Hírek, események. elnöki dicséretben részesítette. hogy a Bizottság elzárkózik a kért módosításoktól.
|
|
- Andrea Juhász
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 92 Hírek, események Elnöki dicséret. Dr. Pukli Péter, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke Hirsch Ágnest, a KSH vezető főtanácsosát és Szabó Alexandrát, a KSH szakmai tanácsadóját az európai statisztikai hivatalok elnökei szeptember 20-án és 21-én megrendezett értekezletének megszervezésében az előkészítés és a lebonyolítás során végzett kimagasló tevékenységükért elnöki dicséretben részesítette. Az UNICEF MONEE- (Monitoring Eastern Europe Kelet-Európát megfigyelő program) projekt november 13. és 15. között tartotta éves ülését Genfben. A projektben jelenleg 27 ország vesz részt, Magyarország már 15 éve. A projekt keretében minden évben összegyűjtik a szociális helyzet értékelését biztosító statisztikai mutatókat, amelyből, illetve a szöveges kiegészítésekből témaspecifikus kiadványok készülnek. Koordinációs ülést 2-3 évente rendeznek, melyek témája a projekt keretében elért eredmények, az esetleges módszertani problémák megvitatása, a mutatószámrendszer fejlesztése. Jelen ülés az ifjúsági bűnözési és a gyermekvédelemi adatokra összpontosított, míg egy nemzetközi felvétel eredményeinek ismertetése mellett az oktatás helyzetével kapcsolatosan hangzottak el előadások. A tanácskozáson megállapodás született egyes módszertani kérdésekben, illetve a következő országjelentés felépítésében és témáiban, mely a gyermekek családi típusú gondozása lesz. Az ülésen dr. Lakatos Judit, a KSH főosztályvezetője vett részt. Statisztikatanácsi munkacsoport-ülés. Az Európai Bizottság október 16-án elfogadta és benyújtotta a Tanácshoz és a Parlamenthez a közösségi statisztikáról szóló új rendelet tervezetét, amelynek első tárgyalására november 16-án került sor Brüsszelben. A javaslattal kapcsolatos vita a következő fő területekre összpontosult: 1. az európai statisztika irányítása; 2. az Eurostat jogállása; 3. a Code of Practice (Európai Statisztika Gyakorlati Kódex) -re történő hivatkozás; 4. adatvédelmi kérdések. Az ülés során a Bizottság és a tagállamok szakértőinek álláspontja a statisztikairányítási területen nem közeledett, úgy tűnik, hogy a Bizottság elzárkózik a kért módosításoktól. Kedvező azonban, hogy az adatvédelmi területen a Bizottság hajlandó kompromisszumokra, így valószínű, hogy a KSH által kért módosítások bekerülhetnek a szövegbe. A tanácskozáson Aujeszky Pál osztályvezető és Nagy Eszter tanácsos képvislete a KSH-t. Eurostat nemzeti számlás munkaértekezlet (NAWG-ülés). A november 22. és 23. között Luxembourgban tartott tanácskozáson a nemzeti számlák aktuális módszertani kérdéseit, különös tekintettel az ESA95 továbbfejlesztésével kapcsolatos tervezett feladatokra, a NACE Rev.2 alkalmazásának kérdéseit a nemzeti és a területi számlákban, az ESA95 adatszolgáltatási programot, valamint a különböző módszertani kérdések kezelésére létrehozott Task Force-ok jelentéseit tekintették át a résztvevők. A szakemberek megvitatták az input-output táblák kézikönyvét, illetve a negyedéves nemzetiszámla-adatok publikálási határidejének összehangolásét. A megbeszélésen Bruckner Józsefné a KSH osztályvezetője vett részt. A KSH Vezetői Kollégiuma november 27-én a KSH Keleti Károly termében tartotta ülését. A megbeszélésen a következő előadások hangzottak el. Dr. Kárpáti József, a KSH főosztályvezetője, Németh Eszter, a KSH
2 93 főosztályvezetője, Kópházi József, a KSH főosztályvezetője: A évi Munkaprogram tervének bemutatása; Mag Kornélia, a KSH osztályvezetője: Tájékoztató a hivatali programelemek teljesítménymérési rendszerének elemeiről, kapcsolatairól, a további tervekről; dr. Bagó Eszter és dr. Balogh Miklós, a KSH elnökhelyettesei: Beszámoló a kompetenciaközponti átalakítás tapasztalatairól; Mészáros Árpád, a KSH főosztályvezetője: A KSH-ban lezajlott Eurostat-értékelés (Európai Statisztika Gyakorlati Kódexéhez kötődő peer review) bemutatása, a Kódexhez kapcsolódó további feladatok; Földesi Erika, a KSH osztályvezetője: A statisztikai termékek minőségbiztosításának bevezetésre kerülő rendje; valamint Baracza Lajosné a KSH szakmai főtanácsadója: A META-rendszer fejlesztésével kapcsolatos feladatok, intézkedések. A Magyar Statisztikai Társaság éves ülésére december 7-én került sor a KSH Keleti Károly-termében. Az ülés elnöke dr. Herman Sándor, az MST elnöke, a Pécsi Tudomány Egyetem docense volt. A tanácskozáson a következő előadások hangzottak el. Dr. Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke: Az információ, az adat szerepe az ÁSZ ellenőrzési tevékenységében; Petschnig Mária Zita közgazdász, a Pénzügykutató Rt. tudományos főmunkatársa: Statisztika a felhasználó szemszögéből; Dr. Pozsonyi Pál, a KSH főosztályvezetője: Magyar nemzeti számlák a fejlesztés útján; Dr. Hajdu Ottó, a Budapesti Corvinus Egyetem docense, tanszékvezető: Módszertani irányzatok a csőd előrejelzésben és a szegénység mérésében. Az MST Gazdaságstatisztikai szakosztályának szakmai rendezvényét december 13-án tartották a KSH Keleti Károlyteremében. Az ülésen a következő előadások hangzottak el. Oblath Gábor, az MNB Monetáris Tanácsának tagja: A fiskális adatok kreatív könyvelésével kapcsolatos európai tapasztalatok; Vígh Judit, a KSH szakmai tanácsadója: Az európai statisztika gyakorlati kódexe előzmények és következmények; valamint Bedekovics István. a KSH főosztályvezetőhelyettese: EDP jelentés magyar gyakorlat. Az ülésen tartották a szakosztály tisztújító közgyűlését is. A Közgyűlés elnökké Süveges Évát, a KSH főosztályvezetőjét, alelnökökké Szőkéné Boros Zsuzsannát, a KSH osztályvezetőjét és Vígh Juditot, titkárává pedig Cseh Tímeát, a KSH tanácsosát választotta. Konferencia. A népszámlálás új módszerei (a évi népszámlálás előkészítése) címmel tartottak konferenciát a KSH Keleti Károly-termében november 29-én. A konferencia megnyitóját Waffenschmidt Jánosné, a KSH főosztályvezetője tartotta. A tanácskozáson a következő előadások hangzottak el. Erdei Virág, a KSH vezetőtanácsosa: Az ENSZ és az Európai Unió évi népszámlálásra vonatkozó rendelkezései; Szűcs Zoltán, a KSH osztályvezetője: A népszámlálás előkészítésének eddigi lépései, a magyarországi regiszterek hasznosíthatósága; Nott Gáborné, a KSH vezetőfőtanácsosa: A évi mikrocenzus, valamint a személy- és lakcímnyilvántartás adatainak összehasonlítása; Kovács Marcell, a KSH vezető tanácsosa: Néhány európai ország népszámlálási gyakorlata: az adatgyűjtés új útjai; Manuela Lenk, az Osztrák Központi Statisztikai Hivatal regiszteralapú népszámlálási részlegének vezetője: Regiszteralapú népszámlálás A redundancia alapelvei Ausztriában; Vladimír Kacvinský, a Szlovák Központi Statisztikai Hivatal főtanácsosa: Újító javaslatok a évi népszámlálás előkészítésére. Az előadásokat hozzászólások és élénk vita követte. A konferencia zárszavát Waffenschmidt Jánosné tartotta.
3 94 MTA-ülés. A Magyar Tudományos Akadémia Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya november 14-én tartotta a évi, a Magyar Tudomány Hónapjához kapcsolódó tudományos ülését, a Magyar Tudományos Akadémia nagytermében. Az ülés témája az Időszerű népesedési problémák Magyarországon és az Európai Unió országaiban volt. A tanácskozás megnyitóját Simai Mihály, az MTA VKI kutató professzora tartotta. Az első szekció levezető elnöke Tóth Pál Péter, az NKI tudományos főmunkatársa volt. Az ülésen az első szekcióban a következő előadások hangzottak el. Pongrácz Tiborné, az NKI tudományos főmunkatársa: A párkapcsolatok változása Magyarországon és Európában; Kamarás Ferenc, a KSH főtanácsadója: Termékenységi dilemmák; hol vannak a Ratkóunokák?; Husz Ildikó, az MTA Társadalomkutató Központjának tudományos munkatársa: Termékenységi különbségek az Európai Unió országaiban. A második szekcióban, melynek levezető elnöke Hoóz István, ny. egyetemi tanár volt, a következő előadásokat hallgathatták meg az érdeklődők. Katona Tamás, az SZTE egyetemi tanára: A népesedési viszonyok hatása a felsőoktatással szembeni igényekre; Elekes Zsuzsa, a BCE oktatója: A serdülőkorúak alkohol- és drogfogyasztásának demográfiai vonatkozásai a rendszerváltás utáni másfél évtizedben; Vavró István, az Igazságügyi Minisztérium ny. főosztályvezetője: A népesedési jelenségek változása és a bűnözés alakulása. A harmadik szekció levezető elnöke Utasi Ágnes, az SZTE egyetemi tanára volt. A harmadik szekció előadásai a következők voltak. Kocsis Károly, a Szent István Egyetem professor emeritusa: Erdély etnikai térszerkezetének átalakulása ( ); Melegh Attila, az NKI tudományos főmunkatársa: Társadalmi egyenlőtlenség és demográfiai problémák Magyarországon; Kovács Katalin, az NKI tudományos főmunkatársa: Munkaerő-piaci pozíciók és pozícióváltozások az egészségi állapot függvényében; Józan Péter, a KSH főtanácsadója: A rendszerváltozás utáni epidemiológiai fordulat néhány meghatározó jelensége. A negyedik szekció levezető elnöke Moksony Ferenc, a BCE egyetemi tanára, előadásai a következők voltak. Illés Sándor, az NKI tudományos főmunkatársa: A tudományos kutatók nemzetközi migrációjának gazdasági-társadalmi és kulturális implikációi; Daróczi Etelka, az NKI kutatója: Öregedő férfiak és nők Európában; Hablicsek László, az NKI igazgatóhelyettese: A népesség jövője Európában és Magyarországon, különös tekintettel a demográfiai öregedésre. A konferencia zárszavát Somlai Péter, az ELTE BTK tanszékvezető egyetemi tanára tartotta meg. A Magyar Család és Nővédelmi Tudományos Társaság XXXII. Kongresszusát november 15. és 17. között tartották Budapesten a Danubius Hotel Flamencoban. A tanácskozáson a következő szekciókban hangzottak el előadások. A fertőző betegségek hatása a reprodukciós egészségre; Fogamzásgátlás nem kontraceptív hatásai; Szexuális nevelés egészségmegőrzés a különösen veszélyeztetett társadalmi csoportokban; Erőszak a családban, leszakadó társadalmi rétegek, drog, alkohol, dohányzás kerekasztal-beszélgetés; az ESC Magyar tagozatának programja I.-II; Az anyai és a perinatális morbiditás és mortalitás csökkentése Kerekasztal-beszélgetés. Vitaest. A Magyar Közgazdasági Társaság Szembesítés címmel december 5-én, Budapesten vitaestet szervezett, amelyen a évi gazdasági előrejelzések készítői mondták el, mennyiben és miért tértek el a gazdasági folyamatok a várakozásoktól, és mit ígér szerintük a 2008-as esztendő. A vitaest előadói: Belyó Pál, az Ecostat igazgatója, Palócz Éva a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója, Petschnig
4 95 Mária Zita, a Pénzügykutató Rt. tudományos főmunkatársa és Vértes András a GKI Gazdaságkutató Rt. elnöke voltak. A vitavezető Farkas Zoltán, a HVG munkatársa volt. Felhívás előadás tartására a 2008-as Ipar- és Vállalatgazdasági Konferencián A MTA IX. Osztály Ipar- és Vállalatgazdasági Bizottsága a Szegedi Egyetemmel és további társrendezőkkel együttműködve október 30. és 31 között Szegeden rendezi a IX. Ipar- és Vállalatgazdasági konferenciáját. A rendezvény fő témája A gazdasági környezet és a vállalati stratégiák. A rendezvényre előadók jelentkezését kérik a szervezők. A jelentkezéseket az előirányzott maximum 2 oldalas előadás vázlatának mellékelésével március 1-jéig lehet az ipari2008@gmail.com címre megküldeni A konferencián a szervezők meg kívánják őrizni a korábban kialakult s legutóbb ben Pécsett is sikeresnek bizonyult hagyományokat. A jelentkezőktől azt kérik a szervezők, hogy előadásukban a választott (a tudományterülethez sorolható) tárgykörben a nemzetközi tendenciákról és/vagy a hazai helyzetről (is) adjanak képet, mondanivalójukat empirikus kutatásokra építsék, és eredményeiket vessék össze a gyakorlattal. Az előirányzott szekciók a következők:1. versenyképes környezet és gazdálkodás, 2. vállalkozás és kkv-k, 3. kutatásfejlesztés, innováció, 4. tulajdonosi, vállalati érték és vállalati pénzügyek, 5. vállalatvezetés, regionális fejlődés, iparszerkezeti változások, 6. PhD-szekció (a második évüket a konferenciáig befejező hallgatók számára). A beküldött jelentkezések elfogadásáról Programbizottság dönt, döntéséről április 30.-áig mindenkinek értesítést küld, s az elfogadott előadásokat szekcióba sorolja. Az előadóktól június 1- jéig kérik a szervezők az előadás 8-10 oldalas írásos kifejtését. Ezeket (szerkesztést követően) elektronikusan közzé teszik, s ha a finanszírozást meg tudják oldani, könyv formájában is közreadják. A konferencia részvételi díja Ft (a Bizottság tagjainak Ft). A Szegedi Tudományegyetem jutalmat ír ki a legjobb előadás számára. A PhD-szekció legjobb előadását szintén díjazzák. A díjak odaítéléséről a Bíráló Bizottság dönt.
5 96 A Nemzetközi Statisztikai Intézet (Intenational Statistical Institute ISI) fontosabb konferenciaajánlatai (A teljes ajánlatlista megtalálható a http//:isi.cbs.nl/calendar honlapon.) Louvain-la-Neuve, Belgium január Európai szimpózium az élelmiszeripar statisztikai módszereiről. (10 th European Symposium on Statistical Methods for the Food Industry.) Információ: AGROSTAT2008, Institut de statistique UCL Voie du Roman Pays 20, B1348 Louvain-la-Neuve, Belgium agro-stat-2008@uclouvain.be Honlap: Achen, Németország március német nyílt konferencia a valószínűségszámításról és a statisztikáról. (8th German Open Conference on Probability and Statistics.) gocps2008@stochastik.rwth-aachen.de Honlap: Achen, Németország március nemzetközi konferencia a rendezett statisztikai adatokról és felhasználásukról. (8th International Conference on Ordered Statistical Data and Its Applications OSDA 2008.) Információ: Erhard Cramer, Udo Kamps osda2008@stochastik.rwth-aachen.de Honlap:
az Általános Vállalkozási Főiskola tanszékvezető tanára, 2009 és 2010 között a KSH elnöke a Káldor díj és a Fényes Elek díj tulajdonosa
Dr. Belyó Pál az Általános Vállalkozási Főiskola tanszékvezető tanára, 2009 és 2010 között a KSH elnöke a Káldor díj és a Fényes Elek díj tulajdonosa Bódiné Vajda Györgyi dr. a KSH Tájékoztatási főosztály,
Beszámoló az MST hároméves munkájáról
Beszámoló az MST hároméves munkájáról Herman Sándor az MST elnöke MST Közgyűlés Budapest 2010. január 29. 1 Tartalom Szakosztályi munka Nagyrendezvények, konferenciák Etikai kódex Nemzetközi tevékenység
Hírek, események. lenül szükséges. Ebbe a fejezetbe kerültek azok a munkaidővel kapcsolatos fogalmak, definíciók
699 lenül szükséges. Ebbe a fejezetbe kerültek azok a munkaidővel kapcsolatos fogalmak, definíciók is, amelyek nélkül a munkaidőstatisztika nem értelmezhető. A munkarendek, munkaidő-beosztások leírásai,
Oktatói önéletrajz Dr. Husz Ildikó
egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Szociológia és Társadalompolitika Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1986-1991 BKE, Tervgazdasági szak, szociológia másodszak 1994-1999
Hírek, események. szakmai ülése az előadók ezekre adott válaszával zárult.
1331 kedése, hanem a szomszéd népek demográfiai helyzetének romlása okozta. A nagy tetszéssel fogadott előadásokat követően a hallgatóság kérdéseket tett fel, és véleményt nyilvánított az elmondottakkal
PÉCS, NOVEMBER 8-9. Előzetes PROGRAM A KONFERENCIA SZERVEZŐI A KONFERENCIA KIEMELT SZAKMAI TÁMOGATÓJA:
PÉCS, 2016. NOVEMBER 8-9. Előzetes PROGRAM A KONFERENCIA SZERVEZŐI A KONFERENCIA KIEMELT SZAKMAI TÁMOGATÓJA: A SZÁMVITEL TUDOMÁNY-SZAKMA-OKTATÁS KONFERENCIA előzetes PROGRAMJA PÉCS, 2016. november 8. A
Munkaerőpiaci tükör 2016
Munkaerőpiaci tükör 2016 Munkaerőpiaci tükör Az évkönyvsorozat szerkesztőbizottsága Busch Irén főosztályvezető, Belügyminisztérium, Közfoglalkoztatási Statisztikai, Elemzési és Monitoring Főosztály Fazekas
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR FELHÍVÁS Válság a pénzügyekben pénzügyek a válságban konferencia SOPRON 2009. szeptember 29-30. A Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi
Magyar Tudomány Ünnepe 2014
Magyar Tudomány Ünnepe 2014 A foglalkoztatáspolitika jelene és jövője az EU-ban és Magyarországon tudományos konferencia az Általános Vállalkozási Főiskolán 2014. november 6. A konferencia védnöke: Vastagh
Szolidaritás - Ma Konferencia 2007. február 22-23. Programtervezet. 1. nap
"Hogy míg nyomorra milliók születnek, Néhány ezernek jutna üdv a földön, Ha istenésszel, angyal érzelemmel Használni tudnák éltök napjait." Szolidaritás - Ma Konferencia 2007. február 22-23. Programtervezet
Munkaerőpiaci tükör 2014
Munkaerőpiaci tükör 2014 Munkaerőpiaci tükör Az évkönyvsorozat szerkesztőbizottsága Busch Irén főosztályvezető, Belügyminisztérium, Közfoglalkoztatási Statisztikai, Elemzési és Monitoring Főosztály Fazekas
Oktatói önéletrajz Kutasi Gábor
egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Világgazdasági Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 2002-2008 Budapesti Corvinus Egyetem, PhD, Közgazdaságtudományok doktora, Budapesti
KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS. Az átalakuló, alkalmazkodó mezőgazdaság és vidék
KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS Az átalakuló, alkalmazkodó mezőgazdaság és vidék XIV. Nemzetközi Tudományos Napok 2014. március 27 28. 1. felhívás Gyöngyös 2013. szeptember 1 TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG Elnök
Oktatói önéletrajz Dr. Hajdú Istvánné
egyetemi tanár Élelmiszertudományi Kar Élelmiszeripari Gazdaságtan Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1963-1968 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, okleveles közgazda 1971-1973 MLEE, Filozófia
2017. november Emberközpontú tudomány
A M a g y a r T u d o m á n y Ü n n e p e 2017. november 3-30. Emberközpontú tudomány A rendezvény címe A rendezvény típusa (pl. előadás, emlékülés, konferencia, kerekasztal-beszélgetés, könyvbemutató,
OST MUNKABIZOTTSÁGOK CÍMLISTA
OST MUNKABIZOTTSÁGOK CÍMLISTA 1.A hivatalos statisztikai szolgálat keretében végrehajtott adatgyűjtések közötti tartalmi átfedések elkerülését vizsgáló munkabizottság: tel: 795-5811) Nemzeti Erőforrás
H 2020 munkacsoport alakuló értekezlet
Interdiszciplináris kutatói teamek létrehozása és felkészítése a nemzetközi programokban való részvételre a Miskolci Egyetem stratégiai kutatási területein TÁMOP-4.2.2.D-15/1/KONV-2015-0017 H 2020 munkacsoport
Emlékeztető az MST Választmányi üléséről
Emlékeztető az MST Választmányi üléséről Helye: KSH Árvai János terem ideje: 2006. március 21. Jelen voltak: A választmány tagjai: Herman Sándor, Soós Lőrinc, Laczka Éva, Belyó Pál, Harcsa István, Hunyadi
Géptervezők és Termékfejlesztők XXXI. Szemináriuma
Géptervezők és Termékfejlesztők XXXI. Szemináriuma 2015. november 5 (csütörtök) 6 (péntek) MTA Miskolci Akadémiai Bizottságának Székháza Miskolc, Erzsébet tér 3. Gépipari Tudományos Egyesület Borsod-Abaúj-Zemplén
Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei Társadalomtudományi Szakosztálya 2010-2012-ben végzett munkájáról szóló beszámolót.
Magyar Szociológiai Társaság 1014 Budapest, Országház u. 30. Paksi Veronika titkár részére Tárgy: szakosztályi beszámoló Tisztelt Titkár Asszony! Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei
Tisztelettel meghívjuk Tóthné Aszalai Anett: Dadogó gyermek és anyja interakciójának vizsgálata című doktori disszertációjának műhelyvitájára.
Tartalomjegyzék Meghívó Tóthné Aszalai Anett műhelyvitájára... 2 Meghívó Szabó Zoltán András műhelyvitájára... 2 Meghívó Dóczi-Vámos Gabriella műhelyvitájára... 2 Meghívó Semsey Gábor műhelyvitájára...
A Magyar Nemzeti Bank szerepe a magyar gazdaságban változó történelmi korszakokban
A Magyar Nemzeti Bank szerepe a magyar gazdaságban változó történelmi korszakokban A KÖTET SZERZŐI: Botos János történész, a Holokauszt Emlékközpont igazgatóhelyettese Domány Gyula közgazdász, az MNB igazgatóhelyettese
munkaerőpiaci tükör 2006
munkaerőpiaci tükör 2006 Munkaerőpiaci tükör Az évkönyvsorozat szerkesztőbizottsága Fazekas Károly igazgató, MTA Közgazdaságtudományi Intézet Frey Mária tudományos tanácsadó, Foglalkoztatási Hivatal, Kutatási
MUNKAERŐPIACI TÜKÖR 2002
MUNKAERŐPIACI TÜKÖR 2002 MUNKAERŐPIACI TÜKÖR Az évkönyvsorozat szerkesztõbizottsága Fazekas Károly igazgatóhelyettes, MTA Közgazdaságtudományi Kutatóközpont Frey Mária tudományos tanácsadó, Foglalkoztatási
Statisztikai Szemle. 85. évfolyam 2007. év. Tartalom A STATISZTIKA ELMÉLETE ÉS MÓDSZERTANA, OKTATÁSA
Statisztikai Szemle 85. évfolyam 2007. év Tartalom A STATISZTIKA ELMÉLETE ÉS MÓDSZERTANA, OKTATÁSA A spektrálanalízisről Pintér József... 2/130 A Központi Statisztikai Hivatal szervezetének kompetenciaalapú
Oktatói önéletrajz Dr. Szántay Antal Péter
egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Szociológia és Társadalompolitika Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1982-1987 ELTE (Budapest), történelem - német nyelv és irodalom
A Költségvetési Tanács évi feladatterve
A Költségvetési Tanács 1/2016.01.15. határozatával elfogadva Költségvetési Tanács KVT/2-1/2016 A Költségvetési Tanács 2016. évi feladatterve A Költségvetési Tanács (a továbbiakban: Tanács/KT) az Alaptörvény
Munkaerőpiaci tükör 2012
Munkaerőpiaci tükör 2012 Munkaerőpiaci tükör Az évkönyvsorozat szerkesztőbizottsága Fazekas Károly főigazgató, MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaság-tudományi Intézet Koltay
SOPRONI EGYETEM LÁMFALUSSY SÁNDOR KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR. Kari Tudományos Diákköri Konferencia. Sopron, november 22.
SOPRONI EGYETEM LÁMFALUSSY SÁNDOR KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR Kari Tudományos Diákköri Konferencia Sopron, 2017. november 22. Meghívó A SOPRONI EGYETEM LÁMFALUSSY SÁNDOR KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR Tudományos
Hírek, események. Györgyöt a Szolgáltatás- és külkereskedelemstatisztikai. osztálya vezetőjévé nevezte ki.
1082 Fórum személyek komplett szakmai adatbázisokhoz jussanak hozzá általa, hanem hogy az egyes állampolgárok tájékozódhassanak a közügyek intézéséről, és ezzel összefüggésben a közpénzek felhasználásáról.
KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS. Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között
KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között XV. Nemzetközi Tudományos Napok 2016. március 30 31. 1. FELHÍVÁS 1 TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG Elnök Dinya László CSc, egyetemi
KÖZÉP-EURÓPA
KÖZÉP-EURÓPAI KÖZLEMÉNYEK Történészek, geográfusok és regionalisták folyóirata SZAB Filozófia és Történeti Szakbizottságának Magyar Történeti Munkabizottsága Dr. habil. Marjanucz László MTA RTB Régiótörténeti
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Államés Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Miskolc Dr. Barta Judit, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam-
A Költségvetési Tanács évi feladatterve
A Költségvetési Tanács 1/2015.02.09. számú határozatával elfogadva Költségvetési Tanács KVT/4-5/2015 A Költségvetési Tanács 2015. évi feladatterve A Költségvetési Tanács (a továbbiakban: Tanács/KT) az
Oktatói önéletrajz Dr. Szántay Antal Péter
tudományos főmunkatárs Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Szociológia és Társadalompolitika Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1982-1987 ELTE (Budapest), történelem - német nyelv és
Észak-balatoni Polgári Klub Alapítva 1998
Bajor- Magyar Gazdasági Konferencia München 2013. április 18-19. Helyszín: München, Magyar Főkonzulátus München, Wollmannstr.2. Programtervezet A rendezvény fővédnökei: Prof. Dr. Cséfalvay Zoltán, uniós
A HATÁRRENDÉSZETTŐL A RENDÉSZETTUDOMÁNYIG
A HATÁRRENDÉSZETTŐL A RENDÉSZETTUDOMÁNYIG Pécs 2016 PÉCSI HATÁRŐR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XVII. A HATÁRRENDÉSZETTŐL A RENDÉSZETTUDOMÁNYIG Szerkesztette: Gaál Gyula Hautzinger Zoltán Pécs 2016 PÉCSI HATÁRŐR
Claus Offe: Szociális védelem szupranacionális összefüggésben. Kulcsár Gábor: A munkaerõ területi mobilitását akadályozó tényezõk
Claus Offe: Szociális védelem szupranacionális összefüggésben Kulcsár Gábor: A munkaerõ területi mobilitását akadályozó tényezõk Lakner Zoltán: A családpolitika rendszere esély 2006/3 17. évfolyam 3. szám
Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK A/221-es terme (1088 Budapest, Múzeum körút 4/A., II. emelet)
Jegyzőkönyv a DOSz Nyelvtudományi Osztályának alakuló üléséről Ülés időpontja: 2013. 10. 21. 15:00 Ülés helyszíne: Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK A/221-es terme (1088 Budapest, Múzeum körút 4/A., II.
MELLearN Konferencia Szegeden
9 9, 8$0 :, ()*(, %# ; A TARTALOMBÓL: Ünnep eltt 1 MELLearN Konferencia Szegeden 1 Új kihívások a felnttképzésben 2 MELLearN szimpózium az ONK-n 4 Rövid hírek 5 A MELLearN Egyesület vezetsége és munkatársai,
M E G H Í V Ó A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MEZŐGAZDASÁGI KAR TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁJÁRA december 3. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
M E G H Í V Ó A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MEZŐGAZDASÁGI KAR TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁJÁRA 2014. december 3. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MEZŐGAZDASÁGI KAR Tudományos Diákköri Tanácsa
Pirmajer Attila
Önéletrajz Pirmajer Attila E-mail: pirmajer.attila1990@gmail.com Személyes adatok Pirmajer Attila Születtem: 1990. 03. 02. Szabadka, Szerbia Munkahely 2018-2019 Felsőoktatási Intézményi Kiválósági Program
Az Országos Bírósági Hivatal vezetői
1.1.3. A szerv vezetői Az Országos Bírósági Hivatal vezetői OBH elnöke Dr. Handó Tünde elnök Telefon: 311-5884 és 312-7424 OBH elnökhelyettese Dr. Gyarmathy Judit elnökhelyettes Telefon: 354-4270 E-mail:obh@obh.birosag.hu
Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor
egyetemi docens Közgazdaságtudományi Kar Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1996-2001 ELTE-TTK, alkalmazott matematikus 1999-2003 ELTE-TTK, matematika tanár
A Költségvetési Tanács évi feladatterve
A Költségvetési Tanács 1/2014.02.06. számú határozatával elfogadva Költségvetési Tanács KVT/26-3/2014 A Költségvetési Tanács 2014. évi feladatterve Az Alaptörvény 44. cikke alapján a Költségvetési Tanács
MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM
MEGHÍVÓ MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM TERMÉSZETTUDOMÁNYI-MATEMATIKAI-INFORMATIKAI OKTATÁS MUNKACSOPORT BESZÁMOLÓ KONFERENCIA MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM TERMÉSZETTUDOMÁNYI-MATEMATIKAI-INFORMATIKAI
Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor
egyetemi docens Közgazdaságtudományi Kar Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1999-2003 ELTE-TTK, matematika tanár 1996-2001 ELTE-TTK, alkalmazott matematikus
OPEN DAYS 2011 LOCAL EVENTS COUNTRY LEAFLET. Dél-dunántúli régió (Pécsi Tudományegyetem) Észak-alföldi régió. Budapest MAGYARORSZÁG
OPEN DAYS 2011 LOCAL EVENTS COUNTRY LEAFLET Budapest Észak-alföldi régió Dél-dunántúli régió (Pécsi Tudományegyetem) MAGYARORSZÁG TARTALOMJEGYZÉK I. Regionális partnerségek az OPEN DAYS 2011 hivatalos
Géptervezők és Termékfejlesztők XXXIV. Szemináriuma
Géptervezők és Termékfejlesztők XXXIV. Szemináriuma 2018. november 8. (csütörtök) 9. (péntek) MTA Miskolci Akadémiai Bizottságának Székháza Miskolc, Erzsébet tér 3. Gépipari Tudományos Egyesület Borsod-Abaúj-Zemplén
A H2020 munkacsoport bemutatása
Interdiszciplináris kutatói teamek létrehozása és felkészítése a nemzetközi programokban való részvételre a Miskolci Egyetem stratégiai kutatási területein TÁMOP-4.2.2.D-15/1/KONV-2015-0017 A H2020 munkacsoport
PÉCSI HATÁRİR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK IX.
TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK IX. Pécs 2008 TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK IX. TANULMÁNYOK A RENDÉSZET ÉS RENDVÉDELEM KIHÍVÁSOK A XXI. SZÁZADBAN CÍMŐ TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁRÓL Szerkesztette: Gaál Gyula Hautzinger Zoltán
Szakmai beszámoló. Kajos Attila
Szakmai beszámoló A Marketing megújulás - Marketing Oktatók Klubja 20. Konferenciájáról és az Egyesület a Marketing Oktatásért és Kutatásért (EMOK) alakuló taggyűléséről Kajos Attila A Szegedi Tudományegyetem
Elnöki beszámoló az EHÖK Küldöttgyűlése részére
Elnöki beszámoló az EHÖK Küldöttgyűlése részére Eseménynaptár Időpont Helyszín Esemény 2016. szeptember 28. BGE Részvétel Dr. Jancsik András ORH által tartott ülésen. Téma: tantervreform. 2016. október
J E G Y Zİ K Ö NYV. az MTA IX. Osztály Hadtudományi Bizottsága 2013. október 01-én tartott üléséről
MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya Hadtudományi Bizottsága J E G Y Zİ K Ö NYV az MTA IX. Osztály Hadtudományi Bizottsága 2013. október 01-én tartott üléséről Az MTA IX.
Van-e, kell-e magyar modell? Nyugdíj-, Egészségügy- és Pénztárkonferencia 2010. Program
Van-e, kell-e magyar modell? Nyugdíj-, Egészségügy- és Pénztárkonferencia 2010. Program 1. nap Plenáris ülés Levezető elnök: Dr. Juhász Istvánné főtitkár, Stabilitás Pénztárszövetség 10:00-10:10 Megnyitó
Hírek, események. jól-rosszul, rendszerint pótolható, de a szeretett ember sohasem és semmiképpen!
1186 Távozása nemcsak a magyar (és a nemzetközi) statisztikai tudomány, hanem volt kollégái, tanítványai, nagyszámú tisztelői számára is fájdalmasan nagy veszteség. Sőt, az utóbbi még nagyobb, mert egy
OST MUNKABIZOTTSÁGOK CÍMLISTA
OST MUNKABIZOTTSÁGOK CÍMLISTA 1.A hivatalos statisztikai szolgálat keretében végrehajtott adatgyűjtések közötti tartalmi átfedések elkerülését vizsgáló munkabizottság: tel: 795-5811) : Szilágyi Éva főosztályvezető-helyettes
Szakmai beszámoló a MAGISZ (elnökségének) 2005 évi tevékenységéről
Szakmai beszámoló a MAGISZ (elnökségének) 2005 évi tevékenységéről Dr. Herdon Miklós elnök 2006.02.23. MAGISZ Közgyűlés 1 Tisztújító közgyűlés - 2002.02.09 MAGISZ Emlékérem A közgyűléssel összekapcsolt
Oktatói önéletrajz Dr. Baricz Rezső
professor emeritus Gazdálkodástudományi Kar Vezetői Számvitel Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1989 - Pénzügyminisztérium, Adótanácsadó 1959-1963 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Pénzügy
III. Országos TDK Szakkonferencia Debrecen, 1958. május 3-4.
III. Országos TDK Szakkonferencia Debrecen, 1958. május 3-4. Szemelvények az előadáskivonatokból III. Országos TDK Szakkonferencia Debrecen, 1958. május 3. - 4. A kongresszus résztvevőinek egy csoportja
KSH NKI kutatás hazai és nemzetközi kihívások között
KSH NKI kutatás hazai és nemzetközi kihívások között Spéder Zsolt igazgató A Központi Statisztikai Hivatal és az NKI az NKI a KSH leányintézménye = KSH: alapító és felügyeleti szerv A Központi Statisztikai
MEGHÍVÓ. Második Felhívás. E-agrárium & E-vidék. AGRÁRINFORMATIKAI FÓRUM és KONFERENCIA
MEGHÍVÓ Második Felhívás E-agrárium & E-vidék AGRÁRINFORMATIKAI FÓRUM KONFERENCIA Rendező : Magyar Agrárinformatikai Szövetség - MAGISZ Szent István Egyetem - SZIE Társrendező: Magyar Térinformatikai Társaság
MODERNKORI VESZÉLYEK RENDÉSZETI ASPEKTUSAI
MODERNKORI VESZÉLYEK RENDÉSZETI ASPEKTUSAI Pécs 2015 PÉCSI HATÁRŐR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XVI. MODERNKORI VESZÉLYEK RENDÉSZETI ASPEKTUSAI Szerkesztette: Gaál Gyula Hautzinger Zoltán Pécs 2015 PÉCSI HATÁRŐR
Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség és az EIONET hálózat
Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség és az EIONET hálózat Dr. Makai Martina, főosztályvezető FM Környezetfejlesztési Főosztály Budapest 2015. június 1. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (European
TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK
JUTÁI AMflC-^ NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK -KÜLGAZDASÁG Egyensúly, növekedés, külgazdasági deficit TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK Kitekintés: Németország, Nagy-Britannia Szállítási logisztika Összehasonlítópolitikai
Fővárosi Módszertani Gyermekvédelmi Szakszolgálat 2010. évi módszertani feladatellátásának munkaterve
1 Fővárosi Módszertani Gyermekvédelmi Szakszolgálat 2010. évi módszertani feladatellátásának munkaterve 2010. évben folyamatosan végzett feladatok: A területi gyermekvédelmi szakszolgálatok nyilvántartási
Beszámoló az EU Jogot Oktatók Első Találkozójáról
Beszámoló az EU Jogot Oktatók Első Találkozójáról Miskolci Egyetem 2012. május 3. 1 2012. május 3-án került megrendezésre a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán az EU Jogot Oktatók Első Találkozója
SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA
SZÉKESFEHÉRVÁR 2011. JÚNIUS 2-3 SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA SZÉKESFEHÉRVÁR HOTEL MAGYAR KIRÁLY TÁMOGATÓK ASTELLAS PHARMA KFT. BAYER HUNGÁRIA KFT. ELISSO KFT.
Meghívó. A személyügyi tevékenység kihívásai a közszolgálatban című konferenciára
Meghívó A személyügyi tevékenység kihívásai a közszolgálatban című konferenciára A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Humán Szakemberek Országos Szövetsége együttműködése keretében ezúton tisztelettel
Emlékeztető az MST Választmányi üléséről
Emlékeztető az MST Választmányi üléséről Helye: KSH Keleti Károly terme Ideje: 2005. január 13. Jelen vannak a Választmány tagjai: Herman Sándor, Soós Lőrinc, Klonkai László, Laczka Éva, Bagó Eszter, Hunyadi
HB elnöks a 2009-es. Szenes Zoltán bizottsági elnök. Budapest, 2009. december 17-én. MTA IX. Gazdaság- és Jogtudományi Osztály, Hadtudományi Bizottság
HB elnöks kségg beszámol molója a 2009-es évben végzettv munkáról Szenes Zoltán bizottsági elnök Budapest, 2009. december 17-én MTA IX. Gazdaság- és Jogtudományi Osztály, Hadtudományi Bizottság Tevékenységi
Településhálózati kapcsolatrendszerek
Nemzedékek találkozása I. Regionális Tudományi Posztdoktori Konferencia Szeged, 2010. április 15. Településhálózati kapcsolatrendszerek BARÁTH GABRIELLA, PhD tudományos munkatárs MTA RKK NYUTI Közép-dunántúli
A kötet szerkesztői. Ábel István
A kötet szerkesztői Ábel István A Marx Károly Közgazdasági Egyetem gazdaságmatematika szakán végzet 1978- ban. A közgazdaság-tudomány kandidátusa (CSc) címet 1989-ben a vállalati viselkedés, a nyereségérdekeltség
MEGHÍVÓ a. Nanotechnológia mint az innováció egyik hajtóereje Lépés egy magyarországi nanotechnológiai kormányprogram felé?
MEGHÍVÓ a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége, Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Tudományok Osztálya, MTESZ Veszprém Megyei Szervezete közös rendezvényére, melyet a Magyar Tudomány Ünnepe
TUDOMÁNYOS ÉLETRAJZ Dr. Garbai László
TUDOMÁNYOS ÉLETRAJZ Dr. Garbai László 1944-ben Újvidéken született. 1967-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen gépészmérnöki és mérnöktanári oklevelet szerzett. 1967-től 1987-ig az Energiagazdálkodási Intézet
34 év után újra a Comenius Karon az OTDK
1. nap (2015. 04. 08.) 34 év után újra a Comenius Karon az OTDK 2015. április 8-án megkezdődött a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia 14. szekciójának háromnapos ülése. Az esemény főszereplői
Munkaerőpiaci tükör 2013
Munkaerőpiaci tükör 2013 Munkaerőpiaci tükör Az évkönyvsorozat szerkesztőbizottsága Fazekas Károly főigazgató, MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaság-tudományi Intézet Koltay
IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya Statisztikai és Jövőkutatási Tudományos Bizottság beszámolója a évi tevékenységéről
IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya Statisztikai és Jövőkutatási Tudományos Bizottság beszámolója a 2012. évi tevékenységéről 1. MTA Statisztikai és Jövőkutatási Tudományos Bizottság 2012 évi tevékenysége
Keresztély Tibor. Tanulmányok. Tanítási tapasztalat. Kutatási tevékenység
Keresztély Tibor Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Kar Statisztika Tanszék 1093 Budapest, Fővám tér 8. Telefon: 06-1-482-5183, 06-1-373-7027, 06-20-776-1152 Email: tibor.keresztely@uni-corvinus.hu,
Oktatói önéletrajz Dr. Baricz Rezső
professor emeritus Gazdálkodástudományi Kar Vezetői Számvitel Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1959-1963 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Pénzügy (könyvviteli specializáció) 1971-1973 Pénzügyminisztérium,
Az MTA Filozófiai és Történettudományok Osztálya évi beszámolója. I. A tudományos osztály évi tevékenysége
Az MTA Filozófiai és Történettudományok Osztálya 2013. évi beszámolója I. A tudományos osztály 2013. évi tevékenysége 1. A tudományos osztály neve: Filozófiai és Történettudományok Osztály 2. A tudományos
Cserháti Ilona: Gazdaságstatisztikai kihívások, oktatási konzekvenciák (tananyag-fejlesztési tapasztalatok a Budapesti Corvinus Egyetemen)
Cserháti Ilona: Gazdaságstatisztikai kihívások, oktatási konzekvenciák (tananyag-fejlesztési tapasztalatok a Budapesti Corvinus Egyetemen) A gazdaságstatisztika szerepe az oktatásban c. konferencia és
PROGRAMFÜZET. Dr. PAPP LÁSZLÓ EMLÉKÉRE PÉCS, 2015. OKTÓBER 27. OKTÓBER 28. A RENDEZVÉNY SZAKMAI TÁMOGATÓJA:
Dr. PAPP LÁSZLÓ EMLÉKÉRE PÉCS, 2015. OKTÓBER 27. OKTÓBER 28. PROGRAMFÜZET A RENDEZVÉNY SZAKMAI TÁMOGATÓJA: TÁMOP-4.2.1.C-14/1/KONV-2015-0010 TUDÁS-PARK FEJLESZTÉSE A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM BÁZISÁN EMLÉKEZÜNK
Hírek, események. jog tartalma. Az adatvédelmi biztos beszámolója
77 útvonalát ott, ahol kiépítenek ilyen rendszereket. Az aktív íriszazonosításhoz szükséges, hogy a polgár közelről belenézzen a leolvasóba, a passzív leolvasó az azonosítást akár több méterről elvégezheti,
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR NYME KTK Pénzügyi és Számviteli Intézet Finanszírozás kockázatkezelés csaláskutatás pénzügyi, adózási és számviteli szakmai konferencia SOPRON 2012.
BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja
Az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék és Régészeti Tanszék szervezésében BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és
Oktatói önéletrajz Dr. Nagy Sándor Gyula
habilitált egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Világgazdasági Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 2006-2008 BCE Közgazdasági Továbbképző Intézet, Pénzügy Szak 1998-2003
Az Országos Bírósági Hivatal vezetői
1.1.3. A szerv vezetői Az Országos Bírósági Hivatal vezetői OBH elnöke Dr. Handó Tünde elnök Telefon: 311-5884 és 312-7424 OBH elnökhelyettese Dr. Gyarmathy Judit elnökhelyettes Telefon: 354-4270 E-mail:obh@obh.birosag.hu
JÓ GYAKORLATOK A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA MINŐSÉGFEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉGÉBEN
JÓ GYAKORLATOK A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA MINŐSÉGFEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉGÉBEN Sándorné dr. Kriszt Éva rektor 2009. november 27. 1 Intézményünk története A BGF három nagy múltú főiskola egyesítésével
Oktatói önéletrajz Dr. Békés Csaba János
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1978-1983 József Attila Tudományegyetem, Szeged,, történelem angol szak Tudományos
Magyar Tudományos Akadémia Emberi Erőforrások Gazdaságtana Tudományos Bizottság. Meghívó
Meghívó az MTA KRTK Közgazdaság-tudományi Intézet és az MTA a által rendezett Közmunka, külföldi munkavállalás és a magyar munkaerőpiac című szakmai konferenciára A konferencia támogatója a Közösen a Jövő
Oktatói önéletrajz Dr. Dobák Miklós
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Szervezés Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1975-1979 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Népgazdasági tervező-elemző szak, vállalati modellező
Oktatói önéletrajz Dr. Dobák Miklós
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Szervezés Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1975-1979 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Népgazdasági tervező-elemző szak, vállalati modellező
A KÁBÍTÓSZER-FOGYASZTÁS EPIDEMIOLÓGIÁJA ÉS TÁRSADALMI HATÁSAI A VISEGRÁDI NÉGYEK ORSZÁGAIBAN
NTERNATIONAL VISEGRAD FUND CONTINENT-PH Kft. EGÉSZSÉGÜGYI FŐISKOLAI KAR NYÍREGYHÁZA A KÁBÍTÓSZER-FOGYASZTÁS EPIDEMIOLÓGIÁJA ÉS TÁRSADALMI HATÁSAI A VISEGRÁDI NÉGYEK ORSZÁGAIBAN Nemzetközi tudományos konferencia
VII. Dr. PAPP LÁSZLÓ EMLÉKÉRE PÉCS, 2014. OKTÓBER 27. OKTÓBER 28. PROGRAMFÜZET A RENDEZVÉNY SZAKMAI TÁMOGATÓJA:
VII. Dr. PAPP LÁSZLÓ EMLÉKÉRE PÉCS, 2014. OKTÓBER 27. OKTÓBER 28. PROGRAMFÜZET A RENDEZVÉNY SZAKMAI TÁMOGATÓJA: EMLÉKEZÜNK Itthagyott bennünket, pedig bizonyára ő is mást várt: békés üldögélést a Balaton-parton,
KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS. Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között
KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között XV. Nemzetközi Tudományos Napok 2016. március 30 31. 2. FELHÍVÁS 1 TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG Elnök Dinya László CSc, egyetemi
Biztosítási és pénzügyi matematika mesterszak
Biztosítási és pénzügyi matematika mesterszak 2009-ben indult Mit jelez a hosszú név: biztosítási és pénzügyi matematika szak? a mesterszak oktatási programja több tudományterületre épül, multidiszciplináris
Ergonómia és Pszichológia Tanszék Dr. Benedek András egyetemi tanár, int.ig., tanszékvezető Műszaki Pedagógia Tanszék Bartha Zsolt testnevelő tanár
A Gazdaság- és Társadalomtudományi Karon működő állandó-, munka- és szakbizottságok Állandó Bizottságok Kari Oktatási Bizottság Elnök: Dr. Benedek András egyetemi tanár, int.ig., tanszékvezető Társelnök:
Hol terem a magyar statisztikus?
Hol terem a magyar statisztikus? 90 éves az MST jubileumi konferencia Balatonőszöd, 2012. november 15-16. Rappai Gábor PTE KTK Ki a statisztikus? Értelmező Szótár Statisztikával foglalkozó szakember. Etikai