Szerződés értéke (nettó)
|
|
- Zsombor Németh
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 BKV Zrt-től jogutódlás jogcímén átvett szerződések: 1. Vállalkozási keretszerződés Jegyek, bérletek gyártása A mindenkori jegybevétel terhére a jegybevételtől függően (BKK Zrt. által jogutódlás jogcímén átvett szerződés) - Pátria Nyomda Zrt. 2. Megbízási szerződés A Megbízó igényei szerinti ütemezéssel, elektronikus formában átadásra kerülő pótdíj-követelések ügyvédi felszólítás útján történő behajtása 1. számú melléklet szerinti százalékos jutalék (szerződés kelte: ) (BKK Zrt. által jogutódlás jogcímén átvett szerződés) - dr. Kováts Sebestyén László ügyvéd 3. Ügynöki szerződés "Engedély Bizományi Készlet Kiadásra" bizonylaton átadott értécikkekek értékesítése ügynöki jutalék ellenében Az értékesített értékcikkek darabszáma szerint, a szerződés - szerződésmódosításokkal módosított - 1. számú mellékletében meghatározott mértékű jutalék i módosítással szerződés hatálya: a közbeszerzési eljárás eredményes befejezéséig (BKK Zrt. által jogutódlás jogcímén átvett szerződés) - ITON Kft. 4. Vállalkozási szerződés WALKÜR-Pótdíj rendszer további, folyamatos és garantált működése és továbbfejlesztése érdekében ideig a szerződés szerinti feltételekkel mindennemű, a Megrendelő által jelzett és a szerződés 4. pontjában részletezett üzemeltetési, fejlesztési és karbantartási feladatok karbantartás és hibajavítás: Ft/hó fejlesztési és szakmai konzultációs feladatok: Ft/óra (szerződés kelte: ) (BKK Zrt. által jogutódlás jogcímén átvett szerződés) -PANDA-W Informatikai Oktató, fejlesztő, Tanácsadó Kft. ellátása, valamint szakmai konzultáció nyújtása Sávosan megállapított jutalék (az elszámolási időszak alatt beszedett teljes összegtől függően): (BKK Zrt. által jogutódlás jogcímén átvett szerződés) -Dr. Fodor Katalin Ügyvédi Iroda, valamint 5. Megbízási keret-szerződés A Megbízó igényei szerinti ütemezéssel, eletronikus formában átadásra kerülő harmadik személyekkel szembeni pótdíj-követelések ügyvédi felszólítás útján peren kívül történő behajtása Ft - 19% jutalék Ft- 21% jutalék Ft - 23% jutalék Swiss Logistic Kft ( től Swiss System Kft.) i szerződésmódosítással: - dr. Mihályi Szabolcs László egyéni ügyvéd, valamint Ft felett - 25% jutalék Swiss Logistic Kft ( től Swiss System Kft.) 6. Ügynöki keretszerződés A szerződés 1. számú mellékletében meghatározott és a Megbízó által átadott értékcikkek ügynöki jutalék ellenében történő értékesítése Az értékesített értékcikkek darabszáma szerint, a szerződés -szerződésmódosításokkal módosított - 1. számú mellékletében meghatározott ügynöki jutalék (szerződés kelte: ) i 2. számú módosítással szerződés hatálya: a tárgyi közbeszerzési eljárás lezárultáig terjedő határozott időtartam (BKK Zrt. által jogutódlás jogcímén átvett szerződés) - Magyar Posta Zrt. 7. Bizományi keretszerződés "Engedély Bizományi Készlet Kiadásra" bizonylaton átadott 1. számú melléklet szerinti értécikkek értékesítése bizományosi díj ellenében Az értékesített termék darabszáma szerint, a szerződés 1. számú - szerződésmódosításokkal módosított - mellékletében meghatározott nettó bizományosi díj (szerződés kelte: ) i 2. számú módosítással szerződés hatálya: a tárgyi közbeszerzési eljárás lezárultáig terjedő határozott időtartam (BKK Zrt. által jogutódlás jogcímén átvett szerződés) - Magyar Posta Zrt. 8. Szállítási Keretszerződés Öntapadós termékek (fóliák, tapéták, információs lapok), valamint hőpapír és thermo szalag szállítása 1. számú mellékletben meghatározott egységárak szerint hatályba lépéstől számított 36 hónap (BKK Zrt. által jogutódlás jogcímén átvett szerződés) - A.U.V Kft. Sávosan megállapított jutalék (az elszámolási időszak alatt beszedett teljes összegtől függően): 9. Megbízási keret-szerződés A Megbízó igényei szerinti ütemezéssel, eletronikus formában átadásra kerülő harmadik személyekkel szembeni pótdíj-követelések ügyvédi felszólítás útján peren kívül történő behajtása Ft - 19% jutalék Ft- 21% jutalék Ft - 23% jutalék (BKK Zrt. által jogutódlás jogcímén átvett szerződés) - dr. Szabó Gergely Ügyvédi Iroda Ft felett - 25% jutalék Megrendelő jegy és bérletpénztáraiból a készpénzbevételek összegyűjtése (a Megrendelő által meghatározott időpontokban és helyeken napi gyakorisággal), és az automatákból az üzemeltető 10. Vállalkozási keretszerződés által átadott bevételek feldolgozása és a kijelölt bankba történő beszállítása, továbbá utazási jegyek, bérletek, értékcikkek, nyomtatványok szállítása a Megrendelő jegyraktárából a jegy és bérletpénztárakba (havonta egy alkalommal, illetve külön megrendelés esetén két alkalommal), a Keretszerződés 3.1 pontjában foglalt egységárak szerint (1. sz. módosítás kelte: ) szerződés aláírásától számított 36 hónap (+12 hónappal meghosszabbítva egyoldalú nyilatkozattal) (BKK Zrt. által jogutódlás jogcímén átvett szerződés) - CIVIL Zrt. Konzorcium (CIVIL Biztonsági Szolgálat Zrt., G4S Készpénzlogisztikai Kft.) jegy és bérletpénztárakban selejtezésre előkészített értékcikkek szállítása, valamint bérletek házhozszállítása a 10 vagy annál több bérletet vásárlók részére 11. Vállalkozási keretszerződés Jegyellenőröktől, jegyvizsgálóktól, fővizsgálóktól, biztonsági őröktől és jegykiadó pénztárosoktól történő próbavásárlás Megrendelésenként: Ft/200 alkalom aláírástól számított 24 hónapig (BKK Zrt. által jogutódlás jogcímén átvett szerződés) - G4S Biztonsági Szolgáltatások Zrt. 12. Szállítási keretszerződés Intermédia típusú oszlopok, vitrinek, tartozékok, tájékoztató táblák és tartozékok, plexi táblák, plexi tasakok, mobil megállótalp fékdobból szállítása, valamint ezeknek a termékeknek a felújítási munkáinak elvégzése 1. számú mellékletben meghatározott egységárak szerint (BKK Zrt. által jogutódlás jogcímén átvett szerződés) - Sinal-Flex Kereskedelmi Kft Értékesítési megállapodás Az 1. sz. mellékletben felsorolt, hatályos önkormányzati rendeletben meghatározott tarifatermékek értékesítése a Szolgáltatók által üzemeltetett értékesítési rendszerekben hatálya kiterjed a évben a Értékesített Budapest bérletek és Budapest jegyek - hatósági árformába tartozó viteldíjainak legmagasabb évi érvényességgel hatósági árként való megállapításáról és azok alkalmazási feltételeiről szóló hatályos önkormányzati rendeletben elővételben megváltott foglalt - díjának 1%-a, amely a MÁV-START Zrt.-t és a VOLÁNBUSZ Zrt.-t illeti meg, 70-30% arányban tarifatermékekre is (BKK Zrt. által jogutódlás jogcímén átvett szerződés) -MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. VOLÁNBUSZ Zrt. (szerződés kelte: ) 14. Szállítási Keretszerződés Öntapadós biztonsági fólia szállítása Öntapadós biztonsági fólia 50x50 mm - 9,10 Ft/db Öntapadós biztonsági fólia 15x30 mm - 5,90 Ft/db aláírástól számított 12 hónapig (Megrendelő egyoldalú nyilatkozatával 24 hónappal meghosszabbítható) (BKK Zrt. által jogutódlás jogcímén átvett szerződés) - A.U.V Kft. Adatrögzítés: 11,50 Ft/db Kisegítő adminisztratív tevékenység: 514 Ft/óra Idegen nyelvű utas tájékoztatás: 650Ft/óra 15. Megbízási szerződés Adatrögzítői, kisegítő adminisztratív, idegen nyelvű utastájékozatás, marketing és piackutatási tevékenység ellátására munkaerő biztosítása Piackutatás, piacelemzés: 514 Ft/óra 1.sz. módosítással: Adatrögzítés: 14,14 Ft/db (1. sz. módosítás kelte: ) aláírástól számított 24 hónapig (Megrendelő egyoldalú nyilatkozatával 24 hónappal meghosszabbítható) (BKK Zrt. által jogutódlás jogcímén átvett szerződés) - Kandó Kálmán Műszaki Főiskola Multi Job Iskolaszövetkezet Kisegítő adminisztratív tevékenység: 590 Ft/óra Idegen nyelvű utas tájékoztatás: 725 Ft/óra Piackutatás, piacelemzés: 590 Ft/óra 16. Szállítási Keretszerződés FGK 80 típusú menetrendi táblák gyártása, felújítása 1. számú mellékletben meghatározott egységárak szerint aláírástól számított 12 hónapig (BKK Zrt. által jogutódlás jogcímén átvett szerződés) - ALMA-REND Kft. 17. Vállalkozási keretszerződés Segédjegyellenőri feladatok 858 Ft/óra/fő 1. sz. módosítás : 945 Ft/óra/fő (1.sz.módosítás kelte: ) aláírástól számított 5 hónapig (Megrendelő egyoldalú nyilatkozattal 12 hónappal meghosszabbítható) (BKK Zrt. által jogutódlás jogcímén átvett szerződés) - First Job Kft. + Diákmánia Iskolaszövetkezet 18. Vállalkozási keretszerződés Jegyellenőrzési tevékenység ellátása közösségi közlekedési járműveken, valamint személy- és vagyonőrzési feladatok ellátása 910 Ft/óra/fő (+12 hónappal meghosszabbítható egyoldalú nyilatkozattal) (BKK Zrt. által jogutódlás jogcímén átvett szerződés) - DDTH Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 19. Támogatási szerződés Közterület-felügyelők foglalkoztatása jegyellenőrzési hatékonyság eredményességének növelése Ft/ hó (szerődés kelte: ) (BKK Zrt. által jogutódlás jogcímén átvett szerződés) -Budapest Főváros Közterület-felügyelete 20. Ügynöki szerződés "Engedély Készlet Kiadásra" bizonylaton átadott 1. számú melléklet szerinti értécikkek értékesítése Az értékesített értékcikkek darabszáma szerint, a szerződés 1. számú mellékletében meghatározott mértékű ügynöki 1. sz. módosítással ügynöki jutalék ellenében jutalék (kelte: ): teljesítésítés kezdete (BKK Zrt. által jogutódlás jogcímén átvett szerződés) - DDTH Kft. 21. Vállalkozási szerződés Jegykiadó automaták üzemeltetése, ellenőrzése, karbantartása, javítása, bevétel begyűjtése 3. sz.melléklet szerinti egységárak szerint (szerződés kelte: ) (BKK Zrt. által jogutódlás jogcímén átvett szerződés) - DBM Banktechnikai és Kereskedelmi Kft. 22. Vállalkozási keretmegállapodás 50% (BKK Zrt. által jogutódlás jogcímén átvett szerződés) -Swiss System Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. 23. Vállalkozási keretmegállapodás 32% (BKK Zrt. által jogutódlás jogcímén átvett szerződés) -MAGYAR TELEFON-MÉDIA INTÉZET Kft. 24. Vállalkozási keretmegállapodás 29% (BKK Zrt. által jogutódlás jogcímén átvett szerződés) -Consequence Europe Magyarország Kft. 25. Vállalkozási keretmegállapodás 27% (BKK Zrt. által jogutódlás jogcímén átvett szerződés) -dr. Szabó Gergely Ügyvédi Iroda 26. Vállalkozási keretmegállapodás 27% (BKK Zrt. által jogutódlás jogcímén átvett szerződés) -Credit Express Magyarország Kft. 1
2 BKK Zrt. által kötött szerződések: 1. Egyedi szállítói szerződések Fénymásolók szállítása (Konica Minolta) Ft 2011.év Colorspectrum Kft 2. Egyedi szállítói szerződések Fénymásolók szállítása (Toshiba) Ft 2011.év Technotrade Kft 3. Szállítási Szerződés Notebookok és kiegészítőik szállítása Ft Professzinál Informatikai Zrt. 4. Előfizetői Szerződés Virtuális szerver bérlet Ft hónap Invitel Távközlési Zrt. 5. Szolgáltatási Szerződés Étkezési utalványok Ft keretösszeg Keretösszeg kimerítéséig, de legkésőbb Edenred Kft. 6. Bérleti szerződés Gépjárművek bérbeadása Ft /hónap; 1. számú módosítással Ft /hónap összegre emelkedett (1. sz. módosítás kelte: ) 6 hónap gépkocsik átadásának időpontjától Ágo-Stone Szolgáltató Kft. 7. Együttműködési megállapodás Mobiltávközlési szolgáltatás nyújtása és mobiltelefon készülék szállítása Ft keretösszeg hónap Magyar Telekom Nyrt. 8. Bérleti szerződés Számítástechnikai eszközök bérlése 570 Ft/db/nap nap Kventa Kft. 9. Megbízási szerződés évre vonatkozóan könyvvizsgálói feladatok ellátása Ft BDO Magyarország Könyvvizsgáló Kft. 10. Megbízási szerződés 1-es és 3-as villamos projekt dokumentációjának átdolgozása az új intézményi rendszer és vagyonhasznosítási koncepció elvei szerint. A támogatási dokumentáció véglegesítése Ft A szerződésben meghatározott feladatok maradéktalan teljesítéséig, de legkésőbb COWI Magyarország Kft. 11. Vállalkozási szerződés Bérszámfejtő rendszer és kapcsolódó szolgáltatások biztosítása Ft db szgk: Ft/db/hó 1 db szgk: Ft/db/hó Bérleti szerződés Személygépjárművek bérlése 2 db szgk: Ft/db/hó (szerződés kelte: ) 4 db szgk: Ft/db/hó Keretösszeg kimerüléséig, de legkésőbb sz. módosítás: ORGWARE Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. keretösszeg kimerítéséig 48 hónap Porsche Lízing és Szolgáltató Kft. 13. Szolgáltatási szerződés Foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás Ft keretösszeg (1.sz. módosítás kelte: A keretösszeg kimerüléséig, de lekésőbb sz. módosítás: keretösszeg kimerüléséig, de legkésőbb: Proto Prevent Foglalkozásegészségügyi Kft. 14. Partneri szerződés Postai küldeményforgalmi és egyéb szolgáltatások Igénybe vett szolgáltatások árai: díjtételek alapján (szerződés kelte: ) Magyar Posta Zrt. 15. Szolgáltatási szerződés Jusztícia programrendszer bérletének, fejlesztésének, karbantartásának, ellenőrzésének, távfelügyeletének és hibaelhárításának folyamatos biztosítása Parkolási nyilvántartó rendszer "felhasználási díja": Ft/ hó PDA készülék vonatkozásában: Ft (Szerződés kelte: ) 6 hónapos határozott idő Atlasz Informatikai Kft. 16. Egyedi szállítói szerződések Számítógépek szállítása Ft Szerződésszerű teljesítésig 17. Irodabérleti szerződés Irodaház bérlése Iroda és opciós Iroda: 11,5 EUR/m 2 /hó Üzemeltetési költség: 1065 Ft/m 2 /hó Parkoló bérleti díja: 80 EUR/db/hó Opciós Parkoló: 40 EUR/db/hó RBZ Rumbach utcai Irodaközpont Kft. 18. Bérleti szerződés Eszközök bérlése Ft/hó Fővárosi Közgyűlésnek a bérelt eszközök BKK Zrt. részére nem vagyoni hozzájárulásként történő átadásáról szóló döntéséig Budapest Főváros Önkormányzata és Parking Kft. 19. Egyedi szállítói szerződés Microsoft support Ft Szerződésszerű teljesítésig Microsoft Magyarország Kft. 20. Egyedi szállítói szerződés IT-biztonságtechnikai megoldások szállítása Ft Szerződésszerű teljesítésig WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Kft. 21. Egyedi szállítói szerződés IT-biztonságtechnikai megoldások szállítása Ft Szerződésszerű teljesítésig Symmetria Magyarország Információ Integritás Kft. 22. Szállítási szerződés Microsoft licenszek 1 éves díja Ft Szerződésszerű teljesítésig Euro One Számítástechnikai zrt. 23. Adásvételi szerződés Taxiállomás nyilvántartó és ellenőrző alkalmazás felhasználási joga a vonatkozó adatbázissal 3 db taxiállomás-ellenőrző mobil eszköz 10 munkaállomásra telepíthető taxiállomás nyilvántartó ellenőrző alkalmazás 1 db szerver célú hardver eszköz biztosítása Ügyfélszolgálati ügyfélnyilvántartó ügyviteli alkalmazás forráskódja és felhasználási joga, valamint a használatra jogosult vállalkozókra vonatkozó adatbázis Ft Szerződésszerű teljesítésig Fővárosi Taxiállomásokat Üzemeltető Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. 24. Egyedi szállítói szerződések Irodai papírok, papíráruk, író- és irodaszerek szállítása Ft BudaPiért Kereskedelmi Zrt. 25. Egyedi szállítói szerződések Irodai papírok, papíráruk, író- és irodaszerek szállítása Ft I-COM Kft. 26. Egyedi szállítói szerződések Számítógépek szállítása Ft Fujitsu Technology Solutions kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 27. Egyedi szállítói szerződések Számítógépek szállítása Ft 28. Egyedi szállítói szerződések Gépjármű-üzemanyag üzemanyagkártyával történő beszerzése Ft MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 29. Egyedi szerződések Nemzetközi utaztatás Ft OTP Travel Kft. 30. Egyedi szerződések Nemzetközi utaztatás Ft Weco Travel Kft. 31. Egyedi szerződések Nemzetközi utaztatás Ft United 4 Bonafini Kft. 32. Éves szolgáltatási szerződés Közútkezelői feladatok évi ellátása Ft BKK Közút Zrt. 33. Vállalkozási szerződés TOBI szoftver karbantartása, ellenőrzése. Fejlesztése, hibaelhárítása és távfelügyelete Ft keretösszeg (szerződés kelte: ) Keretösszeg kimerüléséig PEGACONSULT Tanácsadó Kft. 34. Vállalkozási szerződés Tanácsadói szoftver üzemeltetői, illetve fejlesztői támogatás taxiállomás nyilvántartó és ellenőrző alakalmazás éles rendszerrel kapcsolatban, teszt és oktatási környezet működtetésének biztosítása Ft keretösszeg (szerződés kelte: ) (1. sz. módosítás kelte: módosítva: NJL Ipari-Szolgáltató és Kereskedelmi Kft ) 2
3 35. Vállalkozási szerződés Ügyfélszolgálati és ügyfélnyilvántartó ügyviteli alkalmazás (szoftver) éles rendszer teszt és oktatási környezet biztosítása Ft keretösszeg (szerződés kelte: ) MO-TRADE Ker.Szolg. Kft. 36. Támogatási szerződés BKK Zrt elismeri a Felügyeletnek a taxiállomások használata rendjének javítása és megóvása, az észlelt jogsértések visszaszorítása érdekében tett intézkedéseit, erőfeszítéseit, amely számára ellenőrei védelmének erősítését, valamint taxidroszt-használati díjainak növelését eredményezi, ezért a szerződés szerint támogatja a Felügyeletet Ft (szerződés kelte: ) Budapesti Fővárosi Közterület-felügyelet 37. Vállalkozási szerződés Pénzfeldolgozási szolgáltatás ellátása Feldolgozott összeg 1%-a (szerződés kelte: ) G4S Készpénzlogisztikai Kft. 38. Bérleti és üzemeltetési szerződés 2 db készülék szerviz ellátása havonkénti bérleti díj: 1400 Ft/gép fekete-fehér másolat üzemeltetési költsége: 6,71 Ft/A4oldal szkennelés üzemeltetési költsége: 1,17 Ft/A4 oldal szállítás, üzembe halyezés: Ft/gép módosítva: Technotrade Rendszerház Kft. 39. Vállalkozási szerződés Budapesti kerékpáros közösségi közlekedési rendszer közbeszerzési műszaki dokumentációjának elkészítése és szakértői tanácsadás szerződésszerű teljesítés esetén: Ft megrendelő részéről igényelt szakértő ellenértéke: szakértői naponként Ft feladatrész: a szerződés megkötésétől számított 30 nap 2. feladatrész: az 1. feladatrésszel kapcsolatos, a Megrendelő által írásban adott döntés kézhezvételét követő 30 nap 3. feladatrész: a 2. feladatrésszel kapcsolatos, a Megrendelő által írásban adott döntés kézhezvételét követő 120 nap 4. feladatrész: a közbeszerzés megjelenését követően az eljárás eredményhirdetéséig COWI Magyarország Kft. 40. Egyedi szállítói szerződés LAN beszerzés Ft Szerződésszerű teljesítésig 41. Egyedi szállítói szerződés IT-biztonságtechnikai megoldások szállítása Ft Szerződésszerű teljesítésig NextiraOne Magyarország Kft. Valkyr Informatikai Kft. 42. Vállalkozási szerződés Rumbach Irodaházban a beléptető és behatolásjelző biztonságtechnikai rendszer tervezése, kivitelezése Ft Szerződésszerű teljesítésig G4S Biztonsági Szolgáltatások Zrt. 43. Keretszerződés Erzsébet utalványok beszerzése Ft keretösszeg Keretösszeg kimerüléséig, de legkésőbb Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. 44. Tervezési szerződés Az 1-es és 3-as villamos vonalak továbbfejlesztésének I. üteméhez kapcsolódó kiviteli terv, ennek részeként forgalom-lebonyolítási terv, organizációs terv, az építési engedéllyel még nem rendelkező beruházási elemek engedélyes terveinek elkészítése, engedélyeztetése és a szükséges hozzájárulások megszervezése, valamint tervezői művezetés mindkét vonal esetében Ft UVATERV Zrt. - Főmterv Zrt. - Közlekedés Kft. - ÚT-TESZT Kft. 45. Előfizetői Szerződés Adatpartner MLL szolgáltatás igénybevétele - Felügyelet pont-pont közötti, digitális bérelt vonali szolgáltatás PM1A1542 Bérelt vonal: Ft/ hó SH1A1234 Bérelt vonali internet és tűzfal hoszting: Ft/ hó 100MbtsMLLN: Ft/hó Áthelyezési díj: Ft hónap Invitel Távközlési Zrt. 46. Egyedi szállítói szerződés Irodabútorok szállítása Ft Szerződésszerű teljesítésig Garzon Bútor Kereskedelmi Kft. 47. Bérleti szerződés Eszközök bérlése Ft Közgyűlés döntésekor, de legkésőbb Parking Kft. 48. Vállalkozási Szerződés Számítástechnikai eszközök szállítása, telepítése, üzembe helyezése, valamint a rendszertámogatása Ft Rendszer átadását követő egy naptári évig Valkyr Informatikai Kft. 49. Keretmegállapodás I. rész 1. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: SpeciálTerv Építőmérnöki Kft. 2. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: COWI Magyarország Tanácsadó és Tervező Kft. 3. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: VIA - TRITA Kft. 4. helyen rangsorolt: Közös ajánlattevők nem hivatalos elnevezése: Budapest Zsongásban 5. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: VIA FUTURA Kft. 6. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: MOBILTERV 2000 Kft. 50. Keretmegállapodás II. rész 3. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: UNITEF 83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zrt. 4. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: UVATERV Zrt. 5. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: Városkutatás Kft. 6. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: RODEN Mérnöki Iroda Kft. 51. Keretmegállapodás III. rész 2. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: UNITEF 83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zrt. 3. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: UVATERV Zrt. 3. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: VIA FUTURA Kft. 5. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: Városkutatás Kft. 6. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: SpeciálTerv Építőmérnöki Kft. 52. Keretmegállapodás IV. rész 53. Keretmegállapodás V. rész 3. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: Metróber Tervező és Tanácsadó Kft. 4. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: UVATERV Zrt. 5. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: SpeciálTerv Építőmérnöki Kft. 6. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: VIA - TRITA Kft. 1. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: VIA FUTURA Kft. 2. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt. konzorciumvezető 3. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: ÁMI Kft. PALÓCIA Kft. 4. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: VIA - TRITA Kft. 5. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: Metróber Tervező és Tanácsadó Kft. 6. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: VONALVEZETŐ Mérnöki és Gazdaságfejlesztő Kft. 7. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: UNITEF 83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zrt. 8. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: UVATERV Zrt. 9. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: SpeciálTerv Építőmérnöki Kft. 10. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: Magyar Plastiroute Kft. 11. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: COWI Magyarország Tanácsadó és Tervező Kft. 12. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: PegazusTERV Építőmérnöki Kft. 13. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: RODEN Mérnöki Iroda Kft. 14. helyen rangsorolt: Közös ajánlattevők nem hivatalos elnevezése: Budapest Zsongásban 15. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: MOBILTERV 2000 Kft. 3
4 1. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: Digicart Geodézia Szolgáltató és Fejlesztő Kft. 2. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: ConstReal Mérnöki Iroda Kft. 3. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: UNITEF 83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zrt. 4. helyen rangsorolt: Közös ajánlattevők nem hivatalos elnevezése: Budapest Zsongásban 54. Keretmegállapodás VI. rész 5. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: GEOSYSTEM Kft. 6. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: Pécsi Geodéziai és Térképészeti Kft. 1. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: VIA FUTURA Kft. 2. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: UNITEF 83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zrt. 3. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: UVATERV Zrt. 55. Keretmegállapodás VII. rész 4. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt. konzorciumvezető 6. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: Vibrocomp Kft. 56. Keretmegállapodás VIII. rész 2. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: ÁMI Kft. PALÓCIA Kft. 3. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: Premium Route Mérnöki és Városfejlesztési Tanácsadó Kft. konzorciumvezető Ajánlattevő neve: Env-in-Cent Környezetvédelmi Tanácsadó Iroda Kft. 4. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: Városkutatás Kft. 6. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: VIA FUTURA Kft Ft keretösszeg 2. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: UNITEF 83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zrt. 3. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: VIA FUTURA Kft. 57. Keretmegállapodás IX. rész 4. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: COWI Magyarország Tanácsadó és Tervező Kft. 5. helyen rangsorolt: Közös ajánlattevők nem hivatalos elnevezése: Budapest Zsongásban 3. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: COWI Magyarország Tanácsadó és Tervező Kft. 4. helyen rangsorolt: Közös ajánlattevők nem hivatalos elnevezése: Budapest Zsongásban 58. Keretmegállapodás X. rész 2. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: Metróber Tervező és Tanácsadó Kft. 3. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: VIA FUTURA Kft. 4. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: SpeciálTerv Építőmérnöki Kft. 59. Keretmegállapodás XI. rész 6. helyen rangsorolt: Közös ajánlattevők nem hivatalos elnevezése: Budapest Zsongásban 2. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: ÁMI Kft. PALÓCIA Kft. 60. Keretmegállapodás XII. rész 3. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: UVATERV Zrt. 4. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: UNITEF 83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zrt. 5. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: CÉH Tervező, Beruházó és Fejlesztő Zrt. 6. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: VIA FUTURA Kft. 1. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: ÁMI Kft. PALÓCIA Kft. 2. helyen rangsorolt: Közös ajánlattevők nem hivatalos elnevezése: Budapest Zsongásban 61. Keretmegállapodás XIII. rész 3. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: METRÓ Közlekedésfejlesztési, Beruházási és Mérnöki Szolgáltató Kft. 4. helyen rangsorolt: Ajánlattevő: MHV Cosinus Mérnöki Kft. 4. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: Premium Route Mérnöki és Városfejlesztési Tanácsadó Kft. konzorciumvezető Ajánlattevő neve: Env-in-Cent Környezetvédelmi Tanácsadó Iroda Kft. 6. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: AGROINVEST Zrt. 1. helyen rangsorolt: Közös ajánlattevők nem hivatalos elnevezése: Budapest Zsongásban 62. Keretmegállapodás XIV. rész 2. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: RODEN Mérnöki Iroda Kft. 3. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: C-TERV Kft. 4. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: VIA FUTURA Kft. 6. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: VIA - TRITA Kft. 4
5 63. Keretmegállapodás XV. rész Biztonsági dokumentumkezelő rendszerre vonatkozan az "e4 Alkalmazások éves követése"-nek 64. Szolgáltatási szerződés díja e alkalmazás: Ft + mérnöki óradíj: Ft/óra 3. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: Metróber Tervező és Tanácsadó Kft. 4. helyen rangsorolt: Ajánlattevő neve: SpeciálTerv Építőmérnöki Kft. 6. helyen rangsorolt: Közös ajánlattevők nem hivatalos elnevezése: Budapest Zsongásban Technotrade Rendszerház Kft. 65. Haszonbérleti szerződés A 257 db automatát a BKK Zrt részére közlekedésszervezői feladatainak ellátására haszonbérbe adja Ft/hó (szerződés kelte: ) A) Bérleti díjak: Irodabérlet: Ft/m 2 /hó Ft/m 2 /hó Raktárak: Ft/m 2 /hó Ft/m 2 /hó Pénztárak: 66. Bérleti szerződés Bérbeadó tulajdonáben lévő helyiségek bérbe vétele bérleti díj és üzemeltetési díj ellenében 750 Ft/m 2 /hó 1650 Ft/m 2 /hó (szerződés kelte: ) Parkoló (3db): Ft/db/hó B) Üzemeltetési költség: Irodaház: Ft/m 2 /hó Pénztárak: Ft/m 2 /hó Pénztárakhoz tartozó raktár: 750 Ft/m 2 /hó Kiegészül: Irodabérleti díj: HÉV vonalak iroda- és pénztárhelyiségei: Ft/m 2 /hó 67. Bérleti szerződés 2. sz. módosítása Bérbeadó tulajdonáben lévő helyiségek bérbe vétele bérleti díj és üzemeltetési díj ellenében tárgyú szerződés 2. számú módosítása Jegyellenőri tartózkodó: 1200 Ft/m 2 /hó HÉV vonalak raktárhelyiségei: 750 Ft/m 2 /hó Bérbeadó által fizetetett társasházi közösköltséget jogosult továbbszámlázni a Bérlő felé Üzemeltetési költség-előleg: HÉV vonalak raktárhelyiségei: 750 Ft/m 2 /hó Jegyellenőri tartózkodó: Ft/m 2 /hó 68. Megállapodás Alanycsere elfogadása feladat átvállalás kapcsán. A helyébe lép a BKK Zrt., a Porsche Lízing és Szolgáltató Kft-vel kötött bérleti szerződés bérlőjeként Ft/hó/18 db (szerződés kelte: ) Porsche Lízing és Szolgáltató Kft. 69. Adásvételi szerződés Közlekedésszervezői feladat ellátáshoz kapcsolódó eszközök adás-vétele től ig bérleti díj, től eladási ár ellenében bérleti díj: Ft/hó eladási ár: Ft Szerződésszerű teljesítésig 70. Adásvételi szerződés Közlekedésszervezői feladat ellátáshoz kapcsolódó készletek adás-vétele Ft Szerződésszerű teljesítésig 71. Szolgáltatási megállapodás Közlekedésszervezői feladat ellátáshoz kapcsolódó infokommunikációs szolgáltatások nyújtása Ft/hó + megrendeléstől függően további egyéb szolgáltatás díjja 72. Szolgáltatási megállapodás Forgalomirányító- és utastájékoztató rendszerek szolgáltatásainak nyújtása Ft (szerződés kelte: ) 73. Ügynöki szerződés Szerződés 1. sz. melléklete szerinti értékcikkek ügynöki jutalék ellenében történő értékesítése 1. sz. módosítás: Értékcikkárak növekedésére tekintettel az ügynöki jutalék módosul értékesített értékcikkek jutaléka: között: 7,5% től: 7% járművezetőnél váltott vonaljegy esetén: 15% járművezetőnél váltott Budapest 24 órás jegy esetében: 12,9% (szerződés kelte: ) 1.sz.módosítás hatálya: (1.sz.módosítás kelte: ) Szolgáltatási szerződés Szerver hosting szolgáltatás nyújtása Ft Keretösszeg kimerüléséig, de legkésőbb 6 hónapig Invitel Technocom Távközlési Kft. 75. Szállítási szerződés Microsoft licenszek leszállítása Ft Szerződésszerű teljesítésig WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Kft. 76. Egyedi szállítói szerződés IT-biztonságtechnikai megoldások szállítása Ft Szerződésszerű teljesítésig Symmetria Magyarország Információ Integritás Kft. 77. Egyedi szállítói szerződés IT-biztonságtechnikai megoldások szállítása Ft Szerződésszerű teljesítésig WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Kft. 78. Szolgáltatási keretszerződés (2. részben) Ft/év VT-Transman Személyszállító és Szolgáltató Kft. 79. Szolgáltatási keretszerződés (3. részben) Ft/év VT-Transman Személyszállító és Szolgáltató Kft. 80. Szolgáltatási keretszerződés (6. részben) Ft/év VT-Transman Személyszállító és Szolgáltató Kft. Parkolási nyilvántartó rendszer "felhasználási díja": 81. Szolgáltatási szerződés Jusztícia programrendszer bérletének, fejlesztésének, karbantartásának, ellenőrzésének és hibaelhárításának biztosítása Ft/ hó PDA készülék vonatkozásában: (szerződés kelte: ) Atlasz Informatikai Kft Ft/db (18 db PDA készülék) 82. Megbízási szerződés évre vonatkozóan könyvvizsgálói feladatok ellátása Ft Opcionálisan: Ft keretösszegig konzultáció (szerződés kelte: ) BDO Magyarország Kft. 83. Szolgáltatási szerződés Elektronikus közbeszerzési szolgáltatások és közbeszerzési folyamatok támogatása. e-tendering rendszerhasználat és KA1 e-árlejtés díja: Ft/hó KA2 árlejtés díja (opcionális): Ft/árlejtés egyéb szakértői díj: Ft/óra Electool Hungary Kft. 84. Szolgáltatási keretszerződés (5. részben) Ft/év VT-Transman Személyszállító és Szolgáltató Kft. 85. Vállalkozási szerződés Tanulmányterv hatásvizsgálat és kommunikációs anyag létrehozása a Kossuth L. u. és Rákoczi úti forgalomcsillapítási lehetőségekről és azok hálózati hatásairól Ft Szerződésszerű teljesítésig Közlekedés Fővárosi Tervező Iroda Kft 86. Vállalkozási szerződés Forgalomfelvételi és szokásjellemzők felmérése, valamint döntéstámogató tanulmány készítése a tervezett fővárosi személyforgalmi behajtási díj bevezetéséhez Ft sz. módosítás: sz. módosítás: Szerződésszerű teljesítésig 1. sz. módosítás: teljesítési határidő módosult 2. sz. módosítás: teljesítési határidő módosult COWI Magyarország tanácsadó és Tervező kft. 87. Bérleti szerződés módosítása "Eszközök bérlése szerződés" módosítása Ft (szerződés kelte: ) Parking Kft. 88. Vállalkozási szerződés évi Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap" megszervezés és lebonyolítása Ft Szerződésszerű teljesítésig KONKAM Műsorkészítő és Szolgáltató Bt. 89. Vállalkozási szerződés Jegykiadó automaták üzemeltetése, ellenőrzése, karbantartása, javítása, bevétel begyűjtése 3. számú melléklet szerinti egységárak szerint (szerződés kelte: ) DBM Banktechnikai és Kereskedelmi Kft. 90. Megbízási szerződés Az 1-es és 3-as villamosvonalak korszerűsítéséhez és meghosszabbításához szükséges előkészítői és lebonyolítói mérnöki munkák Ft Szerződésszerű teljesítésig ECO-TEC Műszaki-Gazdasági Tanácsadó Kft 91. Szolgáltatási szerződés A Sziget 2012 Fesztivált kiszolgáló különcélú menetrend szerinti hajó vonalak üzemeltetése Ft/üzemóra (szerződés kelte: ) Panoráma Deck Hajózási Kft. PassNave Személyhajózási Kft. 5
6 92. Vállalkozási szerződés Tervezési keretmegállapodás keretében: Fogaskerekű vasút fejlesztésének tervezési-előkészítési munkáinak elkészítése Ft Szerződésszerű teljesítésig FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt. 93. Tervezési szerződés Széll Kálmán tér rekonstrukciójához és a Budai fonódó villamosközlekedés megteremtése projekt Bem rakparti ág és Széll Kálmán téri ág megvalósításához szükséges teljes terv- és projektdokumentáció elkészítése. Mindkét projekt esetében szükséges engedélyezési terv és kiviteli terv elkészítése, részfeladatok megvalósítási tanulmányainak és ezek részeként költséghaszon elemzések elkészítése Ft Szerződésszerű teljesítésig FÖMTERV Mérnöki Tervező Zrt. 94. Vállalkozási keretszerződés Rumbach Center Irodaház takarítása Ft Keretösszeg kimerüléséig, de legkésőbb ig T-CLEAN Kft. 95. Megbízási szerződés Projektekhez független hivatalos közbeszerzési tanácsadó, minőség-ellenőrzés, jogi tanácsadás Ft keretösszeg Szerződésszerű teljesítésig Dezső és Társa Ügyvédi Iroda CHSH 96. Vállalkozási keretszerződés Jegykiadó automaták üzemeltetése, ellenőrzése, karbantartása, javítása, bevétel gyűjtése Ft keretösszeg (szerződés kelte: ) (1. sz.módosítás kelte: ) keretösszeg kimerüléséig, de legkésőbb ig 1. sz.módosítással szerződés hatálya: keretösszeg kimerüléséig, de legkésőbb ig DBM Banktechnikai és Kereskedelmi Kft. 97. Vállalkozási szerződés Kábel nyomvonal kiépítése Ft Szerződésszerű teljesítésig Dunagép Szolgáltató Zrt. 98. Szolgáltatási szerződés Mobil telekommunikációs szolgáltatások nyújtása Ft/2000 előfizető/hó év+1 év opcionális VODAFONE Magyarország Zrt.- BKV Zrt - BKK Közút Zrt. - BKK Zrt. 99. Szállítási szerződés Meglévő budapesti forgalmi modell és modellező szoftver beszerzése PTV Austria Planung Transport Verkehr Gmbh 100. Megbízási Keretszerződés Egyedi közbeszerzési eljárások minőségbiztosítása, hivatalos közbeszerzsési tanácsadói feladatok ellátása Ft keretösszeg Szerződésszerű teljesítésig KáBéTé Közbeszerzési Bonyolító- és Tanácsadó Kft 101. Vállalkozási szerződés Külső bécsi úti villamosvonal meghosszabbításának előkészítése Ft Szerződésszerű teljesítésig Közlekedés Fővárosi Tervező Iroda Kft Transinvest Budapest Kft konzorcium 102. Vállalkozási szerződés Budapesti Közlekedési Rendszer Fejlesztési Tervének (BKRFT) felülvizsgálata és a hozzátartozó Stratégiai Környezeti Vizsgálat elvégzése Ft FÖMTERV Mérnöki Tervező Zrt.(konzorciumvezető) KÖZLEKEDÉS Fővárosi Tervező Iroda PRO URBE Mérnöki és Váro Kftsrendezési 103. Vállalkozási szerződés 1-es számú tervezési csomag (I., II. kerület érintett szakaszai) Ft Szerződésszerű teljesítésig UVATERV Út-, Vasúttervező Zrt Vállalkozási szerződés 2-as számú tervezési csomag (III. kerület érintett szakaszai) Ft Szerződésszerű teljesítésig UVATERV Út-, Vasúttervező Zrt Vállalkozási szerződés 3-as számú tervezési csomag (III. kerület érintett szakaszai) Ft Szerződésszerű teljesítésig UVATERV Út-, Vasúttervező Zrt Vállalkozási szerződés 4-es számú tervezési csomag (V., VIII., X., XIII. kerület érintett szakaszai) Ft Szerződésszerű teljesítésig UVATERV Út-, Vasúttervező Zrt Szolgáltatási keretszerződés (7. részben) Ft/év év VT-Transman Személyszállító és Szolgáltató Kft Szolgáltatási keretszerződés (8. részben) Ft/év év VT-Transman Személyszállító és Szolgáltató Kft Keretszerződés Közútkezeléshez kapcsolódó fejlesztési feladatokban való közreműködésre irányuló keretszerződés a Keretszerződés alapján megkötésre kerülő Egyedi szerződésekben meghatározottak szerint szerződés aláírásától számított 5 év BKK Közút Zrt Keretmegállapodás alapján kötött egyedi szerződés Elektronikus jegyrendszer megvalósíthatósági tanulmányának elkészítéséhez szükséges utazási és közlekedési szokásjellemzőinek felmérése és vizsgálata Ft szerződésszerű teljesítésig Városkutatás Kft "BUDAPEST ZSONGÁSBAN" KONZORCIUM tagjai: Közlekedés Fővárosi tervező Iroda Kft. Pro Urbe Kft Keretmegállapodás alapján kötött egyedi szerződés Budapest belső városrészének komplex kerékpárosbarát fejlesztéséhez szükséges tervek elkészítése (VI. és VII. ker.) Ft + hatósági díj szerződés aláírásától számított 210 nap KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. Terra Stúdió Kft. Mű-hely tervező és Tanácsadó Zrt. Város-Teampannon Kft. Transinvest-Budapest Kft. Formap Általános Geodéziai és Szolgáltató Kft Vállalkozási keretszerződés Jegyellenőrök, jegyvizsgálók, fővizsgálók, biztonsági őrök, jegykiadó pénztárosok munkájának ellemőrtzése végett próbavásárlások Ft keretösszeg aláírástól számított 2 évig Őrmester Vagyonvédelmi Nyrt Vállalkozási keretszerződés Közút-karbantartás Ft keretösszeg Keretösszeg kimerüléséig SECURE EVENT Kft Keretmegállapodás Budapesti kerékpáros közösségi közlekedési rendszer kialakítása című projekt tájékoztatási és nyilvánossági feladatainak ellátása Ft keretösszeg keretösszeg kimerüléséig, de legkésőbb 24 hónapig MonDay Consulting Kft (konzorcium vezető) Berg Média Budapest Kft (konzorciumi tag) 118. Szállítási szerződés Irodabútor szállítás Ft szerződésszerű teljesítésig Garzon Bútor Kereskedelmi Kft Megállapodás Menetdíj bevételek beszedésével kapcsolatos feladatok és elszámolások május 1-i átadásátvétele Ft szerződésszerű teljesítésig 116. Vállalkozási szerződés Káposztásmegyeri intermodális csomópont előkészítése Ft (szerződés kelte: ) hatályba lépéstől számított 300 nap Városkutatás Kft Vállalkozási szerződés Budapesti kötöttpályás járműstratégia kialakítása Ft szerződésszerű teljesítésig TRENECON COWI-VÁROSKUTATÁS Konzorcium: TRENECON COWI Tanácsadó és Tervező Kft. (konzorcium vezető) Városkutatás Kft (konzorciumi tag) 119. Egyedi szállítói szerződések Számítógépek szállítása Ft Szerződésszerű teljesítésig 120. Szolgáltatási szerződés Websense Cloud szolgáltatás nyújtása Szolgáltatások díja: Ft - éves egyszeri díj Mérnöki munkadíj maximális keretösszege: Ft (20 óra) Valkyr Informatikai Kft. BKV Zrt-től bérelt jegykiadó automata géppark üzemeltetése, bevételek begyűjtése, karbantartása és 121. Vállalkozási keretszerződés beszolgáltatása, automaták rendszeres ellenőrzése, szükséges karbantartása és javítása, vandalizmusból eredő rongálások kijavításának elvégzése, szükség szerint áttelepítések elvégzése, Ft keretösszeg (szerződés kelte: ) DBM Banktechnika Kft. kötelező részegység cserék végrehajtása 122. Vállalkozási szerződés Budapest belső városrészének komplex kerékpárosbarát fejlesztéséhez szükséges tervek elkészítése (I.,II.,VIII.,IX.,XI. ker.) Ft szerződésszerű teljesítésig TRENECON COWI Tanácsadó és Tervező Kft Vállalkozási szerződés Budapesti kerékpáros főútvonalak döntés-előkészítő tanulmányterveinek, engedélyezési és kiviteli terveinek elkészítése a Hungária körúton belül - BUDAI OLDAL Ft A szerződés aláírásától számított 220 napig tartó határozott időtartam FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt. UTIBER Közúti Beruházó Kft. 6
7 124. Felhasználási szerződés Felhasználási jog átengedése Ft szerződésszerű teljesítésig UVATERV Út-, Vasúttervező Zrt Vállalkozási szerződés Kerékpáros főútvonalak döntés-előkészítő tanulmányterveinek, engedélyezési és kiviteli terveinek elkészítése a Hungária körúton belül - PESTI OLDAL Ft A szerződés aláírásától számított 220 napig tartó határozott időtartam SPECIÁLTERV Építőmérnöki Kft TURA-Terv Mérnökiroda Kft PARTNER Mérnöki Iroda Tervező, Kivitelező, Szolgáltató Kft 126. Vállalkozási szerződés Budapest Főváros XI. kerület (Újbuda) városközpont közlekedésfejlesztési koncepciójának elkészítése Ft A szerződés hatályba lépésétől számított 4 hónapos határozott időtartam PRO URBE Mérnöki és Városrendezési Kft 127. Szállítási szerződés Irodai asztalok, székek és szekrények szállítása és kapcsolódó szolgáltatások teljesítése Ft szerződésszerű teljesítésig Garzon Bútor Kereskedelmi Kft Egyedi szállítói szerződések Számítógépek szállítása Ft szerződésszerű teljesítésig 129. Vállalkozási szerződés Elektronikus jegyrendszer bevezetését megalapozó megtérülési modell öszeállítása Ft szerződésszerű teljesítésig Stratégia Intézet Üzletviteli Tanácsadó Kft. 7
2011.02.24 1. sz. mód. kelte: 2011. 03. 25. 7 500 000,- Ft 2011.06.01. 2011.09.20 (szerződés kelte: 2011.09.22.)
1. Egyedi szállítói szerződések Fénymásolók szállítása (Konica Minolta) 6 055 641,-Ft 2. Egyedi szállítói szerződések Fénymásolók szállítása (Toshiba) 38 657 433,-Ft 2011.év 2011.év Colorspectrum Kft Technotrade
Sorszám Szerződés típusa Szerződés tárgya Szerződés értéke (nettó) Szerződés hatályának kezdete Szerződés hatályának lejárata Szerződő partner
1. Egyedi szállítói szerződések Fénymásolók szállítása (Konica Minolta) 6 055 641,-Ft 2. Egyedi szállítói szerződések Fénymásolók szállítása (Toshiba) 38 657 433,-Ft 2011.év 2011.év Colorspectrum Kft Technotrade
Szerződés értéke (nettó)
Szerződés időtartama BKV Zrt-től és Parking Kft-től jogutódlás jogcímén átvett szerződések: 1. Vállalkozási keretszerződés Jegyek, bérletek gyártása A mindenkori jegybevétel terhére a jegybevételtől függően
Tervezett indítás dátuma (negyedév) A Budapesti Fogaskerekű Vasút tervezési-előkészítési feladatainak elvégzése (keretmegállapodás szerint)
Tárgy Szakterület Tervezett indítás dátuma (negyedév) 1 A Budapesti Fogaskerekű Vasút tervezési-előkészítési feladatainak elvégzése (keretmegállapodás szerint) II. 2 (M1 Millfav meghosszabbítása projekt
Összegezés az ajánlatok elbírálásáról
7. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság 1075 Budapest,
A BKK Zrt évi közbeszerzési terve - 1. számú módosítás
Sorszá m A beszerzési igény megnevezése Tervezett indítás dátuma (hónap) Tervezett indítás dátuma (negyedév) 1. 2. című projekt médiatervezési és vásárlási feladatainak című projekt szereplő jogdíjakkal
Tervezett indítás dátuma (negyedév) Forrás megjelölése. Központi költségvetés támogatás. A Budapesti Fogaskerekű Vasút tervezésielőkészítési
Tárgy Szakterület Tervezett indítás dátuma (negyedév) Forrás megjelölése 1 A Budapesti Fogaskerekű Vasút tervezésielőkészítési feladatainak elvégzése (keretmegállapodás szerint) II. Központi költségvetés
2013. évi közérdekű adatok a 2011. évi CXII. törvény és a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet alapján 1/5
tárgya típusa AlphaNet Informatikai Zrt. ASP Szerver és szoftver beszerzés 2013.06.25 2013.07.08 Szállítási szerződés 197 157 866 53 232 623 AlphaNet Informatikai Zrt. ASP Hálózati aktív és passz. eszközök
2015. évi közbeszerzési terv
Sorszám Tárgy Tervezett indítás dátuma (negyedév) 1. Új székhely biztonságtechnikai rendszer kiépítése nincs adat 2. Jegy- és bérletkiadó automaták megújításaként második körben beszerzésre kerülő automaták
2014. május - 5 M Ft feletti szerződések
2014. május - 5 M Ft feletti szerződések Szerződő fél NAV részéről t kötő másik fél kötés dátuma tárgya értéke (Nettó) időtartama A szerződésre vonatkozó egyéb információ NAV Bevetési AROBS Pannonia Software
MÁV INFORMATIKA Zrt. - Daten-Kontor Kft. 146375000 HUF 4950000 HUF 2009.07.17-2010.03.12. MÁV INFORMATIKA Zrt.- MÁV INFORMATIKA Zrt.
Közzétételi kötelezettség a 2009. évi CXXII. Törvény 2. (3-5 ) bekezdései alapján Sorszám 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. Szerződés típusa Szerződés tárgya Szerződést kötő felek Szerződés teljes értéke
A BKK Zrt évi közbeszerzési terve
Sorszám A beszerzési igény megnevezése Tervezett indítás dátuma (negyedév) 1. AFC angolszász jogi tanácsadó szakértői szolgáltatás beszerzése 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. Elektronikus jegyrendszer
1. számú melléklet: A BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság évi éves közbeszerzési tervének 1.
Tárgy Szakterület Tervezett indítás dátuma (negyedév) Forrás megjelölése Nettó becsült érték Központi költségvetés támogatás 1 A Budapesti Fogaskerekű Vasút tervezésielőkészítési feladatainak elvégzése
MIT KÉSZÍTETTÜNK, KÉSZÍTÜNK ELŐ BUDAPESTEN?
MIT KÉSZÍTETTÜNK, KÉSZÍTÜNK ELŐ BUDAPESTEN? Nyul Zoltán Stratégia és Innováció igazgató BKK Zrt. Budapest, 2018. november 14. MEGVALÓSULT UNIÓS TÁMOGATÁSÚ PROJEKTEK 2007-2013 2014-2020 Szél Kálmán tér
Kimutatás a évi CXII. törvényben foglalt értékhatárt - egyedileg, vagy összeszámítás alapján - elérő szerződésekről szerződő felenként
ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK 1052 Budapest, Ápáczai Csere János u. 10. 1. melléklet Kimutatás a 2011. évi CXII. törvényben foglalt értékhatárt - egyedileg, vagy összeszámítás alapján - elérő szerződésekről szerződő
KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS
14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: kérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)
Kimutatás a évi CXII.törvényben foglalt értékhatárt - egyedileg, vagy összeszámítás alapján - elérő szerződésekről szerződő felenként
Állami Számvevőszék Kimutatás a 2011. évi CXII.törvényben foglalt értékhatárt - egyedileg, vagy összeszámítás alapján - elérő szerződésekről szerződő felenként Partner / szerződés típusa tárgya Partner
Kimutatás a évi CXII. törvényben foglalt értékhatárt - egyedileg, vagy összeszámítás alapján - elérő szerződésekről szerződő felenként
ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK 1052 Budapest, Ápáczai Csere János u. 10. 1. melléklet Kimutatás a 2011. évi CXII. törvényben foglalt értékhatárt - egyedileg, vagy összeszámítás alapján - elérő szerződésekről szerződő
MiReHuKöz Nonprofit Kft. szerződései a 2011. évi CXII. Info tv. 1. sz. melléklete által meghatározott szempontok szerint
MiReHuKöz Nonprofit ei a 2011. évi CXII. Info tv. 1. sz. melléklete által meghatározott szempontok szerint Sors zám Szerződés kelte Szerződő partner 1 2013.07.17. Miskolc Holding Zrt. 2 2013.09.30. Miskolc
Szerződés érvényességének. vállalkozási szerződés takarítási szolgáltatások 23 075 828 2012.04.01 2017.04.30
A Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat nevében a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. által 2013. évben kötött 5 millió Ft, vagy azt meghaladó értékű szállítói szerződések Szállító megnevezése Szerződés
Tárgy Típus Érintett Partnerek Hatályba Lépés Lejárat Fizetési Mód Ellenérték Devizanem. Márton Áron Szolgáltató Iskolaszövetkezet
Tárgy Típus Érintett Partnerek Hatályba Lépés Lejárat Fizetési Mód Ellenérték Devizanem Vállalkozási keretszerződés keretösszeggel a GDPR Grepton Informatikai Zrt. 2018.05.25. 2021.07.23. Szerződés - Az
Tájékoztató. 2012. év
Tájékoztató Tájékoztatás - a többszörösen módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 15/B -a alapján - az államháztartás pénzeszközeinek felhasználásáról, az államháztartáshoz tartozó vagyonnal történő gazdálkodásról
VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS 1. SZÁMÚ MÓDOSÍTÁSA BKK BUDAPESTI KÖZLEKEDÉSI KÖZPONT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. valamint
../..- /2013/.. VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS 1. SZÁMÚ MÓDOSÍTÁSA BKK BUDAPESTI KÖZLEKEDÉSI KÖZPONT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG valamint FŐMTERV Mérnöki Tervező Zártkörűen Működő Részvénytársaság KÖZLEKEDÉS
nettó értéke 2008. évi szerződések
A szerződés megnevezése A szerződés tárgya OFI irodaház (1051 Budapest, Dorottya u.8.), valamint az OPKM irodaház (1089 takarítási feladatainak ellátása OFI irodaház (1051 Budapest, Dorottya u.8.), valamint
vállalkozási szerződés takarítási szolgáltatások 23 075 828 2012.04.01 2017.04.30
A Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat nevében a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. által 2013. évben kötött 5 millió Ft, vagy azt meghaladó értékű szállítói szerződések Szállító megnevezése Szerződés
Statikus funkcionális (működési) modell (szervezetek csoportosítása, szervezeti felépítés, tevékenységi szerkezet)
Statikus funkcionális (működési) modell (szervezetek csoportosítása, szervezeti felépítés, tevékenységi szerkezet) Szervezeti felépítés Tevékenységi (funkció) szerkezet A rendszer adaptivitása funkcionális
2012. július - 5 M Ft feletti szerzıdések
2012. július - 5 M Ft feletti szerzıdések Szerzıdı fél NAV részérıl Szerzıdést kötı másik fél Szerzıdéskötés dátuma Szerzıdés tárgya Szerzıdés értéke (Nettó) Szerzıdés idıtartama A szerzıdésre vonatkozó
Szerződés tárgya Szerződő fél Szerződés értéke Szerződés kezdete Szerződés időtartama
Szerződés tárgya Szerződő fél Szerződés értéke Szerződés kezdete Szerződés időtartama Szerver üzemeltetése Akadémia u. homlokzat felújításához szükséges műszaki tervek elkészítése Tömegközlekedési eszközök
BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság Teljesítés helye: Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő:
A Balázs Mór-terv, II. kötet Közlekedésfejlesztési Beruházási Program és alátámasztó anyagainak elkészítése az IKOP-3.1.0-15. azonosító számú, 1-es villamos meghosszabbítása az Etele térig projekt keretében.-
2014. április - 5 M Ft feletti szerződések
2014. április - 5 M Ft feletti szerződések Szerződő fél NAV részéről Szerződést kötő másik fél Szerződéskötés dátuma Szerződés tárgya Szerződés értéke (Nettó) Szerződés időtartama A szerződésre vonatkozó
MICROSOFT MAGYARORSZÁG KFT. BANKKÖZI INFORMATIKA SZOLGÁLTATÓ RT.
BUDPEST BNK CSOPORT a köztulajdonban álló gazdasági társaságokra vonatkozó kötelezettségek a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény ("Takarékossági
FŐTÁV Zrt. 2012. évi közbeszerzési terv 1. sz. melléklet
igény megnevezése 1 árubeszerzés Étkezési utalvány (Erzsébet) 22420000 6. (1) bek. nemzeti 2 árubeszerzés 60 db notebook beszerzése és asztali számítógép beszerzése 30200000 6. (1) bek. nemzeti -V 3 árubeszerzés
Értékhatárt elért és összeszámítás alapján bekerülő szerződések partnerenként
2018 év Értékhatár: 5.000.000,- Ft tól Partner: 500943 Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság Szerződés azonosító: SZ/20160000054 Szerződés tárgya: üzemeltetési tevékenységek Szerződés típusa: üzemeltetési
Értékhatárt elért és összeszámítás alapján bekerülő szerződések partnerenként
2016 év Értékhatár: 5.000.000,- Ft tó Partner: 500943 Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság Szerződés azonosító: SZ/2016/000054 Szerződés tárgya: üzemeltetési tevékenységek Szerződés típusa: üzemeltetési
MÁV INFORMATIKA Zrt. - Daten-Kontor Kft. 146375000 HUF 4950000 HUF 2009.07.17-2010.03.12
(2013.04.01től MÁV SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT ) Közzétételi kötelezettség a 2009. évi CXXII. Törvény 2. (3-5 ) bekezdései alapján Sorszám 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. Szerződés típusa Szerződés tárgya Szerződést
KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS ALAPJÁN MEGKÖTÖTT SZERZŐDÉSSEL KAPCSOLATOS ADATOK KBT. 99.. (4) BEKEZDÉS SZERINTI KÖZZÉTEL. Szerződés értéke (bruttó) (Ft)
KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS ALAPJÁN MEGKÖTÖTT SZERZŐDÉSSEL KAPCSOLATOS ADATOK KBT. 99.. (4) BEKEZDÉS SZERINTI KÖZZÉTEL Sorsz.: Szerződés tárgya: 1. Önkormányzati biztosi feladatok Szerződő partner megnevezése
Összegezés az ajánlatok elbírálásáról
I. szakasz: Ajánlatkérő 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I.1) Név és címek 1 Név: BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Szerződés megnevezése Tárgya Értéke Időtartama. Makói Városi Televízió Nonprofit Kft. Makói Gyógyfürdő Zrt.
által megkötött nettó ötmillió forintot elérő vagy azt meghaladó értékű ek 2016. évben (az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 1. melléklete alapján)
K1536 LIBRA6i rendszer és Oracle technológiai termékek meglévő gyártói licensz support és üzemeltetési támogatási feladatainak megvalósítása
K1536 LIBRA6i rendszer és Oracle technológiai termékek meglévő gyártói licensz support és üzemeltetési támogatási feladatainak megvalósítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/118 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés
BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság Teljesítés helye: Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő:
Tájékoztató a szerződés 1. sz. módosításáról "Építési Beruházások kivitelezési munkáihoz kapcsolódó teljes körű lebonyolítói és műszaki ellenőri feladatok ellátása 1-4. részek - 2. rész: Lánchíd budai
Zala Megyei Kormányhivatal évi közbeszerzési terv. Árubeszerzés
Zala Megyei Kormányhivatal 2016. évi közbeszerzési terv A közbeszerzés tárgya, megnevezése és tervezett mennyisége Irányadó rend Tervezett i típus Árubeszerzés Az megindításának, illetve a közbeszerzés
Értékhatárt elért és összeszámítás alapján bekerülő szerződések partnerenként
2017 év Értékhatár: 5.000.000,- Ft tól Partner: 500943 Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság Szerződés azonosító: SZ/20160000054 Szerződés tárgya: üzemeltetési tevékenységek Szerződés típusa: üzemeltetési
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat nettó 5 millió Ft feletti szerződéses kötelezettségei az államháztartási törvény 15/B -a alapján 2010.
A Önkormányzat nettó 5 millió Ft feletti szerződéses kötelezettségei az államháztartási törvény 15/B -a alapján 2010. év 1. Sportszövetségek Szövetsége tárgya Önkormányzat kötelező sportfeladatainak ellátása
A Helyközi Közösségi Közlekedés Információs Rendszere Projekt
ITS Hungary Egyesület évzáró rendezvény 2017 2017.12.18 Makadám Klub A Helyközi Közösségi Közlekedés Információs Rendszere Projekt Magyari András Közlekedési Módszertani Iroda Irodavezető A projekt célja
Intermodális közlekedési rendszerek fejlesztése a GYSEV Zrt. Vonalain- 2014. szeptember. megvalósíthatósági tanulmány. eljárás 15.
GYSEV Zrt. 2014. évi i terve Sorszám A tárgya Tervezett eljárástípus Eljárás tervezett megindítása Uniós pályázathoz kapcsolódó beruházások, beszerzések 1. KBCS_2 - Kommunikációs feladatok végzése Kbt.122/A
Budapest Főváros 1 Közgyülése. ikt. szám: Fph 123 I / 2018 MEGHÍVÓ. Tisztelt Hölgyem I Uram!
~ ~BUDAPEST Budapest Főváros 1 Közgyülése Városfejlesztési Közlekedési és Környezetvédelmi Bizottság ikt. szám: Fph 123 I / 2018 MEGHÍVÓ Tisztelt Hölgyem I Uram! Ezúton tisztelettel meghívom 2018. április
2009. évi CXXII. törvény 2. (3) bekezdése szerinti tájékoztatás
2009. évi CXXII. törvény 2. (3) bekezdése szerinti tájékoztatás I. Árubeszerzés t kötı fél Értéke (Ft) 1. Italcamion Kft. Szállítási szerzıdés autóbusz beszerzés 142 000 Euró 2009.12.31. Megszőnt 2. Adix-Trade
KIMUTATÁS. Oracle Hungary KFT Kormányzati keretszerződés Program licencek
KIMUTATÁS a 200.évben a KSH Központ nettó millió forint feletti árubeszerzéseiről, építési beruházásairól, szolgáltatás megrendeléseiről, vagyonértékesítéséről, vagyonhasznosításról, vagyon, vagy vagyoni
Szerződés megnevezése Tárgya Értéke Időtartama. Makói Városi Televízió Nonprofit Kft. Makói Gyógyfürdő Zrt.
által megkötött nettó ötmillió forintot elérő vagy azt meghaladó értékű ek 2016. évben (az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 1. melléklete alapján)
Közbeszerzési Értesítő száma: 2012/143
A Budapest Közlekedési Rendszer Fejlesztési Tervének felülvizsgálata és a hozzá tartozó Stratégiai Környezeti Vizsgálat elvégzése tárgyú közbeszerzési eljárás eredményéről szóló tájékoztató Közbeszerzési
Szeged M.J.V. Önkormányzata által között kötött (nettó 5 millió Ft feletti) szerződések
Olajbányász tér 1. sz. ép. 3 db felvonó felújítása Szeged elektromos tömegközlekedése fejlesztése projekt keretében 7 darab fedett kerékpártároló pavilon gyártásának és helyszínre telepítésének kivitelezése
Szerződés megnevezése Tárgya Értéke Időtartama. Makói Városi Televízió Nonprofit Kft. Makói Gyógyfürdő Zrt.
által megkötött nettó ötmillió forintot elérő vagy azt meghaladó értékű szerződések 2016. évben (az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 1. melléklete
Szerződő neve Szerződés nettó értéke Szerződés hatálya (határozott/határozatlan) Díjbeszedő Holding Zrt 40 M Ft/év Határozatlan -
A köztulajdonban álló gazdasági társaság pénzeszközei felhasználásával, vagyonával történő gazdálkodással összefüggő, 5 millió forintot meghaladó szerződések megnevezése (típusa) tárgya Szerződő neve nettó
Szerződés megnevezése (típusa) Szerződés tárgya Szerződő fél Szerződés értéke (nettó, Ft) Szerződés aláírásának dátuma
Szerződés megnevezése (típusa) Szerződés tárgya Szerződő fél Szerződés értéke (nettó, Ft) Szerződés aláírásának dátuma ZFR-TH-2015 web-es felület fejlesztése Simia Alba Kutató és Fejlesztő 14440000 2015.03.02
BKV Zrt. FKF Zrt. KLINER Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. és T&T Clean Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Mint közös ajánlattevők. KFKI Zrt. BKK Zrt.
Szerződés tárgya Szerződő fél Szerződés értéke Taxiállomások használatával kapcsolatos rendeletek betartatásának támogatása Tömegközlekedési eszközök végállomásain, megállóiban, metróállomásokon, a tömegközlekedési
Közbeszerzési információk. Pályázatbeadó informatikai rendszer egyedi szoftverének elkészítése
Szerződő partner Megnevezése Tárgya Simia Alba Kutató és Fejlesztő Kft. Simia Alba Kutató és Fejlesztő Kft. vállalkozási szerződés vállalkozási szerződés Közbeszerzési információk Pályázatbeadó informatikai
FUTÁR projekt A forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszer fejlesztése
FUTÁR projekt A forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszer fejlesztése 2012. szeptember 18. Berger András projektvezető Budapesti Közlekedési Központ FUTÁR projekt célok és eszközök Célok A közösségi
Szerződések közzététele 2013. és 2014. év (2014.05.30-ig)
Szerződések közzététele 2013. és 2014. év (2014.05.30-ig) Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 112. alapján Balatonfűzfő Város Önkormányzata a nettó 5 M Ft-ot meghaladó, valamint a Képviselő-testület
Az Állami Számvevőszék évi közbeszerzési tervének 6. sz. módosítása. nyílt vagy központosított. nyílt vagy központosított
Számvevőszék 20. évi közbeszerzési tervének 6. sz. módosítása A közbeszerzés tárgya és mennyisége CPV kód Irányadó eljárásren d Tervezett eljárási típus Időbeli ütemezés Sorszá m az eljárás megindításán
2011. december - 5 M Ft feletti szerzıdések
2011. december - 5 M Ft feletti szerzıdések Szerzıdı fél NAV részérıl Szerzıdést kötı másik fél Szerzıdéskötés dátuma Szerzıdés tárgya Szerzıdés értéke (Nettó) Szerzıdés idıtartama A szerzıdésre vonatkozó
Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2011.(VI.24.) önkormányzati rendelete a parkolási rendről
Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2011.(VI.24.) önkormányzati rendelete a parkolási rendről Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete a közúti közlekedésről szóló 1988.évi I.tv.
FEJLESZTÉSIMEGÁLLAPODÁS Jegykiadó automaták beszerzése, telepítése, üzemeletetése érdekében. 1. sz. Módosítása
FEJLESZTÉSIMEGÁLLAPODÁS Jegykiadó automaták beszerzése, telepítése, üzemeletetése érdekében 1. sz. Módosítása (a továbbiakban: 1. sz. Módosítás), amely létrejött egyrészről Budapest Főváros Önkormányzata
Szerződés megnevezése Tárgya Értéke Időtartama. Makói Városi Televízió Nonprofit Kft. Makói Gyógyfürdő Zrt.
által megkötött nettó ötmillió forintot elérő vagy azt meghaladó értékű ek 2016. évben (az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 1. melléklete alapján)
A kiszervezett tevékenységek köre és a kiszervezett tevékenységet végzők. jegyzéke
8.számú melléklet A kiszervezett tevékenységek köre és a kiszervezett tevékenységet végzők jegyzéke 1. A Bank az alábbi a befektetési szolgáltatási tevékenységhez és kiegészítő szolgáltatásokhoz kapcsolódó
Intelligens európai városi közlekedés: Budapest közlekedési rendszerének megújítása
Közlekedésfejlesztés Magyarországon Aktualitások Balatonföldvár, 2012. május 15-17. Intelligens európai városi közlekedés: Budapest közlekedési rendszerének megújítása Kerényi László Sándor főosztályvezető
A fenntartható városi mobilitás és városfejlesztés Budapesten. Kangyerka Ádám
Mozdulj a jó irányba! Fenntartható Városi Közlekedési Tervek XI. Európai Mobilitási Hét előkészítő Kecskemét, 2012. május 24-25. A fenntartható városi mobilitás és városfejlesztés Budapesten Kangyerka
DKV Debreceni Közlekedési Zártkörűenműködő Részvénytársaság. 2011 évi CXII törvény 1. melléklet I. pontja szerinti közérdekű adatai:
A DKV Debreceni Közlekedési Zártkörűenműködő Részvénytársaság 2011 évi CXII törvény 1. melléklet I. pontja szerinti közérdekű adatai: Szervezeti, személyzeti adatok I.1. A közfeladatot ellátó szerv hivatalos
Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/166. Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 13111/2017 CPV Kód:
83 sz. út Pápa - Győr, M1 ap. (32+574-70+250 km sz.) közötti szakasz 2X2 sávos, gyorsúti kiépítéséhez szükséges megval.tan.,körny.hatástanulmány,eng.terv,tenderterv készítés,körny.védelmi eng.,építési
A köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény
BKV Zrt-től és Prking Kft-től jogutódlás jogcímén átvett szerződések: 1. Válllkozási keretszerződés Jegyek, bérletek gyártás A mindenkori jegybevétel terhére jegybevételtől függően 1995.01.01 htároztln
A Miskolci városi villamosvasút fejlesztése című nagyprojekt
A Miskolci városi villamosvasút fejlesztése című nagyprojekt KözOP -5.2.0-07-2008-0003 www.zoldnyil.hu 2010. 03. 18-19. Amit a Projektről tudni érdemes Új Magyarország Fejlesztési tervben kiemelt nagyprojekt
Szerver hosting szolgáltatás-tájékoztató a szerződés módosításáról
Szerver hosting szolgáltatás-tájékoztató a szerződés módosításáról Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/52 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/2013.07.01
Összegezés az ajánlatok elbírálásáról
I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról Hivatalos név:
2015. évi Közbeszerzési terv 1. számú módosítása
Sorszám 2015. évi Közbeszerzési terv 1. számú módosítása Tárgy Tervezett indítás dátuma (negyedév) 1. Étkezési Erzsébet utalvány 2. Foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás nyújtása 2015. augusztus 1-től
Szerződés vége Szerződés tárgya Szerződés típusa Szerződés nettó értéke. TIOP projekt keretében orvostechnikai eszközök beszerzése
1. TÁMOP-6.2.4.B-12/2-2014-0019 - A járóbeteg rehabilitációs ellátás humán erőforrásának fejlesztése az Albert Schweitzer Kórház - Rendelőintézetben A megítélt támogatás összege: 21.916.047 F 2. TIOP-2.2.8-14-2015-0002
Célegyenesben a Bubi. Célegyenesben a Bubi
Célegyenesben a Bubi 1 Közlekedés Koordinációs Központ Kerékpáros Konferencia 2013. szeptember 19. A budapesti közbringa rendszer előkészítésének folyamata és a kapcsolódó kerékpárosbarát fejlesztések
Szerződött partner (cégnév) VAMAV Vasúti Berendezések Kft.
száma 63/T-69/2007 14/T-26/2007 63/T-108/2007 tárgya 56-os és 28-as villamos vonal felújításához sín és kitérők szállítása Dízel üzemű gépjárművekben használt üzemanyaghoz Kowax+ típusú adalékanyag beszerzése
Budapesti Városüzemeltetési Holding Zrt.
A köztulajdonban álló gazdasági társaság pénzeszközei felhasználásával, vagyonával történő gazdálkodással összefüggő, az egyszerű közbeszerzési eljárás értékhatárát elérő vagy azt meghaladó értékű szerződései
157/2006. (XII. 7.) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Illetékhivatal átadás-átvételével kapcsolatos személyi és vagyoni intézkedések
157/2006. (XII. 7.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Illetékhivatal átadás-átvételével kapcsolatos személyi és vagyoni intézkedések 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a tulajdonában lévő, az 1.
Szerződés megnevezése (típusa) Szerződés tárgya Szerződő fél Szerződés értéke (nettó, Ft) Szerződés aláírásának dátuma
ZFR-TH/15 lakossági pályázati web-es felület fejlesztése Simia Alba Kutató és Fejlesztő Kft. 14 440 000 2015.03.02 Szállítási szerződés Software, strorage és NAS eszközök IMG Solution Kft. 5 413 356 2015.03.06
2013. május - 5 M Ft feletti szerződések
2013. május - 5 M Ft feletti szerződések Szerződő fél NAV részéről Szerződést kötő másik fél Szerződéskötés dátuma Szerződés tárgya Szerződés értéke (Nettó) Szerződés időtartama A szerződésre vonatkozó
Közbeszerzési terv 2013. 1. számú módosítás
1 Banktender - pénzforgalmi számlavezetés és műveletek valamint folyószámlahitelkeret biztosítása 2 SAP vállalatirányítási rendszer bevezétese. ütem 3 Angol nyelvi képzések beszerzése 4 Foglalkozás-egészségügyi
A SZELLEMI TULAJDON NEMZETI HIVATALA. 2011. évi. BESZERZÉSI TERVE (módosított) I. A közösségi értékhatárt elérő vagy meghaladó beszerzések
A SZELLEMI TULAJDON NEMZETI HIVATALA 201 évi BESZERZÉSI TERVE (módosított) I. A közösségi értékhatárt elérő vagy meghaladó beszerzések a) Árubeszerzés nettó 50.737.770 forinttól (193.000 euró) b) a Kbt.
2014. szeptember - 5 M Ft feletti szerződések
2014. szeptember - 5 M Ft feletti szerződések Szerződő fél NAV részéről Szerződést kötő másik fél Szerződéskötés dátuma Szerződés tárgya Szerződés értéke (Nettó) Szerződés időtartama A szerződésre vonatkozó
AZ E-MOBI ELEKTROMOBILITÁS NONPROFIT KFT ÉVI KÖZBESZERZÉSI TERVE Villamos energia uniós
AZ E-MOBI ELEKTROMOBILITÁS NONPROFIT KFT. 2018. ÉVI KÖZBESZERZÉSI TERVE Sorszám Főtárgy (Árubeszerzés; Építési beruházás; ) A közbeszerzés tárgyának kategóriája A közbeszerzés tárgya CPV kód Tervezett
Az Állami Számvevőszék évi közbeszerzési tervének 5. sz. módosítása. Irányadó eljárásrend. nyílt vagy központosított. nyílt vagy központosított
Számvevőszék 2018. évi közbeszerzési tervének 5. sz. módosítása A közbeszerzés tárgya és mennyisége CPV kód Irányadó eljárásrend Tervezett eljárási típus Időbeli ütemezés Sorszám az eljárás megindításának,
BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság Teljesítés helye: Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő:
Jegyellenőrzési és eseti jelleggel értékcikk-értékesítési, valamint személy- és vagyonvédelmi, illetve értékcikk-szállítási biztosítási tevékenység ellátása- tájékoztató a szerződés módosításáról Közbeszerzési
KULTURÁLIS INTÉZET ÉVI ELEMI KÖLTSÉGVETÉS. 6. sz. melléklet évi
KULTURÁLIS INTÉZET 2016. ÉVI ELEMI KÖLTSÉGVETÉS 6. sz. melléklet 2016. évi KIADÁSOK terv 5311. Törvény szerinti illetmények, munkabérek 5 820 000 53111. Allapilletmény 5 580 000 53112. Illetménykiegészítések
A társasággal szerződést kötő fél neve. Budapest Lízing Zrt. CIB Lízing Zrt.
Szerződés megnevezése (típusa) Lízing Deviza alapú zárt végű Pénzügyi lízing szerződés Szállítási Szerződés tárgya Üzemanyagok közforgalmú üzemanyagkútnál történő vásárlása Üzemanyagok tartálykocsis kiszolgálására
Tájékoztató a szerződés módosításáról - Tekercses kiszerelésű biztonsági thermopapír beszerzése jegyek és bérletek helyben történő nyomtatásához
Tájékoztató a szerződés módosításáról - Tekercses kiszerelésű biztonsági thermopapír beszerzése jegyek és bérletek helyben történő nyomtatásához Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/77 Beszerzés tárgya:
Közpénzek felhasználása (Üvegzseb program)
Közpénzek felhasználása (Üvegzseb program) A köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény előírásai alapján a START a következőkben teszi közzé a törvény
Vas megyei, és Vas megyét érintő közútfejlesztési projektek bemutatása november 5.
Vas megyei, és Vas megyét érintő közútfejlesztési projektek bemutatása 2015. november 5. 1 8. sz. főút és az M8-M9 gyorsforgalmi úti szakaszok 1.) M8 autópálya Országhatár Körmend Kelet közötti szakasz
Pest Megyei Kormányhivatal
Pest Megyei Kormányhivatal 2019. évi közbeszerzési terve Közbeszerzés tárgya Közbeszerzés tervezett mennyisége Közbeszerzésre irányadó i rend Tervezett fajtája Eljárás megindításának tervezett időpontja
A kiszervezett tevékenységek köre és a kiszervezett tevékenységet végzők jegyzéke
A kiszervezett tevékenységek köre és a kiszervezett tevékenységet végzők jegyzéke 1. A Bank az alábbi tevékenységeit a TAKINFO Takarékszövetkezeti Informatikai Kft. (1122 Budapest, Pethényi út 9.; Cg.:
A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal vagyonkezelésében, illetve használatában levő jármű-flotta javítási - karbantartási feladatainak ellátása.
A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal vagyonkezelésében, illetve használatában levő jármű-flotta javítási - karbantartási feladatainak ellátása. Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/52 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés
A nettó 5 millió Ft-ot elérő, vagy azt meghaladó értékű szerződések közzététele 2009. tárgya
A nettó 5 millió Ft-ot elérő, vagy azt meghaladó értékű ek közzététele Fizetési megállapodás "Körös Aqua" Dalkia Energia Zrt. Szabó József, Papp Jánosné PALLÉR 2 Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola
2018. évben Közbeszerzési eljárás alapján kötött szerződések
No. 1 2 3 1. negyedéves szerződések Közbeszerzés tárgya Az MTVA DHD rendszeréhez új rendszerelemek beszerzése Az MTVA 1016 Budapest, Naphegy tér 8. szám alatti székhelyén működő beléptető rendszer teljes
Értékhatárt elért és összeszámítás alapján bekerülő szerződések partnerenként
2015 év Értékhatár: 5.000.000,- Ft tó Partner: 000395 Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság Szerződés azonosító: 20140000000006 Szerződés tárgya: üzemeltetési tevékenységek Szerződés típusa: üzemeltetési
HU-Budapest: Javítási és karbantartási szolgáltatások 2011/S 59-095198 SZERZŐDÉS ODAÍTÉLÉSÉRŐL SZÓLÓ HIRDETMÉNY. Szolgáltatás
1/6 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:95198-2011:text:hu:html HU-Budapest: Javítási és karbantartási szolgáltatások 2011/S 59-095198 SZERZŐDÉS ODAÍTÉLÉSÉRŐL SZÓLÓ
Az Állami Számvevőszék évi közbeszerzési tervének 4. sz. módosítása. Irányadó eljárásrend
2018. évi közbeszerzési tervének 4. sz. módosítása A közbeszerzés tárgya és mennyisége CPV kód Irányadó eljárásrend Tervezett eljárási típus Időbeli ütemezés Sorszám az eljárás megindításának, illetve
Közpénzek felhasználása (Üvegzseb program)
Közpénzek felhasználása (Üvegzseb program) A köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb mőködésérıl szóló 2009. évi CXXII. törvény elıírásai alapján a START a következıkben teszi közzé a törvény