TEVÉKENYSÉGI HATÁRON ÁTNYÚLÓ KEZDEMÉNYEZÉSEK KÖZÉP-EURÓPAI SEGÍTŐ SZOLGÁLATA JELENTÉS.
|
|
- Balázs Zalán Kovács
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 HATÁRON ÁTNYÚLÓ KEZDEMÉNYEZÉSEK KÖZÉP-EURÓPAI SEGÍTŐ SZOLGÁLATA TEVÉKENYSÉGI JELENTÉS
2 A CESCI tagsága 2013-ban
3 Egyesületünkről A Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálatát 2009-ben alapították magánszemélyek azzal a céllal, hogy a magyar határok mentén és közép- és délkelet- európai térségben a határon átnyúló együttműködésekhez szakmai segítséget nyújtson. A CESCI székhelye Budapesten található, de tevékenysége több országra kiterjed. Tiszteletbeli elnökünk dr. Vizi E. Szilveszter professzor, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke. Az egyesület elnökségének tagjai voltak 2013-ban: dr. Tóth Tamás, a Szent István Egyetem egyetemi docense, rektorhelyettes: elnök dr. Rudolf Bauer polgármester (Kassa-Nyugat) dr. Benedek József földrajzprofesszor, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem szenátusának alelnöke (Kolozsvár) Borkai Zsolt polgármester (Győr Megyei Jogú Város) dr. Gál András Levente irodavezető ügyvéd (Budapest) H. Kovács Judit a Keresztyén Vezetők és Üzletemberek Társaságának elnöke Iosif Matula európai parlamenti képviselő (Arad) Az elnökség két tagjának (Rudolf Bauer és Iosif Matula) járt le a mandátuma 2013-ban. Rudolf Bauert újabb három évre elnökségi taggá választotta a májusi közgyűlés. Iosif Matula a novemberi közgyűlés előtt jelezte, hogy nem kíván újraindulni. Az elnökségnek így év végén 6 tagja volt. 3
4 A CESCI legfőbb céljai: a magyar határok mentén, valamint Közép- és Délkelet-Európa többi államában a határon átnyúló együttműködések szakmai támogatása az eurorégiók, EGTC-k és a határ menti együttműködésekben részt vevő helyi és regionális hatóságok hálózatba tömörítése a nyugat-európai jó példák elterjesztése stratégiai együttműködés kialakítása az Unió illetékes döntéshozó és döntés-előkészítő intézményeivel és az azonos céllal létrehozott európai hálózatokkal a közép- és délkelet-európai nemzetek közötti partneri viszonyok kialakításával a térség belső kohéziójának, a kölcsönös közeledésnek az erősítése. Munkaszervezetünk vezetője Ocskay Gyula főtitkár. Az egyesület munkatársi köre 2013 folyamán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium támogatásának köszönhetően jelentősen bővült: a budapesti tervezési részlegen az év elején öt teljes állású munkatárs dolgozott, az év végén hét. A májusban megnyitott, esztergomi Európa Intézetben pedig két teljes állású és két megbízotti jogviszonyú kutató kezdte meg a munkát. Ezen kívül kiterjedt gyakornoki rendszert működtettünk, háromféle alkalmazási formában, így átlagosan 3-4 részmunkaidős gyakornok is segítette a munkánkat ban 4 új taggal bővült a szervezet, amelynek így jelenleg 48 tagja van. Az egyesület évi tevékenységéről az alábbi tájékoztató nyújt bővebb információt. 4
5 A szervezet stratégiai ábrája 5
6 Szakmai tevékenység (2013) Egyesületünk fő küldetése a határon átnyúló együttműködések hatékonyságának javítása annak érdekében, hogy a közép-európai országok közötti határok elválasztó hatása gyengüljön, és ezáltal az itt élő népek közötti kölcsönös megértés, megbecsülés erősödjön. Tapasztalataink szerint a határon átnyúló együttműködések ehhez a célhoz akkor tudnak hozzájárulni, hogyha tartós kapcsolatokat generálnak, és ehhez a hosszú távú intézményi hátteret is biztosítják. Erre a stabil háttérre alapozva érdemes az adott térséget érintő integrált stratégiát készíteni, amely a konkrét közös fejlesztések irányát kirajzolja. A stratégiai tervezés a határ elválasztó hatásainak gyengítésére irányul, ezért mindig innovációt is igényel, amelyhez célszerű felhasználni a tértudományok legújabb eredményeit. A CESCI A FENTIEKHEZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKAT NYÚJT AZ EGYÜTTMŰKÖDÉSBEN ÉRDEKELT FELEK RÉSZÉRE: (1) intézmény- és projektfejlesztés, projektmenedzsment; (2) stratégiai tervezés és programozás; (3) tudományos kutatás; (4) mediáció. Tevékenységeink döntő részben közhasznúak, amelyhez a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nyújt a költségvetési törvényben meghatározott mértékű támogatást. Ezt pályázati forrásokkal egészítjük ki. A CESCI üzleti tevékenységet is folytat, az ebből származó bevételeit közhasznú céljai elérésére fordítja. 6
7 1. Intézmény- és projektfejlesztés, projektmenedzsment A CESCI tevékenységének legjelentősebb részét a határ menti együttműködésekkel kapcsolatos konkrét segítségnyújtás teszi ki. Ennek keretében nyújtunk szakmai támogatást határon átnyúló intézmények fejlesztéséhez, elindulásához, és segítjük ezeket a szervezeteket a konkrét fejlesztések megvalósításában is.
8 1.1 ETT-k alapítása Európai területi társulások (European Grouping of Territorial Cooperation: EGTC) alapítására 2007 augusztusa óta van lehetőség az Európai Unióban, az1082/2006/ EK-rendelet jóvoltából végéig 46 ilyen szervezet bejegyzése történt meg Unió szerte, ezek közül 19-nek van magyar tagja, 14 pedig magyar székhellyel alakult meg. A CESCI aktív szerepet vállal ezeknek az innovatív intézményi megoldásoknak a létrehozásában, elindításában, a szakmai munka sikeres megvalósításában. Ennek jelentős részét az alapító dokumentumok elkészítése, leegyeztetése, valamint a jóváhagyási és regisztrációs eljárás koordinálása jelenti, minden érintett országban. A CESCI munkatársai eddig 7 ETT alapítási folyamatát menedzselték végig sikerrel ban egy újabb, CESCI által támogatott ETT bejegyzésére került sor (Sajó-Rima / Slaná-Rimava), és továbbiak alapításában voltunk érdekeltek: a Nyíregyháza és Szatmárnémeti részvételével alakuló Európai Határvárosok EGTC alapítási folyamatát több mint két éve koordináljuk; 2013-ban a kezdeti lépéseket tettük meg egy Sopron székhelyű magyar-osztrák ETT, a Fertő / Neusiedl megalapítása irányában; a Dél-Svédországot az Adriával összekötő Közép-európai Közlekedési Folyosó (Central European Transport Corridor) ETT alapítási folyamatához újra segítséget nyújtottunk, a folyamat a vége felé jár; az ETT stratégiai-fejlesztési központja a CESCI által készített tanulmány ajánlásainak megfelelően Zalaegerszegen kerül kialakításra, a székhelye Lengyelországban lesz; egyik tagunk, Bács-Kiskun megye kezdeményezte egy, a rurális térségek népességmegtartó erejét segítő európai hálózati ETT létrehozását, amihez szintén szakmai segítséget nyújtunk ETT-műhely A már korábban megalakult magyar ETT-k menedzserei számára negyedévente rendezünk műhelyeket, amelyeken egyrészt aktuális információkat kaphatnak jogszabályi változásokról, pályázati és együttműködési lehetőségekről, másrészt egymással is megoszthatják tapasztalataikat, jó gyakorlataikat, és közös projekteket is kezdeményezhetnek.
9 2013 folyamán négy műhelyre került sor. Februárban Budapesten találkoztak az ETT-k, ahol az európai területi együttműködési programok előkészítéséről kaptak első kézből tájékoztatást Csalagovits Imrétől (Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal). Májusban Piliscsabán a fő téma az ETT-k finanszírozása volt. Ezzel kapcsolatban a jó gyakorlatok megosztására és a további működést segítő megoldások megtárgyalására került sor. A KIM munkatársai az ETT-ket érintő szabályozási és programozási kérdésekről, a KIH munkatársai pedig a tavalyi ETT-támogatások elszámolási szabályairól tartottak előadást. Augusztusban a szlovákiai Nagyme gyeren tartottuk a műhelyt, ahol Nyikos Györgyi (Brüsszeli Állandó Képviselet), az ETE-programok és az EGTC-ügyek referense az ETE-programozási folyamatról, a brüsszeli újdonságokról és az EGTC-rendelet módosításáról számolt be; Csányi Edina és Kiss-Parciu Péter (Európai Beruházási Bank Budapest Duna Kontakt Pont) pedig a Duna Stratégia keretében megvalósítható integrált projektek dunás márkázásáról (branding) és finanszírozási lehetőségeiről tartottak előadást. Novemberben Alsóörsön rendeztük az utolsó műhelyt, ahol a határ menti együttműködési programokról Bányai Dóra, a Széchenyi Programiroda munkatársa beszélt. A műhely tagjai számára a honlapunkon belső fórumot működtetünk, ahol az információáramlás az egyes műhelyek közötti időszakban is biztosítható. 1.3 Szakpolitikai együttműködés Az ETT-k fejlesztése tekintetében szoros együttműködés alakult ki a CESCI és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Határon Átnyúló Területi Közigazgatási Kapcsolatok Főosztályával, több minisztériumi főosztállyal, valamint a Régiók Bizottságával. (Ld. ezzel kapcsolatban a 4. Mediáció című fejezetet!) 1.4 Fejlesztési szakmai támogatás A CESCI nemcsak az ETT-k alapításában vesz részt aktívan, hanem a közös fejlesztések elindításához is segítséget nyújt. Az új kohéziós politika által biztosított innovatív eszközök, mint amilyen az integrált területi beruházás (ITB) elősegítik határon átnyúló integrált fejlesztések megvalósítását. Munkatársaink 2013-ban öt ilyen ITB előkészítését koordinálták: 9
10 Az Ister-Granum EGTC ITB-jének fóruma a Rába-Duna-Vág ETT számára a Duna mente rehabilitációját célul kitűző ITB-t állítottunk össze, az ETT fejlesztési stratégiájának keretein belül; az Ister-Granum ETT esetében egy határon átnyúló vállalkozási-logisztikai övezethez készült el a stratégiai dokumentum és az ex-ante igazolás, amelyet a brüsszeli Open Daysen is bemutattunk; a Novohrad-Nógrád ETT esetében a csoportosulás által menedzselt határon átnyúló geopark integrált fejlesztéseihez készítettünk vázlatot; a Banat-Triplex Confinium ETT fejlesztési stratégiájának részeként több integrált beavatkozásra tettünk javaslatot, ezek közül az Agro-Climate agrárinnovációs és energetikai beruházást ITB-ként is beazonosítottuk; az Európa-kapu ETT szintén az agrárinnováció és az energetika területén kezdeményezett ITB-t, aminek elkészítéséhez szintén szakmai segítséget nyújtottunk. 10
11 Egyesületünk nem kizárólag az ITB-k elkészítésében vett részt, hanem szükség esetén a külső szakértők megbízását is felvállalta, valamint intenzíven egyeztettünk az egyes operatív programokért és a Partnerségi Megállapodásért felelős minisztériumi szakemberekkel. Ezen kívül az EIB képviselőivel előkészítettük az ITB-k tervezésének és megvalósításának finanszírozási konstrukcióját is. A határon átnyúló ITB-k végül kikerültek a magyar Partnerségi Megállapodásból, így az előkészített, integrált fejlesztések a korábbi időszakban megszokott egyedi projektek formájában valósíthatóak meg. A fentieken kívül is segítjük az ETT-ket, fejlesztéseik (pl. az Ister-Granum helyitermék-program) előkészítésével, szakmai rendezvények társszervezésével. 1.5 Egyéb intézményi együttműködések támogatása Az ETT nem minden esetben jelent megfelelő megoldást a határ menti partnereknek. Egyesületünk ezért egyéb lehetőségek felkutatásával is segíti a helyi szereplőket. ECG A MAGYAR-SZERB-HORVÁT HATÁRTÉRSÉGBEN? 2013-ban a magyar-szerb-horvát hármas határ kis- és középvárosai együttműködést kezdeményeztek, amelyhez (Szerbia státuszára tekintettel) az Európa Tanács (ET) által kialakított keretek nyújthatnak megfelelő intézményes hátteret. Az euroregionális együttműködési csoportosulás (ECG) megalapításához szükséges lépéseket az ET szakértőivel közösen koordináljuk. FEJLESZTÉSI PARTNERSÉG A MAGYAR-SZLOVÉN HATÁRON A REG-NET projekt keretében átfogó vizsgálatot készítettünk a magyar-szlovén határtérségben létrehozandó területfejlesztési szervezetre vonatkozóan, és javaslatot tettünk egy fejlesztési partnerség kialakítására. A LEGJOBB EGYÜTTMŰKÖDÉSI GYAKORLATOK A MAGYAR-SZLOVÁK HATÁRON: A HATÁR-ÉRTÉK PROJEKT A 2012-ben kezdett, és 2013 augusztusában zárt Frontier Value projektünk célja a magyar-szlovák határtérség legjobb projektjeinek feltárása és népszerűsítése volt. A felmérést az első Phare CBC program elindulásától (1999) kezdve végeztük el, és összesen 10 olyan, hosszú távú, stratégiai együttműködést dolgoztunk fel, amelyek 11
12 példa értékűek lehetnek más pályázók számára is. A projekt eredményeként összeállt egy projektadatbázis, amely a címen érhető el, megjelentettük a legjobb gyakorlatokat bemutató magazint, valamint egy filmsorozat is készült az egyes projektekről. A film is elérhető a CESCI honlapján keresztül, és megküldésre került az országos és a határtérségben érintett helyi médiumoknak is. Szakembereink részt vesznek a kapacitásfejlesztési célú HUSKI elnevezésű magyar-szlovák projektben is, amelynek fő küldetése a helyi szereplők felkészültségének növelése az új programozási ciklus kezdetén. ÖNKORMÁNYZATI EGYÜTTMŰKÖDÉS A MAGYAR-SZLOVÉN-OSZTRÁK RÉGIÓBAN Az elmúlt években egyre szorosabb együttműködés alakult ki a CESCI és az ALADIN (Alpok-Duna-Adria kezdeményezés) szlovén koordinátoraival. Ennek keretében nemcsak a szélesebb, makroregionális szintű kapcsolatépítésben működünk közre, hanem a szlovén és osztrák települések és szakmai szervezetek magyarországi partnerkeresését is segítjük. Itt elsősorban önkormányzatok közötti bilaterális és hálózati együttműködések kialakulását támogatja a CESCI, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségét is bevonva. HÁLÓZATFEJLESZTÉS A ROMÁNIAI MEZŐSÉG TÁJRÉGIÓBAN Magyarországi szakemberek bevonásával több éve segítjük egy fejlesztési hálózat kialakítását a romániai Mezőségen. Eddigi munkánk eredményeként létrejött egy rendszeresen ülésező műhely, ahol a helyi szakemberek egyeztetnek a rendkívül elmaradott régió lehetséges fejlesztéséről, új szórványkollégium kezdte meg munkáját Nagysármáson, a méhészek klubot alapítottak, a helyi termékeket reklámozó honlap készült. A CESCI, együttműködésben a kolozsvári Civitas Alapítványnyal, két részmunkaidős fejlesztési ügynök foglalkoztatását anyagilag is támogatja. 12 HATÁRPORTÁL Az év végén készült el az Európa Intézet, valamint a CESCI új honlapjának struktúrája. Ezen kívül a 2014-ben üzembe helyezni tervezett Határportál is elkészült, amelynek célja, hogy a különböző élethelyzetekben a határ túloldalán megjelenő magyarok, illetve az ide érkező környező országbeli polgárok ügyeinek intézése minél zökkenőmentesebb legyen. A portál ennek megfelelően összesen 8 nyelven fog információt szolgáltatni a munkát keresőknek, vállalkozóknak, határon túl tanulóknak, házasulóknak stb.
13 2. Programozás, stratégiai tervezés A CESCI legtöbbször alvállalkozóként határ menti stratégiai tervezési munkákban is részt vesz, ahol minden esetben igyekszünk érvényre juttatni a 2012-ben kidolgozott, kohézió alapú tervezési módszertanunk alapelveit. Arra törekszünk, hogy a konkrét határ menti fejlesztések átgondolt, hosszú távú stratégiai tervek alapján (ne ad-hoc jelleggel) valósuljanak meg, a stratégiai tervezés során pedig igyekszünk a legkorszerűbb tértudományi és gazdaságtudományi módszereket használni. Ez utóbbi érdekében nemcsak a különböző műhelyek és hálózatok ilyen irányú munkáit kísérjük figyelemmel, hanem saját módszertanokat is kidolgozunk, és ezekre alapozva igyekszünk bizonyos témákat népszerűsíteni és a döntéshozókat e téren szakmailag segíteni.
14 2.1 Programozás Tervezői kapacitásaink számára 2013-ban a legnagyobb kihívást az új programozási ciklus előkészítésében történő részvétel jelentette: részesei vagyunk a konkrét tervezésnek, illetve a határ menti együttműködések szempontjainak érvényre jutása érdekében szakmai véleményeket készítettünk számos tervezési dokumentumhoz. A MAGYAR-SZLOVÁK HATÁR MENTI EGYÜTTMŰKÖDÉSI PROGRAM TERVEZÉSE (HUSK CBC) A CESCI a HBF Hungaricummal és a szlovák Centire-rel közösen készíti a közötti magyar-szlovák ETE-programot. Az augusztusban kezdődött munka keretében egyesületünk dolgozta ki a program területi analízisét, és folyamatosan részt veszünk az OP elkészítésében is. A tervezésben workshopok szervezésével, interjúk és háttéranyagok elkészítésével veszünk részt. Egyesületünk csoportvezető tervezőt biztosít a programozáshoz. A DUNA TRANSZNACIONÁLIS PROGRAM TERVEZÉSE (ETC DANUBE PROGRAMME) Az összesen 14 országot érintő Duna program 2014-től fog egyfajta pénzügyi hátteret biztosítani a Duna Stratégia területén megvalósuló transznacionális projektekhez. Egyesületünk kapott megbízást a Duna-medencét lefedő területi analízis elkészítésére, amelynek első változatát decemberi zágrábi ülésén tárgyalta a programozási munkacsoport. 14 HOZZÁSZÓLÁSOK A MAGYAR NEMZETI OPERATÍV PROGRAMOKHOZ Részt vettünk a készülő nemzeti operatív programok társadalmasításában. Minden esetben a határ menti aspektus érvényesítése érdekében készítettünk hoszszabb értékeléseket az alábbi OP-khoz: Emberi Erőforrás Fejlesztési OP Gazdaságfejlesztési és Innovációs OP Integrált Közlekedésfejlesztési OP Környezeti és Energiahatékonysági OP Terület- és Településfejlesztési OP Versenyképes Közép-Magyarország OP Vidékfejlesztési OP.
15 HOZZÁSZÓLÁSOK EGYÉB HOSSZÚ TÁVÚ STRATÉGIAI DOKUMENTUMOKHOZ A programozáshoz és az egyes fejlesztésekhez kapcsolódóan számos háttér dokumentum készül, amelyek közül egyesekhez a CESCI is hozzájárult. Véleményeztük a Nemzeti Közlekedési Stratégiát, és aktívan kapcsolódtunk be a magyar határok mentén előkészítés alatt lévő közlekedési kapcsolatok programozásába. Egyrészt területi adatbázisokat állítottunk össze a tervezői konzorciumok számára, másrészt az elsőként elkészült magyar-szlovák tanulmányokat (összesen több mint oldalnyi dokumentumot) szakmailag is véleményeztük. Hasonlóképpen tervezzük, hogy a területi szempontok megjelenítése érdekében a többi készülő dokumentumot is véleményezni fogjuk. AZ ETE-PROGRAMOK HATÁSVIZSGÁLATA Alvállalkozóként vettünk részt a KIM által indított projektben, amely azt vizsgálta, hogy mennyire járultak hozzá a közötti ETE-programok a magyar határtérségek gazdasági-társadalmi fejlődéséhez. Egyesületünk leltárt készített a jelzett időszakban megvalósított projektekről, és a minta értékűnek tartott kezdeményezésekről kérdőíves felmérést és / vagy helyszíni bejárási dokumentációt állított össze. Ez alapján készült el egy összegző tanulmány. FINANSZÍROZÁSI JAVASLAT A HATÁR MENTI INTEGRÁLT FEJLESZTÉSEKHEZ Az Európai Beruházási Bank és a Budapest Duna Kontakt Pont munkatársaival közösen állítottunk össze egy finanszírozási javaslatot, amely a határon átnyúló integrált fejlesztések előkészítéséhez, megvalósításához és előfinanszírozásához nyújthat segítséget. Mivel az ETE-programok esetében nem létezik ERFAelőfinanszírozási lehetőség, és mivel az ilyen projektek mindig több országot érintenek, ezért az EIB bekapcsolódása egyszerre szükséges és racionális. Javaslatunknak köszönhetően nyílik lehetőség 2014-től egy technikai segítségnyújtási keret igénybe vételére a fenti célokra. 2.2 Stratégiai tervezés Az átfogó, programozási jellegű feladatok mellett 2013-ban is több, egy-egy adott határtérség fejlesztését segítő stratégiai dokumentum született a CESCI műhelyében. Ezeknek a stratégiáknak közös jellemzője, hogy az általunk kidolgozott, 15
16 16 kohézió alapú tervezési modellt követik, illetve hogy komoly terepi munka kapcsolódik a kidolgozásukhoz. Munkatársaink ilyenkor csoportosan költöznek le az adott térségbe, hogy a lehető legadekvátabb válaszokat tudják adni a felmerülő területi kihívásokra. AZ RDV ETT FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2012-ben vettünk részt a magyarszlovák ETT helyzetfeltáró tanulmányának elkészítésében. Ennek folytatásaként 2013-ban alvállalkozóként kapcsolódtunk be a fejlesztési stratégia kidolgozásába, és ennek keretében a bevont szakértők segítségével összeállítottuk a Duna mente integrált rehabilitációját célzó ITB-t is. A BTC ETT FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA A magyar-román-szerb hármas határ térségében létrehozott ETT fejlesztési stratégiáját egy magyar-román határ menti projekt keretében fejeztük be februárban. Mivel ez a változat a pályázat természeténél fogva nem tartalmazhatta a szerb partnertérségre vonatkozó elképzeléseket, a tavasz folyamán az eredeti szöveget kiegészítettük, majd a beérkezett észrevételek alapján a dokumentumot átdolgoztuk. A stratégia összesen 4 területen fogalmaz meg integrált beavatkozási lehetőségeket. AZ EURÓPA-KAPU ETT FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA Szintén a következő programozási időszakra készülve dolgoztuk ki a magyarromán ETT fejlesztési stratégiájának kohézióvizsgálatát, és tettünk javaslatot három integrált beavatkozás megvalósítására. AZ ARRABONA ETT FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA Az év végén kezdtünk hozzá az Arrabona ETT fejlesztési stratégiájának elkészítéséhez, ami az első fázisban az adatgyűjtést jelentette. A stratégiának 2014 nyarára kell elkészülnie. GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA A as időszakra minden magyarországi megyének el kell készítenie a fejlesztési stratégiáját, amely alapjául szolgál az adott terület- és településfejlesztési operatív program megvalósításához. Az egyes stratégiák esetében éppen a CESCI javaslatára minden határ menti megye esetében tekintetbe kell venni a határon átnyúló aspektusokat. Győr-Moson-Sopron megye megbízásából az ottani stratégia határon átnyúló fejlesztéseihez egyesületünk készítette el a helyzetfeltáró fejezetet, és a stratégiai és az operatív fejezet vonatkozó részeit is mi dolgozzuk ki 2014 tavaszára.
17 3. Tudományos kutatás Általánosan megfigyelhető tendencia, hogy azzal párhuzamosan, ahogy az egyes tudományágak fejlődnek, egyre bonyolultabb szaknyelvet alakítanak ki, jelentősen szűkítve azok körét, akik hozzá tudnak szólni az adott szakterület vitáihoz. A tértudományok esetében azonban alapvető fontosságú, hogy a területfejlesztéssel szerves kapcsolatban fejlődjön a tudomány, hiszen annak eredményei különben nem hasznosulhatnak. Egyesületünk törekvései arra irányulnak, hogy a helyi fejlesztések megalapozottan, hosszú távú, integrált stratégiai alapon valósuljanak meg, és ezeknek a stratégiáknak az elkészítésénél a tértudományok legkorszerűbb eredményei is kerüljenek felhasználásra. Ezért tevékenységünk harmadik területét a tudományos munka jelenti, amely 2013-ban önállósult, az esztergomi Európa Intézet május végi megalapítása révén. Ezt megelőzően is folyt tudományos munka, a tervezési részlegen belül. Az intézetben június elsejével két minősített kutató és két friss diplomás szakember kezdte meg a munkát. Ettől a fejlesztéstől azt várjuk, hogy néhány éven belül a CESCI az eddigieknél meghatározóbb szereplőjévé válik a határtani tudományos diskurzusnak. A munkaszervezet az elmúlt évben legfontosabb céljának a nemzetközi kapcsolatok bővítését, a nemzetközi jelenlét erősítését tekintette. Ezért igyekeztünk minél több rendezvényen megjelenni, a hálózati kapcsolatainkat erősíteni és tudományos igényű munkákat összeállítani.
18 3.1 Nemzetközi szakmai rendezvények 2013-ban közel 50 konferencián, szakmai rendezvényen vettünk részt, többségükön előadóként is. Ezek közül itt most csak néhányat említünk meg. ÁPRILIS 4 7.: A ROMÁN ART MEDIA KONFERENCIÁJA SZOVÁTÁN Második alkalommal vettünk részt az Art Media s.r.o. által szervezett szovátai konferencián, ahol a magyar regionális politikáról tartottunk előadást. MÁJUS 30.: EURÓPA INTÉZETÜNK MEGNYITÁSA ESZTERGOMBAN Május 30-án nyitottuk meg az esztergomi Európa Intézetet, amelyhez egy nemzetközi minikonferencia is kapcsolódott. Az előadók: Jens Gabbe, az Európai Határrégiók Szövetsége tanácsadó testületének elnöke; Jean Peyrony, a MOT igazgatója; Hynek Böhm a csehországi Euroschola, valamint Sebastian Rihm, a kehli Euro-Institut képviselője. Rajtuk kívül Bottlik Zsolt és Jeney László a CESCI Európa Intézete, Ocskay Gyula pedig a CESCI nevében tartott előadást. Az intézetet hivatalosan dr. Rétvári Bence parlamenti államtitkár (KIM) és Didier Haguenauer együttműködési tanácsos (budapesti francia nagykövetség) adta át. Az intézet küldetése, hogy határ menti témákban folytasson kutatásokat, és e tekintetben működjön együtt a hasonló céllal létrehozott európai intézményekkel 18 Dr. Rétvári Bence államtitkár és Didier Haguenauer főtanácsos átadja az Európa Intézetet
19 A Budapest Platform brüsszeli szemináriuma JÚLIUS 2.: A BUDAPEST PLATFORM SZEMINÁRIUMA BRÜSSZELBEN A 2010-ben alapított együttműködési platform Brüsszelben, a Benelux Irodában tartotta első közös szakmai rendezvényét, amelyre minden EU-tagállam és az európai intézmények kaptak meghívást. A rendezvényen a Benelux Együttműködés, Franciaország, Hollandia, Magyarország és Németország képviselői ismertették a határon átnyúló együttműködésekre irányuló állami szerepvállalással kapcsolatos tapasztalataikat. Magyarországot dr. Rétvári Bence államtitkár (KIM) és Ocskay Gyula képviselte. A szemináriumon összesen 9 ország, valamint az Európai Bizottság, a Régiók Bizottsága és az Európa Tanács képviselői vettek részt. AUGUSZTUS 27.: A FRONTIER VALUE PROJEKT ZÁRÓ KONFERENCIÁJA SOMORJÁN A somorjai Fórum Intézettel közös magyar-szlovák határ menti projekt záró konferenciáján számoltunk be a projekt eredményeiről, levetítettük az egyik elkészült filmet, de műhelybeszélgetés formájában a jelenleg záródó programmal kapcsolatos tapasztalatok és a jövőre vonatkozó pályázói elképzelések megvitatására is sor került. 19
20 SZEPTEMBER 5 7.: AZ EUGEO KONFERENCIÁJA RÓMÁBAN A Földrajztudományi Szervezetek Európai Szövetségének éves csúcskonferenciáját idén Rómában rendezték, amelyen a határ menti együttműködések, a határ mentiség kérdése is szóba került. Egyesületünk tervezési igazgatója, Jaschitz Mátyás nagy sikerű előadást tartott, amelynek folyományaként publikálási lehetőséget is kapott a nagy tekintélyű szaklapban, a European Journal of Geographyban. Az előadás további folyománya, hogy egyesületünk felkérést kapott egy határ menti témával foglalkozó panel megrendezésére az EuroGeo évi, máltai konferenciáján. OKTÓBER 7 10.: OPEN DAYS BRÜSSZELBEN Október elején újra részt vettünk a brüsszeli Open Days-en. A városok és régiók nagyszabású rendezvényén idén is 6000 vendég jelent meg. Az egyik leglátogatottabb panelt (több mint 200 résztvevővel) az integrált területi beruházás (ITB) új eszközéről rendezték. A panelben, amelyen hozzászólt és összegzett Fabrizio Barca is, szervezetünk főtitkára mutatta be az Ister-Granum határon átnyúló ITBtervezetét. OKTÓBER : ESZKÖZÖK, MÓDSZEREK ÉS GYAKORLATOK A HATÁRON ÁTNYÚLÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSEK TERÉN GORIZIÁBAN Az olasz-szlovén határon, Goriziában és Nova Gorica / Šempeter-Trojbában az Európa Tanács és az ISIG (Nemzetközi Szociológiai Intézet) által rendezett konferencián a magyarországi mintát dr. Ivády Nóra főosztályvezető (KIM) és Ocskay Gyula mutatta be. 20
21 OKTÓBER : AZ EURO-INSTITUT 20. SZÜLETÉSNAPI KONFERENCIÁJA KEHLBEN Az Euro-Institut fennállásának 20. évfordulója alkalmából nagyszabású konferenciára került sor a németországi Kehlben, amelyen a CESCI-t az Európa Intézet két munkatársa, dr. Bottlik Zsolt igazgató és Pete Márton tudományos segédmunkatárs képviselte. 3.2 Tanulmányok, publikációk GEOPOLITIKAI TANULMÁNY A Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel tavaly megkötött szerződésünk értelmében három, oktatási segédanyagként is felhasználható tanulmányt készítettünk, ezek közül egy átfogó geopolitikai analízis elkészítése maradt 2013-ra, amelyben a közép-európai térbeli folyamatokat elemeztük az uniós integráció fényében. EUGEO-TANULMÁNY Munkatársunk, Jaschitz Mátyás tervezési igazgató a római konferencián kapott felkérést egy tanulmány megjelentetésére a magas presztízsű European Journal of Geographyban. A tanulmány decemberben meg is jelent, és mára hivatkozott szakmai szöveggé vált. 21
22 Pete Márton bemutatja a Crossing the Borders projektet Bécsben 22 A CROSSING THE BORDERS PROJEKT A Duna Stratégia 10. prioritási területének akciótervébe 2012-ben került be az a projekt, amelynek célja a Duna-medence határ menti együttműködéseinek feltárása, a jó gyakorlatok összegyűjtése, bemutatása, valamint tartós szakmai hálózatok és adatbázisok kialakítása. A projekt koordinációjára a CESCI-t kérték fel. Ennek megfelelően a márciusi bécsi munkacsoporti ülésre elkészítettük a projekt bemutatkozó anyagát és a kutatási terv vázlatát. A munkacsoport a dokumentumot elfogadta, az év folyamán az Európa Intézet munkatársai elkészítették a kutatási módszertant, így 2014-ben a projekt megvalósítására sor kerülhet, terveink szerint 7 szakmai partner bevonásával.
23 4. Mediáció Ahhoz, hogy a stratégiailag megalapozott, intézményes háttérrel rendelkező, hosszú távú együttműködések sikeresek legyenek, a helyi szereplők igényeinek meg kell jelenniük a nemzeti és uniós szinten, és a nemzeti és uniós szinten megfogalmazódó elképzeléseknek, elvárásoknak be kell épülniük a helyi tervekbe. Ezért a CESCI a kezdetektől fogva nagy hangsúlyt fektet a különböző szintek közötti közvetítésre, mediációra.
24 4.1 Nemzeti szintű mediáció KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM Mint az előző évben is, az egyesület legfőbb stratégiai partnere a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) volt, amely többek között a tárcaközi ETTmunkacsoport munkájába és esetenként a határon átnyúló együttműködéseket érintő jogszabálytervezetek véleményezésébe is bevonja a CESCI-t. Rendszeres meghívottjai vagyunk a minisztérium ilyen tárgyú rendezvényeinek (pl. a jóváhagyó hatóságok éves találkozójának és a magyar ETT-fórumnak), és a minisztérium képviselői is állandó résztvevői az ETT-műhelynek. DUNA STRATÉGIA KORMÁNYBIZTOSSÁGA A CESCI állandó tagja a magyar Duna Stratégia munkacsoportnak, amely a makroregionális stratégia megvalósításában érdekelt minisztériumok és szakmai szervezetek képviselőit foglalja magába. KAPCSOLATOK MÁS MINISZTÉRIUMOKKAL ÉS SZERVEZETEKKEL A határ menti együttműködések érdekében kifejtett tevékenységünk során szakmai kapcsolatot építettünk ki a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Miniszterelnökség, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és az Emberi Erőforrás Minisztérium egyes államtitkárságaival, főosztályaival. Az év végén a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségével is felvettük a kapcsolatot, stratégiai együttműködésre törekedve. 24
25 4.2 Közép-európai hálózati kapcsolatok DUNA STRATÉGIA A CESCI részt vesz a Duna Stratégia 10. prioritási területén belül működő 3. munkacsoport (regionális együttműködés) tevékenységében. A munkacsoport által elfogadott akcióterv értelmében egyesületünk kapott felkérést a Duna-medence határ menti együttműködéseinek feltárását és a legjobb gyakorlatok népszerűsítését célzó projekt koordinációjára. A Crossing the borders elnevezésű, 14 országra kiterjedő projekt megvalósítására 2014-ben kerülhet sor, a tervek szerint 7 régióbeli partner bevonásával. SZAKMAI KAPCSOLATOK A Duna-medencében folyamatosan bővülnek kapcsolataink. Az elmúlt évben főként az ALADIN kezdeményezéssel fűztük szorosabbra az együttműködést. Ennek keretében részt vettünk a kezdeményezés által áprilisban Ljubljanában a határon átnyúló egészségügyi együttműködésről rendezett konferencián, delegációt szerveztünk a második ljubljanai Danube eregion konferenciára, és a bécsi Danube Business Forumon is bekapcsolódtunk az ALADIN által szervezett szekció munkájába. Az Európa Intézet révén hivatalosan is felvettük a kapcsolatot a bolzanói EURACkal, valamint a kehli Euro-Instituttal. 25
26 4.3 Uniós szintű hálózati kapcsolatok BUDAPEST PLATFORM A platformot 2010 végén alapította a francia Mission Opérationnelle Transfrontalière (MOT), a holland belügyminisztérium, két portugál-spanyol munkaközösség közös igazgatósága, a CCDRN, valamint a CESCI. A hálózat olyan entitásokat egyesít, amelyek nemzeti szinten segítik a határ menti együttműködéseket. A platform első szakmai rendezvényére július 2-án került sor Brüsszelben, amelyet a MOT strasbourgi közgyűléséhez kapcsolódó ülésen készítettek elő a partnerek, április 24-én. CECICN Egyesületünk közgyűlése novemberben döntött a CECICN-hez (Conference of European Cross-border and Interregional City Networks) történő csatlakozásról, elsőként a közép-európai térségből (a hálózat egyesíti a mediterrán, az adriai, a balti, az atlanti és az ibériai városszövetségeket). A CECICN végrehajtó bizottsága június 17-i ülésén hagyta jóvá a csatlakozásunkat, ami egy hónap elteltével vált jogerőssé. Ennek köszönhetően tudtunk aktívan részt venni a hálózat által az Unió különböző intézményeihez benyújtott dokumentumok (Single Market, integrált területi eszközök, kisprojekt-alapok az ETE-programokban) véleménye- 26 A CECICN végrehajtó bizottsági ülése Párizsban
27 zésében, végső megformálásában. A CECICN végrehajtó bizottságában a főtitkár, a politikai elnökségben pedig az elnök képviseli egyesületünket. Az év folyamán még egy végrehajtó bizottsági ülésre került sor, az Open Dayshez kapcsolódóan, október 8-án. Másnap a Régiók Bizottságával közös panelt és közönségtalálkozót (networking event) rendezett a szervezet. A több mint 500 városi és regionális önkormányzatot egyesítő hálózat hatékony érdekérvényesítő az európai szakpolitikák alakításában. EGTC-PLATFORM A CESCI tagja a Régiók Bizottsága által életre hívott EGTC Platformnak, amely a már bejegyzett ETT-ken kívül egyesíti a témával foglalkozó szakmai szervezeteket is. Ebben a minőségünkben vettünk részt az Open Days érintett paneljén, és a platformot működtető osztállyal folyamatos az információcsere, tekintettel a magyar ETT-k nagy számára. AEBR Az Európai Határrégiók Szövetségének éves közgyűlésére a belgiumi Liège-ben és a hollandiai Maastrichtban került sor, november 7 8-án. A közgyűlésen 6 új tagot vett fel az egyesület, köztük a CESCI-t, amelynek képviseletében a főtitkár, a tervezési igazgató és a jogi igazgató, dr. Jankai Norbert vett részt az ülésen. A CESCI vezetői az AEBR közgyűlésén LIège-ben Martín Guillermo Ramírez főtitkárral 27
28
29
30 A CESCI teljes munkaidős munkatársai 2013-ban: Dubniczki Kitti: tervező-elemző, tájépítész Gangl Éva: tervező-elemző, térinformatikus, geográfus Hesz Roland: junior tervező-elemző, geográfus Dr. Jankai Norbert: jogi igazgató, jogász, MBA Jaschitz Mátyás: tervezési igazgató, geográfus Ocskay Gyula: főtitkár, politikai filozófus Nagy Áron: tudományos segédmunkatárs, geográfus, szociológus (Európa Intézet) Pete Márton: tudományos segédmunkatárs, geográfus (Európa Intézet) Vas Annamária: közgazdász, humánerőforrás-menedzser, irodavezető Az egyesület adatai: HATÁRON ÁTNYÚLÓ KEZDEMÉNYEZÉSEK KÖZÉP-EURÓPAI SEGÍTŐ SZOLGÁLATA 1067 Budapest, Teréz krt. 13. Levélcím: 1406 Budapest, Pf. 7 Telefonszám: cesci@cesci-net.eu 30
31
32 HUN 1067 Budapest, Teréz krt (1) KIM A kiadvány a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium támogatásával jelent meg.
Előterjesztés a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata közgyűlésének 2013. november 26-i ülésére
Előterjesztés a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata közgyűlésének 2013. november 26-i ülésére 1. napirend: Beszámoló az előző közgyűlés (2013. május 30.) óta eltelt időszak
Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-Európai Segítő Szolgálata 1067 Budapest, Teréz körút 13.
Adószám: 18188071-2-42 Törvényszék: 01 Fővárosi Törvényszék Bejegyző határozat száma: PK 61.285/2003/ Nyilvántartási szám: 01/01/10819 Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-Európai Segítő Szolgálata 1067
Előterjesztés a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata közgyűlésének 2014. április 29-i ülésére
Előterjesztés a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata közgyűlésének 2014. április 29-i ülésére 1. napirend: Beszámoló az előző közgyűlés (2013. november 26.) óta eltelt időszak
Előterjesztés a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata közgyűlés 2014. április 29-i ülésére
Előterjesztés a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata közgyűlés 2014. április 29-i ülésére 5. napirend: Az egyesület 2014. évi munka- és pénzügyi tervének elfogadása Tisztelt
Előterjesztés a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata közgyűlésének 2010. december 10-i ülésére
Előterjesztés a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata közgyűlésének 2010. december 10-i ülésére 6. napirend: Az Egyesület 2011-es tervei Tisztelt Közgyűlés! 2011-es tervezett
Előterjesztés a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata közgyűlésének 2010. december 10-i ülésére
Előterjesztés a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata közgyűlésének 2010. december 10-i ülésére 1. napirend: Beszámoló az előző ülés óta eltelt időszak eseményeiről Tisztelt Közgyűlés!
Az Ister-Granum Vállalkozási-Logisztikai Övezet. Ocskay Gyula CESCI 2013
Az Ister-Granum Vállalkozási-Logisztikai Övezet Ocskay Gyula CESCI 2013 1. A CESCI rövid bemutatása 2. Az integrált területi beruházások 2014 után 3. A vállalkozási-logisztikai övezet 1. A CESCI rövid
Kárpát-medencei Területfejlesztési Nyári Egyetem A területi kohézió jövője Debrecen, 2010. július 26 augusztus 1.
Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja Alföldi Tudományos Intézetének Debreceni Osztálya PARADIGMAVÁLTÁS A HATÁRON ÁTNYÚLÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSEKBEN Dr. habil. Béla Baranyi az MTA doktora tudományos
Tevékenységi jelentés
Tevékenységi jelentés 2012 3 egyesületünkről A határon átnyúló kezdeményezések közép-európai Segítő Szolgálatát 2009- ben alapították magánszemélyek azzal a céllal, hogy a magyar határok mentén és közép-
Előterjesztés a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata közgyűlésének 2012. november 29-i ülésére
Előterjesztés a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata közgyűlésének 2012. november 29-i ülésére 1. napirend: Beszámoló az előző közgyűlés (2012. május 31.) óta eltelt időszak
Egyszerűsített éves beszámoló mérlege a kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezetek részére
Adószám: 1818871-2-42 Bejegyző szerv: Fővárosi Törvényszék Regisztrációs szám: 1/1/1819 HATÁRON ÁTNYÚLÓ KEZDEMÉNYEZÉSEK KÖZÉP-EURÓPAI SEGÍTŐ SZOLGÁLATA 167 Budapest, Teréz körút 13. Egyszerűsített éves
JEGYZŐKÖNYV. amely készült a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) közgyűlésén
JEGYZŐKÖNYV amely készült a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) közgyűlésén Az ülés helye: VIP 1 terem, Lurdy Ház, Budapest Az ülés kezdő időpontja: 2012. május 31.
ÖNKORMÁNYZATOK ÉS KKV-K SZÁMÁRA RELEVÁNS PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK ÁTTEKINTÉSE A TRANSZNACIONÁLIS ÉS INTERREGIONÁLIS PROGRAMOKBAN
ÖNKORMÁNYZATOK ÉS KKV-K SZÁMÁRA RELEVÁNS PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK ÁTTEKINTÉSE A TRANSZNACIONÁLIS ÉS INTERREGIONÁLIS PROGRAMOKBAN Miben különböznek a nemzetközi programok? 1. Idegen nyelv használata 2. Konzorciumépítés
Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban. 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia
Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia Államreform Operatív Program ÁROP-1.1.19 Amiről szó lesz. Az ÁROP-1.1.19 pályázati
Előterjesztés a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata közgyűlés 2013. május 30-i ülésére
Előterjesztés a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata közgyűlés 2013. május 30-i ülésére 6. napirend: Az egyesület 2013. évi munka- és pénzügyi tervének elfogadása Tisztelt Közgyűlés!
TEVÉKENYSÉGI JELENTÉS. összefoglaló CESCI 2011
TEVÉKENYSÉGI JELENTÉS összefoglaló CESCI 2011 A CESCI BEMUTATÁSA A Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálatát 2009-ben alapították magánszemélyek azzal a céllal, hogy a magyar határok
ETT műhely június 8-9. A Banat-Triplex Confinium EGTC bemutatása
ETT műhely 2016. június 8-9. A Banat-Triplex Confinium EGTC bemutatása A BTC EGTC területe Magyarország Románia Szerbia hármas határ térség A BTC EGTC tagjai A Csoportosulást 77 önkormányzat alkotja: 40
III. Kárpát-medencei Térségfejlesztési Fórum
III. Kárpát-medencei Térségfejlesztési Fórum 2010. április 16-18. között rendezte meg a III. Kárpát-medencei Térségfejlesztési Fórumot a CESCI, a zentai Ci-Fi Civil Központ segítségével. A találkozónak
Az Ister-Granum Vállalkozási-Logisztikai Övezet ITB. Ocskay Gyula CESCI 2013
Az Ister-Granum Vállalkozási-Logisztikai Övezet ITB Ocskay Gyula CESCI 2013 4. Ütemezés 1.Az indoklás: komplementer adottságok 2.A cél: kiegyensúlyozottabb fejlődés 3.Övezeti program Beazonosított szereplők
A RÉGIÓK BIZOTTSÁGA ELNÖKSÉGÉNEK 127. ÜLÉSE január 26.
Brüsszel, 2011. január 10. A RÉGIÓK BIZOTTSÁGA ELNÖKSÉGÉNEK 127. ÜLÉSE 2011. január 26. 6. PONT AZ EURÓPAI TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI CSOPORTOSULÁSOK (EGTC) PLATFORMJÁNAK LÉTREHOZÁSA Előterjesztő: a főtitkár
Határozatok. a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) 2013. május 30-i közgyűléséről
Határozatok a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) 2013. május 30-i közgyűléséről 1/2013 (V. 30.) sz. közgyűlési határozat jegyzőkönyv-vezetőnek dr. Jankai Norbertet,
Miskolc MJV Önkormányzatának eredményei a Miskolc EgyetemVáros 2015 projekt megvalósításához kapcsolódóan
Miskolc MJV Önkormányzatának eredményei a Miskolc EgyetemVáros 2015 projekt megvalósításához kapcsolódóan TÁMOP 4.2.1C-14/1/Konv-2015-0012 Völgyiné Nadabán Márta Miskolc MJV Önkormányzata, partner szintű
A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács
A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 2011. évi munkaterve Elfogadta: A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács a 2011. február 17-i ülésén 1 Jelen dokumentum a Nyugat-dunántúli Regionális
Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-Európai Segítő Szolgálata
Adószám: 18188071-2-42 Törvényszék: Fővárosi törvényszék Bejegyző határozat száma: PK 61.285/2003/ Nyilvántartási szám: 01/01/10819 Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-Európai Segítő Szolgálata 1067
2013. július 2., Szikszó. 25 July 2013
Mintaprojekt az elérhető Európai Uniós források felhasználásának elősegítéséért a hátrányos helyzetű lakosság fenntartható lakhatási körülményeinek és szociális helyzetének javítása érdekében Pécsett 2013.
Az MNVH szerepe a VP tervezésében, megvalósításában
Az MNVH szerepe a VP tervezésében, megvalósításában Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid főtitkár Virágzó Vidékünk Európa Nap Kecskemét 2014. Május 16. Az MNVH feladata Uniós jogszabály alapján minden tagállam létrehozza
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)
Szám: 02/134-23/2016 VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém
JEGYZŐKÖNYV. amely készült a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) közgyűlésén
JEGYZŐKÖNYV amely készült a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) közgyűlésén Az ülés helye: Az ülés kezdő időpontja: Az elnökségi ülésen jelen vannak: Budapest, Falk1
Javaslat a Tolna Megyei Fejlesztési Ügynökség Nkkft évi üzleti tervének elfogadására Előterjesztő és előadó: Bán Róbert, az Nkkft.
Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2018. február 9-i ülése 10. sz. napirendi pontja Javaslat a Tolna Megyei Fejlesztési Ügynökség Nkkft. 2018. évi üzleti tervének elfogadására Előterjesztő
Újdonságok a területfejlesztés és a as időszak előkészítése területén
Újdonságok a területfejlesztés és a 2014-2020-as időszak előkészítése területén Towards an Effective Regional Resource Allocation TERRA Szakmai workshop Szeged, 2013. január 18. Tóth Róbert, fejlesztési
KÖZÖS NYILATKOZAT 2001.05.22.
KÖZÖS NYILATKOZAT 2001.05.22. A Közép-európai Rendőrakadémia résztvevő minisztériumai tekintettel a Közép- Európában lezajlott társadalmi, politikai és társadalmi fejleményekre, amelyek Európa államainak
Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület 2628 Szob, Köztársaság u. 2. / /
A közösség részvételét alátámasztó események listája: Esemény megnevezése Időpont Helyszín Részvevők Rövid összefoglaló száma 1. Térségi Fejlesztési Fórum 2014. január 20. Ipolydamásd, Fő út Közösségi
A 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó Vidékfejlesztési Program tervezési folyamata. Romvári Róbert, NAKVI MTO, tervezési referens
A 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó Vidékfejlesztési Program tervezési folyamata Romvári Róbert, NAKVI MTO, tervezési referens Amiről szó lesz 1. A NAKVI és a tervezés kapcsolata 2. Hogyan segíti az
Smartpolis projekt Okos város kutatások a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen V4 projektek
Smartpolis projekt Okos város kutatások a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen V4 projektek Dr. Bakonyi Péter Tudományos tanácsadó BME Smartpolis Tudásközpont Okos város konferencia Infotér
Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség
(2011-2013) Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség 1 Az AT részletes programozási dokumentum, mely feladata, hogy
Transznacionális Együttműködés 2014-2020. Közép-Európa 2020 és Duna. Hegyesi Béla
Transznacionális Együttműködés 2014-2020 Közép-Európa 2020 és Duna Hegyesi Béla Tartalom Az Európai Területi Együttműködés A Közép Európa program bemutatása A Közép Európa program prioritásterületei A
KÖFOP A SZÉCHENYI PROGRAMIRODA NONPROFIT KFT. SZEREPE ÉS FELADATAI
KÖFOP-3.3.3-15-2016-00001 A SZÉCHENYI PROGRAMIRODA NONPROFIT KFT. SZEREPE ÉS FELADATAI ELŐZMÉNYEK 2011-ben létrejött a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. a Promei Nonprofit Kft. jogutódjaként a Nemzeti
A társadalmi részvétel rendhagyó formái NYÍLT KORMÁNYZATI EGYÜTTMŰKÖDÉS
A társadalmi részvétel rendhagyó formái NYÍLT KORMÁNYZATI EGYÜTTMŰKÖDÉS Az Együttműködésről Mi is az az OGP? A Nyílt Kormányzati Együttműködés (Open Government Partnership - OGP) egy önkéntes részvételen
3. NAPIREND: Beszámoló a közötti időszak eseményeiről
3. NAPIREND: Beszámoló a 2017. 01.01-04.25. közötti időszak eseményeiről Működési feltételeink A munkaszervezet tavaly június óta az Újpesti rakparton bérel irodahelyiséget, amely európai színvonalú feltételeket
TÁRSADALMI VÁLLALKOZÁSOK ÉS TÁRSADALMI INNOVÁCIÓK
7 régió, 1 cél: a társadalmi vállalkozások ökoszisztémájának erősítése Európai Uniós regionális politikai döntéshozók számára kialakított szakpolitikai diagnosztikai rendszer segítségével. Az utóbbi években,
Területfejlesztési, területi tervezési és szakmai koordinációs rendszer kialakítása, ÁROP-1.2.11-2013-2013-0001
Területi tervezési szakmai konferencia és konzultációs napok 2014. február 11-13. Helyszín: Benczúr Hotel, 1068 Budapest, Benczúr utca 35. 2014. FEBRUÁR 11. KEDD 9:30-10:00 Regisztráció 10:00-10:05 Köszöntő
KEDVEZMÉNYEZETTEK KAPACITÁSAINAK TÁMOGATÁSA KÖFOP-BÓL
KEDVEZMÉNYEZETTEK KAPACITÁSAINAK TÁMOGATÁSA KÖFOP-BÓL DR. ANTAL TÍMEA MINISZTERELNÖKSÉG KÖZIGAZGATÁSI PROGRAMOK IRÁNYÍTÁSI FŐOSZTÁLY FŐOSZTÁLYVEZETŐ-HELYETTES Az előadás tartalma Az előadás célja bemutatni
ÖNKORMÁNYZATOK SZÁMÁRA RELEVÁNS PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK
ÖNKORMÁNYZATOK SZÁMÁRA RELEVÁNS PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK Miben különböznek a nemzetközi programok? 1. Használt nyelv 2. Konzorciumépítés 3. Elérni kívánt hatás 4. Szemlélet A programok áttekintése 1. Közép-Európa
E L Ő T E R J E S Z T É S. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés április 28-ai ülésére
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE VI. 84 /2016 E L Ő T E R J E S Z T É S a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2016. április 28-ai ülésére Tárgy: A TOP 5.1.1.-15 kódszámú Megyei szintű foglalkoztatási
A Szekszárdi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum Szervezeti és Működési Szabályzata
A Szekszárdi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum Szervezeti és Működési Szabályzata Szekszárd 2013. február I. A Szekszárdi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum jogállása, feladatai A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum
A megyei tervezési folyamat
A megyei tervezési folyamat állása, aktualitásai KÍGYÓSSY GÁBOR Területfejlesztési munkatárs, vezető tervező Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal ÁROP Fejér megyei nyitókonferencia Székesfehérvár, 2014.
A Megyei Önkormányzat fejlesztéspolitikai feladatai visszatekintve a 2007-2013 közötti időszakra
A Megyei Önkormányzat fejlesztéspolitikai feladatai visszatekintve a 2007-2013 közötti időszakra Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 A megyei önkormányzat feladatai
ELŐT E R J E S Z T É S. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2015. június 18-i ülésére
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám:02/182-8/2015. ELŐT E R J E S Z T É S a Veszprém Megyei
A foglalkoztatás fejlesztési feladatai Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében
A foglalkoztatás fejlesztési feladatai Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Kisvárda, 2017. január 23. Szabó István a megyei közgyűlés alelnöke Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Fejlesztési feladatok
Gárdony-Kápolnásnyék-Nadap-Pákozd-Pázmánd-Sukoró-Velence-Vereb-Zichyújfalu
HELYI VIDÉKFEJLESZTÉSI STRATÉGIAI FELÜLVIZSGÁLAT (HVS) 2013! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy az EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatósága 16/2013. (III.6.) közlemény értelmében elrendelte
PROF. DR. FÖLDESI PÉTER
A Széchenyi István Egyetem szerepe a járműiparhoz kapcsolódó oktatásban, valamint kutatás és fejlesztésben PROF. DR. FÖLDESI PÉTER MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA 2014. JANUÁR 31. Nemzetközi kitekintés Globalizáció
Előterjesztés a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata közgyűlésének 2014. november 25-i ülésére
Előterjesztés a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata közgyűlésének 2014. november 25-i ülésére 1. napirend: Beszámoló az előző közgyűlés (2014. április 29.) óta eltelt időszak
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Ikt.sz.: I/65-1/2010/1 Tárgy: EGTC-s pályázatok benyújtása Üi.: Muntean Júlia Melléklet: Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete MAKÓ
PANNON INNOVÁCIÓS ÉS KREATÍVIPARI KLASZTER PIKK
PANNON INNOVÁCIÓS ÉS KREATÍVIPARI KLASZTER PIKK A klaszter menedzsment szervezete a Pannon Novum Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Nonprofit Kft. Győr Szombathely Zalaegerszeg A Nyugat-dunántúli régióban
Előterjesztés. 4. napirend: Az EGTC 2011. évi pénzügyi és munkatervének elfogadása. Tisztelt Közgyűlés!
Előterjesztés az Ister-Granum Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulás 2011. május 25-i közgyűlésére 4. napirend: Az EGTC 2011. évi pénzügyi és munkatervének elfogadása Tisztelt
Duna Stratégia és az európai területi együttműködési színterek
Duna Stratégia és az európai területi együttműködési színterek Szabó Tamás főiskolai tanársegéd, Zsigmond Király Főiskola, Budapest Budapest, 2009. december 4. A magyar EU elnökség és az európai területpolitika
dr. Szaló Péter 2014.11.28.
Integrált településfejlesztési stratégiák a két programozási időszakban dr. Szaló Péter 2014.11.28. Városfejlesztés Tagállami hatáskör Nem közösségi politika Informális együttműködés a miniszterek között
A JÖVŐ INTERNET KUTATÁSKOORDINÁCIÓS KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
A JÖVŐ INTERNET KUTATÁSKOORDINÁCIÓS KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Debreceni Egyetem Jövő Internet Kutatáskoordinációs Központ 2015 PREAMBULUM A Debreceni Egyetem (DE), mint vezető konzorciumi
Magyar joganyagok - 3/2013. (II. 28.) MeG államtitkári utasítás - a Széchenyi Progra 2. oldal c) ellátja a Korm. rendeletben, a Társaság alapító okira
Magyar joganyagok - 3/2013. (II. 28.) MeG államtitkári utasítás - a Széchenyi Progra 1. oldal 3/2013. (II. 28.) MeG államtitkári utasítás a Széchenyi Programiroda Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
28-6/2017/231. Heves Megyei Közgyűlés. H e l y b e n. Elnöki jelentés. Tisztelt Közgyűlés!
28-6/2017/231. Heves Megyei Közgyűlés H e l y b e n Elnöki jelentés Tisztelt Közgyűlés! A Közgyűlés és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 12/2014. (XII. 15.) önkormányzati rendelet 28.
Szándéknyilatkozat A SEESARI Vasút Megújításáért Dél-kelet Európai Szövetség megalapításáról
SEESARI Szándéknyilatkozat Szándéknyilatkozat A SEESARI Vasút Megújításáért Dél-kelet Európai Szövetség megalapításáról 1. Cikkely A SEESARI SZÁNDÉKA ÉS CÉLJA A SEESARI szándéka és célja a közlekedési
A CSONGRÁD MEGYEI Tervezés aktualitásai (2014-2020-as tervezési időszak)
A CSONGRÁD MEGYEI Tervezés aktualitásai (2014-2020-as tervezési időszak) SZEGED, 2013. december 02. Magyar Anna a Megyei Közgyűlés elnöke 2014-2020 közötti európai uniós források felhasználását biztosító
Ügyiratszám: SMÖ/250-2/2016.
SOMOGY MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE 7400 KAPOSVÁR, Vármegyeháza, Fő utca 10. tel.: 82/898-246 e-mail: jako.gergely@som-onkorm.hu Ügyiratszám: SMÖ/250-2/2016. ELŐTERJESZTÉS a TOP-5.1.1-15 Megyei szintű foglalkoztatási
Előterjesztés a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata közgyűlésének 2015. május 26-i ülésére
Előterjesztés a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata közgyűlésének 2015. május 26-i ülésére 1. napirend: Beszámoló az előző rendes közgyűlés (2014. november 25.) óta eltelt időszak
Kormányzati kiberbiztonsági koordináció eredményei, stratégiai elvárások az NKE képzésével kapcsolatban
Kormányzati kiberbiztonsági koordináció eredményei, stratégiai elvárások az NKE képzésével kapcsolatban Dr. Szemerkényi Réka a miniszterelnök kül- és biztonságpolitikai főtanácsadója, kiberkoordinátor
Helyi foglalkoztatási paktumok szerepe a gazdaságfejlesztésben
Helyi foglalkoztatási paktumok szerepe a gazdaságfejlesztésben Halasi István Programirányító referens Nemzetgazdasági Minisztérium Regionális Fejlesztési Operatív Programok Irányító Hatósága fejlesztési
CENTRAL EUROPE Program TRANSENERGY: Termálvizek az Alpok és a Kárpátok ölelésében. TRANSENERGY Konferencia Budapest, szeptember 13.
CENTRAL EUROPE Program 2007-2013 TRANSENERGY Konferencia Budapest, 2012. szeptember 13. TRANSENERGY: Termálvizek az Alpok és a Kárpátok ölelésében Lubor Jusko JTS CENTRAL EUROPE PROGRAMME CENTRAL EUROPE
Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program 2007-2013
Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program 2007-2013 Emberi erőforr források közös k s használata és s fejlesztése se Munkaerő-piaci együttm ttműködési kezdeményez nyezések HU-SK 2008/01/1.6.2/0156
Határon átnyúló foglalkoztatási együttműködések Győr-Moson-Sopron megyében
Határon átnyúló foglalkoztatási együttműködések Győr-Moson-Sopron megyében A munkaerőpiac jellemzői 2010. IV. negyedév Megnevezés Országos Gy-M-S megye Foglalkoztatottak száma (fő)* Vas megye Zala megye
HATÁROZATOK KÉZIKÖNYVE 2011. ÉV
HATÁROZATOK KÉZIKÖNYVE 2011. ÉV 1/2011 (VI. 08.) sz. közgyűlési határozat Az Arrabona Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulása elfogadta, hogy a közgyűlés jegyzőkönyvét Dr.
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének szeptember 28-i ülése 5. számú napirendi pontja
Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2012. szeptember 28-i ülése 5. számú napirendi pontja Tolna megye területfejlesztési szereplői elképzeléseinek feltárása, a 2014-20 közötti Európai
HOZZÁSZÓLÁS KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI STRATÉGIAI ÉS OPERATÍV PROGRAMJÁHOZ
HOZZÁSZÓLÁS KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI STRATÉGIAI ÉS OPERATÍV PROGRAMJÁHOZ Összeállították a CESCI munkatársai 2014. július 3. Egyesületünk szakmai irányultságának megfelelően hozzászólásunkban
NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8. sz. napirendi pont /2016. ikt.sz. Az előterjesztés törvényes: dr.
NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8. sz. napirendi pont 2-102/2016. ikt.sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Szabó József BESZÁMOLÓ Nógrád Megye Integrált Területi Programjához (2014-2020)
A Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség évi munkaterve
A Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség 2009. évi munkaterve Az alábbiakban foglaljuk össze az elnökség 2009. január 9-10-i ülésén megfogalmazott javaslatokat a Szövetség 2009 évi programjához,
Határmenti kapcsolataink fejlesztési irányai Vagyongazdálkodási Napok 2014. május 6. Budapest
Dr. Egyházy Zoltán főosztályvezető Projekt Koordinációs Osztály Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ Dr. Egyházy Zoltán főosztályvezető Projekt Koordinációs Osztály Közlekedésfejlesztési Koordinációs
Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program 2014-2020 (VEKOP)
Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program 2014-2020 (VEKOP) VÁLLALKOZÁSOK STRUKTURÁLT TAPASZTALATCSERÉJE 2014. december 1., Százhalombatta Kocza Mihály oktatási menedzser Pest Megyei Vállalkozásfejlesztési
Regulation (EC) No. 1080/2006
Irányító Hatóság Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 27-213 Európai kohéziós politika 27 és 213 között A. Stratégiai megközelítés: a kohéziós politika összekapcsolása a fenntartható
Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. bemutatása
bemutatása 1 Feladatok két fő területre korlátozódnak: - az Európai Uniós fejlesztési programok keretein belül szükségessé vált projektdoktori feladatok ellátása - a nemzetközi szekció (korábbi VÁTI) koordinálja
ChemLog Chemical Logistics Cooperation in Central and Eastern Europe A ChemLog projekt általános ismertetése
ChemLog Chemical Logistics Cooperation in Central and Eastern Europe A ChemLog projekt általános ismertetése Budapest, 2010. március 25. XV. LOGISZTIKAI FÓRUM 1 ChemLog küldetése Regionális hatóságok,
EURÓPA A POLGÁROKÉRT
A program áttekintése Legfontosabb változások, újdonságok A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 Információs nap Budapest, 2015.01.13. A program célja a polgárok ismereteinek javítása az
Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között
Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között Buzás Sándor Főosztályvezető Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal Tematika Felkészülés a 2014-2020-as időszakra
A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat közreműködése nemzetközi kapcsolatok kialakításában. Kiss Ágnes Temesvár 2012. szeptember 27.
A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat közreműködése nemzetközi kapcsolatok kialakításában Kiss Ágnes Temesvár 2012. szeptember 27. MNVH feladatai Nemzetközi és térségközi kapcsolatok kialakítása Segítségnyújtás
Integrált térségi közlekedésfejlesztés az EU szempontokra tekintettel
Integrált térségi közlekedésfejlesztés az EU szempontokra tekintettel Dr. Egyházy Zoltán főosztályvezető Balatonföldvár, 2013. május 14. AZ ELŐADÁS TÉMÁI Az EU pénzügyi válsága... Felkészülés a 2014 2020
Csongrád megyei vállalkozások innovációs fejlesztései. Nemesi Pál CSMKIK elnök 2014. június 26.
Csongrád megyei vállalkozások innovációs fejlesztései Nemesi Pál CSMKIK elnök 2014. június 26. Innovációs tevékenység célja Magasabb hozzáadott érték Versenyelőny Piacbővítés CSOMIÉP Kft. Legrand Zrt.
OPEN DAYS 2011 LOCAL EVENTS COUNTRY LEAFLET. Dél-dunántúli régió (Pécsi Tudományegyetem) Észak-alföldi régió. Budapest MAGYARORSZÁG
OPEN DAYS 2011 LOCAL EVENTS COUNTRY LEAFLET Budapest Észak-alföldi régió Dél-dunántúli régió (Pécsi Tudományegyetem) MAGYARORSZÁG TARTALOMJEGYZÉK I. Regionális partnerségek az OPEN DAYS 2011 hivatalos
SEEMIG A migráció és a migrációs hatások kezelése Délkelet-Európában Határokon átnyúló együttműködés a tényekre alapozott stratégiákért
SEEMIG A migráció és a migrációs hatások kezelése Délkelet-Európában Határokon átnyúló együttműködés a tényekre alapozott stratégiákért Simonfalvi Ildikó SEEMIG projektvezető-helyettes Kontakt Pont záró
DUNA Új Transznacionális Együttműködési Program. Közép-Európa Pecze Tibor Csongor elnök
A Duna 2014-2020 - Új Transznacionális Együttműködési programban rejlő lehetőségek és kihívások BKIK - Budapest, 2014. október 16. DUNA 2014-2020 Új Transznacionális Együttműködési Program Közép-Európa
A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik
A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik Géniusz Országos Tehetségnap Budapest, 2010. március 27. Sarka Ferenc a Magyar Tehetséggondozó Társaság alelnöke A tehetségsegítés nemzeti
SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM
SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM Preambulum Az aláíró felek fontos feladatnak tartják a Szécsényi kistérség társadalmi-gazdasági fejlődésének támogatását a humánerőforrás fejlesztésével és a
6. NAPIREND Ügyiratszám: 1/396-10/2015 ELŐTERJESZTÉS. Az Integrált Településfejlesztési Stratégia (ITS) jóváhagyása. Dobó Zoltán polgármester
6. NAPIREND Ügyiratszám: 1/396-10/2015 ELŐTERJESZTÉS a Képviselő testület 2015. szeptember 18-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandók: Az Integrált Településfejlesztési
A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat
A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat.. MNVH. megyei területi felelős 2015. szeptember Az MNVH célja, feladatai Az MNVH célja: Az MNVH feladata a vidékfejlesztésben érdekelt összes szereplő együttműködési hálózatba
A GUTS Projekt. Fenntartható Városi Közlekedési Rendszerek. Győr, Mobilis, 2013. junius.28.
A GUTS Projekt Fenntartható Városi Közlekedési Rendszerek Győr, Mobilis, 2013. junius.28. 1 Az Integrált Városfejlesztési Stratégia megállapításai A közlekedésből származó káros anyag kibocsátás folyamatosan
A 2014-2020-AS FEJLESZTÉSI CIKLUS
A 2014-2020-AS FEJLESZTÉSI CIKLUS Dr. Bene Ildikó Szolnok, 2015.11.24. ÚMFT-ÚSZT projektek projektgazdák szerinti megoszlása JNSZ megyében 2007-2013 között JNSZ megye uniós támogatásai 2007-2013 ÖSSZESEN:
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK NOVEMBER 30-AI ÜLÉSÉRE
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:
FENNTARTHATÓ ENERGIA PRIORITÁSI TERÜLET (PA2) Árvay Szilárd
Duna Régió Stratégia Projektfinanszírozási Konferencia Budapest, 2015. március 26. FENNTARTHATÓ ENERGIA PRIORITÁSI TERÜLET (PA2) Árvay Szilárd Főtanácsadó Külgazdasági és Külügyminisztérium A prioritási
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program szerepe a megye fejlesztésében
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program szerepe a megye fejlesztésében Dr. Papp Csaba megyei jegyző Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat 1 A megyei önkormányzat feladatai megyei szintű
BU oa Pesr Budapest. Főváros Önkormányzata. a Közgyűlés részére. Tisztelt Közgyűlés!
BU oa Pesr Budapest Főváros Önkormányzata [Vonalkód] [Vonalkód] ikt. szám: [Iktatószám] tárgy: Javaslat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Terület- és Gazdaságfejlesztési Klaszter (BUD Klaszter) alapításában
Partnerségi Megállapodás
Partnerségi Megállapodás 2014 20 egy új területiség felé Területfejlesztők Napja 2013. október 8. Dr. Péti Márton Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal 2012 2013 2014 július 1. augusztus 2. szeptember november
A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) PÁLYÁZATAINAK HELYZETE GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYÉBEN
A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) PÁLYÁZATAINAK HELYZETE GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYÉBEN Széchenyi Programiroda Országos Konferenciasorozat Győr, 2016. november 18. SIMON RÓBERT BALÁZS
Tájékoztató. a Széchenyi Programiroda Szolgáltató és Tanácsadó Nonprofit Kft. Heves megyei tevékenységéről
Ikt. szám: 49-28/2015/222 Ügyintéző: Macz Orsolya Heves Megyei Önkormányzat Közgyűlése Helyben Tájékoztató a Széchenyi Programiroda Szolgáltató és Tanácsadó Nonprofit Kft. Heves megyei tevékenységéről