A KÖZÉPKORI MAGYAR KÖNNYŰLOVASSÁG TÖRTÉNETÉNEK VITATOTT KÉRDÉSEI
|
|
- Győző Orsós
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei A KÖZÉPKORI MAGYAR KÖNNYŰLOVASSÁG TÖRTÉNETÉNEK VITATOTT KÉRDÉSEI Szabó János Témavezető: Dr. Bárány Attila DEBRECENI EGYETEM Történelmi és Néprajzi Doktori Iskola Debrecen,
2 TÉMAVÁLASZTÁS ÉS CÉLKITŰZÉS A magyar hadtörténetírás számára egy bő évszázadon át elsőrangú kihívás volt, hogy a magyar a nemzeti etosz és nemzeti mitológia szempontjából oly fontosnak tartott könnyűlovasság történetét tanulmányozza, miközben nem egyszer került maga a tudományos diskurzus is ezen nemzeti etosz hatása alá. A magyarországi könnyűlovasság középkori történetéről alkotott történetírói hagyomány komplex problematikája azonban sokáig nem vált érzékelhetővé még a szűk szakmai közegen belül sem. Így nem meglepő, hogy bennem is fokozatosan alakult ki a felismerés, hogy milyen nagymértékben lenne létjogosultsága e jelenség historiográfiai képét rekonstruáló, majd annak kritikáját az egyes tudományterületek eredményeivel ötvöző vizsgálatok nyomán egy új szintézis megalapozásának. Amíg azonban a hazai hadtörténetírás nem rendelkezik igazán letisztult képpel vizsgálódásai tárgyáról, nagyon nehéz érdemi megállapításokat tenni arról, hogy mit is jelenthetne egy-egy fogalom a középkori Magyarországon a hadviselésben, például a nyugati vagy lovagi és keleti vagy steppei elem, amit oly gyakran állítottak szembe egymással. Holott a népvándorlás korában a steppei hatások igencsak elérték Nyugat-Európát is, s ennek hosszú távú, maradandó nyomai egyre határozottabban kirajzolódna. A fegyverzet és taktika összefüggései vizsgálatakor a régebbi szakirodalom mereven különválasztotta a IX X. század vizsgálatát a későbbi időszakétól, mivel ezen időszak esetében úgy tűnt, kétség sem merült fel aziránt, hogy a magyar seregek a hagyományos könnyűfegyverzetben küzdöttek. A későbbi időszakra nézve viszont általánosnak tűnt a szakmai konszenzus a nehézlovasság dominanciájáról, ami miatt sokáig nem szenteltek túl sok figyelmet a XV XVI. századi könnyűlovasságnak. Ráadásul Tóth Zoltán nagy hatású munkáinak köszönhetően az 1930-as évek óta a hazai szakirodalomban szinte senki sem vizsgálta szerves egészként a középkori magyar könnyűlovasság témakörét, így ennek lehetősége korántsem tűnt magától értetődőnek. Az elmúlt években azonban több hazai és külföldi kutató eredményei is e megállapítások újragondolására és a vizsgálódások tematikai és időbeli kiterjesztésére késztettek. Ma már világos, hogy a középkorban a nyugat-európai taktika feladata sem pusztán a nehézlovasság hatékony alkalmazása, hanem a lovasság és az annak létszámát időnként többszörösen is meghaladó gyalogság koordinációja volt. Így Magyarországon sem lehet a nyugati taktika adaptációját pusztán a nehézlovasság térnyerésével leírni, amikor a magyar vezéreknek még a keresztény királyság korában is inkább a könnyűlovasság és a feltehetően kis létszámú nehézlovasság tevékenységét kellett összehangolnia. Emiatt is kérdéses a nyugat-európai taktika szélesebb körű alkalmazása, ha annak egyik alappillére, a gyalogság társadalmi okokból csak a XV. századra nyert értékelhető szerepet a magyar 3
3 hadikultúrában. Eközben a könnyű- és nehézlovasság együttműködésére egyszerűen a hasonló seregszerkezet okán már a honfoglalást jóval megelőzően születtek megoldások a steppei népek és az ázsiai birodalmak hadikultúrájában. Jelen munka egyik legfontosabb célja épp az volt, hogy ezeknek a szempontoknak a felvetésével járuljon hozzá egy új és az eddigieknél átfogóbb összkép kialakításához a középkori magyar hadviselésről. A TÉMA FORRÁSAI ÉS A FELDOLGOZÁS MÓDSZERTANI KÉRDÉSEI Egy olyan széles körben gyakorta tértől, időtől függetlenül használt hadtörténeti kategória, mint a könnyűlovasság több mint hat évszázadot felölelő vizsgálata nem teszi lehetővé, hogy pusztán egy lehatárolt, szűk forráscsoport elemzésére támaszkodjunk. Ahogy az a hasonló célokat kitűző régebbi hadtörténetírók esetében is érzékelhető volt, egy ilyen vizsgálat szinte mindig multidiszciplináris: a történeti elbeszélő források és a középkori okleveles anyag mellett szükség van rá, hogy vizsgálódás tárgyává tegyük a régészet, a muzeológia, sőt, a művészettörténet és a nyelvtörténet egyes, a témához kapcsolható forráscsoportjait is. A magyar középkor még így is szűkös forrásadottságait figyelembe véve mindezen felül szükségesnek tűnt az is, hogy a könnyűlovasság egyes problémáinak vizsgálatakor a nemzeti történetírás szokásos kereteit átlépve, az elődöknél nagyobb mértékben támaszkodjunk hadtörténeti párhuzamokra. A magyar hadtörténetírás alapjait a XIX. század végén rakták le igen kiváló kutatók, s az akkoriban megfogalmazott s úgy tűnik sok szempontbók mindmáig iránymutató állításaikat természetesen az akkor rendelkezésükre álló forrásanyag alapján tették meg. Ebben képzettségüknek megfelelően túlnyomó többségben voltak az európai latin és görög nyelvű források, míg a sok szempontból gyermekcipőben járó orientalisztika korántsem tudott ezekkel azonos tömegű és értékű forrásanyagot párba állítani a keleti nyelvekben többnyire járatlan hazai történészek számára. Ez az aránytalanság jellemezte a XX. század hadtörténeti szemléletét messzemenően befolyásoló nemzetközi hírű nagy német, francia és angol összefoglalásokat is. Azóta nemcsak a nyugat-európai lovagi hadviselésre vonatkozó szemlélet formálódott át gyökeresen a nyugati szakirodalomban, hanem az Ázsiára vonatkozó és fordításokban nagy világnyelveken hozzáférhető tudásanyag is igen jelentősen bővült. Az elmúlt negyedszázadban pedig szinte robbanásszerű változás következett be az ázsiai témájú publikációk terén, s ezeket igyekeztem minél szélesebb körben felhasználni analógiaként. A disszertáció módszertana egy historiográfiai rekonstrukción alapul, melyből kitűnik, hogy hogyan is kapcsolódott be a magyar nemzeti csapatnem képének megalkotásába a szűken vett hadtörténetíráson kívül a hazai mediavisztika, a filológia, valamint egyre inkább domináns 4
4 szerepben a régészet is. A disszertáció első felében feltérképezésre kerülnek a korábbi vitákban és néhány jelentős rendszeralkotó kutató érvrendszerében használt különféle premisszák és logikák, mely után következik a gondolatmenetek problematikus pontjainál ezek ütköztetése a szorosan vett forrásokkal, illetve az ezekhez kapcsolódó egyéb lehetséges forrásértelmezésekkel, melyben nagy szerep jut a hadtörténeti párhuzamoknak. A disszertáció második felében a XV. századtól bőségesebbé váló hazai forrásbázis segítségével már lehetőség nyílt egy saját, a korábbiaknál deskriptívebb tabló felvázolására a könnyűlovasság XV. század eleji, illetve XVI. század eleji magyarországi állapotáról, a kezdet és végpont ismertetése mentén pedig világosabbá lehet tenni a korszakban lezajló jelentős belső változások természetét. A munka végén kerül sor a magyar középkor hagyományos szimbolikus záró aktusának, a mohácsi csatának mindeddig szinte elhanyagolt vizsgálatára amelyben a hagyományos vezérkari hadtörténeti módszerekkel próbáltam rekonstruálni a töredékes forrásanyagból a csatában harcoló magyarországi könnyűlovasság szerepét a harcban. AZ ÉRTEKEZÉS TUDOMÁNYOS EREDMÉNYEI Elsőként azt a kérdést kell feltennünk, hogy jogosult-e egyáltalán a középkori magyar lovasság e könyvben tárgyalt csoportjait összefoglalóan könnyűlovasságnak nevezni. Közismert például Borosy Andrásnak a magyar kutatók széles körében elfogadott definíciója, amely szerint a XI XIV. században a magyar lovasság jelentős inkább valamiféle átmeneti kategóriába volt sorolható. Emellett azonban az elmúlt évtizedben már több új felvetés is született a fogalmi keretek átgondolására. A különféle lovassági csapatnemek harcászatáról berögződött régi merev elképzelések, a keleti és nyugati sémák rendszere azonban több ponton is tévesnek bizonyult a történeti kutatások tükrében. Az újkori állandó hadseregek harcászati elveivel szemben a középkorban igen sok helyen így időről időre a magyar hadseregben is, szükség esetén akár a nehézfegyverzetű lovasokkal közös formációkban, csatalovasságként, sőt akár gyalogságként is alkalmazták a távolsági harcra képes, könnyű fegyverzetű harcosokat. Eközben a X XII. században Nyugat- Európa, gyakorta nehéznek nevezett lovassága is képes volt a legkülönfélébb feladatok elvégzésére az ellenfél területén történő portyázástól a gyalogosan vívott várostromig bezárólag. S természetesen a nyugat-európai hadseregekben sem rendelkezett minden harcos költséges, nehéz fegyverzettel. A helyenként elmosódni látszó taktikai különbségek helyett ezért talán érdemesebb a középkori emberek gondolkodásmódját követve a fegyverzet szerinti felosztást szem előtt tartani. 5
5 Ez pedig amennyire az adatokból kikövetkeztethető évszázadokon keresztül duális felosztás volt: a XV. század végén nehézpáncélos fegyveresekre és könynyűfegyverzetű huszárokra (ahogyan Mátyás király nevezte: equites levis armaturae, quos husarones apellamus), a XIV. században pedig fegyveresekre és tegzesekre oszlott a magyar lovasság. Sajnos a korábbi időszakból nincsenek olyan forrásaink, amelyekben párba állítva szerepelnének a lovasság fajtái: Kálmán király törvényeiben loricatusok, azaz páncélosok mellett egyszerűen páncél nélküli lovasok szerepelnek. Mivel azonban a korai forrásokban a loricatusok és panceratusok mellett a saggitarius kifejezés is feltűnik, feltételezhető hogy talán ez, a magyar lövő szóval fordítható elnevezés lehetett az Árpádkorban a páncélos lovasok párja. Összességében úgy vélem, hogy a könyvben tárgyalt csoportok, a lövök, tegzesek, huszárok együttes megnevezésére még mindig nem rendelkezünk alkalmasabb kifejezéssel a könnyűlovasságnál. Szinte állandóan vitatott kérdés azonban a nehéz- és könnyűlovasság aránya és etnikuma a hazai lovasságon belül. Az 1930-as évek huszár-vitájának kirobbantója, Tóth Zoltán nagy hatású téziseiben azt fejtegette, hogy a hagyományos magyar íjász könnyűlovasság már a XI. században megszűnt, s átadta a helyét egyfajta nyugati típusú nehézlovasságnak, s ettől fogva a Magyar Királyság hadseregében rendre felbukkanó könnyűlovasok mindig csak és kizárólag idegen népek segédcsapatai lettek volna: előbb besenyők, majd kunok s végül a XV. században az oszmánok elől menekülő délszlávok. Tóth elvitathatatlan érdeme, hogy Mátyás korának rác katonaságát sikerült is azonosítani a kor forrásaiban egyre gyakrabban felbukkanó huszárokkal, Borosy András munkáiból azonban később világossá vált, hogy ez a Tóth által a XI. századra datált radikális változás nem ment végbe sem az Árpád-, sem az Anjou korban. Engel Pálnak köszönhetően pedig az is kiderült már, hogy nem azért kellett Zsigmond uralma alatt megszervezni a könnyűlovas íjászokként felszerelt telekkatonaságot, mert összességében kevés volt az oszmánok elleni hatékony fellépéshez szükséges könnyűlovas az országban, hanem mert a társadalmi változásoknak köszönhetően általában csökkent az állam által hadrafogható népesség. Izgalmas kérdés az is, hogy vajon mióta kétpólusú a magyar lovasság. Rendelkezett-e a magyarság a IX X. században védőfelszereléssel, közelharci fegyverekkel, a mai közkeletű elképzelések szerint mindezt nélkülöző íjászlovasoknál nehezebb lovassággal. Az elmúlt évtizedekben tömegessé vált feltárások során ugyanis egyetlen sisak kivételével nyomát sem találták a régészek páncéloknak, s közelharci fegyverekből is viszonylag kevés került elő a várt mennyiséghez képest. Ráadásul a régészeti leletekkel mindössze két általános leírás vethető össze, s ezek akárcsak egyéb elszórt utalások több ponton ellentmondásba kerültek a régészeti anyaggal. Az írott források analogikus megközelítése azonban új eredményeket hozhat a kutatásban. Ez azért is kézenfekvő, mert a két szöveg írói, a honfoglalók kortársai, VI. Bölcs Leó bizánci császár és 6
6 Regino prümi apát is ilyen módon, más keleti népekről szóló régebbi szövegek felhasználásával készítette el a maga feljegyzéseit ami tökéletesen beleillett a steppei népekről folyó sok száz éves történeti diskurzusok kereteibe. A császár leírása a VII. századi Maurikios-féle Strategikon, eredetileg az avarokról és türkökről szóló részeinek szinte pontos másolata, amit ő maga a magyarokra és bolgárokra vonatkoztatva alig néhány helyen egészített ki saját szavaival. Annak, hogy a sírokban nem lelni nyomát a bizánci császár által felsorolt fegyverzet egyes darabjainak, még számos más oka is lehetett azon kívül, hogy eleve nem is használták azokat. Eleve nem is feltételezhetjük, hogy a türkök fegyverzetéről szóló tömör, kivonatos leírás akár a VII. századi avarok és a türkök, akár a IX X. századi bolgárok és magyarok esetében általános érvényű lett volna. Mindennek tudatában kell tehát Bölcs Leó szövegére is tekinteni. A mű keletkezésének korszakában az írott források szerint az íjjal és lándzsával is felszerelt páncélos lovasság jelentette a steppe régió hadseregeinek elitjét, amely épp úgy megtalálható volt a közép-ázsiai törököknél, mint a kazároknál még ha ennek a régészeti anyagban egyelőre szintén nem sok nyoma akad. Ennek kapcsán vizsgálat alá kell vennünk azt a régi elképzelést is, hogy a páncél használata csak és kizárólag a közelharc szempontjából bírt volna jelentőséggel, a steppei népek mozgékony lovasságát pedig csak zavarta volna a harcban mint azt a honfoglaló magyarok harceljárásáról vagy ellenfeleik taktikájáról szóló régebbi leírások sugallják. Páncélt azonban nem csak fémből, hanem különféle textíliákból és bőrből is lehetett készíteni, ám akármilyen páncélról is volt szó, egyértelmű, hogy az ellenség nyilai ellen is szükség volt a test védelmére, tehát még a mozgékony nomád lovasíjászok esetében is számolni kell ezzel a szükséglettel. Ugyanakkor a másik fontos korabeli forrás, Regino prümi apát habár egy az erősen páncélozott parthusokról szóló ókori szöveget használt fel a magyarok jellemzésére, hallgat a magyarok védőfelszereléséről. Az ő forrásai nyomán író középkori magyar Anonymus pedig a későbbi leírásokkal egyezően csupán a magyarok elődeinek sisakjait említi. Arra kell gondolnunk tehát, hogy ha a védőfelszerelések között a sisakok mellett voltak is különféle anyagú páncéljai a X. századi magyar íjászlovasságnak, ezek között nem lehettek feltűnően nagy számban fémpáncélok. Regino rövid kommentárjai közül a magyarok szaru -íjainak fontosságáról szóló részt szokás hangsúlyozni. Ezek kézzelfogható nyomait a régészek számos helyen meg is találták. Ugyanakkor a magyar tudományosságban a régészeti leletek alapján levont sommás megállapításokhoz képest jóval összetettebb képet mutatnak a magyarok IX X. századi ellenfeleiről alkotott külföldi nézetek. Ezeknek a hadaknak ugyanis számos helyen fontos része volt a nem túlságosan gazdagon felszerelt, ámde hajítódárdákkal és gyakran íjjal is rendelkező gyalogság és a könnyűlovasság is. Ennek fényében pedig alapos átgondolásra szorulnak azok a megállapítások, melyek a IX X. századi magyar fegyverzet egyes elemeinek hatékonyságát csak és kizárólag nehézfegyverzetű ellenfelekkel 7
7 szemben szokták értékelni mintha a Frank Birodalomban és utódállamaiban a katonák kizárólag csak ilyen felszereléssel rendelkeztek volna. Bár a XII. századra a Magyar Királyság már bizonyosan számottevő nyugati típusú nehézlovassággal is rendelkezett, úgy tűnik, a magyar hadak jelentős részben megőrizték könnyűlovas jellegüket. (A két fő csapatnem mellett viszont a harmadik, az ún. átmeneti típusú lovasság létezését sem a tárgyi, sem az írásos források alapján nem tudjuk bizonyítani.) A magyar vezérek kihasználva mindkét csapatnem előnyös tulajdonságait eltérő stratégiát és taktikát alkalmaztak a különböző jellegű ellenfelek ellen. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy a források időről időre más és más fegyverzetű egységek tevékenységét helyezik előtérbe. Nem tekinthető hát megalapozott állításnak, hogy a honfoglalás utáni évszázadokban biztosan feledésbe merült volna a steppei hadviselés taktikai kelléktára. Épp ellenkezőleg számos olyan momentum található a későbbi forrásokban, amelyek ennek az ellenkezőjére utalnak. A disszertáció végül arra is rámutat, hogy egyes korábbi véleményekkel szemben a hagyományos íjász könnyűlovasság, késő középkori nevükön a tegzesek (pharetrariusok), jelenlétével egészen a XVI. század elejéig számolni kell Magyarországon. Ugyanakkor az ország déli határvidékén valószínűleg már a XIV. században kimutatható a X. századi bizánci hadszervezetből balkáni közvetítéssel örökölt huszárok jelenléte. Vagyis nem pusztán a később az oszmánok elől menekülő délszláv harcosokban kell a későbbi magyar huszárság őseit keresni, hanem közéjük tartozhattak a déli bánságok királyi szolgálatban katonáskodó délszláv vagy vlah lakói is. Ezután a XV XVI. század fordulójának gyér forrásait összegyűjtve, s azokat analógiákkal új megvilágításba helyezve, sikerült a korai huszárfegyverzet sajátosságait rekonstruálni. Kiderül, hogy kezdetben a kor magyarországi íjász könnyűlovasságához képest kifejezetten lándzsával és pajzzsal, s többnyire védőfelszerelés nélkül harcoló könnyűlovasságot értettek a huszárok alatt s nem könnyű vagy félnehéz páncélosokat, mint amilyennek Tóth képzelte a későbbi lengyel huszárság és az oszmán szpáhik téves analógiája nyomán a korai huszárokat. E tekintetben több ponton is helyesbíteni kellett a Tóth Zoltán által felvázolt fegyvertörténeti képet, mert ő történész elődei nyomán, úgy vélte, hogy a balkáni népek könnyűlovassága az oszmánokat utánozta, így áttételesen a magyarországi huszárság fegyverzete és felszerelése is oszmán mintákat kellett, hogy kövessen. Az oszmán hódítás gyorsasága azonban nem nagyon hagyott időt ilyesfajta akulturációra Balkánon, a Kisázsiából érkező oszmánokról pedig tudni lehet, hogy a magyarokhoz hasonlóan íjász könnyűlovasok voltak. A Balkán térségében viszont számos, a későbbi huszársághoz köthető tárgy és szokás felbukkan már a korai időkben, így egyáltalán nem törökös, hanem az etnikumhoz illeszkedően a 8
8 fegyverzet tekintetében is inkább balkáni típusú könnyűlovasságot kell látnunk a korai huszárokban. A korábbi félreértések forrása az lehetett, hogy e balkáni népek fegyvereseinek jelentős része meglehetősen zökkenőmentesen és majdnem változatlan formában tagozódott be az Oszmán Birodalom hadszervezetébe, így hosszú időn keresztül jórészt ugyanazt a nyelvet beszélő, ugyanazt a felszerelést és taktikát használó törökök és magyarok néztek egymással farkasszemet déli határainknál. (Ezeket az európai törököket még évszázadokkal később is elég jól meg lehetett különböztetni szokásai és fegyverzete alapján a birodalom ázsiai hadinépétől.) A XV. századi balkáni népek hadszervezete pedig még a Bizánci Birodalom hagyományaiban gyökerezett, így nem is annyira meglepő, hogy amikor Gáldi László nyelvész 1939-ben bekapcsolódott a huszár-vitába, arra hívta fel a figyelmet, hogy a balkáni területeken már a X. században szolgáltak a bizánci seregekben khószáriosznak illetve khonszáriosznak is nevezett könnyűfegyverzetű katonák, s ezeknek a bizánci harcosoknak is épp úgy a felderítés, portyázás, zsákmányolás volt a fő feladata, mint későbbi magyarországi utódaiknak. A huszárság karrierje igen gyors volt a XV. század végi Magyarországon. Az idegen etnikumú segédcsapatok olcsó fegyverzete és hatékony harcmódja igen rövid idő alatt háttérbe szorította a hagyományos magyar íjász könnyűlovas taktikát, és kezdetét vette a nyugati típusú nehézlovasság visszaszorulása is. A huszárság a Jagelló-dinasztia uralma alatt a magyar könnyűlovasság olyan meghatározó jellegzetességévé vált, amit igen hatékonyan lehetett alkalmazni a déli határokon, az Oszmán Birodalom ellen folytatott kis háborúban. A dinasztikus kapcsolatoknak köszönhetően ekkoriban kerültek az első délszláv és magyar huszárok Lengyelországba, ahol kiválóan beváltak a krími tatárok elleni harcokban. Az oszmánok ellen vívott háborúk döntő csatájában, ezt az új típusú magyar könnyűlovasságot igen nagy tömegben csatalovasságként is bevetették ban Mohácsnál két, igen hasonló fegyverzettel harcoló sereg került szembe egymással, a támadó lovasság és a védekező lövészgyalogság kombinációján alapuló taktika ismerete korántsem tulajdonítható csak az oszmánoknak. Épp a hasonlóságok miatt volt nagyon nagy jelentősége volt annak, hogy ki tudja az akaratát rákényszeríteni a másik félre, hogy ki tudja e taktika előnyeit kiaknázni. 9
9 DEBRECENI EGYETEM EGYETEMI ÉS NEMZETI KÖNYVTÁR Jelölt: Szabó János B. Neptun kód: MUA1KO Doktori Iskola: Történelmi és Néprajzi Doktori Iskola MTMT azonosító: Nyilvántartási szám: Tárgy: DEENK/69/2016.PL PhD Publikációs Lista A PhD értekezés alapjául szolgáló közlemények Magyar nyelvű könyv(ek) (6) 1. B. Szabó J., Boldog Z.(tan., rajz.): Háborúban Bizánccal: Magyarország és a Balkán a században. Corvina K., Budapest, 245 p., ISBN: B. Szabó J.: A mohácsi csata. 3. jav. kiad. Corvina K., Budapest, 179 p., ISBN: B. Szabó J.: A tatárjárás : a mongol hódítás és Magyarország. Corvina K., Budapest, 191 p., ISBN: B. Szabó J.: A honfoglalóktól a huszárokig: A középkori magyar könnyűlovasságról. Argumentum Kiadó, Budapest, 244 p., ISBN: B. Szabó J. (szerk.), Sebők L. (térképeket kész.), Boronkainé Bellus I.(ford.) : Mohács. Osiris K., Budapest, 637. p., ISBN: B. Szabó J., Somogyi G.: Elfeledett háborúk:magyar-bizánci harcok a X-XIII. században. Zrínyi K., Budapest, 115. p., ISBN: Idegen nyelvű, külföldi könyv(ek) (1) 7. Szabó, J.B., Tóth, F.: Mohács 1526: Soliman le Magnifique prend pied en Europe centrale. Economica, Paris, 170 p., ISBN: Cím: 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: 4010 Debrecen, Pf. 39. Tel.: (52) publikaciok@lib.unideb.hu Honlap:
10 DEBRECENI EGYETEM EGYETEMI ÉS NEMZETI KÖNYVTÁR Magyar nyelvű könyvrészlet(ek) (4) 8. B. Szabó J.: A magyarok hadszervezete és haditaktikája. In: Magyarok fegyverben. Szerk.: Petkes Zsolt, Sudár Balázs, Helikon K., Budapest, 16-37, 48-67, ISBN: B. Szabó J.: A huszita hadviselés hatása és adaptációja Kelet-Közép-Európában. In: "causa unionis, causa fidei, causa reformationis in capite et membris" : Tanulmányok a konstanzi zsinat 600. évfordulója alkalmából. Szerk.: Bárány Attila, Pósán László, Printart- Press Kft., Debrecen, , ISBN: B. Szabó J.: A huszárság megjelenése Magyarországon. In: Rex invictissimus : Hadsereg és hadszervezet a Mátyás kori Magyarországon. Szerk.: Veszprémy László, Zrínyi K., Budapest, , ISBN: B. Szabó J.: Gondolatok a századi magyar hadviselésről: A Krími Kánság vizsgálatának bevonása a "kalandozó" hadjáratok kutatásába. In: Fegyveres nomádok, nomád fegyverek: III. Szegedi Steppetörténeti Konferencia. Szerk.: Balogh László, Keller László, Balassi Kiadó, Budapest, , ISBN: X Magyar nyelvű tudományos közlemény(ek) hazai folyóiratban (4) 12. B. Szabó J.: Lehet-e helye rablóknak a nemzeti mitológiában? : Megjegyzések az egykori huszár-vita margójára. Hadtört. Közl. 121 (2), , ISSN: B. Szabó J.: Az Árpád-kor csatái a steppei népek hadviselésének tükrében. Hadtört. Közl. 120 (2), , ISSN: B. Szabó J.: Gondolatok a XI-XIV. századi magyar hadviselésről: A fegyverzet, a harcmód és a taktika összefüggéseinek kérdései. Hadtört. Közl (1), , ISSN: Cím: 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: 4010 Debrecen, Pf. 39. Tel.: (52) publikaciok@lib.unideb.hu Honlap:
11 DEBRECENI EGYETEM EGYETEMI ÉS NEMZETI KÖNYVTÁR 15. B. Szabó J.: A Bizánci Birodalom hadserege a X-XI. század fordulóján. Társad. Honv. 4 (2), , ISSN: A DEENK a Jelölt által az idea Tudóstérbe feltöltött adatok bibliográfiai és tudománymetriai ellenőrzését a tudományos adatbázisok és a Journal Citation Reports Impact Factor lista alapján elvégezte. Debrecen, Cím: 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: 4010 Debrecen, Pf. 39. Tel.: (52) publikaciok@lib.unideb.hu Honlap:
DEBRECENI EGYETEM EGYETEMI ÉS NEMZETI KÖNYVTÁR PUBLIKÁCIÓK
Jelölt: Bódán Zsolt Neptun kód: RELP6C Doktori Iskola: Történelemi és Néprajzi Doktori Iskola Iktatószám: DEENKÉTK/401/2014. Tételszám: Tárgy: PhD Publikációs Lista A PhD értekezés alapjául szolgáló közlemények
RészletesebbenOsztályozó vizsga anyaga történelemből
Miskolci Magister Gimnázium Osztályozó vizsga anyaga történelemből Ismeretszerzési és feldolgozási képességek A tanulónak írott forrásokat kell tudni értelmezni, feldolgozni és feladatokban alkalmazni.
RészletesebbenKalandozó hadjáratok a szláv népek ellen zsákmányszerző hadi vállalkozások: élelem,rabszolgák.
Levédia és Etelköz Levédia Kr.u.8.században magyarok többsége Magna Hungáriából délnyugati irányba vándorolt tovább. Szállásterület: Don folyótól az Azovi-tenger mellékéig - meótiszi terület Elnevezése:Levédiről
RészletesebbenRégészet Napja május 26. péntek,
Nomádok a Kárpát-medencében Damjanich János Múzeum I. emelet, konferenciaterem Régészet Napja 2017. péntek, 10.30-13.30. DAMJANICH JÁNOS MÚZEUM SZOLNOK RÉGÉSZET 2017 NAPJA Mali Péter Hoppál Krisztina Felföldi
RészletesebbenA magyar honfoglalás
A magyar honfoglalás A magyar név A magyar név legkorábbi előfordulásai a 9. századi arab krónikákban találhatóak ( madzsar ). A finnugristák elmélete szerint a magyar szó embert jelentett, és ennek egy
RészletesebbenEgyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei. Töll László
Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei Töll László A harci vértezetek története (A nyugat-európai hadviselésben alkalmazott testvédelmi rendszerek fejlődéstörténete a 10. századtól a 16. század közepéig)
RészletesebbenDENTUMOGER I. TANULMÁNYOK A KORAI MAGYAR TÖRTÉNELEMRŐL
DENTUMOGER I. TANULMÁNYOK A KORAI MAGYAR TÖRTÉNELEMRŐL MTA BTK Magyar Őstörténeti Témacsoport Források és tanulmányok 2. Sorozatszerkesztő Sudár Balázs BUDAPEST 2017 MTA BTK Magyar Őstörténeti Témacsoport
RészletesebbenAz ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya
TÖRTÉNELEM FAKULTÁCIÓ / 11.ÉVFOLYAM Az ókori Kelet A folyam menti civilizációk általános jellemzése(egyiptom,mezopotámia,kína, India) Tudomány és kultúra az ókori Keleten Vallások az ókori Keleten A zsidó
RészletesebbenMAGYAR ŐSTÖRTÉNET Tudomány és hagyományőrzés
MAGYAR ŐSTÖRTÉNET Tudomány és hagyományőrzés MTA BTK MŐT Kiadványok 1. Sorozatszerkesztők Vásáry István Fodor Pál MTA BTK MŐT Kiadványok 1. MAGYAR ŐSTÖRTÉNET Tudomány és hagyományőrzés Szerkesztették Sudár
RészletesebbenMAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Politikaelmélet tanszék HERCZEGH GÉZA ARDAY LAJOS JOHANCSIK JÁNOS MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE SUB Göttingen 7 219 046 719 2006 A 6088 BUDAPEST,
Részletesebben33. lecke A honfoglalás és a kalandozások logisztikai háttere
33. lecke A honfoglalás és a kalandozások logisztikai háttere Honfoglalás Ha a mai kifejezést használjuk a logisztikai teljesítmény is figyelemreméltó. Azaz a teljes állatállományát is magába foglaló,
RészletesebbenTörténelemtudományi Doktori Iskola témakiírás
Törzstagok: Gergely András Témakiírás A magyarországi eredetű tisztikar felekezeti összetétele 1848-49 historiográfiai vitái A protestantizmus szerepe a magyar felvilágosodás folyamatában Politikai konfliktusok
RészletesebbenDEBRECENI EGYETEM EGYETEMI ÉS NEMZETI KÖNYVTÁR PUBLIKÁCIÓK
Jelölt: Tőzsér Zoltán Neptun kód: EBFIDA Doktori Iskola: Humán Tudományok Doktori Iskola Mtmt azonosító: 10031273 Iktatószám: DEENKÉTK/214/2014. Tételszám: Tárgy: Ph.D. Publikációs Lista A PhD értekezés
Részletesebben2014. november 5. Plenáris előadás: Orosz István: Európa a konstanzi zsinat korában. 12:30 13:30 Ebéd
2014. november 5. 11:00 - A konferencia megnyitása: Szilvássy Zoltán rektor, Debreceni Egyetem Soltész Miklós államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma Papp László polgármester, Debrecen Megyei Jogú
RészletesebbenDoktori Iskola témakiírás 2012-2013 II.
Törzstagok: Gergely András Témakiírás A magyarországi eredetű tisztikar felekezeti összetétele 1848-49 historiográfiai vitái A protestantizmus szerepe a magyar felvilágosodás folyamatában Politikai konfliktusok
RészletesebbenTörténelem 13/I. 8. A francia abszolutizmus Mutassa be a francia abszolutizmust XIV. Lajos korában!
Történelem 13/I 1. A középkori gazdaság Ismertesse a korai középkori gazdaság működését, a termelés színtereit és szereplőit, az eszközök és módszerek fejlődését a XI-XIII. századi, Európában! Mutassa
RészletesebbenOsztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
RészletesebbenOsztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
RészletesebbenDEBRECENI EGYETEM EGYETEMI ÉS NEMZETI KÖNYVTÁR PUBLIKÁCIÓK
Jelölt: Bicsák Zsanett Ágnes Neptun kód: G8MOPW Doktori Iskola: Humán Tudományok Doktori Iskola Iktatószám: Tételszám: Tárgy: DEENKÉTK/314/2014. PhD Publikációs Lista A PhD értekezés alapjául szolgáló
RészletesebbenA Magyar Királyi Honvédség és a leventemozgalom jelvényei, 1938 1945. Sallay Gergely
Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei A Magyar Királyi Honvédség és a leventemozgalom jelvényei, 1938 1945 Sallay Gergely Témavezető: Dr. Phil. habil. Püski Levente, egyetemi docens DEBRECENI EGYETEM
RészletesebbenKutatási tárgykörök I. A történelemkutatás módszertana. 1. Régészet. 2. Őstörténet. 3. Családtörténet.
Kutatási tárgykörök ROVATREND a történelemtanár-továbbképzésünk tanrendje alapján I. A történelemkutatás módszertana. 1. Régészet. a. Ásatási tudnivalók, az ásatásig vezető út, ásatás. b. Temetőfeltárás,
RészletesebbenHol találjuk a évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben?
Hol találjuk a 2009. évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben? A hagyományoknak megfelelően közöljük, hogy a 2009. május júniusi történelem szóbeli érettségi
RészletesebbenSZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok
Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82 Pályázati azonosító: 3508/01085. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Magyar Nemzeti Múzeum 3508/01085. számú pályázati azonosítóval jelölt pályázata 290.000,-
RészletesebbenSZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG.
SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG. HÁLÓ KÖZÖSSÉGI ÉS KULTURÁLIS KÖZPONT S4 1052 BUDAPEST, SEMMELWEIS UTCA 4. 1/16. RÉSZ 2017. ÁPRILIS 24. HÉTFŐ 18.00
RészletesebbenÓNTE Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság SZAKMAI BESZÁMOLÓ
ÓNTE Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság SZAKMAI BESZÁMOLÓ a Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjtemények Kollégiuma támogatásával megvalósult 204106/02197
RészletesebbenInformációk a Khan Wars 4.5 verzióról
Információk a Khan Wars 4.5 verzióról I. Új nép hozzáadva Perzsák A perzsa nép bónuszai: - +10% fémtermelés - 10% olcsóbb Íjászok - 10% gyorsabb Ostromgép készítés - 20% több hadjárat - 20% nagyobb Fal
RészletesebbenDEBRECENI EGYETEM EGYETEMI ÉS NEMZETI KÖNYVTÁR
Nyilvántartási szám: Tárgy: DEENK/20/2016.PL PhD Publikációs Lista Jelölt: Czimbalmos Ágnes Neptun kód: MO56MV Doktori Iskola: Kerpely Kálmán Növénytermesztési- és Kertészeti Tudományok Doktori Iskola
RészletesebbenKreditpont. típusa. BBNTÖ13300 Historiográfia 2 K k BBNTÖ00200 BBNTÖ10300
TÖRTÉNELEM ALAPSZAK (BA) TANTÁRGYLISTÁJA RÉGÉSZET SZAKIRÁNY Középkori Közép-Európa fakultatív modul, Középkori Közel-Kelet fakultatív modul, Késő antik régészet fakultatív modul, Magyar őstörténet és honfoglalás
RészletesebbenA TURÁNI KULTÚRA JELLEMVONÁSAI ÉS JELENTŐSÉGE
r r. f A TURÁNI KULTÚRA JELLEMVONÁSAI ÉS JELENTŐSÉGE IRTA: DARKÓ JENŐ dr. gy- n Y r «tanár BUDAPEST, 1 936. Ez a különlenyomat megjelent A Magyar Tanítók Könyvtára első»előadások * e. kötetében VIII. IDŐSZERŰ
RészletesebbenHONFOGLALÁS KORI SÍROK TÖRÖKKANIZSÁN ÉS DOROSZLÓN
HONFOGLALÁS KORI SÍROK TÖRÖKKANIZSÁN ÉS DOROSZLÓN FODOR ISTVÁN Főként a múlt század végén és a századfordulón a Délvidéken egyremásra kerültek el ő honfoglalás kori sírok és leletek, s ekkor indultak meg
RészletesebbenA hun harc művésze Published on www.flagmagazin.hu (http://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve
2012 december 29. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 A hunok harci technikája a hadtörténelem során a legsikeresebb volt.
Részletesebben2016/2017-II TÖRTÉNELEM BA 2016/17. II. FÉLÉV I. ÉVFOLYAM (30 FŐ) 2 koll. 3 Forisek Péter H XII
TÖRTÉNELEM BA 2016/17. II. FÉLÉV I. ÉVFOLYAM (30 FŐ) KÓD CÍM ÓRA TELJ KR. OKTATÓ BTTR103BA Informatikai 2 koll. 2 Nemes Zoltán H. 14-16 XII BTTR116BA Történeti földrajz* 2 koll. 2 Szilágyi Zsolt K. 10-12
RészletesebbenPROGRAMFÜZET. tudományos konferencia. Helyszín: Debreceni Egyetem Főépülete, III. emelet. Időpont: szeptember
tudományos konferencia PROGRAMFÜZET Helyszín: Debreceni Egyetem Főépülete, III. emelet Időpont: 2018. szeptember 20 21. további információ: www.memhung.unideb.hu Hunyadi Mátyás és kora (Konferencia, 2018.
RészletesebbenBudapest 2019 A Republikon Intézet elemzése
Budapest 2019 A Republikon Intézet elemzése Budapesten az ellenzéki győzelemhez nem elég megnyerni a főpolgármesterválasztást, a Fővárosi Közgyűlésben csak úgy lesz ellenzéki többség, ha a kerületek nagyobb
RészletesebbenKÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 78.
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 78. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZET Igazgató: Spéder Zsolt Készítették: Hablicsek László
RészletesebbenTÖRTÉNELEM FELADATLAP
VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM 2030 Érd, Széchenyi tér 1. TÖRTÉNELEM FELADATLAP 2016 Név:... Iskola:... A megoldásra 45 perc áll rendelkezésedre! Eredményes munkát kívánunk! A KÖVETKEZŐ KÉRDÉSEK AZ ÓKORI
RészletesebbenII. Az ókori Róma Közép szint: A köztársaságkori Róma története. A római civilizáció szellemi és kulturális öröksége.
Emelt szint 11. évfolyam Témakörök I. Az ókori görögök A poliszrendszer kialakulása és jellemzői. Athén felemelkedése és bukása. A hellenizmus kora. Az ókori görögség szellemi, kulturális öröksége. Annak
RészletesebbenElőzetes programterv
Előzetes programterv Hadak útján Népvándorlás Kor Fiatal Kutatóinak XX. konferenciája Budapest Szigethalom, 2010. október 28-30. 2010. október 28. Csütörtök Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, Lapidárium
RészletesebbenMONTENEGRÓ A FÜGGETLENNÉ VÁLÁS ÚTJÁN
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Borsányi András MONTENEGRÓ A FÜGGETLENNÉ VÁLÁS ÚTJÁN Doktori (PhD) tézisek Témavezető: Dr. Szabó A. Ferenc egyetemi tanár BUDAPEST, 2003. 1 Montenegró a függetlenné
Részletesebben7. osztályos történelem osztályozóvizsga témakörei. Az őskor és az ókori kelet
7. osztályos történelem osztályozóvizsga témakörei Az őskor és az ókori kelet 1. A történelem forrásai. 2. Az őskőkor világa. 3. Az újkőkor változásai (gazdaság, életmód, vallás). 4. Az ókori folyamvölgyi
RészletesebbenTARTALOM KÖSZÖNTŐ 17 CUVÂNT DE SALUT 19 GREETINGS 21 ELŐSZÓ 23 PREFAȚĂ 31 FOREWORD 41
5 TARTALOM KÖSZÖNTŐ 17 CUVÂNT DE SALUT 19 GREETINGS 21 ELŐSZÓ 23 PREFAȚĂ 31 FOREWORD 41 BEVEZETŐ 51 SZÉKELYFÖLD FÖLDRAJZA ÉS KÖZIGAZGATÁSA (Elekes Tibor) 55 Természetföldrajzi adottságok és hasznosítható
RészletesebbenÉrveléstechnika 6. A Racionális vita eszközei
Érveléstechnika 6. A Racionális vita eszközei A racionális vita célja és eszközei A racionális vita célja: a helyes álláspont kialakítása (a véleménykülönbség feloldása). A racionális vita eszköze: bizonyítás
RészletesebbenKÖZÉPKOR Az Aragón Királyság védelme a két Péter háborúja idején (1356 1366)
KÖZÉPKOR Az Aragón Királyság védelme a két Péter háborúja idején (1356 1366) Donald J. Kagay az Albany State University történészprofesszora, szakértője a középkori általános és hadtörténetnek, különös
RészletesebbenOsztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
RészletesebbenTÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI
2006 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 27. szám 3. Az R. 2. számú melléklet MÁSODIK RÉSZ AZ ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI cím TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI alcíme
RészletesebbenInterdiszciplináris Doktori Iskola. A Kárpát-medence és a szomszédos birodalmak között Doktori Program. Képzési program
Interdiszciplináris Doktori Iskola A Kárpát-medence és a szomszédos birodalmak 900 1800 között Doktori Program Képzési program A KÉPZÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI A 2016 szeptemberében tanulmányaikat megkezdő
Részletesebbenjavítóvizsga tételek tanév
javítóvizsga tételek 2017-18. tanév Történelem: SZAKGIMNÁZIUM 9. ÉVFOLYAM 1. Egyiptom 2. A görög vallás és a mítoszok. Az olimpia. 3. Spárta. Nevelés és család az ókori görögöknél. 4. Az athéni demokrácia
RészletesebbenNemes György Nemes Rita Gıcze Iván: Egyháztörténelem
Nemes György Nemes Rita Gıcze Iván: Egyháztörténelem Hittankönyv a középiskolák 10. osztálya számára TARTALOMJEGYZÉK Elıszó 01. Az egyháztörténelem fogalma A források típusai A történelem segédtudományai
RészletesebbenX X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és
1. tétel: A források és mutassa be az indiai vallások hatását a társadalom szerkezetére, működésére! 2. tétel: A források és mutassa be a hódító háborúkat követő gazdasági változásokat és azok társadalmi
RészletesebbenOsztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem
Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem 9. évfolyam Ókor A zsidó vallás fő jellemzői. Az athéni demokrácia működése a Kr.e. 5. században. A görög hitvilág. A római hitvilág. Julius Caesar egyeduralmi
RészletesebbenTAI GONG HAT TITKOS TANÍTÁSA
TAI GONG HAT TITKOS TANÍTÁSA TAI GONG hat titkos tanítása 太 公 六 韜 2011 Fordította, a bevezetőt és a jegyzeteket írta Tokaji Zsolt Fapadoskonyv.hu Kft. Tokaji Zsolt Bevezetés A kínai történeti hagyomány
RészletesebbenOsztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen
Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL Írásbeli vizsga: teszt + esszé (60 perc) 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen I. Az ókori kelet 9. évfolyam Mezopotámia
RészletesebbenA második nap előadásai az emlékezetépítés konkrét példáit elemezték egy-egy esettanulmányon keresztül. Csorba Dávid (PhD, főiskolai docens, SRTA,
Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 204108/01367 A református emlékezet helyei címmel rendezett interdiszciplináris konferenciát Sárospatakon, 2017. április 21-22-én a Sárospataki Református Kollégium
RészletesebbenTémakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel):
Iránytanmenet A táblázat bemutatja a katolikus tartalmak (dőlt betűvel) tananyagba építésének helyét és módját. Szemlélteti, hogy mikor, melyik anyagrész kapcsán érdemes a tartalmakat külön órán tanítani
RészletesebbenSZKA208_13. A kurdok
A VILÁG LEG- SZKA208_13 NAGYOBB ÁLLAM NÉLKÜLI NEMZETE: A kurdok tanulói A VILÁG LEGNAGYOBB ÁLLAM NÉLKÜLI NEMZETE 8. évfolyam 125 13/1 A KURDOK Szemelvények Kurdisztán A huszonkétmillió kurd a világ egyik
RészletesebbenA hunok és az avarok fegyverzete, harcmodora az írott források alapján
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM TÖRTÉNETTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA MEDIEVISZTIKA PROGRAM Pintér-Nagy Katalin A hunok és az avarok fegyverzete, harcmodora az írott források alapján (Doktori értekezés tézisei) Témavezetők:
RészletesebbenEgyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei SZOMBATHELYI FERENC A MAGYAR KIRÁLYI HONVÉD VEZÉRKAR ÉLÉN. Kaló József. Témavezető: Dr.
Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei SZOMBATHELYI FERENC A MAGYAR KIRÁLYI HONVÉD VEZÉRKAR ÉLÉN Kaló József Témavezető: Dr. Püski Levente DEBRECENI EGYETEM Történelmi és Néprajzi Doktori Iskola Debrecen,
RészletesebbenHonvéd ejtőernyősök: A csapatnem kialakulása és harcai 1938-1945 között
Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei Honvéd ejtőernyősök: A csapatnem kialakulása és harcai 1938-1945 között Reszegi Zsolt Témavezető: Dr. Barta Róbert Társtémavezető: Dr. Szakály Sándor DEBRECENI
RészletesebbenBÁTHORI GÁBOR. Az Erdélyi Fejedelemség és a Porta politikai és katonai szövetsége Bocskai István és Bethlen Gábor fejedelemsége idején
1 ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM DOKTORI TANÁCSA BÁTHORI GÁBOR Az Erdélyi Fejedelemség és a Porta politikai és katonai szövetsége Bocskai István és Bethlen Gábor fejedelemsége idején című doktori
RészletesebbenBERNARD CERQUIGLINI A FRANCIA NYELV SZÜLETÉSE
BERNARD CERQUIGLINI A FRANCIA NYELV SZÜLETÉSE Cet ouvrage, publié dans le cadre du Programme de Participation à la Publication (P.A.P.) Kosztolányi, bénéficie du soutien du Ministère des Affaires Étrangères
RészletesebbenTársadalomismeret tantárgyi követelmények. 1/9. évfolyam, szakközépiskola
Társadalomismeret tantárgyi követelmények 1/9. évfolyam, szakközépiskola A tanulók munkájának és előmenetelének értékelése folyamatos. A tantárgyból félévente legalább 3 érdemjeggyel kell rendelkezni ahhoz,
RészletesebbenOPPONENSI VÉLEMÉNY. Nagy Gábor: A környezettudatos vállalati működés indikátorai és ösztönzői című PhD értekezéséről és annak téziseiről
OPPONENSI VÉLEMÉNY Nagy Gábor: A környezettudatos vállalati működés indikátorai és ösztönzői című PhD értekezéséről és annak téziseiről A Debreceni Egyetem Társadalomtudományi Doktori Tanácsához benyújtott,
Részletesebben2 A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG
1 SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG 2 A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG 3 SEGÉDKÖNYVEK A NYELVÉSZET TANULMÁNYOZÁSÁHOZ XXXIX. SZATHMÁRI ISTVÁN
RészletesebbenHelyi szakaszvizsga Vörösmarty Mihály Gimnázium 2012. május 5. B csoport. 1. Magyarázd meg röviden az alábbi fogalmakat, kifejezéseket!
Helyi szakaszvizsga Vörösmarty Mihály Gimnázium 2012. május 5. B csoport 1. Magyarázd meg röviden az alábbi fogalmakat, kifejezéseket! (2-2 pont) monoteizmus: sztratégosz: várjobbágy: ősiség: reconquista:
Részletesebbencausa unionis, causa fidei, causa reformationis in capite et membris
A konstanzi zsinat 600. évfordulója alkalmából a Debreceni Egyetem Történelmi Intézetének munkatársai 2014. november 5-7. között tudományos konferenciát szerveztek. A kötet az ott elhangzott előadások
RészletesebbenT ÖRTÉNELEM 9. év f o lyam
Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet 1088 Budapest, Vas utca 8-10. Az iskola Az osztály A tanuló A tanuló neme: Kompetenciaalapú mérés 2008/2009. T ÖRTÉNELEM 9. év f o lyam A változat
RészletesebbenBÁRDOS LÁSZLÓ GIMNÁZIUM
TÖRTÉNELEM BELSŐ VIZSGA 2015-2016 8. ÉVFOLYAM o Szóbeli vizsga 1. Az ókori Mezopotámia 2. Az ókori Egyiptom 3. A távol-keleti államok az ókori Keleten 4. Az arisztokrácia és a démosz küzdelme Athénban,
RészletesebbenÁrpád-kori erdélyi településnevek névrendszertani vizsgálatának tanulságai*
Árpád-kori erdélyi településnevek névrendszertani vizsgálatának tanulságai* 1. Írásomban az Árpád-kori Kolozs, Doboka és Erdélyi Fehér vármegyék településnevei 1 körében általam elvégzett névrendszertani
RészletesebbenOROSZ JÖVEVÉNYSZAVAK. Készítette: Dobi Frida
OROSZ JÖVEVÉNYSZAVAK Készítette: Dobi Frida JÖVEVÉNYSZAVAK A jövevényszavak és az idegen szavak között a határt nem lehet megvonni. Jövevényszavaknak azokat az idegen nyelvből jött szavakat nevezzük, melyek
RészletesebbenSándor Imre PR-díj Melléklet A magyar Indiana Jones-ok Lounge Communication
Sándor Imre PR-díj 2015 Melléklet A magyar Indiana Jones-ok Lounge Communication Néhány kép az ásatásról Az Index-Indavideó anyaga Tömegsírt találtak, csak nem olyat Indavideó 2015.05.25. A régészeti magánvállalkozás,
RészletesebbenTudományos láthatóság vizsgálata a gazdálkodás- és szervezéstudományok területén
Tudományos láthatóság vizsgálata a gazdálkodás- és szervezéstudományok területén Dr. Sasvári Péter Egyetemi docens Stúrovo (Párkány), Szlovákia, 06. április 4-5. . Bevezetés Forrás: Jeroen Bosman - Bianca
RészletesebbenAz Anjouk évszázada II. I. (Nagy) Lajos
SZAMOSI LÓRÁNT Az Anjouk évszázada II. I. (Nagy) Lajos 1. Az apai örökség Lajos, Károly Róbert harmadik fia alig 16 éves volt mikor édesapjától átvette Magyarország kormányzását 1342-ben. Ő az egyetlen
RészletesebbenLUKÁCS ANTAL Fogarasföld autonómiája: keretek és korlátok
LUKÁCS ANTAL Fogarasföld autonómiája: keretek és korlátok A XIII. század eleji Erdélyben a források, a királyi vármegyék gazdaságitársadalmi struktúrája mellett, egy alternatív szerveződés típusát is rögzítik,
RészletesebbenEmber embernek farkasa
Jean-Pierre Derriennic: Polgárháborúk. Jelenkor, Pécs, 2004. 271 old. Rendkívül érdekes, a témához kapcsolódó adatokat rendkívül jól szintetizáló munkát vehet kézbe az olvasó, ha Jean-Pierre Derriennic
RészletesebbenAz egyetemi nyílt hozzáférésű publikációk és kiadói tevékenység tudománymetriai vizsgálata
Az egyetemi nyílt hozzáférésű publikációk és kiadói tevékenység tudománymetriai vizsgálata Schubert András MTA Könyvtár és Információs Központ Tudománypolitikai és Tudományelemzési Osztály A publikálási
RészletesebbenA TELEKI TÉR ÚJJÁÉLESZTÉSE
A TELEKI TÉR ÚJJÁÉLESZTÉSE RÉSZVÉTELI TERVEZÉSEN KERESZTÜL SZERZŐK: HELYI LAKÓK, B. OROSZ ORSOLYA, FAUREST KRISTIN PHD, KOVÁCS ÁRPÁD, SZOHR GÁBOR, TIHANYI DOMINIKA DLA (ÚJIRÁNY TÁJÉPÍTÉSZ KFT.) 1/16 CÉLOK
RészletesebbenIskolai történelem verseny 2013. Szulejmán kora. Csapattagok: Elért pontszám:
Iskolai történelem verseny 2013 Szulejmán kora Csapattagok: Elért pontszám: 1. Történelmi totó Karikázzátok be a helyesnek ítélt válasz jelét (1, x vagy 2)! Mit ígért Szulejmán Zrínyi Miklósnak, ha feladja
RészletesebbenVendégünk Törökország
2014/04/23-2014/05/31 1. oldal (összes: 9) 2. oldal (összes: 9) [1]2014. április 23. és május 31. között tekinthető meg a modern Törökországot és a modern török irodalom egy-egy darabját bemutató kamarakiállítás
RészletesebbenCsaplár-Degovics Krisztián A független Albánia létrejötte albán szemmel ( )
DOKTORI DISSZERTÁCIÓ Csaplár-Degovics Krisztián A független Albánia létrejötte albán szemmel (1912 1913) 2007 Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar DOKTORI DISSZERTÁCIÓ Csaplár-Degovics
RészletesebbenMAGYARORSZÁG TÖRTÉNETI TÉRSZERKEZETE ÉS HATÁSA A MAI TÉRALAKÍTÁSRA. Csüllög Gábor 1
MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETI TÉRSZERKEZETE ÉS HATÁSA A MAI TÉRALAKÍTÁSRA Csüllög Gábor 1 Magyarország Európai Uniós csatlakozásával együtt járó regionális tagolásának kialakítása sok vitával jár, amelyeknek
RészletesebbenBodonyi Emőke. A szentendrei művészet fogalmának kialakulása. PhD. disszertáció tézisei. Témavezető: Dr. Zwickl András PhD.
1 Bodonyi Emőke A szentendrei művészet fogalmának kialakulása PhD. disszertáció tézisei Témavezető: Dr. Zwickl András PhD. 1965-ben megjelent írásában Körner Éva jogosan állapítja meg és teszi fel a kérdést:
RészletesebbenPhD ÉRTEKEZÉS. Szabó Annamária Eszter
PhD ÉRTEKEZÉS Szabó Annamária Eszter MISKOLC 2009 MISKOLCI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR DEÁK FERENC ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA Szabó Annamária Eszter A kulturális örökség joga (PhD értekezés
RészletesebbenKutatási jelentés. ELTE-ÁJK Politikatudományi zet politológus diplomás hallgatói kutatás (2011) Kónya Márton 2011.02.15.
Kutatási jelentés ELTE-ÁJK Politikatudományi zet politológus diplomás hallgatói kutatás (2011) Kónya Márton 2011.02.15. A kutatást a ELTE-ÁJK Politikatudományi intézet megbízásából a Poli-Med Bt végezte.
RészletesebbenDOKTORI DISSZERTÁCIÓ
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar DOKTORI DISSZERTÁCIÓ LINTNER ANITA Fejezetek a kétnyelvűségről a két háború közti Csehszlovákiában (különös tekintettel Somorja nyelvi helyzetére)
RészletesebbenTárgyfelvétel típusa. Kötelező Nincs megadva 0 MAGY0007 Helyesírás 1 Kötelező 0 Gyakorlati jegy (5 fokozatú) 2 Gúti Erika Dr.
Félév szám Min félévszám Max félévszám Tárgyfelvétel típusa Tárgy kredit Tárgykövetelmény Heti óraszám1 Heti óraszám Kreditek a tárgycsoportban Tárgyfelelős nyomtatási neve ANYISM01 TORTKONO01 TORTKONO0
RészletesebbenA IX-XI. SZÁZADI MAGYAR ÍJ
Bencsik Péter Borbély László A IX-XI. SZÁZADI MAGYAR ÍJ Litér-Gödöllő, 2014. Bevezetés A Magyar Íj szimbólum! Elválaszthatatlanul kötődik a Kárpát-medencében letelepedett elődeink életmódjához. Mindezt
RészletesebbenFélév szám Min félévszám Max félévszám rgyfelvétel típu Tárgy kredit Tárgykövetelmény Heti óraszám1 Heti óraszám2
Félév szám Min félévszám Max félévszám rgyfelvétel típu Tárgy kredit Tárgykövetelmény Heti óraszám1 Heti óraszám Kreditek a Tárgyfelelős nyomtatási neve tárgycsoportban ANYISM01 Anyanyelvi ismeretek Kötelező
RészletesebbenKemet. Kialakítás. Célok
Anubisz elégedetten mosolyog az istenek lakhelyén, amint mágikus fémtükrében látja, hogy seregei élükön a legendás óriásskorpióval hatalmas mészárlást rendeznek Hórusz városában. Közel a győzelem, hamarosan
RészletesebbenVálasztás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A rendszerváltás óta jellemző a magyar politikára, hogy a fővárosi lakosok pártválasztása némileg más képet mutat, mint az ország többi részén
RészletesebbenDr. Vas Károly. akadémikus. Dr. Kiss István. Dr. Vas Károly 1919 1981
M ú l t b a n é z õ Dr. Vas Károly akadémikus Dr. Kiss István Vas Károly meghatározó szerepe a MÉTE Mikrobiológiai Szakosztály létrehozásában és mûködésében Nagy megtiszteltetés és öröm számomra, hogy
Részletesebben1. A közigazgatás kialakulása 1.1. Az ókori társadalmak igazgatása
1. A közigazgatás kialakulása 1.1. Az ókori társadalmak igazgatása A közigazgatás kialakulásának történelmi folyamatát az ókori társadalmak nemzetségi szervezetéből lehet levezetni. Ez olyan társadalmi
RészletesebbenTörténelem 5. évfolyam. - Redmentás feladatsorok - ISM.KELET. Gyakorlás
Történelem 5. évfolyam - Redmentás feladatsorok - I. Az őskor és az ókori Kelet A történelem forrásai Őskori elődeink Az őskori kultúra Barlangokból a falvakba Holdévektől a napévekig Az első városok Mezopotámiában
RészletesebbenEszterházy Károly Főiskola. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV
Eszterházy Károly Főiskola Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV A doktori képzés általános rendjéről az Eszterházy Károly Egyetem Doktori és Habilitációs Szabályzata,
RészletesebbenA gyarmati hadseregtől a békefenntartó műveletek modern, professzionális haderejéig
1 ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Hadtudományi Doktori Iskola A gyarmati hadseregtől a békefenntartó műveletek modern, professzionális haderejéig A fegyveres erők szerepe, helyzete Spanyolország XX.
RészletesebbenKÖTELES-SZŐKE MELINDA PUBLIKÁCIÓI (HIVATKOZÁSOKKAL, RECENZIÓKKAL) *
KÖTELES-SZŐKE MELINDA PUBLIKÁCIÓI (HIVATKOZÁSOKKAL, RECENZIÓKKAL) * Munkáimra 90 független hivatkozást ismerek, amelyek 21 különböző szerzőtől származnak. Önállóan megjelent lektorált munkák: 1. A garamszentbenedeki
RészletesebbenDEBRECENI EGYETEM EGYETEMI ÉS NEMZETI KÖNYVTÁR
Nyilvántartási szám: Tárgy: DEENK/196/2017.PL PhD Publikációs Lista Jelölt: Mező Katalin Neptun kód: ZVNKJF Doktori Iskola: Humán Tudományok Doktori Iskola MTMT azonosító: 10046555 A PhD értekezés alapjául
RészletesebbenBÉRES JÚLIA. A Hortobágy mint tájegység
Interdiszciplinaritás a régiókutatásban IV. BÉRES JÚLIA A Hortobágy mint tájegység 1. A Hortobágy Közép-Európa legnagyobb füves pusztája, mely a Tisza bal partján, a Hajdúságtól keletre, az Észak-Tiszántúlon
RészletesebbenEszterházy Károly Főiskola. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV
Eszterházy Károly Főiskola Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV A doktori képzés általános rendjéről az Eszterházy Károly Főiskola Intézményi Doktori és Habilitációs
RészletesebbenCurriculum Vitae Név: Egyetemi tanulmányok: Egyetemi végzettség: Doktori tanulmányok: Doktori végzettség: Munka- és oktatási tapasztalat:
Curriculum Vitae Név: Dr. Felföldi Szabolcs Egyetemi tanulmányok: 1993 1999: Történelem (JATE, majd a jogutód SZTE) 1993 1999: Régészet (JATE, majd a jogutód SZTE) 1995 2001: Magyar őstörténet (SZTE) Egyetemi
RészletesebbenAZ EURÓPAI UNIÓRÓL SZÓLÓ SZERZŐDÉS ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ MŰKÖDÉSÉRŐL SZÓLÓ SZERZŐDÉS
AZ EURÓPAI UNIÓRÓL SZÓLÓ SZERZŐDÉS ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ MŰKÖDÉSÉRŐL SZÓLÓ SZERZŐDÉS P a t r o c i n i u m - k i a d v á n y W e r b ő c z y - s o r o z a t Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi
Részletesebben