Tartalom. Centrum A fiatal magyar költészet

Átírás

1 Tartalom Tartalom Centrum A fiatal magyar költészet Krusovszky Dénes: A lélek dolgai; Idegen; Részlet 1, Csehy Zoltán: A poszthumántól az alternatív rítusig Irányulások, labirintusok, sugárutak az ún. fiatal magyar lírában (tanulmány)... 6 Nemes Z. Márió: Drang nach Unten Orcsik Roland: Rövidhullámok Lanczkor Gábor: Szimmetrikus nap; Fácánok Turi Tímea: A hűség élő szobra; A hetedik év Pemberley-ben Lapis József: Szerény kommentár (esszé) Herczeg Ákos: Az R-generáció Áfra János: Ars animi; Ha megúntál, A kútból feltörő Nyerges Gábor Ádám: Az a nap Fekete Anna: kölcsönidő; Egészen, szabadon Szöllősi Mátyás: purgatórium (2.); purgatórium (10.) Deres Kornélia: Illesztő Gökhan Ayhan: Vasárnap; Pokol-kontinens Izsó Zita: A változás nehézségei; A hit fokozatai Korpa Tamás: Metapillanat XIV.; Metapillanat XXIX Nagypál István: Templom és kórház Kántás Balázs: A legújabb (vers)hangokról (esszé) Prágai Tamás: Lírádnak posztolatlanul Újabb költészet túl az ezredfordulón (tanulmány) Bödecs László: Köztes állomás; Hűség Sós Dóra: Napfogyatkozás; Lombikgalaxisok Kerber Balázs: Megmaradt fény; Hánytorgó Tinkó Máté: elaludni; Sirató Csiki András: tanuld meg ezt a versemet Pintér Viktória: Hibrid paktum Néhány sorban a Nemes Z.-költészetről (esszé) Tokos Blanka: Befoldoznám őket Hevesi Judit kötetéről (esszé) Balogh Robert: Ketten a PFIAK-ból (esszé) Fenyvesi Orsolya: Táncpestis; Bolond lyukból bolond szél fúj Dobai Bálint: Közös sziget; Magamba gyűrlek Baranyi Gergely: Megemel; Kiismerni egy testet Balogh Zetas Péter: nyakkendő dőlésszöge Nagy Márta Júlia: A Vörös Fonálféreg; Diána Bende Tamás: Ökölbe szorított; Vajon honnan Purosz Leonidasz: A türelem Vajna Ádám: A hazáról és valami szerelemről; Damaszkusz felé Braun Barna: Legóember-versek

2 Tartalom Mizsur Dániel: Kiterített háló; Kiűzetés Éltető Erzsébet: Csillagporzás; Öltöztetés B. Kiss Mátyás: abszolút nulla; úton; alváshiány; a válasz Nagy Soma: Keresőmező I-IV Varga Melinda: A skizofrén várostól az északi nyárig (tanulmány) André Ferenc: cinkos Csabai Máté: A megtisztulás éneke Csuhaj-Barna Rebeka: egy oldal a memoárból Deák Blanka Paula: Aranygaluska Dudinszky Nikolett: Sz.-i feladat; Hátizsák nélkül Gotha Róbert-Milán: Tökéletlen út Horváth Imre Olivér: Fiúszoprán Molnár Bea: Téboly Sárkány Tímea: fehérvérsejtölő hasonlat Szucher Ágnes Bernadett: A boszorkány imája Ugron Nóra: tengernél Vass Csaba: Magányod Szarka Károly: Kell-e marketing a költészetnek? (esszé) * Borító: KövetkezÕ számunkból: A Centrumban redivivus 2

3 Centrumban a fiatal magyar költészet

4 Krusovszky Dénes Krusovszky Dénes A lélek dolgai Abba a templomba szeretnék járni, ahol harangozás helyett mázsás acéloszlopokat borítanak egymásra. Abban az istenben szeretnék hinni, akinek nincs szüksége mélyebb igazságra egy puszta derékszögnél. Amikor már a telefonom is jóval okosabb nálam, hogyan lelhetnék vigaszt a lélek dolgaiban? Idegen Szijj Ferencnek A szél kezdetben gyümölcsös ágat verdesett a pajta oldalához, később az eső nyirkos rongyait, legvégül pedig az éjjel szikár lámpafényében kirajzolódó sejtést, hogy ez már soha nem lesz másképp. Reggelre mindig elfelejtem az éjszakát, de ha egyszer emlékezni kezdek, akkor örökre ez az idegen sírás marad. 4

5 Részlet 1. nézem a fákat idegesít örökös búcsúzásuk örökös búcsúzásunk idegesít ideje lenne mozdulni már nézem a fákat Krusovszky Dénes Részlet 2. ikongörcs arany felületen futó egyenletek és homályos számítások a gazdasági világválsággal álmodtam mondja mellettem valaki reménytelenül szerelmes voltam belé 5

6 Csehy Zoltán Csehy Zoltán A poszthumántól az alternatív rítusig Irányulások, labirintusok, sugárutak az ún. fiatal magyar lírában 6 Kétségtelenül felelőtlen, aki kényszerkategóriáknak engedelmeskedve kísérli meg egy-egy jelenség szemrevételezését, ám (felkérésre született) munkája vélhetőleg nem feltétlenül haszontalan. Ha a fiatal líra alakváltozatairól van szó (és az 1980-as és es években született alkotók munkáira fókuszálunk), szinte zavarba-, sőt kétségbeejtően hedonisták lehetünk: gazdag, zsúfolt és otthonos térben mozoghatunk, megszámlálhatatlan csábításnak engedve. Természetesen ezek a csábítások itt és most lehetőségként merülnek fel és a maguk módján nyilvánvalóan sikeresek lehetnek. Túl közel vannak ahhoz, hogy erejük tartósságában bizonyságot érzékeljünk. Épp ezért nem is annyira a költőkre, mint inkább a kötetekre, irányulásokra fókuszálva kísérelek meg tájékozódási segédvonalakat rajzolni. Mi az, ami alapvetően megváltozott? Kik léptek elő a mesterek, a szellemi atyák pozíciójába? Kik azok, akik fordulatgyanús, provokatív szövegeikkel biztosítják irodalmunk extatikus dinamikáját? Közhelyszámba megy, hogy pl. a nyelvjátékos, radikális, narcisztikus játékokba ájult szövegirodalom művelése kevéssé jellemző a fiatal irodalomra, noha konszolidáltabb elemeiben itt-ott mégis csak kimutatható mind a Parti Nagy Lajos-féle, mind a Kovács András Ferenc nevével fémjelezhető líramodell. Parti Nagy nyelvi univerzuma utánozhatatlanul egyedi képződmény, versnyelvének tragikomikus oszcillációja dilettáns és hivatásos költői metodológia között nemcsak a költő szerepét értékelte át, hanem a nyelvi anomália terheléspróbáit és sokkterápiáját is elvégezte. A Telep csoport (néhány tagtól eltekintve szinte) programszerű antidekorativizmusa és szépségellenessége (mely a komikumban feloldódó szépség extrém tobzódásaira is vonatkozik) a mester pozíciójába olyan alkotókat helyezett, akiket a szöveggenerálásban produktívan jelentkező antiesztétizmusuk miatt becsült (pl. Petri György, Kemény István, Szíjj Ferenc, Marno János). Ez a radikalizmus fokozatosan enyhült, s a horizonton feltűntek azok a szerzők is, akik szintetizálni tudták az akár igényszerűen dekoratív szövegvilágot az akár aktuálközéleti világszerűséggel (pl. Borbély Szilárd vagy a permanensen megújuló Tandori-univerzum), esetleg különféle érvényes stratégiákkal rendelkeztek a hagyomány kritikai analíziséhez (pl. Varga Mátyás, Lanczkor Gábor), vagy a másság és identitáskonstrukciók kreált alanyiságát tudták más fénytörésnek kitenni (Nádasdy Ádám, Rakovszky Zsuzsa, Gerevich András stb.), illetve hozzájárultak a konkrét létbe vetettség költői valóságértelmezéséhez (pl. Térey János, Szálinger Balázs). A szereplíra divatos és impozáns narratíváit (vö. pl. Kovács András Ferenc Jack Cole-, Calvus, Lázáry Renéversei stb.) részint a koncept-kötetek dinamikája vette át, részint a narratív újramondás igénye standard nyelvi rekonstrukciós szándék nélkül.

7 A populáris és arisztokratikus kultúra divergenciája már szinte nem is létezik: a költészet művelhető a Parnasszuson is, de visszavihető a rituális oralitás terepére. A kötetkompozíciós hipernarratívák éppoly erősek a koncept-logikának engedelmeskedő kötetekben (ilyenekkel kísérletezett korábban pl. Pollágh Péter, Sopotnik Zoltán, Németh Zoltán, Orcsik Roland is). A szimulációs technikák nem pusztán a humán lét materiális dimenzióit stimulálják, nem pusztán az antropológiai horizont kiszélesítésében vesznek részt, hanem az alanyiság történeti pozícióját is kimozdítják annak megszokott helyéről. A továbbiakban e változások stratégiáiról lesz szó, természetesen vázlatosan, mindössze néhány verskötetre fókuszálva, néhány szükségszerű stigma beiktatásával. Csehy Zoltán A poszthumán és az antropológiai töredékek költészete A mai líra egyik legjelentősebb és legizgalmasabb vonulatának látszik az a fajta ellenálláspoétika, melynek szembeszegülési stratégiái egyaránt bírnak antropológiai és poétikai tétrendszerrel. Részint a szövegkoherencia látványos fellazulása következik be, mely azonban őrizni igyekszik az egybetartás illúzióját, részint megőrződnek azok a külsődleges jegyek, melyek a hagyományosnak tekinthető olvasói elvárásokat képzelik viszonyítási pontként. Ennek következménye, hogy a versekben megképződő alanyiság imitálttá válik, ahogy maga a narráció is, hiszen a beszéd tárgya, legyen az elvont vagy egészen konkrét, testi vagy testetlen, szubjektív vagy objektív, magát az észlelési folyamatot is olyasfajta mássággá transzformálja, mely eleve az antropocentrizmus kritikáján alapszik. Egy olyan világ- és létszemlélet alakul ki, melynek mind vizsgálati tárgya, mind pedig végeredménye (maga a nyelvi tárgy) nem más, mint eleve antropológiai töredék, melyet Nemes Z. Márió egy képzőművészeti tárgyú írásában az emberi formátlanság erőterében születő pszeudo-formának nevez. 1 Az utóbbi évek egyik legfontosabb irányulásáról van szó, melynek legreprezentatívabb alkotása Nemez Z. Márió (1982) A hercegprímás elsírja magát című verskötete. 2 A test iránti bizalmatlanság megfogalmazása, a test anyagiságának megkérdőjelezése folyamatos szimulációs terheléssel történik. A kötet egyik alapmetaforája egy megelevenedett, bizarr heraldika lehetne (a könyv egy Arborétum és egy Heraldika című ciklusból áll). Mintha a címerkonstrukciók radikális képi világa (elég csak az állati, növényi és emberi formák, figurák, jelek sajátos, gyakorta hibrid vagy átmeneti jellegére utalni) komplex, töredékekből és formákból létrehozott (szörny)szülött lenne, pl.: A rokokó halott, mondják a bokorban, / és a huszár, miközben kardját nyeli, / végig tudja, hogy ő csupán liliom. A versben megidézett rokokó különösen fontos: ez a világ technikai értelemben mértéken felül stilizált, egy pszeudotörténelmi sémarendszerre vagy több, egymásnak eresztett, alapvető, elsősorban az elocutio tanához kötődő retorikai megoldásra épül, ugyanakkor az irónia, a szarkazmus eszköztárát, a humor érzékeny anatómiáját alkalmazza. Pl.: Gipszpónik fröcsögnek a dísztóban, ahol a tritón / merev kelevéze vár. / Rózsahimlőként érkezik a télbe Batthyány Ilona. A retorikai fogások azonban a legtöbbször csak látszatra teremtik meg az otthonosságképzetet: a hasonlat nem eredendően a szemléletesség eszköze lesz, hanem egy új, lehetséges képstruktúra provokációja ( A pianínó távolból forog, mint egy hernyó. ), a metaforák többsége szervetlen ( A tánc egy zsíros gép. ), az időstruktúra kezelése másodlagos. Az emberi perspektíva még az anekdotákban sem marad egyeduralkodó: A csalánozók elárasztották a vármegyét. Tengeri 1 Nemes Z. Márió, A preparáció jegyében, Budapest, JAK+PRAE.HU, 2014, Nemes Z. Márió, A hercegprímás elsírja magát, Budapest, Libri,

8 Csehy Zoltán rózsák és kehelyállatok jelentek meg a majorság különböző pontjain. Orlai Petrics Soma biciklijét ellopták. (II. Lajos megtalálása a Csele-patakban.) A költői kép, ahogy a tárgyi valóság referencialitása is, szintén lehet arisztokratikus blöff, kognitív katasztrófa költőileg mégis rendkívül sikeres szövegléti módozat. Nem nehéz észlelni az irányulás ősmintázataiban a neoavantgárd örökség nyomait (pl. Hajas Tibor, Ladik Katalin), ám Nemes Z. költészete messze túllép a hagyományos szubverzív testkoncepciók költői felmutatásán, mert, ahogy Lapis József írja: nála a test nem téma, hanem a versben-lét alapvető mozgatója, és a világmegértés elsőrendű kondicionálója. A test-morál szabályai, szabálytalanságai szervezik írásait, s ennek legfőbb következménye az, hogy ezek a szövegek mégsem értelmezhetők anti-beszédként. 3 Itt nem szélsőségként, elhajlásként, devianciaként vagy átkódolható identitásprogramként jelennek meg a testtel való bánásmód és az általa való észlelés gesztusai, és nem is látványszínházként, mutatványként, kuriózumként vagy monstrumként, hanem természetes létmódok és otthonosságok arcimboldói szervesüléseként (Pl.: A kislány egyre izmosabb, letolja nadrágját, és mutogatja a múmiáját. ). A szervetlen, a gépi befogadása a testbe vagy a test gépként való értelmezése egy végtelen tudatosság mímeléseként hat, akárcsak a logikai ellenőrizhetőség vagy a kognitív struktúrák megismerhetőségének tévhite, de Nemes Z. nyilvánvalóan számol azzal is, hogy az olvasói tudat tudatos hiányokkal és behelyettesítésekkel kompenzál, hogy a megértés töretlen vágya sem lehet racionálisabb a test vágyainál. A biologikum tematikus-formális esztétikai kisajátíthatósága a felfokozott retorika biologikumát is progresszív anarchiába taszítja. Ebből fakadóan a megszólalás irányai, a szubjektumként azonosítható, folyamatos metamorfózisnak alávetett entitások gyakorta csak kétes értelmezői biztonsággal határolhatók körül. Tóth Kinga (1983) nyelve messze depoetizáltabb, és képi tekintetben a legtöbbször kifejezetten alulreprezentált. All machine című kötete 4 a test destabilizálása, az identitás szétrobbantása helyett test és gép kölcsönviszonyára fókuszál ( maga alá helyezi / a személyiséget műanyag / védi az áramköröktől / gombokban futnak / össze vezetékei idegvégződések irányítják / izgatottságát és ridegségét ): gépi és gépies kerül összefüggésbe egy zaj- és képinstalláció keretein belül. A határátlépés hangzási és képi dimenziói a szövegek fiziológiájára, anyagiságára és vizualitására irányítják át a figyelmet: a szöveg köteten túli fonikus és vizuális létezése egyszersmind felszámolja a szöveghasználat klaszszikus gesztusrendszerét. A könyv performansz- vagy intallációszerű létmódja rokonítható ugyan az intermediális fordulat költészetet is integráló mechanizmusaival, ám a szövegekben magukban csak a legritkább esetben találunk olyan koherenciát vagy narrációt, mely a szavalás, mormolás, éneklés mechanizmusait metapoétikus értelemben is befolyásolná. A gép lelke, a gépies lélek koncepciója a sci-fi, a fantasy irányába is megnyílik: ez annál inkább jelentékeny észrevétel, mivel a gép nem konkrét, kiismerhető, műszaki leírás nyomán, használati utasítás alapján működő, konstruált entitás, hanem egy kiismerhetetlen, önműködő, a gép fogalma által asszociált, bennünk lévő szerkezet. A vers hol csikorgó, nehezen gördülő szerkezet, hol míves, technikailag igényesen megmunkált zenedoboz. Sirokai Mátyás (1982) A beat tanúinak könyve című kötetében 5 találta meg egyedi hangját: e különös kötet a vallás és a sci-fi, illetve fantasy mítoszteremtő gesztusrendszerének meggyőzően észlelt, költői rokonsága alapján szólaltatott meg egy alapvető egzisztenciális tétekkel felruházott bölcseleti lírát. A földön, a világon túli intelligencia jelenlétének, beavatkozásának nyomait, lenyomatait őrző rítusok, gesztusok, kultuszok, érzések megjelenítése egy a fülszöveg terminusát alkalmazva poszthumán sámán lé- 8 3 Lapis József, Líra 2.0. Közelítések a kortárs magyar költészethez, Budapest, JAK+PRAE.HU, 2014, Tóth Kinga, All machine, Budapest, Magvető, Sirokai Mátyás, A beat tanúinak könyve, Budapest, Libri, 2013.

9 zerpontosságú figyelmével történik. A beavatási rítusok nem hagyományismétlések, hanem modifikálódó univerzumok, melyek a befogadó testének materialitását is kikezdik, sőt átalakítják: Ahogy a hordozó ostya, mint egy süllyedő sziget, elmerül a savak között, a hajszál felmelegszik, és ultraibolya fényt bocsát ki. A múlt és a jövő egymás ellen kijátszható analóg lehetősége a poszttörténelmi tudat analízise is lesz: archeológia és anticipáció, érthetetlen földön és léten kívüliség és poszthumán futurizmus metszéspontjai alakulnak ki. Az így nyert világ kiismerhetetlen topográfiájú, irányultsága a kiismerhetetlen mozgatóra, a világon kívüli intelligenciára nyílik rá: a költői próza nietzschei, biblikus és objektív-tudományos, analitikus rétegei olyan költői talajszerkezetet teremtenek, melyben termékenység és terméketlenség egymást dinamizáló erőkké (a beat, az ütés, a szívverés, a ritmus erejévé) válhatnak. A múlt és a jövő elkülönítetlensége nyilvánvalóan a zenei érzékelésen alapuló, a mikro- és makroszerkezet analógnak tekintő, a tér dimenzióit önkéntelenül elmosó időtapasztalaton is alapulhat. A biológiaitól való eltávolodás missziós, mágikus radikalizmusa látszik tovább fokozódni A káprázatbeliekhez írott levelek című új kötetben is. 6 Csehy Zoltán Életlíra, traumaköltészet, katasztrófaturizmus A szimulált alanyiság végül is minden fikció alapeleme, ám míg a szimuláció performativitása gyakorta csak alkalmi jegy vagy befogadói jelentéstulajdonítás, a kortárs fiatal líra egyik megszólalási rendjeként is működik, egy olyan koherens én-t hozva létre, melynek jelenléte mintegy uralja az adott kötet (életmű) egészét, ráadásul sokszor referenciális ént feltételez. A nyelv ennek a tendenciának rendelődik alá, s egy narrációs hálót kezd el szőni, mely nem túl dekoratív, sőt sokszor tudatosan alulstilizált, ugyanakkor a vallomásosság és az objektív távolságtartás dinamikájának analízisére épül. A férfiasság és a nőiesség találkozásait, hadizónáit, intim tereit és ütközőterepeit (melyek időnként beszédes csöndbe burkolóznak) talán Turi Tímea (1984) ismeri a legjobban a mai magyar lírában. A nem elmondás hangsúlyos jelenléte költészetében újszerű narratívát teremt, s az el nem mondott történetek kiérlelt identitást konstruálnak, melyek a biológiai nembe zártságot is relativizálják ( Nem a test tesz nővé. Nem a lélek / érzékenysége. / Hanem az, hogy / minden nőnek van egy története, amit / nem mesél el ). Fontos megjegyezni, hogy ez a narratológiai performancia hiányán alapuló identitás megőrzi a nőiség kategóriáját, ám újradefiniálja azt. A történet nullfoka nem csak titok, hanem trauma is, a sokfelől szorongatott és a másiknak akarva kiszolgáltatott létezés kódja, mely megfejthetetlen és feloldhatatlan, mivel mire megkonstruálódna, már el is vész az önazonossága. Turi Tímea legutóbbi verskötete 7 ugyan nem tabukról szól, mégis elválaszthatatlan a tabutól, kimondhatatlan szavak, érinthetetlen dolgok itt is maradnak, de elsősorban azért, mert a költői érzékenység megsejtette: a hallgatás megtörése vagy felszámolása a jelentésességet, a dolgok súlyát iktatná ki abból a kölcsönviszonyból, mely férfi és nő élősködéseinek energiáit biztosítja. A sztereotípiák biztonsága, illetve a nem beszélés beszédessége természetes létmód, paradox módon az identitás megőrzésének záloga, illetve a kapcsolati tér lendületes légkörének katalizátora. Jaj, legyél a léc, hogy legyen rés / mindig csak nézni a kintet írja Turi Tímea. Ez az elvágyódás, ez a kint a kedvesen túli lét beszédessége, melyből a legvadabb fantáziák vagy kalandok után is a létszorongatottság börtönszagú csöndjébe vezet vissza 6 Sirokai Mátyás, A káprázatbeliekhez írott levelek, Budapest, Libri, Turi Tímea, A dolgok, amikről nem beszélünk, Budapest, Magvető,

10 Csehy Zoltán 10 az út. A verskötet különösen érzékeny az identitás és sztereotípia viszonyára: ha jól sejtem, mindkét terep a folyamatos beszéd- és csendkonstruálás terepe. Turi Tímea a mérték lehetőségeivel játszik el: a túlbeszélés, az anekdotikusság kényelme helyett a megszakadást vagy a szótlanságot választja, s miközben hallatlanul közel kerül tárgyához, a legváratlanabb tárgyilagossággal vet rá egy megsemmisítően szigorú pillantást. A versek java részénél érezhető egy ellenstruktúra fokozott jelenléte, mely azonban csak látszatra koherens, ugyanannyira törékeny, omlatag, mállékony, mint az, amit veszélyeztetni, izgatni, kikezdeni vagy megsemmisíteni látszik. Nagyszerű lélekbölcseleti, analitikus versek sorát olvashatjuk a kötetben. A férfiak akkor sincsenek otthon, / amikor otthon vannak. A nők / akkor is otthon vannak, amikor távol. / Sosem esnek szerelembe otthon. A kétpólusúra sarkított világ minden látszat ellenére nem elsősorban konfliktusgócok egymásnak feszülése, hanem két koherens univerzum a maga törvényszerűségeivel, melyek a találkozások pillanatában sokszor érvényüket is vesztik. Turi Tímea verseiben ott az idegennel, a mással szembeni szolidaritás csodálatos adománya, és hangsúlyos a költői tekintet nyelvi bizonytalanságának kifejeződése. Amit lát, és amit leír, feloldódik a retorikában: csak érvényes mondatok maradnak még akkor is, ha ezek ellentmondani látszanak, mihelyt közös térbe kerülnek. A férfi-nő viszony kitüntetett szerepbe kerül Rácz Boglárka (1986) verseiben is, aki a tér egzotikumát a lelki vaktérképek kitöltéséhez használja fel. Japán karakterű verseiben az idegenség áterotizálódik, s e mechanizmus révén válik képessé a megszólalásra. 8 Fekete Anna (1988) verseinek antropológiai horizontján a képzelt és valós genezis, a test lehetséges akalulástörténete sejlik fel, illetve a mitizálás metaforikus gesztusaiban megnyilvánuló groteszk, melynek lételeme egy folytonosan kitölthető mátrix jelenléte, mely az írás aktusában ugyan megsokszorozza a szereplehetőségeket, mégsem távolít ( Hazajárok hozzád, mint bagoly / a toronyba, áram a vezetékekbe. A nagymamád vagyok, / a lelkiismereted, az egyetlened. (Gabi mama). 9 Fenyvesi Orsolya (1986) A férfi és a nő bestiáriuma című ciklusában 10 részint a metamorfózisos átmenetek definíciós lehetőségeit keresi ( Az unikornis a remény skizofréniája.), részint az emberi állati tudatterek áttűnéseit vizsgálja: az animális és az antropomorf, a humanoid és a naturális pozíciók nemcsak, hogy elbizonytalanodnak, de a képzelt lényekkel is telítődő teret is élő organizmussá változtatják ( szárnyas folyók, a sivatag mellkasa stb). Ughy Szabina (1985) párkapcsolati kérdéseket is analizáló költészete (Ködfelszakadás-ciklus) 11 a valós léttér és a virtuális tér illuzórikus azonosságtechnikáit is felmutatja (a Wikipédia-idézeteket és létfragmentumokat egyaránt kiindulási bázisként kezeli), de a betegség megváltozott idő-, tér- és testérzékelésének költői feltárásában is sok újdonságot hoz. A lét hiányaihoz szolgáló protézis nála az emlékezet maga, mely minden intimizálódása ellenére mégis csak külső mechanizmus marad. Pál Dániel Levente (1982) Hogy éltünk, nem hiába című, legkiérleltebb kötete címében 12 összegző igényt sugall, számvetést, ám a könyv szövegvilága épp azt látszik példázni, hogy összegezni csak időlegesen lehet, a létezés bizonyos szakaszai számára, mindig csak a pillanatnyi döntés előtt. Nagy összegzés már csak a létezés teljességének és lezáratlanságának hiánya miatt is lehetetlen: alkalmi szerepe van az egyéni metamorfózis előtt. A szerző a férfi nő viszony, az intimitás hétköznapi bölcseletét kínálja fel a vers regisztereinek olykor egyenesen szélsőséges szembeállításával: Valahogy így, és 8 Rácz Boglárka, Kyotóban már tavasz van, Pozsony, Kalligram, Fekete Anna, Gabi mama, Opus, 6 (2014/6), Fenyvesi Orsolya, Tükrök állatai, JAK+PRAE.HU, Ughy Szabina, Külső protézis, Budapest, Orpheusz Kiadó, Pál Dániel Levente, Hogy éltünk, nem hiába, Budapest, FISZ, 2013.

11 pénzünk elfogyott, / egy kislány sírjánál várt a búcsú, / Tibi nem bírta, ülve könnyezett, /»Kegyetlen Isten, ez hogy szopott!/«/ Álltunk ott, árnyékunk összeért, / s tudtuk, hogy éltünk, nem hiába, / ezt el nem adnánk bármi összegért. Ez a férfias hang a vágáns költészet modern újjáéledésének nyíltságát is jelentheti, ami nem mond ellent az olyan ciklusok szövegvilágának sem, mint a Versek egy házasságból sorozat egészen különleges darabjaiban, hiszen a stabilitást földrengés követi. Ez a földrengés nyelvi természetű is: a költői hagyomány stabil magaslatait is leomlasztja vagy lapályait is felmagasztosítja, s kész is egy énkonstrukció katasztrófaturizmusának potenciális terepe, ahol mindig van mit fényképezni. Az ágy közös és egyre több a párna kezdődik az egyik költemény és máris személyre szabott történetet kerít a Pilinszky-enigmához. E költészet fontos eleme az idegenség és annak egzotikus varázsa, e varázs olykor radikálisan énelvű kisajátítása, a szerelmi vagy erotikus vágyat természetesen éltető önzés, illetve nárcizmus. Az idegen tájak, szokások, a bemutatott, az ismert és a fel nem ismert szabályok, elvek, tradíciók nyelvi kérdéssé válnak, s az idegenségmetafora a költőn keresztül megszólaló másik pozícióját képezi le (Te vagy a nyelvem, ami idegen). Ugyanakkor a létezés alaptapasztalata, hogy a nyelv ellennyelvvé válhat, s olykor a mondanivaló helyett a mondanivaló sejtetését vagy sugalmazását, esetleg a mondás módját fejezi ki. Bajtai András (1983) Kerekebb világ című kötete 13 sokkal hatékonyabb technikával képes szintetizálni a személyes pokolra szállás és gyászmunka atmoszféráját: rendkívül távol áll mindenfajta vágáns gesztustól, s a férfiasságtapasztalatokat sem helyezi előtérbe, ám sokkal nyitottabb a misztifikációs és a látomásos gesztusokban feloldható létszorongatottság ábrázolására ben a Magyar Narancs kritikusa egy cyberszecessziós 14 nyelvezet megvalósulásának nevezi Bajtai szöveguniverzumát, melynek felhajtóerejét jelenleg a képsűrűség és az explicit alanyiság terheléspróbája adja. A Betűember groteszk magánmitológiája és (ahogy Borbély Szilárd látta) a kortárs filmnyelv jelölővilága olyan szimbiózist teremtett, mely sok szállal köthető mind az analitikus, transzcendens elemekkel terhelt (Vasadi Péter szövegei) tárgyilagossághoz, mind a poszthumán definíciós kísérletekkel próbálkozó idegenségtapasztalathoz is. Szabó Marcell (1987) kiforrott versnyelve a saját és a sajátos viszonyán keresztül érzékelteti a kölcsönös destabilizálódás mechanizmusait: Hazudjunk jellemet, várost, szereplőt, / de a neveket, az istenért, ne mondjuk újra. A konstruált alanyiság fel-felfedett gesztusai és a metaforikus ottlét sugallt bizonyosságai olyan hálózatot teremtenek, melyben minden tárgy és létforma vagy tudattartalom körvonalai csak elmosódva válnak érzékelhetővé. 15 Ez az eltűnéspoétika a totális kiüríthetőség lehetetlenségével szembesít ( Egész életemben csak üres akartam lenni. ), miközben aprólékos leírását adja a körénk konstruálódó idegenségnek, és meggyőző létkoordinátákat rendel hozzá. A világ emocionális és mérnöki privatizálása többször is megjelenik Purosz Leonidasz (1996) verseiben, mégpedig az emlékezésmechanizmusok jelentékeny aktiválásával (lásd pl. a Három év után című verset), illetve a közös világkonstruálás apokalipszise utáni poszthumán állapot érzékeltetése révén. 16 Meglepő módon míg Csobánka Zsuzsa prózája szokatlanul besűrített erőtérben megképződő, erőteljes líraisággal áthatott, végső soron költői természetű szöveg, verseiben az érzékelés letisztultabb és szikárabb nyelvi formákra ragadtatja magát. E térben áskálódik a környezetéből gyakorta szinte kiszakított én ellen a nyelv, mely kétségbeesetten keresi az elérhetetlen, lezáratlan esztétikumot. Ez a megcélzott esztétikum, és itt Szegő Csehy Zoltán 13 Bajtai András, Kerekebb világ, Pozsony, Kalligram, Szabó Marcell, A szorítás alakja, Budapest, JAK-PRAE.HU, Purosz Leonidasz, Három év után, Kalligram, 2015/5,

12 Csehy Zoltán János szerint mintha valamiféle újszecessziós irányulás lenne: 17 talán valamiféle Czóbel Minka-féle modellhez hasonlatos. Ámde a mítoszteremtő szándék és a motívumismétléseken és modifikációkon alapuló térkijelölés egyaránt feladja nagyon erős indító pozícióit, s megadja magát egy olyan nyelvi áramlásnak, mely minden túlságosan nyilvánvaló dekorativitásnak ellenáll, ugyanakkor nem szégyell beengedni sem posztromantikus, sem szentimentális elemeket, mely a verset nem konstrukcióként fogja fel, hanem alakulástörténeti pulzusdiagnózisként. A Csobánka-vers olykor versen túl, egy másik versben ér véget. Kulcsár Szabó Ernő egy materiális nyelvi hatás grammatikájának vonzásában látja e költészet csáberejét. 18 Ha pontosítani szeretnénk, azt tehetnénk hozzá, hogy e materialitás egy Kirké-típusú, boszorkányos költőnő mágikus nyelvének nyelvtanán alapszik, melynek lételeme a kiszámíthatatlanság, performanciája pedig mindig alkalmi. Ez a kozmikus mágikusság, az ideig-óráig tartó, önnön felszámolásával is számoló szerelmi varázslat mindannyiszor hatásosan törik meg a valóság megpróbáltatásainak tereiben: Rajtam mind csak átutazók vagytok. / Szeszélyes testem vonzáskör, / hatalmam van apály, dagály felett. / A tenger fulladni készül, / még a sodrásra sem foghatom, hogy gyáva, / a sziklák keménysége legfeljebb ürügy, / mikbe kapaszkodom. Zilahi Anna (1990) verseinek sokszor zaklatott, nyilván kényszeres enigmatikussága különösen termékeny poétikát eredményez mind a testtel kapcsolatos vágy, mind a testet érintő agresszió átértelmezéséhez ( Összeverlek minden este, mert más vagy, / mert igazságtalan, hogy én különbözöm. ). A test láttatása és szemlélése nála szinte mindig drasztikus fortissimóban történik, amit a megnyugvás elnyújtott, analízisre alkalmas ideje ( zsibbadt végtag szúró kijózanodása ) követ. 19 Bende Tamás (1990) szerelmi lírájának analitikus finomhálózata a köznapiság terében megképződő idegenség és harmónia dinamikájára épül, versnyelvének pókhálókönnyűsége és a végletekig fokozott egyszerűsége egy olyan világból tudósít, ahonnan a kozmosz visszaszívta a meleget. 20 Hevesi Judit (1990) Hálátlanok búcsúja című kötete 21 kivételes gondolati és poétikai horizontot bontakoztat ki. Az emlékezés nála tragikusan fragmentált kényszerfolyamattá válik, melynek során elveszik a lényeg, az emlékezés tulajdonképpeni tárgya és célja (,,emlékeznem kell / de nem tudom kire ). A celani háttérmintázatok transzcendencia nélküli transzcendenciája mellett fontos az igazodási kényszer automatizmusa a rekonstruálhatatlan, de agresszív módon előtüremkedő múlt hol kába, hol kijózanítóan agresszív igézetében. Az idegenségkoncepciók nemi pozíciói rendszerint kitüntetett szereppel bírnak a kortárs kötetekben: a másságstruktúrákkal is hasonló a helyzet. Nincs út a férfiúsághoz. A férfiúság az út idézi mottóként Nagypál István (1987) Richard Rohr-t Keserűmandula című novellája elején. Ez a felismerés nem csak az említett novella egyik központi elve, hanem Nagypál A fiúkról című kötetében is meghatározó szerepet játszik. 22 Ez a verskötet első látásra a költői kommentár műfaját sugalmazza, hiszen a három egységre bomló mű (Demián, Arne, Törless) három regény (Herman Hesse Demián, Siegfried Lenz Arne hagyatéka és Robert Musil Törless iskolaévei) központi alakja köré szerveződve fürkészi az önformálás, az identitáskeresés, az agresszió és a gyöngédség viszonyrendszereit. Nagypál Turihoz, Csobánkához viszonyítva nem elégszik meg az alanyiság megkonstruálásának egyetlen én-hez kötésével: az intertextualitás eszköztárához nyúlva Vö Vö Bende Tamás e-könyve Egy csendélet kellékei címmel jelent meg 2011-ben: index.php/2-bende-tamas-e 21 Hevesi Judit, Hálátlanok búcsúja, Budapest, Magvető, Nagypál István: A fiúkról, Budapest, JAK, PRAE.HU, 2012

13 mintegy közismert én-ek szinte fétissé váló figuráin keresztül láttatja a megkonstruálódó, szinekdochikus, szemlélő ént. A megadott értelmezési triptichon elvét azonban fenntartásokkal kell kezelnünk: e szövegek nem megvilágosítani vagy árnyalni készülnek egy ősmintázatot, hanem hálózatszerűen továbbszövik vagy akár tévútra viszik a kínálkozó szálakat. Az én és önnön tükörképe vagy árnyképe (a fekete és fehér) diskurál itt rendre egymással. Ezzel a struktúrával kissé szembe is megy Nagypál István Rózsaszín daloskönyve. 23 Petrarca és Lorca daloskönyveinek hagyománya is destrukció áldozata lesz. Nagypál István könyve a hagyomány szópiszkaival szennyezett létezésben keresi az esendő intimitást. És nem csak önmaga számára: a másik lény számára is, aki elválaszthatatlan attól, aki róla beszél, miközben ő az, aki tulajdonképpen a költő helyett beszél, aki befejezi a mondatait. A szívben bármikor kitörhet az ellenőrizhetetlen tavasz, de a szív fölött bármikor megjelenhet a rosszemlékű rózsaszín háromszög is. És ez tragikusan természetes. Ebben a daloskönyvben nincs szerelmi ideológia, mert mihelyt egy érzésfoszlány vagy sejtés a vers tárgyává válik, szét is szálazódik, s olyan váratlan lebontó struktúrák nyílnak meg, amelyekkel számolni se mertünk. A változás akkor a legtragikusabb, amikor a statikusság biztonságában vesszük észre. Kántás Balázs pontos észrevétele általános érvényű lehet: szerinte a vallomásos személyesség és a nyomasztó személytelenség dinamikája teremti meg a kötet feszültségét. 24 Az átváltozásokról sem szabad megfeledkezni: a nyomasztó személyesség és a vallomásos személytelenség ellenhatásairól. A családi traumák és a legintimebb környezetben zajló identitáskeresés vagy hiányköltészet számos fontos kötet tematikus ihletője lett, s olyan alanyiságon alapuló mintázatokat termelt újra, melyek nem csupán az én versbeli pozícióját hozzák játékba, hanem a személyesség és személyiség viszonyrendszerét is sikerrel gondolták újra. Deres Kornélia (1987) Szőrapa, 25 Ayhan Gökhan (1986) Fotelapa, 26 Lesi Zoltán (1982) Merül című kötetei 27 e vonulat legsikeresebb artikulációi közé tartoznak. Az intimben, a sajátban észlelt másság, a magunkra hagyatottság traumája ön- és énismereti kérdés is, ahogy a gyászmunka mintázatai is rákopírozódhatnak a felismerés mechanizmusaira, mint pl. Ayhan Gökhan nagyszerű versében: Önmagamig mentem, nem tovább. / Vers volt sok. Még több árvaság. Ayhan Gökhan a szellemi apa (atya) megtestesülésének lehetőségeivel kísérletezve jutott el János és János 28 című kötetéig, mely részint az evangélista, részint alighanem Pilinszky tükörpozícióba állítása nyomán traumatizálja a transzcendencia lehetőségeit a köznapi létezés átokföldjén. Lesi Zoltán kötetének különös értéke a gyermeki ego tartósságának és tarthatatlanságának tükörpozícióba helyezése. Ez a tükör sosem az ént mutatja, hanem az idegent, a mást, a másikat, a nézőpont ugyanis nem fixált, ahogy a létmintázat sem stabil, nyugvópontra pedig csak egy mesebeli térben számíthatunk. Az apafigura hiányát analizáló Deres Kornélia alakmás-költészete a pars pro toto mechanizmusait aktiválja: a rész egész, illetve az egyes, az egyedüli és a számos, a lehetséges közti viszony nem pusztán az emlékezet hiánypoétikájára épül, de a karakterteremtés egyik fontos eleme is lesz. A családregény lírai fotóalbumszerűsítésére tesz kísérletet Pál Sándor Attila (1989) nosztalgiafosztott, ridegen dokumentáló kötete is, mely a sorsokból kirakható szerzői és olvasói identitás szinekdochikus játékterébe csábít. 29 Csehy Zoltán 23 Nagypál István, Rózsaszín daloskönyv, Budapest, Tipp-Cult Kft., Kurázsi Irodalmi Egyesület, Kántás Balázs, Madártávlatból a fájdalmasan személyes személytelenségéről = NAGYPÁL István, Rózsaszín daloskönyv, i. m., Deres Kornélia, Szőrapa, Budapest, JAK+PRAE.HU, Ayhan Gökhan, Fotelapa, Budapest, JAK, Lesi Zoltán, Merül, Budapest, JAK+PRAE.HU, Ayhan Gökhan, János és János, Pozsony, Kalligram, Pál Sándor Attila, Pontozó, JAK+PRAE.HU,

14 Csehy Zoltán Koncept, mítosz, fétis Krusovszky Dénes (1982) nemzedéke meghatározó költője: kíméletlen fókuszálású, hidegvérű érdességköltészetet művel, melynek egzisztenciális tétjei a nyelvi megformálás metapoétikusságában ragyognak fel igazán, amennyiben pl. az Elromlani milyen című kötet 30 anyagára támaszkodunk. A tárgyi, materiális lét és a biológiai egzisztencia a képzelet terepein egybemosódhat ugyan ( vagy szabadnak lenni, / mint egy tárgy, / próbálom elképzelni, / egy kalapács például, / megfogod, / és nincsen benne isten ), de a transzcendencia hiánya jelzi az elkülönülést. A test kitüntetett szerepű nála is, s olykor a funkciónál jobban foglalkoztatja a matéria maga, a funkciót kiteljesítő bázis (Belenézni egy szájba): a vers is mintha az önerőből kisajátítható vagy megteremthető tér otthonosságának anyaga miatt lenne érdekes. A tárgyi valóság agresszív jelenléte a lét kerete: a közös nevező, a közös pont meglelése ember és tárgy szimbiózisában az elromlás mechanizmusainak feltérképezésekor sikerül igazán, ahogy a vers életstratégiája is a folytonos javítás és korrekció jegyében zajlik, miközben maga a romlás alapvető, csöppet sem teátrális, poszthumán vagy virágos baudelaire-i extravagancia, hanem mondhatni természetes, sőt: logikus (néha meg egészen hermetikus) szöveglétmód. Krusovszky Dénes A felesleges part című kötete 31 egy ún. koncept-kötet, mely hármas mártíriumot, egy a művészi lét megszenvedettségét ábrázoló triptichont jelenít meg. A matematikailag szabályosan megkonstruált első struktúra (Mint egy vászonzsák) a költő Hart Crane és a kezét átlövető, önnön testét egy autóra felfeszítő, álhullaként meghurcoló (stb.) Chris Burden művészportréit rajzolja meg, Marszüasz pedig egy külön ciklust kap (Marszüasz polifón). A portréelbeszéléseket úgynevezett könnyített változatok szakítják meg: ezek egy azonosítatlan entitás alanyinak láttatott kommentárjaiként funkcionálnak. Koncz Tamás megfigyelése szerint Chris Burden és Hart Crane a szabadságértelmezés tragikumában kerülnek közös nevezőre, ugyanis a test korlátjellegének tudatosítása miatt gesztusuk a lehetséges tagadása, ami hit nélküli szabadságot adhat A felesleges part választott hőseinek (...) A tagadás hübrisz: lázadás a valóság utánzása ellen, akár az élet elvesztése árán is s végül az egyetlen emberi fegyver a sors és természet erőivel szemben. 32 Ez a hit nélküli szabadság azonban Krusovszkynál látszatra ellentétbe kerül a kozmikussá fokozott teátralitással: a megbocsátás gesztusa, még ha nem is hagyományos módon érvényesül, végeredményben kilép magából a lázadásból. Privatizálódik és nyilvánosan csakis a miszticizálás vagy a rejtély, az értetlenség terminusaiban írható le. László Emese radikális diszkrepanciát lát a Krusovszky-féle mártírium-triptichon radikalizmusa és az őket megjelenítő szövegek szenvtelen és intellektuális klasszicizmusa között: a képviselt eszmény művészi megformálása mintha önmaga ellentétébe látszana átfordulni. 33 Ezt azonban nem szükségszerű negatívan látni: pontosan Krusovszky visszafogott intellektuális analitikusi képessége és a vers mögött meghúzódó indulatok avantgárd szenvedélyessége lehet az a terep, melyből intenzív versfeszültség generálható. A narratív fogódzók kultúrtörténeti-intellektuális beágyazottsága felerősített kompozíciós dinamikát sugall, s felértékeli az együttes összjátékból kialakított hipernarratívát. A koncept előbb a maga mítoszait eleveníti fel vagy teremti meg, majd fétissé válva tünedezik fel írás és befogadás rítusaiban egyaránt Krusovszky Dénes, Elromlani milyen, Pozsony, Kalligram, Krusovszky Dénes, A felesleges part, Budapest, Magvető, Krusovszky Hart Crane-fordítóként is ismert: Hart CRANE, Felejtés, Pillanat-fúga, Kinyilatkoztatások, Medúza, ford. KRUSOVSZKY Dénes, Műút, 2011, új folyam LVI/7, Koncz Tamás, Lehúzott bőrök, Bárka 20 (2012/3), László Emese, Hogyan kormányozzunk verset?, Élet és Irodalom július 10., 20.

15 Blanchot írásdefiníciója szerint alkotni annyit tesz, mint az én-ből az ő-be jutni, amikor az elbeszélői hang semleges neméhez tudunk férkőzni. Ez a semleges hang egyrészt nem mond semmit, vagyis sejteti ezt a semmit, másrészt magából a külsőből szól, ő maga az indifferens megkülönböztetés. 34 Áfra János (1987) lírai énje kettős értelemben is ő-vé alakul: kötete mozaikszerkezetű regénykényt is olvasható, egy lehetséges, felvillantó hipernarratíva mentén, de a külsőből megszólaló hang semlegessége (melyet a szaknyelvi lexikai megterheltség sugall) is releváns lehet. A szem és a szem romlása, a látás és az azt kikezdő zavar egymást destruáló és konstruáló nyelvi valóságokat eredményeznek. Áfra könyvében a központi test-motívum, a glaukóma, egy olyan koherens szervező poétikai eszköz, amelyen keresztül az időszakos látásromlások, tehát a történetek egy egész világot formálnak és vezetnek, ha úgy tetszik lassanként a mindent látásból a fény hiányába (Elsők, 7. o.) írja Lázár Bence András. 35 Az idézet azt sugallja, hogy a látászavar valamiféle rendellenesség (orvosi értelemben nyilván az is), ám a kötet világában úgyszólván természetes létmód, s legyen bármennyire paradox is a megfogalmazás: rendkívül eredeti látásmód. Nemcsak egy speciális vizuális effektusok metaforarendszerére épülő elsötétülésről és a másik (mások) látására való ráutaltságról van szó (még, sőt főként az önképet érintően is), hanem egy zenei hangzásszerkezet is megszólal a hályog mögötti hang felerősödéseiben és elhalkulásaiban. A test érzékelési mechanizmusainak egyik legkiválóbb analízisét nyújtó kötet épp az ént akarja elrejteni: mert az orvosi diskurzus objektivitása számára csak az ő létezik: a vizsgált tárgy defektusa törvényszerűen az egészséges szemlélő normativitásán túli létező. A test technikai redukálása felerősíti a hályog mögötti világ transzcendentálhatóságát, és az innen, illetve az onnan egymás tükreként kezd el működni. A fény eszkatologikus kiélezettségű narratívájával szemben ott a sötétség antiteremtéstörténete is. Nyerges Gábor Ádám (1989) Helyi érzéstelenítés című kötetében 36 a kommunikációs gesztusok érvényvesztése, az interakció meghiúsulása felől kísérli meg az én háttérbe szorítását, mely azonban az igény, a vágy, a késztetés és a remény labirintusrendszereinek köszönhetően nem számolható fel, csupán időlegesen érzésteleníthető. A Számvetésforgó 37 világa a rekonstruálhatóság kérdésére fókuszál, s ez az artisztikusnak tartott versformák és költői képletek újraaktiválásához is elvezet. A hagyományfelfogás nem lehet kizárólagosító, a költői birtokbavétel ugyanakkor mindig fétis is, mint itt pl. Orbán Ottó világának elemei: A farmeremre hullt egy darab Orbán Ottó / nem hamu vagy ilyesmi / csak málló könyv / én meg ha belegondolok / hogy eleddig már / hány tonna szín költészet takarta / e terméketlen talajt / melynek én (is) része(se) / lehetek. Szöllősi Mátyás (1984) már Aktív kórterem című kötetében 38 Áfrához hasonlóan különös érdeklődést mutatott a betegségmetafora szervezőereje iránt: a beteg testben helyét kereső lélek, és a beteggé lett lélek által rühellt anyagiság olyan szenvedésparadigmát dolgoz ki, melyet a maga terméketlenségében vél dokumentálhatónak. Az Állapotok 39 apró, mentális pszichotérképei egy elvont, végtelenül pontos fogalmiság keretein belül hoznak létre egy tudatregényszerű folyamot. Ha viszont a narratívát elszakítjuk az én kedélyállapot-analíziseitől, egy újfajta affektuselmélet lírai kézikönyvét kapjuk eredményül. Csehy Zoltán 34 Maurice Blanchot, Az irodalmi tér, ford. HORVÁTH Györgyi, Kicsák Lóránt, Lőrinczy Ildikó, Budapest, Kijárat, 2005, Lázár Bence András, A fény hiányába, Tiszatáj, 2013/10, Nyerges Gábor Ádám, Helyi érzéstelenítés, Budapest, Orpheusz, Nyerges Gábor Ádám, Számvetésforgó, Budapest, Parnasszus Könyvek, Szöllősi Mátyás, Aktív kórterem, Budapest, Parnasszus Könyvek, Szöllősi Mátyás, Állapotok. Negyvenöt töredék, Pozsony, Kalligram,

16 Csehy Zoltán A tipológia mint koncepció jól érvényesül Szolcsányi Ákos (1984) A felszínről című kötetének 40 triptichonjában is (Az alaktalanok, A szeretők, A dolgozók), melyben elsősorban a szereplehetőségek és elmosódások, a nézőpont kintről befelé és bentről kifelé mozgatása indukál feszültséget. A mítopoétikus narráció szemszögéből is különösen fontos Babiczky Tibor (1980) hangjának összetettsége, mely A jóemberek című kötetében 41 bűn és bűnhődés, a menny és pokol keretein kívülrekedtek viszonyrendszerében helyez el egy formailag különösen szépen kidolgozott, az ír purgatóriumi hagyományt játékba hozó, balladai univerzumot. A gyilkosság, a gaztett, a rémség nyílt és főként bujkáló érzékeltetése különösen expresszív nyelvi thrillert eredményez. A bűn múltbeli vagy eljövendő mitikus mérlegelésén és a jelen közhelyekkel való leterheltségén alapuló kísértetpoétika kiváló értelmezési keretként működik. Éntelenített közérzetlíra Krusovszky Dénes Varga Mátyás Hallásgyakorlatok című revelációs erejű kötetének 42 megjelenésekor magnóslírának nevezte azt az egyedi, kísérleti alapállást, 43 mely mintegy visszavonja és megsemmisíti a költői szubjektumot magát. A lírai én radikális kikapcsolásának illúziója nem kevés fejtörést okoz: a modifikáció számos variánsát láthattuk (én-megsokszorozódás, a szerepekben felbomló én, hibridizálás stb.) eddig is, ráadásul az idegen anyag rögzítése és a prezentáció a szelekciónak és a szöveggé alakulásnak (könyvforma) köszönhetően önkéntelenül is kialakít egy szerzőhöz rendelhető hipernarratívát. Ha nem önmagáról vagy az illuzórikus alanyiságról énekel, akkor arról, hogy miért teszi másként vagy miért tagadja meg az önmagáról való grammatikai beszédet. A közös térbe zártság helyzetéből adódó hallás, elhallás, félrehallás vagy a hallgatás, a figyelés mellett az odafigyelés pillanatainak dinamikája is fontossá válik. Takács Márton Varga Mátyás módszerét a performance műfaji jellegzetességeivel vélte rokoníthatónak. 44 Halmai Tamás szerint a Hallásgyakorlatok elfojtásokkal terhes életeket tematizál, s eközben feszültséget fokozó esztétikát munkál ki. 45 Természetesen ez az álláspont akkor tartható igazán, ha hajlandók vagyunk történeteket, narratívákat kirakosgatni a beszédfoszlányok zenei dinamikájából: a részek mögött egész vizionálása, a rekonstrukciós törekvés pedig az értelmezői munka alapvető sajátossága akár viszonypontként, akár a hiány tudatosításaként. Varga Mátyás költészetének több szólama és dimenziója is mintázatokat képez a kortárs irodalmi mozgások jobb megértéséhez. Bognár Péter (1982) a hallásgyakorlatok műfajához hasonlóan egy szenvtelen, közlő és nem érzéki-láttató, egy adott énhez (vagy ha mégis, akkor talán a leginkább egy újságíró vagy szerkesztő figurájához) rendelhető, objektív szövegnyelvet kísérletezett ki, mely még a vers hagyományos fogalmától is igencsak távol áll, pl.: Halasics Tamás dunaszerdahelyi vállalkozó / Kapta idén a legjobb magyar apának és férjnek / Járó elismerést. Bognár Péter versei 46 aktuális valós és ál-, mi több, bulvárhírek sajátos sémáiból állnak össze. Ez a bizarr publicisztikai költészet mégis átfordul izzó és eleven lírába: Szolcsányi Ákos, A felszínről, Pozsony, Kalligram, Babiczky Tibor, A jóemberek, Budapest, Magvető, Varga Mátyás, hallásgyakorlatok, Budapest, Magvető, Mintha valamiféle magnóslíra lenne ez, csakhogy szemben a magnóspróza hagyományaival, nincsen benne szociológiai érdeklődés. Krusovszky Dénes, Hallgatáskísérletek, Élet és Irodalom június 12., Takács Márton, Hogy ki tud megállni a széle előtt, Új Forrás 40 (2009/9), Halmai Tamás, Hangok minden irányból, Műhely 2009/6, Bognár Péter, Bulvár, Budapest, Magvető, 2012.

17 közéletisége elsősorban retorikai-nyelvi kihívás, mégis dokumentáló látlelete, analízise a jelenkori magyar társadalomnak. Bognár bátorsága tehát nem pusztán nyelvi természetű (jelentős költőknél ez szinte evidencia), hanem tematikus is: egy elátkozott műfaj varázskörében tud autentikus hangot megütni. A verseket indító dermesztő, szenvtelen tárgyilagosság váratlanul lírai fordulatot vesz és intimizálódik: a privát egzisztenciális létszorongatottság felé vesz irányt, miközben a nyelv objektivitását is minduntalan kisiklatja. Nem a beszéd válik lehetetlenné, nem is az objektivitás, hanem maga az ábrázolt helyzet, a lírai beszéd tulajdonképpeni tárgya. A hír hírértéke a szubjektivitásban oldódik fel, a nyelv pedig elképesztő módon applikálja ridegségét a belső folyamatokra vagy a lírai környezetrajzra. A Brutális kettős gyilkosság Érden című vers, melynek apropója az, hogy Varga Liviusz úr, fideszes honatya, egy étteremtulajdonos szerelemféltésből megöli feleségét és szeretőjét, Kobzos Ferenc Örs urat, / A Jobbik érdi szervezetének alapítóját. A félelem van a földön sor apokaliptikus panelként rezonálja be a vers kongó, dokumentáló tereit hol a szarkazmus, hol a megjelenített lelki szorongás pólusai közt cikázva. A gyilkosság menetének leírása maga is metapoétikus kép: lefogták, és kedvenc könyvének / (Horváth István, Rajzolatok a legrégibb magyar történelemből) / Lapjait a helyszínen talált pumpával, vagy mi volt az, / Egymás után leerőszakolták a torkán. A bulvárhír leerőszakolása a társadalom torkán, illetve a dokumentálhatóság, a nyelv megerőszakolása mind olyan jelenségek, melyekről eddig nem igazán versben, sokkal inkább szociológiai vagy médiaelméleti tanulmányokban olvashattunk. Bognár kötete ugyanakkor bizarr közéleti oratóriumként is olvasható, a szerző a kötet elején a játszó személyek listáját is megadja. Bognár teljesítményére már a kötet megjelenése előtt felfigyeltek, 2011-ben Petri György-díjat kapott. Borbély Szilárd szerint Bognár műve az utóbbi évek talán legerősebb költői hangja. Az étertest-szubsztanciák költői történetét bemutató legújabb Bognár-kötet a tudományos diskurzus retorikája felől kíséreli meg a korábbi bravúrt. 47 Kétségtelen, hogy Bognár könyveit áthatja a politikum is: a közéletiség humanista gesztusrendszere, ám szenvtelensége és központi, irányított éntelensége folytán objektív maradhatott, és így hír-líraként, a médiamechanizmusokat leleplezőként önkéntelenül is elhatárolódott a képviseleti lírától. Csehy Zoltán Az átpolitizált én útjai a mi felé A közéleti érintettség és polémikusság felértékelődése, a politikai referencialitás sikeres költői megjelenése érdekes módon nem a zsákutcának bizonyuló poszt-népnemzeti irányból jön, hanem elsősorban Ady és Petri György irányából, még akkor is, ha az extázisig maszkulinizált, hiperteherbírású önostorozó én, illetve a szarkasztikus-obszcén szocio-én vita- sőt válságpozícióba is kerül. Erdős Virág gyakorta ritmikus közhelyeken alapuló, azokat bámulatos energiákkal feltöltő, egy korall természetességével kibontakozó, hibátlan ritmikájú, mantraszerű költeményeinek sokszor komikus, máskor kataplektikus hatását nem nehéz észlelni. 48 Aki azt hinné, hogy a szolidaritás csakis szociokulturális beállítódás lehet, téved. Úgy tűnik, a szolidaritás poétikai kategória is: egyfajta törekvés a közérthetőségre, a lírai minimumra, a publicisztikai karakterű nyilvánosság érzékeny szeizmográf-mozdulásainak rögzítésére a dal eszköztárával. És mindez tételesség, tézisek nélkül, leginkább a sorolás, az elszámlálás, a rögzítés (vagy a vádirat!) eszközeivel. Van egy ország / ahol lakom / semmi ágán / lógó / flakon kezdi Erdős 47 Bognár Péter, A rodológia rövid története, Budapest, Magvető, Erdős Virág, ezt is el, Budapest, Magvető,