1. Szöveges beszámoló a évi közhasznúsági tevékenységről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "1. Szöveges beszámoló a évi közhasznúsági tevékenységről"

Átírás

1 1. Szöveges beszámoló a évi közhasznúsági tevékenységről évben is részesültünk a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának támogatásából, amely az előző évekhez képest harmadával csökkent, havi ,- Ft-ot tett ki (évi ,- Ft). Megjegyzendő, hogy már a tavalyi összeg is csak fele volt a 2005-ös összegnek. Ehhez képest történt még 30 %-os csökkenés. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat közgyűlési határozatának megfelelően a támogatás felhasználásáról készült kimutatást január 15-ig elkészítettük és megküldtük a Szövetségi Irodának. Az elszámolás egyesületünk irodájában megtekinthető. A Nemzeti Civil Alapprogram (továbbiakban: NCA) Dél-Dunántúli Regionális Kollégiumának pályázatain ,- Ft-ot sikerült elnyernünk, melyet működési célokra használhattunk fel. A felhasználásról az elszámolás folyamatos az ütemezésnek megfelelően történik Az egyesület anyagi helyzete kissé változott a 2006-os évhez képest. Bevételeink mértéke csökkent, melyet leginkább a nyelvvizsgázók létszáma befolyásol. Ezek az összegek csak átfutnak rajtunk, hiszen a vizsgadíjak ¾ részét továbbutaljuk a TIT Szövetségnek. A fent említett állami támogatást a bérekre, működésre, üzemelésre fordítottuk. Sajnos továbbra sem rendelkezünk ingatlannal, jelenlegi irodánk 23 m 2 és 12 m 2 -es raktárunk az ÁNTSZ székházban található, melynek havi bérleti díja (területarányos közüzemi díjak teszik ki) ,- Ft-ra emelkedett. Természetesen rendezvényeinket is bérelt helységekben tartottuk. A telefon és postaköltség is jelentős, de ezekkel nem igazán lehet takarékoskodni. A meghívókat, tájékoztatókat, felhívásokat postázni kell, a telefon és az internet (a meghívók tájékoztatók egy részét már csak en küldjük) nélkülözhetetlen, ezért működtetjük címen található egyesületi honlapunkat is, melyet igyekszünk folyamatosan fejleszteni. A Mindentudás Egyeteme című előadássorozat kazettáit és DVD-it a VII. szemeszterig megkaptuk a TIT Szövetségi Irodától és terjesztésre felajánlottuk a megye televízióinak és különböző intézményeinek (könyvtárak, iskolák, idősek otthonai stb.) természetesen ingyenesen. Sajnos az érdeklődés alacsonyabb volt a vártnál, ám az előző évhez hasonlóan a Telepaks Kft. továbbra is rendszeresen vetíti a kazettákat saját kábelrendszerén keresztül. Részt veszünk a Tolna megyei CISZOK (Civil Szervezetek Országos Közössége) Szekszárdi Civil Szervezetek Közösségének munkájában és részesei vagyunk a Civil Kerekasztal szerveződésnek is. Támogattuk az iskolarendszerű oktatást, nyelvoktatást. Több nyelvtanár végzett TELC vizsgáztatói tanfolyamot. A TIT által akkreditált TELC nyelvvizsgát igyekeztünk egyre szélesebb körben megismertetni. A vizsgázóknak, tanároknak az előző évekhez hasonlóan tájékoztatást, segédanyagot biztosítottunk. A nyelvvizsgák kissé nehezedtek, és nagyon elhúzódott angol új középfokú B2, C típusú vizsga akkreditácója, ezért a létszám visszaesett a 2006-os évhez képest (össz: 1217 fő). A nyelvvizsgáinkon résztvevők száma és eredményeik a következőképp alakultak 2007 januárjától, 2007 decemberéig: 1

2 Vizsgázók száma összesen 435 fő Középfok: Angol fő Német 315 fő A középfokú nyelvvizsgán résztvevők mintegy 45%-a sikeres középfokú-, 25%-a sikeres alapfokú nyelvvizsgát tett (bár sokan csak többszöri próbálkozás után), míg 30%-a szerepelt teljesen eredménytelenül az általunk szervezett nyelvvizsgákon. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és a Magyar Természettudományi Társulat által hagyományosan szervezett tehetséggondozó tanulmányi versenyeinket is megrendeztük három témában / Hevesy György Kémia, Teleki Pál Földrajz és Herman Ottó Biológia verseny / amelyeken örvendetesen nőtt a résztvevők száma. Minden jelentkező nevezési díjának egy részét átvállalta egyesületünk (2.000,- Ft helyett 500,- Ft-ot fizettek a diákok). A versenyeken összesen 132 diák vett részt, akik a verseny alkalmával egy-egy csokoládét és üdítőt kaptak. A versenyeket mindhárom alkalommal a Garay Gimnázium épületében tartottuk (Szekszárd, Szent I. tér). A versenyek első három helyezettje oklevelet valamint 2.000,-, 1.500,- és 1.000,- forintos könyvutalványt kapott a többi résztvevő, pedig emléklapot. Költségek: ,- Ft (terembérlet) ,- Ft (könyvutalvány) ,- Ft (csokoládé, üdítő, oklevelek) Az országos döntőbe bejutott versenyzők és kísérőik nevezési és szállás költségeit Egyesületünk fizette. Teleki Pál Földrajz verseny orsz. döntő támogatása: ,-Ft (2 fő részvételi díja) Herman O. Biológia verseny orsz. döntő támogatása: ,- Ft (2 fő részvételi díja) Összes költség: ,- Ft Egyéb iskolai tehetséggondozó és felzárkóztató programokat is támogattunk szerény lehetőségeinket kihasználva: Természetvédelmi verseny Bakta-kupa természettudományi verseny Megyei gyermekrajz kiállítás Tudomány Napja Továbbra is jelen kívánunk lenni a megye felnőttoktatási rendszerében, ámbár a es évben a TMMK-nál nem sikerült pályáznunk. Az előző évekhez hasonlóan ismeretterjesztő előadásokat is rendeztünk neves előadókkal. Előadásaink: 1. Magyar felfedezésű bolygó az univerzumban, Pap István-Sári Pál Helytörténet képeslapokon, Vitéz Attila, Közigazgatási reform, Dr. Sükkösd Ferenc, A dél-amerikai kontinens szőlészete és borászata, Mészáros Pál Az inka kultúra, Dr. Fisi István,

3 5. Széchenyi és Karácsony Sándor, Dr. Gesztesi Tamás, Autópálya építés, út rekonstrukciók és régészeti feltárások a megyében, Dr. Gál Attila, Nyugat Európa 100 éves állam és jogfejlődési előnye, Dr. Mezey Barna, Turista voltam Kínában, Martin János, Könyveimről, és ami azokból kimaradt, Dr. Kováts Jenő, Az Egyesület dolgozói az elmúlt évben: 1 fő-tiszteletdíjas munkatárs 1 fő-heti 40 órában alkalmazott A Tolna Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület Elnöksége a fenti beszámolót ülésén megtárgyalja és a május 29-én tartandó Egyesületi közgyűlésének elfogadásra ajánlja. Szekszárd, március 26. Frey István Igazgató 3

4 4

5 5

6 6

7 7

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009 Tartalom: 1. Szöveges beszámoló a közhasznúsági tevékenységről 2. 2010. évi közhasznú tervek 3. Számviteli beszámoló - közhasznú éves beszámoló mérleg közhasznú eredmény kimutatás

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008 Tartalom: 1. Szöveges beszámoló a közhasznúsági tevékenységről 2. 2009. évi közhasznú tervek 3. Számviteli beszámoló - közhasznú éves beszámoló mérleg közhasznú eredmény kimutatás

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010 Tartalom: 1. Szöveges beszámoló a közhasznúsági tevékenységről 2. 2011. évi közhasznú tervek 3. Számviteli beszámoló - közhasznú éves beszámoló mérleg közhasznú eredmény kimutatás

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011 Tartalom: 1. Szöveges beszámoló a közhasznúsági tevékenységről 2. 2012. évi közhasznú tervek 3. Számviteli beszámoló - közhasznú éves beszámoló mérleg közhasznú eredmény kimutatás

Részletesebben

Az Idegennyelvi Továbbképző Központ 2003. évi szöveges. A szöveges szakmai beszámoló megfelel az OM által előírt főbb szempontoknak.

Az Idegennyelvi Továbbképző Központ 2003. évi szöveges. A szöveges szakmai beszámoló megfelel az OM által előírt főbb szempontoknak. Az Idegennyelvi Továbbképző Központ 2003. évi szöveges beszámolójának felülvizsgálata A szöveges szakmai beszámoló megfelel az OM által előírt főbb szempontoknak. Az Idegennyelvi Továbbképző Központ önálló,

Részletesebben

Tartalmi beszámoló. a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2008. évi működéséről

Tartalmi beszámoló. a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2008. évi működéséről Tartalmi beszámoló a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2008. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2008-ban is az alapító okiratban foglaltak szerint végezte tevékenységét. Az alapítványnak köztartozása

Részletesebben

Szakmai összefoglaló. a TIT Jurányi Lajos Egyesület 2004.évi közhasznú tevékenységéről. 1. Magyar Nyelv Hete

Szakmai összefoglaló. a TIT Jurányi Lajos Egyesület 2004.évi közhasznú tevékenységéről. 1. Magyar Nyelv Hete 2004. évi jelentés Szakmai összefoglaló a TIT Jurányi Lajos Egyesület 2004.évi közhasznú tevékenységéről 1. Magyar Nyelv Hete Az ismeretterjesztés kiemelt alkalmai között tartjuk számon a Magyar Nyelv

Részletesebben

A Lovas Jövőjéért Egyesület. Közhasznúsági jelentése 2010. évi működéséről

A Lovas Jövőjéért Egyesület. Közhasznúsági jelentése 2010. évi működéséről Lovas Jövőjéért Egyesület Lovas, Fő u. 8. KSH azonosító: 721338 Jogállás: közhasznú Bírósági bejegyzés száma: 60.067/2009/5. A Lovas Jövőjéért Egyesület Közhasznúsági jelentése 2010. évi működéséről Tartalma:

Részletesebben

PRO PATRIA ET LIBERTATE. Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője. Beszámoló 2016

PRO PATRIA ET LIBERTATE. Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője. Beszámoló 2016 PRO PATRIA ET LIBERTATE Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője Beszámoló 2016 2016. április 9-én ötödször rendezhettük meg az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Versenyt.

Részletesebben

PÉCS_NORMANDIA LIONS CLUB Pécs, Mártírok u évi Közhasznúsági jelentés

PÉCS_NORMANDIA LIONS CLUB Pécs, Mártírok u évi Közhasznúsági jelentés Statisztikai számjel: 19035165-9499-331-02 Adószám: 19035165 1-02 PÉCS_NORMANDIA LIONS CLUB 7623. Pécs, Mártírok u.7. 2011. évi Közhasznúsági jelentés Pécs, 2012. május 2. Dr. Szőke Gergely László 1 PÉCS-NORMANDIA

Részletesebben

A TUDOMÁNYOS ISMERETTERJESZTŐ TÁRSULAT PANNON EGYESÜLETE

A TUDOMÁNYOS ISMERETTERJESZTŐ TÁRSULAT PANNON EGYESÜLETE A TUDOMÁNYOS ISMERETTERJESZTŐ TÁRSULAT PANNON EGYESÜLETE 2011. évi közhasznú beszámolója mérlegbeszámolója és 2012. évi tervei 2012. 1 TARTALOM I. HELYZETÉRTÉKELÉS A TIT PANNON EGYESÜLETE 2011. ÉVI ÁLLAPOTÁRÓL.

Részletesebben

2014. évi Közhasznúsági jelentés

2014. évi Közhasznúsági jelentés 1072 Budapest, Akácfa u. 32. 2014. évi Közhasznúsági jelentés Az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület Közhasznúsági jelentése a 2013-es esztendőről 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A Örökség Gyermek Népművészeti

Részletesebben

A Szilárd Leó Tehetséggondozó Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2010. évről

A Szilárd Leó Tehetséggondozó Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2010. évről Szilárd Leó Tehetséggondozó Alapítvány 7030 Paks, Dózsa Gy. u. 95. Tel.: 75/519-300 Fax.: 75/ 414-282 Honlap: www.szilardverseny.hu A Szilárd Leó Tehetséggondozó Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2010.

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS NÓGRÁDI GEOPARK EGYESÜLET 2011. éves gazdasági évéről A közhasznúsági jelentés tartalma: a). a számviteli beszámolót; b). a költségvetési támogatás felhasználását; c). a vagyon felhasználásával

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés. A 2007. évről

Közhasznúsági jelentés. A 2007. évről Magyar Fotográfiai Alapítvány 1065 Budapest, Nagymező u. 20. Statisztikai számjel 1965480391993310 Adószám 19654803 2-42 Közhasznúsági jelentés A 2007. évről A Magyar Fotográfiai Alapítvány alapítói: FÉNYSZÖV

Részletesebben

TIT Kossuth Klub Egyesület 1088 Budapest Múzeum u. 7. 2009. évi Közhasznúsági jelentése

TIT Kossuth Klub Egyesület 1088 Budapest Múzeum u. 7. 2009. évi Közhasznúsági jelentése TIT Kossuth Klub Egyesület 1088 Budapest Múzeum u. 7. 2009. évi Közhasznúsági jelentése A TIT Kossuth Klub Egyesület Közhasznúsági jelentése a 2009 es esztendőről 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A TIT Kossuth

Részletesebben

A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma:

A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma: KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV Tartalma: Számviteli beszámoló (mérleg, eredmény kimutatás) A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás Célszerinti kifizetések kimutatása Támogatások kimutatása A közhasznúsági

Részletesebben

MAGYAR ATLANTI TANÁCS Budapest,1016. Bérc.u.13-16

MAGYAR ATLANTI TANÁCS Budapest,1016. Bérc.u.13-16 MAGYAR ATLANTI TANÁCS Budapest,1016. Bérc.u.13-16 Közhasznúsági jelentés és a 2010. évi beszámoló kiegészítő melléklete 1. A szervezet alapadatai, működési formája: Működési forma: társadalmi szervezet

Részletesebben

Z M N E KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. ÉVRÕL

Z M N E KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. ÉVRÕL Z M N E KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. ÉVRÕL A közhasznú társaságokra vonatkozó törvényi szabályozások rendelkezéseinek megfelelõen, a Honvéd Zrínyi Sportegyesület elnöksége - a társadalmi szervezet alapszabályával

Részletesebben

Előterjesztés a HTBK Közgyűlésén évi költségvetési beszámolója, Közhasznúsági jelentés benyújtása. (szöveges változat) május 18.

Előterjesztés a HTBK Közgyűlésén évi költségvetési beszámolója, Közhasznúsági jelentés benyújtása. (szöveges változat) május 18. .számú melléklet / 2017 számhoz HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete 8000 Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-311-255 email htbkszfvar@htbkszfvar.hu, www.htbkszfvar.hu

Részletesebben

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója Az iskola neve: Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Az iskola OM-azonosítója: 028300

Részletesebben

Magyar Lábtoll-labda Szövetség 5052 Újszász, Kossuth L. u. 13. 2008. évi Közhasznúsági jelentése

Magyar Lábtoll-labda Szövetség 5052 Újszász, Kossuth L. u. 13. 2008. évi Közhasznúsági jelentése Magyar Lábtoll-labda Szövetség 5052 Újszász, Kossuth L. u. 13. 2008. évi Közhasznúsági jelentése Újszász, 2009. március 10. Főtitkár 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A Magyar Lábtoll-labda Szövetség 2008. évben

Részletesebben

A Lovas Jövőjéért Egyesület. Közhasznúsági jelentése évi működéséről

A Lovas Jövőjéért Egyesület. Közhasznúsági jelentése évi működéséről Lovas Jövőjéért Egyesület Lovas, Fő u. 8. KSH azonosító: 721338 Jogállás: közhasznú Bírósági bejegyzés száma: 60.067/2009/5. A Lovas Jövőjéért Egyesület Közhasznúsági jelentése 2011. évi működéséről Tartalma:

Részletesebben

TEHETSÉGES TANULÓKÉRT

TEHETSÉGES TANULÓKÉRT Közhasznúsági jelentés 2007. év TEHETSÉGES TANULÓKÉRT Alapítvány Tartalomjegyzék 1. A szervezet bemutatása 2. Számviteli beszámoló 3. Költségvetési támogatás felhasználása 4. A vagyon felhasználásával

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés. A 2005. évről

Közhasznúsági jelentés. A 2005. évről Statisztikai számjel 1965480391993310 Adószám 19654803 2-42 Közhasznúsági jelentés A 2005. évről A Magyar Fotográfiai Alapítvány alapítói: FÉNYSZÖV Budapesti Fényképész Szövetkezet (1065 Budapest, Bajcsy

Részletesebben

Szigethalmi Polgárőr Egyesület Székhely: 2315 Szigethalom, Kossuth Lajos u. 10 Levelezési cím: 2315 Szigethalom, Fiumei u. 76.

Szigethalmi Polgárőr Egyesület Székhely: 2315 Szigethalom, Kossuth Lajos u. 10 Levelezési cím: 2315 Szigethalom, Fiumei u. 76. Beszámoló a 2008. évi tevékenységről 2008. február 17. Telefon: 06-20 /369-3913 1 Telefon: 06-20 / 369-3914 I. Szervezeti életünk Szervezeti életünkben 2007. év folyamán jelentős történt. Létszámunk kisebb

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2006.

Közhasznúsági jelentés 2006. Adószám: 18100277-2-41 Bejegyző szerv: Fővárosi Bíróság Regisztrációs szám: 16Pk61156/ MAGYAR ELEKTRONIKUS KÖNYVTÁR 1827. BUDAPEST, BUDAVÁRI PALOTA F. ÉPÜLET Közhasznúsági jelentés 2006. Fordulónap: 2006.

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója Statisztikai számjel vagy adószám (csekkszámlaszám): 18067295913352901 A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 2010. év Martin György Néptáncszövetség

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS City College Üzleti Szakképző Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 2300 Ráckeve, Kossuth u. 73. Telefon: 06/66/640 304, Fax.: 66/640 305 www.citycollege.hu E mail: citycoll@gmail.com Adószám:

Részletesebben

Viharsarok Néptáncszövetség KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉV

Viharsarok Néptáncszövetség KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉV Viharsarok Néptáncszövetség KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009. ÉV A közgyűlés a jelentést elfogadta. A szervezet adatai: Elnevezés: Viharsarok Néptáncszövetség Képviselő: Dombi Ildikó Székhely: 5600 Békéscsaba,

Részletesebben

2015. évi Közhasznúsági jelentés

2015. évi Közhasznúsági jelentés 2015. évi Közhasznúsági jelentés Budapest, 2016. április 5. Popp Judit elnök 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A Mező Tandem Egyesület a 2015. évben gazdálkodásáról a Számviteli törvénynek és a kapcsolódó előírásoknak

Részletesebben

A DEBRECENI EGYETEM KOSSUTH LAJOS GYAKORLÓ GIMNÁZIUMA ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK KÉPZÉSI SZERKEZETE

A DEBRECENI EGYETEM KOSSUTH LAJOS GYAKORLÓ GIMNÁZIUMA ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK KÉPZÉSI SZERKEZETE A DEBRECENI EGYETEM KOSSUTH LAJOS GYAKORLÓ GIMNÁZIUMA ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK KÉPZÉSI SZERKEZETE 1 KÉPZÉSEK KÓDSZÁMAI Az iskola azonosítási (OM) kódja: 031200, telephely kód: 001 6 évf. reál orientációs

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. A Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Polgári Védelmi Szövetség 2013. évi költségvetési gazdálkodásának alakulásáról

BESZÁMOLÓ. A Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Polgári Védelmi Szövetség 2013. évi költségvetési gazdálkodásának alakulásáról BESZÁMOLÓ A Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Polgári Védelmi Szövetség 2013. évi költségvetési gazdálkodásának alakulásáról 1. A 2013. évben kapott költségvetési támogatás felhasználása A Szövetség 2013.

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete március 24-i ülésére

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete március 24-i ülésére ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. március 24-i ülésére Tárgy: Tájékoztató Zirc város középiskolai tanulmányi ösztöndíja 2016. I. félévi pályázati döntéséről Előadó: Dr.

Részletesebben

BELSŐ NYELVI KÉPZÉS A NEMZETKÖZIESÍTÉS SZOLGÁLATÁBAN KOLTAI ZOLTÁN, PTE KPVK

BELSŐ NYELVI KÉPZÉS A NEMZETKÖZIESÍTÉS SZOLGÁLATÁBAN KOLTAI ZOLTÁN, PTE KPVK BELSŐ NYELVI KÉPZÉS A NEMZETKÖZIESÍTÉS SZOLGÁLATÁBAN KOLTAI ZOLTÁN, PTE KPVK FÓKUSZBAN A MINŐSÉGFEJLESZTÉS AZ OKTATÓK SZEREPE A FELSŐOKTATÁS NEMZETKÖZIESÍTÉSÉBEN 2018. június 6. ELŐZMÉNYEK 2012 - Belső

Részletesebben

KRÚDY ALAPÍTVÁNY NYÍREGYHÁZA, EPRESKERT U. 64.

KRÚDY ALAPÍTVÁNY NYÍREGYHÁZA, EPRESKERT U. 64. KRÚDY ALAPÍTVÁNY NYÍREGYHÁZA, EPRESKERT U. 64. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. TARTALOM 1. Az alapítvány alapadatai 2. Egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámoló mérlege 3. Kimutatás a kapott

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. évről Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. Tartalmi beszámoló a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013-ban

Részletesebben

Nyíri Arborétumért, Természetért, Kultúráért Egyesület

Nyíri Arborétumért, Természetért, Kultúráért Egyesület Nyíri Arborétumért, Természetért, Kultúráért Egyesület KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. TARTALOM 1. A szervezet alapadatai 2. Egyszerűsített könyvvitelt vezető egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolójának

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2009. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2009. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009. évről Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. Tartalmi beszámoló a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2009. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2009-ben

Részletesebben

AZ ISKOLA ADATAI NYÍLT FÓRUMAINK. FONTOS DÁTUMOK Jelentkezés az iskolánkban a felvételi eljárást megelőző írásbeli

AZ ISKOLA ADATAI NYÍLT FÓRUMAINK. FONTOS DÁTUMOK Jelentkezés az iskolánkban a felvételi eljárást megelőző írásbeli AZ ISKOLA ADATAI Postacímünk: Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája, 4029 Debrecen, Csengő u. 4. E-mail: titkarsag@kossuth-gimn.unideb.hu Web-oldal: www.kossuth-gimn.unideb.hu

Részletesebben

2010. évi Közhasznúsági jelentés

2010. évi Közhasznúsági jelentés 2010. évi Közhasznúsági jelentés Pécs, 2011. február 14. Dr. Szalai Anikó elnök 1 Tartalom Tartalom...2 1. Számviteli beszámoló...3 2. Kimutatás költségvetési támogatások felhasználásáról...3 3. A vagyon

Részletesebben

A Dél-alföldi Ifjúsági Szövetség évi közhasznúsági jelentése

A Dél-alföldi Ifjúsági Szövetség évi közhasznúsági jelentése A Dél-alföldi Ifjúsági Szövetség 2009. évi közhasznúsági jelentése A szövetség közhasznúsági fokozata: "közhasznú" Bírósági nyilvántartásba vételi sorszám: 1254. Bírósági nyilvántartásba vételi végzés

Részletesebben

Debreczeni Arany-Keresztes Lovagok Egyesülete 4028 Debrecen, Nyíl utca 64. 2009. évi Közhasznúsági jelentése

Debreczeni Arany-Keresztes Lovagok Egyesülete 4028 Debrecen, Nyíl utca 64. 2009. évi Közhasznúsági jelentése Debreczeni Arany-Keresztes Lovagok Egyesülete 4028 Debrecen, Nyíl utca 64. i Közhasznúsági jelentése Debrecen, 2010. május 21. Békési Tibor kapitány 1 A Debreczeni Arany-Keresztes Lovagok Egyesülete Közhasznúsági

Részletesebben

ISKOLAEGÉSZSÉGÜGYI SZAKMAI MŰHELY KÖZHASZNÚ ALAPITVÁNY 9024 Győr, Táncsics Mihály utca 9. A/1.

ISKOLAEGÉSZSÉGÜGYI SZAKMAI MŰHELY KÖZHASZNÚ ALAPITVÁNY 9024 Győr, Táncsics Mihály utca 9. A/1. ISKOLAEGÉSZSÉGÜGYI SZAKMAI MŰHELY KÖZHASZNÚ ALAPITVÁNY 9024 Győr, Táncsics Mihály utca 9. A/1. 2009 évi Közhasznúsági jelentése Készült: Győr, 2010. 04. 29. Összeállította: Wenhard Andrea, kuratóriumi

Részletesebben

Közhasznú társadalmi szervezet közhasznúsági jelentése év

Közhasznú társadalmi szervezet közhasznúsági jelentése év Közhasznú társadalmi szervezet közhasznúsági jelentése Magyar Dinamikus Lövészsport Szövetség 4027 Debrecen Füredi út 76. I. Közhasznú beszámoló - Eredménylevezetés - Mérleg II. Kimutatás a vagyon felhasználásáról

Részletesebben

Az Idegennyelvű Továbbképző Központ évi költségvetési beszámolójának felülvizsgálata

Az Idegennyelvű Továbbképző Központ évi költségvetési beszámolójának felülvizsgálata Az Idegennyelvű Továbbképző Központ 2004. évi költségvetési beszámolójának felülvizsgálata Intézmény azonosító adatai Név: IDEGENNYELVI TOVÁBBKÉPZŐ KÖZPONT Törzskönyvi azonosító szám: 309358 Honlap címe:

Részletesebben

TTT-HSE Éves beszámoló közgyűlés év eredményei év tervei

TTT-HSE Éves beszámoló közgyűlés év eredményei év tervei TTT-HSE Éves beszámoló közgyűlés 2006. év eredményei 2007. év tervei 2007. február 03. Létszám Tájfutó Szakosztály Tömegsport Szakosztály Íjász Szakosztály 29 fő 22 fő 8 fő Kispályás Labdarúgó Szakosztály

Részletesebben

Az Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskola 1114 Budapest XI. kerület Bartók Béla út 27.

Az Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskola 1114 Budapest XI. kerület Bartók Béla út 27. Az Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskola 1114 Budapest XI. kerület Bartók Béla út 27. 2018/2019 MAGYARORSZÁG LEGJOBB ISKOLÁI KÖZÖTT 2018-BAN IS A GÁRDONYI 2018 tavaszán jelent meg a legjobbiskola.hu oldalon

Részletesebben

TISZTELT SZÜLŐK! 8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK!

TISZTELT SZÜLŐK! 8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK! TISZTELT SZÜLŐK! 8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK! Az általános iskola 2019. február 18-ig továbbítja a tanulói jelentkezési lapokat a középfokú iskoláknak, a tanulói adatlapok első példányát pedig a Felvételi Központnak.

Részletesebben

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma:

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: 029743 Cím: 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 6-8. Telefonszám: 62/548-936 Fax: 62/548-936 E-mail: rmgszeged@gmail.com Honlap: www.radnoti-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

Kecskeméti Vadaskert Nonprofit Kft 2011. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

Kecskeméti Vadaskert Nonprofit Kft 2011. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Kecskeméti Vadaskert Nonprofit Kft 2011. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Kecskemét, 2012. Május 11. TARTALOM 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló a számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek

Részletesebben

52. Nemzetközi Balaton Bajnokság és III. Szenior Veszprém Kupa. Veszprém, 2010. július 10. szombat

52. Nemzetközi Balaton Bajnokság és III. Szenior Veszprém Kupa. Veszprém, 2010. július 10. szombat 52. Nemzetközi Balaton Bajnokság és III. Szenior Veszprém Kupa Veszprém, 2010. július 10. szombat Az atlétikai Balaton Bajnokságokról A korabeli megyei sajtó szerint az első atlétikai Balaton bajnokságot

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés Berecki Máté DKSE Közhasznú sportegyesület 2010. évi működéséről 1.Számviteli beszámoló A Bereczki Máté DKSE 2010.évi gazdálkodásáról a számviteli törvénynek és a kapcsolódó előírásoknak

Részletesebben

VERSENYFELHÍVÁS VERSENYFELHÍVÁS. EBC*L Champions League gazdasági verseny - 2010. Az EBC*L Champions League

VERSENYFELHÍVÁS VERSENYFELHÍVÁS. EBC*L Champions League gazdasági verseny - 2010. Az EBC*L Champions League VERSENYFELHÍVÁS Az EBC*L Champions League Immár hatodik éve kerül megrendezésre az EBC*L (Egységes Európai Gazdasági Oklevél) versenye, melyen minden évben sok száz résztvevő méri össze gazdasági tudását.

Részletesebben

2011. évi közhasznúsági jelentése. Bevezetés

2011. évi közhasznúsági jelentése. Bevezetés Börzsöny Természet- és Környezetvédelmi Közhasznú Alapítvány 2011. évi közhasznúsági jelentése Bevezetés A Börzsöny Természet- és Környezetvédelmi Közhasznú Alapítvány célja Pest és Nógrád megyében, szűkebben

Részletesebben

2017/2018. ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS

2017/2018. ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS 2017/2018. ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS 2018. Szegedi Tudományegyetem Farmakognóziai Intézet (Dr. Kiss Tivadar) Herba Medica Tanulmányi Verseny (2017/2018 tanév) 1. Bevezetés A versenyzők és a felkészítő tanárok

Részletesebben

TÜRRÖS DIÁKSPORT EGYESÜLET

TÜRRÖS DIÁKSPORT EGYESÜLET TÜRRÖS DIÁKSPORT EGYESÜLET 2013. ÉV Türrös Diáksport Egyesület 6500 Baja, Bácska tér 1. Adószám: 19550170-1-03 KSH szám: 19550170-9133-529-03 Cégjegyzékszám: 60021/2007/4. Elnök: 6500 Baja, Holló u. 1/c

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2005.

Közhasznúsági jelentés 2005. Adószám: 18100277-2-41 Bejegyző szerv: Fővárosi Bíróság Regisztrációs 16. Pk. 61. 156/1999/4. szám: MAGYAR ELEKTRONIKUS KÖNYVTÁR 1827. BUDAPEST, BUDAVÁRI PALOTA F. ÉPÜLET Közhasznúsági jelentés 2005. Fordulónap:

Részletesebben

FIT-jelentés :: KLIK Szekszárdi Tankerülete 7100 Szekszárd, Arany János utca Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés

FIT-jelentés :: KLIK Szekszárdi Tankerülete 7100 Szekszárd, Arany János utca Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés FIT-jelentés :: 2014 KLIK Szekszárdi Tankerülete 7100 Szekszárd, Arany János utca 23-25. Fenntartói azonosító: 39011654-160000 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Szekszárdi Garay János Gimnázium

Részletesebben

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője 1980-as évek: a tömegoktatás következménye a tehetségvédelem újraéledése (nemzetközi, hazai) Megalakul a Tehetség Világtanács (1975), majd az Európai

Részletesebben

Sportiskolák Országos Szervezete 3525 Miskolc, Sellő utca évi Közhasznúsági jelentése

Sportiskolák Országos Szervezete 3525 Miskolc, Sellő utca évi Közhasznúsági jelentése Sportiskolák Országos Szervezete 3525 Miskolc, Sellő utca 25 2010. évi Közhasznúsági jelentése Miskolc, 2011. március 7. Fuhrmann Géza elnök A Sportiskolák Országos Szövetsége (SIOSZ) Közhasznúsági jelentése

Részletesebben

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. Négy évfolyamos és öt évfolyamos képzés

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. Négy évfolyamos és öt évfolyamos képzés A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója Az iskola OM azonosítója: 030694 Cím: 9400 Sopron, Templom utca 26. Tel: 99/505-390 E-mail cím: iroda@szig.sopron.hu Honlapunk címe: soproniszig.hu

Részletesebben

TÜRRÖS DIÁKSPORT EGYESÜLET

TÜRRÖS DIÁKSPORT EGYESÜLET TÜRRÖS DIÁKSPORT EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009. ÉV Szöveges beszámoló a közhasznú tevékenységről A tárgyévben a tagok tagdíj befizetéséből 217 000 forint bevétele származott az egyesületnek. Az

Részletesebben

SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ

SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ IV. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET Tudományos Ismeretterjesztő Társulat /TIT/ Jurányi Lajos Egyesülete 2014. évi közhasznú beszámoló mérleg és eredmény-kimutatásához A 2000. évi C. a számvitelről

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2007.

Közhasznúsági jelentés 2007. Adószám: 18100277-2-41 Bejegyző szerv: Fővárosi Bíróság Regisztrációs szám: 16Pk61156/ MAGYAR ELEKTRONIKUS KÖNYVTÁR 1827 BUDAPEST, BUDAVÁRI PALOTA utca F. 2007. Fordulónap: 2007. december 31. Beszámolási

Részletesebben

dr. Regele Károly Szenior Úszóklub évi Közhasznú beszámoló

dr. Regele Károly Szenior Úszóklub évi Közhasznú beszámoló dr. Regele Károly Szenior Úszóklub 2010. évi Közhasznú beszámoló 18377305104 dr. Regele Károly Szenior Úszó Klub EGYSZERES KÖNYVVITELT VEZETŐ EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT BESZÁMOLÓJÁNAK MÉRLEGE

Részletesebben

2005. évi közhasznú beszámoló

2005. évi közhasznú beszámoló MAGYAR ÚSZÓSZÖVETSÉG SZENIOR ÚSZÓ ALSZÖVETSÉGE 2005. évi közhasznú beszámoló KÉSZÜLT MAGYAR ÚSZÓSZÖVETSÉG SZENIOR ÚSZÓ ALSZÖVETSÉGE ILLETVE A MAGYAR ÚSZÓSZÖVETSÉG 2006 ÉVI KÖZGYŰLÉSÉRE A beszámolót a MÚSZ-SZÚASZ

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS City College Üzleti Szakképző Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 2300 Ráckeve, Kossuth u. 73. Telefon: 06/66/640-304, Fax.: 66/640-305 www.citycollege.hu E-mail: citycoll@gmail.com Adószám:

Részletesebben

11/2008. (II. 21.) Kgy. határozat

11/2008. (II. 21.) Kgy. határozat 11/2008. (II. 21.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat Radnóti Miklós Szakközép- és Szakiskolája, Kollégiuma (Mohács) alapító okiratának módosítása 1 A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGÚ JELENTÉS 2011

KÖZHASZNÚSÁGÚ JELENTÉS 2011 Név: Para-Fitt Úszó- és Vizisport Egyesület KÖZHASZNÚSÁGÚ JELENTÉS Tartalma: 1. Számviteli beszámoló I./A. Mérleg I./B. Közhasznú eredmény-kimutatás ( és tájékoztató adatok) 2. Kimutatás a költségvetési

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS NAGYBAKÓNAK KÚLTÚRÁJÁÉRT KÖZALAPÍTVÁNY 2012. április 24. Tartalomjegyzék 1. A Nagybakónak Kultúrájáért Közalapítvány 2011. évi szakmai tevékenysége 2. Kimutatás a költségvetési

Részletesebben

Öreglak Tanulóifjúságáért Alapítvány 8697 Öreglak, Nagy J. u. 12. /fax: 85-330-255, e-mail: oreglak@t-online.hu

Öreglak Tanulóifjúságáért Alapítvány 8697 Öreglak, Nagy J. u. 12. /fax: 85-330-255, e-mail: oreglak@t-online.hu SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. Adószám: 18771929-1-14 A szervezet megnevezése: Öreglak Tanuló Ifjúságáért Alapítvány A szervezet címe: EGYSZERES KÖNYVVITELT VEZETŐ EGYÉB SZERVEZETEK,

Részletesebben

2012. évi. Közhasznúsági jelentése

2012. évi. Közhasznúsági jelentése TEHETSÉGES TANULÓKÉRT Alapítvány 5435 Martfű, Május 1. út 2. 2012. évi Közhasznúsági jelentése ( A közzétett adatok könyvvizsgálattal nincsenek alátámasztva. ) Martfű, 2013. május 04. Az alapítvány vezetője

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés Kölyökkaland Alapítvány Budapest Hóbagoly utca 19 1173. 2011 évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2012. május 30 Hódos Mária. elnök 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ 2011 február 23.-án

Részletesebben

SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium Érettségi 2007

SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium Érettségi 2007 Általános tudnivalók: SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium Érettségi 2007 Az osztályátlagok eltérnek az érettségi szoftverb ı l nyomtatott értékt ı l, mert azokban a vendég vizsgázók eredményei is szerepeltek.

Részletesebben

KRÚDY SPORT ALAPÍTVÁNY NYÍREGYHÁZA, EPRESKERT U. 64.

KRÚDY SPORT ALAPÍTVÁNY NYÍREGYHÁZA, EPRESKERT U. 64. KRÚDY SPORT ALAPÍTVÁNY NYÍREGYHÁZA, EPRESKERT U. 64. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. TARTALOM 1. Az alapítvány alapadatai 2. Egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámoló mérlege 3. Kimutatás

Részletesebben

A Keresztényekért Alapítvány 2010. évi aktivitásai

A Keresztényekért Alapítvány 2010. évi aktivitásai A Keresztényekért Alapítvány 2010. évi aktivitásai 1. 2010. év január 6-án, az Európai Bizottság Szociális, Foglalkoztatási és Antidiszkriminációs Bizottságának megkeresésére kérdőívet töltött ki és küldött

Részletesebben

2. Két Zsiráf Diákújság Cikksorozat létrehozásának támogatása amely a diplomácia fogalmába vezeti be az olvasóit. A támogatás összege: 1 000 000 Ft.

2. Két Zsiráf Diákújság Cikksorozat létrehozásának támogatása amely a diplomácia fogalmába vezeti be az olvasóit. A támogatás összege: 1 000 000 Ft. KÜM- 2005 SZKF Az EU kül- és biztonságpolitikájának és az atlanti gondolatnak a népszerűsítését segítő kommunikációs tevékenység támogatása című pályázat nyerteseinek névsora Támogatást nyert pályázók

Részletesebben

Előterjesztés a Közgyűlésre 2016.május 12 én. Beszámoló évi gazdálkodási év költségvetési teljesítéséről

Előterjesztés a Közgyűlésre 2016.május 12 én. Beszámoló évi gazdálkodási év költségvetési teljesítéséről sz. melléklet / 2016 számhoz HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR SZÉKESFEHÉRVÁRI SZERVEZETE Közhasznú szervezet 8000 Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00 36 22 311 255 htbkszfvar@htbkszfvar.hu www.htbkszfvar.hu

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 58. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat a 2016. évi Mecénás Tehetséggondozó Támogatás felhívásának támogatására

Részletesebben

Okányi Horgász Egyesület 5534, Okány, Rákóczi u. 55. 2011. évi Közhasznúsági jelentése

Okányi Horgász Egyesület 5534, Okány, Rákóczi u. 55. 2011. évi Közhasznúsági jelentése Okányi Horgász Egyesület 5534, Okány, Rákóczi u. 55. 2011. évi Közhasznúsági jelentése Okány, 2012. február 18. Petri László elnök A Okányi Horgász Egyesület Közhasznúsági jelentése a 2011-es esztendőről

Részletesebben

2010. évi Közhasznúsági jelentése

2010. évi Közhasznúsági jelentése A Sonkádi Európa Nostra Díjas Református Templomért Alapítvány 4954 Sonkád, Rákóczi u. 36. i Közhasznúsági jelentése Sonkád, 2011.03.21. Róka Edit Alapítvány elnöke 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A Sonkádi Európa

Részletesebben

TÜRRÖS DIÁKSPORT EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉV

TÜRRÖS DIÁKSPORT EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉV TÜRRÖS DIÁKSPORT EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2012. ÉV Szöveges beszámoló a Türrös Diáksport Egyesület közhasznú tevékenységéről A tárgyévben a tagok tagdíj befizetéséből 132 EFt bevétele származott

Részletesebben

Közhasznúsági beszámoló. 2008. év. Bitbúvár Alapítvány Zalalövı, Rákóczi u. 1.

Közhasznúsági beszámoló. 2008. év. Bitbúvár Alapítvány Zalalövı, Rákóczi u. 1. Közhasznúsági beszámoló 2008. év Bitbúvár Alapítvány Zalalövı, Rákóczi u. 1. e Tartalomjegyzék 1. Szöveges beszámoló 2. Mérleg és eredménykimutatás a 2008. évrıl 3. Kimutatás a költségvetési támogatások

Részletesebben

Pk /2000 Szervezet megnevezése: Kékes Turista Egyesület A SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINTI EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ 2009 ÉV

Pk /2000 Szervezet megnevezése: Kékes Turista Egyesület A SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINTI EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ 2009 ÉV Statisztikai számjel vagy adószám: 18552413-10 A SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINTI EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŐSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJA Kelte l KETTİS KÖNYVITELT VEZETİ EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŐSÍTETT

Részletesebben

Érettségi MÁJUS JÚNIUS VIZSGAIDŐSZAKA KECSKEMÉTI BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM

Érettségi MÁJUS JÚNIUS VIZSGAIDŐSZAKA KECSKEMÉTI BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM Érettségi 2017. MÁJUS JÚNIUS VIZSGAIDŐSZAKA Gyors elemzés 10 tant{rgy elemzése: matematika, magyar nyelv és irodalom, történelem, angol nyelv, német nyelv, biológia, kémia, fizika, informatika, földrajz

Részletesebben

Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2013. (IV. 10.) önkormányzati rendelete

Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2013. (IV. 10.) önkormányzati rendelete Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2013. (IV. 10.) önkormányzati rendelete Dunavarsány Város Önkormányzat 2012. évi költségvetésének végrehajtásáról Dunavarsány Város Önkormányzatának

Részletesebben

2013. évi. Közhasznúsági jelentése

2013. évi. Közhasznúsági jelentése SZEMFÜLES EGYESÜLET A GYERMEKEKEÉRT 8360 KESZTHELY 2013. évi Közhasznúsági jelentése Keszthely, 2013. május 09. elnök A/ Számviteli beszámoló 1. sz. melléklet Induló vagyon: 27.790,-Ft Vagyonnövekedés:

Részletesebben

EduNet Tananyag-fejlesztési Alapítvány Közhasznúsági jelentés

EduNet Tananyag-fejlesztési Alapítvány Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés Szöveges beszámoló a közhasznú tevékenységről ben az Alapítvány a működési források hiányossága miatt komoly pénzügyi nehézségekkel küzdött, aminek következtében kénytelen volt tartaléka

Részletesebben

SPRINT Diáksport Egyesület

SPRINT Diáksport Egyesület K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2013 SPRINT Diáksport Egyesület székhely: 5000.Szolnok, Széchenyi krt.22. adószám: 19227344-1-16 közhasznúsági fokozat: közhasznú szervezet közhasznúsági végzés:

Részletesebben

Vízilabdázás Jövőjéért Alapítvány 1023 Budapest, Árpád fejedelem u.8. Adószám: 18006290-1-41

Vízilabdázás Jövőjéért Alapítvány 1023 Budapest, Árpád fejedelem u.8. Adószám: 18006290-1-41 1023 Budapest, Árpád fejedelem u.8. Adószám: 18006290-1-41 Közhasznúsági jelentés A Vízilabdázás Jövőjéért Alapítvány 2011 évi tevékenységéről I. Számviteli beszámoló II. Költségvetési támogatás felhasználása

Részletesebben

PROFEX egészségügyi szaknyelvi vizsgák évente kétszer, tavasszal és ősszel kerülnek megrendezésre.

PROFEX egészségügyi szaknyelvi vizsgák évente kétszer, tavasszal és ősszel kerülnek megrendezésre. Tájékoztató a PROFEX szaknyelvi vizsgáról A PROFEX államilag elismert, három fokozatú, kétnyelvű, orvostudományi és egészségtudományi szaknyelvi vizsga, amely jelenleg angol és német nyelvből tehető. Az

Részletesebben

MAGYAR KÖNYVBARÁT KÖZHASZNÚ ALAPITVÁNY K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S

MAGYAR KÖNYVBARÁT KÖZHASZNÚ ALAPITVÁNY K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S MAGYAR KÖNYVBARÁT KÖZHASZNÚ ALAPITVÁNY K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2010 Budapest 2011. április 30. 2 T a r t a l o m 1. A szervezet alapadatai 2. Kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezetek

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés A Magyary Zoltán E-közigazgatástudományi Egyesület 2007. december 31-i fordulónappal készített egyszerősített éves beszámolója alapján Budapest, 2008. április 30. A szervezet képviselıje

Részletesebben

I. A szervezet alapadatai

I. A szervezet alapadatai TARTALOM I. A szervezet alapadatai II. Egyszerűsített könyvvitelt vezető egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolójának mérlege III. Kimutatás a költségvetési támogatás felhasználásáról IV.

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Szám: 17.759/2012. Javaslat a Nógrád Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesülettel közművelődési megállapodás megkötésére Tisztelt Közgyűlés! A Nógrád Megyei

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Az Oktatási Hivatal Győri Pedagógiai Oktatási Központja által meghirdetett

VERSENYKIÍRÁS. Az Oktatási Hivatal Győri Pedagógiai Oktatási Központja által meghirdetett VERSENYKIÍRÁS Az Oktatási Hivatal Győri Pedagógiai Oktatási Központja által meghirdetett 2. Ismerem a technikai környezetemet Technika, életvitel és gyakorlat tantárgyi dunántúli verseny (A verseny megyei

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés és egyszerűsített éves beszámoló 2012

Közhasznúsági jelentés és egyszerűsített éves beszámoló 2012 Tárgyalási Szimulációs Társaság Közhasznú Egyesület 1074 Budapest, Dohány utca 1/b, VI/1. Közhasznúsági jelentés és egyszerűsített éves beszámoló 2012 Budapest, 2013. május 26. 1. Számviteli beszámoló

Részletesebben

Szolnoki Idősek Otthonaiban Élőkért és Dolgozókért Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS év

Szolnoki Idősek Otthonaiban Élőkért és Dolgozókért Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS év Szolnoki Idősek Otthonaiban Élőkért és Dolgozókért Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. év Kelt: Szolnok, 2009. február 23. 1. A Szolnoki Idősek Otthonaiban Élőkért és Dolgozókért Alapítvány alapadatai

Részletesebben

Az oktatási infrastruktúra I

Az oktatási infrastruktúra I Az oktatási infrastruktúra I. 2017. 11. 21. Az oktatási rendszer vizsgálata: alapfogalmak SZINTEK (intézmények programok) INTÉZMÉNYEK (szintek- programok) PROGRAMOK (intézmények szintek) A programok jellemzői:

Részletesebben