Műtárgyvédelmi asszisztens Műtárgyvédelmi munkatárs
|
|
- Viktor Juhász
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1
2 A /07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés, szakképesítés-ráépülés azonosító száma és megnevezése, valamint a kapcsolódó szakképesítés megnevezése: Műtárgyvédelmi asszisztens Műtárgyvédelmi munkatárs Tételsor előtti általános tájékoztatók A szóbeli tételekhez a vizsgaszervezőnek amennyiben szükséges csatolnia kell a szaktanárok által összeállított, a tétel tartalmához illeszkedő mellékleteket, forrásokat, segédanyagként felhasználható nyilvántartásokat. A tételek kifejtésénél a vizsgázónak értelmeznie és alkalmaznia kell az ahhoz tartozó mellékleteket. A tételek az adott témakörhöz tartozó ismereteket úgy kérik számon, hogy a vizsgázónak fel kell használnia a gyakorlat keretében szerzett tapasztalatait is, ezeket szervesen be kell illesztenie a feleletébe. A vizsgáztatás alkalmával a vizsgabizottság az általánosságban megfogalmazott kérdések esetében a leágazásnak megfelelő részletező kérdéseket tehet fel. A tételsor a /08. (VII.29.) OKM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. 2/44
3 1. A múzeum által középiskolások számára szervezett szakmai bemutatón kell beszélnie a restaurátor mesterségéről. Röviden foglalja össze az ókori ábrázoló művészetek és az építészet legfontosabb műfaji funkcióit! Információtartalom vázlata Az ábrázoló művészetek és az építészet szakrális és világi emlékei, tárgytípusai A görög és római művészet jelentősége; oszloprendek A görög vázafestészet típusai (geometrikus, vörös- és feketealakos). A római művészet, az amfiteátrum, a termák és a fórum, jellegzetes épületek Rómában, városok és római emlékek Pannóniában, valamint Európában A bizánci díszítőművészet legjellemzőbb technikái 3/44
4 A vizsgázó neve:... Értékelő lap 1. A múzeum által középiskolások számára szervezett szakmai bemutatón kell beszélnie a restaurátor mesterségéről. Röviden foglalja össze az ókori ábrázoló művészetek és az építészet legfontosabb műfaji funkcióit! Típus C Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint A művészettörténet fő stíluskorszakai, egyedi sajátosságai, kiemelkedő személyiségei és alkotásai Az egyetemes és magyar művészettörténet korszakai az őskortól, illetve a honfoglalástól napjaikig Az információtartalom vázlata alapján Az ábrázoló művészetek és az építészet szakrális és világi emlékei, tárgytípusai A görög és római művészet jelentősége; oszloprendek A görög vázafestészet típusai (geometrikus, vörös- és feketealakos) A római művészet, az amfiteátrum, a termák és a fórum, jellegzetes épületek Rómában, városok és római emlékek Pannóniában, valamint Európában A bizánci díszítőművészet legjellemzőbb technikái Pontszámok Max. Összesen 80 Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Szakmai nyelvű beszédkészség 8 Összesen 8 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Fejlődőképesség, önfejlesztés 4 Társas Közérthetőség 4 Módszer Rendszerben való gondolkodás 4 Összesen 12 Mindösszesen dátum aláírás 4/44
5 2. A múzeum által középiskolások számára szervezett szakmai bemutatón kell beszélnie a restaurátor mesterségéről. Röviden foglalja össze a középkori ábrázoló művészetek és az építészet legfontosabb műfaji funkcióit! Információtartalom vázlata A román és a gótikus építészet stílusjegyei, jellemző épületei Európában, valamint Magyarországon A honfoglalás kori magyar ötvösművészet tárgyi emlékei és jellegzetes díszítőmotívumai A reneszánsz szó jelentése, a reneszánsz stílus jellemző építészeti és képzőművészeti jegyei. Kályhacsempék Európában és Magyarországon A habán kerámia; magyar porcelánmanufaktúrák és -gyárak A magyar ötvösművészet jellegzetességei (a rekeszzománc, középkori kelyhek és díszítési technikáik: a sodronyzománc, a filigrán, a barokk talpas pohár és a fedeles kupák öntött díszítményei) A barokk, a klasszicizmus, a romantika és a szecesszió jellemző stílusjegyei, kiemelkedő képzőművészeti és építészeti alkotásai 5/44
6 A vizsgázó neve:... Értékelő lap 2. A múzeum által középiskolások számára szervezett szakmai bemutatón kell beszélnie a restaurátor mesterségéről. Röviden foglalja össze a középkori ábrázoló művészetek és az építészet legfontosabb műfaji funkcióit! Típus C Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint A művészettörténet fő stíluskorszakai, egyedi sajátosságai, kiemelkedő személyiségei és alkotásai Az egyetemes és magyar művészettörténet korszakai az őskortól, illetve a honfoglalástól napjaikig Az információtartalom vázlata alapján A román és a gótikus építészet stílusjegyei, jellemző épületei Európában, valamint Magyarországon A honfoglalás kori magyar ötvösművészet tárgyi emlékei és jellegzetes díszítőmotívumai A reneszánsz szó jelentése, a reneszánsz stílus jellemző építészeti és képzőművészeti jegyei Kályhacsempék Európában és Magyarországon A habán kerámia; magyar porcelánmanufaktúrák és -gyárak A magyar ötvösművészet jellegzetességei (a rekeszzománc, középkori kelyhek és díszítési technikáik: a sodronyzománc, a filigrán, a barokk talpas pohár és a fedeles kupák öntött díszítményei) A barokk, a klasszicizmus, a romantika és a szecesszió jellemző stílusjegyei, kiemelkedő képzőművészeti és építészeti alkotásai Pontszámok Max Elért Összesen 80 Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Szakmai nyelvű beszédkészség 8 Összesen 8 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Fejlődőképesség, önfejlesztés 4 Társas Közérthetőség 4 Módszer Rendszerben való gondolkodás 4 Összesen 12 Mindösszesen dátum aláírás 6/44
7 3. A múzeum által középiskolások számára szervezett szakmai bemutatón kell beszélnie a restaurátor mesterségéről. Röviden foglalja össze a néprajz és a népművészet kapcsolatát, mutassa be a paraszti művészet régi és új stílusát, beszéljen a néprajz rituális tárgyairól, az utolsó másfél évszázad néprajzi változásairól! Információtartalom vázlata A funkció, a forma és a díszítés kapcsolata a paraszti tárgyi világban A népművészet és a magas művészet viszonya; a szép tárgyak szerepe a paraszti életben A régi és az új stílusú (tudatosan paraszti) népművészet A népművészet egyes korszakainak rituális tárgyai; a díszes tárgyi ajándék jelentése A népművészeti tárgyak új élete, a néprajzi tárgyak gyűjtőhelye A szépen formált népművészeti tárgyak új élete, a néprajzi tárgyak gyűjtőhelye A népművészet első és második hulláma az utolsó másfél évszázad történetének összefoglalása 7/44
8 A vizsgázó neve:... Értékelő lap 3. A múzeum által középiskolások számára szervezett szakmai bemutatón kell beszélnie a restaurátor mesterségéről. Röviden foglalja össze a néprajz és a népművészet kapcsolatát, mutassa be a paraszti művészet régi és új stílusát, beszéljen a néprajz rituális tárgyairól, az utolsó másfél évszázad néprajzi változásairól! Típus C Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint A népművészet, a népművészeti műfajok kialakulása, változásainak összefüggései a társadalmi és tárgyi környezetben A technika hatásai a közösségi kultúrákra A népi mesterségek jellegzetességei, formakultúrája és hagyományai Az információtartalom vázlata alapján Max. A funkció, a forma és a díszítés kapcsolata a paraszti tárgyi világban A népművészet és a magas művészet viszonya; a szép tárgyak szerepe a 8 paraszti életben A régi és az új stílusú (tudatosan paraszti) népművészet A népművészet egyes korszakainak rituális tárgyai; a díszes tárgyi ajándék 8 jelentése A népművészeti tárgyak új élete, a 8 néprajzi tárgyak gyűjtőhelye A szépen formált népművészeti tárgyak 8 új élete, a néprajzi tárgyak gyűjtőhelye A népművészet első és második hulláma az utolsó másfél évszázad történetének 8 összefoglalása Összesen 80 Pontszámok Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Szakmai nyelvű beszédkészség 8 Összesen 8 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Fejlődőképesség, önfejlesztés 4 Társas Közérthetőség 4 Módszer Rendszerben való gondolkodás 4 Összesen 12 Mindösszesen dátum aláírás 8/44
9 4. A múzeum által középiskolások számára szervezett szakmai bemutatón kell beszélnie a restaurátor mesterségéről. Mutassa be a régészeti ásatások célját, az ásatásból előkerülő tárgyak jellemző anyagtípusait, a legnagyobb magyar régészeti gyűjteményeket, a régészeti kerámiák és fémtárgyak, mozaikok, faanyagok és textíliák jellegzetességeit! Információtartalom vázlata A régészeti ásatások célja; a legismertebb magyar régészeti gyűjtemények; a régészeti ásatásokból előkerülő tárgyak jellemző anyagtípusai Régészeti üvegek (millefiori- és diatretum-üveg) Régészeti kerámiák: őskori és ókori kerámiakészítési technikák (terra sigillata, terrakotta stb.), az oxidációs és redukciós kerámiaégetés A máz, a mázazási, mázfestési és egyéb díszítési technikák Az ásatásból előkerült kerámiák mosása, a kerámiák ragasztása és kiegészítése A régészeti fémtárgyak anyagféleségei (alapfémek, ötvözetek), díszítőeljárások (a niello, a damaszkolás, zománcozási technikák), a korrodált fémtárgyak röntgendiagnosztikája A régészeti faanyagok kezelése és tárolása a konzerválásig A régészeti textíliák szakszerű raktározása 9/44
10 A vizsgázó neve:... Értékelő lap 4. A múzeum által középiskolások számára szervezett szakmai bemutatón kell beszélnie a restaurátor mesterségéről. Mutassa be a régészeti ásatások célját, az ásatásból előkerülő tárgyak jellemző anyagtípusait, a legnagyobb magyar régészeti gyűjteményeket, a régészeti kerámiák és fémtárgyak, mozaikok, faanyagok és textíliák jellegzetességeit! Típus B Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai Az információtartalom vázlata alapján és vizsgakövetelmény szerint A régészeti ásatások célja; a legismertebb magyar régészeti gyűjtemények; a régészeti ásatásokból előkerülő tárgyak jellemző anyagtípusai A régészeti műtárgyak legjellemzőbb anyagtípusai Pontszámok Max. Régészeti üvegek (millefiori- és diatretum-üveg) Régészeti kerámiák: őskori és ókori kerámiakészítési technikák (terra sigillata, terrakotta stb.), az oxidációs és redukciós kerámiaégetés A máz, a mázazási, mázfestési és egyéb díszítési technikák Az ásatásból előkerült kerámiák mosása, a kerámiák ragasztása és kiegészítése A régészeti fémtárgyak anyagféleségei (alapfémek, ötvözetek), díszítőeljárások (a niello, a damaszkolás, zománcozási technikák), a korrodált fémtárgyak röntgendiagnosztikája A régészeti faanyagok kezelése és tárolása a konzerválásig Elért A régészeti textíliák szakszerű raktározása Összesen 80 Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Szakmai nyelvű beszédkészség 8 Összesen 8 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Fejlődőképesség, önfejlesztés 4 Társas Közérthetőség 4 Módszer Rendszerben való gondolkodás 4 Összesen 12 Mindösszesen dátum aláírás /44
11 5. A múzeum által középiskolások számára szervezett szakmai bemutatón kell beszélnie a restaurátor mesterségéről. Mutassa be röviden, milyen tevékenységet takar a műtárgyak tisztítása, konzerválása, restaurálása! Mutassa be, mi a különbség a restaurálás és a rekonstrukció között, milyen szabályai vannak a műtárgymásolatok készítésének, mit jelent a restaurálásban a reverzibilitás és az irreverzibilitás; mit vár el a restaurátortól a restaurálás etikája! Információtartalom vázlata A tisztítás, a konzerválás és a restaurálás fogalma és munkafolyamatai A reverzibilitás és irreverzibilitás fogalma, reverzibilis és irreverzibilis eljárások Az aktív (konzerválás-restaurálás) és a passzív (csomagolás, szállítás, megfelelő műtárgykörnyezet kialakítása) műtárgyvédelmi eljárások tervezése A restaurálás és a rekonstrukció A műtárgymásolás, a másolatkészítés célja, szabályai és etikája 11/44
12 A vizsgázó neve:... Értékelő lap 5. A múzeum által középiskolások számára szervezett szakmai bemutatón kell beszélnie a restaurátor mesterségéről. Mutassa be röviden, milyen tevékenységet takar a műtárgyak tisztítása, konzerválása, restaurálása! Mutassa be, mi a különbség a restaurálás és a rekonstrukció között, milyen szabályai vannak a műtárgymásolatok készítésének, mit jelent a restaurálásban a reverzibilitás és az irreverzibilitás; mit vár el a restaurátortól a restaurálás etikája! Szakmai ismeretek Pontszámok Típus alkalmazása a szakmai Az információtartalom vázlata alapján és vizsgakövetelmény Max. Elért szerint A tisztítás, a konzerválás és a restaurálás 15 fogalma és munkafolyamatai A restaurátor szerepe a B A reverzibilitás és irreverzibilitás fogalma, múzeumban reverzibilis és irreverzibilis eljárások A restaurálás és a rekonstrukció Az aktív (konzerválás-restaurálás) és a passzív A műtárgyvédelmi (csomagolás, szállítás, megfelelő 15 tevékenység tervezése műtárgykörnyezet kialakítása) C műtárgyvédelmi eljárások tervezése A műtárgymásolatok A műtárgymásolás, a másolatkészítés célja, készítési technikái szabályai és etikája Összesen 80 Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Szakmai nyelvű beszédkészség 8 Összesen 8 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Kézügyesség 2 Felelősségtudat 2 Irányíthatóság 2 Társas Közérthetőség 2 Rendszerben való gondolkodás 2 Nyitott hozzáállás 2 Összesen 12 Mindösszesen dátum aláírás 12/44
13 6. A múzeum által középiskolások számára szervezett szakmai bemutatón kell beszélnie a restaurátor mesterségéről. Beszéljen a restaurálás történetéről és etikai alapjairól, a restaurátor szerepéről és feladatairól a műtárgyvédelemben! Milyen műtárgyvédelmi tevékenységet takar a tisztítás, a konzerválás és a restaurálás, mi a különbség a múzeumi restaurátor és a kézműves között? Információtartalom vázlata A restaurálás története, a szakma kialakulásának főbb mozzanatai A restaurátor szerepe és feladatai a műtárgyvédelemben A restaurátor munkáját meghatározó etikai elvek, nemzetközi megállapodások és kódexek A tisztítás, a konzerválás és a restaurálás meghatározása A múzeumi restaurátor és a kézműves tevékenysége közötti különbség 13/44
14 A vizsgázó neve:... Értékelő lap 6. A múzeum által középiskolások számára szervezett szakmai bemutatón kell beszélnie a restaurátor mesterségéről. Beszéljen a restaurálás történetéről és etikai alapjairól, a restaurátor szerepéről és feladatairól a műtárgyvédelemben! Milyen műtárgyvédelmi tevékenységet takar a tisztítás, a konzerválás és a restaurálás, mi a különbség a múzeumi restaurátor és a kézműves között? Típus Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Az információtartalom vázlata alapján Pontszámok Max. Elért A restaurálás története és legjelentősebb személyiségei, a restaurálás etikai alapjai A restaurálás története, a szakma kialakulásának főbb mozzanatai A restaurátor szerepe és feladatai a műtárgyvédelemben B A restaurálás hatályos nemzetközi és hazai jogszabályai A restaurátor szerepe a múzeumban A restaurátor munkáját meghatározó etikai elvek, nemzetközi megállapodások és kódexek A tisztítás, a konzerválás és a restaurálás meghatározása A múzeumi restaurátor és a kézműves tevékenysége közötti különbség Összesen 80 Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Szakmai nyelvű beszédkészség 8 Összesen 8 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Fejlődőképesség, önfejlesztés 2 Felelősségtudat 2 Társas Közérthetőség 2 Határozottság 2 Módszer Rendszerben való gondolkodás 2 Nyitott hozzáállás 2 Összesen 12 Mindösszesen dátum aláírás 14/44
15 7. Az Ön által végzett műtárgyvédelmi tevékenység során olyan feladatot kap, hogy a restaurátor irányítása mellett minden tevékenységet önállóan végez. A munkát dokumentálnia is kell. Mutassa be, milyen szabályai, előírásai és fejezetei vannak a tudományos restaurátori dokumentációnak! Információtartalom vázlata A restaurátori dokumentáció célja, adatai, eszközei és fejezetei A tárgyra vonatkozó muzeológiai adatok (fejezete) A tárgyra vonatkozó anyagvizsgálati adatok (fejezete) A restaurálás menetének feljegyzései (fejezete): a munkafolyamatok és az alkalmazott anyagok információinak rögzítése A tárolási javaslatok (fejezete) szempontjai A szakirodalom (fejezete) leírásának szempontjai A dokumentáció képi-, rajzi- és grafikonmellékletei 15/44
16 A vizsgázó neve:... Értékelő lap 7. Az Ön által végzett műtárgyvédelmi tevékenység során olyan feladatot kap, hogy a restaurátor irányítása mellett minden tevékenységet önállóan végez. A munkát dokumentálnia is kell. Mutassa be, milyen szabályai, előírásai és fejezetei vannak a tudományos restaurátori dokumentációnak! Szakmai ismeretek Pontszámok Típus alkalmazása a szakmai és Az információtartalom vázlata alapján vizsgakövetelmény szerint Max. Elért A restaurátori dokumentáció célja, adatai, eszközei és fejezetei 5 A tárgyra vonatkozó muzeológiai adatok (fejezete) 5 A tárgyra vonatkozó anyagvizsgálati adatok A múzeumi és a restaurátori (fejezete) dokumentáció, legfontosabb A restaurálás menetének feljegyzései B megjelenési formái (fejezete): a munkafolyamatok és az alkalmazott anyagok információinak rögzítése A tárolási javaslatok (fejezete) szempontjai A szakirodalom (fejezete) leírásának szempontjai 15 A restaurátori dokumentáció A dokumentáció képi-, rajzi- és grafikonrajzillusztrációi mellékletei 15 Összesen 80 Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Szakmai nyelvű beszédkészség 4 4 Tárgyak környezetükben és szerkezetükben való olvasása, értelmezése 2 4 Tárgyak környezetükben és szerkezetükben való ábrázolása 2 Összesen 8 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Önállóság 3 Fejlődőképesség, önfejlesztés 1 Társas Közérthetőség 2 Határozottság 2 Módszer Problémaelemzés. -feltárás 2 Rendszerben való gondolkodás 2 Összesen 12 Mindösszesen dátum aláírás 16/44
17 8. Az Ön által végzett műtárgyvédelmi tevékenység során a restaurátorműhelybe érkező tárgyak nyilvántartását kell vezetnie. Mutassa be, milyen szabályai, előírásai vannak a restaurálásra átvett tárgyak nyilvántartásának a műtárgy átvételétől a restaurálás befejezéséig! Információtartalom vázlata A tárgyak átadása és átvétele: gyűjteményi és restaurátori mozgatási naplók A műtárgyvédelmi eljárások szöveges feljegyzései, rajzos, fényképes dokumentálása, a hagyományos és az informatikai dokumentálás eszközei A különleges műtárgyvédelmi eljárások dokumentálása (archeometriai és egyéb mérések, röntgenfelvételek, egyéb meg- és átvilágítások felvételei, anyagvizsgálatok, kísérletek lejegyzése) A dokumentációarchiválás módjai és eszközei 17/44
18 A vizsgázó neve:... Értékelő lap 8. Az Ön által végzett műtárgyvédelmi tevékenység során a restaurátorműhelybe érkező tárgyak nyilvántartását kell vezetnie. Mutassa be, milyen szabályai, előírásai vannak a restaurálásra átvett tárgyak nyilvántartásának a műtárgy átvételétől a restaurálás befejezéséig! Szakmai ismeretek Pontszámok Típus alkalmazása a szakmai és Az információtartalom vázlata alapján vizsgakövetelmény szerint Max. Elért A tárgyak átadása és átvétele: gyűjteményi és restaurátori mozgatási naplók A múzeumi és a restaurátori A műtárgyvédelmi eljárások szöveges dokumentáció, legfontosabb feljegyzései, rajzos, fényképes megjelenési formái 30 dokumentálása, a hagyományos és az informatikai dokumentálás eszközei B A különleges műtárgyvédelmi eljárások dokumentálása (archeometriai és egyéb mérések, röntgenfelvételek, egyéb meg- és 30 A restaurátori dokumentáció átvilágítások felvételei, anyagvizsgálatok, rajzillusztrációi kísérletek lejegyzése) A dokumentációarchiválás módjai és eszközei Összesen 80 Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Szakmai nyelvű beszédkészség 4 4 Tárgyak környezetükben és szerkezetükben való olvasása, értelmezése 2 4 Tárgyak környezetükben és szerkezetükben való ábrázolása 2 Összesen 8 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Önállóság 3 Fejlődőképesség, önfejlesztés 1 Társas Közérthetőség 2 Határozottság 2 Módszer Problémaelemzés. -feltárás 2 Rendszerben való gondolkodás 2 Összesen 12 Mindösszesen dátum aláírás 18/44
19 9. A múzeum folyamatos gyűjtemény-ellenőrzésein Önnek is részt kell vennie. Mutassa be a műtárgyvédelmi asszisztens feladatait a gyűjteményi raktárakban, a készülő és/vagy már elkészült kiállításokon, beszéljen a folyamatos ellenőrzés feladatairól, az állapotváltozások észleléséről és dokumentálásáról! Mutasson be néhány kiadványt, amely szakmai tevékenységét segíti! Információtartalom vázlata A gyűjteményi raktárak műtárgyvédelmi alapfeladatai A fém-, fa-, textil-, kerámia- és papíralapú gyűjtemények raktározásának műtárgyvédelmi alapfeltételei A műtárgyvédelmi asszisztens feladatai a törzsgyűjteményi raktárakban: ellenőrzés és regisztrálás, értékelés, a műtárgymozgás és műtárgyvédelmi eljárások dokumentálása A restaurátor szerepe és feladata az időszaki és állandó kiállítások elkészítésében A restaurátor szakmai fejlődésének és tájékozottságának forrásai: múzeumi és műtárgyvédelmi szakmai kiadványok és fórumok 19/44
20 A vizsgázó neve:... Értékelő lap 9. A múzeum folyamatos gyűjtemény-ellenőrzésein Önnek is részt kell vennie. Mutassa be a műtárgyvédelmi asszisztens feladatait a gyűjteményi raktárakban, a készülő és/vagy már elkészült kiállításokon, beszéljen a folyamatos ellenőrzés feladatairól, az állapotváltozások észleléséről és dokumentálásáról! Mutasson be néhány kiadványt, amely szakmai tevékenységét segíti! Szakmai ismeretek Pontszámok Típus alkalmazása a szakmai és Az információtartalom vázlata alapján vizsgakövetelmény szerint Max. Elért A gyűjteményi raktárak műtárgyvédelmi alapfeladatai A fém-, fa-, textil-, kerámia- és papíralapú gyűjtemények raktározásának 30 A restaurátor szerepe a múzeumban műtárgyvédelmi alapfeltételei A műtárgyvédelmi asszisztens feladatai a törzsgyűjteményi raktárakban: ellenőrzés és regisztrálás, értékelés, a B műtárgymozgás és műtárgyvédelmi eljárások dokumentálása A restaurátor szerepe és feladata az időszaki és állandó kiállítások elkészítésében A restaurátor szerepe az időszaki és állandó kiállításokon A restaurátor szakmai fejlődésének és tájékozottságának forrásai: múzeumi és műtárgyvédelmi szakmai kiadványok és fórumok Összesen 80 Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Szakmai nyelvű beszédkészség 4 4 Tárgyak környezetükben és szerkezetükben való olvasása, értelmezése 4 Összesen 8 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Önállóság 3 Fejlődőképesség, önfejlesztés 1 Társas Közérthetőség 2 Határozottság 2 Módszer Problémaelemzés. -feltárás 2 Rendszerben való gondolkodás 2 Összesen 12 Mindösszesen dátum aláírás /44
21 . A restaurátornak az általa végzett műtárgyvédelmi tevékenység fázisait képekben is folyamatosan dokumentálnia kell. Mutassa be a dokumentálásban használatos hagyományos és digitális fényképezőgépet, foglalja össze a fényképezési és műtárgy-fényképezési ismeretek alapvető szabályait! Információtartalom vázlata A restaurátori dokumentációba kerülő tárgyfotó típusai (nyitó-, köztes- és záróképek), és készítésük célja A digitális kamera felépítése, legfőbb típusai, felhasználási területei A tárgyak beállítása és megvilágítása fázisfotók készítéséhez A hagyományos (negatív, pozitív kép, dia) és a digitális képállomány archiválása 21/44
22 A vizsgázó neve:... Értékelő lap. A restaurátornak az általa végzett műtárgyvédelmi tevékenység fázisait képekben is folyamatosan dokumentálnia kell. Mutassa be a dokumentálásban használatos hagyományos és digitális fényképezőgépet, foglalja össze a fényképezési és műtárgy-fényképezési ismeretek alapvető szabályait! Típus A B Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint A vizuális megjelenítés anyagai, eszközei, kézi- és gépi szerszámai, technikai eljárásai A fényképezési, műtárgyfényképezési alapismeretek, a restaurátordokumentáció munkaközi fotói Az információtartalom vázlata alapján A restaurátori dokumentációba kerülő tárgyfotó típusai (nyitó-, köztes- és záróképek), és készítésük célja A digitális kamera felépítése, legfőbb típusai, felhasználási területei A tárgyak beállítása és megvilágítása fázisfotók készítéséhez A hagyományos (negatív, pozitív kép, dia) és a digitális képállomány archiválása Pontszámok Max. Elért Összesen 80 Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Szakmai nyelvű beszédkészség 3 1 Elemi szintű számítógép-használat 2 5 Komplex eszközhasználati képességek és készségek 3 Összesen 8 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Önállóság 2 Látás 1 Társas Közérthetőség 1 Határozottság 2 Módszer Lényegfelismerés (lényeglátás) 3 Okok feltárása 3 Összesen 12 Mindösszesen dátum aláírás 22/44
23 11. A restaurátorműhelyben Önt jelölik ki a műtárgyvédelmi tevékenység speciális munka-, egészség-, tűz- és környezetvédelmi felelősének. Sorolja fel, milyen feladatai lesznek, milyen szabályok betartására kell felhívnia kollégái figyelmét a restaurátori tevékenység során lehetséges balesetveszélyekkel és egészségkárosodással kapcsolatban, milyen tűzrendészeti és környezetvédelmi szabályok betartatására kell törekednie! Készítse el az oktatások és védelmi gyakorlatok éves ütemtervét! Információtartalom vázlata Tűz- és robbanásveszélyes anyagok a restaurálás munkafolyamataiban Egészségre káros anyagok és mikroorganizmusok a restaurálás munkafolyamataiban A restaurálás munkafolyamatainak balesetveszélyei A vegyszerek használatának biztonsági, kezelési, tárolási és megsemmisítési szabályai A restaurátorműhely rendje, munka-, egészség-, tűz- és környezetvédelmi szabályai; oktatás és elsősegély-nyújtási gyakorlat 23/44
24 A vizsgázó neve:... Értékelő lap 11. A restaurátorműhelyben Önt jelölik ki a műtárgyvédelmi tevékenység speciális munka-, egészség-, tűz- és környezetvédelmi felelősének. Sorolja fel, milyen feladatai lesznek, milyen szabályok betartására kell felhívnia kollégái figyelmét a restaurátori tevékenység során lehetséges balesetveszélyekkel és egészségkárosodással kapcsolatban, milyen tűzrendészeti és környezetvédelmi szabályok betartatására kell törekednie! Készítse el az oktatások és védelmi gyakorlatok éves ütemtervét! Típus A Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint A műtárgyvédelmi munka során használatos anyagok, vegyszerek munka-, baleset-, tűz- és robbanásveszélyességének szabályai i A műtárgyvédelmi munka során az egészségre és a környezete gyakorolt hatások és a megelőző intézkedések A műtárgyvédelmi munka során alkalmazott berendezések, gépek és szerszámok balesetmentes használata Az elsősegélynyújtás módjai Az információtartalom vázlata alapján Tűz- és robbanásveszélyes anyagok a restaurálás munkafolyamataiban Egészségre káros anyagok és mikroorganizmusok a restaurálás munkafolyamataiban A restaurálás munkafolyamatainak balesetveszélyei A vegyszerek használatának biztonsági, kezelési, tárolási és megsemmisítési szabályai A restaurátorműhely rendje, munka-, egészség-, tűz- és környezetvédelmi szabályai; oktatás és elsősegély-nyújtási gyakorlat Pontszámok Max. Elért Összesen 80 Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Szakmai nyelvű beszédkészség 4 5 Komplex eszközhasználati képességek, készségek 4 Összesen 8 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Felelősségtudat 4 Társas Határozottság 4 Módszer Körültekintés, elővigyázatosság 4 Összesen 12 Mindösszesen dátum aláírás 24/44
25 12. A műtárgyvédelmi asszisztens tanfolyam befejezése után barátjával közös vállalkozásba szeretnének kezdeni. Sorolja fel, milyen vállalkozási formák között választhatnak, ennek milyen személyi és anyagi feltételei vannak, hol és hogyan kell bejelenteni! Mutassa be, milyen pénzügyi, számviteli és adózási törvényeket, munkajogi szabályokat kell betartaniuk és vezetniük, hogyan mérhetik fel vállalkozásuk sikerét! Információtartalom vázlata Vállalkozási formák, a vállalkozás anyagi és személyi feltételei, törvényi háttere Pénzügyi, számviteli, adózási ismeretek, alapfogalmak Alapfokú munkajogi ismeretek A piac, a piac szereplői és a piac befolyásoló tényezői 25/44
26 A vizsgázó neve:... Értékelő lap 12. A műtárgyvédelmi asszisztens tanfolyam befejezése után barátjával közös vállalkozásba szeretnének kezdeni. Sorolja fel, milyen vállalkozási formák között választhatnak, ennek milyen személyi és anyagi feltételei vannak, hol és hogyan kell bejelenteni! Mutassa be, milyen pénzügyi, számviteli és adózási törvényeket, munkajogi szabályokat kell betartaniuk és vezetniük, hogyan mérhetik fel vállalkozásuk sikerét! Típus D C Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Az alapvető vállalkozási formák, a vállalkozás általános feltételei, szabályai A gazdálkodó szervezetek vállalakozások alapvető pénzügyi folyamatai, összefüggései A pénzügyi és számviteli alapfogalmak, pénzkezelési szabályok, fizetési módok, adózási alapfogalmak A piaci tényezők, piaci szerepelők és folyamatok, kínálati piac A munkajog, szerzői jog, szerződések Az információtartalom vázlata alapján Vállalkozási formák, a vállalkozás anyagi és személyi feltételei, törvényi háttere Pénzügyi, számviteli, adózási ismeretek, alapfogalmak A piac, a piac szereplői és a piac befolyásoló tényezői Pontszámok Max. Alapfokú munkajogi ismeretek Elért Összesen 80 Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Szakmai nyelvű beszédkészség 3 1 Elemi szintű számítógép-használat 2 5 Komplex eszközhasználati képességek és készségek 3 Összesen 8 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Társas Módszer Önállóság 2 Kitartás 1 Kezdeményezőkészség 1 Határozottság 2 Tervezési képesség 3 Nyitott hozzáállás 3 Összesen 12 Mindösszesen dátum aláírás 26/44
27 13. Mutassa be röviden az alábbi kémiai fogalmakat, szerkezeteket és elveket: az atomokat felépítő részecskék; izotópok; az atompálya fogalma; kvantumszámok, az atomok elektronszerkezetének felépítése; a Pauli-elv, a Hund-szabály, az energiaminimum elve; az elektronaffinitás, az atomméret, az s-mező, a vegyértékelektron, a nemesgázszerkezet fogalma; a periódusos rendszer! Információtartalom vázlata Az atomokat felépítő részecskék Az izotóp atomok Az atompálya fogalma A kvantumszámok Az atomok elektronszerkezetének kiépülése A Pauli-elv, a Hund-szabály, az energiaminimum elve Az elektronaffinitás Az atomméret Az s-mező A vegyértékelektron A nemesgázszerkezet fogalma A periódusos rendszer 27/44
28 A vizsgázó neve:... Értékelő lap 13. Mutassa be röviden az alábbi kémiai fogalmakat, elveket és szerkezeteket: az atomokat felépítő részecskék; izotópok; az atompálya fogalma; kvantumszámok, az atomok elektronszerkezetének felépítése; a Pauli-elv, a Hund-szabály, az energiaminimum elve; az elektronaffinitás, az atomméret, az s-mező, a vegyértékelektron, a nemesgázszerkezet fogalma; a periódusos rendszer! Típus Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Az információtartalom vázlata alapján Pontszámok Max. Elért Az atomokat felépítő részecskék 5 Az izotóp atomok 5 Az atompálya fogalma 5 A kvantumszámok 15 Az atomok elektronszerkezetének A szervetlen anyagú műtárgyak kiépülése 5 anyagtípusai A Pauli-elv, a Hund-szabály, az B energiaminimum elve A szerves anyagú műtárgyak anyagtípusai Az elektronaffinitás 5 Az atomméret 5 Az s-mező 5 A vegyértékelektron 5 A nemesgázszerkezet fogalma 5 A periódusos rendszer Összesen 80 Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Szakmai nyelvű beszédkészség 4 4 Elemi számolási készség 4 Összesen 8 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Önállóság 4 Társas Határozottság 4 Módszer Lényegfelismerés (lényeglátás) 4 Összesen 12 Mindösszesen dátum aláírás 28/44
29 14. Mutassa be az alábbi kémiai fogalmakat, szerkezeteket és kötéseket: a kovalens kötés, a molekularács, az atomrács, az ion fogalma, ionos kötés, ionrács, ionvegyületek; a fémes kötés, a fémek jellemzése, a fémrácsos anyagok, a másodrendű kötések! Mondjon mindegyikre példát, és mutassa be kémiai képletét! Információtartalom vázlata A kovalens kötés, a molekularács, az atomrács (példák és képlet) Az ion fogalma, ionos kötés, ionrács, ionvegyületek (példák és képlet) A fémes kötés, a fémek jellemzése, a fémrácsos anyagok (példák és képlet) A másodrendű kötések (példák és képlet) 29/44
30 A vizsgázó neve:... Értékelő lap 14. Mutassa be az alábbi kémiai fogalmakat, szerkezeteket és kötéseket: a kovalens kötés, a molekularács, az atomrács, az ion fogalma, ionos kötés, ionrács, ionvegyületek; a fémes kötés, a fémek jellemzése, a fémrácsos anyagok, a másodrendű kötések! Mondjon mindegyikre példát, és mutassa be kémiai képletét! Típus B Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Az információtartalom vázlata alapján Max. A kovalens kötés, a molekularács, az atomrács (példák és képlet) Az ion fogalma, ionos kötés, A szervetlen anyagú műtárgyak ionrács, ionvegyületek (példák és anyagtípusai képlet) A szerves anyagú műtárgyak A fémes kötés, a fémek jellemzése, anyagtípusai a fémrácsos anyagok (példák és képlet) A másodrendű kötések (példák és képlet) Összesen 80 Pontszámok Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Szakmai nyelvű beszédkészség 4 4 Elemi számoláskészség 4 Összesen 8 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Önállóság 4 Társas Határozottság 4 Módszer Lényegfelismerés (lényeglátás) 4 Összesen 12 Mindösszesen dátum aláírás 30/44
31 15. Mutassa be és jellemezze az alábbi kémiai anyagokat és folyamatokat: az amorf anyagok; az elektronegativitás poláris, apoláris molekulái; az oxidációs és redukciós folyamatok! Mondjon mindegyikre példát, és mutassa be kémiai képletét! Információtartalom vázlata Az amorf anyagok jellemzése (példa és képlet) Az elektronegativitás poláris és apoláris molekulák (példa és képlet) Az oxidációs folyamatok (példa és képlet) A redukciós folyamatok (példa és képlet) 31/44
32 A vizsgázó neve:... Értékelő lap 15. Mutassa be és jellemezze az alábbi kémiai anyagokat és folyamatokat: az amorf anyagok; az elektronegativitás poláris, apoláris molekulái; az oxidációs és redukciós folyamatok! Mondjon mindegyikre példát, és mutassa be kémiai képletét! Típus B Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Az információtartalom vázlata alapján Max. Az amorf anyagok jellemzése (példa és képlet) A szervetlen anyagú műtárgyak Az elektronegativitás poláris és anyagtípusai apoláris molekulák (példa és képlet) A szerves anyagú műtárgyak Az oxidációs folyamatok (példa és anyagtípusai képlet) A redukciós folyamatok (példa és képlet) Összesen 80 Pontszámok Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Szakmai nyelvű beszédkészség 4 4 Elemi számoláskészség 4 Összesen 8 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Önállóság 4 Társas Határozottság 4 Módszer Lényegfelismerés (lényeglátás) 4 Összesen 12 Mindösszesen dátum aláírás 32/44
33 16. Beszéljen az oldatokról, az oldatok koncentrációjáról és mértékegységeiről, a savakról, a bázisokról és a sókról, valamint a vizes oldatok kémhatásáról! Mondjon mindegyikre példát, és mutassa be kémiai képletét! Információtartalom vázlata Az oldat fogalma (példa és képlet) Az oldatok koncentrációja, mértékegységei (példa és képlet) Savak, bázisok, sók (példa és képlet) A vizes oldatok kémhatása, a ph fogalma (példa és képlet) 33/44
34 A vizsgázó neve:... Értékelő lap 16. Beszéljen az oldatokról, az oldatok koncentrációjáról és mértékegységeiről, a savakról, a bázisokról és a sókról, valamint a vizes oldatok kémhatásáról! Mondjon mindegyikre példát, és mutassa be kémiai képletét! Típus B Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Az információtartalom vázlata alapján Pontszámok Max. Az oldat fogalma (példa és képlet) 15 A szervetlen anyagú műtárgyak Az oldatok koncentrációja, 25 anyagtípusai mértékegységei (példa és képlet) Savak, bázisok, sók (példa és A szerves anyagú műtárgyak 25 képlet) anyagtípusai A vizes oldatok kémhatása, a ph 15 fogalma (példa és képlet) Összesen 80 Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Szakmai nyelvű beszédkészség 4 4 Elemi számoláskészség 4 Összesen 8 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Önállóság 4 Társas Határozottság 4 Módszer Lényegfelismerés (lényeglátás) 4 Összesen 12 Mindösszesen dátum aláírás 34/44
35 17. Határozza meg az alábbi kémiai fogalmakat, és mutassa be a kémiai folyamatokat: az izoméria, a funkciós csoport, a funkciós csoportok bemutatása, a funkciós csoportok hatása a molekula polaritására és oldhatóságára; a kromofor csoport, a polimer, a polimerizációs fok, a polimerek csoportosítása és szerkezete, fizikai állapotai; az adhézió és a kohézió fogalma! Mondjon mindegyikre példát, és mutassa be kémiai képletét! Információtartalom vázlata Az izoméria fogalma A funkciós csoport fogalma, bemutatása (példák és képlet), a funkciós csoportok hatása a molekula polaritására és oldhatóságára A kromofor csoport fogalma A polimer és a polimerizációs fok fogalma, a polimerek csoportosítása és szerkezete, a polimerek fizikai állapotai (példák, képlet és diagram) Az adhézió és a kohézió fogalma 35/44
36 A vizsgázó neve:... Értékelő lap 17. Határozza meg az alábbi kémiai fogalmakat, és mutassa be a kémiai folyamatokat: az izoméria, a funkciós csoport, a funkciós csoportok bemutatása, a funkciós csoportok hatása a molekula polaritására és oldhatóságára; a kromofor csoport, a polimer, a polimerizációs fok, a polimerek csoportosítása és szerkezete, fizikai állapotai; az adhézió és a kohézió fogalma! Mondjon mindegyikre példát, és mutassa be kémiai képletét! Típus B Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint A szervetlen anyagú műtárgyak anyagtípusai A szerves anyagú műtárgyak anyagtípusai Az információtartalom vázlata alapján Pontszámok Max. Az izoméria fogalma A funkciós csoport fogalma, bemutatása (példák és képlet), a funkciós csoportok hatása a 25 molekula polaritására és oldhatóságára A kromofor csoport fogalma A polimer és a polimerizációs fok fogalma, a polimerek csoportosítása 25 és szerkezete, a polimerek fizikai állapotai (példák, képlet és diagram) Az adhézió és a kohézió fogalma Elért Összesen 80 Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Szakmai nyelvű beszédkészség 4 4 Elemi számoláskészség 4 Összesen 8 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Önállóság 4 Társas Határozottság 4 Módszer Lényegfelismerés (lényeglátás) 4 Összesen 12 Mindösszesen dátum aláírás 36/44
37 18. Határozza meg az alábbi kémiai fogalmakat és folyamatokat: a cellulóz és a cellulózalapú műtárgyalkotó anyagok! Mondjon példákat, ismertesse a kémiai képleteket is! Információtartalom vázlata A cellulóz kémiai felépítése A cellulóz szintézise A cellulóz molekulaszerkezete (képlet) A cellulóz bontó enzimje, a celluláz A cellulózalapú műtárgyalkotó anyagok (példa) 37/44
38 A vizsgázó neve:... Értékelő lap 18. Határozza meg az alábbi kémiai fogalmakat és folyamatokat: a cellulóz és a cellulózalapú műtárgyalkotó anyagok! Mondjon példákat, ismertesse a kémiai képleteket is! Típus Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Az információtartalom vázlata alapján Pontszámok Max. A cellulóz kémiai felépítése Elért B A cellulóz szintézise A szervetlen anyagú műtárgyak anyagtípusai A cellulóz molekulaszerkezete (képlet) A szerves anyagú műtárgyak anyagtípusai A cellulóz bontó enzimje, a celluláz A cellulózalapú műtárgyalkotó anyagok (példa) Összesen 80 Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Szakmai nyelvű beszédkészség 4 4 Elemi számoláskészség 4 Összesen 8 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Önállóság 4 Társas Határozottság 4 Módszer Lényegfelismerés (lényeglátás) 4 Összesen 12 Mindösszesen dátum aláírás 38/44
39 19. Mutassa be az alábbi kémiai fogalmakat és folyamatokat: a fehérjék és a fehérjealapú műtárgyalkotó anyagok; a keményítő; az aminosavak! Mondjon példákat, ismertesse a kémiai képleteket is! Információtartalom vázlata A fehérjék tulajdonságai, kémiai felépítésük, szerkezetük, csoportosításuk (képlet) Fehérjealapú műtárgyalkotó anyagok A keményítő tulajdonságai, kémiai felépítése, szerkezete (képlet) A keményítő kimutatása, felhasználása Aminosavak (általános képlet), peptidkötések 39/44
40 A vizsgázó neve:... Értékelő lap 19. Mutassa be az alábbi kémiai fogalmakat és folyamatokat: a fehérjék és a fehérjealapú műtárgyalkotó anyagok; a keményítő; az aminosavak! Mondjon példákat, ismertesse a kémiai képleteket is! Típus B Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint A szervetlen anyagú műtárgyak anyagtípusai A szerves anyagú műtárgyak anyagtípusai Az információtartalom vázlata alapján A fehérjék tulajdonságai, kémiai felépítésük, szerkezetük, csoportosításuk (képlet) A fehérjealapú műtárgyalkotó anyagok A keményítő tulajdonságai, kémiai felépítése, szerkezete (képlet) A keményítő kimutatása, felhasználása Aminosavak (általános képlet), peptidkötések Pontszámok Max. Összesen Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Szakmai nyelvű beszédkészség 4 4 Elemi számoláskészség 4 Összesen 8 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Önállóság 4 Társas Határozottság 4 Módszer Lényegfelismerés (lényeglátás) 4 Összesen 12 Mindösszesen dátum aláírás 40/44
41 . Mutassa be az alábbi kémiai fogalmakat és folyamatokat: a hőre lágyuló és hőre keményedő műanyagok; a polimerizáció és a polimerizációs műanyagok; a polikondenzáció és a polikondenzációs műanyagok; a poliaddíció és a poliaddíciós műanyagok! Mondjon mindegyikre példát, és beszéljen felhasználásukról! Információtartalom vázlata A hőre lágyuló és hőre keményedő műanyagok (felhasználásuk területe a műtárgyvédelemben) A polimerizáció, polimerizációs műanyagok, tulajdonságaik, felhasználásuk (példák) A polikondenzáció, polikondenzációs műanyagok, tulajdonságaik, felhasználásuk (példák) A poliaddíció; poliaddíciós műanyagok, tulajdonságaik, felhasználásuk (példák) 41/44
42 A vizsgázó neve:... Értékelő lap. Mutassa be az alábbi kémiai fogalmakat és folyamatokat: a hőre lágyuló és hőre keményedő műanyagok; a polimerizáció és a polimerizációs műanyagok; a polikondenzáció és a polikondenzációs műanyagok; a poliaddíció és a poliaddíciós műanyagok! Mondjon mindegyikre példát, és beszéljen felhasználásukról! Típus B Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint A szervetlen anyagú műtárgyak anyagtípusai A szerves anyagú műtárgyak anyagtípusai Az információtartalom vázlata alapján A hőre lágyuló és hőre keményedő műanyagok (felhasználásuk területe a műtárgyvédelemben) A polimerizáció, polimerizációs műanyagok, tulajdonságaik, felhasználásuk (példák) A polikondenzáció, polikondenzációs műanyagok, tulajdonságaik, felhasználásuk (példák) A poliaddíció; poliaddíciós műanyagok, tulajdonságaik, felhasználásuk (példák) Pontszámok Max. Összesen 80 Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Szakmai nyelvű beszédkészség 4 4 Elemi számoláskészség 4 Összesen 8 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Önállóság 4 Társas Határozottság 4 Módszer Lényegfelismerés (lényeglátás) 4 Összesen 12 Mindösszesen dátum aláírás 42/44
43 21. Mutassa be, milyen adalékanyagokat tartalmazhatnak a műanyagok; milyen szerepet töltenek be a műanyagok a restaurátor munkájában, hol és hogyan alkalmazza őket! Beszéljen a műanyagok ragasztásának elméletéről, és arról, hogy milyen tényezők befolyásolják a ragasztás kötését! Hívja fel a figyelmet a műtárgyvédelemben nem használható, veszélyes műanyagokra, mondjon példákat! Információtartalom vázlata A műanyagok adalékanyagai Műanyagok a restaurátor munkájában, alkalmazásuk területei (példák) A ragasztás elmélete; a ragasztás kötését befolyásoló tényezők A műtárgyvédelemben nem ajánlott, veszélyes műanyagok (példák) 43/44
44 A vizsgázó neve:... Értékelő lap 21. Mutassa be, milyen adalékanyagokat tartalmazhatnak a műanyagok; milyen szerepet töltenek be a műanyagok a restaurátor munkájában, hol és hogyan alkalmazza őket! Beszéljen a műanyagok ragasztásának elméletéről, és arról, hogy milyen tényezők befolyásolják a ragasztás kötését! Hívja fel a figyelmet a műtárgyvédelemben nem használható, veszélyes műanyagokra, mondjon példákat! Típus B Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Az információtartalom vázlata alapján Pontszámok Max. A műanyagok adalékanyagai Műanyagok a restaurátor A szervetlen anyagú műtárgyak munkájában, alkalmazásuk területei anyagtípusai (példák) A szerves anyagú műtárgyak A ragasztás elmélete; a ragasztás anyagtípusai kötését befolyásoló tényezők A műtárgyvédelemben nem ajánlott, veszélyes műanyagok (példák) Összesen 80 Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Szakmai nyelvű beszédkészség 4 4 Elemi számoláskészség 4 Összesen 8 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Önállóság 4 Társas Határozottság 4 Módszer Lényegfelismerés (lényeglátás) 4 Összesen 12 Mindösszesen dátum aláírás 44/44
Műtárgyvédelmi asszisztens Műtárgyvédelmi munkatárs
A /07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Múzeumi gyűjtemény- és raktárkezelő
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM

Műtárgyvédelmi munkatárs Restaurátor technikus (a szakirány megjelölésével)
A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Raktáros Raktáros Színházi kellékes Raktáros
A 10/007 (II. 7.) SzMM rendelettel módosított 1/006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Farmakológus szakasszisztens Farmakológus szakasszisztens 2/34
-06 Farmakológus szakasszisztens feladatok A 0/007 (II. 7.) SzMM rendelettel módosított /006 (II. 7.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés
Atomerőművi dekontamináló berendezés gépész. Atomerőművi gépész
A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Restaurátor technikus (a szakirány megjelölésével) Műtárgyvédelmi munkatárs
A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Restaurátor technikus (a szakirány megjelölésével) Műtárgyvédelmi munkatárs
A /07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Élelmiszeripari mikrobiológiai laboráns. Laboratóriumi technikus
A /07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Lábápoló Kéz- és lábápoló, műkörömépítő
A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Restaurátor technikus (a szakirány megjelölésével) Műtárgyvédelmi munkatárs
A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 50-06/1 Vegyipari munkavédelem, környezetvédelem, tűzvédelem és biztonságtechnika Szóbeli vizsgatevékenység
Színházi táncos Táncos
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Fajátékkészítő Népi kézműves
szorgalmi időszakban elkészített minimum 10 db tárgy és a műhelyrajzok bemutatása ( vizsgaremek és a kiállított tárgyak szakmai bemutatása) 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.)
Kalapos, sapka- és kesztyűkészítő
A 0/007 (II. 7.) SzMM rendelettel módosított /006 (II. 7.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Segédkönyvtáros Segédkönyvtáros Könyvtári asszisztens Segédkönyvtáros
A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
A tételsor a 21/2007. (V.21.) SZMM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült.
A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Restaurátor technikus (a szakirány megjelölésével) Műtárgyvédelmi munkatárs
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Műanyag hegesztő, hőformázó Műanyag-feldolgozó
A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Múzeumi preparátor Műtárgyvédelmi munkatárs
A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Információtartalom vázlata. Az egyiptomi művészet korszakai és általános jellemzői; feladata, célja
1. Ön a szakterületén belül felkérést kap egy mű elkészítésére az ókori egyiptomi művészet Mutassa be az egyiptomi művészet korszakait, az építészet, szobrászat és festészet stílusjegyeit, jellegzetességeit!
Néptáncos Táncos
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Élelmezési menedzser Élelmezésvezető
151808 Menedzseri feladatok végzése A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés
Abroncsgyártó Gumiipari technológus
A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Abroncsgyártó Gumiipari technológus
A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Faipari terméktervező Mérnökasszisztens
A 10/007 (II. 7.) SzMM rendelettel módosított 1/006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Divat- és stílustervező Divat- és stílustervező
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
A szóbeli vizsgafeladatot ha a feladat indokolja a szaktanárok által összeállított mellékletek, segédanyagként felhasználható források egészítik ki.
A 10/007 (II. 7.) SzMM rendelettel módosított 1/00 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység
NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1563-06/2 A színházi raktározás bemutatása és a vonatkozó tűz-, munka- és biztonságvédelmi előírások ismertetése
Közlekedésautomatikai technikus. Közlekedésautomatikai műszerész 2/32
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Tételsor előtti általános tájékoztató
A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés, szakképesítés-ráépülés azonosító száma, megnevezése: Duguláselhárító
09-0 Duguláselhárítási cső- és berendezés szerelési feladatok A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/200 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő
33 815 02 0010 33 01 Kézápoló és műkörömépítő Kéz- és lábápoló, műkörömépítő
A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Köztisztasági munkagép- és járműkezelő Köztisztasági munkagép- és. Köztisztasági munkagép- és.
A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Műanyag-feldolgozó Műanyag-feldolgozó
A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1877-06/2 Szóbeli vizsgatevékenység Szóbeli vizsgatevékenység időtartama: 45 perc A 20/2007. (V. 21.)
Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés, szakképesítés-ráépülés azonosító száma, megnevezése:
2. vizsgafeladat Magyar és idegen nyelvű dokumentumok tartalmának értelmezése A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési
A tételsor a 25/2010. (V. 14.) OKM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. 2/5
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
A tételsor a 15/2008. (VIII. 13.) SZMM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. 2/32
Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,
55 146 01 0000 00 00 Gyakorlati oktató Gyakorlati oktató
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Hulladéktelep-kezelő Hulladéktelep-kezelő
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
KÖZLEKEDÉSI, HÍRKÖZLÉSI ÉS ENERGIAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység
KÖZLEKEDÉSI, HÍRKÖZLÉSI ÉS ENERGIAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 0866-06/1 Szóbeli vizsgatevékenység Szóbeli vizsgatevékenység időtartama: 45 perc A
Moderátor Moderátor
A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Vaskohászati technikus Melegüzemi technikus
Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 198-06/2 Vendéglátó eladói elmélet (áru- és italismeret, az élelmiszer-biztonsági és higiéniai előírások
Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés, szakképesítés-ráépülés azonosító száma, megnevezése:
0220-0 Gépészeti kötési feladatok /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/200 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási
Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés, szakképesítés-ráépülés azonosító száma, megnevezése:
0220-0 Gépészeti kötési feladatok /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/200 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási
A szóbeli vizsgafeladatot ha a feladat indokolja a szaktanárok által összeállított mellékletek, segédanyagként felhasználható források egészítik ki.
1185-0 Informatikai ismeretek szakismereti alkalmazása A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/200 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel
Fröccsöntőgép-kezelő Műanyag-feldolgozó
A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Fürdőüzemi gépkezelő Fürdőüzemi gépész 2/42
A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Vízgazdálkodó Környezetvédelmi technikus 2/42
A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Az esettanulmányok adott szempontok szerinti értelmező indoklása, vizsgafeladat jellemzői:
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1877-06/1 Az "Élettörténet könyv" készítés funkciójának és módszereinek ismertetése Szóbeli vizsgatevékenység
Szoftverfejlesztő Informatikai alkalmazásfejlesztő
114-06 Szoftverfejlesztés Átfogó szakdolgozat készítése, mely vagy adatmodellezés alapján adatbázis-fejlesztés és tesztelési feladat megvalósítása, vagy egy adaptációs jellegű feladat megoldása specifikációja,
Vegyipari technikus Vegyipari technikus
A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Osztályozó vizsgatételek. Kémia - 9. évfolyam - I. félév
Kémia - 9. évfolyam - I. félév 1. Atom felépítése (elemi részecskék), alaptörvények (elektronszerkezet kiépülésének szabályai). 2. A periódusos rendszer felépítése, periódusok és csoportok jellemzése.
A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM
059706 Közlekedésépítő közös feladatok A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés
Szerkesztő munkatársa Szerkesztő munkatársa
10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Színháztechnikus, szcenikus Színháztechnikus, szcenikus Színpadmester Színháztechnikus, szcenikus
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
33 815 02 0010 33 02 Lábápoló Kéz- és lábápoló, műkörömépítő
A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Erőművi reaktor karbantartó Erőművi karbantartó
A /07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
2/ Mozgóképgyártó szakasszisztens Médiatechnológus asszisztens
A 10/2007. (II. 27.) SZMM rendelettel módosított 1/2006. (II. 17.) OM rendelet az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Bőrdíszműves 4 Bőrdíszműves Táskajavító Bőrdíszműves 4
145-06 Alkatrészek díszítése, összeerősítése a bőrdíszműiparban A 10/007 (II. 7.) SzMM rendelettel módosított 1/006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő
Ruhaipari technikus Könnyűipari technikus
Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,
Egyéb műanyagtermék gyártó Műanyag-feldolgozó
A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
A tételsor a 15/2008. (VIII.13.) SZMM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. 2/42
A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
A (32/2011. (VIII. 25.) NGM 15/2008. (VIII. 13.) SZMM
Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/20. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,
31 521 10 1000 00 00 Géplakatos Géplakatos 31 521 10 0100 31 01 Gépbeállító Géplakatos
Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,
Útépítő Útépítő Térburkoló Útépítő
A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő. Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő 2/42
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Energetikai mérnökasszisztens Mérnökasszisztens
A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
31 582 21 0001 31 04 Hűtő-, klíma- és hőszivattyúberendezés-szerelő. Épületgépészeti rendszerszerelő
Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/10. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,
A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Informatikai statisztikus és gazdasági tervező. Informatikai statisztikus és gazdasági tervező
1183-06 és jogi ismeretek A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről
Vasúti forgalmi technológus Vasútüzemvitel-ellátó
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Külgazdasági üzletkötő Kereskedelmi menedzser Nemzetközi szállítmányozási és Kereskedelmi menedzser
A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Elektromechanikai műszerész Elektromechanikai műszerész
A /07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Villanyszerelő Villanyszerelő
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
2/ Mozgóképgyártó szakasszisztens Médiatechnológus asszisztens
A 10/2007. (II. 27.) SZMM rendelettel módosított 1/2006. (II. 17.) OM rendelet az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
A (32/2011. (VIII.25.) NGM 15/2008. (VIII. 13.) SZMM
Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/10. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítéselágazás, részszakképesítés,
A szóbeli vizsgához a képzőintézménynek számítógépről kell gondoskodnia.
Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,
Villamos elosztóhálózat szerelő, üzemeltető Villamos távvezeték építő, üzemeltető.
Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/20. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,
A (32/2011. (VIII. 25.) NGM 15/2008. (VIII. 13.) SZMM
Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/10. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,
Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő. Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő 2/42
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Szerkesztő munkatársa Szerkesztő munkatársa. Könyvkiadói szerkesztő munkatársa. Szerkesztő munkatársa 2/32
Szerzői jogi ismeretek. A szerző személyiségi és vagyoni jogai. Dokumentumtípusok: kiadványfajták, kiadványtípusok. Kiadásfajták A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet
A vizsgaszervezőnek a szóbeli tételekhez csatolnia kell a tétel tartalmához előírt segédanyagokat:
A /07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység
SZOCIÁLIS ÉS MUNKÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1902-06 jelnyelvi tolmácsolás módszereinek alkalmazása a halló és a hallássérült igénybevevők elvárásai
Élelmezésvezető Élelmezésvezető
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
KÖNNYŰIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
KÖNNYŰIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint 180 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök
3140-10. Általános műszaki és munkavédelemi feladatok. Szóbeli
3140-10 Általános műszaki és munkavédelemi feladatok Szóbeli 10. november 1. Ön egy cég alkalmazásában áll. A munkavédelmi törvény egyértelműen meghatározza a munkáltató és a munkavállaló munkavédelemmel
VEGYIPAR ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint
VEGYIPAR ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 120 perc 100 pont 15 perc 50 pont A vizsgán használható segédeszközök A vizsgázó biztosítja
Műemlékfenntartó technikus Műemlékfenntartó technikus
Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,
Segédlevéltáros Segédlevéltáros Levéltári kezelő, iratkezelő, Segédlevéltáros
A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Építőanyag-ipari technikus Építőanyag-ipari technikus
A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Munkaügyi, munkavédelmi felügyelő. Munkaügyi, munkavédelmi felügyelő
A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Műanyag-feldolgozó Műanyag-feldolgozó
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
2/ Díszműbádogos Bádogos
Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,
A 20/2007. (V. 21.) SZMM rendelet 23. 1. bekezdésében foglaltak alapján a szakmai vizsga szóbeli tételeit a.. /2008. számon kiadom.
FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2209-06/2 Szervezés és ellenőrzés Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: munkaszervezés
Tartalmi követelmények kémia tantárgyból az érettségin K Ö Z É P S Z I N T
1. Általános kémia Atomok és a belőlük származtatható ionok Molekulák és összetett ionok Halmazok A kémiai reakciók A kémiai reakciók jelölése Termokémia Reakciókinetika Kémiai egyensúly Reakciótípusok