Botlatókövekkel emlékeztetnének az elhurcolt zsidókra
|
|
- Egon Török
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Botlatókövekkel emlékeztetnének az elhurcolt zsidókra december :58 Hraskó István Jövő áprilisig folytatódik Kecskeméten a holokauszt emlékév programsorozata. Az elhurcolt zsidó áldozatokra botlatókövekkel is emlékeztetnének. Twitter LEGFRISSEBB LEGOLVASOTTABB LEGVITATOTTABB Nemzetközi könyvvezetésre akar áttérni? Január 15-ig jelentheti be Három tolvajt is elkaptak Hiányos öltözetben tűnt el a szabadszállási férfi Árokba csúszott egy autó Nagykőrös és Kocsér között A doni hősökre emlékeztek Ausch Klára fiatal lányként élte át Auschwitz borzalmait, majd hazafelé tartva, 1945 májusában kezdte papírra vetni emlékeit. Naplóját Ajándékba kaptam az életet címmel idén adta ki Borzák Tibor. A kötetből csütörtökön Decsi Edit, a Katona József Színház színművésze olvasott fel részleteket a Katona József Emlékházban, majd dr. Róna Tamás, az alföldi régió vezető rabbija tartott előadást többek között a decemberi ünnepi időszakról és annak történelmi hátteréről. Ezzel a rendezvénnyel azonban nem ér véget a holokauszt emlékév a megyeszékhelyen. Mint az Mák Kornél alpolgármester és prof. dr. Grósz Andor, a Kecskeméti Zsidó Hitközség elnökének szavaiból kiderült: a programsorozat egészen jövő áprilisig fog tartani. Az alpolgármester hangsúlyozta: az események megtervezésében, előkészítésében nagyon jó volt az együttműködés a hitközség és az önkormányzat között. - A város intézményeinek partnersége szimbóluma annak, hogy együtt kellett és kell emlékeznünk a kecskeméti és környéki zsidó áldozatokra. Azokra, akiket elhurcoltak és meghaltak, és azokra is, akik túlélték a holokausztot, és hordozták annak fájdalmát - mondta Mák Kornél. Hozzátette: idén ugyan sok vita volt a témával kapcsolatban az országban, de Kecskemét békében, méltóan tudott emlékezni, köszönhetően az együttgondolkodásnak. Az alpolgármester kiemelte a programok sokszínűségét is: a Cifrapalotában a magyar zsidó képzőművészet alkotásaiból nyílt kiállítás, ezenkívül táncház, előadások, filmvetítések, könyvbemutatók is helyet kaptak a sorozatban. Decsi Edit, a Katona József Színház színművésze olvasott fel a naplóból - Bátran mondhatom, hogy többször felemelő érzés volt számomra, amikor megemlékezéseken vehettünk részt idén. A politikai csatározásokat ebben a városban nem vettük figyelembe, mert nem erről szól a dolog, hanem arról, hogy emlékezzünk és emlékeztessünk - mondta Grósz Andor. - A jövőnkért kell emlékeztetni. Hogy ne lehessen ordas eszméket hallatni úgy - akár az ország parlamentjében vagy bárhol az utcán -, hogy az nem talál elutasításra és megfelelő szankcióra. Nem a szankciókon van a lényeg, hanem azon, hogy a társadalom kivesse magából ezeket az eszméket - jelentette ki a hitközség elnöke, a Mazsihisz vezetőségi tagja. Grósz Andor hozzátette: hálás a kecskemétieknek azért, amilyen tisztességgel és tisztelettel adóztak az 1222 elpusztított helyi zsidó emlékének. Úgy vélte, az országban nincs még egy olyan város, amely méltóbban állított volna mementót a holokauszt 70. évfordulóján. A zsidó hitközség elnöke elmondta: tervezik, hogy emléktáblákat helyeznének ki a város azon iskoláinak falára, ahol zsidó gyerekek tanultak. Ezenkívül szeretnék, ha Budapesthez hasonlóan Kecskeméten is lenne néhány a Németországban nagyon elterjedt úgynevezett botlatókövekből. A fém emléktáblákat a zsidó áldozatok egykori lakhelye előtt süllyesztenék a járdába, feltüntetve rajta nevüket, és hogy mi lett a sorsuk, miután 1944-ben gettósították majd deportálták őket. KIEMELT TÉMÁK - BAON.HU Hójelentés-síterepek Anyakönyvi hírek KÉKHÍREK Hírképek Olcsó receptek Traffipax Nap képe MOZIMŰSOR KÉPGALÉRIÁK KULTÚRA KAPCSOLÓDÓ CIKKEK A doni hősökre emlékeztek Kulisszatitkokról a folyosón Nem enged a minőségből A megye írói és költői közel három évtizede összetartanak Negyvenedik galambkiállítását tartotta a kecskeméti egyesület
2 Méltó helyen a helyi értékek előző következő AJÁNLOTT CIKKEK A kecskeméti reptérre is atomot dobtak volna az amerikaiak Halálos baleset Izsák és Ágasegyháza között Esik a hó Bács-Kiskunban Felborult egy autó Félegyháza és Alpár között - fotók Halálos baleset: vonattal ütközött egy autó Kecskeméten Őstermelői igazolvány: már él az új szabályozás Kecskeméten találták meg a Budapestről eltűnt négyéves Halálos balesetet okozott az úton fekvő részeg Halálos baleset: egy 15 éves fiú nem élte túl az ütközést Őrizetbe vették az örömlányt Recommended by RÓLUK ÍRTUNK LEGTÖBBET Bábel Balázs Cseke Péter Lezsák Sándor Zuschlag János Teljes névtár ORSZÁG, VILÁG, GAZDASÁG Újabb nagy csavarok Hosszú Katinka ügyében NOL.HU Kiss László szövetségi kapitány egy vasárnapi interjújából úgy tűnik, az úszószövetség közlésével ellentétben ő mégiscsak tisztában volt azzal, hogy az úszónő elutazott az amerikai versenyre. Pontról pontra megcáfolták a kormányt NOL.HU Lázár János ki sem állt a sajtó elé a keddi brüsszeli tárgyalásai után. Orbán keményen leléptette Tarlóst, Budapest irodalmi kérdés lett A Belügyminisztérium falába csapódott egy Porsche NOL.HU A 26 éves sofőr szerint az aszfalt volt a hibás. Kocsmában látták utoljára az eltűnt szocialista politikust NOL.HU Beugrott egy sörre a közeli kocsmába, majd eltűnt. Egyelőre nem tudni, Sápi Attila hol lehet, napok óta nem ad életjelet magáról. Így törtek be a kommandósok a Köpcös rejtekhelyére videó Mai horoszkóp A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet. További horoszkópok» Profi jósok várják kérdéseit!» SPORTHÍREK A NEMZETI SPORT OLDALÁN
3 NOL.HU A kormányfő szíve szerint az EU-s pénzek nulla százalékát engedné át Budapestnek, a kabinet tagjai pedig a fővárosi megszorításokon ötletelnek. Az elit mexikói tengerészgyalogosok által készített GoPro felvételt most hozták nyilvánosságra a múlt heti akcióról. Werder Bremen: tetszik nekik Kleinheisler elszántsága Mindenre nyitott fiatalembernek ismertük meg, érződik rajta, hogy nagyon meg akarja mutatni, mit tud. Palermo: Balogh felszívódott, a reptér óta nem látták sajtóhír Ezzel szemben a magyar és az olasz klub azt állítja, már nagyon közel a megegyezés. Férfi kézi Eb: Császár lesz a tartalék, már nincs a kerettel Az irányító csak akkor utazik Lengyelországba a társak után, ha a keretben szükség lesz cserére. WTCC: végre! Michelisz a Honda gyári csapatánál folytatja! A magyar versenyző csapattársai a korábbi világbajnok Robb Huff és Tiago Monteiro lesznek. Hamburg: Én köszönöm, nem kérek már ebből Stieber Bevallom, kicsit átverve érzem magam A szélső elárulta azt is, megkereste-e a Ferencváros. NB I-ES FELKÉSZÜLÉSI KÖRKÉP Kilenc csapat január 4-én kezdte a munkát, a DVTK egy, a Paks és az FTC két nappal a többiek után.
4 FACEBOOK ELŐFIZETÉS NEKÜNK Hírek Sport Apróhirdetés Aktuális Rovatok Névtár Bács-kiskun Megyei sport Állást kínál Traffipax Kék hírek Bábel Balázs Kecskemét KTE Összes Galériák Sport Cseke Péter Baja Kézilabda Társkeresés Kultúra Közélet Lezsák Sándor Kiskunfélegyáza Kosárlabda Mezőgazdaság Egészségügy Gazdaság Zuschlag János Kiskunhalas Röplabda Ingatlan Oktatás Kultúra Kék hírek Labarúgás Jármű Szavazások Bulvár Legfrissebb cikkeink Legolvasottabb cikkeink 12:24 Nemzetközi könyvvezetésre akar áttérni? Január 15-ig jelentheti be Sokan eleshetnek a családi kedvezménytől 12:05 Három tolvajt is elkaptak Otthont keres a háromgyermekes anyuka 12:00 Hiányos öltözetben tűnt el a szabadszállási férfi Felborult egy autó Félegyháza és Alpár között - fotók 11:19 Árokba csúszott egy autó Nagykőrös és Kocsér között Lukács kinevezésére kéri a nevelőtestület a minisztert 11:08 A doni hősökre emlékeztek Időközi választás lehet Lakiteleken Impresszum Médiaajánlat nekünk Hírlevél A BAON kiadója a Mediaworks Regionális kiadó. Minden jog fenntartva
5 OLVASTA MÁR? Romagyilkosságok: jogerős a három tényleges életfogytiglan Kövessen bennünket a Facebook-on!
Holokauszt-könyv a diákoknak
Holokauszt-könyv a diákoknak 2014. október 1. 19:25, Legutóbb frissítve: 2014. október 2. 09:25 Hraskó István KECSKEMÉT Még az ősszel megkapják a kecskeméti végzős gimnazisták a holokauszt kecskeméti eseményeit
Mi közöd hozzá? Fiatalok a holokausztról
Belföld Mi közöd hozzá? Fiatalok a holokausztról Fiataloknak szóló weboldal indult a holokauszttal kapcsolatos gondolatok megosztására Mi közöd hozzá? címmel a holokauszt-emlékév programsorozatának részeként.
nappal min: 5 C max: 8 C
nappal min: 5 C max: 8 C éjszaka min: -3 C max: 1 C Belépés Regisztráció Előfizetés Keresés 2016.01.13. Veronika, Csongor, Yvett Belépés Regisztráció Előfizetés Rovatok Főoldal Belföld Külföld Gazdaság
Bajnai: zsidó volt-e Radnóti vagy magyar?
Belföld Bajnai: zsidó volt-e Radnóti vagy magyar? Bajnai Gordon véleménye szerint a kormány részéről jó döntés volt, hogy 2014-et a holokauszt-emlékévévé nyilvánították, az viszont nem, hogy "világraszóló
nappal min: 5 C max: 8 C
nappal min: 5 C max: 8 C éjszaka min: -3 C max: 1 C Belépés Regisztráció Előfizetés Keresés 2016.01.13. Veronika, Csongor, Yvett Belépés Regisztráció Előfizetés Rovatok Főoldal Belföld Külföld Gazdaság
nappal min: 5 C max: 8 C
nappal min: 5 C max: 8 C éjszaka min: -3 C max: 1 C Belépés Regisztráció Előfizetés Keresés 2016.01.13. Veronika, Csongor, Yvett Belépés Regisztráció Előfizetés Rovatok Főoldal Belföld Külföld Gazdaság
nappal min: 5 C max: 8 C
nappal min: 5 C max: 8 C éjszaka min: -3 C max: 1 C Belépés Regisztráció Előfizetés Keresés 2016.01.13. Veronika, Csongor, Yvett Belépés Regisztráció Előfizetés Rovatok Főoldal Belföld Külföld Gazdaság
nappal min: 5 C max: 8 C
nappal min: 5 C max: 8 C éjszaka min: -3 C max: 1 C Belépés Regisztráció Előfizetés Keresés 2016.01.13. Veronika, Csongor, Yvett Belépés Regisztráció Előfizetés Rovatok Főoldal Belföld Külföld Gazdaság
nappal min: 5 C max: 8 C
nappal min: 5 C max: 8 C éjszaka min: -3 C max: 1 C Belépés Regisztráció Előfizetés Keresés 2016.01.13. Veronika, Csongor, Yvett Belépés Regisztráció Előfizetés Rovatok Főoldal Belföld Külföld Gazdaság
Végzetes méltóságvesztés
Vélemény Végzetes méltóságvesztés Elkeseredett aggodalommal követem a magyar holokauszt 70. évfordulója körüli eseményeket. Mint sakkjátékos, aki nagyjából tudja, hogy mi következik a táblán a tizedik
nappal min: 5 C max: 8 C
nappal min: 5 C max: 8 C éjszaka min: -3 C max: 1 C Belépés Regisztráció Előfizetés Keresés 2016.01.13. Veronika, Csongor, Yvett Belépés Regisztráció Előfizetés Rovatok Főoldal Belföld Külföld Gazdaság
nappal min: 5 C max: 8 C
nappal min: 5 C max: 8 C éjszaka min: -3 C max: 1 C Belépés Regisztráció Előfizetés Keresés 2016.01.13. Veronika, Csongor, Yvett Belépés Regisztráció Előfizetés Rovatok Főoldal Belföld Külföld Gazdaság
Megszállási évforduló: Erdő bíboros elfogadta a Mazsihisz meghívását
Belföld Megszállási évforduló: Erdő bíboros elfogadta a Mazsihisz meghívását Erdő Péter bíboros, a katolikus püspöki kar elnöke is ott lesz a német megszállás hetvenedik évfordulóján tartandó rendezvényen
Azurák Csaba a TV2 Aktuális mősorainak fıszerkesztıje
1 / 5 2015.03.25. 10:08 Azurák Csaba a TV2 Aktuális mősorainak fıszerkesztıje 2015. március 25-tıl a Tények mősorvezetıjét, Azurák Csabát nevezték ki a TV2 Aktuális mősorainak fıszerkesztıjévé - közölte
nappal min: 5 C max: 8 C
nappal min: 5 C max: 8 C éjszaka min: -3 C max: 1 C Belépés Regisztráció Előfizetés Keresés 2016.01.13. Veronika, Csongor, Yvett Belépés Regisztráció Előfizetés Rovatok Főoldal Belföld Külföld Gazdaság
2011. szeptember 16., péntek - Edit
22 C 2011. szeptember 16., péntek - Edit Keresés az archívumban... Kezdőoldal Helyi Kultúra Sport Kék hírek Közérdekű Működő város Ország Világ Galéria Videó Apróhirdetés Gépek százai repkednek Pogányban
Már formát öltött a Science Building
1 / 5 2011.09.18. 7:28 2011. szeptember 18. vasárnap Diána Már formát öltött a Science Building 2011. szeptember 14. 00:05, Legutóbb frissítve: 2011. szeptember 14. 09:10 Fülöp Z. (Dunántúli Napló) PÉCS
nappal min: 5 C max: 8 C
nappal min: 5 C max: 8 C éjszaka min: -3 C max: 1 C Belépés Regisztráció Előfizetés Keresés 2016.01.13. Veronika, Csongor, Yvett Belépés Regisztráció Előfizetés Rovatok Főoldal Belföld Külföld Gazdaság
nappal min: 5 C max: 8 C
nappal min: 5 C max: 8 C éjszaka min: -3 C max: 1 C Belépés Regisztráció Előfizetés Keresés 2016.01.13. Veronika, Csongor, Yvett Belépés Regisztráció Előfizetés Rovatok Főoldal Belföld Külföld Gazdaság
Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra!
Ráckeve Város Polgármestere és a Ráckevei Molnár Céh Alapítvány meghívást kapott a Szent Korona hazatérésének 35. évfordulóján tartott megemlékezésre és az azt követő fogadásra. A megemlékezésre az V.
nappal min: 5 C max: 8 C
nappal min: 5 C max: 8 C éjszaka min: -3 C max: 1 C Belépés Regisztráció Előfizetés Keresés 2016.01.13. Veronika, Csongor, Yvett Belépés Regisztráció Előfizetés Rovatok Főoldal Belföld Külföld Gazdaság
nappal min: 5 C max: 8 C
nappal min: 5 C max: 8 C éjszaka min: -3 C max: 1 C Belépés Regisztráció Előfizetés Keresés 2016.01.13. Veronika, Csongor, Yvett Belépés Regisztráció Előfizetés Rovatok Főoldal Belföld Külföld Gazdaság
Deportálás a németek előtt is volt
Külföld Deportálás a németek előtt is volt Emlékművet állítottak a holokauszt áldozatainak, de a budapesti támogatásból nem kértek Emlékművet állítottak Kolozsvárott a második világháború idején elhurcolt
Bojkott: új időszámítás a magyar zsidóság életében
Belföld Bojkott: új időszámítás a magyar zsidóság életében A rendkívüli közgyűlés nagy többséggel úgy döntött, hogy jelen körülmények között a Mazsihisz nem vesz részt a holokauszt-emlékév kormányzati
VLV.HU MÉDIAAJÁNLAT. Bemutatkozás
VLV.HU MÉDIAAJÁNLAT Bemutatkozás A VLV.HU honlap Kemény Dénes akkori szövetségi kapitány, mai MVLSZ- elnök kezdeményezésére jött létre a 2007- es melbourne- i világbajnokság előtt, hogy korszerű médiaeszközként
Ifjúkori balesetek epidemiológiai adatai
Ifjúkori balesetek epidemiológiai adatai Dr. Páll Gabriella gyermekorvos, allergológus, epidemiológus Országos Gyermekegészségügyi intézet Vázlat Bevezetés 15-25 évesek baleseti halálozása Helyzetünk Európában
nappal min: 5 C max: 8 C
nappal min: 5 C max: 8 C éjszaka min: -3 C max: 1 C Belépés Regisztráció Előfizetés Keresés 2016.01.13. Veronika, Csongor, Yvett Belépés Regisztráció Előfizetés Rovatok Főoldal Belföld Külföld Gazdaság
nappal min: 5 C max: 8 C
nappal min: 5 C max: 8 C éjszaka min: -3 C max: 1 C Belépés Regisztráció Előfizetés Keresés 2016.01.13. Veronika, Csongor, Yvett Belépés Regisztráció Előfizetés Rovatok Főoldal Belföld Külföld Gazdaság
nappal min: 5 C max: 8 C
nappal min: 5 C max: 8 C éjszaka min: -3 C max: 1 C Belépés Regisztráció Előfizetés Keresés 2016.01.13. Veronika, Csongor, Yvett Belépés Regisztráció Előfizetés Rovatok Főoldal Belföld Külföld Gazdaság
nappal min: 5 C max: 8 C
nappal min: 5 C max: 8 C éjszaka min: -3 C max: 1 C Belépés Regisztráció Előfizetés Keresés 2016.01.13. Veronika, Csongor, Yvett Belépés Regisztráció Előfizetés Rovatok Főoldal Belföld Külföld Gazdaság
nappal min: 5 C max: 8 C
nappal min: 5 C max: 8 C éjszaka min: -3 C max: 1 C Belépés Regisztráció Előfizetés Keresés 2016.01.13. Veronika, Csongor, Yvett Belépés Regisztráció Előfizetés Rovatok Főoldal Belföld Külföld Gazdaság
nappal min: 5 C max: 8 C
nappal min: 5 C max: 8 C éjszaka min: -3 C max: 1 C Belépés Regisztráció Előfizetés Keresés 2016.01.13. Veronika, Csongor, Yvett Belépés Regisztráció Előfizetés Rovatok Főoldal Belföld Külföld Gazdaság
A képviselő nyiltan vállalja: szerinte be kellene vezetni a halálbüntetést...
1 of 5 2015.05.10. 15:33 A képviselő nyiltan vállalja: szerinte be kellene vezetni a halálbüntetést 2015. május 10. 07:45 Munkatársainktól VITA Az utóbbi időben ismét felparázslott a halálbüntetés körüli
Lázár felügyeli a magyar nyelv ırzését
1 / 5 2014.03.25. 12:01 Keresendő kifejezés Hírlevél Bejelentkezés Tetszik 204 ezer Kövessen minket! 13 C 3 C HETILAP ITTHON VILÁG GAZDASÁG TECH PANORÁMA VÉLEMÉNY SPORT AUTÓ VÁLLALKOZÁS EGÉSZSÉG KARRIER
nappal min: 5 C max: 8 C
nappal min: 5 C max: 8 C éjszaka min: -3 C max: 1 C Belépés Regisztráció Előfizetés Keresés 2016.01.13. Veronika, Csongor, Yvett Belépés Regisztráció Előfizetés Rovatok Főoldal Belföld Külföld Gazdaság
Várostörténet. 3. forduló. Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat.
Várostörténet 3. forduló Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat. 1. Egészítsd ki a szöveget! Az iskola híres kegyesrendi, más néven iskola. megalapítása gróf.
Lázár János összehívta a zsidó kerekasztalt
Lázár János összehívta a zsidó kerekasztalt 2014-09-01 18:59:20 13 komment Czene Gábor Csuhaj Ildikó NOL Szeptember 9-ére hívta össze a Miniszterelnökséget irányító miniszter a Zsidó Közösségi Kerekasztalt.
Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai
Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.
nappal min: 5 C max: 8 C
nappal min: 5 C max: 8 C éjszaka min: -3 C max: 1 C Belépés Regisztráció Előfizetés Keresés 2016.01.13. Veronika, Csongor, Yvett Belépés Regisztráció Előfizetés Rovatok Főoldal Belföld Külföld Gazdaság
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 140/2016. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. június 16-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat Alapítványok támogatására
ÖNKORMÁNYZATI HÍRLEVÉL
t zs ö K ta á B é g i Ön k o r m á ny za ÖNKORMÁNYZATI HÍRLEVÉL 1. Évfolyam 2. Szám 2007. október Önkormányzati Híreink Tisztelt Bátaiak! A falunknak év végéig rendelkeznie kell településrendezési tervvel.
A Mazsihisz nem pénzt kér
A Mazsihisz nem pénzt kér Az írás a Népszabadság 2014. 08. 28. számában jelent meg. 0 komment Czene Gábor Csuhaj Ildikó Népszabadság A Schmidt Mária vezetésével létesülő Sorsok Háza-projekt egész biztosan
Az elátkozott emlékmű története
Az elátkozott emlékmű története Az írás a Népszabadság 2014. 07. 23. számában jelent meg. 16 komment Czene Gábor Népszabadság Most, hogy a sasos-arkangyalos szobrot az éjszaka leple alatt felállították
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 4. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2015. 4. hét Erdély Magyarország Folytatódik a Kőrösi Csoma Sándor Program Folytatódik a diaszpóra magyarságának megerősítését célzó Kőrösi Csoma Sándor Program, amelyre február
Zsinagóga nem eladó OLVASÓLISTA. Előfizetne a Népszabadságra? Böhm Ágnes Népszabadság. Ohr Tibor
Zsinagóga nem eladó Az írás a Népszabadság 2014. 04. 18. számában jelent meg. 11 komment Böhm Ágnes Népszabadság Az állam az év elején ismeretlen összegért, csendben visszavásárolta a kőszegi zsinagógát
Eldorádó a Bárkában. mhtml:file://d:\oszmi\20130614\mht\000357.mht. név: jelszó: Bejelentkezés
1. oldal, összesen: 6 oldal Írja be az e-mail címét! Feliratkozás név: jelszó: Bejelentkezés Eldorádó a Bárkában Bereményi Géza filmje, az Eldorádó nyomán készült az író-rendeződarabja, amely Az arany
Most kiderül, fotózható-e a rendőr
Belföld Most kiderül, fotózható-e a rendőr Az Alkotmánybíróság határozata szerint bizonyos esetekben lehet fényképezni az intézkedő rendőrt, a Kúria jogegységi határozata szerint viszont nem. Hétfőn új
Mérföldkő a fizikában: magyar tudósok sikere is
Tud/Tech Mérföldkő a fizikában: magyar tudósok sikere is Noha nem ez volt az elsődleges cél, újabb megerősítést nyert Albert Einstein relativitáselmélete: egy magyar-francia-német tudóscsoport számítógépes
Kiadja az 1956-os Emlékbizottság Budapest, október. PROGRAMFÜZET október 20. november 6.
Kiadja az 1956-os Emlékbizottság Budapest, 2016. október PROGRAMFÜZET 2016. október 20. november 6. 2016. október 20., csütörtök 11:00 óra A MAGYAR IFJÚSÁG TÖRTÉNELMET ÍRT Ünnepi megemlékezés Beszédet
Sorra borulnak a holokauszt-emlékév programjai
Sorra borulnak a holokauszt-emlékév programjai Az írás a Népszabadság 2014. 08. 16. számában jelent meg. 3 komment Czene Gábor Népszabadság A kormánynak nagy tervei voltak a holokauszt és a pharrajimos
A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:
A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház magyar költők költészetének és életének színházi, zenei és képzőművészeti formában való bemutatásával foglalkozik. Turek Miklós színművész
2014. július szeptember EPSA Hírlevél
Kedves Önérvényesítők! Ez az Önérvényesítők Európai Platformjának hírlevele. Az Önérvényesítők Európai Platformját röviden EPSA-nak hívják. Ebben a számban sok érdekes hírt szeretnénk megosztani veled.
nappal min: 5 C max: 8 C
nappal min: 5 C max: 8 C éjszaka min: -3 C max: 1 C Belépés Regisztráció Előfizetés Keresés 2016.01.13. Veronika, Csongor, Yvett Belépés Regisztráció Előfizetés Rovatok Főoldal Belföld Külföld Gazdaság
A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele. 49. hét december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája
A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele 49. hét 2017. december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája Kultúrpart-advent Kárpát-medencei folklór és kortárs költészet sok-sok zenével minden
EUR 315.39 USD 291.58 CHF 289.74 BUX 24466.82 0.68% MOL 13930-0.14% OTP 6200 1.91%
EUR 315.39 USD 291.58 CHF 289.74 BUX 24466.82 0.68% MOL 13930-0.14% OTP 6200 1.91% árfolyamok Tőzsde Devizaárfolyamok Árfolyam váltó Alfatrader Real Time EUR 315.39 USD 291.58 CHF 289.74 BUX 24466.82 0.68%
b a j n o k s á g s o r s o l á s a 2 0 1 1-2 0 1 2. 1-1 8. f o r d u l ó k
N B I. F é r f i F e l n ő t t N a g y p á l y á s L a b d a r ú g ó b a j n o k s á g s o r s o l á s a 2 0 1 1-2 0 1 2. 1-1 8. f o r d u l ó k 2011. június 28-29. UEFA Bajnokok Ligája 1. forduló 1. mérkőzés
nappal min: 5 C max: 8 C
nappal min: 5 C max: 8 C éjszaka min: -3 C max: 1 C Belépés Regisztráció Előfizetés Keresés 2016.01.13. Veronika, Csongor, Yvett Belépés Regisztráció Előfizetés Rovatok Főoldal Belföld Külföld Gazdaság
Bővült az Adaptive Média
1 / 6 2013.12.03. 8:57 2013. December. 3., Ferenc, Olívia Főoldal Márkás beszélgetések Napi chart A hét képe Nézettség Kutatás Márka és jog Ez a branding 360 Bővült az Adaptive Média More Tetszik Share
Erő és érzékenység: kaposvári elsők a legjobbak között Közélet Somog...
1 / 5 2015.07.01. 15:50 Erő és érzékenység: kaposvári elsők a legjobbak között 2015. április 27. 08:09 Szűcs Tibor Hallgatói által figyelemreméltóan sikeres évet tudhat magáénak a Kaposvári Egyetem, akik
Készítette: Horváth Eszter, Kovács Noémi, Németh Szabolcs Csapatnév: HERMANOSOK
Készítette: Horváth Eszter, Kovács Noémi, Németh Szabolcs Csapatnév: HERMANOSOK Előzmények: Gunter Demnig német művész volt az első, aki betonkockára applikált réztáblácskába véste az elhurcoltak nevét,
Märcz Tamás: A világbajnokságon nem ismerünk majd lehetetlent
https://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/235/marcz-tamas-a-vilagbajnoksagon-nem-ismerunk-majd-lehetetlent Märcz Tamás: A világbajnokságon nem ismerünk majd lehetetlent 2016.12.25. 09:40 CET Sydney olimpiai
9.00 a Széchenyi emléktáblánál (Hősök tere 7.) néma koszorúzás egy szál virággal
KOSZORÚZÁSOK ÉS MEGEMLÉKEZÉSEK OKTÓBER 19-én pénteken 9.30 a Romek emlékoszlopnál (Szentpéteri kapu) Közreműködnek a Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói 10.30 Ünnepi műsor a Miskolci Egyetemen 12.00
Holokauszt Emlékközpont Ahol a Múlt a Jövőnek üzen...
Nem tudja megnyitni hírlevelünket? Kérjük, kattintson ide! Holokauszt Emlékközpont Ahol a Múlt a Jövőnek üzen... 2012. februári hírlevél VISSZATEKINTŐ 67 éve, január 17-én veszett nyoma Budapesten Raoul
Mi is a Gyerehokizni.hu?
Kézikönyv kluboknak Mi is a Gyerehokizni.hu? ŠKODA és a jégkorong A ŠKODA Auto és a jégkorong közös történelme egészen 1992-ig nyúlik vissza, azóta a ŠKODA a sportág egyik fő támogatója, valamint jégkorong
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. március 24-i ülésére Tárgy: Történetírói pályázat kiírásáról szóló döntés meghozatala Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés
JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7.
JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7. KEDVES INTÉZMÉNYVEZETŐ! Egy ünnepi programfüzetet tart a kezében, amely a Váci Mihály Gimnázium fennállásának 50. évfordulója alkalmából színes, tartalmas,
ELŐTERJESZTÉS A Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság november 11-i rendkívüli ülésére
Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-539/2015. ELŐTERJESZTÉS A Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2015. november 11-i rendkívüli ülésére Tárgy: József Attila
nappal min: 5 C max: 8 C
nappal min: 5 C max: 8 C éjszaka min: -3 C max: 1 C Belépés Regisztráció Előfizetés Keresés 2016.01.13. Veronika, Csongor, Yvett Belépés Regisztráció Előfizetés Rovatok Főoldal Belföld Külföld Gazdaság
Három égi lovag Ó, ti Istentől származó égi lovagok az úrnak mennyi szépet adtatok, a művész lelketektől megremegtek a csillagok súlyos szárnyú képzeletem bennetek az égen ás, mint őrült égi vadász a művészettek
Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 69/2015. Kedves Kolléga!
Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 69/2015 Kedves Kolléga! Kérem engedje meg, hogy beszámoljunk arról, hogy a Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság megyei (fővárosi)
Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ
Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ MÉDIANÉZŐ KFT. -NEMZETI EMLÉKEZET BIZOTTSÁGA 1 A tartalom Meghalt Biszku Béla-TV2 Elhunyt Biszku Béla- RTL II Meghalt Biszku Béla- DUNA TV Meghalt Biszku
Bács-Kiskun megyei országos mellékúthálózat felújítási programjavaslat 2020-ig. Járási javaslatok. Kecskeméti járás Kunszentmiklósi járás
Bács-Kiskun megyei országos mellékúthálózat felújítási programjavaslat 2020-ig Járási javaslatok Kecskeméti járás Kunszentmiklósi járás Tiszakécskei járás Kiskőrösi járás Kiskunfélegyházi járás Kalocsai
Angliai Kisokos Médiaajánlat 2016
Angliai Kisokos Médiaajánlat 2016 Bemutatkozás Az angliai magyarok oldala az Angliai Kisokos egy 2015-ben alapított független információs és hirdető portál, ahol mindig a legfrissebb, legaktuálisabb információkat
Budai ófár. szült, akárcsak a padok. Külön érdemes szólni a csillárokról. Egyszerűségükbe is feltűnően szépek.
Budai ófár 2013. november bet jelent. A kerek évfordulót köszöntő sorokkal szubjektív érzéseinket kívánjuk közreadni. A Duna felől nézve alig-alig lehet észrevenni, pedig naponta tízezrek pillantanak rá
Sajtómegjelenések Mentorprogram. Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék FEBRUÁR 26... 2 FÜGGETLEN HÍRÜGYNÖKSÉG... 2... 2 SZEGED SZERVER... 2... 2 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM... 3... 3 HÍREXTRA... 3 Sikeres a deszegregációs program... 3 WEBRÁDIO.HU...
A könyvtár, mint közösségi tevékenységek központja
A könyvtár, mint közösségi tevékenységek központja Könyvtár-népszerűsítő munka a Pest Megyei Könyvtárban, Szentendrén A könyvtár szerepe a változó társadalomban Információk, dokumentumok gyűjtése feltárása
MUNKATERV. a 2011-es évre
BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2011-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok
SZAKMAI BESZÁMOLÓ. II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Székhely/lakcím 3530 Miskolc, Görgey Artúr u. 11. Adószám/adóazonosító
SZAKMAI BESZÁMOLÓ Pályázati azonosító KKETTKK-56P-04-0050 Pályázó neve: II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Székhely/lakcím 3530 Miskolc, Görgey Artúr u. 11. Adószám/adóazonosító 15350844-2-05
Kategorizálva HELYI HÍREK, RÖVID HÍREK
/ 7 202..5. 8:46 KEZDİLAP Karrier Ajándék Impresszum KEZDİLAP SZÍNHÁZ RÖVID HÍREK HELYI HÍREK NEWS/ HÍREK FILM/ ZENE SPORT PROGRAMAJÁNLÓ Kategorizálva HELYI HÍREK, RÖVID HÍREK Elsısegélynyújtó tanfolyam
HÁLÓZATI HÍRLEVÉL Országos Munkaerő-piaci Szolgáltató és Szakmai Támogató Hálózat III. szám
HÁLÓZATI HÍRLEVÉL Országos Munkaerő-piaci Szolgáltató és Szakmai Támogató Hálózat 2016. III. szám Kedves Partnereink! Meghitt, Békés Karácsonyi Ünnepeket és Sikerekben Gazdag Új Esztendőt Kívánunk! AKTUALITÁSOK
IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok
IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok Negyedik alkalommal rendezték meg a Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napokat június 12-14. között. A program fővédnöke Hende Csaba
nappal min: 5 C max: 8 C
nappal min: 5 C max: 8 C éjszaka min: -3 C max: 1 C Belépés Regisztráció Előfizetés Keresés 2016.01.13. Veronika, Csongor, Yvett Belépés Regisztráció Előfizetés Rovatok Főoldal Belföld Külföld Gazdaság
A évi MEFOB Úszóbajnokság helyi sajtója Megjelent december 9-én a honlapon és a Hajdú-Bihari Naplóban
A 2015. évi MEFOB Úszóbajnokság helyi sajtója Megjelent 2015. december 9-én a www.haon.hu honlapon és a Hajdú-Bihari Naplóban http://www.haon.hu/az-egyetemistak-most-budapesten-usztak-ki-mindent-magukbol/2969110
Eredmények 2 0 1 0 / 2 0 11.
Eredmények S z ü lői elégedettségi kérdőív 2 0 1 0 / 2 0 11. A kérdőívek száma 250 213 200 150 100 93 50 0 kiadott kitöltött 2 Az Ön gyermeke 60 56 50 40 34 30 20 10 0 fiú lány nincs válasz 2 3 A kérdőív
Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 15-én 12:00 órakor megtartott rendes üléséről
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2019. május 15-én 12:00
Hosszú Katinka: Szeretnék többször a dobogón állni Budapesten
https://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/252/hosszu-katinka-szeretnek-tobbszor-a-dobogon-allni-budapesten Hosszú Katinka: Szeretnék többször a dobogón állni Budapesten 2017.01.13. 11:57 CET A háromszoros
A Nemzeti Színház a Padányi Katolikus Iskolában
A Nemzeti Színház a Padányi Katolikus Iskolában VEOL Page 1 of 11 HIRDETÉS 2019. 03. 12. 16:46 E M B E R K Ü Z D J É S B Í Z V A B Í Z Z Á L! MEGOSZTOM Tetszik 96 A Nemzeti Színház a Padányi Katolikus
ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága május 30-i ülésére
Iktató szám: Sz-249/2014. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Humán Ügyek Bizottsága ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága 2014. május 30-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette:
A második világháború öröksége és a japán-filippínó biztonsági kapcsolatok fejlődésének perspektívái KLEMENSITS PÉTER
A második világháború öröksége és a japán-filippínó biztonsági kapcsolatok fejlődésének perspektívái KLEMENSITS PÉTER A világháború a Fülöpszigeteken A háború kitörése, hadműveletek a Corregidor elestéig
2015.02.16. HÉTFŐ 1 / 8 2015.02.16. 14:22. Csaba Koh. Tetszik. Megosztás. 7,4 ezer
- Szinház, opera, múzeum - Sztárklikk 1 / 8 2015.02.16. 14:22 2015.02.16. HÉTFŐ Csaba Koh Tetszik Megosztás 7,4 ezer - Szinház, opera, múzeum - Sztárklikk 2 / 8 2015.02.16. 14:22 35000! Köszönjük! Március
ÜTEMTERV a sebességellenőrző berendezések február havi vezényléséhez
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Közlekedésrendészeti Osztály ÜTEMTERV a sebességellenőrző berendezések 2016. február havi vezényléséhez Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság
Európai utas. Találkozások. Berecz András mesemondó adott nagy sikerű estet Határtalan mesék címmel május 17-én a Közép-európai Kulturális Intézetben.
Berecz András mesemondó adott nagy sikerű estet Határtalan mesék címmel május 17-én a Közép-európai Kulturális Intézetben. Az Ötágú síp című sorozatban határon túli magyar kulturális műhelyeket mutattunk
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Nagykörű Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről.
1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Nagykörű Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. M U T A T Ó : Határozat/Rendelet: Tárgy: 106/2014. (X. 27.) Napirendi pontok elfogadása.
Döntött a kormány a Magyar Nyelvstratégiai Intézet létrehozásáról Híradó
Magyarország hírportálja (/) mobil (/2014/01/15/barhol-barmikor-hiradofacebook (https://www.facebook.com rss (/hirado.aspx) in english (/rovatok/in-english) Keresés Videó Belföld Külföld Telesport Kékfény
Mario Vargas Llosa: A kormány azért fél a CEU-tól, mert itt állampolgárokat képeznek
24. hu Kerner Zsolt 2017. 06. 22. Mario Vargas Llosa: A kormány azért fél a CEU-tól, mert itt állampolgárokat képeznek Korábban már megemlítettük, hogy a CEU a legakadémikusabb módon reagált a kormány
Elrabolt magyar tóratekercsek Oroszországban
Belföld Elrabolt magyar tóratekercsek Oroszországban Történelmű jelentőségű felfedezésnek minősítette Köves Slomó, hogy egy oroszországi kéziratraktárban mintegy száz, a vészkorszak idején elrabolt magyar
Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra
Január 02. 15. 19. kedd 22. 23. 30. 01. hétfő 06. 16:30 12. Újévi koncert R: Jánossomorjai Fúvós Egyesület tel.: 20/435-8431 www.jfe.hu Megemlékezés a doni áttörés 67. évfordulója alkalmából H: Kalafszky
Az MSZP állásfoglalásai az 1956-os forradalomról és Nagy Imréről ( ) a) Népszabadság
Az MSZP állásfoglalásai az 1956-os forradalomról és Nagy Imréről (1989-2005) a) Népszabadság (?) Bossányi Katalin: Meddig engedünk 56-ból? 1991. június 15. Emlékmű a megbékélésért. Megbékélés Emlékmű Alapítvány
Búcsú Szakácsi Sándortól
1. oldal, összesen: 6 oldal Írja be az e-mail címét! Feliratkozás név: jelszó: Bejelentkezés Búcsú Szakácsi Sándortól Szakácsi Sándor színművész búcsúztatását csütörtökön 15-órakor tartják Budapesten,
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 27/2014 (08.07.) számú Hivatalos Értesítő 2014.08.07. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 4. oldal 2 Versenybizottsági határozatok