Benedek Elek: A SZALMA KIRÁLY
|
|
- Margit Barnané
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Benedek Elek: A SZALMA KIRÁLY Volt egyszer, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az üveghegyeken is túl, volt egyszer egy király s annak három fia és három leánya. A fiúk szabadon járhattak-kelhettek erdőnmezőn, mindenfelé, hanem a leányoknak sohasem volt szabad kimenni a palotából, még csak egy szempillantásra sem. Sokat tűnődtek ezen a fiúk, hogy miért kell a leányoknak rabságban élniük, de nem merték kérdezni az apjuktól, mert haragos, könnyen lobbanó ember volt. Egyszer mégis megsokallották a szegény leányok rabságát, s elhatározták, hogy sorban bemennek az apjukhoz, s megkérdik, hogy legalább a kertbe miért nem ereszti a leányokat. Bemegy a legidősebb királyfi, meg is kérdezi az apját, de abban a pillanatban a király nagy mérgesen feléje lódítja a buzogányát. Menten szörnyethal a királyfi, ha félre nem kapja a fejét. Kiszaladt a királyfi, mondja a testvéreinek, hogy mi történt. Hanem azért bement a középső királyfi is, nehogy gyávának mondhassák a testvérei. Éppen úgy járt, mint a bátyja. - De már nem bánom, ha megöl is - mondotta a legkisebb királyfi -, bemegyek én is. Be is ment, köszönt illendőképpen; kérdezte, hogy szolgál a drága egészsége, aztán nagy bátran megkérdezte: - Felséges apámuram, mi az oka annak, hogy a fiaidat szabadjára ereszted, járhatunkkelhetünk, amerre nekünk tetszik, a leányaidat pedig szomorú rabságban tartod? Felkapja a király a buzogányát, a fiának dobja, de az állott egy helyben, mint egy cövek, meg sem mozdult. A buzogány jól oldalba teremtette, de meg sem jajdult, hanem felvette szépen, visszavitte apjának, s mondotta bátor szóval: - Itt vagyok, édesapám, megölhetsz, de én másodszor is kérdem, miért tartod rabságban az én húgaimat? Mondotta a király: - Látom, hogy bátor szíved van, hát én megmondom neked. Azért nem eresztem ki a leányaimat, mert ennek előtte több esztendővel megjövendölte egy ősz öregember, hogy amely pillanatban kilépnek a palotából, valaki elragadja őket, még ha amennyi katonám mind mellettük lesz, s többé soha az életben nem látom őket. - De már ezt én nem hiszem annak az ősz öregembernek - mondotta a királyfi. - Szeretném látni azt az embert, aki a mi húgainkat elragadja, ha mi hárman fiútestvérek velük vagyunk. Addig beszélt, addig könyörgött az apjának, hogy így, hogy úgy, csak egy fél órára eressze ki a szegény leányokat, ők majd hárman gondot viselnek rájuk, a kertből ki nem mennek, csak egyet sétálnak, aztán szépen visszajönnek, hogy a király azt mondta: - Hát jól van, nem bánom, de azt előre megmondom, hogy ha a leányok vissza nem kerülnek, a fejeddel játszol. Örült a királyfi, de még a testvérei is. Szaladtak nagy örömmel a leányok szobájába, s vitték ki a kertbe. Elöl ment a legidősebb királyfi a legidősebb királykisasszonnyal, s így egymás után. Hanem, uram, teremtőm! halljátok csak, mi történt! Még egy hajításnyira sem mehettek, a legidősebb királykisasszonyt felkapta a Nap, a középsőt a Hold, a legkisebbet a Szél. Váci Mami Mesetár 1
2 Szörnyen megijedtek a királyfiúk. Nem tudták, mitévők legyenek. Mégiscsak igaza volt annak az ősz öregembernek, mert ha a király valamennyi katonáját a leányok mellé állítja, azok sem tudták volna megvédeni a Nap, a Hold s a Szél ellen. Lett nagy lárma, sírás és jajgatás a palotában. Szaladtak erre-arra, mindenfelé az udvarbéli népek, a katonák. Hiszen szaladhattak: híre, pora sem volt a királykisasszonyoknak. Rettentő nagy haragra gerjedett a király. Megfogatta a legkisebbik fiát, tömlöcbe vetette, s összehívatta a tanácsadó embereit, hogy mondjanak ítéletet: mit érdemel a királyfi. Összeültek a tanácsadó nagy urak, tanakodtak, okoskodtak. Az egyik azt mondta: fel kell akasztani, a másik azt mondta: ló farkára kell köttetni, a harmadik azt mondta: a tengerbe kell dobatni. Hanem a legöregebb tanácsadó azt mondta: - Én azt tanácsolom, nem kell elpusztítani a királyfit; elég, ha kiűzik az országból, hadd menjen, amerre szeme lát, legyen világvándora, hátha megtalálja a királykisasszonyokat. Helyeselték ezt az ítéletet valamennyien. Helyeselte a király is, mert mégis fájt volna apai szívének, hogy megölesse a fiát. Felhozatta a tömlöcből, s megmondta neki az ítéletet: fel is út, le is út. Sírt-rítt a szegény királyné, de hiába könyörgött az urának, hogy ne űzze el a fiát, a király nem engedett. Hanem mikor a királyfi kiment a városból, titokban utána szalasztott egy inast, attól küldött a fiának egy tarisznya pénzt s egy aranyórát. Hát jól van, a királyfi elteszi az órát, nyakába veti a tarisznyát, azzal nekiindul a világnak. Ment, mendegélt hegyeken, völgyeken át, s a hetedik nap beért egy rengeteg erdőbe, rengeteg erdőben ért egy nagy kősziklához, annak a sziklának az oldalában látott egy nagy lyukat. Benéz a lyukon, de hát olyan hosszú volt, hogy annak a végét nem lehetett látni. Gondolja magában, él-hal, neki mindegy, addig megy abban a nagy fekete lyukban, ameddig mehet. Ha valahol szabadba talál, úgy is jó, ha nem talál, úgy is jó. Ment, mendegélt, mehetett már vagy két napot, s hát egyszerre csak mit lát! Egy nagy ház volt a hegynek a gyomrában. Benéz az ablakon, s hát bent a házban tizenkét szál gyertya ég az asztalon, s az asztal mellett ül egy olyan öregasszony, hogy az orra a földet verte. Bemegy a királyfi, köszön illendőképpen, az öregasszony fogadja, s mondja neki: - Jaj, te boldogtalan, hogy kerültél ide! Tudod-e, hogy itt vége az életednek? Mondotta a királyfi: - Nem bánom én, öreganyám, ha vége lesz is. - Mert úgy tudd meg - mondotta az öregasszony -, hogy nekem tizenkét fiam van, s ha megtalálnak itt, ízekre tépnek. Mondotta ismét a királyfi: - Nem bánom én, öreganyám, úgysem kedves az én életem. Az öregasszony megsajnálta a királyfit, s az ágy alá bújtatta, hátha nem veszik észre a fiai, de hiába bújtatta, mert amint beléptek, mindjárt megszólalt a legidősebb: - Ki van itt, anyám? Valami emberszagot érzek. Mondja az öregasszony: - Egy szegény királyfi van itt, lelkem gyermekeim, de ne bántsátok, úgy lesoványodott a sok búbánattól szegény. Váci Mami Mesetár 2
3 - Jól van, nem bántjuk - mondták a legények -, hát álljon elő, s vacsorázzon velünk. A királyfi előbújt az ágy alól, megvacsorázott az óriásokkal; egy kicsit diskuráltak, aztán lefeküdtek mind. De még nem is pitymallott, az öregasszony felköltötte. - Talpra, királyfi, mert reggel a fiaim szörnyű mérgesek szoktak lenni, s akkor majd hiába könyörgök nekik, széttépnek bizonyosan. Felkel a királyfi, az asszony kivezeti a sziklaházból, ad neki egy táltos paripát s egy széllámpást. Azt mondta neki: - Ülj fel erre a lóra, ez keresztülrepít a lyukon a hegy túlsó felibe. Ott a széllámpást akaszd a paripa nyakába, s ereszd vissza. Te meg indulj el onnét jobbra; balra sohase térj. Megköszöni a királyfi az öregasszony nagy jóságát, elvágtat a hegy túlsó végire, ott a lovat visszaereszti, ő meg nagy búsan jobbra indult, s ment, amerre a szeme látott. Ment, mendegélt, hegyeken, völgyeken, erdőkön, pusztaságokon keresztül, de egyszer úgy elővette a nagy éhség és szomjúság, hogy összerogyott, s elterült a földön. Nézett mindenfelé nagy keservesen, ha valahol egy csepp vizet látna, de nem látott sehol. Elővette az aranyórát, amit az édesanyja küldött utána, felpattintotta a födelét, s hát, uram, teremtőm, mi történt? Az órából kiugrott egy inas, s kérdezte nagy alázatosan: - Mit parancsol, felséges királyfi? - Nem parancsolok én semmit - mondotta a királyfi -, csak egy csepp vizet, mert megtikkadok a szomjúságtól, s egy falás kenyeret is. Abban a pillanatban aranyasztal termett a királyfi elé, tele volt az mindenféle drága ételekkel, italokkal, volt azon még víz is. Evett, ivott a királyfi, erőre kapott, aztán nagy örömmel útnak eredt. Addig ment, mendegélt, míg egy városba nem ért. Abban a városban lakott a fekete király. Gondolta magában: bemegy a királyhoz, szolgálatot keres, aztán onnét majd továbbigazodik. Felmegy a palotába, a király színe elé vezetik, elmondja, hogy szolgálatot keres, s a király mindjárt fel is fogadta kertészinasnak. Azt mondta neki: - Tetszik a képed, öcsém, csak viseld jól magadat, még belső inas is válhatik belőled. A fekete királynak három leánya volt, egyik szebb a másiknál. Ezek a leányok egyszer lejöttek a kertbe, de a szegény kertészinast észre sem vették. - Hej, istenem - sóhajtott a királyfi -, ilyen három szép testvérem volt nekem is! Ha én azokat megtalálhatnám! Különösen a legkisebb királykisasszony tetszett meg neki. Egyszer, mit gondolt, mit nem, este, mikor a szobácskájában üldögélt, elővette az óráját, felpattintotta a fedelét, s hát csakugyan egyszeribe előugrott az inas. - Mit parancsol, felséges királyfi? - Azt parancsolom, hogy csinálj nekem egy szép aranybokrétát, ha tudsz. Egy perc, kettő nem telt belé, kész volt az aranybokréta, s a tövére ráírta az inas cifra betűkkel: Ennek a bokrétának egy ország az ára. Mikor ezt beleírta, azt mondta az inas: - No, felséges királyfi, most ezt a bokrétát küldd el a legidősebb királykisasszonynak. Elküldi a királyfi a bokrétát, és a királykisasszony nem tudta, hová legyen szertelen nagy örömében. Csak azt nem értette, hogy mit akarhat azzal az írással a kertészinas. Na de Váci Mami Mesetár 3
4 mindegy, nem sokáig tűnődött rajta, hirtelen eldugta a bokrétát, hogy a testvérei meg ne lássák, majd aztán feltűzi a keblére, mihelyt bál lesz. Hanem az inas még két aranybokrétát csinált, s írt azokra is. A másodikra azt írta: Ennek a bokrétának két ország az ára. A harmadikra pedig azt: Ennek a bokrétának három ország az ára. Ezt a két bokrétát is elküldte a királyfi külön-külön a középső s a legkisebb királykisasszonynak. A királykisasszonyok világért sem szóltak volna egymásnak a bokrétáról, mind a három azt hitte, hogy csak neki van bokrétája. Bezzeg csudálkoztak, mikor a bálba léptek, s látták egymás kebelén az aranybokrétát. De csudálkozott ott mindenki. Mert voltak ott sokan királyok, hercegek, grófok, bárók, de olyan ragyogó szép bokrétákat világon való életében egy sem látott. Másnap a király tudtára adta mindenkinek, akik ott voltak a palotában, hogy férjhez akarja adni mind a három leányát, s mert hogy úgyis itt vannak mind a valamirevaló királyfik s hercegek, annak adja őket, akit kiválasztanak. A két idősebb királykisasszony mindjárt első tekintésre kiválasztott két királyfit, de a legkisebb királykisasszony azt mondta az apjának: - Édesapám, én ezek közül nem választok. - Bizony, ha nem választasz ezek közül - mondotta a király -, összehívom a közrendbeli embereket, válassz azok közül. Összehívták a közrendbeli embereket, de a királykisasszony azok között sem látta, akit az ő szíve kívánt. Csak egyedül a kertészinas hiányzott, előhívták azt is. Mondta a királykisasszony lelkes szóval: - Ezt választom, édesapám! - Jól van, leányom, ha ezt választod, ez legyen a tied. Egyszeribe királyi ruhát adattak a kertészinasra, s megtartották a lakodalmat, egyszerre mind a háromét. Hat hétig tartott a nagy dínomdánom, lakodalom. Akkor aztán a két idősebb leányt elvitte az ura, csak a legkisebb maradt otthon. Hanem volt a királynak egy ármányos lelkű minisztere, ennek semmiképpen sem tetszett, hogy a kicsi királykisasszony nem neki, hanem annak a semmiházi kertészinasnak adta a kezét. Folyton azon mesterkedett, hogy a királyt megharagítsa a legkisebb vejére. Felment egyszer a királyhoz, bánatos képet vágott, s azt mondta a királynak: - Felséges királyom, ugyancsak hitvány embernek adta a legkisebbik leányát; hallottam, hogy tegnap is cudarul szidta a feleségit a kertben. Felséges leánya sírva fakadott, s azt mondta keservében: Nem is hiszem, hogy nem valami ördöngösséggel nyerted meg a szívemet. Erre azt mondta a felséged veje: Hiszen abban igazad van, de tudok én annál különb ördöngösséget is. Látod-e azt a nagy sziklát a palota mellett? Azt én egy éjen elhordom, a helyét meg is szántom, búzával bevetem, a búza még azon éjen meg is érik, én learatom, kicsépelem, megőrlöm, s reggelre olyan kenyeret sütök, amilyet még az apád sem evett. Felbosszankodik ezen a király, hívatja egyszeribe a vejét, s mondja neki nagy haraggal, hogy mit hallott róla. Hiába mondta a királyfi, hogy abból egy szó sem igaz, a király azt mondta: - Reggelre az a kenyér legyen az asztalomon, máskülönben a fejeddel játszol. Váci Mami Mesetár 4
5 Kimegy a királyfi nagy búsan, de eszébe jutott az órája, előveszi, hátha az az ördöngös inas ezt is meg tudja cselekedni. Elkesergi az inasnak, hogy mit kíván tőle az apósa, de az inas nagyot nevetett: - Hát ez is valami? Feküdj le s aludj, reggelre ott lesz a kenyér a király asztalán. S csakugyan reggelre híre-nyoma sem volt annak a rengeteg kősziklának. Mit csinált, mit nem az az ördöngös inas, elég az, hogy reggelre ott volt a király asztalán egy ropogós, pirosra sült kenyér, amelynek búzája a kőszikla helyén termett. De az olyan kenyér volt ám, hogy amikor a király egyet harapott belőle, azt mondta: - No, ilyen jót csakugyan még nem ettem. Dúlt-fúlt nagy mérgében a miniszter; kirázta a hideg vagy hétszer, de nem tudott nyugodni. Amint a lábára állhatott, ment ismét a királyhoz, s rettentő nagy hazugságot mondott el ismét: - Felséges királyom - mondotta a miniszter -, életem-halálom kezedbe ajánlom, másodszor is azt mondom, hogy ördögökkel cimborál a te vejed. Az imént is hallottam, hogy összeszólalkozott a feleségével. Felséged leánya ismét azt mondta: Bizonyosan valami ördöngösséggel szerezted meg a szívemet. Erre meg visszavágott a felséged veje: Azzal hát, nem is egyébbel; tudok én annál különb ördöngösséget is. Meglásd, reggelre azt a kősziklát, amelyet minap éjjel elhordottam, visszaállítom a helyére. A tetején szalmaszálra olyan palotát építek, amilyen nem volt semmiféle nemzetségednek, s attól a palotától aranyhidat húzok az apád palotájáig. - Ejnye, ördöngös fattya! - kiáltott a király. - Küldjétek elémbe! Mindjárt elejébe küldték a királyfit, s ráförmed a király: - Mi beszéltél megint, te ördöngös fattyú? - Én semmit a világon - mondotta a királyfi. - De így meg úgy, ezt meg azt mondtad. Holnap reggel helyén legyen a kőszikla. Ott legyen a tetején a szalmaszálon az a palota, s aranyhíd legyen a két palota között! Kimegy a királyfi, de most nem is búsult oly erősen. Gondolta magában, majd megcsinálja ezt is az az ördöngös inas. Előveszi az óráját, kiugrik az inas, mondja neki, hogy mit akar a király. - Ez annak az ármányos miniszternek az esze - mondotta az inas -, de sebaj, én ezt is megcsinálom, hanem azt az ármányos lelkűt hetvenhétszer rázatom ki a hideggel. Azzal az inas elment, a királyfi lefeküdt, aludott, s reggel, mikor kinézett az ablakon, már ott is volt a palota, a sziklának éppen a tetején, egy szalma szálon, s a két palota között aranyhíd. Kinézett a király, s majd hanyatt esett nagy csudálkozásában. A királyfi még aznap átköltözött a feleségével az ő palotájába. Hanem amikor ezt a miniszter látta, rázni kezdte a hideg, s kirázta hetvenhétszer egymás után. No de csak azt várta, hogy megint lábra álljon. Nem volt addig nyugodalma, míg a királyfit el nem pusztítja. Azt gondolta ki az ármányos lelkű, hogy a feleségét haragítja meg rá. Elment a fiatal királynéhoz, s azt mondta neki: - Már ne haragudjék, felséges királyné, de ami igaz, igaz, meg kell mondanom. Az uráról mindenütt azt beszélik, hogy az ördöggel cimborál, s ez még nem elég, szalmakirálynak csúfolják, felségedet pedig szalmakirálynénak. Ha én felséged volnék, valami úton-módon kitudnám, hogy csakugyan az ördögökkel cimborál-e, s többet egy órát sem élnék vele. Váci Mami Mesetár 5
6 No, hát amit akart, el is érte az ármányos miniszter. Éppen jött haza a királyfi. Az ármányos miniszter hirtelen a kemence mögé bújt, az asszony meg rátámadt az urára. - Hallod-e, én ezt tovább ki nem állom! Mindenfelé azt beszélik, hogy az ördögökkel cimborálsz, ezért a szalmaszálon álló palotáért meg szalmakirálynak csúfolnak, engem szalmakirálynénak. Mondd meg igaz lelkedre, cimborálsz-e az ördögökkel? - Hát ez miféle beszéd? - mondotta a királyfi. - Sohasem cimboráltam én ördögökkel. Várj csak, mindjárt megmutatom az én ördögömet. Elővette az óráját, felpattintotta a fedelét, s mindjárt kiugrott belőle az inas. - Mit parancsol, felséges királyom? - No látod - mondotta a királyfi -, ez az inas az én ördögöm, ez csinált eddig mindent. Ámult-bámult az asszony, de örült is erősen, hogy mégsem cimborál az ördögökkel az ő ura. Aközben beesteledett, lefeküdtek, a királyfi az óráját szegre akasztotta, s azzal szépen elaludtak. Hiszen egyéb sem kellett az ármányos miniszternek. Lábujjhegyen elősompolygott, lekapta az órát a szegről, és felpattintotta a fedelét. Egyszeribe kiugrott az inas, s kérdezte: - Mit parancsolsz, te ármányos miniszter? - Azt parancsolom, hogy ezt a palotát vedd fel, s vígy el engem meg a királynét a palotával együtt, aztán tégy le valami alkalmatos helyen, a királyfit pedig hagyd itt a kopasz sziklán. Azt mondta az inas: - Kezedben vagyok, te vagy most a gazdám, engedelmeskedem, de vigyázz az életedre! Reggel kinéz az öreg király az ablakon, s hát híre-pora sincsen sem a palotának, sem az aranyhídnak. Összekiabálja az udvarbéli népeket, küldi fel a szikla tetejére, hadd lássák, mi van ott, mi történt. Felmennek az emberek, s hát nem volt senki, semmi, csak egyedül a királyfi, ott feküdt a kopasz sziklán. Behozzák a szegény királyfit, az meg felmegy nagy búsan a király palotájába, ottan együtt keseregnek, búslakodnak, nem tudják, mitévők legyenek, merre forduljanak. - De már én itt nem maradok - mondotta a királyfi -, addig megyek, ha térdig vásik is a lábam, míg a feleségemet s a palotámat meg nem találom. - Jól van, fiam - mondotta a király -, hát csak eredj, de ne menj gyalogszerrel, válaszd ki a legszebb paripámat, s hadd menjen veled vagy ezer katona. Adok még vagy hat szekér aranyat is, hogy pénzben szükséged ne legyen. Úgy is lett, ahogy a király mondta. Elindul a királyfi, utána ezer katona, aztán hat szekér szinültig arannyal minden szekér előtt ötven darab címeres ökör. Hanem amint az ország határából kiértek, a királyfi a hat szekér aranyat s a háromszáz ökröt elosztotta a katonák közt, azzal a katonákat visszaküldte. Egyedül ment, egyedül vágott neki a világnak. Ment, mendegélt, erdőkön, mezőkön át, egyszerre csak egy olyan magas hegy aljába ért, hogy a teteje az eget verte. Gondolta magában, nem fordul vissza, felmegy annak a hegynek a tetejére, hadd lássa, mi van azon túl. Hét nap s hét éjjel ment folyton-folyvást, akkor ért a hegynek a tetejére. Hej, akkor látta csak, hova jutott! Ennek a hegynek a tetején lakott a Napnak az anyja, itt lakott a Nap is. Csak most nem volt odahaza, oda volt világjáró nagy útjára. Bemegy a Nap Váci Mami Mesetár 6
7 ragyogó szép palotájába, amilyent még emberi szem nem látott, s hát amint belép, ki jön elébe? Az ő legidősebb leánytestvére. Egyszeribe egymás nyakába borulnak, ölelik, csókolják egymást. De jött mindjárt a Nap anyja, s ráförmedt az asszonyra: - Hogy mersz te idegen embert megölelni? Megállj, mindjárt hazajön a fiam, s vége az életednek. - Ó, lelkem édesanyám - mondotta az asszony -, hiszen az az én testvérem. Hogyha ő nem lett volna, akkor a kegyelmed fia sohasem lát meg engem. Na, amikor ezt hallotta a Nap anyja, nem haragudott többet; szíves szeretettel fogadta a királyfit, aranylócára ültette, s behozatott mindenféle jót, enni- és innivalót. Aközben hazaért a Nap is. Ő már ismerte a királyfit, emlékezett rája, köszöntötte szeretettel: - Isten hozott, sógor, hát te hogy kerültél ide? A húgodért jöttél, ugye? Nem adom vissza, de ő sem megy, tudom, jó helyen van itten. Mondotta a királyfi: - Látom én azt, hogy jó helyen van itt; nem is viszem vissza, elég nekem, hogy láttam, s jó egészségben találtam. Hanem egyéb bajom van nekem, sógor. Volt nekem egy szép palotám, amelynél csak egy van szebb, a tied, s ez a palota egy éjjel csak eltűnt a föld színéről, nem tudom, hova. Te bizonyosan tudod, hiszen te mindent tudsz. Mondotta a Nap: - Láttam én azt a palotát, gyönyörködtem is benne sokszor, hanem ha éjjel vitték el, honnét tudjam én, hova lett? Talán a Hold tud róla. Az is a te sógorod, annál van a középső húgod. Na, lefeküsznek, alusznak. Reggel a Nap elindult világjáró nagy útjára, indult a királyfi is; elbúcsúzott a húgától keserves könnyhullatások közt, s ment azon az úton, amelyet mutattak neki, Hold sógorához. Hét nap s hét álló éjjel ment, amíg a Hold palotájához talált. Bezzeg volt ott nagy öröm! Fogadták nagy szeretettel, volt nagy dínomdánom, de csak szomorúság lett a vége, mert a Hold sem látta, hogy merre tűnt el a királyfi palotája. - Bizonyosan - mondotta - valami nehéz fekete felleg éppen akkor takarta el a szememet, azért nem láttam. Hanem a harmadik sógorod, Szél sógor, az talán látta, mert az éjjel-nappal jár. Minden zugba, szögletbe eljut, eredj csak hozzá, az bizonyosan eligazít. Elbúcsúzott a királyfi a testvérétől, a sógorától, s addig meg sem állott, míg a harmadik sógorát is meg nem találta. Fogadják ott is nagy örömmel, traktálják mindenféle jóval, de a királyfinak csak nem akart megjönni a kedve. Kérdi a Szél: - Hát mi bajod, sógor? Miért ereszted olyan nagy bánatnak a fejedet? Elmondja a királyfi, hogy mi búja-baja van. Azt mondja a Szél: - Hát bizony nagy dolog ez, sógor, de talán útba tudlak igazítani. Láttam a palotádat több rendben, egyszer-kétszer meg is tépáztam a fedelét, mert nem tudtam, hogy te lakol benne, azt is láttam, hogy merre tűnt el azzal az ármányos miniszterrel. Nesze, adok neked egy aranyvesszőt. Vidd el, s menj a Fekete-tenger hetvenhetedik szigetjére, ott van egy kőszikla, azt az aranyvesszővel suhintsad meg. Arra a szikla megnyílik, menj be a sziklának a gyomrába, ottan az egérkirály palotájára találsz, az majd eligazít. De bezzeg nem volt nyugodalma a királyfinak, felült a Szél lovára, s elvágtatott a gondolatnál is sebesebben a Fekete-tenger hetvenhetedik szigetjére. Váci Mami Mesetár 7
8 Hát csakugyan ott volt egy rengeteg nagy szikla. Megsuhintja az aranyvesszővel, a szikla kétfelé nyílik, bemegy, s íme, egy ragyogó fényes palota van ott, de olyan szép, hogy három sem volt különb kerek e világon. Bemegy a palotába, egyenesen az egerek királyához, köszönti illendőképpen, elmondja, hogy mi jóban jár, mit keres. Az egérkirály csóválgatja a fejét, hümmöget, s azt mondja: - Hírét sem hallottam ilyen palotának, de mindjárt előhívom az egereket, ahány csak a föld színe alatt van, mind. Ezek mindent ismernek, valamelyik bizonyosan látta a te palotádat is. Beléfújt egy sípba, s egyszeribe megtelik a terem egerekkel, csak úgy nyüzsögtek, s kérdezték egyszerre: - Mit parancsolsz, felséges király? - Ki látta közületek a szalmaszálon álló palotát? Felelik az egerek: - Én nem! - Én sem! - Én sem! - Mind itt vagytok? - kérdezte a király. - Csak a kopasz egér nincs itt - jelentette a vezérük. - Hívjátok ide a kopasz egeret! Előhívják, jön a kopasz egér, s kérdi tőle a király: - Láttad-e a szalmaszálon álló aranypalotát? - Láttam, felséges királyom, ott súvadott le a bőr fejemről. - Hát az hogy lehet? - kérdi a király. - Az úgy lehet, hogy olyan szűk likon jártam oda, amilyenen még soha világéletemben. Nem is megyek oda többet. - De bizony elmégy! - mordul rá a király. - Ha egyszer megjártad, megjárod másodszor is. Mit volt, mit nem tenni a kopasz egérnek, indulni kellett, nem tréfálhatott a királlyal. - Hát aztán mit csináljak ott? - kérdezte az egér. Akkor előállott a királyfi, s azt mondta: - Van abban a palotában egy aranyóra, hozd el azt nekem, édes kopasz egerem. - No, jól van - mondotta a kopasz egér -, megpróbálom. Azzal kiszaladt, s egy óra, kettő sem telt belé, szaladott nagy megizzadva az aranyórával. Elveszi az órát nagy örömmel a királyfi, felpattintja a fedelét, s hát kiugrik belőle az inas. - Mit parancsolsz, lelkem édes gazdám? - Azt parancsolom, hogy a palotámat vidd vissza a helyére, s a minisztert hagyd abban a likban. Aztán hozz ide ezer zsák gabonát az egereknek. Azzal eltűnt az inas, a királyfi is elbúcsúzott az egerek királyától megköszönte neki is, de különösen a kopasz egérnek iránta való jóságát. Ismét felpattant a Szél paripájára, aztán a paripa egyet ugrott, kettőt szökött, csak annyi volt a futása, mint egy álomlátás: otthon volt a királyfi a szalmaszálon álló aranypalotában. De lett is nagy öröm, nagy vigasság, hejehuja, dínomdánom. Még csak most tartották meg az igazi lakodalmat. A lakodalom után felkerekedett a királyfi a feleségével, s meglátogatták apját, az öreg királyt, s ott elmondta a királyfi, Váci Mami Mesetár 8
9 hogy hol s merre járt; látta a három húgát, ne búsuljon értük, jó helyen vannak; a legidősebb a Napnak, a középső a Holdnak, a legkisebb a Szélnek a felesége. - Na, ha így van, akkor jól van - mondotta az öreg király -, nem búsulok többet. Azzal a két idősebb fia között elosztotta a királyságát, a legkisebbik királyfi pedig visszament a felesége országába, annak lett a királya. Holnap legyen a ti vendégetek! Váci Mami Mesetár 9
Benedek Elek A csúnya királyfi és a szép királykisasszony
Varázsbetű Mesetár Hangos mesék, versek és ismeretterjesztő cikkek a szövegértés fejlesztésére http://varazsbetu.hu/mesetar Benedek Elek A csúnya királyfi és a szép királykisasszony Hangos mese (A hanganyag
Benedek Elek A macska
Benedek Elek A macska Varázsbetű Fejlesztő Műhely Volt egyszer egy öregember s egy öregasszony, s volt nekik egy fiok. Az öregember igen zsugori volt, folyton csak a pénzgyűjtésen volt a gondolatja. Gyűjtött
Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA
Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA Volt egyszer egy szegény ember. Ennek a szegény embernek annyi fia volt, mint a rosta lika, még eggyel több. Éjjel-nappal búslakodott szegény, hogy mit csináljon ezzel a
Amint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, meglátta a folyosóról a király a nagy betűket s leküldte inasát, hogy nézné meg, mi van
Százat egy ütéssel Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy mesterlegény, kinek se égen, se földön nem volt egyebe egy rongyos garasánál. Elindult ő vándorolni. A mint ment, mendegélt hegyen völgyön
Az aranyhal Illusztrálta: Szabó Enikő
Benedek Elek Az aranyhal Illusztrálta: Szabó Enikő Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren túl, a hármas üveghegyen is túl, túlonnan túl Megálljatok csak, nem jól kezdettem Hát: volt egyszer
A legszebb magyar népmesék
A legszebb magyar népmesék ROLAND A só Volt egyszer egy öreg király s annak három szép leánya. A fél lába már a koporsóban volt a királynak, szerette volna mind a három leányát férjhez adni. Hiszen ez
Az Este, az Éjfél meg a Hajnal lakodalma
Az Este, az Éjfél meg a Hajnal lakodalma Magyar népmese Illusztrációk: Szabó Enikő Egy királynak volt három leánya, akik már nagyra felnőttek, és mégsem eresztette őket atyjuk a napvilágra. Egyszer a legöregebbik
Benedek Elek. Az aranypálca
Benedek Elek Az aranypálca Volt egyszer egy öreg király, s annak három fi a. A fi úk megegyeztek, hogy elmennek országot, világot látni, de hárman háromfelé. A legidõsebb azt mondta, hogy õ megy napnyugatnak,
Király kis Miklós elment az ezüsthídra, rávágott, egy szál deszka leszakadt. Arra megy a hétfejű sárkány, megbotlik a lova. Azt mondja a hétfejű
KIRÁLY KIS MIKLÓS Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egy hetvenhét éves nyárfa. Annak a hetvenhét éves nyárfának a hetvenhetedik ágán volt egy hetvenhét éves szoknya. A hetvenhét
A kápolna harangja. Elmondottam már néktek a Szent Anna-tó regéjét. De még azt. Benedek Elek
Benedek Elek A kápolna harangja Elmondottam már néktek a Szent Anna-tó regéjét. De még azt nem mondottam el, hogy réges-régen, sok száz esztendővel ennek előtte, tündérek is laktak e tóban, akik esténként
GRIMM: A HALÁSZ ÉS A FELESÉGE
GRIMM: A HALÁSZ ÉS A FELESÉGE Volt egyszer egy halász s annak felesége. Egy kicsi putriban laktak, a tenger partján, s bizony nagy szegénységben éltek, mert mikor került horogra hal, mikor nem. Hát egyszer
A MEGFELEZETT AJÁNDÉK
A MEGFELEZETT AJÁNDÉK Volt egyszer egy királyfi. Ez a királyfi vadászni ment az erdőbe, s úgy belemelegedett a vadászatba, hogy egyszerre ráesteledett, s ment volna haza, de nem találta meg az utat a nagy
A legszebb magyar állatmesék
A legszebb magyar állatmesék Roland Tartalomjegyzék A lompos medve...4 A mezei nyúl és a sündisznó...8 A kakas és a pipe... 12 Sündisznócska lovagol... 14 A kolbász, a béka és az egér... 18 A tréfás farkas...
Gegus Ida: LILIOM KIRÁLYKISASSZONY
Gegus Ida: LILIOM KIRÁLYKISASSZONY Volt egyszer a világon egy király, akit a népe nagyon szeretett. Csak egy búsította az ország népét. A király hallani sem akarta, amikor arról beszéltek neki, hogy ültessen
A szomorú királykisasszony. Feldolgozta: BRÉDA SZILVIA
A szomorú királykisasszony Feldolgozta: BRÉDA SZILVIA 119 120 A mese Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy király, annak volt egy gyönyörűséges szép leánya, aki soha el nem mosolyodott, mindig
Hangos mesék, versek és ismeretterjesztő cikkek a szövegértés fejlesztésére. Pirosmalac. Hangos mese
Varázsbetű Mesetár Hangos mesék, versek és ismeretterjesztő cikkek a szövegértés fejlesztésére http://varazsbetu.hu/mesetar Pirosmalac Hangos mese (A hanganyag itt található: http://varazsbetu.hu/mesetar/pirosmalac)
http://webovoda.blogspot.com/
http://webovoda.blogspot.com/ B e t l e h e m e s j á t é k Szereplők: Király, szolga, Mária, József, egy paraszt család (akiknél a betlehemes játszódik), a betlehemet vivők, angyalok, pásztorok. Az egész
A legszebb mesék Mátyás királyról
A legszebb mesék Mátyás királyról Roland Tartalomjegyzék Mátyás király és a kolozsvári bíró / 4 Egyszer volt Budán kutyavásár / 8 Mátyás király és a huszár / 12 Mátyás király és a százesztendős ember /
Arany László A kis ködmön
Varázsbetű Mesetár Hangos mesék, versek és ismeretterjesztő cikkek a szövegértés fejlesztésére http://varazsbetu.hu/mesetar Arany László A kis ködmön Hangos mese (A hanganyag itt található: http://varazsbetu.hu/mesetar/a_kis_kodmon)
- Hallod-e, feleség! Elmegyek én Moldvába, s ott elvállalok valami kaszálnivalót, hogy egy kicsi pénzt szerezzek.
A három jó tanács (népmese) Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon túl, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egyszer egy szegény ember s egy szegény asszony. S azoknak volt egy kétesztendős forma
A debrői kertek alatt (gyermekjáték / Heves vm.) A kazári piacon Bábi, Bábi, de beteg (gyermekjáték)... 2
Tartalom A debrői kertek alatt (gyermekjáték / Heves vm.)... 2 A kazári piacon... 2 Bábi, Bábi, de beteg (gyermekjáték)... 2 Búbb bújj zöld ág (magyar népdal)... 2 Elfogyott a krumplileves... 3 Elvesztettem
Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely
Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Forrás: Gyurcsó István Alapítvány Füzetek 14., Dunaszerdahely, 1999
- Adjon Isten szerencsés jó estét, lelkem öreganyám - köszönti illedelmesen az öregasszonyt.
A csudatáska (erdélyi magyar népmese) Egyszer volt, hol nem volt, volt ezen a világon egy szegény legény. Hanem olyan árva volt a szegény, feje nem volt annak a föld hátán senkije, semmije, még apja, anyja
EVALUARE NAȚIONALĂ LA FINALUL CLASEI a IV-a 2014. Model de test
CENTRUL NAŢIONAL DE EVALUARE ŞI EXAMINARE EVALUARE NAȚIONALĂ LA FINALUL CLASEI a IV-a 2014 Model de test Limba maghiară pentru elevii de la şcolile şi secțiile cu predare în limba maghiară Județul/sectorul...
2012 ősz É G I G É R Ő F A
LAKÓÉPÜLETTERVEZÉS 3. 2012 ősz 1. KISFELADAT (ZH) (az) É G I G É R Ő F A Feladat: Mondanám, hisz mindenki ismeri ezt a mesét, dehát én magam is két verziójáról tudok: a Benedek Elek féléről, és a Hetvenhét
Mint a sót az ételben
Mint a sót az ételben Szereplők: öreg király, Jancsi (udvari bolond), Lili királylány, első királykisasszony, második királykisasszony, após király, királyfi, udvarmester, szakács, vadászok, vendégek,
A NAPNYUGATI KIRÁLY LEÁNYA
A NAPNYUGATI KIRÁLY LEÁNYA Hol volt, hol nem volt, valahol napnyugaton volt, volt egyszer egy király. Ennek a királynak az országát Napnyugatiországnak hívták, mert ebben az országban sohasem látták felkelni
1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút
1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért
1. Hány király él a mesében? egy... Hány lánya van neki? három... Hány országa van? három...
A SÓ (népmese) Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy öreg király s volt három szép lánya. Volt néki három dúsgazdag országa, mindhárom lányának jutott egy-egy ország. Hanem ahogy mondják: nincs három
Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt.
Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Andrassew Iván A folyó, a tó és a tenger A platón ültünk Avrammal, a teherautót egy szerzetes vezette. A hegyoldalból a menekülttábor nem tűnt nagynak.
Volt egyszer egy szegény
Fábólfaragott Péter Magyar népmese Volt egyszer egy szegény parasztember és a felesége. Éltek, éldegéltek kedv nélkül, mert gyermekük nem volt. Egyszer azt mondja az ember a feleségének: No, asszony, gondoltam
Himmler Zsófia CSUPASZÍV KIRÁLYFI. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely
Himmler Zsófia CSUPASZÍV KIRÁLYFI Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Forrás: Gyurcsó István Alapítvány Füzetek 14., Dunaszerdahely,
A KIS KAKAS MEG A TÖRÖK CSÁSZÁR N é p m e s e
A KIS KAKAS MEG A TÖRÖK CSÁSZÁR N é p m e s e Élt egyszer egy szegény asszony, Semmije se volt, ha mondom! Se kenyere, se garasa, Csak egy kedves kis kakasa. A kis kakas a szeméten Kipir-kapar, kutat éhen.
Benedek Elek Melyik ér többet?
Benedek Elek Melyik ér többet? Arra, arra, lefelé, egy kicsit felfelé, Tiszán túl, Dunán túl, hol a kurta farkú tarka malac túr, volt egyszer egy király s annak három fia. Mikor mind a három fiú annyira
SZKA_101_32. Játék a fénnyel, a hanggal
SZKA_101_32 Játék a fénnyel, a hanggal tanulói Játék a fénnyel, a hanggal 1. évfolyam 137 Vers Táncol a sárga Nyekereg a kék Brummog a barna Megered az ég. Vicsorog a rozsdás Lobog a piros Fenyeget a
E D V I N Írta Korcsmáros András
E D V I N Írta Korcsmáros András A színen a Fiú, aki egy padon ül, majd előveszi a telefonját. Szia! Én vagy az, Dávid! Most hallasz? Nem? Na és most? Nagyszerű! Minden rendben. Nem, nincs baj. Éppen ebédszünetem
Meg is vették, de elébb úgy csinált, mintha nem szívesen adná, de oda adta. Elmegy a két katona, mennek a másik kocsmába. Rendelnek csára-búra,
Csalóka Péter Vót egyszer egy dologkerülő ember, kiment az erdőbe, nekidőt egy fának, a fa görbe vót, oszt úgy tett, mintha támasztotta vóna, hogy le ne dőjjön. Arra megyen két katona lóháton, osztan odaköszönnek
BENEDEK ELEK SZŐLŐ-MESÉK
BENEDEK ELEK SZŐLŐ-MESÉK 1 TARTALOM Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack / 3 A szegény ember szőlője / 8 Mi van a ládikóban? / 12 2 SZÓLÓ SZŐLŐ, MOSOLYGÓ ALMA, CSENGŐ BARACK Volt egyszer egy király
Buddha pedig azt mondta a tanítványainak:
Buddha egy fa alatt ült, és a tanítványainak magyarázott. Odament hozzá egy férfi, és beleköpött az arcába. Buddha megtörölte az arcát, és visszakérdezett: - És most?akarsz még mondani valamit? A férfi
A gyülekezet másodlagos létszükségletei
A gyülekezet másodlagos létszükségletei Másodlagos létszükségletek Nyílt kommunikáció Egészséges munkahelyi-gyülekezeti dinamika Stigmatizált bűnök igei kezelése Szabadság (Gyülekezeti elnyomás felszámolása)
DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23.
DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23. Van olyan ember Tartalomjegyzék 67-es út (Republic)... 18 A széllel szemben járok (Fonográf)... 13 Az ünnep (Zorán)... 17 Élsz valahol (Fonográf)... 11 Elvonult a
NAPLEÁNYA KIRÁLYKISASSZONY
NAPLEÁNYA KIRÁLYKISASSZONY Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az üveghegyeken is túl, volt egyszer egy király s egy királyné. Szörnyű gazdag volt ez a király, két országa volt: egy a
Benedek Elek: A TEJKÚT
Benedek Elek: A TEJKÚT Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, volt egyszer egy király. Ennek a királynak egy olyan csodakútja volt, hogy csupa tejet forrott, s ha egy nap kimerték a
A SZÁZEGYEDIK ASSZONY
A SZÁZEGYEDIK ASSZONY (Egy kis tréfa) 1883 Sok tarkabarka dolgot írt meg hajdan a pajkos tollú Boccaccio. Veronai, florenci asszonyok segítették benne. Amennyi rossz fát azok a tuzre tettek, annak a hamujában
Szép karácsony szép zöld fája
Móra Ferenc Szép karácsony szép zöld fája Illusztrációk: Szabó Enikő Nyolcéves voltam, a harmadik elemibe jártam, és először léptem a közszereplés terére. A közszereplés tere az öreg templomunk volt. Úri
A feladat sorszáma: 7. Standardszint: 5. Különböző szövegtípusok hangos és néma olvasása
A feladat sorszáma: 7. Standardszint: 5. A standard(ok), amelye(ke)t a feladattal mérünk: A tanulás képességének fejlesztése A tanulás képességének fejlesztése Különböző szövegtípusok hangos és néma olvasása
ALEA, az eszkimó lány. Regény
ANAUTA ALEA, az eszkimó lány Regény 2011 Előszó Amit ebben a könyvben elmondok, az nem kitalálás. Nagy részét apámtól, Jorgkétől hallottam gyerekkoromban. Viharos téli estéken sokszor kértem, hogy meséljen
Benedek Elek: A BÉKA-KIRÁLYKISASSZONY
Benedek Elek: A BÉKA-KIRÁLYKISASSZONY Mikor volt, mikor nem volt - volt valamikor a föld kellős közepében egy cserfa, olyan magas, hogy a teteje az eget verte. Ennek a fának a legfelső ágán ült egy ősz
Miklya Luzsányi Mónika
Miklya Luzsányi Mónika Farkasidő Nem kell ma a húsokat jégverembe tenni. Csikorog a hó, foga van a szélnek, süt át a hideg a falakon. Akkor is egész éjjel vonított a szél, mint a csikaszok a nádasban.
Zágoni Balázs. Barni Berlinben. meseregény. M. Tóth Géza rajzaival
Zágoni Balázs Barni Berlinben meseregény M. Tóth Géza rajzaival Koinónia Kolozsvár 2016 Első fejezet, amelyből megtudjuk, hogy Barni mennyi mindent tud Barni rengeteget tudott a nagyvárosokról, különösen
ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG
Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette
Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt
Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva
Üveghegyen innen és túl
Üveghegyen innen és túl Mesepályázat 2-4. osztályosoknak Az Óperenciás tengeren túli mesevilág a feje tetejére állt: Piroska eltévedt, a három kismalac nem akar házat építeni és még Csipkerózsika is úgy
rzendő, mesebeli kincseket! (Részlet a Magyar Olvasástársaság 2005-ös felhívásából)
2005 tavaszán a Magyar Olvasástársaság felhívással fordult mindazokhoz, akiknek fontos a népmesék fennmaradása és a mesékben élő bölcsesség továbbhagyományozása, hogy csatlakozzon ahhoz a kezdeményezéshez,
* fiókos szekrény. ** asztalos. *** szánkó.
BETYÁRBÓL LETT KIRÁLY Hát egyször vót egy szögény embör mög egy szögény asszony. Volt neki három fia. Mikor má(r) fölnyőtek nagyra, nem tudott velük már mi(t) csinálni. Király azt izente neki, a szögény
HARMATCSEPP LEVELEZŐS TANULMÁNYI VERSENY Olvasás-szövegértés III.
A versenyző neve: HARMATCSEPP LEVELEZŐS TANULMÁNYI VERSENY Olvasás-szövegértés Forduló: III. Osztály: 3. Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Az iskola kódja: H- Elérhető pontszám: 39 p. Ellenőrizte:
A macska keresztfia. (széki népmese)
A macska keresztfia (széki népmese) Egyszer egy macska játszadozott egy egérrel. Meg akarta enni. Hát aztán már az egeret megsajnálta, olyan ügyes egér volt. Meggondolkozott a macska, s nem ette meg. -
Wass Albert - Kicsi Anna sírkeresztje
Wass Albert - Kicsi Anna sírkeresztje Elmondom, hadd tudja meg végre a világ kicsi Anna igaz történetét. A falu neve, ahol mindez történt, Mezőbölkény, és a falu szélén van egy ócska, düledező gabonás,
Hét este, hét reggel. Kiscsoport. Sötét van, semmit sem látok! Teremtek világosságot! És lett este, és lett reggel,
Kiscsoport Hét este, hét reggel 1. Sötét van, semmit sem látok! Teremtek világosságot! az első nap ezzel telt el. 5. Égben madár, vízben halak, röpködjenek, pancsoljanak! ötödik nap ezzel telt el. 2. Hát
VIASZKVIRÁG. Bohózat egy felvonásban. Történik: egy magyar faluban valamikor a két háború között.
Személyek: Péter, középkorú parasztgazda Mári, a felesége Bíró, idősebb parasztgazda Kisbíró, fiatalabb parasztgazda Török Rezső VIASZKVIRÁG Bohózat egy felvonásban Történik: egy magyar faluban valamikor
Híres Komárom be van véve Klapka György a fővezére Büszkén kiáll a csatatérre Hajrá huszárok! Utánam előre! 02. Százados úr sejehaj
01 Klapka induló Föl-föl vitézek a csatára A Szent Szabadság oltalmára Mennydörög az ágyú csattog a kard Ez lelkesíti a magyart Föl-föl látjátok lobogómat Indulj vidáman robogó had Édes hazánkért hősi
A Cseppnyi Önbizalom kútja
Bertóti Johanna A Cseppnyi Önbizalom kútja Szereplők: Fodor testvérek (kertészlegények) Bodor Magnólia, tündér Kuruzs Ló Utolsó Sárkány Kurta Farkú Malac Félénk Tigris 1 1. jelenet Kert. Csukott szirmú
Vérfolyásos hívő gondolkozás (mód)otok megújulásával alakuljatok át harc az elménkben dől el
Vérfolyásos hívő Róm 12:1 Kérlek titeket testvérek, Isten irgalmára, adjátok oda a testeteket Isten számára élő, szent, és neki tetsző áldozatul, ez legyen a ti ésszerű, igeszerű istentiszteletetek, 12:2
garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára
Mire megvirrad... Julis! Julis! Asszony! Csak nem hagy békén, s én áldozatként, hogy szabaduljak tőle, elvonulok, mint a nagyokosok, tollat veszek a kezembe, azzal ámítom őnagyságát, hogy úr lettem, ahogy
A ZSOLTÁRÉNEKLŐ MADÁR
A ZSOLTÁRÉNEKLŐ MADÁR Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az üveghegyeken is túl, volt egy istenfélő kegyes király. Ez a király olyan szép templomot építtetett, hogy csudájára jártak
TEST IZ MAĐARSKOG JEZIKA
Student's name : E-mail: Test štampajte i skeniranog ga vratite na e-mail office@centarzaedukaciju.com U slučaju da nemate tehničke mogućnosti, prihvata se i da na datu e-mail adresu pošaljete odgovore
A mi fánk. "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap,
A mi fánk "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, Ha nem lennének fák és madarak." (Horváth Imre) 2013.04.30. 1-2. óra Magyar nyelv és
Az Igazi Ajándék. Máté és a sárkány. Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright
Az Igazi Ajándék Máté és a sárkány Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright 2011-2013 www.tablacska.hu 1 Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, még az üveghegyen is túl,
Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS
Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Hallottad-e már az öreg utcai lámpás történetét? Igaz, nem éppen vidám história, de azért egyszer végighallgathatod. Volt egyszer egy jóravaló, öreg utcai lámpás, aki
ERDŐS VERONIKA Ha rád nézek, megy a hasam
ERDŐS VERONIKA Ha rád nézek, megy a hasam Szerelmes versfüzér 1. Nyolcvan sor a fáról, amire rádőlnél Ha most rádőlsz arra a fára, Ki fog dőlni és pont telibe talál- Na. Én állok a fa másik oldalán Pont
A róka és a farkas. Ahogy ment-mendegélt a két kis báránynyal, eccer csak eleibe állott egy farkas.
A róka és a farkas Vót, hol nem vót, heted hét országon is túl, de még az operenciás tengeren is túl, hol a kis kurta farkú malac túr, vót eccer egy róka. Vót ennek a rókának két báránnyó. Csált 1 magánok
A szegény csizmadia és a szélkirály
Varázsbetű Mesetár Hangos mesék, versek és ismeretterjesztő cikkek a szövegértés fejlesztésére http://varazsbetu.hu/mesetar A szegény csizmadia és a szélkirály Hangos mese (A hanganyag itt található: http://varazsbetu.hu/mesetar/a_szegeny_csizmadia_es_a_szelkiraly)
... Talyigán vetett ágy. hózz mosni, takarftaxri, én meg ideástam e mögé a dög taliga mögé és
Németh István Talyigán vetett ágy Háti itt van a tavasz is megint. A tavasz mindig eljön, meg a: nyár is, meg a tél is, ha várják, ha nem. Az ember szerencséje em jđn el soha. Hiába várják, hiába futnak
Az otthonunk SZKA103_06
Az otthonunk SZKA103_06 tanulói Az otthonunk 3. évfolyam 37 Diákmelléklet D1 Zenehallgatás Gryllus Vilmos: Hallgatag erdő Hallgatag erdő, titkot rejtő, Mondd el, a mélyed mit rejt néked? Rejtem a tölgyet,
VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK
VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK A következő történet szereplői közül példaként egy olyan helybéli embert állíthatunk, akit a neve miatt mindenki Bokor Mihálynak szólított, és akiről semmi rosszat
Na, ugy-e, vendéglős úr, meg van fizetve, amit ettünk,
CSALÓKA PÉTER Hát egyször vót egy szegény ember. Hát szóval ez a szegény ember mindenkit becsapott, aki csak a világon él. Nemhogy aki él, hanem aki űneki jó napot köszönt, és ha az elfogadta, az már be
EZÜSTHARANG. A KÉK DUNA OTTHON lakóinak híradója 2011. szeptember Földanya, Kisasszony, Őszelő. Szent Mihály hava. 25. szám
A barátság legszebb aktusa az, Midőn barátunkat hibáira figyelmessé tesszük. ( Berzsenyi Dániel )) EZÜSTHARANG A KÉK DUNA OTTHON lakóinak híradója 2011. szeptember Földanya, Kisasszony, Őszelő. Szent Mihály
Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM
Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki
Móra Ferenc Zsombor deák
Varázsbetű Mesetár Hangos mesék, versek és ismeretterjesztő cikkek a szövegértés fejlesztésére http://varazsbetu.hu/mesetar Móra Ferenc Zsombor deák Hangos mese (A hanganyag itt található: http://varazsbetu.hu/mesetar/zsombor_deak)
A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta.
Bódi Zsolt Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! A BARÁT Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Szüleimnek, testvéreimnek,
VILÁGSZÉP NÁDSZÁL KISASSZONY
VILÁGSZÉP NÁDSZÁL KISASSZONY Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, az Óperenciás-tengeren is túl, de még az üveghegyeken is egy sánta arasszal túl, volt egyszer egy király, s annak két
Első szín (Osztályterem, a diákok ülnek, dr Wieser a hitoktató vezetésével folyik az óra) Rövid, de velős! Durva bűn a lopás?
DRÁMAJÁTÉK TINIKNEK Vári Lili: A KULCS A történet egy vallási középiskolában játszódik. Szereplők: Tanár dr Wieser Tanár Brown Diákok: Jim, Larry, Jeff, Tom és Matthew Első szín (Osztályterem, a diákok
5 perc frontális Csomagolópapír, 1.sz. mell.
Tantárgy: szövegértés,- szövegalkotás Időkeret:2x45 perc Korosztály: 1. évfolyam Az óra célja: testtudat fejlesztése, térérzékelés tudatosítása, sajátmozgásérzék ápolása, figyelem tartósságának megteremtése,
- Ó kedves feleségem, mégse tegyük ezt. Ha már az Isten nekünk ezt adta, ilyennel áldott meg, felnöveljük, ne dobjuk el magunktól.
Szamárbőr királyfi (széki népmese) Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy király. Annak a királynak nem volt gyermeke. Feleségestül együtt erősen búsultak, hogy már minden boldogságok meglenne, hogyha
bibliai felfedező Dorkász szerette az Úr Jézust, és ezért mindent megtett, amit csak tudott, hogy másokon segít sen.
Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. történet: Péter meggyógyítja Dorkászt Péter sok
Olvasók királya. Pályázati lap. Név:... Cím:... Telefonszám vagy ... Iskola neve, osztály:...
Olvasók királya Pályázati lap Név:...... Cím:...... Telefonszám vagy e-mail:...... Iskola neve, osztály:...... 1 1. Békés Pál: A Félőlény A feladatok megoldásához olvasd el a meseregény első öt fejezetét!
A cigánysoron se felejtenek 2008. October 10.
A cigánysoron se felejtenek 2008. October 10. A minap fekete csuklyások sorozatot lõttek és Molotov-koktélokat dobtak a tarnabodi faluszélen négy házra. Az idõs lakók nem sérültek meg. Még aznap délelõtt
A könyvtár megemlékezett a népmese napjárólismertető és plakát készítésével.kapcsolódott a napközis munkaközösség népmese témahetéhez is.
NÉPMESE TÉMAHÉT 2012. szeptember 24-től A könyvtár megemlékezett a népmese napjárólismertető és plakát készítésével.kapcsolódott a napközis munkaközösség népmese témahetéhez is. Könyvtári játékokathirdetett.
MESEmii. gyűjtemény. Gárdonyi Géza Jékely Zoltán Szutyejev Móricz Zsigmond Benedek Elek
MESEmii gyűjtemény Gárdonyi Géza Jékely Zoltán Szutyejev Móricz Zsigmond Benedek Elek mesemi.indd 1 mesemi.indd 2 mesemi.indd 3 mesemi.indd 4 MESEmii gyűjtemény mesemi.indd 5 4 mesemi.indd 6 Jékely Zoltán:
Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása
Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt
Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk karácsonyi, 2010/11. számában! 2010. december 204
Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk karácsonyi, 2010/11. számában! 2010. december 204 (SERBÁN ANDRÁS igaz székely ember emlékének) Karácsonyi történet Mi, gyerekek, nagyon vártuk az első
A legszebb magyar királylányos és királyfis mesék
A legszebb magyar királylányos és királyfis mesék Roland Tartalomjegyzék A királykisasszony cipője... 4 A csúnya királyfi és a szép királykisasszony... 8 A soknevű királyfi...12 A griffmadár...18 A szárnyas
Ősi családi kör 2012
Ősi családi kör 2012 Egy ősember(őe) és egy ősasszony(őa) ülnek a tűz mellett és rágcsálnak egy-egy cupákot. ŐA: Jenő te nem fázol? Olyan huzatos ez a barlang. ŐE: Ne morogj! Örülj, hogy fedél van a fejed
MINDENTLÁTÓ KIRÁLYLÁNY
Himmler Zsófia MINDENTLÁTÓ KIRÁLYLÁNY Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Forrás: Gyurcsó István Alapítvány Füzetek 14., Dunaszerdahely,
Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve
Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint
A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István
A TAN Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István 1943. szeptember 10. péntek. 12. BESZÉLGETÉS LILIVEL L. Köszönöm, hogy eljöttél.
CSUKÁS ISTVÁN SAJDIK FERENC POM POM MESÉI RADÍRPÓK. Könyv moly kép ző Ki adó
CSUKÁS ISTVÁN SAJDIK FERENC POM POM MESÉI RADÍRPÓK Könyv moly kép ző Ki adó Picur nyugtalanul ébredt, nem találta a helyét, leült, majd felállt, belekortyolt a tejeskávéba, beleharapott a vajas kiflibe,
II. forduló. Név. Lakcím: Iskola: Osztály: Email cím: Telefonszám:...
II. forduló.. Név Lakcím:. Iskola:. Osztály:. Email cím:. Telefonszám:..... 1. Feladat Ki rejtőzik a számok mögött? Válaszoljatok a kérdésekre! A számokkal jelölt betűkből a regény egy szereplőjének nevét
MAHLER. Lieder aus Des Knaben Wunderhorn. A fiú csodakürtje
MAHLER Lieder aus Des Knaben Wunderhorn A fiú csodakürtje GÁDOR ÁGNES nyersfordítása 2007 Lieder aus Des Knaben Wunderhorn Der Schildwache Nachtlied Az őrszem éji dala Nem tudok, nem szeretek vidám lenni;
Szeretet volt minden kincsünk
Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van