KORMÁNYOZUNK VAGY CSAK UTAZUNK?
|
|
- Flóra Bogdánné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 With the support of the Europe For Citizens Programme of the European Union. A rendezvény az Európai Unió Európa a Polgárokért Program támogatásával valósul meg. Nr / Készült az Európai Unió támogatásával, az Európa a polgárokért pályázat keretében, között Keszthelyen, a 10 ÉV EGY CSÓNAKBAN testvérvárosi találkozón elhangzottak alapján 1
2 2
3 Magyarország Európai Unióhoz csatlakozásának tíz éves évfordulója kapcsán a május 8-11 között Keszthelyen rendezett háromnapos holland-magyar testvérvárosi találkozón 27 barátunkat láttuk vendégül Hof van Twentéből. A program során elhangzott előadások és az ezeket követő beszélgetések az uniós tagság kérdésein túl a környezetvédelem és a fenntarthatóság problémáival foglalkoztak. Felmértük fiataljaink tájékozottságát és megoldásokat kerestünk. Ezeket a témákat dolgozták fel a szabadtéri kiállítás alkotói is, a Hof van Twente-i és keszthelyi művészek és középiskolás diákok. Az objektek, installációk megtöltötték városunk Fő terét. A három nap alatt mód nyílt kötetlen, baráti együttlétekre, beszélgetésekre. A találkozó végére számos információval lettünk gazdagabbak, további cselekvési tervek születtek és javaslatok, elvárások az Unióba delegált képviselőink tevékenysége kapcsán. Kiadványunk ezeket foglalja össze. 3
4 I. KORMÁNYOZUNK VAGY CSAK UTAZUNK? HELYZETÉRTÉKELÉS A magyar lakosság tájékozottsága és így aktivitása is elég alacsony az Unió működésével, a választott képviselők feladataival kapcsolatban. Ugyanezt a képet mutatta a programunkban részt vevő holland és magyar középiskolás diákok körében végzett felmérés is. A kérdőív 11 pontjából 4-5 kérdésre adtak helyes választ. Nem ismerik országaik képviselőinek számát, az Európai Bizottság és a Parlament tevékenységét pedig csak részben. Az aktivitás elősegítését, az ismeretszerzést is célozták az elhangzott előadások. 1. DR. BÁNHEGYI GABRIELLA: AZ EU DÖNTÉSHOZATALI RENDSZERE ÉS AZ UNIÓS ÁLLAMPOLGÁROK ÉRDEKEINEK KÉPVISELETE Az előadás ismertette az Európai Unió hárompilléres szerkezetét és intézményrendszerét. A Tanács, Bizottság, Bíróság és Parlament közül ez utóbbi közvetíti az európaiak hangját, az állampolgárok érdekeinek legfőbb képviselője. Épp ez adja a jelentőségét a közelgő választásoknak, a minél szélesebb körű részvételnek. Az eddigi felmérések szerint azonban évek óta csökken a választásokon résztvevők száma. A 2013-ban készült Eurobarométer közvélemény kutatás a polgárok elégedettségének csökkenését is kimutatta. A válaszadó magyar polgárok 35 %-a értékeli pozitívan az EU-t, legfontosabb eredménynek a határok átjárhatóságát, a szabad tanulási és munkavállalási lehetőségeket és a tagállamok közötti békét tartják. A problémák között csak 6% tartja fontosnak a klíma változás és az energia kérdését és a jövőt az átlagnál borúlátóbban ítéljük meg. 2. DR. DIÓSSY LÁSZLÓ: AZ EURÓPAI UNIÓ KÖRNYEZETPOLITIKÁJA A globális közjavak (természet, éghajlat, ózonréteg stb.) megóvása nem csak a ma problémája, hanem a jövő generációkkal szembeni szolidaritás kérdése is. Az Unió környezetpolitikája ezért etikai, jóléti és gazdasági megfontolásokon alapszik. Sajnálatos, hogy ma még közülük általában a gazdaságiak a dominánsak. 4
5 Az alapelvek: Magas szintű védelem elve (legjobb gyakorlat) Elővigyázatosság (környezetkárosítás megelőzése) Megelőzés elve (környezeti hatásvizsgálat készítendő sajnos jelenleg csak a projektekre kötelező, a szakpolitikákra, tervekre, programokra nem) Szennyező fizet elve (bele kell érteni az externáliákat is) További alapelvek: szubszidiaritás, fenntartható fejlődés és a környezetvédelmi szempontok integrálása. A környezeti jogalkotás legfontosabb elemei: o Levegő: a légszennyezés megelőzése, megszüntetése a lehető legjobb technológia alkalmazásával o Természet: törvények a vándorló madarak, a vadon élő állatok, az élőhelyek (Natura 2000 területek) védelméről o Víz: törvények az ivóvíz, a fürdővizek minőségére, a talajvízvédelemre és a települési szennyvízkezelésre. o Hulladék: előírások a keletkezés megelőzésétől az újrahasznosításon át az ártalmatlanításig. A megvalósítás 1987 óta közösen elfogadott akció-programokon keresztültörténik. Az V. akcióprogram foglalkozott először a fenntartható fejlődéssel, alapja a Holland Nemzeti Környezetpolitikai Terv (NEPP) volt. A jelenlegi, VII. akcióprogram a közötti időszakra a Jólétbolygónk felélése nélkül célt tűzte ki, az ökoszisztéma, a gazdaság és az emberi jól-lét érdekeinek összeegyeztetésével 3. GYULAI IVÁN: AZ UNIÓ ESETE A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉSSEL A fenntartható fejlődés megvalósulásához két szempontnak kell érvényesülnie: társadalmi igazságosság (a hasznokból és terhekből való igazságos részesedés) és a környezeti megfelelőség (csak a megújuló képesség mértékéig használni környezetünket). Ma nem így működik az EU, a világ. A Lisszaboni Stratégia szerint az Uniónak a világ legversenyképesebb és legdinamikusabb tudásalapú gazdaságává kell válnia, amely képes a gazdasági növekedésre, több és jobb munkahelyet, erősebb társadalmi összetartást teremt, úgy, hogy a környezet állapota is javuljon A folyamat célja a fenntartható Európa. 5
6 A fenti célok mindezidáig nem teljesültek. A fenntartható fejlődési stratégiából nem jött létre: a környezetbarát közlekedés, az energia termékek adója 2002-ig, a fosszilis energia támogatásának megszüntetése, az externáliák beépítése az árakba, a közös agrárpolitikában az organikus termelés előtérbe helyezése. A 2020-ig megvalósítandó stratégia még ambiciózusabb: Tudásalapú, erőforrás hatékony, kis szénkibocsátású gazdaság, intelligens és fenntartható növekedéssel A megvalósulás akadályai: a tudás bölcsesség nélkül rombol az erőforrás hatékonyság által keletkező profitból újabb erőforrásigényes beruházás lesz csak akkor lenne fenntartható a gazdasági növekedés, ha a GDP növekedése mellett nem növekednének a környezeti terhek. Ehelyett ma ezeket a helyi hatásokat áthárítjuk, globálisan szétterheljük. Miközben az EU-ban csökken a belső fosszilis energia felhasználása, nő ennek a behozatala és a CO 2 kibocsátás változatlan. A GDP-vel együtt nő az energiaigényes és szennyező személy- és áruforgalom. a 2020-ra tervbe vett 10%-os megújuló üzemanyag használat megvalósíthatatlan, mert előállítása Európa mezőgazdasági területeinek majdnem felét igényelné. a világnépesség 7,7 %-át jelentő európai lakosság globális lábnyoma 16%. A különbséget átterheljük a világ más részeire (Kína, Oroszország, Dél-Amerika stb.) alapvető koncepcionális probléma: a mai gazdaság saját hatékonyságában érdekelt, de nem érdekelt a társadalmi hatékonyságban. A fenntartható társadalom a helyes értékek és helyes mérték megtalálása, annak belátása, hogy nem az anyagi növekedés termeli a jól-létet, hanem a jól-lét teszi lehetővé az anyagi jólétet. A Világ és Európa messze van még ettől a felismeréstől! 4. DR. ANDA ANGÉLA: A VILÁG HELYZETE A KLÍMAVÁLTOZÁS SZEMSZÖGÉBŐL, A LEGUTÓBBI IPCC JELENTÉS A Földi életnek megfelelő klímát a bolygónk légköre által okozott üvegházhatás biztosítja, e nélkül -18 fok lenne az átlaghőmérséklet. A 6
7 Napból sugárzó hő egy részét ezek a gázok (CO 2, vízgőz, metán stb) tartják vissza és mennyiségük a légkörben szabályozó szerepet tölt be. A Föld történetében lezajlott klímaváltozások után kialakult egyensúlyi helyzet tette-teszi lehetővé az emberi civilizáció létét. Ma már bebizonyosodott, hogy ezt az egyensúlyt nem csak a természetes változások, hanem az ipari forradalom óta az emberi tevékenység is jelentősen veszélyezteti. Míg 1750-ben a légköri CO 2 mennyisége 278 ppm volt, a legutóbbi IPCC jelentés szerint 2013-ban már 400 ppm. Az antropogén hatásokra emelkedő CO 2 kb. fele a mezőgazdaságból származik (esőerdők irtása, helytelen talajművelés), a metán mennyiségének növekedéséhez pedig a kérődzők járulnak hozzá. Az előrejelzések figyelmeztetőek. Ismert, hogy 1,5 fokos átlaghőmérséklet csökkenés kis jégkorszakot okozott a XIV-XVI században. Hasonlóan felborítja klímánkat az átlaghőmérséklet növekedése is, ami ma már 0,8 fok. Az előrejelzések bizonytalanok, de 2100-ra lehet 4,8 fok is, ami teljesen átírná a mai klimatikus viszonyokat. Az átlaghőmérséklet emelkedésével párhuzamosan a tengerek szintje is emelkedik. Ez a XX. század végére 20 cm volt és ha a folyamat nem változik, 2100-ra akár 93 cm is lehet, ami átrajzolná a világtérképet. Az ENSZ Doha-i klímakonferenciáján - felmérve a veszélyeket- úgy döntöttek, hogy 2020-ig 30%-al kell csökkenteni az üvegház gázok kibocsátását és párhuzamosan 30 %-al emelni a megújuló energiák használatát. Sajnálatos, hogy csak kevés állam kormánya tesz ez irányú intézkedéseket. II. TITANIC VAGY FŐNIX? UTAK A FENNTARTHATÓSÁG FELÉ 1. KRUPLA MARCELL: KESZTHELYI KÖRNYEZETVÉDELMI BERUHÁZÁSOK Keszthely, mint a Balaton Fővárosa nagy hangsúlyt fektet a környezet megóvására és a fenntartható fejlődésre. Az utóbbi 5 évben a város elindult ezen az úton. Megújult a belváros, ahol zaj- és légszennyezettség mentes gyalogos övezet jött létre. Fontosnak tartjuk a kerékpáros közlekedés elterjedését, ezért az önkormányzat új belvárosi kerékpárutat építtet. A projekt uniós forrásból kerül finanszírozásra, melynek eredményeként létrejön egy, a Hévíz- Keszthely közti kerékpárutat a Balatoni bringakörúttal összekötő, 2750 m hosszú új kerékpárút. 7
8 Kiemelt projekt a város életében a közvilágítási rendszer megújítása. Ennek keretében 2634 lámpatest kerül kicserélésre energiatakarékos LEDes technológiára, még 2014-ben. Ez a város közvilágítási hálózatának több mint 80%-ban történő megújítását jelenti. Éves fogyasztás a korszerűsítés után kw/h. Elérhető ÜHG csökkenés évente 330,26 t. Éves energiafogyasztás csökkenés kw/h, a megtakarítás 43% -ot jelent. A város a megújuló energiák felhasználása területén is nagy fejlesztésekbe kezdett. Az egyik ilyen beruházás egy biomassza kazán telepítése. A projekt révén zöld, megújuló energia felhasználásával hőenergiát állítunk elő, mely nagy részben képes kiváltani a távhőrendszer gáz tüzelésű erőművét. A biomassza kazán által termelt meleg víz látja el a Fodor u-i fűtőműhöz tartozó távhőrendszert. Ezzel párhuzamosan zajlik a távhőrendszer korszerűsítése is. A városi hálózat 22 %-a újul meg az I. ütemben, korszerű hőszigeteléssel. Megtörténik 5 db hőközpont energiatakarékos átalakítása is.. A másik, megújuló energiaforrást hasznosító projektünk keretében napelemeket telepítünk több önkormányzati épületre. A fejlesztés I. ütemében a Fejér György Városi Könyvtár és a Városi Edzőterem napelemekkel történő felszerelése történik meg. A napelem projekt révén a két épület villamos energia ellátását egész évben majdnem teljesen napelemek biztosítják. A projekt tovább folytatódik és a cél az, hogy az összes önkormányzati intézmény megújuló energiaforrással legyen ellátva. Valamennyi felsorolt fejlesztés %-os pályázati támogatásban részesül. Jövőbeni terveink megvalósításához fontos, hogy ezek a támogatási lehetőségek továbbra is rendelkezésre álljanak. 2. WIM MEULENKAMP: GYAKORLATI LÉPÉSEK A FENNTARTHATÓSÁG FELÉ Hof van Twente önkormányzata számára a fenntarthatóság az egyensúly megteremtését jelenti a gazdaság, a környezet és az emberek érdekei között. A cél: minden területen érvényesüljön a fenntarthatóság igénye. A megvalósításhoz, a jövőkép kialakításához megszólították a polgárokat, társadalmi csoportokat és véleményük, javaslataik alapján készült el az önkormányzat közötti időszakra szóló fenntarthatósági programja. Ennek fő célja, hogy a jelenlegi évi 60 millió eurós energiaköltség helyett a város 2035-re energetikailag önellátó legyen. Az önkormányzati épületeknél a határidő 2030, hogy példát mutassanak a lakosságnak, 8
9 vállalkozóknak. Ezt az ambiciózus célt a megújuló energiák használatára történő áttéréssel és energiatakarékossággal kívánják elérni. A helyi energiaellátási lehetőségekkel kapcsolatban ismét a közösség döntött: a szélenergia helyi alkalmazását nem támogatták, de a többi lehetőséget igen. Ennek alapján olyan döntés született, hogy napelemtelepeket létesítenek az egyes felhasználókhoz közel, oly módon, hogy elsősorban a közösség profitáljon belőle, ne csak az egyének. A megvalósításhoz önkormányzati támogatást kapnak. A döntés fő szempontja, hogy a beruházás milyen mértékben hasznos a közösségnek, a Földnek, a klímának és a gazdaságnak. Másik fontos energiaforrás a jelentős mezőgazdasági környezetből származó biomassza hasznosítása. Támogatják az egyedi hőszivattyús rendszerek létesítését is. Az energiatakarékosságot kommunikációs kampánnyal, okos energiafogyasztási mérők felszerelésével, illetve az egyes lakónegyedek között meghirdetett versennyel népszerűsítik, ahol a legkevesebbet fogyasztó közösség jutalmat, a legtöbbet fogyasztók pedig nagyobb figyelmet kapnak. A terv megvalósítása megkezdődött. Az önkormányzatnál ezentúl a fenntarthatósági programért felelős csoport és alpolgármester tevékenykedik. 62 épületüknél elkészült az energetikai átvilágítás, ezekből évente 2-3-at felújítanak úgy, hogy a redukált energiaszükségletet csak megújuló energiákkal biztosítják. A lakossággal továbbra is folyik a párbeszéd az intézkedések hatásainak, a klímatudatosság változásának nyomon követésére. 3. DR. TÓTH GERGELY: SZÉP ÚJ KÖZGAZDASÁGTAN A cikk hátteréül szolgáló kutatás a TÁMOP A/ Nemzeti Kiválóság Program című kiemelt projekt keretében zajlott (Új Közép-Európa Kiváló Kutatói Ösztöndíj magyar és külföldi oktató-kutatóknak a konvergencia régiókban). A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Gazdaságvallástól a gazdasági teológiáig A jelenlegi rendszer bajban van, ez már nem csak közegyetértés, hanem közhely. Már a csapból is fenntartható fejlődés folyik. Ám hogy a jelenlegi miért és hogyan fenntarthatatlan, arról a legkülönbözőbb nézetek terjengenek. Ebben a cikkben amellett érvelek, hogy a világ most is (mint már legalább négyszer-ötször a legutóbbi történelemben) gyökeres értékrendváltás előtt áll. A bajok oka pedig az önmagát túlélő értékrendhez való irracionális (avagy racionalizáló) ragaszkodásunk. Ezt az értékrendet a jelenlegi paradigmában, a 9
10 hatáskörét túllépő gazdaságossági logikában, az ökonomizmusban vélem megtalálni. Ez inkább tekinthető kvázi-vallásnak, mint tudománynak. Alternatívaként javaslatot teszek két új gazdaságfilozófiára, amely valójában csak egy, az erénygazdasági gyökerek miatt nem is annyira új, bár jelenlegi gondolkodásunkhoz képest igencsak újszerűen hathat Már egy köbcenti helyrebiccenti. tartják a szómáról, egy képzelt tökéletes társadalom képzelt kábítószeréről Aldous Huxley 1932-ben megjelent kultuszregényében, a Szép új világban. A fogyasztói igényeikben teljesen kiszolgált elit tagjait, az alfákat már embrionális korban arra kondicionálják, hogy fogyasszanak, utazzanak, s nem sokat rágódjanak filozofikus kérdéseken. Aki foltos, sosem módos. Mi mindig eldobjuk a régi ruhákat. Ha megunjuk el vele, így jutunk csak felfele. - Szeretek repülni, szeretek repülni, szeretek repülni. mormolják a gépek a gyárban készült csecsemőknek, akik ezen jelmondatok által gondolkodnak, s nem róluk. Ám az új világ kezdete nem a repülőgép feltalálása vagy más sorsunkat jobbító találmányé: Huxley képzelt civilizációja Jézus születése helyett a T- modell sorozatgyártásától indítja új időszámítását. Ennek megfelelően a régi keresztek felső részét praktikusan levágva T szimbólumokat tisztelnek, Ford napi ünnepségeket rendeznek a Világállam minden részén, közösségi énekekkel és szolidaritási tiszteletekkel megadva az ünnepnek, ami jár. S persze egymásnak - Elvégre mindenki mindenkihez tartozik, nem? Ez a mondat talán a globálkapitalizmus jelszava is lehetne, ahol helyi, személyes, emberi kapcsolatainkat lecseréljük távolsági, személytelen, gazdasági kapcsolatokra. Paradox módon tehát Huxley 1932-ben profetikusan karikírozott szép új világa éppen a ma kimúlóban lévő régi világgal mutat párhuzamot. Ezt összefoglalóan ökonomizmusnak nevezzük, s a cikkben új alternatívájának alapelveit próbáljuk vázolni. Bolygónk, s rajta mi emberek válságban vagyunk, ez immár közhely. Először az ökológiai válságjelenségek jöttek az 1960-as évektől, legutóbb pedig a gazdaságiak 2008-tól. A bajok okának egyre többen a kapzsiságot tartják. Néhányan odáig mennek, hogy összeesküvés elméletekben kezdenek hinni (egyes csoportok, pl. multik, bankok haszonéhes összeesküvése), mások egyenesen az emberi fajt tartják reménytelenül rombolónak. Sokan visszasírják a természeti népek, az ősmagyarság, vagy az animista vallások feltételezett természeti és társadalmi harmóniáját. A közös nevező leginkább az, hogy ez így rossz. Abban azonban, hogy a pénzt szüntessük meg, a bankokat, vagy egyenesen kevéssé bánkódjunk az 10
11 emberiség pl. James Lovelock által megjósolt kihalásáért / drasztikus visszafejlődéséért, abban a legkevésbé van egyetértés. A vita ideológiaivá fajult, jó példa erre, hogy az utca embere a három legfőbb fenntarthatósági probléma között említi a túlnépesedést, miközben a számok lassan pont az ellenkezőjét mutatják:...hivatkozva a vezető demográfusok elfogulatlan és széles körben elfogadott tudományos adataira és előrejelzéseire, mélységes aggodalmunkat fejezzük ki a közelgő világméretű elnéptelenedés veszélyeivel kapcsolatban.... Még az ENSZ konzervatív becslései szerint is az elkövetkező három évtizeden belül a teljes termékenységi arányszám az egész világon [TG: azaz Indiában, Kínában és Afrikában is] a reprodukciós szint alá süllyed. (Moszkvai Demográfiai Csúcsértekezlet Nyilatkozata, június 29-30) De mi a bajok oka? Sokszor a rendkívül bonyolult problémák is visszavezethetők egy fő okra, amely mintegy láncreakcióként idézi elő a többi bajt, egyfajta ördögi körbe, sőt lefelé tartó spirálba rántva a közösséget. Véleményem szerint nem a kapitalizmus eredeti alapeszméjével vagy a kamatos kamattal van a baj, inkább a helytelenül értelmezett gazdasági logika primátusával, amely már mintegy gazdaságvallásként kormányozza Nyugat és Kelet, Észak és Dél gondolkodását. A közgazdaságtan, más néven ökonómia, amely eredetileg (latin és ógörög) a háztartás javaival való ésszerű gazdálkodás jelentett, az utóbbi kb. 230 évben tudománnyá, később ideológiává és paradigmává, napjainkra pedig egyfajta kvázivallásos hitté merevedett, amelynek "szentháromsága" a növekedés-versenyképesség-hatékonyság. Ha ezeket a kifejezéseket halljuk, már nem gondolkozunk el, jó-e fokozni őket, s főleg mi az ára a versenyképesebb gazdaságnak (pl. nagyobb hajtás), hatékonyabb működésnek (pl. fokozott munkahatékonyság = több munkanélküli), vagy a profit növekedésének (kisebb gazdasági szereplők, hazai ipar tönkremenetele). A három elemet, ha nem is tudatosan, de hajlamosak vagyunk önmagában való és felsőbbrendű jónak, vallásos szóhasználatot követve bálványnak tekinteni. A közgazdaságnál súlyosbítja a helyzetet, hogy nem épül kimondott és az emberek többsége által elfogadott, azaz valódi axiómára. A közgazdász képzésben Adam Smith Nemzetek gazdaságságát szokták felhozni, mint ezen axióma kifejtését. Nevezetesen azét, hogy az ember alapvetően önérdekkövető lény, akit elsősorban saját gazdasági érdekei motiválnak. A 11
12 szakirodalom homo oeconomicusként utal erre. Adam Smith azonban sosem használta ezt a kifejezést, könyvének közhiedelem szerint erre utaló két idézetét több mint 400 oldal választja el egymástól a könyvben, egymásra utalást nem találunk. A közgazdászok és politikai bölcsellők között nem találunk olyat, aki meggyőzően leírta vagy feltárta volna a homo oeconomicus axiómáját, vagy empirikusan tesztelte volna annak érvényességét. A közgazdaságtan még elméleti tudományként is elég ingatag alapon áll, hiszen a profit- ill. az egyéni hasznosság mindenek feletti maximalizálása, s ezzel a nagyvállalat és a racionális fogyasztó eszménye meginog. De főleg meginog a rendszer legitimációs alapja, miszerint így viselkedve a társadalom hasznát növeljük. Mégis, a rendszer sokáig működött, korábban elérhetetlennek gondolt anyagi jólétet, s ezzel egészséget, békét, iskolázottságot hozva hatalmas embertömegeknek. Az utóbbi évtizedekben azonban egyre szaporodtak a kritikus hangok, s egyre több ember számára nyilvánvaló, hogy a gazdaság (i gondolkodás) expanziójára épülő rendszernek vannak vesztesei is tól pedig az ökonomizmus széles körben felismert kudarcáról beszélhetünk, aminek látványos jele a kapitalizmus zászlóshajóinak számító európai gazdaságok megingása. Az utilitárius közgazdaságtan elméletből kifejlődött ökonomizmus tehát végleg kvázi vallássá merevedett, amelyet szinte egyöntetűen követ a világ politikai és gazdasági elitje. Ha a cikk terjedelme megengedné, érdemes lenne szót ejteni vallási indíttatású közgazdasági iskolákról. Ám naivitás lenne azt gondolni, hogy a buddhista országokat buddhista közgazdaságtannal, az arab nemzeteket iszlám közgazdaságtannal, Európát és Amerikát pedig keresztény közgazdaságtannal kormányozzák. A szekularizáció ugyan különböző mértékű, ám a vallási, erkölcsi korlátok mindenütt messze vannak a kormányrúdtól: a vezető elit közös világvallása az ökonomizmus, a növekedés, versenyképesség, hatékonyság szentháromsága. Kevesen mondták ki ennek vallási jellegét, s még kevesebben hajlandóak bevallani maguknak, hogy vélekedésük inkább mítoszon és vakhiten, mint mérnöki számításon és racionális levezetésen alapul, ezért az ökonomizmust kvázi vallásnak tekinthetjük. 12
13 Illusztrációként megfogalmazható az ökonomizmus-vallás tízparancsolata és krédója is 1. illusztráció: A haszonökonómia tízparancsolata 1. parancs: Az ember önző 2. parancs: Költség/haszon 3. parancs: Munkamegosztás 4. parancs: Verseny 5. parancs: Erő, nagyság 6. parancs: Határtalan világ 7. parancs: Magabiztosság 8. parancs: Biztonság 9. parancs: Korlátok 10. parancs: Bizalom Az ember haszonmaximalizáló, önérdekkövető lény, viselkedj hát te is így, s mások ilyen motívumaira építsd viselkedésed! Mindig mérlegeld a két oldalt! Hiszen racionális lény vagy. Csökkentsd költségeidet, növeld hasznodat! Törekedj a mindig nagyobb profitra! A munkamegosztás segít, hogy ne csak alapszükségleteinket elégítsük ki, hanem luxusigényeinket is. Márpedig fogyasztani jó. Igyekezz legyőzni versenytársaidat, a versenyképesség fejleszti folyamatosan képességeidet. Így van ez a természetben is. A természetben a gyorsabban alkalmazkodó nyer. Alkalmazkodj hát te is gyorsan, pörögjél, növekedjél, legyél erős és nyertes. Sikeres! A piacoknak nincs határa, globális szinten kell gondolkodni. Egy piaci szereplő túl kicsi ahhoz, hogy kinője a rendszer határait. Légy biztos magadban! A rendszer régóta működik, sokan megjósolták a végét, de még egyiknek sem lett igaza. A szocializmus csúfos kudarcot vallott. Törekedj a tökéletes biztonságra, semmit ne bízz a véletlenre. Tervezz, ellenőrizz, javíts! Csökkentsd az emberi hibalehetőséget. Ne szegd meg a törvényeket ha nem muszáj (ld. 2. parancs) ne szennyezd a környezetet, légy etikus. CSR! A többit bízd a technikára, a piacra, a gazdasági fejlődésre! 13
14 2. illusztráció: A folyamatos fejlődés hiszekegye Hiszek a Fejlődésben, fenntarthatóban, a mindenható gazdasági növekedésben, áruk és szolgáltatások teremtőjében, fejlődők és fejlettek gazdagítójában. Hiszek a Versenyben, A fejlődés és a kiválasztódás egyetlen zálogában, amely az ősrobbanástól az evolúción keresztül elvezetett az ember megjelenéséig. Tudomány a tudománytól, paradigma a paradigmától, bálványimádás a hatáskörét túllépő tudománytól. Mindenki elhiszi, de senki sem bizonyította, a mémmel egylényegű, és minden gondolatunkat meghatározza. Értünk az emberekért lett, de ellenünk fordult, leszállott a pokolba, s embertelen pokollá tette a földet. Szellemi valóvá lett a felvilágosodás erejéből, Charles Darwintól, Jeremy Benthamtől és Adam Smithtől, és Szellemmé lett. (itt tartunk) 14
15 Az egydimenziós (anyagi növekedésre koncentráló) közgazdaságtani elméletet két lépésben vélem meghaladhatónak. Első lépésben a természettől tanulva alkothatunk olyan alapelveket majd programokat, amelyek nem hordozzák magukban a fenntarthatatlanság problémáját. Ezt bionómiának kereszteltük el. A bionómia az élet és az élővilág törvényeinek gondos tanulmányozásán alapuló új közgazdaságtani elmélet, amelynek célja az élet kiemelten az emberi közösségek szolgálata. Második lépésben azonban túl kell haladnunk a kézzel foghatón, a pozitivizmuson túllépve kell a magasabb rendű felé törekednünk, egységes célt vive a közgazdaságba. Ez a gazdaságteológia. A gazdaságteológia a morálökonómia iskolájába tartozó gazdaságfilozófia, amely az anyagiakat az Isten felé haladás, az emberi felemelkedés egy eszközének tekinti, s amely leginkább a világvallások, az alternatív közgazdasági iskolák és a fenntartható fejlődés tanaiból áll össze. 15
16 III. KONKLÚIZÓ A világ jelenlegi helyzete aggasztó. A klímaváltozás várható következményei, a fosszilis energiák végessége, a növekvő társadalmi egyenlőtlenségek, a pénz uralma a józan ész felett, a közös, okos döntések megvalósításának halogatása egyre bizonytalanabbá teszi az Európai Unio polgárainak, az egész emberiségnek élhető jövőjét. Változásokra van szükség, minél előbb, most! Minél szélesebb körben követnünk kell a megismert jó példákat, azzal a tudatossággal és elkötelezettséggel, ahogy azt Hof van Twentében teszik és ehhez az Uniónak a jelenleginél jóval komolyabb támogatást kell nyújtania. De ennél többre, paradigmaváltásra is szükség van. A világgazdaságot ma jellemző ökonomizmus, a mindenáron való anyagi haszonszerzés és növekedés helyett új gondolkodásra kell áttérnünk, amelynek célja egy valóban fenntartható erkölcsi-gazdasági rendszer felépítése, az emberi közösségek szolgálata. Ezen gondolatok és célok támogatását várjuk el megválasztott európai parlamenti képviselőinktől, az Európai Uniótól. 16
17 17
18 18
19 Képzőművészek: Areniello Mária, Bertine Bosch, Bert Meinen, Farkas Attila, Hester Piekartz van Binsbergen, Jankovics Gergő, Jaski Edit, Kodolányi István, Németh Klára, Oravecz Viktória, Péczeli Margit, Rob Piekartz van Binsbergen, Somogyi Zoltán, Szencz Lívia, Takács Ferdinánd 19
20 Kiadja a Keszthelyi Környezetvédő Egyesület Keszthely, 2014 Felelős 20 kiadó: Forstner Anna elnök
Bionómiától a gazdaságteológiáig
Bionómiától a gazdaságteológiáig Tóth Gergely Keszthely, 2013-10-03 Miért van szükség új közgazdaságtanra? 1. Gazdaságvallás 2. Alternatív közgazdaságtanok 3. Bionómia és gazdaságteológia 1 Mi az ökonómia?
A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében
EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan
Mitől (nem) fenntartható a fejlődés?
Mitől (nem) fenntartható a fejlődés? Globális gondok Válaszok és tévutak a XXI. század elején Gyulai Iván Ökológiai Intézet Melyek a problémák? Nincs elegendő erőforrás a gazdasági növekedés fenntartásához
A gazdasági hatékonyság érték-mátrixa
A gazdasági hatékonyság érték-mátrixa Fejes Ottó Antal OFM 2012 alapján [Továbbfejlesztett 2.3 verzió] max. 100 no cabrio! Túl sok vér? Dunbar - 149 alsó 30%! I. Alapvetés Átváltások Morálökonómia Haszonökonómia
Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. Környezetgazdaságtan. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek III. Környezetgazdaságtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Környezetvédelmi akcióprogramok az Európai Unióban (1-5. akcióprogramok)
- Fenntarthatósági szempontok érvényesítése a pályázatokban -
- Fenntarthatósági szempontok érvényesítése a pályázatokban - A leghátrányosabb helyzetű kistérségek fejlesztési és együttműködési kapacitásainak megerősítése ÁROP-1.1.5/C A Tokaji kistérség fejlesztési
Természet és társadalom: egy új viszony kezdete a klímaváltozás árnyékában
Természet és társadalom: egy új viszony kezdete a klímaváltozás árnyékában XI. Magyar Természetvédelmi Biológia Konferencia 2017. november 3. WWF Magyarország - Sipos Katalin Természet és társadalom A
Hazai intézkedések értékelése az energia és a klímapolitika kapcsolatrendszerében. Prof. Dr. Molnár Sándor Prof. Dr.
Hazai intézkedések értékelése az energia és a klímapolitika kapcsolatrendszerében Prof. Dr. Molnár Sándor Prof. Dr. Tánczos Katalin A magyar energia- és környezetpolitika összefüggései, új kihívásai MTA
Biológiai Sokféleség Egyezmény részes feleinek 10. konferenciája - beszámoló az eredményekről -
Biológiai Sokféleség Egyezmény részes feleinek 10. konferenciája - beszámoló az eredményekről - 2010. december 3. Országos Erdőfórum Baktay Borbála Vidékfejlesztési Minisztérium Biodiverzitás- és génmegőrzési
Hatásvizsgálati Konferencia Fenntartható fejlődés, környezeti és természeti hatások
Hatásvizsgálati Konferencia Fenntartható fejlődés, környezeti és természeti hatások? Bibók Zsuzsanna főosztályvezető-helyettes 2011. június 14. Tartalom Fenntartható fejlődés A környezetvédelem és alapelvei
Fenntarthatóságra nevelés. Saly Erika Budapest, október 9.
Fenntarthatóságra nevelés Saly Erika erika.saly@gmail.com Budapest, 2017. október 9. Helyzetkép Ha a világon mindenki átvenné az amerikai fogyasztók szokásait, további öt Földre lenne szükségünk. A népességnövekedés
A stratégiai célok közül egy tetszőlegesen kiválasztottnak a feldolgozása!
Biodiverzitás stratégia 2020 CÉLOK és ESZKÖZÖK Források: http://www.biodiv.hu/convention/f1117799202; http://ec.europa.eu/environment/nature/biodiversity/comm2006/2020.htm; FELADAT A stratégiai célok közül
Ajkai Mechatronikai és Járműipari Klaszter Energetikai Stratégiája 2011. február 28.
Ajkai Mechatronikai és Járműipari Klaszter Energetikai Stratégiája 2011. február 28. Nagy István épületenergetikai szakértő T: +36-20-9519904 info@adaptiv.eu A projekt az Európai Unió támogatásával, az
A természet láthatatlan szolgáltatásai ingyenesek, és gyakran magától értetődőnek tekintjük azokat pedig értékesek és veszélyeztetettek
TERMÉSZET ÉS BIODIVERZITÁS Miért fontos Önnek is? A biodiverzitás az élet biológiai sokféleségét jelenti. Ez jólétünk és gazdaságunk alapja Az élelem, a víz, a levegő, az egészség, a talaj termőképessége
Marton Miklós, FM Környezetfejlesztési Főosztály
Marton Miklós, FM Környezetfejlesztési Főosztály 1. Éghajlat üvegházgázok kibocsátása - 1 Az üvegház-gázok kibocsátásának változása az EEA országaiban 1990 és 2012 között 1. Éghajlat üvegházgázok kibocsátása
Fenntartható fejlődés és fenntartható gazdasági növekedés. Gyulai Iván 2013. november 20. Budapest
Fenntartható fejlődés és fenntartható gazdasági növekedés Gyulai Iván 2013. november 20. Budapest A fenntartható fejlődés mítosza A jelen szükségleteinek kielégítése a jövő sérelme nélkül. A jelen szükségleteinek
A globalizáció fogalma
Globális problémák A globalizáció fogalma átfogó problémák tudománya, amely az EGÉSZ emberiséget új j módon, tendenciájukban egyenesen egzisztenciálisan is érintik. Területei: például az ökológiai problematika,,
Magyarország Energia Jövőképe
Magyarország Energia Jövőképe Tóth Tamás főosztályvezető Közgazdasági Főosztály Magyar Energia Hivatal totht@eh.gov.hu ESPAN Pannon Energia Stratégia záró-konferencia Győr, 2013. február 21. Tartalom A
A hazai beszállító ipar esélyeinek javítása innovációval a megújuló energiatermelés területén
A hazai beszállító ipar esélyeinek javítása innovációval a megújuló energiatermelés területén Lontay Zoltán irodavezető, GEA EGI Zrt. KÖZÖS CÉL: A VALÓDI INNOVÁCIÓ Direct-Line Kft., Dunaharszti, 2011.
ALTERNATÍV V ENERGIÁK
ALTERNATÍV V ENERGIÁK HASZNOSÍTÁSÁNAK NAK LEHETŐSÉGEI AZ ÖNKORMÁNYZATI NYZATI SZFÉRÁBAN ZÖLD ENERGIA KONFERENCIA 2011-10 10-26. Juhász János J villamosmérn rnök CÉGÜNK TEVÉKENYS KENYSÉGI KÖREK Alternatív
Az enhome komplex energetikai megoldásai. Pénz, de honnan? Zalaegerszeg, 2015 október 1.
Az enhome komplex energetikai megoldásai Pénz, de honnan? Zalaegerszeg, 2015 október 1. Az energiaszolgáltatás jövőbeli iránya: decentralizált energia (DE) megoldások Hagyományos, központosított energiatermelés
A helyi ellátási rendszerek értékelése nem-növekedési keretben Egy lehetséges szempontrendszer
A helyi ellátási rendszerek értékelése nem-növekedési keretben Egy lehetséges szempontrendszer DOMBI Judit PhD-hallgató Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar Közgazdaságtani Doktori Iskola Magyar
ENERGETIKAI BEAVATKOZÁSOK A HATÉKONYSÁG ÉRDEKÉBEN SZABÓ VALÉRIA
ENERGETIKAI BEAVATKOZÁSOK A HATÉKONYSÁG ÉRDEKÉBEN SZABÓ VALÉRIA TARTALOM I. HAZAI PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 1. KEHOP, GINOP 2014-2020 2. Pályázatok előkészítése II. ENERGIA HATÉKONY VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉS LEHETŐSÉGEK
Az EU környezetpolitikája. tárgyalt témák: A knyvd helye az EU-ban
Az EU környezetpolitikája tárgyalt témák: a knyvédelem helye az EU-ban környezetvédelmi akcióprogramok jogszabályok, direktívák finanszírozás néhány speciális terület: energiapolitika és klímaváltozás
Tervezzük együtt a jövőt!
Tervezzük együtt a jövőt! gondolkodj globálisan - cselekedj lokálisan CÉLOK jövedelemforrások, munkahelyek biztosítása az egymásra épülő zöld gazdaság hálózati keretein belül, megújuló energiaforrásokra
Klímapolitika és a megújuló energia használata Magyarországon
Klímapolitika és a megújuló energia használata Magyarországon Dióssy László Szakállamtitkár, c. egyetemi docens Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Enterprise Europe Network Nemzetközi Üzletember
Energiamenedzsment ISO 50001. A SURVIVE ENVIRO Nonprofit Kft. környezetmenedzsment rendszerekről szóló tájékoztatója
Energiamenedzsment ISO 50001 A SURVIVE ENVIRO Nonprofit Kft. környezetmenedzsment rendszerekről szóló tájékoztatója Hogyan bizonyítható egy vállalat környezettudatossága vásárlói felé? Az egész vállalatra,
FENNTARTHATÓSÁG????????????????????????????????
FENNTARTHATÓSÁG???????????????????????????????? Fenntartható fejlődés Olyan fejlődés, amely kielégíti a jelen generáció szükségleteit anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő generációk esélyeit arra, hogy
Távhőszolgáltatás és fogyasztóközeli megújuló energiaforrások
szolgáltatás és fogyasztóközeli megújuló energiaforrások Pécs, 2010. szeptember 14. Győri Csaba műszaki igazgatóhelyettes Németh András üzemviteli mérnök helyett/mellett megújuló energia Megújuló Energia
A KÖRNYEZETVÉDELMI JOBSZABÁLYOK ÉRVÉNYESÍTÉSE Miért fontos Önnek is? A környezetre leselkedő veszélyek nem szűnnek meg az országhatároknál
A KÖRNYEZETVÉDELMI JOBSZABÁLYOK ÉRVÉNYESÍTÉSE Miért fontos Önnek is? A környezetre leselkedő veszélyek nem szűnnek meg az országhatároknál Ezért az uniós tagállamok megállapodtak abban, hogy intézkedéseket
SZIJÁRTÓ ÁGNES DRS PROJEKTFINANSZÍROZÁSI KONFERENCIA NOVEMBER 12. BUDAPEST
SZIJÁRTÓ ÁGNES DRS PROJEKTFINANSZÍROZÁSI KONFERENCIA 2018. NOVEMBER 12. BUDAPEST ELŐADÁS TARTALMA I. MI A LIFE PROGRAM? II. KIK ÉS HOGYAN PÁLYÁZHATNAK? III. MILYEN PROJEKTTÉMÁKRA LEHET PÁLYÁZNI? IV. MI
A fenntartható fejlődés megjelenése az ÚMFT végrehajtása során Tóth Tamás Koordinációs Irányító Hatóság Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2009. szeptember 30. Fenntartható fejlődés A fenntarthatóság célja
ENERGIA Nemcsak jelenünk, de jövőnk is! Energiahatékonyságról mindenkinek
ENERGIA Nemcsak jelenünk, de jövőnk is! Energiahatékonyságról mindenkinek Dr. Boross Norbert Kommunikációs igazgató ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport Miért van szükség az energiahatékonyságra? Minden változáshoz,
Megelőzés központú környezetvédelem: energia és anyaghatékonyság, fenntarthatóság, tisztább termelés
Őri István GREENFLOW CORPORATION Zrt. Megelőzés központú környezetvédelem: energia és anyaghatékonyság, fenntarthatóság, tisztább termelés Fenntarthatóság-fenntartható fejlődés Megelőzés-prevenció Tisztább
PROF. DR. FÖLDESI PÉTER
A Széchenyi István Egyetem szerepe a járműiparhoz kapcsolódó oktatásban, valamint kutatás és fejlesztésben PROF. DR. FÖLDESI PÉTER MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA 2014. JANUÁR 31. Nemzetközi kitekintés Globalizáció
Környezet AZ EURÓPAI SZOCIALISTÁK PÁRTJÁNAK PARLAMENTI FRAKCIÓJA
Környezet AZ EURÓPAI SZOCIALISTÁK PÁRTJÁNAK PARLAMENTI FRAKCIÓJA Minden európai elismeri, hogy a környezet nem megosztható és alapvető fontosságú kötelezettségünk, hogy megvédjük. Az Európai Unió Jó környezetet
A ZÖLD GAZDASÁG ERŐSÍTÉSE A HOSSZÚTÁVON FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS BIZTOSÍTÁSA ÉRDEKÉBEN
A ZÖLD GAZDASÁG ERŐSÍTÉSE A HOSSZÚTÁVON FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS BIZTOSÍTÁSA ÉRDEKÉBEN Balassagyarmat, 2013.május 09. Mizik András erdőmérnök Ipoly Erdő Zrt. Miért Zöldgazdaság? A Zöldgazdaság alapelvei:
AZ ENERGIAUNIÓRA VONATKOZÓ CSOMAG MELLÉKLET AZ ENERGIAUNIÓ ÜTEMTERVE. a következőhöz:
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.2.25. COM(2015) 80 final ANNEX 1 AZ ENERGIAUNIÓRA VONATKOZÓ CSOMAG MELLÉKLET AZ ENERGIAUNIÓ ÜTEMTERVE a következőhöz: A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A
Villamos hálózati csatlakozás lehetőségei itthon, és az EU-ban
Villamos hálózati csatlakozás lehetőségei itthon, és az EU-ban Molnár Ágnes Mannvit Budapest Regionális Workshop Climate Action and renewable package Az Európai Parlament 2009-ben elfogadta a megújuló
Hulladékok szerepe az energiatermelésben; mintaprojekt kezdeményezése a Kárpát-medencében
Hulladékok szerepe az energiatermelésben; mintaprojekt kezdeményezése a Kárpát-medencében 2012.09.20. A legnagyobb mennyiségű égetésre alkalmas anyagot a Mechanika-i Biológia-i Hulladék tartalmazza (rövidítve
Varga Attila. E-mail: varga.attila@ofi.hu
Az ökoiskolaság, a környezeti nevelés helye a megújult tartalmi szabályozásban - Nemzeti alaptanterv és kerettantervek Varga Attila Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet E-mail: varga.attila@ofi.hu Nemzetközi
Uniós szintű fellépések Hosszú- és középtávú tervek. Dr. Baranyai Gábor Külügyminisztérium
Uniós szintű fellépések Hosszú- és középtávú tervek Dr. Baranyai Gábor Külügyminisztérium A kibocsátás csökkentés globális feladat A világ átlaghőmérséklet-növekedésének 2 C fok alatt tartása nemzetközileg
Jelen projekt célja Karácsond Község egyes közintézményeinek energetikai célú korszerűsítése.
Vezetői összefoglaló Jelen projekt célja Karácsond Község egyes közintézményeinek energetikai célú korszerűsítése. A következő oldalakon vázlatosan összefoglaljuk a projektet érintő főbb jellemzőket és
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 13.12.2005 COM(2005) 658 végleges A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK A fenntartható fejlődés stratégiájának felülvizsgálatáról Cselekvési
A fenntarthatóság pedagógiájának nemzetközi helyzete. Varga Attila
A fenntarthatóság pedagógiájának nemzetközi helyzete Varga Attila varga.attila@ofi.hu Fenntartható Fejlődési Célok Az ENSZ 193 tagállama 2015. augusztus 2-án megállapodott a Fenntartható Fejlődési Célokban.
Jövőkereső. Mi köti össze a szociális, gazdasági és környezeti kérdéseket? Milyenek a kilátásaink? Nem minden az aminek látszik.
Jövőkereső. Mi köti össze a szociális, gazdasági és környezeti kérdéseket? Milyenek a kilátásaink? Nem minden az aminek látszik. Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács www.nfft.hu Mit látunk a jelenségek
G L O B A L W A R M I N
G L O B A L W A R M I N Az üvegházhatás és a globális felmelegedés Az utóbbi kétszáz évben a légkör egyre többet szenved az emberi tevékenység okozta zavaró következményektől. Az utóbbi évtizedek fő változása
Ajkai Mechatronikai és Járműipari Klaszter Energetikai Stratégiája 2010. December 8.
Ajkai Mechatronikai és Járműipari Klaszter Energetikai Stratégiája 2010. December 8. Nagy István épületenergetikai szakértő T: +36-20-9519904 info@adaptiv.eu A projekt az Európai Unió támogatásával, az
Közösségi energia miért, hogyan? Rövid bemutató, 2014. tavasz
Közösségi energia miért, hogyan? Rövid bemutató, 2014. tavasz Közösségi energia: környezeti igazságosság és energia demokrácia 1. Lakosok bevonásával fut a program (pl. állampolgári ill. közösségi tulajdon)
Lisszaboni stratégia és a vállalati versenyképesség
Lisszaboni stratégia és a vállalati versenyképesség 46. Közgazdász-vándorgyűlés Czakó Erzsébet Eger, 2008. június 27. 1/17 Témakörök 1. Versenyképesség az EU szintjén 2. A Lisszaboni Stratégia és metamorfózisai
A XXI. SZÁZAD URBANISZTIKAI KIHÍVÁSAI ACZÉL GÁBOR A MUT ELNÖKE
A XXI. SZÁZAD URBANISZTIKAI KIHÍVÁSAI ACZÉL GÁBOR A MUT ELNÖKE FENNTARTHATÓ FEJL DÉS SZINERGIA KLÍMAVÁLTOZÁS KREATÍV VÁROS ÉLHET VÁROS EURÓPAI TUDÁSHÁLÓZAT GLOBALIZÁCIÓ INFORMATIKAI FORRADALOM GLOBÁLIS
MEHI Szakmai Konferencia: Energiahatékonyságot EU-s forrásokból: Energiahatékonyság, Klímacélok, Energiabiztonság Október 28.
MEHI Szakmai Konferencia: Energiahatékonyságot EU-s forrásokból: Energiahatékonyság, Klímacélok, Energiabiztonság 2014. Október 28. Budapest Az EU integrált európai klíma és energia politika fő célkitűzései
Őri István vezérigazgató Green Capital Zrt. 2010. május 6.
Őri István vezérigazgató Green Capital Zrt. 2010. május 6. A tanulmány az NFGM megbízásából készült Miért? (NFFT Jövőkereső) Mindezekre tekintettel halaszthatatlan, hogy a magyar társadalom körében széleskörű
A napenergia hasznosítás támogatásának helyzete és fejlesztési tervei Magyarországon. 2009. Március 16. Rajnai Attila Ügyvezetı igazgató
A napenergia hasznosítás támogatásának helyzete és fejlesztési tervei Magyarországon 2009. Március 16. Rajnai Attila Ügyvezetı igazgató Energia Központ Nonprofit Kft. bemutatása Megnevezés : Energia Központ
A tanyás térségekben elérhető megújuló energiaforrások
A tanyás térségekben elérhető megújuló energiaforrások Romvári Róbert tervezési referens Magyar Tanyákért Programiroda NAKVI Tanyavilág 2020 Szentkirály, 2015. 03. 11. Amiről szó lesz 1. Megújuló energiaforrások
Környezetvédelem (KM002_1)
(KM002_1) 11. Fenntartható erőforrásgazdálkodás és fejlődés 2007/2008-as tanév I. félév Dr. Zseni Anikó egyetemi docens SZE, MTK, BGÉKI, Környezetmérnöki Tanszék Fenntartható fejlődés a fenntartható fejlődés
A Natura 2000 hálózat jelene, és szerepe az EU 2020-ig szóló biológiai sokféleség stratégiájában
A Natura 2000 hálózat jelene, és szerepe az EU 2020-ig szóló biológiai sokféleség stratégiájában Demeter András, tanácsadó Európai Bizottság Környezetvédelmi Főigazgatóság, Brüsszel A biológiai sokféleség
A palagáz-kitermelés helyzete és szerepe a világ jövőbeni földgázellátásában. Jó szerencsét!
A palagáz-kitermelés helyzete és szerepe a világ jövőbeni földgázellátásában Jó szerencsét! Holoda Attila ügyvezető igazgató Budapesti Olajosok Hagyományápoló Köre Budapest, 2014. február 28. A palagáz
Fejezet. Hogyan gondolkodnak a közgazdászok? Elmélet, modellalkotás, empirikus tesztelés, alkalmazások
Fejezet 2 Hogyan gondolkodnak a közgazdászok? Elmélet, modellalkotás, empirikus tesztelés, alkalmazások Terminológia Átváltás, alternatív költség, határ-, racionalitás, ösztönző, jószág, infláció, költség,
A Magyar Telekom fenntarthatósági stratégiájának (2011-2015) első évi eredményei
A Magyar Telekom fenntarthatósági stratégiájának (2011-2015) első évi eredményei XIII. Fenntarthatósági Kerekasztal-beszélgetés Szomolányi Katalin Vállalati Fenntarthatósági Központ 2012.06.01. 1 Arthur
Energetikai beruházások jelentősége Európában dilemmák és trendek
Energetikai beruházások jelentősége Európában dilemmák és trendek Gerőházi Éva - Hegedüs József - Szemző Hanna Városkutatás Kft VÁROSKUTATÁS KFT 1 Az előadás szerkezete Az energiahatékonyság kérdésköre
Globális kihívások a XXI. század elején. Gyulai Iván 2012.
Globális kihívások a XXI. század elején Gyulai Iván 2012. Melyek a problémák? Társadalmi igazságtalanság, növekvő konfliktusok, fokozódó szegénység Erkölcsi hanyatlás A környezet degradációja, az erőforrások
A tanyás térségekben elérhető megújuló energiaforrások
A tanyás térségekben elérhető megújuló energiaforrások Romvári Róbert tervezési referens Magyar Tanyákért Programiroda NAKVI Tanyák és aprófalvak Magyarországon Budapest, 2014. 12. 16. Amiről szó lesz
Természetes környezet. A bioszféra a Föld azon része, ahol van élet és biológiai folyamatok mennek végbe: kőzetburok vízburok levegőburok
Természetes környezet A bioszféra a Föld azon része, ahol van élet és biológiai folyamatok mennek végbe: kőzetburok vízburok levegőburok 1 Környezet természetes (erdő, mező) és művi elemekből (város, utak)
Az Öko-völgy Program szerepe a fenntartható nemzeti kultúra kialakításában
Az Öko-völgy Program szerepe a fenntartható nemzeti kultúra kialakításában Sölétormos Jenő (Gaura Sakti das) Krisna-völgy elnöke Definíciók A fenntartható fejlődés olyan fejlődés, amely kielégíti a jelen
A szén-dioxid mentes város megteremtése Koppenhága példáján. Nagy András VÁTI Nonprofit Kft.
A szén-dioxid mentes város megteremtése Koppenhága példáján Nagy András VÁTI Nonprofit Kft. Szén-dioxid semlegesség A vízió: 2025-ben Koppenhága lesz az első szén-dioxidsemleges főváros a világon. az összes
Terminológia. Átváltás, alternatív költség, határ-, racionalitás, ösztönző, jószág, infláció, költség, kereslet, kínálat, piac, munkanélküliség
Hogyan gondolkodnak a közgazdászok? Elmélet, modellalkotás, empirikus tesztelés, alkalmazások Fejezet Terminológia Átváltás, alternatív költség, határ-, racionalitás, ösztönző, jószág, infláció, költség,
A foglalkoztatás növekedés ökológiai hatásai
A foglalkoztatás növekedés ökológiai hatásai Környezeti terhelések Természeti erıforrások felhasználása Tér (természetes élıhelyek) felhasználása Környezetbe történı kibocsátások A környezet állapotát
AZ EURÓPAI PARLAMENTI KÉPVISELŐK TÁMOGATÁSÁRA
AZ EURÓPAI PARLAMENTI KÉPVISELŐK TÁMOGATÁSÁRA 3 / ALACSONY SZÉNKIBOCSÁTÁSÚ JÖVŐ VALÓRA VÁLTÁSA Európa kötelezettséget vállalt arra, hogy a globális hőmérsékletemelkedést 2 C alá szorítja. Az előrejelzések
Hogyan gondolkodnak a közgazdászok? Elmélet, modellalkotás, empirikus tesztelés, alkalmazások
Fejezet 2 Hogyan gondolkodnak a közgazdászok? Elmélet, modellalkotás, empirikus tesztelés, alkalmazások Terminológia Átváltás, alternatív költség, határ-, racionalitás, ösztönző, jószág, infláció, költség,
ELSŐ HÍRLEVÉL NOVEMBER 2016 PARTNEREK WWW.INTERREGEUROPE.EU/SYMBI Kedves Olvasó! amelyek az ipari szimbiózis és a körkörös gazdaság népszerűsítését és elterjesztését célozzák meg. A projektben hét ország
Frank-Elektro Kft. BEMUTATKOZÓ ANYAG
Frank-Elektro Kft. 5440 Kunszentmárton Zrínyi u. 42. Telefon: 56/560-040, 30/970-5749 frankelektro.kft@gmail.com BEMUTATKOZÓ ANYAG Frank-Elektro Kft. telephely korszerűsítése, építési munkái. A Frank-Elektro
2010. MEGÚJULÓ ENERGIA ALAPÚ TÉRSÉGFEJLESZTÉS 2010.02.17.
2010. MEGÚJULÓ ENERGIA ALAPÚ TÉRSÉGFEJLESZTÉS 2010.02.17. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném Önöket értesíteni az alábbi pályázati lehetőségről. Amennyiben a megküldött pályázati anyag illeszkedik az Önök
Energiahatékonysági Beruházások Önkormányzatoknál Harmadikfeles finanszírozás - ESCO-k Magyarországon. Műhelymunka
Energiahatékonysági Beruházások Önkormányzatoknál Harmadikfeles finanszírozás - ESCO-k Magyarországon Műhelymunka A SEAP finanszírozási lehetőségei: Fókuszban a megtakarítás-alapú energiaszolgáltatási
a nemzeti vagyon jelentıs
A hazai geotermális kultúra a nemzeti vagyon jelentıs eleme VI. Nemzetközi Geotermikus Konferencia Bencsik János Korszakváltás küszöbén állunk A globális és helyi szinten jelentkezı pénzügyi és gazdasági
Körforgásos gazdaság: mi ez és hova szeretnénk eljutni? Kriza Máté kuratóriumi elnök Körforgásos Gazdaságért Alapítvány
Körforgásos gazdaság: mi ez és hova szeretnénk eljutni? Kriza Máté kuratóriumi elnök Körforgásos Gazdaságért Alapítvány Körforgásos Gazdaságért Alapítvány 2014 elején jött létre magánkezdeményezésre Elsődleges
KÖRNYEZETTUDOMÁNY ALAPJAI
KÖRNYEZETTUDOMÁNY ALAPJAI FIZIKA ALAPSZAKOS HALLGATÓKNAK SZÓLÓ ELŐADÁS VÁZLATA I. Bevezetés: a környezettudomány tárgya, a fizikai vonatkozások II. A globális ökológia fő kérdései III.Sugárzások környezetünkben,
Klíma téma. Gyermek (pályázó) neve:... Gyermek életkora:... Gyermek iskolája, osztálya:... Szülő vagy pedagógus címe:...
Klíma téma A Richter Gedeon Nyrt. és a Wekerlei Kultúrház és Könyvtár természettudományi pályázatnak 1. fordulós feladatsora (7 osztályos tanulók részére) A leadási határidő: 2017. október 20. A kitöltött
A MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOK a hazai felsőoktatásban (európai kitekintéssel)
Nap- és szélenergia kutatás és oktatás OMSZ 2014. május 29. A MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOK a hazai felsőoktatásban (európai kitekintéssel) Ütőné dr. Visi Judit Kaknics-Kiss Barbara Kovács Enikő Miről lesz
Az Energia[Forradalom] Magyarországon
Az Energia[Forradalom] Magyarországon Stoll É. Barbara Klíma és energia kampányfelelős Magyarország barbara.stoll@greenpeace.hu Láncreakció, Pécs, 2011. november 25. Áttekintés: Pár szó a Greenpeace-ről
A fenntartható fejlődés globális kihívásai
A fenntartható fejlődés globális kihívásai Társadalmi igazságtalanság, növekvő konfliktusok, fokozódó szegénység Erkölcsi hanyatlás A környezet degradációja, az erőforrások szűkössége a növekedés fenntartásához
Megnyitó. Markó Csaba. KvVM Környezetgazdasági Főosztály
Megnyitó Markó Csaba KvVM Környezetgazdasági Főosztály Biogáz szerves trágyából és települési szilárd hulladékból IMSYS 2007. szeptember 5. Budapest Biogáz - megújuló energia Mi kell ahhoz, hogy a megújuló
Pályázati lehetőségek vállalkozások számára a KEOP keretein belül
Pályázati lehetőségek vállalkozások számára a KEOP keretein belül 2010. február1. KEOP-2009-4.2.0/A: Helyi hő és hűtési igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal A konstrukció ösztönözni és támogatni
KÉNYSZER VAGY LEHETŐSÉG?
KÉNYSZER VAGY LEHETŐSÉG? Energiatudatos építészet, megvalósult projektek. Kormos Gyula Építész, épületenergetikai szakértő A globális átlaghőmérséklet alakulása 1860 és 2000 között Forrás: Harnos Zs; Gaál
3. Ökoszisztéma szolgáltatások
3. Ökoszisztéma szolgáltatások Általános ökológia EA 2013 Kalapos Tibor Ökoszisztéma szolgáltatások (ecosystem services) - az ökológiai rendszerek az emberiség számára számtalan nélkülözhetetlen szolgáltatásokat
A vállalatok fenntartható működésének kulcsa
A vállalatok fenntartható működésének kulcsa Budapest, 2018.02.28. EOQ MNB Hat Szigma, Lean és Statisztika Szakbizottság Előadó: Nagy Tamás A kutatás az Európai Unió és Magyarország támogatásával a TÁMOP
Átalakuló energiapiac
Energiapolitikánk főbb alapvetései ügyvezető GKI Energiakutató és Tanácsadó Kft. Átalakuló energiapiac Napi Gazdaság Konferencia Budapest, December 1. Az előadásban érintett témák 1., Kell-e új energiapolitika?
Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc
Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Fenntartható mezőgazdálkodás. 98.lecke Hosszú távon működőképes, fenntartható
Prof. Dr. Krómer István. Óbudai Egyetem
Környezetbarát energia technológiák fejlődési kilátásai Óbudai Egyetem 1 Bevezetés Az emberiség hosszú távú kihívásaira a környezetbarát technológiák fejlődése adhat megoldást: A CO 2 kibocsátás csökkentésével,
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, szeptember 27. (OR. en)
Conseil UE Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. szeptember 27. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0184 (NLE) 12256/16 LIMITE JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: PUBLIC CLIMA 111 ENV
Zöldenergia Konferencia. Dr. Lenner Áron Márk Nemzetgazdasági Minisztérium Iparstratégiai Főosztály főosztályvezető Budapest, 2012.
Zöldenergia Konferencia Dr. Lenner Áron Márk Nemzetgazdasági Minisztérium Iparstratégiai Főosztály főosztályvezető Budapest, 2012. június 14 A zöldenergia szerepe a hazai energiatermelés és felhasználás
Mezőtúron a fenntartható fejlődésért! - KEOP 6.1.0/B11 2011-0151 Rendhagyó interaktív tanórák óravázlata
Mezőtúron a fenntartható fejlődésért! - KEOP 6.1.0/B11 2011-0151 Rendhagyó interaktív tanórák óravázlata Interaktív tanórák a bevont oktatási intézményekben. 1. óra Az első óra elsősorban a figyelem felkeltését
Megújuló energia, megtérülő befektetés
Megújuló energia, megtérülő befektetés A megújuló energiaforrás fogalma Olyan energiaforrás, amely természeti folyamatok során folyamatosan rendelkezésre áll, vagy újratermelődik (napenergia, szélenergia,
A MAVIR ZRt. Intelligens Hálózati Mintaprojektje. Lengyel András MAVIR ZRt szeptember 6.
A MAVIR ZRt. Intelligens Hálózati Mintaprojektje Lengyel András MAVIR ZRt. Az okos hálózatok kiépítése sokrétűen támogatja a Nemzeti Energiastratégia célkitűzéseit A Nemzeti Energiastratégia pillérei Az
Passzívházak, autonóm települések. Ertsey Attila
Passzívházak, autonóm települések Ertsey Attila TOSICS IVÁN - VÁROSKUTATÁS KFT. Fenntartható védekezés a klímaváltozás ellen CO 2 emisszió kiváltása: energiatakarékosság átállás megújuló energiaforrásokra,
A környezetvédelmi felelősségtudat kialakulása a társadalomban és a fenntartható fejlődés Kerényi Attila
A környezetvédelmi felelősségtudat kialakulása a társadalomban és a fenntartható fejlődés Kerényi Attila Debreceni Egyetem, Tájvédelmi és Környezetföldrajzi Tanszék Cím: 4010 Debrecen, Pf. 9., Tel: (52)
13. MELLearN Lifelong Learning Konferencia Budapest, BGE Orosz Beáta
13. MELLearN Lifelong Learning Konferencia Budapest, BGE 2017. 04. 21. Orosz Beáta Társadalmi egyenlőtlenségek Információs társadalom Erőteljes hallgatói expanzió a felsőoktatás presztízsének növekedése
Az ENERGIA. FMKIK Energia Klub: Az élhető holnapért. Mi a közeljövő legnagyobb kihívása? Nagy István klub elnöke istvan.nagy@adaptiv.
FMKIK Energia Klub: Az élhető holnapért Mi a közeljövő legnagyobb kihívása? Az ENERGIA 2011. április 14. Nagy István klub elnöke istvan.nagy@adaptiv.eu Tartalom: 1. Miért alakult? 2. Kik a tagjai? 3. Hogyan
Egy építőipari vállalkozás harca a fenntartható épületekért. VELUX Magyarország Kft./2010.11.03.
Egy építőipari vállalkozás harca a fenntartható épületekért 1 VELUX Magyarország Kft./2010.11.03. 1 Fenntarthatóság építés építészet fejlődés közösség épület termékek fogyasztás FENNTARTHATÓ életmód VELUX
LIFE Az éghajlatváltozás mérséklése LIFE - Climate Change Mitigation
LIFE Az éghajlatváltozás mérséklése LIFE - Climate Change Mitigation Dr. Toldi Ottó K+F tanácsadó, klímapolitikai referens Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Klímapolitikai Főosztály I. LIFE Klímapolitikai