Apor Vilmos Katolikus Főiskola

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Apor Vilmos Katolikus Főiskola"

Átírás

1 Tisztelt Intézményvezető! A főiskola tanterve szerint a III. évfolyamos nappali tagozatos tanító szakos hallgatók Egyéni nevelési gyakorlat 1. című gyakorlaton vesznek részt, melynek tervezett időpontja a február 10-től február 21-ig terjedő időszak (2 hét). Köszönjük, hogy biztosítja hallgatónk gyakorlatát. Kérjük, hogy erről a mellékelt fogadó nyilatkozatot kitöltésével nyilatkozni szíveskedjen. A gyakorlattal kapcsolatos feladatokat a Gyakorlati képzési tájékoztatóban rögzítettük. A hallgató részvételét a gyakorlaton a Gyakorlati igazolófüzetben kérjük igazolni. A gyakorlatot megelőző teendők: A kitöltött fogadó nyilatkozatot a hallgatónak vissza kell küldenie február 7-ig a Tanulmányi Osztályra. A gyakorlat teljesítése utáni teendők: A kitöltött Gyakorlati igazolófüzetet a gyakorlatot követően március 03-ig a hallgatónak el kell juttatni a Tanulmányi Osztályra. Kérjük, hogy: a megbízási szerződés mindkét példányát a teljesítés-igazolást és a kiállított számlát a megbízási kitöltve, aláírással, és az intézményi bélyegzővel hitelesítve az alábbi címre visszaküldeni szíveskedjen: Apor Vilmos Katolikus Főiskola Tanulmányi Osztály, 2601 Vác, Pf.: 237. Ezen dokumentumok visszaküldése csak akkor szükséges, amennyiben az intézményük igényt tart a tiszteletdíjra! A számla kiállításakor a következőt kérjük figyelembe venni: A számla kelte és a teljesítés időpontja között nem lehet több mint 15 nap. A számlán kérjük feltüntetni: a hallgató nevét, a gyakorlat idejét és a gyakorlat megnevezését. A megbízás teljesítésének időpontját kérjük megjelölni, nem a letöltött gyakorlat teljesítésének időpontját. A főiskola részéről is hitelesítjük a megbízási szerződést, majd az Ön példányát postázzuk az intézmény címére. Hozzájárulását köszönöm, további eredményes munkát kívánok. Vác, január 16. Tisztelettel: dr. Mészáros László sk tanulmányi rektorhelyettes Dr. Karácsony-Molnár Erika sk. szakfelelős

2 Fogadó nyilatkozat Kérjük, nyomtatott betűkkel szíveskedjék kitölteni! Alulírott. a(z)... intézmény vezetője igazolom, hogy III. évfolyamos, nappali tagozatos tanítójelölt kötelező szakmai gyakorlatát (Egyéni nevelési gyakorlat 1. (NMTANANB333) február 10-től február 21-ig felkészült tanító szakvezető irányításával intézményünkben a képesítési feltételeknek megfelelően biztosítani tudom. Hozzájárulok, hogy a főiskola oktatói a gyakorlatát végző hallgató tevékenységét látogassák. A gyakorlat vezetésére.1 4. osztályos osztálytanítót, kértem fel. Az intézmény pontos neve:.. Címe: OM azonosítója:... Ezen nyilatkozat alapján a gyakorlati képzés ellátásáért járó tiszteletdíjat: Megbízási szerződésben az AVKF és intézményünk között (kifizetés számla ellenében) kérem rögzíteni. Nem tartok igényt a tiszteletdíjra. (KÉRJÜK A MEGFELELŐ RÉSZHEZ TEGYEN EGY X JELET) Kelt: (P.H.). osztálytanító igazgató

3 Tisztelt Hallgatónk! Az Egyéni nevelési gyakorlat 1. (NMTANANB333) időtartama 2 hét, február 10-től február 21-ig. A gyakorlatot megelőző teendő: A kitöltött fogadó nyilatkozatot a Tanulmányi Osztályra kell eljuttatni ügyfélfogadási időben február 7-ig. A dokumentum leadására három módon van lehetőségük: Szekennelve a vojtek.krisztina@avkf.hu vagy a forro.anna@avkf.hu e- mailcímre. Postai úton a főiskola Tanulmányi Osztályára Személyesen ügyfélfogadási időben. Szekkennelt dokumentum leadás esetén az eredetit nem szükséges leadni! A gyakorlat letöltése utáni teendők: 1. A hospitálási naplót és az óratervezeteket a Moodle- rendszerbe kell feltölteni. /A napló vezetésével kapcsolatos információk a Gyakorlati tájékoztató füzetben találhatóak. / 2. A Gyakorlati igazolófüzet adott oldalát fénymásolt formában szintén a Moodlerendszerbe kell feltölteni. 3. A Gyakorlati igazolófüzetet a Tanulmányi Osztályra kell leadnia ügyfélfogadási időben. A dokumentumok leadási határideje: március 03. ( 12 00) Eredményes gyakorlatot kívánunk! 2014.január 16. Tisztelettel: Dr. Karácsony-Molnár Erika sk. szakfelelős Dr. Berkowicz Pjotr Andrzej főiskolai docens

4 M E G B Í Z Á S I S Z E R ZŐDÉS ( i n t é z m é n y ) amely egyrészről az Apor Vilmos Katolikus Főiskola (Intézményi azonosító: FI 21962) 2600 Vác, Konstantin tér 1-5. adószáma: , képviselő: Fülöpné dr. Erdő Mária rektor mint Megbízó, másrészről Vállalkozás/Intézmény neve: Székhelye: Adószáma: EV igazolvány / cégbejegyzés száma: Képviselője: Bankszámlaszáma: Megbízást teljesítő személy neve: mint megbízott (a továbbiakban: Megbízott) között a mai napon a következő feltételekkel jött létre: 1. Megbízó a Megbízottat III. évfolyamos tanító szakos, nappali tagozatos hallgató gyakorlatának vezetésével bízza meg. 2. Megbízott a szerződés 1-es pontjában megjelölt Egyéni nevelési gyakorlat 1. c. feladatot -nál/nél (intézmény neve), tól ig, összesen 2 hét terjedelemben a jelen szerződés szerinti feltételekkel személyesen vállalja teljesíteni. 3. A megbízási díja bruttó ,- Ft (bruttó tizenegyezer-négyszáznegyven Ft) egyszeri díjazás. Megbízó vállalja, hogy a Megbízott számláján feltüntetett megbízási díjat a teljesítés-igazolás és a számla leadása után 60 napon belül átutalja Megbízott számlán megadott bankszámlaszámára. A Felek megállapodnak abban, hogy a számlát akkor tekintik szerződés szerint megfelelő módon kiállítottnak, amennyiben a törvényi feltételeknek megfelel, és azon feltüntetésre kerül a hallgató neve, a gyakorlat ideje és a gyakorlat megnevezése. 4. Megbízott a megbízást a megbízói érdekeknek megfelelően köteles teljesíteni. A szerződő felek a jelen szerződést 2 példányban írták alá, melyek közül egy a Megbízót, egy a Megbízottat illeti. (intézményi bélyegző, intézményvezető aláírása) (intézmény neve) Apor Vilmos Katolikus Főiskola Kérjük, az aláírt és lebélyegzett megbízási szerződés példányait a kitöltött teljesítésigazolással és a szerződés szerinti összegről kiállított számlával együtt az alábbi címre visszaküldeni szíveskedjen: Apor Vilmos Katolikus Főiskola Tanulmányi Osztály, 2601 Vác, Pf.: 237

5 M E G B Í Z Á S I S Z E R ZŐDÉS ( i n t é z m é n y ) amely egyrészről az Apor Vilmos Katolikus Főiskola (Intézményi azonosító: FI 21962) 2600 Vác, Konstantin tér 1-5. adószáma: , képviselő: Fülöpné dr. Erdő Mária rektor mint Megbízó, másrészről Vállalkozás/Intézmény neve: Székhelye: Adószáma: EV igazolvány / cégbejegyzés száma: Képviselője: Bankszámlaszáma: Megbízást teljesítő személy neve: mint megbízott (a továbbiakban: Megbízott) között a mai napon a következő feltételekkel jött létre: 1. Megbízó a Megbízottat III. évfolyamos tanító szakos, nappali tagozatos hallgató gyakorlatának vezetésével bízza meg. 2. Megbízott a szerződés 1-es pontjában megjelölt Egyéni nevelési gyakorlat 1. c. feladatot -nál/nél (intézmény neve), tól ig, összesen 2 hét terjedelemben a jelen szerződés szerinti feltételekkel személyesen vállalja teljesíteni. 3. A megbízási díja bruttó ,- Ft (bruttó tizenegyezer-négyszáznegyven Ft) egyszeri díjazás. Megbízó vállalja, hogy a Megbízott számláján feltüntetett megbízási díjat a teljesítés-igazolás és a számla leadása után 60 napon belül átutalja Megbízott számlán megadott bankszámlaszámára. A Felek megállapodnak abban, hogy a számlát akkor tekintik szerződés szerint megfelelő módon kiállítottnak, amennyiben a törvényi feltételeknek megfelel, és azon feltüntetésre kerül a hallgató neve, a gyakorlat ideje és a gyakorlat megnevezése. 4. Megbízott a megbízást a megbízói érdekeknek megfelelően köteles teljesíteni. A szerződő felek a jelen szerződést 2 példányban írták alá, melyek közül egy a Megbízót, egy a Megbízottat illeti. (intézményi bélyegző, intézményvezető aláírása) (intézmény neve) Apor Vilmos Katolikus Főiskola Kérjük, az aláírt és lebélyegzett megbízási szerződés példányait a kitöltött teljesítésigazolással és a szerződés szerinti összegről kiállított számlával együtt az alábbi címre visszaküldeni szíveskedjen: Apor Vilmos Katolikus Főiskola Tanulmányi Osztály, 2601 Vác, Pf.: 237

6 INTÉZMÉNYI NYILATKOZAT GYAKORLAT TELJESÍTÉSÉRŐL Alulírott... mint intézményvezető. (intézmény neve, címe), mint Megbízott a jelen nyilatkozat kiállításával nyilatkozom arról, hogy az Apor Vilmos Katolikus Főiskola (székhely: 2600 Vác, Konstantin tér 1-5. adószám: , intézményi azonosító: FI 21962), mint Megbízó és a Megbízott között. év.hó... napján létrejött Megbízási Szerződés (a továbbiakban: Szerződés ) alapján a Megbízott az alábbi feladatokat, tevékenységeket végezte el:. (hallgatók neve, évf, szak).. (feladat megnevezése )...(időszak).. (terjedelem, óra) (P. H.).. Intézményvezető TELJESÍTÉS-IGAZOLÁS Alulírott Apor Vilmos Katolikus Főiskola (székhely: 2600 Vác, Konstantin tér 1-5. adószám: , intézményi azonosító: FI 21962) képviseletében kijelentem, hogy...(név), mint Megbízott a fenti nyilatkozatban szereplő feladatokat, tevékenységeket szerződésszerűen teljesítette. Ennek megfelelően a Megbízott által szabályszerűen, szerződésszerűen kiállított számla ellenében a szerződés szerinti díj kifizethető... Apor Vilmos Katolikus Főiskola Megbízó

Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok

Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok Összefüggő külső szakmai gyakorlat 4. Gyakorlat időtartama: 2015. augusztus 31-től szeptember 11-ig Leadandó dokumentum Leadás

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Főiskola

Apor Vilmos Katolikus Főiskola 2600 Vác, Konstantin tér 1-5. 27/511-150 Fax: 27/511-141 Honlap: Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok Egyéni iskolai gyakorlat 1. Leadandó dokumentum Fogadó nyilatkozat

Részletesebben

Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok

Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok Óvodai gyakorlat 5. (5 nap óvoda, 3 nap bölcsőde, 2 nap iskola) Gyakorlat időtartama: 2016. szeptember 12-től november 12-ig

Részletesebben

Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok

Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok Összefüggő külső szakmai gyakorlat 2. (7 nap óvoda, 3 nap általános iskola alsó tagozat) Gyakorlat időtartama: 2015. augusztus

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Főiskola

Apor Vilmos Katolikus Főiskola Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok Összefüggő szakmai gyakorlat (Egyéni komplex külső iskolai gyakorlat) Gyakorlat időtartama: 4 hét Leadás Leadás Leadás Megjegyzés

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Főiskola

Apor Vilmos Katolikus Főiskola 2600 Vác, Konstantin tér 1-5. 27/511-150 Fax: 27/511-141 Honlap: Leadandó dokumentum Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok Óvodai gyakorlat 2. Gyakorlat időtartama:

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Főiskola

Apor Vilmos Katolikus Főiskola Felkérő levél Hivatalosan igazoljuk, hogy.. az Apor Vilmos Katolikus Főiskola III. évfolyamos szociálpedagógia szakos nappali tagozatos hallgatója. Kérjük az intézményvezető kollégát, tegye lehetővé a

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Főiskola

Apor Vilmos Katolikus Főiskola 2600 Vác, Konstantin tér 1-5. 27/511-150 Fax: 27/511-141 Honlap: Felkérő levél Hivatalosan igazoljuk, hogy.. az Apor Vilmos Katolikus Főiskola II. évfolyamos szociálpedagógia szakos nappali tagozatos hallgatója.

Részletesebben

APOR VILMOS KATOLIKUS FŐISKOLA

APOR VILMOS KATOLIKUS FŐISKOLA Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok Szociálpedagógiai gyakorlat 2. Gyakorlat időtartama: 25 óra Leadandó dokumentum Leadás helye Leadás határideje Leadás módja

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Főiskola

Apor Vilmos Katolikus Főiskola Tisztelt Igazgató Asszony! Tisztelt Igazgató Úr! A főiskola tanterve szerint levelező tagozatos hittanár-nevelő szakos hallgatónk Hittanár-nevelő tanári tanítási gyakorlaton vesz részt, melynek tervezett

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Főiskola 2600 Vác, Konstantin tér 1-5. 27/511-150 Fax: 27/511-141 Honlap: www.avkf.hu www.avkf.hu

Apor Vilmos Katolikus Főiskola 2600 Vác, Konstantin tér 1-5. 27/511-150 Fax: 27/511-141 Honlap: www.avkf.hu www.avkf.hu 2600 Vác, Konstantin tér 1-5. 27/511-150 Fax: 27/511-141 Honlap: Felkérő levél Hivatalosan igazoljuk, hogy.. az Apor Vilmos Katolikus Főiskola IV. évfolyamos szociálpedagógia szakos levelező tagozatos

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Fıiskola

Apor Vilmos Katolikus Fıiskola 2600 Vác, Konstantin tér 1-5. 27/511-150 Fax: 27/511-141 Honlap: Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok Leadandó dokumentum Fogadó nyilatkozatok Megbízási szerzıdés

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Főiskola

Apor Vilmos Katolikus Főiskola RTSZPALB082 FELKÉRŐ LEVÉL Hivatalosan igazoljuk, hogy.. az Apor Vilmos Katolikus Főiskola II. évfolyamos szociálpedagógia szakos levelező tagozatos hallgatója. Kérjük az intézményvezető kollégát, tegye

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Főiskola 2600 Vác, Konstantin tér / Fax: 27/ Honlap:

Apor Vilmos Katolikus Főiskola 2600 Vác, Konstantin tér / Fax: 27/ Honlap: Felkérő levél Hivatalosan igazoljuk, hogy.. az Apor Vilmos Katolikus Főiskola II. évfolyamos szociálpedagógia szakos levelező tagozatos hallgatója. Kérjük az intézményvezető kollégát, tegye lehetővé a

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Fıiskola 2600 Vác, Konstantin tér / /513 Fax: 27/ Honlap:

Apor Vilmos Katolikus Fıiskola 2600 Vác, Konstantin tér / /513 Fax: 27/ Honlap: Leadandó dokumentum Fogadó nyilatkozatok Megbízási szerzıdés 3 példánya Napló Igazoló lap Teljesítési igazolás Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok Egyéni komplex

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Fıiskola

Apor Vilmos Katolikus Fıiskola Felkérı levél Hivatalosan igazoljuk, hogy.. az Apor Vilmos Katolikus Fıiskola II. évfolyamos szociálpedagógia szakos, nappali tagozatos hallgatója. Kérjük az intézményvezetı kollégát, tegye lehetıvé a

Részletesebben

Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok

Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok Összefüggő külső szakmai gyakorlat 4. Gyakorlat időtartama: 2015. augusztus 31-től szeptember 11-ig Leadandó dokumentum Leadás

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Főiskola

Apor Vilmos Katolikus Főiskola Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok Egyéni iskolai gyakorlat 3. Leadandó dokumentum Fogadó nyilatkozat Megbízási szerződés 3 példánya Leadás helye Neptun Meet

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Főiskola

Apor Vilmos Katolikus Főiskola 2600 Vác, Konstantin tér 1-5. 27/511-150 Fax: 27/511-141 Honlap: www. Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok Leadandó dokumentum Leadás helye Leadás határideje Leadás

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Főiskola 2600 Vác, Konstantin tér / Fax: 27/ Honlap:

Apor Vilmos Katolikus Főiskola 2600 Vác, Konstantin tér / Fax: 27/ Honlap: Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok Leadandó dokumentum Leadás helye Leadás határideje Leadás módja Megjegyzés Fogadó nyilatkozatok 2017. 02.03. elektronikus Napló

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Ikt. szám: EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Amely létrejött egyrészről a Fővárosi Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat Székhely: 1081 Budapest, Alföldi utca 9-13. Intézmény statisztikai

Részletesebben

CSOPORT ELŐTTI ÉS EGYÉNI TANÍTÁSI GYAKORLAT V. Tanító szak IV. évf. I. félév, Levelező tagozat

CSOPORT ELŐTTI ÉS EGYÉNI TANÍTÁSI GYAKORLAT V. Tanító szak IV. évf. I. félév, Levelező tagozat CSOPORT ELŐTTI ÉS EGYÉNI TANÍTÁSI GYAKORLAT V. Tanító szak IV. évf. I. félév, Levelező tagozat Kód: TKL710 Kredit: 6 Óraszám: 45 óra Tanítási egység: 6 Zárás: évközi jegy Alsó tagozaton az alábbi tárgyakból

Részletesebben

(magánszemély, asszonyoknál leánykori név is)* (gazdasági társaság)* (intézmény)* (non profit szervezet)*

(magánszemély, asszonyoknál leánykori név is)* (gazdasági társaság)* (intézmény)* (non profit szervezet)* MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS Amely létrejött egyrészről a Debreceni Református Hittudományi Egyetem 4026 Debrecen, Kálvin tér 16., adószáma 19876182-2-09, bankszámlaszáma: 11738008-20011428, képviseli Dr. Bölcskei

Részletesebben

1. A Megbízó megbízza a fent nevezett Megbízottat az alábbi feladatok elvégzésével: 2 hetes tanítási gyakorlat vezetés... hallgató(k) részére.

1. A Megbízó megbízza a fent nevezett Megbízottat az alábbi feladatok elvégzésével: 2 hetes tanítási gyakorlat vezetés... hallgató(k) részére. KÓD: 122310 Iktsz: MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS Amely létrejött egyrészről a Debreceni Református Hittudományi Egyetem 4026 Debrecen, Kálvin tér 16., adószáma 19876182-2-09, bankszámlaszáma: 11738008-20011428,

Részletesebben

Tájékoztató a levelező tagozatos óvodapedagógusok zárófoglalkozásának rendjéről a. tanév. félévében

Tájékoztató a levelező tagozatos óvodapedagógusok zárófoglalkozásának rendjéről a. tanév. félévében Tájékoztató a levelező tagozatos óvodapedagógusok zárófoglalkozásának rendjéről a. tanév. félévében A képesítési követelményeknek megfelelően minden óvodapedagógus hallgató zárófoglalkozást köteles tartani.

Részletesebben

Gazdasági társaság esetén a gyakorlatvezetést végző személy neve: (*értelemszerűen a megbízottnak a rá vonatkozó adatokat kell kitöltenie)

Gazdasági társaság esetén a gyakorlatvezetést végző személy neve: (*értelemszerűen a megbízottnak a rá vonatkozó adatokat kell kitöltenie) KÓD: 122310 Iktsz: MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS Amely létrejött egyrészről a Debreceni Református Hittudományi Egyetem 4026 Debrecen, Kálvin tér 16., adószáma 19876182-2-09, bankszámlaszáma: 11738008-20011428,

Részletesebben

ÚTMUTATÓ A DEBRECENI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI SZAKOS HALLGATÓK KÖTELEZŐ SZAKMAI GYAKORLATÁNAK TELJESÍTÉSI RENDJÉRŐL

ÚTMUTATÓ A DEBRECENI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI SZAKOS HALLGATÓK KÖTELEZŐ SZAKMAI GYAKORLATÁNAK TELJESÍTÉSI RENDJÉRŐL ÚTMUTATÓ A DEBRECENI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI SZAKOS HALLGATÓK KÖTELEZŐ SZAKMAI GYAKORLATÁNAK TELJESÍTÉSI RENDJÉRŐL 1. (1) A szakmai gyakorlat célja, hogy az igazságügyi

Részletesebben

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag. RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette és előterjeszti: Vinczéné Szunyogh Judit

Részletesebben

Megbízott és Megbízó a Rendelet 9. szerint én egymással Közfeladatellátási Szerződést (továbbiakban Szerződés) kötöttek.

Megbízott és Megbízó a Rendelet 9. szerint én egymással Közfeladatellátási Szerződést (továbbiakban Szerződés) kötöttek. M E G B Í Z Á S I S Z E R Z Ő D É S a TOP-6.8.2-15-PC1-2016-00001 Pécs Paktum projekthez kapcsolódó kötelező nyilvánosság biztosítása feladatok ellátása tárgyában, utófinanszírozás keretében amely létrejött

Részletesebben

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. Adószám:.. Bankszámlaszáma: Képviselő: Mint megbízott (továbbiakban: Megbízott) között a mai napon az alábbi feltételekkel.

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. Adószám:.. Bankszámlaszáma: Képviselő: Mint megbízott (továbbiakban: Megbízott) között a mai napon az alábbi feltételekkel. SZEGEDI RENDÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM Cím: 6728. Szeged, Bajai út. 14., 6701. Szeged Pf. 495. Telefon: (62) 559-577, (30) 394 8958 Fax: (62) 559-579, BM tel.: 33/1397, Fax: 33/1162 E-mail:iskola@szrszg.hu Web:

Részletesebben

A CÖDIMED Kft-vel kötött megbízási szerződés módosításáról

A CÖDIMED Kft-vel kötött megbízási szerződés módosításáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés A CÖDIMED Kft-vel kötött megbízási

Részletesebben

amely létrejött egyrészről Hajdúnánási Református Egyházközség Székhely: Postacím. Képviseli: mint megbízó (a továbbiakban: Megbízó), másrészről

amely létrejött egyrészről Hajdúnánási Református Egyházközség Székhely: Postacím. Képviseli: mint megbízó (a továbbiakban: Megbízó), másrészről MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS-tervezet Önkormányzati, állami, egyházi, nonprofit fenntartású bentlakásos intézmények korszerűsítése című pályázati felhíváshoz Pályázatírás tárgyában amely létrejött egyrészről Hajdúnánási

Részletesebben

M E G B Í Z Á S I S Z E R Z Ő D É S É S C S A T L A K O Z Á S I N Y I L A T K O Z A T (KÜLFÖLDI TÁRSAS VÁLALKOZÁSOK ÉS EGYÉNI VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE)

M E G B Í Z Á S I S Z E R Z Ő D É S É S C S A T L A K O Z Á S I N Y I L A T K O Z A T (KÜLFÖLDI TÁRSAS VÁLALKOZÁSOK ÉS EGYÉNI VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE) M E G B Í Z Á S I S Z E R Z Ő D É S É S C S A T L A K O Z Á S I N Y I L A T K O Z A T (KÜLFÖLDI TÁRSAS VÁLALKOZÁSOK ÉS EGYÉNI VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE) mely létrejött egyrészről DHANVANTARI Kereskedelmi és

Részletesebben

Tisztelt Igazgató Kolléga!

Tisztelt Igazgató Kolléga! Tisztelt Igazgató Kolléga! A tanítóképző főiskolák I., II. illetve III. évfolyamos nappali és levelező tagozatos tanító szakos hallgatói a tantervi előírások szerint az általuk választott általános iskolában

Részletesebben

ÚTMUTATÓ A DEBRECENI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI SZAKOS HALLGATÓK KÖTELEZŐ SZAKMAI GYAKORLATÁNAK TELJESÍTÉSI RENDJÉRŐL

ÚTMUTATÓ A DEBRECENI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI SZAKOS HALLGATÓK KÖTELEZŐ SZAKMAI GYAKORLATÁNAK TELJESÍTÉSI RENDJÉRŐL ÚTMUTATÓ A DEBRECENI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI SZAKOS HALLGATÓK KÖTELEZŐ SZAKMAI GYAKORLATÁNAK TELJESÍTÉSI RENDJÉRŐL 1. (1) A szakmai gyakorlat célja, hogy az igazságügyi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET december 7-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET december 7-ei ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 269/2011. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2011. december 7-ei ülésére Tárgy: Gazdasági társaságokkal kötött szerződések módosítása

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a KÉPVISELŐTESTÜLET 2011. július 6-ai ülésére. Előzetesen tárgyalja: Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság 2011. 07.05.

ELŐTERJESZTÉS. a KÉPVISELŐTESTÜLET 2011. július 6-ai ülésére. Előzetesen tárgyalja: Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság 2011. 07.05. Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 164/2011. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2011. július 6-ai ülésére Tárgy: Új Ferencváros Kártya Előterjesztő: Martos Dániel képviselő

Részletesebben

2/F. SZÁMÚ MELLÉKLET: TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOKKAL KÖTENDŐ MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE

2/F. SZÁMÚ MELLÉKLET: TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOKKAL KÖTENDŐ MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE 2/F. SZÁMÚ MELLÉKLET: TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOKKAL KÖTENDŐ MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE amely létrejött egyrészről a Név: [Intézmény neve] Képv. jogosult: Székhely: Adószám:

Részletesebben

TÁRGY: Javaslat gyermekétkeztetéshez kapcsolódó szerződés megszüntetésére E L Ő T E R J E S Z T É S

TÁRGY: Javaslat gyermekétkeztetéshez kapcsolódó szerződés megszüntetésére E L Ő T E R J E S Z T É S AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 194. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat gyermekétkeztetéshez kapcsolódó szerződés megszüntetésére E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK

Részletesebben

Előterjesztés a évi lisztérzékenység szűréséről

Előterjesztés a évi lisztérzékenység szűréséről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés a 2017. évi lisztérzékenység

Részletesebben

TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR DÉKÁNHELYETTES 1126 Budapest, Kiss János altb. u. 40. Telefon:

TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR DÉKÁNHELYETTES 1126 Budapest, Kiss János altb. u. 40. Telefon: ÚTMUTATÓ AZ ESTI TAGOZATOS TANÍTÓ SZAKOS HALLGATÓK VII. (ŐSZI) FÉLÉVI GYAKORLATAIHOZ TBE00A07g Egyéni tanítási gyakorlat III., TBE00A08g Műveltségterületi egyéni tanítási gyakorlat, TBE00A09g Egyéni iskolai

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR DÉKÁNHELYETTES

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR DÉKÁNHELYETTES Ön által vezetett Gyermekek és családok átmeneti otthonában. - Gyermekek és családok átmeneti otthonának működését szabályozó törvényi háttér. - A bekerülés lehetséges okai, időtartama. - Az otthonok tárgyi

Részletesebben

M E G B Í Z Á S I S Z E R Z Ő D É S É S C S A T L A K O Z Á S I N Y I L A T K O Z A T (TÁRSAS VÁLALKOZÁSOK ÉS EGYÉNI VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE)

M E G B Í Z Á S I S Z E R Z Ő D É S É S C S A T L A K O Z Á S I N Y I L A T K O Z A T (TÁRSAS VÁLALKOZÁSOK ÉS EGYÉNI VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE) M E G B Í Z Á S I S Z E R Z Ő D É S É S C S A T L A K O Z Á S I N Y I L A T K O Z A T (TÁRSAS VÁLALKOZÁSOK ÉS EGYÉNI VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE) mely létrejött egyrészről DHANVANTARI Kereskedelmi és Szolgáltató

Részletesebben

Előterjesztés a évi lisztérzékenység szűréséről

Előterjesztés a évi lisztérzékenység szűréséről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés a 2019. évi lisztérzékenység

Részletesebben

Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Tel.,fax: (53) Kossuth tér 1.

Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Tel.,fax: (53) Kossuth tér 1. Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Tel.,fax: (53) 360-010 Kossuth tér 1. Az előterjesztés elkészítésében közreműködött: Jegyzői Titkárság Az előterjesztést megtárgyalja: Pénzügyi Bizottság

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármestere 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/ Fax: 47/

Sárospatak Város Polgármestere 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/ Fax: 47/ Sárospatak Város Polgármestere 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 3721/2015. Javaslat -a Képviselő-testületnek- a Sárospatak újság szerkesztési

Részletesebben

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/ RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu e-mail: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette és előterjeszti: MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS

Részletesebben

Előterjesztés a évi lisztérzékenység szűréséről

Előterjesztés a évi lisztérzékenység szűréséről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés a 2018. évi lisztérzékenység

Részletesebben

Kivitelezési szerződés

Kivitelezési szerződés Kivitelezési szerződés amely létrejött egyrészről: részben ERSTE BANK HUNGARY Zrt.által nyújtott kölcsönből, utófinanszírozással... (székhelye:...; cégjegyzékszáma:...,...; statisztikai azonosítója:...;

Részletesebben

FELVÉTELI SZABÁLYZAT. Azonosító kód: SZ6 Verzió: 4. Dátum: 2012. 09. 07.

FELVÉTELI SZABÁLYZAT. Azonosító kód: SZ6 Verzió: 4. Dátum: 2012. 09. 07. SOLA SCRIPTURA Teológiai Főiskola 1121 Budapest, Remete út. 16/A 1536 Budapest 114. Pf.: 253 E-mail: sola@sola.hu Web: www.sola.hu 06-1/391-01-80; 06-20/379-6260 Intézményi azonosító: FI70788 FELVÉTELI

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA

BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA A Mechatronika szak hallgatói részére TÁJÉKOZTATÓ A 2009. ÉVI SZAKIRÁNYÚ SZAKMAI GYAKORLATRÓL A hallgatók tanulmányaik során szakmai gyakorlatot kötelesek elvégezni. A gyakorlatot olyan munkával kell eltölteni,

Részletesebben

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS SZERZŐDÉSES FELTÉTELEK amely létrejött egyrészről Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat székhelye: 1082 Budapest, Baross u. 63-67. képviseli: dr. Kocsis Máté polgármester

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR DÉKÁNHELYETTES

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR DÉKÁNHELYETTES N Y I L A T K O Z A T...( a hallgató neve, NEPTUN kódja) az ELTE TÓK óvodapedagógus hallgatója az adott félév február április közötti időszakában nyolchetes, ÓN00A12g Összefüggő külső szakmai gyakorlatát

Részletesebben

Tisztelt Intézményvezető! (a hallgató neve)

Tisztelt Intézményvezető! (a hallgató neve) Tisztelt Intézményvezető! Köszönjük, hogy munkatársaival együtt vállalta harmadéves óvodapedagógus hallgatónk (a hallgató neve) kéthetes, komplex szakmai gyakorlatának mentorálását a február és április

Részletesebben

K I V O N A T. Javaslat energiamenedzsment megbízási szerződés aláírására

K I V O N A T. Javaslat energiamenedzsment megbízási szerződés aláírására BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 35/2010 K I V O N A T Készült: Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 14-én megtartott rendes nyilvános ülésén készült

Részletesebben

Kötelezettségvállalást előkészítő: Zuglói Vagyonkezelő Zrt./Városüzenieltetési Divízió

Kötelezettségvállalást előkészítő: Zuglói Vagyonkezelő Zrt./Városüzenieltetési Divízió SC\QJ Ügyiratszám: 8232/2012 Ügyintéző: Vikker Aítiláué Kötelezettségvállalást előkészítő: Zuglói Vagyonkezelő Zrt./Városüzenieltetési Divízió A szerződés tárgya: Budapest, XIV. Kövér Lajos tér rekonstiaikciós

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Fıiskola 2600 Vác, Konstantin tér 1 5.; Tel.: 06-27-511-150; Fax: 06-27-511-141

Apor Vilmos Katolikus Fıiskola 2600 Vác, Konstantin tér 1 5.; Tel.: 06-27-511-150; Fax: 06-27-511-141 Tisztelt Intézményvezetı Úr/Asszny! Fıisklánk tanterve szerint a II. évflyams Titkárságvezetı felsıfkú szakképzésben részt vevı hallgatóinknak tanulmányaik IV. félévében egy általuk választtt, megfelelı

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. " BEJELENTKEZÉSI / VÁLTOZÁS BEJELENTÉSI NYOMTATVÁNY -hoz

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ.  BEJELENTKEZÉSI / VÁLTOZÁS BEJELENTÉSI NYOMTATVÁNY -hoz KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ A szakképzési hozzájárulási kötelezettség elszámolására, a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény végrehajtására kiadott

Részletesebben

ALAPADATOK* * Az alapadatok kitöltésével az egyes összesítők alapadatai automatikusan kitöltődnek

ALAPADATOK* * Az alapadatok kitöltésével az egyes összesítők alapadatai automatikusan kitöltődnek ALAPADATOK* Szerződés száma: Kifizetési kérelem : * Az alapadatok kitöltésével az egyes összesítők alapadatai automatikusan kitöltődnek 1.sz. melléklet 500 Eft alatti támogatástartalmú számlák összesítője

Részletesebben

Szerződés száma:. Megbízási szerződés

Szerződés száma:. Megbízási szerződés Szerződés száma:. Megbízási szerződés amely létrejött egyrészről: Gyomaendrőd Város Önkormányzata (5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér 1. ) Adószám: 15725527-2-04 képviseli: Várfi András polgármester (Tel.:

Részletesebben

Az utasítás hatálya. 1. Az utasítás hatálya a Pécsi Tudományegyetem valamennyi, egészségügyi szakellátásban részt vevő szervezeti egységére kiterjed.

Az utasítás hatálya. 1. Az utasítás hatálya a Pécsi Tudományegyetem valamennyi, egészségügyi szakellátásban részt vevő szervezeti egységére kiterjed. 6/2012. sz. Klinikai Főigazgatói Utasítás az 5./2009. sz. Klinikai Főigazgatói Utasítás módosításával egységes szerkezetben a külföldi személyek, illetve egészségügyi szolgáltatásra való jogosultságot

Részletesebben

m,u ? u- loál. Ál, Ál mi DEC? 1. 2012 DEC 18. 20!J')AW10L a <-" \cfr ^ 2.sz.melléklet

m,u ? u- loál. Ál, Ál mi DEC? 1. 2012 DEC 18. 20!J')AW10L a <- \cfr ^ 2.sz.melléklet 2.sz.melléklet Ügyiratszám: 1-219393/2012 Kötelezettségvállalást előkészítő osztály : Polgármesteri Kabiiiet A szerződés tárgya: Megbízási szerződés- protokoll tréning tartására A kötelezettségvállalás

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása. Kétviselő-testületi döntés alapján közlekedésfejlesztési pályázatot nyújtottunk be.

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása. Kétviselő-testületi döntés alapján közlekedésfejlesztési pályázatot nyújtottunk be. RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Mária Előterjesztő: Hegedűs

Részletesebben

FGSZ FÖLDGÁZSZÁLLÍTÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ÜZLETSZABÁLYZATA JEGYZŐKÖNYV A CSATLAKOZÁSI SZERZŐDÉSEK, FEJLESZTÉSI MEGÁLLAPODÁSOK

FGSZ FÖLDGÁZSZÁLLÍTÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ÜZLETSZABÁLYZATA JEGYZŐKÖNYV A CSATLAKOZÁSI SZERZŐDÉSEK, FEJLESZTÉSI MEGÁLLAPODÁSOK JEGYZŐKÖNYV BERUHÁZÁS AKTIVÁLÁSÁT KÖVETŐ ELSZÁMOLÁSRÓL Csatlakozási szerződések (betáplálási pont, kiadási pont), Fejlesztési megállapodás pénzügyi lezárására továbbiakban Jegyzőkönyv, amely létrejött

Részletesebben

A Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola Közösségi szolgálat szabályzata

A Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola Közösségi szolgálat szabályzata A Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola Közösségi szolgálat szabályzata Jóváhagyta: Dr. Rubi Ferenc igazgató Készítette: Tóth Csaba igazgatóhelyettes 2017. Nyíregyháza I. A közösségi

Részletesebben

a Képviselő-testülethez az önkormányzat jogi képviseletével kapcsolatos ügyvédi megbízás jóváhagyására

a Képviselő-testülethez az önkormányzat jogi képviseletével kapcsolatos ügyvédi megbízás jóváhagyására FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 506/2014. 6. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez az önkormányzat

Részletesebben

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 001/1-26/2009. Tárgy: jkv-i kivonat

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 001/1-26/2009. Tárgy: jkv-i kivonat Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 001/1-26/2009. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. augusztus 27-i üléséről. Napirend:

Részletesebben

N Y I L A T K O Z A T. ...( a hallgató neve, NEPTUN kódja)

N Y I L A T K O Z A T. ...( a hallgató neve, NEPTUN kódja) N Y I L A T K O Z A T...( a hallgató neve, NEPTUN kódja) az ELTE TÓK óvodapedagógus hallgatója e tanév február április közötti időszakában kéthetes, ÓBE00V06g Óvodai összefüggő gyakorlat II. tanegységét

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ az egyénileg elhelyezkedő hallgatók szakmunka gyakorlatához

TÁJÉKOZTATÓ az egyénileg elhelyezkedő hallgatók szakmunka gyakorlatához TÁJÉKOZTATÓ az egyénileg elhelyezkedő hallgatók szakmunka gyakorlatához 1. Négyhetes szakmunka-gyakorlatot kell teljesíteni. A munkáltató és a hallgató közösen állapodnak meg a szakmunka gyakorlat konkrét

Részletesebben

hatályos: 2014.10.20 - A szakvizsgára vonatkozó hatályos rendelkezéseket a 16/2010. (IV. 15.) EüM rendelet tartalmazza.

hatályos: 2014.10.20 - A szakvizsgára vonatkozó hatályos rendelkezéseket a 16/2010. (IV. 15.) EüM rendelet tartalmazza. A Nemzeti Vizsgabizottság tájékoztatója rendkívüli vizsgaidőszakra szakvizsgákra jelentkezésről és vizsganaptáráról a 2014. december 1. 2015. január 31. közötti vizsgaidőszakra I. Általános tudnivalók

Részletesebben

bíróság, ügyészség, ügyvédi iroda 350 150 közigazgatás (államigazgatás és önkormányzat) 210 90 ÖSSZESEN 560 240

bíróság, ügyészség, ügyvédi iroda 350 150 közigazgatás (államigazgatás és önkormányzat) 210 90 ÖSSZESEN 560 240 ÚTMUTATÓ A DEBRECENI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSBEN RÉSZTVEVŐ HALLGATÓK KÖTELEZŐ SZAKMAI GYAKORLATÁNAK TELJESÍTÉSI RENDJÉRŐL 1. A szakmai gyakorlat célja (1) A szakmai

Részletesebben

2/D. SZÁMÚ MELLÉKLET: MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATOKKAL KAPCSOLATOSAN SZABADFOGLALKOZÁSÚ JOGVISZONY LÉTESÍTÉSÉRE EGYÉNI VÁLLALKOZÓ

2/D. SZÁMÚ MELLÉKLET: MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATOKKAL KAPCSOLATOSAN SZABADFOGLALKOZÁSÚ JOGVISZONY LÉTESÍTÉSÉRE EGYÉNI VÁLLALKOZÓ 2/D. SZÁMÚ MELLÉKLET: MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATOKKAL KAPCSOLATOSAN SZABADFOGLALKOZÁSÚ JOGVISZONY LÉTESÍTÉSÉRE EGYÉNI VÁLLALKOZÓ amely létrejött egyrészről a Név: [Intézmény neve] Képv.jogosult:

Részletesebben

42/ ( I I ) H É B H A T Á R O Z A T A L A P J Á N LITÉR KÖZSÉG ÖN KOR MÁ NYZA TÁNAK. támogatása Litér, Álmos u. 37.

42/ ( I I ) H É B H A T Á R O Z A T A L A P J Á N LITÉR KÖZSÉG ÖN KOR MÁ NYZA TÁNAK. támogatása Litér, Álmos u. 37. 42/ 2 0 1 6. ( I I. 1 7. ) H É B H A T Á R O Z A T A L A P J Á N LITÉR KÖZSÉG ÖN KOR MÁ NYZA TÁNAK P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S A Civil szervezetek programjainak támogatása 2016. L I T É R K Ö Z S

Részletesebben

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. - a továbbiakban a felek együttes említése esetén: Szerződő Felek között a mai napon és helyen az alábbi feltételek mellett:

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. - a továbbiakban a felek együttes említése esetén: Szerződő Felek között a mai napon és helyen az alábbi feltételek mellett: MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről (székhely: 1042 Budapest, István út 14., statisztikai számjele: 15504005-7511-321-01, adószáma: 15504005-2-41, képviseli: dr. Derce Tamás polgármester), mint

Részletesebben

Az Egyesület Humánszolgáltatások fejlesztése az ifjúságszakmai szervezeteknél; a felkereső munka

Az Egyesület Humánszolgáltatások fejlesztése az ifjúságszakmai szervezeteknél; a felkereső munka Tisztelt Közgyűlés! Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének 300/2017 (Xll.14.) számú, az Ifjúsági Ház működtetéséről és a 2018. évi ifjúsági feladatok ellátásáról szóló határozata értelmében a Mustárház

Részletesebben

M E G B Í Z Á S I S Z E R Z Ő D É S É S C S A T L A K O Z Á S I N Y I L A T K O Z A T (KÜLFÖLDI MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE)

M E G B Í Z Á S I S Z E R Z Ő D É S É S C S A T L A K O Z Á S I N Y I L A T K O Z A T (KÜLFÖLDI MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE) M E G B Í Z Á S I S Z E R Z Ő D É S É S C S A T L A K O Z Á S I N Y I L A T K O Z A T (KÜLFÖLDI MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE) mely létrejött egyrészről DHANVANTARI Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű

Részletesebben

mely létrejött az alábbi szerződő felek között, az alulírott napon és helyen az alábbi feltételek mellett:

mely létrejött az alábbi szerződő felek között, az alulírott napon és helyen az alábbi feltételek mellett: 2. sz. melléklet M E G B Í Z Á S I S Z E R Z Ő D É S T E R V E Z E T mely létrejött az alábbi szerződő felek között, az alulírott napon és helyen az alábbi feltételek mellett: A MEGBÍZÓ ADATAI Megrendelő

Részletesebben

Tárgy: jkv-i kivonat. Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 29-i nyílt üléséről

Tárgy: jkv-i kivonat. Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 29-i nyílt üléséről Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 3/2015/JT Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 29-i nyílt üléséről Napirend:

Részletesebben

Tervezési szerződés minta - Nyomtatvany, bejelentes, szerződés minta - Építészmérnök tervező iroda

Tervezési szerződés minta - Nyomtatvany, bejelentes, szerződés minta - Építészmérnök tervező iroda TERVEZÉSI SZERZŐDÉS minta amely egyrészről név: Kft. székhely:. adószám:. Cg. sz.: mint megrendelő a továbbiakban: Megrendelő másrészről név: Kft. 1 / 5 székhely:. adószám:. Cg. sz.: mint vállalkozó, a

Részletesebben

M E G B Í Z Á S I S Z E R Z Ő D É S M Ó D O S Í T Á S A

M E G B Í Z Á S I S Z E R Z Ő D É S M Ó D O S Í T Á S A M E G B Í Z Á S I S Z E R Z Ő D É S M Ó D O S Í T Á S A amely létrejött egyrészről a Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata székhely: 1092 Budapest, Bakáts tér 14. adószáma: 15735722-2-43;

Részletesebben

A teljesítésigazolásra, illetve számlabefogadásra vonatkozó egyedi kikötések

A teljesítésigazolásra, illetve számlabefogadásra vonatkozó egyedi kikötések A teljesítésigazolásra, illetve számlabefogadásra vonatkozó egyedi kikötések BGYH ZRt. számlabefogadási rend Partnereinknek a számlájukat a központi levelezési címre kell megküldeniük: 1138 Budapest, Népfürdő

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2012. június havi rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2012. június havi rendkívüli ülésére Siófok Város Gondozási Központja 8600 Siófok, Korányi S. u. 1/a Telefon: 84-311-013 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő.. Dr. Pavlek Tünde jegyző ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2012.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET november 17-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET november 17-i ülésére Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 224/2016. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2016. november 17-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat a Főváros Szabó Ervin

Részletesebben

AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT

AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT 2017. A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok Nkt. 4. (15) közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének

Részletesebben

VENDÉGPROFESSZORI STATÚTUMA

VENDÉGPROFESSZORI STATÚTUMA 89/2010. (IX. 30.) sz. határozat A SEMMELWEIS EGYETEM VENDÉGPROFESSZORI STATÚTUMA BUDAPEST 2010 A Semmelweis Egyetem S z e n á t u s á n a k 89/2010. (IX. 30.) számú h a t á r o z a t a A Semmelweis Egyetem

Részletesebben

Megbízási szerződés. ( név) (születési hely,idő) (lakcím) (igazolvány szám) (telefonszám) (e-mail)

Megbízási szerződés. ( név) (születési hely,idő) (lakcím) (igazolvány szám) (telefonszám) (e-mail) Megbízási szerződés Mely létrejött egyrészről ( név) (születési hely,idő) (lakcím) (igazolvány szám) (telefonszám) (e-mail) továbbiakban Megbízó, másrészről a Creative Soul Kft. Székhely: H-8230 Balatonfüred

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. A szervezet megnevezése:... A szervezet székhelye:... A szervezet levelezési címe:... A szervezet képviselőjének neve:...

PÁLYÁZATI ADATLAP. A szervezet megnevezése:... A szervezet székhelye:... A szervezet levelezési címe:... A szervezet képviselőjének neve:... 1. melléklet a 21/2015. (VIII.27.) számú önkormányzati rendelethez PÁLYÁZATI ADATLAP A pályázó szervezet adatai A szervezet megnevezése:....... A szervezet székhelye: A szervezet levelezési címe: A szervezet

Részletesebben

személyazonosító jel:... személyazonosító jel:...

személyazonosító jel:... személyazonosító jel:... Megállapodás Mely létrejött egyrészről az Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Szakgimnázium és Általános Iskola (AKG) (1035 Budapest, Raktár u. 1. OM azonosító: 035454, adószáma: 18097285-2-41 képviseli:

Részletesebben

2013. évi keret megállapodás

2013. évi keret megállapodás 2013. évi keret megállapodás amely létrejött egyrészről a Savaria Turizmus Nonprofit Kft. (9700 Szombathely, Király u 1-3.), képviseletében Vörös Borsody Csilla ügyvezető, Szombathelyi TDM Szervezet menedzsere,

Részletesebben

HALLGATÓI ÚTMUTATÓ NAPPALI TAGOZATON. Területi szakmai gyakorlathoz óvodapedagógia szakon a 2013/2014-es tanévre

HALLGATÓI ÚTMUTATÓ NAPPALI TAGOZATON. Területi szakmai gyakorlathoz óvodapedagógia szakon a 2013/2014-es tanévre HALLGATÓI ÚTMUTATÓ NAPPALI TAGOZATON Területi szakmai gyakorlathoz óvodapedagógia szakon a 2013/2014-es tanévre A Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának BA képzésű tanterve alapján

Részletesebben

"A Kőbányai Gyermekjóléti Központ részére 2010-ben 300 OOO Ft-ot kapott szervezetfejlesztésre a Tisztelt Bizottságtól, amit köszönettel fogadtunk.

A Kőbányai Gyermekjóléti Központ részére 2010-ben 300 OOO Ft-ot kapott szervezetfejlesztésre a Tisztelt Bizottságtól, amit köszönettel fogadtunk. BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE Tárgy: A Kőbányai Gyermekjóléti Központ szervezetfejlesztésére kapott bizottsági támogatás elszámolása Tisztelt Népjóléti Bizottság! A

Részletesebben

Tisztelt Intézményvezető! Tisztelettel megkérjük, tegye lehetővé, hogy tanító szakos, levelező tagozatos I. éves hallgatónk

Tisztelt Intézményvezető! Tisztelettel megkérjük, tegye lehetővé, hogy tanító szakos, levelező tagozatos I. éves hallgatónk EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR DÉKÁNHELYETTES 1126 Budapest, Kiss János altb. u. 40. Telefon: 487-81-32 Fax: 487-81-96 http://www.tok.elte.hu Tisztelt Intézményvezető! Tisztelettel

Részletesebben

A szakmai gyakorlat rendje a Pénzügy-Számvitel szak levelező- és távoktatás tagozat hallgatói részére

A szakmai gyakorlat rendje a Pénzügy-Számvitel szak levelező- és távoktatás tagozat hallgatói részére A szakmai gyakorlat rendje a Pénzügy-Számvitel szak levelező- és távoktatás tagozat hallgatói részére (BA képzés) A Pénzügy-Számvitel szak képzéséhez előírt szakmai gyakorlatok rendjét a Főiskola Kreditrendszerű

Részletesebben

KAPUVÁR VÁROS POLGÁRMESTERE 9330 KAPUVÁR, Fő tér 1. GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE (: 96/ , Fax: 96/

KAPUVÁR VÁROS POLGÁRMESTERE 9330 KAPUVÁR, Fő tér 1. GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE (: 96/ , Fax: 96/ KAPUVÁR VÁROS POLGÁRMESTERE 9330 KAPUVÁR, Fő tér 1. GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE (: 96/596-001, Fax: 96/596-005 E-mail: polgarmester@kapuvar.hu.. napirendi pont: Kapuvár város parkfenntartási feladataira vonatkozó

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS szakmai gyakorlati képzési feladatok ellátására (költségvetési szerv esetén)

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS szakmai gyakorlati képzési feladatok ellátására (költségvetési szerv esetén) amely létrejött, egyrészről a Szent István Egyetem EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS szakmai gyakorlati képzési feladatok ellátására (költségvetési szerv esetén) Székhely: 2100 Gödöllő, Páter Károly utca 1.

Részletesebben

Támogatási kérelem az óvoda-, iskolatej program szabályozásáról szóló mindenkor hatályos miniszteri rendelethez - Főlap

Támogatási kérelem az óvoda-, iskolatej program szabályozásáról szóló mindenkor hatályos miniszteri rendelethez - Főlap Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer Támogatási kérelem az óvoda-, iskolatej program szabályozásáról szóló mindenkor hatályos miniszteri rendelethez - Főlap Benyújtás helye: Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési

Részletesebben

Energia menedzsment megbízási szerződés

Energia menedzsment megbízási szerződés Energia menedzsment megbízási szerződés mely létrejött egyrészről a székhely: cégjegyzékszám: adószám: képviseletében:.. Társaság,..... mint megbízó - a továbbiakban Megbízó - - másrészről a Get-Energy

Részletesebben

M E G B Í Z Á S I S Z E R Z Ő D É S É S C S A T L A K O Z Á S I N Y I L A T K O Z A T (MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE)

M E G B Í Z Á S I S Z E R Z Ő D É S É S C S A T L A K O Z Á S I N Y I L A T K O Z A T (MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE) M E G B Í Z Á S I S Z E R Z Ő D É S É S C S A T L A K O Z Á S I N Y I L A T K O Z A T (MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE) mely létrejött egyrészről DHANVANTARI Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság

Részletesebben

SZERZŐDÉS JOGCÍM ÁTVEZETÉSI SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE

SZERZŐDÉS JOGCÍM ÁTVEZETÉSI SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE SZERZŐDÉS JOGCÍM ÁTVEZETÉSI SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE a továbbiakban Szerződés, amely létrejött egyrészről az FGSZ Földgázszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székhelye: 8600 Siófok, Tanácsház

Részletesebben