HÉTVÉGE AMSZTERDAMBAN
|
|
- Dávid Dezső Takács
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 HÉTVÉGE AMSZTERDAMBAN Észak Velencéje kilencven aprócska szigetre épült, hatvan csatorna választja el ezeket egymástól, de összeköti a több mint ötven hasonlóan homorú és mégis különböző híd. Az ember hamar bennfentes lesz - már grachtnak hívja a csatornákat, s azt hiszi, tudja, melyik hídról a legszebb a kilátás: aztán a következő hídon elbizonytalanodik, mert újabb csodára lel. Boldogság, ha süt a nap, de az amszterdamiaknak nem okoz depressziót a gyakori eső sem. t l z 1. NAP: Elutazás Budapestről a reggeli órákban repülővel, megérkezés után transzfer a belvárosba, majd félnapos városnézés helyi vezetéssel a csatornákkal teli, Észak Velencéjének is becézett Amszterdamban. Ezt követően fakultatív módon, részt vehetünk egy panoráma-hajós városnézésen is, amely a legjobb lehetőség a zegzugos grachtok (csatornák) mentén épült világhírű kereskedő és kikötőváros építészeti remekeinek felfedezésére. Felejthetetlen élményt nyújtanak a partokon látható paloták, kereskedőházak, múzeumok. Utazás a szállodába, elhelyezkedés. 2. NAP: A reggelit követően szabadidő. Fakultatív egész napos kirándulás Volendam festői kisvárosba. A középkor hangulatát idéző faházak mentén, zegzugos utcákon sétálva megcsodálhatjuk a helybeliek különleges népviseletét is. Utunk során megismerjük a fapapucs készítés fortélyait, majd folytatjuk utunkat Zaanse Schans-ba, ami egy igazi szabadtéri-múzeum. Öt szélmalma még ma is működőképesen várja látogatóit, emellett megtekinthető egy százhúsz éves boltocska, és a helyi kézműipar néhány példája, környékbeli paraszt és halászházak. Mielőtt visszatérnénk Amszterdamba még látogatást teszünk egy tipikus holland sajtfarmon. Este visszaérkezés a szálláshelyre. 3. NAP: Szabad program. 4 NAP: A reggelit követően szabad program. Fakultatív egész napos kirándulás Aalsmeer-Utrecht-Delft útvonalon. Első állomásunk Aalsmeer, ahol a világ legnagyobb virágtőzsdéje található. Innen Delftbe utazunk tovább majd Utrecht ódon városközpontjában számos, a legkorábbi időkből származó régi épülettel ismerkedünk. Végül sétát teszünk Delft belvárosában. Visszatérés Amszterdamba. A késő délutáni órákban transzfer a repülőtérre, hazautazás. (Az október 23-i időpontban a kirándulás a 3. napra kerül át, a hazaúti menetrend miatt.) UTAZÁS IDŐTARTAMA: 4 nap / 3 éjszaka INDULÁSI IDŐPONTOK: IV.18., V.1., VI.6., VII.24., VIII.21. X.23. ELHELYEZÉS: 3*-os szállodában, 2-3 ágyas fürdőszobás szobákban. UTAZÁS: a KLM menetrend szerinti járatával MEGJEGYZÉS: az április 18-i és a május 01-i turnusnál a 2. napon, fakultatív módon lehetőség van egész napos autóbuszos kirándulásra Keukenhofba is, amely 2014-ben március 20. és május 18. között tart nyitva. A világ legnagyobb virágparkjában veszi kezdetét minden tavasszal Európa legjelentősebb virágkiállítása. Keukenhof, amely maga a paradicsom, évente mindössze kb. 2 hónapig van nyitva és több, mint 7 millió hagymát ültetnek el. Tulipán, jácint, nárcisz és örmény gyöngyike a fő növények a hatalmas fák és rododendron bokrok mellett. A virágillat fantasztikus. A kiállítás reggel 08,00 órától este 19,30 óráig várja a látogatókat. A buszos kirándulásokra csak itthon lehet jelentkezni! A programok a menetrend függvényében felcserélődhetnek. A csoporttal utazó idegenvezető (a nem előre megrendelt) kirándulásokat az igényeknek megfelelően tömegközlekedéssel szervezi meg! NLAMS IV.18. V.1. VI.6. VII.24 VIII.21. X ágyas szobában Egyágyas felár Aalsmeer/Utrecht/Delft kirándulás Volendam/Zaanse Schans kirándulás Keukenhof kirándulás IV.18. és V.01. időpontban Helyszínen fizetendő belépők 60 Repülőtéri illeték VÁROSLÁTOGATÁSOK 9
2 LONDONI SÉTÁK 1. NAP: Elutazás Londonba a reggeli órákban. Megérkezés után kb. kétórás orientációs városnézés autóbusszal. Elhelyezkedés a szálláshelyen, majd gyalogos városnézés a belvárosban. A séta részét képezi a Parlament, a Westminster Apátság, a Downing Street, a Lovasgárdisták Laktanyája, a Trafalgar tér, a St. James s Park, a Buckingham palota megtekintése. A Westminster Apátságot a helyszínen váltott belépővel belülről is megtekinthetik ben az Apátság volt a helyszíne William tórnörökös és Katherine Middleton (ma már Cambridge hercegnője) világraszóló esküvőjének. Az Apátság bejáratánál van az Ismeretlen katona síremléke, páratlanul szép, legyezőgótikával díszített kápolnájában nyugszik nagyon sok angol uralkodó, így többek között VII.Henrik és I. Erzsébet is. Emellett híres angol tudósok, költők és írók (pl. Chaucer, Darwin, Purcell) temetkezési helyéül is szolgált évszázadokon keresztül. 2. NAP: Fedezze fel idegenvezetőnkkel a Temze déli partját, amelynek látnivalói közül nem egy újdonságnak számít. A séta a London Bridge-nél kezdődik és érinti az alábbi látnivalókat: Southwark Katedrális, Sir Francis Drake hajója (a Golden Hinde), a George fogadó és az Anchor Inn, Shakespeare Globe színháza. A túra a Modern Tate Múzeumnál fejeződik be, amit a modern művészetek kedvelőinek ajánlunk. Az újonnan épült Millenium gyaloghídon keresztül pedig a Szt. Pál katedrálishoz és a híres londoni Citybe juthatnak el, de érdemes felhajózni a Temzén a Tower zord épületéhez is. Délután szabad program során felkereshetik az angol főváros híres múzeumainak egyikét, a Nemzeti Galériát vagy a British Múzeumot, amelyekbe a belépés díjtalan. Este fakultatív publátogatás vacsorával. 3. NAP: Szabad program vagy fakultatív kirándulás autóbusszal Windsorba, amely egyre inkább II. Erzsébet első számú rezidenciájának szerepét tölti be. A kastély részét képezi a Szt. György kápolna, számtalan, a királyi családhoz kapcsolódó esemény színhelye. Végigjárják a megtekinthető királyi apartmanokat (köztük a fogadások szinhelyéül szolgáló hosszú és impozáns dísztermet), és pillantást vethetnek a szépen gondozott parkra is. A Londonban maradóknak ajánljuk a Madame Tussaud Panoptikum megtekintését. 4./5. NAP: Szabad program, melynek során ki-ki kedve szerint válogathat. A shoppingolás elengedhetetlen program Londonban... Aki csak egyszerűen bolyongani szeretne a városban az keresse fel a Covent Garden környékét, a híres Carnaby utcát vagy a kis csatornákkal teli Camden városrészt. Transzfer a repülőtérre a délutáni órákban, hazautazás a menetrend függvényében. A programok sorrendje felcserélődhet. A gyalogos városnézésekhez a közlekedési jegy a helyszínen fizetendő. UTAZÁS IDŐTARTAMA: 4 nap / 3 éj vagy 5 nap / 4 éj INDULÁSI IDŐPONTOK: 4 nap / 3 éj turnusok: IV.18., V.16.,IX.26.,X nap /4 éj turnusok: IV.30., VI.6. UTAZÁS: Wizz Air menetrend szerinti repülőjárattal ELHELYEZÉS: 3*-os szállodában ELLÁTÁS: reggeli MINIMUM LÉTSZÁM: 15 fő GBLON IV.18. IV.30. (5/4) V.16., IX.26., X.22. VI.6. (5/4) Kétágyas szobában Egyágyas felár Repülőtéri illeték Windsor kirándulás (min. 10 fő) Fakultatív pubvacsora (min. 10 fő) Speciális poggyászfeltételek érvényesek. 10
3 HÉTVÉGE PÁRIZSBAN Párizs Európa legromantikusabb városa a kultúra és a divat fővárosa is. A város számtalan pontjáról élvezhetik az egyedülálló panorámát, a jellegzetes párizsi kávéházak teraszáról megfigyelhetik a franciák oly irigylésre méltó lezserségét, a múzeumokban pedig évszázadok páratlan kincseiben gyönyörködhetünk. 1. NAP: Elutazás Budapestről a menetrend függvényében, megérkezés után félnapos városnézés Párizsban, helyi magyar nyelvű idegenvezetővel. (Diadalív, Notre Dame, Szajnapart, Eifffel torony kívülről, csak néhány fotó erejéig). Délután a szálláshely elfoglalása, szabad program. Este fakultatív hajókirándulás a Szajnán, a INDULÁSI IDŐPONTOK: 4/3 turnusok: VII.10.; IX.11. 5/4 turnusok: IV.18.; VIII.20.; X.22. ELHELYEZÉS: 3*-os szállodában, 2-3 ágyas fürdőszobás szobákban. UTAZÁS: Az Air France menetrendszerinti járatával helyszínen az idegenvezetőnél lehet rá jelentkezni. A hajós városnézés során a kivilágított Párizsban gyönyörködhetnek. *Bizonyos időpontokban a menetrend függvényében a városnézés, a második napra tevődik át. 2. NAP: Reggeli után szabad program, fakultatív séta a Montmartre hangulatos Művész negyedében, utána a Diadalív megtekintése igény szerint. Délután fakultatív kirándulás Versaillesba, a kastély meglátogatása, helyi magyar nyelvű idegenvezetővel. Visszatérés a szállodába a kora esti órákban. 3. NAP: A reggelit követően egész napos szabadidő Párizsban, a fények és a művészetek városában vagy fakultatív kirándulások metróval, idegenvezetőnk szervezésébe. (A Louvre és Napoleon sírja, vagy az Orsay Múzeum vagy a Rodin Múzeum megtekintése igény szerint, majd séta a Diadalívnél és a Tülériák kertjében.) Délután fakultatív kirándulás és kastélylátogatás a Fontainebleau-i erdőbe. A vadászkastély egykor királyi rezidencia volt, az építmény gazdag kincseinek megtekintése szintén helyi vezetéssel történik. Visszatérés a szállodába. 4. NAP: A reggelit követően szabad program, majd transzfer a repülőtérre, hazautazás. MEGJEGYZÉS: a 4 éjszakás, turnusoknál a 4. napon, fakultatív módon lehetőség van egész napos autóbuszos kirándulásra Eurodisney-be, parkbelépővel. A buszos kirándulásokra csak itthon lehet jelentkezni! A programok a menetrend függvényében felcserélődhetnek. A csoporttal utazó idegenvezető (a nem előre megrendelt) kirándulásokat az igényeknek megfelelően metróval szervezi meg! FRPAR IV.18. VII.10. VIII.20. IX.11. X ágyas szobában Egyágyas felár Versailles kirándulás Fontanieblau kirándulás Eurodisney belépőjegy Helyszínen fizetendő belépők 60 Repülőtéri illeték VÁROSLÁTOGATÁSOK 11
4 CSILLAGTÚRÁK BRÜSSZELBŐL Ha valaki nem tudná, Brüsszelt nem belgák, nem vallonok, de nem is flamandok lakják, hanem,,a brüsszeliek. A hosszabbrövidebb időre Belgium (és Európa fővárosában) megtelepedő külföldiek, akik egyébként már maguk is színtiszta brüsszeliek, gyakran elkövetik azt a hibát, hogy gyanúsan francia vagy flamand nevű szomszédjuktól megkérdezik: a Belgiumban élő egyik vagy másik nagy népcsoporthoz tartoznak-e. "Je suis bruxellois" (azaz "brüsszeli vagyok") - vágják rá ilyenkor az esetek többségében a megkérdezettek, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Talán meglepő, hogy ahol egy ilyen egyszerű kérdésre sincs nyílegyenes válasz, ott más igazságokhoz is csak kerülő úton lehet eljutni. Brüsszel Párizstól, Londontól vagy Amszterdamtól eltérően talán nem ejti azonnal rabul szépségével az idelátogatót. Ehelyett akár egy szemérmes lány, kéreti magát, és csak fokozatosan tárja fel igazi arcát, mondhatni szépségét az idegenek előtt. Ennek az imázsnak csak látszólag mond ellent, hogy a belga főváros vitathatatlanul a világ egyik legpompásabb és építészetileg legremekebb városközpontját mondhatja magáénak. 1. NAP: Elutazás Budapestről a menetrend függvényében, megérkezés után félnapos városnézés Brüsszelben, helyi idegenvezetővel (Fő tér a Városházával, Maneken Pis szobor (Pisilő kisfiú), Atomium). Szállás elfoglalása, majd szabadidő. Délután séta utaskísérőnk társaságában. 2. NAP: A reggelit követően szabad program. Fakultatív kirándulás Bruges-be. Bruges a csipke és a finom csokoládé hazája, történelmi óvárosa 2000 óta szerepel az UNESCO világörökségi listáján. A várost csatornák sokasága szeli át, amelyek partjain malmok maradványai és az óvárost körülvevő régi erődítmények, Európa legmagasabb kőtornyai állnak. Illetve azok a jellegzetes házak, amelyeket az ismert németalföldi festők vásznain ismerhettünk meg. 3. NAP: A reggelit követően szabad program. Fakultatív kirándulás Gentbe, az észak Firenzéjeként is emlegetett városba, amely a Schelde és a Leie folyók találkozásánál épült. Látogatás egy apátsági sörfőzdében, kóstolással. 4. NAP: Szabad program. A délutáni órákban transzfer a repülőtérre, hazautazás. A 4 éjszakás, turnusoknál a 4. napon, fakultatív módon lehetőség van egész napos autóbuszos kirándulásra Waterloo-Namur útvonalon. Első állomásaink a waterlooi csata emlékhelyei, mint az Oroszlán-domb, panorámakörkép és emlékkiállítás. Innen Namurba, Belgium vallon területének fővárosába visz utunk, mely két folyó a Meuse és a Sambre találkozásánál terül el. A város ad otthont a vallon parlamentnek. A belgák gyakran emlegetik a várost, mint a burzsoák városát, hiszen a város igen gazdag században épült villákban, melyek főleg a citadella lábánál, vagy a folyó partján találhatunk. 5. NAP: Szabad program. BEBRU VI.19. VIII.20. X ágyas szobában Egyágyas felár Ghent kirándulás Bruges kirándulás Waterloo, Namur kirándulás VIII.20. időpontban Helyszínen fizetendő belépők 30 Repülőtéri illeték INDULÁSI IDŐPONTOK: 4/3 turnusok: VI.19., X.20. 5/4 turnusok: VIII.20. ELHELYEZÉS: 3*-os szállodában, 2-3 ágyas fürdőszobás szobákban. UTAZÁS: a Brussels Airlines járatával A buszos kirándulásokra csak itthon lehet jelentkezni! A programok a menetrend függvényében felcserélődhetnek. A csoporttal utazó idegenvezető (a nem előre megrendelt) kirándulásokat az igényeknek megfelelően tömegközlekedéssel szervezi meg! HÉTVÉGE BERLINBEN Egyes idegenforgalmi szakértők szerint ma Berlin a legmenőbb" az európai metropoliszok közül, minden évben nő az idelátogatók száma. Tavaly kicsivel több, mint 7 millió turista érkezett. Berlin nem csak főváros, hanem Németország legnagyobb városa is egyben. Gyors ütemben halad, hogy a modern művészetek európai fellegvárává váljon. Berlin több városnegyedre oszlik, melyek közül a leghíresebb Charlottenburg. A hidegháború évei alatt, amikor a város Nyugat-, ill. Kelet-Berlinné volt megosztva Charlottenburg volt Nyugat-Berlin központja. Végigsétálhatunk a Kurfürstendamm-on és kedvünkre shoppingolhatunk a legnagyobb üzletházakban, illetve a leghíresebb divattervezők exkluzív butikjaiban. 1. NAP: Elutazás Budapestről a menetrend függvényében, megérkezés után félnapos városnézés Berlinben, helyi idegenvezetővel (Potsdamer Platz, Reischtag új épülete, a berlini fal maradványai, Múzeum sziget, Brandenburgi kapu kívülről, csak néhány fotó erejéig). Szállás elfoglalása, majd szabadidő. 2.NAP: Reggel idegenvezetőnkkel egy gyalogos városnézést teszünk, ahol már alkalom nyílik egyes UTAZÁS IDŐTARTAMA: 4 nap / 3 éjszaka INDULÁSI IDŐPONTOK: VI.5.; VIII.21.; X.23. ELHELYEZÉS: 3*-os szállodában, 2-3 ágyas fürdőszobás szobákban. UTAZÁS: az Air Berlin járatával nevezetességek tüzetesebb megszemlélésére is. Ellátogatunk a híres Checkpoint Charlie-hoz, amely a leghíresebb katonai ellenőrzőpont volt a Vasfüggöny berlini szakaszán, megnézzük Berlin legmagasabb épületét a Tv Tornyot, illetve látogatást teszünk (ingyenes, de előzetes regisztráció szükséges) a Reichstag épületében, ahol ma a Bundestag ülésezik. A délután folyamán fakultatív kirándulás a Spree folyón. A hajós városnézés során Berlin másik arcát fedezhetjük fel. 3. NAP: A reggelit követően szabad program. Fakultatív kirándulás Potsdamba, amelynek neve menthetetlenül összefonódott a II. Világhábo- 12
5 álló épületből álló, bevásárló- és szórakoztatóközpont legmagasabb épülete 103 méter magas. A menetrend függvényében transzfer a repülőtérre, hazautazás. * A szállodában városi adó fizetendő. DEBER VI.5. VIII.21. X ágyas szobában Egyágyas felár Potsdam kirándulás Hajókázás a Spree folyón Helyszínen fizetendő belépők 40 rúval. Potsdam, elsősorban Poroszország egykori székvárosaként történelmi hagyatékáról ismert számtalan és egyedülálló kastélyaival és parklétesítményeivel. A kirándulás szinte kötelező minden Berlinbe látogatónak, hisz az itt található palota együttes maga a német Versailles. Délután viszszatérés a szálláshelyre. 4. NAP: Szabad program, melynek keretében érdemes felkeresni a 2000-ben nyílt ultramodern Sony Centert, a Potsdamer Platzon. A hét külön Repülőtéri illeték A buszos kirándulásokra csak itthon lehet jelentkezni! A programok a menetrend függvényében felcserélődhetnek. A csoporttal utazó idegenvezető (a nem előre megrendelt) kirándulásokat az igényeknek megfelelően tömegközlekedéssel szervezi meg! DUBLINI HÉTVÉGE 1. NAP: Utazás Dublinba az Aer Lingus menetrendszerinti járatával, érkezés a júniusi csoportnál kora délután, a szeptemberi csoportnál az esti órákban, transzfer a szálláshelyre. 2. NAP: Reggeli a szállodában. Délelőtt autóbuszos városnézés helyi vezetővel a hangulatos, jellegzetes György-korabeli épületekkel teli ír fővárosban. A városnézés során belépés a Trinity College-ba, ahol megtekinthető a híres kelta könyvritkaság a Book of Kells, valamint a St. Patrick Székesegyházba, ahol valaha Jonathan Swift, a Gulliver írója prédikált. Délután lehetőség az ír főváros gyalogos felfedezésére (Temple Bar, Liffey folyó, dublini vár stb). 3. NAP: Fakultatív kirándulás a Dublintól délre fekvő Wicklow megyébe, melyet Irország kertjének is szoktak nevezni. A Powerscourt Ház és csodálatos kertjének megtekintése ahol a japán és az olasz kertépítészet szépségében gyönyörködhetnek, majd a Szt. Kevin által alapított ősi település Glendalough maradványát érintik. Délután látogatás a Russborough Házban, az egyik legjelentősebb kúriában, melynek festményei között Velazquez, Goya és Rubens remekei is megtalálhatók. 4. NAP: Délelőtt szabad program a város egyéni felfedezésére. Délután fakultatív program, melynek során két híres ír termék a Guinnes sör és az Old Jameson whisky történetével, gyártási technológiájával és ami bizonyára a legfontosabb, az ízével ismerkedhetnek meg a Guinness Storehouse-ba és az Old Jameson whisky-lepárlóba tett látogatás keretében. 5. NAP: Délelőtt szabad program, transzfer a repülőtérre, hazautazás a délutáni órákban Budapestre. A programok sorrendje felcserélődhet. UTAZÁS IDŐTARTAMA: 5 nap/4 éj INDULÁSI IDŐPONTOK: VI.5.,IX.24. UTAZÁS: az Aer Lingus menetrendszerinti járatával ELHELYEZÉS: 3*-os szállodában ELLÁTÁS: ír reggeli MINIMUM LÉTSZÁM: 18 fő IRDUB VI.5. IX.24. Kétágyas szobában Egyágyas felár Repülőtéri illeték Guinnes / Old Jameson (min. 12 fő) Wichlow kirándulás (min. 12 fő) Helyszínen fizetendő belépők - Trinity College és St. Patrick Székesegyház 15 EUR. VÁROSLÁTOGATÁSOK 13
6 RÓMAI SÉTÁK UTAZÁS IDŐTARTAMA: 4 nap/3 éj ill. 5 nap /4 éj INDULÁSI IDŐPONTOK: 4/3-as turnusok: V.1.,V.17.,V.29.,VI.26., VII.17., IX.11., IX.25.,X.9.,X.23. 5/4-es turnusok: VI.7.,VIII.16. UTAZÁS: Alitalia menetrend szerinti járataival ELHELYEZÉS: 4*-os belvárosi szállodában MINIMUM LÉTSZÁM: 15 fő 1. NAP: Elutazás Budapestről a menetrend függvényében. Érkezés után panorámás városnézés megállással a Szent Pál Bazilikánál. Transzfer a szálláshelyre, elhelyezkedés. 2. NAP: Délelőtt fakultatív látogatás a Vatikán Múzeumba és a Szent Péter Bazilikába, helyi közlekedéssel. (Erre a programra technikai okokból kérjük az utazás megrendelésekor jelezzék részvételi szándékukat.) Ez a séta szinte kihagyhatatlan mindazok számára akik eljutnak az Örök Városba. Gyönyörködhetnek a Szt. Péter tér lenyűgöző épületegyüttesében és a Szt. Péter Bazilika számtalan emlékében, melyek közé a közelmúltban bekerült II. János Pál pápa síremléke is. A Vatikáni Múzeumban láthatják a Sixtusi Kápolnát Michelangelo freskójával és több más híres alkotás mellett a Laokoon szoborcsoportot is.délután séta, amely érinti a Spanyol lépcsőt, a Trevikutat, amelybe ha pénzérmét dobnak biztos a visszatérés az olasz fővárosba, a Miniszteri palotát, a Parlament alsó házát, a kupolájáról híres Pantheont, a szökőkutakkal ékes Navona teret. 3. NAP: Félnapos fakultatív program keretében ismerkedés az ókori Róma emlékeivel. Belülről tekinthetik meg a híres gladiátor viadalok színhelyét, a Róma jelképévé vált Colosseumot, megcsodálhatják az ókori Róma központjának romjait őrző Forum Romanumot. A Palatinus dombon időzve képet alkothatnak arról, milyen fényűző életet élhettek a gazdag rómaiak, hiszen Augustustól Septimus Severusig számtalan római császár kedvelt építkezési helye volt ez a terület. Este fakultatív autóbuszos Róma by night program során ismerkedhetnek a város kivilágított nevezetességeivel. 4. NAP: Félnapos fakultatív kirándulás a Rómától 40 km-re található Tivoliba, mely már az ókorban híressé vált mészkőbányáiról, innen szállították a köveket, melyeket Colosseum építésénél is felhasználtak. Leghíresebb palotája a Villa d Este, melynek parkjában 500 különféle formájú és nagyságú szökőkút működik. Liszt Ferenc, a palota vendége itt komponálta a Villa d Este kútjai c. szimfonikus költeményét. Séta a palota reprezentációs termeiben és magánlakosztályaiban. A parkban többek között Diana barlangját, a Száz szökőkút sétányát, a Sárkányok, a Viziorgona, Neptunus és az ovális szökőkutak magasbatörő vizét csodálhatják meg. 4 nap / 3 éjszakás csoportoknál transzfer a repülőtérre, hazautazás a menetrend függvényében. 5. NAP: Szabad program, transzfer a repülőtérre, hazautazás a menetrend függvényében. A programok sorrendje felcserélődhet. V.1. V.17., V.29., VI.26. VII.17. IROM 4 nap / 3 éj 5 nap / 4 éj IX.11., IX.25. X.9. X.23. VI.7. VIII.16. Kétágyas szobában Egyágyas felár Repülőtéri illeték Vatikán látogatás (min. 15 fő) Ókori Róma séta (min.10 fő) Róma by night (min. 10 fő) Tivoli kirándulás (min. 15 fő) Vacsora felár (3x) (min. 10 fő) Helyszínen fizetendő idegenforgalmi adó 3 EUR/fő/éj 14
7 SZURKOLNI ÉLŐBEN AZ IGAZI! ANGOL, NÉMET, OLASZ ÉS SPANYOL LABDARÚGÓ BAJNOKSÁGOK, VALAMINT A BAJNOKOK LIGÁJA MÉRKŐZÉSEI. Az igazi bajnokok a célt látják maguk előtt, nem pedig az akadályokat. - Lionel Messi. Felejthetetlen élmény egy telt házas stadionban, ezer emberrel együtt szurkolni kedvenc csapatunknak. Egyszer, ha teheti, ezt mindenképp át kell élnie! Ebben segítünk, szurkoljon velünk Európa nagy klasszisainak mérkőzésein, keresse ajánlatainkat irodáinkban. FC BARCELONA Az FC Barcelona Spanyolország Katalónia tartományának világhírű labdarúgócsapata. A klub a spanyol labdarúgó-bajnokság kezdetétől megszakítás nélkül részt vesz az első osztály bajnoki küzdelmeiben. A CSOMAG TARTALMA: 2 éjszaka szállás 3 csillagos szállodában, kétágyas, különálló ágyas szobákban reggelivel + 1 meccsjegy, az adott kategóriának megfelelően. Utazás egyénileg. ÁR: FT/FŐ/CSOMAGTÓL FC JUVENTUS Az 1897-ben alapított klub székhelye Torinóban van. A világ egyik legjelentősebb labdarúgó- és egyben a legsikeresebb olasz csapata, 51 trófeát nyert, közte 28 bajnoki címet és 9 olasz kupát, ráadásul nekik van a legtöbb szurkolójuk is. A CSOMAG TARTALMA: 1 éjszaka szállás 3 csillagos szállodában, kétágyas, különálló ágyas szobákban reggelivel + 1 meccsjegy, az adott kategóriának megfelelően. Utazás egyénileg. ÁR: FT/FŐ/CSOMAGTÓL ARSENAL Az 1886-ban alapított Arsenal profi labdarúgó csapat Holloway-ben, Észak-Londonban, az egyik legsikeresebb angol klub. 13 First Division és Premier League címmel és 10 FA Kupával dicsekedhetnek. A CSOMAG TARTALMA: 2 éjszaka szállás 3 csillagos szállodában, kétágyas, különálló ágyas szobában, reggeli + 1 belépőjegy a mérkőzésre, szünetben korlátlan sör, bor, üdítő fogyasztás. Utazás egyénileg. ÁR: FT/FŐ/CSOMAGTÓL REAL MADRID A Real Madrid Spanyolország legeredményesebb labdarúgó csapata, az összes európai kupagyőzelmek tekintetében is első helyen áll. Cégünkkel egyidős klub 1902-ben alakult, azóta még egyszer sem esett ki a spanyol élvonalból. A CSOMAG TARTALMA: 2 éjszaka szállás, 3 csillagos szállodában, kétágyas, különálló ágyas szobában, reggeli + 1 belépő a mérkőzésre. Utazás egyénileg. ÁR: FT/FŐ/CSOMAGTÓL
8 NÁPOLYT LÁTNI... UTAZÁS IDŐTARTAMA: 4 nap/3 éjszaka INDULÁSI IDŐPONTOK: V.24., IX.6.,IX.27. UTAZÁS: a Wizz Air menetrend szerinti közvetlen járatával ELHELYEZÉS: 4*-os szállodában MINIMUM LÉTSZÁM: 15 fő 1. NAP: Érkezés Nápoly repülőterére a menetrend függvényében majd panorámás városnézés. A Posillipo-hegyről megtekinthetik a lábuk alatt elterülő Nápolyi-öbölt, a kimagasodó Vezúvot, a tenger kékjéből kitűnő Ischia, Procida és Capri szigeteit és persze Nápoly városát. Az utvonal érinti a Tojásvárat, a Castel Nuovo-t (Anjou-vár), a Királyi Palotát, a San Carlo Operaházat, az Umberto-galériát, valamint a város lenyűgöző főterét, a Piazza del Plebiscito-t. Betekintést nyerhetnek a Spanyol negyedbe, ahol az élet még mindig olyan nyüzsgő, mint amilyet a 60-as évekbeli olasz filmek lefestettek számunkra. 2. NAP: Fakultatív kirándulás a Vezúvra (borkóstolóval) és Pompei megtekintése. A kirándulás a Vezúvon, a kontinens egyetlen működő vulkánján kezdődik. Busszal feljutnak 1000 m magasságig; az út a különböző korszakbeli lávakiömlések között vezet. A parkolóhelytől kényelmes, kb. 25 perces túrával lehet a kráter peremére eljutni (salakos, kijárt út vezet fel). A vulkántúra egy jellegzetes borászatban fejeződik be, megkóstolhatják a Vezúv legjobb borait, valamint a tipikus helyi ínyencségeket (bruschetta, helyi készítésű olívaolaj, mozzarellagolyók, szalámi, sajtok). Ezután irány Pompei romvárosa, mely Kr. u. 79-ben, néhány óra leforgása alatt eltűnt a Föld felszínéről. Visszatérés a szálláshelyre az esti órákban. 3. NAP: Egész napos fakultatív kirándulás Capri szigetére. Reggeli után transzfer Nápoly kikötőjébe, ahonnan áthajóznak Capri szigetére, ahol minibusszal közlekedik a csoport. Anacapriban megtekinthetik Axel Munthe villáját. A rendelkezésre álló szabad időben libegővel felmehetnek a sziget legmagasabb pontjára., ahonnan Augustus császár kertjéből élvezhetik a Faraglioni sziklák látványát, megkóstolhatják a limoncellót, amennyiben az idejükbe belefér megtekinthetik a Kék Barlangot is. Visszatérés Nápolyba az esti órákban, transzfer a szálláshelyre. 4. NAP: Délelőtt fakultatív autóbuszos kirándulás Sorrentóba, a Nápolyi-öböl leghangula- tosabb kisvárosába, mely egy hullámos fennsíkon fekszik, parkok, erdők, narancs-, és olajültetvények közt, a fennsík m magas egyenes sziklafallal szakad a vízbe. Központja a kávézókkal teli Piazza Tasso, ahol érdemes kis időre megpihenni Transzfer a repülőtérre a déli órákban, hazautazás a Wizz Air menetrend szerinti járatával. INAP V.24., IX.6. IX.27. Kétágyas szobában Egyágyas felár Repülőtéri illeték Vezuv - Pompei (min. 15 fő) Capri kirándulás (min. 15 fő) Sorrento kirándulás (min. 15 fő) Vacsora felár (3x) (min. 10 fő) Helyszínen fizetendő idegenforgalmi adó 3 EUR/fő/éj Speciális poggyászfeltételek érvényesek. LISSZABON ÉS AZ ATLANTI-ÓCEÁN BŰVÖLETÉBEN 1. NAP: Budapest Lisszabon Elutazás Budapestről a menetrendtől függően. Transzfer a szállodába, szabadidő. 2. NAP: Lisszabon A reggeli után félnapos városnézés Lisszabonban. A szépséges VII. Edward Park és az elegáns Marquis de Pombal teret átszelve, a Rossio negyed felé autóbuszozunk. Az ódon katedralistól gyalogosan folytatjuk a programot, a Se mellett elhaladva érkezünk a Szent György várba (a belépő helyszíni fizetés ellenében), hogy élvezhessük a főváros lenyűgöző panorámáját és az Alfama negyed festői sikátorain jutunk vissza az autóbuszhoz. A Tejo partján a manuelin stílus remeke, az UNESCO világörökség Jeronimos székesegyház és kolostor (az utóbbiba a belépő helyszíni fizetés ellenében), majd a Belém torony és a Felfedezések Emlékműve képezik az utolsó közös látnivalókat. Délután szabadidő egyéni felfedezésekre 3. NAP: Lisszabon- Sintra A reggeli után szabadidő további sétákra, vagy fakultatív egész napos kirándulás. Az UNESCO világörökség Sintra az ország legromantikusabb szeglete. Utunk első állomása a Tejo partján magasodó monumentális Krisztus szobor, ahonnan fantasztikus panoráma tárul elénk. A vadregényes fekvésű nyaralóhelyen a XIV. századi királyi palota (a belépő helyszíni fizetés ellenében) termeiben régmúlt korokba repít bennünket a képzelet. Rövid szabadidő után Európa legnyugatibb pontjától, a Cabo da Rocatól elkészíthetjük utazásunk legszebb fotóit. Hazafelé Cascais előkelő villáiban és a halászkikötő látványában gyönyörködhetünk. Este fakultatív fado est vacsorával. Szállás Lisszabonban. UTAZÁS IDŐTARTAMA: 5 nap / 4 éjszaka INDULÁSI IDŐPONTOK: VIII. 16., X.21. UTAZÁS: TAP közvetlen menetrend szerinti járattal ELHELYEZÉS: 3* -os szállodában 4. NAP: Lisszabon Óbidos Batalha Nazare Fátima A reggeli után szabadidő, vagy fakultatív egész napos kirándulás Óbidos Batalha Nazare Fátima csodáinak felfedezésére. Óbidos városának bájos fehér házikóit középkori városfal övezi, majd az UNESCO világörökség Batalha kolostort (belépő helyszíni fizetés ellenében), a portugál gótika gyöngyszemét tekintjük meg. A hangulatos halász- 16
9 falu Nazaré után, Fátima világhírű zarándokhelyéről térünk vissza a fővárosba. Szállás Lisszabonban. 5. NAP: Lisszabon Budapest A reggeli, majd rövid szabadidő. Transzfer a repülőtérre, hazautazás a menetrend függvényében Budapestre. VIII. 16., X.21. PLIS 2 3 ágyas szobában Egyágyas felár Repülőtéri illeték vacsora felár vacsora felár Sintra kirándulás(min. 15 fő ) Fado est tradicionális vacsorával (min. 15 fő ) Óbidos-Batalha-Nazaré- Fátima kirándulás (min. 15 fő ) A programban jelzett belépők ára: kb. 30 EUR BARCELONA ÉS KATALÓNIA KINCSEI 1. NAP: Budapest Barcelona Elutazás Barcelonába a menetrendtől függően. A repülőtérről 3 órás autóbuszos városnézésre indulunk Gaudi nyomában. A modernista épitész zseni leghíresebb alkotásai, a Casa Batlló és a Casa Milá lakóházak bizarr kéményei, balkonjai, majd a Sagrada Familia, azaz a Szent Család templom kívülről való megtekintése fantasztikus élményt jelentenek. Rövid séta a Güell parkban/ belépő külön fizetendő/, majd transzfer a tengerparton található szállodánkba. A nyaralóhely Barcelonától kb. 70 km-re van, a belváros, a Plaza Catalunya gyorsvasúttal kb 70 perc alatt, kényelmesen megközelíthető. A szobák elfoglalása, szabadidő. 2. NAP: Montserrat-Barcelona Reggeli a szállodában, majd egész napos Montserrat-Barcelona kirándulásra indulunk. Montserrat Katalónia spirituális központja, a csodálatos környezetben fekvő bencés kolostort barlangok, kápolnák veszik körül. A bazilikában a Montserrati Szűzanya, a Moreneta az oltárról néz le a hívekre. Barcelonába érve autóbuszos nézelődés, panoráma a Montjuic-hegyről, majd a kikötői negyed, Kolumbusz szobor útvonalon érkezünk a híres Ramblához és a római alapokra épült gótikus városrész érintésével fejezzük be a programot. Visszatérés a szállodába. 3. NAP: Tengerparti pihenés, vagy fakultatív kirándulás Reggeli után szabadidő egyéni felfedezésekre a nyaralóhelyen, vagy Barcelonában, vagy egész napos /kb 8 óra / fakultatív kirándulás Besalu - Figueres útvonalon. Besalú városka délkeleti kapuja a Fluvia folyót átívelő, XII. századi, gótikus őrtornyokkal védett, román kori híd, ezen át jutunk a zsidó és keresztény kultúra ötvöződéséből keletkezett óvárosba. Katalónia egyik legjelentősebb középkori műemléki együttesében apró tereket átszelve, szűk utcácskákon barangolva jutunk az oroszlános reliefekkel őrzött homlokzatú, 3 hajós román templom elé. Szabadidő, majd Figueresba vezet az utunk. Itt található a Dali Múzeum / a belépő a helyszínen fizetendő/, amely a madridi Prado után a legnépszerűbb egész Spanyolországban. A városka egykori színházának üvegkupolás épülete Dali szürrealista álomfényképeiből UTAZÁS IDŐTARTAMA: 5 nap / 4 éjszaka INDULÁSI IDŐPONTOK: IV. 16., 28., X.9., X.20. UTAZÁS: menetrend szerinti repülőgéppel ELHELYEZÉS: 3* szállodában Callela, vagy Santa Susanna nyaralóhelyen ELLÁTÁS: büfé félpanzió MINIMUM LÉTSZÁM: 15 fő létrehozott jelentős alkotásait őrzi, amelyek átfogó betekintést adnak a világhírű művész életművébe. Visszatérés a szállodába. 4. NAP: Tengerparti pihenés, vagy fakultatív kirándulás Reggeli után szabadidő, vagy fakultatív kirándulás az FC Barcelona stadionjába, a világhírű Camp Nouba / belépő a helyszínen fizetendő/ és szabadidő az óvárosban. A múzeum, a lelátók, a vendégöltöző, a sajtószoba, a butik és a Kubala szobor egyéni ritmusban, mintegy 2 óra alatt tekinthető meg. Eztán szabadidőt biztosítunk a Plaza Catalunya közelében, ahol a legjobb butikok csábítják betérésre a divatra fogékony hölgyeket és urakat! Visszatérés a szállodába. 5. NAP: Barcelona-Budapest Reggeli, vagy hidegcsomag a menetrend függvényében, majd az idegenvezető kíséretében transzfer a repülőtérre, hazautazás. A látnivalók sorrendje változhat. A tavaszi programokat honlapunkon részleteztük. EBARCEL/OKT IV.16., 28 X.9.,20. 2-ágyas szobában Egyágyas felár Repülőtéri illeték Dali Múzeum Figueres-Gerona kirándulás (min. 15 fő) Besalu -Rupit kirándulás ebéddel (min. 15 fő) Besalu-Dali Múzeum Figueres kirándulás (min. 15 fő) Camp Nou+ óvárosi szabadidő (min. 15 fő) Helyszínen fizetendő belépők 45 EUR Speciális poggyászfeltételek érvényesek! VÁROSLÁTOGATÁSOK 17
10 MADRIDI SÉTÁK - CSILLAGTÚRÁVAL UNESCO VILÁGÖRÖKSÉGEKHEZ UTAZÁS IDŐTARTAMA: 5 nap/4 éjszaka INDULÁSI IDŐPONTOK: X.20. UTAZÁS: menetrend szerinti járattal ELHELYEZÉS:4*-os szállodában 1. NAP: Budapest - Madrid Elutazás Madridba a menetrendtől függően. Transzfer a szállodába, szabadidő. 2. NAP: Madrid Reggeli a szállodában, majd félnapos autóbuszos és gyalogos városnézés Madridban. Megtekintjük a város lenyűgöző épületeit, a monumentális sugárutakat (Gran Vía, Castellana), a híres szökőkutakat (Cibeles, Neptuno), a hangulatos tereket (Plaza de España, Plaza Mayor, Plaza del Oriente) a Retiro parkot, a Felfedezések Emlékművét a Kolombusz téren, a Királyi Palota környékét. Megismerjük a Habsburg és a Bourbon városrészeket, a modern városrészben betekintést nyerünk a mai Madrid életébe. Délután egyénileg folytathatják a felfedezést az Aranyháromszögben, ahol pár perces sétányira 3 világhírű múzeum / Prado, Thyssen-Bornemiszsza, Reina Sofia / felbecsülhetetlen kincsei kápráztatják el a szerencsés látogatót. 3. NAP: Madrid - Toledo - Madrid Reggeli után szabadidő, vagy egész napos fakultatív kirándulás a gyönyörű múzeumvárosba, Toledoba, amely az UNESCO világörökségek ékköve. A Tajo folyó fölött emelkedő ősi királyi székhely történelmi városmagjának gazdag építészeti és művészeti örökségét a keresztény, muzulmán és zsidó kultúra ötvöződése hozta létre. A panorámát gótikus tornyával uraló a katedrális / a belépő a helyszínen fizetendő/, a spanyol egyház központja, oltárképeit El Greco, Tiziano, Van Dyck és Goya festették. Megtekintjük El Greco leghíresebb festményét a Szent Tamás templomban /a belépő a helyszínen fizetendő/, és a XII. századi, mudejar boltívekkel ékes Santa Maria zsinagógán / a belépő a helyszínen fizetendő/ kívül marad idő néhány apró ajándék beszerzésére is. Visszatérés Madridba. Este fakultatív flamenco show sangriával. 4. NAP: Madrid - Segovia - Ávila - Madrid Reggeli után szabadidő további sétákra Madridban, vagy egész napos fakultatív kirándulás az UNESCO világörökség, festői Segoviába, amely Kasztília ékessége. Sétánk a tájképet impozáns íveivel uraló, 728 méteres, római vízvezeték lábától indul, hogy a sziklás kiszögellésen, büszke hajóként emelkedő várban / a belépő a helyszínen fizetendő/, felkeressük a Katolikus Királyok lakosztályait. Szabadidejükben, ki ne hagyják a ropogós malacsültet ebédre! Délután az oszlopos városfalával messziről hívogató, UNESCO világörökség Ávila, Szent Teréz szülővárosa vár bennünket. A spanyol gótika legkorábbi alkotása a katedrális / a belépő helyszíni fizetés ellenében/, majd óvárosi sétánk a szent keresztelő kápolnájában ér véget. Visszatérés Madridba. 5. NAP: Madrid - El Escorial - Budapest Reggeli a szállodában, majd szabadidő. Délután félnapos kirándulás, a műkincsek sokaságát őrző El Escorialba / a belépő a helyszínen fizetendő/, amelyet méltán sorolnak az UNESCO világörökségek közé. II. Fülöp XVI. századi kolostorpalotája a világ nyolcadik csodája, a királyi lakosztályokban és temetkezőhelyen, valamint a bazilikában elhelyezett gyűjtemény impozáns darabjai és a történelmi atmoszféra egyaránt ámulatba ejtik a látogatót. A program a repülőtéren fejeződik be. Hazautazás a menetrend függvényében. A programok sorrendje változhat! EMAD5 X ágyas szobában Egyágyas felár Toledo kirándulás (min. 15 fő ) Flamenco est itallal (min. 15 fő ) Segovia-Ávila kirándulás (min. 15 fő ) Repülőtéri illeték Helyszínen fizetendő belépők : 45 EUR/fő Madridi városnézés és El Escorial kirándulás az alapárban! Speciális poggyászfeltételek érvényesek! HÉTVÉGE ISZTAMBULBAN Isztambul, a városnézés Mekkája. Ha templomokra vágyik, megkapja. Ha mecsetekre kíváncsi, itt a legszebbeket csodálhatja. Paloták bőséggel vannak, és ha bazárban akar kószálni, itt találja a legnagyobbat. A két kontinensen fekvő város, Isztambul a világ egyik legizgalmasabb városa. A régi és az új, a kelet és a nyugat érdekes keveredése és Európát Ázsiával összekötő különös földrajzi helyzete felejthetetlenné teszi a látogatást. Mint három birodalom korábbi fővárosának, Isztambulnak a múltat idéző jelei mindenütt fellelhetők a hajók kürtjétől a müezzinek imára hívó hangjáig, a mecsetek aranyos kupoláiról visszaverődő napsugaraktól a bizánci mozaikfigurák hipnotikus tekintetéig. A város a Boszporusz és keskeny öble, az Aranyszarv-öböl, valamint a Márvány-tenger európai és ázsiai tagolt partján terül el. UTAZÁS IDŐTARTAMA: 4 nap/3 éjszaka INDULÁSI IDŐPONTOK: VIII.20.; X.23. ELHELYEZÉS: 2-3 ágyas szobákban, középkategóriájú szállodában ELLÁTÁS: reggeli UTAZÁS: menetrendszerinti járattal 1. NAP: Találkozó a Liszt Ferenc repülőtéren az utaskísérővel, elutazás a Turkish Airlines járatával Isztambulba. A megérkezést követően transzfer a belvárosba, majd panoráma városnézés helyi idegenvezető segítségével. Buszunkból nézzük végig Isztambul főbb nevezetességeit. Este fakultatív Istanbul by night program. 2. NAP: Reggeli után fakultatív félnapos klasszikus városnézés Isztambulban. A városnézést a Szultánmecset kerületben kezdjük, Isztambul szívében az Hagia Sophiánál (Isteni Bölcsesség Temploma). Az Hagia Sophia egy korábbi templom helyén épült, amelyet még 360-ban építtették. A ma látható, a bizánci építészet csúcsának tartott Hagia Sophia-t 537-ben 18
11 szentelték fel. Következő állomásunk a Kék Mecset lesz, amely a világ egyik leghíresebb épülete, karcsú minaretjeinek száma hat, ami egyedülálló. Nevét négy tartóoszlopát fedő azúrkék csempedíszítésről kapta. Utolsó állomásunk a Grand Bazaar azaz Nagy Bazár, a világ egyik legnagyobb fedett piaca, Isztambul belvárosában található. A bazár magja két, 15. századi kupolás raktárépület volt, melyekhez az évszázadok során utcákat csatoltak, azokat lefedték, így alakult ki a mai bevásárlóközpont. A Nagy Bazár és az Egyiptomi Bazár több kilométeres hűvös labirintusa kihagyhatatlan élményt nyújt, ahol az aranyművesek, bőrösök, lámpa- és kelmeárusok utcáiban bolyongva elragad bennünket a vásárlási láz. Ha már eleget alkudoztunk, zsákmányainkkal megrakva keressük a kijáratot, hogy minél hamarabb kivallathassuk az olcsón kapható mágikus ékszert, a szemet ábrázoló bondzsut, amely ha bandzsít, azt jelzi, kedvesünk megcsal. Visszatérés a szállodába. 3. NAP: Reggeli után szabad program. Fakultatív hajókirándulás a Boszporuszon, látogatással a Fűszer Bazárban. 4. NAP: Délelőtt szabadprogram, majd délután a menetrend függvényében transzfer a repülőtérre, hazautazás. TRIST VIII.20. X ágyas szobában Egyágyas felár Isztambul by night Félnapos városnézés Hajókázás a Boszporuszon Helyszínen fizetendő belépők 40 Repülőtéri illeték Foglalj online! utazás repülőjegy belépőjegy Valutaváltás Biztosítás VÁROSLÁTOGATÁSOK 19
12 SZENTPÉTERVÁR 1. NAP: Utazás menetrendszerinti járattal. Transzfer a szállodába. Késő este kb. 2 órás fakultatív program formájában a városi hidak megnyitását ajánljuk, mely a nyári fehér éjszakák csúcspontját jelenti. 2. NAP: Autóbuszos városnézés, melynek programjában szerepel a városközpont, a Nyevszkij Sugárút, Szt. Izsák Székesegyház, Téli Palota, Auróra-cirkáló, Nyári kert és Felvonulás tér. Áthaladunk a Vasziljevszkij-szigeten és a Szenátus téren, ahol látni fogják I. Péter bronz lovasszobrát. A kirándulás során bemegyünk a Péter-Pál erődbe, ahol megnézzük az orosz cári családok sírjait. Délután séta az idegenvezetővel a Palota téren, melynek keretében megtekintik az Admiralitást, illetve a Vezérkari épületet. Ezután ellátogatnak a Téli Palota magvát képező Ermitázsba. A múzeum a világ egyik leghíresebb képzőművészeti gyűjteményével büszkélkedhet. Néhány név a gazdag kínálatból: Van Gogh, Michelangelo, El Greco, Leonardo da Vinci, Rembrandt. A késő délutáni órákban fakultatív hajókirándulás Szentpétervár csatornáin és a Néván. 3. NAP: Fakultatív kirándulás Petrodvorecbe. Az orosz Versailles I. Péter nevét viseli, és a cári nyaralóból fejlődött ki. Híres több szintből álló park együttese, melyet szökőkutak, vízesések, szobrok és pavilonok díszítenek. Legszebb része a Nagy Palota, mely I. Péter hajdani rezidenciája volt. Délután lehetőség nyílik a Szent Izsák Székesegyház és a Vérző Megváltó Templom részletes megismerésére. (Belépők a helyszínen fizetendők rubelben, kb Ft/fő.) 4. NAP: Fakultatív kirándulás Puskinba (Carszkoje Szelo), mely 200 éven keresztül a cárok nyaralója volt, és ahol a világhírű költő emlékeivel ismerkedhetünk meg. Itt található az európai barokk építészet egyik legnagyszerűbb alkotása, a Katalin palota is. Világhírét az ún. Borostyánterem, a Zöld Ebédlő és a Trónterem alapozta meg. A Líceum érintésével elsétálunk a klasszicista stílusú Sándor palotához is. Következő állomás Pavlovszk, II. Katalin és I. Pál UTAZÁS IDŐTARTAMA: 5 nap/ 4 éjszaka INDULÁSI IDŐPONTOK: IV.30., V.21., VI.4., 11., 18., 25., VII.2., 16., 30., VIII.20., IX.10., 24., X.22., XII.29. UTAZÁS: repülővel, közvetlen menetrend szerinti járattal ELHELYEZÉS: 2 ágyas, fürdőszobás szállodai szobákban ELLÁTÁS: svédasztalos reggeli MINIMUM LÉTSZÁM: 15 fő kedvelt vadászterülete. Esti programajánlat egy eredeti orosz folklór-est zenével, tánccal. 5. NAP: Reggeli után transzfer a repülőtérre, hazautazás Budapestre. FAKULTATÍV PROGRAMOK: (MIN. 10 FŐ) Petrodvorec: Ft Puskin+Pavlovszk: Ft Ermitázs múzeum: Ft Orosz folklór show: Ft Sétahajózás a Néván: Ft Hidak megnyitása: Ft Május 21. indulás esetén kizárólag 3*+-os szálloda foglalható. IV.30, X.22. V.21*., VII.16., 30., VIII.20., IX.10., 24. VI.4., 11., 18., 25., VII.2., XII á. szoba 3 * á. szoba 4 * á. szoba 5 * Repülőtéri ill Felárak: 1/1 FÁ 3 * -ban , 4 * -ban /78.000, 5 * -ban , FP FÁ 3 * -ban , 4 * -ban , 5 * -ban , A részvételi díj tartalmazza a belépőt a Péter-Pál erődbe. Vízumdíj (Oroszországra érvényes BBP-vel rendelkezni kell). Utazásszervező: 1000 Út Utazási Iroda. SZENTPÉTERVÁR MOSZKVA AZ OROSZ CÁROK FŐVÁROSAI 1. NAP: Indulás Szentpétervárra menetrendszerinti járattal, transzfer a szállodába. Késő este kb. 2 órás fakultatív program keretében a városi hidak megnyitását ajánljuk, mely a nyári fehér éjszakák csúcspontját jelenti. 2. NAP: Autóbuszos városnézés során megtekintjük a városközpontot, a Nyevszkij Sugárutat, a Szt. Izsák Székesegyházat, a Téli Palotát, az Auróra-církálót, a Nyári Kertet és a Felvonulás teret. Átsétálunk a Vasziljevszkij-szigeten és a Szenátus téren, ahol látni fogjuk I. Péter bronz lovasszobrát. A kirándulás során bemegyünk a Péter-Pál erődbe is, délután séta a Palota téren, az Admiralitás és Oroszország, legnagyobb és leghíresebb múzeumának, az Ermitázsnak fakultatív megtekintése. Késő délután fakultatív hajókirándulás Szentpétervár csatornáin és a Néván. 3. NAP: Reggel fakultatív kirándulás Petrodvorecbe (kastély, park, Nagy Palota). Szentpétervár UTAZÁS IDŐTARTAMA: 8 nap/7 éjszaka INDULÁSI IDŐPONTOK: IV.30.,VI.4.,18.,VII. 2.,16.,30.,VIII.20.,IX.24. UTAZÁS: repülővel, menetrend szerinti járattal, közvetlen járattal ELHELYEZÉS: 2 ágyas, fürdőszobás, szobákban ELLÁTÁS: svédasztalos reggeli MINIMUM LÉTSZÁM: 15 fő legnagyobb és legismertebb székesegyházainak, a Szent Izsák Székesegyház és a Vérző Megváltó Templomának megismerése gyalogosan (belépők a helyszínen fizetendők) 4. NAP: Fakultatív kirándulás Puskinba. Itt található az európai barokk építészet egyik legnagyszerűbb alkotása, a Katalin-palota is. A líceum érintésével elsétálunk a klasszicista stílusú Sándor-palotához is. Ezután a kirándulást Pavlovszkba folytatjuk. Esti programként egy eredeti orosz folklór-estet ajánlunk zenével, tánccal, népviseletbe öltözött művészek előadásában. 5. NAP: Reggel látogatás az Alekszandro-Nevszkij Kolostorba metróval (belépő kb. 10 EUR), vagy szabadidő. Transzfer a repülőtérre, utazás Moszkvába. 6. NAP: Reggeli után autóbuszos városnézés az orosz fővárosban. Megtekintjük a Szófia rakpartot, a Megmentő Krisztus székesegyházat, az ortodox vallás egyik páratlan remekművét, majd folytatjuk az utunkat Moszkva délnyugati része felé, ahol megnézzük a Novogyevicsij kolostort, amely az UNESCO Világörökség része. Majd megnézzük a Lomonoszov Egyetemet, városi sétánk a világhírű Vörös téren végződik Oroszország és a világtörténelem egyedülálló építészeti csodája, a Vaszilij Blazsennij székesegyház megtekintésével (kívül- 20
13 ről). Délután a városnézés fakultatívan folytatódik a Kreml épületeivel. Itt található a Nagy Kreml Palota, a Lázár templom, az Uszpenszkij székesegyház, a Blagovescsenszkij székesegyház, az Arhangelszkij székesegyház, a Nagy Iván harangtorony, a Tizenkét Apostol temploma, a Pátriárkák palotája és a Kongresszusi Palota. Fakultatív programként látogatás a Kincstárba (kb. 1 óra). Este fakultatív séta a híres Arbaton és buszozás a kivilágított orosz főrvárosban. 7. NAP: Fakultatív kirándulás Szergijev Poszádba, (71 km-re Moszkvától) az ősi orosz ortodox egyház centrumába, templomokkal, kolostorokkal, szent helyekkel. A város legismertebb épületegyüttese a Szentháromság-Szergij-kolostor, mely 1993 óta a világörökség része, majd a Tretyakov Képtár megtekintésére invitáljuk Önöket. 8. NAP: Délelőtt gyalogosan megnézzük a moszkvai metrót és az újjáépített Megmentő Krisztus Székesegyházat, amely az új és a régi Oroszország, illetve Moszkva egyik jelképévé vált. Transzfer a repülőtérre, hazautazás közvetlen repülőjárattal Budapestre. FAKULTATÍV PROGRAMOK Ermitázs: Petrodvorec: Puskin+Pavlovszk: Hidak megnyitása: Sétahajózás a Néván: Orosz folklór est: Kreml: Kincstár: Szergiev-Poszad: Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Tretyakov képtár (metróval): Arbat+Esti Moszkva: Ft Ft A fakultatív kirándulások árai tartalmazzák a belépőjegyeket, a szükséges transzfereket és a magyar nyelvű idegenvezetést. IV.30, VII.16., VII.30., VIII.20., IX.24. VI.4., VI.18., VII á. szoba 3 * á. szoba 4 * Repülőtéri ill Felárak: 1/1 FÁ 3 *+ -ban , 4 * -ban , FP FÁ 3 *+ -ban , 4 * -ban A részvételi díj tartalmazza a belépőt a Péter-Pál erődbe és a 8. napi programot Moszkvában. Vízumdíj (Oroszországra érvényes BBP-vel rendelkezni kell). Utazásszervező: 1000 Út Utazási Iroda. SZENTPÉTERVÁR MOSZKVA HAJÓÚT (A szentpétervári és moszkvai programok részletesebb leírását az előző két utazás programjában olvashatják.) 1. NAP: Utazás moszkvai átszállással Szentpétervárra. A magyar nyelvű telepített idegenvezető Szentpéterváron várja az utasokat. Transzfer a hajóhoz, elhelyezkedés, vacsora a hajón. 2. NAP: Reggeli után autóbuszos városnézés Szentpéterváron: Nyevszkij sugárut, a Szt. Izsák Székesegyház, Téli Palota, Orosz Múzeum, Szmolnij Székesegyház, Auróra-cirkáló, Nyári Kert, Felvonulás tér, I. Péter bronz lovasszobra, Péter-Pál erőd. Ebéd a hajón. Utána fakultatív kirándulás Petrodvorecbe, a szökőkutak és a gyönyörű park megtekintése. Vacsora után fakultatív programként hajókirándulásra nyílik lehetőség Szentpétervár hangulatos csatornáin és a Néván. 3. NAP: Szentpétervár Reggeli után látogatás a világ egyik legismertebb képzőművészeti gyűjteményével rendelkező Ermitázsba. Néhány név a gazdag kínálatból: Van Gogh, Michelangelo, El Greco, Leonardo da Vinci, Rembrandt. Ebéd a hajón, majd szabadidő. Délután fakultatívan folklór programot ajánlunk. 4. NAP: Szentpétervár, Puskin, Pavlovszk Reggeli után fakultatív kirándulás Pavlovszkba. A gyönyörű palotát Nagy Katalin fia, Pál építtette, amelyben - többek között - említésre méltó a Béke Szalon és a Lovagterem. Ezután átmegyünk Puskinba, ahol Katalin cárnő palotáját tekintik meg. A legfigyelemreméltóbb az 1000 m2-es trónterem és a nemrégiben helyreállított, világhírű Borostyánterem. Visszaérkezés a hajóra. Este a hajó a Néva-folyón Moszkvába indul, az Onyega-tó, a Fehér-tó és a Ladoga-tó érintésével, majd a Volgán és a Moszkva folyón halad tovább. 5. NAP: Érkezés Mandrogiba, ahol egy skanzen jellegű orosz falut tekintenek meg. A település a Svir folyó mentén, a Ladoga és az Onyega tavak között fekszik, ideális hely a természet lágy ölében való pihenésre. Külön díj ellenében: vodka múzeum látogatása (helyszínen fizethető be). Végül piknikezés saslik sütéssel. 6. NAP: Ezen a napon Kizsi-szigeten köt ki a hajó, mely az Onyega tó északi részén található, és ahol az UNESCO által a világörökség részének nyilvánított, a világon egyedülálló Preobrazsenszkij templom tekinthető meg. A templom egy ősi orosz szakrális hely, kizárólag farönkökből építették, szögek felhasználása nélkül. A kirándulás folyamán a népművészeti, építészeti és néprajzi múzeumot is megtekinthetik. A program során lehetőségük lesz ajándékokat és emléktárgyakat vásárolni. 7. NAP: Goriciben, az Aranygyűrű városainak egyik tagjában szállnak partra. A város a női kolostoráról ismert, melyet a XVI. században alapítottak, és egykor 500 apácának is otthont adott. Az apácák gyakran akkoriban ismert családokból származtak, például IV. (Rettegett) Iván felesége is itt tartózkodott. Autóbusszal meglátogatják a Kirillo-Belozerszkij kolostort és az ikonmúzeumot. 8. NAP: Érkezés Uglicsba, az ősi orosz városba. A Volga jobb partján fekvő település az óorosz építészet egyik legjellegzetesebb képviselője. A folyóról gyönyörű kilátás nyílik a parton lévő uglicsi Kremlre. Gyalogos városnézés keretében megtekintik a Kremlt és a Vérző Dmitrij templomot. A város szintén az Aranygyűrű városainak egyik állomása. 9. NAP: Délután érkezés Moszkvába. Városnézés Tverszkaja utca, Bolsoj színház, KGB épülete, Novogyevicsij kolostor, Vörös tér. Vacsora a hajón. Este autóbuszos városnézés keretében Moszkva éjjeli fényekben, valamint a metró meglátogatása fakultatívan. 10. NAP: Reggeli után ismerkedés Moszkva történelmi múltjának központjával, a Kreml épü- UTAZÁS IDŐTARTAMA: 11 nap/10 éj INDULÁSI IDŐPONTOK: VI.28., VIII.,17. UTAZÁS: repülővel, menetrend szerinti járattal ELHELYEZÉS: 10 éj a hajón, kétszemélyes, komfortos, ablakos 3*-os kabinokban (zuhanyzó, wc, klíma, hűtő) ELLÁTÁS: teljes panzió leteivel. A világörökséghez tartozó komplexum a város kihagyhatatlan látnivalója. A program során egy székesegyházat is felkeresnek. Az esti órákban fakultatív folklór esten vehetnek részt. 11. NAP: Reggeli után transzfer a reptérre, majd hazautazás közvetlen repülőjárattal Budapestre. A hajótársaság a programváltoztatás jogát fenntartja! Az érkezési és az indulási időpontok az időjárási, illetve a hajózási feltételek és körülmények függvényében változhatnak. VI.28., VIII ágyas kabinban Repülőjegy Egyágyas felár Repülőtéri illeték Vízumdíj A részvételi díj tartalmazza: a program szerinti kirándulásokat; az animációs, illetve változatos szórakoztató programokat a hajóúton. A fakultatív programok árairól irodáink adnak felvilágosítást. Utazásszervező: 1000 Út Utazási Iroda. VÁROSLÁTOGATÁSOK 21
Római séták. városlátogatások
Római séták 1. nap: Elutazás Budapestről a menetrend függvényében. Érkezés után panorámás városnézés megállással a Szent Pál bazilikánál. Transzfer a szálláshelyre, elhelyezkedés. Délután séta, amely érinti
LONDONI SÉTÁK PROGRAM:
LONDONI SÉTÁK London hosszú idők óta az egyik legvonzóbb európai főváros, és ez különösen igaz 2012-ben, amikor az Olimpiai Játékok mellett II.Erzsébet királynő uralkodásának 60. évfordulóját, azaz a Gyémánt
Városlátogatások HÉTVÉGE BERLINBEN. városlátogatások
Városlátogatások Róma, London, Párizs ki ne tudná felidézni a jellegzetes nevezetességeket a Colosseumtól a Big Benen keresztül az Eiffel toronyig. Repülős városlátogatásaink során megelevenednek a számtalanszor
A reneszánsz Itália. szeptember (4 nap) Irányár: Ft/fő
A reneszánsz Itália szeptember (4 nap) Irányár: 59.900.-Ft/fő A reneszánsz Itália 1. nap: Békéscsaba-Trieszt-Padova Találkozás Békéscsabán, az Evangélikus Nagytemplom mögötti Parkolóban. 05.00 h-kor. Elutazás
London-Oxford-Stonehenge - augusztus (6 nap) Irányár: Ft/fo
London-Oxford-Stonehenge - augusztus (6 nap) Irányár: 109.900.-Ft/fo London-Windsor-Oxford-Stonhenge-Salisbury / 6 nap 2016. augusztus 30-szeptember 04. 1. nap Békéscsaba-Budapest-Bécs-Köln Találkozás:
KALANDOZÁS A MALÁJ-FÉLSZIGETEN KALANDOZÁS MALÁJ-FÉLSZIGETEN. Körutazás Malájziában tengerparti nyaralással Langkawin 2013. március 21-április 02.
KALANDOZÁS A MALÁJ-FÉLSZIGETEN KALANDOZÁS MALÁJ-FÉLSZIGETEN Körutazás Malájziában tengerparti nyaralással Langkawin 2013. március 21-április 02. KUALA LUMPUR MODERN ÉS RÉGI ARCA, MALACCA GYARMATI EMLÉKEI,
Gaudi nyomában Barcelona Róma a Tevere partján Szentpétervár, a cárok városa Városlátogatások vonattal Prága Ljubljana München Salzburg
18 Városlátogatások Barcelona Róma Szentpétervár Prága Ljubljana München Salzburg Gaudi nyomában Barcelona Róma a Tevere partján Szentpétervár, a cárok városa Városlátogatások vonattal Prága Ljubljana
Leonardo szülőföldjén
Leonardo szülőföldjén A festői toscan vidék és a Ligur-tenger Hajózás és séta a mesés Cinque Terre vidékén Olasz luxus a Ferrari gyár múzeumában Impozáns reneszánsz városok: Firenze és Pisa Utazás időpontja
Nagy spanyol körutazás
Nagy spanyol körutazás Építészeti csodák 9 spanyol városban Gibraltár majmai Európa határán A mór idők csodái: Alhambra, Mezquita 9 Világörökség, számtalan élmény Utazás időpontja Alapár Utazás Május 15-22.
Mont Saint Michel. Normandia D-Day. Zarándoklat, Kaland, Élmény
Mont Saint Michel Normandia D-Day Zarándoklat, Kaland, Élmény Társadalmi kapcsolatok Cseh és magyar fegyver barátság Légiparádé Falaiseban Fiatal érdeklődő Helyi hagyományőrzők Normandiai csendéletek
4/3 turnusok: VI.20.; VII.19. IX.26. 5/4 turnusok: III.29., V.17.; VIII.18.; X.18. Utazás: az Air France menetrend szerinti járatával
HÉTVÉGE PÁRIZSBAN Párizs Európa legromantikusabb városa a kultúra és a divat fővárosa is. A város számtalan pontjáról élvezhetik az egyedülálló panorámát, a jellegzetes párizsi kávéházak teraszáról megfigyelhetik
Portugál repülős június
Portugál repülős 2020. június Az egykori hatalmas gyarmatbirodalom Európa nyugati szélén található, ahová busszal bizony nagy megpróbáltatás eljutni. Ezért repülünk mi is és töltünk 6 napot az Ibériai-félsziget
Szállás. Időpontok: ,-Ft/Fő ,-Ft/Fő ,-Ft/Fő (húsvét) Szállás : 3-4*-os szállodában
Időpontok: 2014.03.12. 111.000,-Ft/Fő 2014.04.02. 117.400,-Ft/Fő 2014.04.16. 123.900,-Ft/Fő (húsvét) Szállás : 3-4*-os szállodában Ellátás : félpanzió Utazás: Autóbusszal Szállás 1 / 5 Szállás: 1-1 éjszaka
tel: web:
- 2018 - Coldplay Kulináris élményutazás Délkelet-Angliában Utazás időpontja: 2018. november 23-26. Utazás hossza: 4 nap/3 éj Minimum létszám: 10 fő Mert kicsit olyan, mintha egy videóklipben lennél -
Korfu kultúra és fürdőzés Sisi szigetén szeptember
Korfu kultúra és fürdőzés Sisi szigetén 2020. szeptember A Görög-szigetvilág északi szigete számunkra busszal is elérhető távolságban van. Ez a tündöklő ékkő évezredek óta vonzza a különböző kultúrákat
ÚJJÁSZÜLETÉS AZ ÚJ ÉVBEN SPIRITUÁLIS ÉS MEDITÁCIÓS ÉLMÉNYEK BALIN
ÚJJÁSZÜLETÉS AZ ÚJ ÉVBEN SPIRITUÁLIS ÉS MEDITÁCIÓS ÉLMÉNYEK BALIN Bali az indonéz szigetvilág gyönyörű szigete, egyedi, színes, spirituális kultúrájáról ismert. Számos szertartása és szokása, ami több
ELHELYEZÉS: 3*-os szál lo dá ban. MINIMUM LÉTSZÁM: 15 fô
6 INDULÁSI IDÔPONTOK: IV. 8., 22., V. 20., VI. 10., VIII. 18., IX. 16., X. 22., 28. UTAZÁS: Malév me net rendsze rin ti já ra - tá val ELHELYEZÉS: 3*-os szál lo dá ban ELLÁTÁS: reg ge li MINIMUM LÉTSZÁM:
ZARÁNDOKLAT LOURDES-BA
UTAZÁSI ÉS ZARÁNDOKUTAZÁSI IRODA 1091 Budapest, Üllői út 7. BÍZZA MAGÁT A MEGBÍZHATÓRA! ZARÁNDOKLAT LOURDES-BA Lelkivezető: Kálmán Antal pilismaróti atya autóbusszal 2-3 ágyas egyszerű szállodai szobákban
Azték Mexikó - Acapulco üdüléssel
Azték Mexikó - Acapulco üdüléssel AZ AZTÉK KULTÚRA NYOMÁBAN Acapulco üdüléssel 2017. április 9 18.(10 nap, 8 éjszaka) 389.000.-Ft/fő + járulékos költség 145.000.-Ft/fő Az ősi maják egy varázslatos világot
utazási ajánlatok Brazília 2014
utazási ajánlatok Brazília 2014 A játék, amely összeköti a világ országait! A 2014-es brazíliai világbajnokság minden idők legkülönlegesebb földrajzi és kulturális kalandját, páratlan futballélményét kínálja,
Az orosz cárok fővárosai, Szentpétervár - Moszkva közvetlen járattal
Az orosz cárok fővárosai, Szentpétervár - Moszkva közvetlen járattal Utazás: repülővel, közvetlen menetrend szerinti Wizz Air járattal Elhelyezés:7 éjszaka, kétágyas fürdőszobás szállodai szobákban Ellátás:
FIP Kongresszus 2010 - Lisszabon Posztkongresszusi út - Barcelona
FIP Kongresszus 2010 Lisszabon Portugália A 70. FIP Kongresszus fı témája: A gyógyszerészet felfedezı útja a molekulától a gyógyszerig a maximális eredményesség jegyében Találkozunk Lisszabonban, hogy
MSC Armonia Budapestről autóbusszal és magyar csoportkísérővel az út teljes ideje alatt
MSC Armonia Budapestről autóbusszal és magyar csoportkísérővel az út teljes ideje alatt 2016.05.13-05.21. További információk 1.nap: Budapest-Genova Indulás a kora esti órákban Budapestről Genovába. Útközben
FARM PROGRESS SHOW 2018 BOONE/ CHICAGO
FARM PROGRESS SHOW 2018 BOONE/ CHICAGO AGRÁRIPARI KIÁLLÍTÁS 2018.08.24 09.01. (9 NAP / 7 ÉJ) PROGRAMTERVEZET 1. nap (augusztus 24.): Indulás Budapestről. Érkezés után a szállodai szobák elfoglalása. 2.
S C.F.
Ref. 3367 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Halásznadrág Szép tengerparti villa Capri-ban LEIRÁS
Észak Velencéje Szentpétervár
Petrodvorec Észak Velencéje Szentpétervár 1. : Budapest Szentpétervár: városnézés Indulás Budapestről 06:35-kor közvetlen menetrend szerinti járattal. Érkezés 10:10-kor, majd autóbuszos városnézés, melynek
Moszkva látványosságai
Moszkva látványosságai Vörös Tér Kreml Vaszilij Blazsennij székesegyház Gum áruház Moszkvai metró Arbat Moszkvai Állami Egyetem Tretyakov Képtár/ Galéria Lenin Mauzóleum Kolomenszkoje Fegyvertár Állami
Bank adatok: Számlatulajdonos neve: Aviation Links ltd. V.A.T. No. 520039009-2, Nirim St., 67060 Tel Aviv, Israel
Érkezés Tel Avivba a Barátság Hét kezdete előtt szállás lehetőségek Hotelek Tel Avivban: City Hotel kétágyas szobában 1 éjszakára 100 $ / fő Metropolitan Hotel kétágyas szobában 1 éjszakára 90 $ / fő Imperial
A Mont Blanc és festői városok - június (6 nap) Iranyar: Ft/fő
A Mont Blanc és festői városok - június (6 nap) Iranyar: 94.900.-Ft/fő Mont Blanc és festői városok 1.nap Indulás Békéscsabáról, a Evangélikus Nagytemplom mögötti parkolóból 13.00 h-kor, Kecskemét-Budapest
Dél-Toszkána június
Dél-Toszkána 2020. június Toszkána neve fogalommá vált az utazók körében. Legtöbbjük azonban a nyüzsgő északot ismeri, mely azonban nem hasonlítható a valódi toszkán életérzéshez. Ahol az idő megáll és
HÉTVÉGE AMSZTERDAMBAN
HÉTVÉGE AMSZTERDAMBAN UTAZÁS IDŐTARTAMA: 4 nap / 3 éj INDULÁSI IDŐPONTOK: XII.30., II.12., III.12., IV.3., IV.30. UTAZÁS: A KLM menetrendszerinti járatával ELHELYEZÉS: 3 -os szállodában, 2-3 ágyas fürdőszobás
LIGHTFAIR INTERNATIONAL 2018 CHICAGO
LIGHTFAIR INTERNATIONAL 2018 CHICAGO VILÁGÍTÁSTECHNIKAI KIÁLLÍTÁS 2018.05.07 05.12. (6 NAP / 4 ÉJ) PROGRAMTERVEZET 1. nap (május 7.): Indulás Budapestről. Érkezés után a szállodai szobák elfoglalása. 2
tel: web:
- 2017 - Andiamo in Toscana! Kirándulás és interaktív workshopok Toszkánában Utazás időpontja: 2017. március 10-14. Utazás hossza: 5 nap/4 éj Létszám: 8-10 fő Részletes program 1. nap Érkezés Pisába, a
Beszámoló a londoni utazásról 2015.október 27 - november 02.
Beszámoló a londoni utazásról 2015.október 27 - november 02. A Student Lines Diákutazási Iroda szervezésében 55 diák, 2 szülő 4 tanár tölthetett el 7 felejthetetlen napot az Egyesült Királyság fővárosában.
Barangolás a hangulatos toszkán tájakon
Barangolás a hangulatos toszkán tájakon A hegytetőre épült miniállam: San Marino A festői Toscana és pompás fővárosa: Firenze Szállások: minden éjszaka ****-os hotelekben A pisai Ferdetorony és Assisi
tel: web:
- 2017 - Andiamo in Toscana! Húsvéti kirándulás és gasztro workshopok Toszkánában Utazás dátuma: 2017. április 14-18. Utazás hossza: 5 nap/4 éj Létszám (min-max): 6-8 fő Szakadj ki a mindennapokból egy
Kolumbia és Argentína augusztus szeptember 2-ig
G-Management FIP 2016 Kongresszus és kísérőprogamjai Áraink tájékoztató jellegűek és a jelentkezések beérkezési idejének függvényében változhatnak - különösen a repülőjegy tekintetében! Utazás: Utazás
Madrid KÉRJEN IRODÁNKTÓL AJÁNLATOT! Hotel Tryp Gran Via***
Madrid KÉRJEN IRODÁNKTÓL AJÁNLATOT! Hotel Tryp Gran Via*** Fekvése: központi helyen, Madrid legnagyobb bevásárló utcáján, a Gran Vián fekszik. Ideális kiindulópont a történelmi Madrid felfedezéséhez, a
Peking Xian Shanghai Körutazás szakmai programokkal május
Peking Xian Shanghai Körutazás szakmai programokkal 2019. május 13 22. Program: 1. nap: Budapest Elrepülés Budapestről átszállással Pekingbe. Étkezések és éjszakázás a gép fedélzetén. 2. nap: Peking Olimpiai
NÉMETORSZÁG, BERLIN, NYELVTANFOLYAM
NÉMETORSZÁG, BERLIN, NYELVTANFOLYAM Az 1984-ben alapított szervezet híres fiataloknak szervezett nyári táborairól, melyeket főleg Berlinben szervez. Az itt tanulók minimum korosztálya 8 év, de a különböző
SPECIALTY COFFEE EXPO BOSTON
SPECIALTY COFFEE EXPO 2019 - BOSTON A KÁVÉ KIÁLLÍTÁSA 2019.04.11-04.17. (7 NAP / 5 ÉJ) PROGRAMTERVEZET 1. nap (április 11.): Indulás Budapestről. Érkezés után transzfer a szállodába, a szállodai szobák
Észak Velencéje Szentpétervár
Petrodvorec Észak Velencéje Szentpétervár 1. : Budapest Szentpétervár: városnézés Indulás Budapestről 06:35-kor közvetlen menetrend szerinti járattal. Érkezés 10:05-kor, majd autóbuszos városnézés, melynek
PlanetHungary Travel Agency
PlanetHungary Travel Agency H-1073 Kertész u. 43. Budapest, Hungary; Tel: +36-1-411-1882; info@planethungary.com U-000520 Shanghai-Tibet-Yunnan-Hongkong 1. nap: Budapest ( 2012. október 20. ) Indulás Budapestről
COSTA BRAVA ÉS KÖRNYÉKE ÜDÜLŐHELYEK
COSTA BRAVA ÉS KÖRNYÉKE Barcelona Spanyolország és a világ leglátogatottabb és legsokoldalúbb városa, Katalónia fővárosa, ahol a középkori emlékek, a modernizmus és az építészeti remekek mellett igazi
Időpont: március (csütörtök-vasárnap) 1 NAP SZABI! Utazás: különbusszal. Szállás: Szarajevóban, hotelban, 2-3 személyes szobákban
Időpont: 2019. március 14-17. (csütörtök-vasárnap) 1 NAP SZABI! Utazás: különbusszal Szállás: Szarajevóban, hotelban, 2-3 személyes szobákban Étkezés: étterem lehetőség Szarajevóban, reggeli szálláson
FRUIT LOGISTICA SZAKVÁSÁR. Berlin / 2013. február 06-08. Utazási ajánlat
PROKO TRAVEL Hungary 1037 Budapest, Katona J. u. 14. Tel: 1 354 1300 Fax: 1 354 1301 www.prokotravel.hu budapest@prokotravel.hu Engedélyszám: R 0857/1993 Utazás repülővel: 1/ Kiutazás egyénileg FRUIT LOGISTICA
NATIONAL RESTAURANT ASSOCIATION 2018 CHICAGO
NATIONAL RESTAURANT ASSOCIATION 2018 CHICAGO VENDÉGLÁTÓIPARI KIÁLLÍTÁS 2018.05.18 05.26. (9 NAP / 7 ÉJ) PROGRAMTERVEZET 1. nap (május 18.): Indulás Budapestről. Érkezés után a szállodai szobák elfoglalása.
Olaszország. Fővárosa: Róma Államforma: Parlamentáris köztársaság Hivatalos nyelve: olasz Területe: 301 318 km² Lakossága: 56 995 744fő Valutája: euró
Olaszország Fővárosa: Róma Államforma: Parlamentáris köztársaság Hivatalos nyelve: olasz Területe: 301 318 km² Lakossága: 56 995 744fő Valutája: euró A csizma alakú ország a kultúra és a művészetek bölcsőjének
Sikerszéria - Nyeremények
A SIKERSZÉRIA ELNEVEZÉSŰ TIPPMIXPRO NYEREMÉNYJÁTÉK NYEREMÉNYEINEK RÉSZLETES LEÍRÁSA TOPLISTA NYEREMÉNYEK Helyezés Nettó nyereményösszeg Nyeremény típusa 1. helyezett 2. helyezett 500 000 Ft 450 000 Ft
EGYIPTOM 30.000 Ft/fő KEDVEZMÉNNYEL
EGYIPTOM 30.000 Ft/fő KEDVEZMÉNNYEL 2015. NOVEMBE 32+10 kg POGGYÁSZ SÚLYHATÁAL! észvételi díjak kétágyas szobában Ft/fő: Triton Empire Hotel 3* Shams Safaga esort Hotel 4* Safaga Minamark Beach esort Hotel
Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában
Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Találkozó: Óváros tér/köd utcai parkoló Időtartam: 2-2,5 óra Ismerkedés Veszprémmel és a várnegyeddel Azoknak ajánljuk, akik előszőr járnak a városban,
Időpont: december 8-9. (szombat-vasárnap) Utazás: különbusszal. Szállás: Znojmoban, panzióban, személyes szobákban.
Időpont: 2018. december 8-9. (szombat-vasárnap) Utazás: különbusszal Szállás: Znojmoban, panzióban, 2-3-4 személyes szobákban. Étkezés: étterem lehetőség Znojmoban és Pozsonyban. Felszerelés: esőkabát,
Adventi ajánlatok. Advent Bécsben. Advent Bécsben Schönbrunni kastélylátogatással
Adventi ajánlatok Advent Bécsben Utazás: komfortos autóbusszal (vidéki felszállási lehetőségek: Győr, Jászberény, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza, Szolnok, Tatabánya, Tiszaújváros). Ellátás: étkezés nélkül
Látni és érezni. Madrid. Ariadne Travel - Városlátogatások Spanyolország - madrid 55
madrid Látni és érezni Madrid Ha valaki megkísérli módszeresen sorra látogatni Madrid nevezetességeit, kísérlete már csak azért is kudarcra van ítélve, mert a spanyol fővárosban túl sok a látnivaló. Valamelyes
Szálláshelyek A szálláshelyek elfoglalása és elhagyása a menetrendtől és az utazás módjától függetlenül
Hasznos Információk Utiokmányok, vízum Valamennyi utasunk részére érvényes személyi azonosító okmány szükséges, ezek érvényességét nem áll módunkban ellenőrizni. Azon célországok esetében, ahova vízum
tel: web:
- 2017 - Merry Christmas, your Lordship! Exkluzív adventi HOSSZÚ HÉTVÉGE Angliában Utazás időpontja: 2017. december 7-10. Utazás hossza: 4 nap/3 éj Létszám (min-max): 10-12 fő Részletes program 1. nap
MSC LUXUS HAJÓUTAK transzferrel és magyar kísérővel
MSC LUXUS HAJÓUTAK transzferrel és magyar kísérővel 03.11., MSC Musica, 1 éj Dubai + 7 éj hajó, Dubai REPÜLŐVEL! AKCIÓ! Fényűző városok és sivatagi dűnék 2 ágyas bella belső, 1049 EUR/fő helyett 949 EUR
KIRÁNDULÁS AUSZTRIA ZÖLD SZÍVÉBE 2014. 07.18 07.27
KIRÁNDULÁS AUSZTRIA ZÖLD SZÍVÉBE 2014. 07.18 07.27 Indulás: 2014.július 18-án (péntek) reggel 7:00, gyülekezés, bepakolás 6:30 órától a Búza-téri görög katolikus templom mögötti parkolóból. 1. nap Miskolc
S C.F.
Ref. 3314 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Róma Magnificent luxus lakás eladó Rómában LEIRÁS A
SOLAR POWER INTERNATIONAL 2018 ANAHEIM/ LOS ANGELES/ LAS VEGAS
SOLAR POWER INTERNATIONAL 2018 ANAHEIM/ LOS ANGELES/ LAS VEGAS SZOLÁRIPARI KIÁLLÍTÁS 2018.09.24 10.02. (9 NAP / 7 ÉJ) PROGRAMTERVEZET 1. nap (szeptember 24.): Indulás Budapestről. Érkezés után a szállodai
Tervezett hazaérkezés: Budapestre október 7-én, 20-21óra körül
Kedves Alkotók! A Népművészeti Egyesületek Szövetsége negyedik szakmai tanulmányútját szervezi tagjai számára 2018-ban, ez alkalommal Szlovákiába és Dél-Lengyelországba. A korábbi tanulmányutak pozitív
a Personal Tours A Kefallinia.hu Partnere
A Kefallinia.hu Partnere a Personal Tours A 24. sikeres szezonja elé néző Personal Tours az elmúlt évtizedekben több, mint százezer pihenni vágyó, jelentős részben visszatérő vendéget utaztatott nyaralásukra.
S C.F.
Ref. 0897 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Capri Tengerparti luxushotel Capri szigetén LEIRÁS A
Brüsszel. Párizs. London
2014 Brüsszel Párizs London Indulás: 2015. március 14. Zalaegerszegről Érkezés: március 22. a kora délutáni órákban Zalaegerszegre Március 14. Program Utazás, majd éjszaka az autóbuszon AUTÓBUSZAINK Buszok
FEDEZZE FEL ITÁLIÁT VELÜNK!
FEDEZZE FEL ITÁLIÁT VELÜNK! PONTOSSÁG, SZAKÉRTELEM, ALACSONY ÁRAK OLASZ SZÁLLÁS AJÁNLATAINK A következő akciós kempingeket ajánljuk az utószezonban: AZ ÁRAK MAXIMUM 4 FŐ/MOBILHOME ESETÉN ÉRVÉNYESEK! MINIMUM
54 812 02 0010 54 02 Utazásügyintéző Protokoll és utazásügyintéző
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk
Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Iskolánk diákjai ismét külföldi tanulmányi kiránduláson vehettek részt a Határtalanul! program jóvoltából: április 10. és 13. között Szlovéniában
Turisztikai programcsomag ajánlat általános és középiskolák, cserkészcsapatoknak számára
Turisztikai programcsomag ajánlat általános és középiskolák, cserkészcsapatoknak számára Átlagos csoportlétszám: 15 30 fő esetén. Célmeghatározás: Ismerkedés Magyarország egyik leghíresebb iskolavárosával,
CORPORATE TRAVEL GRAN CANARIA
CORPORATE TRAVEL GRAN CANARIA SZEMÉLYES ELŐNYÖK Helyben élő magyar kapcsolat non-stop elérhetőséggel, csoportkísérettel és az alábbiak ismeretével: Az igényeknek legmegfelelőbb szállás biztosítása Az attrakciókat
Program: 1. nap: április 10., csütörtök. 7.00 Indulás Budapestről (Hősök tere, Műcsarnok melletti parkoló) Utazás autópályán Prágába
Program: 1. nap: április 10., csütörtök 7.00 Indulás Budapestről (Hősök tere, Műcsarnok melletti parkoló) Utazás autópályán Prágába 14.00 Ondrejovi Obszervatórium megtekintése Csehország legnagyobb csillagászati
Kerala, a földi Paradicsom - 9 nap / 8 éjszaka
Kerala, a földi Paradicsom - 9 nap / 8 éjszaka Kerala India dél-nyugati részén fekvı állam, a Kókuszpálmák Földje-ként is emlegetik. A Backwaters a tengertıl a szárazföldbe nyúló lagúnák, csatornák, folyók,
Kedvezményes téli ajánlatok
KISBÉR TOURIST Engedély:R 1068 Utazási Iroda 2870 Kisbér Komáromi u.1. Telefon: 34/352-700 és 06/30/217-8722 Kedvezményes téli ajánlatok Program ajánlat: Szállást kínálunk Budapesten Hotel Rubin****6.450
S C.F.
Ref. 1107 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Roma Luxusvilla Rómában LEIRÁS Ez a csodás eladó villa
Planet Hungary Utazásszervező iroda H-1073 Kertész u. 43. Budapest, Hungary Tel: +36-1-411-1882; info@planethungary.com
Planet Hungary Utazásszervező iroda H-1073 Kertész u. 43. Budapest, Hungary Tel: +36-1-411-1882; info@planethungary.com Bali röviden, majd hajóút Komodo szigetéig 1. nap: Budapest Indulás Budapestről átszállással
2015. május RIO 2016 OLIMPIA
Engedélyszám: U 000390 Molnár Kriszta sportutak Tel: +361 999 1446 Fax: +361 345 1566 E-mail: kmolnar@tensi.hu Kovács Mónika sportutak Tel: +361 345 1589 Fax: +361 345 1566 E-mail: mkovacs@tensi.hu 2015.
S C.F.
Ref. 0869 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Róma Eladó luxusvilla Rómában LEIRÁS Ezt a csodás Rómában
MINIMUM LÉTSZÁM: 15 fô
6 London A legújabb trendek és a legrégibb tradíciók Európa legizgalmasabb fôvárosában. Utazzunk emeletes busszal, üljünk be egy londoni taxiba, nézzük meg a zenés ôrségváltást. Focirajongóknak egy jó
AVIATION WEEK MRO AMERICAS 2018 ORLANDO
AVIATION WEEK MRO AMERICAS 2018 ORLANDO LÉGIKÖZLEKEDÉSI KIÁLLÍTÁS 2018.04.09-04.16. (8 NAP / 6 ÉJ) PROGRAMTERVEZET 1. nap (április 9.): Indulás Budapestről. Érkezés után a szállodai szobák elfoglalása.
Nyugat- és Dél-Európa
Nyugat- és Dél-Európa Elsősorban kulturális kalandozásokra hívjuk mindazokat, akik velünk tartanak, Lisszabontól Szicíliáig. Túlzás nélkül állíthatjuk, egy élet is kevés arra, hogy alaposan megismerjük
Copa Jordi C O P A J O R D I. Húsvét, március 30.-április 1. Blanes/Tordera, Spanyolország. Feledhetetlen élmény csapatának!
C O P A J O R D I Copa Jordi Húsvét, 2018. március 30.-április 1. Blanes/Tordera, Spanyolország Girona CSAPATOK SZÁMA: 270 KATEGÓRIÁK: G15, G17, U11/7, U12/8, U13, U14, U15 A/B, U17 A/B, U19 SZERVEZŐ:
Copa Mediterraneo június Blanes, Tordera - Spain. Feledhetetlen élmény csapatának!
COPA Copa Mediterraneo 2018. június 25-28. Blanes, Tordera - Spain Girona CSAPATOK SZÁMA: 100 KATEGÓRIÁK: U11, U13, U14, U15, U16, U17 SZERVEZŐ: CF TORDERA ELSŐ KIADÁS: 2003 RÉSZTVEVŐ ORSZÁGOK: Santa Susanna
S C.F.
Ref. 3316 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Capr Luxus villa eladó Capri szigetén LEIRÁS Ez az ingatlan
Indulási időpontok: XI.27., XII.4., 11., 18.
Adventi ajánlatok Advent Bécsben Utazás: komfortos autóbusszal (vidéki felszállási lehetőségek: Győr, Jászberény, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza, Pécs, Szolnok, Tatabánya, Tiszaújváros). Ellátás: étkezés
2015 NYÁR COSTA BLANCA BENIDORM ELÖFOGLALÁS AKCIÓ
2015 NYÁR COSTA BLANCA BENIDORM ELÖFOGLALÁS AKCIÓ Spanyolország Benidorm Árak Ft/fő repülővel Július 5 12 19, 26 Augusztus 2,9,16 ELŐFOGLALÁSI ÁRAK Ellátás 8 nap / 7éj 8 nap / 7éj 8 nap / 7éj Gemelos 2-4
S C.F.
Ref. 1000 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Siena Kastély eladó Toszkánában, Sienaban LEIRÁS Toszkána
TAVASZI & NYÁRI WELLNESS AJÁNLAT. Pihenjen és töltődjön fel energiával a Château Béla Kastélyszállóban, távol a mindennapok stresszes világától.
TAVASZI & NYÁRI WELLNESS AJÁNLAT Pihenjen és töltődjön fel energiával a Château Béla Kastélyszállóban, távol a mindennapok stresszes világától. Különleges ajánlatunk, amely a következőket tartalmazza:
Nyugat-európai körutazás spanyolországi nyaralással
Nyugat-európai körutazás spanyolországi nyaralással 7 országban városnézés (Monaco, Nizza, Genf, ) Egy hetes nyaralás a spanyol tengerparton Spanyol flamenco est, francia parfümgyár Gaudí Barcelonája a
tel: web:
- 2017 - Spring up in Somerset! Exkluzív tavaszi kirándulás Délnyugat-Angliában Utazás időpontja: 2017. április 25-29. Utazás hossza: 5 nap/4 éj Létszám: 8-10 fő Részletes program 1. nap Érkezés Bristolba,
2019. július 1-je után induló utjaink programtervezete a tavaszi program alatt olvasható. 1. NAP: SZEGED (PÉCS, DEBRECEN) BUDAPEST AUSZTRIA (800 km)
Nagy svájci körút Svájc legszebb városai és a Pilatus Mesés tájak, miközben átszeljük Svájcot 4 éjszaka (két helyszínen) Svájcban Csokoládé- és sajtvásárlás, kóstolással Utazás időpontja Alapár Utazás
Portugália. Az európai kontinens legnyugatibb országa
Portugália Közlekedés: a TAP portugál lé - gitársaság menetrend sze rint közlekedô járataival Buda pest Lisszabon Buda pest útvonalon. hónap C C C óra nap V. VI. VII. VIII. IX. X. 21 24 25 27 25 22 13
Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program
Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Határtalanul programjának keretében a Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola harmincegy
tel: web:
- 2016 - Ireland off the beaten track Nyelvtanfolyam és kirándulás Írországban Utazás időpontja: 2017. március 27.-április 3. Utazás hossza: 8 nap/7 éj Létszám: 10-12 fő Korosztály: 16+ Részletes program
Képeslapok a Dunáról
Képeslapok a Dunáról Nagymaros a Dunakanyarban, a Börzsöny lábánál fekszik. Az uralkodók kedvenc tartózkodási helye volt a középkorban. A XX. században nagy nyilvánosságot kapott a település, ugyanis
Az örök város. 50 Olaszország - Róma Ariadne Travel - Városlátogatások
róma Az örök város Róma Tolonganak a turisták a Fontana di Trevi körül, enyhülést keresnek, és álmodozva néhány pénzdarabot dobnak a pompás kútba, mert aki ezt teszi, az még visszatér Rómába. Hol sétálhat
AZ IPA TAPOLCAI SZERVEZETE 2013. szeptember 05-től szeptember 09-ig a Hunguest Hotel Pelion **** Tapolca Köztársaság tér 10. szám alatt rendezi meg a 20 éves jubileumi ünnepségét, rendezvényét. A rendezvényre
S C.F.
Ref. 0546 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Lazio - Róma LUXUSVILLA ELADÓ RÓMÁBAN LEIRÁS Róma városközpontjától
Szerelem első látásra
Szerelem első látásra Tóth Dóra Két hetet töltöttem Londonban az Excel English Nyelviskola English for teachers című kurzusán. A tanfolyamon öten voltunk, három magyar és két bolgár tanár. A nyelviskola
PlanetHungary Travel Agency
PlanetHungary Travel Agency H-1073 Kertész u. 43. Budapest, Hungary; Tel: +36-1-411-1882; info@planethungary.com U-000520 Foci VB csomagok 2014 Brazília Utazzon velünk a 2014-es brazíliai labdarúgó világbajnokságra,