Rahmanyinov világi kórusművei
|
|
- Diána Fekete
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 DLA doktori értekezés tézisei Leschák Sándor Rahmanyinov világi kórusművei Témavezető: Papp Márta Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 28. számú művészeti- és művelődéstörténeti tudományok besorolású doktori iskola Budapest 2015
2 I. A kutatás előzményei Szergej Rahmanyinov elsősorban mint a XX. század egyik legjelentősebb zongoraművésze és zongoraművek szerzője ismert. Munkásságát számos lemezfelvétel örökítette meg, amelyek máig igen keresettek. Az orosz művész ennél azonban lényegesen sokoldalúbban tevékenykedett. Rahmanyinov hosszú éveken keresztül dolgozott operakarmesterként, és állandóan foglalkozott vokális művek komponálásával. Ennek eredményeként született három befejezett opera, számos dal, a cappella és kíséretes kórusművek világi és egyházi szövegekre egyaránt. Annak ellenére, hogy ezen művek nagy részével a zeneszerző jelentős sikereket ért el, mára alig ismertek. Értekezésem tárgyául Rahmanyinov kevéssé ismert oldalát választottam, azokat a kórusműveket, amelyek világi szövegekre íródtak. Ezek a darabok a Harangok kivételével alig szerepelnek a hangversenyéletben. A Harangokról ugyan számos publikáció készült, főként angol és orosz nyelven, ám ezek nagy része nehezen hozzáférhető, és nem igazán részletes a szakirodalom ezt a művet főként a Dies irae dallam felhasználásával kapcsolatban vizsgálja. A többi világi kórusműről a tudományos munkákban csak említés szintjén olvashatunk többnyire a Harangokkal kapcsolatban.
3 II. Források Rahmanyinovról máig nem jelent meg magyar nyelvű monográfia. Az élettörténetről főként a műismertetők előtt szereplő rövid áttekintések adnak meglehetősen nagyvonalú tájékoztatást. Jurij Keldis 1958-ban magyar nyelven is megjelent Az orosz zene története című könyvében olvashatunk valamennyivel bővebben a zeneszerzőről. Ez az írás korának politikai szellemét tükrözi ma már csupán érdekességnek tekinthetjük. Mivel Rahmanyinov élete jelentős részét az Amerikai Egyesült Államokban töltötte, az amerikai zenetudomány különösen sokat foglalkozik az orosz művésszel. Az orosz nyelvű Rahmanyinov-irodalom legnagyobb kincse a levelezés, ami a moszkvai Государственное Музыкальное Издательство -nál (Állami Zeneműkiadó, rövidítve Muzgiz) jelent meg Zarui Apetovni Apetyan szerkesztésében először 1955-ben, majd bővített, háromkötetes változatban 1978 és 1980 között, a moszkvai Всесоюзное Издательство (Össz-szövetségi Kiadó) gondozásában. Jurij Keldis 1973-ban publikált monográfiája több pontatlanságot tartalmaz. Két katalógus készült, amelyek Rahmanyinov műveivel foglalkoznak az egyik Robert Palmieri, a másik Robert Threlfall és Geoffrey Norris munkája. Ezek leghatékonyabban együtt használhatók. Míg a Threlfall-Norris katalógus
4 lényegesen több információt közöl az egyes művekről, Palmierinél megtalálható Rahmanyinov zongoraművészi és karmesteri repertoárja, illetve a saját lemezfelvételek és a zeneszerzőről 1985-ig megjelent tudományos munkák jegyzéke, azok rövid ismertetőjével. Ezeken kívül számos különböző terjedelmű monográfia jelent meg Rahmanyinovról angolul. Geoffrey Norris és Robert Threlfall külön-külön publikálta saját Rahmanyinov-életrajzát, illetve Norris írta a Grove lexikon Rahmanyinov szócikkét. Tömör, ám megbízható Patrick Piggott életrajzi könyve. Hasonlóan megbízható, jó forrásul szolgálnak Alfred Julius Swan zenetudós írásai Swan személyesen ismerte Rahmanyinovot. Robert Walker 1980-ban kiadott életrajzi írása széles látókörű, olvasmányos, ám tartalmaz néhány helytelen állítást. A legkevésbé megbízható forrásnak Oskar von Riesemann 1934-ben megjelent Rachmaninoff s Recollections (Rahmanyinov visszaemlékezései) című biográfiája bizonyult, ami sok kitalált történetet tartalmaz, illetve pontatlanul közöl tényeket, mégis a szakirodalom előszeretettel használja forrásként. Munkám folyamán az általam leghitelesebbnek tartott Bertensson és Leyda-féle monográfiát aminek összeállítását a zeneszerző özvegye, két lánya és Szofija Szatyina segítette használtam vezérfonalként. Ebben számos levélrészlet, kritika,
5 illetve rokonok, barátok, kollégák visszaemlékezései megtalálhatók. A Harangokkal kapcsolatban hasznos segítséget nyújtott David Butler Cannata Rachmaninoff and the Symphony című könyve. III. Módszer Értekezésemet olyan fejezettel kezdem, amiben az életrajz keretében bemutatom Rahmanyinov vokális zenéhez fűződő viszonyát. Ennek megírásában a két szerzői katalógus, és a Bertensson Leyda-féle monográfa nyújtotta a legnagyobb segítséget. A következő fejezetekben az egyes műveket elemzem. Ismertetem Rahmanyinov összes világi karművének keletkezéstörténetét, elemzem azok formai felépítését. Igyekszem feltárni a műveken belüli motivikus összefüggéseket és rávilágítani a szerző más műveivel való motivikus kapcsolatokra. Függelékben közlöm minden tárgyalt mű eredeti szövegét, azok általam készített nyersfordítását, és amennyiben létezik, műfordítását. Az esetleges zeneszerzői szövegmódosításokról az elemzésekben teszek említést. A Harangok esetében egymás mellé helyezem az eredeti Poekölteményt és a Rahmanyinov által megzenésített Balmontfordítást, mivel azok jelentős különbséget mutatnak. Hasonlóan járok el a Hat kórusmű harmadik tételénél, ahol közlöm azt a Heine-verset, amit Lermontov átdolgozott.
6 Az op. 15-ös Hat kórusmű esetén az elérhető kottakiadások számos kérdést vetnek fel, ezért szükség volt azok alapos vizsgálatára. Bár a Harangokról maradt fenn a legtöbb adat, a szakirodalom mégsem foglalkozott két olyan alapvető, ám meglehetősen kényes problémakörrel, mint a műfaji besorolás tisztázásával és a harmadik tétel négy változatának összehasonlításával. Ezeket próbálom a lehető legkörültekintőbben körüljárni. IV. Eredmények Munkám legjelentősebb eredményének az op. 15-ös Hat kórusmű elemzését tartom, ahol a három elérhető kottakiadás és számos felvétel tanulmányozása után sikerült megállapítanom, hogy az első darab az 1976-os orosz Muzika-kiadásban közölt, mozgalmi dalra emlékeztető szövege nem a Rahmanyinov által megzenésített szöveg, hanem átirat. Sajnálatos módon a Dicsőség tételt a holland Harmonia Kiadó is ezzel a szöveggel publikálta 1993-ban. Ráadásul a kiadó munkáját tudományosan megalapozottnak tünteti fel, amivel több kárt okoztak e ciklusnak, mint hasznot sok karnagy ugyanis azért nem foglalkozik e darabokkal, mert a Dicsőség szövegét vállalhatatlannak tartja. A Hat kórusmű második darabja szövegírójának vezetéknevét a szakirodalom és a kották egyaránt eltérően említik. Hosszas kutatás után sikerült
7 megválaszolnom, melyik a helyes változat, Lodizsenszkij vagy Ladizsenszkij. Bemutatok két rövid a cappella kórusművet, amelyekben Rahmanynov Alekszej Konsztantyinovics Tolsztoj szövegeket használt fel. A Tavasz kantáta szerkesztése az orosz operák vezérmotívum technikáját idézi. Az egyes motívumok elnevezését követően igyekeztem megfejteni, hogyan használta fel azokat a zeneszerző a vers értelmezésére. A Csizmák és az op. 41-es Három orosz népdal esetében megvizsgáltam, hogyan alkalmazta azokban Rahmanyinov a népi többszólamúság jellegzetességeit. Tárgyalom a népdalok eredetét, amivel kapcsolatban felmerült Nagyezsda Plevickaja népdalénekesnő neve, akit az Oroszországon kívüli zenetudomány csak Rahmanyinovval kapcsolatban említ. Az eddig említett művekről semmilyen nyelven nem született még hasonló átfogó tanulmány. A Harangokat főként motívumfejlesztés szempontjából vettem szemügyre, illetve a kórus és a zenekar viszonyát tárgyaltam ezen aspektusok a meglévő tanulmányok legfőbb hiányosságai. V. Az értekezés tárgyköréhez kapcsolódó tevékenység Rahmanyinov zenéjével először zongoristaként foglalkoztam, repertoáromon szerepel a szerző számos műve az op. 3-as
8 Morceaux de fantaisie, az op. 10-es Morceaux de salon, az op. 23-as és op. 32-es Prelűdök, az op. 33-as és op. 39-es Etudestableaux sorozatból. Több dalt kísértem az op. 4-es, az op. 8-as és op. 14-es sorozatból. Kórustagként számos alkalommal részt vettem az Éjjeli virrasztás részleteinek előadásán, ezek közül néhány tételt vezényelhettem is. Évek óta nyaranta egy amerikai gyermektáborban vezetek zenei foglalkozásokat, amelyeken rendszeresen tartok előadásokat Rahmanyinov zenéjéről. Naprakészen követem a zeneszerző műveiből készített felvételeket és a jelenleg készülő kritikai összkiadás eredményeit, illetve a Henle és a Boosey & Hawkes legújabb, urtext kottáinak publikációját.
RAHMANYINOV VILÁGI KÓRUSMŰVEI
LESCHÁK SÁNDOR RAHMANYINOV VILÁGI KÓRUSMŰVEI DLA DOKTORI ÉRTEKEZÉS 2015 Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 28. számú művészet- és művelődéstörténeti besorolású doktori iskola RAHMANYINOV VILÁGI KÓRUSMŰVEI
DLA doktori értekezés tézisei. Rohmann Ditta. Téma: Sacher. Témavezető: Péteri Lóránt
DLA doktori értekezés tézisei Rohmann Ditta Téma: Sacher Témavezető: Péteri Lóránt Liszt Ferenc Zenemővészeti Egyetem 28. számú mővészet- és mővelődéstörténetitudományok besorolású doktori iskola Budapest
Antal István zongoraművész, a Zeneakadémia tanára
LISZT FERENC ZENEMŰVÉSZETI EGYETEM DOKTORI ISKOLA Hargitai Imre Antal István zongoraművész, a Zeneakadémia tanára c. DLA értekezés tézisei 1 Antal István egyik utolsó növendékeként vállalkoztam arra, hogy
DLA doktori értekezés tézisei. Wolf Péter Endre. Jazz-hangszerelés. Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem. történeti tudományok besorolású
DLA doktori értekezés tézisei Wolf Péter Endre Jazz-hangszerelés Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 28. számú művészet- és művelődés- történeti tudományok besorolású doktori iskola Budapest 2014 2 I. A
Vlagyimir Szofronyickij
DLA doktori értekezés tézisei Lajkó István Vlagyimir Szofronyickij Témavezető: Papp Márta Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 28. számú művészet- és művelődéstörténeti tudományok besorolású doktori iskola
CLARA SCHUMANN MŰVÉSZETE
DLA DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI BONNYAI APOLKA CLARA SCHUMANN MŰVÉSZETE Témavezető: DR. KOMLÓS KATALIN Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 28. számú, művészet- és művelődéstörténeti tudományok besorolású
David Popper élete és művészete
DLA doktori értekezés tézisei Mód Orsolya David Popper élete és művészete Témavezető: Dr. Batta András Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 28. számú művészet- és művelődéstörténeti tudományok besorolású
ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL
ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL 2014 REPRODUKÁLÁS I. ÉNEKLÉS A helyes hangzóformálás - A pontos szövegejtés és ritmus - Az intonációs biztonság - A stílusnak megfelelő, kifejező előadás Huszonnégy
A bebop stílusjegyei
DLA doktori értekezés tézisei Bacsó Kristóf A bebop stílusjegyei Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 28. számú művészet- és művelődés- történeti tudományok besorolású doktori iskola Budapest 2018 I. A kutatás
Székely Imre (1823 1887) életrajza, magyar ábrándjai és műveinek jegyzéke
DLA doktori értekezés tézisei Kéry János Székely Imre (1823 1887) életrajza, magyar ábrándjai és műveinek jegyzéke Témavezető: Nagy Péter Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 28. számú művészet- és művelődéstörténeti
VENDÉGSÉGBEN A FUGA-BAN
DITTRICHNÉ VAJTAI ZSUZSÁNNA VENDÉGSÉGBEN A FUGA-BAN Puskás Levente szaxofon és Váradi Judit zongora hangversenye magyar zeneszerzők műveiből A két művész több mint egy évtizede játszik együtt. 2015-ben
DLA doktori értekezés tézisei Halmai Katalin Gustav Mahler vokális művei
1 2 1. A kutatás előzményei DLA doktori értekezés tézisei Halmai Katalin Gustav Mahler vokális művei Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 28. számú művészet - és művelődéstörténeti tudományok besorolású
Különböző fúvástechnikák összehasonlító vizsgálata
DLA doktori értekezés tézisei Gyivicsán György Különböző fúvástechnikák összehasonlító vizsgálata Témavezető: Dalos Anna (PhD) Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 28. számú művészet- és művelődéstörténeti
Hagyomány és megújulás Veress Sándor vonósnégyeseiben
DLA doktori értekezés tézisei Szabó Judit Hagyomány és megújulás Veress Sándor vonósnégyeseiben Témavezető: Keresztes Nóra DLA Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 28. számú művészet- és művelődéstörténeti
Sequentiák a protestáns graduálokban
1 DLA doktori értekezés tézisei Tóth Anikó Sequentiák a protestáns graduálokban Témavezető: Prof. Dr. Szendrei Janka Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 28. számú művészet- és művelődéstörténeti tudományok
A kolinda és megjelenési formái a huszadik század román és magyar műzenéjében
DLA doktori értekezés tézisei Horváth Bálint A kolinda és megjelenési formái a huszadik század román és magyar műzenéjében Témavezető: Vikárius László Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 28. számú művészet-
0Jelentés a K 60635 azonosító számú, Arany János kritikai kiadása című kutatás munkájáról és eredményeiről
0Jelentés a K 60635 azonosító számú, Arany János kritikai kiadása című kutatás munkájáról és eredményeiről Általánosságban elmondható az a sajnálatos körülmény, hogy a felsőoktatás komoly színvonalcsökkenéssel
SYLLABUS. I. Intézmény neve Kar Szak
SYLLABUS I. Intézmény neve Kar Szak Tantárgy megnevezése Zenetörténet Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi és Művészeti Kar Zene A tantárgy típusa DF DD DS DC x II. Tantárgy felépítése
A klarinét és a klarinétjáték fejlődésének tükröződése a zenekari irodalomban
DLA doktori értekezés tézisei Tötös Krisztina A klarinét és a klarinétjáték fejlődésének tükröződése a zenekari irodalomban Témavezető: Antal Mátyás Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 28. számú művészet-
Galambos Ferenc repertóriumok a MEK-ben
2015/01/23 Galambos Ferenc sok más irodalomtörténeti munkája mellett élete végéig ötvennél több bibliográfiát is készített, köztük a Nyugat, az Irodalomtörténet, az Irodalomtörténeti Közlemények, a Magyar
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 12. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 12. 14:00 I. Zenefelismerés Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Ének-zene
TARTALOM. I. RÉSZ. A FORDÍTÁS TÖRTÉNETE 1. A fordítás és a fordítói gondolkodás kezdetei... 13
TARTALOM Bevezetés... 9 I. RÉSZ. A FORDÍTÁS TÖRTÉNETE 1. A fordítás és a fordítói gondolkodás kezdetei... 13 2. A fordítás és a fordításról való gondolkodás kialakulása és fejlődése Oroszországban... 27
ÉNEK-ZENE ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI
ÉNEK-ZENE ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI A vizsga részei Írásbeli vizsga: 120 perc I Zenefelismerés 20 perc II. Zenetörténeti szövegalkotás, Általános zenei alapismeretek, Dallamátírás. 100 perc
A 18. századi orosz kóruskoncert M. Sz. Berezovszkij, D. Sz. Bortnyanszkij és A. L. Vedel művészetében
DLA doktori értekezés tézisei Végh Mónika A 18. századi orosz kóruskoncert M. Sz. Berezovszkij, D. Sz. Bortnyanszkij és A. L. Vedel művészetében Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 28-as számú művészet-
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskolájának KÉPZÉSI TERVE 1. A doktori képzés szerkezete
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskolájának KÉPZÉSI TERVE 1. A doktori képzés szerkezete A képzési terv az EDT által elfogadott kredithálók szerinti tantervi programra épül. A képzés a DLA
Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. I. Dallamdiktálás Zenefelismerés. Időtartam: 60 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 009. május 5. ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 009. május 5. 14:00 I. Dallamdiktálás Zenefelismerés Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
Szakdolgozati szeminárium
Szakdolgozati szeminárium Borbély Tibor Bors munkaügyi kutató 2007. 06. 09. szakdolgozati szeminárium 1 Szakdolgozat készítése- a cél 30-tól (felsőfokú szakképzés) kb. 300 oldalig (M, PhD) terjed géppel
Tehetséggondozás a könyvtárban
Tehetséggondozás a könyvtárban A foglalkozás anyaga: Liszt Ferenc élete és magyar vonatkozású művei Célja: A könyvtárhasználati ismeretek felhasználásával új ismeretek szerzése. Szövegértés, lényegkiemelés
SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Művészeti Kar Zenepedagógia
SYLLABUS I. Intézmény neve Kar Szak Tantárgy megnevezése Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Művészeti Kar Zenepedagógia Zenetörténet A tantárgy típusa DF DD DS DC x II. Tantárgy felépítése (heti óraszám)
Miskolci Egyetem GÉPÉSZMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR. Osztályozási fák, durva halmazok és alkalmazásaik. PhD értekezés
Miskolci Egyetem GÉPÉSZMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR Osztályozási fák, durva halmazok és alkalmazásaik PhD értekezés Készítette: Veres Laura okleveles matematikus-informatikus Hatvany József Informatikai
Kosza Ágnes és Lászlóffy Réka
Kosza Ágnes és Lászlóffy Réka Communitas Alkotói Ösztöndíj 2010-2011 Leckehangverseny-körút Időutazás a zene világában 2011 Bartók-év Ismerjük meg értékeinket Beszámoló A 2010-es év a nyertes pályázatunk
ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK KÖZÉPSZINTEN ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL
ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK KÖZÉPSZINTEN ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL REPRODUKÁLÁS I. ÉNEKLÉS A helyes hangzóformálás - A pontos szövegejtés és ritmus - Az intonációs biztonság - A stílusnak megfelelő, kifejező előadás
#zeneóra. Ifjúsági bérlet Veszprém megye
#zeneóra Ifjúsági bérlet 2019-2020 Veszprém megye Elérhetővé tesszük az élményt! A Filharmónia Magyarország ifjúsági koncertsorozata 6 éves kortól egészen 18 éves korig szólítja meg az iskolásokat azzal
A kánon művészete. (2011. június 19., 19 óra, Erzsébetvárosi Közösségi Ház) Műsor:
A kánon művészete a hangversenye (2011. június 19., 19 óra, Erzsébetvárosi Közösségi Ház) Műsor: Mozart: Ave Maria Ismeretlen szerző: Benedicta sit sancta trinitas Ockeghem: Prenez sur moi Bach: Goldberg-variációk
Lajtha László egyházzenei művei
DLA doktori értekezés tézisei Ménesi Gergely Lajtha László egyházzenei művei Témavezető: Mohay Miklós Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 28. számú művészet- és művelődés- történeti tudományok besorolású
MONTENEGRÓ A FÜGGETLENNÉ VÁLÁS ÚTJÁN
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Borsányi András MONTENEGRÓ A FÜGGETLENNÉ VÁLÁS ÚTJÁN Doktori (PhD) tézisek Témavezető: Dr. Szabó A. Ferenc egyetemi tanár BUDAPEST, 2003. 1 Montenegró a függetlenné
Osztályozóvizsga anyaga Ének-zene tantárgyból. 9. évfolyam
Osztályozóvizsga anyaga Ének-zene tantárgyból 9. évfolyam 4-5 mű éneklése tiszta intonációval a következő kategóriák mindegyikéből: gregorián, reneszánsz, barokk, bécsi klasszikus Magyar népzene és történeti
Zongorajáték játék a zongorával. Terényi Ede Piano Playing című sorozata
DLA doktori értekezés tézisei Győrfi Laura Ditta Zongorajáték játék a zongorával. Terényi Ede Piano Playing című sorozata Témavezető: Balassa Sándor Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 28. számú művészet-
A magyar börtönügy arcképcsarnoka
A magyar börtönügy arcképcsarnoka Pulszky Ágost (1846 1901) A humanitárius szempont legbiztosabb próbája a politikai értékeknek. (Szalay László) Jogfilozófus, szociológus, politikus, jogtudományi szakíró,
(Az Ügyrend 3. sz. melléklete) Készítette: Sominé Fenyvesi Olga könyvtárigazgató. Jászberény, 2012. június 14.
A Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Kar Jászberényi Könyvtárának Gyűjtőköri Szabályzata (Az Ügyrend 3. sz. melléklete) Készítette: Sominé Fenyvesi Olga könyvtárigazgató Jászberény,
Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015
Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015 Bevezetés A Muzsika Hídja Fesztivál Szervezőbizottsága 2015-ben is megrendezi a Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivált Budapesten 2015. július 25-26-án, első
Farkas István Péter: Rézfúvós hangszerek története Magyarországon
PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM MŰVÉSZETI KAR DOKTORI ISKOLA Farkas István Péter: Rézfúvós hangszerek története Magyarországon DLA értekezés tézisei 2014 A kutatás előzményei, motiváció Közép- és felső szintű zenei
Középméretű énekeskönyv
Az egyházi ének tanításához ajánlott énekeskönyvek és kórusgyűjtemények 1./ A Református énekeskönyv Magyarországon, 1948- ban jelent meg. Kiadja a Magyarországi Református Egyház. Több kiadást ért meg.
A SZAKIRODALOM HASZNA ÉS SZERKEZETE
SZAKIRODALMAZÁS A SZAKIRODALOM HASZNA ÉS SZERKEZETE Bevezetés Kétféle ismeret van: magunk rendelkezünk a szükséges információval, vagy tudjuk, hogy az hol lelhető fel. (Samuel Johnson) Évente kb. 60 millió
A vágyálom: megismerni egy idegen (idegenszerű) nyelvet, de közben nem érteni Roland Barthes 1
A vágyálom: megismerni egy idegen (idegenszerű) nyelvet, de közben nem érteni Roland Barthes 1 1 Az ismeretlen nyelv (1970), ford. Miklós Pál, in uő, Válogatott írások, Budapest, Európa, 1976, 241. Bevezetés
CIVILIZÁCIÓ 5-8. ÉVFOLYAM
CIVILIZÁCIÓ 5-8. ÉVFOLYAM 1 Civilizáció 5-8. évfolyam I. Célja, feladata: Az önálló tematikával megjelenő, de a célnyelvek keretei között oktatható célnyelvi civilizáció tantárgy tanításának az a célja,
SZOLFÉZS-ZENEELMÉLET KATEGÓRIA
SZOLFÉZS-ZENEELMÉLET KATEGÓRIA A versenyzők előre elkészített kártyákat húznak az alábbi feladatokból: LAPRÓLOLVASÁSI KÉSZSÉGET MÉRŐ FELADAT: I. korcsoport Egyszólamú tonális dallam lapról éneklése max.
SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Művészeti Kar Zenepedagógia
SYLLABUS I. Intézmény neve Kar Szak Tantárgy megnevezése Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Művészeti Kar Zenepedagógia Zenetörténet A tantárgy típusa DF DD DS DC x II. Tantárgy felépítése (heti óraszám)
A III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivál 2014 Budapest.
A III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivál 2014 Budapest. Bevezetés III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivált a III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivál Szervezőbizottság rendezi meg
A szellemi munka technikájának tanítása Zenei gyűjtemény felhasználásával
A szellemi munka technikájának tanítása Zenei gyűjtemény felhasználásával Alternatív cím Egy szellemi termék előállításának technikája és annak tanítása A könyvtárhasználati ismeretek témakörei Dokumentumismeret
Készítette: Dr. Knorrné Csányi Zsuzsanna könyvtárvezető. Budapest, 2010. december 15.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Könyvtárának Gyűjtőköri Szabályzata Készítette: Dr. Knorrné Csányi Zsuzsanna könyvtárvezető Budapest, 2010. december 15. A Színház- és Filmművészeti Egyetem Könyvtárának
LIGETI KOMPOZÍCIÓS TECHNIKÁI A VONÓS MŰVEK TÜKRÉBEN, A KORAI MŰVEKTŐL A HEGEDŰVERSENYIG
DLA doktori értekezés tézisei KRULIK ESZTER LIGETI KOMPOZÍCIÓS TECHNIKÁI A VONÓS MŰVEK TÜKRÉBEN, A KORAI MŰVEKTŐL A HEGEDŰVERSENYIG TÉMAVEZETŐ: WILHEIM ANDRÁS Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 28-as számú
Művészetek Ének-zene. 11. évfolyam
Művészetek Ének-zene A Művészetek - Ének-zene szabadon választható tantárgy belépési követelményei: Hallásvizsgálat: 10 nép- illetve műdal átélt, élményszerű tiszta előadása emlékezetből, a dalokat másmás
Olivier Messiaen kései alkotói korszaka
DLA doktori értekezés tézisei Borbély László Olivier Messiaen kései alkotói korszaka Témavezető: Wilheim András Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 28. számú művészet-és művelődéstörténeti tudományok besorolású
Célnyelvi civilizáció tantárgy. (német nyelv) 5.-8. évfolyam
I. Bevezetés Célnyelvi civilizáció tantárgy (német nyelv) 5.-8. évfolyam Az önálló tematikával megjelenő, de a célnyelvek keretei között is oktatható célnyelvi civilizáció tantárgy tanításának az a célja,
Howard Hanson életműve és szimfonikus művészete
DLA doktori értekezés tézisei Holics László Howard Hanson életműve és szimfonikus művészete Témavezető: Wilheim András Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 28. számú művészet- és művelődéstörténeti tudományok
Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. I. Dallamdiktálás Zenefelismerés. Időtartam: 60 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 010. október 8. ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 010. október 8. 14:00 I. Dallamdiktálás Zenefelismerés Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS
Reméljük, sikerült közös játékra csábítani az olvasót: játsszunk két szólamban!
Kiadásra került Beischer-Matyó Tamás bicíniumkötete, melynek címe: Játék két szólamban. A darabok kalandos utat jártak be, míg végül a Kontrapunkt kiadó gondozásában a nyilvánosság számára is hozzáférhetővé
AZ ÁRPÁDOK CSALÁDI TÖRTÉNETE EGY NAGYBECSKEREKEN MEGJELENT KÖNYVBEN
AZ ÁRPÁDOK CSALÁDI TÖRTÉNETE EGY NAGYBECSKEREKEN MEGJELENT KÖNYVBEN ÓZER ÁGNES Szűkebb pátriánk több mint egy évszázaddal ezelőtt sem szűkölködött a múlt iránti tudományos érdeklődésben, annak magas szintű
Rajz és vizuális kultúra érettségi vizsga Középszint
Rajz és vizuális kultúra érettségi vizsga Középszint 1. ÍRÁSBELI VIZSGA: Az írásbeli vizsgán a jelölteknek egy központi feladatsort kell megoldaniuk. A vizsgázó a rendelkezésre álló időt tetszése szerint
BOD PÉTER ORSZÁGOS KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY
BOD PÉTER ORSZÁGOS KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY 2013/2014. tanév országos döntő I. kategória, 7-8. évfolyam 2014. április 23. szerda versenyző példánya A versenyző tanuló kódszáma: Elérhető pontszám: 71
Dr. Paczolay Gyula ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS. az Alapkutatások a kémia magyarországi története körében c. OTKA-kutatásról
Dr. Paczolay Gyula ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS az Alapkutatások a kémia magyarországi története körében c. OTKA-kutatásról Két nagyobb kémiatörténeti kutatást végeztünk a kutatás négy éve alatt. Az első kutatásunk
A MAGYAR NŐIKARI KÓRUSMŰVÉSZET KÖZÖTT
DLA doktori értekezés tézisei TAMÁSI LÁSZLÓ ANDRÁS A MAGYAR NŐIKARI KÓRUSMŰVÉSZET 1990-2010 KÖZÖTT Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 28. számú művészet- és művelődéstörténeti tudományok besorolású doktori
!" #!"!" $ % " " & ' ( $ ) * +, ( -!" # ( '.!"!" /!", ( -!" /!". 0 * ( ( )!" 2 /!"( 3 3 * /( " * &!" /! / %!" ( / 4!" '
!" #!"!" $ % " " & ' ( $ ) * +, ( -!" # ( '.!"!" /!", ( -!" / '!". 0 * 1 ( ( )!" 2 /!"( 3!" ' " 1! 1 3 * /( " * &!" /! / %!" ( / 4!" ' 00 ' '* * 2 5* 0 6 & / 0 * 1! 0! 7 4! * 0! 8" "!" '!" /!"!"!"' &!"
3. A barokk kor tanítása az iskolában. Johann Sebastian Bach és Georg Friedrich Händel művészetének közvetítése a különböző iskolatípusokban.
Ének-zene tanár MA 2 féléves levelező rövidített képzés záróvizsga tételek (A) A tételekhez lehetőség szerint zenei anyagot is mutassanak be, amit szabadon választhatnak. A vizsgán használhatják a megtanult
Herpay Ágnes. Liszt F. Zenemûvészeti Fõiskola Gyõri tagozata - szolfézs szak, zeneiskolai fagott tanár szak (208/81)
Herpay Ágnes Dr. Herpay ÁgnesSzületett: 1959 Végzettség: Liszt Ferenc Zenemûvészeti Fõiskola, Budapest, egyetemi tagozat - fagott kamaramûvészés szakközépiskolai fagott tanár szak -1984 (25/1984) Liszt
Tanterv a két tanítási nyelvű általános iskolai célnyelvi civilizáció tantárgy oktatásához 5-8.
Tanterv a két tanítási nyelvű általános iskolai célnyelvi civilizáció tantárgy oktatásához 5-8. I. Bevezetés Az önálló tematikával megjelenő, de a célnyelvek keretei között is oktatható célnyelvi civilizáció
M E N N E R B E R N Á T
M E N N E R B E R N Á T A hegedűs és zeneszerző életpályája A 19. század elejétől Tata udvari és templomi zenei életének támogatója gróf Esterházy II. Miklós (1775 1856) megbízta 1806. szeptember 14.-ével
KELET-ÁZSIAI DUPLANÁDAS HANGSZEREK ÉS A HICHIRIKI HASZNÁLATA A 20. SZÁZADI ÉS A KORTÁRS ZENÉBEN
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 28. számú művészet- és művelődéstörténeti tudományok besorolású doktori iskola KELET-ÁZSIAI DUPLANÁDAS HANGSZEREK ÉS A HICHIRIKI HASZNÁLATA A 20. SZÁZADI ÉS A KORTÁRS
MEGZENÉSÍTETT JÓZSEF ATTILA-VERSEK. Hartig Tibor. Szerb Nemzeti Színház, Újvidék Közlésre elfogadva:
HUNG. KÖZL. 13. EVF. 3. (4E.) SZ. 169 196. L. NOVI 1981. SZEPTEMBER ETO: 894.511:784 SAD ÚJVIDÉK 169 KOTTA MEGZENÉSÍTETT JÓZSEF ATTILA-VERSEK Hartig Tibor Szerb Nemzeti Színház, Újvidék Közlésre elfogadva:
Tudományos írásműfajok
Tudományos írásműfajok Kutatási terv A téma meghatározása Összegyűjtött szakirodalom Kritikai forráselemzés Releváns szakirodalmak összegzése Hipotézis felállítása Hosszabb és mélyebb tanulmányok megírásához
Z O C I Á L I S É S K U L T U R Á L I S T Á M O G A T Á S I P O L I T I K A
A Felosztási Szabályzat 8. melléklete artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület S Z O C I Á L I S É S K U L T U R Á L I S T Á M O G A T Á S I P O L I T I K A 2014. 1 I. A Támogatási Politika kialakításának
Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA november 3. 14:00. I. Dallamdiktálás Zenefelismerés. Időtartam: 60 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. november 3. ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. november 3. 14:00 I. Dallamdiktálás Zenefelismerés Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
NÉPZENÉSZ ISMERETEK ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KÖZÉPSZINTEN A) KOMPETENCIÁK
NÉPZENÉSZ ISMERETEK ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KÖZÉPSZINTEN A népzenész ismeretek ágazaton kívüli szakmai érettségi vizsgatárgy részletes érettségi
Fejős Edina SZERZŐ, SZÖVEG ÉS BEFOGADÁS A BIBLIOTERÁPIÁBAN
Fejős Edina SZERZŐ, SZÖVEG ÉS BEFOGADÁS A BIBLIOTERÁPIÁBAN Nemrégiben egy író-olvasó találkozón vettem részt, ahol Kőrösi Zoltán szerintem méltatlanul kevéssé ismert kortárs magyar írónk volt a vendég.
WASBE - Kelet-Európa Nemzetközi Fúvószenekari Versenye BEGA FEST 6th INTERNATIONAL WIND ORCHESTRA COMPETITION Nagybecskerek, Szerbia
WASBE - Kelet-Európa Nemzetközi Fúvószenekari Versenye BEGA FEST 6th INTERNATIONAL WIND ORCHESTRA COMPETITION 2017. 06. 23-25. Nagybecskerek, Szerbia A Fúvószenekarok és Együttesek WASBE- Tagszervezet
EGYHÁZZENÉSZ ISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2019. május 15. EGYHÁZZENÉSZ ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2019. május 15. 8:00 I. Időtartam: 80 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA írásbeli
SZATHMÁRI ISTVÁN STILISZTIKAI LEXIKON
1 SZATHMÁRI ISTVÁN STILISZTIKAI LEXIKON 2 A MAGYAR NYELV KÉZIKÖNYVEI VII. Sorozatszerkesztõ KISS GÁBOR A»stílus«eleven energia, amely a szavak médiumán át érzékiesen, lüktetõ érveléssel továbbít egy személyiséget
SZÓRAKOZTATÓ ZENÉSZ ISMERETEK ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint
SZÓRAKOZTATÓ ZENÉSZ ISMERETEK ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 180 perc 15 perc A vizsgán használható segédeszközök Középszint CD lejátszó
TALÁLKOZÁSOK A KULTÚRÁVAL 4. A KULTÚRA HELYZETE MAGYARORSZÁGON
TALÁLKOZÁSOK A KULTÚRÁVAL 4. A KULTÚRA HELYZETE MAGYARORSZÁGON Készítette: Bárdosi Mónika Lakatos Gyuláné Varga Alajosné Készült a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által, az MTA Szociológiai Kutatóintézetnél
Iskolai zenei életünk története
Iskolai zenei életünk története Az iskolai kórus Iskolánk első kórusa, az Ifjúsági Dalkör 1879-ben jött létre Harrach József tanár vezetésével. Nemcsak az ifjúság éneklését tette lehetővé, hanem gyűjtéseket
alap közép felső angol német francia orosz
Könyvtárhasználói szokások (2001) Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum szeretné megismerni olvasóinak könyvtárhasználati szokásait. Kérjük, legyen segítségünkre, és válaszoljon az alábbi kérdésekre.
Szemle. Kimondható és elbeszélhető tartományok. Z. Varga Zoltán, Önéletrajzi töredék, talált szöveg, Balassi Kiadó, Budapest 2014, 201 p.
Szemle Kimondható és elbeszélhető tartományok Z. Varga Zoltán, Önéletrajzi töredék, talált szöveg, Balassi Kiadó, Budapest 2014, 201 p. Az önéletrajzról szóló elméletek kidolgozása az elmúlt évszázad 70-es
artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület S Z O C I Á L I S É S K U L T U R Á L I S T Á M O G A T Á S I P O L I T I K A 2013.
A Felosztási Szabályzat 8. melléklete artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület S Z O C I Á L I S É S K U L T U R Á L I S T Á M O G A T Á S I P O L I T I K A 2013. (záradékkal) A Közigazgatási és
A magyar haditudósítás az első és második világháborúban
Szerzői ismertető NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Hadtudományi Doktori Iskola Gorda Éva A magyar haditudósítás az első és második világháborúban című doktori (PhD) értekezéséhez Témavezető: Dr. Szabó József
Kötelező mű: Gustav Holst: First Suite in Eb for Military Band, Edited by Colin Matthews (Boosey & Hawkes Company)
WASBE - Kelet-Európa Nemzetközi Fúvószenekari Versenye BEGA FEST 4th INTERNATIONAL WIND ORCHESTRA COMPETITION 2015. 06. 19-20-21. Nagybecskerek, Szerbia A Fúvószenekarok és Együttesek WASBE- Tagszervezet
[Erdélyi Magyar Adatbank] MINDENKORI KORTÁRSAK
MINDENKORI KORTÁRSAK Mit akart mondani Szilágyi Domokos a huszadik század hatvanas éveiben Arany Jánosról? Vagy: mit akart mondani Arany Jánossal Szilágyi Domokos a huszadik század hatvanas éveiben? Elmondani
TOVÁBBKÉPZÉSI FELHÍVÁS. 30 órás akkreditált továbbképző tanfolyamot. Időpontok: 2012. április 21., május 19., június 9.
TOVÁBBKÉPZÉSI FELHÍVÁS A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézete 30 órás akkreditált továbbképző tanfolyamot hirdet három témakörben gyermekkórusok karnagyai, illetve általános,
Javaslat Kollár Kálmán karnagy művészeti munkássága települési értéktárba történő felvételéhez
1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez Javaslat Kollár Kálmán karnagy művészeti munkássága települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Liszt Ferenc Kórustársaság Kővári Péter karnagy
ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Ének-zene középszint 1412 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 15. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA I. ÖSSZETEVŐ ZENEFELISMERÉS A feladatsor
MAGYAR ZENESZERZŐK VILÁGI KÓRUSMŰVEI A 20. SZÁZAD NAGY ZENEI VÁLTOZÁSAI ELŐTT
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori iskola (7.6 Zeneművészet) MAGYAR ZENESZERZŐK VILÁGI KÓRUSMŰVEI A 20. SZÁZAD NAGY ZENEI VÁLTOZÁSAI ELŐTT (A CAPPELLA KÓRUSMŰVEK GYERMEK- ÉS NŐIKARRA) FAZEKAS ÁGNES
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2008. év szeptember 15-i ülésére Tárgy: A Zirc Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Tourinform Iroda elnevezésének megváltoztatása Előadó:
A tanulmány első publikációja: Szabó Ferenc János: Egy nagyvonalú zongorista. Jevgenyij Koroljov Budapesten Muzsika LVII/3 (2014. március): 2 6.
A tanulmány első publikációja: Szabó Ferenc János: Egy nagyvonalú zongorista. Jevgenyij Koroljov Budapesten Muzsika LVII/3 (2014. március): 2 6. Szabó Ferenc János: Egy nagyvonalú zongorista Jevgenyij
A vizsgafeladat ismertetése: Valamely zenetörténeti kor vagy zeneszerző munkásságának rövid ismertetése, összefoglalása
A vizsgafeladat ismertetése: Valamely zenetörténeti kor vagy zeneszerző munkásságának rövid ismertetése, összefoglalása A feladatsor első részében található 1-20-ig számozott vizsgakérdéseket ki kell nyomtatni,
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 27. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 27. 14:00 I. Zenefelismerés Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM
OKTATÁSI ÉS KUTATÁSI MINISZTÉRIUM MAROSVÁSÁRHELYI MŰVÉSZETI EGYETEM DOKTORI ISKOLA DOKTORI DOLGOZAT (REZÜMÉ)
OKTATÁSI ÉS KUTATÁSI MINISZTÉRIUM MAROSVÁSÁRHELYI MŰVÉSZETI EGYETEM DOKTORI ISKOLA DOKTORI DOLGOZAT (REZÜMÉ) A musical műfajának esztétikai és pedagógiai vetületei Témavezető: Kékesi Kun Árpád, dr. habil.,
Interdiszciplináris Doktori Iskola
Interdiszciplináris Doktori Iskola PTE BTK Interdiszciplináris Doktori Iskola Európa és a magyarság a 18-20. században Doktori Program habilitációs kritériumai I. Publikációk 1. Két monográfia. (vagy 2.
ÉNEK-ZENE. A továbbhaladás feltételei évfolyamonként: 7. évf (hat osztályos) Éneklés
ÉNEK-ZENE osztályozó vizsga írásbeli szóbeli időtartam 45 p. 10 p. aránya az értékelésnél 60% 40% A vizsga értékelése jeles (5) 80%-tól jó (4) 60%-tól közepes (3) 45%-tól elégséges(2) javító vizsga írásbeli
A. ZDRAVOMISZLOV: A SZOCIOLÓGIAI KUTATÁSOK MÓDSZERTANA
Borza Gyöngyi A. ZDRAVOMISZLOV: A SZOCIOLÓGIAI KUTATÁSOK MÓDSZERTANA Megjelent a Kossuth Könyvkiadó gondozásában 1973-ban. A mű eredeti címe: Metodologija i procedura szociologicseszkih isszledovanyij
IGAZGATÓ ÚR. Andrási Béla életútja képekben 1
188 Kilencvenéves a Képzõ IGAZGATÓ ÚR Andrási Béla életútja képekben 1 1915. október 30-án született Budapesten 1934. május 14-én érettségizett a Jászberényi Magyar Királyi József Nádor Reálgimnáziumban