JEGYZŐKÖNYV. Helye: Esztergom, Vármegyeháza Díszterme Időpont: október :30 óra Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint
|
|
- Alajos Soós
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 JEGYZŐKÖNYV az Ister-Granum Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulás (a továbbiakban: Csoportosulás) október 19. napján tartott közgyűléséről Helye: Esztergom, Vármegyeháza Díszterme Időpont: október :30 óra Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint Tétényi Éva (továbbiakban Elnök) köszöntötte a megjelenteket. Megállapította, hogy a órára összehívott közgyűlést határozatképtelenség miatt nem tudták megtartani, ezért kellett ra újra összehívni az ülést, amely a megjelentek számától (41 fő) függetlenül határozatképes. Az Elnök jegyzőkönyvvezetőnek Eck Andrást, hitelesítőnek pedig Nagy Tibort (Ebed) javasolta. A felkért személyek a felkérést elfogadták, egyéb javaslat nem volt, ezért az Elnök szavazásra bocsátotta az alábbi határozati javaslatot. 33/2011. (10.19.) számú közgyűlési határozat A Közgyűlés egyhangú szavazással Eck Andrást jegyzőkönyvezetőnek, Nagy Tibort jegyzőkönyv-hitelesítőnek megválasztja. Felelős: Ügyvezető elnök Mellette: 41 Ellene: 0 Az Elnök ismertette a napirendet: 1. Beszámoló az előző közgyűlés óta eltelt időszak eseményeiről 2. A belső ellenőri jelentés és a Felügyelő Bizottság ezzel kapcsolatos állásfoglalásának megvitatása 3. A kilépő tagokkal kapcsolatos döntések meghozatala 4. Az Ister-Granum Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulás alapszabályának és egyezményének módosítása 5. Az EGTC kötelező pénzügyi szabályzatainak elfogadása 6. Az EGTC Felügyelő Bizottsága ügyrendjének jóváhagyása 7. Új felügyelő bizottsági tag megválasztása 8. Az EGTC új igazgatójának megválasztása 9. Az Ister-Granum Fejlesztési és Szolidaritási Alap létrehozása 10. Döntés benyújtandó pályázatokról 11. Egyéb - Tájékoztató energiatakarékos közvilágítási rendszerről Mivel hozzászólás, javaslat nem érkezett szavazásra bocsátotta az előterjesztett napirendet: 1/14
2 34/2011. (10.19.) számú közgyűlési határozat A Közgyűlés egyhangú szavazással az ülés napirendjét jóváhagyja. Felelős: Ügyvezető elnök Mellette: 41 Ellene: 0 A napirend jóváhagyását követően további 1 tag érkezett a terembe, így a szavazati joggal rendelkezők száma 42-re emelkedett. 1. napirendi pont: Beszámoló az előző közgyűlés óta eltelt időszak eseményeiről Az Igazgató az elmúlt időszakban tapasztalható bizalomvesztésre tekintettel külön megköszönte a megjelent polgármestereknek a részvételt. Három fő területen látható problémák megoldásán dolgozott az elmúlt időszakban: jogszabályoknak való megfelelés, gazdálkodás rendbetétele, szakmai munka újraindítása. Az alapszabállyal kapcsolatos problémák már az első közgyűlésen egyértelműek voltak. Az ezzel kapcsolatos javítások elvégzése Pósfai József polgármester úrnak köszönhetőek. A évi beszámolók közzétételére a Magyar Közlönyben nem került sor, ez a tény önmagában is elegendő lett volna az EGTC-vel szembeni eljárások megindításához. A es év beszámolója az előírtaknak megfelelő megjelent a Magyar Közlöny Értesítőjében, és ugyanezt a beszámolót szlovákul is eljuttatták a szlovák jóváhagyó hatóság részére. A Csoportosulás Felügyelő Bizottsága tavaly júniustól idén márciusig nem működött, a mai nappal a tagjainak száma várhatóan négyre bővül. Az előírt évi két közgyűlés sem került megrendezésre. A kétnyelvűséget is erősíteni kívánta. A határozatok tára már elérhető a honlapon magyar és szlovák nyelven is, de több más anyag is elérhető már mindkét nyelven. A pénzügyi szabályzatok is elkészültek. A pénzügyek rendbe tétele terén a legfontosabb lépés a belső ellenőrzés volt, amelynek eredménye az ülés második napirendjeként kerül megtárgyalásra. Csökkentették a működési kiadásokat, ennek első eleme volt az igazgató fizetésének visszaállítása. Olcsóbbá vált az irodabérlet a városházáról történt kiköltözéssel. 156 ezer forint helyett 35 ezer forint a havi költség. Januártól új könyvelője lesz az EGTC-nek, itt is sikerül csökkenteni a kiadásokat. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium pályázatán tavaly 2 millió forintot kapott a Csoportosulás működésre. Ebből 1,1 millió forintot vissza kellett volna fizetni, de sikerült úgy módosítani a szerződést, hogy erre ne kerüljön sor. A 2011-es kiíráson a legnagyobb támogatást elérve 22,3 millió forintot nyert el a Csoportosulás. Minthogy a támogatást a január 1. és május 31. közötti időszakban keletkezett költségekre lehet felhasználni, a már felhasznált összeg és a számlán lévő pénz lehetőséget teremt a TDM-pályázat előlegének visszafizetésére. A tagdíjakból mindösszesen 3,8 millió forintos bevétel lenne, de ez teljes egészében még soha nem került befizetésre. Ez a 22,3 millió forint biztosítja az idei évi működést. A évi költségvetési törvény tervezetében is szerepel egy az ideinél szerényebb összeg az EGTC-k támogatására. Az Ister-Ganum NKft. visszafizette a 2,4 millió forint tartozását. Vannak még olyan 2009-es számlák is, amik nincsenek rendezve, de van köztük olyan is, amely időközben megszűnt céggel kapcsolatos. A márciusi 1,3 millió forintos tartozásból 1 millió került rendezésre. Az EGTC irodájának önkormányzatoktól megrendelései is vannak, ezek külön bevételi forrást jelentenek. 2/14
3 A szakmai munka erősítése kapcsán elmondta, hogy az EGTC munkatársa július elején részt vett Portugáliában a Galicia-Norte de Portugal által szervezett Nyílt Napokon. Az elmúlt hét folyamán pedig a brüsszeli Nyílt Napokon igazgatóként képviselte a Csoportosulást. A rendezvényre új angol nyelvű kiadványt sikerült megjelentetni. A Tátra Eurorégió rendezvényén vett részt a közelmúltban, ahonnan tanulmányútra szeretnének jönni a régióba. Új honlapja van az EGTC-nek Szakmai körökben nem ismertek az EGTC elmúlt időszakának nehézségei. Mintaként tekintenek az Ister-Granumra. A Régiók Bizottsága jelentésében, amelyben a Csoportosulásokkal kapcsolatos eddigi tapasztalatokat foglalták össze, a 23 EGTC közül négy került kiemelésre, ezek közül az egyik az Ister-Granum. Ehhez képest siralmas az állapot. Kidolgozásra került két projekt, amelyek a későbbi napirendek folyamán kerülnek bemutatásra. A kerékpáros pályázat kapcsán államtitkári találkozó került megrendezésre Révkomáromban. A veszteségek között meg kell említeni a négy kilépő települést. Úgy gondolja, hogy ez a folyamat még nem zárult le ban ezek a települések is úgy csatlakoztak, hogy vártak valami pluszt ettől a kezdeményezéstő. Idén három pályázattól kellett visszalépni. Legnagyobb veszteség a bizalomvesztés a hídavatás eufóriájához képest. Az Elnök megjegyezte, hogy ha már mintaként tekintenek az EGTC-re, akkor a túlélésből is példát kell mutatni. Mivel hozzászólás, kérdés nem volt, a határozatot szavazásra bocsátotta. 35/2011. (10.19.) számú közgyűlési határozat közgyűlése elfogadja az előző ülés óta eltelt időszakról szóló beszámolót. 2. napirendi pont: A belső ellenőri jelentés és a Felügyelő Bizottság ezzel kapcsolatos állásfoglalásának megvitatása Az Elnök megadta a szót Hámory Jenőnek, a Felügyelő Bizottság elnökének. Hámory Jenő elmondta, hogy a Felügyelő Bizottság nem javasol személyi felelősségre vonást. Nem azért, mert nem lehetne senkit felelősségre vonni. Van olyan elem, amely alapján jogilag lehetne lépni. Praktikus szempontokat vettek figyelembe a döntés meghozatalánál. Hűtlen kezelést nem, esetleg hanyag kezelést lehetne megállapítani egy 4-5 éves bírósági folyamat végén. Jobb lezárni, és tiszta lappal folytatni a munkát. Az Elnök elmondta, hogy az Ister-Granum NKft. kamatostul visszafizette a tartozását. A Szenátus és a Felügyelő Bizottság is szükségesnek tartja, hogy írásbeli nyoma maradjon a pénzügyi visszásságoknak, és év végéig jelentést kérnek az igazgatótól a pénzügyi problémák orvoslása érdekében tett lépésekről. Az alapszabályban szigorításra kerülnek a pénzügyi rendelkezések. Jogi eljárást nem tartanak indokoltnak. 3/14
4 Mivel további hozzászólás nem volt, az Elnök szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot. 36/2011. (10.19.) számú közgyűlési határozat Közgyűlése a Csoportosulás Alapszabályában a pénzügyi működés ellenőrzésére vonatkozó rendelkezéseket szigorítja, egyben utasítja az Igazgatót, hogy készítsen jelentést a Közgyűlés számára az év végéig a problémák orvoslása érdekében tett lépéseiről. Jogi eljárás elindítását a Közgyűlés nem tartja indokoltnak. 3. napirendi pont: A kilépő tagokkal kapcsolatos döntések meghozatala Az Elnök elmondta, hogy négy település, Bernecebaráti, Pilisszántó, Tahitótfalu, Kürt (Strekov) jelezte kilépési szándékát. Az alapszabály eddig nem rendelkezett a kilépéssel kapcsolatban. A négy kilépését jelző település közül háromnak tagdíjtartozása is van. Annak a kérdése vetődött fel már a szenátusi ülésen is, hogy a kilépések tudomásul vétele párosulhate a tartozások rendezésének kitételével. Az Ister-Granum Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulás közgyűlése tudomásul veszi Bernecebaráti, Pilisszántó, Tahitótfalu, valamint Strekov (Kürt) kilépési szándékát, és a Csoportosulás Alapszabályát és Egyezményét ennek megfelelően módosítja. Egyben utasítja az Igazgatót, hogy intézkedjen az elmaradt tagdíjak tárgyalásos úton történő rendezéséről. Mivel további hozzászólás nem volt, az Elnök szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot. 37/2011. (10.19.) számú közgyűlési határozat közgyűlése tudomásul veszi Bernecebaráti, Pilisszántó, Tahitótfalu, valamint Strekov (Kürt) kilépési szándékát, és a Csoportosulás Alapszabályát és Egyezményét ennek megfelelően módosítja. Egyben utasítja az Igazgatót, hogy intézkedjen az elmaradt tagdíjak tárgyalásos úton történő rendezéséről. 4/14
5 4. napirendi pont: Az Ister-Granum Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulás alapszabályának és egyezményének módosítása Pósfai József, mint az alapszabályt felülvizsgáló bizottság elnöke elmondta, az alapszabály módosítása már szerepelt az előző közgyűlés napirendjén is, de nem volt meg az előírt 60 nap a módosítások tanulmányozására. Ezért a közgyűlést követően a javaslatok véleményezésre újból megküldésre kerültek. A 60 napos határidő leteltét követően ült össze a bizottság, amely megtárgyalta a módosító javaslatokat. A munka nagy részét az igazgató és csapata végezte, ő magát inkább provokátornak nevezné. A módosított alapszabály a jobb munka alapja lehet. Elmondta, hogy a bizottságnak az ő elnöklete mellett Bakonyi Pál, Ján Oravec, Illés György és Ocskay Gyula voltak a tagjai. A bizottság szeptember 2-án Párkányban tartotta meg ülését. A májusi javaslatokat és az ő általa később tett javaslatokat tárgyalták. Elvégezték a munkát. Figyelemmel voltak a törvényi változásokra, a vitatott szövegrészeket javították, az ellentmondásokat tisztázták. Még egy hiányosságot felfedezett az ülés óta. A választott tisztségviselők mandátuma négy évre szól. Eredetileg ez illeszkedett volna a két ország önkormányzati választási ciklusához, de a magyarországi szabályozás január 1-jével megváltozik. Ötéves időszakra lesznek megválasztva a településvezetők. Ennek ellenére megmarad a négyéves általános tisztújítás, amely között köztes választásokra kerül majd sor. Nem minden tisztség kapcsán került az az elv szabályozásra, hogy megüresedés esetén új tag választása miatt össze kell hívni a közgyűlést. Javasolja, hogy a Felügyelő Bizottságra is legyen kiterjesztve ez a szabályozás. A jelenlegi tagok két évre vannak megválasztva, de a mai ülésen négy évre választanak tagot. A szenátus kapcsán sem került ez szabályozásra. A Felügyelő Bizottságot 30 napon belül kell összehívni megüresedésnél. Az igazgatónál is van előírás. Más választott tisztségeknél is javasolja ezt a kitételt beemelni. Az új tag a ciklus végéig kerüljön megválasztásra. A bizottság elvégezte a munkát, amit a Szenátus tovább finomított. Egy-két rendezetlen kérdés még maradt. Megköszönte a bizottság tagjainak a munkát. Mivel további hozzászólás nem volt, az Elnök a Pósfai József által javasolt kiegészítésekkel szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot. 38/2011. (10.19.) számú közgyűlési határozat Közgyűlése a Csoportosulás Alapszabályának és Egyezményének módosítását az előterjesztés mellékletében szereplő formában, az alapszabály módosítását előkészítő bizottság elnökének kiegészítő javaslatainak beépítésével jóváhagyja. 5/14
6 5. napirendi pont: Az EGTC kötelező pénzügyi szabályzatainak elfogadása Az Igazgató elmondta, a vizsgálat során arra is fény derült, hogy bizonyos szabályzatok hiányoznak. Lesenszkyné Juhász Rózsa készítette el a szükséges anyagokat. Lesenszkyné Juhász Rózsa elmondta, hogy külön kiegészítést nem kíván tenni. A szabályzatokat a számviteli törvény szerint készítette. A szükséges előírásokat betartotta. Mivel további hozzászólás nem volt, az Elnök szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot. 39/2011. (10.19.) számú közgyűlési határozat Közgyűlése a jelen előterjesztés mellékletét képező szabályzatokat elfogadja, egyben utasítja az Igazgatót a további hiányzó szabályzatok elkészítésére. 6. napirendi pont: Az EGTC Felügyelő Bizottsága ügyrendjének jóváhagyása Az Elnök elmondta, hogy a Közgyűlésnek is jóvá kell hagynia a Felügyelő Bizottság ügyrendjét. Mivel további hozzászólás nem volt, az Elnök szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot. 40/2011. (10.19.) számú közgyűlési határozat Közgyűlése a Felügyelő Bizottságnak a jelen előterjesztés mellékletét képező ügyrendjét jóváhagyja. 7. napirendi pont: Új felügyelő bizottsági tag megválasztása Az Elnök elmondta, a módosított alapszabálynak megfelelően meg kell választani a negyedik felügyelő bizottsági tagot. Zselíz polgármestere Kádaši Erzsébetet a zselízi hivatal jegyzőjét javasolja megválasztani. Közgazdász végzettségű, és vállalná a megbízatást. Mivel további hozzászólás nem volt, az Elnök szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot. 6/14
7 41/2011. (10.19.) számú közgyűlési határozat A Közgyűlés a Csoportosulás Felügyelő Bizottsági tagjának, négyéves időszakra Kádaši Erzsébetet választja meg. 8. napirendi pont: Az EGTC új igazgatójának megválasztása Az Elnök elmondta, hogy Ocskay Gyula igazgató kezdeményezte a munkaviszonyának felbontását, mivel elfoglaltságai mellett nem tudja tovább vállalni a megbízatást. Felkérte az igazgatót, hogy röviden foglalja össze miért döntött így. Az Igazgató kényszerű lépésnek nevezte azt, hogy tavasszal ő került megválasztásra. A hallgatólagos megegyezés következtében javasolták őt a szlovákiai polgármesterek. Szerencsésebb, ha a továbbiakban más látja el az igazgatói teendőket. Ő jelenleg is főtitkára a CESCI-nek, amely a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium tanácsadó szervezeteként is működik. Nemzetközi projekteket valósítanak meg. Nagyobb hasznára lehet az EGTC-nek, ha kívülről segít. Ha a javasolt Nagy Pétert megválasztják, akkor ő a háttérből segíteni fogja a munkát. Az Ister-Granumot saját gyermekének is tekinti, mivel az alapítástól immáron 12 éve dolgozik a régióért. Tavasszal látta a rossz jeleket, ezért tartotta szükségesnek az igazgatóváltást. Ma is vannak a napirendek között olyan javaslatok, amelyek jelzik az új irányt. A nemzetközi nimbuszt sem szabad lerombolni. Szakmai tanácsadóként részt vesz a további munkában. Az Elnök személyesen köszönte meg Ocskay Gyulának az elvégzett munkát. Nagy Péter elmondta, érsekújvári lakos, de Muzslán született, így szívügye a régió. Pozsonyban végezte el a közgazdasági egyetemet. Nős, két gyermek édesapja. Szlovák, magyar, angol nyelven beszél, németül alapfokon. Eddigi tapasztalatai kapcsán elmondta, hogy egy autóalkatrészeket forgalmazó cégnél logisztikusként dolgozott, majd parlamenti képviselő tanácsadójaként tevékenykedett, ahol régió- és településfejlesztéssel foglalkozott. Jelenleg Érsekújvár alpolgármestere. Ennek kapcsán elmondta, hogy megbízatása összeegyeztethető az igazgatói feladatok ellátásával. Évi három-négy olyan rendezvény van, amelyen a várost képviselnie kell a polgármester megbízottjaként. Ezekre az alkalmakra toleranciát kér. Mivel az alpolgármesterség számára csak tisztség, érdemi munkát szeretne végezni, amelyet az EGTC-ben képzel el. A szlovákiai oldal polgármestereit nagyrészt ismeri, és ígéri, hogy a magyarországi oldal polgármestereit is személyes találkozó keretében keresi fel. Nagy kihívásnak tekinti az igazgatói megbízást. Az elmúlt időszak nem a kommunikációról szólt. A bizalmat, a jó hírnevet szeretné visszaszerezni. Ez csak jó kapcsolattartással teremthető meg. Az EGTC legyen a tagokért, ne a tagok a Csoportosulásért. Az Ister-Granum a mai napig példa. Az irányában lévő elvárást meg fogja szolgálni. 7/14
8 Az Elnök elmondta, hogy Nagy Péter november 1-től látná el az igazgató feladatokat. A kidolgozott projekteket még Ocskay Gyula nyújtaná be. Megbízatása négy évre szólna. 42/2011. (10.19.) számú közgyűlési határozat A Közgyűlés a Csoportosulás igazgatójának, november 1-től négyéves időszakra Nagy Pétert választja meg. Igen: 41 Tartózkodott: 1 43/2011. (10.19.) számú közgyűlési határozat Közgyűlése egyhangú szavazással úgy dönt, hogy az igazgató bérezését bruttó (azaz kétszáznyolcvanezer) forintban állapítja meg. A tevékenysége kapcsán felmerülő utazási költségeit az igazgató elszámolhatja. Felelős: a Csoportosulás elnöke Nagy Péter megköszönte a bizalmat. 9. napirendi pont: Döntés benyújtandó pályázatokról Az Igazgató elmondta, két projekt került kidolgozásra. A magyar-szlovák kiíráson október 21. az elektronikus, október 28. a papír alapú dokumentáció benyújtásának a határideje. A Limes. A kortalan desztináció című pályázat az elveszett RTDMSz egy kicsit másik keretbe átültetve. Az es intézkedés keretében kerül benyújtásra. Vélhetően a nagyobb méretű projektek fognak nyerni ig el kell számolni az unió felé, és ez egyszerűbb nagyobb volumenű projektekkel. A kiírás elő is írja, hogy beruházásnak is kell szerepelnie az elképzelésben. Két szomszédos EGTC-vel közösen kerül benyújtásra. Az Arrabona, a Pons Danubii és az Ister-Granum az egész szlovák-magyar Duna menti határszakaszt lefedi, a régi Limes vonalán, amely a Duna Stratégiában is meghatározó terület lehet. Pozsonytól Budapestig egy 2,5 millió eurós projekt valósulhatna meg közösen. Az Ister-Granumra eső költség a legkisebb, de így is nagy jelentőséggel bír, sok haszna származhat belőle a régiónak. 26 ezer euró lenne az önerő. Karván lenne a beruházási elem, ahol turisztikai információs központ kerül kialakításra a helyi kúria felújításával. A rendszernek a meglévő utazási irodák is részévé válnának, hiszen az információkhoz ott is hozzá tud majd jutni a régióba érkező vendég. A portált a Pons Danubii készítteti, de az Ister-Granumnak saját alportálja lesz, amelyen az összes szolgáltató elérhető lesz. Kiadványok is készülnek. Lényeg, hogy a teljes 8/14
9 határszakaszt lefedő közös, jelentős fejlesztés valósul meg, a visszaadott turisztikai pályázatból átemelt elemekből. A kerékpáros pályázat kapcsán elmondta, hogy ez ügyben végigjárta a régiót, és el is készült az összegző térkép. Sajnos több helyen hibásan lett megrajzolva, de azóta ezek a pontok javításra kerültek. A es intézkedés keretében kerül benyújtásra. Itt is a nagyobb értékű projekteket fogják preferálni, valószínűleg háromnál több projekt nem fog nyerni. Komáromban volt egy államtitkári szintű egyeztetés a közelmúltban, amelyen az összes határ menti partner megjelent. Azóta kormányhatározatba foglalták, hogy 2015-ig megépül az Eurovelo 6-os magyarországi szakasza. A szlovákiai szakaszon sajnos erre nem látni esélyt. A projektgazdák közül a megbeszélésen részt vett Komárom és Dunamocs, saját projektötletekkel. Ahhoz, hogy a pályázatok ne egymást üssék ki, a Komárom-Karva szakasz megépítését, és a régi ister-granumos Kerékpáros Paradicsom projektet közösen lehetne beadni. Költségmegoszlás tekintetében elmondta, hogy összességében 1050 kilométeres hálózat kerülne kialakításra, amelyben a tervezési oldal 68 millió forintot tenne ki. Karva- Párkány-Helemba, Garam és Ipoly mente, Esztergom-Piliscsaba, Dorog-Csolnok, Szob- Márianosztra-Nagyirtáspuszta, Szokolya-Kismaros-Királyrét szakaszokra készülnének tervek, amelyek 250 ezer eurót tennének ki. Karva és Ebed között nem önálló kerékpárút épülne, hanem a töltésen haladna körülbelül 30 kilométeren. Ez 10 millió forintba kerülne. A meglévő utak átminősítése, forgalomtervezés 700 kilométeres szakaszra 30 millió forintot tenne ki. Párkányban geometriai tervek készülnének a vasútállomástól a szállóig, amely 1,5 millió forint. Kismértékű beavatkozásokra is sor kerülhet. Gréderezéssel kisebb esős időben is járhatóak lennének a földutak. Körülbelül 200 kilométernyi tervezés kerülne bele 63 millió forintos értékkel. A hobbykerékpárút-hálózat teljes mértékben kialakításra kerülne. A meglévő utak kitáblázásával, egységes jelölési rendszerrel, 50 millió forintból valósítható meg ez a projektelem. A teljes hálózatfejlesztés projektértéke közel 1 millió euró. Három lehetséges variáció közül kell választani: - 1. verzió: 2014-ig kialakításra kerülne a teljes hobbykerékpárút-hálózat a régióban. Ebben az esetben a projekt csak egy konkrét tervezési elemet tartalmazna: a Karva Helemba Szob közötti szakasz engedélyezési tervei készülnének el. A hálózati terv és a kitáblázás és jelfestés mellett honlap, kiadvány készülne, ehhez jönnek még a menedzsment költségei. A projekt összértéke 407 ezer euró. 85%-os a támogatás mellett 10 % az állami társfinanszírozás, az önrész 5%. Ennek a verziónak az az előnye, hogy a komárom-mocsi kerékpárút építésével közösen is beadható, belefér a keretbe, így a két projekt nem egymással versenyezne verzió: a teljes hálózat fejlesztéséhez szükséges tervezési munkálatok készülnének el. Ha 2013-ra rendelkezésre állnának a tervek, akkor ben már az építésre lehetne pályázni. Összességében 200 millió forintba 700 ezer euróba kerülne így a teljes projekt verzió: az első kettőben szereplő elemek valósulnának meg, de kimaradna belőle a Komárom-Karva közti szakasz megépítése, mivel a két projekt így már meghaladja a megpályázható maximális 2,5 millió eurós összeghatárt. Ebben az esetben a két projekt egymással versenyez, viszont az Ister-Granum EGTC területén sikeres pályázat esetén látványos fejlesztések valósulhatnának meg a következő 5-10 évben. Az Elnök jelezte, hogy egy kicsit összekavarodtak benne a pályázatok. Kéri, hogy a két projekt külön legyen bemutatva. Ha jól érti, akkor a magyar szakaszon a teljes kerékpárút megépítésre kerül a Duna mellett. A pályázatban az első szakaszban csak tervezésre kerülne sor. Nem látja, hogy az EGTC-nek ez mennyibe kerülne. A Limes elnevezésű turisztikai 9/14
10 pályázatot érdekesebbnek ítéli meg, mivel három EGTC-t is érint, illetve a Duna-stratégiához is kapcsolódik. A visszaadott projekt tükrében meg kell vizsgálni, hogy mindkét projekt beadásra kerüljön-e. Az Igazgató elmondta, az Eurovelo a kiemelt kormányzati projektnek köszönhetően csak a magyar oldalon épülne meg. Ez inkább egy autópálya, amelynek akkor van igazán haszna a régió minden települése számára, ha a ráhordó utak is kialakításra kerülnek. El kellene készíteni a terveket, hogy 3-4 év múlva már az építésre lehessen pályázni. Az Elnök jobbnak látná, ha az Eurovelo szakasz megépülése után kerülne sor a tervezésre. Akkor már tudni lehet, hogy hová kell a csatlakozásokat megtervezni. Megkérdezte, hogy a tervek elkészítése mennyibe kerülne. Az Igazgató elmondta, hogy körülbelül 200 millió forintba, de 95%-os támogatottság mellett. A Limes 524 ezer euró, ami 140 millió forint körüli összeget jelent. Mindkét projekt 24 hónapos. Az Elnök úgy látja, az elbukott RTDMSz projekt után, hogy kettőt előfinanszírozni nem fog tudni az EGTC. Egyet talán. Megkérdezte, hogy miből lenne finanszírozva a két pályázat. Az Igazgató elmondta, a magyar-szlovák programban az önkormányzati szektor nem tudja előfinanszírozni a pályázatait. Kezdeményezték több fórumon a közvetlen beszállítói finanszírozás bevezetését. Technikai problémái vannak jelenleg a bevezetésének. Bízik benne, hogy sikerül elérni. Javaslatot tettek egy másik megoldásra is, miszerint a Magyar Fejlesztési Bank adna garanciát a projektekhez, így a magyar bankok adnának hitelt a megvalósításhoz. Ha ezek az utak nem járhatóak, és a projekteket nem tudjuk megvalósítani, akkor csak az EGTC működését tudjuk finanszírozni, de az nem nyújt többletet a tagság számára. Most 5%- os önerőből lehetne megvalósítani egy kerékpáros projektet, amire 2014 után már nem lesz lehetőség. Ha nem sikerül biztosítani a nyertes pályázatokhoz a finanszírozást, akkor még mindig megvan a lehetőség a szerződés aláírásától való elállásra. Az Elnök úgy látja, hogy mindkét projekt előkészítő jellegű. Mik a konkrét kézzel fogható eredmények? Az Igazgató újra bemutatta a két pályázatot: - A kerékpárutas projekt első változatában kialakításra kerülne egy hobbykerékpárút-hálózat a meglévő utak felhasználásával, kitáblázással. Ha megépül az Eurovelo 6., akkor meglesz a mellékúthálózat hozzá a régióban. Kézzel fogható eredménye van, a szolgáltatók is bevonásra kerülnek. A második esetben 200 millió forint értékben tervek készülnének az Ister-Granum EGTC egész területén tervezett kerékpárutakra. Ha elkészülnek a tervek, akkor a következő kiíráson már az építésre lesz mód pályázni. A harmadik változat a kettőt ötvözné, és körülbelül 1 millió eurós költséget jelentene, de nem kerülne bele a Komárom-Karva szakasz megépítése - A Limes esetén nem csak tervek készülnének. Az csak 30 ezer eurót jelent az egész projektben. Az Ister-Granum esetén a karvai turisztikai központ kialakítása a legjelentősebb. Nem soft projektekről van szó. Kialakításra kerülne a desztinációs Limes kártyarendszer. Az összes önkormányzat nevezetességét, szolgáltatóját magában foglalná. Okostelefonokra is 10/14
11 optimalizált portál kerülne kialakításra. Nemcsak tervekről van szó. Radikálisan más, kézzel fogható eredmények lennének. Duka Gábor (Karva) hozzászólásában elmondta, a pályázatok terén olyan provokatőrnek érzi magát, mint Pósfai József az alapszabály átalakítása kapcsán. Eredetileg Süttővel közös projekt beadásán gondolkoztak. A Komárom-Karva kerékpárútra van érvényes építési engedély. A tervekre, engedélyezésre kínkeservesen szedték össze a szükséges 1,5 millió koronát. A Ficó kormány korábban ígérte a kerékpárút megépítését, de nem lett belőle semmi. A jelenlegi helyzetben nem is számít rá, hogy az állam által megépítésre kerülhetne az út. Az államtitkári egyeztetésen is az hangzott el, hogy nem tudnak pénzt fordítani ennek a szakasznak a megépítésére. Ha a régióban turizmust akarnak, akkor mindenképpen szükség van erre a fejlesztésre. Ha nem pályáznak, nem történik semmi. Százával érkeznek a kerékpárosok jelenleg is a térségbe. A Limes pályázattal sokat foglalkozott. A projekt lényegének az összefogást tartja. Eszkalálni fogja a turizmust. A vendég megtartása tizedébe kerül a megszerzésének. Mivel elő vannak készítve, azt javasolja, hogy kerüljenek beadásra, és legrosszabb esetben a szerződések nem kerülnek aláírásra. Dinnyés István (Lábatlan) elmondta, hogy ugyanaz a kérdés fogalmazódott meg benne, mint az elnök asszonyban. Ha a korábbi pályázatot nem tudta megvalósítani az EGTC, akkor honnan lesz forrás két újabb projekthez. Érti, amit az Igazgató elmondott, és támogatja is az elképzeléseket. Ha sikerül kormányzati támogatást szerezni, akkor meg kell valósítani. Ha nem kerülnek beadásra, akkor elveszik az eddigi munka. Jan Oravec átvette az elnöklést Tétényi Évától, akivel együtt további 4 tag távozott. Az Igazgató elmondta, hogy az EGTC-nek a tagdíjból és a tervezett támogatói alapból lehet forrása az önrészek finanszírozására. Megrendelései is lehetnek az irodának a tagoktól. A harmadik elem a Fejlesztési Alap lehet. Nem lát más megoldást. Nem az önerő az igazi probléma, hanem az előfinanszírozás. Bakonyi Pál (Zselíz) hozzászólásában támogatta a projekteket, mert ez az Ister-Granum lényege. Ők is több fejlesztést valósítanak meg helyben. Mindent megpróbálnak felújítani. Lovasút, zarándokút bázisát teremtik meg. Ha kis falvak rákerülnek a nagyobb utakra, a térképre, az adja meg számukra a lehetőséget. Mindent meg kell teremteni az előfinanszírozás biztosításához, de ha ez nem sikerül, akkor még mindig lehet dönteni a visszalépésről. Duka Gábor jelezte, hogy a szavazás előtt mindképpen dönteni kell arról is, hogy a három javaslat közül a kerékpárutas projektnél melyiket támogatnák. Az Igazgató javasolta, hogy elsőre a Limes projektről szavazzon a Közgyűlés, mivel erről egyszerűbb a döntés meghozatala. Az Elnök szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot. 44/2011. (10.19.) számú közgyűlési határozat Közgyűlése úgy dönt, hogy a Limes elnevezésű projektet benyújtja a Magyarország- Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program negyedik kiírására. 11/14
12 Igen: 35 Tartózkodott: 2 Az Igazgató a kerékpáros projekt kapcsán összefoglalóan elmondta, első esetben kialakításra kerülne a hobbykerékpárút-hálózat, és megépítésre kerülne az Eurovelo 6. szlovákiai szakasza Komárom és Karva között. A második esetben megtervezésre kerülnének az EGTC teljes területére a kerékpárutak. A harmadik az első kettőt egyben valósítaná meg, de nem épülne meg a Komárom-Karva szakasz. Orosz Jenő Dunamocs képviseletében a polgármester megbízásából a szavazás előtt mindenképpen fontosnak tartotta felhívni a figyelmet arra, hogy a Karva-Komárom szakasz megépítéséhez mindenképpen partnerségre van szükség, mivel csak így van meg a határon átnyúló jellege. Ha mással adnák be ezt a pályázatot, akkor egymás versenytársaivá válnának, kiüthetnék egymást. Mindenképpen szeretnék az építés projektbe történő beépítését. Mivel további hozzászólás nem volt, az Elnök szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot. 45/2011. (10.19.) számú közgyűlési határozat Közgyűlése úgy dönt, hogy a Kerékpáros Paradicsom elnevezésű projekt kapcsán az előterjesztett javaslatok közül az első változatot támogatja, és azt benyújtja a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program negyedik kiírására. Igen: 34 Tartózkodott: 3 Az ülésről 5 tag eltávozott. 10. napirendi pont: Az Ister-Granum Fejlesztési és Szolidaritási Alap létrehozása Az Igazgató elmondta, hogy az RTDMSz-projekt finanszírozási problémai kapcsán vetődött fel ennek az alapnak az ötlete. Magyarországon jelenleg zajlik a közigazgatási reform, amelyben mindenképpen szűkülni fognak az önkormányzati jogkörök, feladatok. Az alapötletet egy XIX. századi kárpátaljai árvíz kapcsán létrehozott biztosító adta. A biztosítók ott nem segítették az újjáépítést, így az önkormányzatok saját maguk hoztak létre egy kis biztosítót, aminek az éves bevételei később kisebb helyi fejlesztésekre is lehetőséget biztosítottak. Egy-egy település kevés vagyonnal rendelkezik. Egy közös ingatlanalap nagyobb lehetőséget nyújt, akár egyéni projektek finanszírozására is. Természetesen nem mindenki szabadul meg szívesen tulajdonától, és kérdés, hogy egyáltalán mennyi terheletlen ingatlannal rendelkeznek. A megszavazott két projekthez félévente 250 ezer euróra van szükség. A fennmaradó rész szabadon felhasználható. Az eredeti elképzelés egy pénzügyi 12/14
13 alapot is tartalmazott, amelybe 15 éves letétbe tettek volna be pénzt a régió nagyberuházói. Az alap megalkotására Balogh Zoltánt kérte fel, aki szlovákiai szaekmeberrel is felvette a kapcsolatot munkája során. Balogh Zoltán elmondta, ahogy az igazgató úr is említette, közös erővel inkább tudnak előrehaladni, mint egyedül. Ez az alapításnak is az oka, hiszen nem egy gittegyletet akartak létrehozni. Az Ister-Granum így is van számon tartva, de ezért tenni is kell. Ismeri a magyar önkormányzatok nehézségeit, de tudja, hogy a szlovákiai önkormányzatok is hasonló helyzetben vannak. Az alap megalapításához olyan dolgot kérnének, amelyek teljesíthetőek. Milliós nagyságrendű befizetés megoldhatatlan. A lényeg egy klasszikus ingatlanalap létrehozása. Az EGTC-be kellene az ingatlanokat koncentrálni. Tulajdonjogról nem kell lemondani, a Csoportosulás csak vagyonkezelő lenne. Ez lehetne az EGTC projektjeinek hitelfedezete. Egyesével nehéz lenne projektekhez hitelfedezetet biztosítani. Ez az alap egyszerűsíthetné a folyamatokat. Jól körülhatárolható fedezeti kör lenne kialakítható a felajánlott ingatlanokból. Az Igazgató kiemelte, hogy a tulajdonjogot nem kellene átadni. Az EGTC csak használná. Ha eredményesen gazdálkodna az EGTC, akkor még akár az épületek felújítása is szóba jöhetne. Varga Jánosnak (Csata) tetszik az elképzelés, de az egész mechanizmusát kéne bővebben kifejteni. Ha például az alapot egy tagönkormányzat megterheli, de elbukja a saját pályázatát, akkor annak milyen következményei vannak? Az Elnök hozzászólásában elmondta, hogy járhatatlannak látja ezt az utat. Idegen követelésért a város nem vállalhat garanciát. Testületi döntést is kell hozni, amit ő személy szerint nem támogatna. Balogh Zoltán a belebukást nem tartja realitásnak. Az előfinanszírozást mindenképpen megoldaná. A szállítói finanszírozás persze minden problémát megoldana. Nem az önkormányzat vállalna garanciát. Működőképes rendszernek tartja. Fejes Zsolt (Pilisszentlászló jegyzője) úgy látja, hogy döntés a közgyűlésen nem születhet, csak egy elméleti támogatás. A hozzájáruló önkormányzatoknak a későbbiekben kellene csatlakozó nyilatkozatot hozniuk. Az Elnök a döntés elnapolását javasolta. Kérdéses, hogy minden önkormányzat támogatná-e a döntést. Ha nem, akkor sérülne a szolidaritás elve. Sok a nyitott kérdés. Megalapozottabb előkészítésre van szükség. Konkrét javaslatot kér a következő ülésre. Nem tartaná helyesnek az elhamarkodott döntést. Balogh Zoltán érdemesnek tartaná a témával való további gondolkodást. Az Elnök nem tartja alkalmasnak az anyagot konkrét határozat meghozatalához, csak elméleti döntés születhet, amit ő is támogatna. Dinnyés István hozzászólásában elmondta, hogy a korábbi kezességvállalás kapcsán is csak 16 millió forintnyi felajánlás érkezett. Nem okozott osztatlan sikert az ötlet az önkormányzatok körében. Szerinte ez az elképzelés sem megoldható. Azt sem tudni, hogy mely épületek maradnak önkormányzati kézben. Az ötletet ő jó elképzelésnek tartja, de jelenleg nem látja aktuálisnak. 13/14
14 Az Elnök azt javasolja, hogy ne fogadják el a határozati javaslatot. Az igazgató a következő ülésre dolgozzon ki más javaslatot a projektek előfinanszírozására. Az előterjesztett elképzelés jó, de a kivitelezésre tett javaslat nem. 46/2011. (10.19.) számú közgyűlési határozat Közgyűlése úgy dönt, hogy az Ister-Granum Fejlesztési és Szolidaritási Alap létrehozását az előterjesztés kidolgozatlansága miatt nem támogatja. Utasítja az igazgatót, hogy a projektek előfinanszírozhatóságának biztosítása érdekében dolgozzon ki újabb javaslatot a Csoportosulás soron következő ülésére. Igen: 28 Tartózkodott: napirendi pont: Egyebek A napirendi pont részeként az ELIN Gmbh & Co KG két képviselője tartott előadást a cég energiatakarékos közvilágítási rendszeréről. Mivel további hozzászólás nem volt, az Elnök megköszönve a munkát a Közgyűlést bezárta. k.m.f. J.k. készült 3 (három) eredeti példányban 14/14
KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK 2011.
1/2011. (03.07.) számú közgyűlési határozat A Közgyűlés egyhangú szavazással Dr. Ján Oravec-et levezető elnöknek megválasztja. 2/2011. (03.07.) számú közgyűlési határozat A Közgyűlés 3 ellenszavazattal,
JEGYZŐKÖNYV. amely készült a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) közgyűlésén
JEGYZŐKÖNYV amely készült a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) közgyűlésén Az ülés helye: VIP 1 terem, Lurdy Ház, Budapest Az ülés kezdő időpontja: 2012. május 31.
JEGYZŐKÖNYV. 25/2008. (11.13.) számú közgyűlési határozat. 26/2008. (11. 13.) számú közgyűlési határozat
JEGYZŐKÖNYV az Ister-Granum Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulás 2008. november 13. napján tartott közgyűléséről Helye: 2500 Esztergom, Szent Adalbert Képzési, Lelkiségi
JEGYZŐKÖNYV. az Ister-Granum Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulás május 6. napján tartott alakuló üléséről
JEGYZŐKÖNYV az Ister-Granum Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulás 2008. május 6. napján tartott alakuló üléséről Helye: 2500 Esztergom, Szent István tér 1. (Esztergomi királyi
Magyar Naturisták Egyesülete Székhely, levelezési cím: 2337 Délegyháza, Naturista part 1318
Jegyzőkönyv kivonat a Magyar Naturisták Egyesületének rendes közgyűlésén hozott határozatairól Időpont: 2016. április 16. 10 óra Helyszín: Délegyháza Művelődési Ház, Délegyháza, Szabadság tér 1. Jelen
JEGYZŐKÖNYV. Az Elnök felkérte Eck Andrást jegyzőkönyvvezetőnek, Farkas Ivánt jegyzőkönyv hitelesítőnek.
JEGYZŐKÖNYV az Ister-Granum Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulás (a továbbiakban: Csoportosulás) 2017. december 11. napján tartott közgyűléséről Helye: Esztergom, Szent Adalbert
JEGYZŐKÖNYV. Helye: Esztergom, Szent Adalbert Központ Időpont: október :15 óra Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint
JEGYZŐKÖNYV az Ister-Granum Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulás (a továbbiakban: Csoportosulás) 2016. október 21. napján tartott közgyűléséről Helye: Esztergom, Szent Adalbert
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
42 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. március 11- én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt
JEGYZŐKÖNYV. Az Elnök felkérte Eck Andrást jegyzőkönyvvezetőnek, Vöröskői Istvánt jegyzőkönyv hitelesítőnek.
JEGYZŐKÖNYV az Ister-Granum Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulás (a továbbiakban: Csoportosulás) 2018. január 25. napján tartott közgyűléséről Helye: Párkány, Városháza nagyterme
Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének
7/2014. Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének Jegyzőkönyve Napirend: A polgármester beszámolója a két
JEGYZŐKÖNYV. Ján Oravec ügyvezető elnök (a továbbiakban: Elnök) köszöntötte a megjelenteket. Megállapította, hogy a Szenátus határozatképes.
JEGYZŐKÖNYV az Ister-Granum Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulás (a továbbiakban: Csoportosulás) 2013. július 11. napján tartott szenátusi üléséről. Helye: Párkány, Városháza
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok:64-67/2013. (VI. 21.) számú határozatok d.
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Nagyecseden, a Polgármesteri Hivatal tanácstermében, 2015. április 16-án az önkormányzati képviselő-testület r e n d k í v ü l i nyilvános üléséről Jelen voltak: Kovács Lajos,
J e g y z ő k ö n y v
Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testülete J e g y z ő k ö n y v Készült: Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 07-én, hétfőn 19.00 órakor megtartott rendkívüli testületi
JEGYZŐKÖNYV. a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2.
JEGYZŐKÖNYV Amely készült: Jelen vannak: a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén 2012. január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2.) a mellékelt jelenléti ív szerint
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
14 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. január 28-án megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt
T Á R G Y S O R O Z A T A
NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2015. április 30-án megtartott testületi ülésének a) jegyzőkönyve b) határozata c) előterjesztése d) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A T A Napirendi
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Dozmat Község képviselő-testületének február 04-én megtartott testületi ülésén
DOZMAT KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSE JEGYZŐKÖNYV Készült: 2015. február 04-én megtartott testületi ülésén Helye: Dozmati Faluház Jelen vannak: Horváth Ádám Csongor polgármester, Dankovics Norbert képviselő,
Jegyzőkönyv. 1. napirendi pont (201. számú): Tájékoztató és vita új pályázati kiírásokról
Jegyzőkönyv Készült: Jelen vannak: Napirendi pontok: 2009. január 20-án Etyek Község Önkormányzat Képviselő-testület Vállalkozói és Pályázati Bizottságának nyílt üléséről A mellékelt jelenléti ív szerint
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
83 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2014. június 23-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti
Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Rimóc Község Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 26.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat 2015. március 26-án 18.00 órakor megtartott üléséről.
JEGYZŐKÖNYV. Helye: Esztergom, Vármegyeháza Díszterme Időpont: 2010. május 25. 11:30 óra Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint
JEGYZŐKÖNYV az Ister-Granum Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulás (a továbbiakban: Csoportosulás) 2011. május 25. napján tartott közgyűléséről Helye: Esztergom, Vármegyeháza
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 9-i rendkívüli, nyílt üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 9-i rendkívüli, nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Csabdi Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal ülésterme
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. július 15-én 8,30 órakor Apc község Önkormányzatának a polgármesteri hivatal tanácstermében megtartott - rendkívüli képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: jelenléti
Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ. RÉSZVÉNYTÁRSASÁG HU-1118 Budapest, Ménesi u. 22. szám
Cégjegyzékszáma: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2016. 03.21-i RENDKÍVÜLI KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a továbbiakban
Előterjesztés. 4. napirend: Az EGTC 2011. évi pénzügyi és munkatervének elfogadása. Tisztelt Közgyűlés!
Előterjesztés az Ister-Granum Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulás 2011. május 25-i közgyűlésére 4. napirend: Az EGTC 2011. évi pénzügyi és munkatervének elfogadása Tisztelt
JEGYZŐKÖNYV. amely készült a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) közgyűlésén
JEGYZŐKÖNYV amely készült a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) közgyűlésén Az ülés helye: Az ülés kezdő időpontja: Az elnökségi ülésen jelen vannak: Budapest, Falk1
Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének január 14-én megtartott r e n d k í v ü l i ülésén hozott határozatai
Száma: 591-1/2014. Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 2014. január 14-én megtartott r e n d k í v ü l i ülésén hozott határozatai Határozat száma Határozat tárgya Kód 1/2014. (I. 14.)
JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről
SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 14-17. TARTALOMJEGYZÉK OK: 14/2015.(III.25.)
Ikt.szám: 946-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 17-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről
Ikt.szám: 946-1/2014 JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 17-én 16 30 órai kezdettel tartott alakuló üléséről A testületi ülésen meghozott száma, tárgya: HATÁROZAT
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2014. június 18. napján a Jánossomorjai Közös Önkormányzati Hivatal hivatalos helyiségében megtartott önkormányzati képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak: Jelenléti ív
JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: dr. Üveges István polgármester Szarka Tamás jegyző Orosz Ferenc alpolgármester
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLET PÉZÜGYI BIZOTTSÁGA Arnót, Petőfi S.u. 120. e-mail: arnot@arnot.hu Szám: 7/2016 JEGYZŐKÖNYV Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testület Pénzügyi
Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének július 14-én megtartott rendkívüli üléséről
Jegyzőkönyv Készült 2010. július 14-én megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester Cseh János Marton Róbertné Ifj. Paulusz József Szilágyi Gábor
Jegyzőkönyv. A Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás március 30-i üléséről
Jegyzőkönyv A Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás 2010. március 30-i üléséről Tartalomjegyzék 1/2010. (III. 30.) TT. A 2010. március 30-i Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás 4. o. napirendi pontjainak
Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV
Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV Készült a Magyar BMX Cross-Triál Szövetég 2001. Április 24-én megtartott közgyűléséről és az ott hozott határozatokról. Közgyűlés időpontja: 2001. Április 24.
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 15-én tartandó rendkívüli ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15-én tartandó rendkívüli ülésére Az előterjesztés tárgya: Kerékpárút építésére vonatkozó pályázat benyújtása Iktatószám:
Tata Város Polgármesterétől H-2890 Tata, Kossuth tér 1. : (36) (34) 588-600 Fax: (36) (34) 586-480 E-mail: polgarmester@tata.hu
Tata Város Polgármesterétől H-2890 Tata, Kossuth tér 1. : (36) (34) 588-600 Fax: (36) (34) 586-480 E-mail: polgarmester@tata.hu Szám: I/1-50/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S Tata Város Önkormányzati Képviselő-testületének
Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 12-én megtartott soron kívüli üléséről
Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 12-én megtartott soron kívüli üléséről Mutató: Határozat tárgya: Határozat száma: Old. A Képviselő-testület 2015.
Napirend. Döntések. Iktatószám: 6-11 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Sáránd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4272 Sáránd, Nagy u. 44. Tel: 52/374-104 Tel/Fax: 52/567-209 e-mail: sarandph@t-online.hu, sarandph@gmail.com Iktatószám: 6-11 /2014. J E G Y Z Ő K Ö
JEGYZŐKÖNYV. A Fejér Megyei Közgyűlés Fejlesztési Szakbizottságának május 17-én megtartott nyílt üléséről
Szám: 155-4/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: 2011. május 17-én megtartott nyílt üléséről Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal Fejlesztési Főosztályának tárgyalója (Székesfehérvár, Piac tér 12-14.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2016. május 12-én a Városháza kistermében 15 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.
MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT
MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 27. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 23-án megtartott rendkívüli üléséről J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v
Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete 8296 Monostorapáti, Petőfi u.123. Tel: 87/435-055. Száma: 1092-5/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
178 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. október 28-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme. mellékelt
JEGYZŐKÖNYV. Bartalos Sándorné képviselő Kovács József képviselő Molnárné Rózsa Marianna képviselő Dr. Micheller Gyöngyi aljegyző
JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Képviselő-testület 2012. március 22. napján 15.30 órakor megtartott rendkívüli testületi ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: Meghívottak: Igazoltan távol: Polgárdi Város
Jegyzőkönyv. Készült: Gyarmat Község Önkormányzat Képviselő-testületének április 26-án 17 órakor kezdődött Nyilvános üléséről
Gyarmat Község Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: 36-4/2017 Jegyzőkönyv Készült: Gyarmat Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. április 26-án 17 órakor kezdődött Nyilvános üléséről Az ülés
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
209 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. augusztus 29- én megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2014. március 6-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti
Püspökladány Város Önkormányzat Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága 2009. október 22-i ülésén hozott határozatai
Püspökladány Város Önkormányzat Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága 2009. október 22-i ülésén hozott határozatai 39/2009.(X.22.) Közbeszerzési Szabályzat módosítása 40/2009.(X.22.) Az önkormányzat 2009. évi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6097 Kunadacs, Rákóczi u. 2. Telefon: 06-76/558-131 Fax: 06-76/422-057 E-mail: kunadacs.ph@tanet.hu 130-9/2012. Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 30 -án tartott nyílt üléséről
170/17/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 30 -án tartott nyílt üléséről Határozatok: 110/2014. (IX.30.)
Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-án tartott rendkívüli üléséről.
Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu -------------------------------------------------------------------------------------------------
Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 7 jelenlévő képviselőből 7 igen
Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2014. június 12. 15.15 órától 16.00 óráig a Képviselőtestület nyílt
a Képviselő-testület december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről
JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2017. december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről Tartalmazza: 116.- 120. (XII.19.) számú határozatokat 12/2017. (XII.19.) számú rendelet 1 JEGYZŐKÖNYV Készült:
Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. évi 9. számú Jegyzőkönyve
Legénd Községi Önkormányzat 2012. évi 9. számú Jegyzőkönyve Készült: 2012. március 22-én a legéndi önkormányzat hivatalában megtartott rendkívüli -testületi ülésről 2 Jelen vannak: Szavlik Zoltán Bíró
Jegyzőkönyv. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 18-án megtartott rendkívüli ülésről
Jegyzőkönyv Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 18-án megtartott rendkívüli ülésről Határozat száma: Tárgya: 84/2013 (VII.18.) Települési szilárdhulladék-gazdálkodási
JEGYZŐKÖNYV. Készült az AQUA Szolgáltató Kft július 17. napján 8 órakor tartott Taggyűlésén.
JEGYZŐKÖNYV Készült az AQUA Szolgáltató Kft. 2015. július 17. napján 8 órakor tartott Taggyűlésén. Helye: Pártok Háza II. emeleti tanácsterem (9200 Mosonmagyaróvár, Erkel F. u. 10.) Jelen vannak: - A társaság
A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2009. október 26-án a Polgármesteri Hivatal (Fő tér 1.) kistermében megtartott üléséről.
SOPRON MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA 48014-13/2009. Jegyzőkönyv Készült: A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2009. október 26-án a Polgármesteri Hivatal (Fő tér 1.) kistermében megtartott
Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2011. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL
Cégjegyzékszáma: Fővárosi Bíróság: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2011. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a továbbiakban röviden:
Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete 2013. június 22 -én 15 órára ősszehívott közgyűléséről
Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete 2013. június 22 -én 15 órára ősszehívott közgyűléséről Mellékletek: jelenléti ív meghívó Módosított alapszabály Közgyűlés helye: Szeged, Szent-Györgyi Albert
Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén
Jegyzőkönyv Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén Helyszín: Polgármesteri Hivatal 2135 Csörög, Kisfaludy u. 40. Jelen
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről
Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1/2013/JT. 2/2013. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Nagyecseden, a Polgármesteri Hivatal tanácstermében, 2018. december 28-án az önkormányzati képviselő-testület r e n d k í v ü l i nyilvános üléséről Jelen voltak: Kovács
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. Július 1.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. Július 1.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok:69-72/2013. (VII. 1.) számú határozatok d.
/ sz. példány
Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92. Készült: 2 példányban 9395-28/2018. 2 sz. példány JEGYZŐKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2018. szeptember
JEGYZŐKÖNYV A jelen jegyzőkönyv a VASÁRNAPI ISKOLAI SZÖVETSÉG (a továbbiakban: VISZ) közgyűléséről készült. A közgyűlés helyszíne a VISZ székhelye (2119 Pécel, Nyírfa utca 1.). A közgyűlés időpontja: 2016.
12/2013. sz. jegyzőkönyv
12/2013. sz. jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Város Polgármesteri Hivatalban megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről, mely 2013. június 17-én 16 órakor kezdődött. Jelen vannak: Zsiros Sándorné
Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:
Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 23. napján du. 18.00 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzati kirendeltség helyiségében. Jelen
11. Jegyzőkönyv. 2./ Javaslat Egyházasdengeleg Község Önkormányzata vagyonáról szóló rendelet megalkotására
11. Jegyzőkönyv Készült: Egyházasdengeleg Község Önkormányzata Képviselő- testületének 2013. július 2-án 13.00 órától megtartott üléséről. Jelen vannak:, Berkes Balázs polgármester, Jakus Árpádné, Kovácsné
JEGYZŐKÖNYV. Iktatószám: 1236-4/2011.
Iktatószám: 1236-4/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 29. napján 13:00 órakor, a Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében (8123 Soponya,
J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről.
J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. - Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. október 29-én (szerda) 13:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal
55/2014. (IV.28.) számú határozatot A Toronyi Csicsergő Óvoda évi
3/E/TD/2014. Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete és Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. április 28-i nyílt együttes ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: Torony: 54/2014. (IV.28.)
JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal jelen van: Sütő Károly aljegyző, irodavezető, Balkáné Magyar Valéria, a Polgármesteri Hivatal gazdasági vezetője.
Sárvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. JEGYZŐKÖNYV Készült: Sárvár Város Sárvári Roma Nemzetiségi Önkormányzati Képviselő-testület 2012. szeptember 25-én (kedden) 10.00 órai
KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV
KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV amely készült a Cg. 16-10-001759 számon bejegyzett EXTERNET Telekommunikációs és Internet Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (5000 Szolnok, Szapáry út 18.) 2010. április
JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető, Kovács Lászlóné irodavezető, Ludman Lajos TVG Kft.
JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. április 23-án de. 7,30 órakor a Nádudvari Polgármesteri Hivatalban a Városi Önkormányzat képviselő-testületének rendkívüli ülése alkalmából. Jelen vannak: Beke Imre polgármester
Képviselő-testületének Városfejlesztési Bizottsága Ikt. Sz: /2017. Jegyzőkönyv
Esztergom Város Önkormányzat 1 sz. példány Képviselő-testületének Városfejlesztési Bizottsága Ikt. Sz: 109-16/2017. Jegyzőkönyv a Városfejlesztési Bizottság 2017. október 17-én 9 órakor megtartott nyílt
Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén.
Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:
Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL
Cégjegyzékszáma: Fővárosi Bíróság: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2006. 04. 07-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Helyszín: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a továbbiakban
JEGYZŐKÖNYV. Tétényi Éva ügyvezető elnök (a továbbiakban: Elnök) köszöntötte a megjelenteket. Megállapította, hogy a Szenátus határozatképes.
JEGYZŐKÖNYV az Ister-Granum Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulás (a továbbiakban: Csoportosulás) 2012. február 23. napján tartott szenátusi üléséről. Helye: Esztergom, Városháza
Előterjesztés a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata közgyűlésének december 10-i ülésére
Előterjesztés a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata közgyűlésének 2010. december 10-i ülésére Tisztelt Közgyűlés! 2. napirend: Az Alapszabály módosítása, kiegészítése Az Alapszabály
J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. augusztus 9. napján megtartott rendes, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Határozat szám 179/2013.(VIII.9.) önkormányzati 180/2013.(VIII.9.)
Az Elnök az Alapszabály értelmében felkérte a jegyzőkönyv vezetésére a titkárt, Kozma Lászlót.
TAGGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV felvéve a Magyar Dragon Szövetség Taggyűlésén, 2014. március 11-én, a Virányos Klinikán (Budapest, XII. ker., Virányos út 23/d.) Taggyűlés kezdete 19.10 óra. Jelen vannak: Tagok:
JEGYZŐKÖNYV MOLNÁRI HORVÁT NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT. Molnári Horvát Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. április 30 -ai ülése
Szám: 6-4/2013. JEGYZŐKÖNYV MOLNÁRI HORVÁT NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. ÁPRILIS 30-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Határozatok sorszáma Kódja 11 G8 12 G 2 13 G 2 14 G 2 15 G 2 JEGYZŐKÖNYV
ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. november 6-án megtartott rendkívüli ülésének
ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. november 6-án megtartott rendkívüli ülésének A./ TÁRGYSOROZATA B./ JEGYZŐKÖNYVE C./ HATÁROZATAI: 128. Száma: 3-45/2012. T Á R G Y S O R O Z A T 1.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
104 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. június 13-án megtartott rendes ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt jelenléti
Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete november 27.-én (pénteken) du órai kezdettel megtartott soros (nyílt) ülésének
13/2015. Napirend: Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. november 27.-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros (nyílt) ülésének Jegyzőkönyve 1.) Kéményseprő-ipari közszolgáltatás
Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselõ-testülete 6 igen szavazattal a javaslatot elfogadta.
Készült: 2012. január 6-án, 14.00 15.00 óráig megtartott, Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselõ-testületének rövid úton összehívott, n y í l t ülésén, a Borsodnádasd Város Polgármesteri Hivatal dísztermében
Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselő-testülete egyhangú, 7 igen szavazattal az
Készült: 2012. május 10-én, 14.00 16.00 óráig megtartott, Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselő-testületének rövid úton összehívott n y í l t ülésén, a Borsodnádasd Város Polgármesteri Hivatal dísztermében
Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén.
Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:
11. SZ. JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Tiszagyendai Képviselő-testület 2012. június 15-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből.
11. SZ. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Tiszagyendai Képviselő-testület 2012. június 15-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből. Jelen vannak: A mellékelt jelenléti ív alapján. Pisók István polgármester:
BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁG Szám: 5/2015 TKB
BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁG Szám: 5/2015 TKB J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 2015. május 27-én, (szerdán)
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről
Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-2/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2014. február 12-én 17 órakor megtartott
PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK
Ikt.szám: 45-7/2018. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 106, 107, 108, 109/2018. (IV. 12.) 2 Jegyzőkönyv Készült
1,) A kerékpárút önrészének módosítása és a kivitelező kiválasztása
Készült: Bajót Község Önkormányzatának Képviselő-testületének 2008. október 14- én megtartott rendkívüli testületi ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme Bajót, Kossuth Lajos utca 69.
Jegyzőkönyv. Készült a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete május 3. napján tartott küldöttgyűlésén.
Jegyzőkönyv Készült a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete 2018. május 3. napján tartott küldöttgyűlésén. Küldöttgyűlés helye: 4400 Nyíregyháza, István utca 3. Küldöttgyűlés ideje:
JEGYZŐKÖNYV. A Közgyűlés a javaslatot egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.
JEGYZŐKÖNYV Készült: 2009. január 29-én 17.00 órakor a Magyar Gószövetség közgyűlésén. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint. Dienes Péter köszönti a megjelenteket, megállapítja, hogy a Közgyűlés
A szervezet neve: Óbarokért Sport és Szabadidő Szervező Egyesület. Jegyzőkönyv. a. közgyűlés b. elnökség c. kuratórium d. egyéb:
A szervezet neve: Óbarokért Sport és Szabadidő Szervező Egyesület 1.A szerv neve: (a válasz aláhúzandó) Jegyzőkönyv a. közgyűlés b. elnökség c. kuratórium d. egyéb: 2.Az ülés időpontja (év/hónap/nap/óra):
Szakáld-Hejőkeresztúr községek Képviselő-testületei. Jegyzőkönyv
Szakáld-Hejőkeresztúr községek Képviselő-testületei Jegyzőkönyv Készült: Szakáld községben 2014. július 09. napján Szakáld Község Önkormányzata testületének, valamint Hejőkeresztúr Község Önkormányzata