FIGYELŐ DR. M ELLY JÓZSEF. Á L L A M I N É P ESS ÉG TUDO M Á N Yl K U T A T Ó IN TÉ Z E T ÚJ I GA Z GA TÓ JA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "FIGYELŐ DR. M ELLY JÓZSEF. Á L L A M I N É P ESS ÉG TUDO M Á N Yl K U T A T Ó IN TÉ Z E T ÚJ I GA Z GA TÓ JA"

Átírás

1 FIGYELŐ DR. M ELLY JÓZSEF ( ) Fájdalmas veszteség érte a magyar demográfusokat. M elly József professzor, a Budapesti Orvostudományi Egyetem Közegészségtani Intézetének igazgatója, a Nemzetközi Népességtudományi Unió tagja, június 21.-én váratlanul elhunyt. A halál tudományos eredményekben gazdag, fáradhatatlan munkásságban eltöltött életet zárt le. M elly professzor 1893-ban született Budapesten, középiskoláit és orvosegyetemi tanulmányait ugyancsak itt folytatta. Orvosi pályáján kezdettől fogva a közegészségügy és ehhez kapcsolódóan az egészségügyi igazgatás művelését tekintette hivatásának : tudományos munkásságának javarészét is e tudományág fejlesztésére fordította. Még 1917-ben kerületi orvosként a Főváros szolgálatába lépett, majd ban tisztiorvossá választották s attól kezdve ebben a feladatkörben működött a Főváros IV., VII. és VIII. kerületében, majd pedig a Tisztifőorvosi Hivatalban. A Budapesti Egyetem 1926-ban magántanárrá habilitálta. Mint előadó tanár működött még évekig az Országos Stefánia Szövetség védőnőképző tanfolyamán, az Országos Szociálpolitikai Intézet gyárgondozónői tanfolyamain és a Közgazdaságtudományi Egyetemen. Tagja volt az Országos Közegészségügyi Tanácsnak, az Országos Statisztikai Tanácsnak, a Magyar Népélelmezési Bizottságnak, az Orvosegyesületnek, az Orvosszövetségnek, az Orvosi Körnek ban a Budapesti Orvostudományi Egyetem nyilvános rendes tanárává nevezték ki, 1948-tól szeptemberéig főként mint iskolaorvos fejtett ki jelentős gyakorlati és elméleti munkásságot, majd 1956-tól egészen haláláig a Budapesti Orvostudományi Egyetem Közegészségtani Intézete élén állt, mint egyetemi tanár, igazgató. M elly professzor érdeklődését korán felkeltették a demográfiai, valamint a közegészségügyi és morbiditásstatisztikai problémák és tudományos munkásságának figyelemreméltó hányadát e kérdések kutatására szentelte. E területtel foglalkozó műveit az orvostársadalmon kívül a hazai és külföldi demográfusok és statisztikusok is élénk érdeklődéssel és elismeréssel fogadták. A DEMOGRÁFIA szerkesztő bizottságának, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Demográfiai Elnökségi Bizottságának kezdettől fogva tagja volt. M elly József emlékét kegyelettel megőrizzük. A F R A N C IA Á L L A M I N É P ESS ÉG TUDO M Á N Yl K U T A T Ó IN TÉ Z E T ÚJ I GA Z GA TÓ JA július 1-i hatállyal a nyugalomba vonult Alfred Sauvy professzor utódjaként Jean Bourgeois-Pichat-t nevezte ki a francia kormány az Állami Népességtudományi Kutatóintézet (Institut National d Études Démographiques) igazgatójává. Az Intézet új igazgatója a demográfia nemzetközileg ismert kiváló művelője, aki különösen a termékenység kutatása terén szerzett nagy érdemeket.

2 362 F I G Y E L Ő Jean Bourgeois-Pichat 1912-ben született, a tényleges demográfiai kutatómunkát 1943-ban kezdte meg, amikor a Fondation franęaise pour l étude des problěmes humaines (seelion de dćmographie) munkatársává vált. Az intézetnek alapítása, 1945 óta munkatársa, tanulmányai, cikkei rövidesen ismertté váltak és a legkiválóbb demográfiai elemzések között tartják számon őket. Az I.N.E.D. kiadásában megjelent,, Mesure de la fecondité des populations című munkája, valamint a csecsemőhalandóság exogén és endogén halálokok szerint történő elemzési módszerei rövid idő alatt nagy nemzetközi elismerést vívtak ki ben a Nemzetközi Statisztikai Intézetnél működött, majd 1954-től egészen jelenlegi igazgatói kinevezéséig az Egyesült Nemzetek Népesedési osztályán dolgozott, ahol igen széleskörű tevékenységet fejtett ki és az osztály számos kiadványának összeállítását végezte. Jórészt Jean Bourgeois-Pichat működésének volt köszönhető, hogy az ENSZ népesedési osztálya különösen a gazdaságilag elmaradt országok népesedési helyzetének kutatásához kiváló módszertani segítséget tudott nyújtani. A magyar demográfusok ismerik és nagyraértékelik J. Bourgeois-Pichat tudományos működését és remélik, hogy a népességtudományi kutatóintézet új igazgatója vezetésével tudományos eredményeivel méginkább hozzájárul a demográfia nemzetközi tekintélyének növeléséhez. НОВЫ Й Д И РЕ К ТО Р ФРАНЦУЗСКОГО НАЦИОНАЛЬНОГО ДЕ- МОГРАФИЧЕЗКОГО ИНСТИТУТА. N E W D IR E C T O R A P P O IN T E D ТО r. N. E. D. A Z M T A D E M O G R Á F IA I ELNÖKSÉGI VITAÜLÉSE B IZ O T T S Á G Á N A K A HALAN DÓSÁG ELEMZÉSÉNEK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI A Magyar Tudományos Akadémia Demográfiai Elnökségi Bizottságának reprodukciós munkabizottsága június 1-én vitaülést rendezett a halandóság elemzésének időszerű kérdéseiről, melyen a Bizottság tagjain kívül számos meghívott szakértő is részt vett. Dr. Acsádi György, a munkabizottság vezetője vitaindító referátumát az alábbi különösen időszerűvé vált témák köré csoportosította: 1. Az as évek halálozási adatainak a korábbiakkal szemben bővített és a népszámlálási programmal egybehangolt, speciális feldolgozásaival kapcsolatos kérdések. 2. A halandóság elemzésének a távlati és területi népgazdasági tervezéssel való összehangolása. 3. A haláloki elemzések módszerének továbbfejlesztése. Tudományos szempontból a legtöbb eldöntendő kérdés a foglalkozási halandósági táblákkal kapcsolatban merül fel. Ilyen elemzés Magyarországon még nem történt, s nemzetközi viszonylatban is csak kísérleti stádiumban van. A népgazdaság távlati és területi tervezéséhez a perspektivikus demográfiai számítások elengedhetetlenül szükségesek, ezen számításoknak pedig a halandósági feltételek oldaláról legmegbízhatóbb és legkönvnyebben kezelhető bázisa a halandósági tábla. Eddigi halandósági tábláink nem elégítik ki teljesen a gazdasági tervezés követelményeit, melyek elsősorban a területi halandósági táblázatok szükségességét vetik fel. További, eddig Magyarországon fel nem dolgozott demográfiai elemzési kérdéseket vet fel a halandóság területén az egyes szakmák utánpótlásának, a család és a háztartás várható népességszámának kérdése. Felmerül annak problémája is, hogy a perspektivikus számításoknál a korspecifikus elhalálozási valószínűségek várható csökkenésével kell-e, s ha igen, milyen mértékben számolni. Ennek figyelembe vétele jelentősen emeli a távlati számítások realitását, ugyanakkor új elemzések végzését követeli meg területi, foglalkozási, stb. részletezésben.

3 F IG Y E L Ő 363 A népszámlálás területileg gazdagon részletezett anyaga viszonyítási alapul szolgál az egyes halálokok területi összehasonlító vizsgálatára, s ezáltal az ország egyes vidékei egészségügyi helyzetének lemérésére is. Az említett feldolgozások lehetővé teszik annak felmérését, hogy a különböző népbetegségek milyen demográfiai károkat okoznak, hogyan hatnak a reprodukcióra, milyen típusú a társadalmi veszélyességük stb. Ez az elemzés a haláloki halandósági táblák megszerkesztése útján végezhető el. Mivel ilyen számítások Magyarországon ezelőtt még nem készültek s nemzetközileg sincs még kiforrott gyakorlat, ezért a vizsgálandó halálokokon és az időtartamon kívül még számos alapvető kérdés vitatható. A referátumot élénk vita követte, amelynek során a hozzászólók főleg a területi és foglalkozási halandósági táblák számításainál felmerülő nehézségekre utaltak. Többen hangoztatták a haláloki halandósági táblák számításának fontosságát. Az ülés az elnöklő dr. Acsádi György zárószavával ért véget. А КТУ А ЛЬН Ы Е ВОПРОСЫ АНАЛИЗА СМЕРТНОСТИ. Рабочая группа по воспроизводству Демографической комиссии Президиума Венгерской Академии Наук провела 1 июня 1962 года дискуссионное совещание об актуальных вопросах анализа смертности, на котором помимо членов Комиссии приняли участие также и многие приглашенные зксперты. Руководителъ Рабочей группы, докторъ Дьердь Ачади, в своем вступительном докладе коснулся следующих, в настоящее время особенно актуальных тем : 1. А н а ли з специальных разработок ст ат ист ики ум ерш их годов. 2. Согласование- анализа смертности с перспективным и т еррит о риальны м планированием народного хозяйства. 3. Дальнейш ее углуб лен и е методов анализа п ричин смерти. С научной точки зрения важнейший, подлежащий решению вопрос возникает в связи с таблицами смертности по занятиям. Такого рода анализ в Венгрии ещё не производился, а в международном плане он находится тоже лишь в экспериментальной стадии. За докладом последовала оживленная дискуссия, в ходе которой выступавшие указывали главным образом на трудности, возникающие в области таблиц смертности по территории и занятиям. Многие из выступавших подчеркнули значение построения таблиц смертности по причинам смерти. В конце совещания председательствующий Дьердь Ачади произнес заключительное слово. T IM E L Y QUESTIONS OF M O RTA LITY ANALYSIS. The W orking Group on R e production of th e Dem ographic Presidential Com mitee of th e H ungarian A cadem y of Sciences held a debate on Ju n e 1, 1962 on the tim ely questions of m o rtality analysis w hich was attended beside th e m em bers of th e Com m ittee by a num ber of invited experts. The debate sta rte d w ith th e lecture of Dr. György Acsádi, leader of the W orking G roup. In his paper he poin ted out th a t three groups of topics arise from am ong the com plexity of questions of m ortality whose analysis was found tim ely, these being : 1. Special analyses of the mortality data /or the years Coordinated m ortality analysis with the long-range and regional planning of the economy. 3. Improvement of methods in the field of the causes of death analyses. From the scientific aspect m ost of th e questions to be decided arise in connection w ith the professional life-tables. No such analysis has tak en place in H u ngary as y e t and even a t the international level it is in the experim enting stage. The paper was followed by a keen debate in w hich the contributors stressed m ainly the difficulties arising in th e com putation of the regional and occupational life tables and em phasized the im portance of com puting the life tables by causes of death. The session was closed w ith the concluding rem arks of D r. György Acsádi in th e chair.

4 364 F I G Y E L Ö N É P E S S É G S Z E R K E Z E T I V Á L T O Z Á S O K ÉS A M U N K A E R Ő H ELY ZETE J A P Á N B A N Japán demográfiai jellegzetességei között egészen az utóbbi évekig a magas születési arányszám, munkaerő-piacán pedig a nagyarányú kínálattal szemben mutatkozó gyenge kereslet volt a tipikus. A népességstatisztikák mintegy fél évtizede, a foglalkoztatottság alakulásának adatai pedig főleg az utóbbi 2 3 esztendőben figyelemreméltó változást m utatnak a régebbi helyzethez képest. A második világháború utáni időszak főbb demográfiai jelenségeit az 1. táblázat szemlélteti1 : Év Születési arányszám Halálozási arányszám Természetes szaporodás Születéskor várható átlagos élettartam (év) ,3 14,6 19,7 _ ,5 11,9 21,6 _ ,0 11,6 21,4 56,2 59, ,1 10,9 17, ,3 9,9 10,4 00,8 64, ,4 8,9 14, ,5 8,9 12,6 61,9 65, ,0 8,2 11, ,8 11,6 63,9 68, ,4 8,4 10, ,2 8,3 8, ,0 7,4 10, ,5 7,4 10,0 65,2 69,9 I ,2 7, ,4 70,3 Az adatok tanúsága szerint 1950-től kezdve mind a születési, mind a halálozási arány ha nem is egyenletesen, de csökkenő tendenciájú. Előbbi főleg 1957 óta mozog viszonylag alacsony szinten, utóbbi pedig világviszonylatban is igen kedvezőnek mondható. A várható átlagos élettartam között a nőknél 10 évvel, a férfiaknál 9 évvel nőtt. Abszolút számokban (millió főben, minden év okt. 1.-én) felmérve Japán népességszámának alakulását a háború utáni időszakban az alábbi képet kapjuk : 2. A népességszám alakulása, *... 75, , , , , , , , , , , , , , ,3 * E b b e n az a d a tb a n m á r b e n n fo g la lta tik a v esztes h á b o rú b e fejezté v el a ja p á n o k á lta l előzőleg m egszállott terü letek rő l visszaáram ló kb. 5 m illió lakos. A táblázatból kitűnik, hogy a japán lakosság növekedésének üteme különösen az utóbbi fél évtizedben jelentősen lelassult évek alatt összesen csak 4,6%-kal emelkedett, szemben az közötti mintegy 10, és az közötti kb 7%-kal. férfi nő 1A szövegben m eg n em je lö lt fo rrá sú tá b lá k a ja p á n S ta tis tic s B u re au, P rim e M in ister s O ffice a d a ta i.

5 365 A születési arányszám nagymértékű csökkenése következtében a népesség korösszetételében fokozatos öregedési folyamat indult meg, bár Japán lakossága egészében véve egyelőre fiatalabb a fejlett tőkés országokénál. Az időszakban a 0 14 évesek aránya 6%-kal csökkent, míg a éveseké 9,5%-kal emelkedett, a 65 éves és idősebbeké pedig 13,4%-kaI növekedett. Korcsoport Japán NSZK Franciaország Anglia Egyesült Államok é v e s ,9 21,4 26,0 22,8 31, é v e s... 68,2 62,4 65,4 60,0 56 éves és idősebb ,4 10,4 11,6 11,8 8,7 Összesen ,0 100,0 100,0 100,0 100,0 A munkaerőpiac szempontjából természetesen a ig terjedő korosztály jelentősége a döntő. A foglalkoztatottság ban a következőképp alakult : Szektor férfi nő összesen férfi nő összesen 1. szektor í M ezőgazdaság E rdészet H alászat I I. szektor... B á n y á s z a t É p ítő ip a r... 1, G váripar III. szektor N agy- és kiskereskedelem I Pénzügy, biztosítás Szállítás, közlekedés Szolgáltatási és állam i a lk a lm a z o tta k V. szektor 1 Egvéb Összesen : 23 S A gyáriparban között nem emelkedett lényegesen a foglalkoztatottság, között a növekedés azonban már jelentős volt. Igen figyelemreméltó ez utóbbi időszakban az összlakosság 4,6%-os növekedési ütemével összevetni a dolgozók számának 11,3%-os emelkedését, melynek megfelelően alakult a női és férfi foglalkoztatottak aránya is (11,1 illetve 11,4%). A népesség összetételére nagy hatással van a városok felé való áramlás erősödése, amely az utóbbi évtizedben, különösen 1956 óta igen nagy mértékű. A Japán társadalom arculata kettős. Egyrészt az ősi, feudális, falusi hagyományoktól átitatott, másrészt pedig a tőkés, városias életforma szélesedő térhódítását mutatja. E kétfajta elem helyenként össze is olvad. Az évi átlagos 24 D em ográfia

6 366 F I G Y E L Ő népességszám-növekedés országos méretekben között 1,4%, ezen belül a városokban 5,0% az egyéb ipari jellegű körzetekben 2,1%, míg a mezőgazdasági területeken csak 0,5% volt. A munkaerő szektorok közötti megoszlása a háború után nagy mértékben megváltozott, amint azt az 5. tábla adatai is mutatják. 5. A foglalkoztatottak megoszlása Japánban (az összes dolgozók %-ában) Év I. szektor 11. szék tor III. szektor Egyéb Összesen ,4 22,3 22,9 1,4 100, ,9 29,7 0,1 100, ,0 23,5 35,5 0,0 100, ,8 29,1 38,0 0,1 100,0 Amíg 1947-ben az összes dolgozónak több mint a fele a mezőgazdaságban, az erdészetben, a halászatban és a vadászatban dolgozott, addig 1960-ban már csak közel egyharmad részüket foglalkoztatták ezek az ágazatok között e csoportban 1, rel csökkent a dolgozók száma, míg a gyár- és építőiparban 3, , a kereskedelmi-pénzügyi-kommunális szolgáltatások és szállítás területén pedig 2, főnyi növekedést tapasztalhatunk. A munkaerővándorlás leginkább a gyáripar felé irányul, a két utóbbi évben itt helyezkedett el a vidékről jött munkakeresők mintegy 40%-a. A nagy- és kiskereskedelem 12%-kal, a szolgáltatás 14%-kal szerepelt a faluról elvándorlók foglalkoztatásában ben. Területileg a Tokió Jokahama körzet, Nagoja, az Oszaka Kijoto Kobe kerület és Észak-Kiushu iparvidékei szívták fel a legnagyobb arányban az előbb említett rétegeket. A munkaerő arányának a város javára történő eltolódása a társadalmi szerkezet korszerűsödésével járó tünet, de Japánban sok más tényezővel is összefügg : többek közt az agrárkérdés megoldatlanságával, illetve a paraszti tömegek földtelenségével, az állandó munkalehetőségek biztosításának hiányával a falvakban, valamint azzal, hogy a mezőgazdasági idénymunkások döntő részben még nem tudták kiharcolni a munkanap, illetve a munkahét hosszának törvényes szabályozását, béreik pedig igen minimálisak, jóval alacsonyabbak a városi munkásokéinál, akik egyébként szintén sokkal kevesebb anyagi ellenértéket élveznek munkájukért, mint más fejlett iparú tőkésállamban élő sorstársaik, annak ellenére, hogy a munka intenzitása Japánban igen magas. A gyáriparban foglalkoztatottak száma az években együttvéve 37,6%-kal emelkedett Japánban, ezen belül a villamosgépeket előállító üzemek 120%-kal, az általános gépgyártás 65,2%-kal bővítette munkásgárdáját. A textilipar munkáslétszáma csak 9,1 %-kai nőtt. Az utóbbi két évben a japán sajtóban elég gyakoriakká váltak a m u n ka erőhiány jelentkezésével kapcsolatos közlemények, s főleg külföldön bizonyos mértékben oly benyomást keltettek, hogy a távolkeleti szigetország általános munkaerő-szűkében van ban hivatalos adatok szerint az ipar munkást keresett, e hiány a Japánban foglalkoztatott ipari szakmunkások 14,7%-át tette ki. Számszerűleg a legnagyobb kereslet a mechanikusok-techniku<ok (73 000), a rádió- és TV-javító szerelők (34 000), egyéb szerelők (29 000) és különféle más, gépgyári szakmunkások (25 000), valamint további 23 féle, rokon szakmákban képzett munkaerő iránt mutatkozott. A hiány fő okát a munkaügyi minisztérium a fém- és gépipar váratlanul gyors fejlődésében jelölte meg, mely egész so r utóbbiakkal kapcsolatos iparágra is kihatott..mindezek következtében nagy mértékben fokozódott az adott iparágakban a középiskolákban végzők, mint a munkaerő utánpótlás egyik fontos forrása iránti érdeklődés. Az utóbbi években továbbá növekvő s csak részben kielégített igény jelentkezett a műszaki főiskolát, illetve egyetemet végzettek iránt is. A munkaügyi minisztérium közlése szerint az években az említett végzettségűek által betölthető állások és az állást vállalni kívánók száma a következőképp alakult :

7 FIGYELŐ 367 É v S zab ad állás (A) K özépiskolából k ikerü lő k Á llást vállaló k (13) Л/13 S zabad állás (A) Főiskoláról k ik erülő k Á llá st. v á llaló k (B) ' , , , , , , , , , , , , , ,7 Az adatok tanúsága szerint különösen a középiskolákat végzettek iránti kereslet bővült gyorsan, ami egyrészt egyes iparágak valóban nagy ütemben növekvő munkaerőigényét tükrözi, másrészt viszont a nagy vállalkozóknak azon törekvésére mutat, hogy minél olcsóbb bérű dolgozókat foglalkoztassanak. E jelenség ugyanis összefügg a japán bérrendszer több sajátosságával köztük a korral növekvő bérezéssel is. A fiatalok főleg a középiskolát végzettek olcsóságuk mellett, rövid betanítás után igen jól helyettesítik a középkorú, vagy idős szakmunkásokat és hamarabb hozzászoknak az új technológiához is. Az utóbbi években a középiskolát végzettek közül kevesebben mentek állásba (1958-ban 42,3, 1961-ben 35,7% volt ez az arány). E jelenség részben a főiskolákon és egyetemeken tovább tanulni kívánók számszerű növekedésével is összefügg ban a középiskolából kikerültek 51,5%-a, 1961-ben pedig 62,3%-a jelentkezett tovább tanulásra Japánban. A tovább tanulás iránti törekvés részben azzal is magyarázható, hogy a főiskolát és egyetemet végzettek kivételével a év feletti szak-és betanított munkások egyre nehezebben találnak állandó állást. Nem ritka jelenség Japánban ezek tömeges elbocsátása, miután 30 év felett számottevően emelkedik a bértarifa. Az ily módon kitett dolgozók egy töredékét visszaveszik ugyan raktárosként, éjjeli őrként, de alacsonyabb bérrel, s sokszor csak időleges szerződéssel. A 30 évesnél idősebb dolgozók helyére pedig alacsony bérű fiatal munkásokat toboroznak a vállalatok. Hivatalos közlés szerint 1959-ben pl. a szabad állásoknak csak 6,7%-ára kerestek éves férfiakat, éveseket pedig csupán 3,2%-ban igényeltek. Az azonos korcsoportu nők valamivel kedvezőbb helyzetben voltak : 7,2, illetve 4,4%-kal szerepeltek. Utóbbinak oka az, hogy a nők sokkal helyenként 40 50%-kal kevesebb bért kapnak ugyanolyan teljesítményért, mint a férfi dolgozók. A esztendőn felüli korcsoportokba tartozó elbocsátott dolgozók újabban főleg a kis (100 munkáson aluli) és a közép- (1000 munkáson aluli) üzemek felé fordulnak,2 miután ezek nem bírják a versenyt a fiatal munkaerők toborzása terén a nagyvállalatokkal. A fiatalok ezenkívül azért is mennek szívesebben a nagyüzemekbe, mert ott a szervezett dolgozók már kiharcolták a nyolcórás munkaidőt, kollektív szerződést, és bizonyos szociális juttatásokat (fizetett szabadság, stb.), továbbá kevésbé kell félni a munkaadó csődjétől, mely a kis- és középvállalkozók alkalmazottait állandó bizonytalanságban tartja. A műszaki és természettudományos végzettségű szakemberek hiányával szemben jelentős munkaerőfelesleg is m utatkozik, elsősorban hivatalnokok, (írnokok, titkárok), portások, házfelügyelők körében, de több ipari területen elsősorban a szénbányászatban is ban minden titkári állásra 8,5 jelentkező jutott. Hosszabb távra hasonlóak a kilátások a társadalomtudományi főiskolákon és egyetemeken végzett szakemberek számára is, ezért a folyó évtizedben e szakokon összesen fő kiképzését vette prog 2 S o raik b ó l k e rü lt ki zö m éb en az u tó b b i év tiz ed b e n kböoooo főre te h e tő ja p á n k iv á n d o rló, ezek L a tin -A m e rik á b a n főleg B ra zíliáb a n te le p ed te k le. (In d u s tr v a n d L a b o u r, 1961 jú n iu s, 360. p.) 24*

8 368 F I G Y E L Ő ramba a kormány, míg a műszaki és természettudományi karokról - ugyanebben az időszakban embert kívánnak kibocsátani. Meg kell jegyeznünk, hogy a nyugati sajtó értékelése szerint is irreálisak a hivatalos japán munkanélküli statisztikák, melyek kizárólag a teljes m unkanélkülieket" tartják nyilván s ezek közé csak olyanokat vesznek fel, akik az adott héten személyesen jelentkeztek valamely munkaközvetítőben s egyetlen órányi munkát sem kaptak. (A konjunkturális fellendülésből kieső gazdasági területeken többek közt a szénbányászatban valamint a hivatalnokok számára oly reménytelen az elhelyezkedési lehetőség, hogy a munkakeresők zöme nem is jelentkezik hétről-hétre a közvetítő irodákon, nem szólva a városoktól távol eső helyekről, ahol nem találhatók ilyen szervek, bár igen sok a munkakereső. A japán kormány hivatalos adatai szerint a munkanélküliség az elmúlt évtizedben a következőképp alakult : 7. A m unkanélküliek számú (évi átlagban, 1000 főben) Év Év * * ja n. j ú l. Összevéve megállapítható, hogy.japánban nincs akut és általános m u n ka erőhiány. Jelenleg a munkaerő-tartalék elégtelensége csak néhány szakmára korlátozódik és főleg az ipari központokban jelentkezik, míg egy sor szakterületen, s az előbbiektől messze eső vidékeken jelentős mértékű m unkanélküliség tapasztalható. A perspektivikus számítások szerint az össznépességen belül 1980-ra erőteljessé válik a fiatal korosztályok részarányának csökkenése és az idősebbek nagyobb mértékű növekedése várható, ami nyilván hatással lesz a munkaerő helyzetre is. Irene В. Tauber kiemeli, hogy 1980-ra a lakosság kb 105,6 millióra nő, 1990-re pedig valamivel túlhaladja majd közepes becslések szerint a 107 milliót. Ezt követően Japán népességének számszerű esése valószínű, 2010-ig azonban nem csökken 100 millió alá, amennyiben a születési mozgalom tartósan a jelenlegi szinten marad. E fejlődési irány sokoldalú változást vetít előre a japán munkaerőpiac jövőbeni alakulása szempontjából, következményeinek várhatólag csökkenteniök kell a nők és férfiak bérezési szintje közötti különbségeket, egyben a jelenleginél kedvezőbb elhelyezkedési lehetőségeket teremtve a középkorú és idősebb dolgozók számára. dr. Bíró K lára И ЗМ ЕН ЗН И Я В СОСТАВЕ Н А С ЕЛ ЕН И Я II П О ЛОЖ ЕНИЕ РАБО Ч ЕЙ СИЛЫ В ЯПОНИИ. STRUCTU R A L PO PU L A T IO N CHANGES AND T H E M A N PO W E R IN JA PA N. A N E M Z E T K Ö Z I CSALÁDTERVEZÉSI SZŐVETSÉQ VARSÓI KO N FER EN CIÁ JA A Nemzetközi Családtervezési Szövetség (International Planned Parenthood Federation) június 5-től 8-ig tartotta Varsóban harmadik európai közelkeleti és afrikai regionális konferenciáját. A konferencia első részében a népesedési helyzet vizsgálatával foglalkozott, részben általános elemzések, részben az egyes országok beszámolója alapján. Az általános előadások (a demográfiai helyzet és a családtervezés rendje, a családtervezés társadalmi és gazdasági vonatkozásai, az egyházak magatartása a családtervezéssel kapcsolat-

9 F I G Y E L Ő 369 ban, közegészségügyi szolgálat és családtervezés) a régió egészére vonatkozó, vagy annak jelentős részét érintő kérdésekkel foglalkoztak ; az egyes országok jelentései pedig saját speciális demográfiai kérdéseikkel. Az egyes országok közötti különbség mely a beszámolókban is megmutatkozott nemcsupán demográfiai, illetve társadalmi-gazdasági vonatkozásokban jelentkezett, hanem szervezeti szempontból is. A konferencián résztvevő országok egy része, elsősorban a szocialista országok, köztük maga a vendéglátó Lengyelország, nem tagja a szövetségnek. Ezekben az országokban a családtervezéssel kapcsolatos feladatokat általában az állami egészségügyi szolgálat, vagy mint például Lengyelországban nemzeti társadalmi szervezet látja el. A konferencia továbbiakban az egyes munkacsoportok vitaülésein a fogamzásgátlás, a szekszuális nevelés és az abortuszok kérdésével foglalkozott. Nagy figyelmet szentelt a fogamzásgátlás témakörén belül az elmúlt években kikísérletezett és legújabban már be is vezetett orális kontracepció témájának. Az abortuszok kérdésével kapcsolatban a konferencia egyhangúlag helyeselte a szocialista országok törvényhozását, mely az abortuszokat legalizálta és az illegális művi vetélésekből származó egészségügyi ártalmakat túlnyomórészt megszüntette. A konferencián egyébként resztvettek a régióhoz nem tartozó országok (az Egyesült Államok, Kanada) küldöttei is. A szocialista országok közül Lengyelországon kívül a Szovjetunió, Csehszlovákia, a Német Demokratikus Köztársaság, Jugoszlávia és Magyarország vett részt. Magyarországot az Egészségügyi Minisztérium részéről dr. H irschler Im re és dr. Takács Tibor főorvosok, a Központi Statisztikai Hivatal részéről dr. M iltényi K ároly osztályvezető képviselte. A magyar küldöttség jelentést adott be Magyarország népesedési helyzetéről1 valamint résztvett az abortuszokkal kapcsolatos vitában. ВАРШАВСКАЯ К О Н Ф ЕРЕН Ц И Я М ЕЖ ДУНАРОДНОГО СОЮЗА ПО ПЛАНИРОВАНИЮ СЕМЬИ. W ARSA W C O N FE R E N C E OF T H E IN T E R N A T IO N A L PL A N N E D PA R E N T H O O D F E D E R A T IO N. A jelentést a folyóirat 323. oldalán közöljük.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május. máj. márc

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május. máj. márc Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. MÁJUS 2012. május 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.296 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac főbb folyamatairól Heves megyében július

T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac főbb folyamatairól Heves megyében július Heves Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac bb folyamatairól Heves megyében 2012. ius A megye munkáltatói több mint ezer új álláshelyet jelentettek be kirendeltségeinken

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2011. NOVEMBER 2011. november 20-án a Tolna megyei munkaügyi kirendeltségek nyilvántartásában 12 842 álláskereső szerepelt, amely

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. már jan. feb.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. már jan. feb. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2011. DECEMBER 2011. december 20-án a Tolna megyei munkaügyi kirendeltségek nyilvántartásában 13.706 álláskereső szerepelt, amely

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac főbb folyamatairól Heves megyében április

T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac főbb folyamatairól Heves megyében április Heves Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac bb folyamatairól Heves megyében 2012. ilis A megye munkáltatói 1,7 ezer új álláshelyet jelentettek be kirendeltségeinken

Részletesebben

- 1 - Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ Sátoraljaújhelyi Kirendeltség TÁJÉKOZTATÓ. a munkanélküliség városi, térségi alakulásáról

- 1 - Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ Sátoraljaújhelyi Kirendeltség TÁJÉKOZTATÓ. a munkanélküliség városi, térségi alakulásáról - 1 - Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ i Kirendeltség TÁJÉKOZTATÓ a munkanélküliség városi, térségi alakulásáról, 2006. május 31. Napjaink gyorsan változó világában a munkahely megszerzése

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. SZEPTEMBER 2012. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.356 álláskereső

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január. okt jan. ápr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január. okt jan. ápr. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. JANUÁR 2013. január 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 15.851 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. okt. febr. márc. nov 2012.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. okt. febr. márc. nov 2012. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. DECEMBER 2012. december 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 14.647 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Munkaügyi Központja. álláskeresők száma álláskeresők aránya* júli. szept. jún. febr márc

Munkaügyi Központja. álláskeresők száma álláskeresők aránya* júli. szept. jún. febr márc Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. JÚLIUS 2012. július 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.186 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁJUS

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁJUS TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2014. ÁPRILIS Tovább csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma. 2014. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november. okt. febr

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november. okt. febr Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. NOVEMBER 2012. november 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.503 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április. júni. júli. máj. ápr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április. júni. júli. máj. ápr. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. ÁPRILIS 2013. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.842 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. OKTÓBER 2012. október 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.118 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében március március. júni. máj. ápr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében március március. júni. máj. ápr. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. MÁRCIUS 2013. március 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 15.507 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

EGER DEMOGRÁFIAI FOLYAMATAINAK ELEMZÉSE ÉS ELŐREJELZÉSE (összegzés) 1995-2024

EGER DEMOGRÁFIAI FOLYAMATAINAK ELEMZÉSE ÉS ELŐREJELZÉSE (összegzés) 1995-2024 CSALÁDSEGÍTŐ INTÉZET 3300 EGER, KERTÉSZ ÚT 3. TELEFON / FAX: 06-36/784-825 E-mail: csaladsegito.intezet@upcmail.hu Web: csskeger.hu EGER DEMOGRÁFIAI FOLYAMATAINAK ELEMZÉSE ÉS ELŐREJELZÉSE (összegzés) 1995-2024

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁRCIUS

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁRCIUS TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL ÁPRILIS

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL ÁPRILIS TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban

Részletesebben

STATISZTIKAI ADATOK. Összeállította fazekas károly köllő jános lakatos judit lázár györgy

STATISZTIKAI ADATOK. Összeállította fazekas károly köllő jános lakatos judit lázár györgy STATISZTIKAI ADATOK Összeállította fazekas károly köllő jános lakatos judit lázár györgy statisztikai adatok A 2000-től kiadott Munkaerőpiaci Tükörben publikált munkaerőpiaci folyamatokat leíró táblázatok

Részletesebben

Természetes népmozgalom

Természetes népmozgalom Természetes népmozgalom Termékenység és halandóság Termékenység fertilitás Nem minden nő ad gyermeknek életet De egy nő élete során több gyermeknek is adhat életet Halandóság mortalitás Mindenki meghal

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BÉKÉS MEGYE NÉPEGÉSZSÉGÜGYI HELYZETÉRŐL

TÁJÉKOZTATÓ BÉKÉS MEGYE NÉPEGÉSZSÉGÜGYI HELYZETÉRŐL NÉPEGÉSZSÉGÜGYI FŐOSZTÁLY TÁJÉKOZTATÓ BÉKÉS MEGYE NÉPEGÉSZSÉGÜGYI HELYZETÉRŐL 2015. november 2. Tartalomjegyzék Fogalmak... 4 Demográfia népesség, népmozgalom, foglalkoztatottság... 6 Halálozás (mortalitás)

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL JÚNIUS

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL JÚNIUS TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei augusztus. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból:

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei augusztus. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Szervezési Osztály Békéscsaba, Árpád sor 2/6.

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében február február. máj. ápr. febr. márc jan.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében február február. máj. ápr. febr. márc jan. 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2014. FEBRUÁR A rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy egy éves távlatban tovább csökkent a nyilvántartott álláskeresők

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA NYUGAT-DUNÁNTÚL MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA NYUGAT-DUNÁNTÚL MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA NYUGAT-DUNÁNTÚL MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE Győr 2006 Központi Statisztikai Hivatal Győri Igazgatósága, 2006 ISBN-10: 963-235-050-2 ISBN-13: 978-963-235-050-9

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. aug. okt jan.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. aug. okt jan. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2015. SZEPTEMBER 2015. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.857 álláskereső szerepelt, amely

Részletesebben

MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok

MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2010 2014 20 000 18 000 16 000 14 000 12 000 10 000 8 000 6 000 4 000 2 000 - j a n. f e b r. m á r c.

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 215. MÁJUS 215. május 2-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 9.454 álláskereső szerepelt, amely az előző

Részletesebben

A munkaerő-piac fontosabb jelzőszámai a Közép-magyarországi régióban 2010. május

A munkaerő-piac fontosabb jelzőszámai a Közép-magyarországi régióban 2010. május Pályázathoz anyagok a TÁMOP 4.1.1/AKONV2010-2019 Munkaerőpiaci alkalmazkodás fejlesztése 1/b képzéskorszerűsítési alprojekt Munkaerőpiaci helyzetkép II. negyedév Negyed adatok régiókra bontva 2010. 1.

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.szeptember szeptember. aug. dec. febr. júli.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.szeptember szeptember. aug. dec. febr. júli. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. SZEPTEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási

Részletesebben

Munkanélküliség Magyarországon

Munkanélküliség Magyarországon 2010 február 18. Flag 0 Értékelés kiválasztása értékelve Give Give Give Mérték Give Give Még nincs 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Évek óta nem volt olyan magas a munkanélküliségi ráta Magyarországon, mint most. Ezzel

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL JANUÁR

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL JANUÁR TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 2013. jan. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. július 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Menni vagy maradni? Előadó: Fülöp Gábor, HKIK főtitkár. Eger, 2012. szeptember 28.

Menni vagy maradni? Előadó: Fülöp Gábor, HKIK főtitkár. Eger, 2012. szeptember 28. Menni vagy maradni? Ki fog itt dolgozni 15 év múlva? Előadó: Fülöp Gábor, HKIK főtitkár Eger, 2012. szeptember 28. 1 A HKIK az ezres nagyságrendű vállalati kapcsolatai alapján az alábbi területeken érzékel

Részletesebben

SZABÁLYSÉRTÉSI IRATOK ÜGYKEZELÉSI SZABÁLYZATA

SZABÁLYSÉRTÉSI IRATOK ÜGYKEZELÉSI SZABÁLYZATA BELÜGYMINISZTÉRIUM TITKÁRSÁGA 10 2 4 9 2 / 1 9 74. BELSŐ HASZNÁLATRA! 19 Sorszám: SZABÁLYSÉRTÉSI IRATOK ÜGYKEZELÉSI SZABÁLYZATA 1975 ÁBTL - 4.2-10 - 2492/1974 /1 BELÜGYMINISZTÉRIUM TITKÁRSÁGA 10-2492/

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2015. OKTÓBER 2015. október 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.727 álláskereső szerepelt, amely az előző

Részletesebben

Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5.

Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5. Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1-08/1-2009-005 vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019 DOKUMENTUM 5. Foglalkoztatottság és munkanélküliség

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében február február. nov. dec jan.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében február február. nov. dec jan. 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 215. FEBRUÁR 215. február 2-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 1.49 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. MÁJUS 2016. május 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 7.472 álláskereső szerepelt, amely az előző

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2013. augusztus - 2015. augusztus

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2013. augusztus - 2015. augusztus A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2015. AUGUSZTUS 2015. augusztus 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.581 álláskereső szerepelt, amely

Részletesebben

A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN

A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2015. 2015. június 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.817 álláskereső szerepelt, amely az előző hónaphoz

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április. júli. márc. febr. júni. ápr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április. júli. márc. febr. júni. ápr. 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2015. ÁPRILIS 2015. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 10.137 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

STATISZTIKAI ADATOK. Összeállította fazekas károly köllő jános lakatos judit lázár györgy

STATISZTIKAI ADATOK. Összeállította fazekas károly köllő jános lakatos judit lázár györgy STATISZTIKAI ADATOK Összeállította fazekas károly köllő jános lakatos judit lázár györgy A 2000-től kiadott Munkaerőpiaci Tükörben publikált munkaerőpiaci folyamatokat leíró táblázatok teljes anyaga letölthető

Részletesebben

aug jan. febr. júli. ápr. máj.

aug jan. febr. júli. ápr. máj. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. JÚNIUS 2016. június 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 7.220 álláskereső szerepelt, amely az előző

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.december december. okt. márc. máj. aug. szept. febr.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.december december. okt. márc. máj. aug. szept. febr. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. DECEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. december 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei december. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból:

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei december. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Szervezési Osztály Békéscsaba, Árpád sor 2/6.

Részletesebben

Összefoglaló a magán-munkaközvetítők évi tevékenységéről

Összefoglaló a magán-munkaközvetítők évi tevékenységéről Foglalkoztatási Hivatal Összefoglaló a magán-munkaközvetítők 2005. évi tevékenységéről Budapest 2 A magán-munkaközvetítők működését a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásról szóló

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében február február. aug. szept. júni. júli. máj. febr. márc.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében február február. aug. szept. júni. júli. máj. febr. márc. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. FEBRUÁR Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. február 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei május. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei május. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2 Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Szervezési Osztály Békéscsaba, Árpád sor 2/6.

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. JANUÁR 2016. január 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.865 álláskereső szerepelt, amely az előző

Részletesebben

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. április 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.augusztus augusztus. júni. júli. dec. febr. nov.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.augusztus augusztus. júni. júli. dec. febr. nov. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. AUGUSZTUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. augusztus 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei november. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból:

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei november. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Szervezési Osztály Békéscsaba, Árpád sor 2/6.

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei március. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei március. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2 Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Szervezési Osztály Békéscsaba, Árpád sor 2/6.

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei április. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei április. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2 Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Szervezési Osztály Békéscsaba, Árpád sor 2/6.

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.május május. júli.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.május május. júli. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. MÁJUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. május 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében március március. júni. júli. máj. febr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében március március. júni. júli. máj. febr. 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 215. MÁRCIUS 215. március 2-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 11.345 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

MIGRÁCIÓ ÉS MUNKAERŐPIAC, 2015

MIGRÁCIÓ ÉS MUNKAERŐPIAC, 2015 MIGRÁCIÓ ÉS MUNKAERŐPIAC, 2015 dr. Teperics Károly Debreceni Egyetem TTK Földtudományi Tanszékcsoport AZ EURÓPÁBA IRÁNYULÓ ÉS 2015-TŐL FELGYORSULT MIGRÁCIÓ TÉNYEZŐI, IRÁNYAI ÉS KILÁTÁSAI A Magyar Tudományos

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.április április. júni. júli. márc. aug. szept.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.április április. júni. júli. márc. aug. szept. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. ÁPRILIS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2013. február 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

A HALANDÓSÁG ALAKULÁSA

A HALANDÓSÁG ALAKULÁSA 4. Az átlagos szülési kor egyenletesen emelkedett a kerületekben az utóbbi 15 évben, mérsékelt különbség növekedés mellett. Hipotézisünk úgy szól, hogy a kerületi átlagos szülési kor párhuzamosan alakul

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép

Munkaerő-piaci helyzetkép A tartalomból: Főbb megyei adatok 2 Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2015. augusztus Álláskeresők száma 3 Álláskeresők aránya 3 Összetétel adatok 4 Ellátás, iskolai végzettség 5 Áramlási információk

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. júli. aug. márc. febr. dec.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. júli. aug. márc. febr. dec. 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 214. DECEMBER 214. december 2-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 9.465 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN JÚLIUS

A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN JÚLIUS A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. JÚLIUS 2016. július 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 7.464 álláskereső szerepelt, amely az előző

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. ÁPRILIS 2016. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.073 álláskereső szerepelt, amely az előző

Részletesebben

KUTATÁS-FEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉG

KUTATÁS-FEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉG Központi Statisztikai Hivatal Miskolci Igazgatósága KUTATÁS-FEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉG Miskolc, 2006. május 23. Központi Statisztikai Hivatal Miskolci Igazgatóság, 2006 ISBN 963 215 973 X Igazgató: Dr. Kapros

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2015. NOVEMBER 2015. november 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.743 álláskereső szerepelt, amely az

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. NOVEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2016. november 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei február. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei február. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2 Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Szervezési Osztály Békéscsaba, Árpád sor 2/6.

Részletesebben

ö ő ó í ő ü ő ö ő ő ö í ő ó ő ü ú ő ö í ő ő ö ő ü ó ő ó ű ü ó ő ó ó ü ü ő ő ó ó Á í Ő ó ő ő ó í ő ó ó ő Ó ó ö ö Ö ó ő ó ő ö Ö ő ü ő ó ő ö ő ó í

ö ő ó í ő ü ő ö ő ő ö í ő ó ő ü ú ő ö í ő ő ö ő ü ó ő ó ű ü ó ő ó ó ü ü ő ő ó ó Á í Ő ó ő ő ó í ő ó ó ő Ó ó ö ö Ö ó ő ó ő ö Ö ő ü ő ó ő ö ő ó í ü ö ö ő ü ó ü ő ü ö Ö ó ő ő ő ő ő ó í ő Á ő ó í Ó Á ö ö ö ő ő ó ő ü í ü ü ő ó ő ő ő ö ő ő Ő ó ő ü ő ó ő ó ű ü ó ő ó ó ü ü ő ő ó ó Á í Ó ó ő ő ó ő ó ó ő ó ó ö ö Ö ő ő ó ő ö Ö ő ü ő ó ő ö ő ó í ő ü ő ö ő

Részletesebben

Megyei statisztikai profil a Smart Specialisation Strategy (S3) megalapozásához Zala megye

Megyei statisztikai profil a Smart Specialisation Strategy (S3) megalapozásához Zala megye Megyei statisztikai profil a Smart Specialisation Strategy (S3) megalapozásához Zala megye Az alábbi statisztikai profil a megye általános, a Smart Specialisation Strategy (S3)-hoz kapcsolódó stratégiaalkotás

Részletesebben

Munkaerőpiaci mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban

Munkaerőpiaci mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban HARGITA MEGYE TANÁCSA ELEMZŐ CSOPORT RO 530140, Csíkszereda, Szabadság Tér 5. szám Tel.: +4 0266 207700/1120, Fax.: +4 0266 207703 e-mail: elemzo@hargitamegye.ro web: elemzo.hargitamegye.ro Munkaerőpiaci

Részletesebben

STATISZTIKAI ADATOK. Szerkesztette Bálint Mónika. Összeállította busch irén Fazekas Károly Köllő János Lakatos Judit

STATISZTIKAI ADATOK. Szerkesztette Bálint Mónika. Összeállította busch irén Fazekas Károly Köllő János Lakatos Judit STATISZTIKAI ADATOK Szerkesztette Bálint Mónika Összeállította busch irén Fazekas Károly Köllő János Lakatos Judit statisztikai adatok A 2000-től kiadott Munkaerőpiaci Tükörben publikált munkapiaci folyamatokat

Részletesebben

MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok

MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2010 2014 20 000 18 000 16 000 14 000 12 000 10 000 8 000 6 000 4 000 2 000 - jan. febr. márc. ápr. máj.

Részletesebben

Megyei statisztikai profil a Smart Specialisation Strategy (S3) megalapozásához Csongrád megye

Megyei statisztikai profil a Smart Specialisation Strategy (S3) megalapozásához Csongrád megye Megyei statisztikai profil a Smart Specialisation Strategy (S3) megalapozásához Csongrád megye Az alábbi statisztikai profil a megye általános, a Smart Specialisation Strategy (S3)-hoz kapcsolódó stratégiaalkotás

Részletesebben

Munkaerő-piaci folyamatok (2007/2008)

Munkaerő-piaci folyamatok (2007/2008) Munkaerő-piaci folyamatok (2007/2008) Dr. Teperics Károly egyetemi adjunktus E-mail: teperics@puma.unideb.hu Foglalkoztatottság, gazdasági aktivitás 4. 208.700 fő van jelen a munkaerőpiacon (15-64) Aktivitási

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2013. április 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május. aug. szept. júni. máj. ápr. nov. dec.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május. aug. szept. júni. máj. ápr. nov. dec. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. MÁJUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. május 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/126. A népesedési folyamatok társadalmi különbségei. 2014. december 15.

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/126. A népesedési folyamatok társadalmi különbségei. 2014. december 15. STATISZTIKAI TÜKÖR A népesedési folyamatok társadalmi különbségei 214/126 214. december 15. Tartalom Bevezető... 1 1. Társadalmi különbségek a gyermekvállalásban... 1 1.1. Iskolai végzettség szerinti különbségek

Részletesebben

KOZTATÓ. és s jellemzői ábra. A népesség számának alakulása. Népszámlálás Sajtótájékoztató, március 28.

KOZTATÓ. és s jellemzői ábra. A népesség számának alakulása. Népszámlálás Sajtótájékoztató, március 28. SAJTÓTÁJÉKOZTAT KOZTATÓ 2013. március m 28. 1. NépessN pesség g száma és s jellemzői 2. HáztartH ztartások, családok 3. A lakásállom llomány jellemzői 1. A népessn pesség g száma és s jellemzői 1.1. ábra.

Részletesebben

A termékenység és a párkapcsolatok nyitott kérdései

A termékenység és a párkapcsolatok nyitott kérdései A termékenység és a párkapcsolatok nyitott kérdései Kamarás Ferenc Kohorsz 18 Magyar Születési Kohorszvizsgálat Nyitókonferencia KSH 2017. november 13. A termékenység nyitott kérdései Hogyan és mikor biztosítható

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január. márc. ápr. júni. júli.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január. márc. ápr. júni. júli. 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 215. JANUÁR 215. január 2-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 9.465 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében augusztus augusztus

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében augusztus augusztus A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. AUGUSZTUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2016. augusztus 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei július. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei július. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2 Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Szervezési Osztály Békéscsaba, Árpád sor 2/6.

Részletesebben

A női erőforrás menedzsment fontossága és aktuális kérdései. Dr. Vámosi Tamás egyetemi adjunktus PTE FEEK

A női erőforrás menedzsment fontossága és aktuális kérdései. Dr. Vámosi Tamás egyetemi adjunktus PTE FEEK A női erőforrás menedzsment fontossága és aktuális kérdései Dr. Vámosi Tamás egyetemi adjunktus PTE FEEK Bevezető gondolatok A nők esélyegyenlőségi törekvései már régóta a társadalmigazdasági rendszer

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. júni.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. júni. 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2014. SZEPTEMBER 2014. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 9.685 álláskereső

Részletesebben

Megyei statisztikai profil a Smart Specialisation Strategy (S3) megalapozásához Jász-Nagykun-Szolnok megye

Megyei statisztikai profil a Smart Specialisation Strategy (S3) megalapozásához Jász-Nagykun-Szolnok megye Megyei statisztikai profil a Smart Specialisation Strategy (S3) megalapozásához Jász-Nagykun-Szolnok megye Az alábbi statisztikai profil a megye általános, a Smart Specialisation Strategy (S3)-hoz kapcsolódó

Részletesebben

Demográfiai előrebecslések, a népesség jövője. Hablicsek László KSH NKI

Demográfiai előrebecslések, a népesség jövője. Hablicsek László KSH NKI Demográfiai előrebecslések, a népesség jövője Hablicsek László KSH NKI Reklám Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutató Intézet 1963-ban alapították A népességkutatás bázisintézménye A kutatási

Részletesebben

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA J/17702. számú JELENTÉS a foglalkoztatás helyzetéről és a foglalkoztatás bővítését szolgáló lépésekről Előadó: Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter Budapest,

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében augusztus augusztus. okt. nov. szept. júni. júli.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében augusztus augusztus. okt. nov. szept. júni. júli. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. AUGUSZTUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. augusztus 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási

Részletesebben

A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása

A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása Munkaerőpiaci információk a Közép-Dunántúlon A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása 2008. 1. A régió területi, földrajzi, népesség jellemzői A Közép-dunántúli régió

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei október. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból:

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei október. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Szervezési Osztály Békéscsaba, Árpád sor 2/6.

Részletesebben

Beszámoló. Tisztelt Képviselő-testület!

Beszámoló. Tisztelt Képviselő-testület! Beszámoló Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 21. december 9-ei ülésére a foglalkoztatás helyzetéről, munkahely-teremtési és megtartási pályázatokról Tisztelt Képviselő-testület! A képviselő-testület

Részletesebben

MUNKAERŐ-PIACIÉS MIGRÁCIÓSVÁLTOZÁSOK

MUNKAERŐ-PIACIÉS MIGRÁCIÓSVÁLTOZÁSOK MUNKAERŐ-PIACIÉS MIGRÁCIÓSVÁLTOZÁSOK A SZLOVÁK-MAGYAR HATÁR MENTI RÉGIÓ MAGYAROLDALÁN(2007ÉS2014 KÖZÖTT) LIII. KÖZGAZDÁSZ VÁNDORGYŰLÉS MISKOLC, 2015. SZEPTEMBER 4. A szlovák-magyar határmenti migráció/slovensko-maďarská

Részletesebben

Vukovich György: Népesedési helyzet

Vukovich György: Népesedési helyzet (elektronikus verzió, készült 2006-ban) A tanulmány eredetileg nyomtatásban megjelent: Vukovich György (1994): Népesedési helyzet in: Társadalmi riport 1996, Andorka Rudolf, Kolosi Tamás, Vukovich György

Részletesebben

Nógrád megye munkaerő-piaci helyzete napjainkban

Nógrád megye munkaerő-piaci helyzete napjainkban Nógrád megye munkaerő-piaci helyzete napjainkban Előadó: Zagyiné Honti Éva Igazgató-helyettes Szervezetünkről Nemzetgazdasági Minisztérium Közigazgatási Minisztérium Foglalkoztatási Hivatal Kormányhivatal

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei május. Főbb Békés megyei adatok

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei május. Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Békéscsaba, Árpád sor 2/6. web:http://darmk.munka.hu

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2012. június 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

OSAP Bér- és létszámstatisztika. Vezetõi összefoglaló

OSAP Bér- és létszámstatisztika. Vezetõi összefoglaló OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika Vezetõi összefoglaló 2003 Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet Vezetői összefoglaló Az OSAP 1626/02 nyilvántartási számú bérstatisztika adatszolgáltatóinak köre a

Részletesebben