BRÁCSA. Előképző évfolyamok. 1. évfolyam
|
|
- Elvira Szabóné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 BRÁCSA A képzés különböző fokozatain nyújt lehetőséget a tanulónak a hegedűről brácsára való áttérésre, de a korábbi gyakorlattól eltérően az abszolút kezdőnek is biztosítja a brácsatanulás lehetőségét. A brácsatanítás feladatai Ismertesse meg a tanulókkal a hangszer lehetőségeit, irodalmát, történetét, a brácsa akusztikai sajátosságait, a hangszer hangolását, a hangszer és a vonó felépítését, részeit, a bal kéz játékára és a vonó kezelésére vonatkozó jelzéseket, a hangképzés főbb fizikai törvényszerűségeit, a gyakran előforduló ritmusképletekhez szükséges vonóbeosztást, a zenei alapkarakterekhez tartozó vonókezelést, a brácsairodalom legkiemelkedőbb alkotó és előadóművészeit, a vonós hangszercsalád többi tagját. Alakítson ki könnyed hangszerkezelést megfelelő vonóvezetést, balkéz technikát, helyes, test, hangszer és kéztartást és tudatosítsa ezeket, dinamikailag árnyalt, telt, színes, kifejező brácsahangot, differenciált hangindítást és hanglezárást, laza, egyenletes ujj és kartechnikát, a kezek pontosan összehangolt mozgását. A fentiek eléréséhez gyakoroltasson rendszeresen hangsorokat és hangzatokat különböző figurációkkal és szólamszámmal valamennyi húron és fekvésben, a felmerülő technikai problémáknak megfelelő mozdulatsorokat, ujj és vonógyakorlatokat. Fordítson figyelmet a céltudatos gyakorlási módszer kialakítására, a különböző vonásnemek elsajátítására, a pizzicato technikára, az üveghangok megszólaltatására, a megfelelő ujjrendek készítésére és a fekvések beosztására, a hangköz és akkordjáték sajátosságaira, a lapról olvasási készség fejlesztésére, a brácsa és violinkulcsok folyamatos olvasásának kialakítására, a tudatos zenei memorizálásra, a művek zeneileg igényes kidolgozására, a rendszeres társas muzsikálásra. Tanítsa meg a tanulókat a hangolásra és a legalapvetőbb hangszer karbantartásra. Előképző évfolyamok 1. évfolyam
2 A hangszerkezelés kialakítása A foglalkozások anyaga: gyermekdalok, mondókák; a hangszeres játékot előkészítő mozgásgyakorlatok. Készségfejlesztés A hangszerjátékra való felkészítés fázisai Előkészítő mozgások: a helyes testtartás kialakítása, tájékozódás a test és a végtagok térbeli helyzetéről; a helyes légzés felismerése, illetve kialakítása; a kar és kéz alapmozgásainak kialakítása, függetlenítése; a hangszertartással kapcsolatos érzetek megfigyelése, gyakorlása. A hangszerre irányuló mozgások gyakorlása (hangszer nélkül): emelés ejtés (fej, kar, kéz, ujjak); közelítés távolítás; súlyérzet; rotálás, tengelyfogás érzete; a brácsa elhelyezése. A brácsatartás, vonófogás kialakítása: a hangszer pengetéssel való megszólaltatása; a vonóval való megszólaltatás elemi formái; a billentés, húrváltás, fekvésváltás játékos megalapozása. Paksa Katalin: Magyar népzene történet (Balassi Kiadó, 1999.) Dobszay László: A magyar dal könyve Dénes Szászné Réger J.: Hegedű ABC Szilvay: Színes húrok I. Garlej Gonzales: Méthode d Alto Vol. 1.(Editions Henry Lemoine, Paris) Alberto Curci: Tecnica fondamentale della viola, Parte Prima (Editoni Curci, Milano) Dénes Kállay Lányi Mező: Hegedűiskola I. (alt kulcsban, kvinttel lejjebb) Sándor Járdányi Szervánszky: Hegedűiskola I. Követelmény Alakuljon ki jártasság a tanult hangszeres mozgások megítélésében. A megismert mozgások alkalmazása, szükség esetén tanári segítséggel. Gyermekdalok: g a h c d (g húr); d e fisz g a (d húr) hangkészletben. Játékos ismerkedés az alt kulccsal. Törekedjen a szép hangra és a tiszta intonációra. Ezek az első évfolyamba lépés feltételei. Az év végi vizsga ajánlott anyaga Egyéni fejlődéstől függően értékelhető keresztmetszet a hangszerkezelés alapelemeiről. Alapfokú évfolyamok A tagozat 1. évfolyam
3 A hangszerkezelés fejlesztése, ismeretek átadása A helyes testhelyzet és hangszertartás kialakítása, a bal kéz helyezkedő műveletei (súlyérzet, húrváltó mozgások, alkar rotáció), a billentő mozgások kialakítása (lágy tenyérérzet). A fekvésjáték és vibrato előkészítése, ismerkedés a III. fekvéssel. Intonáció a következő hangkészletekben: a húr: a h cisz (c) d e d húr: d e fisz (f) g a g húr: g a h (b) c d c húr: c d e (esz) f g A helyes vonótartás (húron és húr fölött), a vonóvezetés érzetének kialakítása. Húrsík érzet, vonóvezetés üres húrokon és húrpárokon. Húrváltás külön vonóval és kötve. Az ütemsúly és a vonókezelés összefüggései. Vonóbeosztási formák a különböző ritmusképletek megszólaltatásakor. A szép hang iránti igény felkeltése már a pengetés és az első vonóhúzási feladatok során. Kottaolvasás továbbfejlesztése a tananyag hangkészletén belül alt kulcsban. Metrum, mérőütés, tempó. Ütem: 2/4, 4/4, 3/4. Hangjegyértékek: az egész, fél, pontozott fél, negyed, nyolcad, triola, tizenhatod és szüneteik. Felütés. Nyújtópont a fél, a negyed és a nyolcad érték mellett. Módosítójelek. Előjegyzés. Hangközök: szekundok, tercek, tiszta kvart, kvint, szextek, szeptimek, oktáv ismerete. A hármashangzat fogalma. Dallamsorok formai tagolódása. Zenei összefüggések. Memóriafejlesztés. Társas zene: egyszerű kétszólamú tanulmányok a tananyagból. Dúr és moll tonalitás, a párhuzamos hangnem fogalma. Kromatika, kánon. Memóriafejlesztés. Paksa Katalin: Magyar népzene történet (Balassi Kiadó, 1999.) Dobszay László: A magyar dal könyve Garlej Gonzales: Méthode d Alto Vol. 1. (Editions Henry Lemoine, Paris) Alberto Curci: Tecnica fondamentale della viola, Parte Prima (Editioni Curci, Milano) Dénes Szászné Réger J.: Hegedű ABC (alt kulcsban, kvinttel lejjebb) Dénes Kállay Lányi Mező: Hegedűiskola I. (alt kulcsban, kvinttel lejjebb) Sándor Járdányi Szervánszky: Hegedűiskola I. (alt kulcsban, kvinttel lejjebb) Követelmény Sajátítsa el a természetes mozgásműveleteket, ha kell, a tanár segítségével korrigáljon. Alakuljon ki a tanuló játékkészsége az évfolyamban megjelölt hangkészleten belül egyszerű ritmusok alkalmazásával, mérsékelt tempóban. Olvasson folyamatosan abszolút hangnevekkel alt kulcsban, törekedjen a tiszta intonációra.
4 Ismerje a dinamikára és tempóra vonatkozó zenei szakkifejezéseket. Zeneművek nehézségi szintje: Schubert: Altató, Haydn: Dalocska, Rebikov: Dal szöveg nélkül, Mozart: Májusi dal. Az év végi vizsga ajánlott anyaga Egy gyakorlat, Két előadási darab lehetőleg kotta nélkül. 2. évfolyam A tagozat A hangszerkezelés fejlesztése, ismeretek átadása. A brácsatartás és vonótartás fejlesztése, Ujjgyakorlatok a bal kéz ügyesítésére, Játékkészség a III. fekvésben, A II. fekvés és a félfekvés. Vonókezelési feladatok: a détaché játékmód fejlesztése különböző vonórészeken, legato (2, 4, 8 hang kötésével is), portato, a martelé játékmód előkészítése nyugodt tempóban, éneklő jelleggel. A magyar népdalok játékával kapcsolatos nehezebb vonóbeosztási formák. Nagy és kis nyújtott és éles ritmus, legato is, valamint a szinkópa. Új ritmikai elem: A harmincketted és a szinkópák nehezebb formái. A hármashangzat és fordításai. A dominánsszeptim hangzat. Tonika, szubdomináns, domináns hangzatfűzésben. Kvintkör, klasszikus periódus. Két és háromtagú kis formák elemzése. Ékesítések: előke, utóka, trilla, Memóriafejlesztés. Garlej Gonzales: Méthode d Alto Vol (Editions Henry Lemoine, Paris) Alberto Curci: Tecnica fondamentale della viola, Parte Prima Parte Seconda (Editioni Curci, Milano) Bezrukov Oznobisev: Alapfokú technika a brácsajátékban Wohlfahrt: 60 etűd (Hofmeister) Kayser: 36 etűd op. 20 I. kötet (Hofmeister) Delphin Alard: Etűdök brácsára I. (Real Musical, Madrid) Bruni: 25 gyakorlat Követelmény A tanulónak legyen önálló elképzelése, a tanult fekvésekben. Legyen biztonságos, tiszta intonációja. Vibratója legyen szép hangú és tudja azt helyesen alkalmazni a zenei kifejezésekben. Rendelkezzék biztos helyezkedő képességgel, billentéssel.
5 A zeneművek nehézségi szintje: Sosztakovics: Gavott, Bartók: Kánon, Farkas Ferenc: Arioso, Hasse: Két tánc. Az év végi vizsga ajánlott anyaga Egy gyakorlat, Két előadási darab lehetőleg kotta nélkül. 3. évfolyam A tagozat A hangszerkezelés fejlesztése, ismeretek átadása Ujjgyakorlatok a bal kéz ügyesítésére és a helyezkedő készség kialakítására. Jártasság a IV V. fekvésben. Egyszerűbb fekvésváltások, A vibrato fejlesztése, Trilla, és ékesítések előkészítése, Dúr és moll skálák fekvésekben, fekvésváltással. A hangnemkapcsolatok fokozott ismerete. A legalapvetőbb zenei karakterek: dolce, espressivo, risoluto. Klasszikus táncok. Romantikus karakterdarabok. A rondo, a szonátaforma és a barokk szvit felépítése. Alapvető zenei karakterek: grazioso, marcato. Wohlfahrt: 60 etűd (Hofmeister) Kayser: 36 etűd op. 20 I. kötet (Hofmeister) Országh: Brácsaiskola Sitt: Brácsaiskola Delphin Alard: Etűdök brácsára II.(Real Musical, Madrid) Palashko: 24 melodikus etűd op. 77 Bruni: Etűdök Dont: Gradus ad Parnassum op. 38 I. kötet Bartók Zathureczky: Gyermekeknek Csajkovszkij: ChansonTriste Rubinstein: Melodia Követelmény A tanuló legyen képes az eddig tanult vonástípusok használatára. Rendelkezzen intonációs biztonsággal a tanult fekvésekben. Ismerje az egyszerűbb fekvésváltásokat (azonos ujj, üres húr). Alkalmazza a vibratot a zene kifejező megformálása során.
6 Az év végi vizsga ajánlott anyaga Egy gyakorlat, Két előadási darab lehetőleg kotta nélkül. 4. évfolyam A tagozat A hangszerkezelés fejlesztése, ismeretek átadása Ismerje a VI VII. fekvést is. A tanuló billentése legyen rugalmas izomzatú, fekvésváltása legyen olyan könnyed és folyamatos, amely képessé teszi őt az egyenletes, ritmikus játékra. Legyen biztos helyezkedő képessége, megfelelő billentése a magasabb fekvésekben is. Legyen képes az alapvonásokat gyors tempóban is alkalmazni. Legyen képes a kombinált vonások játékára. Tudjon háromoktávos skálákat és akkordfelbontásokat futamban tisztán, szép hangon játszani. Ismerje a játszott művek harmóniai és formai szerkezetét, ismerje a művek stílusjegyeit. Ismerkedjen meg a XX. századi és a kortárs irodalom hangzásvilágával. Legyen képes elmélyedni a művek zenei, tartalmi elemzésében. Keresse a zenei mondanivaló kifejezésének lehetőségeit; hangszeres mozgásait az adott zenei tartalom színes, érzelem gazdag megszólaltatásának igénye irányítsa. Legyen képes tudatos, aprólékos és elemző gyakorlásra a tanár útmutatásainak megfelelően. Kayser: 36 etűd op. 20 II. kötet (Hofmeister) Országh: Brácsaiskola Sitt: Brácsaiskola Delphin Alard: Etűdök brácsára II III. (Real Musical, Madrid) Palashko: 24 melodikus etűd op. 77 Bruni: Etűdök Dont: Gradus ad Parnassum op. 38 I. kötet Bartók: Este a székelyeknél Weiner: Rókatánc Mendelssohn: Dal szöveg nélkül Zelter: Esz dúr koncert Leopold Mozart: D dúr koncert Wagenseil: Esz dúr koncert Romberg: Rondo Breval: Concertino in A Barokk és preklasszikus szonáták Bartha: 25 előadási darab Követelmény Rendelkezzen intonációs biztonsággal a tanult fekvésekben. Ismerje a közvetítőhangok szerepét. Alkalmazza a vibratot a zene kifejező megformálása során. Legyen képes az eddig tanult vonásnemek összetett alkalmazására.
7 Az év végi vizsga ajánlott anyaga Egy gyakorlat Két előadási darab lehetőleg kotta nélkül Alapfokú évfolyamok B tagozat 2. évfolyam B tagozat Az A tagozat követelményein felül: Az alt és violinkulcs használata. A vibrato kialakítása. Jártasság a III. II. és félfekvésben. Egyszerűbb fekvésváltások. Kettősfogások fekvésváltás nélkül. Hangsorok és hármashangzataik két vagy három oktávon. Vonás gyakorlatok: kombinált vonások, martelé, staccato játékmód Hangsorok, etűdök és zenei anyagok kotta nélküli előadása. Garlej Gonzales: Méthode d Alto Vol. 2. (Editions Henry Lemoine, Paris) Alberto Curci: Tecnica fondamentale della viola, Parte Seconda (Editioni Curci, Milano) Bezrukov Oznobisev: Alapfokú technika a brácsajátékban Wohlfahrt: 60 etűd (Hofmeister) Kayser: 36 etűd op. 20 I. kötet (Hofmeister) Delphin Alard: Etűdök brácsára I. (Real Musical, Madrid) Bruni: 25 gyakorlat Követelmény: A művek jellegéből adódó helyes tempóvétel. Törekedjen szép hangú, dinamikailag árnyalt előadásra. Az év végi vizsga ajánlott anyaga Két gyakorlat, Két előadási darab kotta nélkül. 3. évfolyam B tagozat Az A tagozat követelményein felül Háromoktávos skálák hangzat felbontásokkal Kettősjáték fejlesztése fekvésváltással is Lassú tartott hangok játéka Vibrato fejlesztése éneklő művek előadásánál Staccato, vetett vonás, arpeggio
8 Szűkített és bővített hármashangzat, domináns szeptimakkord. A rondo, a szonátaforma és a barokk szvit felépítése. Alapvető zenei karakterek: grazioso, marcato Bloch: Hangsoriskola Bloch: Ujjgyakorlatok Mazas: Etudes speciales op. 36 I. kötet Dont: Gradus ad Parnassum I II. Kayser: Etűdök I II. Delphin Alard: Etűdök II. Handoskin: Koncert Hubay: Gyermekjelenetek Klengel: G dúr Concertino (cselló zongora átirat) Martini: Concerto D (cselló zongora átirat) Barokk szonáták Bartha: 25 előadási darab brácsára Követelmény A tanuló szép hangon, törésmentesen váltson fekvést. Játsszon gyorsabb mozgású darabokat szép hangon, helyes értelmezéssel. Az év végi vizsga ajánlott anyaga Két gyakorlat, Két előadási darab kotta nélkül. 4. évfolyam B tagozat A hangszerkezelés fejlesztése, ismeretek átadása Ismerje a VI VII. fekvést is. A tanuló billentése legyen rugalmas izomzatú, fekvésváltása legyen olyan könnyed és folyamatos, amely képessé teszi őt az egyenletes, ritmikus játékra. Legyen biztos helyezkedő képessége, megfelelő billentése a magasabb fekvésekben is. Legyen képes az alapvonásokat gyors tempóban is alkalmazni. Legyen képes a kombinált vonások játékára. Tudjon háromoktávos skálákat és akkordfelbontásokat futamban tisztán, szép hangon játszani. Ismerje a fekvésváltás különböző módozatait, törekedjen a fekvésváltás vonóvezetéssel való ritmikai összehangoltságára, helyesen alkalmazza a közvetítő hangokat a gyakorlás folyamán. Legyen képes felbontott terc, szext és oktáv meneteket játszani. A klasszikus formák szerkezete játékához vezető játékmód kialakítása A barokk formák szerkezete, előadásmódja A kortárs pedagógiai művek elemzése tanári segédlettel Romantikus karakterdarabok értelmezése Ismerje a játszott művek harmóniai és formai szerkezetét, ismerje a művek stílusjegyeit. Ismerkedjen meg a XX. századi és a kortárs irodalom hangzásvilágával. Legyen képes elmélyedni a művek zenei, tartalmi elemzésében.
9 Keresse a zenei mondanivaló kifejezésének lehetőségeit; hangszeres mozgásait az adott zenei tartalom színes, érzelem gazdag megszólaltatásának igénye irányítsa. Legyen képes tudatos, aprólékos és elemző gyakorlásra a tanár útmutatásainak megfelelően. Mazas: Etűdök op. 3 Bruni: 25 gyakorlat Országh: Brácsaiskola (a 45 nél magasabb sorszámúak közül) Mazas: Etűdök op. 36 Dont: Gradus ad Parnassum op. 38, II III. kötet Dont: 24 előkészítő gyakorlat op. 37 Campagnoli: 41 gyakorlat Bezrukov Oznobisev: Alapfokú technika a brácsajátékban (Muzika, Moszkva) Kayser: 36 etűd op. 20 II III. kötet (Hofmeister) Országh: Brácsaiskola Sitt: Brácsaiskola Delphin Alard: Etűdök brácsára II III. (Real Musical, Madrid) Palashko: 24 melodikus etűd op. 77 Bruni: Etűdök Dont: Gradus ad Parnassum op. 38 II III. kötet Mazas: Etűdök Op. 36 I II. kötet Campagnoli: 41 gyakorlat Ševčik: Gyakorlatok op Schradieck: Ujjgyakorlatok Bloch: Hangsoriskola Bartók: Este a székelyeknél Weiner: Rókatánc Mendelssohn: Dal szöveg nélkül Zelter: Esz dúr koncert Leopold Mozart: D dúr koncert Wagenseil: Esz dúr koncert Romberg: Rondo Breval: Concertino in A Barokk és preklasszikus szonáták Telemann: G dúr koncert Vivaldi: G dúr koncert Chr. Bach: c moll koncert Maros: Balkán szvit Hubay: Mese Hubay: A kép előtt Követelmény A tanuló hangszerkezelése legyen perspektivikusan megalapozott. Tudjon önállóan könnyebb kamara, zenekari és szóló műveket megfelelő zenei karakterekkel és dinamikával elsajátítani. Képes legyen az önálló gyakorlásra.
10 Az év végi vizsga ajánlott anyaga Két gyakorlat, Két előadási darab kotta nélkül. Követelmények az alapfok évfolyamainak elvégzése után Az A tagozat végén A tanuló ismerje a hangszer és a vonó felépítését, részeit, hangszerének gondozását és megóvását, a fontosabb tempó és karakterjelzéseket, valamint a dinamikára vonatkozó jeleket, a bal kéz játékára és a vonó kezelésére vonatkozó jelzéseket, a hangsorok előjegyzését és ujjrendjét, a hangképzés főbb fiziológiai törvényszerűségeit (a vonás iránya, a vonó sebességének, nyomásának és a hídtól való távolságának összefüggése), a gyakran előforduló ritmusképletekhez szükséges vonóbeosztást, a zenei alapkarakterekhez (dolce, grazioso, espressivo, risoluto) tartozó vonókezelést, a tanult anyagban előforduló tempó és karakterjelzéseket, egyéb előadási jeleket, zenei műszavakat és ezek jelentését, a tanult előadási darabok zeneszerzőinek nevét, születési dátumát, a korszakot, amelyben élt és alkotott, a művek címét, és tudja helyesen kiejteni és leírni azokat, a tanulandó darab vagy mű formáját. Legyen képes a zenei anyagot életkora és egyéni képességei, illetve készsége szintjén kotta és stílushűen, értelmesen tagolva, a zene folyamatát és összefüggéseit érzékeltetve, kifejezően megszólaltatni, ujjrenddel és vonásjelzéssel gondosan ellátott könnyebb zenei anyagot mérsékelt tempóban lapról eljátszani, szokatlan nehézséget nem támasztó könnyebb művet ujjrenddel és vonásjelzéssel ellátni, technikai eszközeit a stílusos és kifejező játék szolgálatába állítani, tájékozódni, szabad fekvésváltással közlekedni a fogólapon, törekedve az igényes intonációra, az alapvonások, valamint a dallamnak, ritmusnak, dinamikának megfelelő vonóbeosztás alkalmazására, szép hangon való, karakteres előadásra, a megismert mozgások, izomérzetek felidézésére, tudatos alkalmazására. Kottaolvasási készsége legyen olyan szintű, hogy belső elképzelés vezesse játékát. A B tagozat végén (az A tagozat követelményein felül) A tanuló legyen képes tudásáról számot adni az alábbiak pódiumon történő bemutatásával: Két különböző jellegű gyakorlat, Egy versenymű saroktétele, Egy lassú és egy gyors tétel egy barokk szonátából. Művészeti alapvizsga követelményei A vizsga részei A vizsga gyakorlati részből áll A vizsga tantárgya és időtartama Brácsa főtárgy A tagozat minimum 10 perc
11 B tagozat minimum 10 perc A vizsga tartalma A tagozat Két különböző stílusú zongorakíséretes előadási darab. Egy versenymű és egy szonáta saroktétele (barokk szonáta esetén két tétel); versenyművek: Händel: h moll brácsaverseny I. tétel, Telemann: G dúr brácsaverseny I II. tétel, vagy III IV. tétel, Chr. Bach: c moll brácsaverseny I. vagy III. tétel; szonáták: Bonporti: Due invenzioni; nehézségi szintjén. Egy előadási darab és 1 kamaramű; előadási darabok: Brácsamuzsika I III. (EMB); Frescobaldi: Toccata, Wieniawski: Álmodozás; kamaraművek: M. Haydn: Szonáták, Bartók: 44 duó (W. Primrose) nehézségi szintjén. A vizsgaanyagot lehetőleg kotta nélkül kell játszani. B tagozat Egy háromoktávos (mélyebb fekvésekből induló) hangsor, akkordfelbontásokkal. Két különböző technikai jellegű etűd; ; Mazas: Etűdök op. 36 I II. kötet; Dont: Gradus ad Parnassum op. 38 II III. kötet; Dont: 24 előkészítő gyakorlat op. 37; Kaiser: 36 etűd op. 20 III. kötet nehézségi szintjén. Egy brácsaverseny saroktétel; Händel: h moll brácsaverseny III. tétel, Vanhal: C dúr brácsaverseny, Zelter: Esz dúr brácsaverseny nehézségi szintjén. Egy zongorakíséretes darab vagy egy szonátatétel, vagy két barokk szonátatétel; Brácsamuzsika I III. (EMB), Csajkovszkij: Melódia, Marcello: F dúr szonáta, Corelli: Szonáták (Nagy S.) nehézségi szintjén. A vizsgaanyagot kotta nélkül kell játszani. A vizsga értékelése megfelelés az előírt követelményeknek, technikai felkészültség, helyes testtartás, hangszertartás, hangképzés, intonáció, a vibrato helyes alkalmazása, hangszerkezelés, artikulációk és díszítések alkalmazása, helyes ritmus és tempó, előadásmód, a zenei stílus és az előírások megvalósítása, memória, alkalmazkodóképesség, állóképesség. Továbbképző évfolyamok A tagozat 5. évfolyam A tagozat A továbbképző évfolyamok fő célja, az alapfokon megszerzett felkészültség megtartása mellett, a zenei
12 műveltség elmélyítése és a zenélési kedv ébrentartása. A hangszerkezelés fejlesztése, ismeretek átadása A tanuló billentése legyen rugalmas izomzatú, fekvésváltása legyen olyan könnyed és folyamatos, amely képessé teszi őt az egyenletes, ritmikus játékra. Legyen biztos helyezkedő képessége, megfelelő billentése a magasabb fekvésekben is. Legyen képes az alapvonásokat gyors tempóban is alkalmazni. Tudjon háromoktávos skálákat és akkordfelbontásokat futamban tisztán, szép hangon játszani. Ismerje a játszott művek harmóniai és formai szerkezetét, ismerje a művek stílusjegyeit. Keresse a zenei mondanivaló kifejezésének lehetőségeit; hangszeres mozgásait az adott zenei tartalom színes, érzelem gazdag megszólaltatásának igénye irányítsa. Kayser: 36 etűd op. 20 II III. kötet (Hofmeister) Országh: Brácsaiskola Sitt: Brácsaiskola Delphin Alard: Etűdök brácsára II III.(Real Musical, Madrid) Palashko: 24 melodikus etűd op. 77 Bruni: Etűdök Dont: Gradus ad Parnassum op. 38 II III. kötet Mazas: Etűdök Op. 36 I II. kötet Campagnoli: 41 gyakorlat Ševčik: Gyakorlatok op Schradieck: Ujjgyakorlatok Bloch: Hangsoriskola Bartók: Este a székelyeknél Weiner: Rókatánc Mendelssohn: Dal szöveg nélkül Zelter: Esz dúr koncert Leopold Mozart: D dúr koncert Wagenseil: Esz dúr koncert Romberg: Rondo Breval: Concertino in A Barokk és preklasszikus szonáták Telemann: G dúr koncert Vivaldi: G dúr koncert Chr. Bach: c moll koncert Maros: Balkán szvit Hubay: Mese Hubay: A kép előtt Követelmény: Őrizze meg játékkészségét és intonációs biztonságát az eddig elsajátított technikai szinten, és fejlessze tovább hangszeres technikáját a megtanulandó zeneművek, illetve zenei stílusok elvárásai szerint. Év végi vizsga ajánlott anyaga:
13 Egy gyakorlat, Egy előadási darab lehetőleg kotta nélkül vagy kamaramű. 6. évfolyam A tagozat A hangszerkezelés fejlesztése, ismeretek átadása A tanuló billentése legyen rugalmas izomzatú, fekvésváltása legyen olyan könnyed és folyamatos, amely képessé teszi őt az egyenletes, ritmikus játékra. Legyen biztos helyezkedő képessége, megfelelő billentése a magasabb fekvésekben is. Tudjon háromoktávos skálákat és akkordfelbontásokat futamban tisztán, szép hangon játszani. Ismerje a játszott művek harmóniai és formai szerkezetét, ismerje a művek stílusjegyeit. Keresse a zenei mondanivaló kifejezésének lehetőségeit; hangszeres mozgásait az adott zenei tartalom színes, érzelem gazdag megszólaltatásának igénye irányítsa. Legyen képes tudatos, aprólékos és elemző gyakorlásra a tanár útmutatásainak megfelelően. Kayser: 36 etűd op. 20 II III. kötet (Hofmeister) Országh: Brácsaiskola Sitt: Brácsaiskola Delphin Alard: Etűdök brácsára II III.(Real Musical, Madrid) Palashko: 24 melodikus etűd op. 77 Bruni: Etűdök Dont: Gradus ad Parnassum op. 38 II III. kötet Mazas: Etűdök op. 36 I II. kötet Campagnoli: 41 gyakorlat Ševčik: Gyakorlatok op Schradieck: Ujjgyakorlatok Bloch: Hangsoriskola Bartók: Este a székelyeknél Weiner: Rókatánc Mendelssohn: Dal szöveg nélkül Zelter: Esz dúr koncert Leopold Mozart: D dúr koncert Wagenseil: Esz dúr koncert Romberg: Rondo Breval: Concertino in A Barokk és preklasszikus szonáták Telemann: G dúr koncert Vivaldi: G dúr koncert Chr. Bach: c moll koncert Maros: Balkán szvit Hubay: Mese Hubay: A kép előtt Követelmény:
14 Őrizze meg játékkészségét és intonációs biztonságát az eddig elsajátított technikai szinten, és fejlessze tovább hangszeres technikáját a megtanulandó zeneművek, illetve zenei stílusok elvárásai szerint. Év végi vizsga ajánlott anyaga: Egy gyakorlat, Egy előadási darab lehetőleg kotta nélkül vagy kamaramű. 7. évfolyam A tagozat A hangszerkezelés fejlesztése, ismeretek átadása. A tanuló billentése legyen rugalmas izomzatú, fekvésváltása legyen olyan könnyed és folyamatos, amely képessé teszi őt az egyenletes, ritmikus játékra. Legyen biztos helyezkedő képessége, megfelelő billentése a magasabb fekvésekben is. Tudjon háromoktávos skálákat és akkordfelbontásokat futamban tisztán, szép hangon játszani. Ismerje a játszott művek harmóniai és formai szerkezetét, ismerje a művek stílusjegyeit. Legyen képes tudatos, aprólékos és elemző gyakorlásra a tanár útmutatásainak megfelelően. Ismerkedjen meg a társas zenélés különböző formáiban alkalmazandó technikákkal. Kayser: 36 etűd op. 20 II III. kötet (Hofmeister) Országh: Brácsaiskola Sitt: Brácsaiskola Delphin Alard: Etűdök brácsára II III.(Real Musical, Madrid) Palashko: 24 melodikus etűd op. 77 Bruni: Etűdök Dont: Gradus ad Parnassum op. 38 II III. kötet Mazas: Etűdök Op. 36 I II. kötet Campagnoli: 41 gyakorlat Ševčik: Gyakorlatok op Schradieck: Ujjgyakorlatok Bloch: Hangsoriskola Bartók: Este a székelyeknél Weiner: Rókatánc Mendelssohn: Dal szöveg nélkül Zelter: Esz dúr koncert Leopold Mozart: D dúr koncert Wagenseil: Esz dúr koncert Romberg: Rondo Breval: Concertino in A Barokk és preklasszikus szonáták Telemann: G dúr koncert Vivaldi: G dúr koncert Chr. Bach: c moll koncert Maros: Balkán szvit Hubay: Mese
15 Hubay: A kép előtt Követelmény: Őrizze meg játékkészségét és intonációs biztonságát az eddig elsajátított technikai szinten, és fejlessze tovább hangszeres technikáját a megtanulandó zeneművek, illetve zenei stílusok elvárásai szerint. Év végi vizsga ajánlott anyaga: Egy gyakorlat, Egy előadási darab lehetőleg kotta nélkül vagy kamaramű. 8. évfolyam A tagozat A hangszerkezelés fejlesztése, ismeretek átadása. A tanuló billentése legyen rugalmas izomzatú, fekvésváltása legyen olyan könnyed és folyamatos, amely képessé teszi őt az egyenletes, ritmikus játékra. Legyen biztos helyezkedő képessége, megfelelő billentése a magasabb fekvésekben is. Ismerje a játszott művek harmóniai és formai szerkezetét, ismerje a művek stílusjegyeit. Ismerkedjen meg a XX. századi és a kortárs irodalom hangzásvilágával. Kayser: 36 etűd op. 20 II III. kötet (Hofmeister) Országh: Brácsaiskola Sitt: Brácsaiskola Delphin Alard: Etűdök brácsára II III.(Real Musical, Madrid) Palashko: 24 melodikus etűd op. 77 Bruni: Etűdök Dont: Gradus ad Parnassum op. 38 II III. kötet Mazas: Etűdök Op. 36 I II. kötet Campagnoli: 41 gyakorlat Ševčik: Gyakorlatok op Schradieck: Ujjgyakorlatok Bloch: Hangsoriskola Bartók: Este a székelyeknél Weiner: Rókatánc Mendelssohn: Dal szöveg nélkül Zelter: Esz dúr koncert Leopold Mozart: D dúr koncert Wagenseil: Esz dúr koncert Romberg: Rondo Breval: Concertino in A Barokk és preklasszikus szonáták Telemann: G dúr koncert Vivaldi: G dúr koncert Chr. Bach: c moll koncert Maros: Balkán szvit
16 Hubay: Mese Hubay: A kép előtt Követelmény: Őrizze meg játékkészségét és intonációs biztonságát az eddig elsajátított technikai szinten, és fejlessze tovább hangszeres technikáját a megtanulandó zeneművek, illetve zenei stílusok elvárásai szerint. Év végi vizsga ajánlott anyaga: Egy gyakorlat, Egy előadási darab lehetőleg kotta nélkül. Továbbképző évfolyamok B tagozat 5. évfolyam B tagozat A hangszerkezelés fejlesztése, ismeretek átadása A tanuló billentése legyen rugalmas izomzatú, fekvésváltása legyen olyan könnyed és folyamatos, amely képessé teszi őt az egyenletes, ritmikus játékra. Legyen biztos helyezkedő képessége, megfelelő billentése a magasabb fekvésekben is. Legyen képes az alapvonásokat gyors tempóban is alkalmazni. Tudjon háromoktávos skálákat és akkordfelbontásokat futamban tisztán, szép hangon játszani. Ismerje a játszott művek harmóniai és formai szerkezetét, ismerje a művek stílusjegyeit. Keresse a zenei mondanivaló kifejezésének lehetőségeit; hangszeres mozgásait az adott zenei tartalom színes, érzelem gazdag megszólaltatásának igénye irányítsa. : Mazas: Etudes speciales op. 36. I. II. Dont: 24 előkészítő gyakorlat op. 37. Kayser: 36 etűd op. 20. (Hofmeister) Kreutzer: 42 etűd (alt kulcsban) Rode: 24 caprices (alt kulcsban) Bruni 25 gyakorlat Alard: Etűdök brácsára (Real Musical) Országh: Brácsaiskola Ševčik: Fekvésváltó gyakorlatok op. 8. Flesch: Hangsoriskola Hoffmeister: 12 etűd Zelter: Esz dúr koncert Telemann: G dúr koncert Telemann: G dúr kettősverseny Vanhal: C dúr koncert Hofmeister: B dúr és D dúr koncert Vivaldi: G dúr koncert (in C) Haydn: C dúr gordonkaverseny Mozart: Klarinétverseny Leopold Mozart: D dúr koncert
17 Wagenseil: Concerto Stamitz: F dúr, A dúr és D dúr koncertek Forsith: Brácsaverseny Rolla: Brácsaversenyek Chr. Bach: c moll koncert Ph. E. Bach: Brácsaverseny J. S. Bach: Csellószvitek, Hegedű szólószonáták és Partiták Telemann: 12 szólófantázia Brácsamuzsika I II III. Hummel: Fantázia Csajkovszkij: Évszakok Kayser: 36 etűd op. 20 II III. kötet (Hofmeister) Delphin Alard: Etűdök brácsára II III.(Real Musical, Madrid) Követelmény Őrizze meg játékkészségét és intonációs biztonságát az eddig elsajátított technikai szinten, és fejlessze tovább hangszeres technikáját a megtanulandó zeneművek, illetve zenei stílusok elvárásai szerint. Év végi vizsga ajánlott anyaga Két etűd, Egy szonáta tételpár, vagy koncert saroktétele kotta nélkül. 6. évfolyam B tagozat A hangszerkezelés fejlesztése, ismeretek átadása A tanuló billentése legyen rugalmas izomzatú, fekvésváltása legyen olyan könnyed és folyamatos, amely képessé teszi őt az egyenletes, ritmikus játékra. Legyen biztos helyezkedő képessége, megfelelő billentése a magasabb fekvésekben is. Tudjon háromoktávos skálákat és akkordfelbontásokat futamban tisztán, szép hangon játszani. Ismerje a játszott művek harmóniai és formai szerkezetét, ismerje a művek stílusjegyeit. Keresse a zenei mondanivaló kifejezésének lehetőségeit; hangszeres mozgásait az adott zenei tartalom színes, érzelem gazdag megszólaltatásának igénye irányítsa. Legyen képes tudatos, aprólékos és elemző gyakorlásra a tanár útmutatásainak megfelelően. Kayser: 36 etűd op. 20 II III. kötet (Hofmeister) Országh: Brácsaiskola Sitt: Brácsaiskola Delphin Alard: Etűdök brácsára II III. (Real Musical, Madrid) Palashko: 24 melodikus etűd op. 77 Bruni: Etűdök Dont: Gradus ad Parnassum op. 38 II III. kötet Mazas: Etűdök Op. 36 I II. kötet Campagnoli: 41 gyakorlat
18 Ševčik: Gyakorlatok op Schradieck: Ujjgyakorlatok Bloch: Hangsoriskola Bartók: Este a székelyeknél Weiner: Rókatánc Mendelssohn: Dal szöveg nélkül Zelter: Esz dúr koncert Leopold Mozart: D dúr koncert Wagenseil: Esz dúr koncert Romberg: Rondo Breval: Concertino in A Telemann: G dúr koncert Vivaldi: G dúr koncert Chr. Bach: c moll koncert Maros: Balkán szvit Hubay: Mese Hubay: A kép előtt Követelmény: Őrizze meg játékkészségét és intonációs biztonságát az eddig elsajátított technikai szinten, és fejlessze tovább hangszeres technikáját a megtanulandó zeneművek, illetve zenei stílusok elvárásai szerint. Év végi vizsga ajánlott anyaga Két etűd, Egy előadási darab kotta nélkül, Egy koncert saroktétele kotta nélkül. 7. évfolyam B tagozat A hangszerkezelés fejlesztése, ismeretek átadása A tanuló billentése legyen rugalmas izomzatú, fekvésváltása legyen olyan könnyed és folyamatos, amely képessé teszi őt az egyenletes, ritmikus játékra. Legyen biztos helyezkedő képessége, megfelelő billentése a magasabb fekvésekben is. Tudjon háromoktávos skálákat és akkordfelbontásokat futamban tisztán, szép hangon játszani. Ismerje a játszott művek harmóniai és formai szerkezetét, ismerje a művek stílusjegyeit. Legyen képes tudatos, aprólékos és elemző gyakorlásra a tanár útmutatásainak megfelelően. Ismerkedjen meg a társas zenélés különböző formáiban alkalmazandó technikákkal. Kayser: 36 etűd op. 20 II III. kötet (Hofmeister) Országh: Brácsaiskola Sitt: Brácsaiskola Delphin Alard: Etűdök brácsára II III.(Real Musical, Madrid)
19 Palashko: 24 melodikus etűd op. 77 Bruni: Etűdök Dont: Gradus ad Parnassum op. 38 II III. kötet Mazas: Etűdök Op. 36 I II. kötet Campagnoli: 41 gyakorlat Ševčik: Gyakorlatok op Schradieck: Ujjgyakorlatok Bloch: Hangsoriskola Bartók: Este a székelyeknél Weiner: Rókatánc Mendelssohn: Dal szöveg nélkül Zelter: Esz dúr koncert Leopold Mozart: D dúr koncert Wagenseil: Esz dúr koncert Romberg: Rondo Breval: Concertino in A Telemann: G dúr koncert Vivaldi: G dúr koncert Chr. Bach: c moll koncert Maros: Balkán szvit Hubay: Mese Hubay: A kép előtt Követelmény: Őrizze meg játékkészségét és intonációs biztonságát az eddig elsajátított technikai szinten, és fejlessze tovább hangszeres technikáját a megtanulandó zeneművek, illetve zenei stílusok elvárásai szerint. Év végi vizsga ajánlott anyaga Két etűd, Egy előadási darab kotta nélkül, Egy koncert saroktétele vagy szonáta tétel kotta nélkül. 8. évfolyam B tagozat A hangszerkezelés fejlesztése, ismeretek átadása A tanuló billentése legyen rugalmas izomzatú, fekvésváltása legyen olyan könnyed és folyamatos, amely képessé teszi őt az egyenletes, ritmikus játékra. Legyen biztos helyezkedő képessége, megfelelő billentése a magasabb fekvésekben is. Ismerje a játszott művek harmóniai és formai szerkezetét, ismerje a művek stílusjegyeit. Ismerkedjen meg a XX. századi és a kortárs irodalom hangzásvilágával. Kayser: 36 etűd op. 20 II III. kötet (Hofmeister) Sitt: Brácsaiskola Delphin Alard: Etűdök brácsára II III.(Real Musical, Madrid)
20 Palashko: 24 melodikus etűd op. 77 Bruni: Etűdök Dont: Gradus ad Parnassum op. 38 II III. kötet Mazas: Etűdök Op. 36 I II. kötet Campagnoli: 41 gyakorlat Ševčik: Gyakorlatok op Schradieck: Ujjgyakorlatok Bloch: Hangsoriskola Bartók: Este a székelyeknél Weiner: Rókatánc Mendelssohn: Dal szöveg nélkül Zelter: Esz dúr koncert Leopold Mozart: D dúr koncert Wagenseil: Esz dúr koncert Romberg: Rondo Breval: Concertino in A Telemann: G dúr koncert Vivaldi: G dúr koncert Chr. Bach: c moll koncert Maros: Balkán szvit Hubay: Mese Hubay: A kép előtt Követelmény: Őrizze meg játékkészségét és intonációs biztonságát az eddig elsajátított technikai szinten, és fejlessze tovább hangszeres technikáját a megtanulandó zeneművek, illetve zenei stílusok elvárásai szerint. Év végi vizsga ajánlott anyaga Két etűd, Egy előadási darab kotta nélkül (vagy kamaramű), Egy koncert saroktétele kotta nélkül. Követelmény a továbbképző évfolyamok elvégzése után A tagozat végén Ismerje a tanuló és tudja alkalmazni a virtuózabb vonásfajtákat. Legyen képes a tanuló a zenei kifejezés szolgálatába állítva a játék folyamata alatt is tudatosan irányítani, szabályozni hangszeres műveleteit, kettősfogás meneteket kötött formában és külön vonással, détachéval is megoldani, egyenletes futamokat megszólaltatni, mindenkor kifejező és dinamikailag gazdagon árnyalt hangképzéssel játszani, egyéni adottságai szintjén olyan művészi szándékú kifejezésmódra, amely összefüggő egységben tükrözi zenei tudása és képzelőereje fejlettségét, hangszeres felkészültségét, valamint előadókészségének érettségét. A B tagozat végén (az A tagozat követelményein felül) A tanuló legyen képes természetes, oldott hangszerkezelésre,
21 a különböző hangsorokat 3 oktávon keresztül akkordfelbontásokkal, tisztán, ritmikusan, élénk tempóban játszani, különböző módon vibrálni, a jobb és bal kéz játékának összehangolására, a legfontosabb zenei alapkarakterek megjelenítésére és a hozzájuk kapcsolódó alapvonások alkalmazására, dinamikailag árnyalt és kifejező hangképzésre. Rendelkezzék képzett hallással, biztos memóriával, koncentrálóképességgel, megfelelő lapról olvasási készséggel. Művészeti záróvizsga követelményei A vizsga részei A vizsga gyakorlati részből áll A vizsga tantárgya és időtartama Brácsa főtárgy A tagozat minimum 10 perc B tagozat minimum 10 perc A vizsga tartalma A tagozat Két különböző stílusú zongorakíséretes előadási darab. Egy versenymű és egy szonáta saroktétele (barokk szonáta esetén két tétel); versenyművek: Händel: h moll brácsaverseny I. tétel, Telemann: G dúr brácsaverseny I II. tétel, vagy III IV. tétel, Chr. Bach: c moll brácsaverseny I. vagy III. tétel; szonáták: Bonporti: Due invenzioni; nehézségi szintjén. Egy előadási darab és egy kamaramű; előadási darabok: Brácsamuzsika I III. (EMB); Frescobaldi: Toccata, Wieniawski: Álmodozás; kamaraművek: M. Haydn: Szonáták, Bartók: 44 duó (W. Primrose) nehézségi szintjén. A vizsgaanyagot lehetőleg kotta nélkül kell játszani. B tagozat Egy háromoktávos (mélyebb fekvésekből induló) hangsor, akkordfelbontásokkal. Két különböző technikai jellegű etűd; ; Mazas: Etűdök op. 36 I II. kötet; Dont: Gradus ad Parnassum op. 38 II III. kötet; Dont: 24 előkészítő gyakorlat op. 37; Kayser: 36 etűd op. 20 III. kötet nehézségi szintjén. Egy brácsaverseny saroktétel; Händel: h moll brácsaverseny III. tétel, Vanhal: C dúr brácsaverseny, Zelter: Esz dúr brácsaverseny nehézségi szintjén. Egy zongorakíséretes darab, vagy egy szonátatétel, vagy két barokk szonátatétel; Brácsamuzsika I III. (EMB), Csajkovszkij: Melódia, Marcello: F dúr szonáta, Corelli: Szonáták (Nagy S.) nehézségi szintjén. A vizsgaanyagot kotta nélkül kell játszani. A vizsga értékelése megfelelés az előírt követelményeknek, technikai felkészültség, helyes testtartás, hangszertartás,
22 hangképzés, intonáció, a vibrato helyes alkalmazása, hangszerkezelés, artikulációk és díszítések alkalmazása, helyes ritmus és tempó, előadásmód, a zenei stílus és az előírások megvalósítása, memória, alkalmazkodóképesség, állóképesség. A tananyag feldolgozásához szükséges kötelező (minimális) taneszközök Megfelelő mennyiségű, méretű és minőségű hangszer tartozékokkal ( tok, vonó, gyanta). Hangszerenként évente legalább két garnitúra húrkészlet. Zongora, vagy pianínó. Legalább 2 db kottatartó. Metronóm.
VONÓS TANSZAK, HEGEDŰ FŐTÁRGY
VONÓS TANSZAK, HEGEDŰ FŐTÁRGY A hegedűtanítás feladatai... 1 Előképző évfolyamok... 2 1. évfolyam... 2 2. évfolyam... 3 Alapfokú évfolyamok... 5 1. évfolyam... 5 2. évfolyam... 6 3. évfolyam... 7 4. évfolyam...
Bőcsi Általános és Szakiskola Alapfokú Művészeti Iskola, helyi tanterv
Bőcsi Általános és Szakiskola Alapfokú Művészeti Iskola, helyi tanterv HEGEDŰ A hangszerjátéknál a zenei elképzelés és az azt megvalósító technika elválaszthatatlanok. Különösen áll 1 ez a tanulás kezdeti
Előképző évfolyamok. 1. évfolyam
1 VONÓS TANSZAK HEGEDŰ A hangszerjátéknál a zenei elképzelés és az azt megvalósító technika elválaszthatatlanok. Különösen áll ez a tanulás kezdeti éveire, amikor a zenei appercepció és a hangszeres mozgásérzetek
Tanítsa meg a tanulókat a hangolási és a legalapvetőbb hangszer-karbantartási feladatokra.
HEGEDŰ A hangszerjátéknál a zenei elképzelés és az azt megvalósító technika elválaszthatatlanok. Különösen áll ez a tanulás kezdeti éveire, amikor a zenei appercepció és a hangszeres mozgásérzetek még
HEGEDŰ. Előképző évfolyamok. 1. évfolyam
HEGEDŰ A hangszerjátéknál a zenei elképzelés és az azt megvalósító technika elválaszthatatlanok. Különösen áll ez a tanulás kezdeti éveire, amikor a zenei appercepció és a hangszeres mozgásérzetek még
TARTALOM JEGYZÉK. Zongora 2. Hegedű 14. Furulya 21. Fagott 25. Fuvola 38. Oboa 49. Klarinét 57. Trombita 66. Kürt 72. Tenor- bariton-harsona 81
TARTALOM JEGYZÉK Zongora 2 Hegedű 14 Furulya 21 Fagott 25 Fuvola 38 Oboa 49 Klarinét 57 Trombita 66 Kürt 72 Tenor- bariton-harsona 81 Tuba 99 Citera 116 Népi hegedű 126 Népi ének 131 Szolfézs - kötelező
HEGEDŰ. Előképző évfolyamok. 1. évfolyam
HEGEDŰ A hangszerjátéknál a zenei elképzelés és az azt megvalósító technika elválaszthatatlanok. Különösen áll ez a tanulás kezdeti éveire, amikor a zenei appercepció és a hangszeres mozgásérzetek még
HANGSZERES ELŐKÉSZÍTŐ
HANGSZERES ELŐKÉSZÍTŐ 1-2. évfolyam Négy gyermek- vagy népdal, illetve egyéb dallam lehetőleg kotta nélkül, a minimális követelménynél megkívánt hangterjedelem minél teljesebb igénybevételével. ALAPFOK
NAGYBŐGŐ. Előképző évfolyam. 1. évfolyam
NAGYBŐGŐ A nagybőgőtanítás célja, feladatai Ismertesse meg a tanulókkal a hangszer lehetőségeit, irodalmát, történetét, a nagybőgő akusztikai sajátosságait, a hangszer hangolását (külön tekintettel a 4,
Előképző évfolyamok. 1. évfolyam
OBOA Az oboatanítás általános céljai, faladatai a helyes légzés kialakítása, a kifejező oboahang elsajátíttatása, a kéz-, test-, fej-, hangszertartás lazaságának tudatosítása, a megismert mozgásmechanizmusok
AZ ANDREETTI KÁROLY ÁLTALÁNOS ÉS MŰVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁNAK MELLÉKLETEI
AZ ANDREETTI KÁROLY ÁLTALÁNOS ÉS MŰVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁNAK MELLÉKLETEI KLIK Érdi Tankerület 123002 Andreetti Károly Általános és Művészeti Iskola 1 MELLÉKLETEK 1. SZÁMÚ MELLÉKLET: AZ ANDREETTI
HARSONA TENORKÜRT BARITONKÜRT. Előképző évfolyamok. 1. évfolyam
HARSONA TENORKÜRT BARITONKÜRT Előképző évfolyamok 1. évfolyam Az egészséges, szép hang kialakítása. Hangterjedelem: maximum B g ig (hangzó). Egy előadási darab. 2. évfolyam Az egészséges, szép hang kialakítása.
KLIK 048016. BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA
KLIK 048016. BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Művészeti iskola helyi tanterve. Tanszak megnevezése: Orgona A művészeti iskola intézményegység vezetője: Herczeg István Intézményegység
Alapfokú Művészetoktatás - 2011
Pilinszky János Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Alapfokú Művészetoktatás - 2011 Módosítva: 2012 Készítette: Szabó Károlyné 2012. 06. 26. Balatonkenese, 2012-06-26 1. Az intézmény
Osztályozó írásbeli vizsga követelmények félévkor és év végén.
Osztályozó írásbeli vizsga követelmények félévkor és év végén. Előképző évfolyam feladatai félévkor: ABC-s törzshangok felismerése kottaképről, Szolmizáció beírása ötvonalas kottába, Ütemvonalak beírása
Gordonka anyagismeret
Gordonka anyagismeret 1. Mikor kezdjük a csellótanulást? Az első cselló órák cselló ovi - az óvodás korú gyermek életkori sajátosságai - hogyan tanítsunk egy óvodást - lehetséges anyag, kották? - játékok,
Az év végi vizsga ajánlott anyaga: Kétféle ritmusértéket tartalmazó gyakorlat, gyermekdal, vagy népdalfeldolgozás eljátszása egy húron.
GORDONKA A gordonkatanítás célja, feladatai Ismertesse meg a tanulókkal a hangszer lehetőségeit, irodalmát, történetét, a gordonka akusztikai sajátosságait, a hangszer hangolását, a hangszer és a vonó
HELYI TANTERV Zongora
T ILDY Z OLTÁN Á LTALÁNOS I SKOLA ÉS A LAPFOKÚ M ŰVÉSZETI I SKOLA 5 520 S ZEGHALOM, T ILDY Z OLTÁN ÚT 19-21. Tel: 66/371 232 iskola@tildy-szhalom.sulinet.hu; www.tildy-szhalom.sulinet.hu HELYI TANTERV
T ILDY Z OLTÁN Á LTALÁNOS I SKOLA ÉS A LAPFOKÚ M ŰVÉSZETI I SKOLA S ZEGHALOM, T ILDY Z OLTÁN ÚT Tel: 66/
T ILDY Z OLTÁN Á LTALÁNOS I SKOLA ÉS A LAPFOKÚ M ŰVÉSZETI I SKOLA 5 520 S ZEGHALOM, T ILDY Z OLTÁN ÚT 19-21. Tel: 66/371 232 iskola@tildy-szhalom.sulinet.hu; www.tildy-szhalom.sulinet.hu HELYI TANTERV
SZAXOFON. Fejlessze a tanuló zenei képességeit hangszeres technikáját, improvizációs tevékenységét (kreativitását), lapról játszási készségét.
SZAXOFON A szaxofontanítás feladatai a helyes légzés kialakítása, a kifejező szaxofonhang elsajátíttatása, a kéz-, test-, fej-, hangszertartás lazaságának tudatosítása, a megismert mozgásmechanizmusok
II. Rész ZENEMŰVÉSZETI ÁG A) KLASSZIKUS ZENE I. FEJEZET
Melléklet a../2006. (..) OM rendelethez [Melléklet a 27/1998. (VI. 10.) MKM rendelethez] II. Rész ZENEMŰVÉSZETI ÁG A) KLASSZIKUS ZENE I. FEJEZET A MŰVÉSZETI ÁG SPECIÁLIS SZABÁLYOZÁSA AZ ALAPFOKÚ ZENEOKTATÁS
FURULYA. Az alapfokú művészetoktatás furulya tantárgyának hangszere a barokk (angol) fogású hangszer. A furulyatanítás általános céljai, feladatai
FURULYA Az alapfokú művészetoktatás furulya tantárgyának hangszere a barokk (angol) fogású hangszer. A furulyatanítás általános céljai, feladatai Ismertesse meg a tanulókkal (életkoruknak megfelelő szinten)
1. Helyi tanterve. A és B tagozaton
1 A Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti iskola 1. Helyi tanterve A 27/1998. (VI. 10.) MKM rendelet szerint a 2011-2012. tanév előtt megkezdett alapfokú és továbbképző évfolyamokon
Előkészítő évfolyamok. 1. évfolyam. Követelmény A fúvóka helyes felhelyezése az ajakra. Helyes test és hangszertartás.
KÜRT Előkészítő évfolyamok 1. évfolyam A fúvóka helyes felhelyezése az ajakra. Helyes test és hangszertartás. Egy gyermekdal, Egy szemelvény, vagy előadási darab eljátszása. 2. évfolyam A fúvóka helyes
ELEKTROAKUSZTIKUS ZENE
1 ELEKTROAKUSZTIKUS ZENE AZ ALAPFOKÚ ELEKTROAKUSZTIKUS ZENE OKTATÁS CÉLRENDSZERE ÉS FUNKCIÓI Az alapfokú művészetoktatás követelménye és tantervi programja keretében folyó elektroakusztikus zenei nevelés
ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK KÖZÉPSZINTEN ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL
ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK KÖZÉPSZINTEN ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL REPRODUKÁLÁS I. ÉNEKLÉS A helyes hangzóformálás - A pontos szövegejtés és ritmus - Az intonációs biztonság - A stílusnak megfelelő, kifejező előadás
ZONGORA. Előképző évfolyamok. 1. évfolyam
ZONGORA A zongoratanítás feladatai Ismertesse meg a tanulókkal a zongora alapvető sajátosságait, felépítését, működésének elvét (kalapács mechanika, pedálszerkezet, hangolás), akusztikai sajátosságait,
KLIK BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Művészeti iskola helyi tanterve. Tanszak megnevezése: Rézfúvós tanszak Harsona, Tenor, Bariton főtárgy A művészeti iskola intézményegység
IMPROVIZÁCIÓ. Előkészítő évfolyamok. 1. évfolyam
IMPROVIZÁCIÓ Az improvizáció spontán szerkesztés, gyors reagálás egy zenei problémára, amelynek az azonnaliság ad különös izgalmat; a kompozíció hosszabb ideig tartó szerkesztés eredménye, melyben a gondolat
ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL
ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL 2014 REPRODUKÁLÁS I. ÉNEKLÉS A helyes hangzóformálás - A pontos szövegejtés és ritmus - Az intonációs biztonság - A stílusnak megfelelő, kifejező előadás Huszonnégy
VIKÁR SÁNDOR ZENEISKOLA AMI HELYI TANTERV I.
VIKÁR SÁNDOR ZENEISKOLA AMI HELYI TANTERV I. A 27/1998. (VI. 10.) MKM rendelet 3/2011. (I. 26.) NEFMI rendelet hatálybalépését megelőzően folytatott képzések felmenő rendszerben folytathatók, oly módon,
FAFÚVÓS TANSZAK, KLARINÉT FŐTÁRGY
FAFÚVÓS TANSZAK, KLARINÉT FŐTÁRGY A klarinéttanítás általános célja, feladatai... 1 Előképző évfolyamok... 2 1. évfolyam... 2 2. évfolyam... 3 Alapfokú évfolyamok... 3 1. évfolyam... 3 2. évfolyam... 4
KLARINÉT. Fejlessze a tanuló zenei képességeit hangszeres technikáját, improvizációs tevékenységét (kreativitását), lapról játszási készségét.
KLARINÉT A klarinéttanítás általános célja, feladatai a helyes légzés kialakítása, a kifejező klarinéthang elsajátíttatása, a kéz, test, fej, hangszertartás lazaságának tudatosítása, a megismert mozgásmechanizmusok
Szentlőrinci Alapfokú Művészeti Iskola. Pedagógiai Program - Helyi tanterve. Zeneművészet
Pedagógiai Program - Helyi tanterve Zeneművészet Az iskolában működő ágak, azon belül a tanszakok megnevezése: 2011/2012 tanévtől kimenő rendszerben: - Zeneművészeti ág: klasszikus zene: zongora, hegedű,
SZOLFÉZS-ZENEELMÉLET KATEGÓRIA
SZOLFÉZS-ZENEELMÉLET KATEGÓRIA A versenyzők előre elkészített kártyákat húznak az alábbi feladatokból: LAPRÓLOLVASÁSI KÉSZSÉGET MÉRŐ FELADAT: I. korcsoport Egyszólamú tonális dallam lapról éneklése max.
62. szám II. kö tet A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, má jus 24., szerda TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 7199, Ft
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. má jus 24., szerda TARTALOMJEGYZÉK 23/2006. (V. 24.) OM r. Az alapfokú mûvészetoktatás követelményei és tantervi programjának be ve ze té sé rõl és
SZAKKÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI KÖVETELMÉNYEK
SZAKKÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI KÖVETELMÉNYEK A felvételi vizsga részei: Hangszeres és magánének tanszakra: hangszeres főtárgy illetve ének főtárgy vizsga és szolfézs kötelező tárgy (írásbeli és szóbeli) vizsga
FUVOLA. Előképző évfolyamok. 1. évfolyam
FUVOLA A fuvolatanítás általános céljai, feladatai: a helyes légzés kialakítása, a kifejező fuvolahang elsajátíttatása, a kéz, test, fej, hangszertartás lazaságának tudatosítása, a megismert mozgásmechanizmusok
HANGSZERES FŐTÁRGYI KÖVETELMÉNYEK
HANGSZERES FŐTÁRGYI KÖVETELMÉNYEK 9. ÉVFOLYAM (párhuzamos képzés); I. ÉVFOLYAM (érettségi utáni szakképzés) BRÁCSA főtárgy: - 2 gyakorlat, - 1 versenymű saroktétele, - 1 lassú és 1 gyors tétel egy barokk
KLIK BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA
KLIK 048016. BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Művészeti iskola helyi tanterve. Tanszak megnevezése:rézfúvós / Kürt A művészeti iskola intézményegység vezetője: Herczeg István
MŰVÉSZETI KÉPZÉS PEDAGÓGIA PROGRAMJA
Hunyadi János Általános Művelődési Központ MŰVÉSZETI KÉPZÉS PEDAGÓGIA PROGRAMJA AZ EGYES MŰVÉSZETI TEVÉKENYSÉGEK OKTATÁSÁNAK CÉL- ÉS FELADATRENDSZERE A képzés szerkezete: A művészetoktatás keretében a
TUBA. Fejlessze a tanuló hallását, belső hallását, intonációs képességét, hangszertechnikai tudását, megformáló és előadói képességét.
TUBA A tubatanítás célja feladatai: a tanuló egyéni adottságához, képességéhez igazodó módszerek kialakítása kiemelt figyelmet fordítva az egyéni hangszeroktatásban rejlő pedagógiai lehetőségek kihasználására,
KLIK BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA
KLIK 048016. BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Művészeti iskola helyi tanterve. Tanszak megnevezése: Rézfúvós / Trombita A művészeti iskola intézményegység vezetője: Herczeg
HELYI TANTERV MŰVÉSZETI ALAP ÉS ZÁRÓVIZSGA
ERKEL FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY TATABÁNYA HELYI TANTERV MŰVÉSZETI ALAP ÉS ZÁRÓVIZSGA TARTALOMJEGYZÉK A művészeti ág speciális szabályozása... 2 Az alapfokú zeneoktatás célrendszere és
1. sz. Melléklet. A Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola helyi tanterve A szeptember 1. előtt beiratkozott tanulók számára
1. sz. Melléklet A Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola helyi tanterve A 2011. szeptember 1. előtt beiratkozott tanulók számára 1 Az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Iskola Tagintézmény
nmqwertzuiopasfghjklyxcvbnmqwer avyfghjklyxcvbnmqwertzuiopasfg hjklyxcvbnmqwertzuiopasmfghjkl bnmqwertzuiopasfghjklyxcvbnmwertz
aipqsfhjkyxbqqweip afghjklyxcvbnmqwertzuipafghjkl qyxcvbnmqwertzuiopasfghjklyxcvb Péceli Alapfokú Művészeti Iskola nmqwertzuiopasfghjklyxcvbnmqwer Helyi Tanterve 2013. tzuiopasfghjklyxcvbnmqwertzuiop avyfghjklyxcvbnmqwertzuiopasfg
SZOLFÉZS ZÁRÓVIZSGA ISMERETANYAGA. "A" TAGOZAT (Szolfézs 12 osztály tananyagára építve) írásbeli vizsga teszt (45 perc)
ZÁRÓVIZSGA ISMERETANYAGA SZOLFÉZS "A" TAGOZAT (Szolfézs 12 osztály tananyagára építve) írásbeli vizsga teszt (45 perc) 1. Tanult ritmusképletek felismerése, leírása: szinkópa, éles és nyújtott ritmus,
AZ ÉNEK - ZENE ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI
AZ ÉNEK - ZENE ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI A vizsga formája Középszinten: gyakorlat és szóbeli és írásbeli Emelt szinten: gyakorlat és szóbeli és írásbeli Az ének-zene érettségi vizsga célja
Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA november 3. 14:00. I. Dallamdiktálás Zenefelismerés. Időtartam: 60 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. november 3. ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. november 3. 14:00 I. Dallamdiktálás Zenefelismerés Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
ÚJABB TANÁRI SZAKKÉPZETTSÉG. FELVÉTELI KÖVETELMÉNYEK (hangszer-, magánénektanár) 4 FÉLÉV, 120 KREDIT
ÚJABB TANÁRI SZAKKÉPZETTSÉG FELVÉTELI KÖVETELMÉNYEK (hangszer-, magánénektanár) 4 FÉLÉV, 120 KREDIT Egyetemi szintű, mesterfokozatú vagy főiskolai szintű tanár szakképzettség birtokában újabb tanári szakképzettség
HARSONA TENORKÜRT BARITONKÜRT
HARSONA TENORKÜRT BARITONKÜRT A harsona és rokon hangszerei, a tenorkürt és a baritonkürt tanítás szakirányú feladatai A képzés legeredményesebb módjának az tekinthető, ha a tanuló 8 9 éves korában tenoron
Osztályozóvizsga követelmények, 2015/2016. tanév vége
Osztályozóvizsga követelmények, 2015/2016. tanév vége Osztályozó vizsgák választható időpontjai: 2016. május 31. (kedd) 14.00 óra 2016. június 10. (péntek) 14.00 óra 1 Helyszíne: 8000 Székesfehérvár, Városház
KÖZÉPISKOLÁSOK II. ZENEI VERSENYE a Nyíregyházi Főiskolán
KÖZÉPISKOLÁSOK II. ZENEI VERSENYE a Nyíregyházi Főiskolán A verseny időpontja: 2015. január 24. Rendező: Nyíregyházi Főiskola e 4400 Nyíregyháza, Sóstói út 31/B Telefon: +36-42-599-441 E-mail: turcsanb@nyf.hu
PEDAGÓGIAI PROGRAM HELYI TANTERV III. RÉSZ
BALMAZÚJVÁROSI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM Hivatalos név, cím: BALMAZÚJVÁROSI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 4060 Balmazújváros, Kossuth tér 18. Tel/fax: 06/52/580-518 HELYI TANTERV III. RÉSZ
A művészetoktatás tantervei
Tinódi Lantos Sebestyén Református Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 8130 Enying, Kossuth u. 65-67. / Fax: 22/372981 E-mail: tinodi@tinodi.hu Az enyingi Tinódi Lantos Sebestyén Református
AZ ÓVÓNŐ ZENEI FELKÉSZÜLTSÉGE. Az óvónőnek, tanulmányai befejeztével a következő zenei ismeretekkel
AZ ÓVÓNŐ ZENEI FELKÉSZÜLTSÉGE Az óvónőnek, tanulmányai befejeztével a következő zenei ismeretekkel kell rendelkeznie: o biztos kottaolvasási készség hat hangterjedelemben; o abszolút hangok ismerete kis
XVII. SISTRUM ZENEI VERSENYEK
XVII. SISTRUM ZENEI VERSENYEK SZOMBATHELY 2019. VERSENYKIÍRÁS KÖTELEZŐ ANYAG 1 KLARINÉT-SZAXOFON VERSENY 2019. JANUÁR 29. KEDD 09.30 ÓRA JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2019. január 15. A verseny anyaga kettő,
HELYI TANTERV 2011. Készítette: Kereszturiné Semetka Judit igazgató
HELYI TANTERV 2011. Készítette: Kereszturiné Semetka Judit igazgató Sokszor egyetlen zenei élmény egész életre megnyitja a fiatal lelkét a zenének. Ezt az élményt nem lehet a véletlenre bízni, ezt megszerezni
2. sz. ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNYEGYSÉG HELYI TANTERVE A 2011. 09. 01. UTÁN BEIRATTKOZOTT TANULÓK SZÁMÁRA
2. sz. ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNYEGYSÉG HELYI TANTERVE A 2011. 09. 01. UTÁN BEIRATTKOZOTT TANULÓK SZÁMÁRA Tartalom: Zeneművészeti ág Akkordikus tanszak: GITÁR 2 Billentyűs tanszak: ZONGORA 23
FAFÚVÓS TANSZAK, FURULYA
FAFÚVÓS TANSZAK, FURULYA A furulyatanítás általános céljai, feladatai... 1 Előképző évfolyamok... 2 1. évfolyam... 2 2. évfolyam... 3 Alapfokú évfolyamok... 4 1. évfolyam... 4 2. évfolyam... 5 3. évfolyam...
Melléklet 3. Ványai Ambrus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola művészetoktatási helyi tanterve
Ez a melléklet a Ványai Ambrus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Dévaványa, Pedagógiai Programja 2015 című dokumentum része. Melléklet 3. Ványai Ambrus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti
Móricz Zsigmond Alapfokú Művészetoktatási Intézmény. Tiszakécske HELYI TANTERV 2011.
Móricz Zsigmond Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Tiszakécske HELYI TANTERV 2011. Ez a helyi tanterv az iskolában tanulmányaikat 2011. szeptember 1-én, vagy ezt követően megkezdő tanulókra vonatkozik.
SZAKKÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI KÖVETELMÉNYEK
SZAKKÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI KÖVETELMÉNYEK A felvételi vizsga részei: Hangszeres és magánének tanszakra: hangszeres főtárgy illetve ének főtárgy vizsga és szolfézs kötelező tárgy (írásbeli és szóbeli) vizsga
ÉNEK-ZENE. A továbbhaladás feltételei évfolyamonként: 7. évf (hat osztályos) Éneklés
ÉNEK-ZENE osztályozó vizsga írásbeli szóbeli időtartam 45 p. 10 p. aránya az értékelésnél 60% 40% A vizsga értékelése jeles (5) 80%-tól jó (4) 60%-tól közepes (3) 45%-tól elégséges(2) javító vizsga írásbeli
KÜRT. Előkészítő évfolyamok. 1. évfolyam
KÜRT A kürttanítás célja feladatai Ismertesse meg a tanulókkal (életkoruknak megfelelő szinten) a hangszerük történetét, akusztikai sajátosságait, a kürtirodalom legkiemelkedőbb alkotó és előadóművészeit,
József Nádor Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2096 Üröm Iskola u. 3. Klasszikus zene
A képzés struktúrája: Klasszikus zene Z O N G O R A Óraterv Tantárgy Előképző Alapfok Továbbképző 1. 2. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. Főtárgy (2) (2) 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 Kötelező vagy kötelezően 2-2 2-2
A tantárgyak szakirányú feladatai, követelményei, tananyaga
A tantárgyak szakirányú feladatai, követelményei, tananyaga FURULYA A tananyag kiválasztásának szempontjai: Az ajánlott tananyagjegyzékből választott vagy egyéb felhasznált anyag mindig feleljen meg a
AZ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁS KÖVETELMÉNYEI ÉS TANTERVI PROGRAMJA 1 BILLENTYŰS TANSZAK
AZ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁS KÖVETELMÉNYEI ÉS TANTERVI PROGRAMJA 1 BILLENTYŰS TANSZAK Készítette a rendelet alapján: Nagyé Szűcs Éva alapfokú billentyűs tanszakvezető 2014. október 14. 1 3/2011. (I. 26.)
PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 4. rész A Zeneiskola Helyi Tanterve
Ádám Jenő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Zeneiskola és Szakiskola PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 4. rész A Zeneiskola Helyi Tanterve Az Ádám Jenő Zeneiskola és Szakiskola Helyi Tantervét a nevelőtestület és
TANMENET SZOLFÉZS. ALAPFOK A TAGOZAT 4. osztály SZAKTANÁR MUNKAKÖZÖSSÉG VEZETŐ INTÉZMÉNY IGAZGATÓ
TANMENET SZOLFÉZS ALAPFOK A TAGOZAT 4. osztály ÉVES ÓRASZÁM: 74 HETI ÓRASZÁM: 2 Dátum: Halásztelek, 2017. szept. 01... SZAKTANÁR MUNKAKÖZÖSSÉG VEZETŐ INTÉZMÉNY IGAZGATÓ GÉCZY ANDREA HALÁSZTELKI HUNYADI
1. FAFÚVÓS TANSZAK FURULYA. Az alapfokú művészetoktatás furulya tantárgyának hangszere a barokk (angol) fogású hangszer.
FAFÚVÓS TANSZAK 10 FURULYA Az alapfokú művészetoktatás furulya tantárgyának hangszere a barokk (angol) fogású hangszer. A furulyatanítás általános céljai, feladatai Ismertesse meg a tanulókkal (életkoruknak
1. évfolyam. Követelmények A tanuló legyen képes megadott hangra önállóan hangolni,
1 NÉPI KAMARAZENE A népzene tanításában a kamarazenének kiemelt jelentősége van, hiszen a népzene alapvetően közösségi műfaj. A hagyományos népzenei gyakorlatban fontos szerepe van két vagy több hangszer
1 2. évfolyam. Mozgásanyanyelv megalapozása
TÁNC ÉS MOZGÁS A tánc tanítása komplex művészetpedagógiai tevékenység, amely által a tanuló sajátos kifejezőeszköz birtokába jut, kiegészítve a nyelvi, a zenei és a vizuális kifejezőeszközök tárát. A tánc
KLIK BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA
KLIK 048016. BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Művészeti iskola helyi tanterve. Tanszak megnevezése: Fafúvós tanszak Fuvola főtárgy A művészeti iskola intézményegység vezetője:
Zenei építkezés alapkövei
TÁMOP 3.1.4 08/2 2008-0085 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben HAMMIDO Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 23.) ESZTÉTIKAI, MŰVÉSZETI TUDATOSSÁG,
A Thuri György Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Pedagógiai Programjának részét képező helyi tanterve.
A Thuri György Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Pedagógiai Programjának részét képező helyi tanterve. A 27/1998. (VI. 10.) MKM rendelet az alapfokú művészetoktatás követelményei
Alapvető játékformák és skálázás
TÁMOP 3.1.4 08/2 2008-0085 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben HAMMIDO Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 23.) EGYÜTTMŰKÖDÉSI, SZOCIÁLIS
A művészeti alapvizsga és művészeti záróvizsga
A művészeti alapvizsga és művészeti záróvizsga Művészeti alapvizsgára az a tanuló bocsátható, aki az alapfokú művészetoktatási intézmény utolsó alapfokú évfolyamát sikeresen elvégezte, és a vizsgára jelentkezett.
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. október 25. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2005. október 25., 14:00 I. Zenefelismerés Időtartam: 30 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Ének-zene
ÉNEK-ZENE II. A VIZSGA LEÍRÁSA
ÉNEK-ZENE II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Emelt szint 120 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök Emelt szint A vizsgázó biztosítja NINCS
MŰVÉSZETEK: ÉNEK-ZENE. BEVEZETŐ ÉS KEZDŐ SZAKASZ (1 4. évfolyam)
MŰVÉSZETEK: ÉNEK-ZENE BEVEZETŐ ÉS KEZDŐ SZAKASZ (1 4. évfolyam) CÉLOK ÉS FELADATOK Az iskolai ének-zenei nevelés célja 1 4. évfolyamon, hogy megalapozza a zenei nevelést, segítse kialakítani zene megszerettetéséhez
HELYI TANTERV II. RÉSZ
HELYI TANTERV II. RÉSZ TARTALOMJEGYZÉK Zeneművészeti ág-klasszikus zene... 3. old. Zeneismeret és kamarazene tanszakok csoportos képzés 8. old. Helyi tantervek... 12.old. Furulya... 12.old. Fuvola... 38.old.
KAMARAZENE. A kottaképre vonatkozó ismeretek Tájékozódási pontok: zifferek, ütemszámozás, betűjelzések.
KAMARAZENE Az alapfokú művészetoktatási intézményben folyó kamarazene / társasének tanítás különösen a nem zenei pályára készülő tanulók esetében az oktató nevelő munka egyik legfontosabb tevékenysége.
FURULYA. Az alapfokú művészetoktatás furulya tantárgyának hangszere a barokk (angol) fogású hangszer.
FURULYA Az alapfokú művészetoktatás furulya tantárgyának hangszere a barokk (angol) fogású hangszer. A furulyatanítás általános céljai, feladatai Ismertesse meg a tanulókkal (életkoruknak megfelelő szinten)
9. évfolyam. Éves óraszám 36 óra. Zenei reprodukció Éneklés
9. évfolyam Éves óraszám 36 óra Tematikai egység/ Zenei reprodukció Éneklés 14 óra A tematikai egység nevelési-fejlesztési A felső tagozatban megismert népzenei és műzenei szemelvények elsajátítása során
KLASSZIKUS ZENE A KÉPZÉS STRUKTÚRÁJA. Hangszeres és vokális tanszakok egyéni képzés
1 KLASSZIKUS ZENE AZ ALAPFOKÚ ZENEOKTATÁS CÉLRENDSZERE ÉS FUNKCIÓI Az alapfokú művészetoktatás követelménye és tantervi programja keretében folyó zenei nevelés alkalmat ad az érdeklődő és fogékony tanulók
Az ének-zene tantárgy szakközépiskolai helyi tanterve
Helyi tanterv a szakközépiskola 9-10. é Mohácsi Radnóti Miklós Szakképző Iskola és Kollégium Az ének-zene tantárgy szakközépiskolai helyi tanterve Készült a 2/2008 (II. 08.) OM rendelettel módosított 17/2004.
Pedagógiai Program 2018
Pedagógiai Program 2018 Zeneművészeti ág A) KLASSZIKUS ZENE I. Fejezet AZ ALAPFOKÚ ZENEOKTATÁS CÉLRENDSZERE ÉS FUNKCIÓI Az alapfokú művészetoktatás követelménye és tantervi programja keretében folyó zenei
Tantárgy Előképző Alapfok Továbbképző (1) (2) Főtárgy (2) (2) Kötelező tantárgy
ZENEMŰVÉSZETI ÁG A) KLASSZIKUS ZENE I. Fejezet AZ ALAPFOKÚ ZENEOKTATÁS CÉLRENDSZERE ÉS FUNKCIÓI Az alapfokú művészetoktatás követelménye és tantervi programja keretében folyó zenei nevelés alkalmat ad
Rövid ismerkedés a moszkvai Központi Zeneiskolával
Parlando: 1973/4., 8-13p. Rövid ismerkedés a moszkvai Központi Zeneiskolával A szovjet zeneoktatási intézmények közül egyik legmagasabb szintű és igényű a moszkvai Központi Zeneiskola. Az itt tanuló gyerekek
Helyi tanterv ÉNEK-ZENE NÉMET NYELVEN KÉT TANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA 1-4. OSZTÁLY
Helyi tanterv ÉNEK-ZENE NÉMET NYELVEN KÉT TANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA 1-4. OSZTÁLY A német két tannyelvű oktatás szerves részét képezi a művészeti nevelés, mely műveltségi terület többek között az ének-zene
KAMARAZENE. A társas muzsikálás gyakorlati ismeretei Beintés leintés.
KAMARAZENE Az alapfokú művészetoktatási intézményben folyó kamarazene / társasének tanítás különösen a nem zenei pályára készülő tanulók esetében az oktató nevelő munka egyik legfontosabb tevékenysége.
HELYI TANTERV. Furulya
T ILDY Z OLTÁN Á LTALÁNOS I SKOLA ÉS A LAPFOKÚ M ŰVÉSZETI I SKOLA 5 520 S ZEGHALOM, T ILDY Z OLTÁN ÚT 19-21. Tel: 66/371 232 iskola@tildy-szhalom.sulinet.hu; www.tildy-szhalom.sulinet.hu HELYI TANTERV
GYAKORLATI TANÍTÁS NAPLÓ
2. számú melléklet GYAKORLATI TANÍTÁS NAPLÓ Hallgató aláírása 1 Vezető tanár aláírása TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék... 2 Gyakorlati tanításon résztvevő tanuló jellemzése... 3 VIZSGA ANYAG... 4 F-dúr
Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézet. Tantárgyi információs lap
Számonkérés módja: vizsga Oktatási félév: 1/6 Széles körben tájékozott, technikailag és zeneileg kiegyensúlyozott, szimfonikus- és kamarazenekari muzsikusok, képzése. A hallgató a zenei előadás terén szerezzen
5. évfolyam. Mozaik kiadó alapján. 5. évfolyam 1 37. Zenei befogadás Befogadói kompetenciák fejlesztése. Zenei befogadás Zenehallgatás. Össz.
5. évfolyam Mozaik kiadó alapján A tantárgy heti óraszáma A tantárgy éves óraszáma 5. évfolyam 1 37 Tematikai egység címe Zenei reprodukció Éneklés Zenei reprodukció Generatív (önállóan és/vagy csoportosan
MARGARÉTA ZENEISMERET. tankönyv. a zeneiskolák 1. évfolyama számára
Horváth Istvánné Smid Anna Lázárné Nagy Andrea MARGARÉTA ZENEISMERET tankönyv a zeneiskolák 1. évfolyama számára DALOK ZENEMŰVEK ZENEI ISMERETEK KÉSZSÉGFEJLESZTŐ GYAKORLATOK ZENEELMÉLETI ÖSSZEFOGLALÁS
PILINSZKY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY. Az ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁS PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2011
PILINSZKY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY Az ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁS PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2011 1. Az intézmény adatai: Az intézmény neve: Pilinszky János Általános Iskola
AZ ANDREETTI KÁROLY ÁLTALÁNOS ÉS MŐVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA ELFOGADTA AZ ISKOLA NEVELİTESTÜLETE III. KÖTET
1 AZ ANDREETTI KÁROLY ÁLTALÁNOS ÉS MŐVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA ELFOGADTA AZ ISKOLA NEVELİTESTÜLETE III. KÖTET AZ ANDREETTI KÁROLY ÁLTALÁNOS ÉS MŐVÉSZETI ISKOLA alapfokú mővészetoktatás követelményei
VIII. ORSZÁGOS RÁCZ ALADÁR CIMBALOMVERSENY ÉS V. ORSZÁGOS CSEMBALÓVERSENY
VIII. ORSZÁGOS RÁCZ ALADÁR CIMBALOMVERSENY ÉS V. ORSZÁGOS CSEMBALÓVERSENY A verseny időpontja: 2015. március 12. Rendező: Budapest XVI. Kerületi Rácz Aladár Zene-, Tánc-, Képző- és Iparművészeti Alapfokú