hulladékok ártalmatlanításáról elsősorban komposztálással kell gondoskodni. (2) 4 Avart és kerti hulladékot a település belterületén, csak olyan helyen és területen szabad elégetni, ahol az égetés személyi biztonságot nem veszélyeztet, vagyoni és környezeti kárt nem okoz. Égetni csak úgy szabad, hogy a keletkező hő és füst a környéken lévő zöld növényeket, fát, bokrot ne károsítsa. Avart és kerti hulladékot kizárólag magánszemélyek csak saját telkükön égethetnek, közterületen nem. (3) Az égetést kizárólag 8.00 és óra között lehet végezni hétköznap, valamint szombaton, szélcsendes időben. Ünnepnapokon és vasárnap avar és kerti hulladék égetése tilos! (4) A tűz őrzéséről és veszély esetén annak eloltásáról az égetést végző köteles gondoskodni. A tűz helyszínén olyan eszközöket és felszereléseket kell készenlétben tartani, amelyekkel a tűz terjedése megakadályozható, illetőleg az eloltható. (5) Az égetés befejezésével a tüzet el kell oltani és a parázslást meg kell szüntetni! (6) Az elégetendő avar és kerti hulladék nem tartalmazhat más kommunális, illetve ipari eredetű hulladékot /műanyag, gumi, PVC, stb./. Háztartási fűtési tevékenységgel okozott légszennyezésre vonatkozó szabályok 12. (1) Az egyedi fűtéssel rendelkező lakóházakban a megfelelően karbantartott tüzelőberendezésekben csak az arra a berendezésre engedélyezett tüzelőanyagot szabad égetni. (2) A tüzelőanyag egészségre káros égésterméket kibocsátó anyagot - különösen ipari hulladékot, műanyagot, gumit, vegyszert, festéket - nem tartalmazhat. 4 Módosította a 7/2015. (IV.29.) rendelet, hatályos április 30-tól 6

7 Bűzös anyagok kezelésére és a porképződés megelőzésére vonatkozó szabályok 13. (1) A levegőtisztaság védelme érdekében mindenféle anyag szállítása, tárolása, kezelése, feldolgozása csak úgy végezhető a belterületen, hogy az ne legyen káros (por, bűz) hatással a környezetére. (2) Bűzös anyagot, a (3) bekezdésben foglaltak kivételével, csak légmentesen záró tartályban szabad szállítani és tárolni. (3) Trágyát szállítani és tárolni a belterületen, a kellemetlen bűzhatás megelőzése érdekében csak lefedett állapotban szabad. (4) Bűzzel járó tevékenység során, az elérhető legjobb technika alkalmazásával meg kell akadályozni, hogy a lakosságot zavaró bűz kerüljön a környezetbe. (5) Könnyen kiporzó és lesodródó anyagokat csak zárt rakszelvényű, vagy ponyvával ellátott gépjárművön szabad szállítani! (6) Építési munkák során, valamint az úttest felbontásánál keletkező törmeléket és kiporzó anyagot a porképződés megakadályozására nedvesíteni kell, és azt a munkálatok jellegétől függően legalább havonta, illetve közterület esetében a közterület - foglalási engedélyben előírt időpontig el kell távolítani a munkavégzés helyszínétől, vagy zárt konténerben kell tárolni. Allergén növények elleni védekezési szabályok 14. (1) A szántóföldek, ingatlanok gyomoktól és allergiát okozó növényektől (pl. parlagfű) való mentesítése és karbantartása a tulajdonos, illetve a használó kötelessége. (3) A gyom- vagy allergén növények irtásáról legkésőbb virágzásuk előtt és azt követően is folyamatosan az időjárástól függő gyakorisággal kell gondoskodni. V. fejezet A ZÖLDTERÜLETEK VÉDELME 15. (1) Zöldterületnek minősülnek a parkok, ligetek, fasorok, cserjesávok, játszóterek, utcai fák és zöldsávok, virágágyások, virágtartók, sportpálya környéke. (2) Zöldterületnek tekintendő az a terület is, amelyen a fásítás vagy a parkosítás munkáit már megkezdték. 7

8 (3) A községben lévő zöldterületeket csak rendeltetésüknek megfelelően szabad használni. Ennek során tartózkodni kell a mások pihenésének, nyugalmának zavarását keltő magatartástól. (4) Zöldterületeken tilos a virágok jogosulatlan leszedése, gyűjtése, tilos a fák, virágok és egyéb növények, a felszerelési tárgyak rongálása (5) A fák törzsén reklámtáblát, feliratot, plakátot elhelyezni tilos. (6) Tilos a zöldterületen elhelyezett műtárgyakat elmozdítani, megrongálni, a zöldterületeken otthonos madarakat, azok tojásait vagy egyéb állatokat pusztítani, zavarni, befogni, kínozni. (7) Zöldterületeket rendeltetésüktől eltérő célra igénybe venni csak rendkívül indokolt esetben, és az eredeti állapot helyreállításának kötelezettségével, az erre feljogosító engedéllyel szabad. Az engedélyezéssel kapcsolatos eljárási szabályokat a közterülethasználat általános rendjéről szóló 170/2002. (XII.16.) önkormányzati rendelet tartalmazza. (8) Játszótereken kutyák sétáltatása, tartása szigorúan tilos. (9) Játszóterekre, gyepfelületekre, parkosított területekre és más zöldfelületre gépkocsival vagy egyéb járművel behajtani, ott parkolni tilos. Ez alól csak a fenntartást, fejlesztést, vagy hulladékszállítást végző gépjárművek képeznek kivételt. VI. FEJEZET A KÖZTERÜLETEK ÉS INGATLANOK TISZTÁNTARTÁSA 16. (1) A közterületek tisztántartásáról, a község zöldterületeinek gondozásáról Mikebuda Község Önkormányzata gondoskodik. (2) A szilárd burkolatú utak tisztítása - az utakról szóló jogszabályok vonatkozó rendelkezéseinek megfelelően történik. 17. (1) A gazdálkodó szervezetek, intézmények, szolgáltató, kereskedelmi egységek, vállalkozók tevékenységük következtében a közterületen keletkezett szennyeződést kötelesek megszüntetni, a közterületen a szükséges takarítást elvégezni. (2) Aki a közterületen engedély nélkül hulladékot rak le, vagy szór el, köteles azt saját költségén eltakarítani. Ha a kötelezett ennek meghatározott határidőn belül nem tesz eleget, az elszállításáról a kötelezett költségén a Hivatal 5 gondoskodik. 18. (1) A község területén lévő ingatlanok tulajdonosai, használói kötelesek ingatlanukat megművelni, illetve rendben tartani, gyomtól, hulladéktól megtisztítani. 5 Módosította a 7/2015. (IV.29.) rendelet, hatályos április 30-tól 8

9 (2)Az ingatlan tulajdonosa vagy tényleges használója köteles gondoskodni: - az ingatlan előtti járdaszakasz, járda hiányában egy méter széles területsáv, illetőleg ha a járda mellett zöldsáv is van, az úttestig terjedő teljes terület rendben tartásáról, hóeltakarításáról, síkosság-mentesítéséről; - a járdaszakasz melletti nyílt árok és ennek műtárgya tisztántartásáról, a csapadékvíz zavartalan lefolyását akadályozó anyagok és más hulladékok eltávolításáról; - a gyalogjárda fölé nyúló, vagy a közlekedést akadályozó faágak, bokrok szükséges nyeséséről; - tömbtelken a külön tulajdonban álló egyes épületek gyalogos megközelítésére és körüljárására szolgáló terület tisztántartásáról, a csapadékvíz zavartalan lefolyását akadályozó anyagok, hulladékok eltávolításáról, hó-eltakarításáról, síkosság mentesítéséről. (4) A gondozatlan járdaszakasz vagy nyílt árok tisztítását, kaszálását az Önkormányzat az ingatlan tulajdonosa költségére elvégezheti. (5) Az ónos esőtől, jégtől vagy hótól síkossá vált közutakon, járdákon szükség esetén naponta többször is síkosság-mentesítést kell végezni. (6) Téli síkosság-mentesítés során a növények védelme érdekében só használata csak indokolt esetben és mértékben megengedett. Erre a célra homokot, faforgácsot vagy egyéb környezetkímélő anyagot kell használni. (7) A vendéglátóipari, szolgáltató egységek, elárusítóhelyek, üzletek előtti járdaszakaszt - illetőleg, ha a járda mellett zöldsáv is van, akkor az úttestig terjedő teljes területet a nyitvatartás ideje alatt az ingatlan tulajdonosa, vagy tényleges használója köteles tisztántartani. A szórakoztató- és vendéglátóhelyek, valamint az üzletek előtti közterületet az üzemeltető köteles tisztántartani, a hulladékot eltávolítani, továbbá megfelelő számú hulladékgyűjtőt elhelyezni. 19. Az egyes ingatlanok tisztántartásáról az ingatlan tulajdonosa, kezelője, tartós használója, illetőleg haszonélvezője, másnak a használatában lévő ingatlanok, helyiségek tisztántartásáról pedig a használó, illetőleg - a bérleti jogviszonyból származó kötelezettsége szerint - a bérlő köteles gondoskodni. A lakásnak és a lakás céljára használt házhelyiségnek, továbbá a nem lakás céljára szolgáló helyiségnek, és az ezekhez tartozó területeknek a tisztaságáról, rendszeres takarításáról, rovar- és rágcsáló mentesítéséről pedig a használónak kell gondoskodni. 20. (1) Építési, bontási tatarozási munkákat, közműépítéssel kapcsolatos tevékenységet úgy kell végezni, hogy por és egyéb szennyeződés a közterületre ne jusson, s a vízelvezetés biztosítva legyen. (2) Építési, bontási és egyéb anyagot közterületen e rendelet és a közterületek használatáról szóló önkormányzati rendelet szabályai szerint szabad tárolni. (3) Az építési, bontási, tatarozási munkálatok helyét - szükség esetén - a környező 9

10 közterülettől el kell zárni. (4) Amennyiben a munkálatok végzése során elkerülhetetlenül építési törmelék, szemét keletkezik a közterületen, úgy azt a munka befejeztével 48 órán belül vagy a közterülethasználati engedélyben foglalt határidő lejártáig el kell szállítani és a közterületet helyre kell állítani. 21. (1) Mindennemű anyag szállításánál ügyelni kell arra, hogy a közterület be ne szennyeződjék. Ha bármilyen szállítmány fel- vagy lerakásánál a közterület beszennyeződik, a szállító köteles azt a fel- vagy lerakás elvégzése után azonnal megtisztítani. (2) Építési munkálatok alkalmával, egyéb, közterületek igénybevételével járó tevékenység során fákat, létesítményeket védőburokkal kell körülvenni. (3) Ha az előző bekezdésben leírt tevékenység végzés során a közterület, vagy annak része rongálódik, akkor a keletkezett kárt annak okozója köteles megtéríteni, vagy az eredeti állapotot helyreállítani. (4) Közterületen a gépjárművek mosása tilos. (5) Gépjármű üzemeltetése során, a közterületen keletkezett szennyeződést az előidézőnek haladéktalanul meg kell szüntetnie. (6) A község utcáin lófogatú járművel - célfuvarral történő le- és felrakás idejét kivéve - várakozni és etetni tilos! A jármű hajtója az állatok után keletkezett trágyát köteles azonnal eltakarítani. (7) Az állati hullát tulajdonosa (amennyiben ismert) köteles a közterületről elszállítani. A közterületen talált (tulajdonosa ismeretlen) állati hulla elszállításáról bejelentés után, a Polgármesteri Hivatal gondoskodik. 22. (1) Ebeket a közterületen csak pórázon szabad sétáltatni. (2) Közterületeken ebek által okozott szennyezés eltakarításáról az eb sétáltatója haladéktalanul köteles gondoskodni. (3) Ebet üzlet előtt felügyelet nélkül hagyni az nem szabad. 23. (1) A különleges kezelést igénylő, veszélyes hulladékokat (elemek, akkumulátorok, festékek, gyógyszerek stb.) elkülönítetten kell gyűjteni. (2) Az önkormányzat ellátja a szelektív hulladékkezeléssel kapcsolatos lakossági szolgáltatást, valamint a szolgáltatás igénybevételére ösztönző propagandát folytat. 10

11 A választási és egyéb plakátok elhelyezése 24. (1) Tilos plakátot elhelyezni: a) önkormányzati hatóság, valamint az önkormányzat intézményei elhelyezésére szolgáló ingatlanon (épületen, azon belül, vagy kerítésén), b) közterületi fákon, bokrokon, növényeken, c) járdára, útra felfestve. (2) Az (1) bekezdés szerinti tilalmat megszegő módon elhelyezett plakátot a hivatal 6, az elhelyező költségére haladéktalanul eltávolíttatja. (3) A plakátot úgy kell elhelyezni, hogy az más közérdekű és időszerű hirdetmények olvashatóságát ne akadályozza VII. FEJEZET 9 SZABÁLYSÉRTÉSI RENDELKEZÉSEK 27. VIII. FEJEZET ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 28. Ez a rendelet szeptember 1-jén lép hatályba. Vass Andrásné s.k. polgármester Kovács Zoltánné dr. s.k. jegyző Egységes szerkezetbe foglalva: április Módosította a 7/2015. (IV.29.) rendelet, hatályos április 30-tól 7 Hatályon kívül helyezte a 7/2015. (IV.29.) rendelet, hatálytalan április 30-tól 8 Hatályon kívül helyezte a 7/2015. (IV.29.) rendelet, hatálytalan április 30-tól 9 Hatályon kívül helyezte a 7/2015. (IV.29.) rendelet, hatálytalan április 30-tól 11

12 Kovács Zoltánné dr. jegyző 12

I. Fejezet. Általános rendelkezések

I. Fejezet. Általános rendelkezések Albertirsa Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/1997. (V.23.)sz. rendelete a 3/2000. (II.25.) rendelettel egységes szerkezetbe foglalt szövege a közterületek tisztántartásáról A helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Mikebuda Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2010. (VIII.27.) rendelete a helyi környezet védelméről. A rendelet hatálya

Mikebuda Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2010. (VIII.27.) rendelete a helyi környezet védelméről. A rendelet hatálya Mikebuda Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2010. (VIII.27.) rendelete a helyi környezet védelméről Mikebuda Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.

Részletesebben

Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének. a 44/2012. (V. 30.) önkormányzati rendelettel módosított. 2/2011. (I. 27.) önkormányzati rendelete

Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének. a 44/2012. (V. 30.) önkormányzati rendelettel módosított. 2/2011. (I. 27.) önkormányzati rendelete Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének a 44/2012. (V. 30.) önkormányzati rendelettel módosított 2/2011. (I. 27.) önkormányzati rendelete a települési köztisztaságról és a helyi környezetvédelemről

Részletesebben

Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2001. (V. 11.) önkormányzati rendelete

Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2001. (V. 11.) önkormányzati rendelete Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2001. (V. 11.) önkormányzati rendelete a környezetvédelemről, közterületek használatáról és az állattartásról Hatályos: 2016. szeptember 6. Nyirád 2001

Részletesebben

SAJÓKÁPOLNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 35/2009.(XII.11.) sz. rendelete. a leveg ő minőségének védelmével kapcsolatos

SAJÓKÁPOLNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 35/2009.(XII.11.) sz. rendelete. a leveg ő minőségének védelmével kapcsolatos SAJÓKÁPOLNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 35/2009.(XII.11.) sz. rendelete a leveg ő minőségének védelmével kapcsolatos helyi szabályokról Sajókápolna Község Önkormányzata Képviselő -testületének

Részletesebben

(1) A Rendelet személyi hatálya kiterjed minden természetes személyre, jogi személyre és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetre.

(1) A Rendelet személyi hatálya kiterjed minden természetes személyre, jogi személyre és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetre. Bugyi Nagyközség Önkormányzat képviselő-testületének 22/2012. (X.24.) rendelete Az avar- és kerti hulladék égetéséről, továbbá a háztartási tüzelőberendezésekkel okozott légszennyezés csökkentésének szabályairól.

Részletesebben

NYÍRMADA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 20/2004. (XII.31.) Ör. r e n d e l e t e. a helyi környezet védelméről

NYÍRMADA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 20/2004. (XII.31.) Ör. r e n d e l e t e. a helyi környezet védelméről NYÍRMADA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2004. (XII.31.) Ör. r e n d e l e t e a helyi környezet védelméről 2 Nyírmada Nagyközség Önkormányzati képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

I. fejezet. Általános rendelkezések 1..

I. fejezet. Általános rendelkezések 1.. Kerecseny község Önkormányzatának 13/2003./XII.17./ sz. rendelete a közterületek tisztántartásáról és a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról Kerecseny község Önkormányzata a hulladékgazdálkodásról

Részletesebben

Tahitótfalu Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 23/2000. (XII.08.) sz. rendelete a környezetvédelemről (egységes szerkezetben)

Tahitótfalu Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 23/2000. (XII.08.) sz. rendelete a környezetvédelemről (egységes szerkezetben) Tahitótfalu Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 23/2000. (XII.08.) sz. rendelete a környezetvédelemről (egységes szerkezetben) Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselőtestülete (a továbbiakban: Képviselőtestület)

Részletesebben

Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2014. ( IX.1.) önkormányzati rendelete

Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2014. ( IX.1.) önkormányzati rendelete Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2014. ( IX.1.) önkormányzati rendelete az avar- és kerti hulladék égetéséről, valamint a háztartási és szolgáltatási tevékenységgel okozott légszennyezésről

Részletesebben

Perőcsény község Önkormányzat Képviselő Testülete 7/2001. /VI. 29./ számú rendelete a környezetvédelem helyi szabályairól. (egységes szerkezetben)

Perőcsény község Önkormányzat Képviselő Testülete 7/2001. /VI. 29./ számú rendelete a környezetvédelem helyi szabályairól. (egységes szerkezetben) Perőcsény község Önkormányzat Képviselő Testülete 7/2001. /VI. 29./ számú rendelete a környezetvédelem helyi szabályairól. (egységes szerkezetben) Perőcsény község Önkormányzat Képviselő Testülete az itt

Részletesebben

Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2015.(III.26.) számú rendelete a helyi környezet és a természet védelméről I.

Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2015.(III.26.) számú rendelete a helyi környezet és a természet védelméről I. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2015.(III.26.) számú rendelete a helyi környezet és a természet védelméről Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az

Részletesebben

LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 16/2011. (IV.8.) számú rendelete a környezetvédelemről

LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 16/2011. (IV.8.) számú rendelete a környezetvédelemről LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 16/2011. (IV.8.) számú rendelete Lakitelek Nagyközség Képviselő-testületének 16/2011. (IV.08.) számú rendelete a 10/2015. (IV.10.) számú rendelettel formailag egységes szerkezetben

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa:

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: Rendelet típusa: Rendelet címe: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Tárgykód megnevezése: 10/2011.(V.27.)

Részletesebben

Ipolytölgyes község Önkormányzat Képviselő Testülete 7/2001. /VI. 26./ számú rendelete a környezetvédelem helyi szabályairól. /egységes szerkezetben/

Ipolytölgyes község Önkormányzat Képviselő Testülete 7/2001. /VI. 26./ számú rendelete a környezetvédelem helyi szabályairól. /egységes szerkezetben/ Ipolytölgyes község Önkormányzat Képviselő Testülete 7/2001. /VI. 26./ számú rendelete a környezetvédelem helyi szabályairól. /egységes szerkezetben/ Ipolytölgyes község Önkormányzat Képviselő Testülete

Részletesebben

Nádasd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2004. (IV.29.) RENDELETE

Nádasd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2004. (IV.29.) RENDELETE Nádasd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2004. (IV.29.) RENDELETE az Önkormányzat által szervezett települési szilárd hulladék szervezett gyűjtéséről és elszállításáról, valamint az avar és

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja. A rendelet hatálya

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja. A rendelet hatálya Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2004. (V.25.) rendelete a 48/2004. (XII. 17.) és a 13/2012. (IV.27.) rendeletekkel egységes szerkezetbe foglalt szövege a helyi környezet védelméről

Részletesebben

Bükkszentkereszt község képviselő testületének 8/2014 (VII.31) önkormányzati rendelete az avar és a kerti hulladék nyílttéri égetéséről

Bükkszentkereszt község képviselő testületének 8/2014 (VII.31) önkormányzati rendelete az avar és a kerti hulladék nyílttéri égetéséről Bükkszentkereszt község képviselő testületének 8/2014 (VII.31) önkormányzati rendelete az avar és a kerti hulladék nyílttéri égetéséről Bükkszentkereszt Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a környezet

Részletesebben

Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2015. (IX.30.) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék égetés helyi szabályairól

Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2015. (IX.30.) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék égetés helyi szabályairól Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2015. (IX.30.) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék égetés helyi szabályairól Szomor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a környezet

Részletesebben

Tolna Város Önkormányzatának 19/2009. (V.29.) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék égetéséről

Tolna Város Önkormányzatának 19/2009. (V.29.) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék égetéséről Tolna Város Önkormányzatának 19/2009. (V.29.) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék égetéséről Tolna Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

BALATONHENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2008. (V.13.) ÖK számú rendelete a helyi környezet védelméről

BALATONHENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2008. (V.13.) ÖK számú rendelete a helyi környezet védelméről BALATONHENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2008. (V.13.) ÖK számú rendelete a helyi környezet védelméről Balatonhenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a környezet védelmének

Részletesebben

SZENTBÉKKÁLLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 12/2015. (X. 06.) önkormányzati rendelete. a környezet védelemről I.

SZENTBÉKKÁLLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 12/2015. (X. 06.) önkormányzati rendelete. a környezet védelemről I. SZENTBÉKKÁLLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2015. (X. 06.) önkormányzati rendelete a környezet védelemről Szentbékkálla Község Önkormányzata Képviselő-testülete a környezet védelmének

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Felcsút Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30-i ülésére. napirendi pont Előterjesztés címe és tárgya: A köztisztaságról szóló rendelet tárgyalása A tárgykört

Részletesebben

IZSÁK NAGYKÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 13/1996. (XII. 30.) számú és a módosításáról szóló 5/2003. (II.19.) rendelete

IZSÁK NAGYKÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 13/1996. (XII. 30.) számú és a módosításáról szóló 5/2003. (II.19.) rendelete IZSÁK NAGYKÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 13/1996. (XII. 30.) számú és a módosításáról szóló 5/2003. (II.19.) rendelete a köztisztasági és a településtisztasággal összefüggő közfeladatok ellátásáról (Egységes

Részletesebben

Tárgy: Javaslat a levegő tisztaságának védelme érdekében önkormányzati rendeleti szabályozás felülvizsgálatára. Rendeletalkotás

Tárgy: Javaslat a levegő tisztaságának védelme érdekében önkormányzati rendeleti szabályozás felülvizsgálatára. Rendeletalkotás ELŐTERJESZTÉS SAJÓIVÁNKA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. MÁRCIUS 25-EI MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 1240-4/2015/V. MELLÉKLETEK SZÁMA: 2 DB III. NAPIREND Tárgy: Javaslat

Részletesebben

Pölöske Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015(IV.07.) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék ártalmatlanítás szabályairól

Pölöske Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015(IV.07.) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék ártalmatlanítás szabályairól Pölöske Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015(IV.07.) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék ártalmatlanítás szabályairól Pölöske Község Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. avar és kerti hulladékok nyílttéri égetéséről szóló. 21/2009. (X. 27.) sz. R E N D E L E T E

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. avar és kerti hulladékok nyílttéri égetéséről szóló. 21/2009. (X. 27.) sz. R E N D E L E T E MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA avar és kerti hulladékok nyílttéri égetéséről szóló 21/2009. (X. 27.) sz. R E N D E L E T E Egységes szerkezetben: 18/2012. (V. 30.) sz. önkormányzati rendelettel 2 A

Részletesebben

Nagybarca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 12/2014.(VI. 4.) önkormányzati rendelete. az avar és kerti hulladékok nyílttéri égetéséről

Nagybarca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 12/2014.(VI. 4.) önkormányzati rendelete. az avar és kerti hulladékok nyílttéri égetéséről Nagybarca Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az avar és kerti hulladékok nyílttéri égetéséről szóló 12/2014. (VI. 4.) önkormányzati rendelet Nagybarca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Kisbárkány Községi Önkormányzat Képviselő testületének. 4/1999. (VIII. 19.) számú. rendelete

Kisbárkány Községi Önkormányzat Képviselő testületének. 4/1999. (VIII. 19.) számú. rendelete Kisbárkány Községi Önkormányzat Képviselő testületének 4/1999. (VIII. 19.) számú rendelete a köztisztaságról, települési szilárd hulladék összegyűjtéséről és elszállításáról Kisbárkány Községi Önkormányzat

Részletesebben

LAKITELEK POLGÁRMESTERE

LAKITELEK POLGÁRMESTERE LAKITELEK POLGÁRMESTERE 6065 Lakitelek, Széchenyi krt. 48. Telefon: 06-(76) - 449-011, 449-003 Fax.: 06-(76) - 449-055 E L Ő T E R J E S Z T É S Lakitelek Képviselő-testületének 2011. április 7-i ülésére

Részletesebben

A rendelet célja és hatálya 1.

A rendelet célja és hatálya 1. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 22/2003. (IV.23.) önkormányzati rendelete a levegő minőségének védelmével kapcsolatos helyi szabályokról Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése

Részletesebben

CSÁTALJA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 7/2004.(IV.8.) rendelete

CSÁTALJA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 7/2004.(IV.8.) rendelete CSÁTALJA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2004.(IV.8.) rendelete a helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról Csátalja Község Képviselő-testülete

Részletesebben

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2003. (XII.17.) rendelete a környezetvédelemről

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2003. (XII.17.) rendelete a környezetvédelemről Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2003. (XII.17.) rendelete a környezetvédelemről (egységes szerkezetben a módosításáról szóló 36/2004.(XI.30.,) 21/2005.(VIII.9.), 19/2012. (V.21.), 5/2014.

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK. 30/2014. (VI.30.) önkormányzati rendelete. a köztisztasággal összefüggő tevékenységekről

VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK. 30/2014. (VI.30.) önkormányzati rendelete. a köztisztasággal összefüggő tevékenységekről VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 30/2014. (VI.30.) önkormányzati rendelete a köztisztasággal összefüggő tevékenységekről Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a hulladékról

Részletesebben

I.fejezet. Bevezető rendelkezések

I.fejezet. Bevezető rendelkezések Nádudvar Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 15/2005. (IX.15.) Ök.sz. rendelete a 10/2004. ( IV.30.) Ök.sz. rendelet- módosításáról a helyi környezet és természetvédelemről Nádudvar Város Önkormányzatának

Részletesebben

Jászivány Község Önkormányzata Képviselő-testületének../2015.(..) önkormányzati rendelete A háztartási tevékenységgel okozott légszennyezésre vonatkozó egyes sajátos, valamint az avar és a kerti hulladék

Részletesebben

Nádudvar Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 20/2009.(XII. 10.) önkormányzati rendelete a helyi környezet és természet védeleméről

Nádudvar Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 20/2009.(XII. 10.) önkormányzati rendelete a helyi környezet és természet védeleméről Nádudvar Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 20/2009.(XII. 10.) önkormányzati rendelete a helyi környezet és természet védeleméről Nádudvar Város Önkormányzatának Képviselőtestülete az Alaptörvény

Részletesebben

Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2004 (VII. 8.) rendelete A KÖRNYEZET VÉDELMÉRŐL ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2004 (VII. 8.) rendelete A KÖRNYEZET VÉDELMÉRŐL ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2004 (VII. 8.) rendelete A KÖRNYEZET VÉDELMÉRŐL Szigliget Község Önkormányzata a környezet általános állapotát ismerve lehetőségeinek figyelembevételével

Részletesebben

fejezet Bevezető rendelkezések

fejezet Bevezető rendelkezések Pilisszentkereszt Község Önkormányzatának 2/2001. (III. 22.) sz. rendelete a KÖRNYEZET VÉDELMÉRŐL /a 9/2003. (VI. 25.) rendeletmódosítással egységes szerkezetben/ Pilisszentkereszt Község Önkormányzata

Részletesebben

A Zagyvaszántói Önkormányzat 13/2004.(IV.30.)rendelete a környezetvédelemről és a köztisztaságról

A Zagyvaszántói Önkormányzat 13/2004.(IV.30.)rendelete a környezetvédelemről és a köztisztaságról A Zagyvaszántói Önkormányzat 13/2004.(IV.30.)rendelete a környezetvédelemről és a köztisztaságról A Zagyvaszántói Önkormányzat a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. Tv. (továbbiakban:

Részletesebben

Tápiószele Város Önkormányzata. 18/2013. (X. 14.) önkormányzati rendelete. I. Fejezet. Általános rendelkezések

Tápiószele Város Önkormányzata. 18/2013. (X. 14.) önkormányzati rendelete. I. Fejezet. Általános rendelkezések 1 Tápiószele Város Önkormányzata 18/2013. (X. 14.) önkormányzati rendelete a közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről Tápiószele Város Önkormányzata az Alaptörvény

Részletesebben

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2003. (XII.17.) rendelete a környezetvédelemről

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2003. (XII.17.) rendelete a környezetvédelemről Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2003. (XII.17.) rendelete a környezetvédelemről (egységes szerkezetben a módosításáról szóló 36/2004.(XI.30.,) 21/2005.(VIII.9.), 19/2012. (V.21.)és 5/2014

Részletesebben

Általános rendelkezések 1. 1

Általános rendelkezések 1. 1 43/2001.(XII.17.) Ör. számú rendelet A köztisztaság fenntartásáról (egységes szerkezetben a 30/2005.(VIII.25.), 33/2006.(X.31.), 23/2007.(IX.27.), 45/2009.(X.27.), 21/2011.(IV.28.), 24/2012.(V.23.), 10/2016.

Részletesebben

A rendelet célja. A rendelet hatálya

A rendelet célja. A rendelet hatálya Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 20/2004.(VI. 04.) önkormányzati rendelete a levegőminőség védelméről módosította: 31/2011.(VIII.26.) önkormányzati rendelet 20/2011.V. 27.) önkormányzati

Részletesebben

GALAMBOK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 8/2009. (VI.02.) számú rendelete az környezetvédelem helyi szabályairól

GALAMBOK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 8/2009. (VI.02.) számú rendelete az környezetvédelem helyi szabályairól GALAMBOK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 8/009. (VI.0.) számú rendelete az környezetvédelem helyi szabályairól Galambok Községi Önkormányzat Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

GŐSFA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 9/2002. (XI.1.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

GŐSFA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 9/2002. (XI.1.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE GŐSFA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 9/2002. (XI.1.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI KÖRNYEZET VÉDELMÉRÔL, A KÖZTERÜLETEK ÉS INGATLANOK RENDJÉRŐL, A TELEPÜLÉS TISZTASÁGÁRÓL (Egységes szerkezetben

Részletesebben

Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2016. (X.14.) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék nyílttéri égetéséről

Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2016. (X.14.) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék nyílttéri égetéséről Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2016. (X.14.) önkormányzati rendelete Balatonudvari Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a környezet védelmének általános szabályairól

Részletesebben

Z Á H O N Y VÁROS. Önkormányzati Képviselő-testületének 8/2015. (III.31.) Önkormányzati rendelete. Az avar és kerti hulladék nyílttéri égetéséről

Z Á H O N Y VÁROS. Önkormányzati Képviselő-testületének 8/2015. (III.31.) Önkormányzati rendelete. Az avar és kerti hulladék nyílttéri égetéséről Z Á H O N Y VÁROS Önkormányzati Képviselő-testületének 8/2015. (III.31.) Önkormányzati rendelete Az avar és kerti hulladék nyílttéri égetéséről Záhony Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE TERÜLETFEJLESZTÉSI, TERÜLETRENDEZÉSI ÉS GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1.

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE TERÜLETFEJLESZTÉSI, TERÜLETRENDEZÉSI ÉS GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE TERÜLETFEJLESZTÉSI, TERÜLETRENDEZÉSI ÉS GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. Szám: 04/187-9/2015 E L Ő T E R J E S Z T É S a Területfejlesztési, Területrendezési

Részletesebben

Epöl Községi Önkormányzat Képviselo-testületének 6/2003. ( III.28.) Ökt. rendelete. A közterületek és ingatlanok tisztán tartásáról. I.

Epöl Községi Önkormányzat Képviselo-testületének 6/2003. ( III.28.) Ökt. rendelete. A közterületek és ingatlanok tisztán tartásáról. I. Epöl Községi Önkormányzat Képviselo-testületének 6/2003. ( III.28.) Ökt. rendelete A közterületek és ingatlanok tisztán tartásáról. Epöl Község Önkormányzatának Képviselo-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

I. Fejezet. A rendelet hatálya 1.. II. Fejezet. A közterületek tisztántartása

I. Fejezet. A rendelet hatálya 1.. II. Fejezet. A közterületek tisztántartása Királyszentistván Község Önkormányzata 7/1996.(IV.3.) Ör. sz. rendelete a közterületek tisztántartásáról, valamint a házi szemét összegyűjtéséről és elszállításáról I. Fejezet A rendelet hatálya 1.. A

Részletesebben

SAJÓKÁPOLNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 6/2008. (IV.18.) SZ. RENDELETE A SZEMÉTSZÁLLÍTÁSRÓL ÉS A KÖZTISZTASÁGRÓL

SAJÓKÁPOLNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 6/2008. (IV.18.) SZ. RENDELETE A SZEMÉTSZÁLLÍTÁSRÓL ÉS A KÖZTISZTASÁGRÓL SAJÓKÁPOLNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 6/2008. (IV.18.) SZ. RENDELETE A SZEMÉTSZÁLLÍTÁSRÓL ÉS A KÖZTISZTASÁGRÓL Sajókápolna Község Önkormányzat Képviselőtestülete az egyes helyi közszolgáltatások

Részletesebben

A hulladékkezelési közszolgáltatásról

A hulladékkezelési közszolgáltatásról Diósviszló község Önkormányzatának 6/2002. (XII. 04.) számú rendelete A hulladékkezelési közszolgáltatásról Diósviszló Községi Önkormányzat Képviselőtestülete az önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

A közterületek használatáról

A közterületek használatáról Gyöngyöshalász községi Önkormányzata Képviselőtestületének 12/2008. (V.22.) önkormányzati rendelete és az azt módosító 17/2008.(VI.26.), 19/2013.(XII.10) önkormányzati rendeletei egységes szerkezetben

Részletesebben

Általános rendelkezések 1.

Általános rendelkezések 1. Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselőtestületének 23/2004. (VII. 1.) önkormányzati rendelete a szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos hulladékkezelési közszolgáltatásról Módosítva: Kihirdetve:

Részletesebben

Csetény Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 7/2004. (VI.24.) számú. rendelete. a környezetvédelemről ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Csetény Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 7/2004. (VI.24.) számú. rendelete. a környezetvédelemről ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Csetény Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2004. (VI.24.) számú rendelete a környezetvédelemről Csetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Önkormányzat lehetőségeinek figyelembevételével,

Részletesebben

Iszkáz Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 5/2015. (V.29.) önkormányzati rendelete. a növényi hulladék nyílttéri égetéséről

Iszkáz Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 5/2015. (V.29.) önkormányzati rendelete. a növényi hulladék nyílttéri égetéséről Iszkáz Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2015. (V.29.) önkormányzati rendelete a növényi hulladék nyílttéri égetéséről Iszkáz Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a környezet védelmének

Részletesebben

ORCI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2007.(X.11.) SZ. RENDELETE

ORCI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2007.(X.11.) SZ. RENDELETE ORCI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2007.(X.11.) SZ. RENDELETE a helyi környezet védelméről, a közterületek és az ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról Orci község képviselő-testülete

Részletesebben

Hajdúhadház Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2002. (VI.26.) HÖ. sz. rendelete

Hajdúhadház Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2002. (VI.26.) HÖ. sz. rendelete Hajdúhadház Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2002. (VI.26.) HÖ. sz. rendelete a város közterületeinek rendjéről, a közterület használatáról, valamint a köztisztaság fenntartásáról Hajdúhadház

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZETBEN

EGYSÉGES SZERKEZETBEN 1 Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testületének 5/2002. /II.21./ rendelete a köztisztaság fenntartásának rendjéről és a hulladékkezelési közszolgáltatásról 1 EGYSÉGES SZERKEZETBEN Sárvár Város Önkormányzatának

Részletesebben

Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 22/2015. (VI. 26.) önkormányzati rendelete a város környezetvédelméről

Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 22/2015. (VI. 26.) önkormányzati rendelete a város környezetvédelméről Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2015. (VI. 26.) önkormányzati rendelete a város környezetvédelméről Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2015. (VI. 26.) önkormányzati

Részletesebben

Lovászpatona Község Önkormányzata Képviselő-testülete 10/2016. (VII. 25.) önkormányzati rendelete a közterületek és ingatlanok tisztántartásáról.

Lovászpatona Község Önkormányzata Képviselő-testülete 10/2016. (VII. 25.) önkormányzati rendelete a közterületek és ingatlanok tisztántartásáról. Lovászpatona Község Önkormányzata Képviselő-testülete 10/2016. (VII. 25.) önkormányzati rendelete a közterületek és ingatlanok tisztántartásáról. Lovászpatona Község Önkormányzat Képviselő-testülete az

Részletesebben

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT. A döntés meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT. A döntés meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155 FAX: (06-32) 460-918 forum@paszto.hu Szám: 1-177 /2012. A döntés meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel!

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A kerti hulladék égetésének szabályai. (1)A kerti hulladék ártalmatlanítása elsősorban komposztálással történik.

1. A rendelet célja. 2. A kerti hulladék égetésének szabályai. (1)A kerti hulladék ártalmatlanítása elsősorban komposztálással történik. Csataszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2015 (IV.29.) önkormányzati rendelete kerti hulladék égetésére, valamint a tűzgyújtásra vonatkozó szabályokról Csataszög Község Önkormányzatának

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Belsősárd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 9/2008.(IV.18.) számú rendelete a település tisztaságáról és a környezetvédelem helyi szabályairól 1 Belsősárd Község Önkormányzata a környezet védelmének

Részletesebben

2. E rendelet 2014. március 1. napján lép hatályba. Pásztó, 2013. november 14. Záradék: A rendelet kihirdetésének napja 2014..

2. E rendelet 2014. március 1. napján lép hatályba. Pásztó, 2013. november 14. Záradék: A rendelet kihirdetésének napja 2014.. Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete../.. (..) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék nyílttéri égetéséről szóló 1/2013. (I.31) önkormányzati rendelet módosításáról Pásztó Városi Önkormányzat

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Földeák község Önkormányzata Képviselő-testületének a települési folyékony hulladékkal kapcsolatos kötelező helyi közszolgáltatásról szóló 7/2005./III.24./ rendelete (egységes szerkezetben) Földeák község

Részletesebben

Tüskevár Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 5/2010./XII.21./ önkormányzati rendelete A TELEPÜLÉSI SZILÁRD HULLADÉK ÁRTALMATLANÍTÁSÁRÓL

Tüskevár Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 5/2010./XII.21./ önkormányzati rendelete A TELEPÜLÉSI SZILÁRD HULLADÉK ÁRTALMATLANÍTÁSÁRÓL Tüskevár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2010./XII.21./ önkormányzati rendelete A TELEPÜLÉSI SZILÁRD HULLADÉK ÁRTALMATLANÍTÁSÁRÓL Tüskevár község Önkormányzatának Képviselő-testülete az egyes

Részletesebben

az avar és kerti hulladék nyílttéri égetéséről

az avar és kerti hulladék nyílttéri égetéséről Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata 1211 Budapest XXI. Szent Imre tér 10. Képviselő-testülete Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata 37/2009. (X. 20.) Kt. rendelete az avar és kerti hulladék

Részletesebben

TERVEZET. 2. Tiltott, kirívóan közösségellenes magatartások

TERVEZET. 2. Tiltott, kirívóan közösségellenes magatartások TERVEZET DUBICSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012. (...) önkormányzati rendelete egyes tiltott, kirívóan közösségellenes magatartásokról Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011.

Részletesebben

Általános rendelkezések 1..

Általános rendelkezések 1.. Vasszécseny Község Képviselő-testületének 10/2002. (XII.20.) számú rendelete a települési hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatás igénybevételéről Vasszécseny Község Képviselő-testülete a település

Részletesebben

A kerti zöldhulladék égetésről

A kerti zöldhulladék égetésről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu E l ő t e r j e s z t é s A kerti

Részletesebben

Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2016. (VI.9.) önkormányzati rendelete

Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2016. (VI.9.) önkormányzati rendelete Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2016. (VI.9.) önkormányzati rendelete a közösségi együttélés alapvető szabályairól és azok elmulasztásának jogkövetkezményeiről Mélykút Város Önkormányzat

Részletesebben

Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselőtestületének 12/2006. (XII.19.) számú rendelete

Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselőtestületének 12/2006. (XII.19.) számú rendelete Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselőtestületének 12/2006. (XII.19.) számú rendelete /egységes szerkezetben/ A település szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos hulladékkezelési közszolgáltatásról

Részletesebben

Ugod Község Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2018. (VII.17.) önkormányzati rendelete. a közterületek és ingatlanok tisztántartásáról.

Ugod Község Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2018. (VII.17.) önkormányzati rendelete. a közterületek és ingatlanok tisztántartásáról. Ugod Község Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2018. (VII.17.) önkormányzati rendelete a közterületek és ingatlanok tisztántartásáról. Ugod Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország helyi

Részletesebben

Taktaszada Község Önkormányzat Képviselőtestületének. 22 /2004. (XII.28.) rendelete. a települési folyékony hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról

Taktaszada Község Önkormányzat Képviselőtestületének. 22 /2004. (XII.28.) rendelete. a települési folyékony hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról Taktaszada Község Önkormányzat Képviselőtestületének 22 /2004. (XII.28.) rendelete a települési folyékony hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról Taktaszada Község Képviselőtestülete a hulladékgazdálkodásról

Részletesebben

Tiszatenyő Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Tiszatenyő Község Önkormányzat Képviselő-testületének Tiszatenyő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2002 (XII. 20.) rendelete A települési hulladékokkal és a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésével kapcsolatos közszolgáltatásokról

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE TERÜLETFEJLESZTÉSI, TERÜLETRENDEZÉSI ÉS GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1.

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE TERÜLETFEJLESZTÉSI, TERÜLETRENDEZÉSI ÉS GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE TERÜLETFEJLESZTÉSI, TERÜLETRENDEZÉSI ÉS GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. Szám: 04/59-2/2015 E L Ő T E R J E S Z T É S a Területfejlesztési, Területrendezési

Részletesebben

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2013. (III.06.) önkormányzati rendelete

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2013. (III.06.) önkormányzati rendelete Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2013. (III.06.) önkormányzati rendelete a közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről (Egységes

Részletesebben

Nikla Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 10/2014. (IV.30.) önkormányzati rendelete a környezetvédelemről és a közterületek használatáról

Nikla Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 10/2014. (IV.30.) önkormányzati rendelete a környezetvédelemről és a közterületek használatáról Nikla Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 10/2014. (IV.30.) önkormányzati rendelete a környezetvédelemről és a közterületek használatáról Nikla Községi Önkormányzat Képviselőtestülete Magyarország

Részletesebben

Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 8/2014.(VI.13.) önkormányzati rendelete. a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról

Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 8/2014.(VI.13.) önkormányzati rendelete. a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014.(VI.13.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a hulladékról

Részletesebben

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2015. (III. 20.) rendelete

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2015. (III. 20.) rendelete Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2015. (III. 20.) rendelete a környezet védelemről szóló 23/2000. (XII.08.) önkormányzati rendelet módosításáról Tahitótfalu Község Önkormányzatának

Részletesebben

C S A N Á D P A L O T A NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 23/2000. (VII. 28.) ÖR. számú. rendelete

C S A N Á D P A L O T A NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 23/2000. (VII. 28.) ÖR. számú. rendelete C S A N Á D P A L O T A NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 23/2000. (VII. 28.) ÖR. számú rendelete a köztisztaság fenntartásáról szóló 13/2000. (IV. 28.) ÖR. számú rendelet módosításáról és

Részletesebben

Kazincbarcika Város Önkormányzata 20/2015. (V. 22.) rendelete. a köztisztaságról

Kazincbarcika Város Önkormányzata 20/2015. (V. 22.) rendelete. a köztisztaságról Kazincbarcika Város Önkormányzata 20/2015. (V. 22.) rendelete a köztisztaságról Kazincbarcika Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 88. (4) bekezdés c)

Részletesebben

Veresegyház Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2008 (IV.30.) ÖR. számú rendelete

Veresegyház Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2008 (IV.30.) ÖR. számú rendelete Veresegyház Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2008 (IV.30.) ÖR. számú rendelete az ingatlanok és közterületek tisztántartásáról (a módosításokkal egységes szerkezetben) A rendeletet módosította

Részletesebben

Bekecs Községi Önkormányzat. 11/2007. (VII.2.) számú rendelete. A köztisztasági tevékenységről

Bekecs Községi Önkormányzat. 11/2007. (VII.2.) számú rendelete. A köztisztasági tevékenységről Bekecs Községi Önkormányzat 11/2007. (VII.2.) számú rendelete A köztisztasági tevékenységről Bekecs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi

Részletesebben

Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2./2004.(II.25.) Ök.sz. rendelete

Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2./2004.(II.25.) Ök.sz. rendelete 1 Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2./2004.(II.25.) Ök.sz. rendelete A KÖZTISZTASÁG FENNTARTÁSÁRÓL Egységes szerkezetben Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Tolna Város Önkormányzata Képviselőtestületének 3/1997. (III.25.) Ör. rendelete a települési szippantott szennyvíz összegyűjtésére, elszállítására és elhelyezésére irányuló közszolgáltatásról Tolna Város

Részletesebben

MOSONSZOLNOK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 16/2013.(XII.20.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A KÖZTISZTASÁGRÓL

MOSONSZOLNOK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 16/2013.(XII.20.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A KÖZTISZTASÁGRÓL MOSONSZOLNOK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2013.(XII.20.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A KÖZTISZTASÁGRÓL Mosonszolnok Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

TISZAALPÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 14/2015.(VII.8.) önkormányzati rendelete. a köztisztaság fenntartásáról

TISZAALPÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 14/2015.(VII.8.) önkormányzati rendelete. a köztisztaság fenntartásáról TISZAALPÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2015.(VII.8.) önkormányzati rendelete a köztisztaság fenntartásáról A rendelet 2015. július 8-án kihirdetésre került. dr. Menyhárt Anett jegyző

Részletesebben

CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/1999.(IX.29.) r e n d e l e t e

CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/1999.(IX.29.) r e n d e l e t e CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/1999.(IX.29.) r e n d e l e t e a települési folyékony hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatás kötelező igénybevételéről (a módosításokkal

Részletesebben

Nagygyimót Község Önkormányzati Képviselő-testületének 13/2013. (XI.20.) önkormányzati rendelete. A környezet védelméről

Nagygyimót Község Önkormányzati Képviselő-testületének 13/2013. (XI.20.) önkormányzati rendelete. A környezet védelméről Nagygyimót Község Önkormányzati Képviselő-testületének 13/2013. (XI.20.) önkormányzati rendelete A környezet védelméről Nagygyimót Község Önkormányzati Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvényének

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 6/2012.(II.10.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok

Részletesebben

II. Fejezet AZ INGATLANOK TISZTÁNTARTÁSA

II. Fejezet AZ INGATLANOK TISZTÁNTARTÁSA Nagyberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2004. (II. 25.) számú rendelete a település környezetvédelméről és a közterület-használat módjáról és díjának megállapításáról (egységes szerkezetben)

Részletesebben

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT. A rendelet meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT. A rendelet meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155 FAX: (06-32) 460-918 forum@paszto.hu Szám: 1-8 /2014. A rendelet meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel!

Részletesebben

(egységes szerkezetben)

(egységes szerkezetben) 1 Székkutas Község Önkormányzat Képviselőtestületének 7/1999./V. 26./ Ktr. számú rendelete a települési szilárd hulladékok kezelésével kapcsolatos kötelező közszolgáltatás igénybevételéről (egységes szerkezetben)

Részletesebben

Úri Község Önkormányzatának 9/2011.(IX. 05.) számú rendelete a köztisztaság fenntartásáról

Úri Község Önkormányzatának 9/2011.(IX. 05.) számú rendelete a köztisztaság fenntartásáról Úri Község Önkormányzatának 9/2011.(IX. 05.) számú rendelete a köztisztaság fenntartásáról Úri község önkormányzatának képviselő-testülete az önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.. (1) bekezdésében

Részletesebben

TAKSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a helyi környezet védelméről, a település tisztaságáról szóló 10/2006. (VI. 2.

TAKSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a helyi környezet védelméről, a település tisztaságáról szóló 10/2006. (VI. 2. TAKSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a helyi környezet védelméről, a település tisztaságáról szóló 10/2006. (VI. 2.) rendelete (Egységes szerkezetbe foglalva) Taksony Nagyközség Önkormányzata

Részletesebben

Bodajk Város Önkormányzat 23/2009. (VII. 6.) rendelete

Bodajk Város Önkormányzat 23/2009. (VII. 6.) rendelete Bodajk Város Önkormányzat 23/2009. (VII. 6.) rendelete a helyi környezet védelméről, az ingatlanok és közterületek tisztán tartásáról [egységes szerkezetben a módosításáról szóló 12/2011. (VI. 3.) önkormányzati

Részletesebben

Z S U R K K Ö Z S É G. Önkormányzati Képviselő-testületének 5/2015.(IV. 07.) Önkormányzati rendelete. A helyi tűzgyújtási szabályokról. I.

Z S U R K K Ö Z S É G. Önkormányzati Képviselő-testületének 5/2015.(IV. 07.) Önkormányzati rendelete. A helyi tűzgyújtási szabályokról. I. Z S U R K K Ö Z S É G Önkormányzati Képviselő-testületének 5/2015.(IV. 07.) Önkormányzati rendelete A helyi tűzgyújtási szabályokról Zsurk Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország helyi

Részletesebben