Nancy Price EGY ÁGYBAN AZ ELLENSÉGGEL. Regény PHOENIX KÖNYVEK DEBRECEN

Átírás

1 Nancy Price EGY ÁGYBAN AZ ELLENSÉGGEL Regény PHOENIX KÖNYVEK DEBRECEN

2 Eredeti cím: Sleeping with the Enemy Copyright 1987 by Nancy Price All Rights Reserved! A fordítás a Berkley Books februári kiadása alapján készült Fordította: Nemes István ISBN PHOENIX Könyvkiadó és Terjesztő Kft. Felelős kiadó: Hajja Attila ügyvezető Szedte és tördelte a Phoenix Könyvkiadó Nyomta az Alföldi Nyomda A nyomdai megrendelés törzsszáma: Felelős vezető: György Géza Terjedelem: 14 (A/5) ív Készült Debrecenben, az Úr évében

3 1. Egy nappal azelőtt, hogy Martin Burney elvesztette a feleségét, Laurát, nézte, mint távolodik tőle, mint emelgeti hosszú haját az Atlanti-óceán szele. Laura mögött becsukódott a szépségszalon ajtaja, melyen megvillant a nap fénye. Martin szeme barna volt és hideg, akár a kihűlt kávé. A Szépségsarok ablakán egy táblát zörgetett az óceáni szél, ahogy Martin elhajtott előtte: FÉRFIAKAT IS FOGADUNK. Laura Burney mondta Laura a pult mögött üldögélő nőnek, és körülnézett az új helyiségben; a múlt nyáron még nem volt itt. KNUDAGOF SI TAKAIFRÉF, látszott belülről a felirat visszafelé; az üzlet zöld padlója tele volt levágott hajjal. Laura egy fodrásznő nyomában egy hajmosószékhez sétált. A nő névtábláján a Carmen"-név állt. Bemosást? kérdezte Carmen, és egy zöld műanyag körgallért terített Laura vállára. Laura hátradőlt a hajmosószékben, és mély lélegzetet vett. Másfél óráig maradhat. Füle mögött víz csurgott surrogva, mint a homokot nyaldosó hullámok. Behunyta a szemét. Kihozza a világos részeket mondta Carmen. Besamponozta Laura Burney-t és alaposan megnézte: a szeme alatt sötét karikák húzódnak, teste teljesen sovány és csontos. Nem öltözik túl nyáriasan; farmert visel és hosszú ujjú inget. Egyik kézfején lila zúzódások látszanak. Egy középkorú asszony felnevetett a szomszédos hajmosószékben. Olvasta a sztorit arról a nőről, abban a délvidéki kisvárosban, ahol az emberek egymást lesik napi huszonnégy órán át? A fejét sikáló nőhöz beszélt. Az morgott valamit. Carmen Laura fejbőrét masszírozta. Nyaralni jött ide? Úszni meg napozni? Félek a víztől felelte Laura. A szélben zörgő tábla ellenére nem voltak férfiak a Szépségsarokban. Parfümillat és nők vették körül Laurát. Sand Hookban bérlünk egy házat szombatig, Szép, új dokkok épültek ott mondta Carmen. Van hajójuk? Nincs. A hajóktól is félek. Tényleg? Carmen abbahagyta a samponozást. A tengerpartra jönnek nyaralni és fél a víztől? Nem tehetek róla vont vállat Laura. Van gyereke? Nincs. Vigyázzon, nehogy a gyerekeire is átragassza majd a félelmét mondta Carmen. Laura újra behunyta a szemét. Nagyon rossz dolog a félelem. Carmen öblíteni kezdte Laura haját. Laura nem szólt semmit a bő víz alatt. Hát, legalább szépen lebarnulhat mondta Carmen. Laura szeme sarkában könnycseppek csillantak. Próbált egyáltalán bemenni a vízbe? kérdezte Carmen. Csak égy kicsivel beljebb minden nap. Igen, próbált felelte Laura. Carmen kicsavarta a vizet Laura hajából, aztán egy törülközővel becsavarta a fejét. Szorosan a testéhez szorította, dörzsölte, és Laura mély lélegzetet vett a törülköző meleg, anyai sötétjében és próbált nem sírni. Most átül ide mutatta Carmen. Laura átült, és megnézte magát a tükörben: formátlan száj és nedves, szőke, hínárszerű haj. Felvette szokott arckifejezését és néhányat pislogott.

4 A középkorú hölgyről épp letekerték a törölközőt; a Laura melletti székbe telepedett. Az újságban az állt, hogy az asszony egy apró déli városkába költözött. A tükör felé hajolt. Úgy nézek ki, mint egy vízbefúlt patkány. A szemét meresztve bámulta magát. Mint egy vízbefúlt, szürke patkány. A szépségszalon fala mentén egy sor nő bámulta saját tükörképét komoly arccal, mintha az, hogy időt és pénzt áldoznak fejük külső felére, minden héten szükséges és természetes, sőt megszokott dolog lenne, Ez az újságbeli titkárnő elvált, és két gyereke van mondta a középkorú hölgy. És rendesen élte az életét, tudja? Eljárt a vallási összejövetelekre, mert azt akarta, hogy a gyerekei barátokat szerezzenek. És persze volt egy jóképű barátja is. A gyerekei apja mondta a fodrásznő. Aha... máskülönben mitől szült volna? mondta a hölgy. Carmen Laura hosszú haját egy hajcsavaró köré tekerte. Jártak már Manhassetben ezelőtt? Ez a harmadik nyarunk itt válaszolta Laura. Hová való? Boston mellé. Montrose-ba. A csavarok kezdték körbevenni Laura arcát, mintha rózsaszínű kolbászok lennének a kifejezéstelen szem és az akaratos száj körül. Brooke, kölcsön adnál pár csáváról? kiáltotta Carmen, és máris indult értük. És egyszer meglátták a férfi kocsiját a nő garázsa előtt... hát nem puszta fertő ez? A férfi autója az ő garázsa előtt? folytatta a középkorú hölgy. Laura kinézett az utcára, ahol az emberek céltalanul és szabadon ődöngtek, kirakatot nézegettek, pletykáltak a sarkon. És gondolta volna, hogy a férfit rajtakapták és ő beismerte, hogy paráználkodtak", úgyhogy a nőnek meg kellett volna jelennie a hívők előtt, elmondani, hogy mit tett, vezekelni, bűnbocsánatért esedezni, meg mit tudom én még mi mindent? Így hát a nő írt egy levelet, hogy kilép az egyházközségből... akkor majd nem kell felelősséget érezniük miatta. Carmen visszajött, hogy tovább rakosgassa Laura hajába a rózsaszín kolbászokat. Én sem sokat fürdök az óceánban. Túl hideg mondta. De itt van Brooke, ő minden nap úszik nyáron. Te jó ég! De nem, az egyházi presbiterek azt mondták ennek a titkárnőnek, hogy ki kell tagadniuk, így hát összehívták a gyülekezetet... kábé a fél várost... és mindenkinek elmondták, hogy mit csinált, és felszólították őket, hogy senki se álljon szóba vele. A nő pokolian begerjedt. Elment egy ügyvédhez és beperelte az egyházat meg a két presbiteri, modván hogy belegázoltak a magánéletébe. A mindenit! mondta a fodrásznő. Carmen hálót húzott Laura csavaróira. És hitted volna... ezé a titkárnőé lesz a templom. A temető, a parkolóhelyek, meg minden. Carmen egy szárítóhoz vezette Laurát és odaadott neki egy női magazint. Itt vannak a kapcsolók mondta. Ha kezdene nagyon meleg lenni, kapcsolja ki. Meleg léghuzat ölelte körül Laurát. A színes magazin egy apróhirdetésnél nyílt ki lebiggyesztett ajkú, kék szemhéjú nőt ábrázolt. A szárítóból áramló levegő puha légfüggönybe zárta Laurát. Ő behunyta a szemét és szundikált egy picit ebben a nyugodt hangbarlangban. Az idő azonban gyorsan szaladt. A haja száradt, ezt nem tudta megállítani. Összerezzent, kinyitotta a szemét, és egy szenvedélyesen csókolózó szerelmespárt látott a magazin egy illusztrációján. A kép alatt a bekezdés így kezdődött: A száj lecsapott a nő szájára, és a férfi élvezettel határozta el, hogy leküzdi a nő ellenállását, hiába próbál kitartani. Hanyatt döntötte, és felélesztette benne a kemény férfitest utáni izgató vágyat." Laura nézte, mint ásítoznak a nők a szárító alatt. A magazinban volt egy teszt a szerelmi életről, meg tanácsok a szexuális kielégülésre és hogy hogyan járjunk kedvében

5 a férjünknek, meg hogyan kezeljük a gyerekek iskolai problémáit. Laura becsukta a magazint, és a felhalmozódott hajtincseken átgázoló fodrászokat, kozmetikusokat bámulta. Figyelte nyugodt lépéseiket és kezük higgadt munkáját. Laura haja száradt; Carmen néha odajött megnézni, aztán végül kikapcsolta a szárítót. A léghuzat abbamaradt. Laura a KNUDAGOF SI TAKAIFRÉF tábla alatt látta, hogy Martin odahajt és leparkol. Carmen egy tükör előtti székhez vezette Laurát. A szomszédos székben egy kislány ült, a fejbőréig átáztatott hajjal, arcán zord kifejezéssel. Meglátod, milyen csini leszel duruzsolta neki a fodrásznő. A kislány nem szólt semmit. Maga tanárnő? kérdezte kis idő múlva Carmen. Kiszedte az összes csáváról, és fésülni kezdte Laura haját egy nagy hajkefével. Azért kérdem, mert nagyon szépen beszél, és mondtam is Brooke-nak, hogy biztosan tanárnő. Egy könyvtárban dolgozom válaszolta Laura, nem nézve a kocsiban várakozó Martinra. Félállásban. Gondoltam. Carmen elsimította Laura haját az arca körül. Gondoltam, hogy van valami köze a tanításhoz... izé, a neveléshez. Megérzem, milyenek az emberek. Laura a tükörbeli szőkeségre bámult; már megszáradt a haja. Lehunyta szemét, és alkohol meg peroxid szagot érzett. Tetszik a férjének az az új árnyalat, amit múltkor használtunk? kérdezett egy öreg hölgyet az egyik fodrásznő. A fehéren és krómozottan fénylő felszerelés hűvös kórházi jelleget kölcsönzött a tágas helyiségnek. Nők üldögéltek ott felkötött hajjal; valamennyijüket szőkítették, festették vagy dauerolták. Na, milyen? Carmen odatartott egy tükröt, és Laura körbe fordult, hogy megnézze a haját hátul és oldalt. Remek mondta. A férjem pontosan így szereti. Megdörzsölte a homlokát a tenyere élével, behunyta a szemét, aztán visszaadta a tükröt. Martin nyitott be az üzlet ajtaján. Ő az? kérdezte Carmen. Jóképű hapsi. Mindketten szőkék, meg minden. Szép pár. Levette Laura válláról a zöld körgallért. Laura odament Martinhoz, majd a pénztárhoz lépett. Fizetett, borravalót adott Carmennek, és még egyszer visszapillantott a szárítók alatt és a székekben ülő nőkre. A kislány még mindig morcosan meredt maga elé, egy csipesszel a félrenőtt szálakat szedegették a szemöldökéből. Aztán Martin kinyitotta az ajtót. Óceánízű szellő lengte körül Laurát, a parfüm utolsó illata is elillant, és neki át kellett mennie az utcán Martin mellett. Szép pár. 2. Szél fújt a víz felől. Martin nem szólt semmit. Laura átment az autó túloldalára, és bepréselődött a tele bevásárlószatyrok mellé. Miközben Martin kifelé hajtott a városból, Laura meg-megnézett gyerekes családokat... a sarkon beszélgető asszonyokat... egy tricikliző gyereket. Rendőrök ültek egy járőrkocsiban az utolsó kereszteződésnél. Aztán kiértek Manhassetből. Nem maradt más, csak Martin profilja meg a kocsi belsejének unalmas homálya. Laura behunyta a szemét a csendes autóban. Egy táskányi borosüveget majdnem betakartak az élelmiszerek. Sárgarépa és zellerlevelek rezegtek a kocsin átfutó huzatban. Elhaladtak a Kék Homár mellett és lassítottak az élesen kanyarodó, homokos úton. A szél szőke szálakat emelgetett Martin hajának ritkás fürtjeiből. Végighajtottak egy sekély öböl mentén Manhasseten túlra. Laura Martinra pillantott. A férfi szája kicsinek látszott és mintha szigorúan szorította volna a szélénél.

6 Fű és cserje takarta el a vizet, aztán Mártin befordult a fölhajtójukra, ahol két tengerparti ház állt magányosan egy fenyőliget és az öböl között. Martin elfelejtette magával hozni a bejárati ajtó kulcsát; le kellett menniük egy meredek parton a ház mellett és megmászni a tengerparti lépcsőt, ahol egykor kacagva szeretkeztek, módszeresen végigmenve minden lépcsőfokon. Laura két táskája nehéz volt. Amikor Martin bement a fürdőszobába, Laura kipakolta a borokat. Az egyik portóis üveg majdnem üres volt. A konzerveket kifelé fordított címkével és egy sorban elrendezve rakosgatta a konyhaszekrénybe; Martin így szereti. Martin utálja, ha megtisztítatlanul rakja el a zöldségeket. Elkezdte letépkedni a saláta külső leveleit, és látta, hogy Martin, amikor kijött, nézi, hogy csinálja-e. A tengerparti ház kicsi volt és rossz bútorzatú: a székek háttámlái középen felpúposodtak, lámpák, amik állandóan felborultak, egy asztal, aminek folyton útban vannak a lábai. Nászútjukon szeretkeztek minden olyan bútordarabon, amely elég nagy volt e célra. Laura hallgatózott, miközben a zellert mosta. Martin a nappali szobában ült a díványon; újságpapír zörgése hallatszott. M-m-m-m szólalt meg Martin Laura mögött, miközben Laura a sárgarépát kaparta. Kezét a tiszta haj alá dugta és megcsókolta a tarkóját. Laura megremegett, Martin felnevetett és ismét megcsókolta. Laura odafordult, hogy úgy csókolja meg Martint ahogy az igazán szereti. A férfi leheletén borszag érződött. Aztán Martin erősen megütötte, szinte azelőtt, hogy abbahagyták volna a csókolódzást; Laura az asztalnak esett, az újság a répakaparékkal a földre hullott. Megváratsz a Bostoni Egyetemen előtt... nincs kész a vacsora! ordította Martin. Az ördögbe is! Csütörtökön is majdnem egy órával később jöttél haza! Laura megtapogatta forró, lángoló arcát és Martin kezét leste, melyek most ökölbe szorultak. A férfi gyomron vágta, Laura meggörnyedt, alig kapott levegőt, a férfi azonban a hajánál fogva felhúzta a fejét, és a fülébe súgta: Megállj csak! Nyelve túl nagynak látszott a szájához képest. Martin elengedte. Laura letérdelt, hogy feltisztítsa a sárgarépát, könnyei a régi linóleumra potyogtak. Hagyd abba a bőgést! üvöltött rá Martin, és hátulról belerúgott a lábába, ahol már amúgy is zúzódások sorakoztak. Laura feltápászkodott, és az asztal túlsó oldalára húzódott. Martin töltött még magának bort, aztán visszajött és nézte, ahogy Laura befejezi a répa tisztítását és felszeletelését. Laura kerülte a tekintetét. Gyomra erősen fájt; csak nagyon kicsiket tudott lélegezni. A hullámok szinte a ház alatt törtek meg a dagály erősödésével, és a konyha megtelt morajlással és sziszegéssel. Martin Laurát figyelte. A nő a földre szegezte tekintetét, egy éles késsel lekaparta a sárgarépákat és vékony karikákká szeletelte azokat. Martin végzett egy üveg borral, és olyan hirtelen lépett oda Laurához, hogy a nő elejtette a kést, és védekezően maga elé kapta a kezét. A férfi erősen átölelte. Csak lassan tudott mozogni, a tűzhelyre tenni a sárgarépát, hozzáfogni a hamburgerhús kisüléséhez. Laura nem szólt semmit, csendben dolgozott. Nem hordott melltartót, nem szerette. Csak a kedvenc bikini alsója volt rajta a farmer alatt. Martin mindkettőt lehúzta róla; Laura egy kuncogásszerű hangot hallatott és tovább szeletelte a burgonyát, nagyon vékonyra. A férfi újra megcsókolta. Laura a tűzhelyhez totyogott letolt farmerjával és bikini alsójával a térde körül, hogy megfordítsa a hamburgereket. Amikor Martin bement a nappaliba még egy kis borért, Laura felhúzta a ruháját, és kisütötte a burgonyát. Kinn már majdnem sötét volt.

7 Gyerünk már próbálta Martin kigombolni a nő ingét. A vacsora mindjárt kész mondta Laura, de mosolygott és karjait a férfi nyaka köré fonta. És velem mi lesz? kérdezte Martin. Én is kész vagyok... Mi lesz, ha kihűlök? Újra lehúzta a farmer cipzárját. Laura gyorsan kigombolta ingén a maradék gombokat. Mialatt Martin lehántotta magáról a nadrágot és lejjebb csavarta a lángot a burgonya és a répa alatt, Laura az ajtó mellé rakta a ruháit, takaros kis kupacba, és amikor lehajolt, összerándult a fájdalomtól. Ágyuk a három jól ismert hangot nyikorogta: C, Asz, F. Laura is a szokásos nyögéseit hallatta, mindent úgy csinált, ahogy Martin a legjobban szerette, nem feledkezett meg semmiről. A konyhában égett a lámpa. Ruhái az ajtó mellett hevertek. Martin az arcába lihegte édes, alkoholos leheletét, keze szorgosan végigtapogatta testét. Amikor a férje végzett, Laura nyugodtan feküdt alatta, és egy ezüstjét vesztett tükröt nézett. Laura arra ébredt, hogy Martin nehéz karja és lába ránehezednek és borszagot érez. Lassan kisiklott alóla; az ágy alig nyikordult, amikor leszállt róla. Ruhái a maguk takaros kis kupacában várták. A fürdőszoba ajtaja sem nyikorgott, ha lassan csukta be. A zúzódások a lábán már sötétpirosra váltottak. Amikor legutóbb Martin megrugdosta, egy hétig nem tudott kocogni, és a lába megint tele van zúzódásokkal; hajnalban nem futhat végig a tengerparton, egyedül, nyugodtan. A gyomrát dörzsölte, az ütés nyomát, aztán csak dörzsölte és dörzsölte. A fürdőszoba tükre olyan volt, mintha a nászútjukból maradt volna itt: mellén és sovány nyakán vörös foltokat mutatott, és akkor az a másik Laura, a szeretkezés után mosolygó, ifjú házas Laura, nem akarta, hogy a foltok elmúljanak. Most azonban a zúzódások a lába szárán bíborpirosba fordultak, a gyomra fájt és a csuklóján, amit Martin egyszer már eltört, ismét kék foltok virítottak. Laura felöltözött, becsukta a konyhaajtót. A répa és a krumpli elkészült. Feltálalta mindkét lapostányért, nem feledkezett el sem a petrezselyem-körítésről, sem a salátástálról, sem a habszifonról Martin kávéjához. Egyszer csak megcsörrent a telefon; Laura majdhogynem a csörgést megelőzve ugrott oda, hogy felvegye. A dívány mellé térdelt, és kinyújtotta sajgó lábát. Halló! suttogta, a dívány poros párnájával tompítva a hangját. A hálószobából egyenletes horkolás hallatszott. Laura? Joan Pagent volt. Marie adta meg a nyaralótok számát. Vacsora közben zavarlak? Megtartottuk az ebédet. Mindenki ott volt rajtad kívül. Gondoltam, felhívlak és megkérdezem, el tudsz-e jönni Christine-ékhez hétfőhöz egy hétre? Laura összeszorította a szemét. Nagyon jó lenne hétfőhöz egy hétre motyogta. Martin alszik, azért suttogok. Élvezitek a nyaralást? Tudtad, hogy Karen állást kapott a Humbert Társaságnál? Nem válaszolta Laura. Martin horkolása egyenletes ritmusban hallatszott. Jól vagy? Joan hangja megváltozott. A pénteki pikniken úgy tűnt, mintha Martin haragudna rád valamiért. Ki volt borulva mondta Laura és hirtelen egy mikulásvirág képe jelent meg az emlékezetében. Karácsonykor Martin kitépte a kezéből és belenyomta egy hókupacba, mert túl sokba került. Kiborult! visszhangozta Joan. Laura hallotta a szót és maga előtt látta Martint a hóban, megtörtén, vörösen, mint a kidobott mikulásvirág; Olyan sápadt voltál! Nem értem haza akkorra, amikorra ígértem, ennyi az egész mondta Laura. Azt hiszem, alaposan szégyenbe maradtam... a nagy hűhó miatt, amit csaptunk. Sajnálom. Az eset után olyannyira sajnálta, hogy sírva is fakadt a meleg, áporodott párna alatt. Hát, nem nagyon akartuk hinni a szemünknek jegyezte meg Joan. Tudom suttogta. Laura feszengve. Kösz, hogy hívtál. Viszlát! Joan beszélt tovább, de Laura lassan eltolta a fülétől a kagylót, és a hang egy kattanással megszűnt.

8 Még ült egy darabig a dívány mellett, tenyere élével a homlokát dörzsölte, mintha az erős dörzsölés segítene kigondolni valami hasznosat vagy megnyugtatót. Aztán merev lábbal felkelt. Lehet vitorlást bérelni; Martin egyszer már kikölcsönzött egyet. Laura mély lélegzetet vett, megdörzsölte a gyomrát meg a bordáit és egy vitorlásra gondolt. A tengerparti ház vibrált körülötte. Martin felhorkant és sóhajtott a sötét hálószobában. Ízletes vacsora volt: lédús hamburgerhús, zsenge, ropogó hagymával. Vajas burgonyák, hogy Martin minden falatot bemárthasson egy arányló mártásba; a sárgarépa édes volt és nem túl puha. Ha Martin felébred, a vacsora készen várja. Ha átalussza az éjszakát, reggel a konyhaasztalon várja a tányérja. Laura torka úgy összeszorult, mintha zokogni készülne, de nem sírta el magát; egy hangot sem adott. A cseresznyetortán a máz finom, és mandulaszemek díszítik. A saját vacsoráját meg egy szelet süteményt a szemetes kukába dobott, és csendesen készült a lefekvéshez, nagyon csendesen. Egy kis konyhai lámpa fényében látta, hogy Martin nyitott szájjal, karját a fején nyugtatva alszik. Laura hosszan figyelte, aztán lekapcsolta a villanyt, és besiklott mellé a sötét takaró alá, ajkát beharapva nyújtotta ki a lábát. Ruháját ugyanoda rakta az ajtó mellé, takaros kis kupacba. Grenville-től egy mérföldre van egy éjjel-nappali gyorstisztító és sűrű bokrok húzódnak az út mentén. Otthon a sövénykerítés mögött egy műanyag tablettás-dobozban pénzt ásott el, és a közeli buszállomás mosdójában van egy szék; az állomás egész éjjel nyitva áll. Hullámok morajlottak. A tengerparti ház kiemelkedett a dombról és a fenyőligetből; ágyuk magasan a tajtékzó hullámok fölött volt. Otthon Montrose-ban gyakorta sokáig bennmaradt a könyvtárban, hogy a drámát tanulmányozza, az az évi feladatát. Most sorról sorra tódultak a fejébe a darabok. Eszébe jutottak a makrancos hölgy szavai. Teljes felvonások vésődtek az emlékezetébe Linda a sírnál, szabadon és tisztán. A hullámok egymás után törtek meg odalenn a parton és a hangjuk olyanná vált, mintha szél csapkodná az ajtót. Laura álomba zuhant. 3. A hullámok még mindig a kemény parton vetettek tajtékot, amikor Laura felébredt. Napsugársávok vetődtek az ágyra. Martin káromkodása hallatszott a konyhából, a szemeteskuka fedele zördült, porcelán csörrent. Martin becsukta a fürdőszoba ajtaját, és az nyikorogva zárult. Laura felkelt, sajgó lábon bicegett a ruhájához, hogy felvegye pantallóját és hosszú ujjú ingét. Beágyazott, tojást tett fel főni, megterített. Már szalonna sistergett egy serpenyőben, amikor Martin megjelent; egy törülközővel a nyaka körül mezítláb lépkedett a megviselt linóleumon. Nem nézett a tegnap esti piszkos edényekre, amik az ő vacsorája után maradtak, de azok ott álltak az asztalon közte és Laura között. Kész a reggeli? kérdezte Martin. Igen válaszolta Laura. Végzett a szalonnával és rátette a tányérra, pontosan úgy, ahogy a férfi szerette, a főtt tojások mellé. Ő Martinnal szemben, a piszkos edények mellett reggelizett. Megtisztálkodott, aztán merev lábbal, lépcsőről lépcsőre lépve indult le a hosszú tengerparti lépcsősoron a meleg napra. Megállt, és lélegzetét visszatartva bámult egy vitorlás ringott lágyan fodrozódó árnyéka fölött, a szomszédos dokkhoz kötve. Laura a napsütés ellenére fázott. A Manhasset-öböl laposan és kéken terült el előtte. Már vitorlázott ott tudta, hogy az öblöt patakok és folyók táplálják az északi keskeny szájnál. Távolabb Bankion városán csillogott a fény. Néhány bója jelezte, hol kezd az ár-apály árama erős és halálos lenni, ahol megtörik egy félkör alakú homokzátonyon. Laura csak állt, bámulta a vitorlást, a reggelt és a tengert.

9 A tengerparti füvön megindult, átlépett egy alacsony falon a szomszédos homoknyúlványra; tekintetét nem vette le a vitorlásról. Egy férfi guggolt a dokknál háttal felé, rövidnadrágja aránylott a napon. Hello! üdvözölte a férfi. Felállt, és kezét a shortjába törölte. Hello! válaszolta Laura. A Driscollstól bérli? Laura Burney vagyok. John Fleishman. Csak két hétre. Fiatal volt és sovány, állát magasan tartva nézett le rá csillogó, hosszú szempillájú szemével. Látom, maga tengerész mondta Laura. A barátnőm banktoni. Minden nap át fogok vitorlázni hozzá. Nem nagy egy kicsit ez a csónak egy embernek? Nem, igazán. Rendszerint legalább egyfős legénységgel meg egy kapitánnyal megy, de ha az ember az orrvitorla kötelét egy kicsit lazán hagyja, egész jól elboldogul a fővitorlával meg a kormányrúddal. Maga helybéli? Éltem egy ideig Manhassetben valamikor. Mióta összeházasodtunk, minden nyarat itt töltünk mondta Laura. Bostoniak? Montrose-iak. Én walthami mondta John, és felnevetett. Oda kell mennem ma... éjszaka vezetek vissza. Szemmel tartaná a vitorlást addig? Persze mondta Laura mosolyogva. John követte a tekintetével a nőt, amint az merev léptekkel ment a tengerparti alacsony falhoz, átlépte, és a közeledő dagályt nézte. Laura pontosan tudta, hogyan áramlik be a dagály a sekély öbölbe, hogyan fuj a szél, hol van a szélcsendes hely a félkör mellett. A tengeri szellő homokot szitált a lábánál, a tengerparti füvet borzolta. Martin befejezte az evést. Megállt az ajtóban és nézte, hogy a felesége John Fleishmannal beszélget. Laura reggelije kezdett kihűlni az asztalon. Szeretnél úszni egyet? kérdezte mosolyogva. Laura leült, és nekilátott a hideg reggelinek. Új szomszédunk van? Legjobb lesz átmenni és barátkozni egy kicsit mondta Martin. Laura figyelte, amint behúzott hassal lemegy a lépcsőn; a sarkát keményen odaveri, ahogy mindig is szokta és végigsimítja a haját Fleishman felé mentében. Látta, hogy John és Martin kezet ráznak. Egy vitorlás siklott az öblön keresztül Bankton felé, messze túl a szétszórt úszóbójákon. Laura elmosta az edényeket. Martin vett főzni való almákat. Hozzáfogott a vajastészta keveréséhez. A munka felénél tartott, amikor hallotta, hogy Martin hangosan búcsúzik. Feljött a lépcsőn, becsapta az ajtót, és a tűzhelyhez sietett. Laura friss kávét főzött. Lisztes kezét meztelen karjára fonta és egy hajót nézett az öbölben. Hogy mernek ilyen hullámzásban vízre szállni? kérdezte. Martin ajkai lebiggyedtek; úgy nézett rá, mintha az apja lenne. A ördögbe is! Fél a víztől! Laura gyúrta a tésztát, aztán elővett egy tálat, és kezdte hámozni az almákat. Martin leült és nézte. Laura kése az alma héja alá csúszott. Martin őt figyelte, ő pedig az almákat. Klink-klink-klink, koccant a fém a fémhez a szomszédos dokknál. A szék élesen megnyikordult a linóleumon, amikor Martin felállt és kiment. Johnhoz sietett, hogy még egyszer beszéljen vele. Laura kitartóan hámozta az almákat, míg elkészült velük. Aztán John hangját hallotta: Viszlát! Autó ajtaja csapódott, kavics verődött a kerekek alatt. Egyetlen szomszédjuk elment. Laura készült, hogy egy felső réteget nyújtson az alma fölé, amikor Martin visszajött. Összeborzolódott hajából előtűntek a kopasz foltok. Végighúzta kezét a haján, leült és

10 Laurát figyelte. Laura csak gyúrta a tésztát. A csend egyre vékonyodott köztük, akár a vajastészta. Jó kis hajója van mondta Martin. Bár nekünk is lenne egy! Laura nem vette le a szemét a vajastésztáról. Még nem elég vékony jegyezte meg Martin. Ma este bifszteket eszünk? Laura bólintott. Jó kis hajó ismételte Martin. Laura ügyesen betakarta az almákat. A tál széléhez nyomkodta a tésztát, és a csendet hallgatta. Nekünk is kellene vitorláznunk egy kicsit mondta Martin. Elvégre minden évben szoktunk, ugye? Laura felemelte a tálat, és levágta a kilógó darabokat a tésztából, egyiket a másik után, s közben a tésztás tálat a tenyerén egyensúlyozta. Kigyógyítalak a félelmedből mondta Martin. Vajastészta darabok hullottak az asztalra. A tál biztosan állt Laura kezében. Na, mit szólsz? kérdezte Martin mosolyogva. Laura keze egy kissé megremegett. Csak egy rövid kiruccanásra megyünk ma este a szomszéd fickóval. Keresztül az öblön Banktonig, ennyi az egész. Segítségre lesz szüksége. Oda és vissza. Inkább nem mennék felelte Laura. Joe bátyád azzal hencegett, hogy olyan voltál, mint egy fiú... bármire képes voltál. Mint egy ördög! És hagyta, hogy félj a víztől? Több éven át. Csak két évig laktunk itt! Ma este mondta Martin. Ha már elég sötét lesz ahhoz, hogy a város fényei jól látsszanak. Pompás kis vitorlázás át az öblön. Neked is tetszeni fog. Tudod, hogy nem mondta Laura. Felemelte az állát, és homlokát ráncolva nézett a férjére. Martin felugrott, sarka belemélyedt a nappali szoba ósdi szőnyegébe, aztán a férfi becsapta a bejárati ajtót. Nem sokkal később hallatszott, hogy az autó ajtaja is csapódik. Most elmegy úszni, aztán néhány bárba és nem jön haza egészen vacsoráig. Laura hallotta, ahogy a kocsi elviharzik a tengerparti úton. Laura kihajolt, hogy lássa az ablakuk alatt megtörő hullámokat, és reszketni kezdett. Ott messze, szinte a szemhatáron túl szikla és homokpart emelkedik a hullámok fölé. Az a napsütéstől felmelegedett szikla egyszer már volt a keze alatt... emlékezett a szikla langyosságára, és ismét ott érezte magát a sötétben Joe bátyjával. Ő tizenkét éves volt, Joe tizenhat, és egy merész versenyt úsztak az öblön keresztül Banktonba. Joe meztelen válla csillogott a holdfényben, vörös fürtjei feketének tűntek. Joe épphogy felgyógyult a tüdőgyulladásból, nem lett volna szabad kiállnia arra a versenyre, de ki tudta volna visszatartani? Elment volna nélküle, ha ő nemet mond. Laura a szeméhez nyomta lisztes kézfejét, aztán a kis szobák hibás bútoraira meredt. Egy hajó mondta fennhangon. Visszament a konyhaasztalhoz. Mérőkupájából porcukrot szórt a vajastésztára. Miután a tésztát berakta a sütőbe, kiment, és hosszasan nézte a Manhasset-öböl kék szorosát, ahol kezdetét vette a nyílt óceán. Aztán megfordult, vetett egy pillantást tengerparti házukra, majd Fleishmanéra is. Elkülönülten álltak a többi háztól, a legolcsóbb bérlemények voltak Sand Hookban. A sütőt csak egy piszkavassal tehet becsukni; a szekrényekben az edényeken vastagon áll az előző bérlők ráégett étele. Laura behunyta a szemét a meleg nappal szemben, és a nagy hullámok közti csendet hallgatta. Azonban a házból széles kilátás nyílik az óceánra. A tető nem ázik be. Ennyit engedhettek meg maguknak. Otthon Montrose-ban az ő kis Cape Cod-i házuk volt a legolcsóbb a környéken, de Laurának volt új hűtőszekrénye és tűzhelye, meg egy íróasztala a könyvtárban.

11 Miután a sütemény kisült, Laura hosszan nézte a házakat és az óceánt. Felült a két ház közti alacsony kőfalra, aztán merev lábbal fel-alá sétált a parton. A közelben nem voltak vitorlázók. Senki sem kószált a habzó hullámok mellett. Martin elment, John Fleishman is. A vitorlás neki-nekiütődött a dokknak a déli napsütésben. Laura sokáig állt a falnál, tenyere élével a homlokát dörzsölve nézett a messzeségbe, messzebbre az öbölbéli szorosnál, messze az óceán távoli ködébe. Aztán négykézlábra ereszkedve köveket keresgélt a sűrű fűben, és szedett egy maréknyit. A naptól hunyorogva célba vette az oszlopon álló két parti lámpát, és úgy hajította el a köveket, ahogy Joe-tól tanulta. Ajkain mosolyféle jelent meg, amikor a csillogó üveg csörömpölve hullott le. 4. Martin nem sokkal sötétedés előtt ért haza. Laura nem kérdezte, merre járt. Szeme vörös volt és könnyekkel telt, mivel éppen hagymát hámozott, Martin pedig elég részeg volt ahhoz, hogy sajnálkozzon. Megütöttelek duruzsolta halkan a fülébe. De ugye, tudod, hogy szeretlek? Nem jöttél időben haza a Bostoni Egyetemről, és piszokul felmérgelsz, amikor ilyet teszel. Egy nagy csokor rózsa volt a háta mögött, és amikor egy csók kíséretében átadta, Laura megszagolta, behunyta a szemét és színlelte, mint már annyiszor, hogy boldog. És idenézz! vigyorodott el Martin. Hoztam valamit, amit csak előttem viselsz majd! Laura kinyitotta a dobozt. Martin átölelve tartotta, és a tarkóját csókolgatta. Szexis, mi? mondta Martin, amikor Laura egy fekete selyem bébi-dollt emelt ki a dobozból. Egy könnycsepp gördült le Laura arcán a hagymától. Ne sírj! vigasztalta Martin. Hé... vedd csak fel! Lehúzta a cipzárját; Laura kigombolta az ingét és lehúzta a tornacipőjét. Belebújtatta a lábát az alsóba, majd felvette a felsőrészt; tökéletesen rásimult és úgy készítették, hogy mellbimbója átlátsszon a felső csipkéjén, fanszőrzete pedig az alsóján. Huh! kiáltotta Martin. A fekete kombinés szőkeség! Sétálj körbe, tarts egy kis divatbemutatót! Laura megállt a konyha ajtónyílásában, lassan körbefordult, hogy megmutassa a bébi-doll csipkéjét és fekete selymét, no meg a kék-zöld foltokat a kezén meg a lába szárán, és a sárgás-zöld ütésnyomokat a karján meg a mellén. Marha jó mondta Martin, és elment egy boros-pohárért. Laura felhúzta az ingét és a farmerját a bébi-dollra. A házban nem volt váza; egy ecetes üvegbe tette a rózsákat. Martin lepihent a nappaliban, és bort iszogatva várta a vacsorát. Megajándékozta Laurát. Amikor a lábujját törte el, a pirosra festett konyhát adta ajándékul. A piros rózsa illata lengett a vacsorájuk fölött; a rádió szólt, hogy kitöltse a csendet, miközben Martin ette a bifszteket burgonyával és hagymakrémmel, meg salátával, és az almáspitét. Laura alig evett valamit. Hallották, amint John Fleishman hazaért a szomszédban. Kérsz még bort? kérdezte Laura. Majd ha visszajöttünk. Martin megitta a kávéját. Gyerünk! Már sötétedik. Azt mondta, sötétedéskor indulunk. Hadd mosogassak el! Utálod, ha piszkosak maradnak az edények. Majd később. Csak átvitorlázunk Banktonba és megnézzük a városi fényeket a víz felől... Emlékszel, milyen szép volt tavaly. Aztán indulunk is vissza, és annyit mosogathatsz, amennyit akarsz. Odament Laurához, és orrát a nyakához dörzsölte. Már amennyiben arra vágysz, amikor hazajövünk. Legalább hadd öblítsem ki őket. Martin felnevetett.

12 Gyerünk! Jobb lesz, ha dzsekit húzol. Meg tornacipőt. Nem is tudom... nem mehetnénk inkább máskor? Egész héten itt lesz a hajójával. Laura hangja remegett, akár egy kislányé A nő megállt a hálószoba ajtajánál. Egész életedben félni akarsz a víztől? Martin hangja megemelkedett Aztán csalogatóvá vált. Tudod, milyen szép a telihold a víz fölött? Abban a nagy vitorlásban észre sem fogod venni, hogy a vizén vagy. Ennyi az egész. Túl leszel rajta, mielőtt elkapna a félsz, Gyerünk már! Laura csak állt. Az ördögbe is, nem úszni mégy! ordította Martin, Laura hátralépett, amikor a férje megindult felé. Az arca elé kapta a karját, de az ütés az egyik mellén érte, és amikor összegörnyedt, akkora pofont kapott, hogy beverte a fejét az ajtófélfába. Fleishman azt mondta, sötétedésre legyünk ott. Öt percen belül abban a hajóban legyél nekem! Megragadta a dzsekijét, bevágta a rácsos ajtót, felkapcsolta a kinti lámpát, és káromkodott. Laura, mindkét kezével a mellén zihált, és próbált nem sírni, miközben indult a dzsekijéért és a tornacipőjéért. A feje vérzett, de nem nagyon. Kétszer is be kellett mennie a toalettbe. John parti lámpái sem égtek; hallotta, hogy Martin visszajött, és zseblámpát keresgél a kamrában. Laura becsukta maga mögött az ajtót, és merev léptekkel indult le a lépcsőn. A telihold ragyogott; Laura alatt ezüstös élű, kis hullámok törtek meg. Aztán a hold elbújt. John dokkjánál két zseblámpa fénye táncolt. Laura? hívta Martin. Hangja udvarias volt, Laura ebből tudta, hogy John is ott van. Mindkét parti lámpa rossz... átkozott kölykök megint kiverték őket. Martin csak egy árnyéknak látszott az ezüstös víz előtt, de John fehér dzsekije jól látszott. Martin közeledett a zseblámpájával. Gyere már! mondta a lámpa fénye mögül; hangja szinte gyengéd volt. Tetszeni fog. Megragadta a kezét és félig áthúzta az alacsony kőfalon. Annyira meg fogod szeretni, hogy minden este vitorlázni akarsz majd. Hangja egyre hangosabb és kedélyesebb lett, ahogy közelebb értek Johnhoz. A végén még vennem kell neked egy vitorlást! Laura elhúzta a kezét, de Martin újra megfogta és maga után vonta a dokkhoz. Laura félve kapaszkodott a férjébe, az azonban betuszkolta a ringó hajótestbe. Ott jó helyen lesz mondta John, és elfordult, hogy megvizsgálja hibátlan-e a fővezető kötél. Laura azonban nem ült le. Csak állt, két kézzel szorított egy árbocmerevítő kötelet, és a feje tele lett a szél irányába fordított fővitorla csattogásával és puffogásával. Vízbe akarsz esni? ordított rá Martin. Odafordult, hogy lenyomja, és Laura lekuporodott. Kicsit fél a víztől magyarázta Martin Johnnak. Lassan fogunk menni telelte John. Az ő hangja nem volt olyan hangos, mint Martiné. Ez nagy hajó. Annyi tartógerendája van, hogy nem tud elmerülni. Még csak át sem kell menni a másik oldalra, amikor irányt változtatunk. Nem olyan erős a szél, hogy megdöntse a hajót. A zseblámpa megvilágította fehér dzsekijét, komoly arcát, szélkócolta, sötét haját. Nem kötelező jönnie. A nővérem is fél a víztől, tudom, milyen az... Már semmi baja jelentette ki Martin. Jól van. Ha egyszer már beszállt a hajóba, akkor semmi baj. A tenger felől fúj a szél, amíg el nem hagyjuk a zátonyt, félszéllel kell mennünk. Valószínűleg csak egyszer kell irányt változtatnunk, hogy a dagállyal kimenjünk mondta John. És telihold világít... kellemes. A hold azonban sűrű felhők mögé bújt. Laura a hajó szélébe kapaszkodott. A zseblámpák fénypászmákat vetettek a sötétségbe; a dokk tovasiklott, eltűnt. A föld lebukott a víz alá, előttük voltak a bóják. Laura szemszögéből, a kabin szélárnyékából, úgy tűnt, mintha Martinnak és Johnnak nem lenne feje, mert a vitorla keresztrúdja erősen

13 szélnek fordult a könnyű szélben, így csak melltől lefelé látszottak. John tartotta a kormányt, Martin a fővitorla kötelét a kötélbak mögött. A hajó szófogadóan megdőlt minden széllökésnél, és Laura jól hallotta a víz csobogását hajszálnyira a hátától. Sajgott a melle. A fején a dudor ragacsos volt a vértől. Amikor a hold ismét előtűnt és az eget csillagok lepték el, Laura visszanézett Sand Hookra. A dagály kivonulóban volt. Sand Hookban mindig nyugodt a víz, nincs olyan ereje az áramlatnak, hogy kisodorjon egy hullát, s valószínű, hogy még rothadó húshalomként sem tudja partra vetni valahol. A víz olyan hideg lesz, mint a fejéhez tartott pisztoly: megöllek, ha még egyszer elhagysz. Hát nem szép? Nézd Bankton fényeit! kiáltotta Martin Laurának. Laura nem felelt. A hold egy pillanatra eltűnt a felhők mögött. A víz, az ég és a levegő koromsötét lett, mintha csak az éjszakába és az álomba vitorláznának. Aztán kiszabadult a telihold. Jól van? kérdezte John hátrapillantva Laurára. A nő nem válaszolt. A nyomdokvíz susogása még inkább kihangsúlyozta hallgatását. Visszamehetünk, ha nem érzi jól magát. Jól vagyok mondta Laura kissé elcsukló hangon. Az óceán vize mindössze harminc centire volt a hajó peremétől, aztán lesüllyedt, majd újra megemelkedett, mintha egyre mélyebben lélegezne. John Laurára pillantott, aki guggolva kapaszkodott a hajó oldalába. Tekintetén látszott, hogy kellemetlen neki a helyzet, és kissé szélirányba fordította a hajót. Egy táncklub zenéje szűrődött át a vízen erőtlenül; ezen és a hullámok csapkodásán kívül más hang nem hallatszott. A zene andalít el legjobban bennünket"... A telihold zavartalanul ragyogott és Laura arca könnyektől csillogott. Mielőtt a nyaralójukba jöttek, A sötét elég világos" című könyvet olvasta. Rámeredt az emelkedő hullámokra. Egy helyben állnak ebben az örökösen emelkedő és süllyedő hullámzásban az öbölben? Laura kinyújtotta elgémberedett, merev lábát. Miért fulladtál vízbe, Joe Gray? Joe, a bátyja azt ordíttatta vele hogy Ölj!", és neki kellett szaladnia egy kitömött jutazsáknak, amit felkötött a hintájukra. A közepébe kellett döfnie anyjuk gereblyenyélhez kötözött, kedvenc henteskésével. Anyjuk nem is gyanította, miket művelnek. Idegenek között nőttek fel. Mindig egy másik város, másik iskola, másik öreg ház, miközben apjuk újfajta trágyával, szenzációs vasalódeszkával és ráncokat eltűntető csodakrémmel házalt. Miért fulladtál vízbe, Joe Gray? Ha Tom Sawyerről és Huckleberry Finnről olvasott, mindig az jutott eszébe, amikor Fredsburgban éjszaka Joe mögött kimászott a tornác tetejére, A nappali szoba ablaka feletti juharfára másztak át, és nézték, amint az anyjuk a stoppolni való fölé hajolt benn. A durva kéreg felkarcolta Laura kezét, miközben lefelé mászott, hogy Joe-val együtt felfedezze az éjszaka titkait. Laura letörölte a könnyeket az arcáról, és a holdat figyelte. Azt hangoztatta, hogy egész életében félt a víztől. Martin is úgy tudja. A barátai is úgy tudják. Még a szépségszalon fodrásza is tudja. A hold hirtelen sűrű felhő mögé bújt. A dagály kifelé vonult. Laura megragadta a hajó szélét, merev lábát a fának vetette, A fején a dudor fájt, kékre vert melle úgyszintén. Mindkét férfi a telihold hűlt helyét nézte. Lapra sötétben ült. Az egyik zseblámpa a hajó mögötti sötétbe küldte vékony sugarait; a másikat Martin a szvettere alá csavarta. Már elhagyták a bójákat. Északra van a Manhasset-öböl szája, a nyílt tenger feketesége. Laura a szélárnyékban kuporgott, és amikor John Fleishman rápillantott az alsó vitorlafa alatt, csak egy sötét árnyat látott. Előbújhatna a hold mondta Martinnak. Laura hosszú haját szél kezdte csapkodni. Hátranézett. Sand Hook még mindig látszott

14 az emelkedő hullámok fölött. A tengerparti házak lámpái világítottak, de a két magában álló ház sötét volt. Fekete űrt képeztek a homokzátony fényes ívében: egy mosoly, két kivert foggal. Igaz, hogy sötét van, de nézd azokat a fényeket! kiáltotta Martin Laurának anélkül, hogy odanézett volna. Hát nem örülsz, hogy eljöttél? Az első nagy hullámok nekiütődtek a hajó oldalához. Laura látta, hogy jönnek, tudta, hogy jönniük kell a dagály a széllel szemben húzódott vissza a sekély öbölből. A holdtalan sötétben a hajó hirtelen megdőlt. John erősen nyomta a kormányaidat, hogy jobbra kormányozzon. Martin lebontotta a fővitorla kötelét a kötélbakjáról, és útjára engedte. Az alsó vitorlafa úgy söpört át a fülke szélárnyéka fölött, mint egy kasza víz ömlött be az üres ülőke és a lejáró hornyolt párkánya felett. 5. A ördögbe is! Martin csak ezt hajtogatta. Már elmúlt éjfél. A ruhája átázott, a keze vérzett. Olyan szép este volt, telihold meg minden. Rekedt volt a kiabálástól, akárcsak John. Alig hagytuk el a bójákat, a hold elbújt mondta John. Alig állt a lábán; odahúzott egy széket a rendőrségi íróasztaltól, és leült. A rendőr és az írnok is fáradtnak látszottak. Írjon le mindent mondta a rendőr az írnoknak. Az öböl sekély, így a hullámok magasak, és a kivonuló dagály sodrása iszonyatosan erős. Vegye ezt is bele. Talán egy óráig is kinn voltak mondta a parti őrség embere. Kimehetnénk éppen, de mennyi esélyünk lenne? A két Bostonból érkezett hivatalnokra meredt. Csak Banktonba akartunk áthajózni ismételte Martin. Az ördögbe is! Írja le azt is, hogy voltak lámpáik a fedélzeten. A rendőr nézte, ahogy az írnok lejegyzi. Egy kicsit félt a víztől. Martin egyre csak a hajában turkált, mintha ezzel megtalálhatná Laurát. Előtte pillantottam hátra. Nem volt semmi baja mondta John. Legfeljebb egy kicsit nyugtalan volt. Nem nézett Martinra; eszébe jutott Laura hosszú, fénylő szőke haja, sovány, megviselt arca. Tegnap találkozott először Mr. és Mrs. Burney-vel? kérdezte a rendőr Johntól. A hold elbújt, iszonyú sötét támadt, és akkor kapott oldalba az első nagy hullám mondta Martin. Igen felelte a rendőrnek John. Csak ma reggel. Miért nem mégy haza, Roy kérdezte a rendőr a parti őrség emberét. Senki sem várja el tőled, hogy kimenj oda és egy testet keresgélj az óceánban... Észrevette, hogy Martin rámeredt. Sajnálom mondta. Megteszünk mindent, ami tőlünk telik, de aztán már csak várnunk kell, vajon megtalálják-e az illetőt valahol, és azonosítható-e. Egy kicsit félt a víztől sírta el magát ismét Martin. Nem ment bele a vízbe. Soha. A főnököm tartott egy tengerparti bulit, minden munkatársam látta, hogy még a lábujját sem dugta bele az óceánba. A főnököm dühös lett. De a hajóban tényleg nem volt semmi baja. Egy kicsit sírt, ennyi az egész tette hozzá John. Próbált nem nézni a síró Martinra. Egy kis időbe beletellett, míg megfordultunk, de kiabáltunk és tűvé tettük érte a környéket... Biztosan felállt. Egyikünk sem látta zokogott fel Martin. Semmit sem hallottunk. Egyszerűen eltűnt folytatta John. Csak ült és gyönyörködött a szép kilátásban... Martin mélyeket lélegzett, próbálta abbahagyni a sírást. Az írnok befejezte a jegyzetelést; a rendőr arcán közömbös kifejezés

15 ült. Hagyni kell, hogy kibeszéljék magukat az emberek. Martin utánaugrott, én próbáltam visszarángatni a hajóba. Aztán kiabáltunk, összevissza hajóztunk a sötétben, és egy bójához viszonyítottuk a helyzetünkét, és még tovább kerestük mondta John. A rendőr közölte, hogy reggel majd visszaviszik a hajót John dokkjához. Hazavitte a két férfit, miután mindketten aláírták, hogy Laura Gray Burney állt a vitorlásban, amikor az elhagyta a dokkot, hogy úgy tűnt, nem ismerte fel a veszélyt, hogy senki sem volt Laura Gray Burney közelében, amikor vízbe ugrott, esett, vagy belesodorta az alsó vitorlafa a Manhassat-öbölbe. A rendőr elment Martinnal és Johnnal hogy megvizsgálja a házaikat, a dokkokat és a partot. Nem látszottak lábnyomok a homokban, sem nedvességnyomok a házban, és úgy látszott, Martin házából sem hiányzik semmi. Ellenőrizze a környékbeli busz- és vonatállomásokat mondta a fáradt őrmester az írnoknak. Arra gondolok, hátha ez a Mrs. Burney elhatározta, hogy megizzasztja egy kicsit Mr. Burney-t. Talán egy bundát akar, vagy elutazni New Yorkba, vagy rájött, hogy a fickónak van egy kis nőcskéje, és így akarja megijeszteni. Azonban egyik állomáson sem láttak szőke nőt. Az írnok ásított. Nem lesz semmi bajod? kérdezte John. Martin konyhájában ült és sört ivott egy piszkos edényekkel és vörös rózsákkal teli asztalnál. Így egyedül? Azt hiszem, nem mondta Martin, s Laura tányérját nézte. Alig evett a finom bifsztekből meg a burgonyából. Megpróbálok aludni. De nem tudott aludni. Laura ruháinak épp olyan szaga volt, mint a parfümjének, amikor a rendőrnek előszedte őket. Felkapcsolta a konyhai villanyt, és a tányérról a rózsás vázára nézett, aztán megint a tányérra. Órákig ült az ágyukon, Laura ruháival a kezében. Egy kis idő múlva már semmi mást nem hallott, csak a partot nyaldosó hullámok morajlását. Letelepedett a parti lépcső tetejére, arcán könnycseppek gördültek le, és maga előtt látta Laurát, amint egy kiáltással hátrazuhan, legurul a lépcsőn, aztán elterül a homokon; ő pedig itt állt a lépcső tetején. Olyan keményen ütötte meg, ahogy csak bírta, most pedig már arra sem emlékszik, miért verte meg. Arcát a kezébe temette, és forró könnycseppek szaladtak végig az ujjain. A doktor azt mondta: Megrepedt a lépe... azt hiszem, össze tudjuk varrni... és eltört a jobb csuklója. Jó nagyot eshetett". És miért vonszolta el a piknikről egy héttel ezelőtt és miért ütötte, rugdosta? Mert későn jött haza az órájáról a Bostoni Egyetemről. Amikor már nem tudott többet sírni, felnézett, és a kék eget látta reggel volt. A parti lépcső ugyanahhoz a homokhoz és vízhez vezetett. Ugyanaz a dagály jött be és vonult ki. Minden ugyanaz volt, csak az ő élete nem. Ugyanazok voltak a szülei, amikor eljöttek, hogy maradjanak egy-két napot a város melletti motelban. Apja olyan kifejezéseket használt mint bátorság" és fel a fejjel". Anyja átkarolta, és hagyta hogy sírjon, azt mondogatva, hogy Laura tökéletes feleség és meny volt... lámpással sem talált volna jobbat... olyan kedves, csinos és olyan jó háziasszony volt. Rettenetes tragédia ez neked, drágám... mindannyiunknak", mondta, és nem bánta, ha sírt. Megveregette a vállát, és korán eljött a tengerparti házhoz, hogy az ágyába vigye a reggelit. Martinnak nem volt egyetlen olyan fényképe sem, ami csak Laurát ábrázolta, ezért az újságok az esküvői képüket közölték, amin mindketten mosolyogtak a fejléc alatt: A FELESÉG VÍZBE FÚLT A FÉRJ HIÁBA PRÓBÁLTA MENTENI. A parti őrség kihajózott másnap réggel, de nem remélték, hogy megtalálják a testet, és nem is találták. Jócskán kisodorhatta az ár. Martin csaknem minden nap elhajtott Manhassetbe; különböző dolgokat kellett rendezni, papírokat aláírni. Laura bifsztekes és burgonyás tányérja még a hűtőben volt. A rózsák bíbor foltokká hervadtak a konyhaasztalon. Martin úgy érezte, hogy az emberek megbámulják az utcán. Szánalmasan néz ki, akármilyen jó hapsi mondta Brooke, aki Martin Burney-t

16 figyelte a Szépségsarok ablakán át a KNUDAGOF SI TAKAIFREF felirat alatt. Jó felépítésű. Erős még minden. Börtönben lenne a helye jegyezte meg Carmen. Aznapra végeztek, és épp a cipőjét húzta le, a lábát egy szárító székre téve. Az a szegény nő épp ebben a székben ült, amikor mondta, mennyire fél a víztől... pont ebben a székben. Még harminc sem volt, és olyan szörny én sovány... emlékszel? Lehet, hogy öngyilkos lett mondta Brooke. Ez meg itt beleőrül a bánatába. Szegény hapsi. Az a szegény nő pontosan itt ült és mondta, mennyire fél. Be kellene börtönözni az ilyen embert. Napszítta arca van, mint a cowboyoknak a cigaretta reklámokon mondta Brooke. De nem fogják megtalálni a testet... sohasem lelik, ha kivonult a dagály. Legalább elmondtad a rendőrségnek, mit mondott a nő? Huh. Persze mondta Carmen. Lehet, hogy az én képem is benne lesz az újságban? Egy cikk hevert a szék ülésének támasztva; Martin és Laura Burney mosolyogtak rá a képről, miközben híg kenőccsel dörzsölte be a bokáját. Laura nem volt sovány a képen. Az a Fleishman nevű fickó velük volt a vitorláson és látta az egészet, úgyhogy a férje nem gyilkolhatta meg. Brooke sóhajtott és az ártatlan, gyermekien nyílt óceánt figyelte a szemben lévő épületek között. Nézte, hogyan távolodik el Martin Burney, aztán lehúzta a Szépségsarok rolóját. Martin befordult egy sarkon a forró napon. Egy dollárt, uram siránkozott valaki. Martin megfordult. Egy koszos fiatalasszony tartotta ki a kezét. A hátán egy kendőben baba volt. Mire? kérdezte Martin. Hogy felneveljem a következő generációt... mi a francot gondol? Vásárolt valaha pelenkát? A mocskos fiatalasszony már kiabált és a kisgyerek a hátán csipogásszerű hangokat hallatott; Martin sírásnak vélte. Jézusom! Azt kérdi, mi a szarra kell a dollár! Martin érezte a gyerek szagát. Tessék mondta, adott egy dollárt, majd beszállt a meleg kocsijába. Minden nap oda-vissza járt a tengerparti háztól Manhassetig és Banktonig, Nem várható, hogy megtalálják a testet, mondták neki, de persze előfordulhat, így minden reggel bement megkérdezni. A tengerparti házban élt és bort vedelt. Aztán letelt a szabadsága. Összecsomagolta Laura ruháit. Az utolsó reggel a bejárati ajtó mellett bőröndök sorakoztak a Lauráé és az övé. Martin kinyitotta a hűtőszekrényt, és Laura utolsó vacsoráját nézte: kiszáradt burgonya és bifsztek. Bedobta a szemetes kukába. Visszahajtott Bostonba, és munkába állt a Rambaugh Computer Kereskedés és Szerviznél. Martin Burney. Szegény fickó. Képtelen belenyugodni mondta Chuck Jenner a Rambaugh-nál a kávészünet alatt. Átnyújtott egy csészét Al Surrino-nak, aki új dolgozó volt a cégnél. Annyira leverte. Szép pár voltak, semmi gondjuk sem akadt, nem voltak gyerekek, akik megbetegedtek volna vagy kollégiumba kellett volna adni őket. Chuck látta Martint a mintaterem ajtónyílásán át. A nő anyja egy szanatóriumban van Nebraskában. Ez az egyetlen hozzátartozója. Értesítették őt is. Martin nem hiszi el, hogy meghalt? kérdezte Al Surrino. Sok kávét ittak a Rambaugh hátsó szóbájában, ahogy szokták, és Chuck elheccelődött az órabéres titkárokkal, különösen egy nagy maflával. Teljesen kiborult. Állandóan a részletekről beszél. A nő szőke volt, szörnyen sovány. Amennyire én tudom, senkivel sem barátkozott. Talán még félénk is volt. Háziasszony típus. Mindig marha jó kajákat csinált abból, ami éppen akadt. Félállásban dolgozott egy Montrose-i könyvtárban, megbízásos munkákat végzett. Szegény fickó. McManus biztosan rajta tartja a szemét mondta Al.

17 Ő volt az esélyesebb az igazgatói állásra mondta Chuck. A fenébe is... én rád fogadnék. Lehet, hogy így mindkettőnknek van esélye vélte Al. Vagy esetleg New Yorkba küldenek? Floridába? Chuck a mintateremben ülő Martint figyelte. Itt a nagy lehetőség. Martin összevont szemöldökkel ült a Rambaugh Computer Kereskedés és Szerviznél; papírsuhogás, tanítói munka, zakós és nyakkendős férfiak veszik körül és beszélnek, beszélnek, beszélnek. Laura ruhái a beépített szekrényben lógtak. Nem mintha sok ruhája lett volna mindig takarékoskodásra intette. Most az összes megtakarított pénzük a bankszámlájukon van, ő pedig nincs többé. Ruháin még érzik hajának illata; mindig a szépségszalonba küldte és most már nincs asszonya, fején csavarókkal. A fekete bébi-doll... vízbe fúlt valahol, enyészik fekete selyemben és csipkében, az ő utolsó gyönyörű, ajándékában. A Rambaugh mintaterméből egy nagy üvegen át az országútra lehetett látni. A gépek, amiket el kellett adnia szőnyegpadlón álltak. Egész nap csak k-król, ramokról, menükről és byte-okról beszélt, mintha tényleg tudná hogyan épülnek fel a számítógépek. A gépek másoltak, nyomtattak, tároltak, összefűzték a papírokat és ugyanezt csinálta ő is. Talán szálka van a körme alatt, hogy ilyen munkát végez. Talán tintás az ujja. Temérdek gép állt az üvegtáblán átbukó napsugarak takaros sávjaiban. Összetörni! Összetörni az egészet! Összetörni Chuckot és Alt, akik rólad dumálnak a hátsó szobában. Azt hiszik, nem tudja? Amikor bement a hátsó szobába a kartotékokhoz, Chuck épp azt mondta: A feleségem Vegasban akarja tölteni a két hetet. Kinek a szabadsága ez végül is? kérdeztem tőle. Maine-be megyünk horgászni, mint mindig. És kész." Helyes mondta Al. Nem mint az a Dressier folytatta Chuck. Vett a feleségének egy új házat! Mert a nő azt mondta, különben elhagyja! Meglátta, hogy jön Martin. Szia Martin, öreg cimbora! Szia mondta Martin, és visszament a mintaterembe. Pletyka, kétszínűség, kivagyiság minden nap, minden héten évben élete végéig. Régen mindennap hazament és ott volt Laura, kedvesen, csendesen, hűségesen, s bár igaz, hogy lusta volt, de csak rendben tartotta a házat. Folytatta a másoló, nyomtató, számoló és szortírozó gépek eladását. Amikor letelt a munkaideje, mérföldeken keresztül kellett áthajtania a forgalmon egy üres házig. Nem tudta, hogyan takarította ki Laura a házat ő csak elverte a port egy konyharonggyal néha. A szobák kicsik voltak és áporodottak. Ha megéhezett, bevágott egy hamburgert, de leginkább csak kedvenc borait iszogatta: portóit, sherryt. Kiszedte a fegyvereket a fegyvertartóból, megtisztította, aztán visszatette azokat, és elkezdett sírni, amikor elővette a pisztolyt. A markolatán sasok voltak, szétterpesztett, éles karmokkal. Elég gyakran odaszegezte Laura fejéhez, fenyegetve, hogy megöli őt is meg a fér fit is, ha még egyszer elhagyja. És meg is tette volna. Az ördögbe is. Laura sohasem volt hűtlen, nem, amennyire ő tudta nem volt másik férfi az életében. Csak nem akart még egyszer kikapni, hát néha elszökött, de ő mindig megtalálta. Óh, az ördögbe is, a puhány, papírtologató munka, mindig ugyanaz. Ez maradt élete hátralévő részére, minden nap kilenctől ötig, meg az a két hét szabadság. Öreg iskolaigazgató apjának legalább szabad a nyara, hozhat döntéseket, igaz, csak olyanokat, hogy kifizessék-e a vitakör buszköltségét, vagy hogyan akadályozza meg, hogy a kölykök füstöljenek a klotyóban. Egész nap jó beosztásért fáradozik, csak ezt csinálja időt és pénzt veszteget el, senki sem törődik vele, az egész üzlet olyan, mint egy díszesen becsomagolt ajándék, melynek a tartalma kicsúszik az alján.

18 Laura már nem várja, ha kilép a Rambaugh-n kívüli világba. Mennyit dicsérte, hogy milyen jól dolgozik, milyen gyorsan halad előre; ő építgette fel a karrierjét milyen kedves volt tőle. Martin a falba verte a fejét. Az ágyra dobhatta Laurát, megtekerhette, megverhette és Laura nem merte elhagyni. Ha elvált volna tőle, követte volna bárhová. A felesége volt. Az ember nem hagyhatja, hogy viszlátot mondjanak és csak úgy egyszerűen otthagyják. Aztán eszébe jutott Laura vízbe fulladt. Átkutatta a konyhaszekrény és az íróasztal fiókjait. Elment egy hang nélkül, egy szó nélkül, lenn van az öböl fenekén, ugyanúgy eltűnt, mint akkor, amikor elhagyta és felszállt egy egészen Nebraskáig menő buszra, bicegve, mert ő eltörte a lábaujját. Valami portás elhozta Laura személyes holmijait a könyvtárból, és azt mondta, hogy elküldik az irodai dolgait is, ha már átnézték. A doboz alján, amiben a jegyzetfüzetek, szépítőszerek, egy esőkabát és egy esernyő volt, Martin talált két kis fekete könyvet, melyek le voltak lakatolva. A borítójukon a Napló" felirat állt. Szobáról szobára járkált, és azon gondolkodott, elküldje-e ezeket Laura anyjának Nebraskába. Vak és még csak felülni sem tud ott az Öregek Otthonában. A fürdőszoba ajtaján hosszú repedések látszottak. Laura egyszer odazárkózott be előle, amikor megverte, ő meg betörte az öklével az ajtót; aztán befoltozták fagittel. Bement a fürdőszobába, bezárta az ajtót, és megpróbálta elképzelni, milyen érzés, ha valaki próbálná rátörni az ajtót, hogy elverje. Az ördögbe is. Mi a fenéért veszekedtek? Ja persze, mert Laura dolgozni akart. Martin a kezében tartott két kis könyvre meredt, aztán letépte róluk a lakatot. Tényleg napló volt mindkettő, Laura takaros kézírásával tíz év napjai, mindegyikben öt-öt év, és mindegyik oldalon öt nap. Senki sem tudna elképzelni egy férfit, amint vonalakkal elhatárolt térközökbe beilleszti élete éveit. A fürdőszobaajtóra nézett. A nők mások mint a férfiak. Festik az arcukat. Szeretik, ha uralják őket. Előtted riszálják a seggüket meg a cicijüket és nem néznek a szemedbe. Rejtélyes lények. 6. Laura szeme egy pillanatra kitágult. Aztán behunyta, mély lélegzetet vett és várt. Amint az első hullám megcsapta John Fleishman hajóját, a fekete, hideg Atlanti-óceán elnyelte őt, semmi sem maradt utána, csak egy rövid ideig tartó rés a hullámvölgyben. Laura merev lábakkal mélyen alámerült. A lányegylet medencéjébe lépésről lépésre gázolt bele behunyt szemmel. Most nyitott szemmel merült bele a Manhasset-öbölbe. Keserű, hideg víz csapódott össze a feje fölött, és hirtelen a múltba cseppent, fuldoklott benne, amikor tizenkét évesen a bátyjával együtt úsztak. Szülei otthon aludtak. A holdfény megcsillant Joe nedves arcán. Joe kiabált, hogy nem bírja tovább, nem kap levegőt Laura látta eltorzult arcát. Az ő teste magától cselekedett lerúgta a tornacipőjét, lerángatta a dzsekijét, a vizet taposta és közben a hideg rázta. A fejében ott csengett Joe kiáltása. Bátyja rémült arckifejezése a holdfényben beleivódott Laura emlékezetébe, akárcsak a sikoly, amit elnyelt a mélység. Ahogy most őt is elnyeli. Laura akkor mélyre merülve, minden erejét összeszedve kereste bátyját. Aztán Joe szeretett keze megragadta. Feladni! Kezdett kifogyni a levegőből; a tüdeje is segítségért kiáltott. Add fel! Olyan egyszerű lett volna elmerülni. Joe-val együtt süllyedt egyre mélyebbre. Aztán a teste elkezdte a harcot rugdosott, beleharapott Joe fojtogató kezébe, ököllel ütötte Joe arcát. Háta kipúposodott. Felfelé mént.

19 Laura addig rúgott, ütött, harapott, amíg kiszabadult Joe szorításából, tüdeje levegőért ordított. Most megszabadult bátyja halálának emlékétől; a teste ismét megmentette, tudatos irányítás nélkül. Joe hideg testének érzete, sikolyának hangja elsüllyedt a fekete vízben. Most szél vágott az arcába és nem tizenkét éves volt. A Manhasset-öböl vette körül hatalmas, felhős, éjszakai égbolt, háborgó vízfelszín, amin szétterül a haja és amit halként lovagol meg. Mohón nyelte a levegőt, és felzokogott. A hullámok át-átcsaptak fölötte. A dagály kifelé vonult és az áramlás magával húzta, de a szél visszafújta a hullámokat az öbölbe. Keserű, hideg víz emelte, süllyesztette a hullámvölgyekbe, majd újra megemelte. Martin ordítását hallotta: Laura! messzebb egy cikázó fénypászma látszott. Laura! Laura a víz alá bukott, hogy ne hallja Martin ordítását. Jó irányba tartott egy csúszós úszóbójánál bukkant fel, megragadta, és zihálva, vigyorogva emelkedett a sós víz fölé. Teleszívta a tüdejét levegővel, a hátára fordult a széles, tisztuló ég alatt, és a zseblámpa kicsi, pislákoló fényét kereste. Laura! ordította Martin. Laura a kis vitorlást figyelte az átlátszó felhőkkel, magasan járó holddal, az űr csillagmezőivel tele égbolt alatt. Laura! Laura egyszer kinyitotta a száját, mintha válaszolna, de mit mondhatott volna azon kívül, hogy isten veled? Martin a vízbe ugrott. Mielőtt Laura újra lemerült, még látta, hogy John húzza fel a hajóra. A vitorlás egyre közeledett. Laura! hallotta Martint, de visszatartotta a lélegzetét; lemerült a hang elől és elúszott a látótávolságból, hosszú haja sárgán örvénylett utána egy másodpercig a holdfényben. Amikor felbukkant, szinte melege volt a ringató vízben. Egy másik bójához úszott, sós ízzel a szájában. Itt már Sand Hook szélárnyékában volt. Újabb bója emelkedett ki előtte, megragadta, belekapaszkodott, és zihálva, hallgatózva lebegett a szelídebb hullámokon. A hajó most már sokkal messzebb volt; Martin és John az öböl szája felé vitorláztak. Ha valaki a vízbe esik, a kivonuló dagály arrafelé fogja sodorni. Ő azonban a telihold fényében fürödve lebegett a vízen. Laura! Martin távoli hangja beleveszett a hullámok csobogásába. Laura nyugodtan kipihenhette magát a tenger és az égbolt hatalmas óceánjában; volt ideje. Kis idő múlva lassan elérte a házukhoz legközelebbi bóját, aztán nekivágott a maradék szakasznak a tengerpartig, a sötét foltig, ahol két lámpa ki van verve. Lába a tenger fenekéhez ért a sötétben. Laura! visszhangzón a fejében. Vizes farmere és inge erősen húzta lefelé vékony testét a partmenti hullámokban. Te rohadék! szerette volna visszaordítani a válla fölött a holdfényes öbölbe. A kivilágított házak túl messze voltak ahhoz, hogy meghallják a víz zajában, de Laura mégsem nyitotta ki a száját. A nedves ruha rátapadt a testére; átgázolt a hullámokon, melyek hol tolták, hol visszahúzták az öbölbe. A két tengerparti ház sötét árnyként magasodott fölé, csendesen és üresen. Laura letépte nedves ingét, lenyúzta a farmerét. Összever, ha megtudja az igazat! suttogta vadul a csillogó-nedves szőke lány, fekete selyemben és csipkében. Víz locsogott a lábánál. Laura letépte magáról a csipkés bébi-dollt. Túl vagyok rajta! Szabad vagyok! Kövess engem gyerünk! Fulladj meg! A bébi-doll nedves hurokká tekeredett és felgáncsolta; csupasz fenekére esett és kiabálni akart: Arra kényszerítesz, hogy pénzén könyörögjek, amiből téged etetlek, te rohadék! Ruháit beljebb akarták sodorni a visszatérő hullámok, de Laura elkapta, és kicsavarta

20 őket a holdfényben csillogó, mezítelen lábára. Könyörgök, csalok és lopok miattad! Két ház figyelt egy kicsi, vékony, meztelen alakot amint mindkét kezében nedves ruhákkal hadonászik a levegőben. Soha többé nem beszélgetünk! Soha többé nem olvasunk együtt, nem hallgatunk zenét és nem megyünk színházba! Állandóan őriztél, és gyűlöltél, mikor sikerült, egy kicsi, kétfilléres álláshoz jutnom! Egy sovány, csuromvizes, kis alak zihálva rugdosta a hullámokat. Pénzt csenni a levéltárcádból! Nekem is van lelkem! Azt kellett hazudnom, hogy a tisztítóba vittem az öltönyöd! A kicsi, meztelen figura fel-le ugrált. Hazudni... csalni... lopni... ha nem akartam verést kapni! Ledobta a nedves ruhákat, és felragadott egy marék homokot, hogy a tengerbe dobja. Nem ismerlek! Sohasem ismertelek! Te rohadék! Laura térdre rogyott a habzó vízben. Verj össze! ordította belül a fejében, arca eltorzult. Taposs a lábujjamra és törd el! T-t-törd el a csuklóm... Csontos térdére hajtotta a fejét, és sírt. Hosszú, vizes haja beleért a hullámokba. Aztán feltápászkodott, és vékony, zúzódásokkal telt, libabőrös karját és lábszárát nézve. Néhány hajtincse már száradni kezdett, és szálakra bomlott meztelen vállán. A fal mellett egy víz által odavetett fadarab hevert. Valaha szerettelek suttogta Laura, egyik kezében a nedves ruhákkal, a másikban a fadarabbal. Egy alig látható messzi kis fénycsóva pásztázott az öböl szája körül. A bütykös fadarabbal elsimította a lábnyomait, miközben átsietett a homokon. Boldog kiáltásaik emléke csengett körötte, gyéren mint a holdfény, és felderengtek előtte a képek, amikor itt feküdt a parton, nevetve és meztelenül, vizesen Martin meztelen, vizes teste alatt. Már eléggé megszáradt; csendesen sírdogálva ment a fal tetején ameddig tudott, aztán az egyik lábára tekerte az ingét, másikra a farmerját, és elsimította a nyomait a tengerparti füvön. A homokon csak kapirgálás látszott lábnyomok nem. A lépcsők, melyek Laura fölé nyúltak a strand lépcsői voltak, valaki más futkosott fel-le rajtuk a tengerparti szélben és napsütésben és más volt az, aki itt szeretkezett a sötétben. Amikor merev lábbal, sietve felmászott rajtuk, eszébe jutottak a belé maró éles lépcsőfokok, és lassítottan lepergett szeme előtt a zuhanása. Laura kinyitotta a konyhaajtót. Szeme gyorsan hozzászokott a sötétséghez. Látta Martin üres tányérját, látta a bifsztek szeletet, melyhez alig nyúlt, és érezte az asztalon levő rózsacsokor illatát. Ránehézkedett az ágyukra, hogy hallja azt a háromhangú nyikorgást, mely oly kedves volt neki a mézeshetek alatt. Hátul a sarokban, a dívány alatt volt egy műanyag táska, tele mindenfélével, amire szüksége lehet. Nedves ruháit belegyömöszölte a táskába magával kell vinnie őket. A táskából új ruhákat kotort elő; sietve, sietve öltözött: bugyi, melltartó, hosszú ujjú ing, nadrág, szandál. A titkos pénzét az esőkabátja bélésébe varrta a csalás és a lopás hónapjai alatt. A kabátot azonban nem vihette magával. Hiányozni fog. Aznap délután kihasította belőle a pénzt, egy régi pénztárcába rakta, amit aztán beletett a műanyagtáskába. A táskában sajt is lapult; a hűtőszekrény fiókjában a sárgarépák alatt rejtegette. Volt benne kenyér, tejpor, kávé és földimogyoró-vaj, amit Montrose-ból hozott. Volt még egy régi kés, egy kanál és egy csésze is. Remegő kézzel fogatta össze hosszú haját a sötétben, a hullámok morajlása közben. Egy kocsi motorja bármelyik pillanatban leállhat a fenyvesben, vagy kopoghatnak az ajtón. Balkeze megvillant a sötét fürdőszobai tükörben. Gyorsan lehúzta a gyűrűit, becsomagolta őket és bedobta a táskába. Már nem dörzsölték a kezét a gyűrűk, amikor a haját csatokkal szorosan a fejéhez tűzte. Holdfény áramlott be a hálószoba ablakain. Laura előkereste a szépítőszereket a táskából, és a hold fényében vastagon és erősen feketére festette a szemöldökét és élénk pirosra a száját.