A ragasztás elmélete. {loadposition banner}
|
|
- Ottó Orosz
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Ma az egyik legelterjedtebb kötési mód a ragasztás, az egyik leggyakrabban használt kötőanyag a ragasztó. A ragasztás többezer éves, de igazi sikert csak a műanyagok megjelenése után ért el. Szinte mindenütt találkozunk ragasztott tárgyakkal, anélkül, hogy a ragasztás tényét érzékelnénk. {loadposition banner} Az ember nagy valószínűséggel első ragasztóanyagként a tojásfehérjét használta. Az első ömledékragasztó a pecsétviasz lehetett, melyet fontos dokumentumok lezárására használtak, az összeragasztott anyagok pedig állati bőrök, növényi levelek és papirusz. Az igazi fellendülést a ragasztóanyagok használatában a szintetikus anyagok megjelenése, ill. azok ragasztásban való alkalmazása jelentette. A fenol-formaldehid gyanta volt az első - nagyiparilag alkalmazott - szintetikus anyag, melyet elsőként a faiparban, furnérlemezek gyártásában, később a repülőgépgyártásban, fémek ragasztására is használtak. A múlt század 50-es éveiben kezdte "pályafutását" az epoxigyanta, mely elsősorban könnyű alkalmazhatóságának, kiváló szilárdsági tulajdonságának és 100%-os szárazanyag tartalmának köszönhette sikerét. A szintetikus ragasztók széles választéka, összetételük kívánság szerinti módosításával nem csak az azonos anyagok kötését, hanem különböző anyagok egymáshoz való biztos ragasztását is lehetővé tette. A ragasztás egyszerű kivitelezhetősége és gazdaságossága révén az élet szinte minden területén tért hódit és egyre népszerűbb. A ragasztás elmélete Ha ragasztásról beszélünk a következő kérdések merülhetnek fel bennünk: 1 / 8
2 - mitől és miért ragadnak a ragasztók? - mi a feltétele annak, hogy egy anyag ragasztóként is használható legyen? - melyek egy adott anyag- pár ragasztásához használható ragasztó tulajdonságai? A fenti kérdések megválaszolására többféle elmélet született, de a gyakorlatban felmerülő igen sokféle ragasztandó anyag és ragasztó között kialakuló kölcsönhatások magyarázatára önállóan egyik sem megfelelő. Hogy a ragasztók "működését" megértsük, érdemes néhány elméleti kérdéssel megismerkednünk, melyek magyarázatot adnak a ragasztókban a kötés során lejátszódó fizikai és/vagy kémiai folyamatokra. A jó kötésszilárdság kialakulásának alapvető feltétele a ragasztandó anyag ragasztó általi nedvesítése (ami feltételezi a ragasztó folyékony halmazállapotát), ill. a nedvesítés következtében kialakult kölcsönhatások fixálása, vagyis a kötésszilárdítás. A ragasztók a szilárd anyagok felületét tapadással és saját szilárdságukkal kötik össze anélkül, hogy az összekötött anyagok szerkezeti felépítése vagy eredeti tulajdonságai lényegesen megváltoznának. Ha az anyagok összekötése három dimenzióban történik (pl. rétegeltlemez), kötőanyagokról beszélünk. A ragasztók közé sorolhatók a rugalmas tömítőanyagok is, annak ellenére, hogy ezek elsősorban az egymáshoz illesztett rideg anyagok közötti hézagok kitöltését szolgálják, ugyanakkor ragadnak is, és rugalmas kötést biztosítanak. Tágabb értelemben a kittek és tapaszok is a ragasztók körébe sorolhatók. A ragasztás folyamata több lépésre bontható. Első az illesztendő felületek megfelelő előkészítése és a ragasztóanyag felhordása. Második részfolyamat az illesztés, mely az összekötni kívánt anyagok felületeinek egymásra helyezése a használati utasítás vagy technológiai leírás betartásával. Végül a szilárdítás, mely során a ragasztó szilárd halmazállapotba kerül. A ragasztott kötések szilárdságát a ragasztandó anyagok belső szilárdsága (a kohézió), a ragasztóréteg belső szilárdsága, valamint a ragasztási felületen ható 2 / 8
3 erők (adhézió) határozzák meg. A jó ragasztott kötésben ezek az erők megegyeznek. A ragasztandó felületek közötti kötés erősségét és tartósságát a szilárdulás, kikeményedés után már a ragasztóanyag kohéziója (1), a részecskéit összetartó erők nagysága határozza meg. Ezek az erők lehetnek kémiai (2) (ionos és kovalens kötés) és nem kémiai kötőerők (3). A nem kémiai kötőerők jellemzője, hogy kötésenergiájuk lényegesen kisebb, mint a kémiai kötéseké. Az adhézió - vagy határfelületi tapadás - két különböző anyagú felület között az őket szorosan összetartó molekuláris erők hatása. Erős adhézió egy ragasztó és ragasztandó felület között akkor remélhető, ha ezek igen szoros kapcsolatba kerülnek. Csiszolópapírral érdesített felületen is nő a tapadás (4), mivel a felület a csiszolással megnő, és az érdesített felület egyúttal lehorgonyozza a felületén megszáradt vagy kémiai úton megszilárdult anyagot. Az adhéziónak a ragasztástechnikában különleges szerepe van: a hagyományos vizes ragasztók, enyvek a ragasztás folyamán adhézióval hozzák létre a kötést. Ezt mechanikai adhéziónak is nevezik. Létezik egy ún. elektrosztatikus elmélet is, mely a ragasztandó anyag és ragasztó között kialakuló elektrosztatikus vonzóerőket tekinti a legfontosabbnak. A folyékony halmazállapotú ragasztók a ragasztandó felületre való felhordáskor, a szilárd ragasztók megömléskor nedvesítik a felületet. A ragaszthatóság előfeltétele a ragasztandó anyag nedvesítése a ragasztó által, de a jó kötés kialakulásához a ragasztó szilárdulása szükséges. A kötés során a kialakuló kölcsönhatások fixálódnak. A kialakult kötésszilárdság 3 / 8
4 függ a ragasztandó anyag és a ragasztó anyagi tulajdonságaitól, a ragasztó helyes kiválasztásától és a ragasztás kivitelezésétől. Lapok, lemezek ragasztása során toldóragasztás válik szükségessé. Legegyszerűbb eset a tompa- vagy homlokragasztás (5), ahol a kis felületek miatt a várható kötésszilárdság kicsi, ezért csak minimálisan terhelhetők. A ragasztott felületek növelését célozza a hegyesszögű illesztés (6), mely már megfelelő kötésszilárdságot ad. Megnyugtató kötésszilárdságot, teljes terhelhetőséget biztosítanak az átlapolt (7) és felülragasztott megoldások. Az átlapolás mértéke tapasztalat szerint a lemezvastagság 3-5-szöröse, de legalább 10 mm. Vastagabb lemezek átnyúló részeinek ferde vágása célszerű. A felülragasztott toldás készülhet egy (8) vagy kétoldali (9) felülragasztással. Ezeken kívül számos szerkezeti kötésmód lehetséges, melyek mindenkor az összeragasztandó anyagokhoz igazodnak. Az adott ragasztási feladathoz figyelembe kell venni a ragasztókötés fő igénybevételi formáit. Ezek alaptípusai a húzó (nyomó) (10), a nyíró vagy csavaró (11) és a lefejtő vagy hasító (12). A húzó-nyomó terhelés a kötésre merőlegesen, a nyíró párhuzamosan hat. A ragasztókötések szakadása is többféle lehet. Így lehet adhéziós szakadás (13), melynek oka a ragasztandó felület nem megfelelő előkészítése, de a ragasztó helytelen megválasztása is. Ugyanígy beszélhetünk kohéziós szakadásról (14) is. Itt a ragasztás kivitelezése, az adhézió jó, a szakadás oka a ragasztó kis kohéziós szilárdsága. Magasabb követelmény esetén nagyobb kohéziós sűrűségű ragasztót kell választani. Előfordulhat valamelyik ragasztandó anyag kohéziós szakadása (15): adott anyagpárnál ez a legnagyobb elérhető kötésszilárdság. Történhet még vegyes szakadás is (16). Ragasztóanyagok A ragasztóanyagokat különböző csoportokba sorolhatjuk Ezek fizikai tulajdonságaik alapján, rendes körülmények között már a ragasztási folyamat előtt végső állapotukban vannak (fonal 4 / 8
5 alakú makromolekulák). Mégis felhasználásuk előtt az alkalmazási célra alkalmasakká kell tenni őket. Jobban mondva folyékony állapotba hozni, hogy a felületek nedvesíthetők legyenek velük. Ez történhet szerves oldószerekkel, vízzel (ragasztóoldatoknál, diszperzióknál vagy kontakt-ragasztóknál), de történhet hővel történő folyósítással (olvadó ragasztók esetén). A szilárdulás az oldószer elpárolgásával vagy dermedési folyamatokkal megy végbe. Ezek túlnyomóan egykomponensű ragasztóanyagok. Kötési módjuk alapján a ragasztóanyagok két csoportra oszthatók. Egyik csoport a kémiai reakció lejátszódása nélkül kötő ragasztók, melyek tulajdonképpen nem is kötnek, csak nedvesítenek. Ezek hidegen kötő, tartósan tapadó ragasztók. Vannak hidegen kötő ragasztók, melyek száradással, az oldószer eltávozásával kötnek. A melegen kötő ragasztók szobahőmérsékleten nem tapadnak, nem nedvesítenek. Kötés létrehozásához a ragasztót előbb meg kell olvasztani, az olvadékot felvinni a felületre. A kötéshez általában szorítóerő is kell. A ragasztóhatást a kötésben megdermedt ragasztó fejti ki. Másik csoport a kémiai reakcióval kötő ragasztók, mely a reakció jellege alapján még két csoportba sorolható: polimerizációs és polikondenzációs ragasztókra. A polimerizációs ragasztóknál az alkotóegységek folyamatos összeadódásával alakul ki az új kötőanyag. A folyamat megindulásához katalizátorra és megfelelő hőmérsékletre van szükség. A katalizátort ragasztáskor keverjük össze az alapanyaggal. A reakció lejátszódása közben a ragasztó térfogata nem csökken - mivel szárazanyag tartalma 100% - így nyomásigénye is minimális, csak rögzítő szerepe van. A polikondenzációs ragasztók kötésekor a kondenzációs melléktermék nyomása miatt a ragasztási technológiában mindig előírják a szorító nyomást. Ha a kötésből nem tud eltávozni a melléktermék, akkor kis molekulasúlyú, tehát kis kohéziójú ragasztóréteget kapunk. Természetes eredetű ragasztók 5 / 8
6 A növényeket terméséből ragasztásra sejtfal felhasználási különböző ragasztók keményítő. kötések tartós Bélyegek, vizes mely lehet kémhatású, ugyanis Állati természetes a feldolgozni, alapú keveréssel építőanyaga. eredetű tej gyengék, a fehérjéinek felületen készítésére. címkék észterei A kivont latexek felépítő előnyösen alkalmas területei keményítőből eredetű ragasztóanyagok - nedvességre készítéséhez anyagok lebontják. önmagukban elszappanosítja, ragasztóként Önmagában a anyagok egyike. a víz Szintén használható papírgyártás, elpárologtatásával kisebb-nagyobb vizes Az Ragasztásra készíthetők. nagyon érzékenyek. használják. bizonyos így az vagy nedves ragasztástechnikai főzéssel alapjai enyvek, magas nyert a gyantákkal fontos a műszálgyártás felületen szintetikus dextrin fák nyert növény-, por gyanta- Egyik A kémiai melyek Általában szilárdul nedveként kaucsuklatex a alakban növényekben csiriz kis legfontosabb kombinálva átalakításával, és vízoldható ill. ragasztóknál használhatók. célokra viszkozitású meg. ragasztóként olajtartalmú mechanikai állatvilág és kerül nyerhető, a Mivel könnyező műanyaggyártás. nem forgalomba, alkalmasak bioszintézissel fehérjék. ilyen építőanyagai a oldatok alkalmas. jobb fizikai úton vagy fák kazeinenyv alkalmazható, fát, ragasztására, kötést - egyes Ilyen módosításával magas készítésére melyet lakkok, a a Legfontosabb fa képződő cellulóz, ad. a vagy A könnyét növények lúgos kazeinenyv, hőmérsékleten, vízzel filmek, bár termékei. azokat alkalmas. ezek a jelenti. keverve növényi a A A csontenyv, granulátum, áztatással ragasztó nedvszívó majdnem mikroorganizmusok legrégebben kihűlésekor minden kezdődik, anyagok halenyv gyöngy, ismert szerves stb. - hatására majd tábla azonnal fa, és ma papír, használt oldószerrel formában használatos, lebomlanak. kielégítő bőr, C-os ragasztók textíliák kerülnek szemben kezdeti vízfürdőn összefoglaló - egyike ragasztására forgalomba. tapadószilárdságot ellenállnak, ömlesztik a glutinenyv. elnevezése. Elkészítésük használják. de így víz, Elnevezése dolgozzák ad. nedvesség Ezek Mivel A hideg az glutinenyv enyvek az fel. a vízben vagy bőrenyv, Előnye, por, kötések porózus, történő hogy a Ásványi eredetű ragasztók Az ásványi eredetű ragasztók lehetnek szervesek - pl. bitumen -, és szervetlenek, mint a cementek. Szűk körű felhasználása ellenére nagy fontosságú és pótolhatatlan anyagok. Az üvegömledék ragasztók hő-, és tűzálló fémkötésekhez alkalmazták. Nehézkessége miatt használatuk a rádió és televíziócsövek gyártására korlátozódik. A kerámiaragasztók az üvegnél általánosabban használhatók hőálló kötések kialakítására. Legismertebb a vízüveg. A ragasztó kezdeti ragadóssága kicsi, ezért illesztés után a kötés kialakulásáig megfelelő nyomást kell alkalmazni. A száraz ragasztó törékeny és vízérzékeny. Cukorral, glicerinnel növelhetjük a rugalmasságot, oldható alumíniumsókkal a vízállóságot. Jó hő-, baktérium- és penészálló. Savállósága jó, a lúgokat gyengén tűri. 6 / 8
7 A kombinációi. gyenge hidraulikus lehet Hideg-, foszfátcementek a gipsz lágy, és savaknak egy hőállósága is. ragacsos A Ezek rész cink ellenáll. foszforsav-sók az glicerin és vagy építészet gyenge. rézfoszfát vízfelvétel kemény. Kerámiacsövek, és 2-3 Szilárdsága legfontosabb szilikáttal rész vagy révén Víz, ólomoxidból foszforsav sav kötő kombinálva szelepek, növelésére cementek. kötőanyagai. lúgálló, állnak. kőagyag fémoxidok, de fogtömő epoxigyantával Ide oldószerek Egy A tartozik bitumen áruk nap anyag. hidroxidok, javítására alatt a és összetételétől portlandcement, kombinálható. Az olajok kötnek, ólomoxid szilikátok használják. megtámadják. mely alapú függően kötés a mész, A Szintetikus ragasztók Polikondenzációs ragasztók: a poliészterek a térhálósítható ragasztók közé tartoznak. Sokféle poliészter gyantát gyártanak, de ragasztóként nem mindegyik vált be. Legnagyobb felhasználási területük az üvegszállal erősített rendszerek előállítása, de jelentős lakkipari felhasználásuk is. Ragasztóként és öntőgyantaként is fontosak. Alkalmazhatók üvegszál-vázas anyagok, fémek és fa ragasztására. Szobahőmérsékleten keményedik ki, kémiai ellenálló-képessége kiváló. Gyakran alkalmazott ragasztó a szilikongyanta is, mely alapláncolatától függően melegen vagy hidegen (szobahőmérsékleten) térhálósodik. A szilikon-ragasztókat elsősorban - más anyaggal nem ragasztható - szilikonkaucsuk ragasztására használják. Más szerves ragasztókkal nem férnek öszsze. Nagy hőállóságuknak a fémek ragasztásánál van kiemelt jelentősége. A ragasztandó fémfelületeket először szilikon-kaucsuk oldattal kenik be, majd a ragasztót - felhordás és illesztés után - térhálósítják. Poliaddiciós ragasztók: ma a világon a hatodik legnagyobb mennyiségben előállított polimerek a poliuretánok. Széles körű elterjedésüket különleges tulajdonságaiknak köszönhetik. Kis túlzással úgy jellemezhetjük, hogy "olyan rugalmasak mint a gumi, olyan ellenállóak, mint a fémek és úgy lágyulnak, mint a gyurma". Ragasztóként a fa-, fém-, és gumiiparban használják. A kötésszilárdulás során melléktermék képződése nélkül teljes egészében szilárd anyaggá alakul. Műanyagok ragasztásához az egyik legjobban bevált ragasztó, jól használható az egyébként problémás duroplasztokhoz (epoxigyanta) is, de nem vagy csak fenntartással alkalmasak polisztirol, polietilén, polipropilén ragasztására. A poliuretán ragasztókötések elasztikusak, jó víz-, olaj-, zsír- és oldószerállók, ellenállnak az időjárás hatásának különböző sugárzásoknak. Hőállóságuk 60 C-ig jó, egyes típusok elérik a 140 C-t is. A térhálósított epoxigyanták jellegzetesen hőre keményedő anyagok. Ragasztóként való alkalmazásukat számos előnyüknek köszönhetik: felületaktívak, ezért a legkülönbözőbb anyagokat is jól nedvesítik; jó adhéziós tulajdonságaikon túl magas a kohéziós szilárdságuk; a kötés során illékony anyag nem keletkezik; zsugorodásuk kicsi; jól módosíthatóak más polimerekkel. Kétkomponensű ragasztóként forgalmazzák. 7 / 8
8 Polimerizációs ragasztók: a polisztirol széles körben elterjedt műanyag. Ragasztóként oldatát, elsősorban ugyanazon anyagból készült tárgyak ragasztására használják. Mivel a ragasztó oldószere a ragasztandó anyagot oldja, ügyelni kell arra, hogy az átlátszó tárgy homályos lesz, esetleg repedések is keletkezhetnek rajta. Az oldószeres poliakrilát ragasztók néhány műanyag - így a polisztirol, PVC, polietilén - fa, papír, bőr és textíliák ragasztására használhatók. Benzol peroxidos keveréke még szobahőmérsékleten is rövid időn belül polimerizálódik. A kötés belső feszültsége jelentős, így szorítónyomást igényel. Oldószeres ragasztóként ismertek, de polimerjei diszperziós ragasztóként is elterjedtek. A polivinil-acetát a legjelentősebb polivinil-észter. Lakkok, festékek és ragasztók céljára kiválóan alkalmas. Adhéziós tulajdonságai kitűnőek. Alkalmas textil, papír, bőr, műbőr, fa, parafa ragasztására. Nagy mennyiségben használják parketta és csempe ragasztására, de betonadalékként - a nyomószilárdság és tapadás növelésére - is elterjedt. Ezek a ragasztók fizikai úton, száradással gyorsan kötnek, kezdeti tapadószilárdságuk nagy. A műanyagok között fontos helyet foglal el a polivinil-butirál is. Oldatait és diszperzióit a lakkipar használja. Kitűnő átlátszósága, fény-, és hidegállósága, mechanikai és adhéziós tulajdonságai miatt e célra az összes műanyag közül a legjobb. Novolak-, és rezolgyantákkal kombinálva fém, fa, műanyag és szilikát ragasztó. Egyre nagyobb tért hódít a hétköznapi nyelvhasználatban pillanatragasztóként emlegetett, ciano-akrilát ragasztó. E ragasztók alkalmasak sima felületű szervetlen anyagok (üveg, fém, kerámia stb.) önmagukhoz és egymáshoz való ragasztásához. Tömítőanyagok Feltétlenül meg kell említeni a kémiailag lényegében a ragasztóanyagokkal azonos tömítőanyagokat. Ezek az elasztikus anyagok adhéziós feladataikon túl az egymáshoz illesztett merev anyagok közötti hézagok kitöltésére szolgálnak. Itt kell szólnunk a tapadásnövelő adalékokról is, melyek önmagukban többnyire nem ragasztóanyagok, de a ragasztókhoz adagolva adhézió-, nedvesítés-, vagy ragadósságnövelő, ezáltal tapadásjavító tulajdonságúak. Ez az öntapadó ragasztószalagoknál és etiketteknél fontos. A tapadásnövelők természetes vagy szintetikus gyanták lehetnek. Szűcs István forrás: ezermester.hu 8 / 8
RAGASZTÓ- ÉS TÖMÍTŐANYAGOK A HAJÓGYÁRTÁSHOZ
RAGASZTÓ- ÉS TÖMÍTŐANYAGOK A HAJÓGYÁRTÁSHOZ 1 K SZILÁN TERMINÁLT RAGASZTÓ- ÉS TÖMÍTŐANYAGOK Körapop 950 Marine Oldószermentes, elasztikus, nedvességtartalomra keményedő ragasztó- és tömítőanyag kültéri
Részletesebben3D bútorfrontok (előlapok) gyártása
3D bútorfrontok (előlapok) gyártása 1 2 3 4 5 6 7 8 9 MDF lapok vágása Marás rakatolás Tisztítás Ragasztófelhordás 3D film laminálás Szegély eltávolítása Tisztítás Kész bútorfront Membránpréses kasírozás
RészletesebbenTevékenység: Ragasztóanyagok
Olvassa el a fejezetet! Gyűjtse ki és jegyezze meg a különböző ragasztóanyag családok típusait/neveit, jellemzőit és kötési mechanizmusaikat! Ragasztóanyagok A ragasztás olyan eljárás, amelyben ragasztóanyag
RészletesebbenRAGASZTÁSTECHNIKA. Járműfenntartás. Kalincsák Zoltán 2003
RAGASZTÁSTECHNIKA Járműfenntartás Kalincsák Zoltán 2003 Az egyes kötéstípusok feszültségeloszlásai A ragasztott kötés Az alkatrészeket a felületek közötti ragasztóanyag köti össze. Az alkatrészek lehetnek
RészletesebbenAcryl tömítõk Poliuretán habok Szilikon ragasztók
Filled with quality! HU Termékismertetõ Acryl tömítõk Poliuretán habok Szilikon ragasztók www.phobextools.com Premium Neutrális Szilikon ÁTLÁTSZÓ Egykomponensû, semleges, szagtalan, penészálló szilikon.
RészletesebbenMÉRNÖKI ANYAGISMERET AJ002_1 Közlekedésmérnöki BSc szak Csizmazia Ferencné dr. főiskolai docens B 403. Dr. Dogossy Gábor Egyetemi adjunktus B 408
MÉRNÖKI ANYAGISMERET AJ002_1 Közlekedésmérnöki BSc szak Csizmazia Ferencné dr. főiskolai docens B 403 Dr. Dogossy Gábor Egyetemi adjunktus B 408 Az anyag Az anyagot az ember nyeri ki a természetből és
RészletesebbenPoliaddíció. Polimerek kémiai reakciói. Poliaddíciós folyamatok felosztása. Addíció: két molekula egyesülése egyetlen fıtermék keletkezése közben
Polimerek kémiai reakciói 6. hét Addíció: két molekula egyesülése egyetlen fıtermék keletkezése közben Poliaddíció bi- vagy polifunkciós monomerek lépésenkénti összekapcsolódása: dimerek, trimerek oligomerek
RészletesebbenMűanyagok tulajdonságai. Horák György 2011-03-17
Műanyagok tulajdonságai Horák György 2011-03-17 Hőre lágyuló műanyagok: Lineáris vagy elágazott molekulákból álló anyagok. Üvegesedési (kristályosodási) hőmérséklet szobahőmérséklet felett Hőmérséklet
RészletesebbenPattex Express Fix Azonnal tapadó oldószeres ragasztó!
Pattex Express Fix Azonnal tapadó oldószeres ragasztó! ÚJ TERMÉK Gumi bázisú, oldószeres ragasztó Kimagasló kezdeti tapadás Nincs szellôztetési idô! Két nem nedvszívó felület ragasztására is alkalmas Kül-
RészletesebbenPAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. Hulladékkezelési díjak 2015.
EWC Megnevezés Ve szé lyes Átvételi ár NEM LAKOSSÁGI nettó Ft+ÁFA/kg (bruttó Ft/kg) Átvételi ár LAKOSSÁGI nettó Ft+ÁFA/kg (bruttó Ft/kg) Megjegyzés 08 01 11 Szerves oldószereket, illetve más veszélyes
RészletesebbenDiszperziós ragasztóanyagok tulajdonságai
Diszperziós ragasztóanyagok tulajdonságai Általános áttekintés A ragasztás ugyan egyszerűnek tűnik, de ennek ellenére több tudományág eredményeit egyesíti. készítette: dr. Daku Lajos A ragasztást befolyásoló
RészletesebbenKábel-membrán szerkezetek
Kábel-membrán szerkezetek Ponyvaanyag Vegyipar, textilipar és műanyag feldolgozó ipar együttes fejlődésének eredménye a modern ponyvaanyag Két fő alkotóelem Textilbetét, a szilárdsági tulajdonságot biztosítja
RészletesebbenRapid Gyorsragasztó. Tulajdonság Rapid/A Rapid/B Rapid (Keverve) Szín Fajsúly Viszkozitás (25 C-on) Élettartam Minőségét megőrzi (2gm, 25 C-on)
Araldite (AW 2104/HW 2934) Kétkomponensű epoxy ragasztó háztartási és ipari felhasználásra Főbb jellemzők: Nagy tépő és nyíró erő Erős és rugalmas Gyors kikötés Sokféle felület ragasztásához Termék meghatározás:
RészletesebbenSzigetelőanyagok. Műanyagok; fajták és megmunkálás
Szigetelőanyagok Műanyagok; fajták és megmunkálás Mi a műanyag? Minden rövidebb láncolatú (kis)molekulából mesterségesen előállított óriásmolekulájú anyagot így nevezünk. természetben nem fordul elő eleve
Részletesebben{loadposition ujakcio} {phocagallery view=category categoryid=28 image INDUFLOOR-IB2360. Műgyanta záró réteg betonra. {tab=termékleírás}
{loadposition ujakcio} {phocagallery view=category categoryid=13 imageid=68} {phocagallery view=category categoryid=25 imageid=136} {phocagallery view=category categoryid=28 image {phocagallery Vékonybevonat
RészletesebbenBurkolati jelek Elvárások és lehetőségek
Burkolati jelek Elvárások és lehetőségek Magyar Plastiroute Kft. Rövid áttekintés Elvárások és lehetőségek Anyagválasztás Felhordási technológiák (gépválasztás) Utánszóró anyagok Új generációs burkolati
RészletesebbenSiAlON. , TiC, TiN, B 4 O 3
ALKALMAZÁSOK 2. SiAlON A műszaki kerámiák (Al 2 O 3, Si 3 N 4, SiC, ZrO 2, TiC, TiN, B 4 C, stb.) fémekhez képest igen kemény, kopásálló, ugyanakkor rideg, azaz dinamikus igénybevételek elviselésére csak
RészletesebbenÚtburkolati jelek. Elvárások és lehetőségek. Hajas Ákos
Útburkolati jelek Elvárások és lehetőségek Hajas Ákos Rövid áttekintés Elvárások és lehetőségek Anyagválasztás Felhordási technológiák (gépválasztás) Utánszóró anyagok Új generációs burkolati jelek Elvárások
RészletesebbenSpeciális festékek, oldószerek
A teljes választék áttekintéséhez kérjen BÉLYEGZŐFESTÉK KATALÓGUST! N 110 S Normál vizes bázisú irodai bélyegzõfesték. Bélyegzőpárnák és önfestékezõ bélyegzõk blanco cserepárnáinak festékezéséhez. Jó fényálló
RészletesebbenÁltalános ipari ragasztók
3M ragasztó üzletág Általános ipari ragasztók és ragasztószalagok Textilhordozós ragasztószalagok Scotch 2902 textilhordozós ragasztószalag (duct tape) Általános textil ragasztószalag, ami olyan alkalmazásokhoz
RészletesebbenFoglalkozási napló a 20 /20. tanévre
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Festő, mázoló, tapétázó szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 34 582 04 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma: Tanulók
RészletesebbenKész polimerek reakciói. Makromolekulák átalakítása. Makromolekulák átalakítása. Természetes és mesterséges makromolekulák átalakítása cellulóz, PVAc
Kész polimerek reakciói 8. hét Természetes és mesterséges makromolekulák átalakítása cellulóz, PVAc szabad funkciós csoportok reakciói bomlási folyamatok Térhálósítási folyamatok A cellulóz szabad alkoholos
RészletesebbenRagasztó szalagok Hõálló ragasztó szalagok
WÜRTH Szereléstechnika Kft. 2040 Budaörs, Gyár u. 2. Tel.:(00 36) 23/4830 Nyomtatva Magyarországon P 03 2222/M 07 280/H 05 0459 02/200 Ragasztó szalagok Hõálló ragasztó szalagok Magas hõmérséklethez. Szabad
RészletesebbenVÁLASSZA AZ ADESO ÖNTAPADÓ TECHNOLÓGIÁT ÖNTAPADÓ TECHNOLÓGIA
ÖNTAPADÓ TECHNOLÓGIA Miért válassza az ADESO öntapadó technológiát Miért válassza az ADESO öntapadó technológiát Az ADESO technológia egy forradalmi megoldás kettős összetételű öntapadó lemezek gyártására,
RészletesebbenAraldite. Szerkezeti ragasztók az ipar számára
Araldite Szerkezeti ragasztók az ipar számára Megjegyzés: A táblázatban számos olyan ragasztó is található, amely Magyarországon nincs elterjedve. A közkedvelt típusok elnevezését vastagabb betűvel jelenítettük
RészletesebbenFizikai kémiai behatásokkal szemben ellenáll. Elsődleges alkalmazási területe az átlátszó felületek vízzárása.
ÁTLÁTSZÓ VÍZZÁRÓ FOLYÉKONY POLIURETÁN BEVONÓ MEMBRÁN TERMÉKLEÍRÁS A TECSIT PRO T egy magas szárazanyag tartalmú és nagyfokú rugalmasságú, alifatikus, egykomponensű poliuretánból készült hosszú élettartamú
RészletesebbenÜvegionomer cementek, kompomerek DR. BARTHA KÁROLY 2015
Üvegionomer cementek, kompomerek DR. BARTHA KÁROLY 2015 Előnyök / F - ion leadás antibakteriális hatás secundaer caries ellen véd környezetében csökken a demineralizáció dentin hipermineralizált dentin
RészletesebbenA ragasztás-technika. alapjai
A ragasztás-technika alapjai A ragasztástechnika alapjai http://702.1878.m.edge-cdn.net/vsc_1878_702_1_vid_458878/amegb-zhat-m-koed-s-rt-porsche.html 2 Tartalom Henkel bemutatás Ragasztástechnikai alapok
RészletesebbenEWC kódok Engedély veszélyes hulladék tárolására
07 01 03* halogéntartalmú szerves oldószerek, mosófolyadékok és anyalúgok 07 01 04* egyéb szerves oldószerek, mosófolyadékok és anyalúgok 07 02 03* halogéntartalmú szerves oldószerek, mosófolyadékok és
RészletesebbenRAGASZTÁSI ÚTMUTATÓ. 1. Temperálás A ragasztó hatására bekövetkező feszültség okozta repedések elkerülése céljából.
Ragasztás Az áttetsző ValioPlastics lemezek összeragasztásának lépései: 1. Temperálás A ragasztó hatására bekövetkező feszültség okozta repedések elkerülése céljából. 2. A szomszédos területek leragasztása
RészletesebbenVECTOR RAPID RAGSAZTÓ
TYTAN PROFESSIONAL VECTOR RAPID RAGSAZTÓ A Tytan Professional Vector Rapid MS Polymer-bázisú ragasztó magas kezdeti tapadással (5 sec.), mely minden féle falazó és befejező munkálathoz lett fejlesztve.
RészletesebbenTechnológiai szigetelések alapanyagai
Technológiai szigetelések alapanyagai Az utóbbi évek rohamos műszaki fejlődése a szigeteléstechnikában számos új anyagfajta, feldolgozási mód és szerkezet jelent meg. Ezért a tervezés és a kivitelezés
RészletesebbenVáltoztatható Keménységű Epoxigyanta, Víztiszta, UV álló
Protosil Kft 2071 Páty, Várady József u. 2. Info@apraktika.hu www.apraktika.hu facebook: https://www.facebook.com/apraktika-1871293566267521 Változtatható Keménységű Epoxigyanta, Víztiszta, UV álló Műszaki
Részletesebben33 543 01 1000 00 00 Bútorasztalos Bútorasztalos 54 543 02 0010 54 01 Bútoripari technikus Fa- és bútoripari technikus
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
RészletesebbenTegye egyedivé padlóját!
Tegye egyedivé padlóját! Tartalom: Floor Expert EP 101... 08 Floor Expert EP 1013... 09 Floor Expert EP 310W... 10 Floor Expert EP 311...11 Floor Expert EP 211... 12 Floor Expert EP Dizájn és funkció együtt
RészletesebbenA ragasztás-technika. alapjai
A ragasztás-technika alapjai Tartalom Henkel bemutatás Ragasztástechnikai alapok Cianakrilátok Anaerob anyagok UV fényre keményedő ragasztók Szerkezeti ragasztás: Epoxik, akrilok, PU-ok, Szilikonok és
RészletesebbenA HOSSZÚTÁVON MEGBÍZHATÓ ÉPÜLETSZERKEZETEK LÉTESÍTÉSÉNEK FELTÉTELEI ÉPÜLETSZERKEZETEK TERVEZÉSE DR. Gábor László: az első kérdés: mikor és miért van szükség? a második kérdés: hová kerülnek? a harmadik
RészletesebbenHasználati utasítás HARD SURFACE. Transzferpapírok. CL Hard Surface I CL Hard Surface II SIGNDEPOT.EU
Használati utasítás HARD SURFACE Transzferpapírok I Megnevezés Paropy...2 Paropy I...3 Akril...4 Karton Papírok......5 Kerámia Bögrék...6 Kerámia Csempék...7 Kristály/Üveg...8 Bőr...9 Oldal Mágnes...10
RészletesebbenA műanyagok szerves anyagok és aránylag kis hőmérsékleten felbomlanak. Hővel szembeni viselkedésük alapján két csoportba oszthatók:
POLIMERTECHNOLÓGIÁK (ELŐADÁSVÁZLAT) 1. Alapvető műanyagtechnológiák Sajtolás Kalanderezés Extruzió Fröcssöntés Üreges testek gyártása (Fúvás) Műanyagok felosztása A műanyagok szerves anyagok és aránylag
RészletesebbenCurie Kémia Emlékverseny 2018/2019. Országos Döntő 7. évfolyam
A feladatokat írta: Kódszám: Harkai Jánosné, Szeged... Lektorálta: Kovács Lászlóné, Szolnok 2019. május 11. Curie Kémia Emlékverseny 2018/2019. Országos Döntő 7. évfolyam A feladatok megoldásához csak
RészletesebbenUniverzális poliuretán ragasztó NAGYDÍJ
Univerzális poliuretán ragasztó NAGYDÍJ INSTA-STIK MP univerzális poliuretán ragasztó Az Insta-Stik MP univerzális poliuretán ragasztó különböző hôszigetelô táblák és filcalátétes vízszigetelô lemezek,
Részletesebben33 543 01 1000 00 00 Bútorasztalos Bútorasztalos 54 543 02 0010 54 01 Bútoripari technikus Fa- és bútoripari technikus
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
RészletesebbenLoctite pillanatragasztók Ismerje meg a teljes termékcsaládot, köztük a legújabb fejlesztésű termékeinket
Loctite pillanatragasztók Ismerje meg a teljes termékcsaládot, köztük a legújabb fejlesztésű termékeinket Innovációk a Loctite -nál Ragasztás pillanatragasztókkal Az elmúlt évtizedekben a Loctite termékek
RészletesebbenKiváló minőségű ragasztott kötés létrehozásának feltételei
AKTUALITÁSOK A FARAGASZTÁSBAN Kiváló minőségű ragasztott kötés létrehozásának feltételei Dr. habil Csiha Csilla tanszékvezető, egyetemi docens Sopron 2014 szeptember 11. Faanyagok ragasztása a faipari
RészletesebbenÚtmutató a megfelelő kétoldalú ragasztó kiválasztásához.
Útmutató a megfelelő kétoldalú ragasztó kiválasztásához. Felület anyaga Polipropilén LDPE HDPE Rugalmas PVC Vinil Sztirén, ABS Nagy sűrűségű PVC Kemény PVC Porszórt Üveg Aluminium Rozsdamentes acél Felület
RészletesebbenSORMAT RAGASZTÁSTECHNIKA TRUSTED FIXINGS SINCE 1970
SORMAT RAGASZTÁSTECHNIKA TRUSTED FIXINGS SINCE 1970 SORMAT RAGASZTÁSTECHNIKA A nn Sormat cég a ragasztástechnikai megoldások széles választékát kínálja az építőipar számára. A műgyanta alapú, többkomponensű
RészletesebbenLERAKÁS - Hulladékkezelési technológiák nem hasznosítható maradékanyagainak listája
LERAKÁS - Hulladékkezelési technológiák nem hasznosítható maradékanyagainak listája 1 ÁSVÁNYOK KUTATÁSÁBÓL, BÁNYÁSZATÁBÓL, KŐFEJTÉSBŐL, FIZIKAI ÉS KÉMIAI 01 04 08 kő törmelék és hulladék kavics, amely
RészletesebbenMax. raktárhômérséklet: 25 C
Mûszaki Információ Disbon Nr. 204 Disbothan 204 Silikon-Fugendicht 204 Elasztikus szilikonos fugázó szaniterekhez Szaniter és nedves felületek fugázásához Beltéri csomópontok fugázásához Gépjármûvek, lakókocsik,
RészletesebbenMŰSZAKI ISMERTETŐ INDUR CAST 200 SYSTEM
TULAJDONSÁGOK 2K POLIURETÁN transzparens, színtelen, víztiszta gyantarendszer alacsony viszkozitás 100% reaktív bel-, és kültéren alkalmazható hosszú feldolgozhatósági idő rugalmas UV álló termék FELHASZNÁLÁSI
RészletesebbenMaximális teljesítmény
Loctite Industrial Maximális teljesítmény Rugalmasság Szuper sebesség Kiváló szilárdság H Új Pillanatragasztók Rendkívüli hõállóság Bevezetés A másodpercek alatt megvalósuló ragasztással a Loctite termékek
Részletesebbenvízszigetelési megoldások Minden részletében minőség
vízszigetelési megoldások Minden részletében minőség vízszigetelési megoldások Az épületek nedvesség elleni védelme kulcsfontosságú az építkezések és a felújítások során. A Weber nemzetközi tapasztalatának
RészletesebbenTermészetes vizek, keverékek mindig tartalmaznak oldott anyagokat! Írd le milyen természetes vizeket ismersz!
Összefoglalás Víz Természetes víz. Melyik anyagcsoportba tartozik? Sorolj fel természetes vizeket. Mitől kemény, mitől lágy a víz? Milyen okokból kell a vizet tisztítani? Kémiailag tiszta víz a... Sorold
RészletesebbenRagasztóanyagok. Csavarrögzítő (nagy szilárdságú) Csavarrögzítő (közepes szilárdságú) Ragasztóanyagok tulajdonságai Kiválasztási táblázat
14 - Ragasztas:14 Építő vegyi anyagok.qxd 2008.12.16. 14:53 Page 315 AP APG APT APS MK KK DK KK-2 PVC SG 2K ER 2K EF 2K EK LS L LS M LS H 316 316 317 317 318 318 319 319 320 320 321 321 322 322 323 323
RészletesebbenÜvegionomer cementek, kompomerek DR. BARTHA KÁROLY 2017
Üvegionomer cementek, kompomerek DR. BARTHA KÁROLY 2017 Előnyök / F - ion leadás antibakteriális hatás secundaer caries ellen véd környezetében csökken a demineralizáció dentin hipermineralizált dentin
RészletesebbenKétkomponensű, önthető, poliuretán hézagkitöltő-anyag úthézagok azonos síkba kitöltésére
Mapeflex PU65 Kétkomponensű, önthető, poliuretán hézagkitöltő-anyag úthézagok azonos síkba kitöltésére ALKALMAZÁSI TERÜLET A Mapeflex PU65 kétkomponensű rugalmas poliuretán hézagkitöltő-anyagot autópálya
RészletesebbenMűanyag csővezetékek összehasonlítása
Műanyag-Csőgyártók Szövetsége Műanyag csővezetékek összehasonlítása 2018. január 25. Szepesi Vince Pipelife Tartalom A szerelőipari feladatok, A rendelkezésre álló anyagok, Az alkalmazások, UV és vegyi
RészletesebbenFogorvosi anyagtan fizikai alapjai 8. Képlékeny viselkedés. Terhelési diagram. Mechanikai tulajdonságok 2. s sz (Pa) Tankönyv fejezetei: 16-17
rugalmas B mn 1. A rá ható erő következtében megváltozott alakját a hatás megszűntével visszanyerő. Vmihez hozzáütődve róla visszapattanó. merev B mn 1. Nem rugalmas, nem hajlékony . Rugalmasságát,
RészletesebbenSziloplaszt szilikon tömítő paszta
Sziloplaszt szilikon tömítő paszta szilikonok.hu /szilikon/szilikon-termekek/sziloplaszt-szilikon-tomito-paszta/ Egykomponensű szilikon tömítő paszták, sziloplasztok TKK szilikon és akril tömítők Az egykomponensű
RészletesebbenTerostat Alu FixBand. Terostat 939 ms polimer, tömítő, ragasztó
Épületgépészet ÚJDONSÁGOK Terostat 81 ragasztó - tömítő Kiváló minőségű, butilkaucsuk bázisú tömítőszalag erős tapadással és önhegesztő képességgel. Víz - és öregedésállósága nagyon jó, nem tartalmaz korróziót
RészletesebbenFogorvosi anyagtan fizikai alapjai 7. Képlékeny viselkedés. Terhelési diagram. Mechanikai tulajdonságok 2. s sz (Pa) Tankönyv fejezetei: 16-17
rugalmas B mn 1. A rá ható erő következtében megváltozott alakját a hatás megszűntével visszanyerő. Vmihez hozzáütődve róla visszapattanó. merev B mn 1. Nem rugalmas, nem hajlékony . Rugalmasságát,
RészletesebbenFogorvosi anyagtan fizikai alapjai 7.
Fogorvosi anyagtan fizikai alapjai 7. Mechanikai tulajdonságok 2. Kiemelt témák: Szilárdság, rugalmasság, képlékenység és szívósság összefüggései A képlékeny alakváltozás mechanizmusa kristályokban és
RészletesebbenFogorvosi anyagtan fizikai alapjai 7. Képlékeny viselkedés. Terhelési diagram. Mechanikai tulajdonságok 2. s sz (Pa) Tankönyv fejezetei: 16-17
rugalmas B mn 1. A rá ható erő következtében megváltozott alakját a hatás megszűntével visszanyerő. Vmihez hozzáütődve róla visszapattanó. merev B mn 1. Nem rugalmas, nem hajlékony . Rugalmasságát,
RészletesebbenFelületkezelés, felületkezelı anyagok 11. hét
Felületkezelés, felületkezelı anyagok 11. hét Védelmi funkció külsı hatások idıjárás- és fényállóság biológiai hatások gomba és rovar kártevık elleni védelem mechanikai hatások kopásállóság Esztétikai
RészletesebbenVízálló faragasztók TÍPUSOK, TULAJDONSÁGOK ÉS TAPASZTALATOK. Aktualitások a faragasztásban 2016 Sopron, szeptember 9. Dr.
Vízálló faragasztók TÍPUSOK, TULAJDONSÁGOK ÉS TAPASZTALATOK Aktualitások a faragasztásban 2016 Sopron, 2016. szeptember 9. Dr. Daku Lajos Faipari ragasztók vizsgálata (vízállóság EN 204, hőállóság: WATT
RészletesebbenNormál kötésidejű, gyors száradású (4 nap) és zsugorodáskompenzált, speciális kötőanyag esztrichekhez
Topcem Normál kötésidejű, gyors száradású (4 nap) és zsugorodáskompenzált, speciális kötőanyag esztrichekhez ALKALMAZÁSI TERÜLET Úsztatott vagy kötött esztrichek készítése meglévő vagy új aljzatokra, fa-,
RészletesebbenA négyzetes és téglalap alakú szilikon szalag termékeink extruziós technológiával készülnek folyóméteres kiszerelésben.
Szilikon szalag szilikonok.hu /szilikon/szilikon-termekek/szilikon-szalag/ Szilikon szalagok Négyzet és téglalap keresztmetszetű tömör szilikon szalagok Négyzetes és téglalap alakú hőálló szilikon szalagok
RészletesebbenMűanyag-feldolgozó Műanyag-feldolgozó
A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
RészletesebbenForgalmazó: IFOTECH Clean Kft. Telefon: +36 30 9397 635. AGS 3550 tutoprom Tartós Anti-Graffiti Bevonat
Tartós Anti-Graffiti Bevonat Tartalom Termékleírás és tulajdonságok Előkészítés - Hatékonyság - Tárolás Felhordási módok Graffiti eltávolítás Biztonsági intézkedések Felhasználási példák 2 Termékleírás
RészletesebbenTYTAN PROFESSIONAL Power Flex
TYTAN PROFESSIONAL Power Flex A Power Flex Kiváló minőségű termék építőipari anyagok tartós tömítéséhez és ragasztásához, be- és kültéri használatra egyaránt. A ragasztót kiváló az építőiparban előforduló
RészletesebbenTwo-component. structural adhesives. and hardware. Kétkomponensű szerkezeti ragasztók és felhordó készülékek. 3M Ipari ragasztók
3M Ipari ragasztók 3M Scotch-Weld EPX ragasztási rendszerek Gyors összeszerelés Nagyobb termelékenység Gazdaságos gyártás Tiszta felhasználás Pontos adagolás Felhasználóbarát készülékek Two-component structural
RészletesebbenFAIPARI ALAPISMERETEK
Faipari alapismeretek középszint 1521 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. október 17. FAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Fontos
RészletesebbenMESTERSÉGES SZÁLAS ANYAGOK
MESTERSÉGES SZÁLAS ANYAGOK Két csoport: 1 Természetes alapú, mesterséges szálak Mesterséges alapú vagy szintetikus szálak Előállításuk fontos szakaszai: 1. Alapanyaguk (amelyek már mindig műanyagok) folyékonnyá
RészletesebbenPATTEX ÖTLET- TÁR. 16 ötlet otthona szépítéséhez MINŐSÉG
PATTEX - TÁR 16 ötlet otthona szépítéséhez MINŐSÉG 1. A fal átalakítása még sosem volt ilyen egyszerû: tiszta, gyors és könnyû munka! Vigye fel a ragasztót a tartópanelekre. 1mp Rögzítse a falra. Nyomja
RészletesebbenTYTAN PROFESSIONAL ÜVEGEZŐ SZILIKON
TYTAN PROFESSIONAL ÜVEGEZŐ SZILIKON A TYTAN PROFESSIONAL ÜVEGEZŐ egykomponensű, gyorsan szilárduló, használatra kész tömítőszer, amely alkalmas üveges munkálatokhoz és időjárásálló alkalmazáshoz. Nedvesség
RészletesebbenNagytisztaságú melegen vulkanizált szilikon termékeink melyet vulkanizáló présgépen sajtolással állítunk elő.
Szilikon lemez szilikonok.hu /szilikon/szilikon-termekek/preselt-szilikon-formadarabok/szilikon-lemez/ Nagytisztaságú melegen vulkanizált szilikon termékeink melyet vulkanizáló présgépen sajtolással állítunk
RészletesebbenKézvédelmi program LORDIN
Kézvédelmi program LORDIN Felhasználási területek Szakterületek Anyagok Munka előtt és közben Munka előtt és után Munka után Építőipar cement, gipsz, mész, LORDIN protect F malter, beton Irodák és normál
RészletesebbenÚj technológiák és megoldások a villamos iparban
Új technológiák és megoldások a villamos iparban Gajda József 2014.09.11 AMERIN VILEPOX Műgyantás padlóanyagok Villamos szigetelő gyanták, lakkok H hőosztályúimpregnáló lakkok Az impregnálás szerepe: Atekercselés
RészletesebbenAz anyagi rendszer fogalma, csoportosítása
Az anyagi rendszer fogalma, csoportosítása A bemutatót összeállította: Fogarasi József, Petrik Lajos SZKI, 2011 1 1 A rendszer fogalma A körülöttünk levő anyagi világot atomok, ionok, molekulák építik
RészletesebbenLiquid steel. Folyékony fém
Araldite Liquid Steel (XD 4570 / XD 4571) Két komponensű, gyors kötésű acél tartalmú epoxy ragasztó Főbb jellemzők: Kiváló tapadás a legtöbb műanyag, kompozit és fém felületeken Kiváló ellenállás az üzemanyagok,
RészletesebbenTERMÉK ADATLAP. Sikaflex Crystal Clear TERMÉKLEÍRÁS TELJESEN ÁTLÁTSZÓ, UNIVERZÁLIS RAGASZTÓ ÉS TÖMÍTŐANYAG
TERMÉK ADATLAP TELJESEN ÁTLÁTSZÓ, UNIVERZÁLIS RAGASZTÓ ÉS TÖMÍTŐANYAG TERMÉKLEÍRÁS A egy átlátszó, egykomponensű, oldószermentes, univerzális ragasztó- és tömítőanyag. ALKALMAZÁSI TERÜLET A univerzális
RészletesebbenZERVES ALAPANYAGOK ISMERETE, DISZPERZ RENDSZEREK KÉSZÍTÉSE
S ZERVES ALAPANYAGOK ISMERETE, DISZPERZ RENDSZEREK KÉSZÍTÉSE TANULÁSIRÁNYÍTÓ Ismételje át a szerves kozmetikai anyagokat: 1. Szerves alapanyagok ismerete szénhidrogének alkoholok (egyértékű és többértékű
RészletesebbenNew. 6.1 Maszkolószalagok. 6.2 Gold maszkolószalag ELŐNYÖK TULAJDONSÁGOK ELŐNYÖK TULAJDONSÁGOK TÖRLŐ TERMÉKEK. 6 Fejezet
6.1 Maszkolószalagok A Norton maszkolószalagok kifejlesztésekor a magas minőséget, felhasználó számára az időmegtakarítást, valamint a kiváló végeredményt tartottuk szem előtt. Könnyen követi a kontúrokat
RészletesebbenSziloplaszt szilikon tömítő paszta
Sziloplaszt szilikon tömítő paszta szilikongumi.com /szilikon-termekek/sziloplaszt-szilikon-tomito-paszta/ Egykomponensű szilikon tömítő paszták, sziloplasztok TKK szilikon és akril tömítők Az egykomponensű
RészletesebbenKukabúvárok. Témahét 2010
Kukabúvárok Témahét 2010 Hulladékból Termék - kiállítás Helyszín: Budapest, ELTE TTK 2010.03.09.18. Cél: - környezetvédelmi és hulladékgazdálkodási kultúra javítása - ismeretek bővítése - környezetbarát
RészletesebbenA szerkezeti anyagok tulajdonságai és azok vizsgálata
A szerkezeti anyagok tulajdonságai és azok vizsgálata 1 Az anyagok tulajdonságai fizikai tulajdonságok, mechanikai, termikus, elektromos, mágneses akusztikai, optikai 2 Minőség, élettartam A termék minősége
RészletesebbenCsővezetékek és tömlők
Tartalomjegyzék Csővezetékek és tömlők Tehergépjármű-kipufogógáztömlők Kipufogógáz-tömlő 108 Hőálló kipufogógáz-tömlő 108 Hőálló tömlők Hőálló tömlő +400 C-ig 109 Hőálló tömlő +650 C-ig 109 Szívó- és nyomótömlők
RészletesebbenFoglalkozási napló a 20 /20. tanévre
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Festő, mázoló, tapétázó szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 34 582 04 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma: Tanulók
RészletesebbenSoba. FlamLINE. Fugaszalag 3 dimenziós hézagmozgáshoz
Soba Fugaszalag 3 dimenziós hézagmozgáshoz Egyszerû beépíthetôség lángolvasztással 1 Szigetelôlemez elvágása a dilatációnál fugaszalag elhelyezése és lángolvasztással történô rögzítése 2 fugaszalag fugaszalag
RészletesebbenJellemző alkalmazások Homlokzatok, erkélyek, teraszok és úszómedencék fugázása.
FUGOLASTIC FOLYÉKONY POLIMER ADALÉKSZER KERACOLOR FF FLEX-HEZ, KERACOLOR GG-HEZ ÉS KERACOLOR SF-HEZ ALKALMAZÁSI TERÜLET A Fugolastic a Keracolor FF Flex, Keracolor GG és Keracolor SF cementkötésű fugázóhabarcsok
RészletesebbenSzakértesítő 1 Interkerám szakmai füzetek A folyósító szerek viselkedése a kerámia anyagokban
Szakértesítő 1 Interkerám szakmai füzetek A folyósító szerek viselkedése a kerámia anyagokban A folyósító szerek viselkedése a kerámia anyagokban Bevezetés A kerámia masszák folyósításkor fő cél az anyag
RészletesebbenKínálatunkban megtalálhatók a szilikon tömítőgyűrűk és forgalmazott NBR gumi gyűrűk metrikus és coll méretben darabos és dobozos kiszerelésekben.
Szilikon O gyűrű szilikonok.hu /szilikon/szilikon-termekek/preselt-szilikon-formadarabok/szilikon-o-gyuru/ Egyedi és szabványos szilikon tömítő O gyűrűk gyártása Kínálatunkban megtalálhatók a szilikon
RészletesebbenA négyzetes és téglalap alakú szilikon szalag termékeink extruziós technológiával készülnek folyóméteres kiszerelésben.
Szilikon szalag szilikongumi.com /szilikon-termekek/szilikon-szalag/ Hőálló szilikon szalagok Négyzet, téglalap és lapos szilikon szalagok ipari, élelmiszeripari és gyógyszeripari célra Négyzetes és téglalap
RészletesebbenÍves UV: követendő eljárások. Walter Dreschel Vulcan Reeves 2007.04.25. PrintCity
Íves UV: követendő eljárások Walter Dreschel Vulcan Reeves 2007.04.25. Magyarország, 2007. április 1: Bevezetés az UV-be 2: UV fogyóeszközök Kendők és hengerek Tisztítószerek Papír és nyomathordozók Az
RészletesebbenMitől rendszer a rendszer
Mitől rendszer a rendszer Mit jelent a Teljes Homlokzati Rendszerek Ragasztott, szükség szerint mechanikai rögzítéssel ellátott hőszigetelő táblás homlokzati rendszer, kéregerősítéssel, vakolással. Nem
Részletesebbentervezési szempontok (igénybevétel, feszültségeloszlás,
Elhasználódási és korróziós folyamatok Bagi István BME MTAT Biofunkcionalitás Az élő emberi szervezettel való kölcsönhatás biokompatibilitás (gyulladás, csontfelszívódás, metallózis) aktív biológiai környezet
RészletesebbenAnyagtan II. Építőanyagok (2014) kiemelt vizsgakérdések (ismeretük nélkül, elégtelen az érdemjegy)
Anyagtan II. Építőanyagok (2014) kiemelt vizsgakérdések (ismeretük nélkül, elégtelen az érdemjegy) 1. A mész szilárdulása, cementszerű kötése (képlet) - A cement pernyetartalma miért csökkenti a beton
RészletesebbenTextíliák felületmódosítása és funkcionalizálása nem-egyensúlyi plazmákkal
Óbudai Egyetem Anyagtudományok és Technológiák Doktori Iskola Textíliák felületmódosítása és funkcionalizálása nem-egyensúlyi plazmákkal Balla Andrea Témavezetők: Dr. Klébert Szilvia, Dr. Károly Zoltán
RészletesebbenSCHWARCZKOPF BÁLINT Egységvezető Anyagvizsgáló Egység HŐSZIGETEL-E A HŐSZIGETELÉS?
SCHWARCZKOPF BÁLINT Egységvezető Anyagvizsgáló Egység HŐSZIGETEL-E A HŐSZIGETELÉS? I. MIÉRT SZIGETELÜNK HOMLOKZATOT? 3 Miért szigetelünk homlokzatot? Épületeink hőveszteségei Energiatanúsítvány: a lakás
RészletesebbenSzigetelőanyagok. Szigetelők és felhasználásuk
Szigetelőanyagok Szigetelők és felhasználásuk Mi az a szigetelő? A szigetelőanyagok szerepe, hogy az áram útját elhatárolják. Ha az áram útja el van határolva, csak az előírt helyen tud folyni. vezetők
RészletesebbenDENSOLEN Csővezetékek szalagos korrózióvédelme. DENSOLEN Rendszerek. DENSOLEN -szalagok
DENSOLEN Csővezetékek szalagos korrózióvédelme A DENSOLEN -szalagokat és rendszereket már több mint 40 éve használják a földbe fektetett csövek, varratok, ívek, szerelvényeik és tartályok tartós korrózióvédelmeként.
Részletesebben