Ördög Nóra Eszter testnevelő tanár
|
|
- Ottó Molnár
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 V. évfolyam 3. szám
2
3 A TÁMOP A-14/ számú Komplex intézményi mozgásprogramok és kapcsolódó egészségfejlesztési alprogramok megvalósítása az általános iskolákban, többcélú intézményekben valamint szabadidős közösségi mozgásprogramok és kapcsolódó egészségfejlesztési alprogramok megvalósítása az iskolán kívüli szereplők bevonásával című pályázatunk (röviden: TIE) keretén belül nagyon sok sporteszköz érkezett intézményünkbe. Többek között mászófalat is kaptunk. Iskolánkban január 20-án szerelték fel és adták át hivatalosan a boulderező mászófalat, melyet nagy örömmel próbáltak ki az elmúlt hetekben testnevelés órákon kicsik és nagyok egyaránt. A boulder angol szó és kőtömböt, szikladarabot jelent. A boulderezés biztonságos magasságban, kötél, speciális felszerelés nélkül történő mászás, így még szabadabb a mozgás élménye. Sokunk emlékszik még, hogy gyermekkorunkban mennyire jó volt fára mászni vagy kisebb sziklákra felkapaszkodni. Itt is nagyon hasonló az élmény. Játékosság van benne, erő, dinamizmus és koordináció. Minden izmot megmozgat, ezért edzi az egész testet. Ugyanakkor a komplex mozdulatsorok megtanulásával fejlődik az egyensúly és a koordinációs képesség is. A boulderezés egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Ördög Nóra Eszter testnevelő tanár
4 2016. január 22. A Magyar Kultúra Napja alkalmából iskolánk ebben a tanévben is csatlakozott az" Együtt Szaval a Nemzet" programhoz. A nyolcadik osztályos tanulók Kölcsey Ferenc Himnusz című költeményének első versszakát és Petőfi Sándor Nemzeti dal című versét szavalták együtt a többi iskolával.
5 2016. február 9. Angol vetélkedő
6 SZAVALÓVERSENY korosztály I. helyezett: Béres Gergő 1.b Sümegi Botond 2.a II. helyezett: Papp Enikő 1.b Pusztai Regina 2.a III. helyezett: Katona Jázmin 2.a Molnár Zsófia 2.b Béres Gergő és Sümegi Botond képviseli iskolánkat a Szegedi Arany János Általános Iskolában megrendezésre kerülő városi szavalóversenyen február 29-én korosztály I. helyezett: Papdi Kíra 4.b II. helyezett: Kiss Bella 3.b III. helyezett: Ördög Melinda 3.a Kocsor Péter 3.b Papdi Kíra és Kiss Bella az Alsóvárosi Iskolában megrendezésre kerülő városi szavalóversenyen képviselték iskolánkat február 22-én. Szereplésükért egy-egy emléklapot kaptak.
7 SZÖVEGÉRTÉS VERSENY 3. osztály I. helyezett: Csipak Miklós 3.b II. helyezett: Kiss Petra 3.b III. helyezett: Ördög Melinda 3.b 4. osztály I. helyezett: Csamangó Lili 4.a Papdi Kíra 4.b II. helyezett: Tordai Léna 4.a III. helyezett: Kispál Csongor 4.b Csipak Miklós, Kiss Petra, Csamangó Lili és Papdi Kíra képviselik majd iskolánkat március 8-án a Szegedi Gregor József Általános Iskolában megrendezésre kerülő városi olvasó- és szövegértés versenyen.
8 2016. március 9. A Béke Utcai Általános Iskola rendezte meg a 3-4.osztályos tanulók könyv- és könyvtárhasználati versenyét, melyen iskolánk 4.a osztályos tanulói: Csamangó Lili, Halmi Szabolcs, Havrincsák Gábor és Szögi Gergő szép eredményt ért el. A résztvevő 11 csapat között a középmezőnyben, az 5-6. helyen holtversenyben végeztünk. A feladatok érdekesek, izgalmasak voltak, elolvastunk előzőleg két meseregényt, Boldizsár Ildikó: Boszorkányos mesék és Nógrádi Gergely: Vau! című művét. Megismerkedtünk a felkészülés során a könyvek csoportosításával, az ismeretterjesztő művek osztályozásával, a könyv részeivel, a lexikonok használatával, a könyvismertetéssel és még számos hasznos tudnivalóval a könyvek és könyvtárak világából. A tartalmas vetélkedőről oklevéllel tértünk haza iskolánkba. Szántó Lajosné felkészítő tanár Eredmények: 1. hely: 8. csapat (48 pont) - Béke Utcai Általános Iskola 2. hely: 11. csapat (47 pont) - Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola és AMI 3. hely: 2. csapat (47 pont) - Gregor József Általános Iskola 4. hely: 4. csapat (46 pont) - Dózsa György Általános Iskola 5-6. hely: 6. és 7. csapat (44 pont) - Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Tabán Általános Iskola és AMI 7. hely: 5. csapat (42 pont) - Bálint Sándor Általános Iskola 8-9. hely: 1. és 9. csapat (41 pont) - Kossuth Lajos Általános Iskola és Rókusi Általános Iskola 10. hely: 3. csapat (39 pont) - Pallavicini Sándor Általános Iskola 11. hely: 10. csapat (38 pont) - Arany János Általános Iskola
9 Az első fordulóra mesés állatlexikont kellett készíteni a 4 fős csapatoknak, a második fordulóban pedig 11 feladatot kellett megoldaniuk a gyerekeknek. Többek között kézikönyvekből, könyvekből, internetről gyűjtöttek információkat, totót töltöttek ki, könyvet ismertettek és csoportosítottak, de volt kreatív feladat is, mely megmozgatta fantáziájukat. A tanulók alaposan felkészülve érkeztek a vetélkedőre, ezt mutatja az is, hogy nagyon kis eltérések voltak a szerzett pontszámokban. Tudtuk meg a Béke Utcai Általános Iskola honlapjáról.
10 A Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskola immár 9. alkalommal adott otthont a tankerület 7-8. osztályos tanulóinak, hogy összemérjék tudásukat a könyvtári ismeretek terén. Idén, április 7-én Kolumbusz Kristóf születésének 565. és halálának 510. évfordulója alkalmából rendeztük meg a vetélkedőt, melyre 6 csapat nevezett az előzetes feladattal. Hajónaplót készítettek a 4 fős csapatok, melyek nem csak a zsűri tetszését, hanem a többi csapat elismerését is kiérdemelték. Szebbnél szebb remekművekben gyönyörködhettünk. A zsűrizés nehéz és nemes feladatát a már jól ismert szakemberek, Dr. Sáráné Lukátsy Sarolta könyvtári szakértő, Kulcsár Marianna gyermekkönyvtár vezető és Dr. Kapronczay Tamás, az Ötágú Síp Kulturális Egyesület tagja végezte. Az "Édesgyökerek" csapata Gregor iskolából, a "Nina legénysége" Szatymazról, és a "Vascicák", a Juhász Gyula gyakorló iskola diákjai is igen kiváló teljesítményt nyújtottak, de lemaradtak a képzeletbeli dobogóról. A harmadik helyezett csapat iskolánk 8. b osztályos tanulói lettek, név szerint: Árpádfalvi Arienn, Dragity Dávid, Hallósí Kincső és Juhász Brigitta. Ők voltak a " Marineros" csapat. Második helyen a sándorfalvi diákok "Exploradores" csapata végzett, míg a "legmagasabb dobogóra" az Arany János iskola "Arany vándorok" diákjai léphettek. Az első három helyezett csapat könyvjutalomban részesült. Köszönjük a felkészítő tanárok és a zsűri munkáját. Szántó Lajosné, szervező tanár
11
12 VÖRÖSMARTY ALAPÍTVÁNYI EST Zene: Arany-Tóth Attila február 19.
13
14
15 FARSANG február 26. Igaz, hogy kicsúsztunk a farsangi szezonból, mert már javában tart a nagyböjti időszak, de iskolánkban február 26-án délután 14 órától tartottuk hagyományos farsangi mulatságunkat az alsó tagozatos diákok számára. A termek dekorációjáról és a finom falatokról az osztályok maguknak gondoskodtak. Az aula és a folyosó is a farsangi hangulatnak megfelelően várta az idelátogatókat. Az 1. b osztályosok 4 évszakhoz kapcsolódó tánca és Gulyásné Szabó Klára intézményvezető kedves szavai nyitották meg rendezvényünket. A felső tagozatosok közül 3 osztálynak tartozunk köszönettel, az 5.a, a 6.a és a 6.b osztályoknak, mivel mind a három osztály egy-egy tánccal kedveskedett a kicsiknek. Mi ezt tortával honoráltuk nekik. Több osztály is előadta csoportos táncát, mely az alaphangulatot kellően megadta a délutánnak. Majd következtek az egyéni jelmezek. Igen sok érdekes, mondhatni különleges jelmezzel találkozhattunk. Volt, aki gombának öltözött, de rátelepedett egy törpe, találkozhattunk vadásszal, rendőrlánynyal, vegyvédelmi szakemberrel, az állatsereglet majdnem minden tagjával, és természetesen nem maradhattak el a Csillagok háborúja c. film sztárjai sem. Az eredményhirdetés és a díjak átadása után 16 órakor zárult rendezvényünk. Reméljük mindenki kellemesen szórakozott és nagyon jól érezte magát! Várunk mindenkit jövőre is! Gregusné Juhász Eleonóra
16
17 2016. március 11-én emlékeztünk az 1848-as forradalomra és szabadságharcra a 4. a osztály és Borbély László tanító segítségével. Székely zászló
18 Kollár Martin, iskolánk 7.b osztályos tanulója a Kübekháza által meghirdetett Nyár-Ősz fotópályázaton III. helyezést ért el. Gratulálunk neki! A Szegedi Fekete István Általános Iskolában megrendezett "Tálentum kerestetik" című versenyen Kollár Martin 7. b osztályos tanulónk gitár játékával a zsűri III. helyezését, és a hallgatóság különdíját szerezte meg. Szívből gratulálunk neki a szép eredményhez, és további sikereket kívánunk!
19
20 Kollár Martin, iskolánk 7. b osztályos tanulója újabb sikert tudhat magáénak, március 12-én, a Piarista és Karolina Gimnáziumok által szervezett VIII. Tavaszi Gitártalálkozón Nívó díjat kapott. Szívből gratulálunk Martin sikeréhez. A VI. Szegedi Regionális Gitárversenyen tanítványunk, Kollár Martin is szerepelt március 19- én. Itt Martin II. helyezést ért el. A versenyt a SZTE Zeneművészeti karán (közismertebb nevén Konzi) tartották. A díj egy üvegszobor, oklevél, CD és kis apróbb ajándékok voltak.
21 Városi diákolimpiai úszóverseny január 25. Iskolánk tanulóinak helyezései: I. korcsoport Lovász Janka 3.a 50 m hát I. hely Lovász Janka 3.a 50 m gyors II. hely II. korcsoport 4 x 50 m fiú gyors váltó VI. hely Flébert Marcell 3.a Simon Péter 3.b Hegyes Máté 3.a Sófi Benedek 4.b III. korcsoport Vida Alexandra Juhász Enikő 100 m hát IV. hely 100 m hát V. hely 4 x 50 m lány gyors váltó I. hely Körmendi Kata 6.b Kiss Anna 6.a Almási Csenge 6.a Varga Kitti 6.b 4 x 50 m fiú gyors váltó III. hely Baka Dániel 6.b Mészáros Gábor 6.b Kádár-N. Márton 6.b Szabó Alex 6.b IV. korcsoport 4 x 50 m fiú gyors váltó III. hely Tóth Balázs 8.b Kiss Gergely 8.b Kőrösi Vince 8.b Ábrahám T. László 8.b Gratulálunk! További sportsikereket kívánunk!
22 A Városi Úszó Diákolimpián január 25-én, hétfőn idén is szép számmal: 33 tanulóval képviseltette magát iskolánk! A versenyről szülői szemmel: Peti fiunk második alkalommal indult ezen a Diákolimpián. Néhány héttel ezelőtt boldogan jött haza az iskolából, hogy megúszta a szintidőt, és Nóra néni (Ördög Nóra Eszter testnevelő tanárnő) benevezte a Diákolimpiára. A versenyig minden vasárnap apukájával is szorgalmasan készültek. A verseny napján, 25-én reggel zsúfolásig megtelt a Sportuszoda. Lelkes gyerekek várták izgatottan a Városi Diákolimpiát. A medencénél 8 órakor már több csoport melegített, figyelték edzőik, testnevelőik utolsó iránymutatásait, tanácsait. A különböző korcsoportokban és versenyszámokban több száz gyerek indult. A verseny alatt a gyerekek egymást bíztatták, lelkesen szurkoltak. Jó volt látni mennyi ügyes gyerek van. A felkészülésbe és a részvételbe fektetett idő és energia az eredménytől függetlenül, mindenképpen megéri, hiszen a verseny kiemelt célja az úszás népszerűsítése, az úszás megszerettetése egyértelműen megvalósult: a vasárnap délelőtti úszás azóta is megmaradt nálunk családi programnak. Gratulálok minden résztvevőnek, és sok sikert kívánok a megyei versenyre tovább jutóknak is! Üdvözlettel: Simon Ágnes (szülő)
23 A megyei ÚSZÓVERSENY eredményei Hódmezővásárhely, február m gyors (I. korcs.) I. hely Lovász Janka 3.a 4 x 50 m lány gyors váltó (III. korcs.) I. hely Almási Csenge 6.a Kiss Anna 6.a Körmendi Kata 6.b Varga Kitti 6.b Gratulálunk! Az országos döntő Miskolcon, március án kerül megrendezésre. További sportsikereket kívánunk!
24 Az országos ÚSZÓ diákolimpiai versenyt március 20-án, Miskolcon rendezték meg Már nagy siker önmagában is az, hogy csapatunkkal bejutottunk az ország legjobb diákolimpiai úszói közé, és a megyei versenyt megnyerve képviselhettük ott iskolánkat. A III. korcsoport 4x50 méteres leány gyors váltójában 4 tanulónk versenyzett: Almási Csenge 6.a Kiss Anna 6.a Körmendi Kata 6.b Varga Kitti 6.b A nevezési időnk alapján erős középmezőnybe vártuk az országos döntőben csapatunk teljesítményét. Ezt, nagyon szoros versenyben, remek úszással, 2:42-es teljesítménnyel sikerült is elérnünk: 21 csapatból a 13. helyezést szereztük meg. A versenyen készült fényképeket is érdemes megtekinteni. Köszönjük az iskolánk alapítványának és a szülőknek az utazásunkhoz nyújtott támogatását! Ördög Nóra Eszter felkészítő, kísérő tanár
25 KÖTÉLUGRÓ házibajnokság február 12. A hagyományunkat megőrizve iskolánkban KÖTÉLUGRÓ házi-bemutatót és bajnokságot szerveztünk ebben a tanévben is. A tornateremben du kor kezdődött a program, melyre a résztvevőkön kívül érkeztek szülők, nagyszülők, testvérek és ismerősök. A rendezvényt iskolánk igazgatója, Gulyásné Szabó Klára nyitotta meg: felhívta a figyelmet a mozgás kiemelt szerepére az egészség-megőrzésben, és arra, hogy az iskola is támogatja ezt. Minden résztvevő kapott emléklapot és valamilyen finomságot, sőt a tavalyi évhez hasonlóan az első három helyezett érmet is kapott! Idén 34 diák vett részt a házi bemutatónkon. Az esemény előkészítésében, szervezésében, lebonyolításában Bernula Dóra, Héjja Izabella, Horváth Imola, Selmeci Tímea és Sárszegi Dávid segített. Közülük Imola tanítóképzős főiskolai hallgatóként jelenleg iskolánkban tölti szakmai gyakorlatát, Dávid pedig kötélugró edzőnek tanul a Szegedi Tudományegyetemen, korábban aktív versenyző volt, Európa- és Világbajnokságon is eredményesen szerepelt a Magyar Válogatott színeiben. Korcsoportonként a következőket értékelte éremmel is a versenybíróság: ½ perces gyorsasági futás (jobb lábas lépések száma), egyéni szabadon választott gyakorlat (45-75 másodperc). A gyorsasági feladatok után 12 perces folyamatos zenés bemutató: DEMO gyakorlat következett ismerős és új koreográfiákból. Ezután Dávid egyéni gyakorlatát csodálhatta meg a közönség. A résztvevők a verseny után a technika teremben örömmel fogyasztották a finom süteményeket, üdítőket. I. korcsoport Gyorsasági VERSENYEREDMÉNYEK: futás: I. Kelemen Jázmin 60 dupla: I. Kelemen Jázmin 47 II. Varga Mira 55 II. Varga Mira 38 III. Dencsi Lili 48 III. Molnár Zsófia 29 II. korcsoport futás: I. Buczkó Anita 54 dupla: I. Tomai Kinga 53 II. Papdi Kíra 52 II. Szűcs Dóra 48 III. Nagy Brigitta 51 III. Nagy Brigitta 41 Egyéni szabadon választott VERSENYEREDMÉNYEK: I. korcsoport II. korcsoport I. Kelemen Jázmin 3.b I. Tomai Kinga 3.a II. Szűcs Dóra 4.b III. Nagy Brigitta és Papdi Kíra 4.b A megyei KÖTÉLUGRÓ diákolimpiai verseny március 23-án, Mórahalmon kerül megrendezésre. Köszönjük az iskola, a kedves szülők és minden segítő támogatását! Jó felkészülést! Ördög Nóra Eszter
26
27 A megyei KÖTÉLUGRÓ diákolimpiai versenyt március 23-án, Mórahalmon rendezték meg I. Korcsoport Varga Mira 2.A 30 mp gyorsasági futás III. hely Kelemen Jázmin 3.B Egyéni összetett III. hely II. Korcsoport Tomai Kinga 3.A Szabadon választott gyakorlat VI. hely IV. Korcsoport Vas Virág 7.B 30 mp gyorsasági futás V. hely Szabadon választott gyakorlat III. hely Egyéni összetett IV. hely A színvonalasan megrendezett megyei döntőn kb. 80 tanuló versenyzett Makó, Mórahalom, Pusztamérges, Szentes és Szeged iskoláiból. A szülők segítségével, autókkal utazhattunk a verseny helyszínére, nagyon köszönjük a támogatásukat! A diákok sok tapasztalattal gazdagodtak a késő délutánig tartó, izgalmas versenyen. A rendezvény jó hangulatáról az ott készült fényképek is tanúskodnak. Iskolánkat összesen 9 tanuló képviselte, a helyezetteken kívül még: Dencsi Lili 1.b Buczkó Anita 4.b Nagy Brigitta 4.b Papdi Kíra 4.b Szűcs Dóra 4.b osztályos tanulók. Az országos döntőben Kelemen Jázmin képviseli iskolánkat, mely Tatán lesz április én! Sok sikert, szép élményeket! Ördög Nóra Eszter testnevelő tanár
28 A judo japán küzdõsport, olimpiai sportág. Mozgásanyaga tartalmazza a dobásokat, földharc technikákat és az esés technikákat. Testünket és jellemünket egyaránt formáló, a tiszteletre és a fegyelemre tanító életforma. A szigorú szabályok közé szorított küzdõjátékok kiválóan fejlesztik a gyermekek ügyességét, fizikai képességeit és egyszerre tanít a siker és a vereség feldolgozására. Ezt a különleges sportot űzi egyik elsős tanulónk, Béres Gergő, aki decemberében egy házi Mikulás Kupán szerezte korosztályában ezt az aranyérmet, az első mérkőzésén. További sportsikereket kívánunk és gratulálunk Gergőnek.
29 2016. február 7-én Dunavarsányban rendezték meg a Szigethalmi Utánpótlás Kupát, ahol a Kick-Box küzdelmi számban a kg-os, 7 év alattiak kategóriájában Prajda Alex 3. helyen végzett. A szép eredményhez szívből gratulálunk.
30 2016. február 25-én Herczeg Dávid 2. b és Simon Péter 3. b osztályos tanulók a Magyarországi WADO-RYU Karate Szövetség előtt vizsgát tettek. Dávid megszerezte a 3. KYU fokozatot (3. csík), míg Péter már a 7. KYU fokozatot (csíkot) kapta meg. Mindkettőjüknek szívből gratulálunk.
31 2016. április 3. Kóka, Országos Karate Bajnokság Simon Péter (10 év alattiak) formagyakorlat 3. hely; küzdelem 2. hely Peti! Még sok szép eredményt kívánunk neked!
32 Seres Csenge 1. b osztályos diákunk január 30-án a Napfény Szeged Kupa elnevezésű Jégtánc Versenyen indult. Az Ice-Team Műkorcsolya és Jégtánc Sportegyesület saját rendezvénye volt ez a verseny. Tanítványunk a szóló, 9 év alatti kategóriában az előkelő 2. helyet szerezte meg. Eredményéhez szívből gratulálunk, és várjuk a további szép sikereket.
33 Lovász Jankának, Lovász Lucának és Fodor Petrának is gratulálunk Kívánjuk, hogy további szép eredményekkel gazdagodjatok! Búvárúszásban újabb sikerek születtek. "Lovász triplázott" címmel, a Délmagyarország hasábjain olvashattunk elsősorban Lovász Janka csodaszép eredményeiről, de iskolánk másik búvárúszó versenyzője, Farkas Richárd kiváló szereplésére is fény derül a sorok között.
34 Szegedre került a Főnix Kupa olvashattuk a Szeged.ma honlapja n A KSZSE U10 es leány csapata részt vett a debreceni Főnix Kupán, amelyet végül el is hódított. A sorsolás nem kedvezett a szegediek számára, hiszen az első csoportmérkőzésen máris a mindig esélyes Győri ETO KC csapatával kellett megütközniük. Nagy küzdelemben végül döntetlen lett az eredmény, indulhatott a számolgatás. Két nagy arányú győzelem után aztán csoportelső lett a KSZSE, így a hármas döntőbe jutott, ahol két ismerős volt az ellenfél: a Hódmezővásárhely és Orosháza személyében. Mind a két mérkőzésen biztosnak tűnő, de nagy csatában kivívott győzelmet arattak a szegedi lányok, így aranyéremmel térhettek haza Répás Georgina tanítványai. A csoportbeli eredmények: Győri ETO KC KSZSE KSZSE- Hajdúnánás 26-6 KSZSE XVI. ker. BP 27-3 Győr XVI. ker 17-5 Hajdúnánás Győr 7-34 Hajdúnánás- XVI. ker. 8-8 A döntőben: KSZSE HLKC KSZSE Orosháza Végeredmény: 1. Kézilabda Szeged SE 2. OXXO Orosházi NKC 3. Hódmezővásárhelyi LKC 4. Győri ETO KC 5. Debreceni SC-SI 6. Szombathelyi KK Akadémia 7. Fehérvár KC 8. XVI. Ker. Bp. 9. Balmazújváros Kalmár DSE 10. Tiszavasvári DSE 11. Angyalföldi SI 12. Hajdúnánás SC 13. Berettyó MSE Nagyon büszkék vagyunk a sok jó helyezésre, csodálni való küzdőszelleme van a csapatnak. írta Kovácsné Czene Ágnes, Réka édesanyja. Büszke is lehet a család ilyen ügyes lányra. Mi is büszkék vagyunk rá. Rékának és csapatának gratulálunk! Itt szeretném megemlíteni, hogy Réka nővére, Noémi is remek kézilabdás. Ő tavaly ballagott iskolánkból és tanulmányait a Balaton melletti Kézilabda Akadémián folytatja. A magyar válogatottban elért siker (Kovács Noémi 11-es mezben) a következő linkre kattintva megtekinthető: Noémi! Neked is gratulálunk és további jó versenyzést kívánunk!
35 Kovács Réka nemcsak Debrecenben, hanem Szentesen is remekelt csapatával. A VIII. Kiss Bálint Kézilabda Kupán is elsők lettek. További jó versenyzést kívánunk az egész csapatnak!
36 Igaz, hogy nem a sajtóból, hanem Tamási Hanna nagymamájától értesültem két kézilabdás reménységünk Tamási Hanna és Árpási Boglárka 3. a osztályos tanítványaink eredményeiről, mégis ebben a rovatban teszünk róluk említést, mert az a sok eredmény, melyet hétről hétre szereznek igazán hírértékkel bír. Miklósné Kocsis Éva edző ben részletes tájékoztatást adott nekem arról, hogy Hanna és Bogi milyen remek eredményeket érnek el a kézilabda sportágban. Az Erima Kisiskolás Bajnokság U10es korosztályában játszott meccseken mind a két lány részt vett minden mérkőzésen. Hírt kaptunk arról is, hogy az Erima Kisiskolás Bajnokság U9-es és U8-as korosztályában mely meccseken játszottak és ott milyen kiváló eredményt értek el tanítványai. Megtudtuk, hogy decemberében Ferency kupán jártak Budapesten, ahol Különdíjas lett Tamási Hanna SZKKSE és, hogy márciusában Adán Tradicionális nőnapi tornán vettek részt, ahol Legjobb játékosnak választották Tamási Hannát a Szeged KKSE I. csapatából. Mind a két lánynak szívből kívánjuk, hogy ez az erő és akarat ne fogyjon el belőletek soha, és az álmaitokat megvalósítva a nagyok nyomába léphessetek! Gratulálunk mindkettőtöknek a honlapunkon olvasható csodálatos eredményekhez!
37 Szilágyi Ábel eredményei Zágreb Open Nemzetközi Verseny I. hely Csizmadia Ferenc Trophy Nemzetközi Verseny I. hely Serbia Open V. hely Santa Claus Cup Nemzetközi Verseny VII. hely Magyar Bajnokság I. hely Tisza Kupa Nemzetközi Verseny VII. hely Szlovene Open Nemzetközi Verseny I. hely Alpok-Adria Kupasorozat abszolút bajnoka I. hely Ábel, iskolánk 4. a osztályos tanulója számos hazai és nemzetközi versenyen indul gyorskorcsolya sportágban, ahol jobbnál jobb eredményeket ér el. Édesapja egy kis összefoglalót küldött a rangosabb eredményeiről. Köszönjük neki a tájékoztatást, Ábelnek a kitartó versenyzést. Gratulálunk a sikereihez!
38
39 Iskolánk volt tanítványáról, Fodor Ádámról olvashattunk a Délmagyarország hasábjain március 30-án, aki csapatával, -mint edző- bronz érmet szerzett. Edzőnek és csapatának egyaránt gratulálunk! Stuttgarti győzelmükről pedig itt olvashattunk január 13-án: stuttgarti_gyoztes_a_generali_szvps/ / stuttgarti_gyoztes_a_generali_szvps/ /
40 2016. február 11-én került megrendezésre az évek óta tartó hagyományos Barangoló elnevezésű rendezvényünk, melyet 8 helyszínen bonyolítottak le felső tagozatos kollégáink. Ekkor lehetőségük nyílik az óvodás gyermekeknek és szüleiknek betekinteni iskolánk életébe, megismerkedhetnek az intézmény épületével valamint az itt tanító tanárokkal. A program az óvodások kis színi előadásával kezdődött az aulában, melyet tanítványaink is végignézhettek.
41 TAVASZI JÁTSZÓHÁZBA invitáltuk az óvodásokat március 23. szerdán 16:30-kor Húsvéti díszeket lehetett készíteni, varázsoltunk nyulacskát, népi gyermekjátékokat játszottunk és játékos mozgásfejlesztésen vehettek részt a kicsinyek.
42 Digitális hét április a osztály 1. a osztály 7. a osztály
43 A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, a Krisztus - központú kalendárium központi főünnepe. A Biblia szerint Jézus pénteki keresztre feszítése után a harmadik napon, vasárnap feltámadt. Kereszthalálával nem szabadította meg a világot a szenvedéstől, de megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett. A valláson kívül is a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe, amelyet március vagy április hónapban (a Hold állásának megfelelően) tartanak. Wikipédia
44
45 2016. február 2-án iskolánkban Vöröskeresztes vetélkedőt szerveztünk a Vöröskeresztes szakkörre járó alsó tagozatosok körében. Összesen 24 fő versengett 6 csoportban egymással. Az 5 feladatból álló verseny jó hangulatban telt. Élvezték a gyerekek. Minden feladat az előző 6 foglalkozáson elhangzott anyagra épült. Sok mindenre jól emlékeztek a tanulók. Volt keresztrejtvény, kiegészítéses feladat, képrejtvény, TOTÓ, illetve a tanult kötözéseket kellett alkalmazni egymáson. A TÁMOP A-14/ számú Komplex intézményi mozgásprogramok és kapcsolódó egészségfejlesztési alprogramok megvalósítása az általános iskolákban, többcélú intézményekben valamint szabadidős közösségi mozgásprogramok és kapcsolódó egészségfejlesztési alprogramok megvalósítása az iskolán kívüli szereplők bevonásával című pályázatunk keretén belül, nagyon sok értékes ajándékot kaptunk. Ezekkel jutalmaztuk tanítványainkat is a szép szereplésükért. Minden résztvevő egészségcsomagot (almalé, aszalt datolya, fittcsemege, méz) kapott, a három dobogós helyezett csapat tisztasági csomagot is haza vihetett, az első és második helyezettek még fogkefét és nagy illetve kis tubus fogkrémet is kaptak ajándékba. Az eredmények a következőképpen alakultak: I. helyezett csapat: (4.csoport) 44 ponttal Szabó Ádám 2.b Beleznai Bence2.b Molnár Levente 3.b Bakos Mirtill 3.b II. helyezett csapat: (6.csoport) 41 ponttal Prajda Alex 1.b Kovács Ákos 2.b Herczeg Dávid 2.b Kiss Marcell Benedek 3.b III. helyezett: (1.csoport) 40 ponttal Molnár Zsófia 2.b Bíró Csenge 2.b Ponicsán Ádám 2.b Molnár Csongor 4.b IV. helyezett: (2.csoport) 39 ponttal Rogers Ádám James 2.b Nagy Evelin 2.b Hegyesi Ramóna 2.b Szűcs Dóra 4.b V. helyezett: (3.csoport) 37 ponttal Kiss Luca Kamilla 2.b Pataki Virginia 2.,b Váradi Ádám 3.b Nagy Brigitta 4.b VI. helyezett: (5.csoport) 34 ponttal Madaras Dominika 2.b Kárpáczi Dániel 2.b Kelemen Jázmin 3.b Kiss Bella Fruzsina 3.b
46
47 Menete Balázsolás A pap a szentmise vége után két keresztalakba illesztett (vagy összecsavart) gyertyát tart a hívek álla alá, miközben e szavakat mondja: Szent Balázs püspök és vértanú közbenjárására őrizzen meg téged Isten a torokbajtól és minden más betegségtől. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen. Történeti háttere Ezt a szertartást február 3-án, vagy az azt követő vasárnapon végzi az egyház Szent Balázs püspök és vértanú emlékére, ki Diocletianus és Licinius római császárok idején élt. A legenda szerint szerette az állatokat, azok barlangja köré csoportosultak és áldását várták, valamint védték, őrizték. Egy asszony malacát elvitte egy farkas, de a szent imádságára vissza is vitte. Az asszony hálából gyertyát és ételt vitt a már börtönben levő püspöknek, aki megígérte, hogy mindenkit megáld, aki hasonlóképpen hozzá folyamodik. Több gyógyítást vitt véghez. Egyszer 2 égő gyertyát kereszt alakban egy gyerek álla alá tartva mentett meg, aki a torkában akadt halszálka miatt fuldoklott. Ha valaki torkán szálka akadt meg, már a 6. században ezt kellett mondani: Balázs vértanú és Krisztus szolgája mondja: Vagy le, vagy föl! Nyugaton is elterjedt tisztelete, majd a 13. században általánossá vált. Akár ember, akár állat betegedett meg, gyertyát áldoztak Szent Balázs tiszteletére. Szent Balázs napján vízszentelés is volt, amely vízzel megszentelték a templom elé hajtott állatokat. Néprajzi vonatkozások Az ünnepnaphoz fűződik a már alig gyakorolt, szintén balázsolásnak nevezett népszokás: jelmezes gyerekek csákóval, süveggel a fejükön járták a falut, diákokat toboroztak és adományokat szedtek, (ami a tanítók, iskolai alkalmazottak jövedelemének kiegészítését szolgálta). Szintén balázsolásként említik azt, mikor a torokfájósokat parázsra vetett alma héjával megfüstölik azért, hogy ezzel a betegséget okozó gonoszt elűzzék. Irodalmi megjelenése Az ünnepről Babits Mihály is írt Balázsolás című versében, gégeműtétje előtt. Forrás: internet
48 2016. február 22-én, kicsit megkésve tartottuk a napköziseinkkel a Balázsolás elnevezésű projektünket, mivel Balázs nap február 3-án volt. Tanulóink előzetes feladat alapján felkészültek a történeti háttér ismertetésével és megtanulták Babits Mihály Balázsolás című versének részletét. A néprajzi vonatkozások is elhangoztak, illetve egy 4 perces hanganyagot is meghallgattak diákjaink az aulában. Szántó Lajosné, Babika néni az A,a,a, a farsangi kezdetű dalt tanította meg mindenkinek. A vidám éneklést falatozás követett. A délelőtt folyamán kisütött almákat a csoportok jóízűen elfogyaszthatták a tantermükben. Sok érdekes információval gazdagodtunk ezen a délutánon. Köszönjük Tömösiné Csúri Edina tanítónőnek, hogy megszervezte a programot. BALÁZSOLÁS A NAPKÖZIBEN február 22.
49 Március - "Kikelet hava" OKO-faliújság havi aktuális dekorációja. A felsős Színjátszó szakkörök bemutatója Gyalogtúra: III. 5. ( Sziksóstó) Víz világnapja: III. 22. Felhívás a takarékos vízfogyasztása. Vetélkedő Az ember és a víz kapcsolata. Szent István téri víztorony meglátogatása Az es forradalom és szabadságharc megünneplése: III. 11. Káros szenvedélyek vetélkedő a évfolyamosoknak: III. 22. Húsvéti Nyuszi futás: III. 23. Nyílt tanítási napok A raklapbútorok elkészítése (III. IV.) Udvar zöldítése, őshonos fák telepítése Sportprogramok (folyamatos) Április - "Szelek hava" OKO-faliújság havi aktuális dekorációja. Tavaszvárás ÖKO díszek, teremdekoráció Egyetlen Földünk van címmel rajz kiállítás szervezése a hónapban folyamatosan Eredményhirdetés: IV. 22. Könyvtár használati vetélkedő: IV. 7. A holokauszt áldozatainak emléknapja (kiállítás szervezése): IV. 16. Tankerületi Föld napja vetélkedő megrendezése: IV. 22. Tavaszi papírgyűjtés: IV. 14. Sportprogramok (folyamatos) Május - "Ígéret hava" OKO-faliújság havi aktuális dekorációja. OKÉV mérések: V. 25. Édesanyák ünneplése az alsó tagozaton: V. 2-től folyamatosan. Ajándékok készítése természetes anyagokból Madarak, fák napja (Project nap az óvodásokkal): V. 13. Zöld napok akadályverseny Netfit mérések V. 24-ig. A raklapbútorok elhelyezése (folyosó, aula, udvar) (V. VI.) Az iskolai Hírlevél Nyárváró számának elkészítése, megjelentetése a honlapon és nyomtatott változatának elhelyezése a faliújságokon Sportprogramok (folyamatos)
50 Szerkesztők: Gregusné Juhász Eleonóra Szántó Lajosné Ördög Nóra Eszter Fotó: Ördög Nóra Eszter, Gregusné Juhász Eleonóra, Tömösiné Csúri Edina és internet Felelős kiadó: Gulyásné Szabó Klára intézményvezető Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskola 6726 Szeged, Herke u. 5. Iskolánk telefonszáma: / Mobilszámok: igazgató: titkárság: Iskolánk címei:
Nemzetközi verseny. Versenyeredmények A május 31-ei iskolagyűlés alapján. május. Név Osztály Helyezés Verseny típusa Verseny neve
Versenyeredmények 2012-2013 A május 31-ei iskolagyűlés alapján Nemzetközi verseny május Sipos Dorina 4.b 1. hely judo Sárdi Rebeka 4.b 1. hely küzdelem kategória 1. hely formagyakorlat Mekkel Máté 5.b
felkészítők (tanár neve)
VERSENYEREDMÉNYEK - SPORT A Debreceni Bolyai János Általános Iskola és AMI 2019. március - április Verseny szintje, időpontja, helyszíne (helyi, városi, megyei) Résztvevők (név, osztály) felkészítők (tanár
es tanév. Felkészítő tanár: Veres Judit GRATULÁLUNK! Kerületi extrém akadályverseny Magabiztos győzelem
2013-2014-es tanév A 23.Fővárosi Informatika Alkalmazói Tanulmányi versenyen iskolánk tanulója Csapó Krisztián (7.o.) prezentáció kategóriában II.helyezést és Bánfalvi Béla (7.o.) táblázatkezelés kategóriában
VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany
VERSENYEREDMÉNYEK 1. osztály Bendegúz matematika levelezős verseny Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany Irodalom, szövegértés Péter Dominik ezüst Felkészítő pedagógus:
FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés
y FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés Nagy Miklós, Berencsi Sándor, Jádi Bence, Dálnoki László, Kosdi Bálint, Pócsi Balázs, Páter Gergő, Lakatos Patrik LÁNY LABDARÚGÁS (5.oszt.) 3. helyezés Koszta
Születési év. Helyezés. Úszott idő Név. Születési év. Általános Iskola. Általános Iskola
Diákolimpia III. korcsoport 100 m fiú gyors A Diákolimpia III. korcsoport 100 m fiú gyors B N N 1. 1,02,35 Ulrich Botond 2001 Béke u. 1. 1,19,40 Balogh Bálint 2001 Béke u. 2. 1,03,61 Paragi Leonárd 2001
Sporteredmények (április, május)
Sporteredmények (április, május) Területi bajnokság 1. hely 100 m mellúszás Szabó Luca 1.a Gyarmati Kupa 1. hely 100 m gyorsúszás Szőke Gergő 2.a Nemzetközi verseny gyorsasági 1. hely görkorcsolya (ügyességi)
Sporteredmények (március)
Tanács Levente 3.b Bak Péter 4.a Szeri Ádám 4.a 2. hely Városi Mezei Futóbajnokság (Diákolimpia) Tóth Gergely 4.a Kapic Amir 4.a Szabó Csenge 5.a Király Csenge 3.a Koltai Anna 3.b Lukács Noémi 4.a Mukus
DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam
DIÁKVILÁG Kedves Olvasók! Az áprilisi iskolai eredményekről szeretnék Önöknek beszámolni. A matematika helyi verseny eredménye a következő: 2. évfolyam 1. Vigh-Molnár Rudolf felk. nev: Laskovicsné Ágoston
DIÁKOLIMPIA VÁROSI MEZEI BAJNOKSÁG Szeged, március 13. Városi Stadion
,, borongós idő egy híján 500 célba érkező! DIÁKOLIMPIA VÁROSI MEZEI BAJNOKSÁG Szeged, 2013. március 13. Városi Stadion Kemény, de futható 1000m-es kör fogadta a Diákolimpia Városi Mezei bajnokságán induló
Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről
Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről A verseny Megrendezésének időpontja: 2018. március 23. Rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor, Óvoda és Bölcsőde Szervezőjének
5.b S. Tóth Marcell országos fordulóba továbbjutott 5.b Kovács Bertalan országos fordulóba továbbjutott 4.a Horváth Kristóf megyei l.
Kiemelkedő verseny eredmények az elmúlt fél évben Titok Arany János országos verseny 8.a. Papp Marcell 3.hely Nagyné Molnár Sarolta 5.a. Osváth Bálint 7.hely Guzslovánné B. Judit 5.b. Kovács Bertalan 7.hely
Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!
Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz
VERSENYEREDMÉNYEK. 2009/2010. tanév
Magyar nye lv és irod alom VERSENYEREDMÉNYEK 2009/2010. tanév Szabó Szilvia 13.b osztályos tanuló magyar nyelv tárgyból OKTV 19. helyezett. Mihály Klaudia 13.b osztályos tanuló az országos Szép Magyar
Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny
Fizika 2014. április 8-án Hidy Gábor 8.c osztályos tanulónk részt vett az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat által szervezett Öveges József Fizikaverseny megyei fordulóján és továbbjutott az országos döntőbe.
Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben
Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben 1/6 I. Tanulmányi versenyek 1. MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Iskolai szavalóverseny 3-4. osztály 2. helyezés : Nagy Gréta 3.a és Győri Barnabás 3.a 3.
VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV
VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV (EREDMÉNYHIRDETÉS: 2013. december 21., szombat) REGIONÁLIS VERSENYEREMÉNYEINK A Széna Téri Általános Iskola és a Kedvenc rejtvényújság szerkesztősége által 3-8. évfolyamos
s tanév versenyeredményei
2013-2014 - s tanév versenyeredményei Alsós munkaközösség eredményei Olvasás verseny (tankerületi): Sándor Viktória 3.b Vinkler Gréta 3. a Rozsnyai Luca 4.a Matematika verseny Nyírbátor: Szabó Anikó 4.b
Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában
Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában 2016-2017. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár Móra-olvasóverseny Kitűnő olvasó 8. hely Szécsi Ninetta
KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár
KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Réti Márton 6.b 1. 5-8 osztály Kovács Róbert Péterné Ágoston László 7.b 3. 5-8. osztály Kovács Róbert Péterné DIÁKOLIMPIA
Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna
a Bálint Sándor Tagiskolában Versenyeredmények 2015-2016. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna
Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2017/2018.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva
Zákányszéki Általános Iskola és AMI 2017/2018.tanév Versenyek eredményei Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva 2018. 06. 19. ORSZÁGOS VERSENYEK levelezős TITOK angol nyelvi levelezős 5. osztály 45. hely 90,4%
Szeptemberi októberi programok
Szeptemberi októberi programok Szeptember 17 én, 18 án iskolánkban papírgyűjtés volt. A felsőtagozat összesen 5623 kg papírt gyűjtött. A tavalyi évben többet gyűjtöttünk. Reméljük a következő tanévben
Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár
TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Fónagy-Árva Péter 2.a 18. 2. Nagy Levente 2.b 26. 2. Bodnárné Bali Krisztina TUDÁSBAJNOKSÁG
Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)
2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)
A Beszédes József Általános Iskola felső tagozatán az alábbi magyar versenyeken vettek részt tanulóink:
A Beszédes József Általános Iskola felső tagozatán az alábbi magyar versenyeken vettek részt tanulóink: A MESEMONDÓ VERSENYEN, Pakson 2014. október 20-án STINGLI JÓZSEF 3. helyezést ért el! A BOLYAY ANYANYELVI
Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16
Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 5.-6. Kiss Fanni Kovács Debóra 21:14 Kiss Fanni 5.-6.
Versenyeredmények 2010/2011-es tanév
Versenyeredmények 2010/2011-es tanév Leány röplabda, fiú kézilabda Fiú kézilabda V. kcs. megyei II. hely VI. kcs. megyei II. hely Leány röplabda Diákolimpia Diákolimpia 5. osztály megyei 7. hely városi
Eseménynaptár 2018/2019-es tanév
Dátum szept. 01. szombat szept. 02. vasárnap szept. 03. hétfő szept. 04. kedd szept. 05. szerda szept. 06. csütörtök szept. 07. péntek szept. 08. szombat szept. 09. vasárnap szept. 10. hétfő szept. 11.
II. FÖLDI JÁNOS ORSZÁGOS TERMÉSZETTUDOMÁNYI VERSENY
CSOKOLÁDÉ ÉS FESZTIVÁL RAJZPÁLYÁZAT VIII. ORSZÁGOS CSOKOLÁDÉ FESZTIVÁL Pozsa Panna Eszter 7.a III. Felsős Szilvásiné Bodnár Tímea BENDEGÚZ GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI AKADÉMIA XVI. NYELVÉSZ TANULMÁNYI ORSZÁGOS
Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában
Művészetek hete a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Reneszánsz Iskolánkban október 1. és 5. között rendeztük meg a Művészetek hetét. A diákok és a tantestület tagjai ezáltal kicsit visszacsöppentek
Úszott idő. Úszott idő
Diákolimpia IV. korcsoport 100 m fiú gyors A Diákolimpia IV. korcsoport 100 m leány gyors A 1. 1,00,19 Novoszáth Noel 2000 Radnóti 1. 1,05,57 Bonecz Boglárka 2000 Karolina 2. 1,02,15 Molnár Bálint 1999
2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el.
Természetismereti verseny Iskolánk tanulói 2017. május 28-án, a Műszaki Egyetemen megrendezett Herman Ottó országos természetismereti verseny döntőjén vettek részt. Eredményeik: Nagy Ádám (4.c) 3. hely
DIÁKOLIMPIA MEGYEI MEZEI BAJNOKSÁG
,, Nyolc futamból öt szegedi győzelem! DIÁKOLIMPIA MEGYEI MEZEI BAJNOKSÁG Szeged, 2013. március 20. Városi Stadion Az öt nappal ezelőtti havazás, majd a gyors olvadás rendesen feláztatta a futókör egyes
KÖRZETI MEZEI FUTÓ DIÁKOLIMPIA. Bíró Eszter Sánta Rubin Helka Tóth Eszter Veres Adél Vígh Zita. Komlósné Oláh Mária Csoma Andrea. 5.a 6.a 5.
KÖRZETI MEZEI FUTÓ DIÁKOLIMPIA Bíró Eszter Sánta Rubin Helka Tóth Eszter Veres Adél Vígh Zita 5.a 6.a 5.b 2. III. korcsoport lány csapat Komlósné Oláh Mária Csoma Andrea Galgóczy Olivér Mertinkó Marcell
Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY
CSODÁT VIRÁGZIK A JELEN REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS E - VERSMONDÓ KATEGÓRIA Fekete Kiara Mercédesz 6.a 2. Simonné Varga Katalin ANYANYELVI JÁTÉKOK JÁTÉKOS ANYANYELV ORSZÁGOS DÖNTŐ Takács Noémi Nagy Nelli
Rabb Csenge 5.a 1. Pozsonyi Anna 7.a 3. Tálosi Kristóf 5.c 1. Szilágyi Lilla; Hergár Réka, Waller Tamara 6.c
Versenyek Tanulók helyezés Felkészítő tanár vers és prózamondó 5-6. évf Rabb Csenge 5.a 1. vers és prózamondó 7-8. évf Pozsonyi Anna 7.a Schődl Gabi helyesírási 5. évf Tálosi Kristóf 5.c 1. könyvtári Szilágyi
Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2016/2017.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva
Zákányszéki Általános Iskola és AMI 2016/2017.tanév Versenyek eredményei Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva 2017. 06. 19. ORSZÁGOS VERSENYEK levelezős TITOK angol nyelvi levelezős 5. osztály 34. hely Ábrahám
Versenyeredmények
Az április 26-ai iskolagyűlés alapján Versenyeredmények 2012-2013 Nemzetközi verseny április Sipos László 2.b Judó bajnokság 1. hely Judó bajnokság Sipos Dorina Judó bajnokság Szentkirályi Kupa Ritmuscsapatok
Városi Úszó Diákolimpiai Bajnokság - Szeged, február 05. II. kcs. fiú gyorsúszás Sportág Korcsoport Iskola Versenyző Eredmény Helyezés
Városi Úszó Diákolimpiai Bajnokság - Szeged, 2018. február 05. II. kcs. fiú gyorsúszás 50 m-es gyorsúszás II. korcsoport Szegedi Arany János Általános Iskola Fábián Lázár 00:31,7 1. 50 m-es gyorsúszás
Március végi és áprilisi versenyeredményeink
Március végi és áprilisi versenyeredményeink A budapesti Béres Ferenc Országos Népdal és Zsoltáréneklő Versenyen Matuska Luca (1.b) ezüst, Matuska Villő (4.b) arany, Győrffy Virág (5.b) bronz, Németh Virginia
Eszkimó-Indián játékok június Hajdúnánás
Eszkimó-Indián játékok 2015. június. 20-21. Hajdúnánás Versenybírósági ülés kezdete: 2015. június 20. 9. 00 Eszkimó-Indián Játékok Hajdúnánás Műsora 2015. június 20-21. Szombat Vasárnap Technikai értekezlet
KVSE atlétika szakosztály évi értékelése
KVSE atlétika szakosztály 2013. évi értékelése Az atlétika szakosztály elsősorban gyermek és serdülő korcsoporttal dolgozik. A 2013-as évben bekapcsolódtunk a Magyar Atlétikai Szövetség által életre hívott
2017/2018 versenyeredményei
2017/2018 versenyeredményei Verseny neve Verseny szintje Helyezés Név Osztály Felkészítő tanár(ok) Országos Duatlon Diákolimpia országos 4. Bea 8.a Nagy Ádám Bolyai Matematika Csapatverseny 2. Bolyai Matematika
ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL
ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: 2019. március 22. rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor Óvoda és Bölcsőde szervezőjének
Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport
Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola Ökomunkaterv Készítette: Ökomunkacsoport Szeptember - Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások Ökomunkaterv Szeptember 14. TeSzedd!
A Haza és haladás vetélkedő döntője
A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy
Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2012/2013-as tanév) Készítette: Ökomunkacsoport
Kis Bálint Általános Iskola Ökomunkaterv Készítette: Ökomunkacsoport Szeptember - Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások Ökomunkaterv Szeptember 21. Európai Mobilitási
December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.
A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,
A 2017/2018. tanév rendje
A 2017/2018. tanév rendje A 2017/2018. tanévben a szorgalmi idő első tanítási napja 2017. szeptember 1. (péntek) és utolsó tanítási napja 2018. június 15. (péntek). A tanítási napok száma: 180 nap. A szorgalmi
ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY ÁPRILIS
ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY 2018. ÁPRILIS 25. Ladányi Jázmin 1.b I. 1. évfolyam Kerezsi Flóra 1.a II. 1. évfolyam Vanyorek Levente 1.b III. 1. évfolyam Soltészné Szörfi Anikó Zimmermanné
Versenyeredmények 2010/2011. Berzsenyi Dániel Gimnázium
Versenyeredmények 2010/2011. Berzsenyi Dániel Gimnázium INFORMATIKA 1. Nemes Tihamér O.K. Alkalmazói Versenyen országos döntőbe jutottak: megyei 1. helyezés: Forgó Frigyes 11.E/A (országos 30.hely) felkészítő
Az ókori világ csodái pályázati füzet eredményei
Az ókori világ csodái pályázati füzet eredményei helyezés pontszám név iskola 1. 124 Póda Katica Bíborka 1. 124 Sárközi Eszter Móricz Zsigmond Általános 2. 122 Marschalkó Csinszka 2. 122 Kovács Ádám Győri
Baranya Megyei Diáksport Tanács 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Pécs, 2015. május 08-10.
Baranya Megyei Diáksport Tanács 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT 1 AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE V. KORCSOPORT VÉGEREDMÉNY LEÁNYOK Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő
KÉZILABDA NOVEMBER-DECEMBER Verseny neve Helyszín Eredmény Nevek II. HELY IV. HELY
KÉZILABDA Verseny neve Helyszín Eredmény Nevek GYERMEK/4. FORD. U13 SZÉKESFEHÉRVÁR II. HELY EDWARDS BENJAMIN, PONGRÁCZ DOMINIK, VADÁSZY KRISTÓF, TÓTH ZSOMBOR, BATTA GERGŐ, BUCHHOLZ MARTIN, CSORBA MÁRK,
Összefoglaló a "Play with us" játékos angol nyelvi csapatversenyről
Összefoglaló a "Play with us" játékos angol nyelvi csapatversenyről A verseny megrendezésének időpontja: 2018. november 22. 14.00 Rendező intézményének neve: Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola,
A 2011/2012-es tanév sportversenyeinek kiemelkedő eredményei Kodály Zoltán Általános Iskolában
A 2011/2012-es tanév sportversenyeinek kiemelkedő eredményei Kodály Zoltán Általános Iskolában Verseny szintje Verseny megnevezése (országos, megyei, régiós) ORSZÁGOS II. Sas Kupa legeredményesebb Lány
TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT. Paks 2014. január 24-26.
TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT Paks 2014. január 24-26. 1 2013/2014. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT Paks, 2014. január
SPORTEREDMÉNYEK 2016/17
SPORTEREDMÉNYEK 2016/17 Tiboldi Tibor Kosárlabda Emléktorna szeptember Tiszaligeti Napok szeptember 21-25. lányok Bozsó Katica 11. c Mukácsi Éva 11. c Deme Zsófia 11. d Ratkai Bonita 11. d Józsa Viktória
OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV
OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Mosonyi Mirjam: kimagasló tanulmányi magatartásáért és hitéletéért,
ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG EGYÉNI KCS LÁNY Név Osztály Helyezés Korcsoport Testnevelő
ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG EGYÉNI 2019.04.03 3.KCS LÁNY Nagy Helga 5.b I. 3. Csikós László Ispán Réka Panna 6.a II. 3. Bene Krisztián ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG
KIEMELKEDŐ SPORTEREDMÉNYEK
KIEMELKEDŐ SPORTEREDMÉNYEK MEGYEI SZINTŰ VERSENYEK: Terematlétika 30 m síkfutás Velekei Bence 4.a 2. hely Sály Péter 7.a 2. hely Tömöttlabdadobás Gerencsér Vivien 8.b Pataki Péter 7.b 5. hely 5-körös futás
TESTNEVELÉS, SPORT. osztály verseny megjegyzés szint helyezés tanuló neve felkészítő tanár
TESTNEVELÉS, SPORT 11.a 9.a Taekwando Ifjúsági Európabajnokság (Lettország) Taekwando Ifjúsági Európabajnokság (Lettország) Európabajnokság 5. Patakfalvy Csenge Európabajnokság 1. Patakfalvy Luca 9.c 10.a
60 m - Leány Döntő. Hajdú Édua 2008 Titán TC 9,19 I. Forrai Sára 2008 Arany János 9,8 II. Kovács Anna 2008 Hódiák 10,4 III.
60 m - Leány 2010-2011 Hofman Manka Panka 2010 Rókus II. 11,29 I. Lóvéra Gina 2010 Rókus II. 12,44 II. Veres Lili 2010 Rókus II. 13,03 III. Zsigmond Léna 2010 Rókus II. 13,46 60 m - Leány 2008-2009 Előfutam
Versenyek 2012 I. negyedév
Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné
Versenyeredmények 2018/19. Verseny Időpont Név Helyezés Felkészítő tanár
Versenyeredmények 2018/19. Verseny Időpont Név Helyezés Felkészítő tanár Tallós Pál Természetismereti Verseny Pápai Észkerék Egyesület matematika csapatverseny Szeptember Október Császár Anna 8.o. Király
Aranyosok Arany-hete
Aranyosok Arany-hete Arany János születésének 197. évfordulója alkalmából március másodikától egy teljes tanítási héten keresztül változatos programokon idéztük meg iskolánk névadójának szellemét, tudtunk
A as tanév versenyeredményei
A 2017-2018-as tanév eredményei szövegértő 2.o. Borbély Levente IV. szövegértő 3.o. Kovács Zita Kinga I. Tóth Sára felsős helyesírási Gyenes Alexandra IX. Rojtos Klára Vikár Csilla Napsugár IV. Marton
BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA
BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA 036280 ISKOLAI SPORTKÖR RÉSZLETES SZAKMAI PROGRAMJA 2009. IX. 1. A TANÉV SPORTTAL KAPCSOLATOS KIEMELT FELADATAI Legfontosabb feladatunk, hogy biztosítsunk minél több sportolási
Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3)
Rangsor Egyesület Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA Arany pontok (10) Ezüst pontok (6) Bronz pontok (3) 4. hely pontok (1) Összpontszám 1 I.C. TATAMI 140 120 57 15 332 2 NÓVA 110
Akikre büszkék vagyunk Széchenyi Iskola 2017/2018 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM- TÖRTÉNELEM- KÖNYVTÁR
Akikre büszkék vagyunk Széchenyi Iskola 2017/2018 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM- TÖRTÉNELEM- KÖNYVTÁR Helyezés zők Felkészítő tanár Anyanyelvi játékok, dr. Lukácsné Forgács játékos anyanyelv" Beáta Móra tollával
COMENIUS KUPA Sárospatak,
COMENIUS KUPA Sárospatak, 2016.12.03. 2016. december 3-án a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskolában került megrendezésre a Comenius Kupa sakkverseny 2016/17 évad tavaszi fordulója, mely az általános
Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 0. KORCSOPORT - FIÚ 0. KORCSOPORT - LÁNY
Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 Helyszín: KOMÁROM GYÓGYFÜRDŐ FEDETT USZODA EREDMÉNYEK 0. KORCSOPORT - FIÚ 33,3 m GYORS 1. Halász Viktor (oklevél) 1 : 05 : 30 Gesztenyés Óvoda 33,3 MELL 1. Halász
Versenyeredmények 2013-2014-es tanév
Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Gárdonyi Géza területi matematikaverseny (Ács) A versenyen évfolyamonként egy-egy tanuló vett részt. 4. évfolyam Nagy Adél 6. évfolyam Kocsis Anett 8. évfolyam Kelemen
ORSZÁGOS NÉMET NYELVI TANULMÁNYI VERSENY ISKOLAI FORDULÓ
ORSZÁGOS NÉMET NYELVI TANULMÁNYI VERSENY ISKOLAI FORDULÓ 2017. 01. 12. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár Káposzta Bence 7.b I. 7-8. évfolyam Bütösi Lili 7.b II. 7-8. évfolyam Kocsis Ildikó
Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon
Tartalom Szüreti felvonulás és bál Kirándulás a Gemenci erdőben (1.-2. évf.) Tanulmányi kirándulás Bikalon (3.-4. évf.) Rajzpályázat Vetélkedő a magyar népmese napjának tiszteletére Bolyai matematika csapatverseny
Versenyeredmények 2014/2015. Berzsenyi Dániel Gimnázium
Versenyeredmények 2014/2015. Berzsenyi Dániel Gimnázium SPORT Atlétika ügyességi csapatbajnokság-diákolimpia megyei döntő Aranyérmesek: Leány gerelyhajító csapat Bárczi Kata, Gergő Virág, Horváth Zsanett,
Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról
Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról A verseny megrendezésének időpontja: 2019. 03. 05. rendező intézményének neve: szervezőjének neve, beosztása: Kerekes Gábor Imre, Művész
Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló neve Évfolyam Kódszám Ssz.
Pontszámok A Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny megyei/fővárosi fordulójára (2015. március 2. 10 óra) nevezett középiskolai tanulók versenyeredményei* Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló
1. Kis Kasza Miklós 2. Nagy Richárd 3. Virsinger Balázs 3. Helbig Nick
3 Virsinger Balázs 1. Kis Kasza Miklós Virsinger Balázs 9 Tóth Levente 21:16 2. Nagy Richárd Virsinger Balázs 7 Szalontai Dominik 21:14 3. Virsinger Balázs Mészáros Márton 6 Mészáros Márton 21:09 3. Helbig
ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL
ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: 2019. január 22. rendező intézményének neve: Rózsai Tivadar Református Általános Iskola és Óvoda
OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV
OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A PROHÁSZKA-TEMPLOMBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Benedek Zsuzsanna: kimagasló tanulmányi, és 2. 2.
2. számú melléklet Összesítő kimutatás a zsámboki Bajza Lenke Általános Iskola 2013/2014. tanévében versenyző tanulókról. megyei.
2. számú melléklet Összesítő kimutatás a zsámboki 2013/2014. tanévében versenyző tanulókról Tanuló neve Osztálya Osztályfőnök neve 2. Kis Kornél 2. Kis Kornél 2. Bagó Norman 2. Papp Tibor 2. Papp Tibor
Név. Osztály Verseny megnevezés Helyezés Felkészítő tanár neve. 1-4 osztály
Név. Osztály Verseny megnevezés Helyezés Felkészítő tanár neve 1-4 osztály Kremlicska Csenge 1.a Játékos Váltóverseny II. Pogácsás Erika Tokai Ábel 1.b Játékos Váltóverseny II. Pogácsás Erika Széphalmi
Összefoglaló Az Úr csodái XIV. Országos Óvodai Rajzversenyről
A verseny Összefoglaló Az Úr csodái XIV. Országos Óvodai Rajzversenyről megrendezésének időpontja: 2016. március rendező intézményének neve: Óvoda 4100, Tardy u. 8. szervezőjének neve, beosztása: Kari
I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny
1/11 Délelőtti végeredmény Versenyszám Futam Sáv Egyesület Név szül nev. Idő vers. idő helyezés 1 25 m fiú gyors 3 Győri Vízisport SE Török Donát vk 2004 9:99,9 0:22,3-1 25 m fiú gyors 4 Győri Vízisport
Iskolai versenyek. Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár
Iskolai versenyek Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár Iványi Martin 5.a I. Knotz Lászlóné Sági Márton Matematika verseny 5. évfolyam II. Buzás Istvánné Fekete Zsombor III. Buzás Istvánné Lakatos
XVIII. FUTABONY és Magas István Emlékverseny Eredménylista
XVIII. FUTABONY és Magas István Emlékverseny 2017. Eredménylista ÓVÓDÁSOK ssz. Név szül év Város ÓVÓDA Simon Konrád 2012 Budapest BP. Malacka csop Ritnovszky Gergő 2012 Abony Gyöngyszemek Kecskeméti Sándor
Debreceni Református Koll. Ált. Isk.
TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2016/2017 tanév 1 12 Debrecen Vezető: Bándiné Gacsó Judit, Antal Mária Debreceni Református Koll. Ált. Isk. Süle Luca 9,300 9,100 9,400 27,800 Dandé Csenge 9,300 9,200
ÚSZÁS A KATEGÓRIA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ FIÚ 50M PILLANGÓÚSZÁS
ÚSZÁS A KATEGÓRIA DIÁKOLIMPIA 2019.04.14 FIÚ 50M PILLANGÓÚSZÁS Név Osztály Helyezés Korcsoport Felkészítő Bagi Zoltán 5.b I. 3. Fodor Ágnes ÚSZÁS A KATEGÓRIA DIÁKOLIMPIA 2019.04.14 FIÚ 100M PILLANGÓÚSZÁS
JELENTKEZÉSI LAP Fürkész verseny, körzeti szakasz,
JELENTKEZÉSI LAP Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: Maros Körzet: Gyulakuta 5. osztály 1. Antal Sára Panna Magyari Edit-Csilla Gyulakuti Általános Iskola Gyulakuta 49 97 146 2. Dósa Balázs
2012/2013. évi tanulmányi versenyeredmények ORSZÁGOS. TITOK angol nyelvi levelezős verseny. Eredmény:
2012/ évi tanulmányi eredmények ORSZÁGOS 2012/ levelezős TITOK angol nyelvi levelezős Csóti Eszter 7. o. 22. helyezés Bigors Fanni 6. o. 21. helyezés Börcsök Brigitta-Sebők Boglárka 4. o. 11. helyezés
ELHALLGATOTT TÖRTÉNELEM Beregszász II.
ELHALLGATOTT TÖRTÉNELEM csapatverseny Kárpátalján - megyei döntő 2017.05. 08.-09. Beregszász Gerőcs Roland Bálint 7.b Simon Bence 7.b Balogh Nóra 8.b Danó Ádám 8.b Kocsis Simon Márk 8.b Nagy Levente 8.b
Versenyeredmények a Bálint Sándor Tagiskolában
Versenyeredmények a Bálint Sándor Tagiskolában 2016-2017. A, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár "Tavaszébresztő" rajzpályázat "Tavaszébresztő" rajzpályázat "Tavaszébresztő"
Felkészítő tanár Verseny neve Benevezett tanulók Elért eredmények. Szabó Anna Zsiga Ella. Zsiga Ella. Kovács Boglárka Zsiga Ella Kenderesi Blanka
Ábelovszkiné Gyurján Erika Édes hazám Magyarország földrajzi és honismereti vetélkedő által meghirdetett Alföldi népszokások című rajzverseny Szabó Anna Szeged- Csanádi Egyházmegye Húsvéti rajzpályázat
Megyei Atlétika Diákolimpia. 60 m síkfutás. 600 m síkfutás. Név oszt. helyezés tantárgy/osztály felkészítő tanár
Megyei Atlétika Diákolimpia Név oszt. helyezés Korcsoport felkészítő tanár 60 m síkfutás Kundrák Milán 6.a III. III. korcsoport Ughy Imréné 600 m síkfutás Szokol Milán 6.b IX. III. korcsoport Csoma Andrea
Testnevelés versenyek a 2015 / 2016-os tanévben
Testnevelés versenyek a 2015 / 2016-os tanévben Kézilabda: Árpád-kupa lány kézilabda torna, II.hely Bóka Sára 6.b Franyó Zsanett 4.b Gyimesi Alexa 4.b Gál Adrienn 5.a Legjobb kapus: Néder Adrienn Diákolimpia
RAJZ TANTÁRGY EREDMÉNYEI
Ebben a tanévben is részt vettünk rajzpályázatokon. 6 rajzpályázatra összesen 184 diák munkáját küldtünk el. Az iskola minden diákjának lehetősége nyílt pályamunka készítésére a rajz órán is, ezért nemcsak
Diákolimpia - Úszás Csongrád Megyei Döntő
Diákolimpia - Úszás Csongrád Megyei Döntő Hódmezővásárhely, Gyarmati Dezső Sportuszoda 2010. január 18. "A" kategória - középiskola 5-6- korcsoport 100 m fiú gyors 1 Király Bence 1993 SZTE Ságvári Szeged
Név oszt. helyezés korcsoport/lány felkészítő tanár Kaszásné Farkas Viola Soltészné Szörfi Anikó CSAPAT
KÖRZETI MEZEI FUTÓ DIÁKOLIMPIA EGYÉNI Soltészné Szörfi Anikó Lukács Réka 1. 1-2. osztály Bíró Eszter 4.a 1. 3-4. osztály korcsoport/fiú Bolgár Dániel 3. 1-2. osztály 1 Lukács Réka Bán Lilla Vágási Dorottya