Berhida Város Jegyzője
|
|
- Regina Barnané
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Berhida Város Jegyzője Berhida, Veszprémi u Tel.:88/ , Fax: 88/ Beszámoló a közös önkormányzati hivatal évi munkájáról Tisztelt Képviselő-testület! A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban Mötv.) 81. (3) bekezdés f) pontja alapján a jegyző évente beszámol a képviselő-testületeknek a közös önkormányzati hivatal tevékenységéről. A Berhidai Közös Önkormányzati Hivatal évi munkájáról a következő tájékoztatást adom: Vilonya és Berhida települési önkormányzatok Képviselő-testületei által kötött megállapodás alapján január 1-től működik az igazgatási feladatok ellátására létrehozott körjegyzőség. Az Mötv január 1-jén hatályba lépett szabályozása alapján felek új megállapodást kötöttek a Berhidai Közös Önkormányzati Hivatal és Vilonyai Kirendeltsége közös fenntartásáról. A közös hivatal munkája évben továbbra is megosztottan történt a berhidai hivatal és a vilonyai kirendeltség dolgozóival való folyamatos kapcsolattartás mellett. A feladatellátás a megállapodás szerint működött, Vilonyát érintő ügyekben, a képviselő-testületi anyagok készítésében a jegyző, az aljegyző és a kijelölt szakügyintézők vettek részt. A jogszabályi előírások érvényesítése érdekében a vilonyai Kirendeltség igazgatási ügyintézője a testületi anyag egyeztetése valamint a berhidai anyakönyvvezető helyettesítése miatt esetenként utazott át a berhidai hivatalba. A kapcsolattartás és írásos anyagok eljuttatása az esetek többségében elektronikusan történik, melyek a helyszínen aláírathatók.
2 2 Az önkormányzatok szuverenitását és önállóságát tiszteletben tartva továbbra is teljes körűen elkülönített gazdálkodási tevékenységet és önkormányzati feladatokat látunk el. Ez a társuló felek megállapodásának külön megfogalmazott kritériuma volt. Vilonya Község Önkormányzatának 2003 évtől évig likviditási problémái nem voltak. A 2013-as évben a megváltozott állami támogatási rendszer következtében nagyon szigorú kiadáscsökkentő, illetve bevételnövelő intézkedésekre volt szükség. A szennyvízberuházás megvalósítását követően megszüntetésre került az önrészt kiegészítő Viziközmű Társulat, amelynek részletfizetési nyilvántartásait és elszámolásait a Kirendeltség vette át. A nehezedő gazdasági élettér azonban itt is egyre inkább jelzi a nemfizetésből adódó problémákat. A 2012-es év végén foganatosított letiltási, behajtási tevékenység a további években is folyamatos volt. Sajnos a 2015-ös évben nem csökkent jelentősen a kintlevőségek állománya ezen a területen. Vilonya Község Önkormányzata december 31-vel hitelállománnyal nem rendelkezik. A telekalakítási munkálatok a közműszolgáltatók közreműködésével befejeződnek. A telkek értékesítése céljából hirdetések, ingatlanközvetítői közreműködés igénybevétele is megtörtént már. Az Önkormányzat rendeleti úton szabályozott kedvezményekkel próbálja a telekértékesítést elősegíteni, a lakosság megtartása, esetleges lakosságszám növekedés érdekében. A kultúrpark, sédpark bővíti a lakosság pihenési, kikapcsolódásai lehetőségeit. A családok, baráti társaságok, szervezetek folyamatosan igénybe veszik kisebb rendezvények helyszínének. A gazdálkodással kapcsolatos teljes levélforgalom továbbra is (pl. OTP) a vilonyai kirendeltséghez érkezik, az adószámla-forgalmakkal együtt. Bár ezzel a jegyző, mint adóhatóság tájékozódása késleltetett. A pénzügyi ügyintéző jelenleg heti egy-két napi gyakorisággal jár át a kirendeltségre a kincstári feladatok zavartalan ellátása és a szakmai előírások teljesíthetősége érdekében. A havi, negyedéves és éves zárási feladatokat, előirányzat módosítást, valamint a költségvetési, rendeleti átdolgozásokat, a gazdálkodás ellenőrzését, a tervezési és zárszámadási feladatokat, rendelet-tervezetek kidolgozását, a zárszámadási rendelet összeállítását továbbra is a Közös Önkormányzati Hivatal Pénzügyi Irodája látja el. Mérlegképes könyvelői feladatokkal rendelkező köztisztviselő látja el Vilonya vonatkozásában a pénzügyi ellenjegyzési, érvényesítési, beszámoló készítési feladatokat. a pénztárellenőri tevékenység középfokú közgazdasági, számviteli, pénzügyi végzettséggel rendelkező berhidai köztisztviselőn keresztül biztosított.
3 3 Meg kell jegyezni, hogy a 2013-as év második felétől bevezetett havi jelentési kötelezettség tovább növelte a határidős feladatok számát, illetve a kollégák leterheltségét. A január 1-től hatályba lépett 4/2013.(I.11.) Kormányrendelet az államháztartás számviteléről, mely teljesen új alapokra helyezte az önkormányzat pénzügyi, számviteli és gazdálkodási feladatait. Gyökeres változást hozott az államháztartási számvitelben. Nagy hangsúlyt kapott az új szabályozásban a kötelezettségvállalások dokumentáltsága, szabályos alkalmazása, a követelésállomány és kötelezettségállomány folyamatos, naprakész vezetése. A kormányrendelet végrehajtásához kapcsolódóan a 36/2013.(IX.13.) NGM rendelet az államháztartás számvitelének évi megváltozásával kapcsolatos feladatokról, illetve 38/2013. (IX.19.) NGM rendelet az államháztartásban felmerülő egyes gyakoribb gazdasági események kötelező elszámolási módjáról már jelen időpontig is többször került módosításra január 1-től a tárgyévi adatszolgáltatásokat költségvetés, költségvetési jelentés, mérlegjelentés, beszámolók forintban és nem ezer Ft-ban kell megadni, annak ellenére, hogy jelenleg a jogszabályi környezet alapján a költségvetési rendelet, a negyedéves tájékoztatók és a beszámoló ezer Ft-ban kerül a Képviselő-testület elé beterjesztésre. A évi számviteli-könyvelési tételek kimutatása: Berhidai Hivatal 11 kv-i szerv Vilonya K Önkorm Összesen dossziék száma főkönyvi tételek bank- és pénztárbizonylatok részletezések, bizonylat alábontások tárgyi eszköz adatok szerződések, megrendelések Összesen A közös hivatal kirendeltségi feladatainak ellátására Vilonya Község Önkormányzatától nem került átvételre pénzeszköz, a Hivatali feladatok ellátása állami támogatásból finanszírozódik.
4 4 A kirendeltséghez szükséges egyéb feltételeket (telefon, üzemeltetés, berendezés, tárgyi eszközök) közvetlen kifizetéssel, beszerzésekkel Vilonya Község Önkormányzata saját költségvetése terhére biztosította. A hivatali munkához szükséges beszerzések számítógépek, irodaszékek, irodaszer, nyomtatvány stb. - beszerzése a berhidai Közös Önkormányzati Hivatalon keresztül történt. Az önkormányzat tulajdonában lévő tárgyi eszközök az önkormányzati vagyon egyik főcsoportját képezik, melyek kezelése, vagyonmegőrzése, karbantartása, állagmegóvása kiemelt önkormányzati feladat. Mérlegképes könyvelői feladatokkal rendelkező köztisztviselő látja el Vilonya vonatkozásában a pénzügyi ellenjegyzési, érvényesítési, beszámoló készítési feladatokat. A pénzügyi gazdasági feladatok ellenőrzését a kistérségi belső ellenőr útján láttuk el. A vagyonkataszter folyamatos vezetése Vilonya vonatkozásában is biztosított volt. A berhidai hivatalban vezetett nyilvántartás hivatalon belüli műszaki és pénzügyi egyeztetése megtörtént, az éves statisztikai jelentést a Magyar Államkincstár részére határidőn belül megküldtük. A köznevelési rendszer átalakítását követően január 1. napjával állami feladattá váltak az óvodai nevelés kivételével a települési önkormányzatok köznevelési feladatai. Az iskola fenntartását és működtetését az állam átvette, vagyonkezelői szerződés megkötésre került, a vilonyai 1-4 osztályos gyermekek iskolai oktatását a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Várpalotai Tankerülete biztosítja. A vilonyai óvodát a berhidai Hétszínvirág Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde tagintézményeként társulásban működtette a két önkormányzat június 30-ig. A jogszabályi változásoknak megfelelően május 31-én megalakult a Berhidai Köznevelési Társulás. A vilonyai tagintézmény gazdálkodására, finanszírozására a társulás létrejötte óta kiemelt figyelmet fordítunk. Sor került az átdolgozott nevelési program módosítására, a tanévkezdés tapasztalatairól szóló beszámoló megtárgyalására. Az Alapító Okiratok többszöri átdolgozása, a társulási megállapodás módosítása a jogszabályi feltételeknek megfelelően megtörtént. Az oktatási feladatok szervezése, koordinálása teljes körűen Berhidán történik, a tagintézmény tevékenységét segítjük július 1-től az anyaintézmény gazdálkodása elkülönül, a tagintézményi elszámolás biztosított. Ennek keretében a tagintézmény fenntartása során jelentkező normatívákon felüli kiegészítő önkormányzati támogatást Vilonya Község Önkormányzata biztosította.
5 5 A köznevelési feladatra átvett pénzeszköz elszámolása tekintetében a - kiadási megtakarítás következtében ,- ezer Ft kerül visszautalásra Vilonya Község Önkormányzata részére a zárszámadási rendelet, illetve Társulási határozat elfogadását követően. A szociális és gyermekjóléti feladat ellátásával kapcsolatban átvett pénzeszközök további kiegészítésére van szükség: ,- Ft-ot szükséges átutalni a Berhidai Szociális és Gyermekjóléti Társulás bankszámlájára a zárszámadási rendelet elfogadását követően. A szociális és gyermekjóléti területen január 1-től a Családsegítő és Gyermekjóléti Intézmény közös ellátását szolgáló társulás látja el a feladatokat, működési területe kiterjed Vilonya közigazgatási területére is. A jogszabályi változásoknak eleget téve május 31-én Berhida, Vilonya és Pétfürdő települések részvételével megalakult a Berhidai Szociális és Gyermekjóléti Társulás. Megalakult a Társulási Tanács, megalkotta Szervezeti és Működési Szabályzatát, módosításra került a Családsegítő Központ Berhida alapító okirata. Ennek alapján ellátja a Vilonya területén bejelentett érvényes lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező, illetve életvitelszerűen itt tartózkodó személyeket. A családsegítő tevékenység keretén belül általános és speciális segítő szolgáltatást nyújtanak egyének és családok számára, ehhez a Családsegítő Központ munkatársa hetente egy alkalommal ügyfélfogadást tart Vilonyán július 1-től a Szociális és Gyermekjóléti Társulás irányítása alatt kerül ellátásra a feladat. Képviselő-testületi döntés alapján a társulásban ellátott szociális és gyermekjóléti ellátásokért fizetendő térítési díjakról Berhida Város Önkormányzata Képviselőtestülete alkot rendeletet, amelyet a Családsegítő Központ területén alkalmaz. Vilonyán a közétkeztetési szolgáltató pályázattal került kiválasztásra. A rendelet megalkotása előtt megkéri a társult tagok képviselő-testületeinek hozzájárulását. A tevékenység elkülönített elszámolása megtörtént. A vilonyai adóügyi feladatok ellátása a jegyző megbízásából Berhidán történik. Az adóügyi feladatokat a berhidai hivatalban a helyi adóügyi ügyintéző látja el. Feladata a bevallások feldolgozása, az adó előírása, határozatok meghozatala, befizetések feldolgozása, zárási összesítők elkészítése, továbbítása a költségvetés, MÁK felé, értesítések, egyenlegértesítők elkészítése, fizetési felszólítások, letiltási rendelvények elkészítése. Egyéb adóügyi feladatok: behajtási tevékenység, adóigazolások kiadása, adó- és értékbizonyítvány kiállítása, adatszolgáltatás más szervek (NAV, bírósági végrehajtók) részére, rendőrség által kiszabott közigazgatási bírságok, egyéb idegen helyről kimutatott köztartozások behajtása. Az elkészített iratok iktatásáról és kézbesítéséről a vilonyai igazgatási ügyintéző gondoskodik.
6 6 A gépjárműadó kivetése a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala adatszolgáltatása alapján történik. Az év eleji nyitó állapotot követően az adókötelezettséget érintő változásokat havonta kapjuk a KEK KH-tól. A gépjárműadó mértéke központilag kerül megállapításra évtől az adó alapja személyszállító gépjármű esetében a hatósági nyilvántartásban feltüntetett teljesítmény évben Vilonyán 264 gépjármű után keletkezett adófizetési kötelezettsége 219 adózónak évtől a gépjárműadó bevétel 60%-a a központi költségvetést illeti meg. A helyben maradó 40% értéke eft. Építményadónál az adó mértéke január 01. napjától 200,-Ft/m évben 77 adózónak 77 adótárgy után keletkezett fizetési kötelezettsége, a befolyt összeg 348 eft évtől bevezetésre került a magánszemélyek kommunális adója 5000 Ft/adótárgy mértékkel. Ebben az adónemben 193 adózó 193 adótárgy után 928 eft befizetést teljesített. A helyi iparűzési adónál az adó mértéke 2% évben 45 bevallás érkezett. A teljesített befizetés eft volt szeptember 4-én hatályba lépett az új talajterhelési díjról szóló rendelet. E rendelet értelmében díjfizetési kötelezettség terheli azt a kibocsátót, aki a műszakilag rendelkezésre álló közcsatornára nem köt rá, és helyi vízgazdálkodási hatósági engedélyezés alapján szennyvíz elhelyezést alkalmaz ben 15 eft befizetést teljesítettek az adózók. Késedelmes befizetések miatt 154 eft késedelmi pótlék folyt be. A Vizi-közmű Társulat megszűnését követően a közműfejlesztési hozzájárulások befizetése, könyvelése, hátralékok nyilvántartása és behajtása jelentős többletfeladatot ró a hivatal és kirendeltsége munkatársaira. A behajtás folyamatos. A vízgazdálkodásról szóló évi LVII. törvényben foglalt kötelezettség alapján az önkormányzat kötelező közszolgáltatásként gondoskodik a településen található szennyvízbekötés nélküli ingatlanok esetében a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésének szervezéséről és ellenőrzéséről. A pályázat
7 7 alapján kiválasztott közszolgáltató kizárólagos joggal végezheti tevékenységét a mindenkori környezetvédelmi előírások és normák szerint. Az államigazgatási ügyek munkaszervezésére jellemző, hogy azok döntően Vilonyán kerülnek intézésre, az előzetesen meghirdetett időpontokban, berhidai előkészítéssel. Berhidáról a szakügyintéző igény szerint megy át a kirendeltségre, hogy az ügyfeleket ne utaztassuk. A főbb ügycsoportok a következők: Birtokvédelemért évben nem fordultak a jegyzőhöz vilonyai lakosok. A járások kialakítása, hatósági hatáskörök változása miatt a jegyző gyámügyi hatásköre jelentősen módosult január 1-vel. A védelembe vétel, az ideiglenes hatályú elhelyezés, családi pótlék természetben való nyújtása, az iskoláztatási támogatás felfüggesztése esetében a járási gyámhivatalnak van hatásköre. A települési önkormányzat jegyzője továbbra is: a gyámhatósági ügyekben megkeresésre környezettanulmányt készít megállapítja a gyermek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságát megállapítja a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermek, nagykorúvá vált gyermek hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetének fennállását megállapítja az óvodáztatási támogatásra való jogosultságot és ellátja a törvényben vagy kormányrendeletben hatáskörébe utalt egyéb gyermekvédelmi és gyámügyi feladatokat. Szociális ügyek területén jelentős változás volt, hogy az aktív korúak ellátása március 1-jétől jegyzői hatáskörből járási hatáskörbe került. Az ellátásban részesülő 16 fő iratait a járás részére átadtuk. A lakásfenntartási támogatás jegyző általi megállapítására normatív alapon csak február 28-ig volt lehetőség. Helyét a képviselő-testület hatáskörébe tartozó települési lakhatási támogatás vette át. Az önkormányzati segély és a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás is megszűnt ettől az időponttól, helyette rendkívüli települési támogatást kérhetnek a rászorulók a helyi rendeletben meghatározott feltételek esetén. Ugyancsak február 28-ával szűnt meg a közgyógyellátás méltányossági alapon történő megállapításának lehetősége Vilonya községben.
8 8 Növényegészségügy kapcsán közterületen lévő, elszáradt fa kivágása nem került engedélyezésre. Állattartási ügyben az év során is kellett felszólítást kiküldeni kóbor kutyák miatt az eb-tartóknak az állattartási szabályok betartása érdekében. A gyepmester megkeresésre közterületen ellátta a kóbor ebek befogását ben 5 vándorméhész 316 méhcsalád tartózkodását jelentette be a település közigazgatási területére. Kereskedelmi igazgatási ügyben évben Vilonyán öt alkalommal nyitvatartási idő változtatására került sor. Kereskedő személyében történt változás miatt kettő esetben került sor bejelentés-köteles kereskedelmi tevékenység módosítására, egy esetben a működési engedély módosítására. Mozgóárusítás bejelentése egy alkalommal érkezett, de az eljárás megszüntetésre került illeték meg nem fizetése és kérelem visszavonása miatt. Az építésigazgatással összefüggő feladatokat a módosított 343/2006 (XII. 23.) Korm. rendelet és a 312/2012. (XI.8) Korm. rendelet (eng.rend.) szerint végezzük évben illetékességi és hatásköri változás nem volt. Kis mértékben változott az építési törvény (1997. évi LXXVII. tv.), Az országos településrendezési és építészeti követelményekről szóló kormányrendelet (OTÉK) és az építési engedélyezésről szóló rendelkezés (312/2012.Korm. rend.) Ezek a változások zavart, bonyodalmat nem okoztak. Nehezebben volt követhető (főleg az ügyfelek számára) az eljárásainkban közreműködő szakhatóságok megnevezésének és hatásköreinek változása. Rendszeresen adunk tájékoztatást az ügyfeleknek fent említett változások figyelembe vételével, hogy a jogszabályok szerint mely ügyekben hova kell fordulniuk, és az adott építési munkával kapcsolatban mi a teendőjük. A véleményezési jogkörbe és bejelentési kötelezettség körébe tartózó munkákról is információt adunk. (Berhida közigazgatási területére van, Vilonya közigazgatási területére nincs erre vonatkozó helyi rendelet.) A telekalakítások engedélyezését érintő jogszabályok sem változtak, így a telekalakításokkal kapcsolatos szakhatósági eljárásokat mi folytattuk le. Önkormányzatunknak több ingatlanügye is volt az elmúlt évben. Ezek közül a telekalakítást is igénylő esetekben eljáró szakhatóság kijelölését kellett kérni.
9 9 Az Építési Szolgáltatási Pont tevékenysége az előzőekben kialakult gyakorlat szerint folyt. Építéshatósági jogkör keretében az ÉTDR.-be történő adatfeltöltés nem volt. E feladatkörben adott tájékoztatást követően a feltöltéseket közvetlenül, általában a tervező végzi el az Ügyfélkapun keresztül. Berhidai Közös Önkormányzati Hivatalként (a jogkörök címzettje a város jegyzője) elláttuk a környezetvédelmi hatósági, illetve szakhatósági feladatokat, eleget tettünk a megkereséseknek, jogsegély-kéréseknek. A hirdetményeket a helyben szokásos módon, a jogszabályi előírásoknak megfelelően közzé tettük. A közlekedési-, hírközlési- és vízügyi-igazgatás területén végezzük a közterületek bontási, útkarbantartási, forgalomtechnikai, belvízelvezetéssel járó hatósági feladatokat, valamint nyomvonalas létesítmények esetében szakhatóságként működünk közre. A jogszabály szerint telephelyet nem igénylő személy és teherszállítással összefüggő gépkocsi-elhelyezés lehetőségét a feltételek megléte esetén igazoltuk. Környezetét zavaró működés esetén rendeztük a nézeteltéréseket. A telephely-köteles tevékenységekre az eljárásokat lefolytattuk. A létesítés hatósági eljárásait az 57/2013. (II.27.) Kormányrendelet kétfelé bontja, úgymint engedélyköteles és bejelentés-köteles tevékenység. Ez utóbbi eljárás csak látszólag egyszerűbb, ugyanis magában hordozza azt a veszélyt, hogy utólag derül ki, hogy a szakhatósági feltételek nem teljesülnek. A felesleges beruházási költségek elkerülése érdekében rendszeresen felhívjuk ügyfelek figyelmét a feltételek előzetes tisztázásának szükségességére. Vilonya közigazgatási területén évben csak bejelentés-köteles telephelyek létesültek. Az előbb említett feladatkörökben adott tájékoztatásokon túlmenően közreműködtünk a vitás kérdések például a telekhatár viták - békés rendezésében. A rendelkezésünkre álló állományból információkat adtunk ingatlanok adatairól, méreteiről. Segítséget nyújtottunk továbbá a rendezési terv módosításának előkészítéséhez. Az Önkormányzat ingatlanügyeinek rendezésében is aktívan részt vettünk, és a közterület elnevezések, művelési ág változások előkészítésében is közreműködtünk. Egyéb megkeresés ill. belföldi jogsegélykérés az alábbi megosztásban történt: - Közzététel vilonyai termőföldvásárlással v. bérlettel kapcsolatban 8 db, - Igazolás kiállítása végrehajtási jog bejegyzésének bejelentéséről 2 db, - Hatósági bizonyítvány kérése (élettársi kapcs., cím, áp. díj, FHT) 5 db,
10 10 - Környezettanulmány és vagyonleltár felvétel kérése 1 db. - Elhunytakkal kapcsolatos adatszolgáltatás 13 db Hirdetmények, határozatok, közlemények, végzések kerültek még közzétételre környezetvédelmi, közigazgatási, tájékoztatási és árverési okok miatt 18 esetben. A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló évi CXXII. törvény 21. (1) és (2) bekezdése rendelkezik arról, hogy az adásvételi szerződést az elővásárlásra jogosultakkal a föld fekvése szerint illetékes települési önkormányzat jegyzője útján kell közölni, hirdetményi úton. Az adásvételi szerződés hirdetményi úton történő közlése a települési önkormányzat polgármesteri hivatala, illetve közös önkormányzati hivatal esetében a közös önkormányzati hivatal hirdetőtáblájára és a közös önkormányzati hivatalhoz tartozó önkormányzat hirdetőtáblájára való kifüggesztéssel történik. E jogszabályra, valamint az elővásárlási és előhaszonbérleti jog gyakorlása érdekében az adás-vételi és a haszonbérleti szerződés hirdetményi úton történő közlésére vonatkozó eljárási szabályokról szóló 474/2013. (XII. 12.) Kormányrendeletre tekintettel a berhidai ingatlanokra vonatkozóan 21 adásvételi-, és 24 haszonbérleti szerződés is kifüggesztésre került a vilonyai hirdetőtáblára. Egyéb adatszolgáltatás kérésre - 21 esetben történt. Folyamatos a közérdekű adatok megjelentetése, szerződés alapján a honlap frissítése, közadattárhoz való csatlakozás, melynek adatfeltöltése folyamatos. Pályázati lehetőségeket folyamatosan figyelemmel kísértük. Az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására (orvosi rendelő felújításra) benyújtott pályázatunkat sajnos nem támogatták, ahogy az adósságkonszolidációban részt nem vett települési önkormányzatok fejlesztési támogatására benyújtott pályázatunkat sem. Kedvező elbírálásban részesült az önkormányzat évi nyári gyermekétkeztetésre benyújtott kérelme ben is kiírásra került a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat, amit az EPER-Bursa informatikai rendszerben kellett kezelni. Pályázat került kiírásra a közétkeztetésre, valamint a hó- és síkosság-mentesítési feladatok ellátására is. Az informatikai feladatokat a kirendeltségen informatikusunk esetenként segítette, a felmerülő igényeknek megfelelően.
11 11 Az elmúlt évben a választáshoz kapcsolódóan is feladat hárult a hivatalra február 22-én az időközi országgyűlési képviselőválasztás zökkenőmentesen került lebonyolításra. A választásokkal kapcsolatos elektronikai feladatok végzése helyben, a választások elkülönített pénzügyi elszámolása a berhidai hivatalban történt. A rendőrségi ügyekhez tartozik, hogy évben Vilonya község a Balatonalmádi Rendőrkapitányságtól átkerült a Várpalotai Rendőrkapitányság illetékességi területéhez. Még a váltás előtt elkészült Vilonya Község Önkormányzatának Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Koncepciója. Az anyakönyvi feladatokat az igazgatási ügyintéző a kirendeltségen látja el július 1-jén bevezetésre került az elektronikus anyakönyv (EAK). Ezt követően a papír alapú anyakönyvbe alapbejegyzést nem lehetett rögzíteni. Az EAK rendszer hibái az alkalmazás során kerültek felszínre, ezért a javítása folyamatos évben Vilonyán 3 házasságkötés és 3 haláleset anyakönyvezése történt. Az utólagos bejegyzés teljesítésére 1 válás esetében volt szükség. Kettő alkalommal született határozat a házasságkötés hivatali időn túli elrendelésére. Anyakönyvi kivonat kérelemre 3 alkalommal került kiállításra. Anyakönyvi kivonat csak jogszabályban meghatározott esetekben állítható ki, ezért egy alkalommal EAK adattovábbítási lap került megküldésre a NAV részére a halotti anyakönyvi kivonat adattartalmának igazolására. Mivel kezdetben az EAK nem generálta automatikusan az utólagos bejegyzéshez a megkereséseket, azokat, illetve bizonyos esetekben a papír alapú anyakönyv adatainak EAK-ba történő rögzítését elektronikusan kellett kérni az illetékes anyakönyvvezetőtől. Ilyen kérelem 1 alkalommal érkezett és 4 esetben Vilonyáról lett elküldve a rögzítés kérése. Születendő gyermekre tett teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat felvételére évben Vilonyán 4 esetben került sor. A helyben intézhető népesség-nyilvántartási feladatok ellátásához április 27- től az önkormányzati alapnyilvántartásokat támogató helyi nyilvántartó rendszer, a Vizuál Regiszter felhasználói jogát, fejlesztői támogatását, üzemeltetését és kapcsolódó help-desk szolgáltatásokat az eközig Regionális Informatikai Szolgáltató Központ Zrt. biztosítja. A hagyatéki ügyek intézését segíti a GovCenter - Alkalmazás Szolgáltató Központ, hagyatéki nyilvántartó programja. Így 2015-ben 7 hagyatéki és 2 pót-hagyatéki eljárás lezárására került sor Vilonyán. Hagyatéki leltár felvételével kapcsolatos megkeresést 2 esetben teljesített az igazgatási ügyintéző.
12 12 Az Mötv. 86. (1) bekezdésének megfelelően a jegyző a Képviselő-testület ülésein részt vett. Az ülésekről készülő jegyzőkönyvvezetést koordinálta, a törvényességi felügyeletet biztosította. A munkamegosztásból eredően a vilonyai feladatok szervezését az aljegyző látja el. Az aljegyzővel az egyeztetés rendszeres volt. Az Mötv. 86. (2) bekezdése és a hivatali SZMSZ szerint a kirendeltségen az ügyfélfogadást a jegyző megbízottja ellátta. Az iktatási feladatok teljes körűen elkülönítetten kerülnek feldolgozásra, január 1-től az IRMA ügyiratkezelő rendszerbengépi iktatással történik. Az elmúlt évben Vilonyán az iktatott ügyiratok száma: 2527 db ebből: - főszámon 659 db - alszámon 1868 db Főszámon iktatott ügyiratok megoszlása ágazatonként: - Adóigazgatási ügyek, egyéb pénzügyek 220 db - Egészségügyi igazgatás 8 db - Szociális igazgatás 53 db - Környezetvédelmi és komm. ig. 14 db - Településrendezés, területrend, építési ügyek 11 db - Vízügyi igazgatás 9 db - Belügyi igazgatás 121 db - Lakásügyek 0 db - Gyermekvédelmi igazgatás 21 db - Ipari igazgatás 0 db - Kereskedelmi igazgatás 4 db - Földművelésügyi igazgatás 4 db - Munkaügyi igazgatás, munkavédelem 15 db - Önkormányzati igazgatás 139 db - Köznevelési és közművelődésügyi igazgatás 13 db - Katasztrófavédelmi igazgatás 8 db - Közlekedési és hírközlési igazgatás 17 db - Sportügyek 2 db Az eljárási törvény szerint az eljárásokat lezáró érdemi döntést határozatban, az eljárás közben hozott és az eljárást megszüntető döntést végzésben kell megfogalmazni. Államigazgatási hatósági ügyben hozott önálló határozatok száma 181, a végzések száma: 18. A határozatok legnagyobb részét az adóigazgatási
13 13 ügyen (116 db) és a gyermekvédelmi ügyben (36 db) hozott határozatok teszik ki. Szociális ügyben 33, önkormányzati igazgatási ügyben hozott határozatok száma 8. A hatósági bizonyítványok önálló határozatnak számítanak. Önkormányzati hatósági határozatok száma 27, melyből 18-at a testület hozott, 9-et a polgármester szociális igazgatási és közterület foglalási ügyben. A végzések száma 4 volt (belföldi jogsegélykérés, áttételek, eljárás megszüntetése). Az önkormányzati ügyeket döntően a kirendeltség alkalmazottaira telepítetten látjuk el. Ezek többsége az elmúlt évben szociális feladat, amelyeket képviselő-testületi döntések szerint az igazgatási ügyintéző lát el. Az elmúlt évben is több alkalommal került benyújtásra kérelem a Veszprém Megyei Kormányhivatal Várpalotai Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége felé közfoglalkoztatás támogatása iránt. A munkaügyi kirendeltség Vilonya Község Önkormányzatát közérdekű munkakötelezettség teljesítésére 5 személy esetében jelölte ki. A munka elvégzéséről az értesítések megküldésre kerültek. A körjegyzőségi feladatellátásban a rendeletek felülvizsgálatát, a jogszabályi változások figyelemmel kísérését folyamatosan végezzük évben 14 rendelet tervezet kidolgozására került sor, 7 új rendelet megalkotását, 7 rendelet módosítását készítettük elő. A rendeletek közzététele a honlapon megtörtént, valamint jogszabályi kötelezettségnek eleget téve valamennyi időállapotban egységes szerkezetű szöveggel a honlapon is. A katasztrófavédelmi igazgatás területén 2015-ben pontosítani kellett a polgári védelmi szervezetbe beosztott személyek adatait, és riasztási gyakorlatot végezni. Megküldtük a fagyás miatti halálozások elkerülésére Berhida és Vilonya közigazgatási területén c. aktualizált intézkedési tervet. Általánosságban elmondható, hogy azok az önkormányzati feladatok, amelyeket Berhidán a Képviselő-testület tárgyal, többségében Vilonyán is megjelennek, így azok kidolgozása döntően párhuzamosan folyik. Az eltelt évek alatt a körjegyzőségi feladatokhoz és egymáshoz megpróbáltunk alkalmazkodni és menet közben változtatni, a jogszabályi előírások sérelme nélkül gördülékenyebbé tenni az együttműködést, feladatellátást, amit sokszor nem egyszerű megoldani. A kialakult munkamegosztás Vilonyának szakmailag előnyös és gazdaságos. Vilonya önkormányzatának törvényes működését a közös hivatal elősegíti, az ügyfelek
14 14 szakszerű kiszolgálása döntően helyben biztosított szakmailag felkészült ügyintézőkkel. A helyszíni bejárást, környezettanulmányt igénylő ügyeket a kirendeltségen dolgozóknak kell biztosítaniuk, ehhez szükség szerint szintén szakmai segítséget nyújtunk. A körjegyzőségi feladatok ellátása a határidős feladatok miatt időnként előforduló munkatorlódástól eltekintve a Berhidai Közös Önkormányzati Hivatal Berhidát érintő tevékenységében fennakadást nem okozott. Erre igyekszünk kiemelt figyelmet fordítani a megállapodás megkötése során megfogalmazott igény szerint. A körjegyzőségi főbb feladatok Vilonyát érintő ellátása fentiekben összegezhető. Kérem a Képviselő-testületet, beszámolómat vitassa meg, illetve fogadja el. Berhida, április 16. Dr. Cseh Tamás sk. jegyző
Beszámoló a körjegyzőség munkájáról. Az Ötv. 40. (4) bekezdése alapján a körjegyzőség 2008. évi munkájáról a következő tájékoztatást adom:
Berhida Város Önkormányzata Jegyzőjétől 8 1 8 1. Berhida, Veszprémi u. 1-3. + e-mail: berhida@invitel.hu ( Tel.: 88/596-580 Fax: 585-620 Beszámoló a körjegyzőség munkájáról Tisztelt Képviselő-testület!
Közös Hivatal. - Szervezeti struktúra
Közös Hivatal - Szervezeti struktúra A Hivatal létszáma 24 fő, melyből - 1 fő: jegyző - 1 fő: aljegyző - 1 fő: i csoportvezető - 1 fő: szociális és gyermekvédelmi ügyintéző - 1 fő: kereskedelmi ügyintéző
Beszámoló a körjegyzőség munkájáról
Berhida Város Jegyzője 8181. Berhida, Veszprémi u. 1-3. Tel.:88/585-600, Fax: 88/585-620 E-mail:jegyzo@berhida.hu Beszámoló a körjegyzőség munkájáról Tisztelt Képviselő-testület! Az Ötv. 40. (4) bekezdése
Beszámoló a 2012. évi adóigazgatási feladatok végrehajtásáról, az adóterv teljesüléséről
Az előterjesztés száma: 43/2013. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2013. március 27-én, 18-órakor megtartandó ülésére Beszámoló a 2012.
Berhida Város Jegyzője
Berhida Város Jegyzője 8181. 8181 Berhida, Veszprémi u. 1-3. Tel.:88/585-600, Fax: 88/585-620 E-mail: jegyzo@berhida.hu Beszámoló a körjegyzőség 2012. évi munkájáról Tisztelt Képviselő-testület! Az Magyarország
Kővágóörsi Közös Hivatal
Kővágóörsi Közös Hivatal - Szervezeti struktúra A Hivatal létszáma 22 fő, melyből - 1 fő: jegyző - 1 fő aljegyző - 1 fő: igazgatási csoportvezető - 1 fő: szociális és gyermekvédelmi ügyintéző - 2 fő: kereskedelmi
Tájékoztató a 2014. évi adóigazgatási feladatok végrehajtásáról, az adóterv teljesüléséről
Az előterjesztés száma: 81/2015. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2015. április 29-én, 19 órakor megtartandó ülésére Tájékoztató a
polgarmester@sarbogard.hu Tel.: 25/520-240, Fax: 25/520-280 Sárbogárd, Hősök tere 2.
1. A POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ SZERVEZETI TAGOZÓDÁSA, FELADATKÖRE Polgármester: Jegyző: Aljegyző: Dr. Sükösd Tamás polgarmester@sarbogard.hu Tel.: 25/520-240, Fax: 25/520-280 Demeterné Dr. Venicz Anita
- Szervezeti struktúra
- Szervezeti struktúra A Hivatal létszáma 24 fő, melyből - 1 fő: jegyző - 1 fő: aljegyző - 1 fő: igazgatási csoportvezető - 1 fő: szociális és gyermekvédelmi ügyintéző - 1 fő: kereskedelmi ügyintéző -
Beszámoló a évi költségvetés végrehajtásáról
Vilonya Község Önkormányzat Polgármesterétől 8181. Berhida, Veszprémi u. 1-3. Tisztelt Képviselő-testület! Beszámoló a 2015. évi költségvetés végrehajtásáról Az államháztartásról szóló 2011 évi CXCV törvény
BÁTONYTERENYEI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT
BÁTONYTERENYEI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalva) Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete a 2011. évi CXCV. törvény az államháztartásról 8. (5) bekezdésében
ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK május 19-ei képviselő-testületi ülésre
ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJÉTŐL 3571 Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel: 46/520-020 ; Fax: 46/520-020 jegyzo@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2016.
Előterjesztés. Kunágota Községi Önkormányzat Képviselő-testülete, Almáskamarás Községi Önkormányzat Képviselő-testülete,
Előterjesztés Kunágota Községi Önkormányzat Képviselő-testülete, Almáskamarás Községi Önkormányzat Képviselő-testülete, 2014. április hónapban tartandó együttes ülésére Tárgy: Beszámoló a Kunágotai Közös
Polgármesteri Hivatal ügyrend 1. sz. melléklet. Titkárság
Polgármesteri Hivatal ügyrend 1. sz. melléklet Titkárság a tevékenységének társadalmi szintű szervezési és koordinatív támogatásával, adatgyűjtéssel és elemzéssel kapcsolatos, valamint az előkészítő és
Tiszalök Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014 évben összesen 25 testületi ülést tartott.
ELŐTERJESZTÉS Tiszalök Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 29-én tartandó rendkívüli ülésének, 2. számú Beszámoló a Tiszalöki Közös Önkormányzati Hivatal 2014. évi tevékenységéről tárgyú
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 31-i rendes ülésére
11. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 31-i rendes ülésére Tárgy: Az intézményfenntartó társulások munkaszervezeti, az
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. február 28-i ülésére Tárgy: A Polgármesteri Hivatal köztisztviselői teljesítmény-követelmények alapját képező 2011. évi célok
Göd Város Önkormányzatának 66/2008(XII. 12.) sz. ök. rendelete Polgármesteri Hivatal Ügyrendjéről szóló 40/2006.(XII.14.) sz. rendelet módosításáról
Göd Város Önkormányzatának 66/2008(XII. 12.) sz. ök. rendelete Polgármesteri Hivatal Ügyrendjéről szóló 40/2006.(XII.14.) sz. rendelet módosításáról 1. Göd Város Önkormányzatának 40/2006.(XII.14.) sz.
E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2013. április 29-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. április 29-i ülésére Tárgy: Beszámoló a 2012. évi adóztatási tevékenységről Előadó: Sümegi Attila jegyző Előterjesztés tartalma:
Tárnoki Polgármesteri Hivatal. Szervezeti és Mű ködési Szabályzata
181/2014.(XII.11.) sz. önk. határozat melléklete Tárnoki Polgármesteri Hivatala Szervezeti és Mű ködési Szabályzata Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő -testülete (a továbbiakban: alapító) Magyarország
A Hivatal szervezeti felépítése, a szervezeti egységek főbb feladatai
A Hivatal szervezeti felépítése, a szervezeti egységek főbb feladatai TITKÁRSÁG (osztály) képviselőtestület, városrészi önkormányzatok, nemzetiségi önkormányzatok, bizottságok tevékenységével kapcsolatos
Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság. Ülések száma: 6 Határozatok száma: 15. Ügyrendi és Szociális Bizottság
ELŐTERJESZTÉS Tiszalök Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. 12. 19-én tartandó ülésének, a a 2. számú - Beszámoló a Tiszalöki Közös Önkormányzati Hivatal munkájáról - tárgyú napirendi pontjához.
/2012. (XII..) Kt. határozat tervezet a Képviselő-testület I. félévi munkatervéről
/2012. (XII..) Kt. határozat tervezet a Képviselő-testület 2013. I. félévi munkatervéről Berhida Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 9/2011.(V.3) önkormányzati
21. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 27-i rendes ülésére
21. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 27-i rendes ülésére Tárgy: Beszámoló a 2013. évi adóztatásról Előterjesztő: Dr.
E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. április 23-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. április 23-i ülésére Tárgy: Beszámoló 2011. évi adóztatási tevékenységről Előadó: Dr. Árpásy Tamás jegyző Előterjesztés tartalma:
E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2014. április 28-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. április 28-i ülésére Tárgy: Beszámoló a 2013. évi adóztatási tevékenységről Előadó: Sümegi Attila jegyző Előterjesztés tartalma:
A szervezeti egységek változó feladat- és hatáskörei
2.SZ. MELLÉKLET Javaslat a Polgármesteri Hivatal strukturális átalakítására című előterjesztéshez A szervezeti egységek változó feladat- és hatáskörei Építéshatósági és Általános feladatköre a) az építési,
A rendelet 1. (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
Doboz Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 9/2014. (V.30.) önkormányzati rendelete Doboz Nagyközség Polgármesteri Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 3/2013. (II.15.), 14/2009
Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. ( IX.23. ) KT. sz. rendelete
Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. ( IX.23. ) KT. sz. rendelete Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének az 5/2010.(XI.16.) KT sz. rendeletével elfogadott Szervezeti és
Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 21-i ülésére
3. Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 205. április 2-i ülésére Tárgy: A Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal módosító alapító okirata és az egységes szerkezetű alapító
ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület évi munkaterve
7. Napirend 7. Napirend ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület e Tisztelt Képviselő-testület! Tolmács Község Önkormányzat képviselő-testületének a szervezeti és működési szabályzatról szóló 7/2007. (XI.27.)
ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 9-ei rendes, nyílt ülésére
Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-051, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány
ADÓ ELENGEDÉSÉRE, MÉRSÉKLÉSÉRE, RÉSZLETFIZETÉSRE VONATKOZÓ HATÁROZATOK
ADÓ ELENGEDÉSÉRE, MÉRSÉKLÉSÉRE, RÉSZLETFIZETÉSRE VONATKOZÓ HATÁROZATOK a. Építményadó mentesség b. Gépjármű adómentesség c. Iparűzési adó elengedése, illetve mérséklése d. Talajterhelési díj megfizetése
Paulovicsné Takács Mária, Bézi Mária
Cserkeszőlői Polgármesteri Hivatal A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai Szervezeti egység Egység feladatai Vezető
Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy a Csanádpalotai Közös Önkormányzati Hivatal beszámolóját vitassa meg és hozza meg döntését!
ELŐTERJESZTÉS Csanádpalota Város Képviselő-testülete részére Ügyiratszám: 2280/2015. Tárgy: Beszámoló a Csanádpalotai Közös i Hivatal 2014. évi munkájáról Tisztelt Képviselő-testület! Magyarország helyi
Vilonya Község Polgármestere 8194 Vilonya, Kossuth u. 18., Tel./Fax: 88/ ;
Vilonya Község Polgármestere 8194 Vilonya, Kossuth u. 18., Tel./Fax: 88/ 490-162; e-mail: vilonya@invitel.hu Beszámoló az átruházott gyermekvédelmi és szociális jogkörök 2013. I. félévi gyakorlásáról.
Farkaslyuk Község Önkormányzata. Képviselő-testületének. 6/2016.(XI.16) számú rendelet. a szociális célú tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól.
Farkaslyuk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2016.(XI.16) számú rendelet a szociális célú tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól. Farkaslyuk Község Önkormányzata Képviselő-testülete a Magyarország
Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 41/2014. (XII.18.) önkormányzati rendelete
Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 41/2014. (XII.18.) önkormányzati rendelete Budaörs Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 56/2003. (XII.
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete december 12-ei ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2013. december 12-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 181/2013.(XII.12.) sz. önkormányzati határozat: Fegyverneki Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának
állapítja meg. (4) A 2. -ban megállapított kiadási előirányzatból
Vadna község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2018.(V.30.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2017.évi költségvetéséről szóló 2/2017.(II.28.) önkormányzati rendelet módosításáról Vadna község
Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat
a 6/2016. (V. 25.) sz.zárszámadási rendelethez Szajol Községi Önkormányzat 2015. évi Költségvetési bevételek és kiadások előirányzat csoportok szerint, közgazdasági tagolásban Megnevezés Eredeti előirányzat
Az előterjesztés száma: 53/2017.
A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges, az előterjesztés nyilvános ülésen tárgyalható! Az előterjesztés száma: 53/2017. Decs Nagyközség Képviselő-testületének 2017. március 30.
./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá
./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá Normatív Határozat 1./ Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete
Jászladány Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testületének 13/2018. (V. 28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi zárszámadásáról
Jászladány Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testületének 13/2018. (V. 28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2017. évi zárszámadásáról Jászladány Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testülete az
ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület évi munkaterve
3. Napirend 3. Napirend ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület e Tisztelt Képviselő-testület! Bánk Község Önkormányzat képviselő-testületének a szervezeti és működési szabályzatról szóló 10/2007. (XI.23.)
ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület december 19-i ülésére
BALATONFÜREDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL J E G Y Z Ő 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. bfuredph@t-online.hu Szám:./2013 Előkészítő: Horváth Zsolt ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2013. december
Tárgy: Adózással kapcsolatos feladatok ellátásáról beszámoló.
Csanádpalota Város Jegyzője Csanádpalota, Kelemen L. tér 10. Telefon 263-026. 9-109/2010. Tárgy: Adózással kapcsolatos feladatok ellátásáról beszámoló. Csanádpalota Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. május 7-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 7-i ülésére Tárgy: Beszámoló a 2014. évi adóztatási tevékenységről Előadó: Sümegi Attila jegyző Előterjesztés tartalma:
Mályi Község Önkormányzat Képviselő-testület Pénzügyi Bizottságának évi munkaterve
Mályi Község Önkormányzata cím:3434 Mályi, Széchenyi u. 4., email: titkarsag@malyi.hu tel:46/529-050; 30/719-55-07; fax: 46/529-059; honlap: www.malyi.hu Mályi Község Önkormányzat Képviselő-testület Pénzügyi
T á j é k o z t a t ó a évi költségvetés I. negyedévi alakulásáról
Berhida Város Polgármesterétől 8181. Berhida, Veszprémi u. 1-3. Tel.: 88/585-621 Fax: 585-620 Tisztelt Képviselő-testület! T á j é k o z t a t ó a 2013. évi költségvetés I. negyedévi alakulásáról A 2013.
14. napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének január 28. napjára összehívott ülésére
14. napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28. napjára összehívott ülésére Előterjesztés tárgya: A talajterhelési díjról szóló rendelet elfogadása
E L Ő T E R J E S Z T É S
6. NAPIREND Ügyiratszám: 1/180-6/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. május 29-i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Polgármesteri Hivatal
43/2013. (III.27.) Öh. sz. Tárgy: Bátonyterenye Város Polgármesteri Hivatala Alapító Okiratának módosítása
43/2013. (III.27.) Öh. sz. Tárgy: Bátonyterenye Város Polgármesteri Hivatala Alapító Okiratának módosítása HATÁROZAT Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta Bátonyterenye Város
Gomba Község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2015. (II..) önkormányzati rendelete
4. napirendi pont előterjesztésének melléklete Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2217 Gomba, Bajcsy-Zs. u. 2. Gomba Község Önkormányzata Képviselő-testületének../2015. (II..) önkormányzati
- 2014. évben 143 adóalany adózott, a folyó évi kivetés 3.271.320 Ft volt, ezzel szemben 3.082.764 Ft volt a befolyt építményadó.
6. NAPIREND Ügyiratszám: 2/162-6/2015. ELŐTERJESZTÉS Zalahaláp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 10-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: A Képviselő-testület tájékoztatása
Az előterjesztés száma: 138/2016.
A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges, az előterjesztés nyilvános ülésen tárgyalható! Az előterjesztés száma: 138/2016. Decs Nagyközség Képviselő-testületének 2016. szeptember
ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület i nyilvános ülésére. Horváthné Kiss Ildikó. Dr. Gelencsér Ottó jegyző
1. NAPIREND Ügyiratszám ZHL/371-2/2018 ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2018.. -i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: A Képviselő-testület tájékoztatása a helyi adók 2017. évi befizetésének
2015 PMINFO - III. negyedév
A megye megnevezése, székhelye: Irányító szerv:.................. számjel 733315 1254 17 0403 841105 PIR-törzsszám Szektor Megye PÜK Szakágazat A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 7132 Bogyiszló
ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület évi munkaterve
7. Napirend 7. Napirend ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület e Tisztelt Képviselő-testület! Bánk Község Önkormányzat képviselő-testületének a szervezeti és működési szabályzatról szóló 10/2007. (XI.23.)
Ásotthalom Község Jegyzőjétől. 1 /2007. Témafelelős: Farkasné Ikt.szám: /2008.
Ásotthalom Község Jegyzőjétől 1 /2007. Témafelelős: Farkasné Ikt.szám: /2008. Tárgy: A Polgármesteri Hivatal köztisztviselőinek teljesítményértékeléséhez a 2008. évi önkormányzati célok meghatározása Mell.:
Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat
a.../2017. (V. 29.) sz.zárszámadási rendelethez Szajol Községi Önkormányzat 2016. évi Költségvetési bevételek és kiadások előirányzat csoportok szerint, közgazdasági tagolásban Megnevezés Eredeti előirányzat
A FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÉRTELMI FOGYATÉKOSOK OTTHONA ZSIRA HIVATALOS HONLAPJÁNAK KÖZZÉTÉTELI SZABÁLYZATA
A FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÉRTELMI FOGYATÉKOSOK OTTHONA ZSIRA HIVATALOS HONLAPJÁNAK KÖZZÉTÉTELI SZABÁLYZATA I. Az utasítás hatálya Ezen utasítás hatálya a Fővárosi Önkormányzat Értelmi Fogyatékosok Otthona
T Á J É K O Z T A T Ó A helyi adókivetések és adóbeszedések állásáról
sz. napirend a Képviselő-testület 2014. november 29-i ülésén T Á J É K O Z T A T Ó A helyi adókivetések és adóbeszedések állásáról Tisztelt Képviselő-testület! Rábapatona Község Önkormányzata illetékességi
Alsónémedi Önkormányzat évi gyermekvédelmi tevékenységérıl
ELİTERJESZTÉS Alsónémedi Önkormányzat 2010. évi gyermekvédelmi tevékenységérıl Tisztelt Képviselı-testület! A gyermekek védelmérıl és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény ( továbbiakban
E L Ő T E R J E S Z T É S. 2. napirend. A képviselő-testület február 23.-i ülésére. Tárgy: Beszámoló a Polgármesteri Hivatal 2016.
E L Ő T E R J E S Z T É S 2. napirend A képviselő-testület 2016. február 23.-i ülésére Tárgy: Beszámoló a Polgármesteri Hivatal 2016. munkájáról Előterjesztő: Dr. Sárvári Eszter jegyző TISZTELT KÉPVISELŐ
Kömlő Község Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2007. /VI. 28./ Rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról
Kömlő Község Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2007. /VI. 28./ Rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról Kömlő Község Önkormányzatának Képviselő Testülete, a gyermekek védelméről
Adóbehajtás. ügyintéző. ügyintézés helyszíne. telefon / mellék: . Tamás Andrea. II. épület 6. iroda 06 (23) /178.
Adóbehajtás ügyintéző ügyintézés helyszíne telefon / mellék: e-mail Tamás Andrea II. épület 6. iroda 06 (23) 535-710/178 ado.o@budakeszi.hu 1 / 11 ADÓK MÓDJÁRA BEHAJTANDÓ TARTOZÁSOK ÜGYINTÉZÉSE a. Közigazgatási
Ramocsaháza/Nyíribrony/Nyírkércs Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. (XII.) H a t á r o z a t a
Ramocsaháza/Nyíribrony/Nyírkércs Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. (XII.) H a t á r o z a t a A Ramocsaházi Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratáról A Képviselő-testület: 1. A Ramocsaházi
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/942-1/2013/I. Üi.: Juhászné Kérdő E. Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete MAKÓ RENDELETTERVEZET Tárgy: Államháztartáson kívüli forrás
1. Napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 28-i soros ülésére
1. Napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. február 28-i soros ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Csabdi Község Önkormányzat 2016. évi költségvetési rendeletének
K I V O N A T Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének a március 11-én megtartott rendkívüli ülésén készült jegyzőkönyvből
K I V O N A T Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének a 205. március -én megtartott rendkívüli ülésén készült jegyzőkönyvből Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 93/205. (III.2.) Tata
BESZÁMOLÓ. Sóly Község Önkormányzatának háromnegyed éves gazdálkodásáról
Sóly Község Önkormányzat Polgármestere Szám: /2017. BESZÁMOLÓ Sóly Község Önkormányzatának 2017. háromnegyed éves gazdálkodásáról Tisztelt Képviselő testület! A 2017. évi költségvetésről szóló, módosított
3. számú melléklet A gazdasági igazgatóhelyettes irányítása alá tartozó munkakörök:
3. számú melléklet Hatályos SZMSZ 1.10. Az Alapító Okirat száma és kelte: A létrehozásról szóló Alapító Okirat kelte és száma: 2012. december 20, 182/2012. (XII. 20.) KH. Hatályos Alapító Okirat kelte
3. NAPIREND Ügyiratszám: 2/140-5 /2014. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2014. február 13. -i nyilvános ülésére. Dr.
3. NAPIREND Ügyiratszám: 2/140-5 /2014. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. február 13. -i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: A Képviselő-testület tájékoztatása a helyi adók 2013.
Beszámoló a Mátrai Önkormányzati Társulás Tevékenységéről
Mátrai Önkormányzati Társulás Elnöke, 3145 Mátraterenye Kossuth út 178. Társult települési önkormányzat polgármestere Szám: /2015/I. Beszámoló a Mátrai Önkormányzati Társulás Tevékenységéről Készült: a
Tájékoztató a 2013. évi adóigazgatási feladatok végrehajtásáról, az adóterv teljesüléséről
Az előterjesztés száma: 49/2014. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2014. március 26-án, 18-órakor megtartandó ülésére Tájékoztató a
ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő testület december 16-i nyilvános ülésére
10. NAPIREND Ügyiratszám: 1/563-12/2016. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő testület 2016. december 16-i nyilvános ülésére Tárgy: Előkészítette: Megtárgyalja: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő testülete 2017.
A közszolgáltató és az ártalmatlanító hely megnevezése
1 / 4 2016. 05. 02. 13:00 Söjtör Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014 (XII.5.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz összegyűjtésére, elszállítására és
1 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 6. 2 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 31-33.
Okirat száma: A 39/2015.(III.19.) határozat 1. melléklete Módosító okirat A Sajószentpéteri Polgármesteri Hivatal Sajószentpéter Városi Önkormányzat képviselő-testülete által 2014. február 27. napján kiadott,
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-19/2013. Tárgy: Kiszombori Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata Mell.:
Bakonyjákó Község Önkormányzat képviselő-testületének 3/2015.(II.25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Bakonyjákó Község Önkormányzat képviselő-testületének 3/2015.(II.25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről 2 Bakonyjákó Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény
Mell.: 2 db kimutatás ASZKGYSZ beszámolója
Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota, Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105 731/2013. Tárgy: Az Önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatai ellátásának
Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI. 25.) önkormányzati rendelete
Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI. 25.) önkormányzati rendelete a természetben nyújtott szociális célú tűzifa támogatás jogosultsági feltételeiről Majosháza Község Önkormányzatának
Nagymaros Önkormányzat Képviselő-testületének. /2014. (...) önkormányzati rendelete
Nagymaros Önkormányzat Képviselő-testületének /2014. (......) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz összegyűjtésére, elszállítására és elhelyezésére irányuló közszolgáltatásról
Szöveges beszámoló Tengelic Község Önkormányzatának 2014. 01. 01. 2014. 06. 30-ig terjedő gazdálkodásáról. I.) Bevezetés
Tisztelt Képviselő-testület! Szöveges beszámoló Tengelic Község Önkormányzatának 2014. 01. 01. 2014. 06. 30-ig terjedő gazdálkodásáról I.) Bevezetés Tengelic Község Önkormányzatának gazdálkodása, könyvvezetése
TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (V.2.) önkormányzati rendelete. Tabdi község önkormányzata 2012. évi zárszámadásáról
TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (V.2.) önkormányzati rendelete Tabdi község önkormányzata 2012. évi zárszámadásáról Tabdi Község Képviselőtestülete Magyarország helyi önkormányzatairól
BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T
Szám: 2/2012 BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T Készült: Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 26-án megtartott rendes, nyilvános ülésén készült
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetben
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetben Költségvetési szerv Neve: Köröstarcsa Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Idegen neve: - Rövid neve: - Székhelye: 5622 Köröstarcsa Kossuth tér
Rendelet hatálya 1. Pénzbeli ellátások 2. 1 3.. Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás
TAKTASZADA KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/1999. (IV.28.) számú rendelete a gyermekvédelmi támogatásokról és a gyámügyi ellátásokról Taktaszada Község Képviselőtestülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi
Előterjesztés. Hajdúhadház Város Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának Elnökétől a Képviselő-testület én tartandó ülésére
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának Elnökétől a Képviselő-testület 2016.12.15-én tartandó ülésére Tárgy: 2016. évi költségvetési rendelet módosítása Illetékes bizottság:
A rendelet célja. A rendelet hatálya
Borsodnádasd Város Önkormányzatának 6/2009.(III.27.) számú rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény végrehajtásának helyi szabályairól, egységes szerkezetben
JÁSZSZENTANDRÁS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 5/2009./III.30./ RENDELETE
JÁSZSZENTANDRÁS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 5/2009./III.30./ RENDELETE A gyermekvédelemről és a gyermekek pénzbeli és természetbeni ellátásának helyi szabályairól. ( egységes szerkezetben) Jászszentandrás
Ügyiratszám:201 /2017. Tárgy: A Csanádpalotai Közös Önkormányzati Hivatal létrehozásáról szóló megállapodás módosítása
ELŐTERJESZTÉS CSANÁDPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÉSZÉRE Ügyiratszám:201 /2017. Tárgy: A Csanádpalotai Közös Önkormányzati Hivatal létrehozásáról szóló megállapodás módosítása Tisztelt
Kiskunmajsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 21/2005. ( IX. 1.) rendelete
Kiskunmajsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2005. ( IX. 1.) rendelete Kiskunmajsa város Önkormányzatának Képviselő-testülete és Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzatának megállapításáról,
TÁJÉKOZTATÓ A KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL HEJŐBÁBA KÖZSÉGBEN VÉGZETT 2014. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL
TÁJÉKOZTATÓ A KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL HEJŐBÁBA KÖZSÉGBEN VÉGZETT 2014. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL 2 A helyi önkormányzatok és szerveik feladat- és hatásköri jegyzéke a 2014. évben jelentősen nem változott.
10. Napirend Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatokról
1 0. N a p i r e n d BESZÁMOLÓ az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (továbbiakban: Gyvt.)
ADÓ ÜGYTÍPUSOK FELSOROLÁSA ÜGYINTÉZŐK SZERINT. Gépjárműadó kivetés. ügyintéző. Ügyintézés helyszíne. telefon / mellék: . Fodorné Kiss Bernadett
ADÓ ÜGYTÍPUSOK FELSOROLÁSA ÜGYINTÉZŐK SZERINT Gépjárműadó kivetés ügyintéző Ügyintézés helyszíne telefon / mellék: e-mail Fodorné Kiss Bernadett II. épület 6. szoba 06 (23) 535-710/140 ado.o@budakeszi.hu
1. Általános rendelkezések
Seregélyes Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2015.(XII.28.) önkormányzati rendelete A talajterhelési díjról és a környezetvédelmi alapról Seregélyes Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete
T Á J É K O Z T A T Ó. A helyi adókivetések és adóbeszedések állásáról
2. számú napirend a Képviselő testület 2013. szeptember 25 i ülésén T Á J É K O Z T A T Ó A helyi adókivetések és adóbeszedések állásáról Tisztelt Képviselő testület! A 2013. évi helyi adó kivetések és
E L Ő T E R J E S Z T É S Kétvölgy Községi Önkormányzat február 9.-én tartandó képviselő-testületi ülésére.
E L Ő T E R J E S Z T É S Kétvölgy Községi Önkormányzat 2016. február 9.-én tartandó képviselő-testületi ülésére. Tárgy: Javaslat Kétvölgy Községi Önkormányzat 2015. évi költségvetésnek módosítására. Tisztelt