Programból kiesett családok tartozásainak megoszlása (12 család)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Programból kiesett családok tartozásainak megoszlása (12 család)"

Átírás

1 1.Beszámoló a Lakáskísérési program 21. december végéig elvégzett munkájáról 25. júniusától az Ifjúságért Egyesület működteti Pécs MJ Város Önkormányzatának Lakáskísérési programját támogatási szerződés keretében a Közgyűlés 4/25 (11.29.) sz. Lakáskísérési rendelete alapján, helyi partneri hálózatban, annak koordinálásával. 21 év július 1-től az addigi 5 lakáskísérő helyett 1 fő munkatárs látja el a családok gondozását. Ez a programban résztvevő ügyfelek számának csökkenését is magával vonta. Csak a hátralékcsökkentési támogatásban részesülő és ezzel szerzett jogokkal rendelkezők gondozását biztosította az elmúlt évben a program. Új ügyfelek bevonására már nem került sor. Részben ennek a programnak a folytatására ezért az Egyesület két TÁMOP pályázatot is nyújtott be. A nyertes pályázatok a Lakáskísérési program szakmai tartalmának folytatását és továbbfejlesztését biztosítják. 21 december végéig összesen 37 hátralékcsökkentési támogatásban részesült, és 1, anyagi támogatásban nem részesült család fejezte be a programot, 26-an sikeresen. Az alábbi adatok ennek összesítését tartalmazzák. A program eredményei a kiesett családoknál Tizenkét családdal az együttműködést meg kellett szakítani, mert az előírt feltételeket nem tudták folyamatosan teljesíteni. Egyik családot sem az együttműködés hiánya miatt kellett kizárni, szinte mindenkinél krízishelyzet következménye a kiesés. Jellemzően munkahely elvesztése, kereső családtag tartós betegsége, halála, egy esetben börtönbe kerülése okozta a családok anyagi helyzetének olyan mértékű romlását, ami nem tette lehetővé a program további folytatását. Egy család elköltözött, egy kliens pedig idősek otthonában került elhelyezésre. A krízishelyzeten túl a kiesett családokat vizsgálva a következő közös okokat látjuk: Rendkívül rossz anyagi helyzet, ami tovább romlott Kettőnél több szolgáltatónak való tartozás Magas össztartozás (átlagosan 1,6 millió Ft) Össztartozáson belül rendkívül magas távhő tartozás A programban nem kezelhető egyéb adósságok (személyi kölcsönök, áruhitelek, stb.) rendkívül magas mértéke A többmilliós nagyságrendű távhő tartozás kifizetése az érintett családok számára teljesen kilátástalan, még akkor is, ha anyagi helyzetük némiképp stabilizálódna. Ráadásul az esetleges jövedelemből való letiltás veszélye mely az adósságot nem csökkentené nagy mértékben, de a megélhetés lehetőségeit igen -, nem motiválja őket a legális munkavállalásra.

2 Programból kiesett családok tartozásainak megoszlása (12 család) Tartozás 5 lakbér PÉTÁV BIOKOM Vízmű Gáz Villany Összesen Természetesen a kiesett családok is csökkentették tartozásaikat, az alábbi táblázatban látható mértékben: Bevont adósságok Tartozás Kifizetett Maradt Lakbér PÉTÁV BIOKOM Vízmű Gáz Villany Összesen A kifizetett tartozások hátralékcsökkentési támogatás és önrész aránya az alábbiak szerint alakult: Szolgáltatói támogatás HCST Összes támogatás Összes önerő A kifizetett tartozások 21,66 %-a családok által fizetett önrész. Eredmények a programot sikeresen lezáró családoknál A programot sikeresen befejező 26 család programba bevont tartozásainak szolgáltatónkénti megoszlása:

3 Tartozás szolgáltatónkénti bontásban lakbér PÉTÁV BIOKOM Vízmű Gáz Villany Számszerűen: Bevont adósságok Tartozás Lakbér PÉTÁV BIOKOM Vízmű Gáz Villany Összesen Látszik, hogy a programot sikeresen befejezők esetében is magas közel 1,3 millió Ft - az egy családra jutó átlagtartozás. (Ezekben az adatokban sem szerepelnek a programban nem kezelhető adósságok, de a munka során természetesen ezekkel is foglalkozunk.) A tartozások kifizetése az alábbiak szerint alakult: Lakbér 14 Tartozás Kifizetett Maradt Tartozás Kifizetett Maradt 2 1

4 Pétáv Tartozás Kifizetett Maradt Biokom Tartozás Kifizetett Vízmű Tartozás Kifizetett Maradt

5 Összesített táblázat Tartozás Kifizetett Maradt 1 Számszerűsítve: Bevont adósságok Tartozás Kifizetett Maradt lakbér PÉTÁV BIOKOM Vízmű Gáz Villany Összesen Tartozások kifizetett része %-ban szolgáltatónkénti bontásban T a r t o z á s k i f i z e t e t t r é s z e % - b a n 12, 1, 8, 6, 4, 2,, lakbér PÉTÁV BIOKOM Vízmű Tartozás Adatsor1

6 Az összes kifizetett tartozás támogatás-önrész aránya: Bevont adósságok Tartozás Kifizetett Maradt lakbér PÉTÁV BIOKOM Vízmű Gáz Villany Szolg. tám. HCST Össz.tám. Össz.önerő Összesen A családok által kifizetett önrész átlagos mértéke meglehetősen magas, több, mint 39 %! Ez családonként természetesen nagyon eltérő (%-tól 1%-ig), hiszen a program egyik szakmai alapvetése az egyénre szabott megoldások megtalálása. Az önerő mértéke a család terhelhetőségétől, fizetési kapacitásától függ. Kifizetett tartozások támogatás-önrész aránya ; 24% 8 1 ; 36% ; 4% A diagramon a kék szín jelöli a HCST mértékét, összegét, a lila az összes támogatásét, a sárga pedig az önrészét. A maradék tartozások az alábbiak szerint alakultak 25 családnál (nem számoltuk azt az ügyfelünket, aki lakáscserével oldotta meg helyzetét, és a cserepartner átvállalta az adósságot). Maradék tartozások Családok száma ezer alatt 26-6 ezer között 6-9 ezer között Maradék összeg Ft-ban 1-2 millió között 2-3 millió között 3 millió fölött

7 (Az 1 millió Ft fölötti megmaradt tartozásokból egy lakbér-, a többi távhő tartozás.) A programot sikeresen befejezők a megmaradt tartozásokat minden esetben tovább törlesztik, egyéni megállapodások alapján. (A kiesett családoknál is erre törekszünk.) Összesítések (38 lezárt esetre): A programban töltött pénzbeli támogatással is járó idő: Pogramban töltött-támogatott idő kevesebb, mint 1 év 1 év 2 év 3 év Sikeres csládok száma kiesettek száma Látszik, hogy minél hosszabb a programban eltöltött idő, annál kisebb a kiesés veszélye. Úgy gondoljuk, ez mindenképpen alátámasztja azt a szakmai elképzelést, miszerint nagy adósságoknál rendkívül fontos a megfelelő hosszúságú idő ráfordítása, mert csak így érhető el maradandó változás. Minél több időt tölt valaki a programban, annál jobban fog vigyázni az elért eredmény megtartására, hiszen rendkívül sok munkája, erőfeszítése, lemondása van mögötte. A programban (gondozásban) eltöltött idő ennél jóval hosszabb, kiegészül az elő-, és utógondozás idejével. Mindkettő rendkívül fontos. Az előgondozás során kell elérni, hogy a család képes legyen a támogatás feltételeinek megfelelni. Az előgondozás ideje nagyon eltérő, családonként más és más mennyiségű időt és munkát igényel. Az utógondozás feladata az elért eredmények megtartásához szükséges tennivalók tudatosítása, további részletfizetések megkötésének segítése, a szakmai kapcsolat végleges lezárása, stb. Itt nincs akkora szórás, az esetek zömében elegendő a 3 hónap. Ennél hosszabb idejű utógondozást csak 3 család igényelt: 2 esetben 4 hónapig, 1 esetben 5 hónapig tartott. Előgondozásban töltött idő Családok száma hónap 6-9 hónap 9-12 hónap több, mint 1 év

8 Jól látszik, hogy a családok zöménél 6-9 hónap szükséges ahhoz, hogy az aktuális befizetési kötelezettségeinek eleget tudjon tenni, teljesítve a támogatás feltételeit. 21-ben két olyan család is sikeresen (minden szolgáltató felé o Ft-os tartozásuk van) befejezte a programot, akiknek több, mint egy év volt az előgondozási szakasza. Önkormányzat által hátralékcsökkentési támogatásra fordított összeg 38 lezárt esetre 55 hónap ( között): 8.1.,- Ft Ugyanezen időszakban, ugyanezen ügyfelek számára nyújtott szolgáltató támogatások összesen: ,- Ft Ugyanezen időszakban, az ügyfelek által fizetett önrész: ,- Ft 2. Az Ifjúságért Egyesület Családok Átmeneti Otthona I.sz. Intézményének szakmai beszámolója Az elmúlt évekhez hasonlóan, 21-ben is folyamatosan igénybe vették az intézményünk által működtetett Családok Átmeneti Otthonainak segítségét azok a családok, akik lakhatásukat valamilyen oknál fogva nem tudták megoldani. 21. március 1-től a Szabadságharc utcai egységünk tekintetében profilváltás történt, mely alapján, a családon belüli erőszak miatt gondozott anyák és gyerekek közül néhány családot, illetve az ezt követően emiatt segítséget kérő családokat a II. sz. intézménybe helyeztük és irányítottuk át. Az ellátást igénybe vevők száma Kliensek száma család gyermek felnőtt 2 1 család gyermek felnőtt A bekerülés okai, módjai Az 1997.évi XXXI. gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló törvény ának előírásai alapján befogadtuk az életvezetési problémák vagy más szociális és családi krízis miatt otthontalanná vált szülőt és gyermekét.

9 A családok leggyakrabban albérletmegszűnés miatt kérték segítségünket, és továbbra is előfordult, hogy szívességi lakhatás megszűnése következtében került nehéz helyzetbe család. Az albérletek megszűnéséhez tapasztalataink szerint továbbra is leginkább megélhetési problémák vezettek, melyek nagyrészt a szülők jövedelemi helyzetéből, munkanélküliségéből és gyakran életvezetési zavaraiból adódtak. A lakhatás megoldatlansága adódott még élettársi kapcsolatok megszűnéséből, az anya egyedülállóvá válásából. A hozzánk forduló családok a legtöbb esetben az Esztergár Lajos Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat családgondozóinak közvetítésével kerültek intézményünkbe, azonban elmondható, hogy többen kérték segítségünket közvetítő nélkül is, önállóan. Miután a profilváltás fentiek alapján március 1-én történt a statisztika még tartalmazza a bántalmazás miatt bekerült családokat. Azok a családok, akiknél már hosszabb ideje tartott a gondozás, és már nem állt fent a közvetlen veszélyeztetés a bántalmazó által, nem költöztek át a II. sz. Intézménybe. A családok bekerülésének okai 5 6 családon belüli erőszak 4 albérlet,szívességi lakhatás megszűnése nem megfelelő lakáskörülmények egyéb 7 A családok szociális háttere, jövedelmi forrásai A gondozási tevékenységünk során szerzett tapasztalataink alapján elmondható, hogy a gondozott családok életkörülményeik tekintetében többszörösen hátrányos helyzetben vannak. Általánosságban jellemző, hogy alacsony iskolai végzettséggel rendelkeznek, előfordul, hogy az általános iskolát sem fejezik be. A legtöbb esetben az általános iskolai végzettségük mellett nem rendelkeznek egyéb képesítéssel, szakképzettségük nincs. Középfokú végzettséggel kevesen rendelkeznek, ők leginkább szakmunkásképző iskolába jártak, és szereztek szakmát. Felsőfokú végzettség klienseink körében nem jellemző. Az intézményünkbe kerüléskor többnyire nincs munkahelyük. A kliensekkel folytatott interjúk alapján jellemzőnek mondható, hogy családi hátterük tekintetében sokan gyermekkorukat kifejezetten rossznak, zaklatottnak nevezik meg, gyakran számolnak be bántalmazásról. Rokoni, baráti kapcsolataik gyengék, a szociális háló igen szűk körülöttük. Kapcsolataikat nézve a rokoni kötelékek mellett leginkább a Gyermekjóléti Szolgálatok családgondozóival és egyéb szociális intézmények segítőivel vannak összeköttetésben. A krízishelyzetből, és a korábbi életeseményekből fakadó traumáik következtében pszichés állapotukat tekintve a legtöbb családról elmondható, hogy mentális gondozásra szorulnak. Jövedelmi helyzetüket vizsgálva megállapítható, hogy a létminimum alatt élnek, az intézménybe

10 kerüléskor bevételeik jelentős részét szociális juttatások és a gyermekek után járó támogatások képezik, tulajdonnal legtöbbször nem rendelkeznek. A 21. évben gondozott családok jövedelmi forrásait a következő diagram mutatja. Az egyéb kategóriában a következő juttatások értendőek: támogatott képzés, rendelkezésre állási támogatás, rehabilitációs járadék, alkalmi munka. A családok jövedelmi forrásai munkabér GYES,GYET 2 családi pótlék 15 gyermektartásdíj rendsz.gyv.kedvezményre való jogosultság egyéb Szociális munka a Családok Átmeneti Otthonában Fentieknek, és a szociális munka elveinek megfelelően gondozási tevékenységünk arra irányul, hogy a kliensek a segítőik által, a szociális munka eszközeinek alkalmazásával, az egyéni esetkezelés során nyújtott mentális és szociális segítség igénybevételével képessé váljanak a rendelkezésükre álló erőforrásaikat felismerni és használni, problémamegoldó képességük javuljon, elsajátítsák a megfelelő életvitelhez szükséges készségeket, normákat. Fontos szociális készségeik fejlesztése, a hivatalos ügyeik intézéséhez való segítségnyújtás. Mindezt a kliensek autonómiájának, kompetenciáinak megtartásával, fokozásával valósítjuk meg. A kliensekkel való foglalkozás során céljaink közt szerepel a család körüli szociális háló bővítése, a családi kapcsolatok feltérképezése, erősítése. Az esetmunka során alkalmazott technikák, módszerek közül utóbbihoz az életút interjú, és a genogram készítése hatékony segítséget nyújt, melyet szakembereink minden család esetében alkalmaznak. A családgondozás során a családnak, mint elsődleges szocializációs szintérnek a fontosságából kiindulva figyelemmel kísérjük a szülők gyermeknevelési tevékenységét, mely folyamán a gyermekek gondozásához és neveléséhez kívánatos ismereteket bővítjük, amennyiben szükséges, ráirányítjuk a szülők/anyák figyelmét a gyerekeik szükségleteire. Ahogy a korábbiakban bemutatásra került, az otthonainkban lakó, főként a szociális válsághelyzetben lévő családok esetében elmondható, hogy munkahellyel nem rendelkeznek, jövedelmeiket beosztani nem tudják, sok esetben életvezetési problémáik vannak. Ezért, a családgondozás részét képezi, hogy a családok bentlakásuk ideje alatt munkát találjanak, és megtanulják pénzüket beosztani arra készülve, hogy az intézményből kikerülve az általunk nyújtott támogatások nélkül is képesek legyenek az önálló életvitelre. A munkahelykeresés sikeressé tételének érdekében klienseinket olyan szervezetekhez irányítjuk, ahol kifejezetten erre orientált segítséget kapnak. Részünkről biztosítjuk számukra a hirdetőújságban, interneten fellelhető álláslehetőségek, valamint postafiókjuk megtekintését, az állásra jelentkezéshez a telefonálási lehetőséget, és segítséget nyújtunk az írásban benyújtott pályázatok, önéletrajzok elkészítésében. Fenti célunkat segíti még, hogy az érintett családok gondozóik segítségével háztartási naplót vezetnek.

11 A családgondozás során a legtöbbször szükség volt intézményünk gyermekpszichiáterének bevonására. A pszichiáter a gyerekekkel való foglalkozás mellett, igény szerint a felnőttekkel is beszélgetett. A szociális munkások megbeszélhették vele a családgondozás során felmerült dilemmáikat, javaslatokat kérhettek a gyerekek magatartásproblémáinak hatékonyabb kezeléséhez, mely különösen a diszociális fejlődésirányt mutató gyermekekkel való foglalkozás esetében jelentett nagy segítséget. Pszichiáterünk részt vett az általunk gondozott családok ügyében tartott esetkonferenciákon. Intézményünk jogászának segítségét továbbra is leggyakrabban válóperes esetekben, gyermek elhelyezéssel kapcsolatban, és gyermektartásdíj rendezésének ügyében kérték klienseink. Szükség volt még jogászra apaság megállapítása iránt indított perben, valamint hitel tartozások rendezésében, pénzbírság ügyeinek intézése kapcsán. A jogi képviseletet legtöbb esetben pártfogó ügyvédként intézményünk jogásza látta el. Ez nagymértékben megkönnyítette szociális munkásaink számára a jogi kérdésekkel, tennivalókkal kapcsolatos ügyek intézését. Szociális munkásainkkal több család esetében kezdeményeztünk esetkonferenciát, akinél szükséges volt, több alkalommal is megszerveztük. Az esetkonferenciák fontos célja volt a családok helyzetének és problémáinak megbeszélése mellett a szakemberek közti feladatok megosztásának konkretizálása, a kigondozás irányának megtervezése, a lehetőségek feltérképezése. Az esetkonferenciákról elmondható, hogy meghívásunkat az érintett szakemberek elfogadták, a közös gondolkodás hatékonyabbá tette a családok segítését. A családok részére nyújtott támogatások évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról (továbbiakban Gyvt.) 51. -ának (1) pontjában leírtaknak megfelelően biztosítjuk a szülő számára a gyermekével való együttes lakhatást, valamint a 15/1998. (IV. 3.) NM rendelet ának (1) bekezdése alapján a gyermek számára szükség szerinti ellátást nyújtunk, biztosítjuk a családok számára az életvitelszerű tartózkodás lehetőségét, tisztálkodási, mosási, főzési lehetőséget, a textíliával történő ellátást, és a személyes higiéné feltételeinek megteremtését, szükség szerint ruházatot és élelmiszert, és az elsősegélyhez szükséges felszereléseket. Jelentős mértékben támogattuk a családokat a gyermekek, és több esetben a szülők számára kiváltott gyógyszerekkel. Az alapvető élelmiszereken kívül, több esetben volt rendszeresen szükség arra, hogy további élelmiszerekkel lássuk el a családokat. A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány EU Élelmiszersegély Programjának keretén belül, az adományozás során a tavalyi évhez hasonlóan élelmiszerekhez juthattak lakóink. Kiemelendő, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan, rendszeresen kaptunk adományokat magánemberektől, akik ruhával, cipővel, gyermekjátékokkal, és élelmiszerrel segítették az általunk gondozott családokat.

12 A családok kikerülésének módjai 4 visszaköltözött a bántalmazóhoz 5 rokonokhoz költözött albérletbe költözött egyéb 5 Kooperáció más szervezetekkel, szakmai kapcsolataink A gyermekvédelmi törvény előírásainak megfelelően, és a családgondozás hatékonyabbá tételének érdekében együttműködünk azokkal a szolgálatokkal, szervezetekkel, amelyek részt vesznek klienseink segítésében. A Pécs MJV Önkormányzatának Esztergár Lajos Családsegítő Központ és Gyermekjóléti Szolgálatának munkatársaival a korábbi évben kötött írásos együttműködési megállapodás szerint működtünk együtt. A szociális munkások a már korábban kialakított forma szerint dolgoztak együtt, melynek megfelelően a szakemberek a családok intézményünkbe való kerülését követően megállapodtak a családgondozás során elvégzendő feladatokról és annak megosztásáról. Azoknak a családoknak az esetében, akik nem rendelkeztek a bekerüléskor családgondozóval, írásban értesítést küldtünk beköltözésükről a Gyermekjóléti Szolgálatnak. A családokkal kapcsolatos jelzéseket, tájékoztatásokat - az ÁTG adatlapok továbbküldésén túl - írásban jutattuk el a Gyermekjóléti Szolgálatokhoz. A gyerekek tanulmányi előmenetelének, iskolai problémáinak figyelemmel kísérése céljából továbbra is fontosnak tartjuk, hogy kapcsolatban legyünk oktatási intézményekkel, pedagógusokkal. A bevált gyakorlatunknak megfelelően szakembereink a családgondozás során a Gyermekjóléti Szolgálat családgondozóival minden család esetében megállapodtak, hogy ki vállalja fenti intézményekkel a kapcsolatot. Ha az átmeneti gondozás során azt tapasztaltuk, hogy valamelyik gyermek az iskolában magatartás, ill. egyéb problémákkal küzd, esetmegbeszélő összehívását kezdeményeztük, mely során az érintett szakemberekkel közösen gondolkodtunk a problémák megoldási lehetőségeiről. Intézményünk egységeiben, a területileg illetékes védőnőkkel tartottuk a kapcsolatot, akiket kisgyermek beköltözése esetén értesítünk. Látogatásuk során a védőnők és a családgondozók megbeszélték a családokkal kapcsolatos tudnivalókat. A korábbi évekhez hasonlóan részt vettünk a Gyárvárosi Rendőrőrs éves, családon belüli erőszak kapcsán rendezett évértékelő értekezletén. A találkozás során átbeszéltük az előző év tapasztalatait a témában, majd a javaslatokat, és az együttműködést segítő teendőket fogalmaztuk meg. A Rendőrségen belül a gyakorlati munka során a családi összekötő tiszttel vagyunk kapcsolatban, aki rendszeresen értesít bennünket az általuk szervezett továbbképzésekről.

13 Pécs MJV Gyámhivatalával az általunk gondozott családok gyermekeit érintő ügyekben működtünk együtt. A területileg illetékes Szociális Központokkal a védelembe vett gyermekek révén, illetve a gyermekek után járó támogatások, és egyéb támogatások intézése ügyében kerültünk kapcsolatba. A Közösségi Pszichiátriai Ellátás munkatársaival egyik kliensünk révén vettük fel a kapcsolatot, a család segítésének komplexé tételéhez szükséges volt a rendszeres találkozás, a közös gondolkodás. Amennyiben érintett család van az intézményünkben, az Egyesített Egészségügyi Intézmények Lelki Egészségvédő és Gondozó Intézetének pszichiátereivel való kapcsolatfelvételt azért tartjuk fontosnak, mert a családgondozás során lényeges, hogy figyelemmel kísérjük klienseink mentális állapotát, valamint az egyéni esetkezelésbe beépítsük a pszichiáter javaslatait. A szakmai kapcsolataink erősítése, jó gyakorlatok gyűjtése céljából viszontlátogattuk a Komlói Szociális Nonprofit Közhasznú Kft. Kistérségi Családok Átmeneti Otthonát, melynek során beszélgettünk az intézmények szakmai programjáról és az átmeneti gondozás során szerzett tapasztalatainkról. Meghívást kaptunk a kaposvári Borostyánvirág Anyaotthon felújítás utáni ünnepélyes megnyitójára, ahol alkalmunk volt találkozni és beszélgetni más megyékből érkezett Családok Átmeneti Otthonában dolgozó kollégákkal. A családok részére szervezett programok

14 A gyermekek életkor szerinti megoszlása év év év 16-2 év 5 A családokkal folytatott szociális munka részeként továbbra is kiemelten célunk, hogy a gyerekek és szüleik érzelmi kötelékeit erősítsük, az ehhez szükséges, gyermekek személyiségfejlődése szempontjából is fontos közös családi programokat biztosítsuk számukra. Hagyományainknak megfelelően ezt segítették az ünnepekre való készülődések, az ünnepek, és a gyerekek születésnapjainak megtartása. A Mesekuckó elnevezésű programsorozatok során a gyerekek részt vettek kézműves foglalkozásokon, melybe bele tartozott a gyöngyfűzés, farsangi állarc készítése, tökfaragás, hallowen napi dekoráció készítése, pizza sütés, festés, színezés, bábozás, húsvéti tojásfestés, anyák napi készülődés, adventi koszorú készítés, mézeskalács sütés. A tavalyi évhez hasonlóan működött az origami foglalkozás, mely keretein belül a gyerekek kézügyességüket tehették próbára. A gyermeknapot, tanév lezárását és kezdését bográcsozással, közös főzéssel, szalonnasütéssel ünnepeltük meg. A gyerekek és szüleik meglátogatták az Akvárium-Terráriumot, mesefilmet néztek meg az Uránia Moziban, és nagyon jól érezték magukat az orfűi strandolás alkalmával. Stábfejlesztés A professzionális segítés minőségének fenntartásához fontosnak gondoljuk, hogy munkatársaink rendszeresen képezzék magukat, bővítsék ismereteiket, fejlesszék önismeretüket. Ennek a célkitűzésnek megfelelően szakembereink konferenciákon, képzéseken, burn out megelőzés tréningen vettek részt. Pécs MJV E.L. Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálata által szervezett szakmai napon az alapellátás és szakellátás együttműködésének, hatékonyságának növelése céljából hallgattunk előadásokat. Részt vettünk a Pécs MJV E.L. Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálata szervezésében tartott Problémákról őszintén elnevezésű VI.Módszertani Gyermekvédelmi Konferencián. A BM Gyermekvédelmi Központ által tartott Ki minek gondol, az vagyok annak című gyermekvédelmi konferencián hasznos ismeretekkel frissítették szakmai tudásukat szociális munkásaink. A tavalyi évekhez hasonlóan családgondozó és gondozó kollégáink képezték magukat a BM Rendőr-Főkapitányság szervezésében tartott Gyermek- és ifjúságvédelmi konzultációs műhely programsorozatán.

15 Pécs MJV E.L. Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálata a 21. évben is megtartotta a BM Módszertani Gyermekjóléti Műhelyt, a részvételek alkalmával a kollégák a szakma aktuális kérdéseiről, gyermekvédelemmel kapcsolatos témáiról hallgattak kerekasztal-beszélgetéseket. A Pécs MJV E.L. Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálata által meghirdetett burn out megelőzés tréningen majdnem minden munkatársunk részt tudott venni. Továbbra is támogatást jelent a munkavégzéshez, hogy intézményünkön belül heti egy alkalommal team ülés keretén belül beszéljük meg a családok gondozásának aktuális kérdéseit. Kiemelten fontos a munkavégzés során a kompetencia határok, és a szociális munka etikai kódexében foglalt alapelvek betartása, mindezek szignifikáns mértékben hozzájárulnak a családgondozás során fellépő nehézségek feldolgozásához, kezeléséhez. A lelki egészség megőrzése érdekében szupervízió állt a szakmai team rendelkezésére. Terepgyakorlat Intézményünk 6 éve folyamatosan fogadja a szociális munkás hallgatókat szakmai gyakorlatuk teljesítésére, a tavalyi évben a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszékéről érkezett két hallgató a Családok Átmeneti Otthonába tanulmányi idejének letöltésére. 3. Az Ifjúságért Egyesület átmeneti gondozást nyújtó szolgáltatásainak 21. évi szakmai beszámolója Családok Átmeneti Otthona II. sz. Intézmény (Debreczeni M. u. 22.) Az egyesület 28. év elejéig 33 fő részére biztosította az ellátást a különböző okoknál fogva lakhatásukat elvesztő családok számára. Mindezt három helyszínen valósította meg az Ifjúságért Egyesület. Egyik telephelyen, főként a szociálisan válsághelyzetbe került, életvezetési problémákkal küzdő családok részére nyújtott eddig ellátást, ahol lehetőség van teljes családok elhelyezésére is (Pécs, Major u. 2.). A 23-ban nyílt CSÁO, fő profiljaként bántalmazott édesanyáknak és gyermekeiknek nyújt segítséget (Pécs, Szabadságharc u. 5.). Kiléptető lakásként működött a harmadik egység, melyben a családok viszonylagos önállóságot élvezve, napi szintű családgondozói jelenlét nélkül készülnek fel az intézményből való kikerülésre. Az egyesület 28 februárjától bővítette tevékenységi körét két újabb kiléptető lakással, valamint egy 4 férőhelyes Családok Átmeneti Otthonával (Pécs, Debreczeni M. u. 22.). Az átmeneti gondozást nyújtó szolgáltatások keretein belül az egyesület, most már összesen 79 fő részére biztosít ellátást. II. sz. intézményünkben is, az eddigi egységeinkben is jól működő, Holland szakmai struktúra szerinti minta alapján végzik munkájukat a családgondozó és gondozó szakemberek. A módszer lényege, hogy a teamen belül elkülönüljenek a gondozói és családgondozói feladatok. Ennek megfelelően a szociális munkások - az egyéni esetkezelés és a csoportos szociális munka eszközeivel - a klienseknek mentálhigiénés és szociális segítséget nyújtanak, életvezetési tanácsokat adnak és közreműködnek a bekerülési ok megszüntetésében. A gondozók kisebb, napi szintű problémákkal foglalkoznak, segítenek a gyermeknevelésben, azon felül széleskörű, praktikus tanácsokkal látják el a klienseket. A klienseknek nyújtott segítségen túl a pszichiáter támogatja, segíti a szakemberek munkáját is. Munkánk célja, az átmeneti gondozás során a kliensek problémamegoldó képességeinek, készségeinek fejlesztése, amely a későbbiekben segítséget nyújt számukra, hogy az életükben kialakult nehézségeket, a felmerült problémákat már önállóan tudják kezelni. Az intézmény egy időben 12 család számára biztosít átmeneti gondozást. Minden családnak külön szoba áll rendelkezésére. A három vizes blokkot, a konyhát és a társalgót közösen használják klienseink. A szakmai munkát, négy gondozó (szakirányú középfokú végzettséggel rendelkeznek) 12 órás folyamatos munkarendben, két családgondozó (szakirányú felsőfokú végzettségűek) 8 órás munkarendben, és egy intézményvezető (szintén szakirányú felsőfokú végzettséggel) biztosítja. Az irodában munkatársaink rendlelkezésére állnak az adminisztrációhoz szükséges eszközök (számítógép, fénymásoló, telefon, fax stb.), valamint egy tárgyaló helyiség, ahol az üléseket, egyéni beszélgetéseket, esetkonferenciákat lehet nyugodt körülmények között megtartani. Itt alakítottunk ki intézményünk pszichológusa számára külön beszélgető sarkot, így zavartalanul tud foglalkozni klienseinkkel, a gyermekekkel különféle foglalkozásokat tartva.

16 21-ben az intézményben ellátott családok szerkezete, bekerülésük okai Az Intézmény, az 1997.évi/ XXXI. gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló törvénye alapján azoknak a családoknak biztosította az átmeneti ellátást, akik életvezetési problémák; szociális problémák vagy családi krízishelyzet miatt nem tudták biztosítani lakhatásukat. Az esetek nagy részében a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat jelzése alapján kerültek az otthonba a családok, de kaptunk jelzéseket védőnőtől, gyermekorvostól, valamint iskoláktól, gyámhivataltól is. Az átmeneti gondozást 21.-ben összesen 32 család (75 fő gyermek, és 43 fő felnőtt) számára biztosítottuk. A családok között voltak teljes családok és egyedülálló szülők gyermekeikkel, valamint bántalmazott anyák és gyermekeik. Átmenei ellátást igénybevevő családok Felnőtt Család Gyermek Család Felnőtt Gyermek Az ellátott családokban a gyermekek korcsoportbeli megoszlása a következőképpen alakult. A gyermekek, majdnem 5%.-a 6 éves kor alatti, 6-13 év között gyermekek száma 26 fő, valamint a 14 éven felüliek száma:14 fő volt. Gyermekek életkor szerinti megoszlása éves 6-13 éves éves -5 éves 6-13 éves éves A bekerülés okai között leggyakrabban olyan életvezetési; szociális problémák szerepeltek, melyek ellehetetlenítették a családok számára, hogy önállóan tudják biztosítani maguknak a lakhatásukat,

17 így potenciálisan hajléktalanná váltak. Általánosnak mondható a felhalmozott adósság, mely különféle hitelekből tevődik össze, valamit a munkahelyek elvesztése, vagy már több éve tartó munkanélküliség jelenléte. Lakbér, közüzemi díjhátralék felhalmozásából adódóan kilakoltatott család. Számos esetben a rokoni kapcsolatok megromlása, több generációs együttélési problémák, vezettek a lakhatás megszűnéséhez. Valamint bántalmazott anyák kerültek be gyermekeikkel. Bekerülés okai albérlet, szívességi lakhatás megszűnése elégtelen lakhatási körülmények bántalmazás krízis helyzet egyéb Ezen kívül intézményünk segítséget nyújtott a tavaszi esőzések következtében, otthonukat átmenetileg elhagyni kényszerülő családoknak. Így pár napos elhelyezést biztosítottunk 6 család számára, akik az Önkormányzat és a Katasztrófavédelem segítségével visszaköltözhettek otthonaikba. A családok szociális és jövedelmi helyzete A Családok Átmeneti Otthonában élő kliensekről elmondható, hogy többszörösen hátrányos helyzetűek. Többségük (8%) alacsony iskolai végzettséggel rendelkezik (általában csak általános iskolai végzettséggel rendelkeznek), melyből kifolyólag nagy arányban vannak, akik tartós munkanélküliek, hiányoznak azok az alapvető képességeik, melyek lehetővé teszik, hogy a munkaerőpiacon folyamatosan jelen tudjanak lenni, a társadalmi életbe vissza tudjanak integrálódni. Sok esetben a hosszantartó munkanélküliségből adódóan már a motivációs készségeik is gyengülnek. Tapasztalataink szerint ezeknél a családoknál, meghatározó a megfelelő minta hiánya, hiszen megfigyelhető a több generáción keresztül tartó munkanélküliség. Így a bekerült családok nagy része nem rendelkezett a beköltözéskor folyamatos munkahellyel. Általános, hogy a havi jövedelmük nagy részét a GYES, családi pótlék, a rendszeres gyermekvédelmi támogatásra való jogosultság képezte. Valamint néhány család esetében a rendszeres szociális segély, illetve RÁT. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a bizonytalan alkalmi, fekete munka területén próbálják a szülők megélhetésüket biztosítani.

18 A családok jövedelmi helyzete munkabér GYES Családi pótlék rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény egyéb Átmeneti gondozás, intézményünk tevékenysége, családok támogatása A korábban már jól bevált szakmai struktúra alapján kezdte meg szakmai tevékenységét új otthonunk is. A korábbi tapasztalataink szerint az eddig alkalmazott szakmai minta hatékonnyá teszi a Családok Átmeneti Otthonában élő családok gondozását, segítését. Legfőbb feladatunk, hogy klienseinknek mintát nyújtva segítsünk abban, hogy az életükben felmerülő problémáikat megtanulják felismerni, kezelni, hiszen az átmeneti gondozás végén önállóan kell ezeket a feladatokat ellátniuk, problémáikat megoldani. Megfelelő életvitelhez szükséges készségeket sikerüljön elsajátítaniuk. A munkatársaknak széleskörű szakmai munkát kell végezniük, hiszen 12 családon belül egyénenként változnak a megoldásra váró feladatok, minden családnál egyénre szabott segítő munkát látunk el. A bekerülési okoknál fogva minden család teljesen más segítséget igényel az egyéni esetkezelés során. A családgondozók készítik a kliensekkel az egyéni esetkezelést, mélyinterjút, mely során feltérképezik a családtörténetet, a beszélgetések során addig nem ismert újabb problémákat. Valamint a családokat segítik hivatalos ügyeik intézésében. A gondozók a mindennapi életben felmerülő problémák megoldásában segítenek, hogy a gyermekneveléssel kapcsolatos mintákat elsajátítsák azok a kliensek is, akik családi életükből, vagy pontosan ennek hiányából adódóan ezen a téren még segítségre szorulnak. A háztartás vezetésében, az alapvető higiénés feladatokban is mintát nyújtva segítenek. Team munkában biztosítjuk a családok számára, mind a mentális, mind a szociális segítséget.

19 A gondozás időtartama alatt biztosítjuk a Gyvt. nek megfelelően a segítséget a szülőknek gyermekeik teljes körű ellátásához, gondozásához, neveléséhez (Gyvt. 51 /3/d), és biztosítjuk a szülő számára a gyermekével való együttes lakhatást és a szükség szerinti ellátást (Gyvt.51 /3/e). A családok számára szükség szerint biztosítunk alapvető élelmiszereket, amennyiben nem tudják biztosítani gyermekeik számára az étkezést. Szükség szerint, amennyiben a szülő akadályoztatva van anyagi okoknál fogva, támogatást nyújtunk a gyermekek gyógyszer kiváltásában, ruházatában és minden olyan dologban, ami a gyermek megfelelő ellátásához szükséges. Tapasztalataink szerint a családok 9%-nak problémát okoz a pénzbeosztás, ezért fontosnak tartjuk biztosítani ezen a téren is a maximális segítségnyújtást. Ennek érdekében minden családdal háztartási füzetet vezetünk. És ha már biztos jövedelemmel, munkahellyel rendelkeznek, önállóan is tudnak félretenni pénzt, felkészülve a gondozás utáni kiköltözésre. Ezen kívül a havi térítési díj befizetésekor a kötelező előtakarékosság is gyűlik minden családnak, melyet a kiköltözéskor intézményünk visszafizet számukra. A térítési díj megállapítása a Gyvt.-ben foglaltak szerint a családok havi jövedelmének 25%-a. Családjaink számára a gondozási munka folyamán intézményünk pszichiátere sok segítséget nyújt. Ezen kívül segítséget nyújt szakmai tudásával munkatársainknak is azoknál az eseteknél, melyek dilemmákat okoztak. Intézményünk jogásza szintén nagy segítséget nyújt klienseink számára. Főként gyermek elhelyezési perekben, válóperekben, gyermektartásdíjjal kapcsolatban, valamint lakás tulajdoni viszonyok területén jogi segítséget nyújt. Ezen felül, munkatársaink szakmai munkáját segítette a klienseket érintő ügyekben. Intézményünk és klienseink gyakran kapunk magánszemélyektől, szervezetektől támogatást, adományokat (ruha; bútor; élelmiszeradományok). Ezek a felajánlások is nagy segítséget jelentenek klienseink számára. Kigondozás Az Ifjúságért Egyesület Debreczeni M. u.-i Családok Átmeneti Otthonából 21-ben összesen 2 család költözött ki. Legtöbben albérleti lehetőséggel oldották meg lakhatásukat. Voltak, akik rokonokhoz költöztek, vagy vissza a bántalmazó élettárshoz.

20 A családok kikerülésének módja albérlet rokonokhoz vissza a bántalmazóhoz Szakmai kapcsolataink Intézményünk alapvető működéséből adódóan, folyamatos kapcsolatban áll az Esztergár Lajos Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat egységeivel. Az otthonba kerülő családok számára az átmeneti gondozás ideje alatt továbbra is segítséget nyújtanak a Gyermekjóléti Szolgálat munkatársai. Közösen, együttműködve, a gondozási feladatokat megosztva végzik a családok gondozását. Tapasztalataink szerint, nagyon jól működő, hatékony munkát sikerült végeznünk ezzel a szakmai struktúrával. A Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálattal nagyon jónak mondható az együttműködés. A családokkal kapcsolatban álló más intézményekkel is sikerült jó együttműködést kialakítania intézményünknek. Többek között a Területi Szociális Központokkal, Gyámhivatallal, Gyermekvédelmi Központtal. Fontos, hogy a gyermekekkel kapcsolatban álló intézményekkel is folyamatos kapcsolatot tartsunk. Így a bölcsődékkel, óvodákkal, iskolákkal, akikkel szintén nagyon jól működő a kapcsolatunk. Különösen jó a kapcsolatunk a helyi pécsbányai óvodával, akik sokat segítettek klienseinknek, hogy helyben tudják óvodába járatni gyermekeiket. A területileg illetékes védőnő heti egy alkalommal jelen van intézményünkben, segítséget nyújt főként a kisgyermekes családoknak. Vele és a gyermekorvossal is jó az együttműködés, szakmai tudásukkal segítik az intézmény dolgozóit is. Ezen kívül jó kapcsolatunk van a rendőrséggel, valamint a Pécsabányai Polgárőr Egyesülettel, akik több alkalommal segítséget nyújtottak bántalmazott anyukák esetében. 21 szeptemberétől körzeti megbízott működik Pécsbányán, akivel szintén jó kapcsolatot ápol intézményünk. Folyamatos a kapcsolatunk a Pécsbányai Részönkormányzattal, melynek ülésein részt vesz a szakmai vezető. Ez lehetővé teszi, hogy Pécsbánya életében aktívan részt vehessen intézményünk, ami által a Családok Átmeneti Otthonát is megismerhetik, jobban elfogadva annak működését. Helyi magánszemélyektől is kapunk adományokat, ruhákat, konyhai felszereléseket. A helyi szervezetekkel is jó a kapcsolatunk az Ifjúsági Egyesülettel és a Pécsbányáért Egyesülettel is. A Kerek Világ Alapítvánnyal is folyamatos kapcsolatban állunk, szintén sok adományt kaptunk tőlük, valamint álláskeresési programjukon keresztül is segítették klienseinket.

21 A Támasz Alapítvánnyal pedig közös pályázatban vesz részt Egyesületünk, mely a hajléktalan emberek társadalmi és munkaerő piaci integrációját segítő programok támogatására irányul (TÁMOP ). Mindez a széleskörű együttműködés hozzájárul ahhoz, hogy közösen, ne egymás mellett elhaladva, tudjunk minden segítséget megadni klienseinknek, ezzel hatékonnyá téve segítő munkánkat. Programok Az intézményben élő családjaink számára minden hónapban szerveztünk közös programokat, szabadidős tevékenységeket, ezzel is lehetővé téve, hogy szülők és gyermekeik minél több időt töltsenek együtt. Ezeket a programokat az Egyesület önerőből szervezte meg. Az előző évekhez hasonlóan, 21.-ben is tovább folytattuk az intézményünkben élő családok számára tartott szabadidős programokat. Fontosnak tartjuk a közös programok szervezését: család szintjén is, hiszen a családtagokat is közelebb hozza egymáshoz, a szülők minél több időt tölthetnek együtt gyermekeikkel, valamint közösség szintjén is, mivel közösségépítő jellegéből adódóan sok esetben az egymás mellett élést is könnyebbé teszi a családok számára. Az év első hónapjaiban megtartottuk a Farsangi mulatságot, melyen nem csak a gyermekek, de felnőttek is részt vettek a jelmezes felvonulásban. Majd a húsvéti készülődés keretein belül kézműves foglalkozásokat tartottak a kollégák a gyermekek számára. A gyermekek aktív részvételével épületünk folyosója is a tavasz hangulatával telt meg, színes, kreatív díszítéseiknek köszönhetően. Anyák napja alkalmából a gyermekek (előzetes felkészítés után, rövid versek betanítása, kisebb ajándékok készítése) megköszöntötték az anyukákat. Folyamatosan tartották a kollégák, a korábban is működő klubfoglalkozásokat, például a Szülőklubot, melyen a szülők érdeklődése köré szervezett témákat vitatták meg a résztvevők. Az év során a kézműves foglalkozásokat havonta megtartottuk, mely az adott hónaphoz igazodva adta a foglalkozás témáját, valamint a gyermekek korosztályának megfelelően kiválasztott kézműves technikákat ismertette meg a résztvevőkkel. A Szülő-klub, különböző témákkal (gyermekek ellátásával, nevelésével kapcsolatos kérdések, étkezési szokások, hasznos-praktikus ötletek a pénzbeosztásra, -18 éves kor közötti életkori sajátosságok megbeszélése, párkapcsolati kérdésekről őszintén, iskolakezdés kérdései stb.), szintén havi egy alkalommal működött tovább, néhány alkalommal külső szakember bevonásával. Az év további részében 2-3 alkalommal Film-klubot tartottunk. A Főző-klub, valamint a Mozgás-klub felváltva, kéthavonta került megszervezésre. Ezen kívül Kertész-klub szezonálisan, tavasztól ősz végéig tartott havonta, mely során virágültetésre, udvar rendezésére került sor. Május végén megtartottuk a Gyermeknapot, közös főzéssel és ügyességi versennyel egybekötve az intézmény udvarán. A nyár folyamán közös kirándulást szerveztünk a Mecsekben. A nyár lezárásaként Nyárbúcsúztatót tartottunk, tábortűzzel, szalonnasütéssel. Ősszel kirándulást, levél,- termésgyűjtéssel egybekötve. Egészségnapot tartottunk, játékos vetélkedőkkel. Majd a Karácsonyra készülődtünk (kézműves foglalkozások, karácsonyi műsorra felkészülés, stb.). A Pécsbányán működő helyi szervezettekkel közösen, valamint más szervezetek által szervezett programokban is aktívan részt vettek klienseink. Többek között 21 nyarán a Közösségfejlesztők Egyesületének Tervezz bátran programja a városmegújításról, valamint a Krétakör Majális projekt keretén belül szervezett programokban is részt vettek klienseink. Gyermekeink rajzpályázaton vettek részt. Valamint a Karácsonyi Ünnepséget tartottunk, itt ajándékoztuk meg a otthonban élő gyermekeket. Szakmai fejlődés A szakmai munkánk során heti egy alkalommal team megbeszélést tartunk, mely során az aktuális feladatok, valamint a családok életében, gondozásában felmerülő új problémák, a már fennálló problémák kezelése, előrelépések is megbeszélésre kerülnek.

22 Ezen kívül havi egy alkalommal team szupervíziót tartunk, mely nagy segítséget nyújt a munkatársaknak az esetekkel kapcsolatban, és közös munkával kidolgozásra kerülnek különböző problémakezelő technikák is. A dolgozók számára rendelkezésre áll egyéni szupervízió lehetősége is. Az intézményben dolgozó szakemberek szakmai továbbképzését fontosnak tartjuk. Különböző konferenciákon, tréningeken, műhelybeszélgetéseken való részvétel lehetőségét biztosítja az egyesület számukra. Pécs, 211. január 6. Sándor Andrea ügyvezető elnök Szitáné Szép Andrea szakmai vezető sk.

A NYÍRTELEKI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLAT NAGYCSERKESZ KÖZSÉG ELLÁTÁSI HELYÉNEK BESZÁMOLÓJA 2014. ÉVBEN VÉGZETT FELADATOKRÓL

A NYÍRTELEKI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLAT NAGYCSERKESZ KÖZSÉG ELLÁTÁSI HELYÉNEK BESZÁMOLÓJA 2014. ÉVBEN VÉGZETT FELADATOKRÓL A NYÍRTELEKI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLAT NAGYCSERKESZ KÖZSÉG ELLÁTÁSI HELYÉNEK BESZÁMOLÓJA 2014. ÉVBEN VÉGZETT FELADATOKRÓL Tartalom Az intézmény tevékenysége Szakmai egység, személyi

Részletesebben

Az Ifjúságért Egyesület által működtetett Családok Átmeneti Otthonainak Szakmai beszámolója a 2016 évi működésről

Az Ifjúságért Egyesület által működtetett Családok Átmeneti Otthonainak Szakmai beszámolója a 2016 évi működésről Az Ifjúságért Egyesület által működtetett Családok Átmeneti Otthonainak Szakmai beszámolója a 2016 évi működésről Intézmény: székhely Pécs, Major u. 2. Telephelyek: Mária u. 1., Lánc u. 2. Intézmény: Pécs,

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2012. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2012. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2012. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2013. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2013. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2013. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

A gyermekjóléti szolgálatok működésének bemutatása. Az együttműködés lehetőségei

A gyermekjóléti szolgálatok működésének bemutatása. Az együttműködés lehetőségei A gyermekjóléti szolgálatok működésének bemutatása Az együttműködés lehetőségei Gyermekvédelmi rendszer jogi háttere 1997. évi XXXI. Törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról 15/1998. (IV.

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2014. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2014. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2014. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

Beszámoló a Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat 2012. évi munkájáról

Beszámoló a Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat 2012. évi munkájáról Beszámoló a Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat 2012. évi munkájáról Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Körjegyzősége 7562 Segesd Szabadság tér 1. Tisztelt Képviselő Testület! A gyermekek védelméről

Részletesebben

Beszámoló. Gyermekjóléti Szolgálat év. Mórichida

Beszámoló. Gyermekjóléti Szolgálat év. Mórichida Beszámoló Gyermekjóléti Szolgálat 2015. év Mórichida Készítette: Inhaizer Izabella családgondozó Szeresd, ne bántsd a gyermeket, Mosolygó kedvét el ne vedd. Légy hozzá nyájas, szíves, gyöngéd, S ha sír,

Részletesebben

Családok Átmeneti Otthona

Családok Átmeneti Otthona "RÉS" Szociális és Kulturális Alapítvány, Családok Átmeneti Otthona 1173 Budapest, {rokbox title= Összekötő utca 3. }/terkep/pesti ut 237.html{/rokbox} Tel/fax: 06/1-258-58-95; 06/1-258-58-96 Vezető: Varga

Részletesebben

POLGÁRMESTER 8245. Pécsely, Vásártér u. 148/a. Tel/fax:87/445-017

POLGÁRMESTER 8245. Pécsely, Vásártér u. 148/a. Tel/fax:87/445-017 Pécsely Község POLGÁRMESTER 8245. Pécsely, Vásártér u. 148/a. Tel/fax:87/445-017 Átfogó értékelés Pécsely Község Önkormányzata gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak 2014. évi ellátásáról "A gyermekek

Részletesebben

a gyermek családban történő nevelkedésének elősegítése a gyermek veszélyeztetettségének megszüntetése

a gyermek családban történő nevelkedésének elősegítése a gyermek veszélyeztetettségének megszüntetése Szakmai feladataink közül továbbra is a legfontosabbak: a gyermek családban történő nevelkedésének elősegítése a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése a gyermek veszélyeztetettségének megszüntetése

Részletesebben

GONDOZÁSI KÖZPONT CSALÁDSEGÍTŐ ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT

GONDOZÁSI KÖZPONT CSALÁDSEGÍTŐ ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT Encs és Térsége Szociális Társulás fenntartásában- által működtetett Gondozási Központ Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat GONDOZÁSI KÖZPONT CSALÁDSEGÍTŐ ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT INÁNCS TELEPÜLÉSRŐL

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2015. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

Család- és Gyermekjóléti Központ. Család- és Gyermekjóléti Szolgálata

Család- és Gyermekjóléti Központ. Család- és Gyermekjóléti Szolgálata BESZÁMOLÓ 2017 Település: Lébény Családsegítő neve: Görcs Veronika Kalányos Anita Demográfiai adatok: 0-2 3-5 6-13 14-17 18-24 25-34 35-49 50-61 62felett Összes férfi 41 51 149 83 132 225 426 258 237 1602

Részletesebben

Beszámoló. a gyermekjóléti és családsegítő szolgálat szakmai tevékenységéről, Röjtökmuzsaj településen

Beszámoló. a gyermekjóléti és családsegítő szolgálat szakmai tevékenységéről, Röjtökmuzsaj településen Beszámoló a gyermekjóléti és családsegítő szolgálat szakmai tevékenységéről, Röjtökmuzsaj településen Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek

Részletesebben

Család és Gyermekjóléti Szolgálat-észlelő és jelzőrendszer. Szekszárd

Család és Gyermekjóléti Szolgálat-észlelő és jelzőrendszer. Szekszárd Család és Gyermekjóléti Szolgálat-észlelő és jelzőrendszer Szekszárd 2018.02.22. A 2016. Január 1-től jogszabályi változások Családsegítő- Gyermekjóléti Központok/Szolgálatok 2016. január 1 előtt külön

Részletesebben

Gyermekvédelmi munkaterv

Gyermekvédelmi munkaterv DÉVAVÁNYAI ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÓVODAI,BÖLCSŐDEI INTÉZMÉNYEGYSÉG 5510 Dévaványa, Eötvös út 2. Telefon/fax: 06-66/483-149 E-mail: devaovik@gmail.com BÖLCSŐDEI Gyermekvédelmi munkaterv Készítette:Diósné

Részletesebben

Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-i soros ülésére

Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-i soros ülésére 6. napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-i soros ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Beszámoló a gyermekvédelmi és gyermekjóléti feladatok

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2006

Közhasznúsági jelentés 2006 Segítő Kéz 2003 Szociális Egyesület Közhasznúsági jelentés 2006 Nyíregyháza, 2007-04-02 Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. A Segítő Kéz 2003 Szociális Egyesület számviteli beszámolója 3. Kimutatás a

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. a gyermekjóléti szolgálat 2015.évi tevékenységéről. Tisztelt Képviselőtestület!

B E S Z Á M O L Ó. a gyermekjóléti szolgálat 2015.évi tevékenységéről. Tisztelt Képviselőtestület! Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Szociális és Gyermekjóléti Központ 9090 Pannonhalma, Bajcsy Zs.u. 25. B E S Z Á M O L Ó a gyermekjóléti szolgálat 2015.évi tevékenységéről Tisztelt Képviselőtestület!

Részletesebben

II. fejezet. Gyermekjóléti Szolgálat működtetése

II. fejezet. Gyermekjóléti Szolgálat működtetése 2. sz. melléklet II. fejezet Gyermekjóléti Szolgálat működtetése Jogszabályok és a fenntartó által előírt feladatok. A gyermekjóléti szolgálat feladatai: 1997. évi XXXI. tv., a 235/1997 ( XII.17.) sz.

Részletesebben

A gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok átfogó értékelése a 2014. évről ;

A gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok átfogó értékelése a 2014. évről ; 5. napirendi pont: Előterjesztés A gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok átfogó értékelése a 2014. évről ; Előadó: Domjánné dr. Fehérvári Diána aljegyző A gyermekjóléti szolgáltatás olyan, a gyermek

Részletesebben

a. Gyermek- és ifjúságvédelem, szociális tevékenység, családsegítés:

a. Gyermek- és ifjúságvédelem, szociális tevékenység, családsegítés: I. Általános rész Az alapítvány a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. tv. 26. C/10. pontja alapján gyermek- és ifjúságvédelem, gyermek- és ifjúsági érdekképviselet, valamint a tv. 26. C/2. pontja

Részletesebben

Kistérségi Humán Szolgáltató Központ Család és Gyermekjóléti Központ Gyöngyös

Kistérségi Humán Szolgáltató Központ Család és Gyermekjóléti Központ Gyöngyös Jogszabályi háttér 1997. évi XXXI. törvény a Gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról 40/A. ag) pont szerint 2018. szeptember 1-től a Család és Gyermekjóléti Központ óvodai és iskolai szociális segítő

Részletesebben

Az országos kríziskezelő hálózat feladata, szerepe a kapcsolati erőszak- és az emberkereskedelem megelőzésében, kezelésében

Az országos kríziskezelő hálózat feladata, szerepe a kapcsolati erőszak- és az emberkereskedelem megelőzésében, kezelésében Az országos kríziskezelő hálózat feladata, szerepe a kapcsolati erőszak- és az emberkereskedelem megelőzésében, kezelésében Budapest, 2019. január 15. Boglacsik Tímea igazgató, CSBO-OKIT A kríziskezelő

Részletesebben

SZAKMAI PROGRAM. Családok Átmeneti Otthona. Az intézmény alapítója: Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata

SZAKMAI PROGRAM. Családok Átmeneti Otthona. Az intézmény alapítója: Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata SZAKMAI PROGRAM Családok Átmeneti Otthona Az intézmény alapítója: Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata Az alapítás időpontja: 2002 április 18. Az intézmény címe: Dunaújváros, Frangepán út 54. Az

Részletesebben

TÜSKEVÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2007./VIII.28./ RENDELETE

TÜSKEVÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2007./VIII.28./ RENDELETE TÜSKEVÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2007./VIII.28./ RENDELETE A gyermekvédelem önkormányzati rendszeréről, az önkormányzat által biztosított pénzbeli ellátásokról valamint a gyermekvédelmi

Részletesebben

Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, Lövő

Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, Lövő 2014. évi szakmai beszámoló 2.napirend melléklet Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, Lövő A Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat az Alpokalja Kistérség szociális- és gyermekjóléti alapszolgáltatási

Részletesebben

Támogató szolgálatunk február 01. óta működik, feladata a fogyatékkal élő személyek ellátásának biztosítása.

Támogató szolgálatunk február 01. óta működik, feladata a fogyatékkal élő személyek ellátásának biztosítása. unk 2005. február 01. óta működik, feladata a fogyatékkal élő személyek ellátásának biztosítása. A támogató szolgáltatás célja A fogyatékos személyek lakókörnyezetben történő ellátása, elsősorban a lakáson

Részletesebben

Berettyó-Körös Többcélú Társulás Szociális Szolgáltató Központ Családsegítő Szolgálatának évi. Szakmai Beszámolója

Berettyó-Körös Többcélú Társulás Szociális Szolgáltató Központ Családsegítő Szolgálatának évi. Szakmai Beszámolója Berettyó-Körös Többcélú Társulás Szociális Szolgáltató Központ Családsegítő Szolgálatának 2012. évi Szakmai Beszámolója A Berettyó-Körös Többcélú Társulás Szociális Szolgáltató Központ Családsegítő Szolgálata

Részletesebben

Lakhatási program Nyíregyházán

Lakhatási program Nyíregyházán Lakhatási program Nyíregyházán Szoboszlai Katalin elnök, szociális munkás Szervezeti organogram Periféria Egyesület Közgyűlés Elnökség Felügyelő Bizottság Szociális Szolgáltató Központ Utcai Szociális

Részletesebben

Együttműködési megállapodás az óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység működéséről

Együttműködési megállapodás az óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység működéséről Együttműködési megállapodás az óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység működéséről Amely létrejött alulírott egyrészről, mint SZOLGÁLTATÁST NYÚJTÓ intézmény:. Család és Gyermekjóléti Központ továbbiakban:

Részletesebben

2010. Beszámoló Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Családsegítő Központja 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

2010. Beszámoló Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Családsegítő Központja 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről 2010. Beszámoló Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Családsegítő Központja 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Családsegítő Központ feladatai, tevékenységi köre A Humánszolgáltató

Részletesebben

Szociális segítő. 54 762 01 0010 54 03 Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző É 1/10

Szociális segítő. 54 762 01 0010 54 03 Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző É 1/10 A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Az Ifjúságért Egyesület által működtetett Családok Átmeneti Otthonainak Szakmai beszámolója a 2017 évi működésről

Az Ifjúságért Egyesület által működtetett Családok Átmeneti Otthonainak Szakmai beszámolója a 2017 évi működésről Az Ifjúságért Egyesület által működtetett Családok Átmeneti Otthonainak Szakmai beszámolója a 2017 évi működésről Intézmény I.: székhely Pécs, Major u. 2. Telephelyek: Mária u. 1. Lánc u. 2. Intézmény

Részletesebben

J Ó GYAKORLATOK. Előadó: Kósa Gyuláné

J Ó GYAKORLATOK. Előadó: Kósa Gyuláné J Ó GYAKORLATOK A CSALÁDSEGÍTÉS TERÜLETÉN Előadó: Kósa Gyuláné Bevezetés A családsegítés célja Jelzőrendszer ő Ellátandó célcsoportok jellemzői Jellemző probléma területek Igénybevétel Alapelvek, Szociális

Részletesebben

Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015 (II.27.) önkormányzati rendelete

Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015 (II.27.) önkormányzati rendelete Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015 (II.27.) önkormányzati rendelete Hatályos:2015-03-01 -tól Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015 (II.27.) önkormányzati

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2005

Közhasznúsági jelentés 2005 Segítő Kéz 2003 Szociális Egyesület Közhasznúsági jelentés 2005 Nyíregyháza, 2006-04-01. Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. A Segítő Kéz 2003 Szociális Egyesület számviteli beszámolója 3. Kimutatás

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. A gyermekjóléti szolgálat 2010-ben végzett munkájáról. Készítette: Keresztes Éva családgondozó

BESZÁMOLÓ. A gyermekjóléti szolgálat 2010-ben végzett munkájáról. Készítette: Keresztes Éva családgondozó BESZÁMOLÓ A gyermekjóléti szolgálat 2010-ben végzett munkájáról Készítette: Keresztes Éva családgondozó 1 Az önkormányzat kötelező feladatainak sorába tartozik a gyermekvédelem helyi ellátórendszerének

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT - módosításokkal egységes szerkezetben - Kristály Szociális és Gyermekjóléti Társulás Szociális Szolgáltató Központ

ALAPÍTÓ OKIRAT - módosításokkal egységes szerkezetben - Kristály Szociális és Gyermekjóléti Társulás Szociális Szolgáltató Központ ALAPÍTÓ OKIRAT - módosításokkal egységes szerkezetben - Az intézmény neve: Kristály Szociális és Gyermekjóléti Társulás Szociális Szolgáltató Központ Székhelye: Földes, Karácsony Sándor tér 1. Telephelyek:

Részletesebben

Beszámoló a Térségi Családsegítő Szolgálat évi tevékenységéről Piliscsév területén

Beszámoló a Térségi Családsegítő Szolgálat évi tevékenységéről Piliscsév területén Beszámoló a Térségi Családsegítő Szolgálat 2015. évi tevékenységéről Piliscsév területén Tisztelt Képviselő Testület! A Családsegítő Szolgálat működését az 1993. évi III. tv, mely a szociális igazgatásról

Részletesebben

Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 8/2007. (II. 1.) BVKt rendelete

Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 8/2007. (II. 1.) BVKt rendelete Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2007. (II. 1.) BVKt rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény helyi végrehajtásáról I. Rész Biharkeresztes

Részletesebben

J Ó GYA K O R L ATOK A GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATNÁL. Előadó: Kósáné Cservenka Gabriella

J Ó GYA K O R L ATOK A GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATNÁL. Előadó: Kósáné Cservenka Gabriella J Ó GYA K O R L ATOK A GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATNÁL Előadó: Kósáné Cservenka Gabriella 1 Bevezetés A gyermekek védelmének a rendszere Gyermekjóléti Szolgáltatás Jó gyakorlatok a Gyermekjóléti Szolgálatnál

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Balmazújvárosi Kistérség Humán Szolgáltató Központ egyeki gyermekjóléti szolgálatának 2012. évi tevékenységéről

BESZÁMOLÓ. Balmazújvárosi Kistérség Humán Szolgáltató Központ egyeki gyermekjóléti szolgálatának 2012. évi tevékenységéről BESZÁMOLÓ a Balmazújvárosi Kistérség Humán Szolgáltató Központ egyeki gyermekjóléti szolgálatának 2012. évi tevékenységéről Figéné Nádasdi Ágnes Intézményvezető A Balmazújvárosi Kistérség Humán Szolgáltató

Részletesebben

GYERMEKVÉDELMI ÉVES MUNKATERV 2012 2013.

GYERMEKVÉDELMI ÉVES MUNKATERV 2012 2013. Körösladányi Általános Művelődési Központ Zöldág Napköziotthonos Óvodája és Bölcsődéje 5516 Körösladány, Arany János utca 7. E-mail: klovoda@fuzestv.hu; zoldagovi@gmail.com / Web: www.amkkorosladany.hu

Részletesebben

I. A RENDELET HATÁLYA

I. A RENDELET HATÁLYA Kunpeszér Községi Önkormányzat 15/2005. (IV. 15.) sz. rendelete a személyes gondoskodás körébe tartozó szociális és gyermekvédelmi ellátásokról és az ellátásokért fizetendő térítési díjakról (Módosításokkal

Részletesebben

Tisztelt Szülők! Záhony Város Önkormányzata

Tisztelt Szülők! Záhony Város Önkormányzata Tisztelt Szülők! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban Gyvt.) 2015. szeptember 1- jétől hatályos rendelkezései, az ott

Részletesebben

Velem községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. május 12-i ülésének 4. napirendi pontjához

Velem községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. május 12-i ülésének 4. napirendi pontjához ELŐTERJESZTÉS Velem községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 12-i ülésének 4. napirendi pontjához Tisztelt Képviselő-testület! A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997.

Részletesebben

Szakmai nap. Csákvár,

Szakmai nap. Csákvár, Szakmai nap Csákvár, 2018.03.21. Egy év tapasztalatai a csákvári CSÁO-ban Márton Andrea, szociálpolitikai szakértő Csákvár, 2018.03.21. Előzmény: A Katolikus Szeretetszolgálatot 1950. augusztus 29-én alapította

Részletesebben

9. napirend Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról

9. napirend Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról 9. napirend Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról 9. Napirend BESZÁMOLÓ az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról A gyermekek védelméről és a

Részletesebben

Berettyó-Körös Többcélú Társulás Szociális Szolgáltató Központ Családsegítő Szolgálatának évi. Szakmai Beszámolója

Berettyó-Körös Többcélú Társulás Szociális Szolgáltató Központ Családsegítő Szolgálatának évi. Szakmai Beszámolója Berettyó-Körös Többcélú Társulás Szociális Szolgáltató Központ Családsegítő Szolgálatának 2014. évi Szakmai Beszámolója A Berettyó-Körös Többcélú Társulás Szociális Szolgáltató Központ Családsegítő Szolgálata

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2007

Közhasznúsági jelentés 2007 Segítő Kéz 2003 Szociális Egyesület Közhasznúsági jelentés 2007 Nyíregyháza, 2008-05-26 Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. A Segítő Kéz 2003 Szociális Egyesület számviteli beszámolója 3. Kimutatás a

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A CSALÁDSEGÍTÉS FELADATAINAK ELLÁTÁSÁRÓL 2012. 01. 01. 2012. 01. 31. Készítette: Kámán-Németh Martina Családgondozó 30/842-9870

BESZÁMOLÓ A CSALÁDSEGÍTÉS FELADATAINAK ELLÁTÁSÁRÓL 2012. 01. 01. 2012. 01. 31. Készítette: Kámán-Németh Martina Családgondozó 30/842-9870 BESZÁMOLÓ A CSALÁDSEGÍTÉS FELADATAINAK ELLÁTÁSÁRÓL 2012. 01. 01. 2012. 01. 31. Készítette: Kámán-Németh Martina Családgondozó 30/842-9870 2 A CSALÁDGONDOZÓ FELADATAI A Családsegítõ Szolgálat feladata -

Részletesebben

Az Esztergár Lajos Család-és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ ezúton megküldi tájékoztatóját az EFOP pályázat kiírásának tartalmáról.

Az Esztergár Lajos Család-és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ ezúton megküldi tájékoztatóját az EFOP pályázat kiírásának tartalmáról. 1. s z. m e l l E s z t e r g á r L a j o s C s a l á d - é s G y e r m e k j ó l é t i S z o l g á l a t é s K ö z p o n t 7 6 3 2 P é c s, An i k ó u. 5. L e v e l e z é s i c í m : 7 6 1 6 P é c s,

Részletesebben

Gyakran Ismételt Kérdések. Támogatott lakhatás

Gyakran Ismételt Kérdések. Támogatott lakhatás Gyakran Ismételt Kérdések Támogatott lakhatás 1. Igénybevevő önálló döntése alapján nem kívánja igénybe venni az egyes szolgáltatásokat a magasabb térítési díj miatt. Mi a teendő ebben az esetben? A komplex

Részletesebben

Mell.: 2 db kimutatás ASZKGYSZ beszámolója

Mell.: 2 db kimutatás ASZKGYSZ beszámolója Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota, Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105 731/2013. Tárgy: Az Önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatai ellátásának

Részletesebben

A gyermekvédelmi szakellátás iránti szükséglet és az ellátási kínálat. Gulyásné dr. Kovács Erzsébet CSILI 2013.

A gyermekvédelmi szakellátás iránti szükséglet és az ellátási kínálat. Gulyásné dr. Kovács Erzsébet CSILI 2013. A gyermekvédelmi szakellátás iránti szükséglet és az ellátási kínálat Gulyásné dr. Kovács Erzsébet CSILI 2013. Miről lesz szó az ellátási igények háttere bekerülési okok a bekerülők jellemzői a bent lévők

Részletesebben

TÁMOP-1.4.3-12/1/-2012-0027 KÉPZETT FIATALOK PÜSPÖKLADÁNY VÁROS FEJLŐDÉSÉÉRT

TÁMOP-1.4.3-12/1/-2012-0027 KÉPZETT FIATALOK PÜSPÖKLADÁNY VÁROS FEJLŐDÉSÉÉRT TÁMOP-1.4.3-12/1/-2012-0027 KÉPZETT FIATALOK PÜSPÖKLADÁNY VÁROS FEJLŐDÉSÉÉRT A TÁMOGATÁS RÉSZCÉLJA A TÁMOP 1.4.3 pályázati kiírás keretében olyan kezdeményezéseket támogattak amelyek innovatív megoldásokkal

Részletesebben

VÁLTOZÁSOK A GYERMEKJÓLÉTI ALAPELLÁTÁS TERÜLETÉN

VÁLTOZÁSOK A GYERMEKJÓLÉTI ALAPELLÁTÁS TERÜLETÉN VÁLTOZÁSOK A GYERMEKJÓLÉTI ALAPELLÁTÁS TERÜLETÉN dr. Andráczi-Tóth Veronika Főosztályvezető Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások Főosztálya CSALÁD- ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLTATÁSOK RENDSZERSZINTŰ ÁTALAKÍTÁSA

Részletesebben

Nagykanizsai Családsegítő és Gyermekjóléti Központ

Nagykanizsai Családsegítő és Gyermekjóléti Központ Nagykanizsai Családsegítő és Gyermekjóléti Központ Intézmény székhelye: Nagykanizsa, Zrínyi Miklós u. 51. Telefonszáma:06-20-920-8044 e-mail:gyjsznk@gmail.com facebook: Családsegítő és Gyermekjóléti Központ

Részletesebben

Beszámoló a Herend Környéki Önkormányzatok Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat működéséről 2010. szeptember

Beszámoló a Herend Környéki Önkormányzatok Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat működéséről 2010. szeptember Beszámoló a Herend Környéki Önkormányzatok Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat működéséről 2010. szeptember A beszámoló főbb tartalmi pontjai: I. A Herend Környéki Önkormányzatok Családsegítő és Gyermekjóléti

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. A gyermekjóléti szolgálat 2012-ben végzett munkájáról. Készítette: Csébi-Keresztes Éva családgondozó

BESZÁMOLÓ. A gyermekjóléti szolgálat 2012-ben végzett munkájáról. Készítette: Csébi-Keresztes Éva családgondozó BESZÁMOLÓ A gyermekjóléti szolgálat 2012-ben végzett munkájáról Készítette: Csébi-Keresztes Éva családgondozó 1 Az önkormányzat kötelező feladatainak sorába tartozik a gyermekvédelem helyi ellátórendszerének

Részletesebben

Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző / PEFŐ

Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző / PEFŐ 1. a) Mit értünk az életmód fogalmán? Milyen tényezők határozzák meg az életmódot? b) Hogyan épül fel a szociális igazgatás szervezete? Milyen szerepet tölt be a megyei szociális és gyámhivatal a szociális

Részletesebben

2017-es évi jelzőrendszeri intézkedési terv. Ságvár Község Önkormányzat. Család-és Gyermekjóléti Szolgálat Ságvár Fő u 16.

2017-es évi jelzőrendszeri intézkedési terv. Ságvár Község Önkormányzat. Család-és Gyermekjóléti Szolgálat Ságvár Fő u 16. 2017-es évi jelzőrendszeri intézkedési terv Ságvár Község Önkormányzat Család-és Gyermekjóléti Szolgálat 8654 Ságvár Fő u 16. Az intézkedési terv tartalma: 1. A jelzőrendszeri tagok írásos beszámolójának

Részletesebben

Szakmai beszámoló negyedév Esztergom

Szakmai beszámoló negyedév Esztergom HÍD GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT Szakmai beszámoló 2014. 2. negyedév Esztergom Szolgálat neve: HÍD GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT Szolgálat székhelye: 2500 Esztergom, Aranyhegyi u 5. Telefon/fax: 06-33-415-435 Egyéb

Részletesebben

Szociális információnyújtás a Pro-Team Nonprofit Kft.-nél

Szociális információnyújtás a Pro-Team Nonprofit Kft.-nél Szociális információnyújtás a Pro-Team Nonprofit Kft.-nél A szolgáltatás átfogó és operatív célja A Pro-Team Nonprofit Kft. rehabilitációs akkreditált foglalkoztató, ahol több mint 2000 fő megváltozott

Részletesebben

A KIÚT EGYESÜLET ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE

A KIÚT EGYESÜLET ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE KIÚT SZOCIÁLIS ÉS MENTÁLHIGIÉNÉS EGYESÜLET 1077 BUDAPEST, WESSELÉNYI U. 17. 18069668-1-42 A KIÚT EGYESÜLET 2009. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE Előterjesztette: Kölesné Bukovics Zsuzsanna I. PÉNZÜGYI BESZÁMOLÓ

Részletesebben

Módszertani ajánlás. Szakmai ajánlás tervezete Esetnapló használatára és nyomtatványának elkészítésére

Módszertani ajánlás. Szakmai ajánlás tervezete Esetnapló használatára és nyomtatványának elkészítésére Módszertani ajánlás Szakmai ajánlás tervezete Esetnapló használatára és nyomtatványának elkészítésére A családsegítő szolgálat családgondozási feladatokat lát el, ellátásokat közvetít, és szervezési tevékenységet

Részletesebben

A gyermekvédelemről szóló törvény rendelkezései A szociális, a gyermekvédelmi és a gyermekjóléti ellátások kapcsolata

A gyermekvédelemről szóló törvény rendelkezései A szociális, a gyermekvédelmi és a gyermekjóléti ellátások kapcsolata TÁMOP-5.5.7-08/1-2008-0001 Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ A gyermekvédelemről szóló törvény rendelkezései A szociális, a gyermekvédelmi és a gyermekjóléti ellátások

Részletesebben

Rendelet hatálya 1. Pénzbeli ellátások 2. 1 3.. Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás

Rendelet hatálya 1. Pénzbeli ellátások 2. 1 3.. Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás TAKTASZADA KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/1999. (IV.28.) számú rendelete a gyermekvédelmi támogatásokról és a gyámügyi ellátásokról Taktaszada Község Képviselőtestülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A GYERMEKVÉDELMI ÉS GYERMEKJÓLÉTI FELADATOK ELLÁTÁSÁRÓL

BESZÁMOLÓ A GYERMEKVÉDELMI ÉS GYERMEKJÓLÉTI FELADATOK ELLÁTÁSÁRÓL 1 BESZÁMOLÓ A GYERMEKVÉDELMI ÉS GYERMEKJÓLÉTI FELADATOK ELLÁTÁSÁRÓL I. A TELEPÜLÉS DEMOGRÁFIAI MUTATÓI: Jánossomorján 2015. december 31-én 6182 fő élt, míg 2016. december 31-én 6124 fő. Az említett adatok

Részletesebben

E L ŐT E R J E S Z T É S

E L ŐT E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S 56/2018. (V.31.) számú előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 31-i rendes ülésére Tárgy: Tájékoztató a Polgármesteri

Részletesebben

Dorog és Térsége Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Szakmai beszámolója Kesztölc településen évben végzett tevékenységről

Dorog és Térsége Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Szakmai beszámolója Kesztölc településen évben végzett tevékenységről Dorog és Térsége Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Szakmai beszámolója Kesztölc településen 2016. évben végzett tevékenységről ikt. szám.: 100-36/2017 Tisztelt Képviselő Testület! A Család- és Gyermekjóléti

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület április 17-én tartandó ülésére

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület április 17-én tartandó ülésére Izsák Város Aljegyzőjétől E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2018. április 17-én tartandó ülésére Tárgy: Átfogó értékelés Izsák Város Önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak

Részletesebben

II. fejezet. Családok Átmeneti Otthonának működtetésére

II. fejezet. Családok Átmeneti Otthonának működtetésére 6. sz. melléklet II. fejezet Családok Átmeneti Otthonának működtetésére Jogszabályok és a fenntartó által előírt feladatok: A Családok Átmeneti Otthona feladatait az 1997. évi XXXI. tv., a 235/1997 ( XII.17.)

Részletesebben

10. Napirend Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatokról

10. Napirend Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatokról 1 0. N a p i r e n d BESZÁMOLÓ az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (továbbiakban: Gyvt.)

Részletesebben

KÉPVISELŐ TESTÜLETE 12/2010. (IV. 20.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete

KÉPVISELŐ TESTÜLETE 12/2010. (IV. 20.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE 12/2010. (IV. 20.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete a személyes gondoskodás keretébe tartozó egyes szociális és gyermekjóléti

Részletesebben

Alcsútdoboz Település Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 26-i soros ülésére

Alcsútdoboz Település Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 26-i soros ülésére napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S Alcsútdoboz Település Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 26-i soros ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Beszámoló a gyermekvédelmi és gyermekjóléti

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS június 30-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS június 30-i rendes ülésére Új napirendi pont Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. június 30-i rendes ülésére Tárgy: A szociális szolgáltatásokról szóló 22/2003. (VIII. 26.) rendelet

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület április 5-én tartandó ülésére

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület április 5-én tartandó ülésére Izsák Város Aljegyzőjétől E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2016. április 5-én tartandó ülésére Tárgy:Átfogó értékelés Izsák Város Önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak

Részletesebben

Elsőként Lakhatást Szakmai Nap november 7. Aknai Zoltán Menhely Alapítvány

Elsőként Lakhatást Szakmai Nap november 7. Aknai Zoltán Menhely Alapítvány Elsőként Lakhatást Szakmai Nap 2016. november 7. Aknai Zoltán Menhely Alapítvány Elsőként Lakhatást! Utcáról Lakásba? A program előzményei PHARE program foglalkoztatás segítése Foglalkoztatási Lakhatási

Részletesebben

Szakmai beszámoló negyedév Esztergom

Szakmai beszámoló negyedév Esztergom HÍD GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT Szakmai beszámoló 2014. 1. negyedév Esztergom Szolgálat neve: HÍD GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT Szolgálat székhelye: 2500 Esztergom, Aranyhegyi u 5. Telefon/fax: 06-33-415-435 Egyéb

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Pannonhalma Város Önkormányzat 2011. május 31-én tartandó képviselő testületi ülésének 1. napirendi pontjához

ELŐTERJESZTÉS. Pannonhalma Város Önkormányzat 2011. május 31-én tartandó képviselő testületi ülésének 1. napirendi pontjához ELŐTERJESZTÉS Pannonhalma Város Önkormányzat 2011. május 31-én tartandó képviselő testületi ülésének 1. napirendi pontjához Tárgy: Beszámoló a gyermekvédelmi feladatok ellátásáról Tisztelt Képviselő testület!

Részletesebben

Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1.

Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1. Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Beleg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi

Részletesebben

Finanszírozási szerződés II. számú melléklete. 2012. év

Finanszírozási szerződés II. számú melléklete. 2012. év NEMZETI REHABILITÁCIÓS ÉS SZOCIÁLIS HIVATAL 1071 Budapest, Damjanich u. 48. Finanszírozási szerződés II. számú melléklete 2012. év Kötelezően vezetendő dokumentáció a Krízisközpontok működtetéséhez Kötelezően

Részletesebben

Dunapataj Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2005.(XI.01.) rendelete a gyermekek támogatásáról. I.FEJEZET Általános rendelkezések

Dunapataj Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2005.(XI.01.) rendelete a gyermekek támogatásáról. I.FEJEZET Általános rendelkezések Dunapataj Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2005.(XI.01.) rendelete a gyermekek támogatásáról Dunapataj Nagyközség Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról

Részletesebben

BŰNMEGELŐZÉSI KONCEPCIÓ / 2005-2010 /

BŰNMEGELŐZÉSI KONCEPCIÓ / 2005-2010 / BŰNMEGELŐZÉSI KONCEPCIÓ / 2005-2010 / BŰNMEGELŐZÉSI KONCEPCIÓ / 2005-2010 / Simontornyán, valamint Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgáltatásra társult településein. * *Aktuális helyzet, célcsoportok.

Részletesebben

GYERMEKVÉDELMI ELLÁTÁS INTÉZMÉNYRENDSZERE

GYERMEKVÉDELMI ELLÁTÁS INTÉZMÉNYRENDSZERE GYERMEKVÉDELMI ELLÁTÁS INTÉZMÉNYRENDSZERE Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ 2015. MÁRCIUS TÁMOP 5.5.7-08/1-2008-0001 Betegjogi, ellátottjogi és gyermekjogi képviselői

Részletesebben

Szakmai beszámoló a 2012.évi működésről

Szakmai beszámoló a 2012.évi működésről H u m á n S z o l g á l t a t ó K ö z p o n t G y e r m e k é s c s a l á d v é d e l m i s z a k m a i e g y s é g C s a l á d s e g í t ő S z o l g á l a t a Levelezési cím: H-2120 Dunakeszi, pf.:144

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum Gyermeki és szülői jogok és kötelességek a gyermekvédelmi törvény alapján

Új Szöveges dokumentum Gyermeki és szülői jogok és kötelességek a gyermekvédelmi törvény alapján Gyermeki és szülői jogok és kötelességek a gyermekvédelmi törvény alapján Gyermeki jogok: A gyermeknek joga van a testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését, egészséges felnevelkedését és jólétét biztosító

Részletesebben

Beszámoló a Társult Önkormányzatok Együtt Segítőszolgálatainak

Beszámoló a Társult Önkormányzatok Együtt Segítőszolgálatainak Beszámoló a Társult Önkormányzatok Együtt Segítőszolgálatainak 2015. évi tevékenységéről Újhartyán Városban Intézményünk a 2015. évben is társulás keretében működtette a három szociális alapellátást (étkeztetést,

Részletesebben

A gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásának értékelése 2013. évre vonatkozóan

A gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásának értékelése 2013. évre vonatkozóan Mátraterenyei Közös Önkormányzati Hivatal 3145. Mátraterenye, Kossuth út 178. Tel: 32/362-169. Fax:32/362-305. e-mail:titkarsag@matraterenye.hu A gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásának értékelése

Részletesebben

Ecsegfalva Község Önkormányzatának Képviselő Testülete részére BESZÁMOLÓ

Ecsegfalva Község Önkormányzatának Képviselő Testülete részére BESZÁMOLÓ Szeghalom Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézmény Telephelye: 5515. Ecsegfalva, Ady E. ú. 5. Tel/fax: 66/487-024 email: ecsegfalvi.ono@gmail.com Ecsegfalva Község Önkormányzatának Képviselő

Részletesebben

NYILATKOZAT. a Gyvt. 21/B. (1) bekezdés a) pontja szerinti ingyenes bölcsődei és óvodai gyermekétkeztetés igénybevételéhez²

NYILATKOZAT. a Gyvt. 21/B. (1) bekezdés a) pontja szerinti ingyenes bölcsődei és óvodai gyermekétkeztetés igénybevételéhez² NYILATKOZAT a Gyvt. 21/B. (1) bekezdés a) pontja szerinti ingyenes bölcsődei és óvodai gyermekétkeztetés igénybevételéhez² 1. Alulírott (születési név:, születési hely, idő,... anyja neve: ) szám alatti

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 4/1998.(II.1.) számú. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 4/1998.(II.1.) számú. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 4/1998.(II.1.) számú r e n d e l e t e a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvényből adódó feladatok végrehajtásáról (egységes

Részletesebben

Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének.../2015. (...) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról

Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének.../2015. (...) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének.../2015. (...) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról Ócsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk

Részletesebben

Emberi Erőforrások Minisztériuma

Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális Alapszolgáltatások I. Étkeztetés Házi Segítségnyújtás Jelzőrendszeres Házi Segítségnyújtás Családsegítés Az alapszolgáltatások megszervezésével a települési önkormányzat

Részletesebben

Ecsegfalva Község Önkormányzatának Képviselő - testülete részére BESZÁMOLÓ

Ecsegfalva Község Önkormányzatának Képviselő - testülete részére BESZÁMOLÓ SZEGHALOM KISTÉRSÉG EGYSÉGES SZOCIÁLIS és GYERMEKJÓLÉTI INTÉZMÉNY 5510 Dévaványa, Jéggyár. u. 47. Ecsegfalva Község Önkormányzatának Képviselő - testülete részére BESZÁMOLÓ a Szeghalom Kistérség Egységes

Részletesebben

Támogatott lakhatás. Serafin József EMMI. Hajléktalanellátás Országos Konferenciája 2013.

Támogatott lakhatás. Serafin József EMMI. Hajléktalanellátás Országos Konferenciája 2013. Támogatott lakhatás Serafin József EMMI SZOLGÁLTATÁSOK FŐOSZTÁLYA KÉPVISELŐJÉNEK KÖSZÖNTŐJE, ÉS ELŐADÁSA: TÁMOGATOTT LAKHATÁS 1 Jogszabályi háttér Törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról

Részletesebben