magyar hi-tech termékek és fejlesztések bemutatója és konferencia Vác, 2012 október program
|
|
- Borbála Papné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 program A rendezvény Fővédnöke: Dr. Matolcsy György, nemzetgazdasági miniszter október 13. szombat, váci Piarista Gimnázium, díszterem 14h Kezdődik a rendezvény Konferencia téma: A magyar HI-TECH ipar nemzetstratégiai jelentősége, kibontakoztatásának, megerősítésének szükséges és elengedhetetlen feltételei 14h Megnyitás, védnökök bevezetői I. szekció akadémiai kutatók, 14:30 egyetemi tanárok, akadémiai kutatók rövid, indító gondolatai a konferenciatémához Bíró László Péter MTA MFA Nanoszerkezetek Osztályának vezetője egyetemi tanárok Dux László Fári Miklós SZTE ÁOK BIOKÉMIAI INTÉZET vezetője Növényi Biotechnológiai Tanszék Debreceni Egyetem AGTC Kellermayer Miklós SOTE, Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet igazgatója Pongor Sándor Head, Protein Structure and Bioinformatics International Centre for Genetic Engineering and Biotechnology, Trieste Perczel András ELTE,Szerves Kémiai Tanszék tanszékvezetője 1 / 7
2 Sági László MTA Mezőgazdasági Kutatóintézete, egyetemi magántanár Zágoni Miklós fizikus 15:45h szünet 16h gróf Klebelsberg Kunó : Legyünk a Hazának pozitív emberei... Ökumenikus megemlékezés gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszterre, fohász a kárpát-medencei összmagyarság talpraállásáért, felemelkedéséért Vezeti Bátor Botond, a Magyar Pálos Rend tartományfőnöke
3 2012. október 13. szombat, váci Piarista Gimnázium, díszterem 16:15h II. szekció kutatók,fejlesztők, gyártók bemutató/összefoglaló előadásai A szuperrács MTA MFAK, Nanoszerkezetek Osztály Tapasztó Levente NABI buszok és gyártásuk NABI Gyártó és Kereskedelmi Kft Héjj Demeter Robotrepülőgépek a Neumann Karon Óbudai Egyetem Dr. Molnár András oktatási dékán-helyettes A magyar buszgyártás helyzete Magyar Buszgyártók Szövetségének elnöke Vincze-Pap Sándor Nagypontosságú ultraprecíziós megmunkálásokról Direct-Line Kft dr. Mészáros Imre, egyetemi docens A gördülő elemes hajtás Direct-Line Kft Bogár István, feltaláló Hidrogén termelő és tároló egység Accusealed Kft. Dr. Kulcsár Sándor Űripari tevékenységeink 2012-ben ADMATIS Kft Bárczy Tamás Újabb űrtechnológiai eredményeink BHE Bonn Hungary kft Solymosi János 3 / 7
4 Újabb űrtechnológiai eredményeink BL-Electronics Kft Bodnár László 18h 18:45 Zenei koncert II. szekció folytatás szünet Akarsz-e játszani? Akarsz-e játszani? Klasszikus és mai költők megzenésített versei, táncdallamok a világ közeli- és távoli tájairól különleges hangszerek hangján; Radványi Balázs (KALÁKA ), Borzsák Kamilla -fuvolaművész, Balog Péter-gitárművész 19h kutatók,fejlesztők, gyártók bemutató előadásai a következő oldalon folytatódik
5 2012. október 13. szombat, váci Piarista Gimnázium, díszterem II. szekció folytatás 19h kutatók,fejlesztők, gyártók bemutató előadásai Elektromos és magyar ELMA Zrt Bednár András Űrkutató műszereink telepítési helyei az elmúlt évben ELTE, Űrkutató Csoport Lichtenberger János Nanotech fóliánk és újabb eredményeink LUMINOCHEM Székely András Pályán van és működik! MASAT-1 fejlesztők Horváth Gyula Pannonrider, mi történt az utóbbi egy évben? Pannon Solar Kft Samodai György évi fejlemények Puli Space-Pulit a Holdra! Pacher Tibor 5 / 7
6 2012. október 14. vasárnap váci Piarista Gimnázium, Tornacsarnok: BELTÉRI PROGRAMOK 09h - 16h Folyamatos bemutatók, előadások (robotok, szerkezetek, kísérletek,járművek) személyes találkozás, beszélgetés a kutatókkal, cégekkel 10h HaXSoN Nyílt forráskódú, zárt informatikai rendszerdr. Reith János, Direct-Line Kft., ügyvezető ELőadások, bemutatók 11h Látványos kísérleteim (fizika kicsiknek és nagyoknak) dr. Piláth Károly 12h A magyar hajózás és hajógyártás újraindítása Götz Sándor xx Nyílt forráskódú, szabad szoftverek az iparban, oktatásban(több -kb 15 perces-előadás is lesz) Robotok,, szenzorok Fári János és Krett György csapatai -Kecskemét,Katona József Gimnázium és Gáspár András Szakközépiskola és Szakiskola BOGÁRDRIVE - gördülő elemes hajtás Bogár István, Direct-Line Kft Bemutatók, modellek NABI buszok - makettek, modellek, filmek Okos telefon vakoknak? Radványi Mihály, Magyar Bionikus Látásközpont PULI, amelyik a Holdra készül....és még sok későn visszajelző /kifelejtett kiállító október 14. vasárnap VÁC,Március 15. tér (Főtér):KÜLTÉRI PROGRAMOK 09-16h NABI buszok Pannonriderek(napelemes autók) ELMA ZRT. elektromos autó és töltőállomás Hidrogénakkumulátoros jármű(vek) 13 h Furcsajárművek érkeznek
7 A kiállítók poszterei előtt a kiállítás ideje alatt a Piarista Gimnázium tornacsarnokában beszélgethetünk a kiállítókkal. A plakátokat az év végéig a gimnázium folyósóin láthatjuk. Budapest, Nyugati pályaudvar Vác az ún. ZÓNÁZÓ vonattal 25 perc! 7 / 7
ROBOTHADVISELÉS 7. tudományos konferencia november 27.
ROBOTHADVISELÉS 7. tudományos konferencia 2007. november 27. Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, Díszterem Budapest, X. Hungária krt. 9-11. A konferencia szervezőbizottsága: Dr. Haig Zsolt mk. alezredes
Észak-balatoni Polgári Klub Alapítva 1998
Bajor- Magyar Gazdasági Konferencia München 2013. április 18-19. Helyszín: München, Magyar Főkonzulátus München, Wollmannstr.2. Programtervezet A rendezvény fővédnökei: Prof. Dr. Cséfalvay Zoltán, uniós
Egyéves Miniszterelnöki Ösztöndíjban részesül a 2014. évi nemzetközi diákolimpián elért
Egyéves Miniszterelnöki Ösztöndíjban részesül a 2014. évi nemzetközi diákolimpián elért Biológia bronzérme elismeréseként Hegedűs Barnabás egyetemi hallgató, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium
MEGHÍVÓ NEW CHALLENGES IN THE FIELD OF MILITARY SCIENCE ÉS ROBOTHADVISELÉS 12. szakmai-tudományos konferencia. 2012. november 21-22.
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM, MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG, MTA HADTUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA MEGHÍVÓ NEW CHALLENGES IN THE FIELD OF MILITARY SCIENCE ÉS ROBOTHADVISELÉS 12 szakmai-tudományos konferencia 2012.
TÉRKÉPEK ÉS PROGRAMOK
AZ MVM PAKSI ATOMERŐMŰ ZRT. ÉS AZ ATOMENERGETIKAI MÚZEUM FŐTÁMOGATÁSÁVAL TÉRKÉPEK ÉS PROGRAMOK ELŐADÁSOK 11:00 MEGNYITÓ HELYSZÍN: GÖMB AULA CRuzR a Robot és Bartók Marcell (főszervezők, Tudományok Fővárosa)
Ez a dokumentum az ott szereplő írásos kivonatokat tartalmazza.
A Talpra magyarok -magyar hi-tech fejlesztések és termékek bemutatója- rendezvény teljes videóanyaga tematikusan csoportosítva a következő címen található: http://talpramagyarok2012.wordpress.com/ Ez a
Digitális Oktatási Napok. 1. nap
Digitális Oktatási Napok Projektnyitó konferencia 2016. december 7 8. Programterv 1. nap 2016. december 7. (szerda) 8.00 10.00 Regisztráció és plenáris előadások 10.00 10.15 10.15 10.30 10.30 10.50 10.50
2018 SZEPTEMBER MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA
MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA 2018 SZEPTEMBER 21-22. EURÓPA 2000 KÖZÉPISKOLA 1143 BUDAPEST GIZELLA ÚT 42-44. Jelentkezési határidő: 2018 SZEPTEMBER
Dr. Herényi Levente egyetemi docens Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet 1094 Budapest, Tűzoltó u. 37-47.
I. évfolyam MATEMA TIKA BIOFIZIKA ÁLTALÁNOS ÉS SZERVETLEN KÉMIA GYÓGYSZERÉSZI NÖVÉNYTAN BIOLÓGIA TUDOMÁNYTÖRTÉNE T ÉS PROPEDEUTIKA, a 2. félévben heti 1 óra Dr. Gergó Lajos egyetemi docens 1092 Budapest,
Zsűritagok névsora szekciók szerint Terembeosztás
Zsűritagok névsora szekciók szerint Terembeosztás 1. Alkalmazott műszaki tudományok szekció I. em. 36. DR. FÜLÖP ISTVÁN egyetemi adjunktus Szent István Egyetem, Gépészmérnöki Kar, Mezőgazdasági és Élelmiszeripari
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Államés Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Miskolc Dr. Barta Judit, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam-
A KONFERENCIA PROGRAMJA november 27.
A KONFERENCIA PROGRAMJA 2008. november 27. 08.30-09.00 Regisztráció 09.00-09.05 09.05-09.10 Megnyitó Dr. Ujj András ezredes a ZMNE mb. tudományos rektorhelyettese Köszöntő Dr. Nagy László nyá. mk. ezredes
BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja
Az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék és Régészeti Tanszék szervezésében BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és
Feleségem Hizsnyik Mária, gyermekeim Gyula (1979) és Júlia (1981), unokáim Lola (2007), Kende (2010) és Márkó (2010)
Pap Gyula Születési hely és idő: Debrecen, 1954 Feleségem Hizsnyik Mária, gyermekeim Gyula (1979) és Júlia (1981), unokáim Lola (2007), Kende (2010) és Márkó (2010) TANULMÁNYOK, TUDOMÁNYOS FOKOZATOK Gimnáziumi
A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány évi ösztöndíjasai
A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány 2007. évi ösztöndíjasai A Szegedi Tudományegyetem Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítványa 2001. január 2- án jött létre, és eddig 4 millió forint
MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM
MEGHÍVÓ MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM TERMÉSZETTUDOMÁNYI-MATEMATIKAI-INFORMATIKAI OKTATÁS MUNKACSOPORT BESZÁMOLÓ KONFERENCIA MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM TERMÉSZETTUDOMÁNYI-MATEMATIKAI-INFORMATIKAI
ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS CSOPORT BEOSZTÁSOKRA. Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola december 23.
ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS CSOPORT BEOSZTÁSOKRA Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola 2013. december 23. 1 2013/2014. TANÉVI KISPÁLYÁS FLOORBALL DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ Komárom Városi Sportcsarnok,
Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2.
Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2. A konferencia harminchárom előadója a következő intézmények oktatója vagy
A napenergia-iparág időszerű kérdései Napelemes és napkollektoros piaci helyzetkép és lehetséges fejlődési irányok, újdonságok
A napenergia-iparág időszerű kérdései Napelemes és napkollektoros piaci helyzetkép és lehetséges fejlődési irányok, újdonságok Ismét megrendezzük a Napenergia-hasznosítás az épületgépészetben konferenciát
A S ZENÁT US ÁLLANDÓ B I ZOTTSÁGAI e lfogadva a S z en átu s 324/2008. (XI. 19.) sz. h a tá ro z a tával
A S ZENÁT US ÁLLANDÓ B I ZOTTSÁGAI e lfogadva a S z en átu s 324/2008. (XI. 19.) sz. h a tá ro z a tával EGYETEMI DOKTORI TANÁCS ÉS HABILITÁCIÓS TANÁCS Elnök Prof. Dr. Neményi Miklós tudományos és külügyi
Észak-balatoni Polgári Klub Alapítva 1998
Az Árpádháziak szellemi örökségétől az európai partnerségig A versenyképesség és energiái a magyar-türingiai kapcsolatokban Magyar-Türingiai Gazdasági Konferencia Székesfehérvár 2014. január 30-31. Helyszín:
MEGHÍVÓ a. Nanotechnológia mint az innováció egyik hajtóereje Lépés egy magyarországi nanotechnológiai kormányprogram felé?
MEGHÍVÓ a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége, Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Tudományok Osztálya, MTESZ Veszprém Megyei Szervezete közös rendezvényére, melyet a Magyar Tudomány Ünnepe
SULIMIX 2008. december 10 11. Millenáris. Intézmények elhelyezése a kiállításon
SULIMIX 2008. december 10 11. Millenáris Intézmények elhelyezése a kiállításon 78 4 10 55 45 34 71 29 59 52 25 80 22 70 46 23 30 37 50 77 47 2 16, 17, 18 61 Alternatív Közgazdasági Gimnázium Arany János
Oktatási Szakmai Rendezvény
TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0016 sz. Megújuló gyógyszerészi kompetenciák gyakorlatorientált elsajátítását szolgáló digitális tananyagok fejlesztése magyar és angol nyelven, az egyetemi oktatók felkészítése
Alternatív energiaforrások tudományos és befektetési konferencia, kiállítás
Alternatív energiaforrások tudományos és befektetési konferencia, kiállítás Program 2006. május 24-25. Szeged Fővédnökök: Benedek Fülöp, közigazgatási államtitkár, Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Dr.
Kutatók éjszakája programsorozat ELTE Savaria Egyetemi Központ (Szombathely, Károlyi Gáspár tér 4.) szeptember 27. Programok
Kutatók éjszakája programsorozat ELTE Savaria Egyetemi Központ (Szombathely, Károlyi Gáspár tér 4.) 2019. szeptember 27. Programok 1./ Érdekes fizikai kísérletek bemutatása Szendreiné Boncz Ildikó 2019.09.27.
TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA
TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ LEÁNY V-VI. KORCSOPORT 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2013/2014. TANÉVI TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE LEÁNY V-VI. KORCSOPORT
Bakony-Balaton Német-Magyar Konferencia a gazdaságról, tudományról, turizmusról és vidékfejlesztésről június Veszprém.
Bakony-Balaton Német-Magyar Konferencia a gazdaságról, tudományról, turizmusról és vidékfejlesztésről Észak-balatoni Polgári Klub 2012. június 27-28. Veszprém Program A rendezvény fővédnöke: Dr. Navracsics
A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA A bizottságok összetételét elfogadta a TTK
A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA A bizottságok összetételét elfogadta a TTK
Jegyzőkönyv. Budapest, 2008. július 8. ... Dr. Inzelt György. 1. A pályázók rangsorolásánál figyelembe vettük az ELTE TTK Doktori Szabályzata
Jegyzőkönyv Felvétetett az ELTE TTK Kémia Doktori Iskolába jelentkezett pályázókkal tartott felvételi beszélgetések alkalmából. A felvételi beszélgetés időpontja: 2008. július 7. és 8. helye: ELTE TTK
... Dr. Perczel András Dr. Surján Péter Dr. Záray Gyula Dr. Szalai István
Jegyzőkönyv Felvétetett az ELTE TTK Kémia Doktori Iskolába jelentkezett pályázókkal tartott felvételi beszélgetések alkalmából. A felvételi beszélgetés időpontja: 2013. július 8. és 9. helye: ELTE TTK
Business & Technology Konferencia
Magyar Közgazdasági Társaság Business & Technology Konferencia 2016. február 23-25. BME Q épület IV. emelet Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar (tervezet
Téma: Az írástudók felelőssége
Téma: Az írástudók felelőssége 2002. november 21 Meghívott vendégünk: Fábián Gyula író, a Szabad Föld főszerkesztője Bevezető előadásának címe: A sajtó hatalma 2002. december 20 Meghívott vendégünk: Gyurkovics
NOVA VILLA 2010 Nonprofit Kft. 4100 Berettyóújfalu, Bajcsy Zs. u. 27. Tel./Fax.: 54/500-022, Tel.:54/500-023 E-mail:novavilla2010@gmail.
NOVA VILLA 2010 Nonprofit Kft. 4100 Berettyóújfalu, Bajcsy Zs. u. 27. Tel./Fax.: 54/500-022, Tel.:54/500-023 E-mail:novavilla2010@gmail.com Szakmai beszámoló Hang-Játék-Zene Ismeretterjesztő élménykoncertek
Kategória Összeg Búr Márton A Sik Tamás Dávid A Balangó Dávid B Barta Ágnes B Cseppentő Lajos B Gönczi Tamás B 50000
Név Kategória Összeg Búr Márton A 70000 Sik Tamás Dávid A 70000 Balangó Dávid B 50000 Barta Ágnes B 50000 Cseppentő Lajos B 50000 Gönczi Tamás B 50000 Hackel Kristóf B 50000 Nagy Ákos B 50000 Nagy Dániel
Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban
2 Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban konferencia Időpont: 2016. október 14-16. Helyszín: MTA Szegedi Területi Bizottság (6723 Szeged, Somogyi u. 7.)
Szakmai (közlekedési) Képzés - Közlekedésfejlesztés Magyarországon, Szakmai napok 2015 Balatonföldvár, 2015. május 12-14.
8.30-tól regisztráció 2015. május 12. (kedd, délelőtt) 9.30-10.00 A közlekedésfejlesztés aktuális kérdései, feladatai Előadó: Dr. Becsey Zsolt közlekedésért felelős helyettes államtitkár, NFM 1. témakör:
Szolidaritás - Ma Konferencia 2007. február 22-23. Programtervezet. 1. nap
"Hogy míg nyomorra milliók születnek, Néhány ezernek jutna üdv a földön, Ha istenésszel, angyal érzelemmel Használni tudnák éltök napjait." Szolidaritás - Ma Konferencia 2007. február 22-23. Programtervezet
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR NYME KTK Pénzügyi és Számviteli Intézet Finanszírozás kockázatkezelés csaláskutatás pénzügyi, adózási és számviteli szakmai konferencia SOPRON 2012.
Ergonómia és Pszichológia Tanszék Dr. Benedek András egyetemi tanár, int.ig., tanszékvezető Műszaki Pedagógia Tanszék Bartha Zsolt testnevelő tanár
A Gazdaság- és Társadalomtudományi Karon működő állandó-, munka- és szakbizottságok Állandó Bizottságok Kari Oktatási Bizottság Elnök: Dr. Benedek András egyetemi tanár, int.ig., tanszékvezető Társelnök:
Szakmai beszámoló. Kajos Attila
Szakmai beszámoló A Marketing megújulás - Marketing Oktatók Klubja 20. Konferenciájáról és az Egyesület a Marketing Oktatásért és Kutatásért (EMOK) alakuló taggyűléséről Kajos Attila A Szegedi Tudományegyetem
A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA A bizottságok összetételét elfogadta a TTK
I. KORCSOPORT KECSKEMÉTI KODÁLY ZOLTÁN ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA
I. KORCSOPORT KECSKEMÉTI KODÁLY ZOLTÁN ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA GERHÁT DOMONKOS, MÓDRA ANDOR, SZABÓ ÁKOS SÁNDOR, UHLJÁR BALÁZS TANÁR: PALOTÁS
A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA A bizottságok összetételét elfogadta a TTK
2013 nyarán elért sikereink
2013 nyarán elért sikereink Nemzetközi kémia diákolimpia (Moszkva, Oroszország) Székely Eszter 2013/c felkészítő tanár: Albert Attila Czipó Bence 2013/c felkészítő tanár: Albert Attila Nemzetközi földrajzi
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Bálint István, nyugalmazott újságíró, Magyar Szó, publicista, Belovai József, nyugalmazott történelemtanár, Szeged,, Nagybecskerek Beretka Katinka, okleveles jogász,
VI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira
HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA és a HAJDÚDOROGI HONISMERETI ÉS VÁROSVÉDÕ EGYESÜLET nevében tisztelettel meghívjuk Önt és hozzátartozóját a VI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira
Nanofizika, nanotechnológia és anyagtudomány
Nanofizika, nanotechnológia és anyagtudomány Magyarázó feliratok Nanofizika, nanotechnológia és anyagtudomány Növekvő ütemű fejlődés Helyzetelemzés Technológia és minősítés Nanoszekezetek fabrikált építkező
Kezünkben a jövő! konferencia, és I. szakmai nap. Nyilvántartási szám: SZTK /2015 Akkreditációs pontértéke: 17
Kezünkben a jövő! konferencia, és I. szakmai nap Nyilvántartási szám: SZTK- 11589/2015 Akkreditációs pontértéke: 17 Fővédnök: Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Dr. Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért
SAJTÓKÖZLEMÉNY Azonnali közlésre és korlátlan felhasználásra
SAJTÓKÖZLEMÉNY Azonnali közlésre és korlátlan felhasználásra További információ a média számára: Magyar Nemzeti Múzeum, Orzságos Múzeológia Módszertani és Információs Központ Sz. Fejes Ildikó, főosztályvezető,
MEGHÍVÓ MAGYAR FELSŐOKTATÁSI LEVÉLTÁRI SZÖVETSÉG ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE. Az egyetemi felvételi rendszer változásai a 20. században KONFERENCIA
MEGHÍVÓ MAGYAR FELSŐOKTATÁSI LEVÉLTÁRI SZÖVETSÉG 2010. ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE Az egyetemi felvételi rendszer változásai a 20. században KONFERENCIA A konferencia időpontja: 2010. szeptember 23-24. Helyszíne:
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Előterjesztő neve és beosztása: Dr. Varga István dékán Szervezeti egység : Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar E L Ő T E R J E S Z T É S A Közlekedésmérnöki
2017. november Emberközpontú tudomány
A M a g y a r T u d o m á n y Ü n n e p e 2017. november 3-30. Emberközpontú tudomány A rendezvény címe A rendezvény típusa (pl. előadás, emlékülés, konferencia, kerekasztal-beszélgetés, könyvbemutató,
Képes beszámolónk a kiállításról és a konferenciáról: Tartalmas konferenciaprogram Gödöllőn
A május 24-25-i gödöllői Értékteremtő Épületgépészet konferencia - melyet a Szent István Egyetem Gépész Karának Létesítmény- és Környezettechnika tanszéke szervezett - tartalmas programot kínált az egyetemre
Csongrád Megyei Diáksport Egyesület
Csongrád Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV VÉGEREDMÉNY 1 VÉGEREDMÉNY LEÁNYOK Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő 1. Békés Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium Békéscsaba
MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE. Heti óraszám elmélet
MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE Tantárgy kódja Tantárgy neve, kurzushirdetı tanszék, tanszékvezetı/kurzushirdetı Heti óraszám elmélet Heti óraszám - gyakorlat Vizsgaforma Kredit
Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának június 10-i üléséről
Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2016. június 10-i üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Surján Péter Dr. Perczel András Dr. Császár Attila Dr. Salma Imre Dr. Péter László Dr.
2017. november 9 10-én KÖLCSÖNHATÁSOK
A Debreceni Egyetem Finnugor Nyelvtudományi Tanszéke és a Finn Nagykövetség Finnország függetlenségének 100. évfordulója tiszteletére 2017. november 9 10-én konferenciát szervez KÖLCSÖNHATÁSOK Magyarok
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Előterjesztő neve és beosztása: Dr. Varga István dékán Szervezeti egység : Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar E L Ő T E R J E S Z T É S A Közlekedésmérnöki
MODERNKORI VESZÉLYEK RENDÉSZETI ASPEKTUSAI
MODERNKORI VESZÉLYEK RENDÉSZETI ASPEKTUSAI Pécs 2015 PÉCSI HATÁRŐR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XVI. MODERNKORI VESZÉLYEK RENDÉSZETI ASPEKTUSAI Szerkesztette: Gaál Gyula Hautzinger Zoltán Pécs 2015 PÉCSI HATÁRŐR
Konferencia tájékoztató
Európa 2020 Intelligens, fenntartható, inkluzív növekedés Konferencia tájékoztató 2012. november 6. 7. helyszín: Magyar Szabványügyi Testület 1082 Budapest, Horváth Mihály tér 1. 2012_MMHet_program5 Rendezők
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Előterjesztő neve és beosztása: Dr. Varga István dékán Szervezeti egység : Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar E L Ő T E R J E S Z T É S A Közlekedésmérnöki
- HTTE - Hidrogéntermelı tároló egység (járművek meghajtásához) Szerzı:
- HTTE - Hidrogéntermelı tároló egység (járművek meghajtásához) Szerzı: Dr. Kulcsár Sándor Accusealed Kft. Az energiatermelés problémája a tárolás. A hidrogén alkalmazásánál két feladatot kell megoldani:
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Előterjesztő neve és beosztása: Dr. Varga István dékán Szervezeti egység: Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar E L Ő T E R J E S Z T É S A Közlekedésmérnöki
A TÁMOP 3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. SZÁZADI KÖZOKTATÁS (FEJLESZTÉS, KOORDINÁCIÓ) II. SZAKASZ KIEMELT PROJEKT 4. ÉS 5. ALPROJEKTJEINEK KONFERENCIÁJA
MEGHÍVÓ EREDMÉNYES NEVELÉS A TÁMOP 3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. SZÁZADI KÖZOKTATÁS (FEJLESZTÉS, KOORDINÁCIÓ) II. SZAKASZ KIEMELT PROJEKT 4. ÉS 5. ALPROJEKTJEINEK KONFERENCIÁJA A konferencia időpontja: 2015.
ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Debrecen Balmazújváros május 8 10.
ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY Debrecen Balmazújváros 2014. május 8 10. 1 KÉZIABDA DIÁKOLIMPIA Hely Megye Iskola neve Település Tanár neve 1. Győr-M-S I. Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Szakközépiskola
Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának szeptember 21 i üléséről
Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2001. szeptember 21 i üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Surján Péter Dr. Hargittai Magdolna Dr. Kiss Éva Dr. Orbán Miklós Dr. Perczel András
Tanuló városok a felnőtt tanulók elvárásai. V. Nemzetközi Felnőttképzési Konferencia
2008. november 10. (hétfő) PROGRAM Időpont (óra) Tartam (perc) Téma 10.00 10.10 10 Köszöntő 10.10 10.15 5 10.15 10.25 10 10.25 11.25 60 Az V. felnőttképzés-fejlesztési konferencia céljai és programja Köszöntő
5. ÉTE Építésmenedzsment és Technológia Konferencia 2013
5. ÉTE Építésmenedzsment és Technológia Konferencia 2013 Tudományos képzés és projektmenedzsment fejlesztés a gazdaság fejlődésének szolgálatában 2013. november 22. BME K épület I. em. 95., 97. Fővédnök:
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM GÉPÉSZMÉRNÖKI KAR
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM GÉPÉSZMÉRNÖKI KAR Előterjesztő neve és beosztása: Szervezeti egység: Dr. Bihari Péter dékánhelyettes Gépészmérnöki Kar E L Ő T E R J E S Z T É S a Kari Tanács
TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM PROGRAMJA csütörtök 9.00 A Konferencia megnyitása Munkabiztonság helyzete 2019-ben Nesztinger Péter
TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM PROGRAMJA 2019. 05. 30. csütörtök 9.00 A Konferencia megnyitása 9.00-9.30 Munkabiztonság helyzete 2019-ben Nesztinger Péter főosztályvezető Pénzügyminisztérium 9.30-10.00 A foglalkozás-egészségügy
A ZSOLTÁR A RÉGI MAGYAR IRODALOMBAN Tudományos konferencia Csurgó, 2007. május 24 26. A konferenciát rendezi a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének Reneszánsz Osztálya és a Károli Gáspár
TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT. 2014. november 10 - november 14.
TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT 2014. november 10 - november 14. A TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT PROGRAMJA 2014. november 10 - november 14. November 10. hétfő 13 45 óra Megnyitó 14 00 óra Matematika verseny I. forduló
Ingatlangazdálkodás a közfeladat ellátás szolgálatában című konferencia
INGATLANGAZDÁLKODÁS A KÖZFELADAT ELLÁTÁS SZOLGÁLATÁBAN KONFERENCIA Első alkalommal kerül megrendezésre az Ingatlangazdálkodás a közfeladat ellátás szolgálatában című konferencia a Nemzeti Közszolgálati
Junior távközlési szekció I.
Junior távközlési szekció I. C.303 terem Elnök: Dr. Beinschróth József, egyetemi docens Tag: Konkoly Dóra, intézeti mérnök Titkár: Balogh Dominika, hallgató Füredy Péter PRECÍZIÓS TÁPEGYSÉG KÉSZÍTÉSE Konzulensek:
XV. Szőlészeti és Borászati Konferencia, Eger 2014. január 22-25 Előzetes program
8 00-10 00 Regisztráció: Hotel Eger, Eger, Szálloda u. 1/3. 1. NAP 2014. január 22. szerda 10 00 Megnyitó dr Nyitrai Zsolt, országgyűlési képviselő Helgertné Dr. Szabó Ilona Eszter rektor, Károly Róbert
A MANT ŰRTÁBOR. A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) 2015-ös Űrtábora július 12. (vasárnap) és július 18. (szombat) között lesz Sopronban.
A MANT ŰRTÁBOR A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) 2015-ös Űrtábora július 12. (vasárnap) és július 18. (szombat) között lesz Sopronban. Tábori résztvevőnek 13-18 éves fiatalok jelentkezését várjuk.
Tudományos Diákköri Konferencia 2008. POLIMERTECHNIKA SZEKCIÓ
POLIMERTECHNIKA SZEKCIÓ Helyszín: Polimertechnika Tanszék Laboratórium Kezdési időpont: 2008. november 19. 8 30 Elnök: Dr. Vas László Mihály egyetemi docens Titkár: Gombos Zoltán PhD hallgató Tagok: László
MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE
MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE Tantárgy kódja Tantárgy neve, kurzushirdető tanszék, tanszékvezető/kurzushirdető Héti óraszám - elmélet Héti óraszám - gyakorlat Vizsgaforma
M E G H Í V Ó. A TANÍTÓKÉPZÉS MÚLTJA, JELENE november 5-6. Szombathely
M E G H Í V Ó A TANÍTÓKÉPZÉS MÚLTJA, JELENE 2. 2009. november 5-6. Szombathely A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SAVARIA EGYETEMI KÖZPONT MŐVÉSZETI, NEVELÉS- ÉS SPORTTUDOMÁNYI KAR TANÍTÓKÉPZİ INTÉZETE AZ
Oktatói önéletrajz Dr. Jelen Tibor
egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Stratégia és Projektvezetés Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1982-1986 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Ipari tervező-szervező Tudományos fokozatok,
Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01.
Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01. 1 RÉSZTVEVŐ CSAPATOK Ssz. Megye: Iskola: Település: 1 Baranya 2 Bács-Kiskun Pécsi
Rektori tanácsterem. Tanácsülés helyszíne. Patai Boglárka. György. László. Dr. Becker Gábor. Tamás. Az ülést megnyitották 14:03:55
Építészmérnöki Kari Tanács Tanács neve 2017.05.03 Tanácsülés dátuma Építészmérnöki Kari Tanács ülése Tanácsülés neve Rektori tanácsterem Tanácsülés helyszíne 14:15:00 Tanácsülés kezdete Jelenlét (35 /
TORNA DIÁKOLIMPIA "B" KATEGÓRIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest V-VI. korcsoport HALADÓ fiú csapatbajnokság
Hely. Cím Csapatnév 1 Veszprém Vetési Albert Gimn. 37,850 36,350 37,400 37,900 37,650 36,950 224,100 2 Nyíregyháza Eötvös József Gimn. 37,450 37,050 36,000 37,750 37,100 36,650 222,000 3 Nagykőrös Arany
ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával. www.chem.elte.hu/pr
ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával www.chem.elte.hu/pr Kvíz az előző előadáshoz Programajánlatok január 23 24. SYMA Csarnok Educatio 2009 Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás
1. nap: 2006. március 11. (szombat)
VI. AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. kcs. ORSZÁGOS DÖNTŐ PAKS 1. nap: 2006. március 11. (szombat) ASE csarnok 11.00 FA/1-FA/2 Monor, József Barcs, Széchényi 57:35 11.50 FB/1-FB/2 Szécsény, Kőrösi Zalaegerszeg,
Kossuth Staféta Futóverseny 2014 Sárospatak - Sátoraljaújhely
* 2001-2002 LÁNY EGYÉNI EREDMÉNYEK * * 2001-2002 FIÚ EGYÉNI EREDMÉNYEK * 1 191 Takács Dániel 56:15 4:42 2 104 Behina Bálint Kazinczy Ferenc Általános Iskola 1:01:08 5:06 3 126 György Zsolt Szent Erzsébet
MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE. ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE (5.-6. szemeszter): 56 kredit
MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE Tantárgy kódja Tantárgy neve, kurzushirdető tanszék, tanszékvezető/kurzushirdető Héti óraszám elmélet Héti óraszám gyakorlat Vizsgaforma Kredit
A Magyar Műszaki Értelmiség Napja
A Magyar Műszaki Értelmiség Napja Ünnepségsorozat 2012. június 4-7. 1 Budapest 2006. január 5. 2 3 A nyilatkozat aláírói Magyar Tudományos Akadémia Magyar Mérnökakadémia Magyar Mérnök Kamara Budapesti
MEGHÍVÓ Június 29. Scleroderma Világnap
Június 29. PÉCS PTE KK Reumatológiai és Immunológiai Klinika (Pécs, Akác u. 1.) A rendezvény fővédnöke: Prof. Dr. Czirják László 9.00-10.00 Regisztráció, reggeli falatkák, üdítő, kávé 10.00-10.10 Megnyitó
Köszöntjük a 3. Nemzetközi Szolárkonferencia résztvevőit. 3. Nemzetközi Szolárkonferencia 2014.03.12.
Köszöntjük a 3. Nemzetközi Szolárkonferencia résztvevőit 3. Nemzetközi Szolárkonferencia 2014.03.12. 1. szekció: A napenergia szektor helyzete Európában és Magyarországon - jövő, trendek 09:10 Napelemes
Magyarország sorsfordító esztendői:
MEGHÍVÓ A VERITAS Történetkutató Intézet és a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár a Kállay-kormány megalakulásának 75. és Kállay Miklós halálának 50. évfordulóján tisztelettel meghívja a Magyarország
Záróvizsga Bizottságok 2015/16/2. félév. Biológia BSc (GNB,molekuláris biológia) I. záróvizsga bizottság
Záróvizsga Bizottságok 2015/16/2. félév Biológia BSc (GNB,molekuláris biológia) I. Dr. Sipiczki Mátyás egyetemi tanár 2016. június 6-7-8. (hétfő, kedd,szerda) 8 óra ÉTK. V. szárny F.502 Biológia BSc (ökológia
TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest "Nyílt" kategória V-VI. korcsoport KEZDŐ fiú csapatbajnokság
Hely. Cím Csapatnév 1 Kiskunhalas Bibó István Gimn. 37,950 36,700 37,000 36,300 147,950 2 Kisújszállás Móricz Zsigmond Református Koll., Gimn., SzKI és Ált. Isk. 34,800 36,550 36,400 36,450 144,200 3 Nagykőrös
Magyar Tudományos Akadémia Emberi Erőforrások Gazdaságtana Tudományos Bizottság. Meghívó
Meghívó az Közgazdaság-tudományi Intézet és az MTA a által rendezett Munkaerőpiaci kutatások 2015 című szakmai konferenciára A konferencia támogatója a Közösen a Jövő Munkahelyeiért Alapítvány Teleki Degenfeld
Helyezések-B kategória
Helyezések-B kategória Helyezés Név Megjegyzés I-kcs. fiú Boros Gergely (2001) Bolyai János Általános Iskola Érd Kis Kasza Miklós (2004) Batthyány Általános Iskola és Sportiskola Érd Pintér Olivér (2001)
Szlávi Péter: Szakmai önéletrajz
Szlávi Péter: Szakmai önéletrajz Személyi adatok: Név: Szlávi Péter Születési idő: 1955. augusztus 6. Születési hely: Budapest Lakcím: 1118 Budapest, Gazdagréti tér 1. Telefon: 246 6137 Képzettség: Végzettség:
Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban
A konferencia helyszíne MTA Szegedi Területi Bizottsága (MTA SZAB, Szeged, Somogyi u. 7.) 2 Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban konferencia Időpont:
Általános Iskola Körzeti Általános iskola Körmendi Péter Gencsapáti Vas Dózsa u. 2/a. 9721
OM azon. név vezeto helység megye utca hsz irsz 036628 Községi Általános Iskola Némethné Auer Valéria Alsóújlak Vas Petofi u. 13/a. 9842 036710 Általános Iskola Bérbaltavár Kóbor Erzsébet Bérbaltavár Vas