A C# szintaktikája. a C programozási nyelv szintaxisát veszi alapul, ez három fontos szabályt von maga után:
|
|
- Benjámin Soós
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 C# nyelv
2 Története A C# (ejtsd: szí-sárp) a Visual Basic mellett a.net fő programozási nyelve ben Anders Hejlsberg vezetésével kezdték meg a fejlesztését. A C# tisztán objektumorientált, típus biztos, általános felhasználású nyelv. A nyelv elméletileg platform független (létezik Linux és Mac fordító is), de napjainkban a legnagyobb hatékonyságot a Microsoft implementációja biztosítja.
3 A C# szintaktikája a C programozási nyelv szintaxisát veszi alapul, ez három fontos szabályt von maga után: Az egyes utasítások végén pontosvessző (;) áll A kis- és nagybetűk különböző jelentőséggel bírnak, azaz a program és Program azonosítók különböznek A program egységeit (osztályok, metódusok, stb.) ún. blokkokkal jelöljük ki, kapcsos zárójelek ({ és }) segítségével.
4 Kulcsszavak Szinte minden programnyelv definiál kulcsszavakat, amelyek speciális jelentőséggel bírnak a fordító számára. Ezeket az azonosítókat a saját meghatározott jelentésükön kívül nem lehet másra használni, ellenkező esetben a fordító hibát jelez.
5
6 Megjegyzések (kommentek) A forráskódba megjegyzéseket tehetünk üzeneteket hagyhatunk (pl. egy metódus leírása) magunknak vagy a többi fejlesztőnek, dokumentációt tudunk generálni A kommenteket a fordító nem veszi figyelembe, tulajdonképpen a fordítóprogram első lépése, hogy a forráskódból eltávolít minden megjegyzést
7
8 Változók Változók: tárolók, ahová az adatainkat ideiglenesen eltároljuk a memória egy (vagy több) cellájára hivatkozó leírók Egy változót a következő módon hozhatunk létre C# nyelven: Típus változónév; Pl: string i;
9 Változónévre vonatkozó szabályok A változónév első karaktere csak betű vagy alulvonás jel (_) lehet, a többi karakter szám is. Lehetőleg kerüljük az ékezetes karakterek használatát. Konvenció szerint a változónevek kisbetűvel kezdődnek. Amennyiben a változónév több szóból áll, akkor célszerű azokat a szóhatárnál nagybetűvel elválasztani (pl. pirosalma, vansapkarajta, stb.).
10 Típusok A C# erősen (statikusan) típusos nyelv minden egyes változó típusának ismertnek kell lennie fordítási időben, ezzel biztosítva azt, hogy a program pontosan csak olyan műveletet hajthat végre amire valóban képes. A típus határozza meg, hogy egy változó milyen értékeket tartalmazhat, illetve mekkora helyet foglal a memóriában.
11
12 Konstansok A const típusmódosító kulcsszó segítségével egy objektumot konstanssá, megváltoztathatatlanná tehetünk. A konstansoknak egyetlen egyszer adhatunk (és ekkor kötelező is adnunk) értéket, mégpedig a deklarációnál. Bármely későbbi próbálkozás fordítási hibát okoz. A konstans változóknak adott értéket/kifejezést fordítási időben ki kell tudnia értékelni a fordítónak
13
14 Osztályok Osztály: olyan adatok és műveletek összessége, amellyel leírhatjuk egy modell (vagy entitás) tulajdonságait és működését Legyen például a modellünk a kutya állatfaj. Egy kutyának vannak tulajdonságai (pl. életkor, súly, stb.) van meghatározott viselkedése (pl. csóválja a farkát, játszik, stb.) Amikor programot írunk, akkor az adott osztályból létre kell hoznunk egy (vagy több) példányt, ezt pédányosításnak nevezzük
15 Osztályok A tulajdonságokat tároló változókat adattagoknak (vagy mezőnek), a műveleteket metódusoknak nevezzük. A műveletek összességét felületnek is hívjuk.
16 A program szerkezete Az osztályok egyikében kell egy Main nevű függvénynek szerepelnie, amely futtatáskor az operációs rendszertől a vezérlést megkapja
17 Input, Output Minden klasszikus konzolprogram végrehajtása esetén automatikusan használhatjuk a System névtér Console osztályát, amely a beolvasás (standard input, billentyűzet), kiírás (standard output, képernyő műveleteket nyújtja
18 Output Console.Write Console.WriteLine Használat: Console.WriteLine( mit írjon ki {0} {1}, parameter1, parameter2, ); Képernyőre: Az 5. művelet eredménye: 20
19 Általánosan: Példák
20 Feladatok Alapadatok név (string): Kiss József a (int): 25 b (int): 12 Kiss József 25 éves 12+25=37 A 12 és a 25 összege 37 A 25 és a 12 hányadosa: 2,08 12 almát vásárolt Kiss József A 12 es szám 25-szöröse 300 Ma van. Most 12:25 van.
21 Beolvasás char c=console.read(); //a c karakter típusú változóba bekér egy karaktert string s=console.readline(); //az s string típusú változóba beolvas egy sort amit Enterrel zárunk Egyéb típusú változóba át kell konvertálni a beolvasott adatot: int j=convert.toint32(console.readline());
22 ToBoolean ToByte ToChar ToDateTime ToDecimal ToDouble ToInt16 ToInt32 ToInt64 ToSingle ToString Convert osztály
23 Operátorok Értékadó Matematikai Relációs Logikai
24 Értékadás int x=10; //x értéke 10 Típuskényszerítés double d=2.3; int i=(int) d; // i=2
25 Matematikai műveletek + : összeadás - : kivonás * : szorzás / : osztás % - maradékképzés
26 Relációs műveletek < kisebb > nagyobb <= kisebb egyenlő >= nagyobb egyenlő == egyenlő!= nem egyenlő Eredménye True (1) vagy False (0)
27 Logikai műveletek && - ÉS - VAGY! - tagadás
28 Rövidítés ++x x értékének növelése 1-gyel --x - x értékének csökkentése 1-gyel x=x+10 x értékét növeli 10-zel x+=10 rövid forma, hatékonyabb
29 Feladatok 1. Kérj be két egész számot, majd írasd ki az összegüket, különbségüket, stb. 2. Kérj be két egész számot, majd írasd ki, hogy igaz-e, hogy az első nagyobb-e, kisebb-e stb. mint a másik 3. Kérj be egy egész számot, majd írasd, hogy igaz-e, hogy a szám a [0;5] intervallumba esik? 4. Kérj be egy egész számot, majd írasd, hogy igaz-e, hogy a szám -5-nél kisebb, vagy 5-nél nagyobb? 5. Kérj be két egész számot két változóba, majd cseréld meg a változók tartalmát!
30 Feladatok 1. Kérj be egy pénzösszeget, és egy százalékértéket, és növeld a megadott százalékkal! (az eredményt pénznem formátumban írd ki) 2. Kérj be két időértéket (óra:perc), és számold ki a különbséget percben! 3. Kérj be két időértéket (óra:perc), és számold ki a különbséget óra:perc-ben! 4. Kérj be értéket celsius fokban, és számítsd át fahrenheit-be!
31 Math osztály Math.Sin(x) sin(x), ahol az x szög értékét radiánban kell megadni Math.Cos(x) cos(x) Math.Tan(x) tg(x) Math.Log(x) ln(x) Math.Sqrt(x) x négyzetgyöke Math.Abs(x) x abszolút értéke Math.Round(x) kerekítés a matematikai szabályok szerint Math.Ceiling(x) felfelé kerekítés Math.Floor(x) lefelé kerekítés Math.Pow(x,y) hatványozás, x y Math.PI a PI konstans ( )
32 Feladatok 1. Kérd be egy szög értékét fokban, és számítsd át radiánba! 2. Kérd be egy háromszög két oldalát, és a bezárt szögét, majd számold ki a területét! 3. Kérd be egy derékszögű háromszög két befogóját, számold ki az átfogót! 4. Kérd be egy háromszög három oldalát, és számítsd ki a területét! 5. Kérd be egy kör sugarát, számold ki a területét, kerületét!
33 Véletlenszám generálása Random osztály Next metódusa: Random r = new Random(); number = r.next(100); number = r.next(10,100);
34 Vezérlési szerkezetek A program utasításainak sorrendiségét szabályozó konstrukciókat nevezzük. Ezek lehetnek: Szekvencia Elágazás Ciklus
35 Szekvencia A legegyszerűbb vezérlési szerkezet a szekvencia. Ez tulajdonképpen egymás után megszabott sorrendben végrehajtott utasításokból áll.
36 Elágazás megvizsgálunk egy állítást, és attól függően, hogy igaz vagy hamis, a programnak más-más utasítást kell végrehajtania if (feltétel) { utasítások } else { utasítások }
37 Mi a különbség?
38 Több feltétel Arra is van lehetőségünk, hogy több feltételt is megvizsgáljunk, ekkor elseif et használunk: Egy elágazásban pontosan egy darab if, bármennyi elseif és pontosan egy else ág lehet. if (feltétel) { } else if (feltétel) { else } { } utasítások utasítások utasítások A program az első olyan ágat fogja végrehajtani, amelynek a feltétele teljesül (vagy ha egyik feltétel sem bizonyult igaznak, akkor az else ágat ha adtunk meg ilyet).
39 Több feltétel 2. ha egy változó több lehetséges állapotát akarjuk vizsgálni használhatjuk a switch case utasítást: switch (x) { case 10: utasítások break; case 11: utasítások break; x értékétől függ melyik ágra kerül a vezérlés az egyes ágak a kijelölt feladatuk végrehajtása után a break utasítással kilépnek a szerkezetből } default: utasítások break; megjelenik a default állapot, akkor kerül ide a vezérlés, ha a switch nem tartalmazza a vizsgált változó állapotát
40 Egyebek A break utasítás csak akkor hagyható el, ha a case után nincs utasítás, ekkor a következő case ág kerül kiértékelésre swith (x) { case 10: case 11: } default: utasítások break;
41 Egyebek A break utasításon kívül használhatjuk a goto t is, ekkor átugorhatunk a megadott ágra: swith (x) { case 10: utasítások goto case 24; case 24: utasítások goto default; } default: utasítások break;
42 És még egy elágazás háromoperandusú művelet e1? e2 : e3 Jelentése: ha e1 igaz, akkor e2, különben e3 Példa: int a = 1; int b = 2; int c; Console.WriteLine((a==b)? egyenlő" : nem egyenlő"); c = (a == b? 1 : 2);
43 Feladatok 1. Kérj be egy egész számot, és írd ki hogy negatív, vagy pozitív! 2. Kérj be egy egész számot, és írd ki hogy páros, vagy páratlan! 3. Kérd be egy másodfokú egyenlet együtthatóit, és írd ki hány megoldása van az egyenletnek! 4. Kérj be három egész számot, és írd ki a legnagyobbat! 5. Kérj be három egész számot, és írd ki őket növekvő sorrendben!
44 Feladatok 1. Kérd be egy háromszög három oldalát, és írd ki, hogy megszerkeszthető-e a háromszög? 2. Kérj be egy hónapot sorszámmal, és írd ki melyik hónap! 3. Kérj be egy hónapot sorszámmal, és írd ki melyik negyedévbe esik! 4. Kérj be egy hónapot sorszámmal, és írd ki hány napos a hónap! (szökőévet ne vedd figyelembe) 5. Kérd be egy dolgozat összpontszámát, a tanuló által elért pontszámot, írd ki hány százalékos és milyen érdemjegyű a dolgozat (szövegesen is)!
45 Iterációk Egy adott utasítássorozatot egymás után többször kell végrehajtanunk A C# négyféle ciklust biztosít számunkra: Elöltesztelős Hátultesztelős Számlálós Foreach - adathalmaz minden elemére Fogalmak Ciklus feltétel értékétől függ, hogy végrehajtásra kerül a ciklus Ciklusmag utasítássorozat, amit többször hajtunk végre
46 Elöltesztelős int i=0; while (i<10) { } Console.WriteLine(i); i++; Ciklusváltozó deklarálása Ciklus feltétel Ciklusmag Mindaddig végrehajtja a ciklusmagot, amíg igaz a feltétel.
47 Hátultesztelős int i=0; do { Console.WriteLine(i); i++; } while (i<10) ; Ciklusváltozó deklarálása Ciklusmag Ciklus feltétel Mindaddig végrehajtja a ciklusmagot, amíg igaz a feltétel.
48 Számlálós for (int i=0; i<10; i++) { Console.WriteLine("Hajrá Szeged!"); } Honnan? Meddig? Hogyan?
49 Foreach string str = "Hello"; foreach (char ch in str) { Console.Write(ch); } Ciklusváltozó deklarálása Csak sorszámozott típusra!
50 Összefoglaló A ciklus fajtája A futások száma Legkevesebb hányszor fut le? Feltételes Elöltesztelő előre nem ismert lehet, hogy egyszer sem Hátultesztelő előre nem ismert legalább egyszer Számlálós előre ismert lehet, hogy egyszer sem
51 Ugró utasítások break continue return goto
52 Break Hatására befejeződik a legbelső while, do, for vagy switch utasítás végrehajtása. A vezérlés a következő utasításra adódik. A break a többirányú elágazás (switch) utasításban is gyakran használt, így kerülhetjük el, hogy a nem kívánt case ágak végrehajtódjanak.
53 int i=1; while (true) // látszólag végtelen ciklus { i++; if (i==11) break; // Ciklus vége Console.WriteLine( i); } int i=1; while (true && i==11) // látszólag végtelen ciklus { i++; Console.WriteLine( i); }
54 Continue Hatására a legbelső while, for, do ciklus utasításokat vezérlő kifejezések kerülnek kiértékelésre. (A ciklus a következő ciklusmag végrehajtásához készül.) int i=1; while(true) // 10 elemű ciklus { i++; if (i<=10) continue; // következő ciklusmag if (i==11) break; // Ciklus vége Console.WriteLine( i); }
55 Return A vezérlés visszatér a függvényből, a kifejezés értéke a visszaadott érték. Használata: return ; return kifejezés; return (kifejezés);
56 Goto A vezérlés arra a pontra adódik, ahol a címke: található. Használata: goto címke; A goto utasításról zárásképpen meg kell jegyezni, hogy a strukturált programkészítésnek nem feltétlenül része ez az utasítás, így használata sem javasolt.
57 Példa goto tovább; Console.WriteLine("Ezt a szöveget sohase írja ki!"); tovább:; int i=1; switch (i) { case 0: nulla(); goto case 1; case 1: egy(); goto default; default: valami(); break; }
58 Feladatok 1. Kérj be egy számot 1-10-ig, mindaddig folytasd, amíg jó számot nem ad meg! 2. Kérj be két számot, írd ki az összegüket, majd kérdezze meg a program akar-e még számolni a felhasználó, 1-re tovább számol, 2-re kilép! 3. Írd ki egymás mellé szóközzel elválasztva kettesével a számokat 0-20-ig! 4. Írd ki a négyzetszámokat ig! 5. Számold meg mennyi a betű van egy felhasználó által megadott karakterláncban!
59 Feladatok 1. n! ( n faktoriális) csak 50-nél kisebb számot lehessen megadni! 2. Számkitaláló a program előállít egy véletlen számot 0 és 100 között, ki kell találni mire gondolt a gép (írja ki, hogy kisebbet vagy nagyobbat kell megadni, majd a végén írja ki, hány lépésben sikerült kitalálni) 3. Írja ki a program, hogy adott szám prímszám-e? 4. Add meg adott szám osztóinak a számát! 5. Számold ki két szám legnagyobb közös osztóját!
60 Összetett adatszerkezet - Tömb Tömb: meghatározott számú, azonos típusú elemek halmaza Minden elemre egyértelműen mutat egy index (egész szám) alma körte banán
61 Összetett adatszerkezet - Tömb Deklarálása: típus [] tömbnév = new típus [hossz]; Pl.: int[] vektor = new int[10]; Egy tömböt akár a deklaráció pillanatában is feltölthetünk a nekünk megfelelő értékekkel: int [] szamok = new szamok[]{ 1,2,3,4,5,6 };
62 Tömbök bejárása for ciklussal: for (int i=0;i<tomb.lenght;i++) { Console.WriteLine(tomb[i]); }; foreach ciklussal foreach (int tag in tomb) { Console.WriteLine(tag); };
63 Tulajdonságok, metódusok Hossz: tomb.length Rendezés: Array.Sort(tömbnév) Átlagszámítás Összegzés Minimum Maximum Tartalmazza-e az elemet?
64 Feladatok Olvass be egy tömbbe 10 számot 1 és 100 között. Rendezd a tömböt, és írd ki egymás mellé a számokat Írd ki azokat a számokat, amelyek egy megadott értéknél kisebbek a tömbben Számold ki az összeget, átlagot Írd ki a legnagyobb számot Kérj be egy számot, és írd ki, hogy szerepel-e a tömbben Olvass be egy tömbbe keresztneveket Írd ki névsorrendbe a neveket Írd ki csökkenő sorrendbe a neveket Írd ki a leghosszabb nevet Írd ki azokat a neveket, amelyek egy megadott hosszúságúak
65 Többdimenziós tömbök sor azonosító oszlop azonosító 0,0 0,1 0,2 1,0 1,1 2,0 nem egy indexszel hivatkozunk egy elemre, hanem annyival, ahány dimenziós a tömb Kétdimenziós tömb: Pl.: int[,] matrix = new int[3, 4]; //3 sor, 4 oszlop int[,] tm = new int[2,2] {{1,2},{3,4}}; //kezdőértékkel
66 Többdimenziós tömbök Kezelése : több for ciklus for (int i = 0; i < 4;++i) //sorok bejárása { for (int j = 0; j < 3;++j) //oszlopok bejárása { matrix[i, j] = r.next(); } }
67 Stringek Karakterekből áll string egyes betűire az indexelő operátorral hivatkozhatunk (vagyis minden stringet kezelhetünk tömbként is) Pl.: string szo; Console.Write(szo[0]); //a szó első karaktere
68 String osztály metódusai Length string hossza IndexOf első előfordulása a megadott karakternek, ha nem tartalmazza -1 IndexOfAny első előfordulása a megadott karaktertömb valamelyik elemének LastIndex utolsó előfordulása a megadott karakternek, ha nem tartalmazza -1 Split szétszedi a megadott szeparáló karakter szerint egy tömbbe Substring megadott értéktől megadott db karaktert vesz ki ToLower kisbetűssé alakítja a stringet ToUpper nagybetűssé alakítja a stringet ToCharArray karaktertömbbe rakja a string karaktereit
69 Összetett adatszerkezet - Lista Hasonló szerkezetű a tömbhöz Nem kell előre megadni a méretét Deklarálása: List<int> my_list = new List<int>();
70 Összetett adatszerkezet - Lista Bejárása 2 féle képpen: 1. foreach (var a in szamok) { Console.WriteLine(a); }; 2. for (int i = 0; i < szamok.count; i++) { Console.WriteLine(szamok[i]); };
71 Metódusok Elem hozzáadása: Elem törlése: Lista teljes tartalmának törlése: Lista elemeinek száma: Tartalmazza-e a lista az elemet: Hányadik helyen van az elem: my_list.add(i); my_list.remove(i); my_list.clear(); my_list.count; my_list.contains(i) my_list.indexof(i);
72 Struktúra adatszerkezet Akkor használjuk, ha nem azonos típusú értékeket akarunk együtt kezelni egy tömb típusú adatszerkezetben Pl.: Név - string Életkor - integer Neme - bool név életkor Neme Kiss Géza 34 True Nagy Ilona 30 False
73 Megvalósítás 1. Tömb használatával struct Dolgozok { public string nev; public int kor; public bool neme; } static void Main(string[] args) { Dolgozok [] tabla = new Dolgozok[10]; //felveszünk egy 10 elemű tömböt, amelynek minden eleme Dolgozok típusú tabla[0].nev="kiss Géza"; //tömb 0. indexű elemének feltöltése adatokkal tabla[0].kor = 34; tabla[0].neme = true;
74 Megvalósítás 1. Tömb használatával - segédváltozóval struct Dolgozok { public string nev; public int kor; public bool neme; } static void Main(string[] args) { Dolgozok [] tabla = new Dolgozok[10]; //felveszünk egy 10 elemű tömböt, amelynek minden eleme Dolgozok típusú Dolgozok egy_dolgozo = new Dolgozok(); //segédváltozó a feltöltésre egy_dolgozo.nev="kiss Géza"; egy_dolgozo.kor=34; egy_dolgozo.neme=true; tabla[1] = egy_dolgozo;
75 Megvalósítás 2. Lista használatával - segédváltozóval struct Dolgozok { public string nev; public int kor; public bool neme; } static void Main(string[] args) { List<Dolgozok> lista = new List<Dolgozok>(); Dolgozok egy_dolgozo = new Dolgozok(); egy_dolgozo.nev="kiss Géza"; egy_dolgozo.kor=34; egy_dolgozo.neme=true; lista.add(egy_dolgozo);
76 Állománykezelés A file-okkal kapcsolatos műveletek a System.IO névtérben vannak ( using System.IO!!!) C# stream-eket (adatfolyamokat) használ A file-okat soronként tudjuk írni, olvasni A fájlmódosítás alaplépései: A fájl létrehozása vagy megnyitása. Ki- vagy bemenő folyam (stream) hozzárendelése a fájlhoz. A fájl olvasása vagy írása. A folyam, illetve fájl bezárása.
77 Lehetőségek FileStream folyam megnyitása (létrehozása) StreamReader olvasási folyam StreamWriter írási folyam Paraméterek: Új file neve hozzáfűzzön a file-hoz true, újat hoz létre false (felülírja a létezőt) Kódolás : pl.: Encoding.UTF8
78 Eljárások Hosszabb programok írása esetén amennyiben a teljes kódot a Main tartalmazza, a program áttekinthetetlen lesz. Javasolt a kód részekre tördelése. Ennek során olyan részeket különítünk el, amelyek önmagában értelmes részfeladatokat látnak el. Az ilyen, önálló feladattal és névvel ellátott, elkülönített programrészletet eljárásnak nevezzük. Az eljárásnak a visszatérési érték típusa kötelezően void, van neve (azonosító), lehetnek paraméterei, van törzse
79 Példa static void Feladat1() { int a = 10; int b = 20; Console.WriteLine(a + b); } static void Main(string[] args) { Feladat1(); }
80 Változók használata Az eljárásban deklarált változó csak az eljárásban használható Ha olyan változót akarunk használni, amit minden eljárás lát, akkor a kívül kell deklarálni static jelzővel ellátva
81 Példa static int a; //globális változó static void Feladat1() { int b = 20; // helyi változó, a Feladat1 látja Console.WriteLine(a + b); } static void Main(string[] args) { Feladat1(); a=20; }
82 Függvények A függvény egy olyan eljárás, amely olyan részfeladatot old meg, melynek pontosan egy végeredménye is van egy érték. Amennyiben függvényt akarunk írni, két fontos dolgot kell szem előtt tartanunk: A függvényeknél rögzíteni kell, hogy milyen típusú értéket adnak majd vissza. Ezt a függvény neve előtt kell feltüntetni (a void helyett). A függvények ezek után kötelesek minden esetben egy ilyen típusú értéket vissza is adni! A függvény visszatérési értékét a return kulcsszó után írt kifejezésben kell feltüntetni.
83 Példa static double Atlag(double a, double b) { double atl = (a + b) / 2; return atl; } static void Main(string[] args) { Console.WriteLine(Atlag(1, 4)); }
Számítástechnika I. BMEKOKAA152 BMEKOKAA119 Infokommunikáció I. BMEKOKAA606. Dr. Bécsi Tamás 3. előadás
Számítástechnika I. BMEKOKAA152 BMEKOKAA119 Infokommunikáció I. BMEKOKAA606 Dr. Bécsi Tamás 3. előadás A Math osztály (System.Math) Metódus Művelet Math.Sin(x) sin(x), ahol az x szög értékét radiánban
A C# programozási nyelv alapjai
A C# programozási nyelv alapjai Tisztán objektum-orientált Kis- és nagybetűket megkülönbözteti Ötvözi a C++, Delphi, Java programozási nyelvek pozitívumait.net futtatókörnyezet Visual Studio fejlesztőkörnyezet
Programozás BMEKOKAA146. Dr. Bécsi Tamás 2. előadás
Programozás BMEKOKAA146 Dr. Bécsi Tamás 2. előadás Szintaktikai alapok Alapvető típusok, ismétlés C# típus.net típus Méret (byte) Leírás byte System.Byte 1Előjel nélküli 8 bites egész szám (0..255) char
Számítástechnika I. BMEKOKAA152 BMEKOKAA119 Infokommunikáció I. BMEKOKAA606. Dr. Bécsi Tamás 2. előadás
Számítástechnika I. BMEKOKAA152 BMEKOKAA119 Infokommunikáció I. BMEKOKAA606 Dr. Bécsi Tamás 2. előadás Console I/O bővebben Lásd mintaprogram 2015.09.21. Számítástechnika I. 2. Előadás 2 Számábrázolásról
A C# PROGRAMOZÁSI NYELV
A C# PROGRAMOZÁSI NYELV 2010.02.23. Bevezetés C# nyelv jellemzői 2 Kis és NAGY betű érzékeny Minden utasítást pontos vessző zár. Utasítás zárójel a:,. .NET Framework keretrendszerek 3 Microsoft.NET Framework
Szoftvertervezés és -fejlesztés I.
Szoftvertervezés és -fejlesztés I. Operátorok Vezérlési szerkezetek Gyakorlás 1 Hallgatói Tájékoztató A jelen bemutatóban található adatok, tudnivalók és információk a számonkérendő anyag vázlatát képezik.
Informatika terméktervezőknek
Informatika terméktervezőknek C# alapok Névterület (namespace) using Osztály (class) és Obejtumok Metódus (function, procedure, method) main() static void string[] arg Szintaxis // /* */ \n \t Névadások
Változók. Mennyiség, érték (v. objektum) szimbolikus jelölése, jelentése Tulajdonságai (attribútumai):
Python Változók Mennyiség, érték (v. objektum) szimbolikus jelölése, jelentése Tulajdonságai (attribútumai): Név Érték Típus Memóriacím A változó értéke (esetleg más attribútuma is) a program futása alatt
Programozás I. Matematikai lehetőségek Műveletek tömbökkel Egyszerű programozási tételek & gyakorlás V 1.0 OE-NIK,
Programozás I. Matematikai lehetőségek Műveletek tömbökkel Egyszerű programozási tételek & gyakorlás OE-NIK, 2013 1 Hallgatói Tájékoztató A jelen bemutatóban található adatok, tudnivalók és információk
Számítástechnika II. BMEKOKAA Előadás. Dr. Bécsi Tamás
Számítástechnika II. BMEKOKAA153 1. Előadás Dr. Bécsi Tamás Bemutatkozás Előadó: Dr. Bécsi Tamás St.106, (1)463-1044, becsi.tamas@mail.bme.hu Közlekedés-, és Járműirányítási Tanszék www.kjit.bme.hu A tantárgyi
// keressük meg a legnagyobb faktoriális értéket, ami kisebb, // mint százmillió
BME MOGI Gépészeti informatika 3. 1. feladat Végezze el a következő feladatokat! Kérjen be számokat 0 végjelig, és határozza meg az átlagukat! A feladat megoldásához írja meg a következő metódusokat! a.
Webprogramozás szakkör
Webprogramozás szakkör Előadás 5 (2012.04.09) Programozás alapok Eddig amit láttunk: Programozás lépései o Feladat leírása (specifikáció) o Algoritmizálás, tervezés (folyamatábra, pszeudokód) o Programozás
Vezérlési szerkezetek
Vezérlési szerkezetek Szelekciós ok: if, else, switch If Segítségével valamely ok végrehajtását valamely feltétel teljesülése esetén végezzük el. Az if segítségével valamely tevékenység () végrehajtását
1. Egyszerű (primitív) típusok. 2. Referencia típusok
II. A Java nyelv eszközei 1. Milyen eszközöket nyújt a Java a programozóknak Korábban már említettük, hogy a Java a C nyelvből alakult ki, ezért a C, C++ nyelvben járatos programozóknak nem fog nehézséget
Készítette: Nagy Tibor István
Készítette: Nagy Tibor István A változó Egy memóriában elhelyezkedő rekesz Egy értéket tárol Van azonosítója (vagyis neve) Van típusa (milyen értéket tárolhat) Az értéke értékadással módosítható Az értéke
Java II. I A Java programozási nyelv alapelemei
Java II. I A Java programozási nyelv alapelemei Miskolci Egyetem Általános Informatikai Tanszék Utolsó módosítás: 2008. 02. 19. Java II.: Alapelemek JAVA2 / 1 A Java formalizmusa A C, illetve az annak
Változók. Mennyiség, érték (v. objektum) szimbolikus jelölése, jelentése Tulajdonságai (attribútumai):
Javascript Változók Mennyiség, érték (v. objektum) szimbolikus jelölése, jelentése Tulajdonságai (attribútumai): Név Érték Típus Memóriacím A változó értéke (esetleg más attribútuma is) a program futása
1. Alapok. #!/bin/bash
1. oldal 1.1. A programfájlok szerkezete 1. Alapok A bash programok tulajnképpen egyszerű szöveges fájlok, amelyeket bármely szövegszerkesztő programmal megírhatunk. Alapvetően ugyanazokat a at használhatjuk
1. Jelölje meg az összes igaz állítást a következők közül!
1. Jelölje meg az összes igaz állítást a következők közül! a) A while ciklusban a feltétel teljesülése esetén végrehajtódik a ciklusmag. b) A do while ciklusban a ciklusmag után egy kilépési feltétel van.
Programozás alapjai gyakorlat. 4. gyakorlat Konstansok, tömbök, stringek
Programozás alapjai gyakorlat 4. gyakorlat Konstansok, tömbök, stringek Házi ellenőrzés (f0069) Valósítsd meg a linuxos seq parancs egy egyszerűbb változatát, ami beolvas két egész számot, majd a kettő
Objektumorientált Programozás III.
Objektumorientált Programozás III. Vezérlési szerkezetek ismétlés Matematikai lehetőségek Feladatok 1 Hallgatói Tájékoztató A jelen bemutatóban található adatok, tudnivalók és információk a számonkérendő
Tömbök kezelése. Példa: Vonalkód ellenőrzőjegyének kiszámítása
Tömbök kezelése Példa: Vonalkód ellenőrzőjegyének kiszámítása A számokkal jellemzett adatok, pl. személyi szám, adószám, taj-szám, vonalkód, bankszámlaszám esetében az elírásból származó hibát ún. ellenőrző
Programozás BMEKOKAA146. Dr. Bécsi Tamás 3. előadás
Programozás BMEKOKAA146 Dr. Bécsi Tamás 3. előadás Vezérlési szerkezetek Elágazás Gyakran előfordul, hogy meg kell vizsgálnunk egy állítást, és attól függően, hogy igaz vagy hamis, a programnak más-más
Programozás I. 3. gyakorlat. Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar
Programozás I. 3. gyakorlat Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Antal Gábor 1 Primitív típusok Típus neve Érték Alap érték Foglalt tár Intervallum byte Előjeles egész 0 8 bit
Java II. I A Java programozási nyelv alapelemei
Java2 / 1 Java II. I A Java programozási nyelv alapelemei Miskolci Egyetem Általános Informatikai Tanszék Utolsó módosítás: 2009. 02. 09. Java II.: Alapelemek JAVA2 / 1 A Java formalizmusa A C, illetve
Szoftvertechnológia alapjai Java előadások
Szoftvertechnológia alapjai Java előadások Förhécz András, doktorandusz e-mail: fandrew@mit.bme.hu tárgy honlap: http://home.mit.bme.hu/~fandrew/szofttech_hu.html A mai előadás tartalma: Miért pont Java?
Programozási nyelvek JAVA EA+GY 1. gyakolat
Programozási nyelvek JAVA EA+GY 1. gyakolat EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYTEM INFORMATIKAI KAR PROGRAMOZÁSI NYELVEK ÉS FORDÍTÓPROGRAMOK TANSZÉK 2018/2019. tavaszi félév Tartalom 1 A Java alapjai 2 Java program
Programozási nyelvek Python
Programozási nyelvek Python A nyelv története és jellemzői 2 A nyelv története Tervező Guido van Rossum (1956, Hollandia) Befolyásoló nyelvek ABC (pl. blokkok jelölése behúzással); Modula-3; C; C++; Unix
Bánsághi Anna 2014 Bánsághi Anna 1 of 68
IMPERATÍV PROGRAMOZÁS Bánsághi Anna anna.bansaghi@mamikon.net 3. ELŐADÁS - PROGRAMOZÁSI TÉTELEK 2014 Bánsághi Anna 1 of 68 TEMATIKA I. ALAPFOGALMAK, TUDOMÁNYTÖRTÉNET II. IMPERATÍV PROGRAMOZÁS Imperatív
Programozási nyelvek I. 5. előadás (Gregorics Tibor anyagának felhasználásával)
Programozási nyelvek I. 5. előadás (Gregorics Tibor anyagának felhasználásával) I. A nyelv története C++ C (ős: B???) 1972 Ritchie AT&T Bell laboratórium UNIX 1978 Kernighan & Ritchie az első tankönyv,
Java programozási nyelv
Java programozási nyelv 2. rész Vezérlő szerkezetek Nyugat-Magyarországi Egyetem Faipari Mérnöki Kar Informatikai Intézet Soós Sándor 2005. szeptember A Java programozási nyelv Soós Sándor 1/23 Tartalomjegyzék
1. Feladat: beolvas két számot úgy, hogy a-ba kerüljön a nagyobb
1. Feladat: beolvas két számot úgy, hogy a-ba kerüljön a nagyobb #include main() { int a, b; printf( "a=" ); scanf( "%d", &a ); printf( "b=" ); scanf( "%d", &b ); if( a< b ) { inttmp = a; a =
A képernyőre írást igénylő részfeladatok eredményének megjelenítése előtt írja a képernyőre a feladat sorszámát (például: 3. feladat:)!
Space Shuttle 40 Pont A Space Shuttle (magyarul űrsikló", hivatalos angol nevén: Space Transportation System, STS) az Amerikai Egyesült Államok ember szállítására is alkalmas űrprogramja volt. Feladatai
Bevezetés a programozásba I.
Elágazás Bevezetés a programozásba I. 2. gyakorlat, tömbök Surányi Márton PPKE-ITK 2010.09.14. Elágazás Elágazás Eddigi programjaink egyszer ek voltak, egy beolvasás (BE: a), esetleg valami m velet (a
OOP: Java 1.Gy: Java alapok
OOP: Java 1.Gy: Java alapok Eclipse alapok O O P Objektum Orientált Programozás 31/1 B ITv: MAN 2019.02.25 Feladat Írja meg a 4 alapműveletet megvalósító Kalkulátor programot Java nyelven. Az elvégzendő
Occam 1. Készítette: Szabó Éva
Occam 1. Készítette: Szabó Éva Párhuzamos programozás Egyes folyamatok (processzek) párhuzamosan futnak. Több processzor -> tényleges párhuzamosság Egy processzor -> Időosztásos szimuláció Folyamatok közötti
Torna. A torna.csv UTF-8 kódolású állományban soronként egy versenyző eredményeit tároljuk. Az adatokat pontosvessző választja el egymástól.
Torna A pekingi olimpián tornából hat versenyszámban mérettetik meg magukat a versenyzők. Ennek a versenynek az eredményeit kell feldolgoznia ebben a feladatban. A megoldás során vegye figyelembe a következőket:
BME MOGI Gépészeti informatika 4.
BME MOGI Gépészeti informatika 4. 1. feladat önálló feladatmegoldás Generáljon két 1 és 10 közötti véletlen egész számot, majd kiírja ezekre a számokra a tízes szorzótáblákat! Ha az első generált szám
1. feladat Készítse el szövegszerkesztővel, majd mentse osztály.txt néven a következő tartalmú szöveges fájlt:
BME MOGI Gépészeti informatika 12. 1. feladat Készítse el szövegszerkesztővel, majd mentse osztály.txt néven a következő tartalmú szöveges fájlt: Matematika;Fizika;Történelem;Irodalom;Nyelvtan;Angol;Testnevelés;
Bánsághi Anna 2014 Bánsághi Anna 1 of 35
IMPERATÍV PROGRAMOZÁS Bánsághi Anna anna.bansaghi@mamikon.net 4. ELŐADÁS - ADATFOLYAMOK KEZELÉSE 2014 Bánsághi Anna 1 of 35 TEMATIKA I. ALAPFOGALMAK, TUDOMÁNYTÖRTÉNET II. IMPERATÍV PROGRAMOZÁS Imperatív
A JavaScript főbb tulajdonságai
JavaScript alapok A JavaScript főbb tulajdonságai Script nyelv azaz futás közben értelmezett, interpretált nyelv Legfőbb alkalmazási területe: a HTML dokumentumok dinamikussá, interaktívvá tétele Gyengén
3 A C programozási nyelv szintaktikai egységei
3 A C programozási nyelv szintaktikai egységei 3.1 Azonosítók Betűk és számjegyek sorozata, betűvel vagy _ (aláhúzás) karakterrel kell kezdődnie. A nagy- és kisbetűk különbözőek. Az azonosítók tetszőleges
BME MOGI Gépészeti informatika 5.
BME MOGI Gépészeti informatika 5. 1. feladat Készítsen alkalmazást, mely feltölt egy egydimenziós tömböt adott tartományba eső, véletlenszerűen generált egész értékekkel! Határozza meg a legkisebb és a
S z á m í t ó g é p e s a l a p i s m e r e t e k
S z á m í t ó g é p e s a l a p i s m e r e t e k 7. előadás Ami eddig volt Számítógépek architektúrája Alapvető alkotóelemek Hardver elemek Szoftver Gépi kódtól az operációs rendszerig Unix alapok Ami
Programozás alapjai C nyelv 4. gyakorlat. Mit tudunk már? Feltételes operátor (?:) Típus fogalma char, int, float, double
Programozás alapjai C nyelv 4. gyakorlat Szeberényi Imre BME IIT Programozás alapjai I. (C nyelv, gyakorlat) BME-IIT Sz.I. 2005.10.10.. -1- Mit tudunk már? Típus fogalma char, int, float,
Programozási nyelvek Java
Programozási nyelvek Java 2. gyakorlat Függvények Általános prototípus Módosítószavak Láthatóság: public, protected, private. Ha nem definiált, akkor úgynevezett package-private láthatóság. Lehet abstract
PHP. Telepítése: Indítás/újraindítás/leállítás: Beállítások: A PHP nyelv
PHP A PHP rövidítés jelentése hivatalosan: PHP Hypertext Preprocessor. Ez egy kiszolgáló-oldali parancsnyelv, amit jellemzően HTML oldalakon használnak. A különbség a két nyelv között az, hogy a kiszolgáló
Készítette: Nagy Tibor István Felhasznált irodalom: Kotsis Domokos: OOP diasor Zsakó L., Szlávi P.: Mikrológia 19.
Készítette: Nagy Tibor István Felhasznált irodalom: Kotsis Domokos: OOP diasor Zsakó L., Szlávi P.: Mikrológia 19. Programkészítés Megrendelői igények begyűjtése Megoldás megtervezése (algoritmuskészítés)
ALGORITMIKUS SZERKEZETEK ELÁGAZÁSOK, CIKLUSOK, FÜGGVÉNYEK
ALGORITMIKUS SZERKEZETEK ELÁGAZÁSOK, CIKLUSOK, FÜGGVÉNYEK 1. ELÁGAZÁSOK ÉS CIKLUSOK SZERVEZÉSE Az adatszerkezetek mellett a programok másik alapvető fontosságú építőkövei az ún. algoritmikus szerkezetek.
Apple Swift kurzus 3. gyakorlat
Készítette: Jánki Zoltán Richárd Dátum: 2016.09.20. Apple Swift kurzus 3. gyakorlat Kollekciók: Tömb: - let array = [] - üres konstans tömb - var array = [] - üres változó tömb - var array = [String]()
Mit tudunk már? Programozás alapjai C nyelv 4. gyakorlat. Legnagyobb elem keresése. Feltételes operátor (?:) Legnagyobb elem keresése (3)
Programozás alapjai C nyelv 4. gyakorlat Szeberényi Imre BME IIT Mit tudunk már? Típus fogalma char, int, float, double változók deklarációja operátorok (aritmetikai, relációs, logikai,
BME MOGI Gépészeti informatika 1.
BME MOGI Gépészeti informatika 1. 1. feladat Végezze el a következő feladatokat! Olvassa be a nevét és írjon üdvözlő szöveget a képernyőre! Generáljon két 1-100 közötti egész számot, és írassa ki a hányadosukat
Programozás alapjai. (GKxB_INTM023) Dr. Hatwágner F. Miklós augusztus 29. Széchenyi István Egyetem, Gy r
Programozás alapjai (GKxB_INTM023) Széchenyi István Egyetem, Gy r 2019. augusztus 29. Feladat: írjuk ki az els 10 természetes szám négyzetét! #i n c l u d e i n t main ( v o i d ) { p r
A programozás alapjai
A programozás alapjai Változók A számítógép az adatokat változókban tárolja A változókat alfanumerikus karakterlánc jelöli. A változóhoz tartozó adat tipikusan a számítógép memóriájában tárolódik, szekvenciálisan,
Java gyakorlat feladatai e s megolda sai (2014.04.10)
Java gyakorlat feladatai e s megolda sai (2014.04.10) 1. Feladat Számítsuk ki a Fibonacci sorozat első 20 tagját! / Fibonacci számsorozat tagjait kiszámoló, egyetlen osztályból álló program @author Bence
Bánsághi Anna 2014 Bánsághi Anna 1 of 33
IMPERATÍV PROGRAMOZÁS Bánsághi Anna anna.bansaghi@mamikon.net 7. ELŐADÁS - ABSZTRAKT ADATTÍPUS 2014 Bánsághi Anna 1 of 33 TEMATIKA I. ALAPFOGALMAK, TUDOMÁNYTÖRTÉNET II. IMPERATÍV PROGRAMOZÁS Imperatív
3. Határozza meg és írja ki a minta szerint, hogy a forrásállományban hány kémiai elem felfedezési adatai
Kémiai elemek felfedezése A kémiai elemek kémiailag tovább már nem bontható, egyszerű anyagok. Jelenleg 118 különböző kémiai elemet ismerünk, közüliik a Földön 94 található meg a természetben, ezeket természetes
hiányzott szeptemberben vagy A tanuló nem hiányzott szeptemberben szöveget
Hiányzások Ebben a feladatban egy általános iskola 2017 szeptemberi hiányzásai tartalmazó szövegfájlt kell feldolgoznia. Az adatok a szeptember.csv állomány tartalmazza. Az állomány egy sorában egy tanuló
AWK programozás, minták, vezérlési szerkezetek
10 AWK programozás, minták, vezérlési szerkezetek AWK futtatási módok AWK parancs, közvetlen programkódmegadás: awk 'PROGRAMKÓD' FILE példa: ls -l awk '{print $1, $5}' a programkód helyére minden indentálás
Programozás alapjai gyakorlat. 2. gyakorlat C alapok
Programozás alapjai gyakorlat 2. gyakorlat C alapok 2016-2017 Bordé Sándor 2 Forráskód, fordító, futtatható állomány Először megírjuk a programunk kódját (forráskód) Egyszerű szövegszerkesztőben vagy fejlesztőkörnyezettel
PROGRAMOZÁS ALAPFELADATOK
2011-2012 TARTALOMJEGYZÉK Beolvasás, kiírás, eldöntés, számítások...3 Egyszerű ciklusok...4 Egymásba ágyazott ciklusok:...6 Tömbök kezelése...8 Szövegkezelés...9 File-kezelés (I. rész):...10 File-kezelés
SZÁMÍTÓGÉPES PROBLÉMAMEGOLDÁS
SZÁMÍTÓGÉPES PROBLÉMAMEGOLDÁS 2.ELŐADÁS A VB programozási nyelv Az Excel programozása 2 A VB programozási nyelv Adattípusok Adatok kezelése Vezérlőszerkezetek Adattípusok és műveletek Egész adattípusok
GYAKORLATIAS JAVA MINTA
Java SE programozási alapok - alapelemek viszont a Javadoc-ban nem fog megjelenni. */ 4.2. Egyszerű és összetett típusok A programozás során az adatainkat (legyen az csak átmeneti is) ún. változókban tárolunk.
Smalltalk 2. Készítette: Szabó Éva
Smalltalk 2. Készítette: Szabó Éva Blokkok Paraméter nélküli blokk [műveletek] [ x := 5. 'Hello' print. 2+3] Kiértékelés: [művelet] value az értéke az utolsó művelet értéke lesz, de mindet kiírja. x :=
Összeállította: Szeli Márk 11. D 2017/18. A C# programozási nyelv. Alapfogalmak
A C# programozási nyelv Alapfogalmak Algoritmus: Lépések sorozata, amellyel egy feladat kiindulásától a megoldásig jutunk. Program: Az algoritmus megfogalmazása a számítógépek, vagy a fordító programok
AWK programozás, minták, vezérlési szerkezetek
10 AWK programozás, minták, vezérlési szerkezetek AWK adatvezérelt szkriptnyelv text processing, adat kiterjesztés, tagolt adatok automatizált soronkénti feldolgozása a forrásállományt soronként beolvassa
1. Olvassuk be két pont koordinátáit: (x1, y1) és (x2, y2). Határozzuk meg a két pont távolságát és nyomtassuk ki.
Számítás:. Olvassuk be két pont koordinátáit: (, y) és (2, y2). Határozzuk meg a két pont távolságát és nyomtassuk ki. 2. Olvassuk be két darab két dimenziós vektor komponenseit: (a, ay) és (b, by). Határozzuk
C# gyorstalpaló. Készítette: Major Péter
C# gyorstalpaló Készítette: Major Péter Adattípusok Logikai változó Egész szám (*: előjel nélküli) Lebegőponto s szám Típus Típusnév másképpen (egyenértékű) Helyigény (bit) Példa bool Boolean 8 (!) true,
Szkriptnyelvek. 1. UNIX shell
Szkriptnyelvek 1. UNIX shell Szkriptek futtatása Parancsértelmez ő shell script neve paraméterek shell script neve paraméterek Ebben az esetben a szkript tartalmazza a parancsértelmezőt: #!/bin/bash Szkriptek
Vezérlési szerkezetek. Szelekció Ciklusok
Vezérlési szerkezetek Szelekció Ciklusok Szelekciós vezérlés A program egy feltétel teljesülése alapján választja ki, hogy mely műveleteket hajtsa végre. Alakja: if ( feltétel ) { műveletek, ha feltétel
OOP #14 (referencia-elv)
OOP #14 (referencia-elv) v1.0 2003.03.19. 21:22:00 Eszterházy Károly Főiskola Információtechnológia tsz. Hernyák Zoltán adj. e-mail: aroan@ektf.hu web: http://aries.ektf.hu/~aroan OOP OOP_14-1 - E jegyzet
A C programozási nyelv II. Utasítások. A függvény.
A C programozási nyelv II. Utasítások. A függvény. Miskolci Egyetem Általános Informatikai Tanszék A C programozási nyelv II (Utasítások, fuggvények) CBEV2 / 1 Kifejezés utasítás Kifejezés utasítás, blokk
BASH script programozás II. Vezérlési szerkezetek
06 BASH script programozás II. Vezérlési szerkezetek Emlékeztető Jelölésbeli különbség van parancs végrehajtása és a parancs kimenetére való hivatkozás között PARANCS $(PARANCS) Jelölésbeli különbség van
Bevezetés a programozásba I 10. gyakorlat. C++: alprogramok deklarációja és paraméterátadása
Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Kar Bevezetés a programozásba I 10. gyakorlat C++: alprogramok deklarációja és paraméterátadása 2011.11.22. Giachetta Roberto groberto@inf.elte.hu
BME MOGI Gépészeti informatika 13.
BME MOGI Gépészeti informatika 13. 1. feladat Készítsen alkalmazást, mely elvégzi a következő feladatokat! a. Állítson elő adott intervallumba eső, adott számú véletlen számot, és írja ki a számokat egy
Gyakorló feladatok Gyakorló feladatok
Gyakorló feladatok előző foglalkozás összefoglalása, gyakorlató feladatok a feltételes elágazásra, a while ciklusra, és sokminden másra amit eddig tanultunk Változók elnevezése a változók nevét a programozó
Programozás II. 2. Dr. Iványi Péter
Programozás II. 2. Dr. Iványi Péter 1 C++ Bjarne Stroustrup, Bell Laboratórium Első implementáció, 1983 Kezdetben csak precompiler volt C++ konstrukciót C-re fordította A kiterjesztés alapján ismerte fel:.cpp.cc.c
Algoritmusok Tervezése. 4. Előadás Visual Basic 1. Dr. Bécsi Tamás
Algoritmusok Tervezése 4. Előadás Visual Basic 1. Dr. Bécsi Tamás Bevezetés A BASIC (Beginner s All-purpose Symbolic Instruction Code) programnyelvet oktatási célokra hozták létre 1964-ben. Az általános
Bevezetés a programozásba I.
Bevezetés a programozásba I. 5. gyakorlat Surányi Márton PPKE-ITK 2010.10.05. C++ A C++ egy magas szint programozási nyelv. A legels változatot Bjarne Stroutstrup dolgozta ki 1973 és 1985 között, a C nyelvb
Bevezetés a programozásba I.
Bevezetés a programozásba I. 6. gyakorlat C++ alapok, szövegkezelés Surányi Márton PPKE-ITK 2010.10.12. Forrásfájlok: *.cpp fájlok Fordítás: a folyamat, amikor a forrásfájlból futtatható állományt állítunk
Programozás I. Szöveges fájlok kezelése Felsorolástípus Objektumtömb Gyakorló feladatok
Programozás I. Szöveges fájlok kezelése Felsorolástípus Objektumtömb Gyakorló feladatok 1 Hallgatói tájékoztató A jelen bemutatóban található adatok, tudnivalók és információk a számonkérendő anyag vázlatát
1. Alapok. Programozás II
1. Alapok Programozás II Elérhetőség Név: Smidla József Elérhetőség: smidla dcs.uni-pannon.hu Szoba: I916 2 Irodalom Bjarne Stroustrup: A C++ programozási nyelv 3 Irodalom Erich Gamma, Richard Helm, Ralph
Objektum Orientált Programozás V.
Objektum Orientált Programozás V. A Microsoft Visual Studio 2010 használata Műveletek tömbökkel Érték- és referenciatípusú változók Feladatok 1 Hallgatói Tájékoztató A jelen bemutatóban található adatok,
Programozás alapjai. 5. előadás
5. előadás Wagner György Általános Informatikai Tanszék Cserélve kiválasztásos rendezés (1) A minimum-maximum keresés elvére épül. Ismétlés: minimum keresés A halmazból egy tetszőleges elemet kinevezünk
C# nyelv alapjai. Krizsán Zoltán 1. Objektumorientált programozás C# alapokon tananyag. Általános Informatikai Tanszék Miskolci Egyetem
C# nyelv alapjai Krizsán Zoltán 1 Általános Informatikai Tanszék Miskolci Egyetem Objektumorientált programozás C# alapokon tananyag Tartalom Bevezetés Lokális változó Utasítások Szójáték Why do all real
Programozás I. Metódusok C#-ban Egyszerű programozási tételek. Sergyán Szabolcs sergyan.szabolcs@nik.uni-obuda.hu
Programozás I. 3. előadás Tömbök a C#-ban Metódusok C#-ban Egyszerű programozási tételek Sergyán Szabolcs sergyan.szabolcs@nik.uni-obuda.hu Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kar Szoftvertechnológia
Osztályok. 4. gyakorlat
Osztályok 4. gyakorlat Az osztály fogalma Az objektumok formai leírása, melyek azonos tulajdonsággal és operációkkal rendelkeznek. Osztályból objektum készítését példányosításnak nevezzük. Minden objektum
Programozás. (GKxB_INTM021) Dr. Hatwágner F. Miklós február 18. Széchenyi István Egyetem, Gy r
Programozás (GKxB_INTM021) Széchenyi István Egyetem, Gy r 2018. február 18. Minimum és maximumkeresés u s i n g n a m e s p a c e s t d ; i n t main ( ) { c o u t
Gyakorló feladatok az 1. nagy zárthelyire
Gyakorló feladatok az 1. nagy zárthelyire 2012. október 7. 1. Egyszerű, bevezető feladatok 1. Kérjen be a felhasználótól egy sugarat. Írja ki az adott sugarú kör kerületét illetve területét! (Elegendő
Algoritmizálás + kódolás C++ nyelven és Pascalban
Algoritmizálás + kódolás nyelven és ban Motiváció A Programozási alapismeretek tárgyban az algoritmizáláshoz struktogramot, a kódoláshoz nyelvet használunk, a Közismereti informatikában (a közoktatásban
Objektumorientált Programozás V.
Objektumorientált Programozás V. A Microsoft Visual Studio 2010 használata Műveletek tömbökkel Érték- és referenciatípusú változók Feladatok 1 Hallgatói Tájékoztató A jelen bemutatóban található adatok,
INFORMATIKAI ALAPISMERETEK
Informatikai alapismeretek középszint 1021 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 13. INFORMATIKAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM
Algoritmizálás és adatmodellezés tanítása 1. előadás
Algoritmizálás és adatmodellezés tanítása 1. előadás Algoritmus-leíró eszközök Folyamatábra Irányított gráf, amely csomópontokból és őket összekötő élekből áll, egyetlen induló és befejező éle van, az
6. fejezet: Ciklusok
6. fejezet: Ciklusok Mint a nyelvekben általában, itt is léteznek ciklusok. Az alapvető három ciklus-típus: elöltesztelő, hátultesztelő és számláló. Lássuk ezeket sorban! Elöltesztelő = while. A while
C programozási nyelv Pointerek, tömbök, pointer aritmetika
C programozási nyelv Pointerek, tömbök, pointer aritmetika Dr. Schuster György 2011. június 16. C programozási nyelv Pointerek, tömbök, pointer aritmetika 2011. június 16. 1 / 15 Pointerek (mutatók) Pointerek
Maximum kiválasztás tömbben
ELEMI ALKALMAZÁSOK FEJLESZTÉSE I. Maximum kiválasztás tömbben Készítette: Szabóné Nacsa Rozália Gregorics Tibor tömb létrehozási módozatok maximum kiválasztás kódolása for ciklus adatellenőrzés do-while
I. Specifikáció készítés. II. Algoritmus készítés
Tartalomjegyzék I. Specifikáció készítés...2 II. Algoritmus készítés...2 Egyszerű programok...6 Beolvasásos feladatok...10 Elágazások...10 Ciklusok...1 Vegyes feladatok...1 1 I. Specifikáció készítés A
1.1. A forrásprogramok felépítése Nevek és kulcsszavak Alapvető típusok. C programozás 3
Darvay Zsolt Típusok és nevek a forráskódban Állandók és változók Hatókörök és az előfeldolgozó Bevitel és kivitel Kifejezések Utasítások Mutatók Függvények Struktúrák és típusok Állománykezelés C programozás
HORVÁTH ZSÓFIA 1. Beadandó feladat (HOZSAAI.ELTE) ápr 7. 8-as csoport
10-es Keressünk egy egész számokat tartalmazó négyzetes mátrixban olyan oszlopot, ahol a főátló alatti elemek mind nullák! Megolda si terv: Specifika cio : A = (mat: Z n m,ind: N, l: L) Ef =(mat = mat`)
Internet programozása. 3. előadás
Internet programozása 3. előadás Áttekintés Hogyan használjuk az if szerkezetet arra, hogy bizonyos sorok csak adott feltételek teljesülése mellett hajtódjanak végre? Hogyan adhatunk meg csak bizonyos