Hajdúhadház Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2002. (VI.26.) HÖ. sz. rendelete
|
|
- Karola Bodnárné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Hajdúhadház Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2002. (VI.26.) HÖ. sz. rendelete a város közterületeinek rendjéről, a közterület használatáról, valamint a köztisztaság fenntartásáról Hajdúhadház Városi Önkormányzat Képviselő-testülete az évi LXV. tv. 16. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az alábbi rendeletet alkotja. 1. A rendelet hatálya a város közigazgatási területén minden természetes személyre, jogi személyre és jogi személyiséggel nem rendelkező társaságra terjed ki. 2. A rendeletben foglaltak betartásáról az Önkormányzat a Polgármesteri Hivatal útján gondoskodik. 3. (1) A közterületet elsősorban rendeltetésének megfelelően lehet használni. (2) A közterületet rendeltetésétől eltérő célra használni csak közterület használati megállapodás alapján lehet. (3) 1 Közterület használati megállapodás szükséges a) közterületbe 10 cm-en túl benyúló üzlethomlokzat (portál), kirakatszekrény, üzleti védtető (előtető), ernyőszerkezet, hirdető berendezés (fényreklám), továbbá cég és címtábla elhelyezésére b) Árusító fülke, bódé, pavilon elhelyezésére c) Építési munkával kapcsolatos állvány, építőanyag és törmelék elhelyezésére d) Alkalmi és mozgóárusításra e) Vendéglátóipari előkert céljára f) Vásár, alkalmi vásár, kiállítás, továbbá kulturális, szórakoztató és mutatványos tevékenység céljára g) Kerékpártároló, megállító reklámtábla céljára h) Teher és különleges gépjárművek, valamint ezek vontatmányainak elhelyezésére i) Közhasználatra még át nem adott közterületek ideiglenes hasznosítására j) Kerékpártároló, megállító reklámtábla céljára Nem kell közterület használati megállapodás: a) A közút /járda építésével, javításával, fenntartásával kapcsolatban a közút /járda elfoglalásához Módosította: 26/2010. (XII.20.) HÖ.sz. rendelete 1. Hatályos: január 1-től
2 2 b) Az úttartozékok és a közúti közlekedés irányításának célját szolgáló berendezések elhelyezéséhez c) közterületen, illetőleg alatt vagy felett elhelyezett postai távközlési kábelek hibaelhárításához d) üzlethomlokzat, kirakatszekrény, hírdetőberendezés /fényszekrény/ cég és címtábla elhelyezéséhez, ha az a közterületbe 10 cm-en túl nem nyúlik bele. Nem köthető közterület használati megállapodás üzemképtelen járművek tárolására (1) A közterület használati megállapodás megkötésével kapcsolatos ügyekben a polgármester jár el. (2) A közterület használat és a közterület rendjének ellenőrzése a közterület felügyelő feladata. 7. (1) A közterület használója a közterület rendeltetésétől eltérő használatáért díjat köteles fizetni, melynek mértékét az l. sz. melléklet tartalmazza. (2) A díjat az igénybevett terület nagysága alapján, négyzetméterenként, illetve az l. sz. melléklet k, l, m, pontjai alapján gépkocsinként kell megállapítani. A megkezdett négyzetméter egésznek számít. (3) A közterület használati díjat a használó a megállapodás megkötésekor egy összegben, előre köteles befizetni a Polgármesteri Hivatal költségvetési számlájára. Határozatlan időre kötött közterület használati megállapodás alapján a fizetendő díjat havonta előre, minden tárgyhó 5-ig kell megfizetni a Polgármesteri Hivatal költségvetési számlájára. (4) Amennyiben a megállapodás alapján közterületet használó késedelmesen fizeti meg a díjat, úgy a törvényes késedelmi kamattal növelten köteles azt megfizetni. 8. (1) A közterület használója köteles az árusító hely környékét az árusítás ideje alatt tisztán tartani. (2) A közterület használója a használatot követően haladéktalanul köteles a közterületet eredeti állapotába helyre állítani, illetőleg amennyiben ez nem lehetséges úgy az okozott kárt köteles megtéríteni. 9. A közterület használati megállapodásban foglaltaktól eltérő használat, valamint a rendelet 8. - ában foglalt kötelezettség elmulasztása esetén a megállapodás felbontható.
3 3 10. A polgármester a jelen rendelet 3. (3) bekezdés b) pontja alapján közterület használati megállapodással rendelkező, lakosság részére szolgáltatást végző szerv vagy személy részére a közterület használati díj megfizetése alól kérelmére részben vagy egészben felmentést adhat. A város köztisztaságával kapcsolatos rendelkezések 11. (1) A köztisztaság megőrzésében mindenki köteles hathatósan közreműködni és tartózkodni minden olyan tevékenységtől, magatartástól, amely a település környezetszennyeződését, fertőzését idézi elő. (2) A város közterületeinek tisztántartásáról a 14. -ban foglaltak kivételével továbbá a településen keletkező szilárd hulladék és háztartási szemét elhelyezéséről, ártalmatlanításáról az Önkormányzat gondoskodik. (3) A rendelet hatálya nem terjed ki a veszélyes anyagokra és hulladékokra, valamint a háztartási hulladék kezelésére és ártalmatlanítására. 12. Építési, illetve épületek bontásából származó törmeléket csak az arra kijelölt helyen szabad elhelyezni, amelynek a mindenkor aktuális helyét az engedélyező hatóság határozatában közli. (1) Tilos a közterületre kivinni útalap építés/javítás céljára szerves anyagot, humuszt és agyagot tartalmazó építési törmeléket, salakot, hamut, kormot. (2) Közterületen a kialakult természetes terepviszonyokat megváltoztatni csak engedély alapján lehet, ilyen esetben útalap építés/javítás céljára bányahomok, kavics, ipari kazán salak, kohósalak, zúzott kő használható fel Hajdúhadház város közigazgatási területén az ingatlan tulajdonosa köteles gondoskodni: a./ az ingatlan előtti járdaszakasz / járda hiányában l m széles területsáv, illetőleg ha a járda mellett zöldsáv is van, az úttestig terjedő teljes terület/ b./ a járdaszakasz melletti nyílt árok és ennek műtárgyai, továbbá c./ a tömbtelken a külön tulajdonban álló egyes épületek gyalogos megközelítése és körüljárására szolgáló terület tisztán tartásáról, a csapadékvíz zavartalan lefolyását akadályozó anyagok és más hulladékok eltávolításáról.
4 4 Az állattartásra vonatkozó rendelkezések 15. (1) Az állatokat közterületen tartani, legeltetni tilos. (2) A házi állatokat a kijelölt legelőre, illetve vásárra hajtani kizárólag az úttesten, a közlekedési szabályok betartásával lehet. Ivó, csapadék- és szennyvíz 16. (1) Az ivóvizet szolgáltató kutak, közkifolyók, közterületen elhelyezett ivó kutak környezetét különös gonddal kell tisztántartani és megvédeni a szennyeződéstől. (2) Az ivóvizet szolgáltató kutak környezetében olyan szennyező forrást létesíteni és fenntartani, amely a kutak vizét közvetlenül, illetve a talajon keresztül szennyezheti csak a hatályos közegészségügyi és építésügyi szabályokban meghatározott védőtávolság, védőterület megtartásával lehet. (3) A közkutak környezetében mosakodni, állatokat itatni, kannákat és egyéb tárgyakat mosni nem szabad. A kifolyó víz megfelelő elvezetését biztosítani kell. (4) Az épületek tulajdonosa /kezelője, használója/ a 253/1997.(XII.20)Korm.rendelet 47. -a szerint köteles gondoskodni arról, hogy az épület tetőszerkezetéről az esővíz, hólé a közterületen lévő járdára ne csurogjon. (5)A város területén lévő belvízelvezető árokba tisztátalan szennyvizet, trágyalevet, gépjármű-olajat, továbbá mérgező hatású anyagokat /növényvédőszereket/ vezetni vagy önteni, illetve az árkokat, azok partjait szemét és hulladék lerakásával szennyezni nem szabad. 17. (1) A közműves csatornaellátásba be nem kapcsolt ingatlanok tulajdonosai, használói az ingatlanon keletkező szennyvíz és fekália elvezetésére és tárolására zárt szennyvíztároló aknák építésével kötelesek gondoskodni. (2) A szennyvíztároló aknákat rendszeresen üríteni szükséges, azok tartalmát a kijelölt fekáliatároló helyen szabad elhelyezni. 18. A választási hirdetmények eltávolításáról a hirdetmény elhelyezője köteles gondoskodni a kampány befejezését követő 30 napon belül. Elmulasztása esetén az elhelyező költségére a Polgármesteri Hivatal intézkedik az eltávolításról. 18/A 2 2 Hatályon kívül helyezte: 15/2012.(V.14.) HÖ. Sz. rendelete pontja. Hatályos: május 14-től.
5 5 Értelmező és záró rendelkezések (1) E rendelet alkalmazása szempontjából: Közterület: az ingatlannyilvántartásban közterületként nyilvántartott belterületi földrészlet /közút, járda, tér, közpark/ továbbá az építmények közhasználatra átadott része /épületárkád alatti járda, aluljáró, felüljáró/. Tisztántartás: a közterületek tisztítása, hó- és síkosságmentesítése, illetőleg pormentesítése. (2) Jelen rendelet kihirdetése napján lép életbe, ezzel egyidejűleg hatályát veszíti Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő testületének a város közterületeinek rendjéről, a közterület használatáról, valamint a köztisztaság fenntartásáról szóló 10/1992. (VII.10.) HÖ. rendelete. Vincze András jegyző Béres László polgármester 3 Módosította: 17/2008.(V.29.)HÖ.sz. rendelete 1. Hatályos: május 29-től 4 Hatályon kívül helyezte: 17/2008.(V.29.)HÖ.sz. rendelete 2. Hatálytalan: május 29-től
6 6 1. számú melléklet a 9/2002. (VI. 26.) HÖ. sz. rendelethez: 5 A közterület használatáért fizetendő díjak A közterület használat célja a./ Közterületbe 10 cm-en túli benyúló üzlethomlokzat /portál/, kirakatszekrény, üzleti védtető /előtető, ernyőszerkezet/, hirdető-berendezés /fényreklám/ továbbá cég és címtábla b./ Árusító fülke, bódé pavilon elhelyezése c./ Építési munkával kapcsolatos állvány, építőanyag és törmelék elhelyezése d./ Alkalmi és mozgóárusításra - Bocskai téren - Egyéb helyen e./ Vendéglátó- ipari előkert céljára f./ Vásár, alkalmi vásár, kiállítás továbbá kulturális, szórakoztató és mutatványos tevékenység céljára g./ Kerékpártároló, megállító reklámtábla h./ Teher és különleges gépjárművek, valamint ezek vontatványainak elhelyezése gépjárművenként i./ Közhasználatra még át nem adott közterületek ideiglenes hasznosítása j./ Egyéb a díj mértékét a fentiek figyelembevételével esetenként kell megállapítani Díj Ft/m2/év 630.-Ft/m2/hó 270.-Ft/m2/hó 900.-Ft/m2/nap 500.-Ft/m2/nap Ft/m2/év 300.-Ft/m2/nap Ft/fm/év Ft/m2/hó 100.-Ft/m2/év Polgármester esetenként állapítja meg 5 Módosította: 3/2013. (I.31.) HÖ. sz. rendelet 1. -a. Hatályos: február 01. napjától.
Hortobágy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 22/2005. (IX. 20.) Hö. r e n d e l e t e
Hortobágy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2005. (IX. 20.) Hö. r e n d e l e t e a község közterületeinek használatáról (a módosításokkal egységes szerkezetben) A képviselő-testület az épített
A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL. I. cím A rendelet hatálya 1. II. cím Közterület használati engedély 2.
BABÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5 /2005. (VIII. 29.) RENDELETE A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL Babót Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselő-testület) a Magyar
Hosszúhetény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2008.(VII.07.) rendelete a közterület-használatról
Hosszúhetény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2008.(VII.07.) rendelete a közterület-használatról Hosszúhetény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi
A közterületek használatáról
Gyöngyöshalász községi Önkormányzata Képviselőtestületének 12/2008. (V.22.) önkormányzati rendelete és az azt módosító 17/2008.(VI.26.), 19/2013.(XII.10) önkormányzati rendeletei egységes szerkezetben
A rendelet hatálya 1..
Vál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2010.(XII.14.) önkormányzati rendelete a közterület-használat engedélyezésével kapcsolatos eljárásról Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló
Balatonendréd község Önkormányzata Képviselő-testületének
Balatonendréd község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2005. (XII.14.) önkormányzati rendelete 1 A közterületek használatáról és a közterület használati díj megállapításáról. 1 Módosította a 7/2008
Csengőd Község Képviselőtestülete 12/2008.(XII.31.) rendelete a közterületek használatáról. A rendelet hatálya
Csengőd Község Képviselőtestülete 12/2008.(XII.31.) rendelete a közterületek használatáról Csengőd Község Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdése és
GÉGÉNY KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETE 6/2001 (V.29.) K. sz. r e n d e l e t e - A közterület-használat engedélyezésével kapcsolatos eljárásról -
A Képviselő-testület: GÉGÉNY KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETE 6/2001 (V.29.) K. sz. r e n d e l e t e - A közterület-használat engedélyezésével kapcsolatos eljárásról - Az 1990. évi LXV. tv. 16.. (1) bekezdése
Általános rendelkezések
Cserszegtomaj Község Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2005.(IX.21.) egységes szerkezetbe foglalt rendelet a közterületek használatáról szóló 8/2000.(III.30.) sz. rendeletének módosításáról A helyi
Pilisszentkereszt Község Önkormányzata a közterület használatáról az alábbi rendeletet alkotja. A rendelet hatálya
Pilisszentkereszt Község Önkormányzatának 8/1995. (VI. 27.) sz. rendelete a KÖZTERÜLET HASZNÁLATÁRÓL /a 14/1995. (XI. 1.),valamint a 6/1998. (V. 29.) sz. rendeletmódosításokkal egységes szerkezetben/ Pilisszentkereszt
Jászfelsőszentgyörgy Községi Önkormányzat. 1/2010. (I.29.) rendelete. a közterületek használatáról
Jászfelsőszentgyörgy Községi Önkormányzat 1/2010. (I.29.) rendelete a közterületek használatáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,
Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 10 / 2004.( IV. 05. ) Ör. r e n d e l e t e
Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10 / 2004.( IV. 05. ) Ör. r e n d e l e t e A közterületek használatáról (egységes szerkezetben a 25/2005. (X.28.) önkörmányzati rendelettel) Nagyecsed
a közterület-használatról.
BÜKKSZÉK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 10/2004. (VI.30.) RENDELETE a 8/2007. (VII.25.) számú, a 8/2008.(VII. 18.), 13/2009. (VII. 01.), 7/2011.(V.24.) számú módosító rendelettel egységes szerkezetben a közterület-használatról.
4/2000. (III.30.) Kt. számú r e n d e l e t e
NAGYKÁLLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2000. (III.30.) Kt. számú r e n d e l e t e a közterület-használat engedélyezésével kapcsolatos eljárásról (a 61/2008. (XII.29.) Önk., a 32/2009.
Általános rendelkezések 1. 1
43/2001.(XII.17.) Ör. számú rendelet A köztisztaság fenntartásáról (egységes szerkezetben a 30/2005.(VIII.25.), 33/2006.(X.31.), 23/2007.(IX.27.), 45/2009.(X.27.), 21/2011.(IV.28.), 24/2012.(V.23.), 10/2016.
HATÁLYOSSÁG ÁLLAPOTA: JÚLIUS 1.
HATÁLYOSSÁG ÁLLAPOTA: 2008. JÚLIUS 1. SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS KÉPVISELÕ- TESTÜLETÉNEK 19/2008.(VII.01.) SZÁMÚ RENDELETE A KÖZTERÜLETEK RENDJÉRÕL ÉS HASZNÁLATÁRÓL SZÓLÓ 17/2000.(IX.8.) SZÁMÚ RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRÓL
NYÁREGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 9/2000. (X. 3.) sz. Kt. rendelete a közterületek használatáról
NYÁREGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 9/2000. (X. 3.) sz. Kt. rendelete a közterületek használatáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,
Galambok Község Önkormányzatának 10/1994./IX./Rendelete a közterületek használatáról és a közterület használati díj megállapításáról
Galambok Község Önkormányzatának 10/1994./IX./Rendelete a közterületek használatáról és a közterület használati díj megállapításáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. LXV. törvény 16 -./l/ bekezdésében
Madaras község Önkormányzatának Képviselő-testülete 23/2002. (XII. 31.) Ör. számú rendelete a közterületek használatáról
Madaras község Önkormányzatának Képviselő-testülete 23/2002. (XII. 31.) Ör. számú rendelete a közterületek használatáról (egységes szerkezetben a módosító rendeletekkel) A helyi önkormányzatokról szóló
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk. Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja:
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 5/2007.(III.28.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A közterület használatról Módosított rendelet azonosítója:
a közterületek használatáról
1 Tabdi Község Képviselőtestülete 5/1998. (III. 25.) Kt. sz. rendelete a közterületek használatáról Tabdi Község Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdése
BAKONYPÖLÖSKE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 9/2013.(VII.12.) önkormányzati rendelete. a közterület-használatáról
BAKONYPÖLÖSKE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2013.(VII.12.) önkormányzati rendelete a közterület-használatáról Bakonypölöske Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk
SZAKÁLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 17/2004. (XII.31.) számú RENDELETE. A közterületek használatáról. Általános rendelkezések
SZAKÁLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 17/2004. (XII.31.) számú RENDELETE A közterületek használatáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás
Szederkény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/1998. (XII. 10.) számú rendelete. a közterület-használati díjakról
Szederkény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/1998. (XII. 10.) számú rendelete a közterület-használati díjakról Szederkény községi Önkormányzat Képviselőtestülete az 1990. évi LXV. tv. 16..
Általános rendelkezések
TENGELIC KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2004(V.29.) számú önkormányzati rendelete a közterületek használatáról a módosításáról szóló 18/2004.(XII.22.), 22/2006.(XII.13.), 12/2009. (VIII.19.)
TARD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6 / (V. 23.) sz. RENDELETE a közterületek használatáról (egységes szerkezetben)
TARD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6 / 2003. (V. 23.) sz. RENDELETE a közterületek használatáról (egységes szerkezetben) A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás
C S A N Á D P A L O T A NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 23/2000. (VII. 28.) ÖR. számú. rendelete
C S A N Á D P A L O T A NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 23/2000. (VII. 28.) ÖR. számú rendelete a köztisztaság fenntartásáról szóló 13/2000. (IV. 28.) ÖR. számú rendelet módosításáról és
Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2008. (X.2.) Kt. sz. rendelete a közterületek használatáról
Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2008. (X.2.) Kt. sz. rendelete a közterületek használatáról Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.
Tura Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2008.(VI.26.) rendelete a közterületek használatáról
Tura Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2008.(VI.26.) rendelete a közterületek használatáról Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről szóló
Kópháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8 /2008. (IX.12) rendelete a közterület használatáról
Kópháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8 /2008. (IX.12) rendelete a közterület használatáról Kópháza Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselő-testület) a Magyar
Nyékládháza Város Önkormányzatának. 6/1991.(VII. 30.) sz. rendelete. A közterület-használat engedélyezéséről 1
Nyékládháza Város Önkormányzatának 6/1991.(VII. 30.) sz. rendelete A közterület-használat engedélyezéséről 1 (A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) A rendelet hatálya 1.. E rendelet hatálya alá
Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének. a 44/2012. (V. 30.) önkormányzati rendelettel módosított. 2/2011. (I. 27.) önkormányzati rendelete
Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének a 44/2012. (V. 30.) önkormányzati rendelettel módosított 2/2011. (I. 27.) önkormányzati rendelete a települési köztisztaságról és a helyi környezetvédelemről
Úrkút Község Önkormányzat Képviselőtestülete 11/2005. (X.18.) rendelete, a közterület használatáról, fenntartásáról.
Úrkút Község Önkormányzat Képviselőtestülete 11/2005. (X.18.) rendelete, a közterület használatáról, fenntartásáról. ÚRKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATANAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE AZ 1990. ÉVI LXV. TV.16.. (1) BEKEZDÉSÉBEN
Nagybánhegyes község Önkormányzatának 7/1994./VI. 30./ számú R E N D E L E T E. a közterület használatáról és közterület-használati díjról.
Nagybánhegyes község Önkormányzatának 7/1994./VI. 30./ számú R E N D E L E T E a közterület használatáról és közterület-használati díjról. A rendelet hatálya 1.. E rendelet hatálya kiterjed az ingatlan-nyilvántartás
Gáborján Község Önkormányzat Képviselőtestületének. 6/1997. (V.29.) sz. Rendelete A közterület használatáról, díjáról. Fejezet ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK
Gáborján Község Önkormányzat Képviselőtestületének 6/1997. (V.29.) sz. Rendelete A közterület használatáról, díjáról I. Fejezet 1. A rendelet hatálya: Gáborján Község közigazgatási területén a közterületet
ZSÁKA NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT
ZSÁKA NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testület 3/2011.(II.15.) önkormányzati rendelete a közterületek használatáról, védelméről és a közterület-használat díjáról. Zsáka Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete
Biharnagybajom Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2018. (IX. 28.) önkormányzati rendelete a közterület-használat rendjéről és feltételeiről
Biharnagybajom Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2018. (IX. 28.) önkormányzati rendelete a közterület-használat rendjéről és feltételeiről Biharnagybajom Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
Farkaslyuk Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2012.(X.31.) önkormányzati rendelete a közterület-használat szabályairól
Farkaslyuk Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2012.(X.31.) önkormányzati rendelete a közterület-használat szabályairól Farkaslyuk Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
Perőcsény Községi Önkormányzat Képviselő-Testületének 6/2002. (VI.27.) sz.rendelete a közterületek használatáról
Perőcsény Községi Önkormányzat Képviselő-Testületének 6/2002. (VI.27.) sz.rendelete a közterületek használatáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Tv. 16..(1) bekezdésében kapott felhatalmazás
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület november 25-i ülésére
Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Kossuth tér 1. : (53) 360-049 : (53) 360-049 Előterjesztés előkészítésében közreműködött: Hatósági és Építésügyi Osztály Településfejlesztési Osztály Az
HANTOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK
HANTOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK a 12/2008.(IX.26.) 11/2009.(IX.30.) valamint 9/2012. (XI.15.) önkormányzati rendeleteivel módosított 8./2008. (V. 15.) önkormányzati RENDELETE a közterületek
A közterületek használatáról
KÁLOZ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZTÁNAK az önkormányzat 9/2003. (V.30.) és a 10/2004. (IV.15.) 13/2012. (XI.27.) önkormányzati rendeleteivel módosított 19/2000. (XII.1.) önkormányzati rendelete egységes szerkezetben
Ügyiratszám: /2015/U1 Tárgy: díjmegállapító rendeletek felülvizsgálata
Ügyiratszám: /2015/U1 Tárgy: díjmegállapító rendeletek felülvizsgálata Tisztelt Képviselő-testület! A Képviselő-testület 2015. évi munkaterve szerint jelen ülésen vizsgálja felül díjmegállapító rendeleteit,
MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a közterületek rendeltetéstől eltérő használatának engedélyezéséről szóló
MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a közterületek rendeltetéstől eltérő használatának engedélyezéséről szóló 15/2004. (IV. 1.) ÖR. sz. R E N D E L E T E Egységes szerkezetben: 7/2005.
15./ Sárrétudvari Nagyközségi Önkormányzat 6/2005. /IV. 28./ Ör. rendelete a közterület használat szabályairól.
15./ Sárrétudvari Nagyközségi Önkormányzat 6/2005. /IV. 28./ Ör. rendelete a közterület használat szabályairól. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete az Alkotmány 44./A (2) bekezdésében
I. Fejezet. Általános rendelkezések
Albertirsa Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/1997. (V.23.)sz. rendelete a 3/2000. (II.25.) rendelettel egységes szerkezetbe foglalt szövege a közterületek tisztántartásáról A helyi önkormányzatokról
Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 13/2004.(IV.2.)Rendelete a közterület használat szabályairól
Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 13/2004.(IV.2.)Rendelete a közterület használat szabályairól Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alkotmány 44/A..(2) bekezdésében és a helyi
A közterület használat szabályairól
Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2005. (VII.14.) rendelete A közterület használat szabályairól Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
Hatályos! Bükkösd Község Önkormányzatának 11/2003(VII.31)sz. rendelete a közterület használatáról
Hatályos! Bükkösd Község Önkormányzatának 11/2003(VII.31)sz. rendelete a közterület használatáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 16..(1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, figyelemmel
a.) az ingatlan-nyilvántartásban közterületként (pl. járda, tér, közpark) nyilvántartott belterületi földrészletekre,
*10*11 Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 26/1995.(VIII.31.) önkormányzati rendelete A közterület használatról *11 Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete eredeti jogalkotói hatáskörében
Tolmács Község Önkormányzata Képviselő testületének 3/2011. (II.15.) RENDELETE. a közterületek használatáról
Tolmács Község Önkormányzata Képviselő testületének 3/2011. (II.15.) RENDELETE a közterületek használatáról Tolmács Község Önkormányzat képviselő-testülete (továbbiakban: képviselő-testület) a Magyar Köztársaság
HÉVÍZGYÖRK KÖZSÉG 13/2001.(XI.28.) SZ. RENDELETE. A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL egységes szerkezetben
HÉVÍZGYÖRK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK a 15/2006.(XI.29.)sz., a 7/2008. (VII.1.) sz. a 19/2011.(XII.21.),a 12/2012.(V.30.)sz., és a 17/2012.(IX.5.)sz. rendeletekkel módosított 13/2001.(XI.28.)
Kaposfő Község Önkormányzatának 1/2002.(III.12.) Rendelete
Kaposfő Község Önkormányzatának 1/2002.(III.12.) Rendelete A közterületek használatáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Törvény 16. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, figyelemmel
Mátranovák községi Önkormányzat. 5/2001. (IV.27.) rendelete
Mátranovák községi Önkormányzat Képviselı-testületének 5/2001. (IV.27.) rendelete Mátranovák községben a közszolgáltatások után fizetendı bérleti és térítési díjakról. Mátranovák községi Önkormányzat Képviselıtestületének
Kocs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2008.(I.23.) számú rendelete a közterület-használatról
Kocs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2008.(I.23.) számú rendelete a közterület-használatról 1 Kocs Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott
Bekecs Községi Önkormányzat. 25/2007.(XII.17.) számú rendelete. a közterület használat szabályairól
Bekecs Községi Önkormányzat 25/2007.(XII.17.) számú rendelete a közterület használat szabályairól Bekecs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990.
A rendelet hatálya 1.
Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 9/2004. (III. 30.) rendelete a közterületek használatáról, védelméről és a közterület használat díjáról* Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete
IZSÁK NAGYKÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 13/1996. (XII. 30.) számú és a módosításáról szóló 5/2003. (II.19.) rendelete
IZSÁK NAGYKÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 13/1996. (XII. 30.) számú és a módosításáról szóló 5/2003. (II.19.) rendelete a köztisztasági és a településtisztasággal összefüggő közfeladatok ellátásáról (Egységes
Bihartorda Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2009. (X.01.) rendelete
Bihartorda Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2009. (X.01.) rendelete a helyi környezet védelméről, a közterületek és az ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról Bihartorda Község Önkormányzatának
1. Általános rendelkezések. 2. A közterület igénybevétele, a közterület-használati engedély
Kékcse Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2015.(VI.10.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő közterületek használatáról, rendjéről, és a közterülethasználati díjakról Kékcse
A rendeletet alkalmazási köre. Értelmező rendelkezések
Békésszentandrás Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 16 /2012.(VI.29.) Önkormányzati rendelete a közterületek használatáról és közterület használati díjakról Békésszentandrás Nagyközségi Önkormányzat
10/2007. (XII.20.) rendelete
NAGYTEVEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 10/2007. (XII.20.) rendelete a közterület használatról Nagytevel Község Önkormányzat Képviselőtestülete (Továbbiakban: Képviselőtestület) az épített
LITÉR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 19/2003. (XII.18.) Kt. RENDELETE. a közterületek használatáról. Általános rendelkezések
LITÉR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 19/2003. (XII.18.) Kt. RENDELETE a közterületek használatáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, figyelemmel
Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 1. 32/2011. (XII.1.) önkormányzati rendelete
Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 1 32/2011. (XII.1.) önkormányzati rendelete a közterület helyi szabályozásáról szóló 23/2007.(VII.1.) önkormányzati rendelet módosításáról Tata Város Önkormányzat
KOZÁRMISLENY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 7/2003. (IV.23.)Ök.sz. számú RENDELETE. a közterületek használatáról
KOZÁRMISLENY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 7/2003. (IV.23.)Ök.sz. számú RENDELETE a közterületek használatáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8.. (1). bekezdésében és a 16. (1) bekezdésében
Jegyző: - Tisztelt Képviselő-testület!
Előterjesztés képviselő-testületi ülésre Nagykovácsi, 2011. január 26. Előterjesztő:. Előadó: Dr. Zakály Erzsébet igazgatási előadó. Melléklet: Rendelet tervezet Véleményezi: PB E- 5 Polgármester:.. Jegyző:
30/2007.(X.29.) MÖK sz. rendelet. Az önkormányzat által megállapított helyi díjakról
30/2007.(X.29.) MÖK sz. rendelet Az önkormányzat által megállapított helyi díjakról Mezőberény Város Önkormányzati Képviselő-testülete az Alkotmány 44/A. (2) bekezdésében, a helyi önkormányzatokról szóló
Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 16/2007. (XI. 09.) rendelete. a közterületek használatáról 1. Általános rendelkezések
Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 16/2007. (XI. 09.) rendelete a közterületek használatáról 1 Balatonederics Települési önkormányzat képviselő-testülete a településen lévő közterületek
Zalakomár Község Önkormányzati Képviselő-testülete 24/2005.(X.26) számú rendelete a közterület használatáról
Zalakomár Község Önkormányzati Képviselő-testülete 24/2005.(X.26) számú rendelete a közterület használatáról Zalakomár Község Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban képviselő-testület) Az 1990.
Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2001. (V. 11.) önkormányzati rendelete
Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2001. (V. 11.) önkormányzati rendelete a környezetvédelemről, közterületek használatáról és az állattartásról Hatályos: 2016. szeptember 6. Nyirád 2001
30/2007.(X.29.) MÖK sz. rendelet. Az önkormányzat által megállapított helyi díjakról
30/2007.(X.29.) MÖK sz. rendelet Az önkormányzat által megállapított helyi díjakról Mezőberény Város Önkormányzati Képviselő-testülete az Alkotmány 44/A. (2) bekezdésében, a helyi önkormányzatokról szóló
Ipolytölgyes Községi Önkormányzat Képviselő-Testületének 6/2002. (VI.4.) sz.rendelete a közterületek használatáról /egységes szerkezetben/
Ipolytölgyes Községi Önkormányzat Képviselő-Testületének 6/2002. (VI.4.) sz.rendelete a közterületek használatáról /egységes szerkezetben/ A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Tv. 16..(1) bekezdésében
GANNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 7/2013.(VII.16.) önkormányzati rendelete. a közterület-használatáról
GANNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2013.(VII.16.) önkormányzati rendelete a közterület-használatáról Ganna Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében
A közterület használat általános szabályairól szóló 14/2003.(VII.15.) KT számú rendelet. Általános rendelkezések 1.. 2..
A közterület használat általános szabályairól szóló 14/2003.(VII.15.) KT számú rendelet Balotaszállás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 16..
Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2018.(XI.29.) rendelete. A közterületek használatáról és a közterületek rendjéről
Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2018.(XI.29.) rendelete A közterületek használatáról és a közterületek rendjéről Egyek Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény
MUCSONY NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETE. 17/2008./V.26./sz.rendelete
MUCSONY NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETE 17/2008./V.26./sz.rendelete A közterület használatának engedélyezéséről és használatbavételi díjairól Mucsony Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete
Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2006. (XI. 17.) rendelete a közterület használatáról
Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2006. (XI. 17.) rendelete a közterület használatáról Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete a (továbbiakban képviselő-testület) a Magyar Köztársaság
AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 9/2004. (IV.14.) R E N D E L E T E A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL
AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 9/2004. (IV.14.) R E N D E L E T E A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL Egységes szerkezetbe foglalva: 2010. január 28. 2 AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 9/2004. (IV.14.) R E N D E L E T E A KÖZTERÜLETEK
LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 30/2002.(XII.11.) számú önkormányzati rendelete a közterületek használatáról.
30/2002. (XII.11.) Ök. sz. rendelet a közterületek használatáról LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 30/2002.(XII.11.) számú önkormányzati rendelete a közterületek használatáról. A helyi önkormányzatokról szóló 1990.
A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL
DAD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2005. (XI.29.) számú rendelete A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL 2 Dad községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.
14/2006. (VI. 28.) rendelete. a közterület használat szabályairól
Hárskút Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2006. (VI. 28.) rendelete a közterület használat szabályairól Hárskút Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alkotmány 44/A. (2) bekezdésében
Szentkirály község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2004. (IV.2.) ökt. r e n d e l e t e
Szentkirály község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2004. (IV.2.) ökt. r e n d e l e t e a közterület-használatról és közterület-használati díj megállapításáról, a Szentkirály Napja rendezvényen
Általános rendelkezések
BUCSUSZENTLÁSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 4/2001. (III.30.) RENDELETE A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL (egységes szerkezetben a 20/2003.(IX.26.), a 23/2003.(XI.11.) sz. 7/2006. (VII.20.), a 12/2007. (VI.25.)sz.
(EGYSÉGES SZERKEZETBEN)
Kistótfalu Község Képviselő-testületének 12/2004.(IV.20.) számú önkormányzati rendelete a közterület-használat engedélyezésével kapcsolatos eljárásokról és díjakról (EGYSÉGES SZERKEZETBEN) Kistótfalu község
E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének december 17-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2008. december 17-i ülésére Tárgy: A közterület-használat engedélyezésével kapcsolatos eljárásról, a közterülethasználati díjakról szóló
30/2007.(X.29.) MÖK sz. rendelet. Az önkormányzat által megállapított helyi díjakról
30/2007.(X.29.) MÖK sz. rendelet Az önkormányzat által megállapított helyi díjakról Mezőberény Város Önkormányzati Képviselő-testülete az Alkotmány 44/A. (2) bekezdésében, a helyi önkormányzatokról szóló
Fülöpszállás Községi Önkormányzat 10/2003.(XI.7.) rendelete. ( a módosításokkal egységes szerkezetben 2008.06.25.)
1 Fülöpszállás Községi Önkormányzat 10/2003.(XI.7.) rendelete a közterület rendeltetésétől eltérő célú használatának általános szabályairól ( a módosításokkal egységes szerkezetben 2008.06.25.) Fülöpszállás
T E R V E Z E T C S A N Á D P A L O T A VÁROS /. (.) önkormányzati rendelete. a közterületek használatáról szóló 27/2005. (IX. 28.) ÖR.
T E R V E Z E T C S A N Á D P A L O T A VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /. (.) önkormányzati rendelete a közterületek használatáról szóló 27/2005. (IX. 28.) ÖR. módosításáról Záradék: Megalkotás
5/1991. (IX. 3.) RENDELETE A KÖZTERÜLET-HASZNÁLATI DÍJAK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL
ZALA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a 8/2007. (IV. 23.), 18/2008. (IX. 10.), 12/2009. (VIII. 27.), 6/2010. (III. 30.) rendelettel módosított 5/1991. (IX. 3.) RENDELETE A KÖZTERÜLET-HASZNÁLATI
A rendelet hatálya. Általános szabályok
Kaskantyú Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2000.(XII.1.) önkormányzati rendelete a közterület használatáról Kaskantyú Község Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény
Nagykörű Községi Önkormányzat Képviselő- testületének. 12/2009. (V. 27.) rendeletével módosított és egységes szerkezetbe foglalt
Nagykörű Községi Önkormányzat Képviselő- testületének 12/2009. (V. 27.) rendeletével módosított és egységes szerkezetbe foglalt 15/2008. (IX. 11.) rendelete a közterület eltérő használatának rendjéről
Az előterjesztést nyílt ülésen kell tárgyalni! A döntéshez egyszerű többség szükséges!
ELŐTERJESZTÉS Szatymaz Község Képviselő-testületének Előterjesztő: Polgármester Tárgy: Díjmegállapító rendeletek felülvizsgálata Iktatószám: /2017/U1 Melléklet: Előterjesztés, 4 db melléklet Készítette:
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja. A rendelet hatálya. Értelmező rendelkezések
Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2007. (XII. 1.) rendelete a helyi környezet védelméről, a közterületek és az ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról Biharnagybajom
Kup Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2013. (VII.31.) önkormányzati rendelete a közterületek használatáról
Kup Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2013. (VII.31.) önkormányzati rendelete a közterületek használatáról Kup Önkormányzat Képviselő-testülete a közrend, közbiztonság, a környezet védelme érdekében
Döbrököz Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6 /2010 (VI.11.) számú rendelete
Döbrököz Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6 /2010 (VI.11.) számú rendelete a közterület rendeltetéstől eltérő célú használatának általános szabályairól. (Egységes szerkezetbe foglalva a 9/2010.
Dunaalmás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2013. (IX. 26.) önkormányzati rendelete a közterületek használatáról
Dunaalmás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2013. (IX. 26.) önkormányzati rendelete a közterületek használatáról Dunaalmás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített környezet
SZÓLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 10/2009.(IX.22.) SZÁMÚ RENDELETTEL MÓDOSÍTOTT 10/2008. (X.28.) SZÁMÚ RENDELETE A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL
SZÓLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 10/2009.(IX.22.) SZÁMÚ RENDELETTEL MÓDOSÍTOTT 10/2008. (X.28.) SZÁMÚ RENDELETE A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL EGYSÉGES SZERKEZETBEN Szólád Község Képviselő-testülete az 1990.
BALATONHENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
BALATONHENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2013. (VII. 29. ) önkormányzati rendelete a közterületek használatáról Balatonhenye Község Önkormányzata Képviselő-testülete a Magyarország helyi
VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK. 30/2014. (VI.30.) önkormányzati rendelete. a köztisztasággal összefüggő tevékenységekről
VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 30/2014. (VI.30.) önkormányzati rendelete a köztisztasággal összefüggő tevékenységekről Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a hulladékról
Cserszegtomaj Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2018.(III.01.) önkormányzati rendelete a közterületek használatáról
Cserszegtomaj Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2018.(III.01.) önkormányzati rendelete a közterületek használatáról Cserszegtomaj Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország