Az Úr népe (Mikeás) 7. tanulmány. május
|
|
- Géza Király
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 7. tanulmány Az Úr népe (Mikeás) május SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Mikeás 1:1-9; 2:1-11; 5:2; 6:1-8; 7:18-20; 2Korinthus 11:23-27 Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kíván az Úr tetőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel (Mik 6:8). KULCSGONDOLAT: Az Úr kész volt megbocsátani népének még a legszörnyűbb hitehagyás dacára is. Meg akarta gyógyítani őket. Mikeás próféta Izráel történelmének egyik legsötétebb korszakában végezte szolgálatát. Az ország már régen két részre szakadt, majd az asszírok véget vetettek az északi királyság életének. Mikeás látta a déli részeken a gonoszság és a kegyetlenség egyre erősebb előrenyomulását. A becstelenség, igazságtalanság, megvesztegetés és bizalmatlanság végzetes bűnei ellen emelte fel szavát. Mikeás volt a Jeruzsálem pusztulását elsőként megjövendölő bibliai próféta (Mik 3:12). Ám az isteni ihletés hatására a próféta előtt a sötét időkben is felvillant a fény. Isten szemszögéből nézve túllátott a közelgő büntetésen. Bátorító szavaival kifejezte, hogy az Úr Felkentje eljön majd Betlehemből. A Messiás lesz az a vezető, aki megmenti Izráelt és békét hirdet a népeknek, akiket arra tanít, hogy fegyvereiket kapákká kovácsolják (Mik 4:3). Az isteni feddés a helyreállítás és a végső áldások csatornája lesz VIDEÓGALÉRIA Bibliatanulmány
2 május 12. vasárnap A PRÓFÉTA LELKI GYÖTRELME Mik 1:1-9 szakaszában a próféta felhívást intéz a föld minden népéhez, hogy legyenek tanúi, amint Isten ítéletet tesz bűnös népe felett. Külön megnevezi a fővárosokat, Jeruzsálemet és Samáriát, amelyek vezetői nem adtak jó példát arra, hogy mit jelent teljes szívvel az Urat szolgálni. Először ez a két város pusztul el. Mikeás életében óriási feszültséggel jelentkezett a pusztító ítélet gondolata. Prófétai hivatása Isten céljaihoz kötötte a prófétát, ezért nem volt választása, hirdetnie kellett, ami a közeljövőben várható volt. Mikeás szerette népét, amelyhez tartozott; ő maga is kesergett amiatt, hogy majd fogságra vitetnek. A próféták fizikai és lelkiállapotának gyakran a rossz hírek ártottak leginkább. Mit találunk a következő igeszakaszokban a próféták nehéz sorsára vonatkozóan? 4Móz 11:10-15; 1Kir 19:14; Jer 8:21 9:2; Ez 24:15-18; 2Kor 11:23-27 Isten prófétáinak élete összefonódott az általuk hirdetett üzenetekkel. Nem örömmel szóltak a várható rettenetes dolgokról. Gyakran keseregtek a közelgő katasztrófák miatt. Fájdalmuk valóságos volt. Hallgatóik számára az üzenetet prófétai szavakkal és külső jelekkel is közvetítették, amelyekben sokszor megmutatkozott a szívük mélyéről fakadó nagy fájdalom. Isten ítéletét Mikeás hasonlóan fogadta, mint Ézsaiás, aki három évig járt félmeztelen, mezítláb, ezzel mutatva a rájuk váró fogság szégyenét. Olvashatunk arról is, hogy Ellen White mennyit szenvedett szolgálata során. Isten követeinek valóban nagy megpróbáltatásokat kellett kiállni. Olvassuk el 1Pt 4:14-16 verseit, majd pedig gondoljunk a saját nehézségeinkre! Mennyi szenvedés ért bennünket amiatt, hogy Istent követjük? És mennyi baj következett ránk a hűtlenségünk miatt? 55
3 hétfő május 13. AKIK GONOSZT GONDOLNAK Mik 2:1-11 és a 3. fejezet alapján milyen bűnök miatt fenyegette az embereket ítélet? Akház trónra lépése olyan félelmes helyzet elé állította Ézsaiást és társait, amely Júda országában minden eddigit felülmúlt. Sok embert, akik korábban ellenálltak a bálványimádó szokások rontásának, most rávettek a pogány istenségek imádására. A fejedelmek is hűtleneknek bizonyultak megbízatásukhoz. Hamis próféták támadtak, akik tanításukkal félrevezették a népet. Még a papok között is voltak ilyen felbérelt tanítók. A hitehagyó vezetők megtartották az istentiszteleti formákat, és azt állították, hogy Isten népe közé tartoznak. Mikeás próféta aki ezekben a nyugtalan időkben hirdette üzenetét kijelentette, hogy Sion bűnösei vérontással építik a Siont, álnoksággal Jeruzsálemet, miközben az Úrra hivatkozva mondják, és istenkáromlón így dicsekszenek: Közöttünk van az Úr, nem érhet minket baj! (Mik 3:10-11) (Ellen G. White: Próféták és királyok. 2. kiad. Budapest, 1995, Advent Kiadó o.). Az a tévedés volt az egyik probléma, amivel a zsidó népnek állandóan szembesülnie kellett, hogy mentesülnek az isteni ítélet alól, lévén ők a kiválasztott nép, akik a pogány bálványimádás hiábavalóságával szemben (Zsolt 115:4-9) ismerték az igaz Istent. Viszont az volt a rettenetes igazság, hogy éppenséggel az Isten előtti különleges helyzetük miatt vette az Úr még súlyosabbnak bűneiket. Isten újból és újból felhívta a figyelmüket arra, hogy az áldásokat, a védelmét és a jólétet csak a parancsolatainak való engedelmesség függvényében nyerhetik el. Ezt láthatjuk a Mózes ötödik könyvében olvasható figyelmeztetésben is: Csak vigyázz magadra, és őrizd jól a te lelkedet, hogy el ne felejtkezzél azokról, amelyeket láttak a te szemeid, és hogy el ne távozzanak a te szívedtől teljes életedben, hanem ismertesd meg azokat a te fiaiddal és fiaidnak fiaival (5Móz 4:9). Adventistaként annyi ismeretre tehetünk szert. Ne áltassuk magunkat: milyen szempontból fenyeget a veszély, hogy az ókori Izráelhez hasonlóan mi is elbizakodunk? 56
4 május 14. kedd ÚJ KIRÁLY BETLEHEMBŐL Mikeás próféta könyvének hangulata a búskomorságból gyakorta hirtelen csodálatos reménységbe csap át. Ezt a reményt tükrözi az egyik leghíresebb messiási prófécia is. Olvassuk el Mik 5:2 versét! Miről van itt szó? Mit tanít ez az ige a Messiásról? Lásd még Jn 1:1-3; 8:58; Kol 1:16-17! Júdea egy kis városából származik majd Valaki, Izráel örök uralkodója. Mik 5:2 az egyik legfontosabb bibliai ígéret, amit Isten azért adott, hogy erősítse a nép reményét, akik már alig várták a próféták által megígért ideális Vezetőt. Uralma az erő, az igazság és a béke korszakát vezeti be (Mik 5:4-6). Dávid az Efratának is nevezett Betlehem (1Móz 35:19) kisvárosának szülötte volt. A helység megnevezése is sejteti az egyszerű származását egyrészt Dávidnak, valamint késői utódjának, aki népe igazi Pásztora lesz (Mik 5:4). Sámuel Betlehem városkájában kente fel Izráel királyának Isai legkisebb fiát, Dávidot (1Sám 16:1-13; 17:12). Amikor a napkeleti bölcsek a zsidók újszülött királya után tudakozódtak, Heródes király megkérdezte az Írásokat ismerő bölcseket, hol kell őt keresni (Mt 2:4-6). Az írástudók erre a szövegre utaltak, ami megjövendölte, hogy a Messiásnak Betlehem kisvárosából kell származnia. Véges, bűnös emberként szinte felfoghatatlannak érezzük, hogy a Betlehemben született kisbaba maga az örök Isten, az ég és a föld Teremtője volt. Az Úr Jézus Krisztus örök időktől fogva egy az Atyával (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. 11. o.). Ez a meglepő gondolat a kereszténység egyik legalapvetőbb igazsága: a Teremtő Isten magára vette az emberi természetet, és emberként áldozatul adta magát a bűneinkért. Életre szóló tapasztalattá válhat számunkra, ha szakítunk időt arra, hogy elgondolkozzunk ennek az igazságnak a jelentőségéről. Gondoljunk bele, hogy milyen értéket ad ez az életünknek! Milyen fontosnak tart Isten minden egyes embert! Annyian küzdenek, hogy megtalálják életük értelmét, célját, számunkra pedig ott a kereszt alapja, ami nemcsak az életünk jelentőségét illetően ad biztos tartást, hanem összehasonlíthatatlanul többet ajánl, mint amit a világ valaha kínálhat. 57
5 szerda május 15. MI A JÓ? Mikeás próféta könyve 6. fejezetének elején Isten népéhez szól, és felsorolja, hogy mennyi mindent tett értük. A templomba érkező hívő erre válaszolva azt kérdezi, hogy mivel tehet Isten kedvére. Mi számít elfogadható áldozatnak? Egyéves borjak, kosok tömegei, olajpatakok vagy inkább a hívők elsőszülött gyermekei? A szakaszban a felsorolt áldozatok mennyisége és értéke folyamatosan emelkedik. Milyen lényeges igazságot tanít Mik 6:1-8 szakasza? Miért olyan különösen fontos ez az adventisták számára? Mennyivel több az igazság a pusztán helyes tanbeli felfogásnál és a próféciák részletes ismereténél? Lásd Mt 23:23! A próféta kifejti, hogy Isten már előre bejelentette, mit kíván az embertől. Mózes tanításaiból a nép jól tudta, mi mindent tett meg értük a kegyelmes Isten. Mikeás válasza nem valamiféle új kinyilatkoztatás volt, ami változást jelentett volna az addig érvényben lévő isteni kívánalmakat illetően (5Móz 10:12-13). Istent elsősorban nem az áldozatok és a papi szolgálatok érdekelték, hanem az volt a legfontosabb számára, hogy olyan népe legyen, amelynek tagjai igazságosan bánnak egymással, hozzá pedig következetes tisztelettel és szeretettel fordulnak. Az engedelmesség a legpazarabb ajándék, amit az ember Istennek adhat. Mik 6:8 verse fogalmazza meg legvelősebben, hogy mit kíván Isten a népétől. Az igaz vallást illető minden prófétai tanítást összefoglalja: igazságos, könyörületet tanúsító életet és a hétköznapokban megmutatkozó istenfélelmet. Az igazságra Isten Lelke késztet. Megkívánja, hogy tisztességesen, egyenlően bánjunk mindenkivel, legfőképpen a gyengékkel, erőtlenekkel, akiket mások kihasználnak. A kedvesség annyit tesz, hogy ellenszolgáltatás nélkül, készségesen szeretetet, hűséget tanúsítunk, megbízhatóak vagyunk. A gyakorlati istenfélelem azt jelenti, hogy Isten az első az életünkben és akaratával összhangban élünk. Miért könnyebb szigorúan betartani a szombatot, mint igazságosan cselekedni, szeretni az irgalmasságot és alázatosan járni Isten előtt? 58
6 május 16. csütörtök A TENGER MÉLYÉRE Mikeás próféta könyve az ítéletek leírásával kezdődik, de a reménység szavaival zárul. Vannak, akik magyarázatukban megkísérlik tagadni Isten ítéleteinek valóságát. Aki ezt teszi, hasonló csapdába esik, mint Mikeás kortársai, akik úgy vélték, hogy Isten soha nem ítélné meg kiválasztott népét. Isten szeretetének és törődésének másik oldala az igazsága. Mikeás azt a jó hírt fogalmazza meg, hogy az Úrnak sosem a büntetés az utolsó szava. A Szentírásban következetesen megfigyelhető, hogy az ítélet után a megbocsátás, a büntetés után a kegyelem, a szenvedés után a remény következik. Hogyan mutatkozik meg az evangélium Mik 7:18-20 verseiben? Minek a reményét találhatjuk ebben a szakaszban mindannyian? Miért van olyan nagy szükségünk rá? Mikeás próféta könyvének utolsó verseiben az Istent dicsérő szavak reménynyel telnek meg. A Kicsoda olyan Isten kérdés jól illik Mikeás nevéhez, ami azt jelenti, hogy Kicsoda olyan, mint az Úr? A próféta neve is Isten egyedi voltára emlékeztet, megerősítve, hogy nincs más hozzá fogható. Hogyan is lehetne? Hiszen egyedül Ő a Teremtő, rajta kívül minden más teremtmény. Teremtő Istenünk mindezek tetejében a kegyelem, a megbocsátás Istene is, aki minden képzeletet felülmúlóan sokat tett azért, hogy megváltson bennünket a pusztulástól noha ezt joggal megérdemelnénk. Isten kész volt ígéretet adni a héber népnek, és nekünk is ezt ajánlja. Előfordulhat, hogy ma is próbára tévő körülmények és fájdalmak között találjuk magunkat, és azon tűnődünk: vajon miért engedi meg Isten? Időnként olyan nehéz meglátni a dolgok értelmét. Ilyenkor csakis az Úrban reménykedhetünk, aki megígéri, hogy bűneinket a tenger mélyére veti. Ha emlékszünk rá, hogy mit tett Isten a múltban, reményt találunk a jövőre nézve is. Nézzünk igazán magunkba! Miért egyedül abban reménykedhetünk, hogy Isten a tenger mélyére veti minden bűnünket? 59
7 péntek május 17. TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: Ha Jeruzsálem megismeri, amit kiváltságában állt megismerni, és befogadja a mennyből küldött világosságot, akkor büszkén, virágzásának teljében állhatott volna a birodalmak királynőjeként, szabadon, Istentől kapott hatalmának erejében. Nem álltak volna felfegyverzett római katonák kapuinál A dicső rendeltetés, mely Jeruzsálem áldására szolgált volna, ha elfogadja Megmentőjét, Isten Fia előtt lebegett. Látta, hogy általa meggyógyulhatott volna a rabságból, s megszilárdulhatott volna, mint a föld hatalmas világvárosa. Falairól békegalamb szállt volna minden nemzet felé. A világ dicső ékköve lehetett volna (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó o.). BESZÉLGESSÜNK RÓLA: 1) Könnyű belefeledkezni a vallási formaságokba, tradíciókba és szertartásokba, amelyek önmagukban lehetnek mind jók. Viszont mi történik, ha az ember számára ezek a formák és szertartások válnak végcéllá, ahelyett, hogy bemutatnák: mit jelent követni Istent, akit e formaságok által tisztelünk? 2) Gondolkozzunk a testet öltés egész témakörén, azon, hogy a Teremtő Isten emberi testet vett magára! Amint egy középkori teológus fogalmazott: Krisztus mindazt megtartotta, ami volt, de magára vette még azt is, amilyen nem volt azaz emberi természetünket. Gondoljunk bele, hogy ez a lenyűgöző igazság mit árul el Isten irántunk való szeretetéről! Miért találunk benne reményt, miért tölt el hálával, miért kell dicsőítenünk emiatt az Urat, bármilyen körülmények között legyünk is? 60
8 SZILÁGYI JÓZSEF: MIKEÁS Mit mondhat egy próféta, a látó? Leleplezi népe tetteit. Szomorú a pőre valóságtól; képmutatók nem is kedvelik. Gonoszság van házak, szívek mélyén, nem csoda, hogy kiábrándító az élet s nem boldog élmény; testünkre, lelkünkre rátipor. Gonoszságnak gonoszság a bére: el fog jönni, meg van már ígérve; s magunkon jaj! nem segíthetünk. Sorsunk mégsem oly reménytelen. Életet vajúdik Betlehem: Szabadító születik nekünk! 61
A kegyelem és az ítélet Istene
4. tanulmány január 21 27. A kegyelem és az ítélet Istene SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 3; 6; János 3:17-21; 1Korinthus 3:13; 2Korinthus 5:10; Jelenések 14:6-7 Mert minden cselekedetet az
Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei
6. tanulmány Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei augusztus 3 9. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 3Mózes 5:5; Zsoltár 32:1-8; Apostolok cselekedetei 5:30-32; 2Korinthus 7:9-11; Zsidók 12:17;
Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31
Nagyböjt Pontosan így (XVI. Bene Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 február 22. Hamvaz ószerda Joel 2,12-18; 2Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6.16-18 A legveszedelmesebb kísértés Részt veszek az első nagy február
Boldog és hálás. 4. tanulmány. július 21 27.
4. tanulmány Boldog és hálás július 21 27. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 12:2; 1Korinthus 13; Galata 5:19-23; 1Thesszalonika 1:1-10; 1Timóteus 1:15 Hálát adunk az Istennek mindenkor mindnyájatokért,
A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.
2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem
Jézus az ég és a föld Teremtője
1. tanulmány december 29 január 4. Jézus az ég és a föld Teremtője SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 1:1; Zsoltár 19:2-4; János 1:1-3, 14; 2:7-11; Kolossé 1:15-16; Zsidók 11:3 Kezdetben teremté
Utánzás, engedmények és válság
8. tanulmány augusztus 13 19. Utánzás, engedmények és válság SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 6:5; 5Mózes 12:8; 13:18; 1Királyok 11:1-13; 18; Jeremiás 17:5; Malakiás 3:16 4:6 Az érettkorúaknak
Pál származása és elhívása
11. tanulmány Szeptember 5 11. Pál származása és elhívása SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Apostolok cselekedetei 9:1-22; 26:18; 1Korinthus 15:10; Galata 2:1-17; Filippi 3:6 De az Úr azt mondta neki:
A Biblia rövid áttekintése. Alapvető információk a Bibliáról
A Biblia rövid áttekintése Alapvető információk a Bibliáról Áttekintés a Bibliáról A Biblia Isten szava A Biblia Isten üzenetét tartalmazza. A Szentírás megírásában kb. 1500 év leforgása alatt mintegy
Messiási próféciák IV. évfolyam. I. félév
Messiási próféciák IV. évfolyam I. félév Tematika: 1. Bevezetés: A messiási jövendölések fogalma, jellegzetességeik, tanulmányozásuk, haszna, jelentősége. Két alapvető messiási jövendölés: Az ősevangélium
valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája
Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,
Az átlagember tanítvánnyá tétele
február 1 7. Az átlagember tanítvánnyá tétele SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 15:32-39; 16:13-17; Lukács 2:21-28; 12:6-7; 13:1-5; Jakab 2:1-9 Mikor pedig Galilea tengere mellett járt, látá Simont
Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3.
10. tanulmány Jézus Jeruzsálemben május 28 június 3. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Zakariás 9:9; Máté 21:1-46; 22:1-15; Apostolok cselekedetei 6:7; Róma 4:13-16; Jelenések 14:7-12 Sohasem olvastátok
Bibliaolvasó vezérfonal a évre
Bibliaolvasó vezérfonal a 2019. évre Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk Őáltala. (1Jn 4,9) KÖZÖS IMÁDSÁGAINK TÉMÁI AZ EGYES NAPOKRA
Hamis és igaz békesség
Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,
Az aratás és az aratók
12. tanulmány Az aratás és az aratók március 15 21. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Máté 9:36-38; Lukács 15; 24:4-53; János 1:40-46; 4:28-30; Apostolok cselekedeti 1:6-8 Abban dicsőíttetik meg az
Messiási jövendölések IV.évf./2.félév. A Messiás helyettes áldozati halálára vonatkozó jövendölések
I.Igehelyek Messiási jövendölések IV.évf./2.félév A Messiás helyettes áldozati halálára vonatkozó jövendölések a.) Nagyobb, egybefüggő szakaszok - 22. Zsoltár - 69. Zsoltár - Ézsa. 52:13-53:12 b.) Rövidebb
ELJÖN AZ ÚR. Lekció: Malakiás 3,1-6. Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr...
Pasarét, 2014. március 23. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László Lekció: Malakiás 3,1-6 Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr... ELJÖN AZ ÚR Imádkozzunk! Dicsőítünk
Pozitív intézményi légkör
Pozitív intézményi légkör Mitől más a keresztyén iskola? Írjon le három dolgot, amely ön szerint megkülönbözteti a keresztyén iskolákat más iskoláktól! Ossza meg gondolatait az ön mellett ülővel. A keresztyén
Tanítványok képzése hasonlatokkal
2. tanulmány Tanítványok képzése hasonlatokkal január 4 10. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 2Sámuel 12:1-7; Ézsaiás 28:24-28; Máté 7:24-27; 13:1-30; Lukács 20:9-19 Mindezeket példázatokban mondá Jézus
A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó. A dal, a három zsidók és Azariah ima
www.scriptural-truth.com Az ima Azariah A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó A dal, a három zsidók és Azariah ima 1:1 és mentek a tűz közepén dicsérő Isten, és az áldás az
Üdvözlünk Isten családjában!
Üdvözlünk Isten családjában! Amikor Jézust elfogadod Megváltódnak, Isten családjának tagja leszel. Isten azt akarja, hogy ha az Ő gyermeke lettél, növekedj az Ő megismerésében, és válj minél inkább Jézushoz
Bibliaismereti alapok
Bibliaismereti alapok Bibliaismereti alapok 1. Isten 2. Jézus Krisztus 3. Szent Szellem Szentháromság 4. A Biblia 5. Az Ember 6. Bűn megváltás 7. Újjászületés, megszentelődés 8. Betöltekezés Szent Szellemmel
24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz
24. ÁLDÁSOK az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 1. Az Úr a te kősziklád, várad és megmentőd, benne lelj oltalmat. Az Úr áldjon meg téged, hogy áldás légy sokak üdvösségére. Zsolt
Tanuljuk meg hogyan kell tanulmányozni a Bibliát
Tanuljuk meg hogyan kell tanulmányozni a Bibliát ADUNARE Nagyon fontos megtanulnunk hogyan kell tanulmányozni a Bibliát, mivel: Amikor tanulmányozzuk a Bibliát halljuk Isten parancsolatait. Amikor tanulmányozzuk
Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek
A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 11. szám 2009. november Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János
Hanukka és Karácsony
Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger
Jézus, a misszió Mestere
7. tanulmány Augusztus 8 14. Jézus, a misszió Mestere SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Ézsaiás 42:1-9; Dániel 9:24-27; Máté 10:5-6; Lukács 2:8-14; Apostolok cselekedetei 1:1-14; 2Timóteus 1:8-9 Majd
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Forduló: I.
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 4. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Elérhető pontszám: 70p. 2015. január 9. 1. Fejtsd meg a
bibliai felfedező B12 1. TörTÉNeT: Karácsony öröme Isten ígéretei Bibliai Feladatlap Haladóknak
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliai Feladatlap Haladóknak bibliai felfedező 1. TörTÉNeT: Karácsony öröme Isten ígéretei Olvasd
2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1.
2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Karasszon Dezső: Ésaiás könyvének magyarázata,
Az apostolok példája. 5. tanulmány. július 28 augusztus 3.
5. tanulmány július 28 augusztus 3. Az apostolok példája SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 10:16; Zsoltár 51:1-12; Lukács 11:11-13; Apostolok cselekedetei 16; 2Korinthus 8:1-5; 1Thesszalonika
A Hegyi Beszéd. 3. tanulmány. április 9-15.
3. tanulmány A Hegyi Beszéd április 9-15. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 15:6; Mikeás 6:6-8; Máté 5 7; 13:44-52; Lukács 6:36; Róma 7:7; 8:5-10 Amikor befejezte Jézus ezeket a beszédeket, a
Hitünk tökéletesítése
2. tanulmány Hitünk tökéletesítése október 4 10. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Lukács 12:16-21; 17:5-6; Filippi 3:12-15; Jakab 1:2-3, 19-21; 1Péter 1:6-7 Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégzőjére
A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát
A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát
A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt
bibliai felfedező A12 Ajánlott további olvasásra: 1. Timóteus 1:15 Zsidók 1:1-3 1 János 4:14 1. rész: A Megváltó születése Az angyal üzenete
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. rész: A Megváltó születése Az angyal üzenete
Arcodat keresem, Uram!
Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi
BIBLIA-TANULMÁNYOK 2013/4. A szentély
BIBLIA-TANULMÁNYOK 2013/4. A szentély BIK KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2013 A tanulmányokat összeállította: Martin Pröbstle Fordította: Hegyes-Horváth Csilla Felelõs szerkesztõ: Zarkáné Teremy Krisztina A tanulmány
A menny legdrágább ajándéka (Zakariás)
12. tanulmány június 15 21. A menny legdrágább ajándéka (Zakariás) SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Zakariás 8; 9:9; 12:1-10; 13:7-9; 14; Máté 21:9; János 19:37 És megsegíti őket az Úr, az ő Istenök
Jézus, a tanítómester
9. tanulmány Jézus, a tanítómester május 23 29. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 6:5; Lukács 4:31-37; 6:20-49; 8:19-21, 22-25; 10:25-37 Mindenkit ámulatba ejtett tanítása, mert szavának ereje
ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7
Tartalom ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 5 A RÓMAIAKNAK ÍRT LEVÉL 11 Bevezetés 14 A levél szövege 14 Címzés és köszöntés (1,1-7) 16 Hálaadás és a téma megjelölése (1,8-17) 1. TANÍTÓ RÉSZ (1,18-11,36)
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa
Pál, a pogányok apostola
1. tanulmány szeptember 24 30. Pál, a pogányok apostola SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Sámuel 16:7; Máté 7:1; Apostolok cselekedetei 6:9-15; 9:1-9; 11:19-21; 15:1-5 Ezeknek hallatára aztán megnyugovának,
BIBLIA-TANULMÁNYOK 2014/3. Jézus. tanításai BIK KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2014
BIBLIA-TANULMÁNYOK 2014/3. Jézus tanításai BIK KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2014 A tanulmányokat összeállította: Fürjné Simon Edina, Horváth Sándorné, Korbeák Sándorné, Szabó Attila Tartalom Bevezetés....................................................................................
2. Ismerkedés a hittannal, a gyülekezettel, a templommal, 6 óra. 3. A világ, ami körülvesz bennünket, Isten teremtett világa, 10 óra.
Hittan kerettanterv. Általános iskola 1. osztály Téma: 1. Ismerkedés egymással, 2 óra. 1.hét: Gyerekek játékos ismerkedése egymással. 2. Ismerkedés a hittannal, a gyülekezettel, a templommal, 6 óra. 2.hét:
Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim!
Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere: Ez jöve Jézushoz
SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!
SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondtad:,,ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük.'' És az egyház így énekel:,,ahol
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus születése Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
Krisztus és a mózesi törvény
április 5 11. Krisztus és a mózesi törvény SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 2Mózes 13:2, 12; 5Mózes 22:23-24; Máté 17:24-27; Lukács 2:21-24, 41-52; János 8:1-11 Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is
IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT
Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá
Bereczki Sándor. Isten Fia. Igehirdetések 6. Mindenki Temploma
Bereczki Sándor Igehirdetések 6. Isten Fia Mária fia Mindenki Temploma Isten Fia Mária fia De te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nékem, a ki uralkodó az
Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban.
Mennyből az angyal Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban. Angyalok szózata minket is hív, ér tse meg ezt tehát minden hű szív. a kisded Jézuskát
Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk
Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:
Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN
1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik
SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK
MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL
A tanítványság és az ima
január 11 17. A tanítványság és az ima SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 9:2-19; Máté 14:22-23; 26:36; János 17:6-26; Zsidók 2:17; 1Péter 4:7 De nemcsak őérettök könyörgök, hanem azokért is,
JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15
Tartalom JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15 JÉZUS SZENVEDÉSE MÁRK SZERINT Márk szenvedéstörténetének tanítása 19 1. Jézus az Isten Fia 20 2. A szenvedés hozzátartozik
4 sztori a 4 adventi Fehér Vera
4 sztori a 4 adventi gyertyához @2018 Fehér Vera Készen áll az adventi koszorúd? Tervezed, hogy minden adventi vasárnapon meggyújtasz egy-egy újabb gyertyát rajta? Ha igen, szívesen elmesélem, mi hogyan
Nők és bor. 13. tanulmány. március 21 27.
13. tanulmány Nők és bor március 21 27. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Jób 29:15; Példabeszédek 8; 31; 1Korinthus 1:21; Jelenések 14:13 Ne add asszonyoknak a te erődet, és a te útaidat a királyok
IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN
1 IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden
A helyreállítás lelki ajándékai. Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk
A helyreállítás lelki ajándékai Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk 0. Áttekintés Vezetés és szervezés ; Lelkek megkülönböztetése Démonok kiűzése Gyógyítás Hit 1. A vezetés / szervezés ajándéka
A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése
A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése 13. Bûnbánati imádságok Advent 1. vasárnapja Istenem! Méltatlan vagyok kegyelmedre, mert sokszor és sokféleképpen vétkeztem. De légy
ISTENI CÍM A BIBLIÁBAN
5 5 5 ISTENI CÍM A BIBLIÁBAN Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust. (Jn 17:3) 1. A békesség Istene (Zsid 13:20) 2. A dicsőség Lelke és
Írta: Martin Pröbstle
Írta: Martin Pröbstle 2013. október, november, december Copyright Hetednapi Adventista Egyház, 2013 Copyright Martin Pröbstle, 2013 Felelős kiadó: Ócsai Tamás A Bibliatanulmányokat a Hetednapi Adventista
Az igazi szolgálat kizárólag a Szent Szellem ereje által lehet sikeres. Hét ok, amiért felkentnek kell lenned. 1. fejezet
Tartalom 1. Hét ok, amiért felkentnek kell lenned......................... 7 2. A kenet tizenöt erőteljes hatása a szolgálatodra................ 13 3. Egyetlen lépés a kenethez...................................
Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13.
11. tanulmány Hittel élni március 7 13. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Példabeszédek 28:4-5, 7, 9; 29:13; Róma 1:16-17; Galata 3:24; 1János 2:15-17 Az emberektől való félelem csapdába ejt, de aki
HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.
Tanítók Fekete István Egyesülete 2016/17. tanév Feladási határidő: 2017. január 13. (péntek) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 3. Az iskola kódja: H- A versenyző
1Jn. 4,10 Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.
Józs. 24,18-20. Kiűzött előlünk az ÚR minden népet, az országban lakó emóriakat is. Mi is az URat akarjuk szolgálni. Bizony, ő a mi Istenünk! Akkor Józsué ezt mondta a népnek: Nem tudjátok ti szolgálni
Drága Gyülekezet! 2014. június 15. Mandabokor, Kálmánháza, Felsősima Istentisztelet. 3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki
2014. június 15. Mandabokor, Kálmánháza, Felsősima Istentisztelet 3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban. 4 Mert
nk és s Istennek? megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett
megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett A húsvh svét értéke nekünk nk és s Istennek? Mit jelent a húsvét az átlagember számára? Generated by Foxit PDF Creator Foxit Software
Hittan tanmenet 2. osztály
Hittan tanmenet 2. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 Az Isten szava című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek
SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET
SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ 2 SZENT BERNÁT
bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Bibliatanulmányozó Feladatlap
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Olvasd
Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE _ ( 1 ) _
Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE ( 1 ) _ A címlapon és a hátsó borítón REISZ ILONA festményei: A pápa és A pápa munka közben ( 2 ) _ Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE II. János Pál pápa
HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.
Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2018. december 10. (hétfő) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: 2018/19.
A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma.
MANFRED RÖSELER A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma. Mások magányosan töltik ezt az ünnepet, és egyeseket ez mélységesen elkeserít. Karácsony táján minden évben
DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése
DEREK PRINCE Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése Bevezető - A Derek Prince Ministries ismertetője Az 1930-as években, a történet szerint, megcsörrent a telefon az igazgatói irodában, abban a washingtoni
Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?
Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?
Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ
Isten Nagy Terve 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ Isten Nagy Terve teremtés elesés megváltás helyreállítás Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Zsidó.13.8 Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied
Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért
Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig
Szeretet és a törvény
október 25 31. Szeretet és a törvény A lecke rövid áttekintése ALAPIGE: Róma 13:8-10 A TANULÓ CÉLJA: Tudni: Értsük meg, mit jelent Krisztus törvénye, és hogyan alkalmazható életünkben ma. Fedezzük fel,
Szabadság Krisztusban
11. tanulmány Szabadság Krisztusban december 3 9. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Róma 8:1, 4; 13:8; 1Korinthus 6:20; Galata 5:1-15; Zsidók 2:14-15 Mert ti szabadságra hivattatok atyámfiai; csakhogy
A gyógyíthatatlan gyógyulása
Jeremiás és az Ige Lekció: Róm. 4.13-25 2008. nov. 23. Textus: Jer. 30.12-24 Gazdagrét A gyógyíthatatlan gyógyulása Jeremiásnak kezdettől fogva halált, pusztulást, összeomlást kellett hirdetnie Júdának.
A Lélek és az Ige. 1. tanulmány December 31 Január 6.
1. tanulmány December 31 Január 6. A Lélek és az Ige SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Zsoltárok 119:160; János 17:17; 1Korinthus 2:9-13; 2Péter 1:19-21 A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a
Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé
III. évfolyam 2. szám 2016. február Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé Érezzétek és lássátok, milyen édes az Úr A nagyböjt az Egyház ajándéka, amely megújításunkra szolgál. A heteken át tartó utazás,
Jónás története. 4. tanulmány Július 18 24.
4. tanulmány Július 18 24. Jónás története SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 2Királyok 14:25; Ézsaiás 44:8; 56:7; Jónás 1-4; Máté 12:40; Jelenések 14:6-12 Bizonnyal látom, hogy nem személyválogató az
JEREMIÁS PRÓFÉTA KÖNYVE 18,1 12
IGAZSÁG ÉS ÉLET Lectio continua Bibliaolvasó kalauz alapján 2011. SZEPTEMBER 20. KEDD SZERDI ANDRÁS 18,1 Ezt az igét mondta az Úr Jeremiásnak: 18,2 Menj el a fazekas házába, mert ott akarom közölni veled
hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele
2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium
A szent és igazságos Isten (Jóel)
3. tanulmány április 13 19. A szent és igazságos Isten (Jóel) SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Jóel 1; 2:28-29, 31-32; Máté 10:28-31; Apostolok cselekedetei 2:1-21; Róma 10:13 És megzendül az Úrnak
ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET
ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Immár hoz hasznos magvakat, díszíti ékes,
A Mormon könyve tanításai és tana tanulói olvasmányok
A Mormon könyve tanításai és tana tanulói olvasmányok Hittan 275 Kiadja: Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza Utah, Salt Lake City Méltányoljuk a könyvvel kapcsolatos megjegyzéseidet és javaslataidat.
2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR. MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9.
2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9. Kedves Olvasó! Sok szeretettel adjuk közre a 2015. évi bibliaolvasó útmutatót. A közösen
TARTALOM. Előszó a magyar kiadáshoz 5
TARTALOM Előszó a magyar kiadáshoz 5 Í.MÁTÉ EVANGÉLISTA-KI IS VOLT Ő? 13 1.1 A meghaladott életrajzi portré 13 1.2Az evangélium az evangélista nélkül 16 1.3 A teológiai portré 19 1.4Előzetes módszertani
Tévtanítások, tévhitek
Tévtanítások, tévhitek Engedd be/ imádkozd a szívedbe Jézust és üdvözülsz ajtód előtt állok és zörgetek (Jel. 3:20) kiforgatására alapozzák. Az idézet langyos keresztényekhez (megváltottakhoz), nem pedig
Krisztus, a törvény és a szövetségek
Krisztus, a törvény és a szövetségek március 31 június 6. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 9:12-17; 17:2-12; 5Mózes 9:9; Galata 3:15-28; Zsidók 9:15-28; 10:11-18 És ezért új szövetségnek a közbenjárója
A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia
Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 06. Igeliturgia Igeliturgia és Eukarisztia liturgiája, két része ugyan
Az evangélium kezdete
Márk evangéliuma Lekció: Ézs. 40.1-11 2010. febr. 7. Textus: Mk. 1.1-15 Gazdagrét Az evangélium kezdete Márk evangéliuma a négy evangélium közül a legkorábban íródott, valamint a legrövidebb, a legtömörebb.