HAHNER PÉTER A NAPKIRÁLY. XIV. Lajos francia király

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "HAHNER PÉTER A NAPKIRÁLY. XIV. Lajos francia király"

Átírás

1 74 & Jean Nocret festményének részlete, amely XIV. Lajost és családját görög-római istenségekként ábrázolja. A babérral megkoszorúzott XIV. Lajos és fia a monarchia jelenét és jövœjét mutatja be 74 &

2 HAHNER PÉTER A NAPKIRÁLY XIV. Lajos francia király A 17. század végén a francia uralkodót nemcsak alattvalói, de uralkodótársai is úgy emlegették, mint a világ legnagyobb királyát. XIV. Lajos pedig úgy érezte, hogy ha nem is tarthatja függőségben a többi uralkodót, mégiscsak elsőbbséget élvez velük szemben, hiszen övé Európa legnépesebb, leggazdagabb és leghatékonyabban kormányzott országa. Ő Isten kegyelméből uralkodik, a német-római császárok pedig a választófejedelmek döntésének következtében. x Valaha a spanyol király volt a tekintélyesebb uralkodó, 1700-ban azonban a spanyolok már az ő unokáját hívták meg a trónra. Amikor ellenfelei azzal vádolták, hogy egyetemes monarchiára törekszik, egyúttal elismerték rendkívüli hatalmát.

3 XIII. Lajos francia király nem szerette a feleségét, Ausztriai Annát, sőt, kifejezetten kerülte őt december 5-én meglátogatta egy párizsi zárdában a 19 éves Marie-Louise Motier de La Fayette-et, akit plátói szerelemmel imádott. Ezután Saint-Maurba akart utaz - ni, de egy vihar miatt kénytelen volt feleségénél tölteni az éjszakát, a Louvre-ban. Párizs minden kolostorában azért imádkoztak ezen az éjszakán, hogy Ausztriai Anna végre trónörököst adhasson Franciaországnak. A következő év január 20- án közzétették, hogy a királyné áldott állapotba került. Országszerte nagy volt az öröm, hiszen utoljára 37 évvel korábban született francia trónörökös. Az udvaroncok csodáról beszéltek, csak a király je - gyezte meg szárazon: Nincs abban semmi csoda, ha egy férfinak gyereke születik a feleségétől, akivel együtt hál. MOZGALMAS GYERMEKKOR XIV. Lajos fogantatása minden bizonnyal nem szülei váratlan fellángolásának és az apácák imádkozásának az eredménye volt, ahogy Henri Griffet állította ban megjelent kötetében. Egyes történészek szerint a király nem is járt Párizsban a megjelölt napon, s fia inkább no - vember 23. és 30. között foganhatott. XIV. Lajos egy szeretet és bizalom nélküli, kötelességszerűen folytatott házasélet gyümölcse volt. Apja nem bízott feleségében, aki olyan óvatlan volt, hogy első terhessége egy baleset miatt vetéléssel végződött, nem utasította vissza elég határozottan Buckin - gham hercegének közeledését, s titkos levelezést folytatott testvérével, férje ellenfelével, a spanyol királlyal. A törvényes utód nemzése azonban a király feladatai közé tartozott, s ennek köszönhető, hogy A TRÓNÖRÖKÖS pólyában, szoptatós dajkájával, Gabrielle de la Giraudière-rel. Charles és Henri Beaubrun festménye (balra) XIV. LAJOS tízévesen. Henri Testelin festményén felszentelési öltözékében látható (jobbra) szeptember 5-én megszületett Lajos trónörökös, szeptember 21-én pe dig öccse, Fülöp, aki előbb az Anjou, majd az Orléans hercege címe viselte. A király azonban továbbra sem bízott Ausztriai Annában, s amikor 1643-ban halálos ágyán fekve nevetést hallott a folyosóról, szomorúan megjegyezte: Ez biztos a feleségem. Az ifjú Lajosnak nagyon fiatalon meg kellett tanulnia a színlelés művészetét, amelynek uralkodóként jó hasznát vehette. Még hároméves sem volt, amikor sírva fakadt ritkán látott ap ja jelenlétében, aki ebből azt a követ kez tetést vonta le, hogy a fiát ellene nevelik, s kijelentette, hogy el fogja távolítani anyja közeléből. Nem tudjuk, hogyan győzte meg Anna az apró gyermeket ar ról, hogy változtatnia kell a viselkedésén, csak annyi bizonyos, hogy a kisfiú bocsánatot kért apjától, és ezután örömmel fogadta a közeledését április 21-én, az ünnepélyes keresztelőn a király már barátságosan kérdezte fiától: Hogy hívják mostantól magát? XIV. Lajosnak, papa! hangzott a büszke válasz. Még nem, fiam, még nem sóhajtott a beteg király. De talán hamarosan így lesz, ha ez Isten akarata! XIV. Lajos apja május 14-én be - következett halála után négy és fél évesen örökölte meg a francia trónt. A kormányt anyja, Ausztriai Anna vezette ré - gensnőként, első minisztere pedig ke - resztapja, az itáliai származású Jules Ma zarin bíboros lett ban kirobbant a Fronde néven emlegetett politikai válság. A központi hatalmat korlátozni és régi politikai hatalmukat visszaszerezni kívánó főnemesi családok, valamint a királyi hivatalnokokra féltékeny bírói és pénzügyi tisztviselők vezették, a háborús terhek miatt kimerült, éhező tömegek pedig mindenhol készen álltak a lázongásra. A tizenéves király többször is kénytelen volt elmenekülni fővárosából, látta, amint anyja zokog a megalázottság miatt, első miniszterének pedig kétszer is külföldre kellett menekülnie. Egyszer azt is kénytelen volt eltűrni, hogy a jelenlétéről megbizonyosodni kívánó párizsi fegyveresek elvonuljanak az ágya előtt, miközben neki alvást kellett színlelnie. Hadat kellett vezetnie lázadó tartományai ellen, és saját unokanővére, Montpensier hercegnője rendelte el, hogy tüzeljenek hadseregére a Bastille ágyúiból. Az 1653-ban véget érő polgárháború okozta nélkülözések miatt a lakosság száma kétmillióval csökkent, s az anarchia mind a társadalmat, mind a fiatal XIV. Lajost meggyőzte az erős királyság szükségességéről. A király ekkor tanulta 42 RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

4

5 74 & MARIE MANCINI, Mazarin bíboros unokahúga (balra), akit Lajos házastársnak választott volna és MÁRIA TERÉZIA, akit Mazarin választott számára (jobbra). Középen Charles Le Brun portréja a fiatal XIV. LAJOSRÓL 74 & meg, hogy nem bízhat meg senkiben, hallgatni, tűrni, parancsolni, tárgyalni, alkudozni kell, szükség esetén pedig keményen lecsapni ellenfeleire. EGY KIRÁLY NEVELTETÉSE Egyesek azzal vádolták a király nevelését irányító Mazarin bíborost, hogy ő akart kormányozni, ezért szándékosan tudatlanságban hagyta felnőni az uralkodót. XIV. Lajos azonban hétéves korától alapos oktatásban részesült, megismerte a latin nyelv, a katekizmus, a közjog, valamint az erkölcstan alapjait, később pedig tanították olasz és spanyol nyelvre, szépírásra és matematikára is. Megtanult lovagolni, vívni, lanton, csembalón és gitáron játszani, valamint rajzolni, hiszen egy királynak mindezekhez értenie kellett. Kiválóan táncolt, többször is fellépett balettekben. A hadtudományt és a történelmet különösen szerette, első lakája, Pierre de La Porte minden este felolvasott neki François Eudes de Mézeray Franciaország történetét ismertető művéből. Vallási képzéséről anyja gondoskodott. Tizenéves korában pedig Mazarin bíboros minden reggel egy-másfél órát foglalkozott vele egy államtitkár jelenlétében, s bevezette őt a kül- és belpolitika rejtelmeibe. Egy királytól nem azt várták el, hogy könyvmolyként nagy lexikális ismeretanyagra tegyen szert, hanem azt, hogy képes legyen kiválasztani azokat, akik értenek az egyes szakterületekhez. Ha arra gondolunk, milyen nagyszerű miniszterek, tábornokok, tengerészek, tudósok, zenészek, építészek, iparművészek, festők és írók kaptak támogatást XIV. Lajostól, be kell látnunk, hogy képes volt felismerni és értékelni a tehetséget. A Fronde után Mazarin a szigor, a hízelgés és a vesztegetés megfelelő adagolásával, ügyes engedményekkel helyreállította a belső rendet. A királyt 17 éves korában, 1654-ben felszentelték, s fokozatosan visszaküldték a tartományok élére a királyi kormányzat hivatalnokait, az intendánsokat. Az 1648-as vesztfáliai békében Franciaország megkapta Elzász déli részét, valamint (az 1552-ben elfoglalt) Metz, Toul és Verdun püspökségeket. Spa- Miért Napkirály? A király 1653 karneválján a Nap szerepében lépett fel Isaac de Bensérade Az éjszaka balettje címı táncjátékában. Akkora sikere volt, hogy négyszer meg kellett ismételni az elœadást. Néhány év múlva a fiatal uralkodó a Napot választotta szimbólumául, a következœ jelmondattal: Ne piu ne par ( Se nagyobb, se hasonló ) ben e jelmondatot ezzel váltották fel: Nec pluribus impar. Szó szerinti jelentése: Nem képtelen többre sem vagyis bármely hœstett kitelik viselœjétœl. 44 RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN A Nap a világosságot, a rendet, a központi hatalmat képviselte. A lovas játékokat a carrus sol, vagyis napkocsi kifejezés alapján carrouselnek nevezték el, s valamennyi résztvevœ a Napra utaló jelképekkel és jelszavakkal vonult fel. Az egyik fœúr egy napba nézœ oroszlán képe fölé a következœ feliratot íratta: Pillantásodtól nyerek erœt! A rózsa képe alatt ezt olvashatták: Nézz rám, s kivirágzom! A durva s nemegyszer a részt vevœ királyokra is veszélyt jelentœ lovagi tornákat tehát a békés felvonulás váltotta fel, melyben a nemesség testületileg volt jelen, jelmezeket és színpadi fegyvereket viselve s az uralkodó nagyságát magasztalva. Semmi sem jelképezi ennél jobban az abszolút monarchia fénykorát. Condé hercege a 17. század közepén még hadsereget állított fel uralkodója ellen, és szövetségre lépett a spanyol királlyal a fia már egy sámlin töltötte az éjszakát XIV. Lajos hálószobája elœtt, hogy az ébredésénél Œ adhassa át neki a ruhadarabjait.

6 nyolországgal még folyt a háború, de a Cromwell Angliájával megkötött szövetség után sikerült győzelmet aratni. A spanyol francia pireneusi békével (1659) Franciaország bekebelezhette Roussillon és Artois tartományokat. Amikor az oly sokat gyalázott Mazarin 1661-ben meghalt, belpolitikai nyugalmat, európai békét és nagyhatalmi helyzetben lévő Franciaországot hagyott XIV. Lajosra valamint az ország általa kiválogatott, legtehetségesebb főtisztviselőit (Lionne, Colbert, Le Tellier stb.), akik az ifjú király mellett vezető szerepet fognak játszani a kormányzásban. A SZERELMES KIRÁLY XIV. Lajos nagyapjától, IV. Henriktől örökölte a női nemhez való fokozott vonzódását. Anyja felkérte negyvenévesen is vonzó udvarhölgyét, Beauvais bárónőt, Catherine Bellier-t, hogy tanítsa meg tizenéves fiát arra, hogyan kell a nőkkel bánni. A hálás király élete végéig az ud - var nál tartotta a bárónőt, s nagy tisztelettel vette körül. A király első igazi szerelme Marie Mancini volt, Mazarin számtalan unokahúga közül a legkisebb és legokosabb, aki ban minden jel szerint őszintén megszerette őt. A húszéves uralkodó azzal lepte meg a spanyol házasságot előkészítő első miniszterét, hogy az ő unokahúgát akarja elvenni feleségül. Mazarin, bebizonyítva, hogy nem családja, hanem a francia király érdekei szerint politizál, kijelentette, hogy inkább saját kezűleg fojtja meg unokahúgát. A francia királynak a második legnagyobb katolikus uralkodó, a spanyol király lányát kell feleségül vennie, már csak a béke érdekében is! Hosszas veszekedés és sírás-rívás után Lajos belátta, hogy nem köthet szerelmi házasságot, de még házasságkötése után is elsírta magát Marie Mancini üres szobájában június 9-én vette feleségül Mária Terézia spanyol infánsnőt, aki kedves, törékeny, vallásos és korlátolt volt. Férje után legjobban az édességeket, a háziállatokat és a törpéket szerette. Hat gyermeket szült, akik közül csak egy érte meg a felnőttkort. A király vele töltötte az éj szakákat, s ha ébredéskor a felesége tapsolt és mosolygott, az udvaroncok tudhatták, hogy szerelmeskedtek. A délutánokat azonban az uralkodó hamarosan más asszonyokkal töltötte, bár ben megígérte sírdogáló feleségének, hogy harmincéves kora után nem lesznek szeretői ben heves szerelemre lobbant sógornője, Angliai Henrietta egyik udvarhölgye iránt. Louise de la Vallière félénk, sző ke, szelíd és önzetlen volt. Többször fel sóhajtott: Milyen kár, hogy ő király! Lelkifurdalás gyötörte a viszony miatt, s két szer is zárdába menekült, de a király visszahozatta. Négy gyermeket szült, akik közül kettő maradt életben ben vég - leg zárdába vonult, miután térden állva, sírva kért bocsánatot a királynétól től a király már Montespan márkinőbe, Athénaïs de Rochechouart de Mortemart-ba volt szerelmes. A szőke, va - rázslatos mosolyú, érzéki szépség nyolc gyermeket szült a királynak, akik közül négy érte meg a felnőttkort. A viszonynak 1680-ban lett vége, amikor a király megtudta, hogy az asszony szerelmi bájitalokat adott be neki. Az 1670-es évek második felében Lajosnak több rövid viszonya is volt különböző udvarhölgyekkel. De egyik sem tudta, hogy a nagy királynak volt egy gyengéje: szerette a gyerekeket. Törvényesített faty - tyúgyer mekeit Françoise d Aubigné gondjaira bízták, aki féltő gonddal nevelte őket. Az asszony három évvel idősebb volt a királynál, egy bűnöző nemesember korán A nyugalom pillanata MADAME DE MAINTENON oldalán. Házasságukat titokban rendezték meg. Jean Philippaut festménye elárvult leányaként gyermekkorában pulykákat őrzött, majd egy rokkant párizsi költő, Paul Scarron felesége lett. Lajos felfigyelt rá, hogy milyen szeretettel bánik a kicsikkel: Ő aztán tud szeretni Gyönyörű do log lehet, ha ő szereti az em bert! Intelligensnek és vonzónak találta, s előbb a Maintenon márkinő címmel jutalmazta meg, majd első felesége halála után, ban elvette feleségül. A házasság morganatikus volt, vagyis egyházi szempontból törvényes, de az asszony nem vált hivatalosan királynévá, állami feladatai nem voltak. XIV. Lajos élete végéig imádta feleségét, és második házasságkötése után más nőkre rá sem nézett. RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 45

7 A kor leghíresebb portréfestœje, Nicolas Mignard által jegyzett festmény koronázási öltözékben, a jo - garral és a koronával ábrázolja a királyt (1660 körül) HOGYAN KORMÁNYZOTT? XIV. Lajos meg volt győződve róla, hogy hatalma isteni eredetű, semmilyen más földi hatalomnak nincs alávetve, alattvalói nem ellenőrizhetik őt ugyanakkor nem tulajdonosa országának, és komoly kötelességei vannak népével szemben. Uralkodóként csak letéteményese a hatalomnak, nem tehet azt, amit akar pontosabban mindent megtehet, amit akar, de nem akarhat mindent, amit megtehet. Tiszteletben kell tartania a vallás előírásait, az úgynevezett természetes jogot (a tulajdon és a személyek sérthetetlenségét), a kiváltságokat, valamint a királyság alaptörvényeit. Igazságosan kell kormányoznia, biztosítania kell a nyugalmat és a békét, és fenn kell tartania a belső rendet. Mazarin haláláig XIV. Lajos úgy kormányzott, mint apja: egy nagy hatalmú miniszter segítségével, aki széles körű klienshálózat élén állt, rokonait összeházasította a főnemesekkel, és híveivel töltötte meg az udvart. A miniszter arra törekedett, hogy mindenki őt támogassa ő pe - dig a királyt szolgálta, akár Richelieu bí - boros. E családi kapcsolatokra azért volt szükség, mert az államapparátus fejletlensége még nem tette lehetővé az óriási ország személyes kapcsolatok nélküli kormányzását. Mazarin halálakor, 1661-ben Lajos nem nevezett ki első minisztert. A királyi tanácsból eltávolította valamennyi rokonát, még anyját is. Több királyi tanács ülésezett, egyeseken maga a király elnökölt, másokon a kancellár, de a legfontosabb döntéseket három-négy, maximum hét miniszterével beszélte meg. Ezután harminc éven át két nagy hatalmú miniszter klánját, klienshálózatát használta fel, hol az egyiket támogatva, hol a másikat. Mind - kettőt részesítette a hatalomból, de mindkettőt szoros ellenőrzése alatt tartotta. Mindenről informálódott, és a végső döntéseket mindig ő maga hozta meg. Az egyik miniszteri klán élén Jean-Baptiste Colbert állt, a pénzügyi intendáns, a gazdasági és pénzügyek irányítója, de ő foglalkozott a jogi, tengerészeti, művészeti és tudományos kérdésekkel is. Nyitottabb, dinamikusabb társadalom kialakítására törekedett, a nemzetközi kereskedelem és a gyarmatok fontosságát hangsúlyozta, s olyan nemességre szeretett volna támaszkodni, amely kész a vállalkozásokra, akár az angol nemesség. A másik klán élén előbb Michel Le Tellier, majd fia, Louvois márki állt. E család és követői a hadügy és a diplomácia irányításában játszottak vezető szerepet. Közelebb álltak ah hoz a társadalmi mintához, amelyet száz év múlva Poroszország valósított meg: ők képviselték a szárazföldi terjeszkedés prog ramját, a határok megerősítését, és a rendi korlátok megszilárdítására, katonáskodó nemesség kialakítására törekedtek. A király békeidőben Colbert, háborúban Louvois csoportját állította előtérbe, de szigorúan éreztette velük, hogy senkinek sincs biztos és végleges pozíciója. Colbert (1683) és Louvois halála (1691) után a királynak már nem volt szüksége a miniszterek klienskapcsolataira, létrejöhetett az adminisztratív monarchia, amelyben a király közvetlenül tárgyalt valamennyi főtisztviselőjével. Tulajdonképpen ek kor s nem 1661-ben, ahogy oly sok tankönyv állítja vette át a személyes kormányzást. Uralkodása alatt jóval nagyobb nyugalom volt az országban, mint a nagy bíborosok, Richelieu vagy Mazarin kormányzása idején. Ennek az volt a titka, hogy egységesítés és újítás helyett megelégedett az engedelmességre kényszerítéssel. Minden kis hatalom szabadon működhetett saját hatáskörén belül, de nem szólhatott bele a királynak fenntartott hadügyekbe, külügyekbe, pénzügyekbe és a hivatalok osztogatásába. Ez a monarchia nem volt zsarnokság, mert a társadalmi csoportok vezetőivel kötött alkukon alapult. Ez azonban nem volt nyilvánvaló a kortársak számára, mert a hivatalos propaganda azt hirdette, hogy mindenben a királyi akarat dönt. Holott az új, királyi hivatalnokok együtt tevékenykedtek a régi önkormányzatok tisztviselőivel. A helyi elitet nem szorították háttérbe, inkább megnyerték királyi keggyel és miniszteri jutalmakkal. Csak így történhetett meg, hogy a húszmilliós társadalmat egy fős központi államapparátus irányította, amely minden helyi ügynökével együtt is mindössze főből állt 1665-ben. XIV. Lajos sokat emlegetett abszolutizmusa tehát sajátos történelmi kompromisszum volt a helyi és a közpon- 46 RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

8 XIV. LAJOS portréja 1670 körül. Bár egyszerı öltözékben ábrázolják, az asztalon lévœ korona jelzi, hogy a királyt láthatjuk ti kormányzat között s valószínűleg ennek köszönhette sikerét. A KIRÁLY NÉGY HÁBORÚJA Az ifjú király kifejezetten szerette a háborúkat bár inkább a látványos felvonulásokat és ostromokat, mint az öldöklő ütközeteket. Külpolitikájával távolról sem az egyetemes monarchia kiépítésére vagy a természetes határok elérésére törekedett, ahogy korábban egyes történészek állították. Inkább védhetőbb, biztonságosabb határokat kívánt létrehozni. Ezért modernizáltatta a hadsereget, melynek létszámát 1678-ra 280 ezerre emelték. Az állam kiadásainak több mint felét békeidőben is a hadseregre költötték, háborúban ez az arány elérte a 75%-ot. A gyarmatosítás nem vonzotta a királyt, egy határ menti város megszerzését többre becsülte tengerentúli tartományok elfoglalásánál. Colbert-nek köszönhetően különösebb erőfeszítés nélkül sikerült előteremteni XIV. Lajos első háborújának, a devolúciós háborúnak ( ) a költségeit. A ki - rály a brabanti devolúciós ( visszaháramlási ) szokásjogra hivatkozva kijelentette, hogy az elhunyt IV. Fülöp spanyol király birtokainak egy része az ő feleségét, Mária Teréziát illeti. Ezt két rövid hadjárat kö - vette, egy titkos szerződés I. Lipót császárral a spanyol birtokok felosztásáról, majd egy nagylelkű béke. Az aacheni békeszerződésben (1668) Franciaország visszaadta az elfoglalt Franche-Comtét, viszont megtarthatta németalföldi hódításait, 12 erődített várost, melyek közül Lille volt a legjelentősebb. A király azonnal új háborút készített elő ezúttal Hollandia ellen. Talán meg akarta büntetni az ellene forduló holland kormányt, talán támogatni kívánta a hollandiai katolikusokat, ráadásul Hollandia tengerészeti és kereskedelmi riválisa volt Franciaországnak. De az is lehet, hogy a dicsvágyó király egyszerűen újabb hódításokat akart, és azt remélte, a Hollandia elleni háborúba idővel Spanyolország is bekapcsolódik majd. A holland háborút ( ) XIV. Lajos korlátozott háborúnak szánta, irányítása azonban kicsúszott a kezéből, és a konfliktus igen gyorsan európai méretűvé vált. Hollandia megszállásával a király hatalomra segítette legnagyobb ellenfelét, III. (Orániai) Vilmos helytartót. A nijmegeni békeszerződésekkel ( ) Franciaország megkapta Franche-Comtét és újabb északi területeket, de a háború szétzilálta az állam pénzügyeit. A terjeszkedés az addig megszerzett tartományokkal történelmi kapcsolatban álló lotaringiai, elzászi, flandriai és luxemburgi területek megszállásával folytatódott. Ezt nevezték reuniós, vagyis újraegyesítő politikának. Bár Spanyolország 1683-ban hadat üzent, szövetségesei nem támogatták, s a háborút a regensburgi szerződés (1684) aláírásával kerülték el, amely 20 évre Lajos király kezén hagyta hódításait. Ez volt a francia nagyhatalom csúcspontja: Európában szinte semmi sem történhetett XIV. Lajos engedélye nélkül. Agresszív lépéseivel azonban megszilárdította ellenfelei szövetségeit. Pedig az idős király nem akart több háborút ban abban reménykedett, hogy ha elég fenyegetően lép fel, ellenfelei ugyanúgy engednek neki, mint négy évvel korábban Regensburgban. Azt követelte, hogy kívánsága szerint döntsenek a pfalzi és kölni örökösödés kérdéseiben, s ismerjék el örökbéke-szerződésnek a 20 évre szóló regensburgi szerződést. A blöff azonban nem vált be: I. Lipót és Anglia készen állt a háborúra. Az augsburgi liga több fronton zajló s igen költséges háborúját ( ) a franciaországi éhínség ( ) és a spanyol örökösödési problémák miatt a rijsvijki békével (1697) zárták le, amely a reuniókból csak Elzászt hagyta francia kézen. Már csak Lotaringia hiányzott ahhoz, hogy Franciaország elnyerje mai, hatszög alakú formáját. Az öreg király két szerződést is kötött a spanyol örökség felosztásáról (1698, 1700), hogy elkerülje a háborút. II. Károly spanyol király azonban Lajos unokájára, Fülöpre hagyta trónját, s a francia király meggondolatlan lépéseivel életre hívta önmaga ellen az angol osztrák holland hágai nagy szövetséget (1701). A spanyol örökösödési háborúban ( ) a kezdeti francia sikereket vereségek követték. XIV. Lajos békét kért, de az elfogadhatatlan feltételek miatt nyilvános levélben közölte alattvalóival, hogy folytatnia kell a háborút. Az utrechti és a rastatti békeszerződések ( ) nem változtattak Franciaország határain, és Lajos RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 47

9

10 A lovas portré gyœzelmi babérkoszorúval ábrázolja XIV. LAJOST a hosszadalmas és bizonytalan kimenetelı holland háború idején (1670-es évek) unokája révén Spanyolországban a Bourbon-di nasztia rendezkedett be. Franciaország ugyan elvesztette hegemóniáját, de megőrizhette nagyhatalmi helyzetét. A KIRÁLY VALLÁSPOLITIKÁJA A pápák már a Meroving és Karoling uralkodókat is legkeresztényibb királyoknak nevezték. A szerződéseket a Bourbonok gyakran úgy írták alá, mint Franciaország és Navarra legkeresztényibb királyai. XIV. Lajos ennek jegyében küldött uralkodása kezdetén aranyat az oszmánok ellen harcoló velenceieknek és 1664-ben 6000 katonát a császárnak. A gyakori, nyilvános istentiszteletet rendkívül fontosnak tartotta: A mi alávetettségünk Istennek példa azok számára, akik nekünk vannak alávetve [ ] A hadsereg, a sok kormánytanács, minden emberi törekvés gyenge eszköz lenne a trón fenntartására, ha az emberek nem hinnének egy felsőbb hatalomban, amelynek a miénk is része. Ugyanakkor uralkodása első évtizedei - ben megvédelmezte Molière-t a vakbuzgók támadásaitól, feloszlatta a vallási szigort követelő Oltáriszentség Társaságot, és inkább a dicsőségével törődött, mint lelki üdvével. A hugenották (francia kálvinisták) vallási kiváltságait biztosító nantes-i ediktumot (1598) tisztelet ben tartotta, s mindössze jó példával kí vánta rávenni őket, hogy térjenek át a katolikus hitre. Pierre Goubert megfogalmazása szerint egyházával, a vakbuzgó párt tal s magával Istennel szemben is távolságot tartott. Valláspolitikája az 1680-as években változott meg. Mivel bizonyos egyházi jövedelmek kérdésében konfliktusba került XI. Ince pápával, kijátszotta ellene a gallikán kártyát. Rendkívüli egyházi gyűlést hívott össze, amely 1682-ben közzétette a gallikanizmus négy cikkelyét. Ezek szerint 1. a francia király szuverenitását világi ügyekben a pápa sem kérdőjelezheti meg, 2. a zsinatok hatalma a pápai hatalom felett áll, 3. a Francia Királyság ősi eljárásait, szokásait mindenképpen fenn kell tartani, s 4. nem tekinthetik tévedhetetlennek a pápát. Vagyis a francia (gallikán) egyház távolról sem rendeli alá magát mindenben a pápai hatalomnak. Ennek eredményeként komoly feszültség jött létre Róma és Versailles között, s hogy a francia egyház támogatását megnyerje, XIV. Lajos végleg szembefordult a protestánsokkal. Poitiers intendánsának javaslatára 1681-től csizmás hittérítést folytattak, va gyis dragonyosokat szállásoltak be a hugenotta családokhoz. A régióban azonnal megnőtt az áttértek száma. Egyre több templomot vettek el a protestánsoktól, s az intendánsok arról próbálták meggyőzni a királyt, hogy immár felesleges fenntartani a kiváltságokat. Bár felesége, Madame de Maintenon mérsékletre szólította fel, Lajos inkább Le Tellier-re és Louvois-ra hallgatott. Ráadásul úgy tűnt, hogy az angol II. Jakab trónra léptével és I. Lipót császár törökök elleni győzelmeivel a katolicizmus az egész kontinensen előrenyomulóban van. XIV. Lajos ezért az ös fontainebleau-i ediktummal visszavonta az 1598-as nantes-i ediktum rendeleteit. A hugenotta (református) vallás gyakorlását megtiltotta, templomait leromboltatta, iskoláit bezáratta, lelkészeit száműzette. Könnyen lehet, hogy ez volt uralkodása legnépszerűbb rendelkezése: a királyhoz áradtak a dicshimnuszok. Mintegy módos és mű - velt hugenotta emigrált ugyan s ettől kezdve Franciaország ellenfeleit (Hollandiát, Angliát, Brandenburgot) gazdagította, de ez a francia népességnek csak 0,5-1%- a volt, s távozásuk közvetlen hatása jelentéktelennek bizonyult. Az intolerancia politikájának veszedelmes következményei csak hosszú távon mutatkoztak meg. Először is üldözni kellett azokat, akik szembeszálltak a rendelettel, s a dél-franciaországi Cévennek er - deiben tartott, titkos protestáns istentiszteletekre a hadsereg erőszakos fellépése volt a válasz. A hugenották elnyomása bizonyos körökben felélesztette az ellenzéki szellemet: az egykori protestánsokból rossz katolikusok, majd egyre határozottabb antiklerikálisok váltak. A nantes-i ediktum visszavonásának külpolitikai következményei ugyanilyen fenyegetőek voltak: a protestáns államokban nőtt az ellenszenv a francia királlyal szemben, és a katolikus uralkodók is egyre jobban tartottak megnövekedett hatalmától. A KIRÁLY NAPIRENDJE Gyakran idézik Saint-Simon herceg híres kijelentését XIV. Lajosról: Egy naptár és egy óra segítségével háromszáz mérföld távolságról is pontosan meg lehet mondani, hogy éppen mit csinál. Saint-Simon herceg azonban csak az idős XIV. Lajost ismerte, hiszen apja 1691-ben mutatta be őt a királynak. Fiatalkorában Lajos a Párizs környéki és a Loire menti kastélyok kö - zött vándorolt, és azt csinálta, amihez éppen kedve támadt. Csak Versailles-ban való végleges letelepedése (1682) után változott meg az életmódja, s csupán a 18. század első éveitől merevedett meg véglegesen a napirendje. Fiatalon néha fél hatkor kelt. Időskorában azonban a komornyik pontosan fél kilenckor kelt fel a király ágya mellől, húzta el annak függönyeit, s ébresztette A király külseje és viselkedése A régebbi történészek egy kisebb, a Ve - lencei Köztársaságtól kapott páncél alapján próbálták kikövetkeztetni az uralkodó magasságát, és arra a következtetésre jutottak, hogy mindössze 168 centiméter volt. Vagyis azért hordott magas sarkú cipœt és nagy parókát, hogy magasabbnak látszódjon. Csakhogy minden kortárs kifejezetten termetes férfinak találta a királyt. Ma már tudjuk, hogy elérte a 184 cm-t, ami a 17. században nagyon is feltınœ magasságnak számított. A haja igen dús volt, parókát csak 35 éves korától kezdett viselni, és saját haja a paróka résein át ezután is összekeveredett az álhajjal. Fiatalabb korában gondosan megnyírt, vékony, vonalszerı bajusza volt, amelyet késœbb leborotvált. NyakkendŒje leggyakrabban egy csipke nyakravalóra kötött, színes szalagból állt. Illatszeres kesztyıt viselt, idœskorában azonban elege lett a parfümökbœl, csak a narancsvirág illatát kedvelte mindvégig. A 17. században természetes volt, hogy a férfiak ruházatát sok szalag és kisebb ékszerek díszítik. A király térdnadrágot viselt, térdig érœ selyemharisnyával. à hozta divatba a vörös színı, magas cipœsarkot, amely a nemesség egyik szimbóluma lett. Pálcaszerı sétabotot hordott magával, s amikor egyszer Lauzun herceg felbosszantotta, botját kihajította az ablakon, a következœ szavak kíséretében: Nehogy megfeledkezzek magamról! Viselkedése mindig nyugodt és visszafogott volt, Pierre Goubert történész a távolságtartás mıvészének nevezte. A nœkkel különösen udvarias volt. A kérelmezœknek általában így válaszolt: Majd meglátom! RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 49

11

12 fel az uralkodót e szavakkal: Felség, itt az idő. Egykori szoptatós dajkájának, Perrette Dufournak egészen 1688-ban bekövetkezett haláláig jogában állt reggel be menni a királyhoz, és megpuszilni őt, ahogy gyermekkorában tette. A lakájok vizes törölközőkkel ledörzsölték a király testét, majd bejött az első orvos és az első kirurgus, hogy megvizsgálják az egészségét. Megkezdődött a kis felkelés vagy nagy belépés szertartása, a családtagok és a legelőkelőbb udvaroncok szigorú sorrendben bemehettek a királyi hálószobába. A király al kohollal kezet mosott, el mondott egy imát, felkelt, hálóköntöst öltött, megborotválták, s jelentették neki a híreket. A nagy felkelés szertartásán bíborosok, hercegek, marsallok, nagykövetek, kormányzók és miniszterek is részt vehettek: a király elfogyasztotta egyszerű reggelijét (kenyeret borral vagy vízzel), felöltözködött, s újabb ima után dolgozószobájába távozott. Délelőtt tíz órára a király megérkezett a kápolnába, s udvaroncaival együtt részt vett a misén. Érkezés és távozás közben bárki elmondhatta neki kéréseit, ha értesítette erről a gárda kapitányát. Tizenegy órakor tanácsülést tartottak, mindennap másik tanács ülését. Csak csütörtökön volt szabad a délelőtt, ekkor kerülhetett sor az előre nem látható kihallgatásokra. Pénteken a mise után a király a gyóntatójával tárgyalt. Egy órakor megebédelt hálószobája kis, négyszögletes asztalánál, szemben az ablakkal. Főkamarása vagy hálószobájának első nemese szolgálta ki. XIV. Lajos viszonylag sokat evett, halála után a boncoló orvosok úgy találták, hogy gyomra megnagyobbodott. Egyik kedvence a ke - mény tojás volt, az italok közül pedig a burgundi és a champagne-i bor. Délután fél háromkor vagy háromkor került sor a vadászatra vagy a sétára. A ki - rály ugyanúgy szerette a szabad levegőn való testgyakorlást, mint apja és nagyapja. Hetente legalább háromszor vadászott, amikor erre nem volt módja, kutyáit sétáltatta, s a zsebében hordott csemegékkel kényeztette őket. Versailles-i sétáin bárki megközelíthette: a kastélyba mindenki bemehetett, aki rendesen fel volt öltözve. A férfiaktól megkövetelték a kard viselését, de ezt lehetett bérelni is. A séta vagy vadászat után a király hazatért, átöltözött, és leveleket diktált titkárainak, akiknek el kellett sajátítaniuk az ő kézírását. Ezután meglátogatta Ma dame de Maintenont, s ekkor is meghallgatott néhány kérelmezőt. Este hét és tíz óra Antoine Benoist viaszportréja realista módon mutatja be az öreg király fáradtságának jeleit, aki utolsó percéig végezte feladatait AZ ÖREGEDÉS nyomai a király arcán, bár a korban divatos paróka sokat enyhít ezen között került sor a szórakozásra a kastély fényes szalonjaiban. Lehetett biliárdozni, kártyázni, olykor zenészeket, színészeket is meghívtak. A büfékben kávét, teát, bort, csokoládét és likőrt szolgáltak fel. Lajos király nem kívánta meg, hogy felálljanak, amikor megjelent valamelyik teremben, ba rátságosan sétálgatott test őrkapitánya társaságában, mint afféle házigazda. Este tízkor került sor a vacsorára a ki - rályi család társaságában. XIV. Lajos jobbján fia, Lajos trónörökös és unokája, Burgundia hercege ült, balján fia felesége és másik unokája, Berry hercege. Az egyes fogások mintegy öt perc alatt jutottak el L État c est moi XIV. Lajos sohasem mondta ki a leghíresebb, neki tulajdonított kijelentést: Az állam én vagyok. Ez a mondat a 19. században született meg. Pierre- Édouard Lémontey, a Francia Akadémia tagja fogalmazta meg elœször a híres szállóigét ban kiadott kötetének (Essai sur l établissement monarchique de Louis XIV) 327. oldalán a következœket olvashatjuk: Franciaország Koránja négy szóban összefoglalható, s XIV. Lajos ki is mondta ezeket egy napon: Az állam én va - gyok. Csakhogy XIV. Lajos éppen ennek ellenkezœjét jelentette ki a halálos ágyán: Én elmegyek, de az állam örökre itt marad. Vagyis nem azonosította magát az állammal, inkább önmagát tekintette az állam fœtisztviselœjének, legelsœ szolgájának. a konyháról a király asztalára, ezért szükség esetén felmelegítették azokat a gárdisták termében. Minden este legalább száz bámészkodó kísérte figyelemmel a királyi család étkezését. A menü általában levesekből, előételekből, sült húsokból, tésztaféleségekből és gyümölcsökből állt. Fél tizenkettőkor megkezdődött a le fekvés szertartása, amely fordított sorrendben ismételte meg a felkelés fázisait. A nagy lefekvésen igen sokan megtekinthették, amint a király elbúcsúzik a hölgyektől, s leteszi kalapját, botját és kardját. Imát mondott, hálóruhát vett, el bocsátotta udvaroncait, s kiadta a tiszteknek az utasításokat. A kis lefekvésen csak azok vehettek részt, akik a kis felkelésen. Ekkor a király valóban befeküdt az ágyába, de bizalmasait még ek kor is hajlandó volt meghallgatni. A ko mornyik bezárta az ajtót és az ablakot, behúzta az ágy függönyeit, majd lefeküdt a király ágya mellé egy szalmazsákra. Csuklójára általában szalagot erősített, amelyet az ágyfüggönyhöz kötött így azonnal felébredhetett, ha a király elhúzta a függönyt. A BÚCSÚ XIV. Lajos utolsó éveit örökösödési és egyházi problémák keserítették meg folyamán elveszítette fiát, unokáit és több dédunokáját, 1714-re négyéves dédunokája volt az egyetlen utóda. Állást kellett még foglalnia a janzenisták és a jezsuiták vitáiban, s a vallási zsarnokság utolsó gesz tusaként 1710-ben lebontatta a janzenisták Port-Royal nevű kolostorát, sőt a következő évben a kolostor temetőjét is feldúlták. A janzenisták ellen 1713-ban kiadott, Unigenitus kezdetű pápai bulla azonban a jezsuiták valamennyi ellenségét felháborította. XIV. Lajos halálát lábának üszkösödése okozta szeptember 1-jén. Udvarom népe előtt éltem jelentette ki, köztük akarok meghalni. Végigkísérték egész éle te met, úgy illik hát, hogy lássák a befejezését is. Elbúcsúzott családtagjaitól, dédunokáját pedig arra kérte, ne utánozza őt a gyakori háborúskodással, és könynyítsen a nép terhein. Napokig feküdt a halálos ágyán, s csak ritkán tért magához. Ilyenkor a haldoklók imáját mondogatta. Utolsó szavai állítólag így hangzottak: Ó, Istenem, gyere segítségemre, siess megmentésemre! Gazdagabb, népesebb, jobban kormány - zott és jobban védhető országot hagyott utódára, mint amilyet ő örökölt. Olyan országot, amely katonai, politikai és kulturális téren is követendő példának számított Európában. A halála után következő hatvan év pedig a francia gazdaság és kultúra virágkorának bizonyult. RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 51

1 Tiszták, hősök, szentek. Árpád-házi Szent István Boldog Bajor Gizella Árpád-házi Szent Imre Árpád-házi Szent László Árpád-házi Szent Piroska

1 Tiszták, hősök, szentek. Árpád-házi Szent István Boldog Bajor Gizella Árpád-házi Szent Imre Árpád-házi Szent László Árpád-házi Szent Piroska 1 Tiszták, hősök, szentek Árpád-házi Szent István Boldog Bajor Gizella Árpád-házi Szent Imre Árpád-házi Szent László Árpád-házi Szent Piroska 2013 Géza fejedelem megkereszteltette fiát, aki a keresztségben

Részletesebben

Kössünk békét! SZKA_210_11

Kössünk békét! SZKA_210_11 Kössünk békét! SZKA_210_11 TANULÓI KÖSSÜNK BÉKÉT! 10. ÉVFOLYAM 145 11/1 NÉMETORSZÁG A VALLÁSHÁBORÚ IDEJÉN SZEMELVÉNYEK Németországban a XVI. században számos heves konfliktus jelentkezett, s ezek gyakran

Részletesebben

Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára. A török kiűzése Magyarországról ( ) ESSZÉ. 120 perc.

Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára. A török kiűzése Magyarországról ( ) ESSZÉ. 120 perc. Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára 2015 A török kiűzése Magyarországról (1683-1699) ESSZÉ 120 perc Név: Iskola neve: Javító tanár neve nyomtatott betűkkel: Javító tanár aláírása: ESSZÉKÉRDÉS

Részletesebben

Kovács Zsolt. A Habsburg Monarchia és Franciaország közötti hatalmi helyzet. alakulása 1648 1697 között a Theatrum Europaeum tükrében

Kovács Zsolt. A Habsburg Monarchia és Franciaország közötti hatalmi helyzet. alakulása 1648 1697 között a Theatrum Europaeum tükrében Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola Kora Újkori Magyar Történelem Program Programvezető: Dr. Kalmár János CSc., habilitált egyetemi docens Kovács Zsolt

Részletesebben

3 Tiszták, hősök, szentek. Árpád-házi Szent Erzsébet Árpád-házi Szent Kinga Árpád-házi Boldog Jolán Árpád-házi Szent Margit Szent Hedvig

3 Tiszták, hősök, szentek. Árpád-házi Szent Erzsébet Árpád-házi Szent Kinga Árpád-házi Boldog Jolán Árpád-házi Szent Margit Szent Hedvig 3 Tiszták, hősök, szentek Árpád-házi Szent Erzsébet Árpád-házi Szent Kinga Árpád-házi Boldog Jolán Árpád-házi Szent Margit Szent Hedvig 2013 ( 2 ) Erzsébet sokat imádkozott Árpád-házi Szent Erzsébet Ünnepe:

Részletesebben

Az atlanti hatalmak felemelkedése

Az atlanti hatalmak felemelkedése Az atlanti hatalmak felemelkedése I. VIII. Henrik uralkodása (1509-1547) 1. Előzmények -1337-1453 százéves háború Franciao. ellen Anglia elveszítette összes franciao.-i birtokát, kivéve Calais kikötőjét

Részletesebben

Salamon, a bölcs király

Salamon, a bölcs király A Biblia gyermekeknek bemutatja Salamon, a bölcs király Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Ruth Klassen 60/22. Történet www.m1914.org Bible for Children,

Részletesebben

X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és

X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és 1. tétel: A források és mutassa be az indiai vallások hatását a társadalom szerkezetére, működésére! 2. tétel: A források és mutassa be a hódító háborúkat követő gazdasági változásokat és azok társadalmi

Részletesebben

APOKRIF IRATOK Bel és a A KING JAMES Biblia 1611 sárkány. Bel- és a sárkány

APOKRIF IRATOK Bel és a A KING JAMES Biblia 1611 sárkány. Bel- és a sárkány www.scriptural-truth.com APOKRIF IRATOK Bel és a A KING JAMES Biblia 1611 sárkány Bel- és a sárkány A könyv a Bel és a sárkány [a Dániel] A történelem a megsemmisítése a Bel- és a sárkány, Levágta, a Daniel

Részletesebben

Családfa. Kohn Móricné (szül.? Vilma)? Grünbaum?-né (szül.?)? Kohn Móric? Grünbaum??? Apa. Anya. Grünbaum András

Családfa. Kohn Móricné (szül.? Vilma)? Grünbaum?-né (szül.?)? Kohn Móric? Grünbaum??? Apa. Anya. Grünbaum András Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Grünbaum??? Grünbaum?-né (szül.?)? 1945 Kohn Móric? 1918 Kohn Móricné (szül.? Vilma)? 1945 Apa Grünbaum András 1890 1951 Anya Grünbaum Margit

Részletesebben

I. Mátyás ( ) az igazságos

I. Mátyás ( ) az igazságos I. Mátyás (1458-1490) az igazságos született: 1443 Kolozsvár meghalt: 1490 Bécs feleségei: Podjebrád Katalin (cseh) Aragóniai Beatrix (nápolyi) (eljegyezve Cillei Borbála és Garai Anna) - Edelpock Borbála

Részletesebben

Megrendülten tudatjuk, hogy. Varga Árpád MINTA. Táviratcím: Varga Árpádné, 1228 Budapest, Rónai János u. 7. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy

Megrendülten tudatjuk, hogy. Varga Árpád MINTA. Táviratcím: Varga Árpádné, 1228 Budapest, Rónai János u. 7. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 1 Megrendülten tudatjuk, hogy 2013. január 26-án 87 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Szeretett halottunk hamvait 2013. február 10-én 10.30 órakor a Budafoki Temetőben a Római Katolikus Egyház

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSEK

ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSEK ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSEK A francia forradalom kezdete Ki volt a francia uralkodó 1789-ben? XVI. Lajos. Mit jelentett az abszolutizmusa? Korlátlan királyi önkényuralmat. Miért került államcsőd közeli helyzetbe

Részletesebben

A 17. századi francia klasszicizmus

A 17. századi francia klasszicizmus A 17. századi francia klasszicizmus A 17. század közepén Franciaországban új stílus: a klasszicizmus (classis = osztály; classicus = első osztályba tartozó) Jellemzi: az antikvitás tisztelete és követése,

Részletesebben

SZKA_207_05. Európából jöttünk. Versenyben a világ újrafelosztásáért

SZKA_207_05. Európából jöttünk. Versenyben a világ újrafelosztásáért SZKA_207_05 Európából jöttünk Versenyben a világ újrafelosztásáért 48 SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK DIÁKMELLÉKLET DIÁKMELLÉKLET EURÓPÁBÓL JÖTTÜNK 7. ÉVFOLYAM 49 ÔSLAKÓK ÉS HÓDÍTÓK 5/1

Részletesebben

- gazdag nagypolgárság - Napóleon - a hadsereg növekvő szerepe - szegény kispolgárság - királypártiak

- gazdag nagypolgárság - Napóleon - a hadsereg növekvő szerepe - szegény kispolgárság - királypártiak 1. feladat: Olvassátok el a tankönyv 124. oldalán a Polgári köztársaság című fejezetet, majd nézzétek meg az ábrát, s a megismertek alapján fejtsétek meg az alábbi ábra jelentését! (Beszámolótok során

Részletesebben

d barokk c görög/római g mezopotámiai toronytemplom b román f bizánci

d barokk c görög/római g mezopotámiai toronytemplom b román f bizánci A 2004/2005. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első (iskolai) fordulójának feladatmegoldásai TÖRTÉNELEMBŐL I. KÉPAZONOSÍTÁS (5 pont) A képeken különböző korok templomai láthatóak. Válassza

Részletesebben

Királynők a házban (2016) A Szegedi SZC Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskolája komplex történelem csapatversenyének feladatsora

Királynők a házban (2016) A Szegedi SZC Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskolája komplex történelem csapatversenyének feladatsora Királynők a házban (2016) A Szegedi SZC Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskolája komplex történelem csapatversenyének feladatsora 1. Melyik királynőre igazak az alábbi állítások? Írd az állítások betűjelét

Részletesebben

A VÁROSOK SZÜLETÉSE ÉS A RENDISÉG KIALAKULÁSA (11-13. század)

A VÁROSOK SZÜLETÉSE ÉS A RENDISÉG KIALAKULÁSA (11-13. század) Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra Egyén, közösség, társadalom Népesség, település, életmód A VÁROSOK SZÜLETÉSE ÉS A RENDISÉG KIALAKULÁSA (11-13. század) Városok A mezőgazdaság fejlődésével és

Részletesebben

Javítóvizsga témakörök Történelem, 11.c

Javítóvizsga témakörök Történelem, 11.c Javítóvizsga témakörök Történelem, 11.c 2017-18 1. Kora újkori egyetemes történelem a. Francia abszolutizmus i. Királyi hatalom meggyengülése ii. XIV. Lajos iii. Gazdaságpolitikája, hadserege b. Habsburgok

Részletesebben

MARY WARD (1585-1645)

MARY WARD (1585-1645) MARY WARD (1585-1645) Az Úr mellém állt és erőt adott (2Tim 4,17) Az Úr oltalmaz engem, nem félek. (Zsid 13,6) A szerzetesnı, akit Isten nagy kegyelmekkel és nagy keresztekkel látogatott meg. KISGYERMEKKOR

Részletesebben

3. A feladat a római köztársaság válságával kapcsolatos. Állapítsa meg, hogy az alábbi források közül melyik utal elsősorban a politika, a gazdaság,

3. A feladat a római köztársaság válságával kapcsolatos. Állapítsa meg, hogy az alábbi források közül melyik utal elsősorban a politika, a gazdaság, 3. A feladat a római köztársaság válságával kapcsolatos. Állapítsa meg, hogy az alábbi források közül melyik utal elsősorban a politika, a gazdaság, illetve a hadsereg válságára! Soronként csak egy elemet

Részletesebben

Tonton-mánia a francia médiában

Tonton-mánia a francia médiában 2011 május 18. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Harminc évvel ezelőtt, május 10-én, pontosan este 8 órakor a francia

Részletesebben

A döntés meghozatalában, miszerint egy lélekgyermeket vesz magához, Bonaria számára a legnagyobb problémát természetesen nem az emberek kíváncsisága,

A döntés meghozatalában, miszerint egy lélekgyermeket vesz magához, Bonaria számára a legnagyobb problémát természetesen nem az emberek kíváncsisága, A döntés meghozatalában, miszerint egy lélekgyermeket vesz magához, Bonaria számára a legnagyobb problémát természetesen nem az emberek kíváncsisága, sokkal inkább a házába befogadott kislány kezdeti viselkedése

Részletesebben

II. Rákóczi Ferenc Irodalmi és Műveltségi csapatverseny

II. Rákóczi Ferenc Irodalmi és Műveltségi csapatverseny II. Rákóczi Ferenc Irodalmi és Műveltségi csapatverseny iskolai forduló FELADATLAP 2014. április I. feladat Keresztrejtvény 1 2 3 Á S 4 5 6 7 8 R 9 O 10 A 11 12 13 14 15 A 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25

Részletesebben

GÉFIN GYULA EMLÉKVERSENY FELADATLAP 1.

GÉFIN GYULA EMLÉKVERSENY FELADATLAP 1. GÉFIN GYULA EMLÉKVERSENY 2013-2014. FELADATLAP 1. 1 Kedves Diákok, kedves Kollégák! A Géfin Gyula emlékverseny három feladatlapja három, némileg eltérő tematika köré fog csoportosulni. A köztük lévő kapcsolatot

Részletesebben

Krajsovszky Gábor: A kommunizmus áldozatainak emléknapjára 1

Krajsovszky Gábor: A kommunizmus áldozatainak emléknapjára 1 Krajsovszky Gábor: A kommunizmus áldozatainak emléknapjára 1 Az egyének talán megtérhetnek, de a kommunista rendszer lényegileg Isten gyűlölete és a kereszténység lerombolását célozza, tehát sohasem térhet

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

1. Hány király él a mesében? egy... Hány lánya van neki? három... Hány országa van? három...

1. Hány király él a mesében? egy... Hány lánya van neki? három... Hány országa van? három... A SÓ (népmese) Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy öreg király s volt három szép lánya. Volt néki három dúsgazdag országa, mindhárom lányának jutott egy-egy ország. Hanem ahogy mondják: nincs három

Részletesebben

Egri csillagok vetélkedő április 7.

Egri csillagok vetélkedő április 7. Egri csillagok vetélkedő 1. Találjatok ki egy nevet a csapatotoknak, ami kapcsolódik az Egri csillagokhoz! 2. Ki mondta? Párosítsd össze a borítékban található mondatokat a regény szereplőivel! Bornemissza

Részletesebben

Az osztályozóvizsga anyaga történelem tantárgyból a 10. évfolyamon. Tevékenységformák

Az osztályozóvizsga anyaga történelem tantárgyból a 10. évfolyamon. Tevékenységformák Az osztályozóvizsga anyaga történelem tantárgyból a 10. évfolyamon Tevékenységformák Ismeretszerzési és feldolgozási képességek Írott források elemzése: az egyes szövegek forrásértékének megállapítása

Részletesebben

Az Anjouk évszázada II. I. (Nagy) Lajos

Az Anjouk évszázada II. I. (Nagy) Lajos SZAMOSI LÓRÁNT Az Anjouk évszázada II. I. (Nagy) Lajos 1. Az apai örökség Lajos, Károly Róbert harmadik fia alig 16 éves volt mikor édesapjától átvette Magyarország kormányzását 1342-ben. Ő az egyetlen

Részletesebben

KORA ÚJKOR, ÚJKOR Családi ügyek Orániai Vilmos és a Habsburgok V. Károly lemondása után

KORA ÚJKOR, ÚJKOR Családi ügyek Orániai Vilmos és a Habsburgok V. Károly lemondása után KORA ÚJKOR, ÚJKOR Családi ügyek Orániai Vilmos és a Habsburgok V. Károly lemondása után A Habsburgok és a Nassauiak, akik együttműködtek V. Károly uralkodása idején, élesen összecsaptak egymással II. Fülöp

Részletesebben

A felvilágosodás (Ulrich Im Hof: A felvilágosodás Európája c. könyve alapján.)

A felvilágosodás (Ulrich Im Hof: A felvilágosodás Európája c. könyve alapján.) SZAMOSI LÓRÁNT A felvilágosodás (Ulrich Im Hof: A felvilágosodás Európája c. könyve alapján.) A. A háttér A felvilágosodást kiteljesedésének századában, a XVIII. században a fénnyel azonosították. Az ész,

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Mivel sem az én szüleim, sem férjem szülei nem álltak olyan jól anyagilag, hogy támogatni tudtak volna új otthonunk megteremtésében, esküvőnk után vidékre kötöztünk

Részletesebben

Helyi tanterv történelem tantárgyból a 10. évfolyam A normál tantervű (B) osztályai számára. A magyarság története a kezdetektől 1490-ig

Helyi tanterv történelem tantárgyból a 10. évfolyam A normál tantervű (B) osztályai számára. A magyarság története a kezdetektől 1490-ig Helyi tanterv történelem tantárgyból a 10. évfolyam A normál tantervű (B) osztályai számára Rendelkezésre álló órakeret: 3 x 36 óra= 108 óra Tematikai Előzetes tudás A tematikai nevelésifejlesztési céljai

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSEK

ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSEK ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSEK Hazánk a Habsburg Birodalomban Kinek a nevéhez köthető a Pragmatica Sanctio? III. Károly. Mettől-meddig uralkodott? 1711-1740. Mit tett lehetővé a Pragmatica Sanctio elfogadása? A

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim!

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere: Ez jöve Jézushoz

Részletesebben

Családfa. Kohn Mihályné (szül.? Hermina) 1882 1944. Keller Jakabné (szül.? Berta) 1860-as évek 1944. Kohn Mihály 1876 1944

Családfa. Kohn Mihályné (szül.? Hermina) 1882 1944. Keller Jakabné (szül.? Berta) 1860-as évek 1944. Kohn Mihály 1876 1944 Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Keller Jakab 1860-as évek 1944 Keller Jakabné (szül.? Berta) 1860-as évek 1944 Kohn Mihály 1876 1944 Kohn Mihályné (szül.? Hermina) 1882

Részletesebben

A vesztfáliai béke SZKA_210_15

A vesztfáliai béke SZKA_210_15 A vesztfáliai béke SZKA_210_15 TANULÓI A VESZTFÁLIAI BÉKE 10. ÉVFOLYAM 173 15/1 ORSZÁGKÁRTYÁK Lengyelország Lengyelország Lengyelország Hollandia Portugália Hollandia Erdély Hollandia Csehország Hollandia

Részletesebben

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11. 2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem

Részletesebben

Családfa. Apa. Anya. Adler Mátyás 1897 1944. Adler Mátyásné (szül. Pollák Etel) 1895 1944. Házastárs. Testvérek. Interjúalany. Pudler János 1921 1999

Családfa. Apa. Anya. Adler Mátyás 1897 1944. Adler Mátyásné (szül. Pollák Etel) 1895 1944. Házastárs. Testvérek. Interjúalany. Pudler János 1921 1999 Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Adler? Nincs adat Pollák? Pollák?-né?? 1837 1942 (szül.?)? 1911 Apa Adler Mátyás 1897 1944 Anya Adler Mátyásné (szül. Pollák Etel) 1895

Részletesebben

Hahner Péter. Franciaország a században

Hahner Péter. Franciaország a században Hahner Péter Franciaország a 17-18. században Franciaország a 17. században Franciaország Európa legnépesebb és legsűrűbben lakott állama, a bőséges természeti és társadalmi erőforrások országa volt. Népessége

Részletesebben

1. TOTÓ. 1. Széchenyi Ferenc 2. Széchenyi István X. Kossuth Lajos X pozsonyi 2. kéttáblás X. évenkénti

1. TOTÓ. 1. Széchenyi Ferenc 2. Széchenyi István X. Kossuth Lajos X pozsonyi 2. kéttáblás X. évenkénti 1. TOTÓ 1. Kire ismersz: ősiség eltörlése, Lánchíd, gőzhajó, kaszinó? 1. Széchenyi Ferenc 2. Széchenyi István X. Kossuth Lajos 2. Ebben az évben nyílik meg Magyarországon az első vasútvonal: 1. 1844 2.

Részletesebben

A brilliánskakas legendája

A brilliánskakas legendája T. Igor Csaba A brilliánskakas legendája Különös történetek három család életéből Előjáték Ezerkilencszáz-tizenhatot írtak, Krisztus után. Egy szép áprilisi délutánon, (ritka volt abban az évben az ilyen

Részletesebben

HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN

HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN Kirándulásunk a Határtalanul! pályázat keretein belül jött létre, abból a célból, hogy megismerkedjünk a felvidéki magyar diákokkal, és szorosabb kapcsolatot alakítsunk ki velük.

Részletesebben

Batthyány István kormánybiztossága

Batthyány István kormánybiztossága Batthyány István kormánybiztossága 1849. április 25-ei keltezéssel az alábbi bejegyzés olvasható Székesfehérvár tanácsának jegyzőkönyvében: Minden itt volt császári katonaság és katonai hatóság ma reggel

Részletesebben

A mi fánk. "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap,

A mi fánk. Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, A mi fánk "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, Ha nem lennének fák és madarak." (Horváth Imre) 2013.04.30. 1-2. óra Magyar nyelv és

Részletesebben

ERRATA. 154. o. Hanák Sándor szökésének történetét maga mesélte el nekem. A szerzó

ERRATA. 154. o. Hanák Sándor szökésének történetét maga mesélte el nekem. A szerzó ERRATA Kéziratom szerkesztett változata számomra karácsonyi meglepetésként jelent meg. Ennek tudható be a néhány tévedés, illetve fontosnak tartom az alábbi kiegészítéseket. A szerzó 230. o. Gereöffy osztályparancsnok,

Részletesebben

Géza fejedelemsége

Géza fejedelemsége Államalapítás Géza fejedelemsége 972-997 -933: Merseburg -955: Augsburg Kérdés: Folytatás Döntés: 973 Katasztrófális vereségek vagy befejezés????? Kelet vagy Nyugat Quedlinburgi-i konferencia - 12 magyar

Részletesebben

NEMZET FŐTERE FÜZETEK A MAGYAR TÖRVÉNYHOZÁS EZER ÉVE [I]

NEMZET FŐTERE FÜZETEK A MAGYAR TÖRVÉNYHOZÁS EZER ÉVE [I] NEMZET FŐTERE FÜZETEK A MAGYAR TÖRVÉNYHOZÁS EZER ÉVE [I] muzeum_brosura_168x238.indd 1 2016. 04. 29. 11:28 [ II ] BEVEZETŐ Az Országgyűlési Múzeum első alkalommal 1929 és 1949 között működött az Országházban.

Részletesebben

Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján

Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján 2016. november 13. vasárnap 13:00 Boldog Charles de Foucauld halálának 100. évfordulójáról emlékeztek meg a budapesti Páli Szent Vinceplébániatemplomban

Részletesebben

TÖRTÉNELEM FELADATLAP

TÖRTÉNELEM FELADATLAP VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM 2030 Érd, Széchenyi tér 1. TÖRTÉNELEM FELADATLAP 2016 Név:... Iskola:... A megoldásra 45 perc áll rendelkezésedre! Eredményes munkát kívánunk! A KÖVETKEZŐ KÉRDÉSEK AZ ÓKORI

Részletesebben

Ki és miért Ítélte Jézust halálra?

Ki és miért Ítélte Jézust halálra? Ki és miért Ítélte Jézust halálra? A kérdés nem oly egyszerű, mint az ember fölületes elgondolás után hiszi, mert az evangéliumirók nem voltak jelen a történteknél, csak másoktól hallották a történet folyamatát

Részletesebben

A POLGÁRI ÁTALAKULÁS KORA. Találmányok és feltalálók a XVIII XIX. században

A POLGÁRI ÁTALAKULÁS KORA. Találmányok és feltalálók a XVIII XIX. században A POLGÁRI ÁTALAKULÁS KORA Találmányok és feltalálók a XVIII XIX. században Párosítsd a századot a megfelelô évszámokkal! XVIII. század XIX. század 1801 1900-ig 1701 1800-ig Jelezd csíkozással a térképvázlatban

Részletesebben

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondtad:,,ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük.'' És az egyház így énekel:,,ahol

Részletesebben

HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT*

HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT* Buji Ferenc HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT* A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Lk 20,34 Ha a keresztény ember a házasság és a szerzetesi, papi, valamint evangéliumi indíttatású világi nőtlenség

Részletesebben

Nagyhatalmi politika 1648-1789 között (tananyag) Nevek:

Nagyhatalmi politika 1648-1789 között (tananyag) Nevek: Nagyhatalmi politika 1648-1789 között (tananyag) Nevek: Ágost, II. (Erős) (1694-1733) Ágost, III. (Szász) (1733-1763) Alekszej Mihajlovics (1645-1676) Anna (angol királynő) (1702-1714) Báthori István (lengyel

Részletesebben

Sötétségből a fénybe emelsz

Sötétségből a fénybe emelsz Sötétségből a fénybe emelsz A H/A iszm iszm Sötétségből a fénybe emelsz, A H/A E Szabadítóm Te vagy! A H/A iszm iszm Ha eltévednék, Tegkeresel Fiszm H Soha nem engedsz el! E H/isz iszm iszm Te vagy Uram,

Részletesebben

Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen

Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL Írásbeli vizsga: teszt + esszé (60 perc) 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen I. Az ókori kelet 9. évfolyam Mezopotámia

Részletesebben

Gerlóczy Márton ELVONÓKÚRA

Gerlóczy Márton ELVONÓKÚRA Gerlóczy Márton ELVONÓKÚRA scolar Je n ai pas peur de la route Faudrait voir, faut qu on y goûte Des méandres au creux des reins Et tout ira bien là Le vent nous portera Noir Désir: Le vent nous portera

Részletesebben

Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van.

Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van. A gyermekek Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van. Pontosan 6 évvel ezelőtt, karácsonykor (amikor én 8 éves voltam a húgom pedig 5) kaptam a világ legszebb ajándékát.

Részletesebben

Windsor-i kastély története

Windsor-i kastély története 2009 október 22. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 A kastély 1000 éves története összeforrt a monarchia történetével, hiszen nem volt

Részletesebben

Családfa. Schwartz Mórné (szül. Bleuer Róza) 1855 1930 körül. Lichter Jakabné (szül.?)? 1920 előtt. Schwartz Mór 1848 körül 1910 előtt

Családfa. Schwartz Mórné (szül. Bleuer Róza) 1855 1930 körül. Lichter Jakabné (szül.?)? 1920 előtt. Schwartz Mór 1848 körül 1910 előtt Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Lichter Jakab 1850-es évek 1930-as évek Lichter Jakabné (szül.?)? 1920 előtt Schwartz Mór 1848 körül 1910 előtt Schwartz Mórné (szül. Bleuer

Részletesebben

Létezik-e Antikrisztus?

Létezik-e Antikrisztus? Létezik-e Antikrisztus? Az embereknek sokféle elképzelésük van az Antikrisztusról, de e- gyedül csak a Bibliából kaphatunk helyes választ arra, hogy ki ő, és mit csinál. Felmerült már bennünk a kérdés:

Részletesebben

MEGBÉKÉLÉS EGÉSZSÉG REMÉNYSÉG A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ CIGÁNYOK KÖZÖTTI SZOLGÁLATÁNAK KONCEPCIÓJA

MEGBÉKÉLÉS EGÉSZSÉG REMÉNYSÉG A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ CIGÁNYOK KÖZÖTTI SZOLGÁLATÁNAK KONCEPCIÓJA MEGBÉKÉLÉS EGÉSZSÉG REMÉNYSÉG A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ CIGÁNYOK KÖZÖTTI SZOLGÁLATÁNAK KONCEPCIÓJA I. Küldetés Misszió A Magyarországi Református Egyház küldetése, hogy a Szentlélek által Isten

Részletesebben

ÚJKOR A félszigeti háború Spanyolországban és Portugáliában

ÚJKOR A félszigeti háború Spanyolországban és Portugáliában ÚJKOR A félszigeti háború Spanyolországban és Portugáliában A félszigeti háború, ahogy a későbbiekben a történészek elnevezték, a napóleoni háborúk egy jelentős részét képezte. A francia hadsereg folyamatosan

Részletesebben

Részletek Bethlen Gábor naplójából, azokból az időkből, amikor a hitről írt

Részletek Bethlen Gábor naplójából, azokból az időkből, amikor a hitről írt Részletek Bethlen Gábor naplójából, azokból az időkből, amikor a hitről írt Bejegyzés 1607. január. 5. Bocskai István (igen tisztelt példaképem) valláskülönbség nélkül egyesítette a magyar nemzet szabadságának

Részletesebben

HUNYADI MÁTYÁS URALKODÁSA ( ) Csapat neve:... Iskola:... A forduló maximális pontszáma: 61 pont

HUNYADI MÁTYÁS URALKODÁSA ( ) Csapat neve:... Iskola:... A forduló maximális pontszáma: 61 pont KATEDRA TÖRTÉNELEMVERSENY II. forduló tori.katedra@gmail.com Rovatvezető: Presinszky Ágnes Beküldési határidő: 2013. november 30. HUNYADI MÁTYÁS URALKODÁSA (1458-1490) Csapat neve:... Iskola:... A forduló

Részletesebben

GRÓF KOHÁRY ISTVÁN MEGYEI TÖRTÉNELMI EMLÉKVERSENY II. FORDULÓ MEGOLDÁSOK

GRÓF KOHÁRY ISTVÁN MEGYEI TÖRTÉNELMI EMLÉKVERSENY II. FORDULÓ MEGOLDÁSOK GRÓF KOHÁRY ISTVÁN MEGYEI TÖRTÉNELMI EMLÉKVERSENY II. FORDULÓ MEGOLDÁSOK 1. középkori kereskedelem (elemenként 0,5 pont) a. Champagne 4 b. Velence 6 c. Firenze 7 d. Flandria 3 e. Svájc 5 2. Angol parlament

Részletesebben

Keresztes háborúk, lovagrendek

Keresztes háborúk, lovagrendek Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára 2014 Keresztes háborúk, lovagrendek TESZT 60 perc Név: Iskola neve: Javító tanár neve: 1. feladat Mit ábrázolnak a képek? Tömör, minél pontosabb

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/36. Történet.

A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/36. Történet. A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus születése Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : E. Frischbutter; Sarah S. 60/36. Történet www.m1914.org Bible

Részletesebben

MEGOLDÓKULCS EMELT SZINTŰ PRÉ NAP. 2011.01.22.

MEGOLDÓKULCS EMELT SZINTŰ PRÉ NAP. 2011.01.22. MEGOLDÓKULCS EMELT SZINTŰ PRÉ NAP. 2011.01.22. 1. A kenyér és cirkusz politika az ókori Rómában Megszerkesztettség, A diák a római szórakoztatás ír, kiemelve azok a politikában betöltött jelentőségét.

Részletesebben

Családfa. Anyai nagyapa. Friedrich Vilmos Nincs adat. Interjúalany. Szeszlerné Göndör Márta (szül. Göndör Márta) 1919 2003.

Családfa. Anyai nagyapa. Friedrich Vilmos Nincs adat. Interjúalany. Szeszlerné Göndör Márta (szül. Göndör Márta) 1919 2003. Családfa Apai nagyanya Apai nagyapa Göndör (Grünwald) Jakab Bauman?-né (Göndör /Grünwald/ Jakabné) (szül. Heimovics Regina) 1850-es évek 1940-es évek Anyai nagyapa Friedrich Vilmos Anyai nagyanya Friedrich

Részletesebben

Francia kártya. A lapok jelentése. Kőr (Coeur) Érzelmek, előnyös helyzetek, család

Francia kártya. A lapok jelentése. Kőr (Coeur) Érzelmek, előnyös helyzetek, család Francia kártya Ez az 52 lapos kártya, nevével ellentétben valószínűleg nem francia, hanem keleti eredetű. Szimbólumai a kőr, a pikk, a káró és a treff. A kőr (piros szív) a bátorság, a pikk (fekete lándzsahegy)

Részletesebben

I. feladat. Ne a tojást törd!

I. feladat. Ne a tojást törd! I. feladat Ne a tojást törd! Köszöntelek benneteket! Remélem sok tojást sikerül gyűjtenetek a mai napon! Fejtsétek meg a rejtvényt! 8 tojás (Megoldásonként 0,5 pont jár.) 1. Ilyen típusú épületben kötött

Részletesebben

Családfa. Legmann Rudolfné (szül. König Róza) 1878 1925. Izsák Sámuelné (szül. Simon Regina) 1864 1944. Izsák Sámuel? 1914. Legmann Rudolf 1856 1938

Családfa. Legmann Rudolfné (szül. König Róza) 1878 1925. Izsák Sámuelné (szül. Simon Regina) 1864 1944. Izsák Sámuel? 1914. Legmann Rudolf 1856 1938 Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Izsák Sámuel? 1914 Izsák Sámuelné (szül. Simon Regina) 1864 1944 Legmann Rudolf 1856 1938 Legmann Rudolfné (szül. König Róza) 1878 1925

Részletesebben

A Nagy Háború ( ) emlékezete Megyei Történelem Verseny. 1. forduló - megoldások

A Nagy Háború ( ) emlékezete Megyei Történelem Verseny. 1. forduló - megoldások A Nagy Háború (1914-1918) emlékezete Megyei Történelem Verseny 1. forduló - megoldások 1. feladat (10 pont) 1. Igaz 2. Hamis 3. Hamis 4. Igaz 5. Igaz 6. Hamis 7. Igaz 8. Igaz 9. Igaz 10. Hamis 2. feladat

Részletesebben

Gyászszertartás Búcsúztató

Gyászszertartás Búcsúztató Gyászszertartás Búcsúztató Nyitó ima: Mennyei Atyánk, azért jöttünk össze a mai napon, hogy lerójuk tiszteletünket és kegyeletünket szeretett teremtményed, élete előtt. Összejöttünk, hogy hálát adjunk

Részletesebben

Gárdonyi Géza: Egri csillagok

Gárdonyi Géza: Egri csillagok Gárdonyi Géza: Egri csillagok 1. rész: Hol terem a magyar vitéz? 1. Hol és mikor indul a történet? 2. Kikkel ismerkedték meg a fejezetben? 3. Ki érkezik lóháton az öreg Ceceyhez? 4. Kik terveztek támadást

Részletesebben

Keresztút 2. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET

Keresztút 2. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET Keresztút Ha jó emberekkel találkozol, megtapasztalod, milyen jó, ha szeretnek. Kérdezted már egyszer is magadtól: honnan ez a szeretet? Mi, emberek ezt nem az utcán találtuk valahol vagy a kereskedőnél

Részletesebben

Barcsa Dániel: A hűség krónikása Rugonfalvi Kiss István emlékezete

Barcsa Dániel: A hűség krónikása Rugonfalvi Kiss István emlékezete Barcsa Dániel: A hűség krónikása Rugonfalvi Kiss István emlékezete Annak idején a kádári Magyarországon senki sem emlékezett meg RugonfalviKiss István születésének századik évfordulójáról. Ezen csöppet

Részletesebben

TÖRTÉNELEM JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

TÖRTÉNELEM JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Történelem középszint 0802 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 5. TÖRTÉNELEM KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Útmutató az írásbeli vizsgafeladatok

Részletesebben

Történelem 5. évfolyam. - Redmentás feladatsorok - ISM.KELET. Gyakorlás

Történelem 5. évfolyam. - Redmentás feladatsorok - ISM.KELET. Gyakorlás Történelem 5. évfolyam - Redmentás feladatsorok - I. Az őskor és az ókori Kelet A történelem forrásai Őskori elődeink Az őskori kultúra Barlangokból a falvakba Holdévektől a napévekig Az első városok Mezopotámiában

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

SZKC 103_01 MOTÍVUMOK KÜLÖNBÖZŐ KULTÚRÁKBAN I.

SZKC 103_01 MOTÍVUMOK KÜLÖNBÖZŐ KULTÚRÁKBAN I. SZKC 103_01 MOTÍVUMOK KÜLÖNBÖZŐ KULTÚRÁKBAN I. Madarak négy égtáj meséiben 103_D.indb 3 2007.08.30. 11:39:00 103_D.indb 4 2007.08.30. 11:39:05 TANULÓI MOTÍVUMOK KÜLÖNBÖZŐ KULTÚRÁKBAN I. 3. ÉVFOLYAM 5 D1

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

Simon Böske, az első európai szépségkirálynő

Simon Böske, az első európai szépségkirálynő 2010 október 21. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Simon értékelve Böske, az első Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Ma már csak kevesen tudják, hogy Magyarország és egyben Európa első je Simon Böske

Részletesebben

Fővárosom Bukarest! Amint említettem második nap látogattunk el a parlamentbe. Megdöbbentően szép épület kívülről. Egyszerűen hihetetlenül nagy.

Fővárosom Bukarest! Amint említettem második nap látogattunk el a parlamentbe. Megdöbbentően szép épület kívülről. Egyszerűen hihetetlenül nagy. Fővárosom Bukarest! 2011. november 25-27. között részt vehettünk a Nemzetközi Sport és Ifjúsági Szövetség által szervezett Fővárosom Bukarest! elnevezésű kiránduláson, amelynek célja volt Bukarest ismertetése

Részletesebben

Családfa. Krén Jakabné (szül.? Rozália)? Huber? (szül.?)?? Krén Jakab? Huber??? Apa. Anya. Huber Jakab

Családfa. Krén Jakabné (szül.? Rozália)? Huber? (szül.?)?? Krén Jakab? Huber??? Apa. Anya. Huber Jakab Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Huber??? Huber? (szül.?)?? Krén Jakab? 1935 Krén Jakabné (szül.? Rozália)? 1936 Apa Huber Jakab 1883 1944 Anya Huber Jakabné (szül. Krén

Részletesebben

jor ge bucay Caminò a könnyek útja

jor ge bucay Caminò a könnyek útja jor ge bucay Caminò a könnyek útja A Z ÚT RÉTEGEI Biztosan van egy út, mely bizonyára sok mindenben személyes és különleges. Bizonyára van egy út, mely biztosan sok mindenben közös mindenki számára. Van

Részletesebben

Van egy. Géber László

Van egy. Géber László Géber László Van egy Van egy különleges jógagyakorlat, a beszédszünet. Néhány órától egykét napig tarthat, és jelentős idegenergia felhalmozódásával jár. Az utóbbi időben gyakran próbálom alkalmazni, illetve

Részletesebben

- Tudományos szándék vagy egzisztenciális, hitélmény határozta meg azt a döntését, hogy teológiát tanult és a papi hivatásra készült?

- Tudományos szándék vagy egzisztenciális, hitélmény határozta meg azt a döntését, hogy teológiát tanult és a papi hivatásra készült? MŰHELYBESZÉLGETÉS FABINY TAMÁS Vermes Géza - a zsidó Jézus és a Holt-tengeri tekercsek kutatója A magyar származású, ma Angliában élő zsidó történészt két kutatási terület tette világhírűvé: A Qumránban

Részletesebben

Családfa. (szül.:?) (? 1908) Nevelőanya: R. Lipótné (szül. D. Cecília) 1886 1944. R. Lipót (1883 1944) V. Ignác (? 1944) V.

Családfa. (szül.:?) (? 1908) Nevelőanya: R. Lipótné (szül. D. Cecília) 1886 1944. R. Lipót (1883 1944) V. Ignác (? 1944) V. Családfa Apai nagyanya Apai nagyapa V. Ignác (? 1944) V. Ignácné (szül.:?) (? 1908) Nevelőanya: V. Ignácné (szül.? Éva) (? 1944) Anyai nagyapa R. Lipót (1883 1944) Anyai nagyanya R. Lipótné (szül. D. Cecília)

Részletesebben

Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya

Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya TÖRTÉNELEM FAKULTÁCIÓ / 11.ÉVFOLYAM Az ókori Kelet A folyam menti civilizációk általános jellemzése(egyiptom,mezopotámia,kína, India) Tudomány és kultúra az ókori Keleten Vallások az ókori Keleten A zsidó

Részletesebben

Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09.

Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. EZT CSELEKEDJÉTEK AZ ÉN EMLÉKEZETEMRE, Lk. 22;19, Azt tapasztalom testvérek, hogy első hallásra nehezen tud az ember megbarátkozni azokkal a szokatlanul új gondolatokkal,

Részletesebben

Családfa. Lőrincz Dánielné (szül. Grün Helén) 1876 1951. Seiger Gottliebné (szül. Roth Hermina ) 1878 1941. Seiger Gottlieb 1864 1924

Családfa. Lőrincz Dánielné (szül. Grün Helén) 1876 1951. Seiger Gottliebné (szül. Roth Hermina ) 1878 1941. Seiger Gottlieb 1864 1924 Családfa Apai nagyapa Lőrincz Dániel 1870 1929 Apai nagyanya Lőrincz Dánielné (szül. Grün Helén) 1876 1951 Anyai nagyapa Seiger Gottlieb 1864 1924 Anyai nagyanya Seiger Gottliebné (szül. Roth Hermina )

Részletesebben

A csapat száma: A feladatokat Érsek Attila készítette I. feladat Ne a tojást törd! 1. Ilyen típusú épületben kötött házasságot II.

A csapat száma: A feladatokat Érsek Attila készítette I. feladat Ne a tojást törd! 1. Ilyen típusú épületben kötött házasságot II. - 1 - I. feladat Ne a tojást törd! 1. Ilyen típusú épületben kötött házasságot II. Rákóczi Ferenc. 2. 1704-ben tábornaggyá nevezték ki és rábízták Erdély védelmét a felkelő kurucok ellen. 3. Részt vett

Részletesebben

Akiállítás címét talán nemcsak a nõtörténettel foglalkozók, hanem

Akiállítás címét talán nemcsak a nõtörténettel foglalkozók, hanem Bokor Zsuzsa NÕI ÉLETEK ÉS TÖRTÉNETEK A XX. SZÁZADBAN. EGY NÉPRAJZI KIÁLLÍTÁS MARGÓJÁRA 1 Akiállítás címét talán nemcsak a nõtörténettel foglalkozók, hanem sokan mások is provokatívnak találhatják. Az

Részletesebben